A betakarás jelentősége – 1. (Lance Lambert)

Teljes PDF: Lance_Lambert_Covering1

Részlet: “Ma este a betakarás témakörét fogjuk megvizsgálni. Ez talán az egyik leginkább életbevágó téma, amit együtt tanulmányozhatunk. Kétségkívül vannak, akikben most felmerül: „Soha nem hallottam a betakarásról. Hol van szó betakarásról a Bibliában?” Pedig a betakarás, befedezés, illetve elrejtettség az egyik olyan témakör, amelyet a Biblia a legelejétől a legvégéig kifejezetten hangsúlyoz. Ebben a csodálatos 91. Zsoltárban látjuk ezt jól összefoglalva, mely valójában, mint azt sokan tudjátok, a 90-nek a folytatása. Ugyanaz a zsoltár, csak kettéosztották. Megfigyelhetjük, hogy a Zsolt 90,1-ben így kezdi: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre”. A Zsolt 91,1-ben pedig így szól: „Aki a Felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik”. Lehet, hogy soha nem gondoltunk erre úgy, mint betakarásra, de pontosan ezt jelenti. „Aki a Felséges rejtekében (az elrejtett, titkos, elfedezett, betakart helyen) lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik (marad, ott fog maradni)”. A Mindenható lesz az ő védelme, a Mindenható lesz számára a biztonság, a Mindenható lesz az ő oltalma, a Mindenható odaáll közé és minden ellenséges dolog közé. „Aki az Urat tette hajlékává; aki a Magasságos rejtekében lakozik”.

Védelem az ellenséges dolgoktól

A zsoltár mindenféle szörnyűségről beszél. Beszél az éjszakai rettenetről, az éjszaka szörnyűségeiről. Beszél ragályról, ami nem csak fizikai betegség, hanem szellemi kórság is lehet. Nagyon sok keresztény szenved szellemi kórságtól – azaz olyan betegségtől, olyan fertőzéstől, ami nem múlik el, ami folyton leveri őket. Úgy gondolhatják néha, hogy ez azért van, mert nekik ezen az úton kell járniuk, de ez nem így van – hanem azért, mert felfedték, kitakarták magukat. Isten Igéje világosan azt mondja itt, hogy nem fog jönni a dögvész vagy a csapás. „Nem kell félned sem a dögvésztől, amely a homályban (éjszaka) jár, sem pedig a döghaláltól, amely délben pusztít” (6. vers).

Ha valaki kicsit is ismeri a Keletet, tudja, hogy létezik egy bizonyos fajta járvány, egyfajta betegség, valamiféle fertőzés, mely órák alatt képes végigsöpörni egy-egy közösségen, és meg is tizedeli azt. Erről beszél itt a zsoltáros, ez az a „döghalál, amely délben pusztít”, amely hirtelen, minden magyarázat nélkül mindent elpusztít. A sátorodhoz közelítő csapásról beszél – „csapás sem közeleg sátradhoz”. Háborúról beszél – „ezren esnek el oldalad mellől és tízezren jobb kezed felől, hozzád nem is közelít”. Az egész zsoltár mindenféle ellenséges dologról beszél, olyanokról, amelyek Isten gyermekeit akarják támadni; amelyek Isten gyülekezetét akarják célba venni, hogy elpusztítsák. De nem ezt akarja ez a zsoltár hangsúlyozni. Nem az benne a lényeg, hogy a keresztényeket ellenséges erők veszik körül, hogy a keresztényeknek halálra kell rémülniük mindattól, ami körülöttük van. Az egész zsoltár lényege a betakarás. Hogy Isten gyermeke magasra tartott fejjel járhat; hogy Isten gyermeke bátran jöhet a legszentebb helyre Jézus vére által, azáltal az új és élő módon, ami Krisztus Maga. Ez ennek a zsoltárnak a lényege: a betakarás.

Ha kijövünk a betakarásból, az ellenséges erők azonnal ránk tehetik kezüket. Ha befedezve maradunk, biztonságban vagyunk. Nincs ennél fontosabb kérdés fiatal és idős hívőnek egyaránt, mint ez. Amikor megkérdezik tőlem, hogy szerintem mi az egyik leglényegesebb dolog, amit egy fiatal hívőnek tudnia kell, habozás nélkül megmondom: Hogyan legyél betakarva, és hogyan maradj betakarva mint Isten gyermeke. Ha idősebb hívő kérdezi meg, szerintem mi a legfontosabb dolog, amit tudnia kell, neki is egyenesen megmondom: Hogyan legyél betakarva. Számos alkalommal láttam emberek életét kisiklani. Mind azzal kezdődött, hogy felfedték magukat. Sokunkban megtalálható valamiféle ostobaság, arrogancia és elbizakodottság; bizonyosfajta érzéketlenség Isten dolgai és Isten útjai iránt. Megesik, hogy látjuk Isten tetteit, és nem értjük az Ő útjait; de emiatt végül elesünk. „Romlás előtt jár a gőg”; de gőgösek lehetünk úgy is, hogy nem feltétlenül vagyunk fennhéjázók más emberekkel szemben. Gőgösek lehetünk Istennel szemben is, mintha Istennek mindent fel kellene tárnia előttünk; vagy mintha jogunk lenne arrogáns és elbizakodott módon megmondani Istennek, mit tegyen. Ez az a felfuvalkodottság, mely a bukás előtt jár, és ez az a dolog, amiről beszélünk. Ismerek az Úr nagy szolgálói közül néhányat, akik az utolsó napjaikban kitakarták magukat.

Az ellenség célja

Az ellenségnek megvan a maga határozott célja Isten minden egyes gyermekével és Isten gyülekezetével szemben: az, hogy elérje, hogy felfedjük magunkat, hogy kijöjjünk a betakarásból, a fedezékből. Semmit sem tehet akkor, amikor Isten gyülekezete be van fedezve. Semmi sincs, amit a Sátán a gyülekezettel tehetne, hacsak Isten nem hagyja jóvá és nem engedélyezi. Ezért az ellenség egész terve, célja és stratégiája ebben a háborúban az, hogy kitaszítsa a gyülekezetet a betakarásból, hogy az védtelenül felfedje, kitakarja magát; távol kerüljön a biztonságtól. Akkor az ellenség jöhet és lerombolhatja. Pontosan ez a stratégiája Isten gyermekeivel szemben is. Minden mesterkedése arra irányul, hogy Isten gyermekét észrevétlenül olyan helyzetbe taszítsa, hogy kijöjjön a fedezékből, a betakarásból; hogy megpróbáljon ő maga szembeszállni az ellenséggel – az pedig pontosan tudja, hol találjon fogást a legjobbjainkon is.

A későbbiekben megvizsgálunk néhány nagyon jó példát az Ószövetségből és majd az Újból is; de most hirtelen Dávid jut az eszembe. Akkor jött ki a betakarásból, amikor nem ment el a háborúba az embereivel. Nem volt ott mint fej, amikor ott kellett volna lennie. Otthon maradt, és ezzel kijött a fedezékből. Miközben ebben a helyzetben volt, lehet, hogy azt gondolta magában: „Olvasni fogom az Igét. Csodálatos csendességet fogok tartani az Úrral.” Fel is ment a háztetőre, hogy ott áhítatot tartson és elmélkedjen, de nem volt betakarva. (Tehát beszélhetünk szellemi dolgokról úgy is, hogy közben mégis fedetlenül vagyunk, ha Isten akaratán kívül vagyunk.) Ott pedig meglátta Betsabét, és az aljas gondolat, hogy őt megszerezze, férjét pedig meggyilkolja, gyökeret vert a szívében. Honnan származhatott egy ilyen alávaló és ocsmány gondolat, ha nem a Sátánból eredt? Az volt a célja, hogy tönkretegye Dávidot és Isten minden munkáját Isten népében. Csodálatos az, hogy Isten pontosan értette, ki van az egész mögött, és az is csodálatos, hogy Dávid végül visszakerült a betakarásba, és azt mondta: „Boldog, kinek bűne meg van bocsátva, vétke elfedezve” (Zsolt 32,1).

Létfontosságú a betakarás. Ezért van, hogy az efezusi gyülekezethez írt levelében – amely, azt hiszem, valamennyiünk szerint a kinyilatkoztatás csúcspontja az Újszövetségben – Pál apostol az utolsó szavaiban visszatér a befedezésnek erre az egész kérdésére az után a hatalmas kinyilatkoztatás után. Talán nem gondolunk erre úgy, mint befedezésre, de ez pontosan az: „Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét”. Egyetlen rés se maradjon ki, tetőtől talpig legyetek betakarásban! Van valami Krisztusból lényünk minden része számára. Nagyon érdekes, hogy valójában nem csak egyénekhez szól itt, hanem az egész gyülekezehez beszél. Azt mondja mindnyájunknak: „Vegyétek föl az Isten teljes fegyverzetét együtt! Meglássátok, hogy Krisztus a sisak, hogy Ő a mellvért (a páncél), Ő a deréköv, hogy Ő a saru a lábatokon, hogy Ő a hit pajzsa, hogy Ő a kard a kezetekben.” Ezt jelenti a betakarás.”

Tovább a teljes PDF-re: Lance_Lambert_Covering1

Megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2021. november 24-én

PDF: 2021-11-24-Radu_Gavrilut_Megtartani_a_Szellem_egyseget

Miercuri 24 noiembrie 2021 – YouTube

A következőt kérdezte valaki: „Miként lehet »megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében«, úgy, hogy közben ne legyünk megalkuvók, amikor kapcsolatban vagyunk olyanokkal, akik másként gondolkoznak?” Ez nagyon jó kérdés, de mikor a Biblia azt mondja: „őrizzétek meg a Szellem egységét”, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy bizonyos dolgokban, bizonyos véleményekben egyetértünk, hanem ez a Szellem egységét jelenti. A Szellem egysége pedig annyira fontos, hogy ha elutasítanánk valakit, akit pedig az Úr elfogadott, az Úr nagyon megharagudna emiatt.

Az Efézus 4-ben a 3. vers ezt mondja: „igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében”, és ezután következik a 4, 5, 6. vers, ahol azokról az alapdolgokról van szó, amiből ki kell indulnunk. Ezek a dolgok jelentik az alapját annak, amiből kiindulva ezt a közösséget valakivel fenntarthatjuk. Testvérek, ha csak ezek a dolgok azok, ami által közösségünk van valakivel, ez elég ahhoz, hogy közösségünk legyen. És erre a közösségre építhetünk. Ez pedig nagyon nehéz! Mert mindenki a saját nézőpontját, a saját elképzeléseit akarja érvényesíteni; és ezt nem is tudjuk fenntartani senkivel, csakis erről az alapról kiindulva. De ez az alap nagyon fontos! Mert sokszor mondja a Biblia: „fogadjátok be egymást, ahogy Isten is befogadott titeket Krisztusban”. „Bocsássatok meg egymásnak”, „fogadjátok el egymást”. Tehát nagyon sok minden van, ami összeköt egymással, és ezek nagyon fontosak. És hiszem, hogy Isten úgy helyezett minket egymás mellé, hogy szükségünk legyen az ajándékokra, ami a többiekben van, hogy egymás épülésére legyünk. Nem nélkülözhetjük őket. Ez nagyon fontos.

A laodiceai gyülekezet jutott ma eszembe. Azt hiszem, mindenki úgy gondolkozik, hogy igen, ez a laodiceai gyülekezet nagyon problémás volt, de engedjétek meg, hogy azt mondjam, hogy ha olvassuk a Jelenések könyvét, a 2. és 3. fejezetben egyszer csak már nem említi a „gyülekezet” szót, csak az utolsó fejezetben. Tudjátok miért? Én úgy gondolom, hogy azért, mert a helyzet annyira súlyos lett. Már nincs az, ami volt. Ha ma szétnézünk, valami szokatlant látunk. Tehát ez a laodiceai gyülekezet rossz állapotban volt. És ebben a gyülekezetben az volt nyilvánvaló, hogy nincs valóság. De az Úr nem fordult el tőle, hanem azt mondta: „ímé, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.” És hogy a szavai bátorítóak, ez is nyilvánvaló, mert azt mondja: „Végy Tőlem tűzben megpróbált aranyat!” „Végy Tőlem fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látszódjék ki szégyenteljes mezítelenséged!” „Végy Tőlem szemgyógyító írt, hogy láss!”. Testvérek, ezek a szavak nekünk szólnak. A megpróbált, megtisztított arany a mennyei természetről szól. Mi azt gondoljuk, hogy egyes testvérek meg vannak próbálva, mi pedig nem. Sor kerül ránk is. Az nem lehet, hogy keresztülmegyünk ezen az életen, és ne lássunk meg bizonyos dolgokat.

A körülöttünk levő dolgok megrendülnek. Észrevettétek? Jött hozzánk egy testvér, aki elmondta, hogy egy olyan gyülekezetben volt, ahol kétszázötvenen voltak, és az imaórákra most öt ember jár. Tehát a dolgok meginogtak. Mert nem mindig könnyű szembe menni az árral. Láttuk, hogy nagy a nyomás, minden csupa hazugság, minden csupa keveredés és zűrzavar, ami nyomást helyez ránk. Tudjátok miért van mindez? Ez miértünk van, nem a világért. A világ, látjátok, megy a maga útján. Mindez miértünk van! Hogyan viszonyulunk mi ezekhez? Megtanuljuk-e ezekből a helyzetekből mindazt, amit meg kell tanulnunk? Egyszer elmondtam, hogy mikor John Saunders megtudta, hogy rákos, a gondolkozásában egy csomó minden automatikusan megváltozott. Előző nap megnézte egy kétrészes sorozat első részét, és másnap a második részt már nem nézte meg. Nagyon foglalkoztatták az építkezésben alkalmazott faszerkezetek, ez volt a szenvedélye, az utcán járva is nézte és csodálta ezeket. Miután megtudta, hogy rákos, már nem érdekelték ezek a dolgok. Ott van a valóság a mi életünkben? Van-e arany? Tűzben megpróbált, megtisztított arany?

Mikor az Egyesült Államokban jártam, elmeséltem pár dolgot, mert kíváncsiak voltak a testvérek, miként élünk mi itt, mert ott sok mindent lehetett hallani, hogy Romániában milyen katasztrofális állapotok uralkodtak akkoriban. Elmeséltem nekik, és miután elmondtam, sajnálkozni kezdtek rajtunk. De azt mondtam, hogy ne sajnálkozzanak, mert csak aki méltó, az lesz megpróbálva. Ha ma Isten megkímél bennünket, tudjátok miért van ez? Mert gyengék vagyunk. Ezért kímél bennünket az Úr. De a salaknak fel kell jönnie a felszínre. Nekünk nem kell naivaknak lennünk, és azt hinnünk, hogy ó, minden jó lesz, és jól lesz dolgunk. Tudjátok meg, hogy lesznek megpróbáltatások, nem olyanok, mint most, hanem sokkal nagyobbak. Felkészülteknek kell lennünk. Imádkozzunk, hogy az Úr változtassa meg a gondolkozásmódunkat! Ne várjuk azt, ahogy az 1Thesszalonikában van, 5,3: „amikor ezt mondják: békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájuk”. Miért jöjjenek mi reánk ilyen szomorú dolgok, mert nem számítunk rá, hogy az Úr meg akarja próbálni, meg akarja tisztítani az aranyat. El akarja távolítani a salakot! Azt akarja, hogy valóság legyen az életünkben az, amit mondunk. Hogy az emberek láthassák, hogy valóság az, amit mondunk, nem csak szavak.

Tudjátok, mit mondott Kit testvér? Egyesek elmentek tőlük a gyülekezetből, és mikor elváltak egymástól, volt, aki örült, mások számára meg fájdalmas volt. Ő pedig azt mondta, hogy amikor egy végtagot levágnak, a test szenved, de a levágott tag nem érez semmit.

Testvérek, az Úr munkálkodjon az életünkben, hogy olyan emberek legyünk, akik megértik az időket, akik tudják, mi vár ránk. Imádkozzatok azért minden időben, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek. Imádkozzatok, ne várjátok meg, hogy a dolgok megtörténjenek veletek, imádkozzatok már előre. A mi imádságunk ez kell, hogy legyen, hogy az Úr készítsen el bennünket.

Bizonyára, ahogy a testvérnő is elmondta az imént, az Úr vele volt, gondot viselt róla, és minden helyzetben ott volt az Úr, de mégsem volt könnyű, mert olyan helyzeteken megyünk át, ahol még nem jártunk. De hű az Úr, és hű is lesz, ahogy sok helyen találjuk a Bibliában, hogy Ő hű maradt mindvégig. Tehát ez a helyzet most, mikor mi élünk. Ő alaposságot kíván, hogy meg legyünk vizsgálva, hogy megláthassuk azokat a dolgokat, amelyeket Ő meg akar változtatni az életünkben. Az Úr legyen irgalmas hozzánk és munkálkodjon az életünkben.

A nép nevében történő imádság + Az Úr öröme a mi erősségünk (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2021. január 10-én

PDF: 2021-01-10-radu_gavrilut_a_nep_neveben_torteno_imadsag-az_ur_orome_a_mi_erossegunkLetölt

Egy testvér kérdésére válaszolok az olyan imádsággal kapcsolatban, amikor egyes emberek azonosították magukat a néppel. Ha megnézünk erre néhány bibliai példát, azt látjuk, hogy ezeknek az embereknek a személyes élete rendben volt, mégis, amikor megvallották a bűnöket az Úr előtt, úgy tették azt, mintha a saját bűnüket vallották volna meg.

Lehet, hogy most azt gondolja valaki, mi nem vagyunk olyanok, mint mások. De szeretném megkérdezni: van itt valaki, aki ne járult volna hozzá a kereszténység ilyenforma hanyatlásához, amit ma tapasztalunk? Megállapítjuk másokról, hogy ezek ilyenek meg olyanok, azok meg még rosszabbak – és nem látjuk, hogy nekünk is megvan a magunk része a dolgok ilyen alakulásában, amit ma látunk. Ha tehát közben akarunk járni a mai állapotok és a mostani kereszténység miatt, nem állhatunk félre úgy, mintha mi vétlenek volnánk. Megvan nekünk is a magunk része. Ha közbenjárunk, hogy az Úr munkálkodjon, és szeretnénk, hogy Ő munkálkodjon, akkor látnunk kell, hogy nekünk is megvan a részünk abban, hogy ez a helyzet alakult ki, ami ma van.

Akik az Ószövetségben így imádkoztak, mint ahogy Ezsdrás, Nehémiás, Dániel és Mózes is közbenjárt, azok már azelőtt, hogy az Úr a szívükre helyezte volna ezt a terhet, olyan emberek voltak, akik teljesen átadták az életüket az Úrnak. Van, aki úgy van vele, elég neki a maga baja. Egyesek, akiknek sok gondjuk van, mondtak már nekem ilyet: „Van neked elég terhed, nem teszem még én is az enyémet a te válladra!”; de nem gondolkoznak helyesen, mert például Ezsdrásról, aki így imádkozott, ezt olvassuk az Ezsd 7,6.8-10: „ez az Ezsdrás eljött Babilóniából. Ő írástudó volt, jártas Mózes törvényében, amelyet az ÚR, Izráel Istene adott. A király teljesítette minden kérését, mivel rajta nyugodott az ÚRnak, Istenének a keze. Ezsdrás az ötödik hónapban, a király uralkodásának hetedik esztendejében érkezett meg velük Jeruzsálembe. Ugyanis az első hónap első napján határozta el, hogy eljön Babilóniából, és az ötödik hó első napján érkezett Jeruzsálembe Istenének rajta nyugvó jóakaratából. Mert Ezsdrás erős szívvel törekedett arra, hogy kutassa és megcselekedje az ÚR törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és végzéseket.”

És mert ez a vágy volt a szívében, hogy betöltse az Úr törvényét, és tanítsa Izráelben a rendelkezéseket és végzéseket, Isten megáldotta őt. Ha azonban a kezünk tele van mindenfélével, és egyéb dolgokkal vagyunk elfoglalva, akkor a mi problémáink is nagyok; és ha nem tanultuk meg az Úrra vetni a terheinket, bármi legyen is az – aggodalmaskodás, nehéz helyzetek –, akkor az Úr nem tud a szívünkre helyezni az Ő népével kapcsolatos terheket. Megvannak nekem az én terheim, mi szükségem még a nép bajaira is! Mit érdekel engem a szomszédban levő gyülekezet – lehet, hogy még örülök is, ha történik velük valami! De szégyelljük magunkat, ha így gondolkozunk, mert akik testvérek, akármilyenek legyenek is, azok mindnyájan testvéreink.

Ezsdrás tehát így járt el ebben a helyzetben; és eljött Babilóniából Jeruzsálembe, Isten megáldotta, ő pedig elkezdte tanítani a népet. Ekkor kezdte maga köré gyűjteni mindazokat, akik félik Izráel Istenének igéjét a rabság fiainak bűne miatt. És Ezsdrás az esti áldozatig veszteg ült, és bánkódott. „Az esti áldozatkor pedig fölkeltem lesújtottságomból megszaggatott ruhámban és köntösömben, térdre estem, és kiterjesztettem kezemet az ÚR, az én Istenem felé. Így szóltam: Én Istenem, szégyellem és pironkodom fölemelni arcomat tehozzád, mert álnokságaink átcsaptak fejünk fölött, és vétkünk egészen az égig növekedett!” (Ezsd 9,5-6).

Látjátok, milyen szép imádság! Isten így munkálkodik. Ez az Ő munkamódszere, hogy felhasznál embereket, akik által elkezd munkálkodni. Pontosan ezt látjuk Nehémiás, Ezsdrás, Dániel életén keresztül, hogy Isten először valamilyen terhet, egy erős vágyat helyez valakinek a szívére, és így munkálkodik tovább. Ez tehát nem bonyolult, de meg kell fizetni az árat, hogy ilyen életünk legyen, és másokért éljünk.

A másik kérdés: Miért van az, hogy sok hívő számára a keresztény élet nem nyújt megelégedést? Emlékszem az egyik testvérnőre, akinek, miután férjhez ment, több gyermeke született (ő mesélte el ezt). Férjhez menetele előtt nagyon szeretett olvasni; valószínűleg nem keresztény könyveket. Teljesen bele tudott merülni az olvasásba. Miután férjhez ment, folytatta ezt a szokását. A gyermekek kérték: „Anya, gyere!” „Menjetek a dolgotokra, hagyjatok békén, hadd olvassak!” De lassacskán ráébredt: „Várjunk csak, az én helyzetem megváltozott. Már nem vagyok az, aki voltam, és meg kell változnom!”

Láttatok már kisborjút, amelyik kiszabadul az istállóból? Olyan boldog, úgy szaladgál. Nem tudja, hogy egy napon jön a gazda, és igát helyez a nyakára. Vége a szaladgálásnak. A tökéletes megelégedés az, hogy a mi Gazdánk szívét elégítsük meg. Nem olyan egyszerű, hogy az Úrban megelégedést találjunk anélkül, hogy természetes vágyainkat teljesítette volna!

1Mózes 17,1: „Mikor Abrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelent neki az ÚR, és azt mondta: Én a mindenható Isten (Él-Saddáj; „aki önmagában elegendő”, a mindenre elégséges Isten) vagyok, járj énelőttem, és légy tökéletes.” Kilencvenkilenc éves korában tudott a mindenre elégséges Isten megjelenni Ábrahámnak, és előhozni azokat a dolgokat, melyekről nemrég beszéltünk. Én vagyok a mindenre elégséges Isten! Tehát meg kell ismernünk a mindenre elégséges Istent. Ő az, aki mindenre elégséges.

Sokan beszélnek így: X testvér azért ilyen, mert nincs közössége testvérekkel. Testvérek, ez nem igaz! Életbevágóan fontos, nagyon fontos a közösség, de mielőtt közösségünk lenne a testvérekkel, tisztában kell lennünk azzal, hogy mi olyanok vagyunk, mint a rabszolgák; a rabszolga pedig gazdája kezének jóindulatától függ. Velünk nem történhetnek váratlan dolgok. Minket nem kell, hogy lesújtson az, hogy ki mit mond vagy tesz, mert meg kell ismernünk a mindenre elégséges Istent. És ha megismertük a mindenre elégséges Istent, akkor azt tesszük, hogy eljövünk ide, és megosztjuk egymással, amit megtanultunk. Senkire nem panaszkodhatom, mert a rabszolgának egyedül a gazda keze számít. Ha a gazda keze ki van nyújtva feléje, akkor ő elégedett.

Én azzal az Istennel vagyok elégedett, Aki ott van a másikban, és nem magával az adott személlyel. Mert olyanok vagyunk, hogy lassan, az évek során tanulunk meg bizonyos leckéket. Valaki mostanában kérdőre akart vonni; a válaszomat akarta hallani bizonyos régmúltbeli döntéseimmel kapcsolatban. Csak annyit válaszoltam: Azt hiszem, ma másként tenném. Úgy hiszem, hogy most másképp gondolkozom, mint akkor. De amikor olyan voltam, úgy gondolkoztam.

Tehát, mire az a kisborjú megnő, sok szenvedés által megtanulja, hogy hasznosnak kell lennie a gazdája számára. Én nem csak azért lettem megváltva, mert Isten nem akarja, hogy a pokolra jussak. Természetes, hogy nem akarja, hogy a pokolra kerüljek, de Isten azt akarja, hogy én Neki szolgáljak. Ő nem csak annyit akar, hogy megvált engem, és mivel ez megtörtént, most már nyugodtan ülhetek, és tehetem a saját dolgaimat, élhetek a saját kedvteléseimnek, és ha esetleg még van időm, olvasom a Bibliát, elmegyek a testvérekhez. Ez nem így van. Az én örömöm az, hogy közeledjek Istenhez. Az első dolog, amit meg kell látnunk, hogy teljes megelégedést az az élet ad, ha az Úrnak szolgálunk. Teljesen másként, mint amit az az élet tud adni, amilyet ma élek. Ma elégedetlen vagyok ezzel, elégedetlen vagyok azzal… Egy lány elment innen a gyülekezetből, mert szétnézett, és látta, hogy itt már nincs egyetlen elérhető fiú sem. Mit keresnivalója van itt? Máshová kell mennie. De nem ment máshová, hanem elment a világba. És lehet, hogy élete végéig ezzel a gondolattal marad, hogy Isten nem adta meg neki, amit kért. Isten tudja, hogy mit adjon neked, de ha nem láttad meg benne a mindenre elégséges Istent, akkor persze, hogy elégedetlen vagy. Elégedetlen vagy X-szel, elégedetlen vagy Y-nal és Z-vel, és így telik az életed. Ez nem helyes. Ha nem találtunk az Úrban teljes megelégedést, akkor nem vagyunk jó úton. Valami nincs rendben az életünkben. Meg kell változnunk, kell, hogy történjen valami.

Emlékszem, hogy elmentem egyszer valahová, ahová azután mentem egyszer, kétszer, háromszor, és végül rájöttem, hogy nem fordulhatok vissza. Láttam, hogy az Úr készítette ezt az utat nekem, és nem léphetek vissza. Ha olvastátok Pálnak az életét, láthattátok milyen élete volt. Rövid élete volt, de olyan élet, amely gondolom, hogy nagyon elhasználta őt. Egész életében nem volt nyugodalma. És mégis, nagyon nagy öröme volt. Az a belső öröm, a megelégedettség öröme, annak az öröme, hogy az Úrnak szolgálok. Az az öröm, amikor az Ő arca ragyog felettem – ez mindennél több!

Az a megelégedés, amit ez a földi élet ad, időleges, mulandó. Örülünk sok mindennek: hogy Isten munkálkodik; boldogok vagyunk, hogy a családunk rendben van, a munkahely is rendben van, minden jól megy. De testvérek, az ÚR ÖRÖME A MI ERŐSSÉGÜNK! Ha nem ismertem meg ezt, akkor lehet, hogy még vannak dolgok, amelyekről azt gondolom, hogy ha azok meglennének, akkor boldogabb, megelégedettebb lennék. Nem lennél megelégedett! Vegyük például a házasságot – ne mondja senki, hogy az elejétől megtanulta, hogy másoknak éljen! Mert magunkra gondolunk, azt gondoljuk, hogy boldogabbak leszünk. Én is így gondoltam. De az öröm, hogy másokért éljünk, hogy tudjuk adni magunkat másoknak, hogy örömmel el tudjuk fogadni az igát… igen, van öröm ebben, van öröm abban, hogy láthassuk a mi Gazdánk megelégedését, nem csak most, hanem az elkövetkező időkben is, mikor az Ő arca ragyogni fog, és mikor meglát minket, mosolyogni fog. Az Úr munkálkodjon a mi életünkben.

Isten békessége – G.H. Lang

Részlet G.H. Lang: Anthony Norris Groves, Saint and Pioneer c. könyvéből, 82-83. old.

„A méz édes ízét csak az értékelheti, aki megízleli, Isten békességét pedig az, aki élvezi. Egy dolog békességben lenni Istennel az Úr Jézus Krisztuson keresztül, megbékélvén a kereszten ontott vére által; és egy másik, rákövetkező tapasztalat Isten békességét magunkénak tudni, mely megőrzi szívünket az aggodalomtól (az első: Róma 5,1, a második: Fil 4,6-7). Sokan, akiknek megvan az első, nem rendelkeznek a másodikkal.

Az aggódás abból ered, hogy az ember úgy érzi, illetve attól fél, hogy nincs meg a képessége, vagy megfelelő erőforrása ahhoz, hogy a jelenlegi vagy rá váró körülményekkel szembe tudjon nézni. Isten tudja Magáról, hogy minden bekövetkező eseményt tökéletesen meg tud oldani, ezért a szíve örökösen és töretlenül nyugodt marad. A hívő ember kiváltsága, hogy ugyanezt a belső békességet élvezze, és ez a hatalom és erő egyik alapvető összetevője is. A nyugtalanság és a félelem felmorzsolja a szellemi erőt. Hogyan tehetünk akkor szert Isten gyermekeiként Isten békességére? Hasznos lehet, ha megosztom saját tapasztalatomat.

Negyvenegy évvel ezelőtt, huszonnégy évesen üzleti ügyekkel foglalkoztam. Olyan helyzetben voltam, amelyben egy kellően szorgalmas és ügyes fiatalember, amennyiben ennek a világnak akart volna élni és nem az örökkévalóságnak, remek és felettébb jövedelmező állásra számíthatott. Ettől a korlátoltságtól azonban Isten, az Ő hatalmas kegyelméből, már megmentette a szívemet. Egy napon pedig, hirtelen ért világosságban megláttam, hogy az üzletkötések során van egy olyan rendszeres ügylet, amelyet sem kihagyni, sem Isten szentségével összeegyeztetni nem lehetett. Heteken keresztül forgattam gondolataimban ezt a dolgot, és kerestem az Igében a választ. A Kolossé 3,17-ből megtudtam, mit kell tennem: „Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úrnak, Jézusnak nevében tegyetek, s közben adjatok hálát őrajta keresztül Istennek, az Atyának.”

Helyzetemet tekintve arról volt szó, hogy közvetetten támogatom-e a szeszesital-forgalmazást azzal, hogy tűzkár elleni biztosításukat intézem, a szívem pedig azonnal szólt: Nem fogsz abba a züllött csapszékbe odamenni, abba a sikátorba, amelyet felmértél három héttel ezelőtt, ahol a pokol felé segítenek férfiakat és nőket idő előtt odaérni, és azt mondd annak a szerencsétlen, felpuffadt csaposnak, hogy „az Úr Jézus nevében jöttem, hogy elintézzük, hogyan lehet újjáépíteni ezt a helyet, ha leégne, hogy ön tovább folytathassa ezt a tevékenységét, és hálát adok Istennek, az Atyámnak, hogy ezt megtehetem!”

Két út állt előttem: vagy kioltom a lelkiismeretemet, és ezáltal elveszítem az Istennel való közösségemet, vagy elveszítem a földi javakat illető kilátásaimat. Nem volt félretett pénzem. Fiatalságomtól fogva, Istennek hála, úgy neveltek, hogy mértékletesen éljek, és bár a fizetésem nem volt magas, bőven meghaladta a szükségleteimet, a fennmaradó összeget pedig mindig továbbadtam. Hiszen a szegények mindig körülvesznek, az evangélium munkája mindig támogatást igényel, és a szívem mennyhez való ragaszkodása kárt szenvedett volna, ha a földön gyűjtök kincseket. Az élet dolgaival tehát minden hónapban frissen nézhettem szembe a fizetésemmel és Isten ígéreteivel.

Ez az egész ügy és annak várható következményei természetesen komoly gondok forrását képezték; azonban még meg sem száradt a tinta az aláírásomon a felmondólevélen, amikor valami mindent átható, nyugodt, csendes békesség áradt szét a szívemben, és az aggodalom legutolsó foszlányait is kiszorította onnan; annyira, hogy innentől, mintha az egész valaki másnak a gondja lett volna, nem az enyém, az ígéret oly mérhetetlenül gazdagon beteljesedett: „Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik” (Ézs 26,3). Az ezután következő, hosszú-hosszú évek során, amikor mindvégig az én hűséges Istenemre és Atyámra bíztam magamat a mindennapi ellátásommal, az otthonommal és az evangélium ügye miatti távoli országokba való utazásaimmal kapcsolatban, ez a békesség megőrizte szívemet az aggodalomtól. Így pedig a mikénteken és hogyanokon való őrlődés nem vonta el a lélek energiáját attól, hogy magasabb céloknak szentelhesse magát a Szent Szellem ereje által.

Az ilyen megtapasztalás lélektana valójában igen egyszerű. Ha valakinek valamilyen megoldatlan jogi bonyodalma van, mely nem hagy neki nyugtot, elmegy egy ügyvédhez, kinek hozzáértésében és tisztességében tökéletesen megbízik, az ő gondjaira bízza az ügyet, és megkönnyebbül, mert hisz abban, hogy dolgai immár a megfelelő kezekben vannak. Péter azzal buzdítja a szorongattatásban lévő szenteket, hogy lelküket (életüket) ajánlják a hű Teremtőnek, azt cselekedvén, ami helyes az Ő szemében (1 Pt 4,19); és ezáltal a szív elnyeri annak megnyugtató bizonyosságát, hogy minden rendben lesz. Hogyan is lehetne másként, amikor minden ISTEN rendeléséből történik?

Ézsaiás és Pál apostol egyaránt katonai hasonlatot használ ennek tanítására és magyarázatára. Ézsaiás egy olyan vidéket ír le, melyet kegyetlen ellenség hadserege árasztott el, a lakosság pedig védtelen otthonaikból a megerősített városba menekül. Amint beérnek a falak és kapuk védelmébe, a félelmet békesség váltja föl. „Erős városunk van, szabadítása kőfalként és bástyaként szolgál! Nyissátok ki a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, amely megőrizte hűségét. Akinek gondolata rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik. Bízzatok az ÚRban örökké, mert ÚR, az ÚR örök kőszálunk” (Ézs 26,1-4). Az a szó, hogy „gondolata”, lehet „képzelete” is. A legtöbb aggodalmunk nem a valós körülményeinkből származik, hanem olyan eseményekből, melyektől félünk, hogy megtörténhetnek; a képzelet szüleményei ezek. „Sok minden miatt aggódtam az életben, de legtöbbjük soha nem következett be.” A hit nem rémképekkel tölti meg a holnapot, a jövőt, hanem Istennel; és békességben van.

Pál apostol úgy tekint belső életünkre, mint arra a városra, ahová a félelem és az aggodalom be akar törni és rombolni akar; Isten békessége pedig az a helyőrség, mely megvédelmezi szívünket és gondolatainkat. Személyesen az Úr áll rendelkezésre, azaz itt van közel; forduljunk Hozzá, mondjuk el Neki a szükségünket, a nyomorúságunkat; adjunk hálát megszámlálhatatlan irgalmáért a múltban és a jelenben; és közelségének, hűségének, elegendő voltának érzete meg fog tölteni bennünket Isten békességével (Fil 4,5-7).”

Gondolatok a vezetésről (Jessie Penn-Lewis)

Eredeti: Hints on Guidance

„Mert akiket Isten Szelleme vezet, azok Isten fiai. Hiszen nem a rabszolgaság szellemét kaptátok ismét a félelemre, hanem a fiúság szellemét, mely által kiáltjuk: „Abba, Édesatyánk!” (Róma 8,14-15, Konkordáns fordítás).

„Mihelyt pedig fiakká lettetek, kibocsátotta Isten az Ő Fiának Szellemét a szíveinkbe, aki így kiált: „Abba! Édesatyánk!” (Gal 4,6; Kf.)

Mindannyian megkapjuk a gyermekség szellemét, amikor a Szent Szellem a szívünkbe költözik, s ez annak mértékében mélyül egyre inkább, amennyire a régi életet annak minden szolgai félelmével a kereszthez hozzuk és Krisztus halálába helyezzük; azt mondhatjuk tehát, hogy a Szent Szellem vezetése azoké, akik egyre inkább kisgyermekké lesznek. Mindaddig, amíg a feltámadott Úrral egységben, Jézus Szellemének folyamatos áradását kapjuk, egyre inkább megtanulunk gyermekekként az Atyával járni – hűséges Szellemétől való függésben, amellyel kicsinyeit vezeti, és akaratában megtartja.

A Szent Szellem soha nem indít az írott Igével ellentétes dolgokra; az Igében és az Isten gyermekében lévő Szellem mindig összhangban van.

A Szellem tanúbizonysága mindig a miénk, ha Isten akaratában járunk. Képesnek kell rá lennünk gyorsan felismerni az Ő pecsétjét, amikor leteszteljük minden egyes lépésünket, és ébernek, hogy a legelső gyanús jelre engedelmeskedjünk, amely azt sejdíti, hogy nem az Ő akarata szerint mozdultunk. A Szellemnek mindig határozott célja van az iránymutatásaival, és nem pazarolja fölöslegesen sem az idejét, sem az erejét azoknak, akiket vezet.

Nem helyénvaló, ha tévedhetetlenül meg vagyunk győződve minden egyes lépésünkről a vezetést illetően. Jobb csendesen járni Istennel, és hagyni, hogy Ő a Maga által választott módon bizonyítsa be másoknak, mennyire gyakorlott kézzel bánik velünk.

Ha Isten megmutatta nekünk a ránk vonatkozó tervét, vigyázzunk, hogy ne mi határozzuk meg az időzítést, se ne feltételezzük, hogy minden azonnal megvalósul. Ne feledjük, hogy tévedhetünk a terv valós mibenlétét illetően, és könnyen anyagiasíthatjuk, ami pedig szellemi.

Óvakodjunk „szövetségkötés” címén üzletelni Istennel! „Ha Te…, akkor én..!” A későbbiekben az ilyen szerződés megbilincselheti a lelket, és nem lesz képes felismerni Isten friss kijelentéseit. Ő annyit ígért, hogy mindig csak a következő lépést mutatja meg.

Sohase féljünk elismerni, ha hibáztunk! Isten Szelleme ott lakozik, ahol becsületes őszinteség van. Hiszen csak cserépedények vagyunk, a Szellem vezetése pedig oly könnyen ellenőrizhető. Sokkal jobb rájönni, hogy tévedtünk, mint hogy szégyent hozzunk Istenre azzal, hogy olyasmit tulajdonítunk Neki, amit mi csináltunk, félreértésből.

Ne várjunk különleges vezetésre, amikor csak Isten írott Igéjét kell ismernünk! Az Apostolok cselekedeteiben megvalósulva láthatjuk a Szellem hatalma alatti és az Istennek teljesen átadott élet általános alapelveit; Pál apostol leveleiben pedig a Szellem gondolatainak a mindennapi élet gyakorlati részleteire kiterjedő alkalmazását figyelhetjük meg. Szorgalmasan kutassuk az Írásokat, és a kapott világosságnak megfelelően azonnal engedelmeskedjünk is.

Beleeshetünk abba, hogy annyira meg akarjuk tudni, hogy „Mi Isten akarata?”, hogy közben elmulasztjuk megtenni azt. Ha teljesen átadtuk az életünket Neki, bízhatunk benne, hogy akarata szerint fogja bennünk munkálni tervét óráról órára, nekünk csak az adott pillanat feladatainak kell teljes szívből nekifeszülnünk (Fil 2,13).

Istennek ne csak az indítására, de a visszatartására is figyeljünk! „De Jézus Szelleme nem engedte őket” (ApCsel 16,7). A „hang” csak akkor hallatszik majd, ha „elhajolsz” (Ézs 30,21): ha egyenesen az Ő akaratának ösvényén járunk, Atyánk ezt mosollyal nyugtázza, és a szívünk békességben van.

Az írott Igét a Szellemnek kell megvilágosítania számunkra. Ha a saját gondolatainkkal telve közelítjük meg, a saját elképzeléseinket fogjuk beleolvasni is. Alázattal várjunk Istenre, hogy a saját könyve értelmezését nekünk kijelentse.

Soha ne kapkodjunk! Mindig van idő mindarra, ami Isten akaratában szerepel. Az egyik nap várakozása fényt deríthet olyasmire, amiből kiderül, hogy milyen közel voltunk hozzá, hogy valami súlyos hibát kövessünk el. Az Istennel való járás igen lassúnak tűnik, hatásaiban azonban nagyon is erőteljes, mert nincs benne kárba veszett energia.

A teljesen Isten hatalma alatt lévő lelkeknek a Szent Szellem mély nyugodalmat ad minden dologban, amely egyetértésben van az Ő gondolataival. Legbiztosabb, ha soha nem hozunk meg olyan döntést, amellyel kapcsolatban nincs tökéletes békessége a szívünknek és gondolatainknak.

VEZETÉS NEHÉZ IDŐKBEN

1. Határozottan bízzuk a különleges nehézséget Istenre! „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsolt 37,5).

2. Erős hittel kapaszkodjunk Isten hűségébe, sosem feledve, hogy Ő az Atya, és mint ilyen, mindig képes gyermekét vezetni. „Aki Isten elé járul, hinnie kell (…) és megjutalmazza azokat, a kik Őt keresik” (Zsid 11,6).

3. Figyeljünk rá, hogy minden személyes elképzelésünket őszintén, szívből letegyük, és készek legyünk rá, hogy Isten úgy vezessen, ahogyan Ő látja jónak. „Az igazságszeretőket becsületességük vezeti” (Péld 11,3).

4. Isten akarata minden útmutatásának a jelenlegi világosságunk (megértésünk) szerint engedelmeskedjünk!

5. Bízzunk a Szent Szellemben, hogy Ő adjon nekünk ép és józan gondolkodást, és így vizsgáljuk meg az adott nehézséget minden szemszögből; elsőként, hogy miképpen érinti Isten királyságát, másodikként, hogyan érinti a mások iránti feladatainkat, harmadikként pedig, hogy hogyan érint minket (Zsolt 25,9).

6. Hagyjuk az egészet az Úrra, annak nyugodt bizonyosságával, hogy Ő munkálkodik, mi pedig közben végezzük el a következő előttünk álló feladatot (Zsolt 32,8; Mt 9,28-29).