Megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2021. november 24-én

PDF: 2021-11-24-Radu_Gavrilut_Megtartani_a_Szellem_egyseget

Miercuri 24 noiembrie 2021 – YouTube

A következőt kérdezte valaki: „Miként lehet »megtartani a Szellem egységét a békesség kötelében«, úgy, hogy közben ne legyünk megalkuvók, amikor kapcsolatban vagyunk olyanokkal, akik másként gondolkoznak?” Ez nagyon jó kérdés, de mikor a Biblia azt mondja: „őrizzétek meg a Szellem egységét”, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy bizonyos dolgokban, bizonyos véleményekben egyetértünk, hanem ez a Szellem egységét jelenti. A Szellem egysége pedig annyira fontos, hogy ha elutasítanánk valakit, akit pedig az Úr elfogadott, az Úr nagyon megharagudna emiatt.

Az Efézus 4-ben a 3. vers ezt mondja: „igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelében”, és ezután következik a 4, 5, 6. vers, ahol azokról az alapdolgokról van szó, amiből ki kell indulnunk. Ezek a dolgok jelentik az alapját annak, amiből kiindulva ezt a közösséget valakivel fenntarthatjuk. Testvérek, ha csak ezek a dolgok azok, ami által közösségünk van valakivel, ez elég ahhoz, hogy közösségünk legyen. És erre a közösségre építhetünk. Ez pedig nagyon nehéz! Mert mindenki a saját nézőpontját, a saját elképzeléseit akarja érvényesíteni; és ezt nem is tudjuk fenntartani senkivel, csakis erről az alapról kiindulva. De ez az alap nagyon fontos! Mert sokszor mondja a Biblia: „fogadjátok be egymást, ahogy Isten is befogadott titeket Krisztusban”. „Bocsássatok meg egymásnak”, „fogadjátok el egymást”. Tehát nagyon sok minden van, ami összeköt egymással, és ezek nagyon fontosak. És hiszem, hogy Isten úgy helyezett minket egymás mellé, hogy szükségünk legyen az ajándékokra, ami a többiekben van, hogy egymás épülésére legyünk. Nem nélkülözhetjük őket. Ez nagyon fontos.

A laodiceai gyülekezet jutott ma eszembe. Azt hiszem, mindenki úgy gondolkozik, hogy igen, ez a laodiceai gyülekezet nagyon problémás volt, de engedjétek meg, hogy azt mondjam, hogy ha olvassuk a Jelenések könyvét, a 2. és 3. fejezetben egyszer csak már nem említi a „gyülekezet” szót, csak az utolsó fejezetben. Tudjátok miért? Én úgy gondolom, hogy azért, mert a helyzet annyira súlyos lett. Már nincs az, ami volt. Ha ma szétnézünk, valami szokatlant látunk. Tehát ez a laodiceai gyülekezet rossz állapotban volt. És ebben a gyülekezetben az volt nyilvánvaló, hogy nincs valóság. De az Úr nem fordult el tőle, hanem azt mondta: „ímé, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.” És hogy a szavai bátorítóak, ez is nyilvánvaló, mert azt mondja: „Végy Tőlem tűzben megpróbált aranyat!” „Végy Tőlem fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látszódjék ki szégyenteljes mezítelenséged!” „Végy Tőlem szemgyógyító írt, hogy láss!”. Testvérek, ezek a szavak nekünk szólnak. A megpróbált, megtisztított arany a mennyei természetről szól. Mi azt gondoljuk, hogy egyes testvérek meg vannak próbálva, mi pedig nem. Sor kerül ránk is. Az nem lehet, hogy keresztülmegyünk ezen az életen, és ne lássunk meg bizonyos dolgokat.

A körülöttünk levő dolgok megrendülnek. Észrevettétek? Jött hozzánk egy testvér, aki elmondta, hogy egy olyan gyülekezetben volt, ahol kétszázötvenen voltak, és az imaórákra most öt ember jár. Tehát a dolgok meginogtak. Mert nem mindig könnyű szembe menni az árral. Láttuk, hogy nagy a nyomás, minden csupa hazugság, minden csupa keveredés és zűrzavar, ami nyomást helyez ránk. Tudjátok miért van mindez? Ez miértünk van, nem a világért. A világ, látjátok, megy a maga útján. Mindez miértünk van! Hogyan viszonyulunk mi ezekhez? Megtanuljuk-e ezekből a helyzetekből mindazt, amit meg kell tanulnunk? Egyszer elmondtam, hogy mikor John Saunders megtudta, hogy rákos, a gondolkozásában egy csomó minden automatikusan megváltozott. Előző nap megnézte egy kétrészes sorozat első részét, és másnap a második részt már nem nézte meg. Nagyon foglalkoztatták az építkezésben alkalmazott faszerkezetek, ez volt a szenvedélye, az utcán járva is nézte és csodálta ezeket. Miután megtudta, hogy rákos, már nem érdekelték ezek a dolgok. Ott van a valóság a mi életünkben? Van-e arany? Tűzben megpróbált, megtisztított arany?

Mikor az Egyesült Államokban jártam, elmeséltem pár dolgot, mert kíváncsiak voltak a testvérek, miként élünk mi itt, mert ott sok mindent lehetett hallani, hogy Romániában milyen katasztrofális állapotok uralkodtak akkoriban. Elmeséltem nekik, és miután elmondtam, sajnálkozni kezdtek rajtunk. De azt mondtam, hogy ne sajnálkozzanak, mert csak aki méltó, az lesz megpróbálva. Ha ma Isten megkímél bennünket, tudjátok miért van ez? Mert gyengék vagyunk. Ezért kímél bennünket az Úr. De a salaknak fel kell jönnie a felszínre. Nekünk nem kell naivaknak lennünk, és azt hinnünk, hogy ó, minden jó lesz, és jól lesz dolgunk. Tudjátok meg, hogy lesznek megpróbáltatások, nem olyanok, mint most, hanem sokkal nagyobbak. Felkészülteknek kell lennünk. Imádkozzunk, hogy az Úr változtassa meg a gondolkozásmódunkat! Ne várjuk azt, ahogy az 1Thesszalonikában van, 5,3: „amikor ezt mondják: békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájuk”. Miért jöjjenek mi reánk ilyen szomorú dolgok, mert nem számítunk rá, hogy az Úr meg akarja próbálni, meg akarja tisztítani az aranyat. El akarja távolítani a salakot! Azt akarja, hogy valóság legyen az életünkben az, amit mondunk. Hogy az emberek láthassák, hogy valóság az, amit mondunk, nem csak szavak.

Tudjátok, mit mondott Kit testvér? Egyesek elmentek tőlük a gyülekezetből, és mikor elváltak egymástól, volt, aki örült, mások számára meg fájdalmas volt. Ő pedig azt mondta, hogy amikor egy végtagot levágnak, a test szenved, de a levágott tag nem érez semmit.

Testvérek, az Úr munkálkodjon az életünkben, hogy olyan emberek legyünk, akik megértik az időket, akik tudják, mi vár ránk. Imádkozzatok azért minden időben, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek. Imádkozzatok, ne várjátok meg, hogy a dolgok megtörténjenek veletek, imádkozzatok már előre. A mi imádságunk ez kell, hogy legyen, hogy az Úr készítsen el bennünket.

Bizonyára, ahogy a testvérnő is elmondta az imént, az Úr vele volt, gondot viselt róla, és minden helyzetben ott volt az Úr, de mégsem volt könnyű, mert olyan helyzeteken megyünk át, ahol még nem jártunk. De hű az Úr, és hű is lesz, ahogy sok helyen találjuk a Bibliában, hogy Ő hű maradt mindvégig. Tehát ez a helyzet most, mikor mi élünk. Ő alaposságot kíván, hogy meg legyünk vizsgálva, hogy megláthassuk azokat a dolgokat, amelyeket Ő meg akar változtatni az életünkben. Az Úr legyen irgalmas hozzánk és munkálkodjon az életünkben.

Egy a test, egy a Szellem, egy az Úr, egy a hit (Radu Gavriluţ)

Magyar tolmácsolással hallgatható a lenti linkre kattintva.

Egyenest a cél felé

elhangzott: Marosvásárhely, 2021. 03. 07.

Ef 4, 1-7. 11-16. 2Kor 3,12-16. 2Krón 11,13-17. 1Kor 12,13. Róm 12,9-10.

View original post

Radu Gavriluț bizonyságtétele

Elhangzott 2020. június 3-án, Nagyváradon. PDF: Radu Gavriluț bizonyságtétele
https://www.ekklesiaoradea.ro/

Szeretnék elmondani egy történetet az életemből. 1975-ben tértem az Úrhoz. A kezdeti öt év alatt sok probléma volt, azután 1980-ban kezdtek a dolgok lecsendesedni, ekkor kerültem Margittára. Soha nem jártam ott azelőtt, tehát nem ismertem senkit. Mivel ott éltem, kerestem testvéreket, akikkel közösségben lehetek. Senki nem mondta nekem, hogy üljek nyugodtan, és a saját dolgaimmal foglalkozzam, hanem bejártam az egész környéket, hogy testvéreket találjak. Miután minden lehetőséget kimerítettem, találtam is, de nem olyanokat, akikkel a közösséget gyakorolni lehetett volna. Amikor pedig megértettem, hogy nem kell így folytatnom tovább, akkor otthon maradtam. Ketten voltunk a feleségemmel, és imádkoztunk, hogy az Úr küldjön testvéreket, akikkel közösségünk lehet. Szép lassan az Úr elkezdett munkálkodni, és elénk hozott olyanokat, akikkel közösségben lehettünk. Örültünk ennek a közösségnek. Nagyon kevesen voltunk. És mi történt? Problémák jöttek azoknak a testvéreknek az életében, akik odajöttek. Én azt vártam volna, hogy túllépjenek ezeken a helyzeteken, hogy ne győzze le őket az adott probléma az életükben. De az történt, hogy a próbák leverték őket, és elmentek. Annak ellenére, hogy nagyon kevesen voltunk, elmentek. Nagyon összezavarodtam, mert úgy imádkoztam: Uram, munkálkodj Te a testvéreknek az életében, hogy ne menjenek el, hogy megnyíljanak a szemeik, és tudjanak a Te oldaladon maradni. Ennek ellenére elmentek. Akkor imádkoztam, és azt kérdeztem: Uram, mi a magyarázat, miért mentek el ezek a testvérek?

Mielőtt elmondom az Úr válaszát, amit akkor megmutatott nekem, szeretnék valami mást említeni. A hitéletem elején egy testvér nagyon világosan azt mondta nekem: „Radu, arról beszélj, amit az Úr munkált a te életedben! Ne szólj egyebet!” Voltak körülöttem jóindulatú testvérek, akik tanácsoltak volna, hogy mit tegyek. De ez a testvér azt mondta: „Azt, amit az Úr munkált a te életedben!” ezzel pedig valamilyen konkrét megtapasztalásra utalt. „Ezzel kapcsolatban kérj az Úrtól két-három igeverset, és erről beszélj!” Persze, amikor ő ezt mondta nekem, én nem láttam nagy veszélyt ebben a dologban. És rövidesen, olvasva, tanulmányozva a Bibliát, elkezdtem sok dolgot megérteni az Igéből, és azt hittem, hogy sok mindent tudok. Nem voltam felkészülve arra, hogy a testvér tanácsát megfogadjam. Már nem volt ott velem, hogy figyelmeztessen. Ha ott lett volna, biztos figyelmeztetett volna: „Radu, állj meg!”

Akkor imádkoztam, és kértem az Urat: Uram, mi a magyarázat? És az Úr adott két igeverset. Egyik a Róma 15,18: „…mert nem merek szólni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam….” A másik az 1Jn 1,3: „…amit hallottunk és láttunk, azt hirdetjük néktek…”. Más szavakkal, akkor megértettem, hogy leginkább én voltam hibás abban, hogy ezek a testvérek elmentek. Azt kell hirdetni, amit láttunk, amit hallottunk, és nem azt, amit csak olvastam… Mert ha egy bizonyos helyzetben mond egy Igét az Úr, például, hogy „ne félj”, és ha hallottad ezt, ha megláttad az Urat – akkor a dolgok megváltoznak. Olvashatok igeverseket, hihetem, hogy ezek választ adnak a szükségemre, hihetem, hogy ezek az igék az Úrtól vannak, és szeretném, ha mindez így történne. De ahhoz, hogy az Úr megtanítson nekem valami valóságosat, sokféle helyzeten visz keresztül. Összezavarodunk, minden kusza bennünk, míg rá nem ébredünk a valóságra, hogy ne beszéljek olyanról, amit nem Krisztus munkált bennem. Ha Ő szól hozzám, akkor valami egészen más történik.

Elkezdjük olvasni a Bibliát, azután beszélünk azokról a dolgokról, amiket olvastunk. Nagyon sok testvér csak beszél. Jó, ha ismerjük a Bibliát. De testvérek, valamit megtapasztalni, az valami egészen más! Lehetnek olyan alkalmaink, amikor olvassuk a Bibliát, és sok mindent magunkévá teszünk a történetekből. De eljön az idő, amikor az Úr szólni akar hozzánk. Nem azt, amit megértettem, ami nekem tetszett egy szövegből. Nem! Én elmondhatom mi az, ami nekem tetszett, de amit az Úr akar munkálni az életemben, az egészen más. A hallott Ige, az az Ige, amit a Szent Szellem akar közölni nekem személyesen, az az Ige az ÉLET. És a hit ennek az Igének a hallása nyomán jön létre. Elolvashatunk igeverseket, és kereshetünk vigasztalást, biztonságot bennük, de ez a biztonság nem áll meg, nem tart sokáig. Mert az Úr arra akar megtanítani, hogy Tőle függjünk.

Voltam valakinél az elmúlt napokban, aki varázslókhoz járt és olyan papokhoz, akik jósolnak. A természeti ember olyan, hogy szeretné tudni, egy adott helyzetben mi fog történni. Mi lesz a házasságommal? És a természeti, hústesti ember megy, és megkérdezi ezeket az embereket. De az Úrnál másként van. Amíg az Úr nem mondja meg, hogy mi lesz veled, addig te csak bízzál Benne. Az Úr nagyon elégedett, amikor valaki bízik Benne.

Mi lesz az életemmel? Az Úr munkálkodik. Adhat egy Igét, amely például azt mondja, hogy mivel Ábrahám türelmesen várt, birtokba vette az ígéreteket. És lehet, hogy azt mondja: „Radu, neked életed végéig várnod kell, míg egyes ígéretek beteljesülnek.” És ha Ő ezt mondja, nem pedig azt, amit már sokszor mondtam, hogy amikor az Úr szétosztotta Kánaán földjét, egyesek kaptak birtokot, amelynek örülhettek, de a papok és a léviták nem kaptak birtokot. Milyen áldás ez! Hogy bízzanak az Úrban, és áldást nyerjenek az Úrban! Milyen áldás, ha az Úr nem mondja meg, mi lesz veled, hanem bíznod kell Benne, és tudnod azt, hogy Ő munkálkodik, Ő irányítja az életedet. Mert az Úrnál nem az imádságra kapott válasz a legfontosabb, hanem amit Ő munkál ez alatt az idő alatt, míg te várod a választ az imádságra, és hálaadással jössz az Úrhoz: Uram, ne válaszolj, ha nem akarsz. Nem annak akarok örülni, hogy Te válaszolsz, és a Te válaszod az, amit én gondoltam, hanem annak akarok örülni, hogy Te irányítod az életemet. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm, Ő füves legelőkre visz, és csendes vizekhez terel. Ő asztalt terít nekem ellenségeim előtt. Én így akarok élni.

Ha vannak olyan helyzetek, amikor az Úr nem válaszol, és egyes testvérek sajnálkoznak rajtam: te nem örülhetsz annak, mint mások, hogy például karácsonykor az egész család az asztal körül van, és milyen nagy öröm, mikor mind ott vannak. Igen, ez igaz. De aminek örülni tudok az az, hogy: te nem kapsz ilyen értelemben örökrészt. Én vagyok a te örökséged. Én veled vagyok, és Én meg akarlak áldani.”

Ahogy a testvérnő az imént mondta, nála a dolgok nehezebben mennek. Hála az Úrnak ezért! Mert az Úr azt akarja, hogy Ő legyen a mi örömünk. Örülj a testvéred sikereinek is, de addig is tudd azt mondani: Uram, én kész vagyok minden évben újra vizsgázni, de örülni akarok Benned. Mert Te céllal teszed ezeket a dolgokat az életemben. Mint azok a szent asszonyok, akik meddők voltak. Mások szültek, ők pedig meddők voltak, és még gúnyolódtak is velük emiatt, de az Úr megáldotta őket. Az Úr újítsa meg az elménket, hogy láthassuk az „arany napokat”, ahogy a testvérnő mondta. Hogy értékelni tudjuk az időt, és tudjunk az Úrban bízni akkor is, ha nem válaszol az imádságainkra – és kiváltképpen akkor.

Ezt tapasztaltam annak idején, és nagy hatással volt az életemre, amikor megértettem: Uram, nem akarom megnyitni a számat, hogy olyan dolgokról beszéljek, amiket nem láttam, és nem hallottam. Mert tudjátok, hogy akkor mi történik? Semmi hatással nem lesz azoknak az életére, akik hallgatják. „…Nem merek szólni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam…” ezt mondja Pál apostol.

Az Úr áldjon meg minden testvért, és a nehezebb helyzetekben, amelyeken átmegyünk, tudjunk az Úrhoz jönni, és lássuk meg az Urat a problémák közepette. Ez adhat örömöt és megelégedést, ha meglátom Őt. Hogy megnyíljanak a szemeim, hogy láthassak, hogy nem vagyok elhagyatva, elfelejtve. Az Úr nem feledkezik el rólunk. Értékesek vagyunk az Ő szemeiben, és az Ő céljai értékesek.

„Ő változtatja meg az időket és az alkalmakat” (Szabó Zoltán)

Elhangzott 2020. március 22-én, Nagyváradon https://www.ekklesiaoradea.ro/

PDF: Ő változtatja meg az időket és az alkalmakat

Dániel könyvéből olvasok néhány verset, a 2. fejezetből. Ez az a rész, amikor a fiatal Dániel a király előtt áll, és megfejti a király álmát. „Ezt mondta Dániel: Isten neve legyen áldott örökkön örökké, övé a bölcsesség és a hatalom. Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat (más fordításban: ő az, aki megváltoztatja az időket és a korokat). Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság” (Dániel 2,20-22).

Úgy hiszem, sokan elcsodálkozunk, milyen gyorsasággal léptek életbe változások az életünkben. Hozzászoktunk ahhoz a mértékhez, mellyel az utóbbi években vagy évtizedekben ez történt. Megpróbáltunk folyamatosan alkalmazkodni a nyomáshoz, melyet az élet minden területén tapasztaltunk, de most egyszer csak, hirtelen történik valami, méghozzá elképesztő gyorsasággal.

A király álmának magyarázatában mond valamit Dániel a 34. versben: „Miközben nézted, egy kő zuhant le anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet.” A király egy szilárd anyagokból készült, teljesen stabilnak tűnő, lenyűgöző építményt látott maga előtt. Ám egyszer csak egy kő – sőt lehet, hogy csak egy kövecske – lezuhant, és az egészet darabokra zúzta. Ezek az igék voltak bennem Isten Igéjéből ezen a héten, amikor figyelemmel követtem, hogy mi történik a világban.

Meglepett az a gyorsaság, mellyel az egész földet elárasztotta ez a világjárvány, és az élet minden területén éreztette a hatását abban, amilyen változások történtek. Nagyon sokan elkezdtek félni, pánikba esni. A munkahelyemen láttam, hogyan változnak meg az emberek. Némelyeknek az arcán látszott a páni félelem attól, hogy mi következik. Egyesek attól félnek, hogy fogékonyak a betegségre, mások attól rettegnek, hogy egyáltalán mi lesz. A munkahelyen, ahol dolgozom, minden alkalmazottat el kellett küldeni harmincadikától kezdve. Olyan dolgozóink vannak, akik 1995 óta, egész életükben ott dolgoztak.

Ebben a helyzetben pedig a szokásosnál is jobban kerestem, milyen mondanivalója van az Úrnak. És az Ő válaszának egy része ez az ige volt Dániel könyvéből. „Ő változtatja meg az időket és az eseményeket. Övé a bölcsesség és a hatalom. És Ő jelenti ki, ami mély, és el van rejtve.”

Mindenféle elméletek vannak; van, aki megpróbálja megmagyarázni a dolgokat, mi hogyan történt, mások szerint emberi kéz műve, és nagyon könnyen mi is elveszhetünk ezekben a részletekben, melyek az igazság árnyékai lehetnek ugyan, de nincs meg a lehetőségünk rá, hogy pontosat tudjunk. Amit azonban biztosan tudhatunk, ami igazán lényeges és amit keresnünk kell, az ez: hogy Isten az, aki megváltoztatja az időket és az eseményeket, Ő alakítja a körülményeket, Ő tudja, mi van a sötétségben, és a világosság Vele lakik.

Testvérek, bárki bármit mond, az az ő véleménye, nekünk csak az számítson, amit Isten mond, amit Ő nekünk kijelent. És Isten kijelenti nekünk, mert a gyermekei vagyunk. És Krisztus bennünk lakik, és ezért van hozzáférésünk ehhez a világossághoz. Ez van most a szívemen, a bátorítás, buzdítás szavai, hogy felemeljük a tekintetünket Isten felé, hogy az Ő világosságában tudjunk döntéseket hozni. Fordítsuk a szívünket Isten felé, így éljük az elkövetkező napokat.

Van egy jól ismert, és legtöbbet idézett igeszakasz Habakuk próféta könyvében. A próféta egyszer csak azt látja, hogy jön az ítélet az Isten népét szorongató nép ellen. És ez az ítélet, az ellenség elpusztítása, Isten népe számára is szenvedést hoz. Habakuk utolsó versei: 3,16-19.: „Hallottam, és reszketett a szívem, hangjától megremegtek ajkaim. Fájdalom járja át csontjaimat, reszkető léptekkel járok. Bárcsak nyugtom lenne a nyomorúság napján, amely eljön a bennünket fosztogató népre! Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az Úr előtt, örvendezek szabadító Istenem előtt. Az Úr, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem.”

Erről az Úrban való örömről, hogy hogyan lesz Isten menedék valóságos módon, erről szeretnék néhány szót szólni. Lehet, hogy egyesek közülünk, akik idősebbek, emlékeznek évtizedekkel ezelőtt történt dolgokra a testvérek körében. Emlékeztek, milyen gyakran mondtuk egymásnak és mi magunknak is, hogy Őbenne mindenünk megvan. Mindent megkaptunk Krisztussal együtt – ez Isten Igéje. De sok helyzetben, gyakran, én sem léptem be ebbe, nem vettem birtokomba ezt a valóságot. Most, amikor ezekben az időkben élünk, meg kell látnunk, hogy ezeket a körülményeket Isten készítette el, azért, hogy még inkább be tudjunk lépni ennek a ténynek a valóságába.

Ebben a levélben Pál megköszöni az ottani testvéreknek az ajándékot, amit küldtek, és ekkor nagyon fontos és aktuális személyes bizonyságot tesz, mert így folytatja: „Nem azért mondom, hogy szükségben vagyok; mert én megtanultam megelégedettnek lenni azokban, amikben vagyok. Tudok pedig nyomorogni, tudok bővelkedni is; mindenben és mindenikbe be vagyok avatva, jóllakásba is, éhezésbe is, bővelkedésbe is, szűkölködésbe is: mindent elbírok abban, aki engem megerősít, a Krisztusban” ( Filippi 4,11-13).

„Nem beszélek a szükségeimről”. Ha visszatekintünk csak az elmúlt napokra, vajon hányan nem beszéltünk a szükségeinkről? Pál azt mondja: „Nem a nélkülözésről beszélek, mert megtanultam valamit.”

Testvérek, azért van most mindez Istentől, hogy megtanuljunk valamit. Hogy úgy tekintsünk ezekre a változásokra nap mint nap, mint lehetőségre az Úrtól, hogy megtanuljunk valamit. Hogy megtanuljam, hogy úgy éljek, hogy megelégedett legyek abban, amiben vagyok. Csak akkor nem fogok többet a szükségletekről beszélni.

Kicsit tanulmányoztam ezt a szót: Mit jelent megelégedettnek lenni? Általánosságban véve azt, hogy valaki nem vágyik többre. De Isten Igéjében ennél többről van szó! Lehet, hogy valaki egy sarokban várja, hogy elvonuljon a vihar, és azt mondja, elégedett vagyok ezzel a sarokkal. De Isten nem ezért helyezett minket ebbe a világba! Mindannyian az Ő tervének részét képezzük, ott, ahová helyezett minket. Ahol vagyunk, ott kell visszatükröznünk ezt a világosságot, melyet Isten a szívünkben felragyogtatott.

2Korinthus 9,8: „Hatalmas pedig az Isten minden kegyelmet kiárasztani rátok, hogy mindenben mindenkor teljes elégségetek lévén, bőven legyen nektek minden jó cselekedetre.” Ebben a versben találjuk még ugyanezt a szót, hogy „megelégedés”.

Testvérek, tény, hogy Krisztus élete van bennünk, és Krisztussal együtt megkaptunk mindent, ami szükséges az életre és a kegyességre, de ha nem tanuljuk meg a mostani körülményeinkben, hogy ennek a valóságnak megfelelően éljünk, akkor a másik végletbe kerülünk. Akkor a szükségletekről fogunk beszélni, akkor tele leszünk félelemmel, pánikkal. Ez a két lehetőség van.

Pál azt mondja: Megtanultam. Nem tudott mindent még Pál apostol sem – de Isten olyan körülményeket készített számára, ahol ezt megtanulhatta. A körülmények tanították meg. Könnyű megelégedésről beszélni, ha van bőven élelem, ha tele a hűtő, és megkapjuk a fizetést minden hónapban. De ha ez meginog, akkor mit teszünk?

„Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét.” Testvérek, mindig mondhatjuk: Uram, amit eddig megismertem a kegyelmedből, már nem elég! Ez a helyzet most még nehezebb, itt még nem jártam. Add Uram, nekem a Te még több kegyelmedet! És megkapván ezt a kegyelmet, meg tudjuk tenni, ami ránk lett bízva. („Minden jótéteményre bőségben legyetek.”) És ha belépünk ebbe, akkor bátorítani tudjuk a körülöttünk levőket is.

Szükség van a családra, szükség van a testvérekre. Mondtam a testvéreknek Margittán is, amikor először hallottunk erről az összegyűlési tilalomról, hogy tudatosan keressük egymást, használjuk a telefonokat! Nem helyettesíti az összejövetelt, de tudjunk egymásról, osszunk meg egymással egy-egy igét, amit az Úr mondott nekünk, kérdezzük meg, hogy vagy abban, amin átmész. Segítsünk a testvéreknek a körülmények fölé emelkedni, Isten felé fordulni, mert minden, ami körülöttünk van, oda hat, hogy lefelé nézzünk.

Filippi 4,12: „Megtanultam, hogy minden körülmények között elégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.” De tudjátok, hogy ahogy Radu is szokta mondani, itt az „ismerős vagyok” helyett a „be vagyok avatva” fordítás a helyesebb. Mit jelent beavatva lenni? Hogy segítenek neked felfedni valamit, ami addig nem volt világos.

Testvérek, Isten Szelleme közel van mindnyájunkhoz, bennünk van. És várja, hogy meghalljuk a hangját, és Ő azt mondja: nem az, amit az online hírekben és az újságban olvasunk, nem az, amit a szomszédok meg a kollégák mondanak, nem az a valóság, az csak a felszín. A valóság Istennél van, aki világosságot ad. Mindenkit be lehet ebbe avatni, Isten mindegyik gyermekét. És akkor eljutok oda, hogy nem beszélek tovább a nélkülözésről, és megtanulom napról napra, helyzetről helyzetre, hogy ebben az értelemben is megelégedett legyek, hogy elegendő erőforrásom van Krisztusban, hogy minden jótéteményre bőségben legyek.

„Krisztus bennünk.” Egyik reggel a Héberekhez írt levél első részéből olvastam, ahol azt mondja az ige, a 3. versben: „Aki az Ő dicsőségének visszatükröződése és az Ő valóságának képmása.” És ahogy a Róma 8,32-ben van: „Mi módon ne ajándékozna vele együtt nekünk mindent.” Testvérek, tekintsünk úgy az eseményekre, amelyeken keresztülmegyünk, mint olyan alkalmakra, amikor ezt megtanulhatjuk.

Befejezésként egy történetet hozok Elizeussal. Miután hosszú utat tett meg Illéssel, az utolsó közös útjukat, átkeltek a Jordánon, és Isten felvitte Illést. Tudjátok mi történt akkor: leesett Illésnek a köpenye, Illés elvitetett, fiatal tanítványa pedig ottmaradt. És elindult visszafelé a volt gazdájának a köpenyével. Amikor a Jordánhoz ért, megállt, felemelte a köpenyt, és felkiáltott: „Hol van az Illés Istene?” Testvérek, régen egy bizonyos nehéz helyzetben az Úr szólt hozzám ez által az ige által. És azóta többször megtörtént, hogy megálltam egy helyzet előtt; nem tudtam merre induljak, nem tudtam, mit tegyek. És az Úr újra elém hozta ezt az igét, és Elizeussal együtt felkiáltottam: Hol van Illés Istene? És Illés Istene, a mi Istenünk, a mi Urunk Jézus Krisztus Istene kijelentette Magát, és választ adott.

Valószínű, hogy még egy ideig eltart ez a helyzet, és nem lesz lehetőség rá, hogy hetente két, három alkalommal a testvéri közösség felemeljen, bátorítson. Ha csak várom, hogy mikor lesz rá újra alkalom, akkor értékes időt vesztegetek el. Sőt, elveszítem annak a lehetőségét is, hogy most belépjek ezeknek a tényeknek a valóságába.

Testvérek, az Úr azt akarja, hogy ne arra nézzünk, ami meginog ezekben a helyzetekben, amelyekben most vagyunk, hanem tekintsünk arra, amit az Úr akar adni ezek helyett a dolgok helyett. Ami örökkévaló, ami nem tud meginogni. Az Úr segítsen, hogy a nehézségekben felnézzünk és felkiáltsunk: hol vagy Uram? Jelentsd ki Magad! És ilyen módon megtanulhatjuk Pál nyomdokain: igen, valóban, Krisztus elégséges ebben a helyzetben is és a másikban is. Az Úr segítsen ebben. Ámen.

“Ti adjatok nekik enni!” (Radu Gavriluț)

Teljes, két részes igeszolgálat PDF-ben: 2015-08-02-Radu_Gavrilut_Ti_adjatok_nekik_enni

Részlet:

“Sokak számára, akik az Úrhoz tértek, a gyülekezet titok maradt, mert elfedték a hagyományok. Az emberek gondolataiban nagy az összevisszaság, és egyszerűen nem látják, hogy mi valójában a gyülekezet. Azt mondtam egyes testvéreknek, akik összegyűlnek: testvérek, nagyon egyszerű megbeszélni egy időpontot, összejönni, és azt mondani: ez a gyülekezet. Együtt vagyunk, teszünk valamit, hogy elteljen az a két óra vagy annyi sem.

Az utóbbi időben egyre világosabban látom, hogy nagyon fontos a közösség. Csel. 2,42: „és foglalatosak valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyér megszegésében és a könyörgésben.” Értjük, mit jelent az apostolok tudománya? Ez nagyon fontos, mert Isten Igéje nagyon terjedelmes. Az interneten majdnem minden gyülekezet megjelenik ilyen címekkel: „Hitvallásunk”, „Mit hiszünk mi”. És több pontban leírják azt, amit ők hisznek. Arra gondoltam: ti csak ennyit hisztek, amit itt leírtatok? A Bibliában még nagyon sok minden van ezeken kívül.

 Láttam olyanokat, akiknek vannak bizonyos meglátásaik, nézeteik, és ezekhez nagyon ragaszkodnak, mert ezek nagyon népszerűek. Az egyik az, hogy a gyülekezet elragadtatik a nagy nyomorúság előtt (annak ellenére, hogy ez ellentmond az írás szellemének). Félünk a szenvedéstől. Azt mondta valaki: milyen jó, hogy mi nem megyünk keresztül a nyomorúságon! Ezt feleltem: ha nem megyünk keresztül nyomorúságon, nem jutunk el oda, ahova kellene. Nevezhetjük nagy vagy kicsi nyomorúságnak, szükséges, hogy nyomorúságon menjünk keresztül. Nem lehet nélküle. A szenvedés kitartást szerez.

 Mikor a búza érik, és a búzaszem megfelelő nagyságú lesz, még nagyon sok nedvességet tartalmaz. Az első dolog, ami történik vele, hogy a szár elszárad, megszakad az összeköttetés a földdel, és csak a napfénnyel marad kapcsolatban. A napfény szenvedést jelent. Ettől kezdve nagy szüksége van a napfényre. Nem kell félnünk a nyomorúságtól, mert az Úr megígérte: „vele leszek a nyomorúságban” (Zsolt 91,15). El tudjátok képzelni, mi lenne velünk, ha tudnánk, mi fog történni holnap, vagy holnapután, vagy egy év múlva?

 A közösség nem csak azt jelenti, hogy te kapsz valamit általam Krisztusból, hanem hogy én is kapok valamit a benned lévő Krisztusból. Én most, ha szólok az Igéből, adok valamit a testvéreknek, és ezt szeretném tenni, de a végén, beszélgetve egy testvérrel vagy testvérnővel, én is szeretnék kapni általuk valamit Krisztusból. Ez a közösség. A közösség nem azt jelenti, hogy eljövök, és meghallgatok egy prédikációt. Krisztust kell tudnom adni másoknak minden alkalommal.

 Lukács 12,35-43: „”Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva. Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr, amikor megérkezik, virrasztva talál. Bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik. És ha a második vagy ha a harmadik őrváltáskor érkezik is meg, és virrasztva találja őket: boldogok azok a szolgák! Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura: melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába. Ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!” Péter ekkor megkérdezte: “Uram, nekünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: “Ki tehát a hű és okos sáfár, akit az úr szolgái fölé rendel, hogy idejében kiadja élelmüket? Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál!”

Mit jelent eledelt adni másoknak? Azt jelenti: Krisztust adni másoknak. Hogyan tehetnénk ezt akkor, amikor Ő eljön, ha nem tesszük meg ma? Ha ma nem tesszük, bizonyosan nem fogjuk tenni akkor sem, mikor eljön az Úr. Ezt ma kell elkezdeni.”

(…)

“Mindenhol, ahol a gyülekezet egy szervezet, egy rendszer lett, ezek a dolgok teljesen el lettek hanyagolva. A rendszer lerombol mindent, ami szellemi. Például a kenyértörés szertartás lett; és nem az történik, hogy az emberek számára valóságos, élő és friss lesz az Úrról való megemlékezés, hogy rá irányítsák a tekintetüket – Zsolt 34,6: „akik Ő reá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul.” Hanem minden nagyon merev. Mikor gyerek voltam, egy ilyen helyre jártam, és ez számomra nagyon unalmas volt. Nem tudtam megérteni, mi történik. Az emberek arcán se láttam az Úrra való emlékezés örömét. Minden annyira eltávolodott. Tudjátok, mire gondolunk, amikor vasárnap reggel összegyűlünk? Arra gondolunk, hogy milyen lesz a prédikáció. Nem tudunk az Úrra gondolni. A prédikáció lett az összejövetelek középpontja. Elégedettek lennétek, ha nem lenne prédikáció? Én azt hiszem, hogy sokan elégedettek lennének, mert így az Úr felé fordulnának, Róla emlékeznének.

 A közösség nagyon fontos. Nem csak, hogy kapjunk valamit, hanem hogy adjunk is másoknak. Egyszer jött hozzánk egy nőtestvér, akinek nagyon sok problémája volt, és féltem ettől a találkozástól. Imádkoztam. Ez a nőtestvér elmondta, hogyan szabadította fel őt az Úr, és nagyon örültem, mert Krisztust láthattam meg benne. Nekünk Krisztust kell megtapasztalnunk!

 Reggel az evangéliumokból olvastam, és arra gondoltam: Isten itt volt a földön, és az emberek nem látták. Közöttük volt. Egyesek nagyon kemények voltak vele szemben, és haragudtak azért, amit tett és ahogy megnyilvánult. De Ő minden helyzetben tökéletes volt! El volt rejtve a szemeik elől. Az övéihez jött, de az övéi nem fogadták be, visszautasították, nem látták, hogy Ő az. Arra gondoltam, hogy bárha meg tudnánk állni egy kicsit az evangéliumok olvasása közben, hogy láthassuk, hogy minden beszédében, minden megnyilvánulásában van valami magasztos, valami, amit az ember nem tud megérteni! Nem tudod megérteni, ki volt és milyen volt Ő. Amikor a tanítványokkal beszélt, ott volt ez a nagyság, amikor az ellenségeivel beszélt, ugyanilyen volt; a fájdalmai közepette is méltósággal viselkedett. Mindenben különleges volt. Ha keresnénk azt, hogy az Úr megmutassa nekünk az Ő cselekedeteit, az Ő eljárásait, nagyon megérintene bennünket az, hogy milyen is Ő.

 Szeretném, ha az Úr munkálkodna az életünkben, hogy megértsük, hogy hosszú út áll előttünk. És itt elsősorban magamra gondolok, hogy meg tudjam érteni, hogy tudjam Krisztust adni a testvéreknek, és legyek kész elfogadni Krisztust másoktól. Lehet, hogy azt gondolod: mit tudok én adni? Ez nem helyes, mert amit te tudsz adni, azt más nem adhatja. Az Úr szólt az emberekhez, amikor nehéz helyzetekben voltak, és volt igéje a nyomorúságban levők számára. Ha nem vagyunk nehéz helyzetben, akkor nem tudjuk azt megérteni. Amit mi elmondhatunk, amit mi megtapasztalunk, az egyedi. Senki más nem tudja. Lehetnek ismeretei, lehetnek ajándékai, de nem tudja azt megtenni, amit én vagy te. Ahogyan te tudod építeni a gyülekezetet, olyan módon csak te tudod ezt megtenni. Ha te nem teszed, akkor a gyülekezet ezt megérzi. Ha magunkra nézünk, és azt mondjuk: „ugyan, mit tehetnék én? Hiszen itt vannak ezek a testvérek, nekik mindig van mondanivalójuk” – de ha így gondolkozunk, az Úr munkája kárt szenved.”

Tovább a teljes szolgálatra: 2015-08-02-Radu_Gavrilut_Ti_adjatok_nekik_enni

Ne építs olyan falat, amit bujkálásra használsz!

Átemelve innen: Bibliai látásmód blog

“Általában elmondható, hogy vannak olyan keresztények, akik rövidebb-hosszabb ideig, akár évekig is, belekezdenek egyfajta bujkálásba, egy maguk által készített elmebeli fal, vagy feltételezés, okoskodás mögött. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy ez semmi mást nem szolgál, azon felül, hogy egy hatalmas öncsalás. Mint hogy a minden területre kiterjedően meggátolja az adott ember, szellemi, lelki fejlődését. A szellemi érettség, a hit, a kapcsolatokban való őszinteség, az Istennek való engedelmesség, és sok más terület van szó szerint ilyenkor kiszáradva.

Az emberünknél a céltévesztettség, a gyümölcstelenség, a dolgok megmagyarázása, egyfajta bujkálás figyelhető meg. Minden külső okot képes ilyenkor, akár valós akár nem, felnagyítani, és ez mögött a fal mögött, éveket elbujdosni, magát és másokat is elhitetve, hogy mindenki sáros, és ami rajta található sár, ahhoz pedig neki semmi köze, mert mástól fröccsent rá. Ehhez társul önigazultság, önsajnálat, kevélység, fásultság és megkeseredés, és sok minden más is. Nem is ragozom tovább, rendkívül kiüresítő/felemésztő állapot ez. Az embert lent tartja, a környezetének azt üzeni, hogy a kereszténység nem működőképes, mert lám- lám, és különben is, meg aztán. Tehát szó szerint rossz bizonyság. Ebből az következik, hogy az Istennek való dicsőségadás és hálaadás helyett, megszomorítja Isten szellemét, és a környezetében lévő embereket nem hogy ösztönözné az Istenkeresésre, hanem még el is löki őket a magatartásával. Sok ilyen kiépített bujkáló fal létezik. Nézzünk meg párat a legszembetűnőbbek közül:

Fals a pásztor, de a gyülekezet is. Képmutatóak, lopnak, csalnak, hazudnak. Gyenge/vagy téves a tanítás, nincs kenet, szeretetlenek… Ennek a falnak a másik oldala pedig ez: Te egyszerűen annyira mocskos és bűnös vagy, hogy nem mehetsz le ezek közé az Istennel járó, szent emberek közé. Ha ez a fal áll, bujkáljon bármelyik oldalán is a hívő, az ördög sajnos nyerésre áll, az ilyen hívő életében. Épp az Istennel és az Isten népével való közösséget aknázza alá ilyenkor, a tenyerét dörzsölve.

A másik ilyen gyakori fal, hogy nekem nincs szükségem gyülekezetre, ahhoz, hogy hívő életet éljek. Ennek a falnak a másik oldala, teljesen mindegy milyen a hívő életem, én legalább járok gyülekezetbe (még ha semmi nem is változik évek óta az életében, és tisztában van azzal, hogy keményszívű), ide tartozik szorosan a helytelen prioritás fala, ahol az Isten országának a keresését gyakorlatilag minden megelőzi.

Egy következő fal amit elhitetve magukat ki szoktak építeni egyesek: a nekem nincs hitem, én nem tudok hinni, van olyan változata is, hogy Isten nekem/velem nem tesz semmit, azért hogy higgyek neki. Ennek a falnak a túloldala, pedig így hangzik, Isten megtett mindent, kész tény az üdvösségem, tegyek bármit is ezután, a jegyem tuti a mennyei helyekre. (nos az ilyen hí-per-szuper kegyelem, sok fontos igerészt és történetet nem vesz figyelembe, ami igen nagy felelőtlenség. Csak egy példa:„Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája. És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgat. Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.” Akárhogy is, de lehet látni, bizony folyik a falgyártás, az ördög legnagyobb örömére. De hogy ne örüljön sokáig, van egy csodálatos fegyver, az Isten igéje, ami képes ezeket a felállított falakat, elmebeli korlátokat bezúzni, és felszámolni.

„Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak; És készen állván megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyst teljessé lesz a ti engedelmességetek.”

Zárszóként, bátorítani szeretnék, mindenkit, hogy ilyen, a fentebb vázolt munkában ne legyen kőműves, ne emeljen olyan falakat, amelyek csak elválasztják Istentől és Isten népétől.

Ha már késő, és állni látsz ilyen falakat az életedben, kérlek, rakj most félre mindent, és mondd el az Atyának, hogy meguntad a falak gyártását, és a mögöttük való bujkálást is. Nevezd nevén, amit megmutat a Szent Szellem és bánd meg ezeket. Ne felejtsd Isten ígéretét: „Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok.” „Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.” „Annak okáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.”

Köszönöm a figyelmeteket. “

Szellemi növekedés és közösség – Zac Poonen

Szellemi növekedés:

Az Efézus 4.3-13-ban Pál az egység szükségességéről beszél Krisztus testében. Azt mondja, hogy minden hívőnek „meg kell tartani a szellem egységét … míg eljutnak a hit egységére.” Sok terület lehet, ahol hívőként nem ugyanúgy látunk dolgokat. Lehet, hogy nem értesz egyet azzal a látásommal, hogy a gyülekezet át fog menni a nagy nyomorúságon mielőtt Jézus visszajön és magához vesz minket. Gondolhatod azt, hogy Krisztus vissza fog jönni a nagy nyomorúság előtt, de ettől eltérő vélemények is lehetnek. Nem tudjuk elérni az egységet a hit minden területén, de addig szellemben egynek kell lennünk. Nem kell várnunk vele, amíg a hit minden területén egységre jutunk, mielőtt szellemben egyesülnénk.

Fokozatosan el kell jutnunk „az érett férfiúságra, Krisztus teljességének mértékére”  (Ef. 4.13). Törekednünk kell, hogy növekedjünk hitben és segítsünk másokat, hogy felnőjenek a teljességre. Nem kell csecsemőnek maradnunk, akiket ide s tova hányjon a hab és hajtson a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által.” (Efézus 4.14).

Isten megengedi, hogy ki legyünk szolgáltatva a megtévesztésnek és a hamis tanításoknak, hogy tudjunk növekedni a megkülönböztetésben: a megkülönböztető képességünk különben nem fejlődik ki. Ezért engedi meg, hogy olyan sok csaló és hamis próféta járkáljon a keresztyének között. Így képesek leszünk különbséget tenni, hogy kinek hamis a szelleme és kinek igaz. Nem kell megítélnünk másokat, de különbséget kell tenni. Így gyakoroljuk a szellemi megkülönböztetést. Az Efézus 4.15 arra bátorít minket, hogy „igazságot szóljunk szeretetben, hogy növekedjünk.” Figyeljük meg az egyensúlyt az igazság és a szeretet között. Igazságot kell szólnunk? Igen. Mindig. De meg van engedve nekünk, hogy olyan módon tegyük azt, ahogyan szeretnénk? Nem. Az igazságot szeretetben kell szólni. Ha nem tudsz igazságot szólni szeretetben, akkor várnod kell addig, míg van benned elég szeretet az emberek felé, hogy szóljad nekik az igazságot. A szeretet egy asztal, amin írni tudsz az igazság tollával. Ha megpróbálsz asztal nélkül írni, akkor a levegőben írsz, amit senki sem lesz képes megérteni. Az igazságot kell szólni szeretetben mindig – a pulpitusnál és a magánbeszélgetésben – hogy „fel tudjunk növekedni hozzá minden tekintetben, aki a Fej, a Krisztus.”

Közösség:

Az Efézus 4.16-ban Pál arról beszél, hogy az egész test, szép renddel egybe van kapcsolva és egybe van szerkesztve az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben.”

kapcsok itt a közösséget jelentik. Nézd meg, hogy mennyi kapocs (ízület) van csak az egyik karodon.  Van egy kapocs a vállnál, egy a könyöknél, egy a csuklónál és aztán három kapocs van minden ujjban: összesen legalább 17. Ezek a kapcsok biztosítják a karod szabad mozgását. Ha egy erős felső és egy erős alsó karod van, de ha a könyök bemerevedik, mit tudsz kezdeni azzal a karral? Semmit. Nem csak az erő teszi használhatóvá a karodat. A kapcsoknak is működni kell.  Nézzük most meg ennek alkalmazását Krisztus testére. Itt van egy jó testvér, aki egy erős felkar, és amott egy másik jó testvér, aki egy alsókar. Nekik azonban nincsen közösségük egymással. Ez a tragédia Krisztus testében ma. Az emberi testben ezt ízületi gyulladásnak hívják és nagyon fájdalmas. Sok helyi gyülekezetnek ízületi gyulladása van. Ha a kapcsaink helyesen működnek, akkor nincs semmi hang, de amikor egy test ízületi gyulladásban szenved, az nyikorog: minden mozdulatra egy egészségtelen zaj hallható. Amit ma hívők „közösségének” hívnak az pontosan ilyen: nyikorog. Ha azonban jól működnek a kapcsok, akkor nincs semmi zaj. Az egymással való közösségünknek ilyennek kell lenni. Ha ez nem így van a te esetedben, akkor néhány gyógykúrát kell venned ízületi gyulladásra: meghalni „önmagadnak”. Amikor meggyógyulsz akkor a másokkal való közösséged csodálatos lesz. Ez Isten akarata Krisztus testében.

-§-

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének megadásával: www.cfcindia.com

Fordította: Abonyi Sándor (https://keskenyut.wordpress.com)