A Föld legkorábbi korszakai – 4. A hat nap (G.H. Pember)

PDF-ben a teljes fejezet (ez itt csak a fele): Pember: A hat nap

Az Ádám előtti világ pusztulását hatalmas földrengések és a nap kihunyását követő eljegesedés okozhatta.

Térjünk most vissza az elpusztult földhöz, melynek állapotát csak a hatnapos helyreállításból kiindulva tudjuk valamennyire elképzelni. Irtózatos erejű földrengések rázhatták meg az egész bolygót, miközben teljesen elárasztották a vizek; napja kihunyt; a csillagok nem látszottak többé fölötte; teljes légköre – mivel nem volt mi megtartsa – a felhőkkel, mindennel együtt nedvesség formájában kicsapódott a felszínen; és az élet minden formája kipusztult1.

Minden bizonnyal a nap hatásának megszűnése okozta azt az eljegesedést, melynek nyomai, ahogyan azt a geológusoktól megtudjuk, világosan láthatók a harmadidőszak végén2. Ugyanezen ok áll a boltozat fölötti és alatti vizek keveredése mögött is. Mindkét jelenséget jól illusztrálja Herschel3Familiar Lectures on Scientific Subjects(Közérthető előadások tudományos témákról) c. könyve egyik fejezetéből az alábbi részlet:

Ha a nap egyszer csak kihunyna, három nap alatt a bolygó teljes állat- és növényvilága minden valószínűség szerint kipusztulna, talán a mélytengeri halak és a hatalmas mészkőbarlangok föld alatti élővilágának kivételével. Az első negyvennyolc óra elég lenne ahhoz, hogy a levegő nedvességtartalma az utolsó molekuláig özönvízszerű esőzéssel és hatalmas havazással csapódjon ki a földön, és attól a pillanattól fogva olyan általános fagy köszöntene be, amilyet sem Szibéria, sem a Himalája legmagasabb csúcsa nem ért meg soha – mínusz két-háromszáz Fahrenheit fok4 a mi hőmérőink szerint… Semmilyen állat vagy növény nem lenne képes egy óráig sem ellenállni ilyen fagynak, éppúgy nem, mint ahogyan forrásban lévő vízben sem tudna egy óráig életben maradni.”

A leírás alapján lehet némi elképzelésünk arról a pusztulásról, amely az Ádám előtti világot érte. Ennek egyik legfőbb jellegzetességéről Jób könyvében találunk kifejező leírást, ahol az Istennel való szembeszegülés esztelenségére azzal mutat rá, hogy emlékeztet a Sátán lázadására és annak következményeire:

Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
Aki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.”5

A leírásban szemünk elé tárulnak azok a borzalmas rengések, melyekkel Isten a földet megrázta és porig rombolta; míg a katasztrófa hirtelenségét azzal a költői képpel érzékelteti, hogy mire eszméltek volna a hegyek, Isten már elmozdította őket. Egyértelműen utal továbbá a nap kihunyására, valamint a csillagok elfedésére is, és a sűrű sötétséget többé ezek pislákoló fénye sem enyhítette.6

Hogy az eljegesedés időszaka meddig tartott, lehetetlen még csak találgatni is; de a kép alapján, melyet a Teremtés második verse elénk tár, feltételezhetjük, hogy a jégtakaró már megolvadt – lehetséges, hogy a föld belső hőjének7 valamilyen aktivitása folytán, mely rengéses mozgások következtében a tengerfenéket is elmozdíthatta. Így azután az egész bolygót beborította a víz, mely fölött Isten Szelleme lebegett.

A helyreállítás első napja. Isten megteremti a világosságot, mely mindazonáltal nem a napból származott, hanem valamilyen más forrásból.

Majd egyszer csak a mélységes csöndet megtörve, a Mindenható Isten hangja mennydörgött végig a pusztulás hullámai fölött, és elhangzott a parancs: „Legyen világosság!” Abban a pillanatban fény hasított a sötétségbe, mely megvilágította a keringő bolygót, de azon csak a mindent beborító víztömeg vált láthatóvá.

Az első nap „világosság”-át gondosan meg kell különböztetni a negyedik nap „világító”-itól, az itt használt szó ugyanis nem hordoz olyan jelentést, hogy ennek a fénynek koncentrált forrása lenne, azaz, hogy a fény egy adott helyről származna. Mindazonáltal a világosság nyilvánvalóan csak a föld egyik felét érte, hiszen megtudjuk, hogy Isten azonnal elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és hogy a nap és az éjszaka váltakozása rögtön bekövetkezett.

A hitetlenek régen sokat gúnyolódtak azon, hogyan jöhetett létre világosság a naptól függetlenül. Valóban nehéz lehet felfogni, hogy Mózes hogyan tudhatta előre, amit a tudomány évszázadokkal később fejtett meg – ha csak nem Isten Szellemének kijelentése alapján, akit az emberi tudás nem korlátoz –, hogy nem a nap az egyedüli fényforrás, hanem hogy maga a föld, és még legalább egy bolygó a naprendszerünkből, bizonyos körülmények között maga is képes fényt kibocsátani. Az első nap világossága tehát földi eredetű, és valószínűleg mágneses lehetett, hasonlóan az északi fényhez.8

A hat nap nem korszakokat jelent, hanem hat huszonnégy órás napot.

A következőkben azt tudjuk meg, hogy Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte, és hogy az este és a reggel volt az első nap. Azért, hogy bizonyos értelmezési rendszereket igazoljanak, vannak, akik megkísérlik bebizonyítani, hogy ebben a fejezetben a napok korszakokat jelentenek.

Kétségtelen, hogy a „nap” néha valóban jelenthet hosszabb időszakot is, mint például abban a kifejezésben, hogy „a kísértés napján a pusztában”, és hasonlók. De valahányszor szám kerül mellé, az azonnal leszűkíti a jelentését, és csakis úgy lehet érteni, mint azt az időtartamot, amely alatt a föld a saját tengelye körül egy teljes fordulatot megtesz. Ezért világos, hogy a hat napot úgy kell értenünk, mint hat, egyenként huszonnégy órás periódust.

Továbbá, ezek a napok estét és reggelt is magukban foglalnak, azaz éjszakából és nappalból állnak. Íme tehát egy újabb figyelmeztetés a képletes értelmezés ellen, melyet gondosan el kell kerülnünk, nehogy az alábbihoz hasonló támadásoknak tegyük ki magunkat:

Nyilvánvaló, hogy az a feltevés, mely szerint egy nap egy periódust vagy egy hatalmas geológiai korszakot jelent, igen fura eredményekhez vezethet. Mit jelent akkor az este és a reggel, amelyből minden nap állt a leírás szerint? Vajon minden geológiai korszak két hosszú szakaszra osztható, az egyik csak sötétségből, a másik csak világosságból állt? És ha igen, akkor mi lett a harmadik nappal jelzett korszak növényeivel és fáival, amikor a negyedik nap éjszakája – mivel, hogy az esték megelőzik a reggeleket – beállt? Az időszaknak legalább a felét tökéletes sötétségben kellett átvészelniük, még a formálódó nap halvány fénye sem érhette őket a harmadik nap reggelétől kezdve. Egy ilyen megpróbáltatás teljesen elpusztította volna a megteremtett növényvilágot, azonban azt látjuk, hogy nem ez történt, sőt a hatodik napon az ember és az állatok táplálékául adatik. Csak be kell helyettesítenünk a „korszak” szót a „nap” helyére a mózesi leírásban, és máris egyértelművé válik, hogy a szerzőnek nem lehetett ilyen értelmezési szándéka, és azok sem tudtak volna megragadni egy ilyen értelmezést, akiknek először fölolvasták.”9

Ezen érvek igazsága tagadhatatlan, és a következőt tanulhatjuk meg belőle: ha a hívők megmaradnának a Biblia egyszerű kijelentései mellett, akkor nem sok maradna, amibe a hitetlenek bele tudnának kötni; de ahogy elkezdünk elméleteket fabrikálni, a kijelentést pedig úgy csűrni-csavarni, hogy ezekbe az elméletekbe beilleszthető legyen, magunkat, és ami még rosszabb, az Igét is nevetség tárgyává tesszük.

Második nap. A vizeket egymástól elválasztó égboltozat, melyet Isten nem mond jónak.

A második napon hangzott el a következő parancs, melynek engedelmeskedve óriási mértékű változásra került sor a vizekben. Isten szavára kiformálódott az égbolt, más néven az atmoszféra, melyben lélegzünk, és ennek közbeékelése folytán a föld fölött lebegő vízmolekulák tömege újra visszakerült a helyére, és el lett választva azoktól, melyek a földön vannak.

Ennek a napnak a leírásánál azonban valami kimaradt, aminek jelentősége lehet. A szokásos konklúzió ugyanis: „És Isten látta, hogy ez jó”, ebben az esetben itt nem szerepel. Mivel azonban a szokásos magyarázatok a kihagyás okával kapcsolatban nem kielégítőek, a következő feltevést javasoljuk: Nem lehet, hogy Isten jóváhagyásának hiánya arra utal, hogy a levegőeget azonnal elfoglalták a démonok, azok, akiknek most is ez a jelenlegi lakóhelye? Mivel az ember bukásában voltak érdekeltek, bizonyára igen gyorsan megjelentek az újonnan alkotott légkörben. Nem lehet ezért, hogy amint a mélységben be voltak börtönözve, valahogyan utat találtak a szökésre a vizek felemelkedésekor, és elárasztották a levegő birodalmát, amelynek vezetőjük a fejedelme? Ebben az esetben a levegőég már a második nap vége előtt hemzseghetett tőlük, és nem kell meglepődnünk azon, hogy Isten nem akarta birodalmukat jónak nyilvánítani.

Harmadik nap. A föld vizei visszatérnek korlátaik közé; újra meglátszik a száraz, és füvek, zöld növények, fák hajtanak rajta. Fenséges leírás a Zsoltárokban.

Huszonnégy órán belül elkészült az égboltozat, az Úr hangja pedig ismét hallatszott, melyre válaszul azonnal vágtató vizek hangjától kezdett zúgni és morajlani a föld, ahogyan a szárazföldről az elkészített helyükre rohantak nagy áradással, szárazon hagyva maguk után a hegyeket és a völgyeket. A 104. Zsoltár így írja le ezt a hatalmas vízmozgást:

5. „Megfundálta a földet alapjain; soha örökké meg nem inog.

6. Beborítottad azt hullámárral, mint öltözettel; a hegyeken megálltak a vizek:

7. Egy kiáltásodra elmenekültek; mennydörgő hangodra elrebbentek,

8. (hegyek emelkedtek, völgyek süllyedtek), arra a helyre, melyet kijelöltél nekik:

9. határt vetettél, melyet át nem léphetnek; nem boríthatják el ismét a földet.”10

Ez a szakasz határozottan igazolja nézetünket; hiszen a mélységet úgy mutatja be, mint ami mindent beborít, a hegyekről pedig – természetesen a bennük lévő fosszilis maradványokkal együtt – úgy beszél, mint amelyek már léteznek alatta, tehát egyértelműen jóval a harmadik nap előtt meg lettek formálva. Ezzel pedig szoros egyezésben van Isten parancsa: „Tűnjék elő a száraz”, vagy még inkább szó szerint, „Látszódjon meg a szárazföld”, nem pedig „Jöjjön létre”. A „hegyek emelkedtek, völgyek süllyedtek” zárójelben van, és nyilván az egész jelenet a vizek visszavonulásának általános hatását írja le a néző számára, különben ellentétben állna a hatodik vers állításával.

Ugyanezen a napon Isten Igéje másodszor is kiment, és a most szabaddá vált termőtalaj kezdte el felöltözni magát növénytakaróval, melynek zöldellő üdeségét megszámlálhatatlan virág színfoltja tette változatossá.

TOVÁBB A TELJES 4. FEJEZETRE: Pember: A hat nap

11Mózes 2,5

2Nagy jégkorszakok nyomait már korábban is megtalálták a kőzetekben, de pl. a 2010-ben felfedezett sturti eljegesedés során bolygónkat gyakorlatilag egybefüggő, 1-2 km vastag jégpáncél borította (az Egyenlítő mentén is antarktiszi állapotok uralkodtak), átlaghőmérséklete -50 Celsius fok volt. A Snowball Earth c. Wikipedia cikk alatt a következőt olvassuk: „Feltevések szerint a hógolyó-föld epizódokra a soksejtű életformák hirtelen megjelenése – a kambriumi robbanás – előtt került sor”. (ford.)

3Sir John F. W. Herschel (1792 – 1871), neves angol csillagász és matematikus. (ford.)

4Kb. mínusz 90 és 150 Celsius fok

5Jób 9,4-7 (Károli ford.)

6Az utána következő versekben (Jób 9,8-10) a pátriárka a hatnapos helyreállításra utal:

„Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein.
Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait.
Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.”

Itt, mivel az egek kifeszítése nyilvánvalóan a második napon végzett munkára vonatkozik, lehetséges, hogy a „tenger hullámhegyei” (bámáh = magaslatai) a boltozat feletti vizeket jelenti. A csillagképek említése Isten ezt megelőző tettének, a csillagok bepecsételésének visszafordítására utal. A héber ászáh szó jelentésével kapcsolatban (amely itt úgy van fordítva, hogy „alkotta”), lásd a 2. fejezet elején a teremtéssel, valamint ebben a fejezetben a negyedik nap cselekedeteivel kapcsolatos megjegyzéseket.

7Ezt a feltételezést a következő megfontolások támaszthatják alá:

A föld belseje felé haladva a hőmérséklet egyre növekszik, ezért a tudományos álláspont szerint bolygónk belseje olvadt anyagokból – gyakorlatilag folyékony tűzből – áll. Ezzel a véleménnyel a Szentírás is összhangban van, hiszen a Jelenések 9,2-ben, amikor a mélység kútja vagy hasadéka megnyílik, füst száll fel, mint a kemence füstje, olyan mennyiségben, hogy a napot is és a levegőt is elsötétíti. Ez a leírás arra indít bennünket, hogy a 2Péter 3,7-nek azt a fordítását részesítsük előnyben, mely szerint az apostol úgy beszél a földről, hogy „tűz van fenntartva benne”. És így ennek a kifejezésnek a szövegkörnyezete alapján arra gondolhatunk, hogy éppúgy, ahogyan Isten megnyitotta a mélység forrásait, hogy Özönvizet okozzon, úgy fog parancsolni a mélységben tárolt tüzeknek, hogy törjék át a földköpenyt, és pusztítsák el a földet. Olyan erőteljes hőség lesz akkor, hogy egybeolvasztja azokat az elemeket, illetve anyagokat, melyekből a földkéreg áll. Ez sem lesz azonban előzmény nélküli: a szervetlen kőzetréteg állapota arra utal, hogy történt már hasonló katasztrófa a korábbi korszakokban.
Nem következtethetünk akkor valamilyen, viszonylag kis mértékű fejlődésre ezekben a belső tüzekben, ami elegendő volt ahhoz, hogy a földet borító jég megolvadjon? Olaszországban például, ahol aktív vulkanikus tevékenység zajlik, egyes helyeken a talaj egészen meleg; nem sokkal ezelőtt pedig újsághírek szóltak róla, hogy Németország egyik területén annyira felmelegedett a talaj a földalatti olvadt magmától, hogy trópusi növények teremtek meg rajta.

8A könyv első kiadása utáni években fedezték fel, hogy az északi fény a földmágnesesség és a napszél kölcsönhatása révén jön létre, valamint keletkezéséhez a légkör anyagaira is szükség van, ami nyilvánvalóan nem állt rendelkezésre az első napon. A szerző érvelését azonban alátámaszthatja az a tény, hogy számos olyan földi eredetű fényforrás létezik, melyhez nincs szükség naptevékenységre. Ilyenek például a kémiai reakciókat kísérő fényforrások (kemolumineszcencia), de ismert jelenség a fluoreszcencia és a foszforeszcencia is. Létezik továbbá a radiolumineszcencia, amikor a radiolumineszcens anyag ionizáló (pl. béta) sugárzás hatására bocsát ki fényt. A könyv megírása idején a radioaktív sugárzást még nem ismerték, azt csak 1896-ban fedezte fel a francia Henri Becquerel. (ford.)

9„Essays and Reviews” 240. old. (Az 1860-ban kiadott válogatás hét esszét tartalmaz a kereszténységről, és a bibliakritika szellemében íródott. A fent idézett szakasz tehát – bár a tanulmányokat egyházi személyek írták – nem a hatnapos teremtés mellett, hanem a teremtés teljes koncepciója ellen érvel, a darwini evolúcióelmélet mellett. – ford.)

10Zsolt 104,5-9 – Kecskeméthy ford.

A Föld legkorábbi korszakai – 3. Az intervallum – 2. rész (G.H. Pember)

3. fejezet: Az intervallum / 2. rész – A Sátán és alattvalói, az angyalok és démonok múltja, jelene és jövője

PDF: Sátán, angyalok, démonok eredete, jelene és jövője

Részlet: “Földi fejedelemségeink közül, úgy tűnik, egyet kivéve mind a Sátán uralma alatt van.

Megdöbbentő tény azonban, hogy a világ szellemi erői fölötti rendelkezés joga jelenleg teljesen a Sátán kezében van. Ez a 82. zsoltárból és az Ézsaiás 24,21-ből is kiderül, mivel az Ige mindkét helyen egyértelműen Isten elleni lázadókként írja le a szellemi uralkodókat.

Dániel tizedik fejezetében Perzsia sátáni fejedelméről és Görögország fejedelméről olvasunk; az Úr angyalának azonban, akit Perzsia fejedelme jövetelében akadályozott, nincs ilyen címe. Szavaiból kiderül, hogy az övé nem állandó poszt; őt egy adott feladat miatt küldték, és miután azt elvégezte, visszatér, hogy azután Görögország fejedelme jöjjön elő. És milyen komoly jelentősége van annak, hogy egy kivételével földünk minden égi fejedelme ellenséges vagy közömbös volt vele szemben (Dániel 10,21)! A hatalmas, lázadó birodalom teljes területéről Istennek mindössze egyetlen hűséges fejedelme jött, hogy az Úr angyalának segítségére legyen a sötétség erői elleni harcban. Ez a hűséges arkangyal Mihály volt; és nem is nehéz megmagyarázni jelenlétét a levegőég régióiban. Dánielnek azt mondja róla ugyanis az angyal, hogy ő a „ti fejedelmetek”, és utána pedig, hogy ő a „nagy fejedelem, aki néped fiaiért áll” (Dániel 12,1). Úgy tűnik tehát, hogy Mihály Izrael szellemi uralkodója; így amikor Isten kiválasztott Magának egy népet a földön, kivette őket a Sátán fennhatósága1 alól, és egyik saját fejedelmét jelölte ki, hogy vezesse és védelmezze őket. Ezért látjuk, hogy ádáz ellenségességgel száll szembe Mihállyal a sötétség fejedelme, és személyesen vezeti kétségbeesett támadását az átruházott hatalmi övezet ellen. Egyik győzelmét a Krónikák könyve jegyzi fel, ahol azt olvassuk: „És felállott Sátán Izráel ellen; és rávette Dávidot, hogy számlálja meg Izráelt (1Krón 21,1)”2.

Zakariás könyvének harmadik fejezetében az egész szembenállás jellegzetes ábrázolását láthatjuk, és a végeredménybe is bepillantást nyerhetünk. Az Úr angyala ugyanis, aki előtt Jósua, a főpap áll, nem lehet más, mint Mihály, Izrael védelmezője; és ott van maga a Sátán is, hogy vádolja Jósuát. Az Úr pedig mint Bíró jelenik meg, aki az Ellenséggel szemben Jósua és Jeruzsálem javára dönt. Ez az ítélet azonban még nem lépett hatályba, mert a Sátán, kitartó és erőteljes támadásaival ezek után a zsidó nép romlását és szétszórását idézte elő; látszólag meghiúsította Isten szándékát, és teljesen visszaszerezte elveszített befolyási területét. Mihály uralma ezért úgy tűnik, jelenleg mintegy fel lett függesztve; de ahogy a prófétai iratokból kiderül, hamarosan újra fölveszi a harcot, és döntő és végleges győzelmet arat3.

A sötétség fejedelme ezért óriási hatalmat gyakorol; és ezért olyan van olyan valóságos és súlyos küzdelme a keresztényeknek.

Mindezekből bizonyosan arra következtethetünk, hogy habár Sátán lázadó lett, egyelőre még nem fosztották meg sem hatalmától, sem pozíciójától. Még mindig ő a magasság seregének fejedelme, aki nemzetiségek szerint különböző tartományokra osztja föl a földet, mindegyik fölé kormányzóként egy-egy hatalmas angyalt rendelve, akiknek megszámlálhatatlan alárendelt segít a nemzetek, országok fölötti uralkodásban, az azokban zajló szellemi folyamatok irányításában; és abban, hogy a Sátán akaratához hajlítsák ezeket a folyamatokat. Így kapunk némi elképzelést annak rettenetes valóságáról, amit Pál mond, amikor kijelenti, hogy a mi harcunk nem test és vér ellen van, hanem a küzdelmet a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a jelen világ sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen kell vívni, melyek az égben vannak (lásd: Efezus 6,12).

De ki alkalmas erre? Hiszen bolygónk egész légköre sűrűn be van népesítve egy ellenséges faj olyan lényeivel, akik kimondhatatlanul magasabb rendűek nálunk tudásban és erőben; évek hosszú-hosszú sora óta rendelkeznek tapasztalatokkal az emberiség minden elképzelhető gyenge pontjával kapcsolatban; birtokában vannak annak a mérhetetlen előnynek, hogy számunkra láthatatlanok; és mint szellemi hírszerzők, valószínűleg képesek nem csak a szavaink és külső magatartásunk alapján megítélni bennünket, hanem legbelső gondolatainkat is olvasni tudják; a legtökéletesebb és kudarcot nem ismerő szervezettel működnek együtt; és végül, olyan vezetőjük van, akié a legtökéletesebb bölcsesség és tudás, és akit hatalmas fejedelmek segítenek, ezen kívül olyan sok alattvalója van, hogy ha Lukács emlékezetes leírásában van jelentősége annak a szónak, hogy „légió”, akkor könnyedén megteheti azt is, hogy belőlük hatezret küldjön egyetlen szerencsétlen fogoly őrizetére (lásd: Lukács 8,30).

De az Úr gondot visel az Övéire, és nem hagyja őket védtelenül.

Valóban, ilyen tényekkel szembesülve elájulhatnánk a félelemtől, ha nem tudnánk, hogy van egy nagyobb Hatalom a sötétség fejedelmének minden serege fölött, aki kimondhatatlan szeretettel van irántunk, aki nem csak képes, de vágyik is arra, hogy megvédjen bennünket a pusztítótól, és aki teljesen meg akar szabadítani bennünket a szorongástól, a félelemtől és a veszélytől, amit támadásai okoznak. Mert habár az Úr hivatalosan még nem fosztotta meg hatalmától a lázadót, és még nem hozott létre új kormányzást, nem bízza a világot teljesen a Sátán kénye-kedvére. Isten angyalai behatolnak a levegőég tartományaiba; körülveszik azokat, akik Istent félik, és megvédik őket a gonosz ellenséggel szemben, akinek különben könnyen áldozatul esnének (lásd: Zsolt 34,7). A számuk sem kevés: Elizeus szolgája látta, hogy a hegy tele van tüzes lovakkal és harci kocsikkal Elizeus körül (lásd: 2Kir 6,17). Isten angyalai lettek kijelölve arra, hogy gondját viseljék a gyülekezeteknek, amint azt a Jelenések első három fejezetében látjuk. Sőt, a kormánypálcát néha Sátán leghatalmasabb fejedelmeinek kezéből is kiragadják, és valamelyik földi királyságot egy ideig Istennek egy angyala veszi az uralma alá. Ahogyan épp az imént láttuk, ez volt a helyzet a perzsa birodalommal is, amikor az Úr a világi hatalmat fogságban lévő népe számára kedvező módon használta fel (lásd: Dániel 10,13).”

1Exuszia (Csel 26,18 és Kol 1,13) – hatalom, felhatalmazás, tekintély, jog, jogosultság

2A Dániel 10,13.20-ból kiderül, hogy ez valószínűleg úgy történhetett, hogy Mihály vereséget szenvedett, emiatt védelme nem tudott érvényesülni. A 2Királyok 6,16-ban leírtak rávilágítanak arra, hogy úgy tűnik, szellemi harc dúl minden földi eseménnyel kapcsolatban. Amikor ugyanis Elizeus megrémült szolgája közölte mesterével, hogy Dótánt teljesen körbevették a szírek, a próféta mintha azonnal megtekintette volna a szellemi erőket mindkét oldalon, és a látvánnyal megelégedve így felelt: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” Az ellenséges sereg megvakítását kétségtelenül az Elizeust védelmező tüzes seregek végezték Isten parancsára, és ez a csoda nyilván azt jelenti, hogy azok, akik a szírekkel voltak, addigra már vereséget szenvedtek.

3Dániel 12,1; Jelenések 12,7-9

Tovább a teljes szövegre: Sátán, angyalok, démonok eredete, jelene és jövője

A Föld legkorábbi korszakai – 3. Az intervallum – 1. rész (G.H. Pember)

3. fejezet, 1. rész: A sötétség világbírói

Teljes szöveg (PDF): Az intervallum – 1: A sötétség világbírói

Azt látjuk tehát, hogy Isten az eget és a földet a kezdet kezdetén tökéletesnek és gyönyörűnek teremtette, de valamikor – hogy mennyivel később, azt nem tudjuk –, a föld teljesen pusztává lett, és az élet minden formájától teljesen megüresedett. Nem csak termékeny területei lettek pusztasággá, városai pedig a földdel egyenlővé; hanem világossága is megszűnt; légkörének teljes nedvességtartalma kicsapódott a föld színén, így az irdatlan mélység, mely nem léphette volna át Teremtőjétől kijelölt határait, Isten kiáradó haragja miatt most áttörte a gátat; s a pusztító, fekete ár a lecsupaszított bolygó legmagasabb csúcsait is bekebelezte; az égitest pedig a feneketlen sötétség rettenetével keringett tovább élettelenül az űrben.

Mi okozhatta vajon ezt a szörnyű katasztrófát? Mi okból pusztíthatta el Isten saját kezének munkáját? Ha az emberi faj történelméből bármilyen következtetést levonhatunk, csakis a bűn lehetett e borzalmas pusztulás okozója: olyan bűn, melyet Isten talán türelemmel elviselt hosszú korokon át, de végül kiáltása a mennyig hatott, és teljes pusztulást vont maga után.

A fosszilis maradványok azt jelzik, hogy az Ádám előtti korokban is volt bűn, mert valószínűleg ezek nem a hat nap, hanem sokkal korábbi idők emlékét őrzik.

Ahogyan ugyanis a fosszíliák világosan mutatják, nem csak betegség és halál – a bűn elválaszthatatlan két velejárója – uralkodott a föld akkori élőlényei között, hanem vad kegyetlenség és öldöklés is. Azért lehetünk biztosak abban, hogy ezeknek a maradványoknak semmi közük sincs a mi világunkhoz, mert a Biblia minden dologról, ami csak a hat nap alatt létrejött, azt mondja, hogy igen jó volt; és hogy nem volt bennük gonoszság egészen addig, míg Ádám nem vétkezett. A föld ez által a bukás által lett átkozottá, és az egész teremtés alá lett vetve a gyümölcstelen fáradozás hiábavalóságának; annak, hogy soha nem lehet megpihenni, és hogy minden folyamatosan romlásnak, hanyatlásnak van kitéve; s hogy ebben a helyzetben a természettel együtt sóhajtozunk és vajúdunk fájdalommal mind a mai napig (Róma 8,22). Azzal, hogy tövisek és kórók nőttek a földből, és a talaj termékenysége is megfogyatkozott, az állatvilágra is kihatott az átok. Az állatokban olyan elfajult, sőt kegyetlen természet jelent meg, mely, ha nem is az Özönvíz előtt, de végül vérszomjas ragadozó életformában érte el tetőpontját, és egyes fajoknak teljesen átalakította a szervezetét. Hogy egy ilyen változás hogyan történhetett meg, azt nyilván nincs értelme találgatni, mert a Mindenható Isten keze végezte el. Hogy azonban ez megtörtént, és hogy a föld vadállatai nem mindig voltak ilyenek, a következők támasztják alá:

A hatodik napon Isten kijelentette, hogy minden, amit alkotott, igen jó, de ez az állítás nagyon következetlen lenne, ha az állat- és növényvilág mai állapotát vennénk alapul (1Móz 1,31). A zöld füveket adta eledelül „a föld minden vadjának, az ég minden madarának és a földön csúszó-mászó mindenféle állatnak” (1Móz 1,30). A bűntelen világban tehát nem léteztek húsevők.

A helyreállítás idejéről szóló egyik fő próféciában pedig a következőket olvassuk: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a kecskegidával hever, a borjú, az oroszlánkölyök és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisgyermek őrzi azokat. A tehén és a medve legelni fog, kölykeik együtt hevernek, az oroszlán pedig szénát eszik, mint az ökör. A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérgeskígyó lyuka felé nyújtogatja kezét. Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szentségem hegyén, mert tele lesz a föld az ÚR ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja” (Ézs 11,6-9). Azaz, amikor a második Ádám visszajövetelekor elvétetik a bűn, akkor az átok elveszíti erejét: a vadállatok ragadozó természete eltűnik belőlük, a húsevőkből növényevők lesznek, a mérges állatok mérge kivész belőlük; minden az eredeti állapotára lesz visszaállítva, és minden olyan lesz, mint amikor Isten legelőször megáldotta őket1.

1Kivéve a kígyót, mely el fogja veszíteni erejét arra, hogy bántson, de továbbra is mutatni fogja lealacsonyítottságának jelét. Lásd: Ézs 65,25.

Tovább a teljes szövegre (PDF): Az intervallum – 1: A sötétség világbírói

A Föld legkorábbi korszakai – 2. A teremtés (G.H. Pember)

Eredeti: Earth’s Earliest Ages
A teljes 2. fejezet (a Föld teremtéséről, az 1Mózes 1-2 magyarázata) PDF-ben: A teremtés

Részlet:

A teremtéssel kapcsolatos népszerű elgondolás a Káoszról szóló pogány tanításból ered.

Vizsgálódásunk legelején rögtön szembetaláljuk magunkat a világ teremtésének egyik mélyen gyökerező, széles körben elterjedt, ám téves nézetével, mely hosszú múltra tekint vissza, és amennyire meg lehet állapítani, eredetileg az Isteni kijelentés és a pogány eredetmítoszok valamiféle keveredéséből származik.

Az ókori költő, Hésziodosz beszél arról, hogy az első létező dolog a Káosz volt, mely először még „a teremtett anyag tátongó ürességét” jelentette. A szó azonban hamar elveszítette pontos jelentését, és csak arra a durva és formátlan őstömegre használták, amelyből szerintük az ég és a föld keletkezett. Ovidius így írja le: „egyarcú volt az egész nagy természet: chaos, így hívták: csak nyers kusza halmaz” „Római naptár” c. művében pedig a következőket mondatja Janusszal (akit Káosszal azonosít): „A régiek Chaosnak neveztek, mert ily ősidőktől létező vagyok én. Nézzétek, milyen régi korból idézem föl, mi történt! Ez a levegőég, mit most betölt a fény és a többi három elem, a tűz, víz s a föld, nem volt más, mint kusza anyaghalom. De e formátlan tömeget különválasztotta részeinek disszonanciája, és szétoszlott, és új állapotokat öltött, a láng fölfelé szállt; egy közelebbi hely – azaz a földhöz közelebbi – a levegőt fogadta be; a föld és tenger pedig leülepedett alulra. Akkor én, ki nem voltam más, mint kusza halmaz és formátlan tömeg, egy istenhez méltó alakot öltöttem.”

A görög és a római eredetmítoszok szerint a világegyetem tehát a Káoszból állt elő. Uranosznak, az Égnek kellett volna az első főistennek lennie, de hatalmát megdöntötte fia, Kronosz (római nevén Saturnus), aki később fia, Zeusz (Jupiter) kezétől szenvedett hasonló sorsot. Káosz volt az első létező, és utána jöttek létre sorban a különböző istenek.
Ez a tanítás annyira régi és olyan széleskörűen elterjedt volt Urunk idejében, hogy az igazi és a hamis hívők gondolkodását is egyaránt befolyásolta. Az utóbbiak közé tartozó, jelentősebb gnosztikus csoportok azt vallották, hogy az anyag örökkévaló és mindenestől rossz, de a pogányoktól eltérően ők azt tanították, hogy a Legfelsőbb Lény is az örökkévalóságtól fogva létezik. A hithű keresztények megmenekültek a nagyobb tévelygéstől; mindazonáltal világosan látszik, hogy a népszerű hiedelem őket is befolyásolta abban, ahogyan a Teremtés első fejezetét értelmezték. Az első vers szerintük ugyanis az anyag formátlan masszájának megteremtését írja le, amelyből Isten az eget és a földet a hat nap alatt kiformálta, a második mondat pedig értelmezésük szerint ennek a kezdeti anyaghalmaznak a leírása, mielőtt még Isten hozzáfogott volna megformálni. Ez a vélekedésük pedig egészen napjainkig elhatott.”

Tovább a héber szöveg helyes értelmezéséért: A teremtés

A Föld legkorábbi korszakai – 1. A Biblia értelmezése, próféciák (G.H. Pember)

Eredeti: Earth’s Earliest Ages
Előszó és az első fejezet PDF-ben: Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-1

Részletek:

“Jelen kiadás szerzője 1876-ban már kiadott egy kisebb terjedelmű tanulmányt a következő címmel: „A föld legkorábbi korszakai, és a tanulság, melyet ezekből levonhatunk”, s ezzel kettős célja volt. Egyik, hogy megkíséreljen feloldani néhányat azokból a földtani és egyéb nehézségekből, melyek a Teremtés első könyvének első fejezeteivel kapcsolatban szoktak fölmerülni; ezután pedig arra vállalkozott, hogy rámutasson azokra az állapotokra, melyek Noé napjaiban voltak jellemzőek, és amelyek ma újra megjelentek a kereszténységben – és hogy ebből kifolyólag tudhatjuk, hogy az Emberfia napjai sem lehetnek túlságosan messze tőlünk.”

“Az eredeti munkát nem csak kiegészítettük, hanem az utóbbi fejlődési fázisokkal foglalkozó új fejezetek is kerültek bele, melyekre, annak ellenére, hogy híveik nagyon eltérően vélekednek róluk, nekünk mégis egyetlen, de háromrétű mozgalomként kell tekintenünk. Hogy ezek valóságos egységben vannak, azt a tanításaik fő céljából lehet legjobban megállapítani, mely nem más, mint hogy az Úr Jézus megváltását félretegyék, és a helyére az a tanítás kerüljön, hogy a bűnt fokozatosan kell ledolgoznunk jó cselekedetekkel és szenvedéssel – vagy a szellemvilágban, vagy a földön való sorozatos újjászületések során.
Ez a gondolati rendszer, a szellemi evolúció, mely előfutára és tulajdonképpeni elindítója volt a biológiai evolúcióról szóló elméleteknek, változatos álruhákban és különféle módokon vezette be magát olyan helyekre, ahol direktben bizonyosan elutasították volna. Legalább a keresztényeknek fel kellene ismerniük azonban, hogy ez az elmélet közvetlenül felforgatja a világ eredetének és a megváltás tervének bibliai leírását; és hogy ez, természetéből fakadóan oda vezet, hogy lassan, de biztosan kitörölje Magát az Alkotót teremtményei gondolatából.
Ha olvasóink közül bárki hajlana arra, hogy elfogadjon egy ilyen elméletet, arra kérjük, hogy vizsgálja meg a teozófiáról szóló fejezetben, amit ennek az eredetéről írtunk; figyelje meg, hogy bevallottan a „leszállt angyaloktól” ered, akik nem lehetnek mások, mint azok a nefilim(ek), akikről a Biblia azt írja, hogy már kétszer megjelentek a földön. És azt se feledjük, hogy ennek az elméletnek a letéteményesei és őrzői nem az Úr Jézus apostolai és gyülekezete, hanem a misztériumok beavatottjai, a brahman papok és Buddha követői.
Még egy gondolat. Úgy tűnik, hogy ezáltal az elmélet által a Sátán sikeresen kitörölhette a kezdeti kijelentést az értelmes emberek gondolataiból, és az egyedül igaz Istenben való hitüket panteizmusra változtatta, mely minden pogány filozófia alapja.
Sok jel mutatja azonban, hogy a sötétség hatalmának órája ismét közel, amikor, ahogyan előre megíratott, a hit megfogyatkozik, és ez előzi meg az Emberfia eljövetelét. „Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni”.”

“Mielőtt hozzálátnánk megvizsgálni, és megkísérelnénk megmagyarázni, mit jelent az a fontos dolog, hogy kijelentés, hasznosnak látjuk, hogy néhány általános megjegyzést tegyünk a Biblia értelmezésével kapcsolatban. Napjainkban ugyanis a kereszténységet érő heves támadásokat sokszor arra alapozzák, hogy a hívők egymástól mennyire eltérő módon vélekednek. Maró gúnnyal mutatnak rá a kereszténység számos csoportosulására, válfajára, a különböző felekezetekre, és az ezek közötti komoly nézetkülönbségekre, melyek nem csupán a gyülekezeti vezetéssel és fegyelemmel kapcsolatosak, hanem akár teljesen alapvető tanításokat is érintenek. Abból kiindulva vonják kétségbe az írások isteni eredetét, hogy az az értelmezések ilyen széles skáláját engedi meg, és ilyen sok különböző, sőt egymással ellentétes vélekedésnek adhat alapot.”

“Az emberek ugyanis nem tisztán és érintetlenül hozták szívük írótábláit, hogy arra Teremtőjük kijelentett akaratát és szándékait lehessen elsőként rávésni, hogy ez hagyjon bennük maradandó, mély nyomot, hanem mindenféle mítoszokkal, filozófiákkal és előítéletekkel telve érkeztek, melyeket nem tudtak teljes mértékben elvetni, hanem legalábbis részben megtartottak, és összevegyítették – talán teljesen öntudatlanul – Isten igazságával. Ahogy telt az idő, ezeknek a hozzáadott emberi összetevőknek az oda nem illő volta egyre inkább nyilvánvalóvá vált; az emberek mégis ragaszkodtak hozzájuk, mert úgy érezték, ezek lágyítják a kijelentés javító-nevelő szigorúságát, és úgy alakítják át, hogy valamiféleképpen megértő legyen a bukott emberi természet kívánságait illetően.
Így azután hamarosan ki kellett találniuk valamit, ami eltompítja a Szellem kardját, nehogy annak metsző éle elválaszthassa a hamisat az igaztól. Az Igének azon részeit, melyek a leghatározottabban ellentmondtak az emberi vágyaknak és érzéseknek, allegóriává (elvont szóképpé) alacsonyították, vagy téves elnevezéssel „elszellemiesítették”, kiragadva az Igéket a maguk szó szerinti és helyes értelmezéséből; megfosztva őket így attól az erőtől, melyet Isten beléjük helyezett; s többé nem voltak képesek áttörhetetlen gátat szabni a hamis tanítások beáramlásának. És még mindig csak azokról a bajokról beszélünk, melyeket a feltehetően teljesen jóhiszemű keresztények okoztak, akik – rövidlátásuk és bölcstelenségük miatt, de legfőképpen azért, mert minden halandóra jellemző módon képtelenek voltak megtisztítani gondolataikat a berögzült elképzeléseiktől – megrontották az Isten Igéjét.”

“Ha valaki olvassa és hiszi a próféciát, még ha teljesen nem is érti az egészet, óhatatlanul erőteljes meggyőződés alakul ki benne arról, hogy a dolgok jelenlegi rendje csak időleges, átmeneti; és ezért óriási segítségül van számára, hogy ezeken a láthatókon túlra tudjon tekinteni. Természettől fogva mindannyian hajlunk a pozitivizmusra, és legnagyobbrészt, ha nem elméleti megfontolásból, akkor a gyakorlat szintjén úgy viselkedünk, mint akik azt feltételezik, hogy a dolgok mindig is ugyanúgy álltak mint most, és ez mindig is így lesz; hogy soha nem lesz változás, kivéve csak olyan, melyek hétköznapi módon következnek be a már működő tevékenységek által.

A próféciák azonban azonnal eloszlatják ezt a hamis biztonságérzetet, és ez a titkos oka annak, hogy amikor Isten elhúzza a jövő elől a függönyt, az emberek vagy megborzonganak és azonnal hátat fordítanak, vagy megmagyarázzák, hogy amit látnak, az nem is szó szerinti leírása annak, ami hamarosan be fog következni, hanem csak képletes előrevetítése valaminek, amit gondosan úgy mutatnak be, hogy ne adjon okot riadalomra, mint ami csak természetes következménye a már most meglévő tendenciáknak. Nehéz számukra felfogni ugyanis, hogy olyan heves és gyors változások következhetnek be, amilyeneket maguk még soha nem tapasztaltak. Készségesen beszélnek a fejlődésről: nagyon szeretnek arról az időről beszélni, amikor az igehirdetők még sikeresebbek lesznek, és valahogyan kieszelik a módját, hogyan lehet az egész emberi nemzetséget erőszakmentesen meggyőzni arról, hogy hagyják el a büszkeséget, az önzést és az általában vett istentelenséget: élvezettel növelik a saját vallási csoportjuk befolyását – bár eközben gyakran összetévesztik a politikai hatalmat a Szellem hatalmával, és könnyen megfeledkeznek róla, hogy ki jelenleg ennek a világnak az ura, és rövid ideig tartó dicsőségének jelenlegi osztogatója.”

“Végül pedig, a próféciák tanulmányozása kinyilatkoztatja számunkra Isten akaratát és gondolatait. Valami jelentéktelen dolognak tűnik ez? Tényleg megvetjük Mindenható Teremtőnk bizalmas közléseit? Féljünk attól, hogy nehogy így megsértsük Őt, hogy nehogy olyanok legyünk, mint a disznók, akik összetapossák a nekik felkínált gyöngyöket! És ennek fényében szemlélve, mily nagy a prófétai írások gyakorlati haszna! Mert ha már Krisztus által meg lettünk igazítva, akkor is szükségünk van a megszentelődésben való naponkénti előrehaladásra; mindig egyre jobban és jobban át kell formálódnunk Isten képére. És ezért a célért kaphatnánk-e nagyobb segítséget annál, mint hogy Isten kinyilatkoztatja nekünk gondolatait és szándékát saját magunkkal, embertársainkkal és azzal a Földdel kapcsolatban, melyen élünk; hogy megtudjuk, milyen értéket tulajdonít Ő a mulandó dolgoknak, annak a látható környezetnek, mellyel folyamatos kölcsönhatásban vagyunk; s hogy megismerjük kijelentését ezek gyors ítéletével és pusztulásával kapcsolatban?
Nem kötelességünk-e aprólékosan megismerni mindezeket a kijelentéseket; szüntelen elmélkedni rajtuk, hogy ezáltal formálódhassanak a vágyaink, reményeink és törekvéseink; hogy az egész gondolkodásunkat velük hozzuk összhangba; hogy minden igyekezettel terjesszük ezek ismeretét az emberek között; és így felkészíthessük magunkat és másokat is a dolgoknak eme új rendjére, melybe vagy egyenként kell belépnünk a halál ismeretlen órájában, vagy melybe egyszerre léphetünk be bármelyik pillanatban, a mi Urunk és Üdvözítőnk régóta várt megjelenésekor?”

Tovább a teljes 1. fejezetre: Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-1