George Cutting: Biztonság, bizonyosság, öröm – 3/3. rész

PDF-ben a teljes füzetke letölthető (1-3. rész): George_Cutting-Biztonsag_bizonyossag_orom

– Ha megmenekültem – mondhatod mégis –, miként lehet, hogy a tapasztalataim olyan változékonyak? Oly gyakran elveszítem minden örömömet és vigaszomat, és ugyanolyan nyomorult és levert leszek, mint a megtérésem előtt.¹

Ezzel pedig elérkeztünk harmadik témánkhoz, mely nem más, mint

AZ ÜDVÖSSÉG ÖRÖME.

A Szentírás tanításában azt találjuk, hogy míg Krisztus műve által nyerünk üdvösséget és Isten Igéje által nyerünk bizonyosságot, vigasztalásban és örömben a Szent Szellem tart meg minket, aki minden üdvösségre jutott ember testében lakozást vett.

Nem szabad azonban elfelednünk, hogy mindenkiben, aki megmenekült, még mindig ott van a „hústest”, tehát az a bűnös természet, amellyel természetes emberként megszülettünk, és amely valószínűleg már az anyánk ölében nyugvó csecsemőként is megmutatkozott bennünk. A hívőben élő Szent Szellem ellenáll a hústestnek, és annak minden tevékenységétől, legyen az indíték, szó vagy tett, megszomorodik. Amikor a hívő „az Úrhoz méltón” jár, a Szent Szellem megtermi benne áldott gyümölcseit – „szeretet, öröm, békesség…” (lásd Galata 5,22). Amikor viszont hústesti módon, világiasan jár, a Szellem megszomorodik, ezek a gyümölcsök pedig kisebb vagy nagyobb mértékben hiányozni fognak. Hadd fogalmazzam meg a következőképpen azok számára, akik hisznek Isten Fiában:

Krisztus munkája és az üdvösségünk elválaszthatatlanul összetartozik, ha az egyik áll, a másik is áll, ha az egyik bukik, a másik is bukik.

A járásunk és az örömünk elválaszthatatlanul összetartozik, ha az egyik áll, a másik is áll, ha az egyik bukik, a másik is bukik.

Ha Krisztus váltságműve összeomolhatna (és áldott legyen Isten, hogy nem fog soha összeomlani), akkor a mi üdvösségünk is vele pusztulna. Ha a járásunkban megbotlanánk (és vigyázzunk, mert ez megtörténhet), akkor azzal együtt az örömünk is odalesz.

Ezért olvassuk az első tanítványokról, hogy „az Úr félelmében és a Szent Szellem vigasztalásában jártak” (Cselekedetek 9,31 – KJV). Majd ismét: „A tanítványok pedig beteltek örömmel és Szent Szellemmel” (Csel 13,52). Szellemi örömöm a megmenekülésem utáni járásom szellemi jellegével lesz arányos.

Látod már, kedves Olvasóm, miben hibáztál? Összetévesztetted az örömödet a biztonságoddal, ami két teljesen eltérő dolog! Amikor a saját vágyaid kielégítése, dührohamaid, világiasságod stb. miatt megszomorítottad a Szent Szellemet, és elveszítetted az örömödet, azt gondoltad, a biztonságod rendült meg. Holott, ismétlem:

A biztonságunk azon múlik, amit Krisztus tett ÉRTÜNK.

A bizonyosságunk azon múlik, amit Isten Igéje mond NEKÜNK.

Az örömünk azon múlik, hogy nem szomorítjuk-e meg a Szent Szellemet BENNÜNK.

Amikor Isten gyermekeként bármi olyat teszünk, amivel megszomorítjuk Isten Szent Szellemét, az Atyával és a Fiúval való közösségünk átmenetileg megszakad; és csakis, amikor megítéljük magunkat, és bűneinket megvalljuk Neki, akkor áll helyre az Istennel való közösség öröme.

Tegyük föl, hogy gyermekünk valami rosszaságot csinált. Az arckifejezéséből világosan látszik, hogy valami nincs rendjén. Fél órával korábban még vidáman sétálgatott velünk a kertben, megcsodálta, amit mi is, minden tetszett neki, ami nekünk is. Más szóval, közösségben volt velünk, a mieinkhez hasonló érzései és gondolatai voltak. Most azonban mindez megváltozott, és engedetlen, rossz gyermekként áll egyik lábáról a másikra a sarokban.

Bűnbánattal bevallotta ugyan tettét, és mi biztosítottuk megbocsátásunk felől, büszkesége és az énje azonban továbbra is távoltartja tőlünk, és savanyú ábrázattal búslakodik egymagában.

Hová lett a fél órával korábbi öröm? Tökéletesen szertefoszlott. Miért? Mert az egymással való közösségünk megszakadt.

Mi történt vajon a kapcsolattal, mely fiunk és miköztünk félórával ezelőtt fennállt? Talán annak is vége lett? Az is megsérült vagy megszakadt volna? Semmiképpen sem. Hiszen a gyermek hozzánk fűződő kapcsolata a születésétől függ; ám a velünk való közösségét a viselkedése határozza meg.

Most viszont egyszer csak kijön a sarokból, és megtört szívvel, megtört akarattal az egész dolgot megvallja az elejétől a végéig, mi pedig láthatjuk rajta, hogy épp annyira gyűlöli az engedetlenséget és a rosszaságot, mint mi – ölbe vesszük hát, és csókokkal borítjuk el. Az öröme helyreállt, mert a velünk való közössége is helyreállt.

Amikor Dávid olyan szörnyűségesen vétkezett Uriás feleségének dolgában, nem azt kérte: „Add vissza nekem szabadításodat”, hanem azt: „Add vissza nekem szabadításod (üdvösségem) örömét!” (Zsoltár 51,12).

Folytassuk azonban kicsit tovább az előbbi példázatunkat! Tegyük föl, hogy amíg gyermekünk a sarokban tölti az idejét, erőteljes kiáltás rengetné meg a házat: „Tűz van!” Mi történne akkor a gyermekkel? Sorsára hagynánk a sarokban, az égő ház összeomló falai közt? Lehetetlen! Nagyon valószínű, hogy őt vinnénk ki elsőként a házból. Jól tudjuk hát, hogy a szeretetkapcsolat egy dolog, az egymással való közösség öröme pedig valami egészen más.

Amikor tehát a hívő vétkezik, megszakad az Istennel való közössége, örömét pedig elveszti. Ez nem is áll helyre, míg megtört szívvel az Atya elé nem járul, és bűnét meg nem vallja. Majd, Istent szaván fogva tudomásul veszi, hogy bocsánatot nyert, hiszen Isten Igéje egyértelműen kijelenti: „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1János 1,9).

Vésd jól az eszedbe, drága hívő, hogy nincs semmi, ami oly erős lenne, mint az Istennel való kapcsolatunk köteléke, és nincs semmi, ami sérülékenyebb volna a Vele való közösségünk szálánál! Az előbbit semmiféle földi vagy ördögi tanács vagy hatalom egyesített ereje sem képes szétszakítani, míg az utóbbit egyetlen tisztátalan indíték vagy vigyázatlanul kimondott szó is megtörheti.

Ha fél órára felhő sötétíti el napodat, alázd meg magad Isten előtt, és vizsgáld meg útjaidat! Mikor pedig a tolvaj, ki megrabolta örömödet, lelepleződött, azonnal hozd világosságra a dolgot, valld meg bűnödet Istennek, az Atyának, és kíméletlenül ítéld meg magadat, hiszen vigyázatlan, gondatlan lelkiállapotodban hagytad a tolvajt akadálytalanul behatolni. De soha, soha, SOHA ne téveszd össze a biztonságodat az örömöddel!

Ne gondold ugyanakkor, hogy Isten szemernyit is elnézőbb lenne a hívők bűnével, mint a hitetlenekével szemben! Nincs kétféle mércéje a bűnre; a hívő bűnét ugyanúgy meg kell ítélnie, mint azét, aki az Ő szeretett Fiát elutasítja. Nagy különbség van azonban a két ember, a hívő és a hitetlen közt abban, hogy a hívő bűnei nem ismeretlenek Isten előtt, hiszen a Bárány mindet elhordozta, amikor a Golgota keresztjén függött, valamint hogy a bűn kérdése ott egyszer és mindenkorra jogilag rendeződött – mert az ítélet a hívő helyett az áldott Helyettesre sújtott, Aki „bűneinket maga vitte fel testében a fára” (1Péter 2,24).

Aki Krisztust elutasítja, annak saját magának kell hordoznia bűneit a tűz tavában örökre. Amikor azonban a hívő vall kudarcot, a bűn mint büntetőjogi kérdés nem hozható fel ellene ismét [azaz nem válhat megint megváltatlanná], hiszen azt Maga a Bíró rendezte el egyszer és mindenkorra a kereszten; az Istennel való közösség kérdése azonban minden egyes alkalommal napirendre kerül a Szent Szellem által, valahányszor a Szellemet megszomorítja.²

Végezetül hadd hozzak egy utolsó példát. Csodálatos, holdfényes éjszaka van, a telihold a szokásosnál is fényesebben, ezüstösebben ragyog. Egy férfi a kút kávájára könyökölve bámul le a mélybe, s a hold vízen tükröződő másában gyönyörködve jegyzi meg a mellette állónak:

– Mily kerek és csodálatosan szép a hold ma este! Mily csendesen és fenségesen terül el!

Épp csak elhallgat, mikor a másik váratlanul kavicsot ejt a kútba, mire emez így kiált fel:

– Jaj, a hold szétszakadt, és foszlányai össze-vissza úszkálnak a vízen!

– Ezt nem mondhatja komolyan – hökken meg a másik, – nézzen föl, ember! A hold szemernyit sem változott. A kút vize, mely visszatükrözi a holdat, az változott csak meg!

Hívő, alkalmazd saját magadra ezt a képet! Szíved a kút. Ha a gonosznak nem engedsz teret, Isten áldott Szelleme Krisztus dicsőségéből és értékességéből merít és jelenti azt ki számodra, hogy vigaszod és örömöd legyen. Ám amint valamilyen helytelen indítékot kezdesz szívedben dédelgetni, vagy haszontalan szó szalad ki a szádon, melyet nem ítélsz meg azonnal, a Szent Szellem felzavarja a kút vizét, és boldog élményeid szertefoszlanak; bensőd nyugtalanná válik és felkavarodik, míg megtört szellemmel meg nem vallod Isten színe előtt bűnödet (ami a belső felkavarodást okozta), és ezáltal újra helyre nem áll az Istennel való közösséged nyugodt, édes öröme.

Amikor azonban szíved így tele van nyugtalansággal, meg kell-e kérdeznem:

Krisztus műve megváltozott-e? Nem, egyáltalán nem! Akkor pedig üdvösséged sem változott.

Hát Isten Igéje megváltozott-e? Bizonnyal nem. Üdvösséged bizonyossága tehát nem rendült meg.

Mi változott hát akkor? Nem más, mint a Szent Szellem tevékenysége benned, mert ahelyett, hogy Krisztus dicsőségéből merítve az Ő becses voltának érzésével töltené meg szívedet, megszomorodott, mert el kellett fordulnia gyönyörűséges feladatától azért, hogy bűnösséged és méltatlanságod érzésével töltsön el téged. Elveszi tőled addigi vigaszodat és örömödet, míg meg nem ítéled és ellen nem állsz annak a gonosz dolognak, amit Ő is megítél, és aminek ellene van. Amikor ezt megtetted, az Istennel való közösséged is helyreállt.

Tegyen az Úr minket egyre elővigyázatosabbá, nehogy megszomorítsuk „az Isten Szent Szellemét, aki által megpecsételtett[ünk] a megváltás napjára” (Efezus 4,30).

Bármilyen erőtlen legyen is a hited, kedves Olvasóm, nyugodj meg annak bizonyosságában, hogy az áldott Úr, aki megnyerte bizalmadat, soha nem fog megváltozni! „Jézus Krisztus tegnap és ma és MINDÖRÖKKÉ ugyanaz” (Zsidókhoz írt levél 13,8). Az Ő elvégzett műve sem fog megváltozni soha. „Amit Isten cselekszik, az ÖRÖKKÉ megáll, ahhoz nincs mit hozzáadni, és abból nincs mit elvenni” (Prédikátor 3,14). Az Ő kimondott Igéje sem változik soha. „Megszárad a fű, és elhull a virága, de az Úr beszéde ÖRÖKKÉ megmarad” (1Péter 1,24-25). Bizalmam tárgya, biztonságom alapzata és bizonyosságom alapja így egyformán ÖRÖKKÉ VÁLTOZHATATLAN.

Szeretetem gyakran csekély,

örömöm hullámzón árad, apad,

de az Úr nem ismer változást,

békeségem Őbenne ugyanaz marad!

Én változom, de Ő soha,

nem hal meg Krisztus, Ki enyém,

Szerelmében van nyughelyem,

igazsága erős kötelék.

Hadd kérdezzem meg ismét: „MELYIK OSZTÁLYON UTAZOL?” Fordítsd szívedet Istenhez, és Neki válaszold meg ezt a kérdést.

„Inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug” (Róma 3,4). „Aki azonban elfogadta [Krisztus] bizonyságtételét, ezzel megpecsételte, hogy az Isten igaz” (János 3,33).

Legyen ennek a „nagy üdvösségnek” örömteli bizonyossága a tiéd, kedves Olvasó, most és „amíg eljön”!

„Ezeket írtam, hogy tudjátok: nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, örök életetek van” (1János 5,13).

1A hívő hullámzó tapasztalataival kapcsolatban lásd még Watchman Nee: A lélek üdvössége c. könyvének 3., Hit által élni c. fejezetét (megjelent Kiadónk gondozásában). (ford.)

2A hívő ítéletével kapcsolatos további részletekért lásd D.M. Panton: Krisztus ítélőszéke c. írását. (ford.)

A szellemi növekedés szakaszai (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2023. április 16-án, Ploiești-en. PDF: 2023-04-16-Radu_Gavrilut_A_szellemi_novekedes_szakaszai

A szellemi növekedés szakaszairól szeretnék beszélni. Természetesen mindegyik szakaszra rászánhatnánk egy-egy egész alkalmat is, most azonban egyes szakaszokkal bővebben szeretnék foglalkozni, másokkal kevésbé, aszerint, ahogyan én értem ezeket.

Olvassuk el ismét a Róma 6,3-14-ig terjedő részt: „Avagy nem tudjátok-é, hogy akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk azért ő vele együtt a bemerítés által a halálba, hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi óemberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élünk is ő vele. Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal, a halál többé rajta nem uralkodik. Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer, hogy pedig él, az Istennek él. Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban. Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek, hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek. Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik, mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.”

Egy nagyon fontos dolgot szeretnék kiemelni, ami most a kereszténységben elveszett. Sokak számára érthetetlen ez; nem értik, és nem is beszélnek erről. Ha az interneten hallgattok prédikációt, figyeljétek meg, beszélnek-e erről. Akad persze, ahol igen, de én román nyelven nem találtam ilyet.

Jézus azt mondta a zsidóknak, akik hittek benne: „ha énbennem maradtok (…), megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”

Tehát, amikor elolvassuk a Róma 6,6-ot, az egész nagyon egyértelmű: „a mi óemberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek (ne legyünk a bűn rabszolgái)”. Ez befejezett tény; az, hogy az óemberünk Krisztussal együtt megfeszíttetett, nem akkor történik, amikor hitre jutunk, hanem ez megtörtént, immár kétezer évvel ezelőtt. De míg a mennyei világosság nem ragyog rá erre az igeversre, addig ez nem válik valósággá; a tanítás pedig nem tesz szabaddá, csak az igazság tesz szabaddá. Emiatt mondja Pál: „mit használok néktek, ha nem szólok hozzátok kijelentésben?” Mi haszna lenne annak? Tarthatok én nagyon pontos és részletes bibliamagyarázatot, és kifejthetem alaposan a Római levelet, mondhatok bármit, de ha ehhez nem társul mennyei világosság, az életetek holnap is ugyanaz marad. Ez a probléma.

Tehát, a kijelentés, a világosság az Úrtól jön, és felragyog a bibliai igeversek felett – vagyis, más szavakkal, ahogy az Úr Jézus mondta: „a beszédek, amelyeket én szólok néktek, szellem és élet” (János 6,63). A görög szó, amelyet itt a beszédekre használ, nem logosz, hanem rhéma.

Ha megkérdezem itt az egyik testvért: Hiszed-e, hogy az Úr Jézus meghalt a te bűneidért? Hiszed, de nem szabadultál meg. Miért? Mert a mennyei világosság nem ragyogott fel erre az igazságra. Csak az eszeddel érted. Mert ha a világosság felragyog, a következő napon nagyon fog zavarni, ha bűnben élsz; zavarni fog a természeted, zavarni fog, hogy a dolgok nincsenek rendben az életedben, és te is kiáltani fogsz, mint Pál: „Ó, én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” És akkor választ fogsz kapni.

Tehát, az első fontos lépés, miután keresztények lettünk, az, amikor megszabadulunk a bűntől. A bűntől való szabadulás pedig nem mi magunkban van, hanem Krisztusban. Valahányszor kiesünk ebből a pozícióból – és tudjátok, hogyan eshetünk ki legkönnyebben ebből a Krisztusban való pozícióból? Mikor megpróbálunk másnak lenni. Mert mi a saját erőnkből akarunk megváltozni, és ilyenkor azonnal kiesünk. Megítéljük magunkat, a gonosz pedig jön: Látod, hova jutottál? Reménytelen eset vagy! És akkor még jobban elhatározod magad, hogy más leszel, és a következő lépés még nagyobb bukás lesz, és így tovább, mindig egyre nagyobb a bukás, egészen egy bizonyos napig. Tudjátok, akkor mi történik? A pap, mikor megvizsgálta a leprást a táboron kívül, ránézett, és mikor a lepra már az egész testét elborította, kijelentette: Tiszta! (3Móz 13,13)

Vannak, akik meglepődve fedeznek fel dolgokat az életükben. Valaki elmondta, meglepődött, hogy mire volt képes. Azt válaszoltam: Ennél még sokkal rosszabb dolgokra is képes vagy, mint amit tettél. Bármire képes vagy! Egy más valaki, aki bűnbe esett, azt mondta: „Nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyesmire.” Te nem hiszed, de bármire képes vagy. Ha bizonyos körülmények között élsz, és nem érted meg, hogy el kell futnod bizonyos bűnök elől, akkor te is odajutsz, mint mások, mert te sem vagy más anyagból formálva.

Tehát, az első fontos szakasz, hogy megszabaduljunk a bűntől. Vannak itt olyanok, akik nem szabadultak meg a bűntől? Nem imádkozni kell azért, hogy az Úr tegyen valamit, mert Ő már megtette. Meg kell látnotok, amit Ő már megtett! És mikor meglátjátok, hogy Ő mit tett – Róma 6,6 – akkor megszabadultok a bűntől. Testvérek, ez rendkívül fontos! Nem tudunk előrébb jutni, ha ezen a vizsgán nem mentünk át. Enélkül nem tudunk továbbmenni. Hiába akarjuk elhagyni a bűnt, ha nem szabadultunk meg tőle, nem fog menni.

Róma 6,17-23: „De hála legyen az Istennek, hogy bár szolgái voltatok a bűnnek, szívből engedelmesekké lettetek a tanításnak az iránt a formája iránt, melyre adattatok; és miután szabadokká tétettetek a bűntől, szolgáivá lettetek az igazságnak. Emberi módon szólok a ti testetek erőtelensége miatt. Mert amint rendelkezésére bocsátottátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek szolgák gyanánt a törvénytelenségre, úgy bocsássátok most rendelkezésére a ti tagjaitokat szolgák gyanánt az igazságnak a megszentelődésre. Mert mikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. Micsoda gyümölcsét vettétek tehát akkor azoknak, amiket most szégyenletek? Mert azoknak a vége halál. Ellenben most, hogy megszabadultatok a bűntől és szolgáivá lettetek az Istennek, megvan a gyümölcsötök megszentelődésre, a vég pedig az örök élet. Mert a bűnnek a zsoldja halál; az Istennek kegyelemajándéka pedig örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban.”

Láttuk tehát ezekben az igeversekben, hogy megszabadultunk a bűntől. Ez nagyon jó hír, ugye? De a következő szakasz, ami nagyon fontos, miután megszabadultunk a bűntől, hogy a testi tagjaimat ne adjam ismét a bűnre. Miután megszabadultál a bűntől, miután megláttad a bűn rútságát, elkezdesz ártatlanul felfedezni, olvasni könyveket, nézni bizonyos dolgokat, tenni bizonyos dolgokat, és a tagjaidat, amelyeket Istennek kellene adnod, a bűnnek adod. Újra rabságba kerültél. Miután egyszer megszabadultál a bűntől, a tagjaidat ne add a bűnnek! Mit szeretnél megtapasztalni, ha a tagjaidat újra a bűnnek adod? A lábad a bűnre fut, oda mégy, ahova nem kellene, a kezeddel teszel dolgokat, a szemeddel nézel, a füleddel hallgatsz, és szeretnéd, hogy győzelmed legyen, és imádkozol. Nem tudsz imádkozni! A tagjainkat Istennek kell adnunk. A szemünknek nem kell olyan dolgokat néznie, amit nem kell, a fülünknek sem kell hallgatnia olyasmit. A szánknak nem kell ízlelnie azt, amit előbb szerettünk. Egy testvér elmondta, az apja iszákos volt, és mert az apja ivott, neki vigyáznia kell, hogy ő ne vegyen alkoholt a szájába. Az én apám nem volt iszákos, ha akarnék, ihatnék, de nem szeretem. De ha valaki szereti az italt, az már probléma.

Ha például futballrajongó voltál, és megszabadultál ettől, de vettél egy nagy képernyős tévét a nappaliba, nagy lesz a kísértés, hogy megint nézd a meccseket. Gondolod, hogy mindig utálattal fogod nézni a Messi góljait? Biztosan nem, hanem keresni fogod, hogy megnézd a Messi góljait. És megnézed egyszer, megnézed kétszer, aztán már a kolozsvári csapatot is megnézed.

De testvérek, nem tudjátok, hogy a ti testetek a Szent Szellem temploma, és nem a magatokéi vagytok? Ezzel a testtel nekünk sáfárkodnunk kell. Nem mi vagyunk az ura. Amikor az életünkben felragyog a világosság, és először meglátjuk ezt – és nem csak az értelmünkkel, mert az értelmünkkel felfoghatjuk; olvassuk az igeverseket, és megértjük: igen, így van. Valóságosan meg kell látnunk, hogy a test nem a miénk, hanem az Úré, és felelősségre leszünk vonva azért, miként sáfárkodtunk vele. De itt is érvényes ugyanez, hogy ezt nem lehet csupán észbeli meggyőződésből megtenni, hanem imádkoznunk kell, amikor elolvastuk ezt az igeverset: „Nem tudjátok? Feledékenyek vagytok? Nem tudjátok, hogy a ti testetek a Szent Szellem temploma?” Azt hiszed, azt tehetsz, amit akarsz. Azt hiszed, megengedheted magadnak, hogy úgy élj, ahogy akarsz. Élhetünk, ahogy akarunk, de ha megértettük, és a mennyei világosság felragyogott felettünk, akkor onnantól nagyon elővigyázatosak leszünk.

Ha megnézzük Izrael táborát azután, hogy kijöttek Egyiptomból, azt látjuk, hogy a családok mindenféle sátrakban laktak. Ott élték az életüket, viccelődtek, jól érezték magukat, de volt egy sátor, ahová nem lehetett csak úgy belépni. Isten azt mondta Mózesnek: „Helyezd el a sátort a táboron kívül és én oda megyek.” És mikor Mózes ment, hogy találkozzon Istennel, tudjátok mi történt? Az izraeliták mind kijöttek a sátraik elé, és nézték, mi történik ott. Tisztelettel voltak a sátor iránt. Meg kell lennie ennek a tiszteletnek – de ez csak akkor lesz bennünk, ha imádkozunk, és kérjük: „Uram, nyisd meg a szememet, hogy lássam, nem a magamé vagyok, hogy nem tehetem a testemmel azt, amit akarok!” És eljön az idő, mikor már nem fogjuk olyan könnyedén teljesíteni a lelkünk vágyait. Mert amikor azt mondja az Ige: „nem tudjátok, hogy a ti testetek a Szent Szellem temploma?”, itt nem csak a testre utal, hanem a lélekre és a szellemre is. A lelkem kíván valamit – hát hogy ne adnám meg neki? Meg kell adnom, amit kíván. Egyesek szeretnek nézni dolgokat, mások mindig fülhallgatóval járnak, nehogy valamiképpen meghallják a Szellem suttogását. Zenei alaphangon kell, hogy éljenek. Így nem lehet hallani.

Testvérek, ez a második nagyon fontos dolog, miután megszabadultatok a bűntől. Ne próbáljátok ezt megtenni azonban, ha még nem szabadultatok meg a bűntől. Hallottam ugyanis fiatalokat, akik sóhajtoznak, hogy nagyon nehéz. Mi olyan nehéz? Ha azt mondod, nagyon nehéz, ez azt jelenti, hogy a saját erődből élsz. Láttatok madarakat repülni? Ha megkérdeznénk egy madarat: „Hallottál te Newton törvényéről?” Nem hallott. „És mégis tudsz repülni? Legyőzöd a gravitáció törvényét, és gondtalanul repülsz?” Testvérek, mikor mi megtanuljuk ezeket a titkokat, akkor normálisan fogunk élni. A madaraknak nincs szükségük energiaitalra, hogy eljussanak a meleg országokba, egyszerűen repülnek. Persze szükség van a gyakorlatra. Ez a második nagyon fontos lépés: szánjátok oda a ti tagjaitokat Istennek. Különösen a fiatalok. Mikor próbálkozol, az nem jelent megoldást; a menekülés útja az, ha meglátod, hogy hiába próbálkozol, nem sikerül – és akkor Isten munkálkodik, és sikerülni fog. Tehát, ahogy haladunk előre, a dolgok is bonyolódnak.

A következő nagyon fontos dolog, hogy bennünk élet van. Ha olvassuk a Róma 6-ot, láthatjuk, hogy új életünk van, és mégis, ez az élet nem látszik meg. Mi a titka annak, hogy ez az élet megmutatkozzon? Két dolog nagyon lényeges ezzel kapcsolatban. Egy: a mi belső emberünknek meg kell erősödnie. A belső ember nem erős. Az énünk erős, annyira, hogy a mi régi látásmódunk uralkodik továbbra is. Például, ha én megmondom egy makacs embernek, hogy makacs, elismerheti, hogy igen, valóban az. De meg tud-e változni? Nem tud, csak akkor, amikor kezd meglátni valamit, éspedig azt, hogy a mi belső emberünknek meg kell erősödnie. Ez pedig egymódon tud megerősödni: ha használjuk.

Mi nagyon sok mindent csak az elménkkel tudunk, és nem váltak részünkké. Például azt mondja a Róma 8,13: „Ha a test cselekedeteit a szellemmel megölitek, éltek.” Vagy: „Imádkozzatok a szellem által.” Hogyan kell szellem szerint imádkozni? Tehát a belső emberünket nem használjuk, gyenge marad, az énünk viszont továbbra is erős. Ahogy Dávidnál is volt, mikor király lett, és a Séruja fiai nagyon erősek voltak. Dávid felkent király volt, mégis azt mondta, „Séruja fiai nagyon erősek”, tehát Séruja fiai azt tették, amit akartak. Éppen így van velünk is. Szeretnénk legyőzni a kísértést, szeretnénk másként cselekedni, de a belső emberünk gyenge. Nem halljuk, mit mond. Mikor szólt utoljára hozzátok az Úr?

Azt mondta valaki, hogy nem ért velem egyet. Furcsa lenne, ha egyetértenél velem, mondtam, de ha imádkozol, meglátod, úgy van-e. Ha nem, akkor jogod van nem egyetérteni velem. Tehát, sok módja van, hogy ez a belső ember megerősödjön. De ha mi továbbra is az értelmünket és a természetes képességeinket használjuk, a belső ember továbbra is gyenge marad. Szeretnénk megváltozni, de nem megy.

A másik út pedig az, hogy a külső emberünkön, a lelkünkön repedések keletkezzenek, hogy a bennünk levő élet előtörhessen. És van egy út, hogy ezek a repedések létrejöjjenek, amit nagyon sokan elhanyagolnak. Az utóbbi időben beszéltem erről. Ez az út pedig a következő: Vegyük fel a keresztet, tagadjuk meg magunkat, és így kövessük az Urat. Azt olvassuk az Úr Jézusról: „és emelvén az ő keresztjét, méne az úgynevezett Koponya helyére”. Tudjátok mit jelent, hogy visszük a keresztet a Golgotára? Azt, hogy semmilyen jogunk nincs! Sokan kérdezik: Meddig? Hogy-hogy meddig? Nincsenek jogaink. Ne védjük meg magunkat? Aki a kivégzés helyére megy, annak nincsenek jogai. Senki sem kérdezi meg, jogos-e az, amit tesznek velünk, vagy sem. Nincsenek jogaink. Vége! Jézus felvette a keresztjét, és ment a Golgotára.

Ez a kereszt, amelyről eldönthetjük, felvesszük-e vagy sem, és ez tőlünk függ. Hogy elfogadjuk mindazt az igazságtalanságot, amit velünk tesznek – ezt jelenti hordozni a keresztet. Tehát nincsenek jogaink. Különösen ha valaki szülő, ha nagyobb gyermekei vannak, akkor az elvárásai, mint jó apa, vagy jó anya… semmi joga nincs. A gyerekeknek megvannak a saját jogaik és kötelességeik. Tehát, ha nem tanuljuk meg hordozni a keresztet naponta, hústesti emberek maradunk. Minden nap számos lehetőségünk adódik a keresztet hordozni. És ha elfogadjuk, hogy ne védjük magunkat, ne igazoljuk magunkat, hanem elfogadjuk, úgy, ahogy az Úr Jézus is alárendelte magát az igaz Bírónak, nem fenyegetőzött, nem szidalmazott, és elfogadott mindent a Gazda kezéből. Ha így járunk el, akkor azt fogjuk látni, hogy a szellemi befogadóképességünk nő. Ha nem így teszünk, olyan emberek leszünk, akik nem tudnak elfogadni semmilyen helyreigazítást.

Tehát testvérek, a külső embernek össze kell törnie – a külső emberen az ember lelkére gondolok, a lélekre, amelyet az énünk irányít. Az én az, ami a lelkemet vezérli, és hogy az élet felszínre tudjon törni, az énünket kezelésbe kell venni. Láttuk Jákób életét, hogyan bánt vele az Úr, és hogyan vette kezelésbe. Mit gondoltok, miért akarta elnyerni az áldást és az elsőszülöttségi jogot? Mert ez volt a hagyomány a családjukban. De Jákób nem tudta mit jelent ez, mert még nem találkozott Istennel. Mikor először találkozott Istennel, és Isten szólt hozzá bizonyos dolgok felől, Jákób nem értette meg. Végül azonban megkapta, amire vágyott, és elment otthonról. Akkor pedig találkozott vele Isten, mert a nyomában volt, és elkezdett munkálkodni, míg Jákób eljutott arra a pontra, mikor természeti ereje ütést kapott. Akkor, abban a pillanatban kezdett megmutatkozni Izráel, addig csak Jákób volt. A testvérek látják-e bennünk Izráelt? Vagy nem látják? A penieli események után, mikor Jákób ütést kapott és a földre esett, ettől a pillanattól történt valami, mert nagyon hamar Bétel felé fordult.

Testvérek, míg Jákób vagyunk… – mit gondoltok, miért vannak problémák a gyülekezetben? Jákób miatt. Jött közénk egy testvér, és megsértődött, mert valószínűleg a testvérek egyesek imájára inkább mondtak áment, mint másokéra, és ő azok közé tartozott, akikre kevésbé mondtak áment, ő pedig megharagudott ezért. Versengések, irigység, mindenféle dolgok, sértődések. Mindezek a dolgok azt mutatják, hogy mi nagyon nagy mértékben Jákób vagyunk. És míg Jákóbok vagyunk, ha együtt vagyunk is a többi testvérekkel, nem érezzük elemünkben magunkat. Tehát ez nagyon fontos lépés a keresztény életben, mikor kezdenek megjelenni az első repedések, és kezdünk meglátni valamit egy testvér életében, hogy valami kezd megmutatkozni. De ne felejtsük el a szakaszokat, és ne ugorjunk erre a szakaszra, míg nem szabadultunk meg a bűntől.

Ha olvassuk az 1Mózes 4-5. fejezeteiben a nemzetségtáblázatokat, ott megtaláljuk Kain és Ábel nemzetségét, Séthet és a többieket. Ha Kain nemzetségét olvassuk, sehol nem írja, hogy ki mikor született, és hány évet élt. Ha Séth nemzetségét és a következőket olvassuk, ott megtaláljuk, ki hány évet élt, kinek hány éves korában született. Vajon a másik nemzetségnél miért nem említi ezt meg? Mert mikor az Úr kiszabadította Izraelt Egyiptomból, és még nem volt a páska, Isten azt mondta nekik: ez az év első napja. Ez a hónap a tizedik hónap volt. Az év első hónapja. Attól a pillanattól, hogy újjászülettünk, onnan kezdve van számontartva, könyvelve az életünk. De ne gondoljuk, hogy azok az időszakok is el lesznek könyvelve, amikor úgy élünk, ahogy nem kellene. Ábrahám engedelmeskedett, és elment Háránig. Tudjátok, hány éves volt, mikor elindult Káldeából? Nem írja, mert nem engedelmeskedett – csak félig engedelmeskedett. Mert az elején azt mondta neki az Úr: „Jöjj ki a te családodból”. Mikor Háránból elindult Kánaán felé, hány éves volt? Írja ezt? Hetvenöt éves. Nagyon érdekes! Nyolcvanhat éves korában megszületett Izmáel. Ez az 1Mózes 16. rész utolsó verse, és azonnal a 17. rész 1: „mikor Ábrahám kilencvenkilenc esztendős vala…” – tehát tizenhárom év csend, hallgatás. Semmit nem ír arról, hogy tizenhárom évig mit csinált. Tizenhárom év nem lett elkönyvelve. Értitek ezt?

Ha olvassuk a Máté 20-ban a szőlőmunkások példázatát, ott azt mondja, hogy a gazda kiment a piacra és megkérdezte: „Miért álltok itt tétlenül? Menj és munkálkodj az én szőlőmben.” Az egyetlen hely, ahol a mi munkánk könyvelve van, az Ő szőlője. Ha nem az Ő szőlőjében vagyunk, jön a gazda és megkérdezi: „Miért állsz egész nap tétlenül?” Van még egy érdekes dolog, az Apostolok cselekedetei 13-ban ír Izráel kijöveteléről Egyiptomból, ami után ötszázhetvenhárom év telt el Salamon negyedik évéig, mikor Salamon elkezdte a templom építését. De ha ugyanerről a dologról olvasunk az 1Királyok 6-ban, ott azt írja, hogy négyszáznyolcvan év telt el. Mi a különbség? És egyesek, akik értenek hozzá, utánaszámoltak, és kijött kilencvenhárom elvesztegetett év a Bírák könyvében, mikor a nép az ellenség kezébe került. Tudjuk, hogy Izráel nem járt engedelmességben, és az Úr hosszú évekre, egyhuzamban akár negyven évre is az ellenség kezébe adta őket. És ez az időszak, mikor Izráel az ellenség kezére került, nincs számontartva. Lehetsz ötven éve megtérve az Úrhoz, és az Úrnál egy hetet vagy számontartva, mert az éveid nincsenek elkönyvelve. Mert ha te magad körül forogsz, és magadnak élsz, akkor az Ő szőlőjében munkálkodsz-e valamit? Teszel-e valamit? Nem elég, hogy eljössz, és csak jelen vagy az alkalmakon.

Megdöbbentett, mikor megértettem, hogyan szolgálhatunk az Úrnak. Lehet, hogy valaki megkérdezi: Hogyan szolgálhatok én az Úrnak? Nagyon egyszerűen. Ha otthon vagy, ott nem a családodnak szolgálsz, te az Úrnak szolgálsz. Én az Úrnak szolgálok, az Úrért teszem, amit teszek. Nem azért teszem, hogy itt kapjak jutalmat érte. Az örökség jutalmát azok kapják, akik az Úrnak dolgoznak. Azon a helyen, ahol vagyok, az Úrnak kell, hogy szolgáljak. Nem tehetek úgy, hogy én elégedetlen vagyok ezzel, elégedetlen vagyok azzal, mindig elégedetlen vagyok. Te az Úrnak szolgálsz! Az Úrral kell kapcsolatban lenned, hogy megtudj valamit. Tehát, nagyon fontos, hogy megértsük ezt, hogy mi az Úrnak szolgálunk. Sok mindent tehetünk, és igyekezhetünk, de ha nem az Úrnak tesszük, nincs elkönyvelve.

Van, aki állandóan ugyanazt a dolgot teszi, és gondolhatja: mindig ugyanazt a munkát végzem, itt vagyok ezek között az emberek között, és mit tehetek én itt? Imádkozz: Uram, én a Te számodra akarok munkálkodni. És meglátod, mi fog történni. Teljesen más leszel, mint a többiek. Teljesen más leszel. De ha te is arra mész, mint a többiek, azt fogod látni, hogy te is olyan vagy, mint ők.

Ha valaki belépett abba a sátorba, ott nagyon figyelmes kellett, hogy legyen, tiszteletteljes, mert ott volt Isten. Nem lehet elmondani, milyen fontos ez, hogy felébredjünk a valóságra és meglássuk, milyen komoly a hitélet. És ez mindenki számára érvényes, senki sem alkalmatlan erre, ha olvassuk az Igét és imádkozunk. Ismertem egy testvért, akit sokan lenéztek, nem értékeltek, és tudjátok, mit mesélt ez a testvér? Azt mondta: „Én tudom, mikor az Úr megmutatta nekem, világosságot gyújtott és én megláttam, mit jelent, hogy az én óemberem Krisztussal megfeszíttetett.” Nincs iskolája, nincs semmije, mégis látott, mert az Úr megnyitotta a szemét, hogy lásson.

Galata 5,16: „Mondom pedig, szellem szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.” Miután eltelt bizonyos idő, és kezdünk megerősödni a belső emberben, történik valami. Szellem által járni nem csak annyit jelent, hogy most tudom merre menjek, és hallok egy hangot: ez az út. Nem csak ennyi, van ennél sokkal több – ez pedig az, hogy el tudunk indulni egy úton (ezt azoknak mondom, akik értik, mit mondok és nem a kezdőknek) és megvan az a tudatunk, hogy az Úr jön velünk.

Egyszer elmentem egy családhoz, hogy beszélgessek velük, mert sok minden összegyűlt a szívükben ellenem és más testvérek ellen is, és egy idő után elmentem hozzájuk. És mikor mentem hozzájuk, elhatároztam a következőket: ha valamiben vétkes vagyok, elismerem. Ha nem emlékszem, azt mondom: nem emlékszem, és nem fogom azt mondani, hogy lehet, hogy megtörtént. Ha pedig vádolnak valamivel, ami nem igaz, azt fogom mondani: nem igaz. De alázatos szellemben akartam menni hozzájuk. Egyáltalán nem örömmel indultam el otthonról, hanem mentem, tudva, hogy az Úr mondta, hogy „ha a te atyádfiának valami panasza van ellened, menj el hozzá”. És elmentem. Mikor odaértem, elsorolták minden elégedetlenségüket, és én éppen úgy jártam el, ahogy elhatároztam. Láttam, hogy az Úr ott van. A testvér nem tudta visszatartani a sírást.

Ha az Úr mondja, hogy tegyünk meg valamit, mennünk kell, és meg kell tennünk. Nem kell gondolkoznunk, hogy nincs egy határozott erős érzés bennünk, hogy mennünk kell. De ha engedelmeskedünk, Ő velünk lesz. Ő előttünk jár. Tudjuk, mikor az Úr meggyógyította a leprásokat, nem azt mondta, „meggyógyultatok”, hanem, hogy „menjetek és mutassátok meg magatokat a papnak”. És miközben mentek, meggyógyultak. Azt jelenti, bízzunk az Úrban, hogy Ő velünk lesz, mikor tennünk kell valamit. A Szent Szellem élet. Testvérek, valahányszor az Úr felé fordulunk, és valahányszor a bennünk levő kenet megmutatja, hogy tévedtünk, ha az Úrhoz fordulunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az élet megmutatkozik.

Testvérek, mikor az élet kezd megmutatkozni, tudjátok mi látszik még? A élet világossága. Olvassuk például az 1János 1,7-ben: „ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van, közösségünk van egymással.” Milyen világosságban? Az élet világosságában. De ha nincs életem, milyen világosságom lenne? Ha nem tanultam meg visszatérni az áldás talajára? Ez a Szellem, amely az élet Szelleme, újra életet hoz belénk, és azt tapasztaljuk, hogy van világosságunk, kijelentésünk, ítélőképességünk, ha visszatérünk az Úrhoz.

Érdekes dolgot mondott egy testvér. Ő sokszor hibázott a feleségével szemben, és azt mondta: „Tudod, mit tettem? Odamentem hozzá, és bocsánatot kértem tőle; úgy kértem bocsánatot, hogy közel mentem és a szemébe néztem.” Miért tetted ezt? – kérdeztem. „Meg akartam alázkodni. Nem akartam csak úgy bocsánatot kérni, ahogy egy testvérről hallottuk, aki egy csokor virágot küldött a feleségének, mikor megsértette, és a felesége ebből megértette, hogy bocsánatot kér.” Ha valamit meg akarunk oldani, tudnunk kell, hogy az egyetlen mód a bűnbocsánatra, hogy megvalljuk a bűnünket. Nem úgy van, hogy az idő megoldja. Az idő nem old meg semmit. Mit gondoltok, miért van, hogy valaki a gyülekezetben hirtelen feláll, és nagyon kemény dolgokat mond valaki ellen? Mert ezek a dolgok már benne voltak. Ha én szeretek valakit, és akarok neki mondani valamit, mert nem tetszik, amit csinál, akkor vajon elmegyek hozzá a lakására, és elmondom, és kiadom magamból minden sérelmemet? Nem így teszek. Azt sem tudom, hogy mondjam el, mert fáj nekem az ő élete. Ha szeretek egy testvért, akkor nem fogok kemény szavakat használni. Nekünk saját magunkkal kell szigorúnak lennünk, de nem szabad keményen bánnunk másokkal.

Nagyon fontos ez a rész: „szellem szerint járjatok”. Megvan a gondolkodásmódunk, a régi, kialakult útjaink, és nehéz ezekből kilépni. És mindent aszerint teszünk, ahogy mi tudjuk. Sok időnek kell eltelnie, hogy a mi dolgainkból kilépjünk, és lassan-lassan másként kezdjünk gondolkozni. Nem könnyű és időt igényel. Ezek a szakaszok, amelyekről beszéltem, nagyon szükségesek.

Voltam valahol, és nagyon meglepett, hogy azok az emberek érett korúnak hitték magukat. Azt mondtam: én eddig egyetlen érett korú embert sem láttam, és beleértem magamat is. Azt gondoljuk, érett korúak vagyunk, mert sok mindent tudunk és ismerünk? Nem ez jelenti az érettséget. Mikor Izráel népe kijött Egyiptomból, hány érett ember volt ott? Kettő. A többiek olyanok voltak, hogy örültek, mikor a dolgok jól mentek, amikor meg nem, akkor elszomorodtak. Mert nem ismerték az Úr útjait. Ez a nagy valóság, hogy a szellem vezessen, hogy lássunk, hogy megértsünk dolgokat, ez az irány, amerre mennünk kell. Ehhez kell ragaszkodnunk minden erőnkkel. És ha így élek, az Úr valóban megáld, és látni fogom, hogy az életemnek kezd más értelme lenni. Ez a dolog is elveszett.

Felsoroltam néhányat ezekből a szakaszokból. Lehet, hogy sokak számára, akiknek nem ismerősek ezek, nehezebb megérteni, de meg vagyok győződve, hogy olvasva egyes könyveket sok mindent meg fogtok érteni. Ajánlom nem csak olvasásra, hanem hogy elmélkedjetek Watchman Nee Normális keresztény élet című könyvén. Nem hiszem, hogy van valaki, aki megérti ezt a könyvet. Mikor először olvastam, nagyon érdekesnek tűnt, és azt mondtam, hogy értem. Tudjátok, mit értettem meg? A vér értékét. De miután újra elolvastam, kezdtem valamit megérteni belőle.

De ma a kereszténység nagyon felületes. A legjobb esetben hallani ugyan a kezdeti üdvösségről, de az is olyan bonyolult, hogy nagyon kevesen mondják el világosan: senki másban nincs üdvösség, csak az Úr Jézus Krisztusban. Szeretném egy evangélizáción hallani, hogy valaki beszél a mi szabadításunk központi témájáról: a megfeszített Jézus Krisztusról. De a következő lépésről, hogy tudjuk, hogy megszabadultunk a bűntől, hogy megértsük ezt a dolgot; hogy megértsük, mit jelent az odaszánás, erről már nem beszélnek. És az emberek össze vannak zavarodva. Nem értenek semmit.

Miután megtértem az Úrhoz, huszonhét éves voltam, és megkértek, hogy prédikáljak egy falusi gyülekezetben, mert ha az embernek volt valamilyen iskolája, felkérték erre. De én nem tudtam prédikálni, csak azt mondtam, amit tanultam. És mégis, azok az emberek a fejüket csóválták: nem értjük, mit mond ez az ember. Mintha valami más nyelven beszélne. Testvérek, ez a valóság: Józsuét és Kálebet más szellem ösztönözte. És tudjátok mi volt ez a más szellem? Ők teljes szívvel követték az Urat. Ábrahám komoly ember volt? Igen. Sok mindent elhagyott? Igen. Nagy távolságra ment el. Igen, elment Háránba. Otthagyott mindent, és elment. És Isten megáldotta őt. De neki is meg kellett tanulnia bizonyos dolgokat, ahogy nekünk is meg kell.

Én imádkozom, hogy mi mindnyájan tudjuk megérteni, hogy nem kell problémát csináljunk abból, ha nem értettünk meg mindent, de egyvalamit meg kell értenünk: Létezik szabadulás a bűntől. És miután megszabadultunk a bűntől, tudnunk kell, mit tegyünk a szemünkkel, a fülünkkel, a kezünkkel, az életünkkel, a testünkkel. Ha ma ezek a dolgok világosak, akkor a továbbiakban is megértjük a következő lépéseket. De ne gondoljuk, hogy azt tehetünk a testünkkel, amit akarunk! Ha eddig azt tetted, amit akartál, és megadtad a lelkednek, amit kért, most nagyon komolyan az Úr elé kell állnod, és azt mondanod: „Uram, a Te világosságod, az élet világossága, lehet, hogy eddig nem mutatkozott meg bennem.” Miért nem mutatkozott meg az élet? Mert a kereszthordozás ilyen értelemben az a rész, ami a mi felelősségünk. És mert nem értettük meg ezt a felelősséget, ezért nem mutatkozik meg az élet. Ha pedig az élet nem mutatkozik meg bennünk, akkor nincs világosságunk sem. Honnan lenne világosságod, ha te magadnak élsz? Gondolod, hogy jön valaki, és egyszeriből világosságot ad neked? „Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága.” Az én világosságom az élet világossága. Az Úr munkálkodjon, hogy megláthassuk ezt. Ámen.

Hogyan győzedelmeskedhetünk a hústesten? (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2021. szeptember 5-én, Aradon.

A teljes igeszolgálat PDF-ben: Hogyan győzedelmeskedhetünk a hústesten?

“Miután az ember bűnbe esett, a bűn bejött a világba, és az ember természete bűnös, korrupt, javíthatatlan lett, semmit nem lehetett vele kezdeni. Úgy mondja a Biblia, hogy az ember hústesti lett. Az a szó, ami az eredetiben itt szerepel, olyasmit jelent, amiben látszatra van valami nagyon jó is, annak ellenére, hogy Isten számára egyáltalán nem jó. Az ember mégis a saját természeti erejével, bölcsességével megpróbál Istennek szolgálni. Tudjátok, hogy Isten munkájában mi a legnagyobb probléma? Nem a bűn, hanem az, hogy az ember a saját természete által akar élni és szolgálni.

A bűnbeeséskor tehát minden elromlott. A lélek kezdett uralkodni a szellem felett; a lélek vette át a vezetést, a test pedig teljesen megromlott. Ezekben a körülményekben születtünk. „Bűnben fogant engem az én anyám.” Mikor ezt mondja az Ige, akkor valójában erről a megromlott természetről beszél. És természetes, hogy ez a megromlott természet bűnöket eredményez.
Nagyon sok keresztény számára nem világos, hogy mi történt, és milyen változások következtek be akkor, amikor hittünk. Mert hallva az evangéliumot, ahogy az Efézus 1,13-14-ben olvassuk: „Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével. Aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltására, az Ő dicsőségének magasztalására.” Mi csak azt látjuk, hogy valaki megtér az Úrhoz – de ha látnánk, hogy a háttérben valójában mi történt, akkor sok mindent megláthatnánk. Nemcsak azt, hogy a bűn terhe elvétetett róla, hogy meg lett tisztítva, hanem még sok egyéb is történt vele. És az egyik ilyen dolog az, hogy az Élet, Krisztus, a Szent Szellem lakozást vett a szellemében. De még semmi nem történt – vagy csak nagyon felületesen – ezzel a megromlott, korrupt természettel. Ez a bűnös természet még mindig ott van.

„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk…” – és itt éppen erről a természetről van szó. Soha nem fogunk megszabadulni ettől a természettől. De nem kell ennek a természetnek uralkodnia. Amikor az Úrhoz jövünk és hiszünk, ez a negatív rész nagyon erős, és az új nagyon gyenge; és általában az történik, hogy „amit nem akarok, azt mívelem”. Ha az történik velem, ami a Róma 7-ben van leírva, ez azt bizonyítja, hogy újjászülettem. Sokak számára ez harc, és nem értik, hogy tulajdonképpen mi történik akkor, amikor a gonosz vádolja őket, és újra elkövetik ugyanazt. Hallottam szülőket is a megtért gyermekeiknek azt mondani: „egy keresztény nem tesz ilyet”. Én azt hiszem, hogy csak a Sátán mondja ezt, hogy „egy keresztény nem tesz ilyet”. Egy olyan valaki számára, aki régóta keresztény, ez nem zavaró, mert tudja, hogyan van ez. De ha valaki, aki kezdő és magára tekint…?

Miért zavarja a keresztény embert az, hogy a gonosz elítéli? Mert azt hiszi, hogy benne mégiscsak van valami jó, de ma nem sikerült azt tenni, amit kell; és mert nem tudott uralkodni magán; nem sikerült, hogy ne telefonozzon, de ha holnap úgy kezdi, hogy többet imádkozik, akkor lehet, hogy sikerülni fog… Nem fog sikerülni, mert nem ez az út. Ez nem azt jelenti, hogy nem jó dolog imádkozni, nagyon jó, ha imádkozol.

Amit mondok, az nem csak elmélet, amit olvastam a Bibliában, hanem a saját tapasztalatom, láttam, hogy így van. Mikor én megtértem, meg voltam győződve arról, hogy a következő alkalommal másképp lesz. Mindig ezzel a meggyőződéssel voltam, soha nem gondoltam úgy, hogy most már leteszem a fegyvert, és azt mondom: Uram, most már cselekedj Te! Nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem tudtam, és nem is mondta senki, hogy: Ember, tedd le a fegyvert! És én minden alkalommal meg voltam győződve arról, hogy ezután másképp lesz. És minden alkalommal még rosszabb volt, egy bizonyos napig, mikor megértettem ezt a dolgot. Mert az a legnagyobb kérdés, hogy miként győzedelmeskedem? Hogyan történik ez, hogy végül az Élet, Krisztus, aki bennem van, Ő uralja az én természetemet, és ne az én természetem uralkodjon felettem, hanem ez az új természet mutatkozzon meg? Hogyan tudjak közeledni valakihez közvetlen módon, és ha mond rólam valamit, ismerjem el és ne igazoljam magam, ne adjak igazat magamnak, és ne legyen nehéz elismerni: igen, így van, vétkeztem, sajnálom? Tehát ez a legnagyobb probléma: Hogyan lehetséges ez?

Olvassátok el W. Nee Normális keresztény élet című könyvét. Ezt a könyvet nem lehet három nap alatt elolvasni. Olvasol egy fejezetet és elmélkedsz rajta. Például: Mi a kapcsolat a vér és az ellenség között? Sok keresztény mondja ezt: „Uram, a Te véred oltalmában állunk.” Ilyesmi nincs a Bibliában. Hanem ott arról van szó: „Meglátom a vért az ajtófélen, és ha meglátom a vért, elmegyek melletted.” Ha ott a vér a te szíveden, az a vér, amely a keresztfán kifolyt a te bűneid bocsánatáért, az a vér, amely megigazít, jöhetsz Isten színe elé. Ne úgy jöjjünk Őelé, hogy: „Uram, ma jól sikerült, és jó nap volt a mai”, és este jövök, és azt mondom: „Uram, hiszem, hogy elfogadsz, mert ma jól sikerült minden”.

Ő soha nem fogad bennünket más alapon, csak ezen az alapon: az új és élő út, Krisztus vére által (Zsid 10,20). Hozzá soha nem közeledhetünk másként. Ekkor a gonosz semmit nem talál bennünk, és a dolgaink el vannak rendezve, és el vannak fedve a vér által. „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsásson és megtisztítson minden bűntől” (1Jn 1,9). És mikor jön a Sátán, hogy vádoljon, az Úr nem talál semmit.

Tehát, ez az út és nincs más. Hiába mondom: „Uram, a Te véred oltalmába jövök”, a Sátánt ez nem zavarja. Őt a valóság érdekli. Van-e valami, ami csak látszat, amiben nincs ott a valóság, hagytál-e neki utat, nyitott ajtót? Mert azon az ajtón, amit te nyitva hagytál, a Sátán jöhet, hogy vádoljon téged. Ha nyitva hagytad, ő mindig jönni fog. Beszéltem valakivel, akit legalább tizennégy éve kínoz egy probléma, és nem volt ezekkel a dolgokkal tisztában. Mondtam neki, hogy az Úrhoz kell jönnie, hogy megvallja. Azt mondtam neki: „Veled az történt, hogy tőled a Sátánhoz már egész autópálya van kiépítve. Ő így jön és megy.” És ez az asszony a Sátán ítélete alatt élt, mert a testvérek vádolója éjjel és nappal vádolja őket (Jel 12,10). Láttátok, hogyan vádolta Jósuát? Téged vádolt már valaha? Engem igen, míg az Úrhoz nem jöttem, és akkor az Úr elfogadott. Mert Ő mindenkit elfogad, mert az Ő vére elégséges. Ez csak egy zárójel volt a könyvvel kapcsolatosan, hogy olvassátok el.

De hogyan lesz szabadulás számunkra? Hogyan fogunk megszabadulni ettől a vádaskodástól, ebből az állapotból? Mert a harc azonnal elkezdődik, miután hittünk. Ha eddig nem voltak nagy problémáink, most már lesznek. Ezután kezdünk sírni.

Majd jön ez az ismeret – ami az első lépés kell, hogy legyen –, hogy az Úr megmutassa nekem, hogy az óember Krisztussal együtt meg lett feszítve (Róm 6,6). Nem létezik más szabadulás, csak ez. Én így szabadultam meg attól a kezdeti küzdelemtől, amikor a Sátán vádolt, és szerettem volna másképp élni, hogy ne én legyek, hanem az Úr legyen. Sok ideig nem sikerült, míg egy napon az Úr megmutatta nekem nagyon világosan, hogy az óember Krisztussal együtt meg lett feszítve. Az óember és a hústest ugyanaz az igazság, két különböző nézőpontból. Az óember nem az „én óemberem”, a „te óembered”, az „ő óembere”. Az óember egy, de ha szubjektíven beszélek róla, akkor az én hústestemről beszélhetek. Az én hústestemben, azaz bennem, nem lakik semmi jó (Róm 7,18).

Tehát a hústesttől két irányból jön a szabadulás. Egyik, hogy: „akik a Krisztuséi, megfeszítették a hústestet az ő kívánságaival és indulataival együtt” (Gal 5,24). Ez történelmi tény. Akár érezzük, akár nem, ez a dolog megvalósult. De az, hogy halottnak tekintsem magamat a bűn számára és élőnek Isten számára (Róm 6,11), ez csak akkor valósulhat meg, mikor az Úr megnyitotta a szememet, hogy meglássam, hogy Krisztussal együtt meghaltam, a hústest meg lett feszítve. És az erő, amely megtart minket ebben a körülményben, a Szent Szellem. A Szent Szellem mondja: „szellem szerint járjatok és nem fogjátok teljesíteni a hústest kívánságait.” A szellem szerint való járás azt jelenti, hogy megmaradunk a Galata 5,24-ben. Tehát testvérek, nagyon fontos ez. A Szent Szellem elengedhetetlen, mert Ő irányítja a mi életünket, és ha nyugodtan maradunk és megkérdezzük: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek? Mi a Te akaratod?” – Ő mindig megmutatja nekünk. Ha hallgatunk Rá, a hústest kívánsága nem lesz teljesítve. Ha nem hallgatunk, tudjátok mi fog történni? Ha nem hallgatunk Rá, ki fogjuk nyitni az ajtót, és újra azt fogjuk tapasztalni, hogy a hústest uralkodik felettünk, mert mi nem hallgattunk Rá. A legtöbb fordítás azt mondja: „szellem szerint járjatok és nem fogjátok teljesíteni a hústest kívánságait” (Gal 5,16). Egyszerűen nem fogjuk teljesíteni.

A kísértés jön, és nem akkor kell felébrednünk, amikor jön. Reggel egy bárány…, és este egy bárány. Reggel, mikor felébredsz, át kell adnod az életedet az Úrnak: „Uram, itt az életem.” És így, mikor jön a kísértés, a próba, Ő eszedbe juttatja, és mondani fogja: „nem ez az út…”; „erre menj…”; „ne menj oda”. Tehát egyszerű mondani, nehéz megtenni. Nagyon egyszerű, de nehéz, mert nagyon sok keresztény, aki valóban ismeri az Urat, egyszerűen nem tudja mit jelent a Szellem vezetése alatt járni. Mint mikor Mózes elküldte a kémeket egy gyenge pillanatában, és azt mondta: „Nézzétek meg, milyen az ország. Vizsgáljátok meg, hogy jó vagy nem jó?” Nem ez az út. Az út ez: „szellem szerint járjatok, és nem fogjátok teljesíteni a hústest kívánságait”.

Tovább a teljes igeszolgálatra (PDF): Hogyan győzedelmeskedhetünk a hústesten?

A pergamoni gyülekezethez írt levél (Kit Mays)

A teljes igeszolgálat PDF-ben: Kolozsvar_22082021_KitMays-HU

Részlet:

‘Ez a könyv az Úr rabszolgái előtt nyitott könyv. János azt mondja a legelső fejezet legelején, hogy ez az a kijelentés, amelyet Isten az Ő Fiának, az Úr Jézusnak adott, aki pedig az Ő rabszolgájának, Jánosnak adta, hogy továbbadhassa rabszolgatársainak. Remélem, akik ma itt vagyunk, mi is közéjük tartozunk. A rabszolga más, mint az, akinek pusztán üdvössége van – az csak egy része ennek a dolognak. Az Úr azt mondja, térjetek meg, hogy üdvösségetek legyen. Arra hív, hogy jöjjünk Hozzá, hogy megmeneküljünk. Arra is hív minket, hogy a tanítványai legyünk. Így szól: „Ha valaki a tanítványom akar lenni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem naponként.” Arra azonban, hogy a rabszolgái legyünk, nem hív minket, hanem elfogad bennünket rabszolgáiként.

Az a szó, amit az Ige itt használ, szeretetből való rabszolgát jelent. Az Ószövetségben, ha valaki teljesen elszegényedett, eladta magát szolgálatra akár több évre is. Azért szolgált, mert adóssággal tartozott. Amikor azonban szolgálata véget ért, két választása volt. Az egyik, hogy elmehetett, és a jövője biztosítva volt, mert az, akinek szolgált, köteles volt ezt megadni neki. Az Ige azt mondja az Ószövetségben, hogy ha feleségével jött, azzal is menjen el. Ha gyermekekkel jött, azok a gyermekek is menjenek el vele. Azonban, ha asszony nélkül jött, és a gazda adott neki feleséget, és ebből a házasságból gyermekek születtek, akkor az ember elmehetett szabadon, a gyermekeit és a feleségét pedig valószínűleg megvásárolhatta. De ha azt mondta: „Nem megyek el, szeretem az uramat, szeretem a feleségemet és gyermekeimet, itt jó életünk van, itt maradok”, annak is megvolt a módja. Nagyon különösen hangzik, de ekkor az történt, hogy az ura átszúrta a fülét egy árral a háza ajtófélfájánál, és tanúkat hívott, hogy lássák. Egészen különösen hangzik. Majd egy aranykarikát adott neki az ura, hogy tegye a fülébe, és onnantól fogva többé már nem volt szabad. Ha később szabadulni szeretett volna – hát, már így döntött.

Egy ember gyakran akár hat évig is rabszolgaságban lehetett. Hat év alatt ki lehet ismerni valakit; köztetek is van olyan, aki hat éve tért meg, ismeritek az Uratokat. Aki hat évig rabszolga volt, utána szerződéses szolgaként sem maradhatott tovább. Két választási lehetőség, mész vagy maradsz. Nekünk jó Gazdánk van! Tudjuk-e azt mondani ma: „Nem megyek el innen! Jóban-rosszban itt maradok, Uram! Nem hagylak el Téged!”

A fülkiszúrás a ház ajtófélfájánál nem volt valami jelentéktelen dolog! Azt fejezte ki, hogy a rabszolga meg fogja hallani, amit az ura a házáról mond – hogy miként viseljen gondot a házra, mit tegyen érte. És hogy ő az uráé lesz, és a házában fog lakni mindörökké. Ez nagyon komoly dolog volt; és mindenki tudta róla, hogy rabszolga, hiszen aranykarika volt a fülében.

Ti keresztények vagytok? Remélem! Örülök, ha azok vagytok! Csodálatos! Arra lettetek elhívva, hogy tanítványok legyetek! Csodálatos dolog tanítványnak lenni, olyannak lenni, aki Mesterétől tanul; aki odajöhet és leülhet a lábaihoz, hogy hallgassa Őt. De az Ige soha nem mondja, hogy az Úr arra hív, hogy rabszolgái legyünk, hanem ha szeretjük az Urat, ha az a szívünk vágya, hogy az Övé legyünk teljesen… Tudjátok, van nálunk, Amerikában egy kifejezés, amit akkor használunk, ha valaki úgy vesz házat, hogy megveszi vele együtt minden tartozékát az utolsó szögig. Úgy mondjuk, hogy „the lock, stock and the barrel” tehát, hogy megveszi a ház kulcsait, a házhoz tartozó állatokat és a bentlévő készleteket, sőt még az esővizes hordót is. A legtöbben nem az esővizes hordót nézik, amikor házat vásárolnak, ez olyasmi, ami csak úgy ott van. De az Úr mindenünkre igényt tart: a kulcsra, a készletekre és még az esővizes hordóra is. Ha valaki ilyen, az nem véletlenül, csak úgy történik, mert nem minden tanítvány dönt úgy, hogy rabszolga lesz, és sok rabszolga nem is igazán gondolt még erre, hogy ő rabszolga. Nem az a lényeg itt, hogy át van-e fúrva a fülünk, hanem hogy szeretjük-e a Mesterünket és bízunk-e Benne. De nem úgy, hogy azt mondjuk: „Szolgállak Uram, míg csak gondomat viseled” – ahogy Jákób mondta, amikor Bételnél találkozott az Úrral. Valójában annak a helynek a neve Lúz volt, és Jákób nevezte át Bét-El-re, ami azt jelenti: Isten háza. Jákób megállapodást kötött Istennel: „Ha velem leszel, ha adsz nekem ételt, amit egyek, ruhát, amibe öltözhetek, gondomat viseled, bárhová is megyek, akkor Te leszel az én Istenem, és én tíz százalékot adok Neked mindenből, amit adtál nekem.” Igaz, ezt is tette, és évekkel később Isten emlékeztette Jákóbot a megállapodásra.

De most nem azért vagyok itt, hogy Jákóbról beszéljek, hanem, hogy feltegyem a kérdést: Te az Úr rabszolgája vagy? Ha igen, akkor a Jelenések könyve nyitva van előtted, ha nem, akkor valamit kaphatsz ugyan belőle, de nem neked íratott. Ez az Úr Jézusnak adatott, aki eljött és rabszolgai formát vett föl; aki átadta ezt rabszolgájának, Jánosnak, hogy az továbbadja a többi rabszolgának.

Ez a könyv nyitott könyv. De azt hiszem, én még senkitől sem hallottam, hogy a Jelenések könyve lenne a kedvence. Hallottam, hogy valakinek János evangéliuma a kedvence, vagy a Zsoltárok, sőt még olyat is hallottam, hogy valaki a 4Mózest szereti a legjobban, de a Jelenések kemény dió. Nagyon sok szimbólumot használ, az időrend is bonyolult néha. Éreztétek úgy már valaha, hogy a Jelenések túlságosan is zavaros? Watchman Nee testvérünk, aki kínai keresztény volt, és nagy bölcsességet kapott, egyszer azt mondta: „A legtöbb keresztény csukott könyvnek találja a Jelenéseket. Amikor megkérdezed tőlük, olvasták-e, azt mondják, nem. De hogyan mondhatja bárki, hogy nem ért egy könyvet, ha nem is olvasta?” A szívemig hatolt, amikor ezt olvastam, mert igaz, hogy nem könnyű tanulmányozni ezt a könyvet, de megéri. Olyan ígéretek vannak ebben a könyvben, amelyek semelyik másikban nincsenek. Az elején ezt mondja: Boldog, aki felolvassa ezt a könyvet, boldogok, akik hallgatják ennek a könyvnek az igéit, és boldogok, akik megteszik, ami ebben a könyvben meg van írva. A végén pedig megismétli: „boldog, aki megtartja e könyv igéit”. De vannak benne átkok is. „Ha valaki hozzátesz ehhez a könyvhöz, vagy elvesz belőle” – aki hozzátesz, az a benne megírt átkokat vonja magára, aki elvesz belőle, az elveszíti az áldásokat.

Azért mondom mindezeket, mert a Jelenések nyitott könyv. Dániel zárt könyv, mert az utolsó fejezetében, a 12,4-ben Isten azt mondja: „Zárd be (pecsételd be) ezt a könyvet! Tartsd titokban az igéit, mert még nincs itt az idő.” De a Jelenésekben, a 22,10-ben azt mondja: „Ne zárd el e könyv igéit, mert itt az idő! Az Úr nagyon hamar eljön, és itt van az idő.” Tehát megérthetjük ezt a könyvet.”

Tovább a teljes igeszolgálatra: Kolozsvar_22082021_KitMays-HU

A filadelfiai gyülekezetnek írt levél (Kit Mays)

PDF: Kit_Mays-A-filadelfiai-gyulekezetnek-irt-level_Valea_Draganului_20082021

Elhangzott: Valea Draganului – 2021. augusztus 20.

https://www.ekklesiaoradea.ro/uploads/20210820-KitMays2.mp3

Remélem, kipihentétek magatokat. Remélem, hogy üres kosárral jöttetek – nem azért, hogy én töltsem meg, én nem tölthetem meg, nekem is megvan a magam kosara –, hanem az Úr fogja megtölteni a kosarainkat. Mint a kisfiú az ebédjével az ötezer megvendégelésekor. Az anyukája ebédet csomagolt neki, de ötezer férfi, valamint a nők és a gyermekek is mind éhesek voltak. Az Úr azt mondta a tanítványainak, hogy adjanak nekik enni, de nem volt semmijük. Körülnéztek, és meglátták a kisfiút az ebédjével, aki odaadta nekik. A tanítványok fogták azt a kicsit, amije volt, az öt kenyeret és a pár halat, és az Úrnak adták. Az Úr pedig megáldotta, megtörte, és visszaadta nekik, és mind ettek. A kisfiú nem mondta azt, hogy ő vendégelte meg ezt a rengeteg embert, mert tudta, hogy nem ő volt az. A tanítványoknak adta azt a keveset, amije volt, ők pedig az Úrnak adták, Aki hálát adott és megáldotta; és visszaadta nekik, és mind ettek. Tizenkét tanítvány, tizenkét tele kosár a maradékokkal. Én egy kisfiú vagyok, és nektek adom azt a keveset, amim van, ti vagytok a tanítványok, fel kell ajánlotok az Úrnak, Ő megtöri és feltárja a számotokra, és táplálék lesz nektek.

Imádkozzunk!

Urunk, annyira örülünk, hogy a Te jelenlétedben lehetünk. Olyan hálásak vagyunk, Urunk, hogy itt lehetünk ezen a helyen, hogy a Te kezedből kaphatunk ma délelőtt, Urunk. Azért jöttünk, hogy halljuk, amit mondasz nekünk, Urunk, nem követelőzve, erőszakosan mondjuk, hanem mint a kis Sámuel mondta: Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád. Urunk, mi a Te szolgáid vagyunk, fúrd át a fülünket, kend meg a fejünket, fülünket és szemünket a Szent Szellemmel. Engedd, hogy halljuk és szóljuk az élet Igéit, mert a mi Urunk, Jézus nevében kérünk. Ámen.

A Jelenések első három fejezetéből szóltunk eddig néhány szót. Beszéltünk az efezusiaknak szóló és a szmirnai gyülekezetnek szóló levélről. Öt másik levél van, most előreugrunk a hatodik gyülekezethez, a filadelfiai gyülekezethez. Nem szabad túl sokat kihagynunk, menjünk majd vissza, és olvassuk el a többit is. Mindegyik az Úr rabszolgájának íratott. Ha nem vagy a rabszolgája, legyél az! Ha nem vagy az, nem fogod megérteni. De ha a rabszolgái vagyunk, akkor ez nekünk íratott – réges-rég, több ezer mérföldre innen, János apostol által, Isten Igéje szerint, de nekünk íratott, hozzánk tartozik. Azt mondom, amit Pál írt a béreaiakról, hogy nemesebbek voltak, mert kutatták az Írásokat, hogy csakugyan így vannak-e ezek a dolgok. Kutassátok ki a Jelenéseknek ezt az első három fejezetét! Sok minden van benne, amit éppen csak érintettünk.

Jelenések 3,7:

„A filadelfiabeli gyülekezet angyalának ezt írd: Ezt mondja a szent, az igaz, akinél van a Dávid kulcsa, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja:”

Mielőtt rátérnénk, mit mond az Úr a filadelfiai gyülekezetnek, nézzük meg, ki az, aki beszél. „Filadelfia” természetesen azt a helyet jelenti, ahol a testvérek szeretik egymást. És Aki ezeket az igéket szólja, szent, és az Ő szavai is szentek. Szentsége miatt hatalommal szólhatja ezeket az igaz beszédeket. Ő nem csak szent, hanem igaz is, és Nála van a Dávid kulcsa.

Dávid kulcsát az Ige még egy helyen említi, és utána ismét mondja: „amit megnyit, senki be nem zárja, és amit bezár, nem nyitja meg senki”. Titok övezi Dávidnak ezt a kulcsát, de abban nincs semmi titok, hogy kinél van – Magánál az Úr Jézusnál. Nála vannak a halál és a pokol kulcsai, Ő az értelem és az élet kulcsa. Mindig úgy sejtettem és gondoltam, hogy Dávid kulcsa azt a valamit jelentette, amivel Dávid rendelkezett, ami lehetővé tette számára, hogy Isten szívét megnyissa.

Dávid annyi mindent tudott, amit senki más nem. Ha hihetünk a zsidó írástudóknak, és ebben én hiszek, Dávid már fiatalon megírta a 23. zsoltárt. Nem tudom, hogy ez volt-e a huszonharmadik zsoltár, amit írt, és írt-e már előtte huszonkettőt, de el tudom képzelni ezt a fiatal fiút a néhány juhával Isten jelenlétében. A szíve telve van élettel, mert átadta Istennek. Olyan szívünk lehet, amely élettel van tele, ha átadjuk a szívünket Istennek. Ebben írja: „Az Úr házában lakom örökké. Jóság és kegyelem követ engem életem minden napján, és az Úr házában lakozom örökké.”

Akkoriban az Úrnak nem volt háza, hanem sátra volt. Amikor Dávid azt mondta Nátánnak, hogy házat akar építeni Istennek, Isten azt mondta: „Kinek mondtam valaha is, hogy házat akarok?” Dávidnak megvolt a kulcsa. Isten nem rejtette el előle, mert Dávidnak kulcsa volt az Ő szívéhez. Az Úr Isten szavaival jellemezte őt: „Szívem szerint való férfit találtam, Dávidot (…), aki teljesíti minden akaratomat”. Nem tudom, hogy ez konkrétan arra a kulcsra utal-e itt, nem vagyok ebben a témában jártas, de én úgy értem, és hiszem, hogy ti is így fogjátok érteni, ha jobban megvizsgáljátok, hogy Dávidnak kulcsa volt Isten szívéhez, hogy kikutassa, mi van benne. Isten nem vonakodik felfedni szívét előttünk. Dávid kulcsa – amikor Dávid kulcsa megnyit valamit, senki sem zárja be, és amikor bezár valamit, senki sem nyitja ki. Ezt ennyiben hagyom itt, de ez olyasvalami, amin gondolkodjunk el, testvérek.

Rendelkeztek Dávid kulcsával? Ha szeretitek az Urat, ha azt mondjátok: „Szeretni akarom, amit Te szeretsz, és gyűlölni, amit Te gyűlölsz”, azzal megnyitjuk magunkat mindahhoz, amit Ő szeret, és bezárjuk az ajtót mindannak, amit Ő gyűlöl, és nagy kijelentést fogunk kapni és sok áldást. És végül sok nyomorúságon keresztül el fogunk jutni a trónra.

Tehát itt azt mondja:

Tudom a te dolgaidat (ismerem cselekedeteidet).

Ismeri az Úr a szívünket? Jobban, mint mi magunk! Ki ismerheti az ember szívét, hacsak nem Isten Szelleme?

Majd megdicséri őket:

„Íme adtam elődbe egy nyitott ajtót, és azt senki be nem zárhatja; mert kevés erőd van, és megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.”

Szeretnénk erőt, de kevés erőnk van. Az Úr megdicséri a filadelfiai gyülekezetet azért, hogy van egy kevés ereje. De az elég, egy kevés erő is elég. Testvérek, senki sem mondhatja, hogy nincs ereje. Egyetlen gyülekezet sem mondhatja közöttetek, hogy nincs ereje. Adatott nektek.

Majd itt van ez a három dolog, melyek miatt Isten olyan ajtót adott, melyet senki sem zárhat be: „kevés erőd van”, megtartottad az én igémet”, „nem tagadtad meg az én nevemet”. Az a tanúbizonyság, melyet a lakóhelyünkön hordozunk egyénileg is és testületileg is, adja nekünk ezt az erőt; ez ad erőt arra, hogy hatással legyünk a lakókörnyezetünkre. Remélem, hogy összejártok imádkozni, remélem, hogy ez nem csak felületes összejövetel, ahol énekeltek néhány éneket és elmondtok egy kevés imádságot, de nem foglalkoztok olyan ügyekkel, amelyeket az Úr hoz fel bennetek.

A testületi, közös imádság nagyon hiányzik a világból. Hiszen a legtöbbször nem túl izgalmas, a legtöbbször valami közbejön az imaalkalom előtt: sír a gyerek vagy megbetegszik, kifogy a kocsiból a benzin, valaki telefonál és feltart. Görcsölni kezd a hasunk, valami rosszullétünk lesz. Látjátok, az imaösszejövetelben erő van, és amikor mind együtt vagyunk egy szívvel, az Úr ott van közöttünk. És amikor az Úr az összejövetel feje, a szíve ott van az ott lévő szentekben. Elérhető számunkra, tudhatjuk, mi van az Ő szívében. Az Úr Jézus szíve a Krisztus testében található, és amikor rendelkezünk az Ő szívével, akkor az ő vágya szerint imádkozhatunk, és láthatjuk, hogy ezek az imák meghallgatásra találnak. Van egy kevés erőtök, testvérek, lehet, hogy nem használjátok, de rendelkeztek vele. Használjátok azt az erőt, amitek van!

Mit jelent az, hogy „megtartottad az én igémet”? Vajon azt, hogy engedelmeskedtél az Ő Igéjének? Igen, ez is egyik része a jelentésének. Testvérek, az Úr mindig szól, Ő mindig szól hozzánk. Valahányszor összejövünk, ketten vagy hárman összegyűlünk az Ő nevében, Ő ott van közöttünk. Halljátok-e az Urat minden alkalommal, amikor csak összejöttök? Hallhatjátok! Ő a teremtés Igéje, Ő az Isten Igéje, Ő mindig szól. El tudjuk oldani Isten Igéjét. De nem akarom ezt tovább ragozni, mert már beszéltünk róla, hallottátok korábban.

Amikor úgy jövünk az összejövetelre, várakozással a szívünkben, hívén, hogy meg fogjuk hallani Isten Igéjét; Isten Igéjére való éhséggel jövünk, akkor Isten szólni fog hozzánk, és amikor Ő szól hozzánk, mások is hallhatják azt az Igét. Mert nem csak a szívünkben szól hozzánk, hanem azon keresztül is, ami az egész összejövetel során történik. Lehet például egy éneken keresztül, egy zsoltáron keresztül, gyakran így is történik. Lehet, hogy egy imádságon keresztül, valaki mond valamit, ami megérint minket, és mi áment mondunk rá. Amikor valami megérint minket egy imádságban, mondjunk rá áment! Amikor hallunk valamit, ami igaz, amiről tudjuk, hogy igaz, mondjunk rá áment! Ez eloldozza (kiárasztja, szabadon ereszti) Isten Igéjét. Meghallhatjuk Isten Igéjét, át lehet lyukasztva a fülünk – már beszéltünk erről. A rabszolgának joga van a halláshoz. Keresztényként jogunk, hogy halljuk mennyei Atyánkat és az Úr Jézust szólni hozzánk.

Emlékeztek Sámuelre, amikor Élivel volt, és még kisfiú volt. Tudjátok, hogy Sámuelt akkor hozták fel a templomba, amikor elválasztották, tehát nem lehetett túl nagy. Mielőtt ismerte volna az Urat, mielőtt hallotta volna az Úr igéjét, már szolgálta az Urat, mert az anyukája átadta őt Élinek. Ezt a kisfiút az Úr felébresztette éjjel. Hallotta, hogy valaki a nevét szólítja: „Sámuel, Sámuel!” Ezért felkelt, és odament Élihez, és felköltötte. Megkérdezte: „Mit kívánsz, Tanító? Szólítottál.” Éli pedig aludt, és azt mondta: „Nem hívtalak, menj vissza az ágyadba.” És az Úr ismét szólt: „Sámuel, Sámuel!”, és fölkelt, és megint Élihez ment, hogy megkérdezze, mi az. Sámuel nem hallotta az Úr Igéjét korábban. Nem volt annyi idős sem, mint te vagy te. Nagyon fiatal volt. Éli pedig azt mondta neki: „Menj vissza az ágyba!”. „Sámuel, Sámuel!” – végre Éli azt mondta neki: „Amikor ezt újra hallod, mondd azt: Szólj Uram, mert hallja a Te szolgád.” És Isten nagy kijelentést adott neki.

Szeretnétek nagy kijelentésben részesülni? Még sosem hallottátok szólni az Urat? Hallhatjátok! Ez a születési jogunk. Hallani fogjuk, ha azt mondjuk: „Szólj, Uram, mert hallja a Te szolgád”, és szívünk szándéka az engedelmesség. Sámuelnek nem volt könnyű engedelmeskednie ennek az Igének, mert Isten Élinek üzente, hogy meg lesz ítélve amiatt, ahogyan a fiai ügyét kezelte, de Sámuel átadta ezt az Igét. Hűséges volt ehhez az Igéhez.

Mit jelent tehát megtartani Isten Igéjét? Engedelmeskedni? Igen, olykor bizonyosan, de sok olyan ígéret van, amelyet az Úr tett, vagy tenni fog nekünk. Megmondta: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.” Hogyan engedelmeskedünk ennek az Igének? Megmondta: „Mindig veled leszek.” Ennek hogyan engedelmeskedünk? Isten teszi az ígéretet. Hogyan tartjuk meg?

Amikor az Úr Jézus megszületett, a pásztorok odajöttek Hozzá az istállóhoz, és teljesen le voltak nyűgözve, mert Isten szólt hozzájuk, és elmondták Józsefnek és Máriának, ami történt; imádattal leborultak, majd elhíresztelték mindenkinek. Emlékeztek, mit tett Mária? Gondolkoztatok már ezen? Az Ige azt mondja, hogy Mária megtartotta ezeket a dolgokat, és forgatta a szívében. Mária már hallotta korábban is Isten Igéjét. Amikor elolvassuk azt a szakaszt, amelyet Magnificatnak, Mária Istent magasztaló énekének is neveznek, amikor örvendezik annak, amit Isten neki megígért, hogy gyermeke születik, aki Jézus lesz, az teli van Igével, nagyon sok helyről vannak benne Igék. Olvassátok el valamikor, és nézzétek meg. Mária fiatal lány volt, sokak szerint tizenhat éves vagy annál is fiatalabb lehetett akkor, de ismerte Isten Igéjét, a szívében tartotta.

[Jób és] Dávid mondta: „Igédet többre becsültem, mint életem táplálékát.” „Igédet a szívembe rejtettem, hogy ne vétkezzek ellened.” Dávid ismerte, hogyan kell megtartani Isten Igéjét. Nem engedelmeskedett mindig Isten Igéjének, de bűnbánattal megtért, amikor vétkezett – mindenesetre bizonyosan nem volt hibátlan ember. Nem kellett volna vétkeznie, de vétkezett. Nem kis dolog ez, egész hátralévő életében fizetett azért a bűnért, melyet Isten ellen követett el, amikor megölette a hitti Uriást, hogy a Betsabéval elkövetett bűnét fedezze.

A próféta elment hozzá, és megmondta neki: „Te vagy az az ember. Te tetted ezt.” Dávid azt mondta előtte, hogy „méltó a halálra”, de a próféta azt mondta: „Nem fogsz meghalni, Isten elfedezte a bűnödet, de a viszály ezentúl soha nem távozik házadból emiatt.” Nem szabad a bűnt könnyedén vennünk, hamar az Úrhoz kell fordulnunk valódi bűnbánattal, és ismét meg fog szabadítani. De Dávid tudta, hogyan tartsa meg Isten Igéjét a szívében; Mária is tudta, hogyan tartsa meg Isten Igéjét, hogy emlékezzen az ígéretekre, hogy rábízza magát Arra, Aki az ígéreteket tette. Ő nekünk is sok drága ígéretet adott.

„kevés erőd van, megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet.”

Testvérek, tegnap beszéltünk egy keveset arról, hogy hűségesek legyünk mindhalálig. Nem ismétlem el újra, de elmondom, hogy arra hívattunk, hogy hűségesek legyünk Isten nevéhez. Ő nekünk adta a nevét, hiszen keresztényeknek (Krisztus-követőknek) hívnak minket. Nem szabad megtagadnunk azt a nevet, melyet nekünk adott. Úgy kell megőriznünk, mint drága kincset, viselnünk kell az Ő ellenségei között, még akkor is, ha az életünkbe kerül. Általában csak egy kis kínos helyzetbe kerül, eltávolít tőlünk néhány embert, megjelöl olyanként, mint akik köré nem szívesen gyűlnek. Általában nem kerül az életünkbe, mint Polikárpnak.

De akár kicsi, akár nagy az ár, nem szabad megtagadnunk a nevét. De ennél többről van szó: megtartani az Igéjét, megtartani a nevét, nem megtagadni a nevét. Az Ő neve Jézus, mert Ő fogja népét bűneiből megmenteni. Megtartjuk-e a nevét? Nem tagadjuk meg a nevét azzal, ha vétkeztünk? Ha nem jövünk vissza Hozzá azonnal, és mondjuk: Uram, vétkeztem, egyedül Te vagy, aki meg tudsz menteni a bűnömből, nem az én jó szándékom miatt, nem az én csodálatos tetteim vagy cselekedeteim miatt, nem azért, mert rosszul érzem magam miatta. Te nem csak a bűneim büntetésétől mentettél meg, hanem a bűneimből is megmentettél. Uram, engedd, hogy ennek a jótéteményében élhessek!

Istennek ez a sok neve, negyvennél is több van a Jelenésekben, az Úr Jézus nevei. Huszonnégyet az első három fejezetben találtam, és bevallom, néhányat másoktól szereztem, de már az enyémek! Amit én kaptam, elvehetitek, és a tiétek lehet. Nem számít, honnan jön, Istentől van, és a sajátotokként fogadhatjátok. Várom, hogy valaki innen a teremből odajöjjön hozzám, és azt mondja, én csak harminckilencet találtam; és még inkább várom, hogy valaki azt mondja, én ötvenkettőt találtam!

Tartsuk meg az Ő Igéjét! Ne tagadjuk meg a nevét! Amikor látjuk az Ő nevét, mondjuk, Uram, mutasd meg, mit jelent ez! Mit jelent az, hogy Te szent vagy? Mit jelent, ez Uram? Mit jelent ez az én számomra? Amikor azt mondod, hogy szent legyek, mert Te szent vagy, tökéletes legyek, mert Te tökéletes vagy?

Tartsuk meg az Ő Igéjét, és amikor megértjük a nevét, ne tagadjuk meg. Nem úgy értem, hogy ne tudnánk róla megfeledkezni olykor. De amikor a Szent Szellem eljön hozzánk, tartsuk ismét magunkénak.

Lapozzunk a János 17-hez! Ez az Úr nagy imádsága, az Ő főpapi imája értünk a keresztre feszítése előtt. Láthatjuk az imát, amelyet ekkor ajánlott fel Atyjának. A 6. verstől:

„Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet [logosz]. Most tudják, hogy mindaz, amit nekem adtál, tetőled van; mert azokat a beszédeket [rhéma], amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tetőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,6-8)

Mit látunk itt? A mi Urunk éppen azzal kapcsolatban imádkozik, amiről beszélünk! Nem azért imádkozik, hogy hallják, bár János hallotta. Azért imádkozik, hogy Isten válaszoljon, és minden imádság, melyet az Úr Jézus mondott, meghallgattatott, még az az ima a Gecsemáné kertjében is, amikor azt mondta, „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár. Mindazonáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te.” Isten teljes mértékben meghallgatta ezt az imádságot. Az Úr Jézus azt mondja a 9. versben, figyeljétek, ez annyira értékes a számunkra:

„Én őérettük könyörgök; nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid; és az enyémek mind a tieid, és a tieid az enyémek; és megdicsőíttettem bennük.” (Jn 17,9-10)

És néhány verssel később azt mondja:

„De nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk folytán hisznek énbennem” (Jn 17,20).

Tirólatok beszélt és énrólam. Rólunk beszélt itt. Nem csak beszélt, hanem imádkozott, kérte, hogy az Atya adja meg, hogy mind egyek legyünk.

Azt mondja a 11. verstől:

És nem vagyok többé a világon, és ezek a világon vannak, és én hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nekem adtál, hogy legyenek egyek, mint mi. Mikor velük voltam a világon, én megtartottam őket a te nevedben; akiket nekem adtál, megőriztem, és senki azok közül el nem veszett, csak a veszedelem fia, hogy az Írás beteljesedjék.” (Jn 17,11-12)

Az Úr Jézus nevében, az Úr Jézus neveiben vagyunk megtartva, az Atya nevében, az Atya neveiben. Ezek azok a dolgok, melyek el vannak rejtve a világ elől, mindenki elől, kivéve azokat, akiknek szíve az Úrhoz tartozik. Az Ige azt mondja, hogy „Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti. A királyok dicsősége az, hogy a dolgokat kikutatják” (Példabeszédek 25,2). A királyok koronát viselnek – mi trónra lettünk szánva. Az Úr Jézus Király volt, jóval azelőtt, hogy királyként ismerték volna el, bár a Földön az emberek nagy része még nem ismerte Őt el királyként. Gyakoroljuk a királyi helyzetünket azáltal, hogy kikutatjuk ezeket a dolgokat! Az Úr meg fogja mutatni.

9. vers:

„Íme, én adok neked a Sátán zsinagógájából, akik zsidóknak mondják magukat, és nem azok, hanem hazudnak; íme, én megteszem velük, hogy eljöjjenek, és leboruljanak a lábad előtt, és megtudják, hogy én szeretlek téged.”

Az evangéliumnak vannak ellenzői, és vannak, akik ellenkezni fognak velünk, mert az Úrhoz tartozunk; és Isten a mennyben nagy megtiszteltetést akar adni nekünk emiatt. A megtiszteltetés, amelyet nekünk választott, nem más, mint hogy mindenkivel, az ellenségeinkkel is tudassa, hogy szeret minket. El tudjátok képzelni, hogy azon a napon, amikor minden világosságra kerül, milyen lesz az, amikor az egész világ megtudja, hogy Isten szeret minket? Hogy az Ő szeretetére való hivatkozásunk nem volt téves? Amikor valaki megkérdezi tőlünk: „Te miért szereted Istent?”, rögtön az jut eszünkbe válaszként: „Mert Ő előbb szeretett engem.” És vannak, akik azt mondják: „Á, ennek semmi értelme.” De egy napon igazolva leszünk.

Most előreugrom, és kihagyok pár dolgot. 11. vers:

„Eljövök hamar, tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.”

Tartsd meg Isten Igéjét, ne tagadd meg a nevét, használd azt a kevés erőt, amid van. Pál apostol azt mondta élete végén, és joggal: „A nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam, futásomat elvégeztem. Végezetre eltétetett nekem az igazságosság koronája, melyet az Úr ad nekem azon a napon, de nem csak nekem, hanem mindenkinek, akik szeretve várják az Ő megjelenését.” Ezek mi vagyunk! Ügyeljünk, hogy senki se lopja el tőlünk a koronánkat! Tartsuk meg erősen, amink van, ne engedjük, hogy bárki elvegye a koronánkat!

„Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé”

Oszlopnak lenni Isten házában. Ez Mózes első könyvében Jákóbnál kezdődik, aki, miután kijelentést kapott Isten házáról, amikor bátyja elől menekült, másnap megkente a párnaként használt követ. Feje alatt kőpárnával feküdt le aludni. Isten pedig meglátogatta, és másnap fölkelt, a követ oszlopként fölállította, és olajat öntött rá. Istennek pedig esküt tett, mondván: Ez az oszlop az Isten háza. Később Isten emlékeztette őt, hogy fogadalmat tett és oszlopot állított. Nagyszerű dolog oszlopnak lenni Isten házában. Nem megyek bele mélyebben, mert nagyon nagy téma, csak érintőlegesen beszélek róla keveset.

Oszlopnak lenni a jellemről (tulajdonságról) beszél. Alátámasztja, tartja Isten házát. De nem tétlenül, nem arról van szó, hogy nem csinál semmit, hanem olyasmi, ami azáltal szolgál támasztékul Isten házában, hogy ott van. Hűséges, azt hirdeti, mi lényege. A gyülekezetről úgy beszél az Ige, mint ami az igazság oszlopa és alapja (1Tim 3,15). A jellem az igazság és az Úr jelleme, és telve van jó cselekedetekkel. Lukács evangéliumában van néhány igevers, amelyekre alighanem már utaltam, Simeonnal és Annával. Ha tudni szeretnétek, mit jelent oszlopnak lenni, nézzétek meg őket. Az Úr fog adni hozzá értelmet.

„és felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.”

Az én Istenem nevét, az én Istenem városának nevét – az új Jeruzsálemnek van egy másik neve –, és az én új nevemet. Azaz új kijelentést Istenről! A név megmagyarázza, hogy Ő mi, tehát ez új kijelentés. Jákóbból, a csalóból Izrael lett, fejedelem Istennél. Ez a jellemről beszél. Az Úr sok kijelentést akar adni szolgáinak, és a legnagyobb jutalom, melyet adhat, az Őróla szóló megnövekedett ismeret. Ismerni az Urat. Feszüljünk tehát neki annak, hogy megismerjük az Urat! „A bölcs ne dicsekedjék a bölcsességével, az erős ne dicsekedjék az erejével, a gazdag ne dicsekedjék a gazdagságával! Hanem aki dicsekszik, azzal dicsekedjék, hogy ismer engem, és ismeri az én útjaimat”.

„Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek!”

Ámen.

A Föld legkorábbi korszakai – 7. Vizsgálat és ítélethozatal (G.H. Pember)

Részlet: (A teljes 7. fejezet PDF-ben: )

Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-7Letöltés

“A dicsőséges betakarás természete, melyet első szüleink elveszítettek.

Az ember visszavonhatatlanul elkövette a bűnt, a Kísértő győzött. De mi lett azzal az állítással, hogy „megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten, jónak és rossznak tudói”? Az sajnos valóban igaznak bizonyult, de távolról sem úgy, mint ahogyan arra Éva számított. Mert büszkeségének meggondolatlanságában nem fecsérelte az időt arra, hogy végiggondolja: az isteni tudás szükségszerűen halálos veszélyt jelent azok számára, akik sem Isten bölcsességével, sem Isten erejével nem rendelkeznek. Valóban megnyílt mindkettejük szeme; de csak arra, hogy saját magukat lássák meg – a saját szomorú, mezítelen és szégyenteljes állapotukat. Egyszerre tudatára ébredtek a hústest gonoszságának, mely törvényszegésük eszközévé lett; megzavarodtak annak fájdalmától, hogy magas méltóságukból, melybe Isten helyezte őket, kiestek; megrémítette a hasonlóságuk a körülöttük lévő állatokhoz, sőt, hogy nincsenek is arra alkalmas állapotban, hogy bárki meglássa őket.

És ezek az érzések valószínűleg jelentősen fölerősödtek az azonnali és látható változás miatt, ami a külső megjelenésükben bekövetkezett. Ugyanis, amíg megmaradtak az engedelmességben, az Isten által beléjük lehelt szellem teljes hatalommal és erővel rendelkezett bennük. Teljeskörű kihatása egész lényüket megvédte attól, hogy a romlás és a halál beléjük hatolhasson; ugyanakkor világossága, mely átsugárzott a neki betakarást adó testen, ragyogó fényudvart vont köréjük; úgyhogy testük közönségesebb részeit sugárzó dicsfény-lepel rejtette el. Ezáltal, mint a teremtett világ uralkodói, élesen különböztek az uralmuk alá vetett összes teremtménytől.

Bűnbe esésük csak a lélek és a test szövetsége révén vált lehetővé, ami tönkretette lényükben az egyensúlyt. A legyőzött szellem olyan állapotba süllyedt, mint egy hatalmától megfosztott és szinte teljesen elnémított rab; fénye elhalványult, lángja kihunyt. Befolyása véget ért; nem tudta többé megőrizni az emberpár testét a romlástól, sem felöltöztetni őket dicsőségbe, mint egy ruhába. Isten fenyegetése valóra vált, a halál uralma elkezdődött.

Krisztus eljövetelekor Isten fiai olyan módon lesznek nyilvánvalóvá, hogy az elveszített betakarás helyreáll bennük.

Nem nehéz bizonyítani azt sem, hogy a szellem, lélek és test tökéletes összhangjának helyreállításakor a látható dicsőség is azonnal helyreáll, és ez lesz a jele annak, hogy Isten fiai vagyunk. De bennünk sokkal erőteljesebben fog ragyogni, mint Ádámban, hiszen, amint korábban láttuk, a bűnbeesés előtti ember nem volt szellemi test. A szellemnek valóban hatalmas és erőteljes befolyása volt, de az uralkodó erő a lélek volt, ahogyan továbbra is az maradt; hiszen az első ember élő lélekké lett (1Kor 15,45). Amikor azonban Urunk visszajövetele után megtörténik a feltámadás, illetve elváltozás, a testünk szellemi test lesz (1Kor 15,44): első helyen az Isten-tudatosság lesz bennünk, teljes mértékben irányítása alatt tartva a lelket és a testet; dicsőségének teljes erejét pedig minden akadály vagy gát nélkül fogja kiárasztani.

Ezért mondja Dániel arról az időről szólva: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké” (Dán 12,3). Így az Úr Maga is kijelenti: „Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuk országában” (Mt 13,43).

Azután úgy János, mint Pál egyaránt azt mondja, hogy amikor odakerülünk az Úr Jézus jelenlétébe, olyanok leszünk, mint Ő; el fogja változtatni nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez. És azzal kapcsolatban sem hagy bennünket tudatlanságban, hogy milyen az Ő dicsőséges teste; hiszen a megdicsőülés hegyén megengedte a kiválasztott három tanítványnak, hogy olyannak láthassák az Emberfiát, amilyennek látni fogjuk, amikor eljön az Ő Királyságában. Ott a hegyen Szelleme, mely az Úr földi vándorútja alatt mindig korlátozott és elrejtett volt, kiszabadulhatott, és egy pillanat alatt egész Személye tündöklő fénnyel kezdett sugározni; az arca úgy ragyogott, mint a nap, és a ruhája olyan fehér lett, mint a fény (Mt 17,2).

Ádám és Éva saját kezűleg próbál magának betakarást készíteni.

Az ember és felesége szégyellte magát, és sorsukra nézve ez jelentette az egyetlen reménysugarat. Ha ugyanis halottak lettek volna a bűntudattól szégyent érezni, semmiben sem különböztek volna a gonosz szellemektől; és lehetetlen lett volna megmenteni őket. Ennek az érzésnek a jelenléte azonban azt mutatta, hogy a bennük lévő Isten-tudatosság, habár le lett fojtva, nem hunyt ki teljesen. A fény elsötétült, de a kupac még füstölgött, és megmaradt rá az esély, hogy Isten Szelleme újra lángra lobbanthassa.

Megváltozott állapotától megrémülve Ádám és Éva rögtön megpróbálta mesterségesen pótolni az elveszett betakarást – ahogyan leszármazottjaik is teszik azóta folyamatosan. Mert minden egyes élőlénynek, legyen akár földi, égi vagy vízi, megvan a maga rendes betakarása, nem kívülről rátéve, hanem természetes módon, belülről fakadóan; egyedül az embernél hiányzik ez, és kénytelen művileg pótolni, mert a bűn révén elveszítette természetes erejét arra, hogy dicsőségesen ragyogó fényöltözetet bocsásson ki maga köré. És így megérthetjük, Urunk miért részesítette előnyben a szerény kis liliom ruháját Salamon legdicsőségesebb öltözetével szemben (Mt 6,29). Mert Izrael királyának pompás ruházata idegen volt, és kívülről lett rátéve; míg a liliom szépsége belülről fakadt, és természetes növekedésének egyszerű következménye volt.

Az Úr kérdőre vonja Ádámot és Évát.

Még alig rendezgette el magán a bukott pár nyomorúságos öltözetét, amikor meghallották az Úr Isten hangját, azt a hangot, mely egészen addig a legnagyobb örömöt jelentette számukra. De milyen másnak tűnt most, pedig a hangnem még változatlan volt! Rémülten menekültek a kert bokrai közé, hogy elrejtőzzenek. Hiábavaló próbálkozás! Miközben bűnt követünk el, lehet, hogy sikerül az Istennel kapcsolatos összes gondolatot száműznünk, és meggyőznünk magunkat arról, hogy azért, mert mi elfelejtettük Őt, Ő sem lát bennünket, és nem törődik velünk; de amikor ítélni jön, többé nem lehetséges ez a fajta önbecsapás; nincs menekvés, még akár késedelem sem; érjen bármennyire is készületlenül, találkoznunk kell Vele szemtől-szemben. Isten hívására tehát Ádámnak el kell hagynia rejtekhelyét. Rogyadozó léptekkel jön Alkotójának jelenlétébe, és kénytelen először is elismerni, hogy a szégyen miatt futott el, és hogy ez a szégyen abból fakad, hogy megszegte a neki adott egyetlen parancsot. Vallomása azonban nem őszinte, és nyomorúságos bizonyítékát adja bukott állapotának; annak, hogy egy az egyben elveszítette eredeti természetének királyi méltóságát, mert feleségét hibáztatja, sőt, még Magát Istent is felelőssé teszi: „Az asszony – mondja –, akit mellém adtál, ő adott nekem arról a fáról, azért ettem.”

Amikor azután az Úr Évához fordul, az ő válasza sem jobb, mint a férjéé. Nem vallja magát ugyanis bűnösnek, és nem bízza magát Isten irgalmára; hanem mindent a kígyóra hárít, mintha ő maga nem lett volna felelős semmiért.

A kígyó büntetése, és az összes állatot érintő átok.

Az Úr meghallgatja mindkét vádlottat, és türelmesen megad nekik minden lehetőséget, hogy védjék magukat; amikor azonban a kígyóhoz fordul, a magatartása megváltozik. Semmit nem kérdez a Kísértőtől, nem ad neki lehetőséget magyarázkodásra, hanem úgy bánik vele, mint aki már bűnösnek találtatott, és azonnal kimondja rá az ítéletet.”

Folytatása PDF-ben: )

Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-7Letöltés

 

“Higgy az Úr Jézus Krisztusban!” (Radu Gavriluț)

A teljes szolgálat PDF-ben: Higgy az Úr Jézus Krisztusban!

Részletek:

“Nem úgy lesz valaki kereszténnyé, hogy ő dönt az Úr mellett, hanem úgy, hogy az isteni mag egyszer csak a szívébe hull. Elmondok erről egy történetet. Volt egy testvér, aki 1985-ben elköltözött az Úrhoz, és akitől sok mindent hallottam. Egyszer meghívta őt egy fiatal család, hogy beszéljen nekik az Úrról. Ez a testvér elment, és amikor beszélgettek, jelen volt egy fiatal lány is. A testvér a családra összpontosított, hogy nekik beszéljen az Úrról. És tudjátok ki tért meg? Az a fiatal lány. Ez a testvér ezután mindig emlegette ezt az esetet. Tehát mindnyájan, akik itt vagytok, nagy „veszélyben” vagytok, mert nem kell semmilyen döntést hoznotok, de a lelkiismeretetekben igazat fogtok adni Istennek. Mert Isten igéje igazság.”

“A következő dolog. Azt mondja itt az ige: „Figyelmezzetek a mi hitvallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra. Aki hű ahhoz, aki őt rendelte, valamint Mózes is az ő egész házában.” Az Úr Jézus, miután felemeltetett a földről, a mi bizonyságunk Főpapja lett. Ez rendkívül fontos dolog. Mi ugyanis úgy gondolkodunk, mint a tanítványok. Amikor az Úr Jézus azt mondta nekik: „Szükséges, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló”, őket ez megrémítette. Amikor az Úr először beszélt arról, hogy megfeszítik, és azután feltámad, mindezek előtt pedig a vének kezébe adják, a tanítványokat elfogta a kétségbeesés. Mentek utána, Ő pedig teljes higgadtsággal sorolta, hogy mi fog vele történni. Rémülten követték. Ez az ember készül meghalni! Mi meg minden reményünket belé vetettük. Mi lesz velünk?
Mi is gondolhatnánk, hogy itt hagyott bennünket a földön. Megtértünk az Úrhoz; küszködünk, hogy a Bibliához alkalmazzuk az éltünket, de nem tudjuk pontosan, mit tegyünk, hogyan tegyük? Melyik legyen az út? Hogyan haladjunk tovább, hogy mégis valahogy segítséget kapjunk? Az Úr elkészítette a biztos utat, de ezt az utat ma nagyon elhanyagolják. Azt mondta a tanítványoknak: „Én bennetek leszek.” „Az igazság Szelleme bennetek van.” De valahogy nem tudjuk ezt elhinni. Azt még csak megértenénk, hogy Ő velünk van; velünk van, és elkísér az úton, úgy mint az emmausi tanítványokat. Ezt értjük. De azt nem értjük, hogy hogyan lehet Ő bennünk! A János 14, 15, 16. fejezetekben az ige azt írja, hogy a Szent Szellem olyan, mint egy jogi képviselő, ügyvéd. Valahányszor beszélek erről a témáról, mindig megkérdezem: Kinek az ügyvédje Ő? Ő nem a mi ügyvédünk, Ő Krisztus ügyvédje. Az Ő érdekeit védi! Ha nem hallgatunk rá, akkor ellenségünk lesz, és harcol ellenünk. Meg akar minket győzni. Mert a mi testünkben egyedül az Úr érdekei fontosak.”

“Miután az Úr Jézus bemerítkezett, a Szellem azonnal elvitte Őt a pusztába. Mi sokszor úgy gondolkozunk, ahogy egy fiatal gondolkozik akkor, amikor az Úrhoz tér, és kísérti őt egy bűn. Imádkozik, küzd. Sokszor láttam fiatalokat, akik nagyon örültek, hogy megszabadultak a bűntől. De az történt, hogy egy idő után újra elbuktak. Hogyan lehetséges ez? Egyesek pedig, akik megszabadultak, azt hitték, hogy minden rendben van. Azt gondolták, hogy a hívő élet az, hogy megszabaduljunk a bűntől. De miután a bűntől megszabadultak, észrevették, hogy íme, megjelennek bizonyos egészségi problémák. Mit akar Isten velem? Nem jó az én állapotom? Nincs rendben a családom? Nem azt szeretném-e, hogy a gyermekeim hitre jussanak? Mit akar Ő velem? De az Úr nem téved. Ő az elkövetkezendő időkre való felkészítésünket tartja szem előtt. Hogy megmutassa a következő időkben az Ő kegyelmének végtelen gazdagságát. De a felkészítés helye a mi számunkra itt van. “

Tovább a teljes szolgálatra: Higgy az Úr Jézus Krisztusban!

Semmi felől ne aggódjatok! (Watchman Nee)

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Filippi 4,6)

Kevés olyan kereszténnyel találkoztam, aki ne aggódott volna valami miatt. A többség vállát nagyon sokféle aggodalom nyomja. Egy édesanya, akinek hét fia volt, egyszer ezt mondta: „Halálra aggódom magamat a fiaimért, míg fel nem nőnek, és meg nem térnek.” Amikor egy testvér szólt neki, hogy helytelen dolog aggódni – sőt, hogy valójában bűn az aggodalmaskodás –, azt felelte, hogy „egy anyának igenis kötelessége aggódni a gyermekeiért. Az a bűn, ha nem aggódunk.” Ez a testvér ekkor megmutatta neki a Filippi 4,6-7-et. Ő azonban úgy értette az ott szereplő aggodalmat, hogy az nyilván valamilyen másfajta aggodalom, mert az ő gondolkodásmódja szerint a feleségnek aggódnia kell a férjéért, a szülőknek aggódniuk kell a gyermekeikért, és az üzletembereknek aggódniuk kell az üzletmenetükért. De lássuk meg világosan, hogy a Biblia határozottan azt mondja: „Semmi felől ne aggódjatok” – és pont!

Forrás: The Lord My Portion, nov. 15., Christian Fellowship Publishers

“Hogy a bűn teste tehetetlenné váljék” (Watchman Nee)

Forrás: The Lord My Portion, 2019. november 9.

Mert tudjuk, hogy a mi óemberünk azért lett keresztre feszítve Vele együtt, hogy a bűn teste tehetetlenné váljék, nehogy rabszolgáivá legyünk a bűnnek (Róma 6,6; Vida ford.).

Ha valaki meg akar szabadulni a bűn hatalmából és nem akar többé annak rabszolgája lenni, akkor győzedelmeskednie kell a teste fölött. A Róma 6,6-ban Pál apostol azt mondja nekünk, hogy az Úr felszabadít bennünket a test zsarnoksága alól. Az Úr Jézus fölvitte Magával a keresztre az óemberünket, hogy a bűnnek ez a teste tehetetlenné váljék. „Tehetetlenné válik” az eredeti görögben azt jelenti, „megszüntet, hatástalanná, működésképtelenné tesz”. Kereszten elvégzett munkája által az Úr Jézus hatástalanná, működésképtelenné teszi a bűn testét, és így többé nem vagyunk a bűn rabszolgaságában. A test továbbra is létezik; nem pusztult el, fizikailag nincs megsemmisítve. Egyszerűen csak az történik, hogy az élettani felépítéséből fakadó kívánságokat kiiktatta, elsorvasztotta az Úr. A kereszt által mindannyian győztesek lehetünk!

Ábel áldozata (Stephen Kaung)

A Krisztus a Teremtés könyvében c. sorozat 2. fejezete.

Az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“Amikor a két gyermek [Kain és Ábel] felnövekedett, mindketten dolgozni kezdtek. Kain földműves lett, elkezdte megművelni a földet. Mielőtt az ember vétkezett volna, amikor még az Éden kertjében voltak, a kert gyümölcsfáinak termését ették. Ez volt a táplálékuk. Miután az ember vétkezett, Isten megátkozta a földet, és azt mondta az embernek, hogy onnantól fogva fáradsággal kell megdolgoznia a megélhetéséért. A föld pedig tövist és kórót fog teremni, és az embernek verítékkel kell megszereznie kenyerét. Ez a föld már átkozott föld volt. Amikor Kain földműves lett, művelte a földet; küzdött a tövisek és a kórók ellen. Igaz, ugye, hogy az embernek a puszta megélhetésért is meg kell küzdenie a természettel, mert a természet megváltozott? Kainnak fáradoznia és dolgoznia kellett, hogy a föld biztosítsa számára a puszta megélhetést. Megpróbálta a legjobbat kihozni az átokból; megpróbált önmagáért élni.

Ábel azonban juhpásztor lett. Ez nagyon furcsa, mert az ember akkor még egyáltalán nem evett húst. Az özönvíz után a bűn révén megromlott fizikai test degenerációja miatt Isten megengedte a húsevést, a vér elfogyasztását azonban nem. Az özönvíz előtt viszont, Kain és Ábel idejében az embernek egyáltalán nem volt szüksége húsra. Az ember csak gyümölcsöt, levél- és gyökérzöldségeket fogyasztott. Miért döntött Ábel úgy, hogy juhpásztor legyen? Bizonyosan megvolt rá az oka.

Azelőtt, hogy Isten Ádámot és Évát kiűzte az Éden kertjéből, leölt egy állatot, kiontotta a vérét, és a bőréből ruhákat készített nekik, hogy azzal takarják el mezítelenségüket. Ádám és Éva bizonyosan elmondták gyermekeiknek, hogy a bűneik miatt egy ártatlan állatnak kellett meghalnia. Vért kellett ontani ahhoz, hogy Isten igazságosságát magukra ölthessék. Ez a két fiú tehát biztosan hallotta ezt a történetet gyermekkorától fogva. Ezzel a történettel nőttek föl. Kainnak ez valóban csak egy történet volt, de Ábel hitt benne. És mivel hitt abban, hogy az ember bűn alatt van, vérontás nélkül pedig nincs bűnbocsánat, Istenben való hitéből és istenfélelméből fakadóan juhpásztor lett. Más szóval, juhokat akart nevelni, nem azért, hogy megegye őket, hanem, hogy ezeket a juhokat Isten elé vigye áldozatként, hogy a vér kiontása által bűnbocsánatot nyerjen. Ábel a lelke megmenekülését (üdvösségét) kereste. Nem saját magának élt, hanem mivel Istennek és Isten üdvösségének élt, juhpásztor lett belőle.

Nyilvánvaló, hogy amikor Kain választott magának foglalkozást, ő saját magának választott, a fizikai testéről való gondoskodást tartotta szem előtt. Ábel azonban a lelke megmenekülését szolgáló foglalkozást választott, az Úrtól jövő üdvösségért. Már a hivatásuk megválasztásában is láthatjuk a két teljesen különböző életfilozófiát. Kain életfilozófiája az volt, hogy kihozza a legjobbat a legrosszabb helyzetből ebben a világban, Ábel azonban félte az Istent, és az Úrtól jövő megmenekülést választotta.

(…)
Óriási különbség van a kijelentett és a természeti vallás között. Az ember természetes esze szerint a vallás arról szól, hogy ki kell engesztelni Isten haragját, és meg kell próbálni megvásárolni a jóindulatát. Isten kijelentett gondolata szerint azonban arról van szó, hogy ki kell elégíteni Isten igazságosságát. Isten igazságosságának eleget kell tenni – és ez jelenti az Úr Jézus vérének dicsőségét. Gyakran úgy gondolunk az Úr Jézus vérére, mint amivel meg kell hinteni a szívünket. Ez igaz: „(…) vérhintéssel megszabadított szívvel (…)” (Héb 10,22). A szívünk lelkiismerete meg lett tisztítva azáltal, hogy a vérrel meg lett hintve. Világos és tiszta a lelkiismeretünk Isten előtt. Istennek hála ezért! De ne feledjük, a vér alapvetően nem értünk van. A vér első sorban Isten számára van, hogy kielégítse Isten igazságosságát.

(…)
Ezért mondja a Biblia: „Ami a hústesttől született, hústest az.” Más szóval, ebben a hústestben lehet ugyan némi jó és sok rossz is; de akár rossz, akár jó, akkor is hústest; és minden hústest Isten ítélete alatt van. Ha mi a hústestünkben lévő jó szerint élünk, annak az lesz az eredménye, hogy előbb-utóbb a rossz is elő fog jönni a hústestünkből. Ne a hústestünkre alapozzunk! Ne higgyünk a hústestünkben! Ne bízzunk a hústestünkben! Ha a hústestben bízunk, hiába a benne lévő jó szerint élünk, egy napon a benne lévő rossz is meg fog nyilvánulni. Pontosan ezt látjuk Kainban is. Ami a hústesttől született, hústest az. Nem tudjuk megváltoztatni a hústestünket. Nem tudjuk átformálni. A vallásos hústest még mindig ugyanúgy hústest marad, mint ahogyan a nem vallásos hústest is. Isten előtt az egész hústest, minden hústest el van ítélve. Áldott az a nap, amikor rájövünk, hogy nincs semmi jó a hústestünkben!”

Tovább a teljes igeszolgálatra, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8