PDF: Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-13b (Technikai infó: Hossza miatt a 13. fejezetet több részletben teszem föl. A végén megosztom az egybeszerkesztett verziót is. KZs.)
Részletek:
A spiritiszta tanítás vizsgálata. A halottaktól tudakozódást szigorúan tiltja az Ige.
Következzék tárgyunk második része, melyben megvizsgáljuk azokat a tanításokat, melyeket az Ige következetesen „démoni tanítások”-nak nevez.
Először is észrevehetjük, hogy az új hit alapjai az Isten törvényének való közvetlen ellenszegülésre épülnek. Az Ige ugyanis nyomatékosan megtiltja a halottaktól való mindenfajta tudakozódást és a velük való bármilyen kapcsolatot. „Ha tehát – mondja Ézsaiás – azt mondják nektek: Tudakozzatok a holtak szellemeinél és a jósmestereknél, akik csipognak és mormognak: hát nem Istenénél tudakozik egy nép? Az élőkért a halottaknál [kell tudakozódni]?!” (Ézs 8,19). Ha pedig egy izraelita megkérdezte volna, mi kára származhatna abból, ha ez utóbbit tenné, a próféta a törvény rettenetes igéivel felelt volna: „És amely lélek holtak szellemeihez és a jósmesterekhez fordul, hogy őutánuk bálványimádást kövessen el [paráználkodjon]; hát ellene fordítom orcámat annak a léleknek, és kiirtom őt népe közül” (3Móz 20,6). A spiritizmus – legyen az ősi vagy modern – nagy utálatossága az, hogy az Örökkévaló Istent bálványimádó módon a holtak szellemeire cserélik föl.
Ezért utasítja el a Biblia az egész rendszert a leghatározottabban. Az Ószövetség, mint már láttuk, megparancsolja, hogy a varázslók, boszorkányok, szellemidézők, halottidézők és bűbájosok minden fajtáját kérlelhetetlenül el kell pusztítani. Az Újszövetség sem szán nekik enyhébb sorsot, mert a „gyáváknak és hitetleneknek és utálatosoknak és gyilkosoknak és paráznáknak és méregkeverőknek és bálványimádóknak és minden hazugnak a része a tűzzel és kénnel égő tóban lesz, ami a második halál” (Jel 22,8).
(…)
A Szentírás sok gonosz hatást említ, de minden jó szellemi befolyást egyedül Isten Szellemének tulajdonít.
Lehetetlen tehát a halottaktól való tudakozódásra bármilyen engedélyt találni az Igében. Akik pedig még mindig meggyőzhetőnek érzik magukat ennek ellenkezőjéről, fontolják meg alaposan a következőket. Hallunk az emberek démonokkal való törvénytelen kapcsolatáról az Ószövetségben, látjuk a tisztátalan szellemektől megszállott nyomorultakat és a püthóni szellemtől ihletett szolgálóleányt az Újszövetségben; az Ige beszél az engedetlenség fiaiban most működő szellemről, a tévelyítő szellemekről és démonokról, melyek képmutató módon hazugságokat tanítanak; valamint a három, békákhoz hasonló tisztátalan szellemről, és a démonok szellemeiről, melyek majd elmennek, hogy egybegyűjtsék Isten gyűlölőit az utolsó nagy ütközetre. De sehol az egész Bibliában nincs egyetlen példa sem arra, hogy bármilyen szellem jóra befolyásolná az embereket, csakis egyedül Isten Szelleme. Ezt a lényeges dolgot gondosan szem előtt kell tartanunk, mert a spiritiszták össze szokták zavarni az óvatlanok gondolatait azzal, hogy ezt figyelmen kívül hagyják, és azzal érvelnek, hogy a Szentírás azzal hagyja jóvá a démoni manifesztációkat, hogy a Szent Szellem tevékenységéről és angyali hírvivőkről beszél. A kérdés azonban arra vonatkozik, hogy a holtak szellemeivel való kommunikáció megengedett-e vagy sem, ezt pedig az Isten Szellemével és az angyalok küldetéseivel kapcsolatos kijelentések nem válaszolják meg, és semmilyen módon nem is érintik.
(…)
Az angyalokat valóban gyakran említi a Szentírás, ők azonban nem a holtak szellemei.
Az angyalok szolgálatáról sokat beszél az Ige, ezek azonban, mint azt korábban láttuk, nem testetlen szellemek, és nem is megdicsőült alakjai azoknak az embereknek, akik mostani korunkban testben éltek. Maga az Úr ugyanis külön teremtésként hivatkozik az angyalokra, és világosan megmondja, nem is lehetünk olyanok, mint ők, egészen az első feltámadásig, mely az Úrnak a világunkba való visszajövetelekor fog bekövetkezni (Lk 20,35-36).
Üzeneteik sem hasonlítanak semmiben a démonközlésekre.
Továbbá, az angyalok Isten üzeneteinek, tévedhetetlen igéknek hozói, melyeket fenntartás nélkül, abszolút igazságként kell elfogadnunk. Mennyire különbözik ez a démonok bevallottan bizonytalan közléseitől a szeánszokon; hiszen a spiritiszták elismerik, kísérőszellemeik általában csak véleményt tudnak közölni. Egyik alaptételük szerint: „A szellemvilágból származó közlések, érkezzenek akár mentális benyomás, inspiráció vagy bármilyen más közvetítési mód útján, nem feltétlenül tévedhetetlen igazságok, hanem éppen ellenkezőleg, elkerülhetetlenül osztoznak azon elmék és azon csatornák tökéletlenségeiben, amelyekből származnak és amelyeken keresztül érkeznek, sőt mi több, könnyen félremagyarázhatják őket azok, akikhez szólnak”1.
Mivel pedig a spiritiszták szerint a Biblia írói nagyjából ugyanolyanok voltak, mint a modern médiumok, könnyen belátható, hogy a bizonytalanságról szóló tanításuk nem csak a saját jóslataik értéktelenségét bizonyítja, hanem az Ige tekintélyét is aláássa. Ezáltal pedig híveit a racionalistákkal és a hitetlen filozófusokkal hozza egységbe, mivel mindent az emberi értelem belátására akar bízni.
1Ennek a bizonytalanságnak újabb alátámasztását olvashatjuk az ismert spiritiszta író, T. L. Harris tollából: „Nem szabad a szellemek puszta szóbeli kijelentései alapján készpénznek vennünk, hogy mit hisznek valójában. Az egyik típusuk ugyanis szándékosan megtévesztő; egyszerűen csak beleáradnak az ember általános gondolkodásába, és igazolják annak legőszintébb meggyőződését, azzal a céllal, hogy teljes és romboló uralmat szerezzenek elméje és teste fölött. Egy másik típus meg egyszerűen parazita, ezek olyan negatívok, akik a médium személyes szférájába húzódnak, és annak fényében és melegében igyekeznek fürdőzni azáltal, hogy magukba szívják az életerőket, amelyekből táplálkoznak, és amelyek segítségével egy időre felélesztik megfakult értelmüket és apatikus érzékeiket. A mohamedánok számára a Koránt támasztják alá; a panteisták számára a természetet istenítik; az istenemberségben hívők számára az Igét dicsőítik. Mivel minden felemelkedni, növekedni vágyó ember azért küzd, hogy megszabaduljon önnön magától, az éntől, annak holt akadályaival, tétova korlátaival együtt, a legveszélyesebb, ha szekták, a feje tetejére állított emberi társadalom, vagy a szellemvilág klánjainak, hordáinak, törzseinek és kóborló gonosztevőinek halálos énjével fonódik össze” (The Spiritualist, 1875. június 25.).
(…)
A Krisztussal kapcsolatos másik eretnekség pedig, hogy úgy beszélnek Róla, mint Atyáról, és nem veszik figyelembe a Szentháromság többi Személyét, amint pedig azt a Szentírás kijelenti.
„Jézus az Isten-Messiás / Közvetítő, Atya, nem más” –
közli az „A Lyric of the Martyr Age” [kb. A mártírkorszak költészete] c. ihletett vers. A későbbiekben pedig a szerző felfedi, mit is tart ő a Szentháromságról szóló igaz tanításnak: hogy Jézus az Atya, a férfi és a nő pedig a házasság örökkétartó állapotában a Fiú és a Szellem. Az említett vers sok szép kifejezést és költői képet tartalmaz, de nézeteinek káromló volta rendkívül visszataszító. Az elején bevezetésképpen a következők állnak:
„Sem idejét sem helyét nem mutatja jelölés / a Szellem-táj mely részéről jön e verselés / kívülálló olvasó sosem tudhatja meg / titkos forrása ennek mi lehet.”
Ugyanakkor, ha az olvasó hisz neki és rábízza magát, a későbbiekben találkozhat a minden álruhát levetett szerzővel, és nagyobb rémülettel hőkölhet vissza, mint a Horászáni elfátyolozott próféta áldozata, amikor végre megpillanthatta az arcot, melyet oly régen vágyott látni. [Utalás Thomas Moore Lalla Rookh c. keleti mesegyűjteményének a The Veiled Prophet of Khorassan [A horászáni elfátyolozott próféta] c. balladájára, melyben a címszereplő ezüstfátyla – mely állítása szerint a Mózes arcánál is világosabban ragyogó isteni fényt hivatott eltakarni –, valójában iszonyatos ábrázatot rejtett. (ford.)]
A Krisztusnak tulajdonított kettős természet. A hackneybeli szeánsz. „Íme, a belső szobákban van.”
Ezen a helyen még egy Krisztussal kapcsolatos elgondolást említhetünk meg, mégpedig azt a vakmerő tanítást, mely kettős természetet tulajdonít Neki, és amely így kapcsolódási pontot hoz létre a spiritizmus és a teozófia között. Különösen is T. L. Harris csoportja helyez erre hangsúlyt, akiknek központja ugyan San Franciscóban van, de követőik között tekintélyes angol nevek is felbukkannak. Amikor az említett médium látomásaiban „Krisztus” megjelenik, hogy kijelentéseit közölje, egy Yessa nevű női alak fejlődik ki belőle, mely mellette áll! Az angol spiritiszták között is elterjedőben van egy bizonyos női Messiás megjelenése, aki „a második Éva, minden élő anyja”. Ez a kettős Messiás – bár még csak keveseknek jelent meg –, az állítás szerint már visszatért a földre, amint az a következő, különös leírásból is látható.
Nemrégiben a „Keresztény spiritiszta misszió”-hoz kapcsolódva megalakult a helyi „Az isteni jelenlét tikának belső köre” Hackneyben. Első szeánszukon, 1882. október 13-án, valaki, aki „a Hírvivő”-nek nevezte magát, és aki azt a megbízatást kapta, hogy bejelentse Krisztus visszajövetelét a földre, felolvasta a „The New Revelation” [Az új kinyilatkoztatás] első részét, melynek lényege, hogy elmagyarázza, Isten titka nem más, mint hogy az istenségnek van egy női összetevője. „Elragadtatott figyelemmel hallgatták a kör tagjai, amint a titok lelepleződött, és hogy miként vetítették azt előre az ószövetségi papok, emberek, pátrárkák és királyok rítusai, szertartásai és látomásai” (Herald of Progress [A Haladás Hírnöke], 1882. október 20.).
„A kinyilatkoztatás átadásának végeztével az Úr megjelent a kijelentést közlő háta mögött, mindkét oldalán égi nőalakokkal, hogy dicsőséges megjelenésükkel támogassák az üzenethozót és megerősítsék a kinyilatkoztatást. A távolban megszámlálhatatlan angyal és fénylő szellem, a jelenés résztvevőinek és megfigyelőinek hosszú sorai látszottak, és ebben újra beteljesedett a második eljövetelre vonatkozó Írás. Fénylő betűkkel ragyogtak elő a szavak: »Ne féljetek, mert én veletek vagyok!«, és a jelenlét hatása mindenkire kiáradt” (Herald of Progress [A Haladás Hírnöke], 1882. október 27.).
A következő fejezetben leleplezzük az arra irányuló kísérletek istentelen merészségét, hogy a Szentírás világos kijelentéseivel szöges ellentétben női elemet vezessenek be az istenségbe. Az „Úr” néhány kiválasztottnak zárt ajtók mögött történő megjelenéseiről szóló jelentések – mert nem egyedi esetről beszélünk –, szintén az idők súlyos jelei közé tartoznak, hiszen támpontot adnak ahhoz, mire gondolhatott az Úr, amikor a következőkre figyelmeztetett: „Íme, a belső szobákban van – ne higgyétek el!” (Mt 24,26).
A Szent Szellemmel kapcsolatos tanítások.
A sokféle mód közül például tehát a fentiekhez hasonlókkal próbálják a démontanítók az Atya egyszülött Fiának dicsőséges alakját eltörölni, vagy legalább eltorzítani; de a Szent Szellemmel kapcsolatos tanításaik sem kevésbé veszélyesek.
Talán az egyik legelterjedtebb tévelygés az a káromlás, mely szerint a Szent Szellem a Szentháromság női eleme lenne; bár ez inkább a teozófia, semmint a spiritizmus körébe tartozik.
Az utóbbi hitvallás leggyakoribb tanítása az, melyet Owen a Debatable Land [Vitatott terület] c. könyvében fejt ki, amikor azt mondja, hogy a „Szent Szellem” valójában „Szent Leheletet” jelent, és állítja, Urunk nem gondolt ennél többre, amikor az „Igazság Szelleméről” beszélt (a János 16,13-ban).
Ha ez valóban így lenne, miért folytatja az Úr nyomatékosan a Mr. Owen által idézett szakaszban úgy, hogy „Ő – hímnemben, ἐκεῖνος (ekeinosz) – elvezérel majd titeket minden igazságra” (Jn 16,13), holott a Szellemre használt szó – τό πνεῦμα (to pneuma) – semlegesnemű?
„Ez az antikrisztus – mondja János –, aki tagadja az Atyát és a Fiút.” A spiritizmus pedig láthatóan ennek a szörnyűséges lénynek a tanításaira igyekszik az embereket nevelni.
Tovább a teljes 13.b fejezetre: Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-13b
Hitünk célja 