A teljes igeszolgálat PDF-ben: Austin-Sparks_Az_Ur_karja-A_kereszt
Részlet:
“Figyeljük meg az 52:13-at: „Szolgám (…) felemelkedik és felmagasztaltatik, és naggyá lesz igen.” Ez volt rögtön a kezdetben; hamarosan visszatérünk ehhez. A fejezet legvégén pedig: „magot lát (…), lelke szenvedése folytán látni fog (…)”. Hatalomban: „igen naggyá lesz”; utódaiban: „magot” – más szóval, gyülekezetét. Igazolva és felmagasztalva; felmagasztalva és igazolva, mégpedig a kereszt által.
Ez pedig, drága barátaim, nagyon közel hozza a dolgokat hozzánk, ugyanis az egész legelőször is azt teszi próbára, hogy mennyire fontos számunkra Krisztus felmagasztalása és Krisztus igazolása. Tudniillik, ezt a kérdést veti föl ez az egész. Mennyire fontos számunkra valójában az (tegyük föl magunknak egyen-egyenként ezt a kérdést), hogy az Úr Jézus fölmagasztaltassék és igazoltassék? Szemernyi kétségem sincs, hogy ha egyenként odamennék hozzátok, és megkérdeznélek benneteket, vagy ha arra kérnélek, hogy közösségileg is mondjatok valamit ebben a kérdésben, azt felelnétek: „Én nagyon fontosnak tartom, hogy az Úr Jézus föl legyen magasztalva! Nincs semmi más, amire ennél jobban vágynék, és amiért szívesebben munkálkodnék, mint, hogy az Úr Jézus legyen fölmagasztalva és igazolva. Hogy Ő igazolást nyerjen; mi lehet ennél nagyobb, amiért élhetnénk, amiért munkálkodhatnánk, mint ez?” Ezt felelnétek, szemernyi kétségem sincs efelől, ha föltenném ezt a kérdést. De tudjátok, barátaim, hogy mi bizonyítja, és mi méri meg, mennyire fontos számotokra ez? Hogy mennyire vagytok készek elfogadni a keresztet. Nincs más út az Úr Jézus fölmagasztalásához és igazolásához, mint a kereszt útja. Hogy igazán fontos-e, és mennyire fontos számunkra, azzal bizonyítjuk, hogy milyen mértékben vagyunk készek elfogadni a keresztnek ezt a munkáját bennünk, hogy kezeljen minden olyan helyzetet, amely méltatlan az Úrhoz.
Ó, olyan könnyen beszélünk, prédikálunk arról, hogy az Úr Jézus fölmagasztaltatott, hogy az Atya Isten jobbjára ült, hogy megdicsőült – igen, nagyon csodálatos erről beszélni. És természetesen nagyszerű dolog az Ő gyülekezete, Krisztus gyülekezete, igen, Isten nagy mesterműve, a gyülekezet, mely a Krisztus teste – erről is szeretünk beszélni. De a próbája, hogy mindez valóban, valóban megragadta-e a belső életünket, az, hogy mennyire hagyjuk a keresztet munkálkodni bennünk, mert ezek dolgok nem valósulhatnak meg, nem lehetséges a megvalósításuk – az Ő felmagasztalása és az Ő gyülekezete – csakis a kereszt munkája által a hívőkben. Azt mondom, hogy ez a próba azonnal előttünk terem, és nagyon megvizsgál. A dolog ide lyukad ki, ahogy előre haladunk, előbb vagy utóbb ide lyukad ki.
Az egész nyelvezetünket, az egész beszédünket és mindent, ami ezzel kapcsolatos, próba elé fogja állítani a következő: „Igen, de kész vagy-e megengedni, hogy a kereszt munkálkodjon benned ebben a bizonyos esetben, és abban a konkrét személyes kapcsolatban, ebben a téged érintő kérdésben, és ebben a hozzátartozóidat, ismerőseidet illető dologban? Kész vagy megengedni, hogy a kereszt foglalkozzon ezzel?” Az erre adott válasz pontosan meg fogja mutatni, hogy végül is valóban érdekel-e minket, hogy Krisztus föl legyen magasztalva és igazolást nyerjen. Hogy ezzel a két dologgal mennyire törődünk, az a kereszt megbecsülésében és a kereszthez való hozzáállásunkban fog megmutatkozni.
Ha azt mondjuk: „Ó, már annyit hallottunk erről a keresztről; ez az az egysíkú dolog…” – tudjátok, ha képesek vagyunk efféle hozzáállást tanúsítani, hogy bármilyen módon, de lekicsinyeljük a keresztet, vagy a keresztet bármiféleképpen kisebbítjük annál, minthogy Isten azt elkészítette; ha a hozzáállásunk alábecsüli a kereszt jelentőségét, ha elfogadjuk az ilyen egyéb érvek bármelyikét, az azt bizonyítja, hogy még nem ragadott meg minket belsőleg az Úr Jézus felmagasztalására való vágy.
Az Úr soha nem lett volna fölmagasztalva, ha nincs az Ő keresztje. Ezt ne feledjük. „Ezért…”, ezért, vagy amiért „engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt”. Soha nem lett volna fölmagasztalva; és soha nincs is fölmagasztalva, elvieket tekintve, csak olyan mértékben, amilyenben a kereszt munkálkodása az Ő népében végbemegy. Nos, persze, ez megint nagyon egyszerű, nagyon világos, nem igaz? Ha a kereszt nem foglalkozott a dolgokkal bennünk, akkor az Úr Jézus nem dicsőül meg az életünkben.
Ami pedig az Ő gyülekezetét illeti – a gyülekezet soha nem lett volna, ha nincs a kereszt, és soha nem is létezhet, ha nincs a kereszt. Kezdete, fennállása, növekedése és beteljesedése mindig a kereszt törvénye által van; a gyülekezet minden apró gyarapodása szellemileg és létszámban is a kereszt által történik. Nincs más út. Ez tehát nagy megmérettetést és próbát jelent a számunkra.
Isten Szelleme pedig itt ismét megmutatja, hogy Isten útjai és eszközei mindig pozitívak és nem negatívak. Szeretném ezt nyomatékosítani; és szeretném, ha gondolatban jól aláhúznátok. Isten útjai mindig építők és nem rombolók; Isten útjai mindig tervszerűek, és nem öncélúak. És ha Isten mindent magába foglaló módszere, Isten mindent magába foglaló, mindenre kiterjedő módszere és eszköze a kereszt, akkor értsétek meg most, egyszer és mindenkorra, hogy Isten a kereszt által egy célért munkálkodik – egy hatalmas célért. A keresztnek soha nem az a rendeltetése, hogy pusztítással végződjön. Soha nem arra szolgál, hogy negatív véget érjen el. Isten valami hatalmas dologért munkálkodik, és a keresztet ezen a pozitív módon használja; ezen a pozitív módon!”
Tovább a teljes igeszolgálatra: Austin-Sparks_Az_Ur_karja-A_kereszt
Hitünk célja 