Jákób élete, 4. rész – Peniél (Jairo dos Santos)

Az eredeti bejegyzésbe kattintva meghallgathatjuk Jairo testvér nagyváradi szolgálatának befejező részét, magyar tolmácsolással.

"Bátorítván egymást, mivel ama nap közelget"

Jairo Dos Santos (Brazília)

Hogyan volt Peniél fordulópont Jákób életében? Hogyan lett Jákóbból Izrael?

1Mózes 32:21-30;  2Kor. 12:1-10.

forrás: http://www.ekklesiaoradea.ro

View original post

Jákób élete, 1.rész – A természetes élet (Jairo dos Santos)

Az eredeti poszt linkjére kattintva mp3-ban hallgatható meg az üzenet, magyar tolmácsolással.

"Bátorítván egymást, mivel ama nap közelget"

Jairo dos Santos (Brazília)

Milyen szellemi tanulságokat vonhatunk le Jákób életének tanulmányozása során? Miben hasonló a mi életünk őhozzá? Mit jelent a velünk született természetes élet szerint élni?

1Mózes 25:19-28.

Forrás: http://www.ekklesiaoradea.ro

View original post

József trónja (Stephen Kaung)

PDF-ben a teljes szolgálat letölthető: Stephen Kaung: József trónja
Az összes rész 1-8-ig, egyben: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“A Biblia első könyve életrajzi könyv, mert a mi Istenünket az ember érdekli. De az az ember, akire Ő vágyik, nem lehet akármilyen; annak az Isten szíve szerinti embernek kell lennie. A Teremtés könyvében nyolc olyan személy életét látjuk, akiben Isten valamilyen munkát végzett – Isten munkálkodásán keresztül pedig meglátjuk az Isten szíve szerinti embert. Amint Isten ezeknek a férfiaknak az életében munkálkodik, valami elkezd megnyilvánulni bennünk és rajtuk keresztül, egy-egy jel vagy ismertetőjegy mindegyikőjükön. És amikor ezeket egybegyűjtjük, meglátjuk azt az embert, aki megelégíti Isten szívét.

Most pedig eljutottunk az utolsóhoz, Józsefhez. Tulajdonképpen József a beteljesülése, az összefoglalása annak, amit Isten az őt megelőző férfiakban végzett. József életét a trón szimbolizálja – József trónja. Már a kezdet kezdetén is ez volt Isten szándéka. Amikor Isten embert teremtett, a maga képére alkotta őt. Utána pedig azt mondta Isten az embernek: „Uralkodni fogsz.” Képmás és uralkodás. A képmás az életre vonatkozik; az uralom pedig ennek megnyilvánulására, az élet külső megélésére, az élet működésére. Sajnos, az ember elveszítette az isteni képmást, és ezért elveszítette az uralmat is. Isten azonban addig munkálkodott ezekben az emberekben, míg végül elő nem állt József. József élete a trónon telik – uralkodás, hatalom, tekintély, kormányzás – mert Isten képe, az Ő Fiának képmása helyre lett állítva.

Az 1Péter 2,9-ben azt mondja, hogy mi, akik az Úr Jézusban hiszünk, választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonba vett nép vagyunk, hogy hirdessük annak kiválóságát, aki kiszabadított bennünket a sötétségből az Ő csodálatos világosságába. A Jelenések 5-ben pedig azt mondja, hogy az Úr Jézus az Ő vére árán megvásárolt bennünket Istennek minden törzsből, minden nyelvből, népből és nemzetből; és királyokká és papokká tett bennünket Isten számára. Tehát minket, akik hiszünk az Úr Jézusban, nem csak megvásárolt a drága véren, nem csak megbocsátotta bűneinket, hanem királyokká és papokká is tett minket. Más szóval, mindannyiunknak királyi vér csörgedezik az ereiben. Azért születtünk újonnan, hogy királyok legyünk Isten számára; természetesen nem a világi értelemben vett királyok, hanem királyok Isten előtt. A nekünk szánt sors az uralkodás. Uralkodói élet van bennünk.

Azonban azért, hogy uralkodhassunk, szigorú nevelésre van szükségünk. Senki sem kerülhet trónra, még ha királyi családba született is, ha nem részesült szigorú nevelésben. Hiszen lehet, hogy valaki egy királyi családba születik trónörökösként, és elrendelt sorsa az uralkodás; mégsem lesz képes uralkodni, ha őt sosem fegyelmezték, ha őt magát sosem nevelték. Sőt, egy király kiképzése sokkal szigorúbb, sokkal keményebb és sokkal fegyelmezettebb, mint bármilyen más hivatás esetében.”

Tovább a teljes üzenetre PDF-ben: Stephen Kaung: József trónja

Jákób oszlopai (Stephen Kaung)

Ez az üzenet élőszóban hangzott el a Virginia állambeli Richmondban, az Egyesült Államokban, 1982. februárjában. Ez az igeszolgálat a hetedik abból a nyolc részből álló sorozatból, mely Krisztust mutatja be nyolc személy életén keresztül Mózes első, a teremtésről szóló könyvében.

Teljes igeszolgálat: Jákób oszlopai
Az összes rész 1-8-ig, egyben: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“Anélkül, hogy visszamennénk Ádámig, emlékszünk, hogy Ábrahám oltárokat épített, Izsák kutakat ásott – és most eljutottunk Jákóbhoz, aki pedig oszlopokat állított. Az oltár a keresztet jelképezi, a kút az élet Szellemét, az oszlop pedig az Isten tanúbizonyságát jelenti. Ábrahámból származott Izsák, Izsákból származott Jákób. A keresztből pedig a Szellem teljességébe érkezünk, a Szellem teljességével pedig Jézus tanúbizonyságát hordozzuk.

Az Igében az oszlop mindig valamit tanúsít, valamiről bizonyságot tesz; azért állítják fel, hogy látható legyen. A Bibliában először az 1Mózes 19-ben olvasunk oszlopról. Amikor Lót felesége visszatekintett Sodomára, sóoszloppá változott. Ez negatív dolgot tanúsít, azoknak szól, akik az Úréi, mégis a világ után vágyakoznak.

Amikor Isten kihozta Izráel gyermekeit Egyiptomból, tűz- és füstoszloppal vezette őket a pusztán keresztül. Más szóval, újszövetségi fogalmakat használva, a bennünk lakó Szent Szellem vezet végig bennünket a pusztaságon a Jézus tanúbizonysága szerint. Ezt követően a szent sátorban látunk oszlopokat, melyeknek szerepe a tartás, alátámasztás volt. Ezek erőt jelképeznek, mert Isten házát tartják. Salamon templomában pedig két oszlop állt a nép előtt, nem azért, hogy tartsanak valamit, hanem díszként szolgáltak, az erőt szimbolizálták. Az egyik neve Jákin – „az Úr megszilárdít, megalapoz”, a másiké Boáz – „Őbenne erő”. A Salamon temploma előtti oszlopok tehát az erőt, a szépséget, a tanúbizonyságot jelentik – Isten erejét és szépségét.

Az Újszövetségben Pál megemlíti, hogy Isten gyülekezete az igazság szilárd alapja és oszlopa (lásd 1Timóteus 3). Isten gyülekezete az igazságban áll, és az igazságról, csakis a színtiszta igazságról tanúskodik. A Galatákhoz írt levélben Pál megemlíti, hogy Péter, Jakab és János a gyülekezet három oszlopa Jeruzsálemben – mert ők erősséget és támaszt jelentettek az ottani gyülekezet számára.

A Jelenések 3-ban Urunk megígéri a filadelfiai gyülekezet győzteseinek, hogy jutalmul oszlopok lehetnek az Isten templomában, és az Úr neve lesz felírva rájuk. Támaszok, tartóoszlopok ők, akik az Úr Jézusról tesznek tanúbizonyságot. Azt mondhatjuk tehát, hogy az oszlopok az Igében a tanúbizonyságot jelképezik. Az erőt és a támaszt szimbolizálják.

Mindezt szemünk előtt tartva térjünk vissza Jákóbhoz, aki élete során összesen négy oszlopot állított. Az ember nem állít véletlenszerűen oszlopokat, ezeket Jákób bizonyos megtapasztalásokból eredő konkrét időszakokban állította. Ezek az oszlopok azoknak az átélt tapasztalatoknak állítanak tanúbizonyságot, melyeket Jákób az élete során Istenből megtapasztalt.

Ez miránk is nagyon igaz ma. Nem csak arra van szükség, hogy megtapasztaljuk a keresztet és beteljesedjünk Szent Szellemmel, hanem Jézus tanúbizonyságát is hordoznunk kell. Más szóval, Jézus tanúbizonysága ma rajtunk nyugszik; de hogyan kellene nekünk Jézus tanúbizonyságát hordoznunk? Úgy, hogy ennek először a saját életünkbe kell mélyen beleszövődnie; vagy máshogyan kifejezve, először Krisztusnak kell egyesülnie velünk a bensőnkben; és ebből, hogy Krisztus beleolvad az életünkbe, egy látható oszlop, tanúbizonyság emelkedik. Tehát ez nem olyasmi, amit bármikor megtehetünk a saját akaratunk szerint; hanem ennek az életünkből kell fakadnia, Krisztus egy új megtapasztalásának eredményeként, vagy annak a megtapasztalásnak az eredményeként, hogy Krisztus belénk olvad, részünkké válik. Ekkor Jézus tanúbizonysága láthatóvá válik a körülöttünk levők számára.

Jákób vágyakozott a szellemi dolgokra. És mert ekkora vágyakozás volt benne a szellemi dolgok iránt, elrabolta bátyjától annak elsőszülöttségi jogát, és vele az elsőszülöttnek járó áldást is. Persze mindezt hústesti eszközökkel érte el. Volt ugyan szellemi törekvése, de ehhez hústesti eszközöket használt, mert vallásossága a hagyományra épült, nem személyes megtapasztalásra. Tudta, hogy van Isten; hallott Isten áldásáról. Akarta is ezt az áldást, az elsőszülöttnek járó áldást, de személyesen nem találkozott Istennel. Nem ismerte Istent személyesen; egyedül a hagyományokon keresztül ismerte Őt, az apjától hallott Róla. Vágyott a szellemi áldásokra, szellemi dolgokra, de a módszerei hústestiek voltak. Ennek eredménye pedig az lett, hogy habár megszerezte az elsőszülöttségi jogot és az elsőszülöttnek járó áldást az apjától, és szinte már minden ott volt a kezében, ugyanakkor mégis elveszített mindent. Mentenie kellett az életét; el kellett hagynia otthonát; számkivetettként kóborolt a pusztában. Miközben pedig Hárán felé vándorolt, ráesteledett. Talált egy követ, melyet párna gyanánt a feje alá tett, és elaludt.

Én mindig úgy érzem, hogy ez valamilyen nagy tragédiának a képe, hiszen amikor letesszük a fejünket egy párnára, mi milyen párnát választanánk? Persze, hogy valami puhát, amire lepihenhetünk, és álomra hajthatjuk fejünket. De Jákób itt nagyon nagy szorultságban volt, teljesen kétségbeejtő helyzetben. Semmit sem talált, amire lehajthatta volna fejét, ezért egy kemény követ választott vánkosul. Lehet úgy aludni, hogy fejünk a kemény kövön nyugszik? Hacsak nem vagyunk a teljes kimerülés állapotában, nem fogunk tudni így elaludni. Ez a kép tehát a rendkívüli kimerültség állapotát tárja elénk. Jákób saját magának a végére jutott. Teljes mértékben kimerült, helyzete tökéletesen reménytelen volt. Még egy kővel a feje alatt is el tudott aludni, és álmot látott.

Isten a legvalószínűtlenebb helyen, a legvalószínűtlenebb körülmények között, a legvalószínűtlenebb időpontban találkozott vele. Jákób nem számított arra, hogy Istennel találkozzon az adott körülmények között, Isten azonban mégis ott találkozott vele, egy álomban. Jákób egy létráról álmodott, mely összekötötte a földet a mennyel, és Isten angyalai le-föl jártak rajta – ami kommunikációt jelent. Isten a létra tetején állt, Jákób a létra alján feküdt, Isten pedig szólt hozzá. Isten megáldotta Jákóbot, és megígérte, hogy neki adja azt a földet, melyet atyjának, Ábrahámnak, és atyjának, Izsáknak ígért. Isten megígérte, hogy meg fogja áldani ezt a földet, és Izsák magva annyi lesz, mint a tengerpart homokja. És Isten azt mondta: „Megőrizlek téged. Veled leszek, és vissza foglak hozni erre a földre.”

Amikor Jákób fölébredt, megrémült. Azt mondta: „Isten van ezen a helyen, és én nem tudtam! Milyen félelmetes itt!” Miért mondta azt, hogy félelmetes? Nem volt felkészülve az Istennel való találkozásra. Nem volt kész arra, hogy meglássa Istent. Azt mondta: „Ez az Isten háza, a menny kapuja!” Fogta azt a követ, melyet párnának használt, függőlegesen fölállította, mint egy oszlopot, és olajat öntött rá. Majd fogadást tett: „Ha Isten megőriz engem, és ad nekem öltözetül ruhát, és ad nekem kenyeret enni, és visszahoz atyám házához, akkor az Úr lesz az én Istenem, és ez a kő, ez az oszlop az Isten háza lesz, és én mindenemnek a tizedét Neki adom.” Ezt az oszlopot az felébredés, a szellemi felébredés oszlopának nevezzük.”

Tovább a többi oszlopért: Jákób oszlopai

Az ország birtokba vétele (Radu Gavriluț)

PDF-ben letölthető: Radu Gavriluț, 2019. 08. 23.: Az ország birtokba vétele  (Eredeti megjelenés: https://filippi314.com/2019/09/24/az-orszag-birtokba-vetele/ )

Részlet:

Ef 3, 16-18: „Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt. Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Szelleme által a belső emberben. Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben. A szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, hogy mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának.”

Itt nem arról van szó, hogy minden szentekkel egybe megérteni, hanem minden szentekkel együtt birtokba venni mindazt, ami Krisztus. Ez valami teljesen más. Az Úr Jézus Krisztus eljött, és mikor Ő eljött, ott a keresztfánál ezt mondta: Bevégeztetett! És aztán ezt mondta: “Jobb néktek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló” (Jn 16,7). Miért kellett, hogy eljöjjön a Vigasztaló? Azért, hogy elmondja nekünk: ne itt menj, hanem amott? Csak ennyiért? Ennél sokkal többért. A mai időben a Szent Szellem munkája félre van magyarázva, hogy ne láthassuk, miért is jött a Szent Szellem.

Ismertem egy testvért, aki miután megtért, a mi falunkba lett áthelyezve mint tanár. Abban az időben a Körös-völgyben sok baptista gyülekezet jött létre. Ha Telekdtől Borodig autóval utaztok, láthatjátok, hogy minden faluban van baptista gyülekezet. Ezek a baptista gyülekezetek mindjárt 1900 után alakultak. Egyszer csak ezekben a gyülekezetekben megjelentek a pünkösdiek, akik mindenhol szakadást idéztek elő, ahol jártak. A gyülekezetek ketté váltak. Mikor ideértek hozzánk, a baptista gyülekezetből a felelős testvér azt mondta ennek a testvérnek: „testvér, kérlek jöjj el te is, és nézd meg, mi fog itt történni”. A testvér imádkozott, és azt mondta, „jó, eljövök, de van egy feltételem: én akarok utoljára szólni”. Ez a testvér mesélte el nekem, hogy amikor az alkalom már a vége felé tartott, neki még mindig nem volt mit mondania. Amikor elérkezett a pillanat, hogy ő is szóljon, az Úr szólt hozzá: amikor az emberek Krisztus keresztjével találkoznak, kétféle hozzáállásuk van: meglátják a keresztet – és most nemcsak a történelmi keresztről beszélek, hanem arról a keresztről is, amelyen naponta meg kell halnod –, akkor visszalépnek, visszahőkölnek. Ezek a baptisták. És van egy másik csoport, akik amikor meglátják a keresztet, kikerülik és elmennek mellette. Ezek a pünkösdiek.

A kereszt ki van kerülve. Mert nagyon nehéz, hogy naponta meghalj az elgondolásaid, a vélekedéseid, a makacsságod és minden egyéb dolgod számára. Ha nem értjük meg ezt, hogy Krisztusban minden beteljesedett, megvalósult, de hogy bennünk is megvalósuljon, Isten az, aki munkálja bennetek – mit munkál Ő bennetek? Hogy ezt tedd, és azt ne tedd? Mit munkál Ő bennünk? Mi az Ő terve? A Vigasztaló azért jött, hogy megvalósítsa bennünk mindazt, ami valóság Krisztusban.

Beszélhetünk mindarról és felfedezhetjük mindazt, ami Krisztusban megvalósult. De a kérdés az, hogy mi valósult meg benned? Amikor az emberek rád néznek, látják ők Krisztust az életedben? Akkor növekszünk, amikor ez a különbség egyre csökken. Isten eszköze pedig, amely által Ő munkálkodik, a Krisztus keresztje. És ebből láthatod meg, hogy hol munkálkodik Isten: ahol hirdetik a keresztet. Természetesen elsősorban a történelmi keresztet, azután azt a keresztet, amely naponta munkálkodik az életedben.

Volt egy helyzet az életemben. Ebben a helyzetben azt mondtam magamban: „ez így nem lehet”. És jött egy testvér, és azt mondta: „Radu, engedned kell”. Természetesen ez nem volt könnyű, de azt mondtam, kész vagyok visszalépni, engedni. És az Úr elkezdett munkálkodni.

Nem könnyű birtokba venni azt, amit Ő adott neked. Ha elolvassuk a Mózes negyedik és különösen az ötödik könyvét, láthatjuk, hogy milyen csodálatos ez az ország. De ha Józsué könyvét olvassuk, már nem azt fedezzük fel, hogy milyen az az ország, hanem hogy birtokba kell venni az országot. És amikor birtokba akarod venni, akkor felfedezed, hogy ez nem is olyan egyszerű, mert az országban már ott voltak a kananeusok.

Miért olyan bonyolult, hogy az emberek Krisztus nevében gyűljenek össze, és ott az egyetlen Fej Krisztus legyen? Miért fogadunk el mi más vezetőt Krisztuson kívül? Miért? Tudjátok miért? Tudjátok, ki vette be Jeruzsálemet? Nem Józsué és nem is az őt követő nemzedék. Mert a jebuzeusok, akik ott voltak, azt mondták: „szó sem lehet róla, ide nem jöttök be!” Dávid vette be, mert ő teljes szívvel követte az Urat.

Miért megy olyan nehezen, hogy családi körben gyűljünk össze, és Krisztus legyen felmagasztalva? Miért fogadjuk mi el, hogy egy ember uralkodjon felettünk? Mert ez nem egyszerű. Mert a gondolataink hátterében ott van a gonosz. Mikor ők Hebronhoz értek, ami közösséget jelent, ott óriások voltak. Ki tudta bevenni Hebront? Csak az, aki teljes szívvel követte az Úr útját. Más nem volt képes rá.

Tudjátok, hogyan gondolkodtam én, amikor fiatal voltam? Úgy gondolkodtam, ahogy mondja az Ige egyesekről, hogy megmenekülnek úgy, mint tűz által, de a munkájuk megég; egy hatalmas tűz támad, és minden hamuvá válik. Azt mondtam magamban: mit érdekel engem, a lényeg, hogy én legyek megváltva, nem érdekel, ha tűz által is! Ez volt az akkori gondolkozásom. Ha a szívünkbe nem épül be ez a gondolat, hogy minden áron, teljes szívemből akarom követni az Urat, akkor testvérek, hiába hittetek. “Félek, hogy hiába fáradoztam értetek.” Tehát birtokba kell venni azt, ami Krisztus, hogy meg tudd tapasztalni Őt az életedben.

Mi mindig arra gondolunk, hogy mit nyerünk mi, és nem gondolunk arra, hogy mit nyer Ő. „Az Ő öröksége a szentekben.” Az Ő öröksége bennünk. Hogyan tudja Ő megkapni, és a végén azt mondani: „nézzétek, itt az én örökségem”? A nép kiszabadult Egyiptomból, és abban az időszakban, amikor a pusztában vándoroltak, megláthatták, hogy kik ők valójában. Elkezdték felfedezni, milyenek is ők. Mindezek a dolgok előkészületek voltak arra az időre, amikor majd bemennek Kánaánba. Amikor átkeltek a Jordánon, a frigyláda is átkelt a Jordánon előttük, ami azt jelenti, hogy meghaltak Krisztussal együtt, és végül bejutottak az országba. Az ország az övék volt, Isten már nekik adta. A tietek. Krisztus a tietek. Csak oda kell lépned egy adott területre, és ahogy a talpad érinti, az már a tied lesz.

Tovább a teljes igeszolgálatra: Radu Gavriluț, 2019. 08. 23.: Az ország birtokba vétele

Formálódás önfegyelem által (részlet G.H. Lang önéletrajzából)

an-ordered-life-big„Tanult barátom, a „Héber Keresztény Bizonyság Izraelnek” nevű szervezet munkatársa, David Baron, Egyiptomban mesélte nekem, hogy ha az ő választásán múlt volna, sosem utazott volna sehova, sokkal inkább végezte volna kutatásait, és írta volna a könyveit otthon; az Úr azonban úgy látta jónak, ha hosszan tartó, missziós utakra indul, hogy felkutassa Izrael házának elveszett juhait.

Hasonlóképpen történt velem is. Bár természetem szerint inkább az elvonulásra és a magányos tanulmányozásra hajlanék, rá lettem szorítva, hogy az elmúlt negyven év legnagyobb részét az otthonomtól és a könyveimtől távol töltsem, sok országot bejárva. Azon kívül, hogy ez milyen hatással szolgált mások számára, a saját jellemem és növekedésem szempontjából is ez volt a legjobb, hiszen sokkalta mélyebben és finomabban nevel bennünket, ha nem azt tesszük, amit szívünk szerint tennénk, hanem azt, amit természetünk szerint magunktól nem választanánk.

Isten Fia bizonyosan nem választotta volna a megtestesülést és a megaláztatást, önmaga miatt semmiképpen; de azzal mutatta meg erkölcsi tökéletességét, hogy gyönyörűsége telt az Atya akaratának cselekvésében. Ez az Ő természetében benne rejlett, de mibennünk önfegyelem által kell kialakulnia, méghozzá gyakran azáltal, hogy a természetünk szerinti hajlamainkkal ellentétes dolgokat teszünk.”

Részlet G.H. Lang, An Ordered Life c. önéletrajzából, 89. old.

A Krisztusban való élet szellemének törvénye (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2019. február 24-én, Nagyváradon. www.ekklesiaoradea.ro
PDF-ben letölthető: A Krisztusban való élet szellemének törvénye

            A Róma 8,1-nek kétféle fordítása van. Egyik ez: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak”. A másik pedig így hangzik: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint”. A kettő közül melyik tűnik nektek helyesnek? Ha valaki egyiket vagy másikat helyesli, akkor indokolja is meg, hogy miért így gondolja. Gondolom, hogy vannak itt most nálatok különböző fordítások.

 2Korintus 5,17-19: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, aki mindeneket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát. Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.”

„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az…” – tehát a Róma 8,1 fordításokból melyiket gondoljátok helyesnek? „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van.”

 Kellemesen meglepett, amikor az Ószövetséget olvasva megláttam, hogy amikor tűz szállt alá az égből, az mindig az oltárra szállt le. Mi ilyeneket mondunk: „Uram, tűz az égből, az Úrért való buzgóság, az a láng az Úrtól, amely megemészt bennünket”. De ez a tűz csak akkor jöhet, ha az áldozat oda van kötve az oltárhoz. Amikor az áldozat ott volt az oltáron, akkor szállt alá a tűz az égből, amely felégette az égőáldozatot.

 Krisztus halála – ahogy a kenyértörésnél mondtuk, hogy Krisztus meghalt –, más volt: Ő nem csak úgy halt meg mint egy személy. Amikor Ő meghalt, úgy halt meg mint az utolsó Ádám. Ő az utolsó Ádám volt tehát, aki élt. 1Korintus 15,22-23: „mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus, azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Aztán a vég”.

 Krisztus halála nem csak annyi volt tehát, hogy úgy halt meg, mint a mi helyettesünk. Fontos része volt ez az Ő halálának, de nem csak helyettünk halt meg. Hanem amikor Ő lett az utolsó Ádám, Isten úgy járt el, hogy az egész emberiséget Krisztusba helyezte, és amikor meghalt, mindnyájan meghaltak. Egyszerűen vége szakadt az ádámi fajnak, és Ő volt az utolsó Ádám, aki élt ezen a földön. Ezért, akkor amikor Ő meghalt, amikor az utolsó Ádámról van szó, azt értjük, hogy a mi óemberünk meghalt vele együtt. Mert nincs sok óember, csak egyetlen egy. Ádám az óember. Nem úgy van, hogy az én óemberem, a te óembered. Egyetlen óember van. Ezért Krisztus Jézusban csakis így lehet: a régiek elmúltak, mert a kereszten meg lettek semmisítve, és újjá lett minden, mert a régiek elmúltak. Ezért, ha valaki Krisztusban van, akkor nincs semmi kárhoztatás. Krisztusban nem létezik kárhoztatás, mert a régiek elmúltak. Tehát, ami itt hozzá van adva egyes kéziratokban, az nem egyezik ezzel a dologgal, mert „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden” – Krisztusban.

 De, amikor odajutunk a mindennapi tapasztalatok területére, akkor azt látjuk, hogy nagyon kevés dolog van bennünk ebből, és nagyon sok a régi dolgokból. Akkor hát mi történik? Ellentmondás van e kettő között? Ha megkérdezném: testvér, vannak-e régi dolgok az életedben? Sok dolog van, sok szokás, hajlam, nagyon sok minden, ami régi. Ha ezeket látni akarjuk egy ember életében, egy kis ideig mellette kell lennünk, és meg fogjuk látni ezeket. Akkor hát van valami ellentmondás abban, amit a Biblia mond? Nincs. Mert a tény az, hogy Krisztus meghalt, és mi Krisztusban vagyunk. Ez a tény, ez az igazság, a megingathatatlan igazság. Isten szemében az a valóság, hogy a régiek elmúltak.

 4Mózes 23,9: „Mert sziklák tetejéről nézem őt, és halmokról tekintem őt, ímé oly nép, amely maga fog lakni, (elkülönített nép) és nem számláltatik a nemzetek közé.” Ezt Bálám mondja az Izráelről. És a 23,20-23: „ímé parancsolatot vettem, hogy áldjak, ha ő áld, én azt meg nem fordíthatom. Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az ő Istene van ő vele, és királynak szóló rivalgás hangzik ő benne. Isten hozta ki őket Egyiptomból, az ő ereje, mint a vad bivalyé. Mert nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendőmondás Izráelen. Idején adatik tudtára Jákóbnak és Izráelnek: mit mívelt Isten.”

 Nem kell messzire mennünk, hogy meglássuk, hogyan kezdett paráználkodni ez a nép. 25,1-3: „mikor pedig Sittimben lakozik vala Izráel, kezde a nép paráználkodni Moáb leányaival. Mert hívogaták a népet az ő isteneik áldozataira, és evék a nép, és imádá azoknak isteneit. És odaszegődék Izráel Bál-Peórhoz, az Úr haragja pedig felgerjede Izráel ellen.” De mikor a gonoszról van szó, akkor Isten nem lát semmi rosszat Izraelben.

 Az az igazság tehát, hogy mi Krisztusban vagyunk, és hogy Krisztus keresztje elvégezte ezeket a nagy dolgokat, olyan igazság, amelyiket nem lehet elmozdítani, bármit is tennénk mi. Ez örökkévaló, megingathatatlan igazság. És ezt az igazságot nem lehet megtapasztalni, ezt el kell hinni.

 De amikor rátérünk a mindennapok tapasztalataira, akkor nagyon sok olyan dolgot látunk, amely a régi teremtéshez tartozik, amelynek mind el kell tűnnie. Az idő előrehaladásával meglátjuk, hogy ezek tévesek, de csak akkor vesszük ezt észre, amikor a világosság lassanként behatol az életünkbe. A Szent Szellem, aki elkezdett munkálkodni az életünkben, ezen a biztos alapon munkálkodik, ami Krisztusban van. Az Ő munkája az, hogy ami igaz Krisztusban, vagyis, hogy a régiek elmúltak és minden újjá lett, az legyen valóság bennünk. Testvérek, ha valaki nem így érti a Szellem munkáját, az az ember nem tud növekedni.

 És mit jelent növekedni a hitéletben? Növekedni a hitéletben azt jelenti, hogy a különbség egyre kisebb lesz aközött, ami Krisztusban van és aközött, ami bennünk van. Lassan-lassan ennek kell történnie. Sok dolog van, amit az Úr világosságra hoz az életünkben, és Ő azért hozza ezeket világosságra, mert Ő munkálkodni is akar ezekben. Tehát, hogy úgy mondjam, az nem rossz dolog, ha előjönnek, amik ott vannak az életünkben.

 Beszélünk arról, hogy Krisztusban vagyunk, Ádámban vagyunk, Ádámból Krisztusba kerültünk, de mikor a Róma 7-hez érünk, itt felfedezünk valamit. Nagyon érdekes: az én hústestem.

 Amikor pedig a hústestről beszélünk, akkor annak az igazságnak a tapasztalati részéről beszélünk, ami Ádámban van. Amikor ide jutunk, a hústesthez, nagyon érdekes, hogy mi történik, mert itt mindnyájan külön-külön vagyunk és különbözőek vagyunk. Egyik ember az egyik rossz dolog felé hajlik, másik meg a másik rossz dolog felé. Egyeseknek vannak jó dolgaik, amire azt mondják, hogy az jó, másoknak nagyon feltűnő rossz dolgaik vannak. De mindegy, hogy is van ez, a hústest az hústest és nincsen benne semmi jó! És ha akkor, amikor az Úrhoz térünk, úgy történne, hogy az egész hústestet elvethetnénk, akkor sok problémától mentesülnénk.

 De az történik, mint Saulnál is, hogy amikor Saul elment a harcba Amálek ellen, az Úr azt mondta neki: semmisítsd meg mind az állatokat is! Mindent pusztíts el! De ő megtartotta magának azokat a dolgokat, amelyekről azt gondolta, hogy szépek; az állatokat, amelyek hibátlanok voltak. És úgy gondolta, hogy ezeket az állatokat feláldozza Istennek. Ugyanez történik velünk is. A negatív dolgainkat gyűlöljük, és hallani sem akarunk róluk. Csúnya, bűnös test! De van a testnek pozitív oldala, amit viszont meg akarunk tartani – megtartjuk, mert ez a mi büszkeségünk. Hogyan mondjak én le az én büszkeségemről? Az én méltóságom…

 Egyszer egy fiatal lány jött könyveket vásárolni hozzánk, aki fiatalokkal foglalkozott egy gyülekezetben. Kezdett megérteni dolgokat, olvasott, és vitt könyveket. Egy napon pedig, mikor a gyerekekkel foglalkozott, azt mondta nekik: lábtörlőknek kell lennünk. Meg volt győződve arról, hogy ez így van. Éppen akkor nyitott be egy vezetőségi tag, és meghallotta ezt. Félrehívta a lányt, és számonkérte: mit beszélsz te itt? Nekünk megvan a magunk méltósága! Hogy-hogy lábtörlők legyünk? És jól megdorgálta ezt a lányt, amiért azt mondta, hogy nekünk nem kell védekeznünk, és el kell fogadnunk a helyzeteket.

 A hústest ilyen, hogy semmiképpen nem akarja ezt elfogadni. Mondhatod valakinek, hogy vigye vissza a gyárba a lopott holmikat, és az meg is teszi, de amikor arról van szó, hogy saját magát megítélje, kárhoztassa, az nagyon nehéz. És éppen ezért van, hogy miután az Úrhoz jövünk, megpróbálunk az Úrnak szolgálni a hústest jó részével.

 De tudjátok mi történik? Azért, mert nem tagadjuk meg teljesen a hústestet, és újra a hústestre alapozunk, a saját erőnkre, a saját bölcsességünkre, és mindezek hátterében a saját dicsőségünk van, ezért tudjátok mi történik? Újra megjelenik a bűn. És azt kérdezzük: miért van itt a bűn? Ha a hústest szerint járunk – nem a rossz hústest szerint, mert azt megtagadtuk –, de a „jó hústest” szerint, akkor újra ennek a törvénynek a hatáskörébe kerülünk: a bűn és halál törvénye alá. És nem tudjuk miért van ez! „Uram szabadíts meg a bűntől!” – kiáltjuk. De az Úr azt mondja a Galata 5,16-ban: „járjatok a Szellem vezetése szerint, és így nem töltitek be a test kívánságát” (románból).

 Mi nagyon el vagyunk tájolódva, mert azt hisszük, hogy a dolgok úgy mennek, hogy kiáltunk: „Uram, segíts!” Azonban itt bizonyos törvényszerűségek vannak, amelyek akkor működnek, amikor mi test szerint járunk, és a testben bizakodunk. Mert az a hitélet, az a nagy kezdeti kijelentés, amit valaki kap, olyan, mintha bemennél egy ajtón, egy szoros kapun. A kapu után következik egy keskeny út. Ne gondold azt, hogy ha bementél a kapun, akkor biztonságban vagy, mert bármikor újra letérhetsz az útról! És valahányszor letérsz az útról, újra működésbe lép a bűn és halál törvénye. És tudjátok, milyen az, amikor a bűn és halál törvénye működik? Nem tudunk szabadulni. Szeretnénk szabadulni, szeretnénk más lenni, de a probléma az, hogy ott van a hústest. És amikor megtörténik az életünkben, hogy ezt a kijelentést kapjuk, hogy Krisztussal együtt meghaltunk – tehát, hogy amikor Krisztus meghalt, mi is vele együtt meghaltunk, és felfedezzük, hogy semmi jó nincs bennünk, akkor történik valami, és egyszerűen felülemeltetünk, úgy, ahogy az aerodinamika törvénye legyőzi a gravitáció törvényét, és mi felülemelkedünk.

 De ez a kijelentés, hogy semmi jó nincs bennünk, ez nem megy egyszeriből. Sok bukásra van szükség az életünkben, sokszor elterülünk és fejjel megyünk a falnak, hogy meglássuk, valóban semmi jó nincs bennünk. Ha megláttuk, hogy semmi jó nincs bennünk, akkor az első dolog, amit teszünk, hogy nem mutogatunk másokra. Ez nem egyszerű. Mondjuk ugyan, hogy semmi jó nem lakozik bennünk, de még nem tapasztaltuk meg valóságos módon.

 Róma 8, 2-4: „Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben, hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint.”

 Testvérek, ez a legfontosabb dolog, hogy meg tudjuk érteni, hogy ha kaptuk ezeket a kijelentéseket, és az égig felemeltettünk, és valóban megláttuk, mit jelent ez a halál Krisztussal együtt, és mi valósult meg ez által a halál által, de valahányszor arrafelé hajlunk, hogy a saját természetünkre támaszkodjunk, azonnal működésbe lép a bűn. A bűn ilyenkor működésbe lép, és amikor a bűn és halál törvénye alatt vagyunk, nem tudunk tenni semmit. Pontosan az történik, mint a Róma 7-ben: akarom a jót tenni, de a rossz hozzámtapad. Az egyetlen út az, hogy végigjárjuk ezeket a szakaszokat, és az utolsó az legyen, hogy tudatosuljon bennünk, hogy semmi jó nem lakik bennünk! Ez nagyon fontos, mert csak akkor fogjuk megérteni, amikor meglátjuk ezt.

 De, ha te így gondolkozol, ahogy nekem egyszer mondta valaki: „nem hittem, hogy képes vagyok ilyesmit megtenni”, az azért van, mert még nem láttad meg, hogy semmi jó nincs benned. De, ha én olyan körülmények között élnék, mint az utolsó iszákos a városban, én is olyan lennék, mint ő. Semmivel sem vagyok jobb nála. Az én hústestem semmivel nem jobb, mint az övé. Bennem egyáltalán semmi jó nem lakozik.

 De az helyzet, hogy akkor, amikor megtapasztaljuk ezeket, amikor ebben a helyzetben vagyunk, és látjuk a veszélyeket, akkor történnie kell valaminek. Azt mondja az 1János 2,27-29: „és az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket, hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket úgy maradjatok ő benne. És most fiacskáim, maradjatok ő benne, hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor. Ha tudjátok, hogy ő igaz, tudjátok, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született.”

 Testvérek, semmi lehetőségünk nem lenne, hogy az Úrral járjunk, ha nem lenne bennünk ez a kenet. Honnan tudnánk mi bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amit éveken keresztül tettünk, ha egy adott pillanatban nem jönne a Szent Szellem, és nem mondaná: „nem így van, mától kezdve nem így!”

 Tudjátok mi történt velem nemrég? Egy nap imádkoztam azokért, akik elmentek közülünk. És ezt mondtam: ebben a világban annyi szétválás van, az emberek minden kicsi dologért szétválnak. Például, mondjuk nem vagyok keresztény, és van egy barátom, aki valamit elkövetett ellenem – viszontlátásra! Többet hallani sem akarok felőle. A gyülekezetben vannak dolgok, amelyeket egyesek jobban hangsúlyoznak, mások kevésbé. Lehet, hogy az egyik az igaz, lehet, hogy a másik. Nem lehet tudni. Mindegyik azt gondolja, hogy amit ő mond, az az igaz. És emiatt vannak ezek a szétválások. Valami nekem nem tetszik, megsértődöm, hagyok mindent, és elmentem. És úgy imádkoztam: „Uram, munkálkodj Te, hogy azok, akik elmentek, megláthassák ezt!” Azt mondtam: „Uram, te szólíts meg, és ébressz fel legalább egyet közülük, nem azért, hogy visszajöjjön, hanem hogy közeledjen az Úrhoz!”

 Most először láttam meg egy valamit: mi az én részem, mit nem tettem meg, vagy mit tévedtem egy személlyel szemben, aki elmegy innen. És hiszem azt, hogy ha valakiért imádkozom, elsősorban így kell imádkoznom, hogy ne legyek én olyan biztos magamban, és tudjam meglátni azt a dolgot, amit ilyen téren is korrigálni kell a mi életünkben, az én életemben. Arra gondoltam, hogy elsősorban hogyan tudnánk megalázkodni az Úr előtt, hogy megláthassuk a tévedéseinket. Ez csak egy része annak, amit megláttam.

 Ezt szerettem volna kiemelni, hogy ha nem lenne a Szent Szellem, aki bizonyos dolgokat mond nekünk, hogyan tudhatnánk azt, hogy Krisztusban maradtunk? Mindnyájan igazoljuk magunkat; nem számít, mit mond valaki, az számít, mit mond a kenet. Mit mond az Úr. És mikor az Úr eljön, bár nem tudjuk elhinni, hogy ez így lesz, de így lesz, 28.: „és most fiacskáim, maradjatok ő benne, hogy mikor ő megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.”

 Ha mi itt így járunk, hogy hallgatunk rá, az ő vezetése szerint járunk a Szent Szellem által, akkor lassan-lassan, megmaradva ebben a helyzetben, Krisztusban, megláthatjuk, hogyan munkálkodik ez a másik törvény, az élet szellemének törvénye; és az élet, amely bennünk van, elkezd kiáradni. És tudjátok mi történik akkor, amikor az élet kiárad? Ez az élet jellemmé formálódik. Mi körül vagyunk véve nemcsak belülről, hanem kívülről is. Nyomaszt ez az ellenséges világ körülöttünk, és az a szándéka, hogy tönkretegyen bennünket. Nincs időnk, egyszerűen nincs időnk. Senki sem rövidíti meg az alvásidejét, a kedvenc elfoglaltságainkat nem hagyjuk – időt ott takaríthatunk meg, amikor Bibliát olvasunk, vagy amikor összejövetelre megyünk.

 Testvérek, ha nem tanulunk meg hallgatni arra, amit az Úr mond, aki bennünk van, akkor nem haladunk előre! Ez az élet, amely bennünk van, olyan, mint egy palánta, amelyet minden kedvezőtlen időjárás érint; és egy palánta nem tud növekedni bármilyen körülmények között. Az életünkben vannak körülmények, amelyek nagyon nehezek, de ki mondhatja azt, hogy ezek a körülmények rosszak? Mi azt gondoljuk, hogy szeretnénk úgy élni, hogy jó körülmények között legyünk, hogy az életünk más legyen, és az élet lehet is ilyen. De az életed nem fog fejlődni, ha nem fogadod el, és nem látod meg, hogy azok a helyzetek, amelyekben vagy, a legjobbak ahhoz, hogy a te életed fejlődni tudjon. Ha nem mondod itt hangos szóval: „Uram, köszönöm mindezeket a nehéz helyzeteket. Nem akarom elfogadni azokat a nehéz helyzeteket, amelyek az ellenségtől jönnek, de azokat a nehéz helyzeteket, amelyek Tőled jönnek, el akarom fogadni, mert így fog az életem növekedni.”

 Ha ezt csak fél szívvel mondom, és még eszembe jut, amit sokszor hallottam valakitől: „nem szeretem, ahogy Isten munkálkodik” – akkor baj van! Azok a helyzetek, amelyeket mi rossznak gondolunk, lehetnek jók, és fordítva. De Isten nem téved. „Azért jöttem, hogy életetek legyen.” És ez az élet kiáradó élet legyen! Testvérek, kaptunk mi életet? Milyen életet kaptunk? Olyat, amelyik túlárad? Természetesen! De akkor miért nem árad ki ez az élet? „Akié a Fiú azé az élet. Írtam nektek, akik hisztek, hogy tudjátok, hogy örök életetek van.” De ahhoz, hogy ez az élet bőséges, túláradó legyen, tudjátok mi kell? Az, hogy működjön az élet szellemének törvénye Jézus Krisztusban – ne pedig a bűn és halál törvénye. Ha ugyanis a bűn és halál törvénye működik, és ha még mindig kárhoztatás alatt állunk, és elfogadunk mindenféle vádat, amelyek a gonosztól jönnek, akkor egyedül Isten Szelleme az, aki életet hoz bennünk.

 De ahhoz, hogy az élet szellemének törvénye Krisztus Jézusban működhessen bennünk, ehhez egyrészt belülről, másrészt kívülről szabad tere kell, hogy legyen, hogy munkálkodhasson az életünkben. Ez a növény így fejlődni fog. Ez az élet, amellyel rendelkezünk, olyan élet, amely a legnehezebb helyzetekben volt kipróbálva. Ez nem olyan élet, amely nem volt kipróbálva. Ki volt próbálva, és úgy fejlődik ahogy a 4. Zsoltár 1-ben: „mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene, szorultságomban tág tért adtál nekem, könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat.”

 Ez a helyes. Nem az, hogy megszabaduljak a szorosságból, hanem a szorongattatásban tudjak tág teret nyerni, ott tudjak szabadon mozogni. Lehetséges ez? Természetesen. Nem könnyű ezt megtapasztalni. Mert ahhoz, hogy ezt megtapasztaljuk, sok nehézségen kell átmennünk, de ebben a futásban, amelybe lettünk helyezve, meg kell tanulnunk, hogy ne az emberekre nézzünk, ne bennük bizakodjunk. És amikor embereket mondok, nem az utca emberéről beszélek. Istenben bízzunk, és rá tekintsünk! Akkor is, ha minden összedől, ha minden elvész. Ha megtanultuk ezt, hogy az Úrra nézzünk, bármi történjen is, akkor nem leszünk csalódottak.

 Sok minden fog történni a jövőben, mert tudjátok mi lesz? A jövőben egyre nyilvánvalóbb lesz: vagy az Úrra alapozod az életedet, vagy az életed meg fog inogni. Nem sok ideig mehetsz két úton. Eljön az idő, mikor minden meginog, és nem tudod, mi fog történni. Éppen most hallottam híreket valahonnan, és egyáltalán nem csodálkozom.

 Tudjátok mi az, ami megtart bennünket az úton? Ami összetart bennünket? A látás. Az Úr munkálkodjon az életünkben, hogy olyan emberek legyünk, akik meg tudjuk hallani azt a hangot, amelyik szól: „ez az út, ezen haladj előre!” Nem akarok más hangra hallgatni.

 Egy testvér, aki az 50-es években börtönbe került, és el akarták pusztítani, odatettek mellé egy úgymond keresztény embert, egy nagyon nyomorúságos cellában, azzal a szándékkal, hogy halálra gyötörjék. Ennek az embernek pedig az volt a feladata, hogy ezt mondja: „Mia úr, itt rohadnak meg a csontjaink.” És ezt ismételgette: „Mia úr, itt rohadnak meg a csontjaink.” A sátán is ugyanezzel jött: „Te beszélsz, itt rohadnak meg a csontjaid! Az élet nem neked van, hanem másoknak. Nem látod magadat?”

 Az Úr munkálkodjon az életünkben. És az az égből jövő láng leszáll, ha mi az oltáron maradunk, és mindaz, ami ádámi bennünk, megemésztetik.

Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon! (Radu Gavriluţ)

PDF-ben letölthető: Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon

2019. február 10.

www.ekklesiaoradea.ro (nagyváradi gyülekezet)

János 16,13-15: „de amikor eljön az, aki az igazság Szelleme, elvezet majd titeket minden igazságra. Mert nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket kijelenti nektek. Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és kijelenti nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém, azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti nektek.”

Kolossé 3,4-16: „Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor majd vele együtt ti is megjelentek dicsőségben. Öljétek meg azért földi tagjaitokat: a paráznaságot, tisztátalanságot, bűnös szenvedélyt, gonosz kívánságot és a telhetetlenséget, amely bálványimádás. Ezek miatt jön el az Isten haragja. Ti is ezt műveltétek, amikor ezekben éltetek. Most azonban vessétek el magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, a káromkodást és szátokból a mocskos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen, hiszen levetkőztétek az ó embert a szokásaival együtt, és felöltöztétek az újat, aki teremtője képmása szerinti ismeretre újult meg.

Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetélés és körülmetéletlenség, barbár, szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus. Öltsetek magatokra azért – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, türelmet, elszenvedve egymást és kölcsönösen megbocsátva egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna – amint Krisztus is megbocsátott nektek, ti is úgy tegyetek. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke. És a Krisztus békessége uralkodjék szívetekben, amelyre elhívattatok egy testben, és háládatosak legyetek. Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon, minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel. Szívetekben hálaadással énekeljetek az Úrnak!”

Hogyan valósul meg az a dolog, hogy mikor eljön a Szellem, akkor vesz abból, ami az enyém és megjelenti nektek? Miután itt leírja mindezeket a dolgokat, nagyon érdekes az az igevers, ami a végére marad, a 16. vers: „a Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon.” Hogyan valósulhat meg ez a dolog? Mi ismerjük a negatív oldalát ennek: Tudjuk mit jelent a paráznaság, a tisztátalanság, tudjuk néha mit jelent a fösvénység, a falánkság, ami bálványimádás. Ezeket tudjuk, és keressük azt, hogy levetkőzzük ezeket. És valóban ezt tesszük. Látunk egy bűnt, látjuk, hogy valamit nem jól tettünk, jövünk, és megalázzuk magunkat az Úr előtt, sajnálkozunk a bűn miatt, de ez nem azt jelenti, hogy a Szent Szellem már vett valamit Krisztusból és kijelentette nekünk. Ez a problémának csak a negatív oldala. És melyik a pozitív oldala? Ahogy már sokszor mondtam, a Szent Szellem – ezért a vigasztaló munkája ez – az igék sokaságából, amelyek itt le vannak írva, néha egyet élővé tesz a mi számunkra. Ez a mi igénk.

Hogyan tudjuk mi felöltözni Krisztust? Én szeretném Krisztust felöltözni. De testvérek, ha például egy körülményes ember mellett élsz, aki talán a legkörülményesebb ember a világon a te számodra, sokat szenvedsz amiatt, hogy nem tudsz szeretetet mutatni. Valahányszor ezzel a személlyel kapcsolatba kerülsz, ingerült leszel, zaklatott, és sehogy sem tudsz szeretetet mutatni iránta. Ez a krízis addig mélyül, míg rá nem jössz, hogy neked Krisztusra van szükséged, aki a türelem. És mikor ezt meglátod, a Szent Szellem azt mondja: Krisztus a türelem. És az az ige, amit hallottál, a tied lesz, és az az ige az egyetlen, ami által szolgálhatsz másoknak – azzal, amit ez az ige munkált a te életedben. Beszélhetsz, mondhatsz sok mindent, készíthetsz nagyon szép prédikációt, de ezeknek nem lesz semmilyen hatásuk, ha ez nem egy olyan igén alapul, amit Ő oltott a szívedbe.

Nézzétek, mit mond Pál a Róma 15,18-19-ben: „mert nem merek szólni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel, jelek és csodák ereje által, az Isten Szellemének ereje által, úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangéliumát” (bőséggel).

1János 1,1-3: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünkkel érintettünk az életnek igéjéről – az élet megjelent, láttuk, tanúbizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk –, amit hallottunk és láttunk, hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk, éspedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal.”

 Azután itt, a Kolossé levélben először a negatív oldalról szól, a 8-9. versben: „most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat, haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet. Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert az ő cselekedeteivel együtt”. Azután a pozitív oldal, 12-14. vers: „öltözzétek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést. Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen valami panasza volna, miképpen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképpen ti is. Mindezeknek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet, mint amely a tökéletességnek kötele.” Tehát ez a pozitív oldal. És ahogy már mondtam, nagyon sok krízisre van szükség, reménytelen helyzetekre, hogy időnként megtapasztaljuk ezt az igét, amely élet, amelyet a Szent Szellem élővé tesz a számunkra.

Tehát minden nehéz helyzet, minden krízis, minden személy, minden körülmény, minden, ami körülvesz bennünket, tönkre fog tenni, ha nem tanulunk meg az Úrhoz jönni. És akkor az Úr ad egy igét, ami a sajátunk lesz, és ez az ige elkezd gyökeret verni a szívünkben és kihajt. Ez a magvető példázata. A magvető példázata egyáltalán nem a kezdeti megváltásra utal, hanem a termésre. Ez a létező legnagyobb csoda, hogy hogyan tud ez az elvetett ige testté lenni bennünk. Mikor az ige azt mondja: öltözzétek fel a Krisztust – mi ilyen módon tudjuk felöltözni és nem másként. Ez valami, ami tapasztalati dolog. Egyrészt ez a folyamat elkezdődött akkor, amikor újjá születtünk, de másrészt ez a folyamat folytatódik, és azok a helyzetek, amelyekben naponta élünk, mutatják meg, hogy fel kell öltöznünk a Krisztust. Mi nem siránkozhatunk a helyzetek miatt: jaj, milyen kellemetlen helyzetek ezek, jaj, hová jutottunk, jaj nekem, mi történik velem, és siránkozom és a sebeimet nyaldosom, mert nehéz sorsom van. Az Úr hagyta ezeket, Ő adja a sebet, és Ő az, aki meg is gyógyítja. De bele akar vinni ezekbe a helyzetekbe. Ha ilyen helyzetek jönnek az életünkbe, nézzünk az Úrra, és Ő irgalommal teljes, szól hozzánk, úgy ahogy Ábrahámnak szólt egy-egy alkalommal, és ez őt megerősítette. Szólt hozzá, és ezek az igék életté lettek benne, és hordozták őt az utazása során, és minden nehéz helyzetben az Úrra tudott nézni.

 Kolossé 1,3-8: „Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor ti értetek könyörögvén, mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok, a mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangélium. Mely eljutott hozzátok, miképpen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy mint bennetek is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Istennek kegyelmét igazán. Úgy, ahogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, ki hív szolgája ti érettetek a Krisztusnak. Aki meg is jelentette nékünk a ti Szellemben való szereteteket.” És természetesen nem ez a vége. 9. vers: „azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden szellemi bölcsességben és értelemben”.

 Sokszor úgy gondoljuk: én elégedett vagyok azzal, amit elértem. Most nem magamról beszélek, de lehet, hogy valaki közülünk azt mondja: itt vagyok én, itt van a feleségem, itt van az összes gyermekem a gyülekezetben, növekednek, látom őket, ahogyan fejlődnek, és én nagyon elégedett vagyok. És lehet, hogy ez az ember megelégszik ezzel, amire eljutott. De Pál az utolsó éveiben, mikor már börtönben volt, azt mondta: „hogy megismerjem Őt, a feltámadásának erejét, az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához. Futok a cél felé.” Mikor akarsz megállni Pál? Szeretnék én is ilyen lenni! Nem szeretnék megelégedni azzal, amit elértem, és ezért, mikor ezeket az igéket olvasom, elgondolkozom.

 Efézus 3,14-20: „Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön, hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Szelleme által a belső emberben, hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben. A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának. És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig. Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő(mértéke) szerint.”

„Megtehet mindent feljebb, mint ahogy kérjük.” Elgondolkoztam ezen, hogy miért így van írva? Mert lehet, hogy én úgy gondolkozom: Uram, én szeretnék győzedelmeskedni ezekben a megpróbáltatásokban, imádkozom ezekért a helyzetekért, de Ő azt mondja: feljebb, mint ahogy kérjük, vagy elgondoljuk. Természetes, hogy Ő többet tehet, mint amit mi el tudunk gondolni. Mi megelégszünk kicsi dolgokkal. Ha a gyermeked megtér az Úrhoz elégedett leszel? Természetes, hogy elégedett lennél, de nem kellene nagyon elégedettnek lenned, mert van ennél sokkal több. Az Ő örökkévaló terve, amit készített a számunkra.

 Utolsó vers, amit elolvasok, a 2Thesszalonika 1,11-12: „mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával. Hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve ti bennetek, és ti is ő benne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme szerint.”

Szeretem ezt az igeverset. Tehát nem arról van szó, hogy minden jóakaratú kívánság és minden hitből fakadó munka – mintha arról lenne szó, hogy egy testvérnek olyan kívánsága van, hogy segítsen egy asszonyon, hogy az tudjon venni élelmet, és most így imádkozik: „Uram, adj te jóindulatú vágyat, hogy a boltban segítsek azoknak, akiknek nincs pénzük.” Nem erről van szó. Mikor az Ő teljes munkájáról van szó, itt az Ő tervéről van szó, a hitnek munkájáról; itt többször is mondja: a hit, amely állandóan növekedik. Nem a kezdeti hit a megváltással kapcsolatosan, hanem az azt követő hit, amely segít, hogy megértsük, mi Isten terve. „Ezért imádkozunk szüntelen érettetek, hogy Isten méltónak találjon titeket, és betöltse bennetek” – mert ez Krisztusban már teljes – de bennünk milyen mértékben? „Hogy Krisztus Jézusnak neve magasztaltassék bennetek és ti is Ő benne, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme (gazdagsága) szerint.”

Testvérek, azt akarom mondani: Istennek beszéde lakozzék bőségesen bennünk. Isten igéjét megtanulni és észben tartani. A gyerekeket kicsi kortól tanítani kell, hogy ismerjék az igét és igeverseket tanuljanak meg. Hogy megtanuljanak ne csak olvasni, hanem a fiatalok, akik még képesek megjegyezni igeverseket, nekik kell kívülről tudniuk ezeket. És akkor eljön az az idő, amikor egy krízishelyzetben, amelybe az Úr vezet bele, meg tudod hallani azt az igét az Úrtól. Ahogy Lance Lambert mondja, egy asszony, aki nagyon elkeseredett állapotban volt, mikor a férje meghalt, hallott egy igét: az én békességemet hagyom nektek. És mikor ő ezt az igét meghallotta, ez az egész életét megváltoztatta. A falra kirakta ezt az igeverset, és visszaemlékezett azokra a helyzetekre, mikor az Úr elcsendesítette a viharokat az életében.

 Tehát ez az élő ige, ez az a mag, amelyet egy-egy alkalommal a Szent Szellem vesz, és azt akarja, hogy ez meggyökerezzen a szívünkben, hogy ott felnövekedjen és termést hozzon, és tulajdonképpen ezt jelenti felöltözni Krisztust. Ez Krisztus. Mi nem tudunk a saját eszünkkel felfogni bizonyos dolgokat, hanem egyszerűen az élő ige, amelyet vesz a Szent Szellem és közöl velünk, melyet rhémának nevezünk, ez az ige hordoz, fenntart bennünket a nehéz helyzetekben. Tehát ha ilyen helyzetekben vagyunk, ne legyünk reményvesztettek, hanem nézzünk Arra, aki képes elvégezni ezt a munkát a mi életünkben, hogy ez az ige beérjen és termést hozzon. Ámen.

“Térj vissza asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő keze alatt.” (F.B. Meyer)

“Térj vissza asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő keze alatt.” (1Móz 16,9)

Szegény Hágár, nem csoda, hogy elmenekült! Büszke arab függetlensége és a tudat miatt, hogy hamarosan anya lesz, föllázadt Sára kemény bánásmódja ellen. Mi is mily gyakran fontolgatjuk a menekülést, vagy akár már ki is menekültünk valamilyen elviselhetetlen helyzetből. Persze, amikor Isten megnyitja a börtönajtót, egy percig sem kell haboznunk, mint Péter, hogy fölkeljünk-e és menjünk. Az ilyen eset azonban nagyon más, mint a kötelesség helyéről való elmenekülés.

A keresztünk. Hágárnak Sára, Annának Peninna, Dávidnak Jóáb, Jézusnak Júdás, Pálnak Alexandrosz, a rézműves. A nehéz és nyomasztó helyzetek az élet velejárói, és a kereszt olykor nem egy személy, hanem valamilyen próbatétel: talán lassú lefolyású és hosszantartó betegség; teherként ránk nehezedő, felőrlő munka; az azok iránti aggodalmaskodás leküzdésének nehézsége, akik az életünknél is kedvesebbek számunkra, de még nem ismerik Istent.

A viselkedésünk. „Térj vissza és alázd meg magad!” Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy máshol nyugalmat és békességet találnánk – ez azonban tévedés. Sehol máshol nem lesz az út kevésbé göröngyös, vagy a párna kevésbé kemény. Ha elkerüljük az igát, attól nem fog megkönnyebbülni a szívünk! Mesterünk azt tanácsolja, hogy vegyük föl az Ő igáját, hordozzuk, ahogyan Ő tette; maradjunk ott, ahova Isten helyezett bennünket, míg más helyet nem mutat; és viseljük el, amit Ő elrendel és megenged az életünkben, akkor is, ha az másokon keresztül ér bennünket.

A hitünk. Nem vagyunk képesek türelmesen engedni és alávetni magunkat, hacsak nem hisszük, hogy amit Isten megenged, az éppen annyira az Ő akarata, mint az, amit megmutat nekünk. Sára kemény bánásmódja mögött meg kell látnunk Isten megengedő akaratát. Az élet minden fegyelmező nevelése közben hinnünk kell, hogy Istennek hűséges szeretetből és bölcsességből fakadó terve van velünk. Akkor az alávetésünk nem rideg és egykedvű tűrés lesz, hanem az Atya akaratában való szeretetteljes megnyugvás.

Forrás: F.B. Meyer – Napi áhítatok

Isten békessége – G.H. Lang

Részlet G.H. Lang: Anthony Norris Groves, Saint and Pioneer c. könyvéből, 82-83. old.

„A méz édes ízét csak az értékelheti, aki megízleli, Isten békességét pedig az, aki élvezi. Egy dolog békességben lenni Istennel az Úr Jézus Krisztuson keresztül, megbékélvén a kereszten ontott vére által; és egy másik, rákövetkező tapasztalat Isten békességét magunkénak tudni, mely megőrzi szívünket az aggodalomtól (az első: Róma 5,1, a második: Fil 4,6-7). Sokan, akiknek megvan az első, nem rendelkeznek a másodikkal.

Az aggódás abból ered, hogy az ember úgy érzi, illetve attól fél, hogy nincs meg a képessége, vagy megfelelő erőforrása ahhoz, hogy a jelenlegi vagy rá váró körülményekkel szembe tudjon nézni. Isten tudja Magáról, hogy minden bekövetkező eseményt tökéletesen meg tud oldani, ezért a szíve örökösen és töretlenül nyugodt marad. A hívő ember kiváltsága, hogy ugyanezt a belső békességet élvezze, és ez a hatalom és erő egyik alapvető összetevője is. A nyugtalanság és a félelem felmorzsolja a szellemi erőt. Hogyan tehetünk akkor szert Isten gyermekeiként Isten békességére? Hasznos lehet, ha megosztom saját tapasztalatomat.

Negyvenegy évvel ezelőtt, huszonnégy évesen üzleti ügyekkel foglalkoztam. Olyan helyzetben voltam, amelyben egy kellően szorgalmas és ügyes fiatalember, amennyiben ennek a világnak akart volna élni és nem az örökkévalóságnak, remek és felettébb jövedelmező állásra számíthatott. Ettől a korlátoltságtól azonban Isten, az Ő hatalmas kegyelméből, már megmentette a szívemet. Egy napon pedig, hirtelen ért világosságban megláttam, hogy az üzletkötések során van egy olyan rendszeres ügylet, amelyet sem kihagyni, sem Isten szentségével összeegyeztetni nem lehetett. Heteken keresztül forgattam gondolataimban ezt a dolgot, és kerestem az Igében a választ. A Kolossé 3,17-ből megtudtam, mit kell tennem: „Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úrnak, Jézusnak nevében tegyetek, s közben adjatok hálát őrajta keresztül Istennek, az Atyának.”

Helyzetemet tekintve arról volt szó, hogy közvetetten támogatom-e a szeszesital-forgalmazást azzal, hogy tűzkár elleni biztosításukat intézem, a szívem pedig azonnal szólt: Nem fogsz abba a züllött csapszékbe odamenni, abba a sikátorba, amelyet felmértél három héttel ezelőtt, ahol a pokol felé segítenek férfiakat és nőket idő előtt odaérni, és azt mondd annak a szerencsétlen, felpuffadt csaposnak, hogy „az Úr Jézus nevében jöttem, hogy elintézzük, hogyan lehet újjáépíteni ezt a helyet, ha leégne, hogy ön tovább folytathassa ezt a tevékenységét, és hálát adok Istennek, az Atyámnak, hogy ezt megtehetem!”

Két út állt előttem: vagy kioltom a lelkiismeretemet, és ezáltal elveszítem az Istennel való közösségemet, vagy elveszítem a földi javakat illető kilátásaimat. Nem volt félretett pénzem. Fiatalságomtól fogva, Istennek hála, úgy neveltek, hogy mértékletesen éljek, és bár a fizetésem nem volt magas, bőven meghaladta a szükségleteimet, a fennmaradó összeget pedig mindig továbbadtam. Hiszen a szegények mindig körülvesznek, az evangélium munkája mindig támogatást igényel, és a szívem mennyhez való ragaszkodása kárt szenvedett volna, ha a földön gyűjtök kincseket. Az élet dolgaival tehát minden hónapban frissen nézhettem szembe a fizetésemmel és Isten ígéreteivel.

Ez az egész ügy és annak várható következményei természetesen komoly gondok forrását képezték; azonban még meg sem száradt a tinta az aláírásomon a felmondólevélen, amikor valami mindent átható, nyugodt, csendes békesség áradt szét a szívemben, és az aggodalom legutolsó foszlányait is kiszorította onnan; annyira, hogy innentől, mintha az egész valaki másnak a gondja lett volna, nem az enyém, az ígéret oly mérhetetlenül gazdagon beteljesedett: „Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik” (Ézs 26,3). Az ezután következő, hosszú-hosszú évek során, amikor mindvégig az én hűséges Istenemre és Atyámra bíztam magamat a mindennapi ellátásommal, az otthonommal és az evangélium ügye miatti távoli országokba való utazásaimmal kapcsolatban, ez a békesség megőrizte szívemet az aggodalomtól. Így pedig a mikénteken és hogyanokon való őrlődés nem vonta el a lélek energiáját attól, hogy magasabb céloknak szentelhesse magát a Szent Szellem ereje által.

Az ilyen megtapasztalás lélektana valójában igen egyszerű. Ha valakinek valamilyen megoldatlan jogi bonyodalma van, mely nem hagy neki nyugtot, elmegy egy ügyvédhez, kinek hozzáértésében és tisztességében tökéletesen megbízik, az ő gondjaira bízza az ügyet, és megkönnyebbül, mert hisz abban, hogy dolgai immár a megfelelő kezekben vannak. Péter azzal buzdítja a szorongattatásban lévő szenteket, hogy lelküket (életüket) ajánlják a hű Teremtőnek, azt cselekedvén, ami helyes az Ő szemében (1 Pt 4,19); és ezáltal a szív elnyeri annak megnyugtató bizonyosságát, hogy minden rendben lesz. Hogyan is lehetne másként, amikor minden ISTEN rendeléséből történik?

Ézsaiás és Pál apostol egyaránt katonai hasonlatot használ ennek tanítására és magyarázatára. Ézsaiás egy olyan vidéket ír le, melyet kegyetlen ellenség hadserege árasztott el, a lakosság pedig védtelen otthonaikból a megerősített városba menekül. Amint beérnek a falak és kapuk védelmébe, a félelmet békesség váltja föl. „Erős városunk van, szabadítása kőfalként és bástyaként szolgál! Nyissátok ki a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, amely megőrizte hűségét. Akinek gondolata rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik. Bízzatok az ÚRban örökké, mert ÚR, az ÚR örök kőszálunk” (Ézs 26,1-4). Az a szó, hogy „gondolata”, lehet „képzelete” is. A legtöbb aggodalmunk nem a valós körülményeinkből származik, hanem olyan eseményekből, melyektől félünk, hogy megtörténhetnek; a képzelet szüleményei ezek. „Sok minden miatt aggódtam az életben, de legtöbbjük soha nem következett be.” A hit nem rémképekkel tölti meg a holnapot, a jövőt, hanem Istennel; és békességben van.

Pál apostol úgy tekint belső életünkre, mint arra a városra, ahová a félelem és az aggodalom be akar törni és rombolni akar; Isten békessége pedig az a helyőrség, mely megvédelmezi szívünket és gondolatainkat. Személyesen az Úr áll rendelkezésre, azaz itt van közel; forduljunk Hozzá, mondjuk el Neki a szükségünket, a nyomorúságunkat; adjunk hálát megszámlálhatatlan irgalmáért a múltban és a jelenben; és közelségének, hűségének, elegendő voltának érzete meg fog tölteni bennünket Isten békességével (Fil 4,5-7).”