A vizsga (G. Steinberger)

A húsvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket” (Jn 13,1)

Jézus egész életének feladata végül is egy órában csúcsosodott ki: a gecsemánéi és golgotai szenvedések órájában. A Szent Szellem az idézett versben ezt az órát az „Ő” órájának nevezi. Így van ez a mi életünkben is. Sok évnek tapasztalatai, tanulmányai és áldásai életünknek egy bizonyos órájában csúcsosodnak ki. Ennek az órának „vizsga” a neve. Úgy van a hívő ember is, mint a diák, akinek évekig tartó tanulás után egy vizsga keretében kell beszámolni tanárai fáradozásairól, valamint saját hűségéről és érettségéről. Ez a vizsga az „ő órája”. Ha megállja ezt, akkor egy további osztály, egy magasabb iskola nyílik meg előtte, ha azonban megbukik, akkor a legjobb esetben még egyszer meg kell ismételnie azt; elölről kell kezdenie azt, amin egyszer már keresztülhaladt. Felületességével magának kárt, tanárainak pedig szomorúságot okozott. Milyen sokszor szomorodik meg a Szent Szellem is Isten népének meg nem tanult leckéi és ki nem állott próbái miatt! Bár sohasem kényszerülne a Szellem arra, hogy minket, mint egykor Mózes Izrael fiait, mindig újra visszavezessen a már egyszer megjárt területekre azért, mert feladatainkat azokon a helyeken nem tanultuk meg! Bár ne kellene a keresztyén igazságoknak ábécéjét mindig újból átvennie velünk, hiszen ezeknek már belénk kellett volna gyökereződniük, hogy azokat már elpecsételhetné és tovább vezethetne bennünket. Bár ne volna kénytelen a Szent Szellem a már egyszer elpecsételt dolgokat újra elpecsételni, azon szomorú oknál fogva, hogy mi a pecsétet feltörtük.

Sokszor nem éppen a bűnbeesés az, ami bennünket az utunkon feltartóztat, hanem a mindennapi életünkben előforduló kisebb gyarlóságok. Nem mindig csíny vagy rossz magaviselet akadályozza meg a tanulót abban, hogy az egyik osztályból a másikba léphessen, elég erre egyetlen „képtelen vagyok” is. Isten gyermekei közül hányan szokták már meg, hogy így mentegetőznek: „Képtelen vagyok”, és azt hiszik, hogy ez elfogadható mentség! Pedig nem az. Ez azt jelenti, hogy nem állták meg a helyüket a vizsgán. Elbuktak. Mert ezt mondani: „Képtelen vagyok”, szintén bukást jelent. Mi volt az a bűn, ami miatt Izráel népe elpusztult a pusztában? Azt olvassuk róla, hogy egyre ezt mondták: „Képtelenek vagyunk! Nem ihatjuk ezt a vizet! Nem vagyunk képesek hús nélkül élni! Nem tudjuk, mint lett Mózessel. Kelj fel, csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak!”

Vannak órák az életünkben, amikor kockán forog hívő életünk; órák, amelyekben eldől, vajon életünket erővel vagy sínylődve folytathatjuk-e; órák, amelyekben esztendőknek munkája pecsételhető el, vagy semmisülhet meg; órák, amelyek alapját vethetik, vagy gátjául szolgálhatnak egy áldásos életnek. Egy úgynevezett „gyenge óránkban” eljátszhatunk olyan áldásokat, amelyek soha többé nem pótolhatók. Ruben egy ilyen „gyenge órájában” veszítette el elsőszülöttségi jogát (1Móz 49,4) és az ezzel járó királyságot és papságot (1Krón 5,1–2). Nem halt ki, de a törzs embereinek száma kevés lett. „Éljen Ruben, ne haljon ki, ha kevés is a száma!” (5Móz 33,6). Te már sok kegyelmet és szeretetet kaptál Istentől, és gyakran beismerted: „A szeretetének egy sugarára sem vagyok érdemes. Hogyan is cselekedhet Isten velem így?” Ő erre megadja neked a feleletet. Összehoz egy szeretet nélküli és hálátlan emberrel. Nos, hát most van alkalmad mindazt, amit Isten áldásaiból reád árasztott, tovább árasztani azokra, akik a te szeretetedre éppen olyan kevéssé érdemesek, mint te az Istenére. De mit szólsz majd ahhoz, ha szeretetedet tettetésnek mondják, az odaadásokat pedig hidegséggel és hálátlansággal viszonozzák? Felhagysz-e majd törekvéseddel, mondván: „Nem tudom tovább szeretni!”?

Ő az övéit, akik e világon voltak, kik e világ módja szerint bántak vele, „szerette, mindvégig szerette őket”, vagyis a legvégső határig. Ő megállta a vizsgát minden helyen és minden iskolában; egészen a kereszthalálig a győztes mindig Ő maradt, sohasem volt legyőzött. Jöjj, járjunk az Ő iskolájába, lépjünk az Ő lábainak nyomába, mától fogva pedig legyen elég a „képtelen vagyok”-ból! Ez még csak elfogadható olyan emberek részéről, akik nem ismerik az „Ő kegyelmének gazdagságát”. De a mi Istenünk a „minden kegyelem Istene” (1Pt 5,10). Mindenekfelett lévő kegyelem van Őnála, olyan kegyelem, amely hatalommal ruház fel és tökéletessé tesz minden jócselekedetre. „… egymást kitartóan, tiszta szívből szeressétek” (1Pt 1,22b). Járjunk a Bárány iskolájába, hogy megtudjuk, mi a szeretet, s tegyük Őt ma életünk világító szövétnekévé, Őt, aki mindvégig szeretett!

(részlet innen: G. Steinberger: Út a Bárány nyomdokában, Evangéliumi Kiadó)

 

Rees Howells: Közbenjárás – az angliai csata

PDF: Rees_Howells_Intercessor-Battle_of_England-HU

(Részlet Norman Grubb: Rees Howells, Intercessor c., 1952-ben megjelent életrajzi könyvéből)

A következő közbenjáró harcra a légitámadások és az angliai csata krízise miatt került sor, amikor Göring megkísérelte megszerezni a levegő feletti uralmat, hogy ezzel előkészítse Anglia megszállását. [Rees Howells és imatársai] egyik létfontosságú kérdésben sem bíztak semmit a véletlenre, és nem hagyatkoztak pusztán olyan imádságokra, melyeket leginkább vaktában lövöldözésnek nevezhetünk. Mindent megvizsgáltak Isten jelenlétében, és az indítékokat addig rostálták, míg a Szent Szellem végül világosan megmutathatta szolgáinak, hogy milyen imát vár, amelyet majd meg fog válaszolni. Akkor a hit ráállt erre a kijelentett imádságra, és megragadta a győzelmet; és nem nyughattak addig, amíg Isten nem adott nekik bizonyosságot arról, hogy a hit diadalmaskodott, és biztos a győzelem. Nem csak annyiról volt szó tehát, hogy imádkoztak, és utána reménykedtek abban, hogy Isten meg fogja őket hallgatni. Az akkori összejöveteleken készített feljegyzésekből idézünk.

1940. szeptember 2-án Howells azt mondta:Szeretném látni, hogy jogosan lehetünk-e szabadok az aggódástól, amikor itt vannak ezek a repülőgépek felettünk. Sietve beálltunk a résbe, hogy megmentsük a zsidó gyermekeket Hitlertől, amikor kitoloncolta őket [a háború kitörése előtt nem sokkal Hitler több ezer zsidó gyermeket toloncolt át a lengyel határon. Howells szívét a közbenjáráson túl arra indította az Úr, hogy vásárolja meg számukra Penllergaert, ezt a hatalmas és gyönyörű birtokot számos lakóépülettel, melyhez – imáikra válaszul – a szükséges összeget is rendelkezésükre bocsátotta az Úr. Itt helyezték el az üldözött zsidó gyermekeket, azokat, akiket a háború kitörése miatt még sikerült elhozni. Végül a Bibliaszeminárium is ezekbe az épületekbe költözött át.] Tarthatunk-e most igényt oltalomra az összes misszionáriusgyermek számára is? Ha a hitem nem felel meg ennek a mostani helyzetnek, a védelmük érdekében mindegyik gyermeket fel kellene vinnem az óvóhelyre ma este, és ottmaradnom velük. De nekünk is félnünk kell-e azért, mert mások félnek? Ha bíztam Istenben azért, hogy lehetővé teszi számunkra ezeket az épületeket, akkor most bízom Istenben azért is, hogy megőrzi őket. Szeretném, ha megalapozódnátok ebben a bizalomban. A hitünknek valódi alapra van szüksége, ha ezek a légitámadások hónapokig eltartanának. Tudunk-e bízni Benne, hogy megcselekszi a lehetetlent, ugyanúgy, mint ahogy a finanszírozás kérdésében teszi?”

Egyedül attól félek, hogy esetleg nem ismerem föl Isten akaratát. Sokan félnek a következményektől. Ebben a kérdésben nagyon világosan kell fogalmaznom, mert Isten azt mondja: »Ha a következményektől félsz, ne gyere hozzám védelemért«. Nagy különbség van a következményektől való önös félelem és aközött, hogy azért szeretnénk Isten oltalmát, mert elvégzendő feladatunk van az Ő számára. Tényleg győzedelmeskedtünk-e?”

A Howells által említett óvóhely, ahová azt mondja, elvihetné a gyermekeket, arra a kötelezettségére utalt, hogy menedéket biztosít az akkoriban mintegy háromszáz nappali tagozatos diák számára. De a többi diákkal és a misszionáriusok gyermekeivel kapcsolatban, akik összesen mintegy hatvanan voltak (akik a szeminárium családjához tartoztak), az Úr azt mondta, hogy se óvóhelyre, se gázálarcra nincs szükségük (de mindenki teljesen szabadon élhetett bármelyikkel, ha akarta). Isten pedig teljes mértékben igazolta Howells helytállását a háború alatt azzal, hogy nem engedte, hogy egyetlen bomba is érinthesse a szeminárium területét, habár a város, stratégiai fontosságú kikötőjével együtt, igen súlyos légicsapásoknak volt kitéve. De nézzük tovább a napló feljegyzéseit:

Szeptember 3. Egy súlyos éjszakai légitámadás után: „Biztos vagyok benne, hogy az Úr azért vitt ma be a városba, hogy megláthassam, milyen az, amikor körülbelül kétmillió font értékben válnak épületek a földdel egyenlővé. Arra gondoltam: »Megérte vajon megvenni Penllergaert, ha azzal is ez történik? Megéri vajon terheket hordozni és vállalni a szenvedést a Királyságért?« Megláthattam, mivé lehetnek ezek az épületek, ha Isten nem oltalmazza meg őket. Azon kaptam magam, hogy ugyanúgy imádkozom a városért, mint előző este a szemináriumért”.

Szeptember 4. „Nagyon súlyossá válhat a helyzet az országban a légicsapások miatt. Soha korábban nem éltünk még ilyet. Az a fontos, hogy megtudjuk, hol van ebben Isten. Amikor minden éjjel veszély fenyeget, sokáig eltart megbizonyosodni afelől, hogy Isten oltalma alatt állunk. Elmondhatjuk-e, hogy biztonságban vagyunk a légitámadások alatt? Mondta ezt Isten nekünk? Mert lehet, hogy úgy próbáljuk Isten Igéjét használni, hogy az Ő ereje nincs ott mögötte. Ha Isten meg akar szabadítani minket ettől a pokoltól, akkor némi erőnek kell felszabadulnia. Hacsak nem vagyunk biztosak a saját győzelmünkben, soha nem leszünk képesek az ország megszabadulásáért imádkozni. Újra és újra megkötöttük az ördögöt, és remélem, hogy ismét meg fogjuk tenni, amikor eljön Isten ideje ebben a háborúban.”

Szeptember 7. „Hány ember szívét markolta meg a légitámadások miatti félelem? Ha el tudjátok hinni, hogy megszabadultatok a pokoltól, miért nem tudjátok elhinni, hogy megszabadultatok a légitámadásoktól? Mindig találok valamit, ami egész napra örömöt ad nekem, és a mai örömöm az, hogy Isten oltalma alatt állunk. De ha nem bízunk Benne igazán, hogyan tudjuk dicsérni Őt? Ez a békesség, amelyet a Szabadító ad, nem művi dolog. Ez olyan mély, hogy még az ördög sem zavarhatja meg. Amíg bármi zaklatottság vagy félelem van bennünk, nem tudjuk meghallani a Szellem dolgait. Szemernyi félelmet sem vihetünk be Isten jelenlétébe.”

Szeptember 8., 9:00: Nemzeti imanap. „Hazánkban csak külső vallásosság van, népünk se nem hideg, se nem forró, mint a laodiceai gyülekezet. Térítse Isten vissza a nemzetet! Egyetlen okunk a magasztalásra az, hogy az ellenség nem tudta megszállni az országunkat.”

A déli istentiszteleti alkalmon, amikor Howells éppen beszélni kezdett, német repülőgépek húztak el fölöttük. Lent a mezőn eldördültek a légvédelmi ágyúk, és felharsant a sziréna, ő azonban folytatta a beszédet, és „a gyülekezetet teljesen rabul ejtette”. Ez volt az a pont, amikor a védelemért való imádság terhe és az elmúlt néhány nap kérdőjelei magasztalásba és bizonyosságba váltottak át. Megkapták a győzelem teljes bizonyosságát, és ez Rees Howells szavaiból is kicseng: „Micsoda győzelem! Akik a Szellemben vannak, látják, hogy ez győzelem, mert Ő hitet talált bennünk. Micsoda öröm! Micsoda magasztalás! Isten valószínűleg nem adna hitet a háborús győzelemre, míg előbb a személyes győzelmet meg nem szereztük.” Az istentisztelet éppen véget ért, amikor a veszély elmúltát jelző sziréna megszólalt. „A halál legyőztetett, mondjátok el örömmel, ti hívek” – énekelték záróénekként.

Ugyanazon a napon a délutáni alkalmon Howells kifejtette: „Most már nyomtatásba is adhatnám, hogy az ördög itt nem teheti rá a kezét senkire sem. Nem szükséges tovább imádkoznunk. Amikor hiszel, abbahagyod az imádkozást. Soha korábban nem éltünk meg ilyen győzelmet, hogy pontosan úgy folytattunk mindent, mintha nem lenne háború. Hogyan is szerezhettünk volna győzelmet a világnak, ha nem hittünk volna először mi magunk? Nem bízhatunk semmiben, csak a hívő imádságban. Ó, ahogy a Szent Szellem leszállt ránk ma délelőtt az úrvacsorai istentiszteleten, és kijelentette nekünk az Ő győzelmét!”

Szeptember 9. „A Szent Szellem olyan hitet talált, mely megegyezik azzal, amit Ő tenni szándékozik. Vigyázzatok, hogy higgyetek! A hit a legkényesebb dolog, amire csak gondolni lehet. Olyan, mint a pára; könnyen elszalaszthatjuk. A győzelem tegnap délelőtt megtörtént, és ha nem láttátok, lehet, hogy sosem fogjátok meglátni. Innentől fogva az Úr vezetheti ezt a harcot, de korábban a hit nélkül nem tehette volna ezt meg.”

Szeptember 10. „Mi van, ha az imanapon imádságok milliói szálltak föl, és közben senki sem hitt? A vasárnapi győzelem után nagy szabadságunk van imádkozni, hogy Isten valóban leszámoljon a nácikban rejlő ördöggel, és vessen véget ennek a gonosz rendszernek. Az imádságunk Londonért az, hogy Isten most fordítsa meg a helyzetet, és mentse az életeket. Kétségtelen, hogy az ellenség gúnyt űz a múlt vasárnapi nemzeti imanapból.”

Szeptember 11., amikor az angliai csata London és Dél-Anglia fölött a leghevesebb volt: „Nagyon sok helyet bombáztak Londonban, még a Buckingham Palota is kapott találatot. Rámnehezedett, hogy imádkozzunk a királyért és a királynéért, és hiszem, hogy imádságunk meghallgatásra talál. Most csak figyelem, Isten hogyan ragadja meg az ellenséget.”

Szeptember 12. „Tegnap este azért imádkoztunk, hogy az Úr védje meg Londont, és hogy az ellenségnek ne sikerüljön áttörnie, és Isten meghallgatta az imát. Hacsak Isten nem tudja megfékezni és megkötözni ezt az ördögöt, egyetlen ember sincs biztonságban. Ha védelmet kaptunk az épületeink számára, miért ne kaphatnánk védelmet az országnak? Milyen csodálatos napok ezek!”

Szeptember 14. „Mivel hittünk, Isten tudtunkra adta, mi fog következni. Minden teremtménynek hallania kell az evangéliumot; a zsidóknak vissza kell szerezniük Palesztinát; és a Szabadítónak vissza kell jönnie.”

Churchill háborús emlékirataiban szeptember 15-ét nevezi meg a légi háborúdöntő dátumának”. Elmondja, hogyan kereste föl a RAF (a Királyi Légierő) műveleti szobáját azon a napon, és nézte végig az ellenséges repülőosztagok beözönlését, valamint, hogy a mieink hogyan szálltak föl, hogy szembeszálljanak velük. Eljött a pillanat, amikor végül megkérdezte a légimarsallt: „Milyen egyéb tartalékunk van még?” „Nincs semmilyen”, felelte a légimarsall, és elmondta később, hogy Churchill tekintete mennyire elkomorult.Nos, volt is rá okom”, teszi hozzá a miniszterelnök az emlékirataiban. Eltelt még öt perc, és egyszer csak „úgy tűnt, hogy az ellenség visszafordul. Az asztalon lévő korongok elmozdulása a német bombázók és vadászgépek folyamatos észak felé tartó haladását mutatta. Újabb támadásnak nem volt jele. Még tíz perc múlva pedig a művelet véget ért.”

Semmilyen látható oka nem volt annak, hogy miért fordult vissza a Luftwaffe éppen akkor, amikor a győzelem már a markukban volt. De mi tudjuk, miért.

A háború után Lord Dowding légi főmarsall, a vadászrepülő-parancsnokság feje az angliai csatában, ezt a sokatmondó megjegyzést tette: „Még a csata közben is napról napra szembetűnő volt, mennyi külső segítség érkezik; a végén pedig az volt az érzésünk, hogy valamilyen különleges isteni beavatkozás történt, mely megváltoztatta az események láncolatát, amik egyébként bekövetkeztek volna.”

Rees Howells: Közbenjárás Dunkerque-ért

(Részlet Norman Grubb: Rees Howells, Intercessor c., 1952-ben megjelent életrajzi könyvéből)

PDF: Rees_Howells_Intercessor-Dunkirk-HU

A második világháború kitörését megelőző négy évben, mint már láttuk, Rees Howells szívbéli terheit a helyi gondokról – melyek középpontjában a bibliaszeminárium fejlesztése volt – a nemzeti és nemzetközi ügyekre helyezte át az Úr. Howells szavaival: „A világ lett a mi parókiánk, és az Úr arra indított minket, hogy felelősséggel járjunk közben országokért és nemzetekért”. Azt is láthattuk, hogy az Úr a szemináriumi munkatársak és hallgatók körében a közbenjárás különleges eszközét készítette elő a közelgő világválságra való tekintettel.

Howells 1936. márciusában kezdte világosan látni, hogy Hitler a Sátán ügynöke annak megakadályozásában, hogy az evangélium minden teremtményhez eljuthasson. Ahogy később mondta: „Hitler elleni harcunkban mindig azt mondtuk, hogy nem emberrel, hanem az ördöggel állunk szemben. Mussolini ember, de Hitler más. Meg tudja mondani a napját, amikor ez a »szellem« belé költözött”. Howells több éven át hangsúlyozta, hogy Istennek el kell pusztítania Hitlert ahhoz, hogy az a prófécia, mely szerint az evangélium minden teremtménynek hirdettetni fog, beteljesedhessen.

Rees Howells az elején hitt abban, hogy Isten teljesen meg fogja akadályozni a háborút. Láttuk, hogy a Szeminárium hogyan harcolt a térdein a müncheni válság idején, és hittek a békében. Amikor Európa fellegén egyre sötétebb felhők kezdtek gyülekezni, Howells még mindig hitt abban, hogy Isten közbelép, és megakadályozza a háborút. Prognózisa mellett egészen a Nagy-Britannia és Németország közötti, 1939. szeptember 3-i hadüzenet napjáig kitartott. De még ekkor sem ingott meg. Bár azt mondták neki, hogy az előrejelzése téves volt, mégis hálát adott Istennek, hogy megtette. „Ha újra lehetőségem lenne megjövendölni ezt, még ma este megtenném, habár sokkal tovább ment, mint gondoltuk volna. Hitlert félre kell tenni az útból, mert ha nem, két év múlva ismét előlép. Tudni akarom, hogy a Szent Szellem erősebb, mint az ördög a náci rendszerben. Ez a korszakok csatája, és a győzelem itt emberek milliói számára jelent győzelmet.”

A hadüzenet napján a következő nyilatkozatot tette közzé: „Az Úr tudtunkra adta, hogy el fogja pusztítani Hitlert és a náci rezsimet, hogy a világ megtudja, Isten és csakis Isten az, aki elűzi a diktátorokat. Három és fél évvel ezelőtt a Szemináriumnak heteken és hónapokon át ez volt az imádsága, és szilárdan hisszük, hogy az Úr meg fogja most válaszolni ezt az imát. Isten elszigetelte Németországot azért, hogy leszámolhasson ezzel a gonosz rendszerrel, mely az Antikrisztus, és kiszabadítsa Németországot, a reformáció földjét. Úgy fog elbánni a nácikkal, amiképp elbánt az egyiptomi hadsereggel Mózes idejében. Isten el fogja érni, hogy Hitler vagy a csatatéren, vagy lázadás, vagy egy nácik elleni nagy németországi felkelés által essen el.” A hadüzenet tehát távolról sem rázta meg őt és a vele tartókat, hanem csak még elszántabb közbenjárásra késztette őket a térdükön, mint valaha.

Most új módon lettek elhívva arra, hogy beteljesítsék a három évvel korábban tett fogadalmukat – hogy odaszánják életüket arra, „hogy a Királyság csatáit vívják, olyan valóságosan, mintha a nyugati frontra hívták volna őket harcolni”. Ez a háború elleni hitbéli kiállás azért, hogy az evangélium ne szenvedjen akadályoztatást, Isten módszerének bizonyult abban, hogy olyan felelősséget helyezett erre a társaságra, mely alól nem szabadulhattak, amíg az ellenség, amellyel Istennek dolga volt, meg nem semmisült.

Amikor egy hónapnyi harc után Hitler békeajánlatot tett, a Szeminárium a miniszterelnökkel egyetértésben jelentette ki, hogy a háborút folytatni kell, „amíg a hitlerizmus meg nem bukik”, annak ellenére, hogy a Szemináriumnak – mint oly sokaknak – bőven volt vesztenivalója a háború folytatásával.

A Szeminárium meggyőződését fejezte ki annak a könyvnek a címe is, amelyet Howells a háború első heteiben írt, és amely 1939. decemberében jelent meg: Isten szembeszáll a diktátorokkal – A nácik megjövendölt bukása. Ebben azt írta: „Dániel Istene meg fogja szabadítani Niemöller lelkészt és a több száz német evangélistát, akik követték őt a koncentrációs táborokba. Helyüket egy napon a fanatikus náci vezetők fogják elfoglalni, ha bármelyikük megmenekülne a gyors haláltól.”

Mussolini elleni vádbeszéde után Howells kijelentette: „Ha eljön a Németország feletti győzelem (…), Etiópiát is vissza kell adni az etiópoknak, és ez is benne lehet Isten mennyei tervében, hogy evangelizálja Etiópiát”. Azt is kijelentette, hogy „a bolsevizmust és Szovjet-Oroszországot Isten felhasználja tervében a gonosz náci rezsim megdöntésére”. Sztálinról azonban azt jövendölte: „Az ördög arra használta és még használhatja ezt az embert, hogy a gyülekezet legnagyobb ellensége legyen, akit a világ valaha ismert”.

Habár Howellsnek bizodalma volt abban, hogy Isten be fog avatkozni, hogy leszámoljon az ellenséggel, mégis „lehet, hogy sok kudarc következik még be addig, míg ezt megteszi (…) Lehet, hogy nekünk az izraelitákhoz hasonlóan [a Bírák 20-ra utalva] végszükségünkben kell kiáltanunk Istenhez segítségért, mely bizonyosan érkezni fog” – fogalmazta meg. Igazán figyelemreméltó most [1952-ben] visszatekinteni erre úgy, hogy tudjuk, ezek a dolgok 1939 vége előtt nyomtatásban megjelentek.

Nem sokkal ezután Howells újabb előrejelzést tett, amelyet a The Western Mail 1940. január 8-án tett közzé „A Walesi Bibliaszeminárium igazgatója imára buzdít a háború megállításáért” címszó alatt. A cikk idézte őt, amint azt mondja: „Ha minden igaz hívő az országban hatékony imát küld fel, biztosak vagyunk benne, hogy győzedelmeskedünk, és pünkösdhétfőn háború és áramszünet nélkül megnyithatjuk Penllergaert [az üldözés nyomán otthontalanná vált zsidó gyermekek számára létrehozott árvaház] (…). Micsoda megkönnyebbülést jelent az emberek millióinak, ha Isten közbelép, és pünkösdre véget vet a háborúnak!”

Amikor ezt a prognózist tette, nem is sejtette, hogy a május 12-e, azaz a pünkösdvasárnap körüli napok nemzete történelmének legsötétebbjei lesznek, amikor 400 év óta Nagy-Britannia a legközelebb kerül ahhoz, hogy partjait megszállják. Május 10-én törtek be Hitler páncélos hadoszlopai Hollandiába és Belgiumba, és május 29-e lett az a soha el nem felejthető dátum a brit történelemben, a dunkerque-i evakuáció [amikor a teljes szövetséges haderőt, összesen 330 ezer katonát a kontinensről a La Manche csatornán át brit földre kellett menekíteni], amelyet nem sokkal később Churchill emlékezetes felhívása követett, amikor nem ígérhetett mást, „csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket”.

A kedvező fordulat nyilvánvaló elmaradása ellenére, amint a naponkénti szemináriumi találkozók naplóit olvassuk (legtöbbször napi háromszor találkoztak), semmiképp sem reszkető – és még csak nem is elsősorban imádkozó – társaság tagjai között találjuk magunkat, hanem olyanok között, akik már most a győzelem talaján állnak, amikor körülöttük mindenhol az emberek szíve megolvad a félelemtől. És vajon mi adta nekik ezt világosságot és bizonyosságot arról, hogy övék a győzelem? Az előrejelzés külsődleges „halála”!

Ha azt mondjuk, Isten nem volt velük, saját magunknak is föltehetjük a kérdést: Volt-e bárhol máshol egész Nagy-Britanniában vagy Amerikában vagy Isten népe között bárhol a világon még egy ilyen, talán százfős társaság, akik napról napra térdeiken voltak, szorosan megragadva a győzelmet hit által, miközben a csatorna túloldalán a katonák mérföldről mérföldre szorultak vissza, egész országok adták meg magukat, és az ellenség már elérni látszott célját?

Innentől kezdve a háború évei alatt végig az egész Szeminárium minden este héttől éjfélig imádkozott, csak rövid vacsoraszünetet tartva. Egyetlen napot sem hagytak ki, úgy, hogy minden reggel eleve egyórás imaalkalmuk volt, és nagyon gyakran délben is. Ezen kívül számos olyan különleges időszak volt, amikor a teljes napot az imádságnak és a böjtnek szentelték.

A pünkösdöt megelőző alkalmakon Howells azt mondta: „Isten által tettük meg az előrejelzést; Isten által tartunk ki mellette; és Isten által szállunk szembe az ellenséggel. Az Úr azt mondja nekem ma este: »ne féljetek amiatt az előrejelzés miatt, amit kiküldtetek; ne féljetek a náciktól«. Arra gondolok, milyen dicsőséges dolog ez, hogy szemernyit sem kell változtatnunk az imádságainkon a jelen fejlemények ellenére sem. Annyira örülök, hogy a Királyság lebegett szemeink előtt az emúlt kilenc hónap során mindvégig, és nincs mit megbánnom. Az Úr azt mondta: »Le fogok számolni nácikkal«. Ez a harc, amelyet négy éve vívunk, a Szent Szellem és az ördög között zajlik.”

Pünkösd vasárnapján, amikor – a béke kihirdetése helyett – Hitler mindössze két nappal korábban megszállta Hollandiát és Belgiumot, Rees Howells így szólalt fel a szemináriumi alkalmon: „Nem fogjuk megvédeni az előrejelzésünket. A lényeg ugyanis ez: Helyezhet-e Isten kétséget belénk, akik tényleg hittünk? Ha Isten azt mondja, hogy ez a késedelem az Ő dicsőségéért van, akkor nekünk győzelemre kell jutnunk ebben. Nincs dicsőség a késedelemben, hacsak nincs hit, ami kivívja azt. Én ma más ember lennék, ha hibáztunk volna, de a Szent Szellem nem hibázik. Igazán hálát adhatok Neki a késedelemért. A világért sem adnám ezt a megtapasztalást. Nagyon különös, hogy ami a világ szemében halál, az a Szent Szellem számára győzelem.

A következő napon így beszélt: „Soha nagyobb halálunk nem lehetett volna, mint az, hogy ez az előrejelzés késedelmet szenvedett. De egy jottányival sem lesz több feltámadásunk annál, mint amit a keresztre adtunk. Tegnap győzelmet hirdettem látható győzelem nélkül. Minden fokozatban ott a halál, de amilyen valóságosan meghalunk, olyan valóságosan lesz akár százszoros a gyümölcs. Harcba indulunk, és olyan bizonyos vagyok a győzelemben, mint abban, hogy reggel följön a nap. Ha tudod, hogy van hited valamire, nem folytatnád addig, amíg meg nem kapod? Szeretném, ha ez zengne a világnak: »Az Úr, Ő az Isten!«”

Miközben a náci Németország végigdúlta Európát, a szeminárium naponként Isten előtt állt. Howellsnek a találkozókon elhangzott üzeneteiről készült feljegyzésekből idézünk:

Május 16. 9:30, Hollandia kapitulációját követő nap: „A mai nap valószínűleg a történelem legnagyobb csatája. Tehet ma Isten valamit? Most, amikor a németek azt mondják, »megfutamítottuk a szövetségeseket«, meg tudja-e Isten tenni? Nézzetek Istenre ma, és szerezzétek meg ezt a győzelmet!”

14:00: „Az Úr teljesen világossá tette, hogy a győzelem Őtőle van, és senki mástól, és az Övé lesz minden dicsőség. Isten láthatóan és láthatatlanul, a hadsereg által és miáltalunk tör rá az ellenségre.”

17:30: „A helyzet igen súlyos Franciaországban, de még ha ilyen túlerővel szemben harcolnak is a franciák és a britek, Isten képes megsegíteni őket.”

Május 17. 9:30: „Isten egy kicsivel sem fog többet tenni általunk annál, mint amire hitünk van. A tegnap esti győzelem abban állt, hogy megláttuk, nem számít, mennyire megközelített az ellenség, a Szent Szellem erősebb nála. Ma nagyobb felelősségünk van ezért a győzelemért, mint azoknak az embereknek a harctéren. Meg kell halnunk minden másnak ezen a küzdelmen kívül”.

13.00: „Mivel elköteleztétek magatokat, felelősséggel tartoztok. Soha többé nem lesz békességetek, amíg a világnak nincs békessége, de nektek helyetek van a Kőszikla hasadékában”.

15:30: „Addig vagyunk itt, amíg ezeknek a náciknak végük nincsen”.

19:00: „Ha az Úr készségeseknek talál bennünket ebben a halál-életben, és mivel győzelmet arattunk a próbatétel során, megengedi-e, hogy most meggyőzzük Őt, hogy befejezze? Ha múlt szombaton hittünk, ma este is hiszünk. Nem vagyok hajlandó arra, hogy fiaink ezreit elveszítsük, mert el kell jönnie a »nácik végzetének«, és ez most fog bekövetkezni, ha győzni tudunk. Ha ez hiba lett volna, Isten ellenünk lett volna, de azt mutatja, hogy elégedett velünk”.

Május 18, 9:30: „Hacsak Isten nem avatkozik be ma valamilyen csodával határos módon, azt hiszem, vesztettünk. Kész lennék meghalni, de most nem engedhetem meg magamnak, hogy meghaljak, és azt sem engedhetjük meg magunknak, hogy Hitler éljen”.

14:30: „Úgy akarok ismét harcolni ezzel az ellenséggel ezen a hétvégén, mintha ez a civilizáció végét jelentené. Nem bízhatunk semmit a véletlenre ebben. Ne engedjük, hogy azok a fiatalemberek ott a fronton többet tegyenek, mint amit mi teszünk itt. Kérem az Urat, hogy hozzon valódi katasztrófát a nácikra ezen a hétvégén.”

18:30: „Amiképp az Úr az előrejelzést adta nekünk, és győzelmünk lett benne, és a késedelem nem ingatta meg a hitünket, most vissza kell térnünk ehhez, és megkérdeznünk Tőle, hogy mikor fogja megcselekedni. Úgy érzem, hogy bármit is tesznek a németek ma este, nem menekülhetnek a Szent Szellem elől. A kereszténység elég biztonságos dolog. Ha van hited, ezt az Ő kezében hagyhatod, és Ő be fog avatkozni a megfelelő időben. Nem kérdezhetjük meg, hogy mikor fogja megtenni, ha nincs hitünk arra, hogy megcselekszi.

21:30: „Nem mi küszködünk, hanem Isten cselekszik, és mi megismerjük azt, hogy Isten mit végez. Vajon Isten volt az, aki Hitlert átvezette azon a vonalon a kétezer-ötszáz páncélosával? Azt akarom, hogy az Úr megverje ezt az embert a páncélosaival együtt”.

Május 19. 9:30: „Nem fogják elpusztítani a civilizációt ezek a nácik. Amikor elég közel érnek, Isten elintézi őket. Amikor a Szent Szellem a győzelem oldalára állt, soha nem lehet meggyőzni azt a férfit vagy nőt, aki a győzelem oldalára állt Vele együtt, hogy kudarc lesz belőle”.

21:15: „Most van a legjobb alkalom arra, hogy a Bibliát háborúkban tegyük próbára, mert mi magunk is háborúban vagyunk”.

Május 20. 9:00: „A következő 24 óra lesz a döntő ebben a nagy csatában. A németek bármelyik pillanatban készek elfoglalni az országunkat. Még ebédidő előtt megváltozhat a világ történelme. Soha nem történt velünk ehhez fogható, és nem is tudjátok, mennyi hitre van szükség. Az Úr elé járulunk ma reggel, és megmondjuk Neki, hogy Őrá szegezzük tekintetünket ma. Hacsak nem avatkozik közbe, elvesztünk. Egyetlen másodpercig sem kételkedem az Úrban, de nagyon óvatosnak kell lennem.”

14:30: „Azt hiszem, ma este elküldöm Mr. Churchillnek az »Isten szembeszáll a diktátorokkal« c. könyvet, hogy bátorítsa őt most. A hadseregünk napról napra szorul vissza. A könyvben le van írva, hogy ennek ember nem lesz képes véget vetni, de Isten azt mondta: »Ne várjátok Tőlem, hogy cselekedjek, míg ti a végetekre nem juttok«. Az egyetlen, amit szeretnénk, hogy az Úr világossá tegye előttünk, hogy eljutottunk-e arra a helyre, ahol az Úr akarja, hogy legyünk ebben a pillanatban. Az egyetlen, amit akarok, hogy ne kételkedjem a krízis idején – és ez valódi krízis lesz.

19:00: „Elküldtem ma a könyet Mr. Chamberlainnek, Lord Halifaxnek és Mr. Churchillnek – a legsötétebb órában”.

Május 21. 9:00: Az invázió veszélye. „A tegnapi nap volt országunk történelmének legsötétebbje, különösen a miniszterelnök beszéde után. A városban mindenki arra számít, hogy az ellenség betör az országba. Mi azt mondtuk az Úrnak: »Az életünket a győzelemért.« Most azért kell imádkoznunk, hogy az Úr megállítsa őket abban, hogy átjöjjenek ebbe az országba.”

14:30: „Imádkoznunk kell, hogy az Úr sakkban tartsa az ellenséget, amely olyan, mint ordító oroszlán”.

19:00: „A francia miniszterelnök ma este ezt mondta: »Csak a csoda menthet meg minket«. Ez annak a próbája, hogy igaz-e a Biblia. Kész vagyok az életemet is kockára tenni, hogy ezt bebizonyítsam, és azt akarom mondani nektek ma este, hogy a Biblia teljesen igaz. Lássátok meg, hogy igaz-e, amiben hisztek, és ha az, akkor nem kell félnetek!”

Május 22. 9:00: „A világra ma pánik tört rá, és bizonyosan mi is pánikba esnénk, ha nem lennénk egészen bizonyosak abban, hogy az Úr szólt hozzánk. Ma és holnap Anglia sorsa el fog dőlni”.

14:30: „Egy ilyen csatában, amilyenben ma vagyunk, nem szabad egy összejövetelben vagy az érzéseinkben bíznunk. Ahhoz kell visszamennünk, amit Isten mondott nekünk. Van egy ellenség, melyet sakkban kell tartanunk, míg Isten a nagy tettet végre nem hajtja”.

Május 22-e estéjétől 25-éig Howells nem jött az alkalmakra; a többi munkatárs vette át azokat. Elment, hogy egyedül Istennel harcolja végig ezeket a napokat, melyek nyomasztó terhei – ahogy mások is tanúsítják – megtörték a testét. Szó szerint letette az életét.

Május 26. nemzeti imanap volt Nagy-Britanniában. Churchill így nyilatkozott a Westminster apátságban tartott május 26-i közbenjáró istentiszteletről: „Az angolok nem szívesen mutatják ki érzéseiket, de a karzaton elfoglalt helyemen éreztem a felgyülemlett szenvedélyes érzelmeket, és a gyülekezet félelmét is – nem a haláltól, sebesülésektől vagy nemzeti veszteségtől, hanem a vereségtől és Nagy-Britannia végső pusztulásától való félelmet”.

Május 26. 9:30: Howells visszatért a szemináriumi alkalmakra, és így szólt: „Amikor ma kiáltás száll föl az egész országból, minden, amit mi tehetünk az, hogy olyan helyzetben legyünk, hogy el tudjuk venni a választ Istentől. A kérdés ma reggel a következő: El tudjuk-e venni a választ? Ha valaha is kiáltanátok, ma kellene kiáltanotok”.

11:15: „Hogyan lehetünk biztosak afelől, hogy a németek nem foglalják el az országunkat? A vezető emberek mind tudják, hogy ma, hacsak Isten közbe nem avatkozik, rabszolgák leszünk. Imádkoztunk Etiópiáért és más országokért is, tehát a kiáltásunk nem önös érdekből fakad”.

14:30: „Úgy megyük e Fenevad ellen, ahogy Dávid ment Góliát ellen”.

Május 27. 9:00: „Van közbenjárás és hit, tehát az Úr hatalmas tettet hajthat végre. Népünk meg fogja látni, hogy Isten válaszol imáikra, és részesül ennek minden örömében”.

14:45: „Mindössze ennyit tudok tenni ma, hogy hiszek. Borzasztó hírek érkeztek a két összejövetel között – földi pokol”.

Május 28-án Rees Howells ismét egyedül volt Istennel. Az összejöveteleken azért könyörögtek Istennek, hogy avatkozzon be Dunkerque-nél, és mentse meg az embereket. Amint a Szellem rájuk szállt az imádkozás és közbenjárás során, amit egyikük a végén imádkozott, kifejezte a mindnyájuknak adott bizonyosságot: „Biztos vagyok benne, hogy valami történt.”

Május 29. volt a dunkerque-i evakuáció napja. Howells kifejezte: „Legyen világos az imádságunkban, hogy a közbenjárást megnyertük. A harc a Szent Szellemé. Lássátok Őt magatokon kívül ma este; Ő ott van a harcmezőn kivont kardjával”.

Május 30. 19:30: „Világi nézőpontból nincs remény a győzelemre; de Isten megmondta. Megtehettem volna, hogy nem jövök el ma este, és nem kérem, hogy avakozzon be, mert már megmondta, hogy be fog avatkozni. A katonáinkról érkező rossz hírek helyett, ha Ő ott van a harcmezőn, Ő meg tudja ezt változtatni, és nagyon jó hírekké tudja tenni. Ó, bár felemelne ma bennünket Isten! Nem kell semmilyen pánikba esnünk, azt gondolva, hogy a nácik győzni fognak: Németországnak ugyanúgy meg kell szabadulnia, mint Angliának és Franciaországnak. Lehet, hogy még sokkal nagyobb szenvedéseken kell átmennünk, de nem fogok kételkedni a végeredményben. A legegyszerűbben megfogalmazva jelentjük ki: Az ellenség nem fogja megszállni a keresztény Angliát!”

Amikor most, ennyi év elteltével visszatekintünk, Nagy-Britanniában sokan még mindig emlékeznek azoknak a napoknak a rettenetére. Nem felejtjük el el Dunkerque csodáját, melyet számos vezető Isten beavatkozásaként ismert el – a teljesen nyugodt tenger, ami lehetővé tette, hogy a legkisebb csónakok is átkeljenek; az angol csapatok gyakorlatilag teljes kimenekítése – és utána az, ahogyan Churchill vezette a nemzetet; mily hálásak vagyunk, hogy Istennek volt ez az elrejtett közbenjárókból álló társasága, akiknek az élete napról napra ott volt az oltáron, amint beálltak a résbe Nagy-Britannia megszabadulásáért.

Győzelmes élet (Charles G. Trumbull)

“Egyetlen győzelmes élet létezik éspedig a Jézus Krisztus élete. Minden embernek lehet győzelmes élete, minden ember élhet ilyen életet. Nem arra gondolok, hogy mindenki lehet Krisztushoz hasonló; ennél valami sokkal többre. Nem is arra, hogy az ember mindig kaphat segítséget Krisztustól; ennél is jobbra gondolok. Nem is arra, hogy az embernek mindig van ereje Krisztustól; az erőnél is valami sokkal jobbra. És nem arra gondolok, hogy az ember pusztán megmenekülhet a bűneiből, és védelmet kaphat a bűnöktől. Amire gondolok, az valami, ami még ennél a győzelemnél is jobb.”

Tovább a PDF-re:

Hogyan hallhatjuk meg Isten hangját? (Otto Stockmayer)

“A ószövetségi időkben Izrael gyermekei folyamatosan a felhő alatt voltak. ” Az Úr parancsa szerint mentek Izráel fiai, és az ÚR parancsa szerint ütöttek tábort” (RK, 4Mózes 9,18). Vajon elképzelhető, hogy az Újszövetség alatt az Úr nem mondja meg nekünk, hogy mennyi ideig ültet minket a lábaihoz, hogy felkészítsen és felszereljen az új szolgálatra – és hogy azután hová és milyen messze kell mennünk? Jézus Krisztus, az Ő testének napjaiban, magától “semmit sem cselekedhetett”; azt tette, amit az Atyától látott cselekedni. Ez a mi kiváltságunk, hogy úgy járhatunk, ahogyan Ő járt, úgy szolgálhatjuk Őt, mint a barátai, nem mint a szolgái. “A szolga nem tudja, mit tesz az ura.” Mindaz, amit Jézus az Atyától hallott, megismertette velünk (János 15,15).

A régi sátor készítésekor semmi sem volt bízva még a legtehetségesebb építész ítéletére sem. Minden részletet, még a kapcsok számát is, Isten utasításai szerint kellett kivitelezni, azon minta szerint, amit Mózesnek mutatott a hegyen. Mi Isten temploma vagyunk, ami a szent sátornál egy sokkal dicsőségesebb szentély. Életünk legfőbb feladata az, hogy bemutassuk Istent a világnak, az embereknek és az angyaloknak. Akkor lehet-e bármit is, tűnjön az bármennyire jelentéktelennek, a saját véleményünkre bízni? Megengedhető-e, hogy időnk egy bizonyos részét a saját elképzeléseink szerint töltsük?

Nem azt mondom, hogy nem kell használni az értelmünket. De csak akkor leszünk igazán értelmesek és bölcsek, ha Isten tekintete által engedjük magunkat vezetni (Zsolt. 32,8). Ő nem pusztán rabszolgákat akar, nem gépeket. Isten féltékeny az Ő Fiára. A menyasszonynak, akit az Ő Fia számára szánt, segítőtársnak kell lennie, az Ő társának; olyannak, aki messziről ismeri Őt, érti a gondolatait, aki képes és alkalmas arra, hogy szellemi egységben munkálkodjon vele.”

"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap"

Hogyan hallhatjuk meg Isten hangját? (pdf)

Otto Stockmayer (1838-1917)

“Szemeimmel tanácsollak téged …” (Zsolt. 32,8)

Csak az tud Istenre várni, aki eltökélte magában, hogy fenntartás nélkül mindenben Őt szolgálja; és csak azok tudnak a legteljesebb értelemben véve “szolgálni az élő és igaz Istennek”, akik “elfordultak a bálványoktól, és mint megváltottak, megfeszíttettek és feltámadottak, megtanultak Istenre várni” (angolból, 1 Tesz. 1,9).

Az igazi szolgák Uruk érdekeit keresik. Aki a saját érdekét is keresi, sohasem lesz olyan állapotban, hogy várakozó állásponton tudjon maradni. Egyedül csak az áll igazán az Úr rendelkezésére, aki Krisztussal és Krisztusban meghalt önmagának, a bűnnek és a világnak, és többé semmit nem keres önmaga számára ebben a világban. Az ilyen “meg van szentelve a Jézus Krisztus testének megáldozása által” (Zsid. 10,10), más szóval, rendelkezésre áll bármilyen szolgálatra, amiben Isten használni akarja őt.

Sába királynője látta azoknak a boldogságát és dicsőségét, akik éjjel és nappal ott álltak Salamon előtt…

View original post 1 528 további szó

Ideje megváltoztatni, mire helyezzük a hangsúlyt! (Adeyemo Temidayo)

Eredeti: This Nonsense Must Stop

Körülbelül huszonnégy éve vagyok élő hitű keresztény; ezalatt azt értem, hogy úgy huszonnégy évvel ezelőtt őszintén elmondtam egy bűnbánó imát, és arra kértem az Úr Jézust, hogy legyen Uram és személyes Megváltóm. Újjászülettem, és azóta Krisztus testének, az élő Isten gyülekezetének tagja vagyok.

Ezalatt az idő alatt vagy négyezer igeszolgálatot hallgattam legalább ötszáz igehirdetőtől és tanítótól a föld minden részéről, elolvastam minimum háromszáz keresztény könyvet, és legalább száz konferencián jártam különféle felekezetek és gyülekezeti szolgálatok szervezésében. Ezek szerény számok persze.

Olyan különféle könyv-, illetve tanításcímeket olvastam-hallgattam, mint: Hit az élet küzdelmeiben való győzelemhez; Hét lépés az isteni bővölködéshez; Hogyan nyerjünk el csodákat Istentől; Gyógyítás; A gyermekek kenyere; A hatékony imaélet kulcsa; A gyülekezeti növekedés huszonegy megingathatatlan alapelve; Hogyan nyerd meg a férjedet Krisztusnak; A legjobbak közé hívattál; Jézusi alapelvek kereskedelmi ügynököknek stb.

Megértették velem, hogy mivel újjászülettem, most helyes tanításban kell részesülnöm, hogy a hitélet alapelveiben megalapozódjak.

Próbálok visszaemlékezni, hogy valaha is hallottam-e tanítást olyanokról, mint: A bűnös természettel való leszámolás három gyakorlati lépése; Kulcs a telhetetlenség, a hirtelen harag és szexuális kívánság legyőzéséhez. Ha egyáltalán fölmerült ilyen, mindig csak nagy vonalakban és érintőlegesen.

Hallottam prédikátorokat bizonyságot tenni ördögök kiűzéséről, rákgyógyításról, huszonegy év gyermektelenség igájának megtöréséről, szegényeket milliomossá tevésről, elképesztő anyagi áttörésekről.

És nem emlékszem, hogy hallottam volna, hogy ugyanezek a prédikátorok hogyan kezelték gyakorlati módon a bűnt akár a saját életükben, akár azokéban, akiknek szolgáltak.

Legalább ezer imaalkalmon voltam, ahol áttörésért imádkoztunk, vagy szellemi ellenségek ellen, vagy a gyülekezetünkért és szolgálatainkért, sőt a nemzetünkért is, és nem emlékszem olyanra, amikor a lélek hústesti természete miatt jöttünk volna össze imádkozni.

Igehirdetőink tudják, hogyan kell hatásos bizonyságokat megosztani úgy, hogy a hallgatóik azonnal imádságrohamban törjenek ki, „Istenem, hallgass meg engem is”, vagy, hogy kiürítsék a zsebüket a százszoros, rövidtávú visszatérülés reményében. Ugyanezeknek a pásztoroknak vajmi kevés bizonyságtételük van, amelyek ugyanilyen varázslatosan működnének a bűn problémájának kezelésében is.

Isten emberei, akiket ismerünk, kenettel bírnak a szegénység, betegség, meddőség, nemzedéki átkok stb igájának megtörésére az emberek életében – de a legfontosabb iga, a bűn és a testiesség igája érintetlen marad.

Mindebből én azt veszem ki, hogy az anyagi javakban való járás nem automatikus a hívő számára; de elengedhetetlenül fontos eszközökre és alapelvekre van szükségünk, és ezért fektetnek annyit ezeknek a tanításába. A bűn és a világ csalárdságai feletti győzelemben való járás viszont nyilván automatikus a hívő életben, és ezért nem foglalkozik senki azzal, hogy gyakorlati módon tanítson róla, hogyan kell csinálni, és ő hogyan csinálta a saját életében.

De hát, ami nekünk sincs, abból adni sem tudunk. Ha magam is a szexuális kívánsággal küzdök, hogyan várhatom azt, hogy másoknak segíteni tudjak legyőzni ugyanezt a problémát? Ha nap, mint nap oda kell járulnom Istenhez, hogy bocsássa meg nekem a hazugság, csalás, hirtelen haragúság bűnét, hogyan taníthatnék másokat ezek legyőzésére?

Nem csoda, hogy ezeket a témákat ritkán hozzák elő; ha egyáltalán fölmerül, csak elméleti szinten történik, nem ugyanazzal a szenvedéllyel és gyakorlati példákkal, mint az anyagiak, gyógyítás, emberi kapcsolatok stb. esetében.

Az Igéből azonban én nem úgy látom, hogy például a szegénység miatt a gyehennára juthatnék. Nem olvasom, hogy ha most beteg vagyok, megtagadják majd tőlem a Királyságba való bemenetelt.

Senki ne értsen félre: hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy bővölködjünk, egészségesek legyünk és az életet a maga teljességében élhessük. De ha bármely okból nyomorúságos szegénységben élek egész életemben, az nem akadályoz meg benne, hogy Krisztussal uralkodjak az elkövetkező korszakban.

Viszont azt olvasom, hogy sem gonoszok, sem szexuálisan kicsapongók, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem férfiprostituáltak, sem homoszexuális életmódot folytatók, sem lopók, sem telhetetlenek, sem részegesek, sem gyalázkodók, sem csalók nem öröklik Isten királyságát (1Kor 6,9-11; Gal 5,19-21).

Azt olvasom, hogy a testies gondolkodásmód halál, mert a hústest szerinti gondolkodás ellenségeskedés az Istennel, azaz, akik a hústestben vannak, nem tetszhetnek Istennek (Róma 8,6-8), és hogy az, aki a bűnös természet kedvére vet, az romlást fog aratni belőle (Gal 6,8).

Így elég egyértelmű, hogy van egy nagyon fontos, és van egy sokkal kevésbé fontos dolog. De miért a sokkal kevésbé fontossal foglalkozunk, úgy, hogy közben a nagyon fontosat teljesen hanyagoljuk, mintha az magától értetődő, automatikus lenne? Ennek így egész egyszerűen semmi értelme. És ennek véget kell vetni!

Az Igét nem lehet kettétörni: „Aki a bűnt cselekszi, az ördögből van” (1Jn 3,8a). Ezt az Igét nem hitetleneknek, hanem hívőknek mondja, azért, hogy nagyon pontosan megértsék, hogy nem a megtérők imájának elmondása és a gyülekezeti tagság az örök élet alapfeltétele.

Nem számít, hogy „aki a bűnt cselekszi”, az püspök, apostol, felvigyázó vagy fegyveres rabló. Az egyetlen különbség, hogy az egyik gyülekezeten belüli, a másik gyülekezeten kívüli bűnös. A Sátán így is, úgy is jogot formál az életére.

Bármennyire fontos is a jó élet, Krisztus valódi célja, hogy a népét megmentse a bűneikből. A milliomossá váláshoz, az egészséghez, a sikeres vizsgákhoz, a gyermekáldáshoz valójában nincs szükségünk Jézusra. A bűn esetében viszont Őrá van szükségünk. Annak valódi bizonyítéka pedig, hogy találkoztunk Vele, a bűntől és a testies élettől való szabadság. Felteszem hát a kérdést, testvér, pásztor, elöljáró, apostol, evangélista asszony, felkent dicsőítő: valóban meg vagy váltva a bűneidből? Vagy a bűnök, amelyektől azt gondoltad, szabad vagy, visszajönnek, és még jobban megkötöznek?

Mert ez a dolgok veleje. Isten arra hív, hogy a legfontosabb dolgot tisztázzuk. Istennek hála, a sok-sok éven át tartó csodák és áldások hangsúlyozása miatt, Isten dicsőségére, ma számos multimilliomossal dicsekedhetünk a gyülekezetben (sajnos, azok a milliók nem törölték el a szegénységet még a saját soraink között sem); büszkélkedhetünk szaftos kormányzati meg üzleti pozíciókkal, és világiakkal is versenyre kelünk a legjobb ezért meg azért – Istennek hála.

Az Úr azonban nem multimilliomosokért és bankvezérekért meg vállalatigazgatókért jön vissza. Ő a dicsőséges gyülekezetért jön vissza, amelyiken nincs se folt vagy ránc, vagy valami efféle (Ef 5,27). Olyan gyülekezetért jön vissza, amelyik eljutott a Krisztussal való teljes beteltség korának mértékére (Ef 4,13).

Ez tehát harsonaszó a gyülekezet számára, hogy térjen vissza ahhoz, ami a legfontosabb; hogy olyan elkötelezettséget és semmihez nem mérhető buzgalmat, és az iparosmester aprólékos gondosságát szentelje annak tanítására, hogy hogyan érhetjük el a Krisztushoz való hasonlóságot, hogyan léphetünk be a tökéletességbe, hogyan győzhetünk a világ fölött, hogyan viseljük az Ő képét egy istengyűlölő világban, és hogyan tartsuk magunkat tisztán ebben a gonosz és kifordult nemzedékben – ugyanannyira, mint amennyire odaszántak vagyunk az anyagi bővölködés, a csodás jelenségek és a sátán ügynökei legyőzése stb. tanításában.

Isten szeretett gyermeke! Amikor az eljövendő korszakok kérdése merül fel, ne tedd a sorsodat egy igehirdető, pásztor vagy felekezet kezébe! Ha ott, ahol vagy, azt mondják neked, hogy hogyan igyekezz az élet azon dolgai után, amelyek elmúlásra rendeltettek, itt az ideje összekapni a holmidat és futni az életedért – és ez nem érzelgős túlzás!

Ha évek óta ott vagy valahol, és nincs bizonyságtételed arról, hogy testies, világ dolgait szerető, hazug, csaló, megbocsátás nélküli keresztényből átváltoztál a bensődben szerény, alázatos, kedves, szolgáló, királyság-kereső, életet kiárasztó, dicsőség-ragyogtató gyermekévé Istennek, ám bizonyságot tehetsz földi dolgokról, mint új ház, új autó, új kisbaba, új szerződések – VIGYÁZZ, nem készülsz föl az örökkévalóságra!

Érintse meg Isten a pásztorokat, hogy visszatérjenek Krisztus keresztjének hirdetésére! Küldjön valódi tanítókat és igehirdetőket, akiknek saját bizonyságuk van az átváltozásukról, és ezért képesek átadni ugyanezt a kegyelmet és kijelentést keresztények millióinak, akik még mindig oda vannak kötve a bűnös természethez és a világ dolgainak kereséséhez. Ne találjuk magunkat a Királyság csukott ajtaján kívül, rájőve, hogy mindaz, amire ebben az életben odaadtuk magunkat, annak semmi értéke nincsen, és ott maradjunk szégyenben, mezítelenül.

„Íme, eljövök, mint a tolvaj: boldog, aki vigyáz, és őrzi ruháját, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét” (Jel 16,15).

„Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők” (Mk 10,31).

Isten áldjon Benneteket.

Tíz ezüst és egy ruha – Paris Reidhead

A teljes igeszolgálat pdf-ben letölthető: Paris_Reidhead-Tiz_ezust_es_egy_ruha

In English: Paris Reidhead: Ten Shekels and a Shirt

Paris Reidhead az 1960-as években elhangzott igeszolgálatának átirata, melyben a Bírák könyvéből, Míká és a lévita történetének alapján a gyülekezetet fertőző humanizmusról és pragmatizmusról beszél, mely beszivárgott a keresztény gondolkodásba, abba, ahogyan a megtérést, a keresztény életet, a missziót stb-t látjuk. Elég kijózanító. Részlet:

LIBERÁLIS, FUNDAMENTALISTA… vagy EGYIK SEM?

A vallást azonban nem lehetett megszüntetni. Olyan sokan éltek belőle, hogy kellett nekik valamilyen indokot találni, hogy igazolhassák a létezésüket. 1850-ben az egyház kétfelé szakadt. A liberálisok volt az egyik csoport, akik elfogadták a humanizmus filozófiáját, és megpróbáltak valami aktuálisnak szánt üzenetet átadni nemzedéküknek: „Nem tudjuk, hogy van-e menny; nem tudjuk, hogy van-e pokol. Azt az egyet viszont tudjuk, hogy van itt vagy hetven évünk a földön. Tudjuk, hogy a költészet, a mélyen szántó gondolatok és a nemes célok mind nagyon hasznosak mindannyiunk számára. Ezért fontos, hogy vasárnap gyertek el a templomba, ahol olvashatunk verseket, ahol életbölcsességeket, alapigazságokat és életszabályokat mondunk nektek, hogy azok szerint éljetek. Arról nem tudunk semmit, mi lesz, amikor meghaltok, de egyet mondhatunk: ha rendszeresen jártok, fizettek, segítetek és velünk maradtok, akkor rugót kaptok tőlünk a szekeretek alá, és még kényelmesebb lesz az utatok. Semmit sem garantálhatunk azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, amikor meghaltok, de az biztos, hogy ha velünk jöttök, boldogabbá teszünk, míg csak éltek.” Ez lett tehát a teológiai liberalizmus legbenső lényege. Nem jelentett többet annál, mint hogy egy kis cukrot próbált tenni a vándorlás keserű italába, megédesíteni egy időre. De ez minden, amit mondhatott.

A bennünket körülvevő közeg filozófiája tehát a humanizmus: az élet legfőbb célja az ember boldogsága. Van azonban egy másik csoport, akiket megbotránkoztattak a liberálisok. Ez a csoport az én népem, a fundamentalisták. Ők azt mondják: „Hisszük, hogy a Biblia Istentől ihletett. Hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten. Hisszük, hogy van pokol. Hisszük, hogy van menny. Hiszünk Jézus Krisztus halálában, eltemetésében és feltámadásában.” Ne feledjük azonban, hogy a légkör, ami körülvesz, a humanizmus. A humanizmus pedig azt mondja, hogy a lét célja az ember boldogsága. A humanizmus olyan, mint valami ártalmas kigőzölgés a mélyből, mindenbe beleeszi magát. A humanizmus olyan, mint egy fertőzés, egy járvány – egyszerűen mindenhová eljut.

Nemsokára a fundamentalisták abból ismerték föl egymást, hogy kijelentették: „Hiszünk ezekben!” Legtöbbjük valóban találkozott Istennel. De látjátok, nem sok idő telt el attól, hogy: „Ezek a dolgok tesznek minket fundamentalistává”, hogy a második generáció azt mondja: „Így kell fundamentalistává lenni: Higgy abban, hogy a Biblia Istentől ihletett! Higgy Krisztus istenségében! Higgy az Ő halálában, eltemetésében, feltámadásában! És akkor fundamentalista leszel.”

És máris megérkeztünk a mostani nemzedékünkhöz, amikor az üdvösség egész terve úgy néz ki, hogy értelmi beleegyezésünket adjuk néhány tantételhez, és kereszténynek lehet tartani valakit pusztán azért, mert igent mondott négy-öt helyen, amikor kérdezték. Ha jól tudta, hol kell igent mondani, valaki hátba veregette, megrázta a kezét, szélesen rámosolygott, és azt mondta: „Testvér, üdvösséged van!” Oda süllyedt tehát az egész, hogy az üdvösség nem volt több, mint előírt dolgok, formulák helyeslése, és végül az üdvösség nem jelentett mást, mint az ember boldogságát, mert a humanizmus átitatta az egészet. Ha össze kellene hasonlítanunk a fundamentalizmust a száz évvel korábban kezdődött liberalizmussal, ahogyan az kialakult – mivel nem akarom időponthoz kötni –, valahogy így nézne ki:

A liberális szerint a hit célja az, hogy az ember boldog legyen amíg él, a fundamentalista szerint pedig a hit célja az, hogy boldog legyen miután meghalt.

De már megint! A hit célja, ki lett mondva: az ember boldogsága. És míg a liberális azt mondja: „A társadalmi és politikai rend megváltoztatásával fel fogjuk számolni a nyomornegyedeket, meg fogjuk szüntetni az alkoholizmust, a kábítószerfüggőséget és a szegénységet. És létrehozzuk a MENNYET ITT, A FÖLDÖN, ÉS BOLDOG ÉLETET TEREMTÜNK! Semmit nem tudunk arról, mi jön utána, de azt akarjuk, boldog légy, míg itt élsz!” És hozzá is láttak, hogy véghez vigyék, hogy azután az I. világháború szörnyű megrázkódtatásával szembesüljenek, és a II. világháború teljes döbbenetével, mert úgy látszott, hogy ennyi idő alatt nem sikerült eljutniuk sehova.

A fundamentalisták pedig szépen beálltak a sorba, ráálltak a humanizmus hullámhosszára, míg végül valami ilyenhez jutottunk: „Fogadd el Jézust, hogy a mennybe mehess! Nem akarsz arra csúnya, rossz, tűzzel égő pokolra jutni, miközben olyan csodálatos menny vár rád! Gyere Jézushoz, és akkor a mennybe jutsz!”

És ez éppen ugyanúgy az ember önzésére apellál, mint amikor ketten egy kocsmában üldögélve eldöntik, hogy kirabolnak egy bankot, hogy nulla befektetéssel a semmiért valamijük legyen! Van az a módja a bűnösök hívásának, ami a világnak pontosan úgy hangzik, mint az a terv, hogy hogyan kell egy benzinkút tulajától megszerezni az aznapi bevételét anélkül, hogy neki dolgoznál.

A humanizmus, úgy hiszem, a leggyilkosabb és legpusztítóbb eszme mindazok közül a filozófiai bűzfelhők közül, melyek a mélységből valaha kiszivárogtak. Teljesen átitatta a hitünket. ÉS TELJES MÉRTÉKBEN ELLENTÉTES A KERESZTÉNYSÉGGEL! Sajnálatos, hogy mégis ritkán látják így. Pedig itt van Míká, aki szeretne egy kis kápolnát, hozzá papot akar, és imádkozni szeretne, áhítatokat tartani, mert „jót tesz majd velem az Úr!”. EZ NEM MÁS, MINT ÖNZÉS! ÉS EZ BŰN! A lévita pedig jön, és szépen ő is beleesik, mert ő meg helyet keres magának. Tíz ezüstöt akar meg egy inget, és teljes ellátást. És azért, hogy meglegyen neki mindaz, amit akar, és Míkának is meglegyen, amit akar, APRÓPÉNZRE VÁLTJÁK ISTENT, tíz ezüstért és egy ruháért!

EZ A KORSZAKOK ÁRULÁSA! És ez az az árulás, amelyben élünk.

Nem tudom, Isten hogyan tudja ezt helyrehozni, míg vissza nem térünk a kereszténységbe, A BŰZHÖDT HUMANIZMUSSAL TELJES ÉS TÖKÉLETES ELLENTÉTBEN, mely átitatta nemzedékünket Krisztus nevében.

Tartok tőle, hogy annyira kifinomulttá vált, hogy tényleg mindenhová eljutott. Hogy ez mit jelent? Lényegében ezt: Ez a filozófiai feltevés – hogy az emberi létezés alapvető célja az ember boldogsága – oly mértékben el lett fedve evangéliumi fogalmakkal és bibliai tanításokkal, hogy végül Isten már az ember boldogságáért uralkodik a mennyben, Jézus Krisztus az ember boldogságáért öltött testet, és az angyalok is az ember boldogságáért léteznek. Minden az ember boldogságáért van! ÉN MEG AZT MONDOM NEKTEK, HOGY EZ NEM KERESZTÉNY DOLOG! Vajon nem akarja Isten, hogy az ember boldog legyen? Dehogynem. De mint következmény, és nem mint cél!

Folytatás: Paris_Reidhead-Tiz_ezust_es_egy_ruha

Három szellemi házasság – Zac Poonen

Three Spiritual Marriages – Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt: Három szellemi házasság

A Róma 7-ben Pál arról ír, hogy az a személy, aki egy bűn feletti győzelemre és szent életre vágyik, ott hibázza el, ahogyan megéli azt. A Szent Szellem a 4. versben a házasság képét használja. Mikor megtéretlenek voltunk, akkor az óemberrel voltunk házasságban. A megtérés után, ahelyett hogy Krisztussal lépnénk házasságra, elkövetjük azt a hibát, hogy a törvénnyel házasodunk össze. Minden hívő elköveti ezt a hibát, amikor a bűn feletti győzelmet keresi. A saját erősségeinkből fakadó bűnök feletti győzelem keresése érdekében az első próbálkozások a törvénnyel való házasság keretében történnek. A 6. és 7. fejezetekben három szellemi „házasságot” látunk: az első az óemberrel, a második a törvénnyel és a harmadik Krisztussal.

Az óember egy gonosz férjhez hasonlítható, aki veri a feleségét, prostituálttá teszi őt, tönkretéve az életét és a boldogságát. Ez a bántalmazott feleség hogyne szabadulna meg szívesen egy ilyen gonosz férjtől. Egy nap a férje – az óember – meghal és ő újjászületik!  Most már szabad arra, hogy új házasságot kössön, de ahelyett, hogy Krisztussal lépne házasságra, elköveti azt a hibát, hogy a törvénnyel lép házasságra, aki Krisztusra hasonlít.

A törvény tökéletes, ezért könnyű elköveted azt a hibát, hogy Krisztussal összetéveszd, mert a törvény tökéletes igazságot vár el tőled. A törvény nem hasonlít az óemberre. Nem veri a feleségét és más módon sem okoz szomorúságot neki. Tökéletességet igényel. Reggel pontosan 6 órakor fel kell kelned és 8 órakor az asztalon kell lenni a reggelinek. Nem lehet 8 óra 01 perc, hanem pontosan 8 óra. Ez a tökéletesség. A ház minden részének tisztának és rendben kell lennie. A cipőknek a maguk helyén kell lenni, a ruhák kimosva – folt nélkül – tökéletesen kivasalva. A törvény sosem kér tőled semmi gonosz dolgot. Melyik fiatal testvérnő ne menne hozzá egy ilyen jó emberhez, aki minden területen ennyire tökéletes? Az óemberrel való házasság után a törvénnyel való házasság azonban olyan, mintha csöbörből vödörbe estél volna. A törvény egy jó ember, de nagyon igényes. Sohasem kér semmi gonosz dolgot tőled, de sohasem tudod felmérni a személyes állapotodat annak fényében. Ekkor jössz rá, hogy egy rossz emberrel kötöttél házasságot. Mit tudsz most tenni? A törvény – Isten törvénye – nem halhat meg! Itt van egy egészséges és erős férj, aki örökké él. “A férjes asszony a férjéhez van kötve, amíg él (Róma 7:2). Ezért az asszony minden reményét feladja, hogy valaha is boldog legyen.

Ekkor Isten valami csodálatosat cselekszik. Halttá nyilvánítja az asszonyt és így felszabadítja a házassági eskü alól. Első alkalommal a férj (az óember) volt az, aki meghalt. Most te, mint feleség halsz meg. Atyámfiai, meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott” (Róma 7:4). Most, hogy meghaltál a Krisztussal nem vagy többé a törvényhez kötve. Isten feltámaszt téged a halálból és így össze tudsz házasodni Krisztussal. Ez a harmadik házasság – és ez már dicsőséges! Azonban Krisztus is igényes. Ugyanolyan tökéletes, mint a törvény és a következőt mondja: “A reggelinek pontosan 8 órakor az asztalon kell lenni és nem 8 óra 01 perckor. Mindennek olyannak kell lenni, mintha „skatulyából húzták volna ki”. A háznak rendben kell lenni”, stb. Krisztus elvárási szintje egy cseppet sem alacsonyabb, mint a törvényé, sőt magasabb. A törvény azt mondja, hogy „ne kövess el házasságtörést”, Krisztus azonban azt mondja, hogy „még vágy sem lehet a szívedben egy asszony iránt.” Van egy nagy különbség a törvény és Krisztus között. Krisztus a következőt mondja: “Reggelizzünk együtt – te meg én.” Ő mindent veled való közösségben, veled együtt akar csinálni.

Képzelj el egy olyan gyámoltalan feleséget, aki a reggelivel csak délután 1 órára készül el! Az Úr nem ítéli el és nem veti el őt, mint azt a törvény tenné, ami a következőt mondja: “Ne gondold, hogy együttműködünk, és te jobb leszel.” Az Úr azonban együtt munkálkodik veled és néhány napon belül el fogod érni, hogy a reggeli már délelőtt 11-kor az asztalon lesz. Az Úr azt mondja: “Csodálatos! A délután 1 óra helyett már délelőtt 11 órára elkészültünk. Egy napon el fogjuk érni, hogy 8 órára elkészülsz. A tökéletességre fogunk törekedni.” Ha nem sikerül jól kimosnod a ruhát, mert a folt ottmaradt, az Úr a következőt mondja: “Ne bánkódj, mi ezen a területen is együttműködünk.” Legközelebb már az Ő segítségével mosod ki a ruhát és meg fogod látni, hogy kevesebb folt marad rajta. Az Úr eldöntötte, hogy mindaddig együttműködik veled, míg egyáltalán nem marad folt a kimosott ruhán. Addig működik együtt veled, míg el nem éred a tökéletességet.

Látod már, hogyan munkálkodik együtt az Úr az Ő menyasszonyával? Az Úr nem egyszerűen csak megparancsol nekünk dolgokat, mint azt a törvény teszi. Ő együttműködik velünk – mi az Ő munkatársai vagyunk. Jézus egy ilyen férj.

–  § –

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor

https://keskenyut.wordpress.com

Jézushoz hasonlóvá válni (Jacob Ninan)

Írta: Jacob Ninan; Forrás / Source: Becoming Like Jesus

Isten végső célja gyermekei számára, hogy az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz tegyen minket hasonlóvá (Róm 8,28-29). Ha megláttuk, hogy mi magunk mennyire távol vagyunk attól, hogy hasonlítsunk Jézushoz, az egyik legnagyobb vágyunk lesz, hogy olyanná váljunk, mint Ő. Néhányan azonban tévesen azt feltételezzük, különösen, ha ilyen tanítást kaptunk, hogy ha újonnan születtünk, akkor elrendezett dolog, hogy végül mindannyian Jézushoz leszünk hasonlók. Azt tanultuk, hogy higgyük: Isten munkálkodik bennünk, és be fogja fejezni bennünk azt, amit elkezdett (Fil 1,6). A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy ez nem olyan egyszerű. Mások a 2Kor 3,18 alapján azt tanítják, hogy mindössze a Bibliát kell tanulmányoznunk, és ahogy majd látjuk Jézust az Igében, automatikusan az Ő képére változunk. De itt is észre fogjuk venni, hogy ez csak egy része az egésznek. Az ilyen jellegű tanítás kétségtelenül reményteljes várakozást ébreszt, de végül kiábrándultsághoz és lehangoltsághoz vezet. Az egymástól függetlenül, innen-onnan kiválogatott versek a Biblia egészének összefüggései nélkül gyakran nagyon félrevezetőek lehetnek.

Jézus nem azt mondta az apostolainak (jelentése: „hírvivő” vagy „küldött”), hogy menjenek és térítsenek, hanem, hogy tanítványokká tegyék az embereket és tanítsák őket, hogy megtartsák mindazt, amit Ő tanított (Mt 28,19-20). A tanítvány az, aki a mesterétől azzal a szándékkal tanul, hogy olyanná váljon, mint ő, és végül el is éri ezt a célt. Jézushoz úgy válunk hasonlóvá, hogy tanulunk Tőle. Először tanítvánnyá kell válnunk, majd napról napra tanulnunk kell Tőle és követnünk kell Őt.

Ez egy aktív folyamat, amelynek során tudatosan Jézust figyeljük, Őrá hallgatunk, és azt tesszük, amit Ő mond. Mint minden tanulási folyamat, ez is lépésről lépésre történik, mivel először az alsó szinteken kell végighaladnunk, mielőtt a felsőbbekbe léphetnénk. Olyan folyamat ez, amelyben Maga Jézus tanít bennünket, nekünk pedig a Neki való engedelmességgel kell válaszolnunk. A folyamat tehát nem csak Jézustól vagy csak tőlünk függ.

A tanítványság iskolája

Szűk az a kapu, amelyen be kell lépnünk, és keskeny az az út, amelyen járnunk kell (Mt 7,14). Fatális hibát vétünk, ha azt gondoljuk, hogy minden bizonnyal a széles, korlátok nélküli út, amelyen sokan járnak, lehet a helyes (13. v.), és akkor is hibázunk, ha azt hisszük, hogy ha egyszer beléptünk a kapun, elérjük a célt, bármelyik ösvényt válasszuk is.

Jézus világosan megmondta, mit ért a „szoros kapu” és a „keskeny út” alatt. A szoros kapun való belépés azt jelenti, hogy felismertük: Jézus túlságosan is drága ahhoz, hogy felcseréljük bárkire vagy bármire, és meghoztuk azt a döntést, hogy jobban szeretjük Őt mindennél és mindenki másnál (Lk 14,26;33; Mt 10,37). A keskeny vagy „nehéz” út az, hogy eszerint a döntés szerint járunk, megtagadva magunkat naponta, hogy kövessük Őt és engedelmeskedjünk Neki (Lk 9,23; 14,27).

Jézus azt akarja, hogy a tanítványai legyünk. Amikor pedig másokat teszünk tanítványokká, akkor nekik Jézus tanítványainak kell lenniük, és nem a mieinknek. Sokan visszaéltek ezzel, és olyan tanítványokat csináltak, akik őhozzájuk ragaszkodnak, tőlük kerültek függésbe, és nekik tartoznak elszámolással – ahelyett, hogy Jézusra mutattak volna, és az embereket Őhozzá vezették volna.

Motiváció: a szeretet

Ha tényleg szeretjük Jézust, nem lesz nagyon nehéz számunkra engedelmeskedni Neki (1Jn 5,3), még ha sokszor ez azt is jelentené, hogy nem tehetjük meg azt, amit a hústestünk szeret (Róm 8,8). Látjuk, hogy Jákóbot Ráchel iránti szeretete hogyan segítette abban, hogy Lábánt, az apósát kétszer hét évig szolgálja, hogy végül elvehesse a lányt feleségül (1Móz 29,20). Nekünk pedig Jézus iránti szeretetünk segít abban, hogy értékesebbnek lássuk azt a célunkat, hogy Hozzá hasonlóvá váljunk, az Ő tetszésére legyünk, és tiszteletet szerezzünk neki – azoknál a bűnös vágyaknál, amelyeket fel kell ezért adnunk (Zsid 11,25-26). Egyre többet és többet tudunk meg Róla az Igéjéből, a Neki való engedelmességet keressük mindenben, és nemet mondunk magunkban arra, hogy a saját önző kívánságainkat kövessük. Jézus csodálatos szépségét szemléljük, ahogyan a Szent Szellem felfedi előttünk, és teljes szívünkből arra törekszünk, hogy mi is ilyenné váljunk. Alázattal kérjük Istent, hogy mutassa meg nekünk Magát és az Ő útjait, és változtasson át az Ő képére. Más tanítványokkal is találkozunk, hogy bátorítsuk és buzdítsuk egymást ezen az úton. Így változunk át az Ő hasonlóságára a gyakorlatban.

Azonban nem fogunk Jézus képére változni, hacsak nem törekszünk erre tudatosan (Jer 29,13). A hústestünk, a világ és a Sátán mind ellenünk dolgozik, és ha passzívan hagyjuk úgy történni a dolgokat, ahogyan jönnek, egyre messzebb kerülünk Jézustól, nem közelebb. Ezért van tele a Biblia figyelmeztetésekkel, hogy vigyázzunk, legyünk éberek, ne higgyünk minden szellemnek stb. Ha viszont megláttuk, mennyire romlottak, bűntől elfajzottak vagyunk saját magunkban, és látjuk Jézust mint Megváltónkat, a bennünk feltörő hála és szeretet fog motiválni nekifeszülni annak a célnak, hogy közelebb kerüljünk Jézushoz és az Ő jellemére változzunk.

Jézus a cél, nem a kereszt

A kereszt hordozása nem azt jelenti, hogy valami nehézségünk van vagy problémás emberekkel küzdünk. Sokan, tévesen, azt gondolják pedig, hogy ez a kereszt, amelyet hordozniuk kell. A kereszt felvétele azt jelenti, hogy meghalunk az énünknek azzal, hogy megtagadjuk azokat a kívánságainkat, amelyek Jézus életével ellenkeznek. Naponta meg kell ezt tennünk, folyamatosan, hogy mindig képesek legyünk Isten akaratát cselekedni az életünkben. De nem az önmegtagadás a célunk – amely csak mogorvává és lehangolttá tesz –, hanem hogy kövessük Jézust; ez az a cél, ami vezérel minket. Hasonlóképpen, nem arról van szó, hogy Jézus azt akarja, hogy minden gyönyörűséget tagadjunk meg magunktól, amiben csak részünk lehetne, hanem csak azokat, amelyek ekkor vagy akkor az akaratának útjában állnak. Isten akaratának keresése és cselekvése közben halálba kell adni azokat a kívánságokat, amelyek ezzel ellentétesek. Ha néha nehéznek érezzük a keresztet, arra a dicsőségre kell gondolnunk, amit Jézus akar nekünk adni (1Pt 1,6-7), és ez segíteni fog kitartani és menni tovább.

Elkülönülés a világtól

Jézus nem volt ebből a világból való, és azért jött, hogy kimenekítsen minket ebből a világból (1Jn 2,16-17). Elkerülhetetlen, hogy ahogyan egyre közeledünk Jézushoz, úgy távolodunk egyre jobban a világtól, a gondolkodásmódunkban. Ez azért van, mert a gondolkodásunk megújul (Róm 12,2), és gyakran észrevesszük, hogy ellenkezik azzal, amit a világ gondol és értékesnek tart. Lesznek olyan helyek és emberek, ahonnan távol kell maradnunk, de ugyanakkor nem szabad általánosítanunk, és az elkülönülést szó szerint vennünk. Ez ugyanis a gondolkodásunkban és a szívünkben történő elkülönülés, miközben továbbra is a világban vagyunk, és részt veszünk annak hétköznapi tevékenységeiben, más emberekkel együtt. Ez az egyik része a tanítványság iskolájának, és így tudunk a világ sójaként és világosságaként szolgálni (Mt 5,13-16).

Következtetés

A bűnök bocsánatának elfogadása a keresztény élet kezdete, de a kegyelemben való növekedés és a Jézus természetére való átformálódás a legizgalmasabb rész. Ez az, ahol növekedhetünk az élet kísértéseivel való találkozáskor, gyakorlati módon ismerhetjük meg Jézust, gyarapodhatunk bölcsességben és válhatunk áldássá a körülöttünk levők számára. Így fog Jézus megdicsőülni az életünkön keresztül.

(Megjelent a „Light of Life” magazin 2011. júliusi számában.)

Hogyan csináljunk vallást egy egyszerű lépésben (Thomas Fortson)

Eredeti: How to Create Religion in One Easy Step

„Vallás az, amikor a lélek megpróbálja utánozni a szellemet.” Ezt a gyöngyszemet Wesley barátom pöttyintette elém az elmúlt éjjel. Hadd fejtsem ki jobban.

Nyilvánvaló különbség van a lélek és a szellem között. Ahogy a Zsid 4,12 írja: „Mert az Isten Igéje él és hatékony, élesebb bármely kétélű kardnál, és elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek széjjeloszlásáig” (Csia ford.).

A lélek az én fogalmi meghatározásom szerint a gondolatok, az akarat és az érzelmek összessége; a szellem pedig az a részünk, amely az Éden kertjében meghalt. Isten eredetileg úgy alkotott meg minket, hogy mindig a szellemünk vezessen bennünket (mivel ez volt az a részünk, amely egy volt az Istenséggel), amikor azonban ellenszegültünk, a szellemünk meghalt, és a kapcsolatot elveszítettük. Azóta az emberiség a lényünk fennmaradó két összetevőjéből él: a testből és a lélekből. Gyakorlatilag minden bűn, ami csak eszembe jut, ezek közül valamelyikhez köthető.

Amikor az életünket Krisztusnak átadjuk, feltámasztja a halálból a szellemünket, és teljesen élővé tesz bennünket. Erre utal Pál, amikor azt mondja, új teremtés vagyunk.

Többet is lehetne mondani erről, de most nem is ez ennek a posztnak a lényege.

Azt hiszem, egy példával lehet a legjobban megvilágítani, hogy mire is gondolt a fent említett mondatban Wesley.

Sarah hisz az Úrban, és arra törekszik, hogy igazán csak Érte éljen. Azért imádkozik tehát, hogy az Úr mutassa meg neki, hogyan növekedhetne Őbenne; ekkor beugrik neki, hogy elmehetne egy nyári bibliaiskolába. Engedelmeskedik tehát, és az Úr felhasználja az ottani csoportot arra, hogy Sarah új oldalairól ismerje meg Őt. A nyár azonban véget ér, a csoport felbomlik, és Sarah – anélkül, hogy kérné a vezetést – úgy dönt, hogy egy másik bibliaiskolába is beiratkozik, hiszen milyen jól ment az előző. És ez az, ahol a vallás (és a törvénykezés) kezdődik. A lelkét használta a szelleme helyett. A GONDOLATAIBAN logikusan levezette, hogy ami a múltban egyszer már működött, annak a jövőben is működnie kell, ezért „ez Isten akarata a számomra” (gondolja ő). És nem veszi észre, hogy ami működött, az Isten volt a bibliaiskolában, és nem a bibliaiskola önmagában.

Amikor a szellemünk vezet az Úr követésében, az hol új, hol régi utakon fog történni. A lényeg az, hogy ne hagyjuk, hogy a gondolataink, az akaratunk illetve az érzelmeink felülírják azt, amit a szellemünk mond nekünk.