Sikemből jussunk tovább Bételbe! (Radu Gavriluţ)

PDF: 2022-12-07-Radu_Gavrilut_Sikembol_jussunk_tovabb_Betelbe

Elhangzott Nagyváradon, 2022. december 7-én

https://www.ekklesiaoradea.ro/uploads/20221207-RaduGavrilut5.mp3

1Mózes 35,1-15: „Isten ezt mondta Jákóbnak: Kelj fel, eredj föl Bételbe, és ott telepedj le! Csinálj ott oltárt Istennek, aki megjelent neked, amikor bátyád, Ézsau elől futottál. Ekkor azt mondta Jákób a háza népének és mindazoknak, akik vele voltak: Vessétek el az idegen isteneket, akik nálatok vannak, tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok másik ruhát. Azután keljünk fel, és menjünk föl Bételbe, hogy oltárt készítsek ott Istennek, aki meghallgatott engem nyomorúságom napján, és velem volt az úton, amelyen jártam. Átadták azért Jákóbnak a náluk levő idegen isteneket mind és füleikből a függőket. Jákób pedig elásta azokat a Sikemnél álló tölgyfa alatt. És elindultak, de Isten rettentése volt a körülöttük való városokon, ezért nem üldözték Jákób fiait. Eljutott azért Jákób és a vele levő egész sokaság Lúzba, azaz Bételbe, amely Kánaán földjén van. Ott oltárt épített, és Él-Bételnek nevezte a helyet, mert ott jelent meg neki Isten, amikor a bátyja elől futott. És meghalt Debóra, Rebeka dajkája, és eltemették Bétel mellett, egy tölgyfa alatt, amelyet a „sírás cserfájának” neveztek el. Isten pedig ismét megjelent Jákóbnak, miután Paddan-Arámból visszajött, és megáldotta őt. Ezt mondta neki: A te neved Jákób, de ne nevezzenek többé Jákóbnak, hanem Izráel legyen a neved. És Izráelnek nevezte. És ezt mondta neki Isten: Én vagyok a mindenható Isten, növekedjél és sokasodjál! Nép és népek sokasága legyen tőled, és királyok származzanak ágyékodból. És a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, neked adom, utánad pedig a te magodnak. És fölment tőle Isten azon a helyen, ahol szólt vele. Jákób pedig emlékoszlopot, egy kőoszlopot állított azon a helyen, ahol szólt vele, és italáldozattal áldozott azon, és olajat öntött rá. Jákób tehát Bételnek nevezte azt a helyet, ahol Isten szólt vele.”

Ma olvastam, nem ezzel a témával, hanem általánosságban véve azzal a munkával kapcsolatban, amelyet az Úr ma végez, hogy helyreállítsa a kezdeti dolgokat. János a leveleiben nagyon sokszor megemlíti ezt: „szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”. És látom, hogy azok, akik megtérnek az Úrhoz, és valóban megtapasztalják az Urat az életükben, kijelentésük is van az Úrról, és örülnek az Úrral való közösségnek, valóban áldottak. Ezt a helyet pedig, ahol valakinek közössége van az Úrral, Sikemnek nevezhetjük. Sok áldása van ennek a helynek. Amint azonban ebből a szövegből is láttuk, hogy miután Jákób megtapasztalta ezt a helyzetet a 32. fejezetben, az első, amit az Úr mondott neki, az volt, hogy menjen fel Bételbe. Bétel jelentése: Isten háza.

Áldás az, ha megtapasztalhatjuk az Urat, és láthatjuk Őt, és örülhetünk az Úrnak és a Vele való közösségnek, van azonban még egy lépés előbbre: hogy örüljünk az Úrnak a testvérekkel való közösségben. Az Efézus 4-ben ezt olvassuk, 1-3: „Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok elhívatásotokhoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, viseljétek el egymást szeretetben, és igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében.”

2Péter 1,3-8: „Az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való az ő megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott, amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, kikerülve azt a romlottságot, amely a kívánság miatt van a világban. Éppen ezért minden igyekezettel azon legyetek, hogy a ti hitetekhez bőségesen adjatok még erényt, az erényhez ismeretet, az ismerethez pedig önuralmat, az önuralomhoz türelmet, a türelemhez kegyességet, a kegyességhez testvériességet, a testvériességhez szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem lesztek sem tétlenek, sem gyümölcstelenek a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében.”

Tehát, ahogy láthatjuk: a hitben jócselekedet (erény), a jócselekedetben ismeret, az ismeretben mértékletesség, a mértékletességben (önuralomban) türelem, a türelemben kegyesség, a kegyességben pedig testvérszeretet, filadelfia, és a testvérszeretetben agapé. Láttuk a Jelenések 2-3-ban felsorolt gyülekezeteket, és az Ige csak egyet nevez közülük Filadelfiának, ami testvérszeretetet jelent.

A testvérszeretet nem egyszerű dolog. Nem úgy van, hogy találkozom szimpatikus testvérekkel és szeretjük egymást, és én azt hiszem, már tudom, mit jelent a testvérszeretet. A testvérszeretet az érzelmekhez kötődik. De ezek az érzések, amelyekről itt szó van, olyan érzések, amelyek a Szellem vezetése alatt állnak. Nem pusztán annyiról van szó, hogy kedvelek valakit. Ez sokkal több.

Én hiszem, testvérek, hogy a többsége azoknak, akik megtérnek az Úrhoz, nem léptek túl a sikemi fázison. Akik eljutottak Sikembe, olyan emberek, akik megtapasztalták az Urat. Nem világi emberekről beszélek, hanem olyanokról, akik valóban meglátták, kicsoda az Úr. Meglátták, hogy az Úr miként emelte föl, bátorította, fegyelmezte, szerette őket. Bétel azonban más. Láthatjuk az életet egy tagban, de hogy meglássuk a életet a testben, ez sokkal több ennél. Hogy elfogadjam, én is csak egy tag vagyok a testben, és nem több. Ahhoz pedig, hogy működni tudjak, szükségem van a többi taggal való közösségre. Ha az Úr megnyitja a szemeinket, és meg tudjuk látni ezt, akkor áldásban lesz részünk.

1János 2,9-11: „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne megbotránkoztató, aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét.”

3,10-12: „Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, az nincs Istentől, és az sem, aki nem szereti a testvérét. Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást. Nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mivel az ő cselekedetei gonoszok voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak.”

3,14-19: „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos, és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete őbenne. Arról ismertük meg a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk: ezért mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a testvéreinkért. Akinek megvan a megélhetése a világban, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, hogyan maradhat meg abban Isten szeretete? Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal. Erről ismerjük meg, hogy az igazságból valók vagyunk, és ebben nyugszik meg szívünk előtte.”

4,7-13: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy az ő egyszülött Fiát küldte el Isten a világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk. Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Szelleméből adott nekünk.”

4,16-21: „És mi megismertük és elhittük Isten irántunk való szeretetét. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne. Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben. Mi azért szeretjük őt, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és gyűlöli a maga testvérét, hazug az, mert aki nem szereti a maga testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát? Azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a maga testvérét is.”

Filadelfia testvérszeretetet jelent. E testvérszeretetnek pedig meg kell mutatkoznia, és láthatónak kell lennie az emberek előtt. Akkor fogják ezt a testvérszeretetet látni, mikor jön egy krízis, egy helyzet, amikor a dolgok már nem úgy mennek, mint addig, és akkor derül ki, valóban tudjuk-e, mi a testvérszeretet. Mert a testvérszeretetet előtt az Ige nyolc dolgot sorol föl Péter második levelében, és a testvérszeretetet ez a szó előzi meg: mértékletesség, illetve önuralom. De ez az önuralom nem azt jelenti, hogy ezt mi tesszük. Ez az önuralom, amiről itt olvasunk, a Szellem gyümölcse. A Szellem az, aki munkálkodik. És így történik, hogy túl tudunk lépni saját magunkon, lemondunk önmagunkról, és szeretjük egymást.

Ebben az életben, amit az Úrtól kaptunk, nem csak annyi van, hogy tudjuk: amikor újonnan születtünk, bennünk lett ez az élet. Mikor ez az élet bennünk lett, akkor történt valami: többé már nem tudunk ugyanabba az irányba menni, amerre addig mentünk. Mielőtt megtértem az Úrhoz, nagyon sok barátom volt. Mikor iskola volt, akkor nem foglalkoztam más dolgokkal, de mikor vakáció volt, akkor reggeltől estig a barátok, a sport. Nagyon szerettem sportolni, és sportolni nem lehet egyedül, mert nem az atlétika volt a kedvencem. Sport másokkal együtt. És mikor az Úr kezdett megvizsgálni, nem gondolkodtam azon, mi lesz, mi fog történni, vajon mit fogok csinálni. De azon a napon, mikor a mennyei világosság felragyogott, egyszerűen megláttam, hogy más irányba kell mennem. Nem hadakoztam a barátaimmal, egyszerűen nem akartam már velük menni. Nem azt jelenti, hogy onnantól nem szerettem a sportot, de egyszerűen már nem kerestem azt a társaságot. Egyszerűen az, ami volt, elmúlt, vége lett.

Tehát ez az élet ilyen, hogy egyszerűen odavonz bennünket egymáshoz. Azt szeretném kérdezni: Vajon minden körülmények között vonz? Mit gondoltok? Egy testvér azt mondta: ha van egy iránytűd, és leteszed az asztalra, az az iránytű északra mutat. De ha az a mágneses tű kölcsönhatásba kerül egy másik mágneses térrel, az iránytű már nem észak felé fog mutatni, hanem valami más irányba! Normális esetben, ha az életünk világos, és az Úrral járunk, akkor ez az élet egyszerűen afelé vonz, hogy együtt legyünk. Ha azonban az életünkben valamilyen zavar van, akkor eltérünk más irányba. Például lehet, hogy szeretünk egyedül lenni, nem léptük túl még azt a fázist, amit Sikemnek nevezünk.

Nekem szükségem van a többi testvérre. Szükségem van arra, hogy ők korlátozzanak. Szükségem van arra, hogy megtanuljam, miként kaphatok bátorítást általuk. Egyszer, mikor Telkibe mentem, a cigány testvérekhez, már nem emlékszem miért, de eléggé megterhelt voltam ahhoz, hogy szólhattam volna ott bármit. De mennem kellett, mert gyülekezeti alkalom volt. És az úton imádkoztam: Uram, én ma semmit nem tudok mondani ott a testvéreknek, de kérlek Téged, hogy adj nekem felüdülést ott közöttük! És mikor megérkeztem, a testvérek elkezdtek beszélni az Úrral való tapasztalataikról. Miközben pedig beszéltek, és elmondták hogyan tapasztalták meg az Urat, azt vettem észre, hogy felüdülök, és eltűnik az a köd, ami felettem lebegett. És megláttam azt, hogy az Úr felüdíthet ezek által a testvérek által. Mi azt gondoljuk, hogy ha jön X vagy Y, csak ők tudnak felüdíteni. De a valóság más. Az Úr fel tud üdíteni bárki által.

Függnünk kell a testvérektől; a testben korlátozva vagyunk. Lehet, hogy azt szeretnénk, értékeljenek minket, hogy mi legyünk a test, de mi nem vagyunk a test, mi csak tagok vagyunk.

Tehát, testvérek, van egy újabb szakasz előre: hogy kijöjjünk Sikemből, és továbbmenjünk Bételbe. Isten házában más szabályok vannak. Sikemben megtapasztalhatjuk az Urat, de nem tudjuk megtapasztalni Bételnek, Isten házának Istenét! És emiatt egy plusz lépést jelent ez, mert itt, ahogy közeledünk az Úrhoz, megláthatjuk az Ő jelenlétét a test tagjaiban. Haszonélvezői lehetünk az ő szolgálatuknak olyan mértékben, amilyenben ezek a testvérek alárendelik magukat az Úrnak. Nagyon nehéz, mert mi egyes testvéreket értékelünk, másokat nem, mert ezekkel a földi szemekkel nézzük, és nem tudjuk úgy látni őket, amiképp az Úr látja. Az Úr értékeli őket. Nekünk is értékelnünk kell őket.

Ha valóban szeretnénk megtapasztalni mit jelent a test, mit jelent a Szellem egysége, akkor meg kell tanulnunk, mit jelent a teljes alázat, szelídség, hosszútűrés, az egymás szeretetben való elhordozása. Akkor egyszerűen szeretünk, és ez a normális, mert Ő előbb szeretett minket. Szeretni a testvéreket, nem azért, akik most, hanem azért, amivé lesznek. Ez valami több Sikemhez képest. És tudjuk, milyen ígéretet adott az Úr a filadelfiai gyülekezetnek, ahol a testvérek szerették egymást. Vissza kell térnünk ide! Nem csak azokat kell szeretnünk, akik úgy gondolkoznak mint mi, akik velünk együtt gyűlnek össze. Akikkel összeszoktunk, azoknak a hibáit el tudjuk viselni, de mikor más testvérekről van szó, ott sokkal szigorúbbak vagyunk. Testvérek, ez nem helyes. A testvéri szeretet teljesen más. Meg kell tanulnunk ezt.

Tehát Sikem nagyon jó, és át kell mennünk rajta, ahogy Jákób is tette. De miután megtapasztalta azt az ütést és a lelke megszabadult, azután minden körülményben, ami csak volt, ő az Úrra kellett hallgatnia, hogy hova menjen azután. Addig oda ment, és azt csinált, amit akart, de azután Isten azt mondta neki: „menj fel Bételbe és telepedjél le ott, és csinálj ott oltárt amaz Istennek, aki megjelent néked, mikor a te bátyád Ézsau előtt futsz vala.”

Testvérek, én meg vagyok győződve, hogy nincs tökéletes gyülekezet, és mi sem vagyunk tökéletesek. És nem könnyű megtanulni bizonyos dolgokat másokkal együtt. De nem ez a probléma. A probléma az, hogy mindannyiunknak a saját helyünkön kell tanulnunk. Én egyet tudok: Szeretnem kell a testvéreket. Senki sem tud megakadályozni abban, hogy ezt tegyem. Meg akarom tanulni szeretni a testvéreket úgy, ahogy vannak. Ahogy az Úr sem személyválogató, úgy tudjak én is közeledni mindenkihez, tudjak szeretni mindenkit. És ha találkozom egy testvérrel, aki lehet, hogy teljesen másképp gondolkozik, mint én, tudjam őt szeretni, tisztelni. Ez Filadelfia: testvérszeretet. Ahogy mondtam, akikkel együtt vagyunk, azokat elviseljük, elfogadjuk, de akik nem velünk glnek össze? Kiváltság az, ha olyanokkal találkozhatunk, akik nem úgy gondolkoznak, mint mi, mert alkalmunk van tanulni valamit. Testvérek, mikor találkoztok egy testvérrel, aki másként gondolkozik, tartsátok ezt kiváltságos alkalomnak. És ne kezdjetek el olyan dolgokról beszélni, amelyek szétválasztanak bennünket, hanem inkább olyan dolgokról, amelyek egyesítenek. És tudjuk megtapasztalni, mit jelent szeretni a testvéreket. „Menj fel Bételbe és telepedjél le ott!” Lakozzunk ott, és áldásként leszünk mások számára. Ámen.

Odaszentelés: kapu és út (Radu Gavriluţ)

PDF: 2022-11-02-Radu_Gavrilut_Odaszenteles_kapu-es-ut

Elhangzott Nagyváradon, 2022. november 2-án

https://www.ekklesiaoradea.ro/uploads/20221102-RaduGavrilut7.mp3

Tudjátok, mit mondott az Úr először Izrael fiainak azután, hogy megszabadította őket, amikor az egyiptomiak elsőszülöttjei embertől kezdve az állatig meghaltak, ők pedig kijöttek Egyiptomból? Mi volt az Úr első szava Izrael fiaihoz? 2Mózes 13,1-2: „És szólt az Örökkévaló Mózeshez; mondván: Nekem szentelj minden elsőszülöttet, megnyitóját minden anyaméhnek Izrael fiainál, embernél és állatnál; enyém az” (IMIT ford.) Minden elsőszülött az Övé volt. Az Úr nagyon világosan és egyértelműen munkálkodott az Ószövetségben, ezért törvényben deklarálta, hogy minden elsőszülött az Övé. Mivel az elsőszülötteknek meg kellett volna halniuk, de megmenekültek, az Úr azt mondta: „minden elsőszülött az enyém, tegyétek félre az én számomra mint szentet, úgy az emberek, mint az állatok között.”

Az Újszövetségben pedig ezt mondja az Ige: „avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma, amelyet Istentől nyertetek, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg, dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és szellemetekben, amelyek az Istenéi” (1Kor 6,19-20).

Tudjuk, amikor valaki áldozatot vitt az oltárhoz, hogy feláldozza azt az Úrnak, az állatot az oltár szarvához kötözte. Mielőtt odakötözte volna, teljeskörűen rendelkezett vele, miután azonban odakötözte az oltár szarvához, és az Úrnak adta, már semmilyen joga nem volt felette. Az állatot fel kellett áldozni, azután az oltárra tenni; ott pedig annak teljesen el kellett égnie, úgy, hogy hamuvá legyen. Az állat tehát már nem azé volt, aki vitte. Tegyük fel, hogy a mi állatunkról lett volna szó, és elmentünk vele az áldozatbemutatásra. Odavittük az oltárhoz, odakötöttük, és átadtuk a papnak. Onnantól kezdve már semmilyen hatalmunk nem volt az állat felett.

A Róma 12,1-ben az Úr ezt mondja: „Kérlek azért titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez a ti okos istentiszteletetek”. Az Újszövetségben Isten már nem a törvény által munkálkodik, hanem kegyelem által, és meg akar győzni minket afelől, hogy a testünk az Úr számára van. Az Úr számára van, nem a mi számunkra. Kijelentésre van szükségünk ahhoz, hogy ezt meglássuk.1 Mi ugyan azt gondoljuk, hatalmunk van a testünk felett, például, hogy a testünknek pihennie kell, ezért muszáj pihenést bizosítanunk a számára, mi mást tehetnénk. Ez a test azonban az Úr számára van, az Övé! Áldásban részesül az, aki megérti, hogy az Úr dönti el, mit tegyek, nem pedig én, hogy pihenni akarok. Persze, jó pihenni, és világos, hogy szükség van rá, de a testünk az Úr számára van.

Ezt jelenti tehát az, hogy odaszánjuk magunkat. Mert természetesen mi már nem a törvény szerint élünk. Az Ószövetségben minden elsőszülött szent volt: „tegyétek félre! Ő szent, az Enyém.” Ha pedig az Övé, akkor Neki kell használnia is.

A következő helyzettel szembesülünk azonban: Van egy kapu, amelyen be kell lépnünk. Ez a kapu pedig nem más, mint a tanítványság felé vezető kapu. Amikor tehát meggyőződtünk az Ő szeretetéről, mikor megláttuk az Ő nagyságát, már nem fogunk alkudozni. Láttam nagyon sok fiatalt például, aki nem meri a házasság kérdését az Úr kezébe tenni. Azt hiszik, ők jobban tudják. De testvérek, eljön az idő, amikor, miután meggyőződtünk az Ő nagyságáról, fenségéről, az Ő jóságáról, mikor az Úr valóban kijelentette Magát, velünk is pontosan az történik, ami sokakkal – gondoljunk csak például Dánielre. Olvastunk-e valami negatív dolgot róla? Nem. Mégis, mikor az Úr kijelentette Magát neki, meglátta a saját utálatosságát. Nem láthatom meg, ki vagyok, míg az Úr ki nem jelenti Magát. Míg az Úr ki nem jelenti Magát, és nem látjuk meg Őt, nem merjük minden dolgunkat átadni Neki. „Kérlek azért, testvérek – mondja az Úr –, Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul.” A testünknek már nem kell megkapnia mindent, amit akar. Gondoljunk csak a szemünkre, a kezünkre, a lábunkra, és itt pusztán a külső dolgokat említettem.

Miután pedig beléptünk ezen a kapun, egy út áll előttünk. Nemcsak a kapuról van szó tehát: rendben, átadtuk a dolgokat az Úr kezébe, és átadjuk magunkat is az Ő kezébe – hanem egy út következik. Mi lesz ezen az úton, hogyan fogunk ezen járni? Ki fog segíteni, hogy naponta átadjuk azokat a dolgokat, amelyek nem az Úrtól vannak? Ki segít ebben? Ezért mondtam még korábban, hogy gondoljuk végig, mik azok, amiket az Úr megmutatott nekünk az utóbbi időben. Megláttuk-e például, hogy ha az Úr nem érint meg, és az Ő Szelleme nem szól hozzánk, akkor nem vagyunk képesek látni? A körülöttünk lévők például mind látják, hogy az öltözékünk nem megfelelő, de mi nem látjuk ezt. Nem tudunk megváltozni. Mindenki látja, de mi nem látjuk. A testvérekkel való kapcsolatunk jó-e? Vagy válogatunk, és azokat kedveljük, akik közelebb állnak hozzánk, és ezért bizalommal vagyunk irántuk? A gondolkodásmódunkról nem is beszélve. Leéltünk egy életet bizonyos módon, és nagyon nehéz változtatnunk bizonyos dolgokon. Rendszeresen összegyűlhetek a testvérekkel, de lehet, hogy közben a gondolkodásmódom nem változott meg: továbbra is zárkózott vagyok, még mindig fenntartásaim vannak, nehezen megközelíthető vagyok, nagyon nehéz közel engednem másokat magamhoz.

A Szent Szellem munkálkodik az életünkben. Átléptük tehát ennek a kapunak a küszöbét – ami azt jelenti, hogy az Ő szeretete győzött meg bennünket, nem pedig az, hogy valaki azt mondta: „nézd, át kell adnod magad az Úrnak”, és akkor mi átadtuk magunkat, és azt mondtuk: Uram, átadom magam Neked. Sok ilyet láttam, és észrevettem, hogy ez a legnehezebb – de tudjuk, hogy az Úr elhívta a tanítványokat, akikre különböző helyeken bukkant, és felszólította őket: kövessetek engem! Azok pedig mindent otthagytak, és követték Őt. De az elején nem volt olyan egyszerű, hogy végleg otthagyják a dolgaikat. Nekünk nem kell otthagynunk a munkahelyünket, a dolgainkat, de ne kötődjünk hozzájuk! Nekünk az Úrhoz kell kötődnünk. Ha nem láttuk meg, mennyire szükséges átadnunk magunkat az Úrnak már az elején, akkor hogyan tud megtenni bármit is az életünkben? Mert Ő a mi beleegyezésünket akarja. Nem ront ránk a házunkban és csinál mindenfélét, ahogy egyesek gondolják, hogy ránk ijesszen. Ő irgalmas, de azt várja, hogy meglássuk Őt.

Ezért kellene imádkoznunk, hogy az Úr nyissa meg a szemünket, hogy meglássuk, kicsoda Ő. Hogy kicsoda Ő valójában. Csak annyit láttunk vajon meg, Ő azért jött, hogy megmentse az életünket a pokoltól, és itt vége a küldetésének? Megmenekültem a pokoltól, rendben vagyok, jól vagyok – de mi történik, ha meglátjuk, hogy Ő Úr, az életem Ura? Persze, nem látjuk ezt még az elején, és az átadásunk is fenntartásokkal történik, de ha elindultunk egy úton, és az Úr kezébe tettük magunkat, akkor jönni fog a Szent Szellem, és elkezd munkálkodni az életünkben. Miként láthatnánk a dolgokat? Hogyan lehetne ítélőképességünk, hogy ne befolyásoljanak mások minket?

Mikor megtértem, és átadtam az életemet az Úrnak, nagyon sok lehetőség és nagyon sok csábítás állt előttem, hogy egyik vagy másik irányba menjek; de csak utólag láttam meg, hogy ez nem az Úrtól van, valami nem működik ezekkel az emberekkel, valami nincs rendben. Nem lendültem bele hirtelen valamibe, hogy aztán vissza kelljen térnem onnan. Ti megláttátok, melyik az út? Megláttátok, amit Pál mondott? Filippi 3,17-18: „Legyetek követőim, testvéreim, és figyeljetek azokra, akik úgy járnak, ahogy mi példát adtunk nektek. Mert sokan járnak másképpen, akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei.”

A testvérek javasolják időnként, hogy hallgassak meg valakit. Meghallgatom, igen, érdekes gondolatai vannak, de az jut eszembe: Vajon ismeri ez az ember, hogy mit jelent a kereszt? Erről nem beszél. Érdekes gondolatai vannak, de nincs ott a kereszt. „Krisztus keresztjének ellenségei…” Azt mondja Pál: „mert sokan járnak másképpen, akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei.”

Testvérek, a juhok nagyon oktalan állatok, és ezek vagyunk mi. Nagyon könnyen félrevezethetők vagyunk. Az egyetlen menedék számunkra, hogy az életünket a nagy Pásztor fennhatósága alá helyezzük. Nincs számunkra más menedék. Eltévelyedünk, ha nem ezt tesszük. Azt akarom mondani, testvérek, hogy az elején van egy kapu, amelyen be kell lépnünk, és miután bementünk ezen a kapun, következik egy keskeny út. És miután beléptünk ezen a kapun, a Szent Szellem az, aki foglalkozik az életünkkel, és Ő az, aki megmutatja azokat a dolgokat az életünkből, amiket félre kell tegyünk. Mutatott neked olyan dolgokat, amiket félre kell tenned? Nem mutatott? Ez az út!

Most az utazásunk során is azt láttam, hogy nagyon kevesen vannak, akik megértették, hogy az életünket át kell, hogy adjuk az Úrnak. És lehet, hogy erre is gondoltam, hogy vajon miért nem látnak? Miért nem látják Krisztust úgy, amilyen Ő? Milyen fenséges Ő! Mondhatjuk szóval, hogy fenséges, de mikor valóban meglátjuk Őt, akkor az életünk megváltozik.

Persze mielőtt megtértem volna az Úrhoz, én is úgy voltam vele, hogy én rendelkezem a testemmel, és meg kell adnom neki, ami neki jár, amit kér. De miután megtértem az Úrhoz, meg kell értenem, hogy le kell vennem a kezemet a testemről. Ez nem olyan egyszerű, mert nem vagyunk képesek látni, ha az Úr nem nyitja meg a szemünket. Azt hisszük, hogy látunk, de nem látunk. „Dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és szellemetekben, amelyek az Istenéi.” Ez a test nem a mienk, hogy azt tegyünk vele, amit akarunk. Nem az enyém, hanem az Úré! A test az Úrnak rendeltetett. Imádkozom, hogy az Úr nyissa meg a szemünket, hogy megláthassuk ennek valóságát, hogy nem a magunkéi vagyunk.

Pál tanácsot ad Timóteusnak, és nézzétek mit mond, 1Timóteus 4,12-16: „senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a szellemben, a hitben, a tisztaságban. Amíg odamegyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra. Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével. Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt. Gondot viselj magadról és a tudományról, maradj meg azokban, mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.” Más fordításban: „Forgasd a szívedben ezt a dolgot” (15a).

Máriáról azt mondja az Ige, hogy mikor hallotta azokat a szavakat, a szívében forgatta őket, a szívébe gyűjtötte mindazt, amit hallott. Tudjátok mit jelent ez? Miután hallottuk, ne hagyjuk, hogy elmenjen mellettünk! Ahhoz, hogy át tudjuk adni Neki az életünket, meg kell látnunk az Urat. Másként nem tudjuk megtenni. Mert ha látjuk az Urat, akkor semmi nem túl nehéz a számunka. Nézzétek, mit mond Pál, a Filippi 3,7-8-ban: „de amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem.” Tehát Krisztusért, azért, mert megláttuk Őt. Másként nem tesszük meg.

Az első nagy dolog, ami történik egy ember életében, miután megtért az Úrhoz, a házasság. De könnyű ez? Nagyon nehéz, mert ettől nagyon sok minden függ. Mersz az alapján tájékozódni, hogy neked nyitott szemed van, és nem olyan valakihez fogsz vonzódni, aki miatt azután bánkódni fogsz? De hogyan választhatsz helyesen? Csak egyetlen módon: félj saját magadtól és a választásaidtól! De ha valaki nem látta meg az Urat, akkor bízik magában: én tudok választani, tudom, mit szeretek, tudom, milyen típus illik hozzám. Testvérek, az Úr legyen irgalmas hozzánk! És imádkozzunk, hogy az Úr nyissa meg a szemünket, hogy láthassuk Őt úgy, amilyen. Ha látjuk Őt, akkor az életünk dolgai jó fordulatot vesznek. Ámen.

1A témával kapcsolatban lásd Philip Mauro: Megeleveníti halandó testünket c. füzetkéjét Kiadónk (Arany Mécstartó) gondozásában. Ingyenesen megrendelhető a hitunkcelja@gmail.com címen.

Vigyázzatok, ne nézzetek hátra! (Radu Gavriluț)

PDF: 2022-07-24-Radu_Gavrilut_Vigyazzatok_ne_nezzetek_hatra
Elhangzott 2022. július 24-én.

Az Úr népe rabságban volt Babilonban, ahol Dániel így imádkozott, így tett bűnvallást: „Ó Uram, te nagy és félelmetes Isten, ki megtartod a szövetséget és a kegyelmet azokkal, akik téged szeretnek, és parancsolataidat megtartják; vétkeztünk és bűnt követtünk el és hitetlenek voltunk és engedetlenek voltunk; és eltértünk parancsolataidtól és ítéleteidtől! És nem hallgattunk a te szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez és atyáinkhoz; és az ország egész népéhez. Tiéd, Uram, az igazság, a miénk pedig arcunk szégyene, mint ma; Júda embereié és Jeruzsálem lakosaié és egész Izráelé, a közelieké és távoliaké mindazokban az országokban, ahova elszórtad őket hűségszegésükért, melyet elkövettek ellened. Uram, miénk az orcapirulás, királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, akik vétkeztünk ellened. A mi Urunké Istenünké az irgalom és bocsánat, hogy engedetlenek voltunk iránta” (Dániel 9,4-9).

A mai kereszténység gyors léptekkel halad a katasztrófa felé. Angliában egyes baptista gyülekezetekben már a homoszexuálisok házasodását készítik elő. A helyzet nagyon súlyos, és jó lenne, ha nem másokra mutogatnánk, mert az okot, amiért ide jutottunk, mindenki láthatja: az életünk által nem voltunk világos példák az Úr követésében; nem mutattunk példát abban, ahogyan az Úrral jártunk.

Az Egyiptomból való szabadulás is ott kezdődött, hogy mindenkinek vennie kellett egy bárányt, azt meg kellett ölnie, és a vérrel be kellett hintenie a háza ajtófélfáját. A házban menedékük volt, és ott a vér oltalmában biztonságban voltak. Miután a vérrel meghintették az ajtófélfát, meg kellett enniük a páskabárányt keserű füvekkel, méghozzá gyorsan. Útra készen kellett lenniük, és nagyon gyorsan ki kellett jönniük Egyiptomból. Ezt is tették.

Ha tehát valóban megtértünk az Úrhoz, tudnunk kell, hogy nem sántikálhatunk kétfelé! Szükséges a teljes elkülönülés. El kell különülnünk a világtól! Mert beszélhetünk az Úrról úgy, hogy közben nem éljük azt, amiről beszélünk. Azokra pedig, akik mellettünk vannak, akik figyelnek bennünket, a szavaink nincsenek hatással. Az van hatással rájuk, ha látják, mi történik: Mi van ezekkel az emberekkel, hogy annyira sietnek kimenni Egyiptomból? Fogják az elkészített kovásztalan tésztát, és gyorsan kimennek Egyiptomból, mintha üldöznék őket. Miután tehát kijöttek Egyiptomból és átkeltek a Vörös-tengeren, nagyon világossá vált ez a határvonal: immár teljesen más világhoz tartoztak. Nem tartoztak többé Egyiptomhoz. Ez nagyon egyértelmű és világos volt tehát, és ennek a helyzetnek világosnak kell lennie minden ember életében, aki követi az Urat.

Nézzétek, mit mond a Lukács 14,25-35: „Nagy sokaság ment vele, és hozzájuk fordulva így szólt: Ha valaki hozzám jön, és meg nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fiútestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet a tanítványom. Aki nem hordozza a maga keresztjét, és nem követ engem, nem lehet a tanítványom. Mert ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze? Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja, és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghezvinni! Vagy ha az egyik király háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leül először, és tanácsot tart, hogy a maga tízezer emberével szembeszállhat-e azzal, aki ellene húszezerrel jön? Mert különben amikor még az távol van, követséget küld, hogy megkérdezze a békefeltételeket. Ennek megfelelően aki közületek búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet az én tanítványom. Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Sem a földre, sem trágyának nem alkalmas, kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”

Más szavakkal, ezek az igeversek nagyon világosan mondják, hogy ha követni akarjuk az Urat, akkor vannak bizonyos feltételek, amelyeket már az elején meg kell értenünk. Nem lehet másképp. Ma más lett a kereszténység. Ma az embereket arról győzik meg, hogy döntsenek az Úr mellett. Ki akar az Úr mellett dönteni? És az emberek jelentkeznek, hogy az Úr mellett döntsenek. Utána pedig azt hiszik, hogy valami jót tettek az Úrral, mert döntöttek mellette. Vajon szüksége van az Úrnak olyan emberekre, akik mellette döntenek? Nincs szüksége. Neki a betegekre van szüksége, hogy azok orvoshoz jöjjenek, az elveszettekre van szüksége, hogy megmentse őket. Ilyenné vált tehát a kereszténység – és ez nem csak azért történt így, mert egyesek nem úgy mutatják be a kereszténységet, ahogy kellene, hanem mert mi sem úgy mutatjuk be az életünkkel a kereszténységet, ahogy kellene. A körülöttünk lévő emberek pedig azt mondják: ő is úgy él, mint mi, csak ő még beszél is az Úrról. Én hiszem, hogy az ilyen ember nagyon komolyan beszél az Úrról, de az élete nem azt mutatja, hogy úgy lenne, ahogyan mondja. Mert az emberek ezt nézik: „magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján” ( 1Péter 2,12).

Az emberek tehát látnak minket. Látványosság vagyunk minden ember számára. Minden ember tanulmányoz bennünket. A szomszédaink, a kollégáink figyelnek: lássuk, ha mondok egy viccet, mit tesz ez, aki azt mondja hogy ő más. És azt látják, hogy mi is együtt nevetünk a többiekkel. Ha beszélnek a tv-ben menő sorozatokról, mi is részt veszünk a beszélgetésben, mert mi is ismerjük ezeket. És közben az Úrról is beszélünk. Testvérek, ez így nem megy!

Nagyon kritikus időszak következett azután, hogy a nép átkelt a Vörös-tengeren, mert az Úr Jézus azt mondja: „jön e világ fejedelme, és énbennem nincsen semmije”. Tudjátok mit jelent ez? Lót felesége vajon, mikor kijött Sodomából, elmondhatta volna: én bennem nincsen semmije? Ha azt mondta volna: énbennem nincsen semmije, akkor nem nézett volna hátra. De benne rejtve ott volt valami e világ után, és mikor eljött az az idő, mikor már nem tudta ezt elrejteni, akkor már nem tudott nem hátra nézni.

Ez a könyv (Paris Reidhead: El nem pazarolt élet), arról beszél, hogy sokan, akik az Úrhoz jönnek, és akiknek voltak komoly megtapasztalásaik az Úrral, és megtértek az Úrhoz, végül rájöttek, hogy nagyon erős ellenség van bennük, és ha ezzel az ellenséggel nem számolnak le, végül nagyon megbosszulja magát. Az, ami bennünk van, megbosszulja magát, mert van bennünk valami. Egy fiatal testvérnek mondtam a minap: nem az a probléma, hogy a gonosz nagyon erőszakos, a probléma az, hogy bennünk nagyon jó szövetségesre talál. A gonosz erőszakos, szerte jár mint ordító oroszlán, keresve kit nyeljen el, és ha így nem sikerült rabul ejtenie, nem hátrál meg, megpróbál másképp megfogni minket, más területen. És ha a szívünkben ott van ez a rejtett vágy, amiről nem is tudunk, a vágy, hogy olyan akarunk lenni, mint a világ, úgy akarunk élni, mint ők; úgy akarunk örülni, mint ők, akkor, mivel a gonosz ismeri ezt a vágyunkat, egyszer csak betoppan, és azt mondja: nézd, itt a lehetőség!

Az Úr ezért bánt olyan komolyan Saullal, mikor azt mondta: Saul, teljesen el kell pusztítanod Amáleket! Saul azonban megtartotta mindazt, ami jó volt Amálekben, Isten pedig nagyon haragudott ezért. Ha nem értjük az Újszövetség valóságát, nehezen tudjuk megmagyarázni ezeket a helyzeteket az Ószövetségből. De gondoljuk csak végig, hogy a nép a pusztába jutott, ott a pusztában pedig Isten úgy rendezte a körülményeket, hogy felszínre kerüljön, ami a szívükben van. Ugyanúgy, ahogy ma is. A körülmények, amelyekben élünk, felszínre hozzák azt, ami a szívünkben van. Az Úrnak pedig le kell számolnia azzal, ami a szívünkben van. Végül nagyon kevesen tudtak bemenni Kánaánba azok közül, akik kijöttek Egyiptomból. Csak egy nagyon kis százalék mehetett be. Sikeresen kijöttek, látták az Úr kezét, énekeltek, örültek, látták az Úr munkáit a pusztában, látták, hogyan adott Isten nekik húst, hogyan adott mannát az égből (nem túlságosan örültek a mannának), látták ezeket a csodákat. De nem értették az Úr útjait. Miért így bánik velük így az Úr? Mi az Ő terve mindezekkel a dolgokkal? Az Ő terve az volt, hogy kezelésbe vegye őket, hogy leszámoljon a hústestükkel. Mert csak miután az Úr kezelésbe vette őket, azután tudtak bemenni az áldásba. Addig nem lehetett. Míg telve vagyunk önmagunkkal, nem tudunk örülni Krisztusnak. Mert például ha én nagyon erős ember vagyok, akkor elhatározom, hogy én nem engedek, nem akarok engedni! Az akaratommal igyekszem, hogy türelmes legyek és elfogadjam a helyzeteket az életemben. Van-e ekkor helye Krisztusnak? Nincs hely Krisztusnak, mert annyira erős vagyok.

Az utóbbi időben az Úr megmutatott valamit: Krisztus vére az Úr Jézusról szól, aki meghalt helyettünk és a mi bűneinkért. Minden itt kezdődik. Krisztus keresztje a mi óemberünkről szól, aki meg lett feszítve Krisztussal együtt. Krisztus keresztje arról szól, hogy mi meg lettünk szabadítva a bűntől. De a kereszt, amit nekünk kell hordoznunk, arról szól, hogy Ő le akar számolni a mi természeti életünkkel. Ez nagyon nehéz. Le akar számolni mindazzal, akik mi természet szerint vagyunk: a mi türelmünkkel, jóságunkkal, hitünkkel, sőt, nyugodtabb embereknél a természetes szelídséggel is. Mert az Úr azért akar foglalkozni ezekkel, hogy Krisztus lehessen látható az életünkben. Ezek pedig olyan helyzetek, amelyek megoldják ezt. Fel kell vennem a keresztet – és ezzel, hogy hordozni kell a keresztet, arra utalok, hogy ne adjunk igazat magunknak, mikor ilyen helyzetekben vagyunk. Az Úrnak gondja van rá, hogy olyan helyzetekbe vigyen, ahol magyarázkodhatnánk, de mi nem akarunk magyarázkodni. Helyzetek, mikor megsértenek és mi elfogadjuk, mert látjuk, hogy ez az Úr akarata a mi számunkra. Tehát ezeknek a helyzeteknek az elfogadása tulajdonképpen a kereszt hordozását jelenti. Mit gondoltok, miért nem látszik bennünk Krisztus? A bűn miatt? A bűn miatt is, de legtöbbször nem a bűn miatt, hanem miattunk, a jó ember miatt. Én jó ember vagyok! Az emberek azt mondják: nézd, ez milyen jó ember! De látják Krisztust az életemben? Krisztus az, aki látható? Azt akarom mondani, testvérek, hogy nagyon sok mindent át kell programozni az életünkben.

Nem látunk egyetlen elkövetett bűnt sem Dániel életében. De ő azonosította magát azzal a néppel, amely eltávolodott Istentől. Meghívtak valahova, hogy vallásos emberek előtt beszéljek. Számomra ez a legnehezebb. Tudjátok miért? Mert én is egy gyülekezetben nőttem fel, és sok igeverset kívülről tudtam. Mikor valaki elkezdte olvasni, én már tudtam, melyik az. Nem értettem ugyan, de azt mondtam, hogy értem. Testvérek, a dolgoknak gyökeresen meg kell változniuk. Az Úrnak átadott életet kell élnünk, most mikor a dolgok ilyenek, ahogy már mondtam, hogy mi történik Angliában. Nagyon rövid idő múlva nálunk is ez fog történni. Meg vagyok győződve, hogy nem kell éveknek eltelni, mert a bűn nagyon elterjedt, és az emberek már máshogyan élnek. Látjuk, a zene nagyon fontos helyet foglal el, nagyon szépen énekelnek, de azoknak az élete, akik énekelnek, nem megváltozott élet. Meg kell alázkodnunk az Úr előtt, és ne másokat kritizáljunk, hogy miattuk történik ez, mert mi is vétkesek vagyunk abban, hogy a dolgok így állnak.

Volt egy barátom, aki éveken keresztül a gimnazista fiával együtt jött a gyülekezetbe. A fia elment az egyetemre, és egy év sem telt bele, már együtt élt valakivel. Egy év! Az apja meg volt döbbenve: „Hogy tehettél ilyet?” „Apám, a dolgok megváltoztak, te nem érted ezt!” Egy év alatt! Amit tizennyolc év alatt épített, egy év alatt mind összeomlott. És most mit tegyen? Ez a helyzet. Szomorú idő következett a fiú számára, és még mindig így van, mert az öröm az valami teljesen más. Bárhogyan is gondolnánk, hogy boldogok vagyunk, az ember úgy van megalkotva, hogy egyféleképpen lehet csak boldog: Közeledj Istenhez, keresd Istent, találd meg a beteljesülést Őbenne! Akkor van örömünk, ha az Ő akaratában járunk, és Ő elégedett velünk. Mert Ő egy Személy, aki örül; örül a mennyei Atya, ha úgy járunk, ahogy kell. Örül, ha kis lépéseket teszünk, és meghajolunk, megalázkodunk és elismerjük: „Uram, nem mások vétkesek, hanem én, mert lett volna lehetőségem, hogy még inkább átadott életet éljek, és nem azt tettem, és az életemmel nem Téged mutattalak be”.

Nézzétek mit mond itt: „úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5,16). A mi életünknek ragyognia kell az emberek előtt, hogy látva a mi jó cselekedeteinket, dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat. Tehát nem a világgal összekeveredett életről van szó, hanem olyan életről, amely 2Korinthus 4,6-ban van: „mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” Filippi 2,14-16: „mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek. Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon, életnek beszédét tartván elébök, hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.”

Ki alkalmas erre? Isten kegyelme, amely bennünk van. De mi sáfárai vagyunk ennek a bennünk lévő kegyelemnek. Nekünk erre a kegyelemre kell alapoznunk. Lehet, hogy valaki hiába kapta a kegyelmet? Igen: „intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét”. Kegyelmet kaptál és elrejtetted a földbe, majd azt mondod: én olyan nagyra értékelem ezt a kegyelmet, és meg vagyok győződve az értékéről – de az életedben semmi nem mutatkozik meg belőle. Miért? Mert elrejtetted a földbe, hiábavalóvá tetted. Mi sáfárok vagyunk, és sáfárkodnunk kell ezzel a kegyelemmel. Ha hátrébblépünk és nem állunk útjába, munkálkodni fog bennünk. És azt tudja tenni velünk, ahogy Pál mondja: „többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan”. De segítségünkre van, hogy megértsük, mi az ő életének a titka, mert azt mondja: „de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme”. Istennek benned levő kegyelme bőséges, és mégis miért nem mutatkozik meg? Mert nem erre alapozol. Neked megvan a saját erőd, a saját igyekezeted, neked elképzelhetetlen belső erőid vannak, amelyeket nem vett kezelésbe az Úr, és emiatt a kegyelem nem tud megmutatkozni. De mi lenne, ha a kegyelem láthatóvá lenne az életedben? „Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! Olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tengernek habjai.” Ha egy faluban van egy hívő ember, ezt az egész falunak tudnia kellene. Lehet, hogy azt mondják: van itt egy, de ez sem valami különleges, összekeveredett a világgal.

Testvérek, sokan vannak, akik megtértek az Úrhoz és kijöttek Egyiptomból, de közülük kevés az, akiből kijött Egyiptom. Van a szívedben valami, ami a világ felé vonz? Van valami, ami azon a napon, a Lót feleségéhez hasonlóan arra késztet, hogy visszanézz? Lót felesége nem tudta, mi fog történni; Lót pedig meg volt győződve, hogy mindnyájan ki fognak jönni Sodomából, annak ellenére, hogy nagyon nehezen mozdultak, és végül erőszakkal kellett őket kivinni. Az angyalok azt mondták nekik: „Vigyázzatok, ne nézzetek hátra!” Mi a baj azzal, ha hátranézünk? Azon a napon ez lesz a baj. Most még nem probléma, most hátra nézhetsz, vágyakozhatsz, mint a világiak. Élsz te is, mint a világiak, örülsz, mint ők, örülsz a munkahelyednek. Valaki azt mondta: olyan jó munkahelyem van, olyan áldásban van részünk. Nagyon sokat beszélt az áldásairól, én meg arra gondoltam: Csak ennyi? Csak ennyink van nekünk? Az ószövetségi időkben az elsők között lettetek volna, ha akkor éltek. De a mai időkben? Efézus 1,3: „áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyeiekben a Krisztusban.”

Testvérek, az Úr legyen irgalmas hozzánk, nyissa meg a szemünket, hogy láthassunk, és míg nem késő, éljünk más életet; és a mellettünk levők, ez az elfajult és gonosz nemzetség a mennyei világosságban, abban a világosságban, amely ragyog a sötétségben megláthassa, hogy minden korrupt, minden romlott. Tudjátok milyen ellenség a Sátán? El sem gondoljuk, milyen erővel rendelkezik. Tudjátok milyen nagy ereje van? Egy olyan bonyolult rendszert teremtett, tele olyan kellemes dolgokkal, mindazzal, amit megcsodálunk egy városban járva, látjuk a szép épületeket, elbűvöl az építészet, a tudomány. Tudjátok, ki van a háttérben? A Sátán. E korszak ura, ő van a háttérben. És ha mi is ennek örülünk? Voltam Svájcban, és kimentünk a városba nézelődni. A második nap azt mondtam az ottani testvéreknek: ne haragudjatok, én nem megyek veletek a városba. Én nem ezért jöttem. Én azért jöttem, hogy beszélgessek a testvérekkel, nem megyek veletek. És másnap meglátogattam vagy öt családot, és azt láttam, hogy nem nagyon van miről beszélniük ezeknek a családoknak. Nekünk van miről beszélnünk?

Mennyei Atyám! Kérlek, munkálkodj Te az életünkben. Ezeket az utolsó napokat éljük, mikor olyan nagy a zűrzavar. A mi világosságunk sokszor nem ragyogott, és emiatt pirul a mi arcunk. És a mellettünk levők nem lettek megítélve. Velük együtt melegedtünk mi is ugyanannál a tűznél. Uram, munkálkodj, hogy e korszak végén készíts egy népet, amely éber és vigyáz, egy nép, amely Téged mutat be. És a mi világosságunk ragyogjon a sötétségben. Ne világítson, hanem ragyogjon a mi világosságunk. És a munkahelyen, ahol vagyunk, az iskolában, a testvérek között, a Te világosságod ragyogjon a mi életünkben. Munkálkodj mennyei Atyánk, hogy akik a családjainkban vannak, valóságra ébredjenek. A lábainkkal egyenesen járjunk, hogy a sánta helyre álljon. Uram, nem akarunk hibáztatni senkit, hanem saját magunkat hibáztatjuk, és szeretnénk megalázkodni előtted. És kérjük a Te irgalmadat, hogy mikor Te eljössz, olyan emberek legyünk, akik Téged várunk. Köszönöm mennyei Atyám, hogy munkálkodsz és kérlek, hogy munkálkodj Te, hogy akik itt jelen vagyunk, ne menjünk úgy el, hogy ne legyen a szívünkben ez az erős elhatározás, hogy teljes szívvel Téged kövessünk. Uram, ne hagyd, hogy akik itt vagyunk ma, közömbös emberek legyünk. Olyan emberek, akik csak vonszolják magukat ebben a világban, akik szépen tudunk beszélni, de nem tudjuk azt az életet élni, amit Te adtál nekünk. Munkálkodj bennünk, mennyei Atyánk. Benned bízunk, hogy Te számon tartod a mi szavainkat és az elkövetkező napokban várjuk, hogy Te munkálkodj és a Te neved dicsőüljön meg bennünk. Ámen.

Szellemben szegények (Radu Gavriluț)

Elhangzott Nagyváradon, 2022. július 13-án. PDF: 2022-07-13-Radu_Gavrilut_Szellemben_szegenyek

Máté 7,21-29: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: „Uram, Uram!”, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem tettünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor azt mondom nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők! Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, de nem dőlt össze, mert kősziklára épült. Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonló a bolond emberhez, aki homokra építette házát. És ömlött az eső, jöttek az árvizek, fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba, amely összeomlott, és romhalmazzá lett. Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.”

Nagyon érdekes ez az igeszakasz, mert ez zárja a hegyi beszédet. Ez a befejező része. Több magyarázatot is hallottam erről a szakaszról, és azt látom, hogy ezt a kősziklára és a homokra épített házról szóló részt sokan nem értik meg. Milyen házról van itt szó? Milyen ház omlott össze?

Ahogy már említettem, amikor valaki a vízbe lép azzal a szándékkal, hogy bemerítkezzen, és utána kijön a vízből, ez azt jelenti, hogy egy utazás veszi kezdetét; rálép egy útra, melynek rögtön az elején ott található a kereszt. És nagyon érdekes, hogy Máté evangéliumának a legelején ezzel a hegyi beszéddel találkozunk, amit ha megértünk, az meg fogja változtatni az életünket. Mit gondoltok, miért van a boldogmondások elején ez az igevers, hogy „Boldogok a szellemben szegények, mert övék a mennyek királysága”? Mi inkább egy olyan igeverset tettünk volna ide, ami arról beszél, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. De az Úr valami egészen mást tett ide: „Boldogok a szellemben szegények”.

Beszéltem néhányszor különböző helyeken arról, amit az Úr megmutatott nekem az Ő munkájáról; hogy az Úr Jézus is, mikor eljött, megüresítette Magát, rabszolgai formát vett fel, hasonlóvá lett az emberekhez, megalázkodott és engedelmes volt mindhalálig, éspedig a keresztfának haláláig. Ez volt az Ő élete. Ma egy testvér elmondta, hogy rájött, kicsoda ő – hogy milyen szörnyű, milyen visszataszító, milyen utálatos az énje. Örültem ennek. Gondoljátok meg, mikor az Úrhoz jövünk, az Úr belép az életünkbe, ez az én pedig tovább irányítja a lelkünk életét, és nem akarja átadni ezt a helyet. És minden nehéz helyzetet, mindazokat a dolgokat, amelyek bosszantanak, és amelyeket nem szeretünk, az Úr rendezi el, azzal a gondolattal, hogy megfossza a lelkünk feletti uralkodás trónjától ezt az ént. De ha mi nem látjuk ezt, akkor csak a nehéz helyzeteket fogjuk látni, és kérni fogjuk az Urat, hogy szabadítson meg tőlük. És nem fogjuk meglátni, hogy az Úr ezek által valójában gyengíteni akar minket.

És mit jelent valójában hordozni a keresztet? A keresztet hordozni azt jelenti, hogy elfogadjuk ezeket a hadműveleteket, amelyeket a Szent Szellem a körülmények által ellenünk irányít. Nagyon egyszerű: ha rosszat mondanak rólunk, ha megbántják az érzéseinket, ha úgy érezzük, nem tisztelnek, nem értenek meg, ha a becsületünket bemocskolják, és úgy érezzük, meg kell védenünk magunkat, igazolnunk kell magunkat, ezek mind olyan helyzetek, amelyeket az Úr enged meg az életünkben, mert meg akar üresíteni minket saját magunktól. Mi a célja a megüresítésnek? Az, hogy helyet készítsen Krisztus számára. Ha mi telve vagyunk saját magunkkal, Krisztus számára nincs hely! Mert mikor János azt mondja, hogy nekem alább kell szállnom, Neki pedig növekednie kell – tud-e Ő növekedni? Természetesen nem tud. Mert Ő úgy növekszik, hogy egyre több helyet foglal el a mi lényünkből. Adsz Neki helyet? Elfogadod a helyzeteket? Ezt jelenti hordozni a keresztet.

A félreértések nagyon jók. Nem értenek meg minket, rosszat mondanak rólunk, ahogy Pál mondja: „rossz és jó hír által”. Mert mindezekben Istennek egyetlen célja van: hogy meg tudjunk üresedni saját magunktól. Mi nem tudjuk magunkat megüresíteni. De egyvalami lehetséges – amit nagyon sok keresztény nem ért meg –, hogy a Szent Szellem munkájához szükséges a mi beleegyezésünk, a mi együttműködésünk. Ez nagyon fontos.

Tudjátok, mit akar tulajdonképpen mondani a Máté 7. fejezete? Hogy miként válaszolok én erre a munkálatra, amit Ő akar végezni bennünk, hogy a királyság fiaivá tegyen. Mert a királyság fiai Krisztushoz hasonlatosak kell, hogy legyenek. Az átmeneti időszakban, Dávid idejében, voltak megtűrt emberek: Jóáb, Simei, Abjátár – de mikor eljött a királyság, ott már nem így volt. Ott ezt már nem lehetett. Ezért, most van az az idő, mikor az Úr munkálkodni akar az életünkben, és ez csak Őáltala megvilágosítva lehetséges, mert mi másként nem tudjuk meglátni az Úr kezét a helyzetekben, amelyeken átmegyünk.

Testvérek, ezeknek a helyzeteknek az eredményeképpen leszünk szellemben szegények. A szellemben szegény valójában azt jelenti, hogy az ember nem foglalkozik saját magával. Olyan, aki nem büszke, olyan, aki tud Krisztusra nézni, és elfogadja a bánásmódot, amit a Szent Szellem akar munkálni az életében.

Megjelent egy nagyon érdekes igeszolgálat, Lance Lambertnek egy szolgálata, amit abban az időben mondott el, amikor Angliában élt. A címe: Könnyek a mennyben. A mennyben nem mindörökké lesznek könnyek, mert eljön az idő, mikor Ő letöröl minden könnyet. De lesznek könnyek a mennyben. Testvérek, ez az Ő legfontosabb munkája ma. Ha meg akarjuk látni, mit beszél valaki, akkor ezt kell látnunk: „ha valaki jönni akar Énutánam”. Elsősorban nem az Úr iránti buzgóság számít, nem az ambíció, hanem az, hogy tagadja meg magát. „Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét naponta és úgy kövessen engem.” Ez a jel.

Mi büszke emberek vagyunk, és tudjátok, mit csinálunk? Másokhoz hasonlítjuk magunkat. Persze, soha nem fogjuk nálunknál érettebbekhez hasonlítani magunkat, hanem nálunknál alacsonyabbakhoz, hogy felemelkedhessünk. De eljön egy nap, mikor a mennyei világosság ránk ragyog, és akkor mi is azt fogjuk mondani mint Jób: „az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged. Ezért hibáztatom (megutálom – román) magam és bánkódom a porban és hamuban” (Jób 42,5-6). Tehát testvérek, mikor a szemünkkel meglátjuk Őt, mikor Ő kijelentette Magát, és megláttuk a szívünk romlottságát, akkor az eredmény az lesz, hogy megutálom magam, és bánkódom a porban és hamuban”.

Ez az Ő munkája a mi életünkben; és azt mondja ott: „boldogok a szellemben szegények, mert övék a mennyek királysága”. Ez azt jelenti, hogy nem az, amit mi tudunk tenni, mert mi nem tudunk szellemben szegénnyé lenni – mert mi eredendően büszkék vagyunk. Bárhogy igyekeznénk, hogy elfojtsuk a büszkeséget, az felszínre jön. Mikor én másokat lenézek, ott már előjön a büszkeségem. Ez a munkálat, hogy ide jussunk, ez az, amit Isten Szelleme, Isten kegyelme tud munkálni az életünkben, ha szabad utat talál. Ezért ha valaki megérti ezeket a dolgokat, azt fogja mondani: csakis a kegyelem. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs meg a mi részünk: hogy miként válaszolunk arra, amit az Úr munkál az életünkben. A körülmények, amelyeken átmegyünk, felfedik, mi van a mi szívünkben. Napvilágra hozzák azt.

Tehát a Máté 5. fejezete arról szól, amit a kegyelem meg tud valósítani az életünkben. Ezek az igeversek nem azt mondják, hogy boldogok azok, akik szellemben szegények akarnak lenni. Nem mondom, hogy ez nem jó dolog, de itt a hangsúly nem azon van, hogytenni”, hanem „lenni”. „Ti vagytok a föld sója.” Sokan magukra néznek, és következtetéseket vonnak le: jaj nekem, mikor jutok én oda! „Világ világossága…” Jaj, jaj, szó sincs róla, lehet mások, de nem én. Testvérek, a kegyelem munkálkodhat az életünkben, hogy eljussunk ide. A Szent Szellem az, aki mindent irányít, elrendez. Ő pontosan tudja, hogy azok az emberek vannak mellettünk, akikre nekünk szükségünk van. És ezek olyanok, hogy nem értékelnek, nem ismernek el minket, mert az Úr akar munkálkodni az életünkben. Az 5. fejezet tehát ezekkel a dolgokkal foglalkozik.

Ha pedig látni akarjátok annak a folyamatát, ahogyan az Úr munkálkodni akar az életünkben, olvassátok el a 6. fejezetet, az ugyanis ezzel foglalkozik; a 7. fejezet pedig azzal, hogy miként válaszolunk mi. Mi a mi felelősségünk? És a példázatban, amelyiket a sziklára épített házról olvastunk, ott a szikla a mennyei királyság igéje. Erről van szó. A homokra épült ház nem arról szól, hogy valaki elveszti az üdvösségét, hanem arra utal, hogy ez a munkálat ezzel kezdődik: „boldogok a szellemben szegények”. Ha nem ilyenek vagyunk, és úgy gondoljuk, hogy vagyunk valakik, akkor jön az eső, az árvíz, a szelek, és beleütköznek a házunkba, és az összeomlik. Erre utal az, hogy azok az emberek, akik az Ő nevében prófétáltak, csodákat tettek, de nem cselekedték Isten akaratát. Ez szörnyű dolog.

Lesznek könnyek a mennyben, de nem mindörökké, mert eljön az az idő, mikor Ő letöröl minden könnyet. De egy időre lesznek könnyek. Mert itt nem arról beszél, hogy egyeseknek azt fogja mondani, hogy „ti hamis emberek vagytok, mert azt mondtátok, hogy az én nevemben cselekesztek, de ti nem voltatok az én nevemben”. Itt nem erről beszél, hanem hogy az Ő nevében tették, és Isten, aki nem bánja meg az ő ajándékait és az ő elhívását, nem vonta vissza az ajándékait. De ezek az ajándékok nem tesznek alkalmassá a mennyei királyságra.

Lehetnek ajándékaid, de Isten akarata valósul meg az életedben? Elfogadod, mikor nehézségeken mégy keresztül? Látod az Úr kezét? Úgy teszel, mint Madame Guyon, hogy kész lennél kezet csókolni annak, aki bántalmaz téged?

Testvérek, az Úr segítsen, hogy így tudjunk eljárni. Mert ha nem ezt tesszük, és nem lesz együttműködés a részünkről, és nem értjük meg a felelősségünket, eljön az idő, mikor könnyek lesznek a mennyben. Mi felelősek vagyunk, mint egy szülő, aki neveli a gyermekét, és várja, hogy a gyermek felelősséget tudjon vállalni. Az Úr azt mondta egyesekről – és nagyon szép szavai voltak egyes szentekről az Ószövetségből is, és értékelte őket: „kedves férfiú”, ahogy Dánielnek mondta.

Örültem annak amit a testvérnő az imént mondott. Nagyváradon született, és tizenhét évesen ment el Magyarországra a családjával. A nagymamájától hallotta az igét. És valószínű, hogy ő élte azt, amit neki az igéből, az evangéliumról mondott, és ezt a magot hintette az unokája szívébe. Amikor pedig a testvérnő felnőtt, és az Úr felé fordult, több helyen is járt, és nem találta meg azt, ami a szívében volt. Nem volt megelégedett, és keresett mindenhol ő és a férje. És úgy van, ahogy ő mondta: „gyűjtsétek elém kegyeseimet, akik áldozattal erősítik szövetségemet”.

Testvérek, én meg vagyok győződve, hogy most nagyon világosan tudhatjuk, kik azok a testvérek, akik a világ különböző részein keresik az Urat. A világ előtt rejtve vannak, a világ nem értékeli őket. A világ nem érti a hegyi beszédet. Nem érti, mit jelent hasonlóvá lenni Krisztushoz. De nem lehetünk hasonlóvá Krisztushoz, ha először nem vagyunk megüresítve saját magunktól, és nem adtuk át magunkat az Úrnak, mint az ószövetségi rabszolga, önként és szeretetből. Nem lehet másként. Ezért adjunk hálát az Úrnak az ő kimondhatatlan nagy kegyelméért, amelyben részünk van! Tudjunk világosságot kérni az Úrtól, hogy lássunk, és kijelentést, hogy megláthassuk az Ő kezét, amikor foglalkozik velünk. Nincs ennél nagyobb munkálat, hogy Vele együtt örülhessünk az eljövendő királyságban. Nem kell nekünk erőlködnünk, hogy mi magunktól tegyünk dolgokat, csak világosságot kell kérnünk az Úrtól, hogy lássuk az Úr kezét, hogyan foglalkozik velünk. És meg fogjuk látni, milyen irgalmas Ő.

Imádkozzunk a vasárnapi alkalomért is. Valószínű, hogy a bemerítkezésnél lesznek vendégek, akik eljönnek, és nagyon fontos, hogy halljanak olyan igét, ami megragad a szívükben. Ne gondoljunk valami nagy kijelentésre, hanem valamire, amit az Úr munkált az életünkben. Mikor a testvérnő említett különböző személyeket, ezek valóban különleges emberek. És velem is az történt, hogy 1990 után nagyon sok mindenkivel találkoztam, akik komolyak voltak. De a szívemben mindig az volt, hogy nem ez az, amit keresek. Egyszer olvastam egy kis füzetet Austin-Sparkstól [Jézus Krisztus iskolája, magyarul megjelent az Evangéliumi Kiadónál], amelyben volt egy postacím. És írtam annak a kiadónak, hogy nem füzeteket kérek, hanem szeretnék olyan emberekkel találkozni, akik így élnek, ahogy ebben a füzetben olvastam. És így kerültem kapcsolatba John Saundersszel, Kit Mayszel és másokkal. És mindezekben a dolgokban láttam az Úr kezét.

Testvérek, nem elég, hogy megtérünk az Úrhoz, és itt megrekedünk, tovább kell lássunk! Van egy út, van valami, amit az Úr akar munkálni az életünkben, és annak a munkálatnak kell, hogy legyen egy befejezése. És a befejezése ennek a munkálatnak bennünk az lesz, hogy hasonlóvá leszünk az Ő Fia ábrázatához. Ne elégedjünk meg kevesebbel! Ne elégedjünk meg azzal, ami ennél kevesebb! Ne elégedjünk meg olyan igehirdetésekkel, amelyek nem szólnak arról, hogy az ént félre kell tenni. A keresztnek kell munkálkodnia! És azok, akik látják a saját szívük romlottságát, és meglátják, kik ők – nem pedig azt, hogy milyenek mások. Ne elégedjünk meg kevesebbel.

Az Úr helyezze ezt a szent elégedetlenséget mindnyájunk szívébe, és helyezze a szívünkbe a vágyat Őutána – hiszen végső soron mit jelent az, hogy keressük először Isten országát és az Ő igazságát? Lehet, hogy nagyon sokan olvassák ezt az igét. Azt jelenti, hogy hasonlóvá legyünk az Ő Fia ábrázatához. De miként valósulhat ez meg? Elsősorban ez a kereszt munkája, hogy eltávolítsa a mi ádámi életünket. És hogyan igyekezhetünk erre? Hát úgy, hogy imádkozzunk, hogy megláthassuk az Úr kezét a helyzetekben. Ne álljak ellene, és tudjam elfogadni, mikor Ő munkálkodik az életemben.

Testvérek, adjunk hálát az Úrnak a mai napért, és imádkozzunk a vasárnapi alkalomért is. Lesznek, akik hallgatják, és imádkozzunk, hogy az élő ige behatoljon a szívükbe, és a mennyei világosság megérintse őket. Hogy ne elégedjenek meg kevesebbel. Csak az Úr tudja ezt munkálni az életünkben.

Mennyei Atyánk, köszönjük mindazt, amit Te munkálsz. Köszönjük, hogy Te azt szeretnéd, hogy ne csak kezdet, hanem befejezés is legyen az életünkben. Urunk, ha magunkra nézünk, nagyon kiábrándultak leszünk: hogyan fog ez megvalósulni? De ha Rád tekintünk bizalommal, Urunk, szükségünk van, hogy megnyisd a szemünket, hogy láthassunk Téged, hogy ne embereket, helyzeteket lássunk, ne legyünk kiábrándultak, hanem Téged lássunk, hogy Te akarsz munkálkodni. És el tudjuk fogadni örömmel a keresztnek ezt a munkáját. Urunk, Rád van szükségünk. Nagy szükségünk van Rád. Légy irgalmas hozzánk! Ne hagyd, hogy valahogyan elszunnyadva éljünk, és ne lássuk a dolgok hátterében a Te örökkévaló tervedet. Urunk, vágyunk erre! És ne azt halljuk, hogy gonosztevők voltunk, hanem azt szeretnénk hallani: „jól van, jó és hű szolgám”. Uram, köszönöm, hogy munkálkodsz. Munkálkodj Te, nem csak azokban, akik itt jelen vagyunk, hanem munkálkodj Te, Uram, hogy akik különböző helyeken megtértek Tehozzád, minél többen legyenek, akikben vágy ébred, éhség és szomjúság Teirántad. Köszönjük, hogy meghallgatsz. Az Úr Jézus nevében kérünk. Ámen.

 

Őróla emlékezzünk meg! (Radu Gavriluț)

PDF: 2022-07-03-Radu_Gavrilut_Orola_emlekezzunk_meg
Elhangzott Nagyváradon, 2022. július 3-án
https://www.ekklesiaoradea.ro/

27. Zsoltár, 4-5: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján, eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.”

84. Zsoltár, 2-7: „Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornácai után, szívem és testem ujjonganak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse – a te oltáraidnál, óh Seregeknek Ura, én Királyom és Istenem. Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen. Szela. Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt, bizony áldással borítja el korai eső.” 11: „Mert jobb egy nap a te tornácaidban, hogysem ezer másutt, inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában.”

Ha a pusztában vándoroltunk volna, a sátor udvarába belépve nem találtuk volna tetszetősnek az elénk táruló látványt. Ma sok színes rekonstrukciót, képet láthatunk a sátorról, de miután az hosszú időt töltött a pusztában, a színei kifakultak, és már nem volt olyan vonzó a szemnek az, ami kívülről látszott. De ha a valaki bement, és odavitte az áldozati állatot az oltárra, Isten elfogadta a áldozatát, ott öröm volt. Legtöbben, akik bementek az udvarba, megálltak a rézoltárnál. Ott megtapasztalhatták a megbocsátást, az elfogadást, a szeretetet. De ha valaki tovább akart menni, el kellett haladnia a mosdómedence mellett, hogy megmosakodjon, ruhát kellett váltania, és be kellett lépnie a szenthelyre. A szenthelyen lehetett része abban a látványban, amit tulajdonképpen Krisztus munkája jelképez. Ez tetszetősebb hely volt, ott volt a gyertyatartó, amely világított, ott voltak a felrakott kenyerek, ott volt a füstölőoltár. Abban a világosságban volt valami lenyűgöző. De ha az ember tovább ment, egy nagyon vastag függönyt látott, és a függönyön túl sötét volt. Nem mondhatta, hogy jaj, itt valami nagyon tetszetős van. A függönyön túl csak annak volt öröme, aki értékelte az Úr dicsőségét.

Olvastuk, hogy a két tanítvány reményvesztetten ment az emmausi úton, az Úr pedig odalépett hozzájuk, és hallgatta, amit azok szomorú tekintettel mondtak. Ő pedig ment velük, és kezdett szólni azokról a dolgokról, amik Róla vannak megírva. És történt valami. Mikor közeledtek ahhoz a helyhez, ahova menni akartak, az Úr úgy tett, mintha tovább akarna menni. Ők meg kényszerítették, hogy maradjon. Tudjátok, hogy van, mikor jön hozzánk valaki, mondhatjuk neki, hogy maradjon még, de ha valóban azt szeretnénk, hogy maradjon, akkor azt mondjuk: „Itt kell maradnod! Ne menj el!” Ő tudja, mi van a szívünkben. Alig várta, hogy velük maradhasson. Volt tehát egy pillanat, amikor vonzani kezdte őket. Nem ismerték meg, de vonzotta őket. És mikor az asztalhoz ült velük, és vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta, akkor nyílt meg a szemük és ismerték fel Őt, de Ő eltűnt előlük. Tehát mi vonzódhatunk Hozzá, de a legfontosabb, hogy megismerjük Őt.

Miután megismerték, „felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának, kik ezt mondják vala: feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak. És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről.”

Nem könnyű, hogy következtetéseket vonjunk le a saját életünkkel kapcsolatban, hogy tudjuk, mikor volt az a pillanat, amikortól jobban kezdett vonzani az Úr, mint ez a világ. Miért nem akarsz az Úrhoz jönni? Mi vonz jobban? Ha szabadon járhatnál, és egy olyan helyre jutnál, ahol senki sem lát, mit tennél? Szabadjára engednéd magad, mondvánmost megtehetem”? Vagy mit tennél?

Emlékszem, hogy ’89 előtt jártunk Szebenbe, és sokszor meglátogattunk ott egy családot. Volt egy lányuk, aki nagyon lázadó volt. Tudta, mint általában a fiatalok, hogyan vezesse félre a szüleit. Volt egy nagyon hosszú ruhája, és abban a hosszú ruhában lépett ki a házból, de a szülei nem tudták, hogy van ezen a ruhán egy hosszú cipzár is. És ahogy kiment az utcára, felhúzta a cipzárat. A szülei meg azt gondolták, milyen hosszú ruhában jár a lányuk. Mi történt? A szülők kimentek az Egyesült Államokba, a lány pedig itt maradt egyedül. Mentünk a testvérekkel Szebenbe, és mondtam nekik, hogy látogassuk meg ezt a lányt. Azt mondtam neki: „Most szabad vagy, most azt tehetsz, amit akarsz, nincs szükség a cipzárra, úgy öltözhetsz, ahogy akarsz.” Azt felelte: „Már nem akarok.”

Senki sem jöhet Hozzám, ha nem vonzza az Atya.” Mert a világ erősebb. Ha valaki idejön közénk, azt szeretnénk, hogy semmi más ne vonzza, csak az Úr. Én is hallgattam tegnap egy éneket, és szeretném élőben meghallgatni ezt a kórust, de nem lennék ennyivel elégedett. Túl a függönyön ott van az Úr dicsősége, ha onnan vonz téged Valaki, az ellenállhatatlan vonzás.

És ahogy a tanítványokkal is történt, hogy nem tudták, mi történt és szomorúak voltak, de égett a szívük, mikor az a Valaki, az Isten Fia, ott volt mellettük és magyarázta nekik az írásokat. Képzeljük el, hogy Jézus Krisztus magyarázza az Írásokat, az egész Írást Őrá vonatkozóan. Ez valami rendkívüli volt. És végül megismerték Őt.

Testvérek, ne higgyük, hogy megismerhetjük Őt, ha nagyobb bennünk a világ iránti vonzalom! Nem ismerted meg Őt! Láttál valamit abból, ami a szenthelyen van – a világosságból, a kenyerekből, az arany oltárból. Láttál valamit, de nem tudtál bemenni és örülni, ahogy Dávid mondja: „hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján, eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.” Mit láthatott Dávid? Az Úrnak szépségét, hogy gyönyörködhessen az Ő templomában.

Ha egy idegen bement volna a sátorba, egyáltalán nem lett volna hatással rá. Ránk hatással van az Úr? Megvan az a vonzalom iránta? „Hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában.” Láttad az Úr szépségét a testvéreidben? Vagy csak a gyengeségeiket látod? Ha csak a gyarlóságaikat látod, és nem látod az Ő szépségét, nem látod, milyen munkát végez Ő. Mikor megtörjük a kenyeret, az Úrra emlékezünk, megemlékezünk arról, hogy mit tett értünk. De ne csak arról emlékezzünk meg, amit tett értünk, mert Ő azt mondta: mikor veszitek a kenyeret és a poharat, emlékezzetek meg Rólam. Mi megemlékezünk az Ő munkájáról. Ez nagyon jó. Mert semmik lennénk az Ő váltságműve nélkül, de emlékezzünk meg Róla! És mikor az Úrra nézel, felvidulsz, és nem szégyenülsz meg. Milyen megelégedés, hogy az Úré vagy, milyen megelégedés, hogy nem egy nyomorúságos életet élsz, hanem átadod az életedet Neki.

Tizenöt éves koromban Nagyváradra kerültem a középiskolába. Kollégiumban laktam. Akkor még nem voltam megtérve, és élhettem volna bárhogy, a szüleim nem tudtak semmiről. De történt valami: vonzani kezdett az Úr. Láttam a szüleim életét, láttam, mit jelent a hitélet. Persze, harc volt bennem, de éppen az történt, ahogy itt mondja az ige: „eszembe jutván a benned levő képmutatás nélküli hit, amely lakozott először a te nagyanyádban, Loisban és anyádban, Eunikában, meg vagyok azonban győződve, hogy benned is.” És ez a harc, hogy vonzott az ÚR, öt évig tartott, és én nem akartam engedni. De nem volt erőm, hogy olyan dolgokat tegyek, amiket nem kell, mert az ige a szívembe volt ültetve. Volt bennem istenfélelem, bár nem ismertem az Urat. Testvérek, ha a gyermekeink hallják az igét, valami bennük meg fog változni. Nagy a harc, de végül az fog történni, mint a tanítványokkal, hogy mi is teljes szívvel mondjuk: „maradj velünk, ne menj el!” És akkor Ő velünk marad. Milyen áldás tudni, hogy Ő veled van.

Az Úr munkálkodjon, hogy ne vonzzanak se a dolgok, se a szertartás, hanem egyszerűen az Úr vonzzon bennünket, az Úr érintse meg a szívünket, hogy vágyjunk Feléje menni. Mikor megtörjük a kenyeret, valójában Őrá emlékezünk, Őrá, akit megismertünk.

A dolgok hátterében az Urat lássuk meg (Radu Gavriluț)

Elhangzott Nagyváradon, 2022. május 1-jén

PDF: 2022-05-01-Radu_Gavrilut_A_dolgok_hattereben_az_Urat_lassuk_meg
https://www.ekklesiaoradea.ro/

Lukács 14,27-35: „Aki nem hordozza a maga keresztjét, és nem követ engem, nem lehet a tanítványom. Mert ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze? Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja, és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghezvinni! Vagy ha az egyik király háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leül először, és tanácsot tart, hogy a maga tízezer emberével szembeszállhat-e azzal, aki ellene húszezerrel jön? Mert különben amikor még az távol van, követséget küld, hogy megkérdezze a békefeltételeket. Ennek megfelelően aki közületek búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet az én tanítványom. Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Sem a földre, sem trágyának nem alkalmas, kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg! ”

Azt mondja a 28-30. vers: „ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze? Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja, és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghezvinni!”

Ha követni akarjuk az Urat, akkor a dolgok gyökeresen megváltoznak. Hajlamosak vagyunk pedig azt gondolni, megy ez így is. Megkérdeztem egy fiatalt, akiről tudom, hogy megtért az Úrhoz, hogy mi a következő lépés, amelyet tesz valaki azután, hogy az Úrban hitre jutott. Mondhatom ugyanis, hogy hiszek, de gyakran ez a hit mégsem mutatkozik meg. Lehet, hogy a testvérek hallják valakiről, hogy hisz, de a hite nem nyilvánul meg semmiben. Milyen hit az, amely nem látszik? Az első bizonyítéka annak, hogy valaki hisz, hogy bemerítkezik. De látjuk, hogy az Úr megvizsgál embereket, és hitre jutnak. Valóban hiszik, hogy az Úr Jézus a Megváltó, de nem számolják ki a költségeket. De ha követni akarod az Urat, a dolgok gyökeresen megváltoznak. Már nem folytathatod ugyanúgy, ahogy eddig éltél. Egy kis flört, egy kis bűn, egy kis magaddal való foglalatosság, meg egy kis vallásosság, hit… Így nem megy. Vagy radikálisan megtérsz, vagy maradsz, amint vagy. Nem folytathatod a keresztény életet ugyanúgy, ahogyan elkezdted. Ennél az embernél is fennállt a veszély, hogy miután lerakta az alapokat – mert ez az alap a Jézus Krisztusban való hit – nem tudja bevégezni, és csúfolni kezdi őt mindenki, aki látja, ezt mondván: ez az ember elkezdte az építést, és nem bírta véghez vinni! Tehát száznyolcvan fokos fordulatra van szükség. Megfordulsz, és más irányba mész, ellenkező irányba, és akkor az életedben a dolgok lassan kezdenek megváltozni. Ez a kereszténység.

Ha valaki nem veszi fel az ő keresztjét és nem követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,27.33). Testvérek, van tovább, a dolgok nem állnak meg itt. Persze, ha valakinek vannak rejtett dolgai, és nem szánta el magát az Úr követésére, tudjuk, hogy az ilyen út egyszer bizonyosan zsákutcába fut. Akkor ráébredsz a valóságra, hogy meglásd, a bűnnel játszani nem jó dolog. Játszol, míg egy nap ráébredsz, hogy túl messzire mentél, és nem tudsz visszatérni – és megtörténhet, hogy így telik el az egész életed. Láttam ilyen eseteket, olyan embereket, akik a saját kezükbe vették az életüket, és sok év telt el azóta – és nem az történt, mint ahogy mi gondoljuk a tékozló fiú esetéről, hogy elment egy távoli országba, és hirtelen megéhezett, és egyszeriből a disznóknál kötött ki, és nagyon hamar hazatért. Ne gondoljuk, hogy így van. Évek múlva tért haza. Évekig tartó szenvedés után. Mert nem egyszerű, hogy az ember visszatérjen, hogy lerázzon mindent magáról, és azt mondja: „visszatérek az én Atyámhoz”. Ez csak bevezető volt, amivel annyit szeretnék mondani, hogy ha az ember az Úrhoz tér, késznek kell lennie a teljes megtérésre.

János 12,20-30: „Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen. Ezek a galileai Bétsaidából való Fülöphöz mentek, és kérték őt: Uram, látni akarjuk Jézust. Fülöp elment, és szólt Andrásnak, majd András és Fülöp is elment, és szólt Jézusnak. Jézus pedig így felelt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem földbe nem hull, és el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok termést hoz. Aki szereti a maga életét, elveszti azt, és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most az én lelkem háborog, és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hiszen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! És hang hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgött. Mások azt mondták: Angyal szólt neki. Jézus pedig azt mondta: Nem értem lett ez a hang, hanem értetek.”

Ez a gabonamag, amely a földbe esett, ha el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok gyümölcsöt terem. Ebben a gabonamagban ott az élet már azelőtt, hogy a földbe esne – csakhogy ezt a benne lévő életet a maghéj akadályozza. És ha ez a héj meg nem reped, a zöld szár soha nem tör elő, soha nem fog meglátszani. Ez nagyon fontos, mert éppen ilyenek vagyunk mi: hitre jutottunk az Úrban, azóta az élet bennünk van, de ez a bennünk levő élet kifelé nem tud megmutatkozni.

Tudjuk, hogy az újszövetségi dolgok nagyon különböznek az ószövetségiektől. Az Ószövetségben például, mikor egy próféta szólt egy emberhez vagy a néphez, akkor azt mondta: „így szól az Úr”. És éppen úgy, mint ahogyan ma a telefonon küldhetünk hangüzenetet, és halljuk azt a hangot, a prófétának pontosan azt kellett továbbítania, amit az Úr mondott neki. „Így szól az Úr!” És elmondta az Úr üzenetét. A kapott üzenet nem ment át rajta, hanem egyszerűen továbbította. De az újszövetségi dolgok bonyolultabbak. Tudjátok, miért? Mert ha kaptál egy üzenetet az Úrtól – például azt hallottad az Úrtól: „ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, de ha elhal sok gyümölcsöt terem”. Ennyi! Kaptál egy üzenetet – és ha továbbítani akarod, nem tudod megtenni, ha az elméd nem tudja pontosan közvetíteni.

Akarod szeretni a testvéreket – de hogyan akarod szeretni a testvéreket? Kelletlen arckifejezéssel? Azt mondod, hogy szereted a testvéreket, de az arcod nem ezt mutatja. Nem tudjuk szeretni a testvéreket, ha az érzelmeink nem szabadultak meg, és egész nap helytelen az irányultságuk és embereket szeretünk – hiszen, „ha valaki jobban szereti atyját, anyját, testvéreit… mint engem, nem méltó hozzám”. És a szeretetünk meg lesz próbálva, és látni fogjuk, mit szeretünk jobban. És ha a szeretetünk egyes emberekre vagy dolgokra irányul, már nincs meg a kapacitásunk, hogy ez a szeretet mások felé kiáradjon. Megvan bennünk, mint a gabonamagban, ott van bennünk az élet, ott van bennünk minden, ami szükséges, de nem mutatkozik meg. Miért? „Mert a földbe esett gabonamagnak el kell halnia, és miután elhal, terem sok gyümölcsöt.”

Emiatt testvérek, mindenféle megpróbáltatáson megyünk keresztül, és az Úr irgalmas hozzánk, hogy megtanítson bizonyos dolgokat. De ahogy Jákóbról beszéltem, mikor az a sok minden érte őt, mindez azért volt, hogy az a külső héj megrepedjen, és kezdjen megmutatkozni az élet. Ez volt az egésznek a lényege.

Nagyon sok ismeretet felhalmozhatunk, tudhatunk nagyon sok mindent az Úrról, nagyon jól ismerhetjük a Bibliát, erőlködhetünk, hogy elmenjünk és valahogyan beszéljünk az Úrról, de testvérek, ha az élet megmutatkozik, nem kell erőlködnünk. Nem kell kínlódnunk és izzadnunk, hogy legalább egy igeverset tudjunk mondani. Nem! Mert tudjátok milyen az élet? Az Úr ismerete olyan, mint egy illat, amely terjed; és a körülötted levő emberek látják, hogy te ismered az Urat – abból, ahogyan egy nehéz helyzeten átmész. Mi megtértünk az Úrhoz, és tudjuk, milyen nehéz volt ez. Hiszen nem könnyű megfordulni és az Úrhoz térni. Könnyű azt mondani, hogy hiszek, de valóságosan az Úr felé fordulni, és hátat fordítani azoknak a dolgoknak, amiket eddig gyakoroltunk, és ellenkező irányba menni, ez nem könnyű.

Itt vannak ezek az aranyos kis gyermekeink, és azt szeretnénk, hogy ezek a gyermekek mentesüljenek a problémáktól. Inkább szenvednénk mi, csak ők ne szenvedjenek. Csak ne lássuk a mi gyermekeinket szenvedni. Beszéltem valakivel, és ez az igevers jutott eszembe az Énekek énekében, tudjátok, mikor a vőlegény kopogtat az ajtón, és a menyasszony már ágyban van. Nem ment, hogy kinyissa az ajtót, mindenféle kifogást hozott fel. Végül mégis odament, és mikor ment, a kezéről mirha csepegett. Tudjátok, mi a jelentése a mirhának? Szenvedés. Hogy megnyisd az ajtót az Úrnak, ez szenvedést jelent. Hogy mindent az Úr kezében hagyj, ez szenvedést jelent. Hogy higgy, ezzel minden rendben van. Hiszek! De az, hogy kövesd az Urat és kiszámold a költségeket..?

Sokan megijednek a következményektől, ha az Úrhoz jönnek. Egy fiatallal beszélgettem, és azt mondtam neki: ha az Úrhoz jössz, már nem élhetsz úgy mint eddig. Láttam, milyen nehéz egy fiatal számára felfogni azt, hogy neki nincs barátnője. Másoknak van barátnőjük, alig tíz éves, és már tetszik neki valaki. Hogy lehet az, hogy ne legyen barátnőd? Mondtam ennek a fiatalnak: ez most már nem megy így, ha az Úrhoz jössz. Láttuk, Ábrahám elküldte Eliézert, hogy hozzon feleséget a fiának, Izsáknak. Persze Eliézer is és Ábrahám is imádkozott ezért. És mondtam ennek a fiatalnak, hogy ez most már nem megy így. Azt felelte erre: „félek, hogyha az Úrra bízom magam, ki tudja, kit hoz elém?” Azt mondtam: „Te okosabb vagy, mint az Úr. Jobban tudod, hogy mi a jó a te számodra. Te mindent tudsz. Vajon tényleg így van?”

A földbe esett gabonamagnak el kell halnia; ekkor a helyzetek, a körülmények, amelyeken átmegyünk, mind ütést mérnek ránk. És ha ez a héj kezd szétrepedni; és kezd kicsírázni, előbújni és növekedni a búzaszál, akkor már minden nagyon megváltozik. Az az ember, aki látott és imádkozott, hogy láthassa az Úr kezét, amikor jönnek a helyzetek az életében, meg fogja látni, hogy ez az Úr. Hogy meglásd, hogy azokból a dolgokból is, amikor tévedtél – mert tévedünk sokszor – azokból a dolgokból is végül az Úr valami jót hoz elő, és munkálkodik a mi életünkben. És kezdjük megérteni, hogy ha Ő akar valamit az én életemmel, akkor én ne akarjak mást. Ő egyféleképpen akarja, én másként. Emlékszem, hogy egy fiatal imádkozott, miután nagyon nehéz helyzeteken ment keresztül: „Uram, nem tetszik, amit csinálsz. Nem örülök annak, amit tettél velem.” Azt mondtam: Tudod te, mit imádkozol? Imádkozhatsz, mert az Úr megért, például így: „Uram, nagyon nehéz, segíts, hogy át tudjak menni ezeken a helyzeteken!” De mikor azt mondod, hogy nem tetszik, amit Ő tesz, akkor meglehet, hogy semmit nem fogsz megtanulni abból, amiért az Úr ilyen helyzetekkel jött az életedbe. Ő tudja, miért jön így.

És valóban meg kell látnunk ezt – mert ahogy mondtam, a családjainkban ott vannak ezek helyzetek a szeretteinkkel, a szenvedéseik, és ez nem könnyű. De ha a szívünk nincs átadva az Úrnak, és tovább is rejtett utakon járunk, nem sok telik bele, és a dolgok napvilágra kerülnek. Egyszer itt nálunk a gyülekezetben történt, hogy volt egy testvérnő, aki más utakon járt. Odajött hozzám, és megkérdezte, hogy részt vehet-e a kenyértörésen. Azt feleltem, hogy ha nincs semmi, amit meg kell vallania, és a dolgai rendben vannak, és nem tette azokat a dolgokat, amivel gyanúsítják, akkor részt vehet. „Nem tettem”, válaszolta. Nem voltam biztos benne, hogy igazat mond, de azt mondtam: ha nekem hazudsz, az semmi, de ha Annak, Aki az Igazság, a dolgok ki fognak derülni. Testvérek, nem telt el három nap, és dolgok kiderültek. És amit nekem mondott, nem volt igaz, tehát hazugság volt.

Az Úr irgalmas. És bárhol legyünk, bármiben tévedjünk, ha elbukunk – amikor felemeljük a tekintetünket, és az Úrra nézünk, és Felé fordulunk, és elismerjük Őt és elfogadjuk a körülményeket, az ütéseket, az ezekből származó sebeket az Ő kezéből, akkor megtanulunk bizonyos dolgokat, amelyek hasznunkra lesznek. És többé nem fogunk másokat hibáztatni a problémáink miatt, hanem meglátjuk, hogy a probléma valójában nálunk van. És testvérek, ha a dolgok így, a maguk rendje szerint mennek, én meg vagyok győződve, hogy minden körülmény között ragyogni fogunk. Akkor nem számítanak a körülmények. Minden helyzetben, amelybe kerülsz, ragyogni fogsz, és az életed teljesen más lesz, ha látsz, és imádkozol – mert mi magunktól nem vagyunk képesek meglátni a dolgokat, amik történnek velünk. Mi olyanok vagyunk, mint Bálám, hogy a szamár látta az Úr angyalát, de Bálám nem látta. És végül meg kellett szólalnia a szamárnak, hogy megmondja Bálámnak: „Ember, ébredj fel! Mikor nem vittelek én oda ahova akartad?” Mi is olyanok vagyunk, mint Bálám, nem látjuk az Úr kezét. A tekintetünket a dolgokra függesztjük.

Ha a lelkünk nem szabadult meg, nem lehetünk az Ő igazi szolgái. Van bizonyosságunk, van üzenetünk az Úrtól, de az akaratunk mást akar, és az Úr is mást akar. Az érzelmeink bizonyos dolgokra szegeződnek, nem szabadok, hogy az Úr használni tudja őket. Egy testvér azt mondta, hogy a belső ember a külső ember nélkül, vagyis engedelmes lélek nélkül béna, mert nem tud megmutatkozni. Nem tudom átadni az üzenetet a testvéreknek, ha az elmém nem szabad attól a sok mindentől, amire minden nap gondolok. Minden nap bizonyos dolgokra összpontosítok. Hogy érthetném meg az Úr dolgait? Nem értem! Miért nem értem? Hogyan érthetném meg, ha az elmém nincs megújulva?

Ha sok dolgot szeretünk, az érzelmeink azokhoz kötődnek, nem lehetnek szabadok, hogy az Úr mondhassa: szeresd a testvéreidet. Nem tudom szeretni, mert nem vagyunk egy hullámhosszon, nem vagyok közel hozzá. Hadd menjek ahhoz a másikhoz! Menj ahhoz, csinálhatod azt, amit Dávid és Jonatán, akik végül mégis elváltak egymástól. „Az én akaratom!” Neki olyan akaratra van szüksége, amely az Ő oldalán van minden helyzetben. Ne akarjak én mást, mint amit Ő akar. Nem egyszerű. És emiatt a mi belső emberünk, az a hely, ahol Isten Szelleme lakozik, ahol az élet van, ahol Krisztus van, Neki szüksége van az én lelkemre, hogy megmutatkozhasson, úgy mintha szüksége lenne egy eszközre, hogy munkálkodhasson. És ezért testvérek, ha látjuk, hogyan munkálkodik az Úr, és alárendeljük magunkat és engedelmeskedünk Neki, akkor látni fogjuk, hogy áldás lesz a szolgálatunkon. Az emberek megértik az üzenetet, amit az Úrtól kaptunk; látni fogják a szeretetünket, ami az érzelmeink által nyilvánul meg, látni fogják Isten akaratát, amely a mi akaratunk által nyilvánul meg. Más szavakkal: az Úrnak szüksége van ránk. Szüksége van egy megszabadult lélekre, egy lélekre, amely által ki tud fejeződni minden körülményben. Tudom, ez összetettebb üzenet, de nagyon hasznos. De amit ma megtanulhatunk az, hogy fogadjuk el az Urat, és ne embereket lássunk, ne helyzeteket, hanem az Urat lássuk a dolgok hátterében, amik történnek, és áldásban lesz részünk. Ámen.

Hogyan várjuk az Urat? (Radu Gavriluț)

Elhangzott Nagyváradon, 2022. március 20-án, PDF: 2022-03-20-Radu_Gavrilut_Hogyan_varjuk_az_Urat

5Mózes 8,10-20: „És ha eszel és megelégszel; akkor áldjad az Urat, a te Istenedet azért a szép országért, melyet neked adott. Vigyázz magadra, el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről; meg nem tartván parancsolatait, ítéleteit és törvényeit, melyeket én parancsolok néked ma. Hogy mikor eszel és megelégszel; jó házakat építesz és laksz; marhád és juhod megsokasodik, ezüst és arany sok lesz nálad; és minden vagyonod sok lesz: akkor fel ne fuvalkodjék szíved; és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom országából, a rabszolgaházból. Aki vezetett téged a nagy és félelmetes sivatagban tüzes kígyók és skorpiók közt, és víztelen szomjú földön; aki vizet fakasztott neked a kovakő sziklából. Aki mannát adott enned a sivatagban, amit nem ismertek atyáid; hogy megalázzon téged azért, hogy próbára tegyen téged, hogy jól tegyen veled azután. És azt ne mondd szívedben: Az én erőm és kezem hatalma cselekedte nekem ezt a hatalmas dolgot. Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, hogy ő az, aki neked erőt adott hatalmas dolgot cselekedni azért, hogy fenntartsa szövetségét, melyre megesküdött atyáidnak, mint a mai nap van. Ha pedig elfelejtkezvén elfelejtkezel az Úrról, a te Istenedről, és más istenek után jársz, és azoknak szolgálsz és leborulsz előttök; bizonyságot teszek ellenetek ma, hogy elveszvén elvesztek. Mint azok a nemzetek, amelyeket az Úr elveszít előletek, úgy vesztek el annak következtében, hogy nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára.”

Tudjuk, hogy J.N. Darby készített egy bibliafordítást. Munkatársaival együtt komoly erőfeszítéssel dolgoztak rajta, hiszen nyilván hatalmas munkát jelent a Bibliát lefordítani, ugyanakkor jó munkát végezni. De annyira lefoglalta őket ez a tevékenység, olyan mértékben belevetették magukat ebbe a munkába, hogy végül azt vették észre, megfeledkeztek az Úrról. Amikor pedig erre rájöttek, elhatározták, hogy minden nap megtörik a kenyeret. Azért tették ezt, mert ez az egyik, amit az 1Korinthus 11,24-25ben olvasunk, ez: „és hálákat adván megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek; ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre – vagy más szóval: emlékezzetek Rám. – Hasonlóképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár az új szövetség az én véremben; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok, az én emlékezetemre”. Vagy mondhatnám másként fordítva: „amikor a kenyérből esztek és a pohárból isztok, Rám emlékezzetek”. Egy alkalommal az Úr Jézus szemrehányást tett a tanítványoknak, és ezt mondta: „higgyetek, legalább magukért a cselekedetekért higgyetek, amelyeket tettem”, de a gondolata az volt, hogy Őbenne higgyenek.

Mi úgy tudunk örülni; és én is, amikor az Úrhoz tértem, annyira örültem – és bár nem mondhatom, hogy botladozás nélküli lett volna az utam, de abban soha nem kételkedtem, hogy nem jutok a pokolra. Mert nagyon világosan tudtam, hogy az Úr Jézus Krisztus elhordozta az én bűneimet az Ő testében a keresztfán, megfizette az árat az én bűneim büntetéséért, és Isten örömmel tekintett erre, és elégedett volt az egyetlen áldozattal, amit nem kell évente megújítani. Attól kezdve nagyon biztos voltam abban, hogy ez a dolog igaz.

De Izrael népe is, akik Egyiptomból kijöttek és a pusztában vándoroltak, látták az Úr kezét, és tudták, hogyan hozta ki őket Egyiptomból, és vitte át őket a Veres-tengeren. De azt mondta nekik: vigyázzatok, hogy el ne feledkezzetek, mikor bementek az országba! Emlékezzetek meg Rólam! Ne feledkezzetek el Rólam. Mint amikor valaki nagyon el van foglalva a saját dolgaival. Lehet valaki a saját dolgaival elfoglalva, és elfeledkezik az Úrról. És azt látja, hogy az örömei és a dolgai gyarapodnak, és megelégedett ezekben.

Voltam az Egyesült Államokban, és Boston környékén meglátogattam egy testvért, aki azóta már az Úrhoz költözött. Ő olyan módon tudta bemutatni a történelmet, ahogy a könyvekben nem találjuk meg, mert a történészeket befolyásolja a rendszer, amelyben élnek. Ha valóban ismernénk a történelmet, nem lennénk olyan nagy hazafiak. Ez a testvér ismerte a történelmet, és elvitt bennünket a tenger mellé, ahol egy területen hatalmas házak álltak. És azt kérdezte: tudjátok, kié ez a sok ház? Az utódok már nem tudták karbantartani, ezért az államnak ajándékozták őket. De ezeket a házakat azok leszármazottjai építették, akik az üldözések idején kivándoroltak Angliából, és ide jutottak; utódaikat pedig nagyon megáldotta az Úr. Olyan áldásban volt részük, hogy palotákat építettek. Most már nem laknak ezekben a házakban, de látható, ahogyan az Úr megáldotta ezeknek az embereknek az utódait. Ahogy az Igében olvassuk: „láttam az igazat és az ő utódait, hogyan áldotta meg őket az Úr ezeríziglen”. Mi nem tudjuk, miért lesz áldott valaki, és tér meg az Úrhoz, de valamiképpen az ő nemzetségében az elődei között volt valaki, aki komolyan kereste az Urat, és ezért az ő nemzetsége áldásban részesült.

De mikor ilyen tapasztalatod lesz, meglásd, hogy ne feledkezz el! Vigyázz! Ne feledkezz el olyan értelemben, hogy annyira elfoglaljon, legjobb esetben mondjuk, az Úr munkája, hogy ebben annyira tevékeny legyél, hogy közben elfelejtsd az Urat.

Ezt bevezetőnek szántam, mert mikor az Úrhoz térünk, és valaki a szemeink elé tárja a Golgotát, mi az egész Golgotát úgy értelmezzük, hogy az Úr mit tett értünk. Ha egy fiatalt megkérdezel: mit értesz te a Golgotán? Ő azt feleli: az Úr megbocsátotta a bűneimet, megfizetett az én bűneimért, örök életet kaptam, meg vagyok váltva. De ez a látásmód a Golgotával kapcsolatban önző látásmód. A látásmódunknak egyszer meg kell változnia, és meg kell látnunk, hogy a Golgota elsősorban az Úrért volt. Mit nyert Ő a Golgotával? Természetesen mi áldásban részesülünk a Golgotán, de mit nyert az Úr a Golgotán?

Mikor megtértem, nagyon örültem, hogy valaki, aki hirdette az evangéliumot, azt mondta, hogy a gyülekezet nem megy át a nagy nyomorúságon. Ó, hála az Úrnak! Nem megyünk át a nagy nyomorúságon! Azonban egy idős testvérnő is jelen volt, aki azt mondta: „Testvér, az Úr nem dicsőül meg a szavaid által”. Mi láthatjuk, hogy egyszer csak elvitetünk innen, és örülhetünk ennek. De másrészt látnunk kell azt is, hogy elsősorban nem azért visz el innen bennünket az Úr, hogy ne menjünk át a nyomorúságon, hanem azért visz el, mert vágyakozik. Azt mondta egy testvér, hogy az elragadtatás arról szól, hogy milyen nagyon vágyakozik az Ő szíve mi utánunk. Milyen nagyon vágyik Ő erre. Mi pedig azt gondoljuk, milyen jó lesz nekünk.

Ma reggel, mikor ezen gondolkoztam, Jeremiás jutott eszembe, amikor jöttek a babilóniaiak és Jeremiás a babilóniai nép ellensége volt. És tudjátok, mi történt Jeremiással? Az ellenség tudott róla, és azt mondták: „ha velünk akarsz jönni, jó; ha nem akarsz, maradj itt”. Mi nem vagyunk akárkik. Mi az Ő megváltott népe vagyunk. Mi az Ő számára lettünk megváltva. Mi az Övéi vagyunk.

1Thesszalonika 1,6-10: „és ti a mi példánk követőivé lettetek és az Úréi, befogadván az igét sok nyomorúság közt Szent Szellem örömével, úgyhogy példaképekké lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában. Mert tőletek kizendült az Úrnak beszéde nemcsak Macedóniában és Akhájában, hanem minden helyre is kiment a ti Istenben vetett hiteteknek híre, úgyhogy nem szükség nekünk beszélnünk valamit, mert ők maguk hirdetik rólunk, milyen volt a mi hozzátok való bemenetelünk, és hogyan tértetek meg az Istenhez a bálványoktól, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok az ő Fiát a mennyekből, kit feltámasztott halottaiból, Jézust, aki megszabadít minket a jövendő haragtól”.

Héberek 9,24-28: „Mert nem kézzel csinált szentélybe ment be a Krisztus, a valódinak képmásába, hanem magába a mennybe, hogy most megjelenjék az Isten színe előtt érettünk. Nem is azért ment be, hogy sokszor feláldozza magát, mint a főpap minden esztendőben bemegy a szentek szentjébe idegen vérrel; mert akkor sokszor kellett volna neki szenvedni a világ teremtése óta; így pedig egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozata által eltörölje a bűnt. És miképpen el van végezve az emberekre, hogy egyszer haljanak meg, azután pedig ítélet; úgy a Krisztus egyszer áldoztatott meg sokak bűnének hordozására. Másodszor pedig nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.”

2Timóteus 4,7-8: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, melyet megád nekem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nekem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.”

Jelenések 22,16-17: „Én, Jézus küldöttem el az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávid gyökere és ága, a fényes égi hajnali csillag. És a Szellem és a menyasszony azt mondja: Jövel! És aki hallja, mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el, és aki akarja, vegye az életnek vizét ingyen.”

Róma 8,20-27: „Mert a teremtett világ a hiábavalóság alá van vetve, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette abban a reményben, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a romlandóság rabságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem mi is, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúvá fogadtatást, testünk megváltását. Mert ebben a reménységben tartattunk meg, de a látható reménység már nem reménység, mert amit lát az ember, miért remélné is azt? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, türelemmel várjuk. Ugyanakkor a Szellem is segítségére van a mi erőtlenségünknek. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, amint kellene, de maga a Szellem esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Szellem gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.”

Hajlamosak vagyunk, hogy úgy tegyünk, amint én is, hogy nagyon örültem annak, amit az Úr Jézus is mond, hogy átmentünk a halálból az életre. Nagyon örültem ennek, és nagyon sokáig ebben a helyzetben maradtam: örültem annak, amit az Úr Jézus Krisztus elvégzett értünk a Golgotán. És természetesen mindnyájan átmegyünk ezen a szakaszon. De azt akarom mondani, testvérek, hogy látjuk, mit mond Pál a 2Korinthus 11-ben: „eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szüzet állítsalak a Krisztus elé. Félek azonban…” Pál nem attól félt, hogy a korinthusiak a pokolra jutnak, hanem féltette azt a szeplőtlen szüzet, aki el van jegyezve, hogy az ő tekintete mindig afelé forduljon, aki egy nap eljön, és azután mindig együtt lesznek.

Meg lettünk váltva. Az Úr Jézus Krisztus kifizette az árat a mi bűneinkért. És most várakozunk, és várjuk, hogy eljöjjön. Nem azt mondja, hogy azért jön, hogy megszabadítsa azokat, akik újjászülettek, nem azt mondja, hogy azoknak hoz szabadulást, akik átmentek a halálból az életre, hanem azt mondja, hogy üdvösséget hoz mindazoknak, akik Őt várják. Mikor reggel felkelek, mikor este lefekszem, ott van ez a gondolataimban? Elgondolkozom ezen, hogy lehet, hogy az Úr eljön? Az én dolgaim rendben vannak-e, ha az Úr eljön? Vagy az történik, mint egy családban, ahol sok gyermek van, és nem osztják el az örökséget, míg eljönnek a gyerekek és veszekednek az örökség miatt. El kell rendeznünk a dolgainkat. Az Úr azért jön, hogy szabadulást hozzon azoknak, akik Őt várják. Ha várod Őt, akkor az egészen más.

Mikor katona voltam, egy év és négy hónapig tartott a katonai szolgálat. A katonaság után sikerült bejutnom az egyetemre. Amikor még otthon voltam a szüleimnél, nem volt semmilyen felelősségem. Nem sok dolgom volt, azt pedig valahogyan elvégeztem. Nem volt nagy gazdaságunk. És mikor a katonasághoz kerültem, ott bizonyos feladatokat bíztak rám, bár én akkor egyszerű katona voltam, nem volt semmilyen rangom. Apámat a hite miatt ismerték és megfigyelték; nem volt párttag, és emiatt sem adtak nekem semmi rangot. Egy alkalommal azonban odahívott az egység parancsnoka, és azt mondta, hogy menjek el Temesvárra, és jelentkezzem a tábornoknál. Én nem is gondoltam arra, hogy ha a tábornok elé megyek, egy kicsit meg kellene nyiratkoznom. Hirtelen új egyenruhát kaptam. És ott álltam a tábornok előszobájában, egy ezredes vezetett be hozzá. És mikor ott az előszobában voltam, az ezredes rakta rendbe a hajamat. Nagyon naiv voltam, nem tudtam, mit jelent megjelenni egy tábornok előtt.

Ezt a példát azért mondtam, hogy megértsük, mi meg lettünk váltva, és meg kell változtatnunk a látásmódunkat. Meg kell értenünk, hogyan tudjuk várni az Urat a mennyből. Hogyan mondhatjuk mi is azt, amikor felébredünk, amikor járunk-kelünk: „és a Szellem és a menyasszony ezt mondja: jövel! És aki hallja, ezt mondja: jövel!” Vagy úgy gondolkozunk, hogy „mi lesz ezzel, mi lesz azzal?” „Mi lesz a gyermekeimmel, mi lesz a gyülekezettel?” „Mi lesz? Nem vagyok felkészülve mindezekre”?

Mi, magunktól nem tudunk tenni semmit. De jöhetünk az Úrhoz, és tehetjük azt, amit itt ír az ige, Jelenések 3,1-3: „A szárdiszi gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, akinél az Isten hét szelleme és a hét csillag van: tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Légy éber, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam a te cselekedeteidet az én Istenem előtt teljesnek. Emlékezz vissza azért, hogyan kaptad és hallottad, tartsd meg azt, és térj meg (változtasd meg a gondolkodásmódodat)! Ha azért nem vagy éber, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök hozzád.” Nem azt mondja, hogy nyugodtan ülhetsz, mert te az Úré vagy. Vigyázz! Változtasd meg a gondolkozásodat, felfogásodat! Ne láss mindent a te önzésed szemszögéből, hanem azáltal láss mindent, amit az Úr munkál.

És azután azt mondja, 4-6: „De van néhány neved Szárdiszban, azok, akik nem szennyezték be ruháikat, és fehérben fognak velem járni, mert méltók rá. Aki győz, azt fehér ruhába öltöztetik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Szellem a gyülekezeteknek!”

Ezért, testvérek, ideje, hogy felébredjünk, hogy láthassunk. Látjátok, mi minden történik körülöttünk. Azt énekeljük, hogy „az utolsó idők végét éljük”. A földön vannak jelek. Még nem mutatkoznak jelek az égben, de hamarosan azok is eljönnek. De a Prédikátor 8,5-ben ezt olvassuk: „aki megtartja a parancsolatot, nem ismer nyomorúságot, és a bölcsek szíve megért mind időt, mind ítéletet (és hogy mit kell tenni – románból).” A bölcsek szíve ismeri az időket: milyen időket élünk. És nemcsak ismeri az időket, hanem azt is tudja, mit tegyen. Nekünk ilyen embereknek kell lennünk. Szükséges, hogy ismerjük az időket, lássuk az időket, amik vannak, de ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy mit kell tennünk. Az Úr segíthet ebben. Bízzunk Őbenne, és ne hagyjuk, hogy sodorjon az ár; és imádkozzunk, hogy olyanok legyünk, akik várják az Ő eljövetelét. Vágyva várjuk az Ő eljövetelét és tudjuk kimondani: „Jöjj el, Uram Jézus!” Ne azért, hogy mi megszabaduljunk a nyomorúságból, hanem hogy találkozzunk Vele. Ámen.

A győzelmet el kell fogadnunk! (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2021. december 22-én, Nagyváradon

PDF: 2021-12-22-Radu_Gavrilut_A_gyozelmet_el_kell_fogadnunk

2Mózes 17,8-16: „Eljöve pedig Amálek és hadakozék Izráel ellen Refidimben. És monda Mózes Józsuénak: válassz nékünk férfiakat és menj el, ütközzél meg Amálekkel. Holnap én a halom tetején állok és az Isten pálcája kezemben lesz. És úgy cselekedék Józsué amint mondotta vala néki Mózes, megütközék Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmenének a halom tetejére. És lőn, mikor Mózes felemelé kezét, Izráel győz vala, mikor pedig leereszté kezét, Amálek győz vala. Mikor azért Mózes kezei elnehezedének, követ hozának és alája tevék, hogy arra üljön, Áron pedig és Húr tartják vala az ő kezeit, egy felől az egyik, más felől a másik, és felemelve maradának kezei a nap lementéig. Józsué pedig leveré Amáleket és az ő népét fegyver élivel. És monda az Úr Mózesnek: írd meg ezt emlékezetül könyvbe és add tudtára Józsuénak, hogy mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól. És építe Mózes oltárt és nevezé nevét Jehova-Nisszinek. És monda: megesküdött az Úr, hogy harca lesz az Úrnak Amálek ellen nemzetségről nemzetségre.”

Amálek volt az első ellenség, amely ellenállt annak, hogy Izráel eljuthasson az Ígéret földjére. Sokan ismerik Amálek jelentését azok közül, akik itt vannak ma: Amálek a hústestet jelképezi. És azt mondja itt az Ige: „válassz nékünk férfiakat és menj el, ütközzél meg Amálekkel!” Ezeknek a férfiaknak, akik Amálek ellen harcoltak, meg kellett érteniük, hogy a győzelem nem rajtuk múlik. El kellett fogadniuk, hogy az Amálek felett aratott győzelem attól függ, Mózes felemelte vagy leengedte-e a karját. Ez nagyon fontos, mert sokan úgy akarnak győzedelmeskedni, hogy az ádámi természetük bűnös vágyait, hajlamait, rossz tulajdonságait megpróbálják elfojtani, de nem értik, hogy győzelmünk nem így lesz. A nép harcolt – Józsué pedig azt jelképezi, aki harcolt, de megértette, hogy a győzelem Mózes karjainak felemelésétől függ. Tehát ezt a győzelmet el kell fogadni. Ez nagyon nagy dolog.

Nagyon sok testvérnek vannak rossz hajlamai, csúnya jellemvonásai, amit a mellettük lévők elítélnek – és lehet, hogy ők maguk is szeretnék ezeket elfojtani, de nem ez az út. Az út az, hogy a győzelmet el kell fogadni. De az a probléma, testvérek, hogy a mi bűnös természetünk rejtve van. Nem láthatjuk kezdetben, hogy mi minden rejlik a szívünkben, de ha haladni akarunk a hit útján, ezzel a bűnös természettel le kell számolni. Mi nem tudunk ellene harcolni, mert ez nem a mi harcunk, és meg kell tanulnunk, hogy a harc másvalakitől függ. A győzelmet el kell fogadni, és nem harcolni érte.

A pusztai vándorlás során – és nem csak Izráel tekintetében, hanem Dávid pusztai vándorlásának során, vagy Mózes esetében is, aki negyven évet volt a pusztában –, az Úr a mi bűnös természetünkkel akar leszámolni. Úgy rendezi a dolgokat ebben a pusztai időszakban, hogy felszínre kerüljön, ami a szívünkben van. És amikor ez felszínre jön, akkor a szellem harcol a hústest ellen, nem mi – ha ugyan megengedjük neki. Elfogadjuk-e, hogy a szellem harcolni fog a hústest ellen? Elhisszük mi ezt? Vagy mégiscsak megpróbálunk tenni valamit azért, hogy megváltoztassunk valamit, és nem akarjuk ezt elfogadni? Józsuénak is meg kellett tanulnia ezt, mert az elején Mózes felemelte a karját, azután elfáradt, és leengedte a karját. Amálek pedig erős volt, mikor Mózes karja lent volt. Tehát a győzelmet el kell fogadni.

Nemrég olvastam azt a történetet, mikor az Úr Jeruzsálembe készült, és Samárián kellett keresztülmennie, a samaritánusok azonban nem akarták átengedni őket. Arra gondoltam, hogy mekkora változás történt ebben a két tanítványban, akiket mennydörgés fiainak nevez ott az Ige, akik nagyon határozottan mondták az Úrnak, hogy szálljon alá tűz az égből ezekre a samaritánusokra. Bizony meg is tették volna, ha az Úr nem szól közbe. Ilyenek voltak ők, nem értették. Éppen olyanok, mint mi, távol attól, hogy megértsük a kereszt útját. „Uram, szálljon tűz ezekre a samaritánusokra!” És az Úr azt mondta: „nem tudjátok milyen szellem van tibennetek.” És ezekben a helyzetekben, amelyeken ezek a tanítványok átmentek a három év alatt, én hiszem, hogy az Úr munkálkodott az életükben, és nagyon megváltoztak. Ha olvassuk János leveleit, alig tudjuk elhinni, hogy ő írta ezeket. Az Úr képes kezelésbe venni a mi életünket.

Hogyan kerül felszínre, ami bennünk van? Láttuk, mit tett Mirjám a pusztai vándorlás során – pedig nagyon ragaszkodott Mózeshez, ő húzta ki a vízből, ő keresett neki dajkát, és jelen volt, mikor átkeltek a Vörös-tengeren. Ott volt az élen az asszonyokkal, énekeltek és örültek az Úr szabadításának. De volt a szívében valami: a Mózes felesége iránti féltékenység. És eljött az az idő, mikor a kígyó felemelte a fejét, és Mirjám úgy beszélt, ahogyan. Az Úr pedig meghallotta, odahívta őket, és nagyon szigorúan bánt velük. Mirjám elviselte az Úr fenyítését, az Úr pedig az ő oldalán állt, és hamar kigyógyult a leprából, de azt hiszem, hogy mindörökre megszabadult attól a gondolattól is, ami Mózes ellen volt benne.

Testvérek, így van ez velünk is. Ne igazoljuk magunkat, mikor az Úr megmutat valamit a mi bűnös természetünkből. Foglalkoznia kell azzal a természettel, úgy, amint a testvér is mondta, hogy Saulnak teljesen el kellett volna pusztítania Amáleket, és nem lett volna szabad megkímélnie. Ha mi megkíméljük, és elnézőek leszünk, és csak a rossz természetünkkel, a rossz jellemvonásainkkal harcolunk, eljön az idő, ahogy Saullal is történt, hogy bár ő megkímélte Agágot és mindazt, ami szép volt, végül az az amálekita nem kímélte meg őt. Mi lesz velünk, ha mi is megkíméljük, és nem tanuljuk meg ezt?

Az Úr időről időre megmutatja, mi van bennünk. Nem lehet, hogy ne mutassa ezt meg. Ha most megkérdezném: mi az, amit az Úr legutóbb megmutatott neked, ami ott van a szívedben, mit mondanál? Vannak, akik nem jutottak el oda, hogy meglássák, hogy amikor előjön valami ebből a romlott ádámi természetből, azt kezelni kell. Kérnünk kell az Urat, hogy vegye kezelésbe a mi természetünket! Mert nézzétek, mit mond az Efézus 5,25-27: „ti férfiak, szeressétek a ti feleségeiteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért, hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő (folt), vagy sömörgőzés, vagy valami afféle, hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” Tudjátok, mit jelent a folt? Ezek a foltok a mi lelkünkön vannak, és ezek előjönnek. Ha te nem látod, a melletted levők látják. Ezeket itt kell kezelni, most. Ez nem választás kérdése. Ennek meg kell történnie.

A családjainkban felnövő gyermekekre gondolok, akik szófogadó, jó gyerekek, nem sokat tudnak – és mikor erre a felfedezésre jutnak, és meglátják, mi van a szívükben, ez teljesen letaglózza őket. Mert a mi szívünkben van valami, aminek felszínre kell kerülnie. Amikor Dávid a pusztában volt, és saját magáról beszélt, azt mondta: „mit művel ez a Saul, hogy egy bolhát kerget?” Dávid őszintén meg volt győződve arról, hogy ő ilyen.

Testvérek, azt akarom mondani, hogy van szabadulás, mert amikor kijövünk ebből a pusztából, velünk is úgy történik, ahogyan Izráel népével történt: Miután átkeltek a Vörös-tengeren, megszabadultak Egyiptomtól, de mikor átkeltek a Jordánon, akkor megszabadultak a hústesttől. Nem kell hústesti embereknek maradnunk, akik éppen úgy élünk, mint a többi ember, csak hordjuk ezt a kitűzőt, hogy az Úréi vagyunk. Vannak, akik nagyon hirtelen természetűek, és nem is gondolnak arra, hogy meg kell szabadulniuk. Pedig nem kellene ilyeneknek maradniuk. Ne hagyjunk a szívünkben rendezetlen dolgokat, ha mondjuk egy testvérrel összetűzésünk volt! Ezeket teljes mértékben rendezni kell. Nem felületesen, ahogy általában történni szokott. Az Úr vére által meg kell tisztítani, és a kapcsolatnak utána jobbá kell válnia, mint azelőtt volt. Számunkra van lehetőség, hogy így járjunk el.

A hústest tehát nagyon nagy ellenség, és nem akar bemenni Kánaánba. És tudjuk, hogy azok az emberek, akik kijöttek Egyiptomból, meghaltak a pusztában, mert nem látták meg, hogy a hústestükkel foglalkozni kell. Csak ketten jutottak be Kánaánba, és valószínűleg sok lévita. A többiek nem tudtak bemenni, mert a hústestük megakadályozta őket. Tehát a körülmények, a helyzetek a munkahelyen, otthon a családban, a gyülekezetben, arra szolgálnak, hogy megmutassák, mi van bennünk. Hála az Úrnak, hogy lehetőségünk van Hozzá jönni, hogy megtisztuljunk, és tudjunk haladni előre. Ha a Biblia azt mondja: „a szeretet képmutatás nélkül való legyen”, akkor így kell lennie. Mert az Úr megmutatja, ha van valami a szívünkben; vagy ha valami zavar, ha egy testvér jelenlétébe kerülünk. Testvérek, ne így legyen. Mert ha így van, végül a dolgok felerősödnek, mert egy kis kovász az egész tésztát megkeleszti. Nem véletlenül hangsúlyozza mindig János, aki a Biblia utolsó könyvét írta, hogy „szeressétek egymást”.

Testvérek, az Úr segítsen, hogy megértsük: a győzelmet el kell fogadnunk! Át kell átadnunk magunkat az Úrnak, hogy kezelje a dolgokat az életünkben. Ő el fog ezekkel bánni, Ő megszabadít. A lelkünkön nem kell, hogy foltok legyenek, se hirtelenkedés, se harag, se durvaság, se rosszaság, ahogy az Efézusi levél mondja, és meglátszódjék, hogy mi az Úrhoz tartozunk. Az Úr áldjon meg titeket.

Hogyan győzedelmeskedhetünk a hústesten? (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2021. szeptember 5-én, Aradon.

A teljes igeszolgálat PDF-ben: Hogyan győzedelmeskedhetünk a hústesten?

“Miután az ember bűnbe esett, a bűn bejött a világba, és az ember természete bűnös, korrupt, javíthatatlan lett, semmit nem lehetett vele kezdeni. Úgy mondja a Biblia, hogy az ember hústesti lett. Az a szó, ami az eredetiben itt szerepel, olyasmit jelent, amiben látszatra van valami nagyon jó is, annak ellenére, hogy Isten számára egyáltalán nem jó. Az ember mégis a saját természeti erejével, bölcsességével megpróbál Istennek szolgálni. Tudjátok, hogy Isten munkájában mi a legnagyobb probléma? Nem a bűn, hanem az, hogy az ember a saját természete által akar élni és szolgálni.

A bűnbeeséskor tehát minden elromlott. A lélek kezdett uralkodni a szellem felett; a lélek vette át a vezetést, a test pedig teljesen megromlott. Ezekben a körülményekben születtünk. „Bűnben fogant engem az én anyám.” Mikor ezt mondja az Ige, akkor valójában erről a megromlott természetről beszél. És természetes, hogy ez a megromlott természet bűnöket eredményez.
Nagyon sok keresztény számára nem világos, hogy mi történt, és milyen változások következtek be akkor, amikor hittünk. Mert hallva az evangéliumot, ahogy az Efézus 1,13-14-ben olvassuk: „Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével. Aki záloga a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltására, az Ő dicsőségének magasztalására.” Mi csak azt látjuk, hogy valaki megtér az Úrhoz – de ha látnánk, hogy a háttérben valójában mi történt, akkor sok mindent megláthatnánk. Nemcsak azt, hogy a bűn terhe elvétetett róla, hogy meg lett tisztítva, hanem még sok egyéb is történt vele. És az egyik ilyen dolog az, hogy az Élet, Krisztus, a Szent Szellem lakozást vett a szellemében. De még semmi nem történt – vagy csak nagyon felületesen – ezzel a megromlott, korrupt természettel. Ez a bűnös természet még mindig ott van.

„Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk…” – és itt éppen erről a természetről van szó. Soha nem fogunk megszabadulni ettől a természettől. De nem kell ennek a természetnek uralkodnia. Amikor az Úrhoz jövünk és hiszünk, ez a negatív rész nagyon erős, és az új nagyon gyenge; és általában az történik, hogy „amit nem akarok, azt mívelem”. Ha az történik velem, ami a Róma 7-ben van leírva, ez azt bizonyítja, hogy újjászülettem. Sokak számára ez harc, és nem értik, hogy tulajdonképpen mi történik akkor, amikor a gonosz vádolja őket, és újra elkövetik ugyanazt. Hallottam szülőket is a megtért gyermekeiknek azt mondani: „egy keresztény nem tesz ilyet”. Én azt hiszem, hogy csak a Sátán mondja ezt, hogy „egy keresztény nem tesz ilyet”. Egy olyan valaki számára, aki régóta keresztény, ez nem zavaró, mert tudja, hogyan van ez. De ha valaki, aki kezdő és magára tekint…?

Miért zavarja a keresztény embert az, hogy a gonosz elítéli? Mert azt hiszi, hogy benne mégiscsak van valami jó, de ma nem sikerült azt tenni, amit kell; és mert nem tudott uralkodni magán; nem sikerült, hogy ne telefonozzon, de ha holnap úgy kezdi, hogy többet imádkozik, akkor lehet, hogy sikerülni fog… Nem fog sikerülni, mert nem ez az út. Ez nem azt jelenti, hogy nem jó dolog imádkozni, nagyon jó, ha imádkozol.

Amit mondok, az nem csak elmélet, amit olvastam a Bibliában, hanem a saját tapasztalatom, láttam, hogy így van. Mikor én megtértem, meg voltam győződve arról, hogy a következő alkalommal másképp lesz. Mindig ezzel a meggyőződéssel voltam, soha nem gondoltam úgy, hogy most már leteszem a fegyvert, és azt mondom: Uram, most már cselekedj Te! Nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem tudtam, és nem is mondta senki, hogy: Ember, tedd le a fegyvert! És én minden alkalommal meg voltam győződve arról, hogy ezután másképp lesz. És minden alkalommal még rosszabb volt, egy bizonyos napig, mikor megértettem ezt a dolgot. Mert az a legnagyobb kérdés, hogy miként győzedelmeskedem? Hogyan történik ez, hogy végül az Élet, Krisztus, aki bennem van, Ő uralja az én természetemet, és ne az én természetem uralkodjon felettem, hanem ez az új természet mutatkozzon meg? Hogyan tudjak közeledni valakihez közvetlen módon, és ha mond rólam valamit, ismerjem el és ne igazoljam magam, ne adjak igazat magamnak, és ne legyen nehéz elismerni: igen, így van, vétkeztem, sajnálom? Tehát ez a legnagyobb probléma: Hogyan lehetséges ez?

Olvassátok el W. Nee Normális keresztény élet című könyvét. Ezt a könyvet nem lehet három nap alatt elolvasni. Olvasol egy fejezetet és elmélkedsz rajta. Például: Mi a kapcsolat a vér és az ellenség között? Sok keresztény mondja ezt: „Uram, a Te véred oltalmában állunk.” Ilyesmi nincs a Bibliában. Hanem ott arról van szó: „Meglátom a vért az ajtófélen, és ha meglátom a vért, elmegyek melletted.” Ha ott a vér a te szíveden, az a vér, amely a keresztfán kifolyt a te bűneid bocsánatáért, az a vér, amely megigazít, jöhetsz Isten színe elé. Ne úgy jöjjünk Őelé, hogy: „Uram, ma jól sikerült, és jó nap volt a mai”, és este jövök, és azt mondom: „Uram, hiszem, hogy elfogadsz, mert ma jól sikerült minden”.

Ő soha nem fogad bennünket más alapon, csak ezen az alapon: az új és élő út, Krisztus vére által (Zsid 10,20). Hozzá soha nem közeledhetünk másként. Ekkor a gonosz semmit nem talál bennünk, és a dolgaink el vannak rendezve, és el vannak fedve a vér által. „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, hogy megbocsásson és megtisztítson minden bűntől” (1Jn 1,9). És mikor jön a Sátán, hogy vádoljon, az Úr nem talál semmit.

Tehát, ez az út és nincs más. Hiába mondom: „Uram, a Te véred oltalmába jövök”, a Sátánt ez nem zavarja. Őt a valóság érdekli. Van-e valami, ami csak látszat, amiben nincs ott a valóság, hagytál-e neki utat, nyitott ajtót? Mert azon az ajtón, amit te nyitva hagytál, a Sátán jöhet, hogy vádoljon téged. Ha nyitva hagytad, ő mindig jönni fog. Beszéltem valakivel, akit legalább tizennégy éve kínoz egy probléma, és nem volt ezekkel a dolgokkal tisztában. Mondtam neki, hogy az Úrhoz kell jönnie, hogy megvallja. Azt mondtam neki: „Veled az történt, hogy tőled a Sátánhoz már egész autópálya van kiépítve. Ő így jön és megy.” És ez az asszony a Sátán ítélete alatt élt, mert a testvérek vádolója éjjel és nappal vádolja őket (Jel 12,10). Láttátok, hogyan vádolta Jósuát? Téged vádolt már valaha? Engem igen, míg az Úrhoz nem jöttem, és akkor az Úr elfogadott. Mert Ő mindenkit elfogad, mert az Ő vére elégséges. Ez csak egy zárójel volt a könyvvel kapcsolatosan, hogy olvassátok el.

De hogyan lesz szabadulás számunkra? Hogyan fogunk megszabadulni ettől a vádaskodástól, ebből az állapotból? Mert a harc azonnal elkezdődik, miután hittünk. Ha eddig nem voltak nagy problémáink, most már lesznek. Ezután kezdünk sírni.

Majd jön ez az ismeret – ami az első lépés kell, hogy legyen –, hogy az Úr megmutassa nekem, hogy az óember Krisztussal együtt meg lett feszítve (Róm 6,6). Nem létezik más szabadulás, csak ez. Én így szabadultam meg attól a kezdeti küzdelemtől, amikor a Sátán vádolt, és szerettem volna másképp élni, hogy ne én legyek, hanem az Úr legyen. Sok ideig nem sikerült, míg egy napon az Úr megmutatta nekem nagyon világosan, hogy az óember Krisztussal együtt meg lett feszítve. Az óember és a hústest ugyanaz az igazság, két különböző nézőpontból. Az óember nem az „én óemberem”, a „te óembered”, az „ő óembere”. Az óember egy, de ha szubjektíven beszélek róla, akkor az én hústestemről beszélhetek. Az én hústestemben, azaz bennem, nem lakik semmi jó (Róm 7,18).

Tehát a hústesttől két irányból jön a szabadulás. Egyik, hogy: „akik a Krisztuséi, megfeszítették a hústestet az ő kívánságaival és indulataival együtt” (Gal 5,24). Ez történelmi tény. Akár érezzük, akár nem, ez a dolog megvalósult. De az, hogy halottnak tekintsem magamat a bűn számára és élőnek Isten számára (Róm 6,11), ez csak akkor valósulhat meg, mikor az Úr megnyitotta a szememet, hogy meglássam, hogy Krisztussal együtt meghaltam, a hústest meg lett feszítve. És az erő, amely megtart minket ebben a körülményben, a Szent Szellem. A Szent Szellem mondja: „szellem szerint járjatok és nem fogjátok teljesíteni a hústest kívánságait.” A szellem szerint való járás azt jelenti, hogy megmaradunk a Galata 5,24-ben. Tehát testvérek, nagyon fontos ez. A Szent Szellem elengedhetetlen, mert Ő irányítja a mi életünket, és ha nyugodtan maradunk és megkérdezzük: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek? Mi a Te akaratod?” – Ő mindig megmutatja nekünk. Ha hallgatunk Rá, a hústest kívánsága nem lesz teljesítve. Ha nem hallgatunk, tudjátok mi fog történni? Ha nem hallgatunk Rá, ki fogjuk nyitni az ajtót, és újra azt fogjuk tapasztalni, hogy a hústest uralkodik felettünk, mert mi nem hallgattunk Rá. A legtöbb fordítás azt mondja: „szellem szerint járjatok és nem fogjátok teljesíteni a hústest kívánságait” (Gal 5,16). Egyszerűen nem fogjuk teljesíteni.

A kísértés jön, és nem akkor kell felébrednünk, amikor jön. Reggel egy bárány…, és este egy bárány. Reggel, mikor felébredsz, át kell adnod az életedet az Úrnak: „Uram, itt az életem.” És így, mikor jön a kísértés, a próba, Ő eszedbe juttatja, és mondani fogja: „nem ez az út…”; „erre menj…”; „ne menj oda”. Tehát egyszerű mondani, nehéz megtenni. Nagyon egyszerű, de nehéz, mert nagyon sok keresztény, aki valóban ismeri az Urat, egyszerűen nem tudja mit jelent a Szellem vezetése alatt járni. Mint mikor Mózes elküldte a kémeket egy gyenge pillanatában, és azt mondta: „Nézzétek meg, milyen az ország. Vizsgáljátok meg, hogy jó vagy nem jó?” Nem ez az út. Az út ez: „szellem szerint járjatok, és nem fogjátok teljesíteni a hústest kívánságait”.

Tovább a teljes igeszolgálatra (PDF): Hogyan győzedelmeskedhetünk a hústesten?

Megtöretés – az áldáshoz vezető út (Radu Gavriluț)

Elhangzott Nagyváradon, 2022. január 16-án. PDF: 2022-01-16-Radu_Gavrilut_Megtoretes_az_aldashoz_vezeto_ut

https://www.ekklesiaoradea.ro/

Sokszor hallottam testvéreket, hogy azt mondják: „elméletileg tudom a dolgokat, a probléma a gyakorlattal van”. Soha nem értettem egyet az ilyen beszéddel. Tudjátok miért? Mert ahhoz, hogy a hit útján járhassunk, egyvalami létfontosságú: hogy legyen felülről való világosságunk, azért, hogy láthassunk. Ha nincs felülről jövő világosságunk, akkor nem láthatunk.

Az elmúlt napokban olvastam az 51. zsoltárt, 18-19 vers: „Mert nem kívánsz véres áldozatot, hisz megadnám; égő áldozatban nem gyönyörködsz: Istennek való áldozatok a töredelmes szellem, töredelmes szív; és aki meg van törve, Istenem, nem veted meg.” És ha meg akarjátok keresni a kereszthivatkozásokat, megtalálhatjátok ezt az Ézsaiás 57,15-ben is, ahol ugyanígy a megtört szívről, a töredelmes és az alázatos szellemről beszél. Vajon miért kedveli Isten az összetört szellemet?

Nem mondhatja senki, hogy ő megtört ember, mert olvassa a Bibliát és érti azt. Nem így történik. Mikor valaki összetört ember, azt látni lehet. Mi a bizonyítéka, hogy megtört ember vagy? Az, hogy suttogva beszélsz? Nem ez a bizonyíték. A bizonyítéka annak, hogy megtört ember vagy, az, hogy az elméd megújult, másként gondolkozol.

Egyszer azt mondta egy testvér: „Nekem nem tetszik, ahogyan az Úr munkálkodik az életemben, én nem szeretem az Ő útjait.” Azt válaszoltam: Ember, te csak az éneddel foglalkozol, akinek nem tetszik? Mikor fog az énednek tetszeni az Úr útja? Soha! Soha nem fog egyetérteni azzal, hogy te úgy lásd a dolgokat, ahogyan Ő. Testvérek, felülről jövő kijelentésre van szükségünk, hogy megláthassuk, mit munkál az Úr az életünkben. Ha kijelentést kapunk az Úrtól, akkor meglátjuk, hogy ami az életünkben történik, azt mind Ő készítette el. Mi nem vagyunk megtörve. Nekünk megvan a magunk gondolkozása. Tudunk összefüggéseket keresni a Bibliában, és tudunk beszélni róla, de nem értjük. Miért? Mert az elménk nincs megújulva.

Megnéztem, mi történt Jákóbbal, és sok mindent megláttam, ami vele történt. Egy testvér szerint a Lábánnál eltöltött idő időveszteség volt, de én nem gondolom, hogy az elvesztegetett idő lett volna, mert ebben az időszakban az Úr szép lassan egyre közelebb jött Jákóbhoz. És a dolgok nem úgy mentek, ahogy ő szerette volna. Nem akarta, hogy így történjenek a dolgok vele. És annak ellenére, hogy megkapta, amit akart, és nagyon gazdag lett, sokkal gazdagabb, mint ahogy Izsák meggazdagíthatta volna, mégsem volt elégedett. Meggazdagodott tehát, és az Úr sokféle helyzeten keresztül munkálkodott az életében, és láthatjuk, hogy nem szólt semmit, nem kommentált, nem mondta: nem szeretem, ahogy munkálkodsz. Soha nem mondta ezt. És így az Úr közeledett hozzá. Miért fontos az összetöretés?

Van a Bibliában egy ilyen meghatározás, Ézsaiás 57,14-15: „Egy hang ezt mondja: Töltsétek, töltsétek föl, készítsétek az utat, népem útjából vegyetek el minden buktatót! Mert így szól a Magasságos és Felséges, aki örökké él, és akinek szent a neve: Magasságban és szentségben lakom, de a megtörttel és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok szellemét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.”

Nagyon érdekes: készítsétek az utat! Melyik ez az út, amit az Úr készít? Hát ez az, hogy ne te legyél, hanem Ő lehessen. Mert végső soron az összetöretés azt jelenti: ne te legyél, hanem Ő legyen. De nem egyik pillanatról a másikra vesz kezelésbe és csap le ránk, hiszen Jákób életében sem ez történt, hanem az Úr lépésről lépésre foglalkozott vele, és egyszer csak elkészítette azt a pillanatot, mikor az Úr Jézus Krisztus harcolt vele. És látva, hogy nem tudja legyőzni – mert Jákób nagyon erős volt, éppen olyan erős, mint mi vagyunk – egy ütést mért rá a legerősebb területen, ott ahol ő legerősebb volt. És akkor készítette el az utat az áldás számára. Nincs út az áldás számára a mi életünkben, ha nem vagyunk összetörve.

De addig, nézzétek, mit mond Péter, a mi szeretett apostolunk. 1Péter 2,19-20: „mert az kedves dolog (kegyelem), ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűséget, méltatlanul szenvedve. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? – akkor lehajtjuk a fejünket: igen, sajnálom – De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog (kegyelem) Istennél. Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott, aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre.” Nem úgy felelt, ahogy itt mondta valaki, hogy forrongott magában. Nem így! Egyszerűen arra tekintett, hogy az Úr készítette el számára ezt az utat.

És emiatt akarja ezt az Úr, testvérek, hogy így legyünk itt a földön, hogy ezt elfogadjuk. De ha mi nem fogadjuk el az Ő utait, és azt a bánásmódot, amelyet alkalmaz velünk szemben, akkor olyan emberek leszünk, akik csodálkoznak azon, amik történnek velük. Mindig meglepődünk, hogy nem jó az, ami velem történik; nem értékelnek; szeretném, ha értékelnének; szeretném, ha lennék valaki. Nem azt kell kérnünk, hogy elfogadjuk ezt, hanem világosságot kell kérnünk az Úrtól, hogy amikor jönnek ezek a helyzetek, megláthassuk ezekben az Urat. Tehát nem élhetk a hitéletet kijelentés nélkül. Megérthetjük, hogy igen, így van, és én hiszem, hogy mindenki megérti azt, hogy ez így van, de mikor jön az a helyzet, csak akkor tudsz keresztül menni rajta, ha megláttad, hogy az Úr az. Tudjátok, hogyan látták Őt meg a tanítványok? Az Úr van ott! Nem a testvérek, nem a körülötted levők, akik rosszat akarnak neked. Éppen a melletted levők a legalkalmasabbak arra, hogy az Úr általuk kezelésbe vegyen téged. De nem őket kell látnod, hanem az Urat minden dologban.

A lélek, mely összetört, olyan lélek, melyet az Úr használni tud. Nem azt jelenti, hogy ez a munkálat olyan hamar befejeződik; mert ez olyan munkálat, amely eltart, míg mi ezen a földön leszünk. Folyamatosan foglalkozik velünk az Úr. De testvérek, kérjünk az Úrtól világosságot, hogy az Urat tudjuk meglátni. Tehát emiatt akar az Úr foglalkozni a mi életünkkel, hogy megtört emberek legyünk. Testvérek, kérjünk az Úrtól világosságot, hogy láthassunk. Ámen.