Megsanyargatom a testemet és szolgává teszem (Radu Gavriluț)

Teljes igeszolgálat PDF-ben: 2015-01-18-Radu_Gavrilut-Megsanyargatom-a-testemet-es-szolgava-teszem

“Van egy dolog, aminek világosnak kell lennie a számunkra: van egy cél, van egy versenypálya, és mi erre a pályára vagyunk helyezve már az út kezdetén. Nagyon sok akadály van azonban ezen a pályán, amelyek gátolnak bennünket az előrehaladásban, hogy ne tudjunk futni, és megnyerni a mennyei elhívásunk jutalmát. Valaki azt kérdezte a múlt nap Kolozsváron: „jó, én ezt értem, de hogy lehet ezt megvalósítani?” Az első dolog, amit az Úr meg akar mutatni, miután hozzá jövünk, hogy van valami több annál, mint ezek a kezdeti dolgok. Van egy dicsőséges befejezés! És ha az Úr nem nyitja meg a szemeinket, hogy lássuk ezt a dicsőséget, akkor nem tudjuk értékelni. Ahogy a testvér is mondta a kenyértörésnél, ha nem látjuk milyen értékes Ő. Ha nem nyílnak meg a szemeink, hogy lássuk, hogy Ő értékesebb mindennél! Ha ezt nem látjuk, akkor biztosan a legkisebb dolog miatt is megakadunk.

 Gondolok itt a testünkre, amit az Úrtól kaptunk, és ahogy az Úr mondja: a test az Úr számára van, és nem a mi számunkra. Nem a testünknek kell irányítania az életünket, hanem a testünket kell az Úr számára használnunk. De mennyi minden van az életünkben, ahol a testünk diktál! A szemünk, az evés, az öltözködés, napi foglalatosságaink. Mindezek alkalmatlanná tehetnek, hogy ne nyerjük el a mennyei elhívásunk jutalmát! Az örök életet senki nem veszi el tőlünk; senki sem állíthat meg, hogy egyszer a mennybe jussunk. De megfutni a pályát, a célba érni, és a végén megkapni az Úr jóváhagyását és a jutalmat, ez egészen más. Kolozsváron ez a testvér megkérdezte: Hogyan lehetséges ez? Létezik egy út, amelyen a mi Urunk járt.

 Nézzük, mit ír az ige az 1Péter 2,11-23-ban: „szeretteim, kérlek titeket mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a szellem ellen vitézkednek. Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért, akár királynak, mint feljebbvalónak. Akár helytartónak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dicsérésére. Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát. Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. A szolgák teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak, nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is. Mert az kedves dolog, ha valaki Istentől való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott. Aki szidalmaztatván, viszont nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre.”

 Hogy ezen az úton járjunk, azokban a helyzetekben, amelyekben nap mint nap vagyunk, ne védekezzünk, ne igazoljuk magunkat, hanem fogadjuk el a halálos ítéletet az énünkre – ez az az út, amely előre visz. Meg fogjuk látni, mert nem kell sok időnek eltelnie, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amikor az Úrban kell bíznunk, akkor is ha támadnak, lebecsülnek. Ez a kereszt útja, amelyre a mi Urunk helyezett, hogy azon járjunk. Ha gúnyolták, nem felelt, ha kínozták, nem fenyegetőzött, alávetette magát az igaz Bírónak. Fenyegethetett volna, és az Ő fenyegetése valós lett volna, de nem tette. Ő teljesen más volt. Az Ő élete teljesen más volt. Az ember nem tud ilyen életet élni, csak ha az Úrra bízza magát és benne van az Ő feltámadott élete.

 Szeretem ezeket az igeverseket, mert nekünk nem csak a kísértés idején kell a testünket féken tartanunk, mert akkor már késő. Meg kell szoktatnunk nem csak a korlátozással, hanem úgy, hogy az Úr számára legyen használható. A testünk sokszor pihenést kíván, lazítást, olyan dolgokat, amiket szeret. De az Úr arra akar megtanítani, hogy úgy használjuk mi is a testünket Isten szolgálatában, ahogyan az Úr Jézus is használta az ő testét.

 Sok minden van az életünkben, amivel az Úr foglalkozni akar. Ezek nem feltétlenül bűnös dolgok, de például mennyire szubjektíven gondolkozunk bizonyos esetekben: nagyon kemények vagyunk másokkal szemben, és ugyanakkor nagyon engedékenyek magunkkal. Nagyon megharagszunk, ha mások tesznek valamit, de ha rólunk van szó, akkor nagyon toleránsak vagyunk. Ábrahámra gondoltam, amikor ment, hogy feláldozza az egyetlen fiát. Ha őt valóban nem az Úr készítette volna el… – arra a pillanatra gondoltam, amikor vette a kést; ő olyan jól ismerte Istent, hogy valóban hitte, hogy Isten a halálból is fel tudja a fiát támasztani. Ilyen mértékben hitt Istenben. Tehát ez a lényeg, hogy ne legyünk szubjektívek, hanem tárgyilagosak legyünk. Eszembe jutott Péter is, amikor megdorgálta az Urat, amikor próbálta megvédeni a rákövetkező nehéz helyzetektől, és azt mondta: „Isten őrizzen, nem történhet ez veled!” A szavak mögött nem annyira az volt, hogy az Úr miatt aggódott, hanem saját maga miatt. Mert hol lesz ő, mi lesz vele, ha ezek a dolgok megtörténnek az Úrral?

 Én azt hiszem, hogy mikor egy gyermek azt hallja a szüleitől, hogy: szégyent hozol rám, akkor a szülő nem annyira a gyermekre gondol, mint inkább saját magára. Mindezek a dolgok a mi szubjektív gondolkozásunkra mutatnak. Van, aki megkérdezi, hogy feltegyünk-e a honlapra egyes bizonyságtételeket, mert hát azok szégyent hoznak ránk. Ezek vagyunk. Csak szép dolgokat akarunk feltenni. A mi jó hírünket nem gúnyolhatja senki.

 Vannak olyan mélységek a lényünkben, amelyekkel az Úr foglalkozni akar, és ezeket orvosolni akarja. És mivel az a cél, hogy az Úrnak szolgáljunk, ha ezek a dolgok nincsenek elrendezve, elsősorban a mi életünkben, akkor hogyan tudnánk a testvéreink szeméből kiszedni a szálkát? Egy a teendőnk. Egy testvér ezt mondta: „Nézd meg, én nem jutottam el se Penielhez, sem, hogy áldást nyerjek, semmire nem jutottam.” Nem jutottál, de az Úr munkálkodik az életedben, és ha ő egyszeriből valami nagyot tenne, az nem lenne jó, mert így is ott a veszélye, hogy magunknak tulajdonítsunk dolgokat. De minden helyzetben, naponként, az Úrra tekintve, és megfutva naponta azt a szakaszt, amit Ő tett elénk, az Úr megáld bennünket. Engedelmeskedjünk az Úrnak minden nap, és azt tegyük, amit Ő akar, és Ő gondot visel; és látja, mikor van szükségünk bizonyos megtapasztalásokra. De mind a mai napig örvendezhetünk Őbenne, az Ő megváltásának és annak a ténynek, hogy ez az Ő munkája. Nem nekünk kell kigondolni, hogy meddig jutottunk. Valóban, van ennél több. Én is így állok az Úr előtt: Uram, te tudod azokat a dolgokat, amit én nem látok, nem tudatosak számomra; dolgok, amelyeket szeretném, ha valóságosak lennének. De csak az Ő szemei tudják megítélni, hogy valóban milyen bánásmódra van szükségünk. És Ő ezt megadja.

 Az Úr munkálkodjon, hogy olyanok legyünk, akik naponta az Úrra tekintenek. Eltekintve az itteni dolgoktól, feltekintve Őrá minden nap, ez a legjobb dolog, amit tehetünk. És ha így járunk naponta, az Úr megáld. Ámen.”

A Királyság természete – Lance Lambert

Új műfaj, remélem, így azok is hasznos épüléshez jutnak, akik szívesebben néznek meg egy videót feliratozva, mint hogy pusztán szövegként olvassák el az elhangzottakat.

Az olimpia kapcsán

A Hosszú Katinkával készült interjú kapcsán jutott eszembe a következő pár gondolat. Édesanyja meséli, hogy lánya már harmadikos korában napi kétszer edzett, és gyerekkorától fogva milyen céltudatos volt. Erre nagyon rácsodálkoztam, hogy vajon mi képes valakit motiválni arra, hogy ilyen keményen kitartson, és napról napra végezze a fárasztó edzéseket? Ez csakis úgy lehetséges, ha végig ott lebeg a szeme előtt a cél, és annak az eléréséért küzd éveken, évtizedeken keresztül. Ha nehézségei vannak, talpra áll, és akkor is folytatja! Micsoda kitartás! Hogy kiből lesz olimpiai bajnok, az tehát már ilyen korán eldől, hiszen aki nem feszül neki a célnak, nem fog igyekezni, és következésképpen győztes sem lesz. Megvan, ugye a párhuzam?
Milyen megszégyenítő, hogy valaki ennyire komolyan vesz egy ideig való, elhervadó koszorút, és az egész életét erre áldozza, mi pedig a hervadhatatlan koszorúért gyakran a legkisebb nehézséget vagy kényelmetlenséget sem vállaljuk… Bárcsak így tudnám élni az életem minden percét, hogy az legyen nekem Krisztus, és az Őbenne adott jutalom, mint Katinkának az úszás és az olimpia! Milyen lenne a gyülekezet, ha nagyon sokan így gondolkoznánk! Mennyivel könnyebben bocsátanánk meg, vállalnánk terheket egymásért, mennyire tudnánk szeretni egymást!

“Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
Akik tehát érettek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk.” (Fil 3,14-16)

Krisztus utáni vágy – Stephen Kaung

Eredeti bejegyzés, pdf-ben is letölthető: Krisztus utáni vágy

Filippi 3:15-21.

„Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképpen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni nektek; csakhogy amire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk. Legyetek én követőim, atyámfiai, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, amiképpen mi példátok vagyunk. Mert sokan járnak másképpen, akik felől sokszor mondtam nektek, most pedig sírva mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei; kiknek végük veszedelem, kiknek istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van, kik mindig földiekkel törődnek. Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk; ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.”

 (Filippi 3:15. „Tehát akik csak érettek vagyunk, ezt gyakoroljuk buzgón”.)

Drága Urunk, megköszönjük, hogy elhoztál bennünket erre az alkalomra. Hűséges és jó voltál hozzánk. Azt kérjük Tőled, hogy azt, amit már előre elhatároztál, jelentsd ki a Szellemed által, és legyen valóság mindannyiunk életében. Drága Urunk, nem akarjuk eltéveszteni a Te célodat, és nem akarunk elmulasztani bármit is, ami kevesebb, mint a Te dicsőséged. Áldunk Téged, és hálát adunk Neked, a dicsőség Urának, aki sok fiakat vezetsz dicsőségre. Ez a Te akaratod, és Urunk a Te kegyelmed által mi haladni akarunk e cél felé. A Te kezedbe tesszük ezt az alkalmat, nem nézünk emberekre, mi csak Rád tekintünk. Szólj Urunk, a te szolgáid hallják a Te hangodat. A Te drága nevedben kérünk, Ámen.

A témánk: “Haladni a cél felé”.

Arról lesz szó, hogy hogyan kövessük ezt a kitűzött célt. Mielőtt megismertük az Úr Jézust, mindannyian kerestünk, hajszoltunk valamit, amiről azt gondoltuk, hogy megelégíthet bennünket: a teljességet, az örömet; de rá kellett jönnünk arra, hogy bármit is hajszoltunk, csak átmenetileg adott élvezetet. Nagyon sokat kellett érte fáradnunk, de felismertük, hogy minden hiábavalóság. Most áldjuk az Urat, hogy irgalmazott nekünk, és megszabadított az ilyen hajszából, és kijelentette Magát nekünk mint Megváltónk. Megfordított bennünket, hogy ne a nap alatt lévő dolgokat keressük, hanem a mennyei dolgokat.

Újra és újra beszéltünk arról, hogy amit keresünk, az nem más, mint egy élő Személy, Isten Fia, az Ember Fia, aki véghezvitte az üdvösséget értünk és az, Aki elvezet minket a dicsőségbe. Krisztus Jézus az, akit keresünk, akit meg akarunk ismerni. Kezdetben csak azt ismertük, amit Ő értünk tett, ahogyan életét halálra adta a kereszten, és magára vette bűneinket, ahogyan kiontotta vérét, hogy Isten elengedhesse bűneinket, hogy örök életet nyerhessünk. Micsoda kegyelem, milyen hatalmas üdvösség ez!

Testvérek, el fog jönni az a nap, amikor rájövünk, hogy többé már nem az Ő munkájára vágyunk. Természetesen, örülünk annak, amit Ő értünk tett, és hálásak vagyunk érte, de az áldás keresése helyett magát az Urat keressük. Ez volt Pál apostol tapasztalata is. Azt mondta, hogy Krisztus ismeretének gazdagsága miatt mindent kárnak és szemétnek ítél.

Testvérek, kell, hogy legyen látásunk az Úr Jézusról. Ő több, mint a mi Megváltónk. Ő a mi Urunk. Mi nem magunk miatt keressük Őt, hogy áldásában részesüljünk, nem erre törekszünk. Az Ő szeretete szorongat, és meg akarjuk Őt ismerni, mert Őt megismerni maga az örök élet.

Testvérek, ez az, amire törekszünk ma? Lépésről-lépésre vezet Önmagához. Testvérek, ez a Krisztus utáni vágy intenzíven személyes, más szóval, senki más nem vágyhat az Úr után helyetted. A szó legszorosabb értelmében nincs második generáció, mindenkinek az első generációhoz kell tartoznia. Ez azt jelenti, hogy egyenként meg kell látnunk Krisztus dicsőségét, és teljesen meg kell, hogy ragadjon bennünket.

Tudjátok, van egy kifejezés: “Ha egyszer már megragadott, nincs többé menekvés.” Egy nap, amikor meglátod Krisztust, amikor az Úr dicsősége megjelenik neked, egész lényedet megragadja, és nincs menekvés. Ez igaz kell, hogy legyen mindegyikőnkre. Annyira foglyul kell, hogy ejtsen Krisztus szépsége, annyira fog szorongatni az Ő szeretete, hogy minden másról megfeledkezel, hogy követhesd Őt. Ahogy Péter mondja, „Hová, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van Tenálad. Tudjuk, hogy Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”

Drága testvérek, megragadott benneteket már Krisztus ilyen módon? Vagy még más irányba tekintgettek, és más dolgokat kerestek, nem az Úr Jézus Krisztust? Vagy pedig egész lényeteket megragadta az Ő ismeretének nagysága, kiválósága? Ez az Úr iránti vágy nagyon személyes, személyes tapasztalat, ezt neked magadnak kell átélned. Ez több, mint észbeli megértés, vagy ismeret. Maga az Úr Jézus Krisztus ragad meg téged. És akkor örömmel fogod Őt követni.

Testvérek, már elmondtunk azt is újra és újra, hogy ez a Krisztus utáni vágy nem könnyű dolog. Amikor az Úr azt mondja: „Jöjj és kövess engem” azt követeli tőlünk, hogy mindent elhagyjunk, és úgy kövessük Őt. A legszellemibb értelemben, a lényeg az, hogy amikor az Úr Jézus azt mondja, „Jöjj és kövess engem”, nincs más út, hogy követhessük, csak az, hogy mindent elhagyunk, és úgy követjük Őt. Emberileg nézve ez lehetetlen, de hála legyen Istennek, ez lehetséges Neki. Nála van elég kegyelem, ismeretének kiválósága és szépsége annyira vonz bennünket, hogy nem tehetünk mást, mint követjük Őt.

Amikor Krisztus után vágyunk, Őt követjük, akkor tulajdonképpen a kereszt útján haladunk. Az árral szemben úszunk. Ennek a világnak az áramlata egy bizonyos irányba halad, de ha mi Krisztust követjük, akkor ezzel az áramlattal szemben kell haladnunk. De ilyen az élet. Egy döglött hal sodródik az áramlattal, de ha az a hal él, akkor az áramlattal szemben fog úszni, mert van élete. Ott van élet, feltámadott élet, erő. És Isten kegyelme által képesek vagyunk felülemelkedni minden akadályon, ami utunkban van.

Gyakran, amikor igazán követjük Krisztust, úgy találjuk, hogy nemcsak a világ áramlatával állunk szemben, hanem tulajdonképpen az úgynevezett vallásos világ áramlatával is szemben futunk. Ha igazán szeretjük az Urat, akkor félre fognak érteni, nemcsak az evilági emberek, hanem a vallásos emberek is. Lehet, hogy azt gondolják, túlzásba viszed a dolgokat. Nem tudnak téged megérteni. Amíg a mi Urunk Jézus itt volt a földön, Ő a mennyből jött ember volt ezen a földön. Mennyire félreértették! Mennyire üldözték, és mennyire visszautasították!

Testvérek, a keresztnek ez az útja magányos út. Gyakran úgy találod, te vagy az egyetlen, aki ezen az úton jár. Ez nagyon személyes út. De hála legyen Istennek, hogy ugyanakkor úgy tapasztaljuk, hogy ez rendkívüli módon másokkal együtt való. Ami a tapasztalatot illeti, azt látod, te vagy az egyetlen, aki Krisztus után vágyik és Őt követi. De ne felejtsük el, hogy ez a követés másokkal együtt is történik. Együtt követjük az Urat.

Miért van ez így? Testvérünk tegnap este említette, hogy azért van így, mert mi Krisztus Teste vagyunk. És te egy tagja vagy ennek a Testnek. A mi Urunk Jézus a Fej, Ő az Istenségnek a teljessége. Isten minden gazdagsága, minden, amire gondolhatunk, hogy kicsoda Isten, és mi mindennel rendelkezik, mind Krisztusban lakozik. Bárki számára ez egyszerűen lehetetlen, hogy egyedül önmagában bírja mind ezt a gazdagságot. Egy egész Testre van szükség ahhoz, hogy az Istenség teljességét bírhassa.

Emlékezzünk az Efézusi levél első részére, hogy Isten feltámasztotta Krisztust a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben, felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn, és mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindenek feletti Fővé, – és figyeljetek csak – a Gyülekezet Fejévé, ami az Ő Teste, teljessége Őneki, aki betölt mindeneket mindenben.

Tehát, kedves Testvérem, lehet, hogy személyes tapasztalatodban úgy találod, egyedül vagy, és mégis Isten akaratában számtalan sok ember van, akik mind a Krisztus Testének a tagjai, akik ugyanabba az irányba tartanak. Egyetlen tag korlátozva van befogadóképességét tekintve. Krisztus teljességét csak a mi korlátozott befogadóképességünk szerint bírhatjuk. De az Ő teljessége eljut Testének minden tagjához. Te is megismersz valamit Krisztusból, én is megismerek valamit Krisztusból, Ő minden lesz a számomra és Ő minden lesz a te számodra is. És amikor minden hívő, Testének minden tagja összeadja, ami neki van, akkor úgy találjuk, hogy az a Krisztus teljessége.

Tehát, Testvérek, Krisztus követésében, még ha egyedül is érzed magad, nagyon-nagyon sokan vannak, megszámlálhatatlan sokaság, mert ez közösségi dolog is. Mert Isten akarata, Isten célja, Isten örökkévaló célja az, hogy akiket eleve ismert, azokat eleve el is választotta, hogy Fiához legyenek hasonlóvá, hogy Ő legyen elsőszülött sok atyafi között (Róma 8: 29).  A mi Urunk Jézus sok fiakat akar dicsőségre vezetni. Tehát ne felejtsd el, hogy ebben a Krisztus-követésben személyesen kell részt venned. Ugyanakkor nagyon sok férfi- és nőtestvérrel együtt követed az Urat. Mi mindannyian Krisztus után vágyunk.

Most elérkeztünk a Filippi 3. rész 15. verséhez. „Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk.” („Tehát akik csak érettek vagyunk, ezt gyakoroljuk buzgón.”)

Hála legyen Istennek, Pál apostol megosztotta velünk személyes tapasztalatát Krisztus követésében. Semmiképpen sem dicsekedni akart. Emlékszünk arra, amikor Isten kijelentést adott neki, csak tizennégy év után kezdte megosztani azt a testvéreivel. Nem olyan ember volt, aki önmagával akart dicsekedni. De hála legyen Istennek, elég alázatos volt ahhoz, hogy elmondja, mi történt vele Krisztus megismeréséért való futásában, nem azért, hogy dicsekedjen, hanem hogy bennünket bátorítson.

Ezért ezt mondta, „Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk (ezt gyakoroljuk buzgón)” Itt azt a szót találjuk, hogy tökéletes. A Szentírásban a tökéletes szó nem bűn nélküli tökéletességet jelent. Senki sincs, aki bűn nélküli módon tökéletes. Egy valakit kivéve: a mi Urunk Jézust. Ő az egyetlen, aki nem ismert bűnt. Nemcsak úgy, hogy nem követett el bűnt, hanem úgy, hogy nem tudta, mi a bűn. Ő ennek fölötte van: Ő bűn nélkül tökéletes. És mivel Ő bűntelenül tökéletes, alkalmas arra, hogy bűnné legyen érettünk, hogy Isten igazsága a miénk lehessen. De az Úr Jézuson kívül, még akkor is, ha valaki 60 vagy 70 éve hívő, sem mondhatja el magáról, hogy bűntelenül tökéletes. Tehát a Szentírásban, a tökéletes szó nem a bűntelenül való tökéletességre utal. Azt jelenti, hogy érettségre jutott, felnőtt.

Testvérek, ugyanezt a szót találjuk az 1Korintus 2-ben. Emlékeztek, Pál elment Korintusba, de mielőtt elment volna, egy döntést hozott magában. Korintus abban az időben nagy kultúrával rendelkező város volt. Az ott élő emberek híresek voltak ékesszólásukról, de erkölcstelenségükről is. Tehát Pál, mielőtt odament, elhatározta magát, hogy amikor odaér, nem fog tudni másról, csak Krisztusról, mint megfeszítettről. A mi Urunk keresztjéről, hogy hogyan viselte bűneinket, hogyan lett engesztelő áldozat értünk, hogyan mentett meg minden bűnünkből. Tehát Pál elment Korintusba, másfél évig munkálkodott közöttük, de egész idő alatt valamit visszatartott tőlük. Az 1Kor.2:6-ban azt mondja: „Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk; Istennek titkon való bölcsességét”

Tudjátok, ő nem tudta a korintusi hívőkkel megosztani ezt a bölcsességet. Mert ők kisdedek maradtak, miután hittek az Úr Jézusban. Valóban üdvösséget nyertek, de még mindig testi hívők voltak. Ez csecsemőkor. Egy kisbaba nagyon aranyosnak néz ki, de mindent magának akar. Nagyon énközpontú, azzal sem törődik, ha éjfélkor sír, és másokat zavar. Amikor éhes, azonnal enni akar, és ha lassú vagy, akkor még jobban sír. Ilyenek a korintusi hívők.

Testvérek, Istennek nem ez a célja. Isten nemcsak kisbabákat akar, hanem fiakat, felnőtteket, akik érettek és képesek felelősséget hordozni, akik nem énközpontúak, hanem Krisztus-központúak, mert ez az Isten akarata.

Testvérek, ezt nem hangsúlyozhatjuk eléggé. Mivel egyrészt ezt nagyon figyelmen kívül hagyják. Sok hívő azt gondolja, hogy ha üdvössége van, akkor útlevelük van a mennybe, és ez minden. Azután ebben a világban élnek, és arra várnak, hogy etessék őket, és a saját kívánságaikat kielégítsék. Ez egy nagyon helytelen felfogás: azt gondolni, hogy mi hívők kisdedek maradhatunk, és csak magunknak élhetünk.

Nem erre váltott meg minket Isten, nem ez az Ő akarata számunkra. Azért mentett meg, hogy sok fiakat vezessen dicsőségre, hogy megosszuk vele a felelősséget, hogy Ővele uralkodjunk. Ez Isten akarata. De sajnos, azt látjuk, hogy olyan sokan, akik hisznek az Úr Jézusban, az egész életük azt követően abból áll, hogy valamit akarnak Krisztustól a maguk számára. Sohasem nőnek fel, mert csak tejet isznak. A tej egy előre megemésztett étel, mert a baba nem tud mást megemészteni. Nem tud szilárd eledelt enni. Kell magadat gyakorolni abban, hogy megemészd a szilárd eledelt.

Éppúgy, mint János evangéliuma 6. részében, ezek az emberek Krisztust az ételért keresték. Amikor Krisztus a menny felé akarta őket irányítani, akkor azt mondták, ez túl kemény, és ott hagyták Őt. Tudjátok, testvérek, ez egy nagy tragédia, hogy ma a hívők között több a kisded, mint a felnőtt. A hívőknek hasonlítaniuk kellene egymáshoz. Isten megszabadított minket ebből a világból, és átvitt szeretett Fia országába. Mi, akik hiszünk az Úr Jézusban, ugyanazt az életet kaptuk, a feltámadott életet, mindannyian el kell, hogy érjünk a célba. És a cél, hogy Krisztus kiábrázolódjon bennünk, hogy az Ő képére váljunk hasonlóvá, az Ő atyjafiaivá legyünk, Aki az elsőszülött sok atyafi között.

Drága testvérek, ez Isten akarata. Keressük mi azt, hogy ezt az akaratot betöltsük? Vagy csak hátradőlünk és megelégszünk azzal, hogy üdvösségünk van, és úgyis a mennybe jutunk? Meg vagy ezzel elégedve? Lehet, és szabad, de Krisztusnak ez fáj. Amikor a szülőknek megszületik a kisbabájuk, nagyon boldogok, mindent feláldoznak azért a gyermekért. Mi a reménységük? Az, hogy a baba fel fog nőni, és felelősséget fog hordozni férfiként vagy nőként. De ha a gyermek sohasem nő fel, milyen szomorúság, tragédia és elvesztegetett fáradság az! És ha bármelyik földi szülő így érez, mennyire inkább fog ez fájni a mi mennyei Atyánknak, ha mi nem növünk fel. Igaz, ha csecsemők maradunk, nincs felelősségünk, nem kell, hogy másokra gondunk legyen, ez nagyon könnyűnek tűnik.

De testvérek, ez tragikus. A hívők között nem kellene, hogy különbség legyen. Mások vagyunk, mint ez a világ, mert vannak e világnak gyermekei és van Istennek a népe. De sajnos Isten Igéjében azt találjuk, hogy a hívőknek is két csoportja van. Az egyik a tökéletlen, a másik a tökéletes. Az egyik a Krisztusban kisdedek, a másik a felnőttek, Isten fiai. Az egyik a testi hívők, a másik a szellemi hívők. Ennek a megosztásnak nem szabadna léteznie. Isten akarata szerint ez nem így van, de a mi állapotunk ilyen, mert úgy tűnik, olyan sokan vannak az első csoportban: a tökéletlenek, a kisdedek, a testi hívők. És nagyon kevesen vannak a második csoportban: a tökéletesek, a felnőttek, a szellemiek.

Tudjuk azt, hogy a növekedés fájdalommal jár, de milyen sokan visszariadnak a fájdalomtól, és csecsemők maradnak. Az 1Korintus 2-ben Pál azt mondja, hogy a tökéletesek között beszélünk Isten bölcsességéről. Nemcsak a kezdeti üdvösségről, hanem Istennek teljes bölcsességéről, Istennek titkon való bölcsességéről. Ez azt jelenti, hogy ki kell mondani, különben senki sem fog róla tudni. Istennek titkon való bölcsessége, amelyet a korszakok előtt formált, még azelőtt, hogy megteremtette az eget és a földet, Isten már akkor gondolt erre. Amíg egész idő alatt munkálkodott, ezt az egy célt tartotta szem előtt. A Biblia azt mondja, hogy már a korok előtt eleve elhatározta a mi dicsőségünkre.

Ugrándozni fogsz most örömödben? Arra gondolni, hogy Isten célja nem csupán az, hogy megmentsen, hanem a dicsőség. Mi a dicsőség? A dicsőség egy olyan szó, amit nagyon nehéz meghatározni. De a Bibliában azt találjuk, hogy amikor Isten megjelenik, ott dicsőség van. Vagy ahogy Sparks testvérünk mondja, amikor Isten meg van elégedve, akkor megjelenik a dicsősége.

Drága testvérek, mi a dicsőség? Isten a dicsőség. De amikor átformálódunk Isten Fia képére, akkor ott dicsőség van. Ezért van az, hogy Urunk sok fiakat vezet dicsőségre. Ez az Isten gondolata. Ez olyan dolog, amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember elméje meg sem gondolt, de Isten, aki elkészítette mindezt, azoknak a számára készítette el, akik Őt szeretik. Nemcsak elkészítette, hanem ki is jelentette, kijelentette a Fiának a Szent Szellem által. Drága testvérek, bennünk van-e Krisztus értelme? Ez Krisztus gondolata és Pál azt mondja, hogy bennünk „Krisztus értelme” van. Mert a Szent Szellem, aki ismeri Isten mélységeit, Ő magyarázta meg nekünk.

Tehát testvérek, ne legyetek megelégedve, hogy kisdedek maradjatok. Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy csecsemőként könnyű dolga van az embernek, de micsoda veszteség! „Valakik azért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk.” Ez a gondolkodásmód jellemez téged? Törődsz te ezzel? Hogy megismerd Őt, megismerd feltámadásának erejét, és hasonlóvá légy az ő halálához, hogy valamiképp eljuss a halottak közül való ki-feltámadásra?  Rendelkezel azzal, amit Ő megszerzett a számodra? Ez Pál bizonyságtétele. Ő megpróbál mindegyikőnket bátorítani. „Ilyen értelemben legyünk” „Ezt gyakoroljuk buzgón.” Ha ilyen értelemben vagy, ha ezt gyakorlod buzgón, akkor jó nyomon haladsz. Menj tovább.

Azt is mondja, ha valamiben másképpen értetek, Isten azt is ki fogja jelenteni nektek. Ó, drága testvérek, remélhetőleg nem értetek másképpen. A saját értelmed, gondolkodásmódod szerint élsz, vagy a Krisztus értelme uralkodik benned? Ha másképpen értetek, mondja Pál, Isten ki fogja jelenteni nektek. Kívánom, hogy valóban jelentse ezt ki Isten mindegyikünknek! Természetesen, amikor futunk, vannak különböző lépések. Vannak, akik még az első lépésnél tartanak, vannak, akik már egy kissé tovább mentek. Lehet, hogy te az első lépésnél tartasz, és ránézel másokra, akik már a második, vagy harmadik lépésnél tartanak. Ne csüggedj el, ne gondold azt, hogy te sohasem fogsz oda eljutni, és akkor megállsz. Ne tedd azt. Bármelyik lépésnél is tartasz, maradj hűséges. És haladj tovább nekifeszülve. Ez az, amit tennünk kell.

Hála legyen Istennek, sok férfi és nőtestvér volt az évszázadokon keresztül és van ma is, akik szenvedélyes szeretettel vágynak Krisztus után. Már sokan célba is értek, Pál apostol is. Amikor a második Timóteusi levelet írta mártírhalála előtt, már tudta, hogy célba ért, és az igazság koronája eltétetett a számára, de nemcsak neki, hanem mindazoknak, akik vágyva várják az Úr megjelenését.

Testvérek, a bizonyságoknak nagy fellege vesz minket körül, ahogy olvashatjuk a Zsidók 12-ben. A 11. részben egy egész hosszú lista van azokról feljegyezve, akik futottak, akiket vonzott Isten dicsősége, és követték, és meg is érkeztek a célba. Bizonyságot nyertek, de a Biblia azt mondja, hogy nem jutottak tökéletességre, még várnak ránk, mert a test sok tagból áll, nemcsak egy tagból. Tehát, drága testvérek, bátorodjatok fel, és fussatok nekifeszülve.

18. vers. „Mert sokan járnak másképpen, akik felől sokszor mondtam néktek, most pedig sírva mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei.”

Pál apostol figyelmeztet bennünket. Gyakran intett e felől, de amikor ezt a levelet írta, sírt. Ez a szeretet könnye volt, az irgalom könnye, ő nem ítélkezett. Milyen sokat munkálkodott! Mennyire vágyott látni azt, hogy mindazok, akik hisznek az Úrban, futnak, ilyen értelemben vannak, célba jutnak! De felfedezte, hogy sokan vannak olyanok, akik másképpen járnak, akik azt gondolják, hogy elkerülhetik a keresztet, és a mennybe fognak jutni. Pál tudta, mi lesz ennek a következménye. Sírt értük, sírt a tökéletlenekért, a csecsemőkért, a hústesti hívőkért. Vágyott arra, hogy felnőjenek, hogy szellemi hívők legyenek, hogy eljussanak a célba, Isten céljába, mert ez Isten akarata. De amikor az emberek nem akarják ezt tenni, akkor sírva figyelmezteti őket.

Azt mondja: Ők a Krisztus keresztjének ellenségei. El tudjátok képzelni, hogy egy hívő, aki elfogadta a kereszt munkáját önmaga számára, Krisztus keresztjének ellenségévé váljon? Miért? Azért, mert visszautasítják azt, hogy a kereszt munkálkodjon bennük. Értük, igen. De nem bennük. Mennyire komoly dolog ez! Hogy mi hívők élvezzük az Úr kegyelmét, az áldását, Krisztus elvégzett munkáját, és mégis, ellenségei lehetünk Krisztus keresztjének. Tudjátok, amikor korábban ezt olvastam, azt gondoltam, hogy ez a hitetlenekre vonatkozik. De minél többször olvasom, annál inkább rádöbbenek, hogy itt hívőkről van szó. Mi, hívők, ellenségei lehetünk Krisztus keresztjének.

„Akiknek végük veszedelem.” Arról beszél itt, hogy elveszítheted az örök életedet? Lehet üdvösséged, azután pedig elveszítheted? Isten ajándéka feltételhez kötött? Ha jól viselkedsz, akkor megtartod, ha nem viseled jól magad, visszaveszi tőled? Ilyen az ajándék? A Biblia azt mondja, hogy Isten ajándékai megbánhatatlanok. Amit Ő egyszer ingyen odaad neked, azt Ő sohasem veszi vissza.

De akkor mit ért az alatt, hogy „akiknek végük veszedelem?” Nem utalhat örökkévaló veszedelemre. Az ellentmondana Isten saját szavának, az Ő természetének, hűségének. Hála legyen Istennek.

Emlékeztek, ha a Hegyi Beszédet olvassátok, a Máté 5-ben, amikor a sokaság odajött az Úrhoz, az Úr visszavonult egy hegyre, akkor a tanítványai odamentek hozzá, Ő pedig megnyitotta száját, és tanította őket. Tehát a Hegyi Beszéd nem a hitetleneknek szól, hanem a tanítványoknak. És mégis, a Máté 7:13-ban azt mondja, „Menjetek be a szoros kapun”, mert sokan vannak, akik a széles úton és a tágas kapun mennek be. De ez a széles út a veszedelemre visz. Sokan vannak rajta. És nagyon kevesen találják meg a keskeny út szoros kapuját. Pedig ez az Életre visz.

Testvérek, a veszedelem itt nem az örökkévaló veszedelemre utal. A veszedelem itt a hívőkre vonatkozik. Ha megpróbálsz a széles úton járni, ez könnyű út, sokan vannak rajta, de ez nem a célba vezet, távol vezet attól, és elveszíted Isten célját a számodra. Ahogy a Biblia mondja, az Ő célja: Krisztussal uralkodni ezer évig. A könnyű élet néhány évéért elveszíted a lelkedet.

„Akiknek istenük az ő hasuk, és akiknek dicsőségük az ő gyalázatukban van”. Tulajdonképpen, a hasuk az istenük, más szóval önmagukat imádják, önmagukat akarják megelégíteni, önmagukat keresik, és gyalázatukat dicsőségnek tartják, dicsekednek vele, dicsekednek a testben: ’Nézd, milyen könnyű életem van, megvan minden áldás, jólét, és tied minden szenvedés, rajtad Isten átka van, én pedig áldott vagyok.’ Földi dolgokkal van elfoglalva.

Testvérek, ez a jellemzés nem szabadna, hogy hívőkre vonatkozzon. De sajnos róluk van itt szó. Tehát, testvérem, te hol vagy? „Ilyen értelemben vagy” vagy pedig „másképpen jársz”? Gondolkodásmódunk meghatározza végcélunkat. Krisztust keresed vagy önmagadat? Ó, testvérek, ha másképpen jártok, sirassátok magatokat.

Emlékeztek a tíz szűzre? Az öt szűz, akinek volt tartalék olaja, olyan életet példáz, amit a Szellem irányít. Kifizették az olaj árát, és amikor jött a vőlegény, készen voltak a fogadására, és bementek a menyegzőre. A másik öt szűz balga volt. Igen, szüzek voltak ők is, őket is megtisztította az Úr Jézus vére, igen, volt lámpásuk és olajuk, más szóval, bennük volt a Szent Szellem, de az edényükben nem volt olaj. Mással volt megtöltve, ennek a világnak a dolgaival, amiről azt gondolták, hogy értékes. De amikor megjött a vőlegény, lámpásaik kialudtak, a sötétségben maradtak és sírtak.

Testvérek, mi hisszük, hogy az Úr jön. Ő bármikor megjöhet. A Biblia azt mondja, úgy fog jönni, mint a tolvaj. Gondoljátok, hogy a tolvaj belefúj a kürtbe, és azt mondja: ’Jövök’? Különös, hogy a tolvaj tudja a pontos idejét annak, amikor nem vigyázol. És mit visz el a tolvaj? Vajon ha jön a tolvaj, a szemetedet fogja ellopni? Akkor remélem, minden éjjel jönni fog. Furcsa mód, a tolvaj mindig tudja, hogy hol tartod az értékeidet. Anélkül, hogy tudnál róla, jön, és elmegy. De valamit magával visz. Testvérek, az Úr Jézus úgy fog jönni, mint a tolvaj, és el fogja vinni szívének kincsét. Akik pedig itt maradnak, sírni fognak.

Hála legyen Istennek, Pál apostol egy pozitív megjegyzéssel zárja. Az én verzióm szerint a 18-19. versek zárójelben vannak, tehát Isten Szelleme ide beékelte őket, de nem ez az, amit Isten Szelleme valójában mondani akar. Mert Ő bátorítani akar minket, nem pedig elbátortalanítani. De szükség van a figyelmeztetésre is, ezért van zárójelben. Tehát a gondolatmenet folytatódik. „Mert a mi országunk mennyekben van.” Pál emlékeztet minket arra, hogy állampolgárságunk a mennyekben van. Ki van a mennyekben? A Kolossé 3:1 azt mondja: „Az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülve”. Bennünket is odaültetett a mennyekben.

Tehát testvérek, ne felejtsétek el, hogy ha még mindig a földön vagyunk is, és még mindig úton vagyunk, haladunk, futunk, de polgárjogunk, szövetségesünk, társunk a mennyben van, oda tartozunk, ahol Krisztus van, Ő a mi életünk, és mi futunk. Csak úgy, mint Énók, aki 300 évig Istennel járt, és Isten magához vette őt.

Tehát, ha Őt követjük, aki a Cél, akkor mi lesz ennek az eredménye? Ezt a halandó, romlandó, nyomorúságos testet, amikor Ő visszajön, át fogja változtatni az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá. És neki van erre hatalma, és meg is fogja ezt cselekedni.

Drága testvérek, micsoda bátorítás ez! Kívánom, hogy mindannyian, Isten kegyelméből, elfelejtve, ami mögöttünk van, nekifeszülve fussunk, az Úr Jézus iránti szenvedélyes szeretettel, mert Ő méltó erre.

Imádkozzunk.

Drága Urunk, megköszönjük Neked, hogy elhívtál minket, a Te hívásod onnan felülről való hívás. Te ott vagy és vársz ránk, bátorítasz bennünket, és azt mondod, hogy fordítsuk el tekintetünket minden másról és emeljük szemünket Jézusra, hitünk szerzőjére és bevégezőjére. Ó Urunk, kegyelmedből hadd legyen ez igaz egyenként ránk, nem magunkért, hanem Teéretted. A Te drága nevedben kérünk. Ámen.

Elhangzott: 2008. július 3.

forrás: http://www.christiantapeministry.com/tape-page.php?id=2644

“Azért elkészítem nektek a királyságot” – Radu Gavriluț

Elhangzott 2016. február 21-én, Szigetmonostoron.

Azzal kapcsolatban, amit a Lukács 22-ből olvastunk, szeretném elmondani, hogy miután a tanítványok között versengés támadt, az Úr helyreigazította őket – de nem dorgálta meg, nem intette meg őket keményen. Utána pedig azt mondta nekik: Ti megmaradtatok velem mindvégig az én kísértéseimben, azért elkészítem nektek a királyságot.

Miután mindaz megtörtént az Úr Jézussal, ami történt, és mindenütt elterjedt a híre annak, hogy Jézust megfeszítették, azzal együtt elterjedtek hazugságok is, például, hogy a tanítványok ellopták a holttestét – végül azonban elterjedt a híre az igazságnak is, hogy Ő feltámadott. Ezután pedig, gondolhatnánk, valamikor a tanítványok elkezdték leírni a megtörtént dolgokat – ez azonban nem így történt; hanem időben legelőször a levelek születtek meg. Nem furcsa ez? Mert most, ha történik valami rendkívüli, akkor a sajtó pezseg, mindenki arról ír. Akik viszont az Újszövetség leveleit írták, Pál és a többiek, szellemi emberek voltak, nem a történetírással törődtek, a megtörtént eseményekkel. Miután már a levelek megvoltak, azután kezdték az evangélium szerzői leírni részletesen, hogy mi is történt akkor, meg hogyan is történt tulajdonképpen. Ez szokatlannak tűnik a számunkra; csak a Szent Szellem tudta így elrendezni a dolgokat.

Az evangéliumokban megírattak olyan dolgok is, amelyek a zsidóknak szólnak, a legnagyobb része viszont a mi számunkra lett lejegyezve. Ezen kívül, az evangéliumokban olyan részletek is szerepelnek, amelyek magyarázzák a leveleket, és valamilyen módon a levelekben kapott kijelentések folytatását képezik.

Általában azt szokták javasolni egy frissen megtért hívőnek, hogy olvassa az evangéliumokat. Kezdő barátunk olvashatja, mintha híreket olvasna arról, hogy mik történtek akkoriban, de az evangéliumok nagyon összetett írások. Azok a csodák vannak csak ott följegyezve, amelyeknek valami üzenete van a számunkra. János azt mondja, hogy a világ minden könyve be nem tudná fogadni, ha mindazok le lennének jegyezve, amelyeket az Úr Jézus tett.

Nem emlékszem, ki is mesélte ezt el nekem, hogy voltak valamilyen gyümölcsfa-csemetéi, és elment azzal a szándékkal, hogy megmetssze. De olyan kicsik voltak ezek a csemeték, hogy nem volt mit metszeni rajtuk, ezért csak kicsit megigazította a formájukat. Pál apostol egy évig és hat hónapig volt Korinthusban, és nem rendelkezett semmiről, hogy milyen legyen ott az összegyülekezések rendje, ki imádkozzon, azt se mondta, hogy az asszonyok hallgassanak a gyülekezetben. Miért nem? Azért, mert arra van szükség először, hogy az élet munkálkodjon, hogy az élet kiáradjon. És miután az élet munkálkodik valahol, azután kezdődhet csak a rend. Miután pedig eltelt az a másfél év, akkor látta, hogy most már elmondhat bizonyos dolgokat, és akkor, azután írta azt, hogy az asszonyok ne tanítsanak a gyülekezetben. Akiknek volt füle a hallásra, megértették, de nem kezdettől.

Miután a gyülekezet elkezd megerősödni, utána lehet ilyesmivel foglalkozni; először van az élet, utána jön a tanítás. Ha jön a tanítás az élet előtt, akkor az életet kioltja. Voltam egy gyülekezetben, és egy nőtestvér szeretett volna egy éneket javasolni, hogy elénekelje a gyülekezet. De az ottani testvérek leintették, hogy hagyjad, hallgass, mert testvérek nem javasolhatnak éneket. Milyen szomorú. A tanítás megelőzte az életet.

Ezután a bevezető után rátérek a Máté evangéliumában három nagyon fontos dologra. Az első ezek közül az 5-6-7. fejezetben található. Nincs meg a többi evangéliumban ez, amit itt találunk ezekben a fejezetekben, Máténál. Az a szó vagy kifejezés pedig, amelyet a Szent Szellem bevezet itt ebben az evangéliumban (amelyet azután a Szent Szellem az Újszövetség elejére helyezett), a következő: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa”, de pontosabban ez a kifejezés a mennyek királyi uralmát jelenti. „Térjetek meg, mert a mennyek királyi uralma közel.” Ezt hirdette Bemerítő János is, és ezt kezdte az Úr Jézus is hirdetni. „Térjetek meg, mert a mennyek királyi uralma elérkezett.”

Egy evangélium van, de ennek az evangéliumnak több különböző oldala. Mi nagyon kedveljük a kegyelem evangéliumát, mert úgy gondoljuk, hogy az Úr Jézus csak azért jött ebbe a világba, hogy megkeresse és üdvözítse (megtartsa), ami elveszett. Ezt szeretjük nagyon.

A Máté 24-ben viszont azt olvassuk, hogy a Királyságnak ezt az evangéliumát kell, hogy hirdessék az egész lakott földön, és akkor jön el a vég, akkor jön el ennek a világkorszaknak a vége.

Miről szól főképpen a mennyek királyi uralmának evangéliuma?

Nem csak arról beszél, hogy az Úr Jézus Krisztus a Megmentő (Üdvözítő). Hanem arról, hogy Jézus Krisztus Úr. Tudja meg Izraelnek egész háza, hogy Isten ezt a Jézust Úrrá és Krisztussá tette. Ez a sorrend: Úr és Krisztus. Miután az Úrhoz jöttük, és megértettük, megismertük az Ő kegyelmét, onnantól kiindulva meg kell értenünk azt, hogy Ő Úr, és hogy Neki kell uralkodnia az életünkben. Nem tehetjük azt többé, amit akarnánk, hanem azt kell tennünk, amit Ő akar.

A Máté 5-6-7-ben, különösen az 5. fejezetben pedig a királyi uralom megvalósulásának az eredményéről beszél. Nem írja az ötödik részben, hogy így tegyetek, vagy úgy tegyetek. Nézzük meg, hogy írja: Máté 5,3: „Boldogok a szellemben szegények, mert övék a mennyek királyi uralma. Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent. Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.”

  1. vers: “Ti vagytok a föld sója.” A sóból nem kell sok. Mert a só, ha igazából só, kevés is hatásos.

5,14: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város.”

A 6. részben pedig beszél arról a folyamatról, ami idáig vezet. 1-4-ig: „Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utcákon, hogy az emberektől dicséretet nyerjenek. Bizony mondom nektek: elvették jutalmukat. Te pedig amikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed; Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván.”

Az életünket nem az emberek előtt kell élnünk, hogy az emberek lássanak bennünket. A mi életünket elrejtve, Isten előtt éljük.

Az Úr Jézus, amikor megszületett Betlehemben, és utána a szüleivel menekülnie kellett Egyiptomba, majd amikor utána visszatért Egyiptomból, és végül elment Názáretbe, ott körülbelül 28 évet élt. Semmit nem tudunk róla, hogy mit csinált ott. Názáret egy megvetett kisváros volt. Annyit tudunk csak, hogy Jézus 12 éves korában járt Jeruzsálemben, pedig biztos, hogy minden évben felmentek – de csak ennyit ír a Biblia. 28 évig ott elrejtett életet élt, nem tudunk semmit róla.

A szolgálatunk attól függ, hogy milyen elrejtett életet élünk. Ha nincs ilyen elrejtett életünk, nincs semmilyen szolgálatunk sem. Mert az elrejtett élet a gyökerekről beszél. Lehet, hogy csodálkozva kérdezzük, hogyan lehet, hogy egy-egy fa kibír bármilyen vihart. Az a titka, hogy van a földben elrejtett gyökere. Nem kell nyomulnunk előre, hogy szolgálatunk legyen az Úrnak, hanem az elrejtett életünkkel foglalkozzunk, és akkor ez a megfelelő időben felszínre kerül.

Dávid is élt elrejtett életet – csak annyit tudunk meg erről később, hogy valamikor megküzdött a medvével meg az oroszlánnal, és egy napon az apja hívta, és elküldte a testvéreihez élelemmel, akik harcban voltak a filiszteusok ellen. Ismeritek a történetet, akkor küzdött meg Góliáttal, és ekkor vált ismertté egész Izrael előtt. Ha valaki az Úrral jár, eljön az a nap, amikor Dántól fogva mind Beérsebáig – északtól – délig – mindenki tudomást szerez róla, és az emberek elfogadják a bizonyságtételét. Elismerik, hogy ez valóban egy próféta.

Testvérek, nem elég, hogy ha csak azt tesszük, amiről délelőtt szó volt, hogy félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt, fussuk meg kitartással a pályát a célig, hanem nagyon fontos, hogy megtudjuk eközben, hogy milyen szolgálatot, milyen ajándékot bízott ránk az Úr a gyülekezet számára. Nincs szolgálat a gyülekezeten kívül – úgy, mint a régi időkben, amikor nem volt szolgálat a Templomon kívül. A mi szolgálatunk kapcsolódik a testvérekhez.

De vajon mi történt? Míg az első időkben, jó ideig világos volt, hogy Isten királyi uralmának az evangéliumát kell hirdetni, egy idő után történt valami.

A Máté 13 a mennyek királyságának titkairól beszél. Hamarosan olyan nagy lett a zűrzavar, hogy az emberek már nem tudtak a mennyek királyi uralmáról. A mustárnak soha nem kell olyan nagy fává nőnie, amelynek ágai között elrejtőzhetnek az ég madarai. Azok a madarak, amelyek elrejtőztek a naggyá nőtt mustár ágai között, azok a tisztátalan szellemek. Ez a fa nagyon naggyá nőtt. A kereszténység kicsi volt. Az Úr azt mondta: ne félj, kicsiny nyáj. Nem volt nagy nyáj. Kicsiny nyáj.

Az a kovász, amit a három mérce lisztbe kevertek, ugyanott, az is egy természetellenes növekedésről szól. A román római katolikus fordításban külön lábjegyzetet szenteltek annak, büszkén, hogy milyen nagy lett a kereszténység. De a kereszténységnek nem nagynak kell lennie, hanem minőséginek.

Nem akarok minden részletbe belemenni ma, ezért csak annyit mondok, hogy a magvető tehát kiment vetni a magot, egy része a magnak pedig az útfélre esett. Jöttek az égnek madarai és elkapkodták. Ez azokat az embereket jelképezi, akik süketek meghallani azt a hírt, hogy az Úr azért jött, hogy hintse az Igét – ez az Ige pedig a királyság evangéliuma. Mondtam, hogy mi is szívesen hallgatjuk az Igét, de azt hallgatjuk a legszívesebben, hogy az Úr eljött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.  Szomorú lenne, ha csak megmentett, üdvösségre jutott emberek maradnánk. Az ő akarata az, hogy gyermekekből fiakká növekedjünk. Felnőtt korú, érett fiakká. A keresztyén világ tele van gyerekekkel. Tudjátok, milyen egy gyerek? Akkora zajt tud csapni, addig zajong, amíg nem figyelsz rá. Mindig neki kell lennie a figyelem középpontjában. Mindig azonnal kell neki, amit akar. Ha még nagyon kicsi, akkor tisztába is kell tenni, mert különben itt a világvége. Minden körülötte kell, hogy forogjon, mindent el kell készíteni neki. Ilyen ma a keresztyénség. Ez a keresztyén világ tele van gyerekekkel.

Ahol a sziklás, köves talajba hullt mag, ott hamar szárba szökött, de jött a nap heve és elszáradt – mert nem volt gyökere. Ha egész életünkben a hozzánk közel valók tudnak mindent, amit teszünk, tudják, hányszor imádkozunk, mikor segítünk valakin, az azt jelenti, hogy nincs gyökerünk. Mert a gyökér mindig valami elrejtett dolog. 14 év elteltével osztott meg Pál pár dolgot a 14 évvel korábban történtekről. A paradicsomig, a harmadik égig elragadtatott. (Két helyen volt: a harmadik égben és a földben, holtak hazájában. Tudjátok, hogy az lent, a földben van? Amikor Kóré és társai meghaltak, megnyitotta a Föld a száját, és elevenen szálltak alá a holtak hazájába, a Hádészbe; ott van a várakozási hely.) Tehát akinek nem volt gyökere, nem hozott termést, annak ellenére, hogy a mag jó volt.

A harmadik kategória, ahol a mag a tövisek közé esett. A növény felnőtt, de megnőttek a tövisek is; elfojtották a növényt, és nem termett gyümölcsöt. Mit jelentenek a tüskék? Az élet gondjai, a gazdagság csalárdsága, és az élet kérkedése. Ezek elfojtják a jó magot. Ha nagyon aggodalmaskodó vagy, a jó mag nem hoz termést. Ha a szíved kötődik a gazdagsághoz, a jó mag nem hoz termést.

A szívek közül csak egy kategória hozott gyümölcsöt. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben, 6. rész, 7. vers: „És az Isten igéje növekedett, és nagyon megsokasodott a tanítványok száma Jeruzsálemben, és a papoknak nagy sokasága engedett a hitnek.” Hogyan magyarázzátok ezt, hogy az Isten Igéje növekedett? A román fordítás jól belemagyarázott, azt írja, hogy az „Isten Igéje pedig terjedt”. Végül is ez érthetőbbnek tűnik. De növekedett! Ez valami rendkívüli dolognak tűnik számomra. Ez, hogy Isten Igéje növekedett, jelenti azt az Igét, azt a magot, amely a jó földbe, a jó szívbe esett. Mi az az Ige, amelyik a szívedbe hullott és növekedett? Van ilyen Igéd? Nem az az Ige, amelyikről úgy gondolod, hogy az Úr szólt. Hanem valami olyan Ige, amelyik belehullott a szívedbe, ott gyökeret eresztett és növekedik. Ezt jelenti az, hogy az Isten Igéje növekedett. Több helyen is ugyanez a kifejezés szerepel a Cselekedetekről írott könyvben.

Máté 13,24-30: „Más példázatot is adott eléjük, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett; De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne. Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is. A gazda szolgái pedig előállván, mondának neki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoly? Ő pedig monda nekik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának neki: Akarod-e tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat? Ő pedig monda: Nem. Mert amikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok. Hagyjátok, hogy együtt nőjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.”

Máté 13,36-43: „Ekkor elbocsátván a sokaságot, beméne Jézus a házba. És az ő tanítványai hozzámenének, mondván: Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról való példázatot. Ő pedig felelvén monda nekik: Aki a jó magot veti, az az embernek Fia; A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai. Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok. Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképpen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekesznek, És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuknak országában. Akinek van füle a hallásra, hallja.”

A magvető példázatában a mag a királyság Igéje. A talaj az emberek szíve. A konkoly példázatában a talaj a világ, és a mag pedig a királyság fiai. Mi vagyunk a mag, és elültettek bennünket ebbe a világba, és itt van velünk együtt a konkoly is, egészen a végig. Mi a jó mag vagyunk, amely gyümölcsöt kell teremjen, ott, ahova az Úr helyezett bennünket. Nem vagyunk kitéve csak úgy a sorscsapásoknak, hanem el vagyunk vetve ott, ahol vagyunk. És azon a helyen, ahova Ő helyezett bennünket, gyümölcsöt kell teremnünk.

Van egy testvér nálunk a gyülekezetben, aki albérletben lakott. A háztulajdonos is ugyanabban a házban élt, ő nem volt hívő ember. Valami ellentét támadt közöttük, s a testvér azt mondta, hogy nem maradok ebben az albérletben tovább, elmegyek. Azt mondtam neki: te egy mag vagy. Ahova helyezett bennünket az Úr, ott nekünk mindig Krisztust kell bemutatnunk. Nekünk nincsenek jogaink. Amikor az Úr Jézus a földre jött, nagyon is tudatos volt afelől, hogy Ő rabszolgaként jön. Amikor arcul verték, nem rejtette el az Ő orcáját. Amikor a hátára vertek, a hátát odaadta a verőknek, így ír róla Ézsaiás. Így jött el a földre. Mi olyan magok vagyunk, amelyek bele lettek a mezőbe vetve. Nem arról van csak szó, hogy örvendezzünk saját magunkban. Mi egy olyan mag vagyunk, amely az Úrra mutat.

Még két igeverset olvasok fel, 44-46-ig: „Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és afelett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet. Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres; Aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt.”

Kicsoda a szántóföldben elrejtett kincs? Az ember, aki a kincset megtalálta, Jézus Krisztus. Elrejti, egyelőre el van rejtve. A világ nem ismer bennünket, nem tudják, kik vagyunk. Egyelőre el van rejtve a kincs. De az efelett való örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi ezt a szántóföldet. Ez az Úr által elvégzett megváltói munka.

„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöket keres.” A drágagyöngy, amelyért elmegy és eladja mindenét és megveszi azt, a Szent Szellem átalakító munkájáról beszél. Erre utal a drágagyöngy. Megtalálta, elment, mindenét eladta és megvette azt. Ez egy hatalmas nagy valóság: az Úr elkezdett bennünk egy munkát, és be is fogja fejezni:

Filippi 1, 6: „Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig.”

De nem idézhetjük ezt a verset így egyedül, kiragadva a szövegkörnyezetből. Olvassuk el a 3-8-ig: „Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben, mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén, mivelhogy részt vettetek az evangélium ügyében az első naptól fogva mind ez ideig; meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig: Amint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint akik mind az én fogságomban, mind az evangéliumnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nekem adott kegyelemben. Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szerelmében.”

„Mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörgök, mivelhogy részt vettetek az evangélium ügyében” – Milyen részük volt nekik az evangélium ügyében? Mert az evangélium nem csak annyi, hogy Ő azért jött, hogy megmentse, ami elveszett. Hanem az evangélium az is, hogy mi arra hívattunk el, hogy az Ő dicsőségében részesüljünk. És ide nem lehet eljutni anélkül, hogy ki ne vennénk a részünket az evangélium ügyéből. Nem úgy van, hogy én ülök nyugodtan, hátradőlve, és várom, hogy majd az Úr végezze be egy nap, amit elkezdett. Ez nem így működik. Hanem az, hogy fölvállalom azt, ami az én kicsi részem, az a picike rész ebből a csodálatos, hatalmas nagy tervből.

Annyit mondok még, hogy őrizzük meg ezt a szívünkben: az Úr többet akar. A hívő élet több annál, mint amit ismerünk. Akik tétlenek, akik nemtörődömök, közömbösek, restek, nem jutnak oda, hogy részük legyen Isten dicsőségében. Az Úr mutassa meg mindegyikőnknek egyen-egyenként, hogy mi a mi felelősségünk, és engedjük, hogy az Úr végezze az Ő munkáját a mi életünkben, az Ő dicsőségére. Ámen.

Három lépés a trónhoz vezető úton (Radu Gavriluț)

Eredeti bejegyzés: Három lépés a trónhoz vezető úton

PDF-ben letölthető: 2009-07-28-Radu_Gavrilut-Harom lepes a tronhoz vezeto uton

Szeretnék egy-két szót szólni az elhívásunkról. Először a Zsidók 12-ből olvassunk, a 7. 9. 10-11 verseket. „Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? … Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésük szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk. Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.”

Gondolom, egyetértünk abban, hogy Isten azért hívott el bennünket, hogy örököljük a királyságot, hogy együtt uralkodjunk Vele. Ezért most van szükségünk arra, hogy megfeddjen minket. És a fenyítéssel kapcsolatban szeretnék mondani egy-két gondolatot, ami tulajdonképpen a felkészítésünk.

1) Az első megálló a trónhoz vezető úton az, hogy a hitünknek meg kell tisztulnia. A hit eleinte egy elméleti dolog, ami nincs megpróbálva. Hitünknek át kell mennie mindenféle próbákon. Amikor ezen gondolkodtam, Dávid jutott eszembe. Nem csak azt tudjuk, ami a Sámuel, Krónikák és Királyok könyvében van megírva, hanem a Zsoltárokból is nagyon sokat megtudunk róla. Ha elolvassuk a Zsoltárokat, látjuk, hogy van sok prófétai dolog is, amit megismerünk, de ő ezeket megtapasztalta, átment ezeken a próbákon. Sok Zsoltár elején írja az ige, hogy milyen helyzetben íródott, pl. a 7. Zsoltár, és mindezeket Dávid magában harcolta meg, mindezekben ki volt próbálva. Magában kellett ezt megtanulnia, magában kellett az Úrra támaszkodnia, nem volt mentes ilyen szituációktól. És ilyen helyzetekben lett az ő hite megpróbálva, megtisztítva, hogy az Úrban bízzon. Zsoltár 18. Ha elolvassuk az első két-három verset, akkor tudnunk kell, hogy nem rövid ideig tartott az ő megpróbáltatása. Hitének meg kellett tisztulnia. Nem kell megijedni a próbákban, nehézségekben, olyan próbákban, amiket nem látunk előre, egyedüllétekben az Úrral. Mert mindezek a helyzetek szükségesek ahhoz, hogy az Úrba helyezzük a mi reménységünket.

2) A második lépés, hogy teljesen a világtól mentes életet éljünk. Olvassuk el, hogy mit ír az ige a 2Korintus 6, 14-18-ben: “Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez? Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek.”

Nagyon sokan ezeket az igéket pusztán úgy értelmezik, hogy a hitetlenekkel való kapcsolatunkról szól. De szerintem sokkal többről van itt szó. Menjetek ki közülük és szakadjatok el – ezt mondja az Úr! Olyan időszakot élünk, amikor a legnagyobb a világ hatása. És mi is biztosan tudom, hogy érintettek vagyunk ezekben a dolgokban, ezek által a dolgok által. Gyermekeink még jobban érintve vannak. Hallottam egy olyan gyerekről, aki annyira rabja volt a számítógépnek, hogy még enni sem akart. Éjt nappallá téve a számítógép előtt ült, egyszerűen rabja volt. Ne érintsétek azt, ami tisztátalan. Tudom, hogy közöttünk is vannak sokan, akik több időt töltenek a televízió előtt, ezek megérintetnek és tisztátalanokká tesznek. Egy műsort sem láttam, ami szellemi lett volna. Ez nem úgy történik, hogy harcolsz, ellenállsz, próbálkozol. Hanem a forrását kell megszüntetni ezeknek a mocskoknak. Tudok egy testvérről, aki nem tudott ellenállni, hogy a számítógépen meg ne nyisson olyan oldalakat, amiket nem lett volna szabad. Tudjátok mit tett? Lemondta az internetet, elégetett minden tisztátalan dolgot, és teljesen más irányba fordult. Ha van egy olyan program, még ha valamilyen szinten segítségetekre is van, de amiben mégis vannak olyan dolgok, amik téged megfertőznének, el kell zárni mindörökre, hogy ne nyithasd meg többet. Ha nem élünk a világtól teljesen eltérő életet, akkor soha nem leszünk olyanok, akik a hitéletben, a szellemi életben növekednek. Ez a határozott hozzáállás szükséges, hogy így éljük meg ezeket a dolgokat.

Az Ószövetségben a papi ruhákban ott volt az a kék fonat, ami mindig arra emlékeztette az Izraelitákat, hogy ők mennyei nemzet. Ha ti mindig más dolgokból táplálkoztok, hogyha elolvasnátok bizonyos filmrendezőknek az életét, látnátok, hogy démonok által befolyásolt emberek ezek. Például vannak ezek a sorozatok, a szappanoperák, amik majdnem mindegyik olyan, ami odaköti az embereket, vonzza a gondolataikat, amelyek pl. házasságtöréseket mutatnak be. Mi vonzza ebben az embereket ezekben? Sötét dolgok, amelyeket mind félre kell tenni. Azon az éjszakán, amikor megették a pászkabárányt, Izraelnek el kellett hagynia Egyiptom földjét. Voltam egy helyen, ahol olyan helyzetet láttam, ahol az emberek elfelejtik, hogy ők keresztyének. Egészen máshogy viselkednek. Azt mondta egy testvér, “Amikor futball labdát látok, olyan vagyok, mint akit feszültség alá helyeztek.” Úgy kellene, hogy legyenek egyes testvérek, akik ilyen helyzetekbe kerülnek, hogy ott rá tudnának mutatni a kék fonálra a ruhájukban, de ez ott teljesen elvesződik. Pedig az ezektől való elválasztottságunknak nyilvánvalónak kellene lennie az Úr előtt. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a szíved kész legyen, hogy forrón szeretnéd azt, hogy az Úr a te szívedben munkálkodjon, és hogy az Ő terve valósuljon meg benned is.

3) A harmadik dolog, ami nagyon fontos, hogy megtanuld hallgatni, és meghallani az Úr hangját. Ez egy nagyon nehéz dolog. Tudjátok miért? Mert az Úr csak olyan személyhez szól, akinek az élete teljesen átadott. Ha az Úrhoz jössz, és nincs minden dolog átadva az életedben, akkor ne várd, hogy az Úr szóljon neked. Nem fogod meghallani. Mert akkor tehetsz akármit, mehetsz akárhova, Honoluluig, nem fog bele szólni. Ahhoz, hogy meghalld az Úr szavát, meg kell tanulj mindent teljesen átadni az Úrnak. Nem kell megvárni, amíg belekerülsz valamibe, és a végén felismered, hogy rossz volt. Most kell az Úr elé állnod, hogy megtudd az Ő akaratát. Beszéltem már nektek egyszer egy testvérnőről, aki már idősebb volt, mint 30, és arra gondolt, hogy nem akar vénlány maradni, hanem férjhez akar menni. És nem hallgatott senkire, a maga útján járt, és eljutott oda ahova akart. De ma sem tud túllépni ezen a ponton. Mert nem úgy van, hogy azt mondod: úgy teszek, ahogy akarok, a magam feje után megyek. Nem akarom azt mondani, hogy az Úr nem teljes irgalommal, és azt sem akarom mondani, hogy ha valaki ilyen lépést tesz, akkor az Úr teljesen félreállítja. Az Úr valójában hosszan tűr és irgalmas – mi vagyunk erre a bizonyíték. De meg kell tanulnunk, hogy meghalljuk az Ő szavát.

És még egy igeverset olvasunk az 1 János 1-ből, a 3. verset. „Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.” Gondolom, hogy sokak számára ez a szó, hogy közösség, még nem világos. A román nyelvben még a kommunio-t is használják erre. Az Atya egységbe helyezett bennünket a Fiúval. Amikor Ábrahám az Úrral volt és az angyalok Szodoma felé mentek, Ábrahám az Úr előtt állt. És az Úr közösségben, egységben volt vele, és kezdte megnyitni a saját szívét Ábrahámnak. És azt mondta az Úr akkor: “Vajon elrejthetném én Ábrahám elől, az én szolgám elől, amit cselekedni akarok?” És akkor kezdett Ábrahám szolgálni az Úrnak, akkor nyílt meg a szíve, és akkor kezdődött el ez a közbenjáró szolgálat. Ha az Úr előtt állunk, és ezt az egységet kezdjük vele együtt megélni, akkor az Úr ki fogja nyitni az Ő szívét felénk is. Akkor látni fogjuk, hogy mivel akar Ő foglalkozni, mi az, ami neki fáj, mivel akar Ő törődni, mi az, ami Őt érdekli.

János Pathmos szigetén volt az Úr igéjéért. Ott állt az Úr előtt, és Isten jelenlétéből született meg a Jelenések könyve. Tehát legyünk így Vele közösségben mi is, és ha így vagyunk, akkor ezekből a helyzetekből kezdi előhozni az Úr, hogy megláthatunk dolgokat, szükségeket különböző helyzetekben. És ez, hogy választ kapunk Istentől, vagy kapunk tőle egy igét, nem úgy jön a semmiből, hanem csak azért, mert megvolt ez az első lépés, ez a közösség Ővele. Az Úr csakis ebben a közösségben nyitja meg a szívét a gyerekei előtt és nem másképp.

forrás: 2009. 07. 28. http://www.ekklesiaoradea.ro/

G.H. Lang: Eszménykép és valóság – 8., befejező rész

KÖZÖSSÉG KRISZTUSSAL

A dolgok rendjéből következik, hogy ha az ember követ valakit, és ugyanazt a célt szeretné elérni, mint akit követ, akkor ugyanazt az utat kell járnia, amit ő is; hogy ha a katona szeretne a tábornoka győzelmében osztozni, akkor az ő csatáit kell vívnia; hogy ha a leány szerelmével osztozni akar annak házában és trónján, akkor együtt kell szenvednie hercegével a száműzetésben is.

Az Emberfia megdicsőülésének alapja az Istenhez való hűsége a megpróbáltatások útján és a királyság konfliktusaiban a földön: Ézs 53,12, „Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba”; Fil 2,9, „Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb”, mert „megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig”; Zsid 2,9, „Jézus (…) a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált”; Jel 5,9, „Méltó vagy (…) mert megölettél”.

Minden hívő szív imádattal mond ezekre a szavakra áment. Miért nem kész azonban minden hívő ugyanilyen őszinte áment mondani az ezekkel párhuzamos szakaszokra, mint például: Mt 16,25, „Mert aki életét meg akarja menteni, elveszti azt; aki pedig elveszti életét énérettem, megtalálja azt.” (Kecskeméthy ford.); Lk 14,11, „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”; Róm 8,17, „Ha pedig gyermekek, örökösök is, örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha valóban vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (2011-es Károli ford.); 2Tim 2,11-12, „mert ha ővele haltunk meg, élni is fogunk vele; ha kitartunk, vele fogunk uralkodni is; ha megtagadjuk, ő is megtagad minket” (Kecskeméthy ford.)? Ez utóbbit ugyanolyan egyértelműen „igaz beszédnek” mondja az Ige, mint az 1Tim 1,15-ben ezt: „Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse”, és ez így lesz, akár elfogadja a hívő ember, akár nem. Isten szeretete nem állít önkényes feltételeket, hanem csak olyanokat, amelyek az adott ügy természetéből fakadnak, és mindig a mi javunkra vannak, beteljesedésük lehetősége pedig adott – ezért nem lehet hatályon kívül helyezni ezeket. Ha pedig a kereszten függő Jézushoz szeretettel ragaszkodunk, a trónon ülő Krisztust lenyűgözve szemléljük, eljövendő Királyságára pedig vágyakozva gondolunk, akkor a szív örömöt fog találni az Ő szenvedéseiben való osztozásban, és megerősödik, hogy kitartson mindvégig.

Így, és nem máshogyan fog beteljesedni, az Ő örömére és a miénkre az ígéret: „Aki győz, megadom annak, hogy velem együtt üljön az én trónomon, amint én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján” (Jel 3,21, 2011-es Károli ford.); így, és nem máshogyan fog a menyasszonya felkészülni a Bárány menyegzőjére (Jel 19,7-8); így – és, ó lélek, vedd személyesen a szívedre – így, és nem máshogyan fogod elérni azt a legnagyobb boldogságot, hogy:

„Abban a fénylő dicsőségben Ő és én

egyetlen nagy örömben osztozunk:

hogy örökké Vele leszek: ez az enyém,

az Övé pedig, hogy ott vagyok.”

„A békességnek Istene pedig, aki a juhok nagy pásztorát, Urunkat, Jézust, örök szövetség vérével a halottak közül előhozta, igazítson helyre titeket minden jó munkálásában, hogy az ő akaratát tegyétek meg, s ő is a Felkent Jézuson keresztül azt tehesse bennünk, ami neki tetszik. Dicsőség övezze Őt az örök korok korain át. Ámen. Kérlellek titeket, testvéreim, viseljétek el e bátorító igéket, hiszen csak kevés szóval írtam nektek (Zsid 13,20-22, Csia ford.).

VÉGE.

G.H. Lang: Eszménykép és valóság – 7. rész

ELŐRE TUDÁS ÉS ELŐRE ELRENDELÉS

Amint a mindörökre megváltott Izrael átkerült a Vörös-tenger feltámadás felőli oldalára, a nép a Kánaánba való belépését is előre megünnepelte. Énekükben a múlt idők sorozata (2Móz 15,13-15), és a jövővel kapcsolatos bizonyosságuk (16-18. v.) megragadó: „Kegyelmeddel vezetted a népet, melyet megváltottál; Összeterelted erőddel szentséged enyhelyére. (…) Beviszed, és elülteted őket” (Kecskeméthy ford.).

Nincs „ha”, nincsenek feltételek, nincs bukáslatolgatás: sem a nép, de még az egyének szintjén sem merül ez fel. Az akkor és ott éneklők a bemenetelről úgy zengenek, mintha már ott lennének az országban. A valóságban azonban a jelenlevő és énekelő hatszázezres tömeg elbukta a bemenetelt a hitetlenség és az engedetlenség miatt (Zsid 3,18; 4,6).

Alakilag és tartalmilag párhuzamos ez a szakasz a Róma 8,28-30-cal: „mert azokat, akiket előre ismert, előre el is rendelte (…) akiket pedig előre elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat megigazulttá tette, akiket pedig megigazulná tett, azokat meg is dicsőítette” (Vida ford.). Itt is sorozatos múlt időket látunk, valamint, hogy az Ige az összes megigazított megdicsőítését bármilyen bukásra való utalás nélkül jelenti ki. Azonban a korábbiakban bemutatott feltételes szakaszok sokasága egyértelművé teszi a mennyei örökség elveszítésének lehetőségét, ahogyan az izraeliták közül is oly sokan elveszítették a földit – és valóban, ugyanebben a 8. részben, a 17. vers a Krisztus dicsőségében való részesülést már feltételesként állítja elénk: „(…) az Istennek örökösei, a Krisztusnak pedig örököstársai, ha tudniillik vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőíttessünk” (Masznyik ford.).

Isten Igéjének az a jellegzetessége, amelyet itt látunk, rendkívüli jelentőségű. Amikor valamiről Isten szándékának és céljának szemszögéből beszél, akkor az állítás az adott cél minden alanyára vonatkozik, minden egyéb eshetőség megemlítése nélkül – mivel ezek nem képezik az isteni akarat részét, bár Isten előre látja a mindentudása révén. Nem Isten elhatározásából történt, hogy a hatszázezer nem érte el Kánaánt, habár előre látta. Az előre tudás nem szükségszerűen jelent előre elrendelést is. Az ember például tudhatja esetleg előre, hogy egy tolvaj be akar törni a házába, de ez nem azt jelenti, hogy előre el is rendelte, hogy így legyen.  Ezért mondja a Róma 8,28, hogy „akiket előre ismert, előre el is rendelte”, és nem azt, hogy „ezzel elrendelte”. Ha az egyik szükségszerűen magában foglalná a másikat, akkor Isten lenne a bűn előre elrendelője, hiszen előre tudta, mi lesz.

Amikor viszont egy kijelentésbe az isteni elhívásra való emberi választ is belefoglalja az Ige, ott mindig megtaláljuk az emberi gyengeség illetve állhatatosság elkerülhetetlen tényezőit is, ezért ilyenkor a lehetséges bukás is számba kerül – az adott dolog elnyerése pedig feltételessé válik.

Mindezek alapján az 1Kor 15,23 például az előző csoporthoz tartozik: „első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi”, kivételekre nincs utalás; a 49. vers azonban az utóbbi csoporthoz jön: „És amint (ahogyan) viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is”. A Júdás 24-ben tehát – „aki képes titeket botlás nélkül megőrizni, és ujjongás között feddhetetlenségben a maga dicsősége elé állítani” – azt látjuk, Isten mire képes, és hogy ennek az Ő részéről semmilyen akadálya nem lehet; a 2Pt 1,10-11 azonban megteremti az egyensúlyt és a különböző kimenetelek eshetőségét, mivel így buzdít: „Ezért, atyámfiai, annál inkább igyekezzetek a ti elhívásotokat és kiválasztásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, soha meg nem ütköztök. Mert így adatik nektek bőségesen a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak örök országába való bemenetel” (Kecskeméthy ford.).

Az igazság ellenségének sajnálatosan sikeres csapdája volt rávenni a keresztényeket, hogy ezeket a különböző csoportokhoz tartozó igeszakaszokat szembenálló táborokból egymásra hajigálják, ahelyett, hogy meglátnák, hogy ezek kiegészítik egymást, és teljes összhangban vannak az Istennel és az emberrel kapcsolatos dolgokkal egyaránt.

A SZÖVETSÉG, MÉG AZ ESKÜVEL KÖTÖTT IS, VISSZAVONHATÓ

Az Ige kijelenti, hogy „még az ember által érvényesített szövetségkötést sem hatálytalaníthatja senki, sem hozzá nem toldhat” (Gal 3,15 – Vida ford.). Különösen is így van, ha a szövetségkötést esküvel erősítették meg, mert „mindent megerősít az eskü” (Zsid 6,16). Ezek a szakaszok amentén érvelnek, hogy mivel az ilyesmi az emberek közötti szerződésekben is érvényes, mennyivel inkább érvényesnek kell lennie az isteni szövetségre is! Az Úr pedig esküvel megerősített szövetséget kötött Ábrahámmal, hogy leszármazottjainak adja Kánaán földjét – mégis annak a hatszázezernek, akik Kádes-Barneánál föllázadtak, azt mondta: „megismeritek az én elfordulásomat” (4Móz 14,34; Károli), azaz „az ígéretem visszavonását” (angolból). Így Mózes, amikor újra emlékeztetett erre a történetre, ezeket a szavakat használta: „Amikor az Úr meghallotta hangoskodásotokat, felháborodott, és ilyen esküt tett: „Senki sem látja meg ezek közül az emberek közül, ebből a gonosz nemzedékből azt a jó földet, amelyről megesküdtem atyáitoknak, hogy odaadom” (5Móz 1,34-35).

Amit tehát Isten legelőször esküvel megígért, azt később esküvel erősítette meg, hogy nem fogja megtenni, ennek tényét pedig a zsoltáros sem mulasztja el megemlíteni (Zsolt 106,26). A 89. Zsoltárból kiderül, hogy az ezráhi Étán sem érti teljesen Isten látszólagos elpártolását. Kiemeli az Örökkévalónak Dáviddal eskü alatt kötött szövetségét, és ellentétbe állítja Izrael akkori megtapasztalásainak szomorú valóságával. Figyeljük meg a 38. versben a „mégis”-t, és a már-már szemrehányó kérdést a 49. versben: „Hol vannak, Uram, régi kegyelmes tetteid, hűséged, amelyet esküvel fogadtál Dávidnak?”

Hasonló példát láthatunk az 1Sám 2,27-36-ban, amikor Éli családját Isten kimetszi a papi szolgálatból. Figyeljük meg az Örökkévaló szavait a 30. versben: „Bár határozottan megmondtam (lásd 4Móz 25,10-13), hogy a te házad népe, a te családod fog örökké színem előtt járni, most mégis így szól az Úr: Nem így lesz! Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicsőséget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak”.

Mélyreható és súlyos gyakorlati jelentőségű jellegzetességeket látunk ezekben az esetekben:

  1. Istennek a népével kötött szövetségei sohasem hagyják figyelmen kívül a nép magaviseletét és tetteit, hanem mindig függenek azoktól. Ebből a szempontból ezek a szövetségek ellentétesek a megváltatlanoknak kínált örök élet feltétel nélküli ajándékával. Isten azonban sohasem vállalkozott rá, hogy a népét a viselkedésüktől függetlenül is megőrizze a szenteknek járó kiváltságok élvezetében – egyetlen ilyen elem sem található semelyik isteni szövetségben sem. Ha a nép tehát kirívóan megszegte kötelességét, azzal az isteni ígéretektől is elvágta magát; így mondhatja az Ige az egyik szövetségről, hogy „mivel azonban ők nem maradtak meg az én szövetségemben, én sem törődtem velük, így szól az Úr” (Zsid 8,9).

Még az emberi jogrendben is a különféle viszonyokkal és vállalkozásokkal kapcsolatos szerződések is annyira igazságosan és magától értetődően tartalmaznak különféle feltételeket, hogy ezek mindig a szerződés szerves részét képezik, és nem külön kötelezettségvállalásként kell őket feltüntetni. Isten szent természetéből szükségszerűen következik, hogy morálisan nem igazolhatja a gonosztetteket azzal, hogy úgy áldja meg a gonosztevőt, mintha az teljesen egyenesen járt volna. Isten szövetségeiben mindig van utalás erre a feltételre, és még esküvel sem kötelezheti magát a Szent Isten másra. Ellenkezne a közérdekkel, ahogyan azt mondani szokás.

Ezt láthatjuk az 1Móz 18,19-ben, ahol kétszer is szerepel az „[azért,] hogy”, ahogyan a feljebb idézett szakaszokban a hatszázezerrel, Éli házával és a Dáviddal kötött szövetséggel kapcsolatban is, és ez az alapvetése az olyan igeszakaszoknak, mint pl. az 1Kor 6,9-10; a Gal 5,19-21; az Ef 5,5; a Zsid 3-4 és 6,1-8; valamint a Róma 11,17-24 szívhez szóló érvelése az olajfa ágainak kitöréséről és újra beoltásáról, ha az „ágak” hittel és engedelmességgel visszatérnek.

  1. Ha most megkérdezzük: Lehetséges-e akkor, hogy Isten szándékai és céljai ne valósuljanak meg, és szövetségei ne teljesüljenek be? A válasz az, hogy nem, soha! Az Ábrahámmal, Izraellel mint néppel, Dáviddal, Fineással kötött szövetség mind be fog teljesülni. Ábrahám leszármazottjai öröklik a földjüket mindörökre, Dávid háza uralkodik majd fölöttük, Fineás leszármazottjai, Cádók fiai lesznek a papjaik (Ez 34,15), és hasonlóképpen a nép is be fogja tölteni Isten eredeti szándékát azzal, hogy papi nemzet lesznek, Isten áldásainak közvetítői a többi nép számára (1Móz 12,3; 2Móz 19,5-6; Ézs 61,5-6).

Mindezeknek az isteni beteljesítése azonban várat magára addig, míg Izrael meg nem változik erkölcsileg a bűnbánat révén valamint a szív és az élet megújulása által, az új szövetség feltételei szerint – mert ettől válik morálisan helyessé Izrael Szentjének, hogy megáldja őket (Jer 31,31-34). A Zsid 8 pedig ugyanezt a szövetséget a jelenkor hívőire alkalmazza, ami azt jelenti, hogy ugyanazok a feltételek és kikötések állnak fenn számunkra is.

  1. A látszólagos ellentmondás feloldása Isten imént említett útjaival kapcsolatban abban a magától értetődő dologban található, hogy ahol a szövetségek teljesen megvalósulnak, nem megfelelő viselkedés esetén egyénenként mégis visszavonhatók – tehát azok, akik cím szerint kedvezményezettek lettek volna, elveszíthetik azokat a kiváltságokat, amelyek pedig elérhetők lettek volna számukra. Így veszítette el a hatszázezer izraelita egyen-egyenként a Kánaánba való belépését, habár a nép beviteléről szóló szövetség beteljesült; így teljesül be a Fineással kötött szövetség, mely szerint a családjának papsága folyamatos lesz, bár néhányan, mint Éli házának tagjai, elvesztek, és elveszítik a papságot is; és így lehetett, hogy izraeliták több generációja sem lakott soha a saját földjén a gonoszságaik miatt. Ha pedig Isten nem kímélte szándékainak és ígéreteinek eme természetes olajfaágait, bennünket sem fog kímélni, ha hűtleneknek bizonyulunk.

Meg kell figyelnünk, hogy a vétkest érő időszakos – akár halálos, akár Krisztus ítélőszéke előtt kimondott (2Kor 5,10 stb.) – ítéletek nem jelentik azt, hogy az adott személy örökre elveszett. Ez egyértelműen kiderül a korinthusi vérfertőző atyafi esetéből, ahol is a bűne miatt a teste halálával kapcsolatos fenyegetés értelme az volt, hogy a szelleme megmeneküljön az Úr Jézus napján (1Kor 5,3-5). Az ember végső sorsa a nagy fehér trón előtt dől el, azokat leszámítva, akik már korábban föltámadtak az első feltámadáskor. Az ő helyzetük bizonyossága egyértelműen kiderül abból, hogy Isten föltámasztotta őket a Messiás királyságában való részvételre.

Szintén meg kell jegyeznünk, hogy a szövetségeknek nincs közük ahhoz az elsődleges dologhoz, a Jézus vérének kiontása alapján történő, Isten előtti megigazulásból fakadó helyzethez, amelyben minden korok megváltottjai osztoznak. Ez ugyanis a kegyelem ingyenes ajándéka azoknak, akiknek semmiféle szövetségi kapcsolatuk nincs Istennel. Szövetségre olyanokkal lehet lépni, akik már megváltattak, megigazíttattak, helyreállíttattak, ezért az adott szövetség nem érinti a korábbi megigazítást, és semmilyen kihatással sincs rá. Azt az érvelést alkalmazzuk itt, amelyet a Gal 3,17-ben találunk egy másik dologgal kapcsolatban, mely szerint a korábbi ígéretet és ajándékot nem érinti egy későbbi közös ügy. Innen jön az Ézs 27,9 Szeptuaginta fordításából származó, Róma 11,27-ben található kifejezés ereje: „És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket” (Károli). Először a bűnök eltávolítása a törvény régi szövetsége alatt, ezután pedig az új szövetség létrehozása azokkal, akik már bocsánatot nyertek.

Isten szövetségről szóló ígérete Noéhoz, mint igazhoz szólt, de már megmenekült az özönvíztől, amikor a szövetség megköttetett vele (1Móz 6,18; 9,8). Hasonlóképpen Ábrahám is igaznak számíttatott azelőtt, hogy Isten szövetséget kötött volna vele (1Móz 15,6; 18). Izraelt Isten már hónapokkal a Sínai hegyen kötött szövetség előtt megváltotta és megszabadította. Ezért a megigazulás nem függ a megszentelődéstől, mivel annak előzetes állapota; és nem is kerül veszélybe, ha egy adott szövetség kiváltságait valaki elmulasztja élvezni. Az üdvösség örökkévalóságát semelyik itt kínált magyarázat sem vonja kétségbe.

A legszabadabb ember (Tim Challies)

Forrás / Source: The Man Who Is Most Free

Nem dicsekvésből írom, de a tegnapi volt életem legjobb igehirdetése; nyugodtan állíthatom, hogy végig ihletett volt. Hadd fejtsem ki bővebben! Ezen a nyáron, az esti alkalmakon áttekintettük a Biblia rövidebb könyveit. Egyik vasárnap elolvastuk magát a könyvet, majd a következő két vasárnapon az adott könyv fő témáiról tanultunk. Majd átléptünk a következőre, és így tovább. A tegnap esti feladatom tehát annyi volt, hogy felolvassam a Kolossé levelet, ami a legremekebb igehirdetés.

Nem volt túl sok időm gondolkozni a levélen az olvasása közben – leginkább arra figyeltem, hogy jól és folyamatosan olvassam. Egy résznek azonban mégis sikerült kiemelkednie a számomra. A harmadik fejezetnek közvetlenül az elején volt ez, ahol Pál a teológiát átfordítja a gyakorlatra, a Krisztus megváltásáról szóló jó hírt a hívő válaszára; itt pedig Pál nagyon erős ellentétet mutat be.

Az Újszövetség sok mindenben az ellentétekről szól. Új és ó, tiszta és tisztátalan, élő és halott, evangélium és törvény, egyebek. Itt, a Kolossé levélben pedig Pál a fönt és a lent ellentétét használja. „Gondoljatok az odafent s nem a földön való dolgokra” (Kol 3,2; Masznyik ford.). Majd pedig kifejti, hogy ez mit jelent, elmagyarázza, mit jelent úgy élni, hogy valaki a földön való dolgokra gondol, és mit úgy, hogy valaki a mennyei dolgokra. Akik a földiekkel törődnek, azokat fölemészti a szexuális erkölcstelenség, bálványimádás, gonosz kívánság. Telve vannak rosszindulattal, viszálykodással, irigységgel. Nem túl szép csomag. Azok viszont, akik átélték a megváltást, már szabadok szentnek, könyörületesnek, türelmesnek és nyugodtnak lenni.

Olyan világban élünk, amelyik pontosan ugyanazokat a bűnöket követi megszállottan, mint amelyekről Pál a világiasság, az alant való élet bizonyítékaiként beszél, és amely életstílust Isten gyűlöli. Az emberek szeretnek alant élni. És igen, van, amikor még keresztények is szeretnek alant élni, folytatni tovább a bűn régi útjait.

Az odafent és idelent ellentétéből azt látjuk meg, hogy a bűn szabadságnak tűnik ugyan, de valójában fogság. Ami örömteli önkifejezésnek tűnik, az valójában ártalmas dagonyázás. A bűn olyan, mint a disznó, amelyik a saját tisztaságát hirdeti, miközben az ólja sáros szennyében dagonyázik. Ránézünk, és látjuk, hogy tévelyeg, hiszen mocskos teljesen. Azok pedig, akik továbbra is a földieken gondolkoznak, szintén azt hihetik, hogy szabadok és tiszták, de valójában pontosan azokban a bűnökben dagonyáznak, amelyeket gyűlölniük kellene. Az igazi szabadság nem a bűn hajhászásában, hanem a bűn elutasításában rejlik. A legszabadabb ember az, aki megszabadult a bűn hatalmától.

Keresztények menjenek-e bíróságra? (Albert W. Lorimer)

Shall a Christian Go to Law? Írta: Albert W. Lorimer

        Robert G. LeTourneau életének egyik legkomolyabb próbatételéhez érkezett abban az időszakban, amikor az Úrral társulva, éppen a vállalkozásának alapjait fektette le. Már egy ideje közútépítéssel foglalkozott, amikor egyszer „észrevettem egy kiírást egy állami autóútépítésre, amely azonban túl nagy falatnak látszott azzal a gépparkkal és emberekkel, akikkel akkor dolgoztam” – emlékszik vissza. A gyülekezetében volt valaki, akinek szintén volt útépítési tapasztalata, egy keresztény hívő, akinek a gépeivel együtt Robert már meg tudott felelni a pályázati követelményeknek. Megkereste tehát ezt az embert, és felajánlotta neki, hogy pályázhatnának közösen erre az útépítési kiírásra. Meg is nyerték, és leszerződtek az állammal.

Röviddel a munka elkezdése után azonban nehézségek ütötték fel a fejüket. Lassan haladtak, és félő volt, hogy a szerződésben foglalt határidők miatt kötbért kell fizetniük. Robert társa nagyon aggodalmas típus volt, sokat idegeskedett, és egyre több mindenben talált hibát, míg végül azt mondta Robertnek: „Az a baj ezzel a munkával, hogy túl sok rokonodat alkalmazod.”

A rokonaival kapcsolatos vád igaz volt abból a szempontból, hogy tényleg sokan dolgoztak neki. De Robert kitartott amellett, hogy mindannyian „azt csinálják, amihez értenek”, és nem akarta elbocsátani őket, mert nem volt mindig annyi elérhető szakképzett munkás, amennyire egy adott pillanatban szükség lett volna, és úgy volt vele, hogy későbbi munkáknál is számíthat majd rájuk, ha ezt befejezték.

Amikor nem tudta, mi Isten akarata egy adott helyzetben, Robert imádságba kezdett – és ezt tette most is. Megkérdezte az Úrtól, hogy mit tegyen. Robert meggyőződése, hogy amikor Isten egy gyermeke a tőle telhető legjobbra törekszik, joga van megkérni az Urat, hogy segítsen neki; de nem hiszi, hogy megmondhatja az Úrnak, hogy a segítséget ezüsttálcán nyújtsa át neki. Ezért hát imádkozott, és hamarosan valami történni kezdett.

Egy magánvállalat meghívta egy újabb pályázatra, amelyet nem is hirdettek ki nyilvánosan, és kellemes meglepetésként érte, hogy megnyerte a pályázatot. Ezért az állami útépítési munkálatoktól elvonta az összes rokonát az új építkezéshez, és építésvezetőnek a sógorát jelölte ki. Ütemezés szerint haladtak, és szép hasznot értek el. Nem sokkal később az állami munka is elkészült, és a várakozásokkal szemben az is nyereséges lett. Mivel mindkét szerződéssel hasznot szerzett, a hitelezőit is ki tudta volna fizetni. Az állami pályázatban részt vett „földi” társának azonban más elképzelése volt. Azt találta ki, hogy mivel Robert nyereséget szerzett a második pályázattal, az állammal kötött útépítési szerződés teljes haszna őt illeti. Ez a haszon 8 000 angol font volt, és kettéosztva 4 000 font jutott volna mindkettőjüknek. Robert annyira megdöbbent, hogy ennyire durván méltánytalan és értelmetlen követeléssel áll elő egy hívő ember, akivel ráadásul egy gyülekezetbe járnak, hogy felkereste az ügyvédjét, aki viszont azt mondta neki, hogy ne aggódjon, mert a partnerének nincs semmi jogalapja megnyerni egy ilyen pert.

Robert azonban mégis aggódott, de más miatt. Nem attól félt, hogy nem fogja tudni behajtani a bíróságon a pénzt, hanem azért, mert azzal az emberrel nem csak, hogy ugyanannak a gyülekezetnek voltak a tagjai, hanem mindketten a gyülekezet vezetőségéhez tartoztak. Habár meg volt róla győződve, hogy a társának valóban nincs alapja a követelésre – sem erkölcsileg, sem jogilag –, mégis jó oka volt az aggodalomra. Mi lenne a gyülekezettel, ha két vezető tagja jogi perbe keveredne egymással? Jól ismerte azt az Igét, amely megtiltotta a hívőknek, hogy egymással pereskedjenek, de azt is tudta, hogyan intézze úgy a dolgokat, hogy a másiknak kelljen kezdeményeznie, és ő legyen az, aki a bírósághoz fordul. Robert gyakran így emlegeti akkori önmagát: „Nem igazán volt báránytermészetem, hogy úgy mondjam; szerettem a szarvánál megragadni a bikát. Azt mondtam: Uram, az a pénz a hitelezőimé, ki kell fizetnem őket.” Az Úr azonban akkor a szívemhez szólt. „Mennyire szeretsz engem? Mennyire szereted a népemet? Mennyire szereted a gyülekezetemet?”

Robert megtette, amiről megvallotta, hogy a legnehezebb volt valaha is az életében. Odament ahhoz az emberhez, és azt mondta: „Testvér, nem csinálunk pert ebből az ügyből. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy a teljes haszon a tiéd legyen, tessék, tiéd, csak Isten tudja elvenni tőled. Ha pedig azt akarja, hogy megkapjam a részemet, Ő meg tudja adni nekem.” Robert azt gondolta, hogy ettől talán majd meggondolja magát a társa. De nem tette. Elvette a teljes hasznot, és Robert hagyta, hogy az övé legyen.

Röviddel ezután ez az ember újabb munka elvégzésére szerződött. Nem sokkal később pedig Robert is új munkát kapott. Azon a munkán, amelyre az egykori társ szerződött, az ember a teljes 8 000 fontot elveszítette, míg Robert elég hasznot termelt, hogy bőven visszajött neki az a 4 000 font, amit föláldozott. Robert egyik kedves mondása lett: „Ne azért engedelmeskedj Istennek, mert kifizetődik, mert akkor nem fog kifizetődni. Hanem engedelmeskedj Istennek, mert szereted, és akkor az ki fog fizetődni neked.”