A Föld legkorábbi korszakai – 1. A Biblia értelmezése, próféciák (G.H. Pember)

Eredeti: Earth’s Earliest Ages
Előszó és az első fejezet PDF-ben: Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-1

Részletek:

“Jelen kiadás szerzője 1876-ban már kiadott egy kisebb terjedelmű tanulmányt a következő címmel: „A föld legkorábbi korszakai, és a tanulság, melyet ezekből levonhatunk”, s ezzel kettős célja volt. Egyik, hogy megkíséreljen feloldani néhányat azokból a földtani és egyéb nehézségekből, melyek a Teremtés első könyvének első fejezeteivel kapcsolatban szoktak fölmerülni; ezután pedig arra vállalkozott, hogy rámutasson azokra az állapotokra, melyek Noé napjaiban voltak jellemzőek, és amelyek ma újra megjelentek a kereszténységben – és hogy ebből kifolyólag tudhatjuk, hogy az Emberfia napjai sem lehetnek túlságosan messze tőlünk.”

“Az eredeti munkát nem csak kiegészítettük, hanem az utóbbi fejlődési fázisokkal foglalkozó új fejezetek is kerültek bele, melyekre, annak ellenére, hogy híveik nagyon eltérően vélekednek róluk, nekünk mégis egyetlen, de háromrétű mozgalomként kell tekintenünk. Hogy ezek valóságos egységben vannak, azt a tanításaik fő céljából lehet legjobban megállapítani, mely nem más, mint hogy az Úr Jézus megváltását félretegyék, és a helyére az a tanítás kerüljön, hogy a bűnt fokozatosan kell ledolgoznunk jó cselekedetekkel és szenvedéssel – vagy a szellemvilágban, vagy a földön való sorozatos újjászületések során.
Ez a gondolati rendszer, a szellemi evolúció, mely előfutára és tulajdonképpeni elindítója volt a biológiai evolúcióról szóló elméleteknek, változatos álruhákban és különféle módokon vezette be magát olyan helyekre, ahol direktben bizonyosan elutasították volna. Legalább a keresztényeknek fel kellene ismerniük azonban, hogy ez az elmélet közvetlenül felforgatja a világ eredetének és a megváltás tervének bibliai leírását; és hogy ez, természetéből fakadóan oda vezet, hogy lassan, de biztosan kitörölje Magát az Alkotót teremtményei gondolatából.
Ha olvasóink közül bárki hajlana arra, hogy elfogadjon egy ilyen elméletet, arra kérjük, hogy vizsgálja meg a teozófiáról szóló fejezetben, amit ennek az eredetéről írtunk; figyelje meg, hogy bevallottan a „leszállt angyaloktól” ered, akik nem lehetnek mások, mint azok a nefilim(ek), akikről a Biblia azt írja, hogy már kétszer megjelentek a földön. És azt se feledjük, hogy ennek az elméletnek a letéteményesei és őrzői nem az Úr Jézus apostolai és gyülekezete, hanem a misztériumok beavatottjai, a brahman papok és Buddha követői.
Még egy gondolat. Úgy tűnik, hogy ezáltal az elmélet által a Sátán sikeresen kitörölhette a kezdeti kijelentést az értelmes emberek gondolataiból, és az egyedül igaz Istenben való hitüket panteizmusra változtatta, mely minden pogány filozófia alapja.
Sok jel mutatja azonban, hogy a sötétség hatalmának órája ismét közel, amikor, ahogyan előre megíratott, a hit megfogyatkozik, és ez előzi meg az Emberfia eljövetelét. „Ami volt, ugyanaz lesz majd, és ami történt, ugyanaz fog történni”.”

“Mielőtt hozzálátnánk megvizsgálni, és megkísérelnénk megmagyarázni, mit jelent az a fontos dolog, hogy kijelentés, hasznosnak látjuk, hogy néhány általános megjegyzést tegyünk a Biblia értelmezésével kapcsolatban. Napjainkban ugyanis a kereszténységet érő heves támadásokat sokszor arra alapozzák, hogy a hívők egymástól mennyire eltérő módon vélekednek. Maró gúnnyal mutatnak rá a kereszténység számos csoportosulására, válfajára, a különböző felekezetekre, és az ezek közötti komoly nézetkülönbségekre, melyek nem csupán a gyülekezeti vezetéssel és fegyelemmel kapcsolatosak, hanem akár teljesen alapvető tanításokat is érintenek. Abból kiindulva vonják kétségbe az írások isteni eredetét, hogy az az értelmezések ilyen széles skáláját engedi meg, és ilyen sok különböző, sőt egymással ellentétes vélekedésnek adhat alapot.”

“Az emberek ugyanis nem tisztán és érintetlenül hozták szívük írótábláit, hogy arra Teremtőjük kijelentett akaratát és szándékait lehessen elsőként rávésni, hogy ez hagyjon bennük maradandó, mély nyomot, hanem mindenféle mítoszokkal, filozófiákkal és előítéletekkel telve érkeztek, melyeket nem tudtak teljes mértékben elvetni, hanem legalábbis részben megtartottak, és összevegyítették – talán teljesen öntudatlanul – Isten igazságával. Ahogy telt az idő, ezeknek a hozzáadott emberi összetevőknek az oda nem illő volta egyre inkább nyilvánvalóvá vált; az emberek mégis ragaszkodtak hozzájuk, mert úgy érezték, ezek lágyítják a kijelentés javító-nevelő szigorúságát, és úgy alakítják át, hogy valamiféleképpen megértő legyen a bukott emberi természet kívánságait illetően.
Így azután hamarosan ki kellett találniuk valamit, ami eltompítja a Szellem kardját, nehogy annak metsző éle elválaszthassa a hamisat az igaztól. Az Igének azon részeit, melyek a leghatározottabban ellentmondtak az emberi vágyaknak és érzéseknek, allegóriává (elvont szóképpé) alacsonyították, vagy téves elnevezéssel „elszellemiesítették”, kiragadva az Igéket a maguk szó szerinti és helyes értelmezéséből; megfosztva őket így attól az erőtől, melyet Isten beléjük helyezett; s többé nem voltak képesek áttörhetetlen gátat szabni a hamis tanítások beáramlásának. És még mindig csak azokról a bajokról beszélünk, melyeket a feltehetően teljesen jóhiszemű keresztények okoztak, akik – rövidlátásuk és bölcstelenségük miatt, de legfőképpen azért, mert minden halandóra jellemző módon képtelenek voltak megtisztítani gondolataikat a berögzült elképzeléseiktől – megrontották az Isten Igéjét.”

“Ha valaki olvassa és hiszi a próféciát, még ha teljesen nem is érti az egészet, óhatatlanul erőteljes meggyőződés alakul ki benne arról, hogy a dolgok jelenlegi rendje csak időleges, átmeneti; és ezért óriási segítségül van számára, hogy ezeken a láthatókon túlra tudjon tekinteni. Természettől fogva mindannyian hajlunk a pozitivizmusra, és legnagyobbrészt, ha nem elméleti megfontolásból, akkor a gyakorlat szintjén úgy viselkedünk, mint akik azt feltételezik, hogy a dolgok mindig is ugyanúgy álltak mint most, és ez mindig is így lesz; hogy soha nem lesz változás, kivéve csak olyan, melyek hétköznapi módon következnek be a már működő tevékenységek által.

A próféciák azonban azonnal eloszlatják ezt a hamis biztonságérzetet, és ez a titkos oka annak, hogy amikor Isten elhúzza a jövő elől a függönyt, az emberek vagy megborzonganak és azonnal hátat fordítanak, vagy megmagyarázzák, hogy amit látnak, az nem is szó szerinti leírása annak, ami hamarosan be fog következni, hanem csak képletes előrevetítése valaminek, amit gondosan úgy mutatnak be, hogy ne adjon okot riadalomra, mint ami csak természetes következménye a már most meglévő tendenciáknak. Nehéz számukra felfogni ugyanis, hogy olyan heves és gyors változások következhetnek be, amilyeneket maguk még soha nem tapasztaltak. Készségesen beszélnek a fejlődésről: nagyon szeretnek arról az időről beszélni, amikor az igehirdetők még sikeresebbek lesznek, és valahogyan kieszelik a módját, hogyan lehet az egész emberi nemzetséget erőszakmentesen meggyőzni arról, hogy hagyják el a büszkeséget, az önzést és az általában vett istentelenséget: élvezettel növelik a saját vallási csoportjuk befolyását – bár eközben gyakran összetévesztik a politikai hatalmat a Szellem hatalmával, és könnyen megfeledkeznek róla, hogy ki jelenleg ennek a világnak az ura, és rövid ideig tartó dicsőségének jelenlegi osztogatója.”

“Végül pedig, a próféciák tanulmányozása kinyilatkoztatja számunkra Isten akaratát és gondolatait. Valami jelentéktelen dolognak tűnik ez? Tényleg megvetjük Mindenható Teremtőnk bizalmas közléseit? Féljünk attól, hogy nehogy így megsértsük Őt, hogy nehogy olyanok legyünk, mint a disznók, akik összetapossák a nekik felkínált gyöngyöket! És ennek fényében szemlélve, mily nagy a prófétai írások gyakorlati haszna! Mert ha már Krisztus által meg lettünk igazítva, akkor is szükségünk van a megszentelődésben való naponkénti előrehaladásra; mindig egyre jobban és jobban át kell formálódnunk Isten képére. És ezért a célért kaphatnánk-e nagyobb segítséget annál, mint hogy Isten kinyilatkoztatja nekünk gondolatait és szándékát saját magunkkal, embertársainkkal és azzal a Földdel kapcsolatban, melyen élünk; hogy megtudjuk, milyen értéket tulajdonít Ő a mulandó dolgoknak, annak a látható környezetnek, mellyel folyamatos kölcsönhatásban vagyunk; s hogy megismerjük kijelentését ezek gyors ítéletével és pusztulásával kapcsolatban?
Nem kötelességünk-e aprólékosan megismerni mindezeket a kijelentéseket; szüntelen elmélkedni rajtuk, hogy ezáltal formálódhassanak a vágyaink, reményeink és törekvéseink; hogy az egész gondolkodásunkat velük hozzuk összhangba; hogy minden igyekezettel terjesszük ezek ismeretét az emberek között; és így felkészíthessük magunkat és másokat is a dolgoknak eme új rendjére, melybe vagy egyenként kell belépnünk a halál ismeretlen órájában, vagy melybe egyszerre léphetünk be bármelyik pillanatban, a mi Urunk és Üdvözítőnk régóta várt megjelenésekor?”

Tovább a teljes 1. fejezetre: Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-1

Hit a lélek megmentésére (Philip Mauro)

A teljes tanulmány (Philip Mauro: Isten zarándokai c. könyvének 16. fejezete) PDF-ben letölthető: Philip Mauro: Hit a lélek megmentésére

Részlet:

Amennyire jelen sorok szerzője tudja, a lélek üdvösségének témájával nem foglalkozik kielégítően egyik könyv sem, mely jelenleg (1912) Isten népéhez eljutott. Általánosságban véve úgy használják ezt a kifejezést, mintha a lélek üdvössége az egyén kárhozattól való megmenekülését jelentené, tehát, mintha a bűnös ember megigazításával és azzal az örök élettel lenne egyenértékű, mely az Isten evangéliumában való hit eredménye. Más szóval, az újonnan születést és a lélek üdvösségét egymás szinonimáiként használják, mintha ugyanazt jelentenék. A Szentírás szerint azonban ez a kettő nagyon különbözik. Minden egyes esetben, ahol a lélek üdvössége (megnyerése, megmenekülése) szóba kerül, ott egyértelműen valamilyen jövőbeli dologra történik utalás, mely ráadásul olyan feltételhez kötődik, mely az egyén magatartásától függ. Az örök élet Isten ajándéka, melyet minden hívő ingyen megkapott Krisztusban. A lélek üdvösségét azonban egyértelműen úgy adja elénk számos igehely, különösen az Úr saját szavai is, hogy ez nem ajándék, hanem jutalom, melyet szorgalommal, állhatatossággal és az Ő parancsainak való engedelmességgel lehet elnyerni.

A félreértés fő oka ennél a pontnál az, hogy nem teszünk különbséget a lélek és a szellem között, pedig az Ige e kettőt gondosan megkülönbözteti egymástól, és ezt meg is fogjuk mutatni. A dolognak ugyanis akkora jelentősége van, és olyan komoly következményekkel jár, hogy erőteljesen biztatjuk olvasóinkat, fordítsanak különös figyelmet az Úr Jézus szavaira és a többi idézett igeversre ebben a fejezetben.

Az egyik hely, ahol az Úr a lélek megnyeréséről, illetve elveszítéséről beszél, a Máté 16,25-27-ben található. Fontos megjegyeznünk, hogy a 25. versben szereplő szó [pszükhé], melyet néhány kivételtől [Csia L., Vida S.] eltekintve életnek fordítanak, ugyanaz a szó, mint amelyiket a 26. versben szinte minden verzió léleknek fordít: „Ha valaki énutánam akar jönni (kész utánam jönni, tehát eltökélte), tagadja meg magát és vegye fel a keresztjét, és kövessen engem, mert aki meg akarja menteni (tartani) a lelkét, elveszti azt, aki pedig elveszti (kész elveszíteni) a lelkét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelkét kár éri (elveszti a lelkét), avagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfia eljön Atyja dicsőségében angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek tevékenységéhez mérten (kinek-kinek tettei szerint).”

Világosan látható ebből az igeszakaszból, hogy a lélek elveszítése vagy megnyerése az ember saját döntésén múlik; és pontosan ugyanígy van a témával foglalkozó összes többi igerészben is. Azt is látjuk továbbá, hogy azok, akik azt választják, hogy most veszítik el a lelküket Krisztusért, akkor fogják megkapni jutalmukat (hogy újra megtalálják a lelküket), amikor az Emberfia visszatér ANGYALAIVAL az ATYJA DICSŐSÉGÉBEN. Már ebből az egyetlen igeversből is egyértelmű, hogy a lélek üdvössége nem az örök kárhozattól való megmenekülést jelenti. A bűnös embernek a bűn zsoldjából való megváltása nem az én megtagadásán, a kereszt felvételén és az Úr Jézus követésén múlik, mert ez Isten kegyelmének ajándéka, mely azonnal és örök érvénnyel adatik a bűnösnek abban a pillanatban, amikor hisz a megfeszített és feltámadott Megváltóban. Csakis a hívő képes úgy dönteni, hogy megtagadja önmagát, fölveszi a keresztet, és állhatatosan követi az Urat azon az úton, amelyen Ő járt. Azoknak, akik végig így tesznek, az Úr jutalmat ígér. Ez a jutalom pedig nem más, mint hogy az eljövendő korszakban megtaláljuk a lelkünket, melyet a mostaniban szándékosan elveszítettünk.

Ki kell tehát derítenünk, amennyire csak szorgalmas és imádságos kereséssel lehet, hogy az Úr mit értett azon, hogy valaki elveszíti és megmenti a saját lelkét. Ez az az üdvösség, melyet kezdetben az Úr hirdetett, „majd azok, akik hallották – tehát az apostolok –, megerősítettek számunkra” (Héb 2,3). Bármit is jelentsen a lélek megmentése, legalább az világos, hogy ez nem a bűnös embernek Isten kegyelméből, a Krisztusba vetett hit által történő megigazulására vonatkozik, hanem valamilyen jutalom-természetű dologra, mely azok elé lett kitűzve, akik már megigazíttattak. A lélek üdvössége nem olyasmi, amit a keresztény élet elején kapunk a földön, hanem olyan, amit ennek a végén nyerhetünk el.”

(…)

Az Úr Jézus abban a beszédében, melyre hivatkozni fogunk, megkülönbözteti az embert a lelkétől, olyannyira, hogy úgy beszél a lélekről, mint az ember tulajdonában lévő dologról, amit valaki meg tud tartani, vagy el tud veszíteni. Ezt a különbségtételt azonban napjaink teológiájából gyakorlatilag száműzték, de legalábbis teljesen félretették, annyira, hogy vannak, akik kifejezetten azt állítják, hogy a lélek magát az embert jelenti, valahányszor ez a szó előfordul a Bibliában.

Ennek a téves értelmezésnek a másik oka (ahogyan mi látjuk), hogy sok helyen nem figyelnek oda elég gondosan az Úr Jézus tulajdon szavaira. Nem is lehet vitatni vagy kétségbe vonni, mennyire értékesek azok az igék, melyeket az Úr saját véleményét tükrözik egy-egy adott dologgal kapcsolatban. Ezek „szellem és élet” (Jn 6,63). Ezeket a szavakat Urunk az Atya parancsára mondta, és ezek fogják megítélni azokat, akik nem fogadják be ezeket (Jn 12,47-50). Az Úr minden mondása Ő MAGA (Jn 8,25). Az Atya igéjének továbbadásával teljesedett be az a cél, amiért az Atya elküldte Őt a világba (Jn 17,8). Tanítványai felismerték, hogy „örök élet igéje van” Nála (Jn 6,68). Igéjének megtartása az Iránta való szeretet próbája, és nagy jutalom ígérete kapcsolódik hozzá. „Ha valaki szeret engem, az MEGTARTJA AZ ÉN IGÉMET.” „Mert MEGTARTOTTAD AZ ÉN KITARTÁSRA INTŐ IGÉMET.” (Jn 14,23; Jel 3,8;10). Ha azonban szégyelljük az Ő igéjét, az katasztrofális következményekkel fog járni (Mk 8,38).

Jóllehet ezek a súlyos és félreérthetetlenül világos kijelentések az Úr Jézus szájából származnak, be kell látnunk, hogy a mai tanításokban az Úr Jézusnak az evangéliumokban feljegyzett szavait egyértelműen alacsonyabb rendűként kezelik. Annak érdekében, hogy az egyes diszpenzácionalista (korszakos) nézeteket tartani lehessen, szükséges, hogy Krisztus testben végzett, földi szolgálatát pusztán a „zsidó maradékra” szűkítsék le, és kijelentéseit úgy kezeljék, mintha csak valami távoli közük lenne hozzánk, és nem vonatkoznának közvetlenül az Ő saját Testének tagjaira, a gyülekezetre.

A korszakos tanítás egyik következménye, hogy egyre inkább elhanyagolják az Úr szavait, ezen kívül számos szent szívét és lelkiismeretét teszi érzéketlenné az Úr egészséges buzdításaival és figyelmeztetéseivel szemben, hiszen ezekről azt tanítják, hogy úgy kell tekinteni őket, mintha csak Izrael egy jelentéktelen számú maradékára vonatkoznának. Egy másik következménye pedig ennek a tanításnak, hogy megvakította a szentek gondolkodását a lelkük üdvösségével kapcsolatos, mindent felülmúlóan fontos kérdéssel szemben; ugyanakkor, ezzel párhuzamosan a tantételeket tartalmazó apostoli levelek tanulmányozását emelték elsődleges fontosságúvá, a legnagyobb értékké pedig az vált, ha valaki képes megérteni a tanításokat, és azokat a helyes szófordulatokkal vissza tudja adni az elfogadott teológiai normák szerint. Aki ezekben vét, arra kíméletlenül lesújtanak; míg a Krisztus törvényének fajsúlyosabb dolgaiban – különösen a minden szentek iránti szeretetben – történő hiányossággal szemben közönyösek. Bizonyosan mondhatjuk, hogy „ezeket kellene tenni, és azokról sem megfeledkezni”.”

Tovább a teljes tanulmányra: Philip Mauro: Hit a lélek megmentésére

“Higgy az Úr Jézus Krisztusban!” (Radu Gavriluț)

A teljes szolgálat PDF-ben: Higgy az Úr Jézus Krisztusban!

Részletek:

“Nem úgy lesz valaki kereszténnyé, hogy ő dönt az Úr mellett, hanem úgy, hogy az isteni mag egyszer csak a szívébe hull. Elmondok erről egy történetet. Volt egy testvér, aki 1985-ben elköltözött az Úrhoz, és akitől sok mindent hallottam. Egyszer meghívta őt egy fiatal család, hogy beszéljen nekik az Úrról. Ez a testvér elment, és amikor beszélgettek, jelen volt egy fiatal lány is. A testvér a családra összpontosított, hogy nekik beszéljen az Úrról. És tudjátok ki tért meg? Az a fiatal lány. Ez a testvér ezután mindig emlegette ezt az esetet. Tehát mindnyájan, akik itt vagytok, nagy „veszélyben” vagytok, mert nem kell semmilyen döntést hoznotok, de a lelkiismeretetekben igazat fogtok adni Istennek. Mert Isten igéje igazság.”

“A következő dolog. Azt mondja itt az ige: „Figyelmezzetek a mi hitvallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra. Aki hű ahhoz, aki őt rendelte, valamint Mózes is az ő egész házában.” Az Úr Jézus, miután felemeltetett a földről, a mi bizonyságunk Főpapja lett. Ez rendkívül fontos dolog. Mi ugyanis úgy gondolkodunk, mint a tanítványok. Amikor az Úr Jézus azt mondta nekik: „Szükséges, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló”, őket ez megrémítette. Amikor az Úr először beszélt arról, hogy megfeszítik, és azután feltámad, mindezek előtt pedig a vének kezébe adják, a tanítványokat elfogta a kétségbeesés. Mentek utána, Ő pedig teljes higgadtsággal sorolta, hogy mi fog vele történni. Rémülten követték. Ez az ember készül meghalni! Mi meg minden reményünket belé vetettük. Mi lesz velünk?
Mi is gondolhatnánk, hogy itt hagyott bennünket a földön. Megtértünk az Úrhoz; küszködünk, hogy a Bibliához alkalmazzuk az éltünket, de nem tudjuk pontosan, mit tegyünk, hogyan tegyük? Melyik legyen az út? Hogyan haladjunk tovább, hogy mégis valahogy segítséget kapjunk? Az Úr elkészítette a biztos utat, de ezt az utat ma nagyon elhanyagolják. Azt mondta a tanítványoknak: „Én bennetek leszek.” „Az igazság Szelleme bennetek van.” De valahogy nem tudjuk ezt elhinni. Azt még csak megértenénk, hogy Ő velünk van; velünk van, és elkísér az úton, úgy mint az emmausi tanítványokat. Ezt értjük. De azt nem értjük, hogy hogyan lehet Ő bennünk! A János 14, 15, 16. fejezetekben az ige azt írja, hogy a Szent Szellem olyan, mint egy jogi képviselő, ügyvéd. Valahányszor beszélek erről a témáról, mindig megkérdezem: Kinek az ügyvédje Ő? Ő nem a mi ügyvédünk, Ő Krisztus ügyvédje. Az Ő érdekeit védi! Ha nem hallgatunk rá, akkor ellenségünk lesz, és harcol ellenünk. Meg akar minket győzni. Mert a mi testünkben egyedül az Úr érdekei fontosak.”

“Miután az Úr Jézus bemerítkezett, a Szellem azonnal elvitte Őt a pusztába. Mi sokszor úgy gondolkozunk, ahogy egy fiatal gondolkozik akkor, amikor az Úrhoz tér, és kísérti őt egy bűn. Imádkozik, küzd. Sokszor láttam fiatalokat, akik nagyon örültek, hogy megszabadultak a bűntől. De az történt, hogy egy idő után újra elbuktak. Hogyan lehetséges ez? Egyesek pedig, akik megszabadultak, azt hitték, hogy minden rendben van. Azt gondolták, hogy a hívő élet az, hogy megszabaduljunk a bűntől. De miután a bűntől megszabadultak, észrevették, hogy íme, megjelennek bizonyos egészségi problémák. Mit akar Isten velem? Nem jó az én állapotom? Nincs rendben a családom? Nem azt szeretném-e, hogy a gyermekeim hitre jussanak? Mit akar Ő velem? De az Úr nem téved. Ő az elkövetkezendő időkre való felkészítésünket tartja szem előtt. Hogy megmutassa a következő időkben az Ő kegyelmének végtelen gazdagságát. De a felkészítés helye a mi számunkra itt van. “

Tovább a teljes szolgálatra: Higgy az Úr Jézus Krisztusban!

A hitből való élet (Watchman Nee)

Máté evangéliumának utolsó magyarázata (1950-52), 3. fejezet, 4. rész. PDF-ben a teljes 4. rész letölthető: A hitből való élet

Részlet:

“Ez a szakasz a Máté evangéliuma 6. fejezet 19. verstől egészen a fejezet végéig tart. Azt a címet adhatnánk neki, hogy „A hitből való élet” vagy „Keressétek először az igazságosságot!”. Beszéltünk már valamennyit arról, hogy milyennek kell lennie annak, aki a mennyek királyságába beléphet. Legelőször is az ilyen ember jelleméről szóltunk; majd, hogy az ő jobb igazságossága Jézushoz hasonlóan betölti a törvényt; és végül, hogy milyen az ő titkon való, emberek elől elrejtett igazságossága. Most pedig meg szeretnénk vizsgálni az anyagi javakhoz való hozzáállását.

Amikor a szentélyből kivitetünk a pusztába, szemben találjuk magunkat a ruházkodás és az élelem kérdésével.  Az Úr nem közönyös az anyagi dolgok jelentette problémák iránt. Itt azt mutatja meg nekünk, hogy azért, hogy ne úgy törekedjünk a ruha és az élelem után, mint a pogányok, először Isten királyságát és az Ő igazságát kell keresnünk. Ezzel nem azt mondja, hogy a ruházat és a táplálék nem fontos, hanem hogy Maga a mennyei Atya fog gondoskodni ezekről. Esztelenség lemondani a mennyek királyságáról a ruházat és az élelem kedvéért! Ha az ember egyszerűen megtartóztatná magát attól, hogy ezekért a dolgokért küszködjön, hamarosan megtapasztalná, hogy az Atya gondot visel az ilyen jellegű szükségleteiről. És nem csak ruházata és tápláléka lenne, hanem övé lenne a királyság is. Ha azonban csak ezekre a dolgokra törekszik, legfeljebb ezeket fogja megszerezni, a királyságot pedig elveszíti közben.”

Tovább: A hitből való élet

„Ne csapjátok be magatokat!” (Radu Gavriluț)

PDF: 2015-05-19-Radu_Gavrilut_Kik_nem_oroklik_Isten_orszagat

Olvastam egy kis füzetet angolból lefordítva. Érdekes a címe: A Szent Szellem jogai Isten házában. Nem könnyű olvasmány. Fel fogjuk tenni a honlapunkra, ha valaki szeretné elolvasni.

 Ez a füzet tulajdonképpen G.H. Langnek egy levele, melyet egy testvérnek írt. Nem hiszem, hogy gondolt arra, hogy ezt valamikor kiadja; de érdekes, hogy mégis megjelent, mert olvasva ezt az írást, láttam, milyen nagy harcai voltak, és a testvérek hogyan támadták őt az álláspontja miatt. Azt mondja, hogy egyeseknek nagyon szélsőséges felfogásuk volt a menyasszonnyal kapcsolatosan, az Úr házával kapcsolatosan, és nagyon vakmerő nyilatkozatokba bocsátkoztak, amelyek nem az igén alapulnak – ezeket népszerű tanításoknak nevezi.

 Nagyon sokan kedvelték ezeket a tanításokat, melyek lényege, hogy aszerint élheted az életet, ahogy jónak látod; mindegy, hogyan jársz, be vagy biztosítva afelől, hogy végül minden jó lesz. Ezek az emberek sokat támadták Lang testvért; és voltak olyan részek a Bibliában, amelyekről ezek a testvérek egyáltalán hallani sem akartak. Egy bizonyos idő után, miután Lang testvérnek az Úr látást adott, ezek a testvérek nem akartak hallani ezekről a dolgokról, és neki is megtiltották, hogy beszéljen ezekről. Sok helyen nem szólhatott.

 Elolvasok néhányat ezekből, melyekről egyszerűen nem volt szabad prédikálnia. 1Kor 6. – tudjátok, hogyan kezdődik ez a fejezet, hogy a testvérek bírósághoz fordulnak, hogy ez a világi törvényszék hozzon ítéletet két testvér között. Az 5. vers ezt mondja: 5-10: „Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt. Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők (telhetetlenek), sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.”

 És érdekes, amit ezután mond. 11: „ilyenek voltatok pedig némelyek”. Ilyenek voltatok? „De megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazítattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által.” Ti, akik megmosattatok ezektől a dolgoktól. Nekünk van egy szavunk: megmosni, amit sok helyen használunk, de a görögben több kifejezés van. Az egyik jelentése ennek a szónak: megfürödni, tehát teljesen belemerítkezni a vízbe. Mert hogyan gondoljuk, hogy megmosdatható egy telhetetlen? Szükség van az ige közreműködésére ahhoz, hogy egy telhetetlen, kapzsi ember meg legyen mosva.

 De most a 9. verset akarom hangsúlyozni: „Nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem fogják örökölni Isten országát (királyságát)? Ne csapjátok be magatokat ebben a tekintetben.” És felsorol különböző embereket, különböző bűnöket és aztán azt mondja: se tolvajok, se telhetetlenek (nyerészkedők), se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. Mi sok mindent megértünk, mert megértettük, hogy Krisztus vére megmosott minden bűntől, de nem értjük, hogy a megváltás sokkal mélyebbre megy ennél. Mire utal itt, mikor azt mondja: nem öröklik Isten országát? Kétszer is mondja, a 10. és a 11. versben.

 Tudjátok, testvérek, én mit gondolok ezzel kapcsolatban? Mi annyira megszoktuk, hogy minden jól fog menni, és minden gond nélkül, hogy mikor ilyen igeverseket hallunk, lezáródnak a zsaluk előttünk. Nem jön, hogy elhigyjük, hogy így lesz. Nem csak a paráznák, a házasságtörők, a bálványimádók! Mert ezzel egyetértenénk, hogy az ilyen személyek, akik bűnben élnek, nem öröklik a királyságot, mert ez így arra utal, hogy azok, akik bűnben élnek. De telhetetlen, tolvaj, részeges, rágalmazó? Tehát ez az igevers nem tetszett a testvéreknek. Nem volt népszerű.

 Efézus 5,1-8: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk “áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne vegyetek tehát részt ezekben. Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai, úgy járjatok.”

A Lukács 19-ből szólok még. Megtiltották Lang testvérnek, hogy beszéljen arról, hogy aki egy gírát kapott, az hívő keresztény volt. Nagyon népszerű volt azt mondani, hogy az, aki az egy gírát kapta, nem volt keresztény. Így minden jól ment. Haladt minden, és semmi nem háborította az emberek nyugalmát.

 A Máté 25,6-13: „Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”.

 Azt szeretném mondani, hogy a legfontosabb dolog, ahogy én látom ezt a példázatot, hogy legyünk megüresedve saját magunktól. A lehetőségek pedig, hogy megüresedjünk saját magunktól, naponként a rendelkezésünkre állnak. Egyesek megüresednek, elfogadják azt a megalázó helyet, az összetöretést, mások viszont nem fogadják el azt a helyet, és ilyen módon nekik nincs használható edényük. Mert bárhol láthatjuk, hogy azt mondja az Úr: „az alázatosaknak kegyelmet ad”. És ha megalázod magad az Úr keze alatt, Ő kegyelmet ad. Ez a példázat nem volt népszerű, mert arra kényszerítette az embert, hogy elgondolkozzon. A mindennapi helyzetekben, amelyeken keresztülmegyünk, hogyan reagálunk, ha a körülöttünk levők nem megfelelő módon szólnak hozzánk? És hasonlóképpen a tálentumok példázata is népszerűtlen.

 Ha elolvassuk a Héberekhez írt levelet, ott nagyon sok intést találunk. Nagyon komoly figyelmeztetések vannak ebben a levélben. És nagyon kevesen hiszik, hogy ezeket a figyelmeztetéseket komolyan kell vennünk. Mert mi azt hisszük, ha üdvbizonyosságunk van, akkor a dolgok el vannak rendezve, és nem látjuk, hogy egy folyamat részesei vagyunk mindaz által, amin naponta keresztülmegyünk. Számomra bátorítás volt ez az írás, mert láttam azt, hogy mindig is ellenállásba ütközött, ha volt egy olyan tanítás, amely szentségre, összetörettetésre, vigyázásra ösztönzött. És nem volt népszerű. Népszerűek azok a tanítások, amelyek azt mondják: jól van, nagyon jó, az Úr szeret, az Úr adja az akarást is a megvalósítást is, és így tovább.

 Nagy felelősség nehezedik a vállunkra. Feltesszük ezt az írást oda, ahol a kiadó füzetei vannak (románul: https://www.lampadaruldeaur.ro/author_taxonomy/lang-g-h/), aki akarja elolvashatja. [magyarul is olvasható: https://hitunkcelja.files.wordpress.com/2019/06/lang-a-szent-szellem-jogai-isten-hazaban.pdf]. Meg vagyok győződve, hogy nagyon kevesen fogják elolvasni, mert nehéz olvasmány. De, akik igyekeznek, megláthatják, milyen harcok voltak már akkor is, és milyen kevesen voltak, akik láttak, gondolkoztak, és elemezték a dolgokat. Mit jelent, hogy nem öröklöd Isten országát? Szomorú dolog lesz, kellemetlen esemény, mikor mellőzve leszel az Úrral való közösségből ezer esztendőre. Ezt jelenti.

Megsanyargatom a testemet és szolgává teszem (Radu Gavriluț)

Teljes igeszolgálat PDF-ben: 2015-01-18-Radu_Gavrilut-Megsanyargatom-a-testemet-es-szolgava-teszem

“Van egy dolog, aminek világosnak kell lennie a számunkra: van egy cél, van egy versenypálya, és mi erre a pályára vagyunk helyezve már az út kezdetén. Nagyon sok akadály van azonban ezen a pályán, amelyek gátolnak bennünket az előrehaladásban, hogy ne tudjunk futni, és megnyerni a mennyei elhívásunk jutalmát. Valaki azt kérdezte a múlt nap Kolozsváron: „jó, én ezt értem, de hogy lehet ezt megvalósítani?” Az első dolog, amit az Úr meg akar mutatni, miután hozzá jövünk, hogy van valami több annál, mint ezek a kezdeti dolgok. Van egy dicsőséges befejezés! És ha az Úr nem nyitja meg a szemeinket, hogy lássuk ezt a dicsőséget, akkor nem tudjuk értékelni. Ahogy a testvér is mondta a kenyértörésnél, ha nem látjuk milyen értékes Ő. Ha nem nyílnak meg a szemeink, hogy lássuk, hogy Ő értékesebb mindennél! Ha ezt nem látjuk, akkor biztosan a legkisebb dolog miatt is megakadunk.

 Gondolok itt a testünkre, amit az Úrtól kaptunk, és ahogy az Úr mondja: a test az Úr számára van, és nem a mi számunkra. Nem a testünknek kell irányítania az életünket, hanem a testünket kell az Úr számára használnunk. De mennyi minden van az életünkben, ahol a testünk diktál! A szemünk, az evés, az öltözködés, napi foglalatosságaink. Mindezek alkalmatlanná tehetnek, hogy ne nyerjük el a mennyei elhívásunk jutalmát! Az örök életet senki nem veszi el tőlünk; senki sem állíthat meg, hogy egyszer a mennybe jussunk. De megfutni a pályát, a célba érni, és a végén megkapni az Úr jóváhagyását és a jutalmat, ez egészen más. Kolozsváron ez a testvér megkérdezte: Hogyan lehetséges ez? Létezik egy út, amelyen a mi Urunk járt.

 Nézzük, mit ír az ige az 1Péter 2,11-23-ban: „szeretteim, kérlek titeket mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a szellem ellen vitézkednek. Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért, akár királynak, mint feljebbvalónak. Akár helytartónak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dicsérésére. Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát. Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. A szolgák teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak, nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is. Mert az kedves dolog, ha valaki Istentől való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott. Aki szidalmaztatván, viszont nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre.”

 Hogy ezen az úton járjunk, azokban a helyzetekben, amelyekben nap mint nap vagyunk, ne védekezzünk, ne igazoljuk magunkat, hanem fogadjuk el a halálos ítéletet az énünkre – ez az az út, amely előre visz. Meg fogjuk látni, mert nem kell sok időnek eltelnie, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amikor az Úrban kell bíznunk, akkor is ha támadnak, lebecsülnek. Ez a kereszt útja, amelyre a mi Urunk helyezett, hogy azon járjunk. Ha gúnyolták, nem felelt, ha kínozták, nem fenyegetőzött, alávetette magát az igaz Bírónak. Fenyegethetett volna, és az Ő fenyegetése valós lett volna, de nem tette. Ő teljesen más volt. Az Ő élete teljesen más volt. Az ember nem tud ilyen életet élni, csak ha az Úrra bízza magát és benne van az Ő feltámadott élete.

 Szeretem ezeket az igeverseket, mert nekünk nem csak a kísértés idején kell a testünket féken tartanunk, mert akkor már késő. Meg kell szoktatnunk nem csak a korlátozással, hanem úgy, hogy az Úr számára legyen használható. A testünk sokszor pihenést kíván, lazítást, olyan dolgokat, amiket szeret. De az Úr arra akar megtanítani, hogy úgy használjuk mi is a testünket Isten szolgálatában, ahogyan az Úr Jézus is használta az ő testét.

 Sok minden van az életünkben, amivel az Úr foglalkozni akar. Ezek nem feltétlenül bűnös dolgok, de például mennyire szubjektíven gondolkozunk bizonyos esetekben: nagyon kemények vagyunk másokkal szemben, és ugyanakkor nagyon engedékenyek magunkkal. Nagyon megharagszunk, ha mások tesznek valamit, de ha rólunk van szó, akkor nagyon toleránsak vagyunk. Ábrahámra gondoltam, amikor ment, hogy feláldozza az egyetlen fiát. Ha őt valóban nem az Úr készítette volna el… – arra a pillanatra gondoltam, amikor vette a kést; ő olyan jól ismerte Istent, hogy valóban hitte, hogy Isten a halálból is fel tudja a fiát támasztani. Ilyen mértékben hitt Istenben. Tehát ez a lényeg, hogy ne legyünk szubjektívek, hanem tárgyilagosak legyünk. Eszembe jutott Péter is, amikor megdorgálta az Urat, amikor próbálta megvédeni a rákövetkező nehéz helyzetektől, és azt mondta: „Isten őrizzen, nem történhet ez veled!” A szavak mögött nem annyira az volt, hogy az Úr miatt aggódott, hanem saját maga miatt. Mert hol lesz ő, mi lesz vele, ha ezek a dolgok megtörténnek az Úrral?

 Én azt hiszem, hogy mikor egy gyermek azt hallja a szüleitől, hogy: szégyent hozol rám, akkor a szülő nem annyira a gyermekre gondol, mint inkább saját magára. Mindezek a dolgok a mi szubjektív gondolkozásunkra mutatnak. Van, aki megkérdezi, hogy feltegyünk-e a honlapra egyes bizonyságtételeket, mert hát azok szégyent hoznak ránk. Ezek vagyunk. Csak szép dolgokat akarunk feltenni. A mi jó hírünket nem gúnyolhatja senki.

 Vannak olyan mélységek a lényünkben, amelyekkel az Úr foglalkozni akar, és ezeket orvosolni akarja. És mivel az a cél, hogy az Úrnak szolgáljunk, ha ezek a dolgok nincsenek elrendezve, elsősorban a mi életünkben, akkor hogyan tudnánk a testvéreink szeméből kiszedni a szálkát? Egy a teendőnk. Egy testvér ezt mondta: „Nézd meg, én nem jutottam el se Penielhez, sem, hogy áldást nyerjek, semmire nem jutottam.” Nem jutottál, de az Úr munkálkodik az életedben, és ha ő egyszeriből valami nagyot tenne, az nem lenne jó, mert így is ott a veszélye, hogy magunknak tulajdonítsunk dolgokat. De minden helyzetben, naponként, az Úrra tekintve, és megfutva naponta azt a szakaszt, amit Ő tett elénk, az Úr megáld bennünket. Engedelmeskedjünk az Úrnak minden nap, és azt tegyük, amit Ő akar, és Ő gondot visel; és látja, mikor van szükségünk bizonyos megtapasztalásokra. De mind a mai napig örvendezhetünk Őbenne, az Ő megváltásának és annak a ténynek, hogy ez az Ő munkája. Nem nekünk kell kigondolni, hogy meddig jutottunk. Valóban, van ennél több. Én is így állok az Úr előtt: Uram, te tudod azokat a dolgokat, amit én nem látok, nem tudatosak számomra; dolgok, amelyeket szeretném, ha valóságosak lennének. De csak az Ő szemei tudják megítélni, hogy valóban milyen bánásmódra van szükségünk. És Ő ezt megadja.

 Az Úr munkálkodjon, hogy olyanok legyünk, akik naponta az Úrra tekintenek. Eltekintve az itteni dolgoktól, feltekintve Őrá minden nap, ez a legjobb dolog, amit tehetünk. És ha így járunk naponta, az Úr megáld. Ámen.”

Jákób élete, 2. rész – A természetes és a szellemi élet (Jairo Dos Santos)

A bejegyzésre kattintva mp3-ban hallgatható meg az üzenet, magyar tolmácsolással.

"Bátorítván egymást, mivel ama nap közelget"

Jairo dos Santos (Brazília)

Mi jellemzi a természetes (velünk született természetünkből fakadó) életet? Mi jellemzi a szellemi (Istentől kapott krisztusi új) életet? Hogyan tehetünk különbséget a kettő között? Miért fontos különbséget tenni közöttük?

1Mózes 27:1-4; 1Korintus 15:35-49; Galata 5:13-25; 2Korintus 4:16.

Forrás: http://www.ekklesiaoradea.ro

View original post

Jákób oszlopai (Stephen Kaung)

Ez az üzenet élőszóban hangzott el a Virginia állambeli Richmondban, az Egyesült Államokban, 1982. februárjában. Ez az igeszolgálat a hetedik abból a nyolc részből álló sorozatból, mely Krisztust mutatja be nyolc személy életén keresztül Mózes első, a teremtésről szóló könyvében.

Az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“Anélkül, hogy visszamennénk Ádámig, emlékszünk, hogy Ábrahám oltárokat épített, Izsák kutakat ásott – és most eljutottunk Jákóbhoz, aki pedig oszlopokat állított. Az oltár a keresztet jelképezi, a kút az élet Szellemét, az oszlop pedig az Isten tanúbizonyságát jelenti. Ábrahámból származott Izsák, Izsákból származott Jákób. A keresztből pedig a Szellem teljességébe érkezünk, a Szellem teljességével pedig Jézus tanúbizonyságát hordozzuk.

Az Igében az oszlop mindig valamit tanúsít, valamiről bizonyságot tesz; azért állítják fel, hogy látható legyen. A Bibliában először az 1Mózes 19-ben olvasunk oszlopról. Amikor Lót felesége visszatekintett Sodomára, sóoszloppá változott. Ez negatív dolgot tanúsít, azoknak szól, akik az Úréi, mégis a világ után vágyakoznak.

Amikor Isten kihozta Izráel gyermekeit Egyiptomból, tűz- és füstoszloppal vezette őket a pusztán keresztül. Más szóval, újszövetségi fogalmakat használva, a bennünk lakó Szent Szellem vezet végig bennünket a pusztaságon a Jézus tanúbizonysága szerint. Ezt követően a szent sátorban látunk oszlopokat, melyeknek szerepe a tartás, alátámasztás volt. Ezek erőt jelképeznek, mert Isten házát tartják. Salamon templomában pedig két oszlop állt a nép előtt, nem azért, hogy tartsanak valamit, hanem díszként szolgáltak, az erőt szimbolizálták. Az egyik neve Jákin – „az Úr megszilárdít, megalapoz”, a másiké Boáz – „Őbenne erő”. A Salamon temploma előtti oszlopok tehát az erőt, a szépséget, a tanúbizonyságot jelentik – Isten erejét és szépségét.

Az Újszövetségben Pál megemlíti, hogy Isten gyülekezete az igazság szilárd alapja és oszlopa (lásd 1Timóteus 3). Isten gyülekezete az igazságban áll, és az igazságról, csakis a színtiszta igazságról tanúskodik. A Galatákhoz írt levélben Pál megemlíti, hogy Péter, Jakab és János a gyülekezet három oszlopa Jeruzsálemben – mert ők erősséget és támaszt jelentettek az ottani gyülekezet számára.

A Jelenések 3-ban Urunk megígéri a filadelfiai gyülekezet győzteseinek, hogy jutalmul oszlopok lehetnek az Isten templomában, és az Úr neve lesz felírva rájuk. Támaszok, tartóoszlopok ők, akik az Úr Jézusról tesznek tanúbizonyságot. Azt mondhatjuk tehát, hogy az oszlopok az Igében a tanúbizonyságot jelképezik. Az erőt és a támaszt szimbolizálják.

Mindezt szemünk előtt tartva térjünk vissza Jákóbhoz, aki élete során összesen négy oszlopot állított. Az ember nem állít véletlenszerűen oszlopokat, ezeket Jákób bizonyos megtapasztalásokból eredő konkrét időszakokban állította. Ezek az oszlopok azoknak az átélt tapasztalatoknak állítanak tanúbizonyságot, melyeket Jákób az élete során Istenből megtapasztalt.

Ez miránk is nagyon igaz ma. Nem csak arra van szükség, hogy megtapasztaljuk a keresztet és beteljesedjünk Szent Szellemmel, hanem Jézus tanúbizonyságát is hordoznunk kell. Más szóval, Jézus tanúbizonysága ma rajtunk nyugszik; de hogyan kellene nekünk Jézus tanúbizonyságát hordoznunk? Úgy, hogy ennek először a saját életünkbe kell mélyen beleszövődnie; vagy máshogyan kifejezve, először Krisztusnak kell egyesülnie velünk a bensőnkben; és ebből, hogy Krisztus beleolvad az életünkbe, egy látható oszlop, tanúbizonyság emelkedik. Tehát ez nem olyasmi, amit bármikor megtehetünk a saját akaratunk szerint; hanem ennek az életünkből kell fakadnia, Krisztus egy új megtapasztalásának eredményeként, vagy annak a megtapasztalásnak az eredményeként, hogy Krisztus belénk olvad, részünkké válik. Ekkor Jézus tanúbizonysága láthatóvá válik a körülöttünk levők számára.

Jákób vágyakozott a szellemi dolgokra. És mert ekkora vágyakozás volt benne a szellemi dolgok iránt, elrabolta bátyjától annak elsőszülöttségi jogát, és vele az elsőszülöttnek járó áldást is. Persze mindezt hústesti eszközökkel érte el. Volt ugyan szellemi törekvése, de ehhez hústesti eszközöket használt, mert vallásossága a hagyományra épült, nem személyes megtapasztalásra. Tudta, hogy van Isten; hallott Isten áldásáról. Akarta is ezt az áldást, az elsőszülöttnek járó áldást, de személyesen nem találkozott Istennel. Nem ismerte Istent személyesen; egyedül a hagyományokon keresztül ismerte Őt, az apjától hallott Róla. Vágyott a szellemi áldásokra, szellemi dolgokra, de a módszerei hústestiek voltak. Ennek eredménye pedig az lett, hogy habár megszerezte az elsőszülöttségi jogot és az elsőszülöttnek járó áldást az apjától, és szinte már minden ott volt a kezében, ugyanakkor mégis elveszített mindent. Mentenie kellett az életét; el kellett hagynia otthonát; számkivetettként kóborolt a pusztában. Miközben pedig Hárán felé vándorolt, ráesteledett. Talált egy követ, melyet párna gyanánt a feje alá tett, és elaludt.

Én mindig úgy érzem, hogy ez valamilyen nagy tragédiának a képe, hiszen amikor letesszük a fejünket egy párnára, mi milyen párnát választanánk? Persze, hogy valami puhát, amire lepihenhetünk, és álomra hajthatjuk fejünket. De Jákób itt nagyon nagy szorultságban volt, teljesen kétségbeejtő helyzetben. Semmit sem talált, amire lehajthatta volna fejét, ezért egy kemény követ választott vánkosul. Lehet úgy aludni, hogy fejünk a kemény kövön nyugszik? Hacsak nem vagyunk a teljes kimerülés állapotában, nem fogunk tudni így elaludni. Ez a kép tehát a rendkívüli kimerültség állapotát tárja elénk. Jákób saját magának a végére jutott. Teljes mértékben kimerült, helyzete tökéletesen reménytelen volt. Még egy kővel a feje alatt is el tudott aludni, és álmot látott.

Isten a legvalószínűtlenebb helyen, a legvalószínűtlenebb körülmények között, a legvalószínűtlenebb időpontban találkozott vele. Jákób nem számított arra, hogy Istennel találkozzon az adott körülmények között, Isten azonban mégis ott találkozott vele, egy álomban. Jákób egy létráról álmodott, mely összekötötte a földet a mennyel, és Isten angyalai le-föl jártak rajta – ami kommunikációt jelent. Isten a létra tetején állt, Jákób a létra alján feküdt, Isten pedig szólt hozzá. Isten megáldotta Jákóbot, és megígérte, hogy neki adja azt a földet, melyet atyjának, Ábrahámnak, és atyjának, Izsáknak ígért. Isten megígérte, hogy meg fogja áldani ezt a földet, és Izsák magva annyi lesz, mint a tengerpart homokja. És Isten azt mondta: „Megőrizlek téged. Veled leszek, és vissza foglak hozni erre a földre.”

Amikor Jákób fölébredt, megrémült. Azt mondta: „Isten van ezen a helyen, és én nem tudtam! Milyen félelmetes itt!” Miért mondta azt, hogy félelmetes? Nem volt felkészülve az Istennel való találkozásra. Nem volt kész arra, hogy meglássa Istent. Azt mondta: „Ez az Isten háza, a menny kapuja!” Fogta azt a követ, melyet párnának használt, függőlegesen fölállította, mint egy oszlopot, és olajat öntött rá. Majd fogadást tett: „Ha Isten megőriz engem, és ad nekem öltözetül ruhát, és ad nekem kenyeret enni, és visszahoz atyám házához, akkor az Úr lesz az én Istenem, és ez a kő, ez az oszlop az Isten háza lesz, és én mindenemnek a tizedét Neki adom.” Ezt az oszlopot az felébredés, a szellemi felébredés oszlopának nevezzük.”

Tovább a többi oszlopért (az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF): Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Noé bárkája (Stephen Kaung)

Ez az üzenet élőszóban hangzott el a Virginia állambeli Richmondban, az Egyesült Államokban, 1982. januárjában. Ez az igeszolgálat a negyedik abból a nyolc részből álló sorozatból, mely Krisztust mutatja be nyolc személy életén keresztül Mózes első, a teremtésről szóló könyvében.

Az összes rész 1-8-ig, egyben: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“Mi Noé és a bárka eseményeinek alapvető mondanivalója? Úgy vélem, az alapvető gondolat ebben, amit Isten Szelleme meg akar láttatni velünk, hogy mit jelent Krisztusban maradni. Énók Istennel járt, az Istennel való járás pedig külső magatartást jelent. Ez a világnak szóló bizonyságtétel. Az az ember, aki Istennel jár, annak ez meglátszik az életén. Ez bizonyság, mert az élete különbözik a világétól. A külső járás belső titka viszont az, ha Krisztusban maradunk. Más szóval, nem fogunk tudni Istennel járni, ha az életünk nincs elrejtve Krisztusban. Ha Krisztusban maradunk, akkor Istennel fogunk járni. Ez lesz a természetes következménye az Őbenne maradásnak. Egyfelől tehát Énók azt mutatja, mit jelent Istennel járni, másfelől Noé viszont azt, hogy mit jelent Krisztusban maradni.”

“Néha azt gondoljuk, hogy amikor hittünk az Úr Jézusban, csak egy dolog történt – megbocsáttattak a bűneink. Istennek hála, amikor hiszünk az Úr Jézusban, megbocsáttatnak a bűneink! Ez valóban megtörtént, de amikor hiszünk az Úr Jézusban még sok más egyéb is történik. Az egyik ilyen, hogy Isten élete Krisztus Jézusban belénk költözik, és a mi életünkké válik. Újonnan születünk. A Szellemtől születünk. Új életet kapunk. Isten élete Krisztus Jézusban lesz a mi életünk. Befogadjuk magunkba Őt. Bennünk van; Krisztus bennünk a dicsőség reménysége. Krisztus van bennünk; az Ő élete van bennünk; Ő az életünk. Ez hatalmas nagy dolog! Sokkalta értékesebb, mint az, hogy megbocsáttattak a bűneink. A bűnbocsánat nagyszerű dolog. Mi, akik a halálos ítélet, a ránk nehezedő súly, a bűn terhe alatt voltunk, egyszer csak azt találjuk, hogy minden bűnünk megbocsáttatott! Ez nagyon nagy dolog! De van valami, ami még ennél is sokkalta nagyobb, mégpedig az, hogy Krisztus bejött az életünkbe. Krisztus a miénk lett úgy, mint Aki a mi életünk. Ő bennünk a dicsőség reménysége. Ez egy dolog.

De van még más is. Nem csak hogy Krisztus bejött az életünkbe azért, hogy Ő legyen a mi életünk, hanem az is történt, hogy Isten bennünket Krisztusba helyezett. Igen, bennünk van – mi pedig Őbenne vagyunk. Az 1Korinthus 1,30 szerint: „belőle vagytok pedig ti Krisztus Jézusban, aki bölcsességgé lett nekünk Istentől, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká”. Belőle – azaz Istenből – vagytok Krisztus Jézusban. Krisztus Jézusban vagyunk. Hogyan vagyunk Krisztus Jézusban? Istentől. Más szóval, amikor hiszünk az Úr Jézusban, Isten valamit csinál velünk. A Szent Szellem nem csak újonnan szül bennünket, és belénk helyezi Krisztus életét, hanem ugyanakkor Isten átvisz a sötétség uralmából az Ő szeretett Fiának uralmába. Isten kivesz bennünket Ádámból, és belehelyez Krisztusba. Ezt nem mi magunk tesszük, erre mi képtelenek vagyunk, és nem is nekünk kell megtennünk.

Néha hibásan gondolkodunk: „Bárcsak bejuthatnék Krisztusba, akkor minden gondom megoldódna!” Még Hudson Taylornak is megvolt ez a problémája. Már évek óta misszionáriusként tevékenykedett Kínában, és Isten már addig is komolyan használta. Mégis azt vette észre, hogy az élete nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Érezte, hogy kísérthető, hogy elbukik, és hogy a bizonyságtétele nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ez nagyon nyugtalanította, és imádkozással és böjtöléssel kezdte keresni Istent. Azt gondolta, „Bárcsak bekerülhetnék Krisztusba, akkor minden ilyen probléma megoldódna. De hogyan juthatok be Krisztusba?” Megpróbált bejutni Krisztusba, de nem tudta, hogyan kell. Azt gondolta, hogy hitre van szüksége, ezért hitért imádkozott, de a hit nem jött.

Ez a mi problémánk? Ha Krisztusban vagyunk, akkor minden gondunk megoldódik. De hogyan juthatunk be Krisztusba? Az Ige azt mondja, hogy már Krisztusban vagyunk. Ha pedig már bent vagyunk, akkor nem lehet újra bemenni, még jobban bent lenni, mert már ott vagyunk benne. Hudson Taylor végül egy napon felfedezte, „Miért is imádkozom? Hiszen már bent vagyok. Ő a szőlőtő, én a szőlővessző. Nevetséges volna a szőlővesszőnek folyton úgy imádkoznia, hogy bárcsak bejuthatna a szőlőtőbe, hiszen a szőlővessző a szőlőtőben van, a szőlőtő pedig a szőlővesszőben. Ők ketten egyek.”

Nem tudjátok, hogy Isten Krisztust, a dicsőség reménységét belétek helyezte? Egyedül azért lehet reménységünk a dicsőségre, mert Krisztus bennünk van, és ugyanakkor Isten bennünket is Krisztusba helyezett. Krisztusban vagyunk. Ez a mi új helyzetünk. Ez pedig nagyon értékes dolog! Isten kivett bennünket Ádámból – Ádámban mind meghalnak. Krisztusba helyezett bennünket – Krisztusban életre kelünk. Ez a mi helyzetünk. Mindenki, aki hisz az Úr Jézusban, Krisztusban van. Milyen óriási dolog ez! Krisztus a bárka, és mi a bárkában vagyunk. Krisztusban vagyunk.”

Teljes cikk: Az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Énók felvitetése (Stephen Kaung)

Ez az üzenet élőszóban hangzott el a Virginia állambeli Richmondban, az Egyesült Államokban, 1982. januárjában. Ez az igeszolgálat a harmadik abból a nyolc részből álló sorozatban, mely Krisztust mutatja be nyolc személy életén keresztül Mózes első, a teremtésről szóló könyvében.

Az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“Énók a hetedik generáció volt Ádám után. Az istenfélő Séth vérvonalából származott. Emlékszünk, Ádámnak két egyenes ágú leszármazottja volt. Az egyik Kain vonala, a gonosz vérvonal. A másik Séth vonala, az istenfélő vérvonal, és Énók az istenfélő Séth leszármazottja volt. Hatvanöt évig éppen úgy élt, mint más úgynevezett jó ember, de semmi sem volt róla feljegyezve Istennél. Csak élt hatvanöt éven keresztül. Azután nemzett egy fiút, Metusélahot, és ezután valami történt. Az élete teljesen megváltozott. Istennel járt háromszáz évig, és Isten elvitte őt.

Vajon mi hozta létre ezt a változást? Mielőtt fia, Metusélah megszületett, Énók az emberek szemében talán helyesen élt, de amúgy nem különbözött. Nem volt rossz ember, de nem volt szellemi sem. A saját maga útját járta. Valószínű, hogy néha kérte Istent, hogy jöjjön és járjon vele. De egyszer csak, miután Metusélahot nemzette, az egész életvitele megváltozott. Istennel kezdett járni, és nem Istent kérte, hogy Ő járjon vele, hanem Énók járt Istennel. Mi történt?

MI VÁLTOZTATTA MEG ÉNÓK ÉLETÉT?

A Szentírás szerint Metusélah volt a leghosszabb életű ember a világon. Kilencszáz-hatvankilenc évet élt, majdnem ezer évet. Kínában, a legendánk szerint, a legtovább egy Peng Cu nevű ember élt, ő nyolcszáz évesen halt meg, ez valamivel kevesebb, mint Metusélah kora. Metusélah hosszú életet élt – kilencszáz-hatvankilenc évet. De ha kiszámítjuk, tudjátok, hogy pontosan abban az évben, amikor Metusélah meghalt, eljött az özönvíz? Nyilvánvalóan, Metusélah születésekor Énók kijelentést kapott. Isten kijelentette neki, hogy amikor a fiú meghal, eljön az ítélet; amikor ez a fiú meghal, valami borzalmas dolog fog történni. Isten ezt a kijelentést ennek a gyermeknek a születésekor adta. És amikor Énók ezt a kijelentést kapta, ez átformálta egész életszemléletét. Azelőtt valószínűleg csak magának élt. Istenfélő magból származott, de csak magának élt, és néha kérte csak Istent, hogy járjon vele. De, amikor Isten kijelentést adott neki, hogy abban az évben, amikor Metusélah, a fia meghal, ítélet jön erre a földre, félni kezdte Istent. Hit által kezdett Istennel járni, és járt is háromszáz évig. Ez a kijelentés átformálta az életét.

Nekünk van ilyen kijelentésünk? Ha beletekintünk a mai ember történelmébe, az nem különbözik az 1Mózes 5. részétől; egyik generáció jön a másik után. Nem tudjuk pontosan, hogy hány generáció létezett a földön. (Bocsássatok meg, hogy Kínát említem, de Kína egy régi ország.) A kínai történetírásban ugyanis gyakran vezetjük vissza a történelmet a császárig. Kína történelme szerint tehát egy kicsivel több mint száz generációnk van. Találkoztam egy emberrel, aki a századik leszármazottja volt az ősapjának. De nem számít, hogy hány generáció múlt el, nemzedék követ nemzedéket, és a történet nem változik. Még napjainkban is, a minket megelőző generáció élt, fiakat és lányokat nemzett, és meghalt. Most, a mi generációnkban is élünk, fiakat és lányokat nemzünk, és meghalunk. Ugyanaz a történet.

Nincs kivétel? Nem lehet kivétel? Számítunk valami másra? Minden bizonnyal a jelenlegi korszak legvégének is a végén élünk. Isten szava szerint nagy reménységünk van. Egyrészt, Isten Igéjéből tudjuk, hogy el fog jönni az a nap, amikor Isten megítéli a világot. Énók olyan kijelentést kapott, hogy egy nap Isten meg fogja ítélni a világot, eljön az özönvíz, a fia pedig jel gyanánt volt neki. Vajon mit gondolhatott Énók, ha a fia hirtelen lázas lett – ugyanis tudta, hogy azon a napon, amikor ő meghal, valami történni fog. Neki ez a kijelentése volt, és ez megváltoztatta az életét.

Nekünk is van hasonló kijelentésünk Isten Igéjéből? Nem látjuk, hogy ennek a korszaknak a vége egyre közelebb van? Nem látjuk azt, hogy Isten meg fogja ítéli ezt a világot, mert ennek a világnak a bűne már annyira betelt? Az ítélet eljön erre a világra, és talán a mi életünk idején. Amint a Biblia mondja, amikor az emberek meggondolják azt, ami történni fog, megrettennek. De nekünk az Úr azt mondja: „Emeljétek fel fejeteket, mert elközelített a ti megváltásotok” (Lk 21,28). Más szavakkal, nekünk nagy reménységünk van. Tudjuk, hogy az ítélet el fog jönni erre a világra, de hála Istennek, nekünk reménységünk van arra, hogy elragadtatunk. Élve mehetünk el, mint Énók, anélkül, hogy átmennénk a halálon. Csakhogy amikor Énók a kijelentést kapta, megváltoztatta az egész életvitelét.

Megvan nekünk ez a kijelentésünk? Az elménkben lehet, hogy mindegyikünknek megvan ez a fajta ismeretünk. Még beszélünk is róla: „A világ a végéhez közeledik. Az Úr hamarosan jön. Az ítélet eljön erre a földre.” Amikor körülnézünk, még közelebbinek tűnik. Megvan ez az ismeretünk, de vajon kihatással van az életvitelünkre is? Vagy ugyanúgy éljük az életünket tovább, mint korábban? A saját elképzeléseink szerint járjuk a magunk útját, ami lehet, hogy nem rossz, csak pontosan ugyanaz az élet, melyet addig éltünk? Vagy pedig az történik, hogy egy ilyen kijelentés megérint, és valóban átformál bennünket. Megváltoztatja az életvitelünket, és a hamarosan bekövetkező ítélet miatt elkezdünk Istennel járni.

Ma Isten népe közül hányan igazi földlakók? Tény, hogy még mindig a földön vagyunk. Az Úr azt mondja, „Ti nem e világból valók vagytok. A világban vagytok, de nem e világból valók vagytok.” Mivel Ő kihívott minket a világból, idegenek és jövevények vagyunk ezen a földön. Csak áthaladunk rajta. Tudjuk, hogy ez a föld nem tart örökké, és mi azt az alapokkal bíró várost várjuk, melyet Isten épített, és amelyet Ábrahám, Izsák és Jákób is várt. Ők egy várost, egy országot, egy jobb országot kerestek, melyet Isten épít fel. Mi idegenek, jövevények, átutazók vagyunk, de milyen gyakran elfelejtjük ezt! Milyen gyakran válunk e föld lakóivá, gyökereinket és alapjainkat ebbe a földbe eresztve. Elkezdjük keresni e világ dolgait, ugyanúgy, mint mindenki más. Elfelejtjük, hogy csak átutazóban vagyunk; elkezdjük otthonunkká tenni ezt a helyet. Elkezdjük szeretni a világot. Elkezdünk önmagunknak élni. Ha pedig ezt tesszük, akkor váratlanul ér majd, amikor eljön az a nap. Az Úr már figyelmeztetett minket. Kijelentést adott róla. Megmutatta nekünk, hogy a világ elmúlik, és ítélet jön a földre. Ó, mennyire szükségünk van arra, hogy felkeljünk és elkezdjünk Istennel járni!

EGYETÉRTENI ISTENNEL

Hogyan járhat valaki Istennel? Az Ámós 3,3-ban a próféta azt mondja, „Vajon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” Más szóval, nem járhatunk együtt, ha nem értünk egyet. Ha én kelet felé akarok menni, te pedig észak felé, hogyan mehetnénk együtt? Ha együtt akarunk járni, egyet kell értenünk. És ha egyetértünk, akkor együtt megyünk. Ha együtt akarunk járni Istennel, ne feledjük, hogy nem Isten jár velünk, hanem mi járunk Istennel! Ha együtt akarunk járni Istennel, akkor egyet kell értenünk Vele. Egyetértünk Vele abban, hogy az ítélet eljön erre a földre? Vagy azt gondoljuk, hogy a világ egyre jobb lesz, mint néhány ember gondolja, akik az ezeréves uralmat ezen a földön építik? Egyetértünk Istennel abban, hogy az Ő szándéka az, hogy mindent az Ő szeretett Fia lábai alá vessen, hogy az Ő Fiáé legyen az első hely minden dologban? Egyetértünk Istennel az Ő akaratában? Ha igen, mit teszünk akkor? Fel kell adnunk önmagunkat, hogy Isten akarata legyen a mi akaratunk, az Ő gondolata a mi gondolatunk, az Ő célja a mi célunk. Csakis így járhatunk Istennel.

A gond velünk ma az, hogy nem értünk egyet Istennel. Néha ugyan egyetértünk, amikor éppen Ő is egyetért velünk. De legtöbbször nem értünk Vele egyet, mert megvan a saját akaratunk, a saját dolgainkat akarjuk tenni, és megvannak a saját terveink. Csak annyit akarunk, hogy Isten jöjjön velünk, és segítsen nekünk. Ezért nem járunk Istennel. Ha Istennel akarunk járni, akkor az akaratunkat alá kell vetnünk Isten akaratának. Isten nem arra törekszik, hogy nekünk ne legyen akaratunk, hiszen akarattal alkotott minket. Azt kívánja elérni, hogy gyakoroljuk az akaratunkat. Nem kéri, hogy passzív, tétlen akaratunk legyen. Arra vágyik, hogy aktív, cselekvő akaratunk legyen, hogy cselekvően akarjuk az Ő akaratát. Ezt jelenti az együttműködés. Isten azt akarja, hogy egyetértsünk Vele, és ha egyetértünk Vele, akkor képesek leszünk járni is Ővele. Egyetértesz Vele? Hajlandó vagy letenni önmagadat, és elfogadni az Ő akaratát, mint a sajátodat? Venni az Ő gondolatait, mint a sajátodat? Ha igen, akkor Ővele fogsz járni. Ez az első feltétel.

VEDD FEL ISTEN IGÁJÁT!

Ha Istennel akarunk járni, fel kell vennünk az Ő igáját. A Máté 11,29-ben az Úr azt mondja: „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.” Az Istennel való járás fegyelmezett életet jelent. Az Énók név eredeti jelentése „fegyelem” vagy „odaadó, hű”. Énók fegyelmezett, hűséges ember volt. Fegyelmezett életet élt. Belehelyezte nyakát Isten igájába Krisztussal.

Az igában két ív van kiformálva. Krisztus van az egyik alatt, a másik alatt pedig nekünk kell lennünk. Akkor egy igában vagyunk Krisztussal. Az iga Isten akarata, Krisztus pedig szelíd és alázatos. Mennyire elfogadta Isten akaratát, Isten fegyelmezését! Ő annyira fegyelmezett, hogy nincs Benne semmi ellenállás, csak aktív együttműködés, százszázalékos hajlandóság. Mi azonban nem ilyenek vagyunk. Harcolunk Isten akarata ellen – ezért van szükség a fegyelmezésre. Kell, hogy Isten fegyelmezzen minket. Amint elfogadjuk az Ő fegyelmező nevelését, képesek leszünk együtt járni Vele. Isten népének ma nagyon nagy szüksége van a fegyelmezésre. A Héberek 12-ben van szó arról, hogy az apák fegyelmezik a fiaikat. Mennyei Atyánk úgy bánik velünk, mint saját fiaival, ezért fegyelmez, rendre tanít minket. A „fegyelmezés” szó az eredetiben egyszerűen azt jelenti, hogy „gyermeknevelés”. Ő úgy nevel minket, mint gyermekeket. Azért nevel minket, hogy felnőjünk, és éretté váljunk. Csak, amikor elfogadjuk Isten fegyelmezését, leszünk képesek Ővele járni. Ha mindig a saját fejünk után megyünk, ha mindig kielégítjük hústestünk kívánságait, ha le akarjuk rázni magunkról a fegyelmezést, akkor azt gondoljuk, hogy a fegyelmezés alatt nem vagyunk szabadok. Saját szabadságunkat akarjuk – de akkor nem leszünk képesek Istennel járni.”

Tovább a teljes igeszolgálatra, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8