PDF-ben a teljes füzetke letölthető (1-3. rész): George_Cutting-Biztonsag_bizonyossag_orom
2. rész:
Meglehet, teljesen világos számodra, hogy egyedül Krisztus halála által vagy BIZTONSÁGBAN, de azt gondolod, az e felőli BIZONYOSSÁGOT az adja, amit érzel.
Vedd kézbe ismét a Bibliádat, mert szeretném, ha meglátnád Isten Igéjéből, miként kínálja Isten az embernek
AZ ÜDVÖSSÉG ISMERETÉT.
Mielőtt alaposan megvizsgálnánk azt a verset, mely arról beszél, honnan TUDHATJA a hívő, hogy örök élete van, hadd idézzem először azon az eltorzított módon, ahogyan az emberi képzelet gyakran átfogalmazza: „Azért adtam nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, ezeket a boldogító érzéseket, hogy tudjátok, örök életetek van.” Nyisd ki most a Bibliát, és míg az előbbieket összehasonlítod Isten áldott és változhatatlan Igéjével, adja meg neked az Úr, hogy teljes szívvel kijelenthesd Dáviddal együtt: „A hiábavaló gondolatokat gyűlölöm, törvényedet szeretem egyedül” (Zsoltárok 119,113 – KJV). Az imént hibásan idézett vers pedig az 1János 5,13-ban található, és helyesen így hangzik: „Ezeket írtam, hogy TUDJÁTOK: nektek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, örök életetek VAN”.
Miből tudhatta bizonyosan Izrael elsőszülöttjeinek sokasága, hogy biztonságban vannak a pészach és Egyiptom ítéletének éjszakáján?
Látogassunk csak el két házhoz, és nézzünk körül kicsit!
Az első házban félelemtől és kétségtől reszkető arcokat látunk. Mi lehet e sápadtság és remegés oka? Kérdésünkre válaszul a legidősebb fiú – az elsőszülött – elmondja, hogy a halál angyala az éjjel be fogja járni az országot, és minden családban megöli az elsőszülöttet, ő pedig nem tudja biztosan, vele mi lesz.
– Csak akkor tudom meg, hogy házunkat elkerülte, ha véget ért az ítélet éjszakája, és fölkelt a nap! Addig bizonytalanság fog gyötörni, és nem is tudom, miként lehetne már korábban bizonyosságom. Szomszédaink ugyan állítják, az ő fiuk biztosan életben marad, de szerintünk ez önhittség a részükről; mi nem mernénk ilyen elbizakodott kijelentést tenni. Mindössze reménykedni tudok, hogy túlélem ezt a hosszú, szörnyű éjszakát.
– Izrael Istene vajon ne gondoskodott volna népe biztonságáról? – csodálkozunk.
– Dehogynem – ismeri el a fiú –, és mi meg is tettünk mindent, amit mondott. Levágtuk az egyéves, hibátlan bárányt, a vérét egy köteg izsóppal a szemöldökfára és a két ajtófélfára kentük, de még mindig nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy ez valóban megvédene minket.
Hagyjuk most e kétkedőket tovább tépelődni, és menjünk át a szomszédba. Micsoda szembetűnő a különbség! Az arcok békességet sugároznak. Útra készen állnak, derekuk felövezve, botjuk a kezükben, és épp a sült bárányhúst fogyasztják.
Hogy lehetnek ilyen nyugodtak ezen a félelmes éjszakán?
– Mi csak Isten parancsára várunk – magyarázzák –, hogy útnak indulhassunk, és örökre itt hagyjuk az egyiptomi rabszolgaságot, kegyetlen elnyomóinkat!
– Várjatok csak, hiszen nem Egyiptom ítéletének éjszakája ez?
– De bizony, jól tudjuk, hogy ez az; a mi elsőszülöttünk azonban biztonságban van. A vért Istenünk kívánalma szerint az ajtófélfára kentük.
– Szomszédaitok is ezt tették – feleljük –, de szívüket félelem mardossa, mert nem érzik magukat biztonságban.
– Pedig – feleli komolyan az elsőszülött fiú – nekünk nagyobb biztosítékunk van AZ AJTÓFÉLFÁN LÉVŐ VÉRNÉL, és ez nem más, mint ISTEN VÁLTOZHATATLAN IGÉJE EZZEL KAPCSOLATBAN. Isten azt mondta: „Ha látom a vért, elmegyek mellettetek” (2Mózes 12,13). Isten megelégszik a vérrel kívül, mi pedig megelégszünk Isten Igéjével idebent.
A vér helyez BIZTONSÁGBA;
Isten Igéje ad BIZONYOSSÁGOT.
Adhat-e bármi nagyobb biztonságot, mint a Bárány kiontott vére, és nagyobb bizonyosságot, mint Isten kinyilatkoztatott Igéje? Soha, semmi!
Hadd kérdezzek valamit, kedves Olvasóm! Mit gondolsz, a két család közül melyik volt nagyobb biztonságban? Talán a második, ahol minden olyan békés volt? Tévedsz, ha így gondolod! Egyformán biztonságban volt mindkettő. Biztonságuk ugyanis nem azon múlt, mit éreztek belül, hanem azon, ahogyan Isten a kívül lévő vérre tekintett.
Kedves Olvasóm, ha bizonyossá akarsz válni a magad helyzetét illetően, ne a saját érzéseid hullámzó tanúságtételére, hanem Isten Igéjének változhatatlan tanúbizonyságára hallgass: „Bizony, bizony mondom nektek, aki énbennem hisz, annak örök élete VAN” (János 6,47).
A bibliai példa után pedig vegyünk egy hasonlatot a mai, mindennapi életből:
Egy gazdálkodó arról értesült, hogy bérbeadják a tanyája közvetlen közelében elterülő szép legelőt. Valójában már régóta szemet vetett arra a darab földre, mert nem volt elegendő füve az állatainak. Írt a tulajdonosnak ebben az ügyben, de nem kapott rá választ. Elmondta mindezt a szomszédjának, aki így bíztatta:
– Szerintem biztosan megkapod azt a legelőt. Hiszen az uraság kedvel téged, emlékszel, milyen értékes vadhúst küldött neked karácsonykor, meg legutóbb is biccentett neked a kocsijából, amikor erre hajtott el.
A gazda szíve pedig megtelt reménységgel e szavak hallatán.
Igen ám, de a következő napon egy másik szomszédjával találkozott, aki imigyen szólt hozzá:
– Attól tartok, nincs esélyed a bérleményre, mert úgy hallom, az uraság egyik kedvenc bérlője is jelentkezett érte, tudod, akihez még el is szokott látogatni néha… – és így tovább. A szegény gazda reményei pedig szép lassan szertefoszlanak. Egyik nap még reménykedik, a másik nap már tele van kétséggel.
Egy szép napon azonban levél érkezik, s a gazda dobogó szívvel bontja föl a borítékot, mert felismerte rajta az uraság kézírását. Aggodalmas arckifejezése pedig örömtől derül föl, amint újra és újra elolvassa a levelet.
– Minden rendben van! – kiáltja oda feleségének. – Nem kell többé aggódnom, az uraság azt mondja, a legelő bérlete az enyém, ameddig csak akarom, ráadásul a legkedvezőbb feltételekkel! Ó, végre megnyugodhatok! Nem érdekel senki véleménye, az számít egyedül, amit ő maga mondott!
Mily sokan vesztegelnek a szegény, gondterhelt gazdához hasonló helyzetben, akiket az emberek véleménye, vagy saját, csalárd szívük nyugtalan gondolatai és változékony érzései hánynak-vetnek ide-oda! Csak, ha Isten Igéjét valóban Isten Igéjeként fogadjuk el, akkor veszi át a bizonyosság a kétség és az aggodalom helyét. Amikor Isten szól, ott bizonyosságnak kell lennie, akár a hitetlen ítéletéről, akár a hívő megmeneküléséről beszél.
„URAM! Igéd örökké megmarad, szilárdan áll a mennyben” (Zsolt 119,89); az egyszerű szívű hívő számára pedig ISTEN IGÉJE SZILÁRDÍT MEG MINDENT.
„Mond-e ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy ne teljesítené?” (4Mózes 23,19).
„Nem kell nekem másik érv,
sem más bizonyíték,
ennyi elég: Jézus meghalt –
értem, bűnösért.”
A hívő pedig hozzáteheti: És nekem az is elegendő, hogy Isten ezt mondja.
– De hogyan lehetek bizonyos afelől, hogy a hitem helyes? – hallom szinte a kérdést. Nos, erre csak egyetlen válasz lehetséges:
– Bizalmadat a megfelelő Személybe helyezted-e, Isten áldott Fiába?
Nem a hit nagysága a fontos, hanem Annak szavahihetősége, Akiben megbízunk. Az egyik ember úgy ragadja meg Krisztust, mint a fuldokló a mentőövet, a másik meg éppen csak megérinti ruhájának szegélyét, de az első bűnös sincs nagyobb biztonságban az utóbbinál. Mindkettő ugyanazt a felfedezést tette: hogy ugyan minden, ami belőlük fakad, teljesen megbízhatatlan, de bátran bízhatnak Krisztusban, nyugodtan rábízhatják magukat Igéjére, és bizalommal nyugodhatnak az Ő elvégzett munkájának örök hatóerejében. Ezt jelenti hinni Benne. „Bizony, bizony mondom nektek, aki ÉNBENNEM hisz, annak örök élete VAN” (János 6,47).
Ügyelj hát, kedves Olvasóm, hogy bizalmadat ne a magad megjobbítását célzó cselekedeteidbe, ne a vallásos szertartásokba, vagy az ezek nyomán létrejövő, kegyes érzéseidbe, illetve erkölcsös neveltetésedbe és hasonlókba vesd! A legerősebb hited lehet ezek mindegyikében egyszerre vagy külön-külön is, mégis elveszel örökre. A hústest semmilyen színjátékával ne csald meg magad! A Krisztusba vetett legerőtlenebb hit is örökre megment, míg a bármi másba vetett legerősebb hit is semmi; nem más, mint a megcsalt szív puszta szüleménye – nem más, mint az ellenség álcája az örök kárhozat verme fölött.
Az evangéliumban Isten egyszerűen elénk állítja az Úr Jézus Krisztust, és azt mondja: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Máté 3,17). „Teljes nyugalommal bízhattok Fiam szívében – mondja –, míg a sajátotokban nem bízhattok anélkül, hogy annak ne lennének számotokra káros következményei.”
Áldott, háromszorosan áldott Úr Jézus, ki ne bízna Benned, ki ne dicsérné a Te nevedet?
– Én igazán bízom Benne – magyarázta nekem szomorú arccal valaki az egyik nap – mégis, amikor meg kellene mondanom, van-e üdvösségem, nem szeretek igennel felelni, mert attól félek, talán hazudnék.
E fiatal nő egy közép-angliai kisváros hentesének leánya volt. Éppen piacnap lévén atyja még nem tért haza, ezért így szóltam:
– Tegyük föl, hogy mikor atyja megjön, ön megkérdezi tőle, hány juhot vásárolt ma, ő pedig azt feleli, tízet. Kis idő múltán vevő lép a hentesüzletbe, és megkérdezi öntől: „Hány juhot vásárolt ma az édesapja?” Ön pedig azt felelné: „Nem szeretném megmondani, mert attól félek, talán hazudnék.”
– De hiszen ezzel – jegyezte meg jogos felháborodással a leány édesanyja, ki szintén jelen volt –, apádat tennéd hazuggá!
Látod-e, kedves Olvasóm, ez a jó szándékú fiatal nő gyakorlatilag hazugnak állította be Krisztust, amikor azt mondta, „én hiszek az Isten Fiában, és Ő azt mondja, örök életem van, én mégsem szívesen mondom ezt, mert félek, talán hazudnék”, holott Krisztus Maga mondja, „Aki hisz Énbennem, annak örök élete van!” (János 6,47).
– De hogyan lehetek biztos abban, hogy valóban hiszek? – kérdezheti valaki. – Épp elég sokszor próbáltam hinni, és folyton vizsgálom, van-e már hitem, de minél inkább keresem magamban, annál kevésbé tűnik úgy, hogy van!
Ah, barátom, rossz irányban keresgélsz, és éppen az, ahogy hinni próbálsz, mutatja meg világosan, hogy rossz úton jársz! Hadd magyarázzam el egy újabb példával, amit meg szeretnék mutatni neked.
Egyik este nyugodtan üldögélsz a kandalló előtt, amikor egy férfi lép be azzal a hírrel, hogy az állomásfőnök aznap este a vasúton életét vesztette. A jövevény történetesen régóta tisztességtelen ember hírében áll, mi több, közismert hazudozó, a leghírhedtebb a környéken. Hiszel-e, vagy akár csak megpróbálsz-e hinni neki?
– Természetesen, nem! – kiáltasz fel.
– No, de miért?
– Ó, túlságosan jól ismerem én őt ehhez!
– Mégis, elmondanád, honnan tudod, hogy nem szabad elhinned a hírt? Onnan, hogy megvizsgálod a saját hitedet vagy az érzéseidet?
– Nem – feleled –, hanem onnan, hogy megnézem, ki hozta az üzenetet.
Ekkor az egyik szomszéd toppan be, s jelenti:
– Az állomásfőnököt elütötte egy tehervonat ma este, és azonnal szörnyethalt!
Távozása után óvatosan így szólsz:
– Nos, részben már elhiszem; mert ahogy emlékszem, ez az ember csak egyszer csapott be az életben, bár iskoláskorunk óta ismerem.
Ismét megkérdezem azonban: – Ezúttal talán onnan tudod-e, hogy részben hihetsz neki, hogy megvizsgáltad a hitedet?
– Nem – feleled megint –, hanem a hírhozó jelleméből következtettem.
Alig tette ki lábát a második férfi, egy harmadik is érkezik ugyanazzal a szomorú hírrel, mint az első. Ezúttal azonban kijelented: – Most már elhiszem. Mivel John, te mondod nekem, tudom, elhihetem.
Ismét neked szegezem a kérdést (mely, ne feledd, a sajátod is): – Honnan TUDOD, hogy ilyen bátran hihetsz John barátodnak?
– Mert régóta és nagyon jól ismerem – feleled –, soha nem csapott be, és nem tudom elképzelni róla, hogy valaha is hazudna nekem.
Akkor hát éppen ugyanígy tudhatom, hogy azért hiszek az evangéliumban, mert tudom, Ki a hír hozója. „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb, mert ez Isten bizonyságtétele, amellyel bizonyságot tett a Fiáról: aki hisz Isten Fiában, az magában hordozza a bizonyságtételt. Aki NEM HISZ ISTENNEK, HAZUGGÁ TETTE ŐT, mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tett az ő Fiáról” (1János 5,9-10). „Hitt Ábrahám az Istennek, és azt igazságosságul számították be neki” (Róma 4,3).
Egy aggodalmas lélek így szólt egyszer Krisztus szolgájához: – Kérem, én képtelen vagyok hinni!
Mire az igehirdető bölcs szelídséggel így felelt: – Valójában KI az, akiben képtelen hinni?
Ez pedig azonnal megtörte az igézetet. Ez a férfi úgy tekintett a hitre, mint arra a leírhatatlan, megfoghatatlan valamire, amit az embernek éreznie kellene ahhoz, hogy biztos lehessen benne, alkalmas a menny számára – holott a hit mindig kifelé tekint: Krisztus élő Személyére és az Ő befejezett váltságművére; és hallgat a hűséges Isten bizonyságtételére mindkettőről: a Személyről is és arról is, amit az tett.
A belső békességet ez a kintre tekintés hozza meg. Amikor az ember arccal a nap felé fordul, a saját árnyéka mögötte lesz. Nem tekinthetünk egyszerre önmagunkra is és a megdicsőült Krisztusra is a mennyben.
Látjuk tehát, hogy Isten Fiának áldott Személye megnyeri a bizalmamat; AZ Ő BEFEJEZETT MUNKÁJA örökre biztonságba helyez; ISTENNEK pedig az ŐBENNE hívőkkel kapcsolatos IGÉJE megingathatatlan bizonyosságot ad. Krisztusban és az Ő művében találom meg az üdvösség útját, Isten Igéjében pedig az üdvösség ismeretét.
Folytatás – tovább a teljes PDF-re: George_Cutting-Biztonsag_bizonyossag_orom
Hitünk célja 