PDF: 2022-07-03-Radu_Gavrilut_Orola_emlekezzunk_meg
Elhangzott Nagyváradon, 2022. július 3-án
https://www.ekklesiaoradea.ro/
27. Zsoltár, 4-5: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján, eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.”
84. Zsoltár, 2-7: „Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura! Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornácai után, szívem és testem ujjonganak az élő Isten felé. A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, ahová fiait helyezhesse – a te oltáraidnál, óh Seregeknek Ura, én Királyom és Istenem. Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen. Szela. Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt, bizony áldással borítja el korai eső.” 11: „Mert jobb egy nap a te tornácaidban, hogysem ezer másutt, inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában.”
Ha a pusztában vándoroltunk volna, a sátor udvarába belépve nem találtuk volna tetszetősnek az elénk táruló látványt. Ma sok színes rekonstrukciót, képet láthatunk a sátorról, de miután az hosszú időt töltött a pusztában, a színei kifakultak, és már nem volt olyan vonzó a szemnek az, ami kívülről látszott. De ha a valaki bement, és odavitte az áldozati állatot az oltárra, Isten elfogadta a áldozatát, ott öröm volt. Legtöbben, akik bementek az udvarba, megálltak a rézoltárnál. Ott megtapasztalhatták a megbocsátást, az elfogadást, a szeretetet. De ha valaki tovább akart menni, el kellett haladnia a mosdómedence mellett, hogy megmosakodjon, ruhát kellett váltania, és be kellett lépnie a szenthelyre. A szenthelyen lehetett része abban a látványban, amit tulajdonképpen Krisztus munkája jelképez. Ez tetszetősebb hely volt, ott volt a gyertyatartó, amely világított, ott voltak a felrakott kenyerek, ott volt a füstölőoltár. Abban a világosságban volt valami lenyűgöző. De ha az ember tovább ment, egy nagyon vastag függönyt látott, és a függönyön túl sötét volt. Nem mondhatta, hogy jaj, itt valami nagyon tetszetős van. A függönyön túl csak annak volt öröme, aki értékelte az Úr dicsőségét.
Olvastuk, hogy a két tanítvány reményvesztetten ment az emmausi úton, az Úr pedig odalépett hozzájuk, és hallgatta, amit azok szomorú tekintettel mondtak. Ő pedig ment velük, és kezdett szólni azokról a dolgokról, amik Róla vannak megírva. És történt valami. Mikor közeledtek ahhoz a helyhez, ahova menni akartak, az Úr úgy tett, mintha tovább akarna menni. Ők meg kényszerítették, hogy maradjon. Tudjátok, hogy van, mikor jön hozzánk valaki, mondhatjuk neki, hogy maradjon még, de ha valóban azt szeretnénk, hogy maradjon, akkor azt mondjuk: „Itt kell maradnod! Ne menj el!” Ő tudja, mi van a szívünkben. Alig várta, hogy velük maradhasson. Volt tehát egy pillanat, amikor vonzani kezdte őket. Nem ismerték meg, de vonzotta őket. És mikor az asztalhoz ült velük, és vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta, akkor nyílt meg a szemük és ismerték fel Őt, de Ő eltűnt előlük. Tehát mi vonzódhatunk Hozzá, de a legfontosabb, hogy megismerjük Őt.
Miután megismerték, „felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának, kik ezt mondják vala: feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak. És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről.”
Nem könnyű, hogy következtetéseket vonjunk le a saját életünkkel kapcsolatban, hogy tudjuk, mikor volt az a pillanat, amikortól jobban kezdett vonzani az Úr, mint ez a világ. Miért nem akarsz az Úrhoz jönni? Mi vonz jobban? Ha szabadon járhatnál, és egy olyan helyre jutnál, ahol senki sem lát, mit tennél? Szabadjára engednéd magad, mondván „most megtehetem”? Vagy mit tennél?
Emlékszem, hogy ’89 előtt jártunk Szebenbe, és sokszor meglátogattunk ott egy családot. Volt egy lányuk, aki nagyon lázadó volt. Tudta, mint általában a fiatalok, hogyan vezesse félre a szüleit. Volt egy nagyon hosszú ruhája, és abban a hosszú ruhában lépett ki a házból, de a szülei nem tudták, hogy van ezen a ruhán egy hosszú cipzár is. És ahogy kiment az utcára, felhúzta a cipzárat. A szülei meg azt gondolták, milyen hosszú ruhában jár a lányuk. Mi történt? A szülők kimentek az Egyesült Államokba, a lány pedig itt maradt egyedül. Mentünk a testvérekkel Szebenbe, és mondtam nekik, hogy látogassuk meg ezt a lányt. Azt mondtam neki: „Most szabad vagy, most azt tehetsz, amit akarsz, nincs szükség a cipzárra, úgy öltözhetsz, ahogy akarsz.” Azt felelte: „Már nem akarok.”
„Senki sem jöhet Hozzám, ha nem vonzza az Atya.” Mert a világ erősebb. Ha valaki idejön közénk, azt szeretnénk, hogy semmi más ne vonzza, csak az Úr. Én is hallgattam tegnap egy éneket, és szeretném élőben meghallgatni ezt a kórust, de nem lennék ennyivel elégedett. Túl a függönyön ott van az Úr dicsősége, ha onnan vonz téged Valaki, az ellenállhatatlan vonzás.
És ahogy a tanítványokkal is történt, hogy nem tudták, mi történt és szomorúak voltak, de égett a szívük, mikor az a Valaki, az Isten Fia, ott volt mellettük és magyarázta nekik az írásokat. Képzeljük el, hogy Jézus Krisztus magyarázza az Írásokat, az egész Írást Őrá vonatkozóan. Ez valami rendkívüli volt. És végül megismerték Őt.
Testvérek, ne higgyük, hogy megismerhetjük Őt, ha nagyobb bennünk a világ iránti vonzalom! Nem ismerted meg Őt! Láttál valamit abból, ami a szenthelyen van – a világosságból, a kenyerekből, az arany oltárból. Láttál valamit, de nem tudtál bemenni és örülni, ahogy Dávid mondja: „hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében, hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában. Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján, eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.” Mit láthatott Dávid? Az Úrnak szépségét, hogy gyönyörködhessen az Ő templomában.
Ha egy idegen bement volna a sátorba, egyáltalán nem lett volna hatással rá. Ránk hatással van az Úr? Megvan az a vonzalom iránta? „Hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában.” Láttad az Úr szépségét a testvéreidben? Vagy csak a gyengeségeiket látod? Ha csak a gyarlóságaikat látod, és nem látod az Ő szépségét, nem látod, milyen munkát végez Ő. Mikor megtörjük a kenyeret, az Úrra emlékezünk, megemlékezünk arról, hogy mit tett értünk. De ne csak arról emlékezzünk meg, amit tett értünk, mert Ő azt mondta: mikor veszitek a kenyeret és a poharat, emlékezzetek meg Rólam. Mi megemlékezünk az Ő munkájáról. Ez nagyon jó. Mert semmik lennénk az Ő váltságműve nélkül, de emlékezzünk meg Róla! És mikor az Úrra nézel, felvidulsz, és nem szégyenülsz meg. Milyen megelégedés, hogy az Úré vagy, milyen megelégedés, hogy nem egy nyomorúságos életet élsz, hanem átadod az életedet Neki.
Tizenöt éves koromban Nagyváradra kerültem a középiskolába. Kollégiumban laktam. Akkor még nem voltam megtérve, és élhettem volna bárhogy, a szüleim nem tudtak semmiről. De történt valami: vonzani kezdett az Úr. Láttam a szüleim életét, láttam, mit jelent a hitélet. Persze, harc volt bennem, de éppen az történt, ahogy itt mondja az ige: „eszembe jutván a benned levő képmutatás nélküli hit, amely lakozott először a te nagyanyádban, Loisban és anyádban, Eunikában, meg vagyok azonban győződve, hogy benned is.” És ez a harc, hogy vonzott az ÚR, öt évig tartott, és én nem akartam engedni. De nem volt erőm, hogy olyan dolgokat tegyek, amiket nem kell, mert az ige a szívembe volt ültetve. Volt bennem istenfélelem, bár nem ismertem az Urat. Testvérek, ha a gyermekeink hallják az igét, valami bennük meg fog változni. Nagy a harc, de végül az fog történni, mint a tanítványokkal, hogy mi is teljes szívvel mondjuk: „maradj velünk, ne menj el!” És akkor Ő velünk marad. Milyen áldás tudni, hogy Ő veled van.
Az Úr munkálkodjon, hogy ne vonzzanak se a dolgok, se a szertartás, hanem egyszerűen az Úr vonzzon bennünket, az Úr érintse meg a szívünket, hogy vágyjunk Feléje menni. Mikor megtörjük a kenyeret, valójában Őrá emlékezünk, Őrá, akit megismertünk.
Hitünk célja 