A vizsga (G. Steinberger)

A húsvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket” (Jn 13,1)

Jézus egész életének feladata végül is egy órában csúcsosodott ki: a gecsemánéi és golgotai szenvedések órájában. A Szent Szellem az idézett versben ezt az órát az „Ő” órájának nevezi. Így van ez a mi életünkben is. Sok évnek tapasztalatai, tanulmányai és áldásai életünknek egy bizonyos órájában csúcsosodnak ki. Ennek az órának „vizsga” a neve. Úgy van a hívő ember is, mint a diák, akinek évekig tartó tanulás után egy vizsga keretében kell beszámolni tanárai fáradozásairól, valamint saját hűségéről és érettségéről. Ez a vizsga az „ő órája”. Ha megállja ezt, akkor egy további osztály, egy magasabb iskola nyílik meg előtte, ha azonban megbukik, akkor a legjobb esetben még egyszer meg kell ismételnie azt; elölről kell kezdenie azt, amin egyszer már keresztülhaladt. Felületességével magának kárt, tanárainak pedig szomorúságot okozott. Milyen sokszor szomorodik meg a Szent Szellem is Isten népének meg nem tanult leckéi és ki nem állott próbái miatt! Bár sohasem kényszerülne a Szellem arra, hogy minket, mint egykor Mózes Izrael fiait, mindig újra visszavezessen a már egyszer megjárt területekre azért, mert feladatainkat azokon a helyeken nem tanultuk meg! Bár ne kellene a keresztyén igazságoknak ábécéjét mindig újból átvennie velünk, hiszen ezeknek már belénk kellett volna gyökereződniük, hogy azokat már elpecsételhetné és tovább vezethetne bennünket. Bár ne volna kénytelen a Szent Szellem a már egyszer elpecsételt dolgokat újra elpecsételni, azon szomorú oknál fogva, hogy mi a pecsétet feltörtük.

Sokszor nem éppen a bűnbeesés az, ami bennünket az utunkon feltartóztat, hanem a mindennapi életünkben előforduló kisebb gyarlóságok. Nem mindig csíny vagy rossz magaviselet akadályozza meg a tanulót abban, hogy az egyik osztályból a másikba léphessen, elég erre egyetlen „képtelen vagyok” is. Isten gyermekei közül hányan szokták már meg, hogy így mentegetőznek: „Képtelen vagyok”, és azt hiszik, hogy ez elfogadható mentség! Pedig nem az. Ez azt jelenti, hogy nem állták meg a helyüket a vizsgán. Elbuktak. Mert ezt mondani: „Képtelen vagyok”, szintén bukást jelent. Mi volt az a bűn, ami miatt Izráel népe elpusztult a pusztában? Azt olvassuk róla, hogy egyre ezt mondták: „Képtelenek vagyunk! Nem ihatjuk ezt a vizet! Nem vagyunk képesek hús nélkül élni! Nem tudjuk, mint lett Mózessel. Kelj fel, csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak!”

Vannak órák az életünkben, amikor kockán forog hívő életünk; órák, amelyekben eldől, vajon életünket erővel vagy sínylődve folytathatjuk-e; órák, amelyekben esztendőknek munkája pecsételhető el, vagy semmisülhet meg; órák, amelyek alapját vethetik, vagy gátjául szolgálhatnak egy áldásos életnek. Egy úgynevezett „gyenge óránkban” eljátszhatunk olyan áldásokat, amelyek soha többé nem pótolhatók. Ruben egy ilyen „gyenge órájában” veszítette el elsőszülöttségi jogát (1Móz 49,4) és az ezzel járó királyságot és papságot (1Krón 5,1–2). Nem halt ki, de a törzs embereinek száma kevés lett. „Éljen Ruben, ne haljon ki, ha kevés is a száma!” (5Móz 33,6). Te már sok kegyelmet és szeretetet kaptál Istentől, és gyakran beismerted: „A szeretetének egy sugarára sem vagyok érdemes. Hogyan is cselekedhet Isten velem így?” Ő erre megadja neked a feleletet. Összehoz egy szeretet nélküli és hálátlan emberrel. Nos, hát most van alkalmad mindazt, amit Isten áldásaiból reád árasztott, tovább árasztani azokra, akik a te szeretetedre éppen olyan kevéssé érdemesek, mint te az Istenére. De mit szólsz majd ahhoz, ha szeretetedet tettetésnek mondják, az odaadásokat pedig hidegséggel és hálátlansággal viszonozzák? Felhagysz-e majd törekvéseddel, mondván: „Nem tudom tovább szeretni!”?

Ő az övéit, akik e világon voltak, kik e világ módja szerint bántak vele, „szerette, mindvégig szerette őket”, vagyis a legvégső határig. Ő megállta a vizsgát minden helyen és minden iskolában; egészen a kereszthalálig a győztes mindig Ő maradt, sohasem volt legyőzött. Jöjj, járjunk az Ő iskolájába, lépjünk az Ő lábainak nyomába, mától fogva pedig legyen elég a „képtelen vagyok”-ból! Ez még csak elfogadható olyan emberek részéről, akik nem ismerik az „Ő kegyelmének gazdagságát”. De a mi Istenünk a „minden kegyelem Istene” (1Pt 5,10). Mindenekfelett lévő kegyelem van Őnála, olyan kegyelem, amely hatalommal ruház fel és tökéletessé tesz minden jócselekedetre. „… egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek” (1Pt 1,22b). Járjunk a Bárány iskolájába, hogy megtudjuk, mi a szeretet, s tegyük Őt ma életünk világító szövétnekévé, Őt, aki mindvégig szeretett!

(részlet innen: G. Steinberger: Út a Bárány nyomdokában, Evangéliumi Kiadó)

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s