A szellemi oltalom – „Saját erősségetekből ki ne essetek” (2Pt 3,17) – Lance Lambert

A keresztények többsége által figyelmen kívül hagyott témáról szeretnék most beszélni. Ez pedig a következő: „Hogyan kerülünk és maradunk Isten oltalmában, Krisztus befedezésében egyes hívőként és egész gyülekezetként”?  A Sátán célja és stratégiája az, hogy kimozdítson minket erősségünkből. Ezért hangzik számunkra a figyelmeztetés: „saját erősségetekből ki ne essetek” (2Pét 3,17). Egyik angol fordítás szerint (NIV) „biztos pozíciótokból ki ne mozduljatok”.

Zsolt 91,1 így hangzik: „aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik (bővelkedik) az” A 4 vers pedig így szól: „tollaival fedez be téged, szárnyai alatt lesz oltalmad, pajzs és páncél az ő hűsége”. Zsolt 12,7: ”azonnal felkelek, azt mondja az Úr, és biztonságba helyezem azt, aki arra vágyik”. A Kol 3,2-3 mennyei pozíciónkra figyelmeztet az Ef 2,6-tal együtt, amit az ördög el akar felejtetni velünk, és le akar húzni minket a földi síkra. „Az odafelvalókkal törődjetek (ez legyen a legfontosabb) nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben” Az ördögnek az a célja, hogy kikerüljünk ebből a rejtekből, fedezékből, és így fedetlenné váljunk, mint Isten gyermeke és gyülekezete egyaránt. Miért törekszik erre olyan nagy energiával? Mert éhes, mert el akar nyelni, meg akar enni minket reggelire!

A befedezés, a rejtek és a dicsőség szorosan összefüggenek az Ószövetségben. 2Móz 24,15-28 és 40,34 szerint „és a felhő befedezte a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betöltötte a hajlékot” 2Móz 33,21-23-ban pedig azt olvassuk, hogy maga az Úr fedezte be Mózest: „Íme, van hely nálam, állj a kősziklára. És amikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engem, de orcámat nem láthatod meg”. Ha az Úr nem fedezne el minket, dicsősége megemésztene, és az ördög is elrabolhatna!

Ézs 51,16: „beszédemet adtam szádba, és kezem árnyékával fedeztelek be téged”. A Benjáminnak adott áldásban pedig ez áll: „Az Úrnak kedveltje! Bátorságban lakozik mellette, befedezi őt minden időben, és az ő vállai között lakozik”. Ézs 61,10-ben felfedezzük a kapcsolatot a befedezés és az Úr Jézus Krisztus munkája között: „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem (pszüchém – értelmem, érzelmem, akaratom) az én Istenemben, mert felöltöztetett engem az üdvösség ruháiba, és az igazságosság palástjával befedezett engem”. Zsolt 132,9.16 találóan mondja: „papjaid öltözködjenek fel igazságossággal, szentjei pedig örvendezzenek… papjait meg felruházom üdvösséggel (szabadítással) és szentjei vígan örvendezzenek”.

Az Ószövetség öt különféle áldozatról tesz említést, amelyek mindegyike a befedezést szolgálta: 1.- égő áldozat (a szolgálathoz és az imádathoz van kötve. A tűznek kellett megemésztenie). 2.- ételáldozat (az emberségre utal). 3.- béke (közösségi) áldozat (először a papok, léviták, majd a nép mutatta be, az egymással való egység, megszentelődés végett). 4.- bűnért való áldozat (mindnyájan vétkeztünk, Isten mértékétől elestünk, s vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat). 5.- tévedésből esett bűnökért való áldozat (A bűn az bűn, olykor úgy vétkezünk, hogy észre sem vesszük. Lásd Jób példáját: „hátha gonoszt gondoltak fiaim az Isten ellen Jób 1,5 3Móz 1-7 fej.). Ez az öt szempont együttesen benne van Krisztus áldozatában, amit értenünk és alkalmaznunk kell. Jézus betöltötte ezeket az áldozati törvényeket is. Az Úr erre utal a Hegyi Beszédben, amikor a törvény legkisebb betűjét, a „jótát” idézi.

Az Újszövetség is említ egy sor dolgot, ami a befedezés témáját érinti Ezek sorjában a következők: 1. Az Úr neve  2. Jézus Krisztus vére. 3. Krisztus igazságossága. 4. Bővelkedés Krisztusban. 5. Isten fegyverzete. „Erős torony az Úr neve, az igaz oda menekül és biztonságban lesz” (Péld 18,10). „Ha látom a vért, elvonulok” (2Móz 12,13). A bárány vére oltalom volt az izraelitáknak Egyiptomban. Számunkra Jézus vére jelenti ugyanezt, mert eltöröl minden bűnt (1Ján 1,7) és általa legyőzhetjük a Sátánt (Jel 12,10). Fil 3,9 ezt mondja: és találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságossága, hanem van igazságosságom a Krisztusba vetett hit által”. 2Kor 5,21 pedig ezt állítja: „mert azt, aki bűnt nem ismert bűnné tette értünk,hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne”. Ján 15,4-ben ez állt: „maradjatok énbennem (bővelkedjetek bennem), és én is tibennetek”. Hova helyezett hát minket az Isten?  KRISZTUSBA! Maradj ott, ne engedd, hogy az ördög kilökjön innen! Hidd el, meg fogja próbálni! Megtette ezt a múltban, és megteszi a jelenben is. Ő nem változott meg, akárcsak Jézus Krisztus (Zsid 13,8 Ján 8,44).

Ádámos és Évát engedetlenségre biztatta (1Móz 3,2.21), Noét részegségre,akit aztán fiai fedeztek be (1Móz 9,25; Pd 10,12). Ábrahámot arra indította, hogy elhagyja az ígéret földjét, lett is baja elég az egyiptomi Hágár miatt! Mózes „gondatlanul szólt ajkaival..” (Zsolt 106,33) s így került ki Isten oltalmából. Miriám és Áron Isten felkentje ellen beszéltek, Miriám leprával fizetett érte (4Móz 13,1-14). Kóré és csapata személyes ambíciója miatt lett fedetlen. Ákán elfedezte vétkét és így elveszítette Isten befedezését. „Aki elfedezi az ő vétkét, nem lesz jó dolga, aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld 28,13). Uzzának a tisztátalanságot és a halált jelentette elhamarkodott tette (2Sám 6,1-11). Így munkálkodott az ördög az Ószövetség idején, s ma sincsen másképpen.

Ha Krisztusban maradunk, Isten Igéje biztosít minket arról, hogy biztonságunk lesz. Mégis azt kell látnunk magunk körül, hogy számtalan szellemi baleset történik, s ha elég őszinték vagyunk magunkhoz, fel kell ismernünk, hogy olykor saját magunk vagyunk azok, akik kiütjük magunkat a küzdelemből. Hogyan lehetséges ez a szellemi öngól? Azt mondja Pál Efézus 6-ban: ha felöltjük Isten teljes fegyverzetét, akkor képesek vagyunk megállni a harcban, elvégezni mindent és megmaradni folyamatosan.

Olykor mégis ki vagyunk ütve. Ez elég szomorú dolog. De mi mindnyájan ismerünk olyan embereket, akik egykor jól futottak, mint keresztények, most pedig nincsenek sehol. Az ilyen helyzet mindig a befedezés hiányával kezdődik. Nézzük meg tehát, hogyan történhet mindez, hogy aztán ez legyen figyelmeztetés mind nekünk, mind másoknak.

Ahogy már eddig is említettük és kifejtettük, az ellenségnek az a szándéka, hogy rászedjen minket. Tudja nagyon jól, hogy a frontális támadás gyakran csődöt mond. Ezért jön a trükkökkel és a megtévesztéssel. A világosság angyalaként vagy az igazságosság szolgájaként cselekszik, hogy kimozdítson bennünket a Krisztusban nyert helyzetünkből.

Az ördög olyan, mint a kaméleon, az a kis állat, amelyiknek a színe alkalmazkodik a környezete színéhez. A Sátán figyel minket, és rögtön kitalálja gyengeségeinket. Ne csaljuk meg magunkat, több mint hatezer éves gyakorlattal rendelkezik! Ezek a gyöngeségek érinthetik a jellemünket, hátterünket, neveltetésünket vagy jelenlegi körülményeinket. Aztán kezelésbe veszi a gyöngeségeinket, s úgy kiszínezi magát, hogy gyakran igen nagy nehézséget jelent számunkra annak a felismerése: tulajdonképpen a Sátán áll a dolgok hátterében.

Ha pedig az ördög nem tudja megakadályozni azt, hogy felvegyük Isten teljes fegyverzetét, kísérletet tesz arra, hogy gondatlanok legyünk, feledékenyek, s kihagyjunk valamilyen fontos darabot. Ő nagyon is tisztában van azzal, hogy Isten gyermekeiként abszolút biztonságban vagyunk Krisztusban, s nem tehet addig ellenünk semmit sem, amíg valami módon nem válunk befedezetlenné. Ezért aztán sosem adja fel a próbálkozásait, s mindent elkövet annak érdekében, hogy kimozdítson, valahogyan „kipiszkáljon” minket Krisztusból.

Ennek megvalósítása érdekében számtalan módot eszelt ki, amint azt rövidesen látni is fogjuk. Nem bolond, hogy fejjel menjen a falnak. Nagyon jól tudja, hogy mi és ki veszélyes reá nézve.

A Sátán számára több mint veszélyes dolog akkor megközelíteni minket, amikor Krisztusban vagyunk. Tudja, hogy Krisztusban győznünk kell. De ha rá tud minket venni fedezékünk elhagyására, már nem legyőzött ellenség többé.  Akkor már legyőzhet minket. Krisztusban előrehaladunk a győzelemben, de rajta kívül megkötözhetők és legyőzhetők vagyunk.

E  veszélyt illetően többszörös figyelmeztetés hangzik el az újszövetségben, pl 1 Pét 5,8-ban: „józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög ordító oroszlánként jár szerte, keresve azt, aki el tud nyelni”.

Sokan közülünk nem is gondolnak arra, hogy az ördög elkaphat minket, még kevésbé, hogy lenyelhet. Ám Péter a gyülekezeti véneknek és másoknak is írja ezt a gyülekezetben, amikor azt mondja, hogy legyenek éberek és vigyázzanak. Ez bizony nekünk is szól.

Hogyan nyelhet el valakit, aki Krisztusban van? Először le kell nyelnie Krisztust. Vajon lenyelheti a Sátán Istent? Természetesen nem! Amíg tehát Krisztusban vagy, addig nem nyelhet le téged. Ezért üvölt annyira, hogy valaki kikerüljön az oltalomból, Krisztusból, keres valakit, aki nem bővelkedik Krisztusban. S az ilyen ember lesz az ő reggelije! S amikor a Sátán elkap valakit, bizony meg is eszi azt reggelire!

Különböző utakat használ az ördög arra, hogy kimozdítson minket a rejtekünkből. Nézzük meg közelebbről 13 kísérletét:

  1. Amikor nem járunk a világosságban

„Az Isten világosság, és nincsen Őbenne sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és mégis sötétségben járunk, hazudunk és nem az igazságot cselekesszük. Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van, közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának a vére megtisztít minket minden egyes bűntől” (1Ján 1.5-7).

Már láttuk Jézus vérének életbe vágó fontosságát befedezésünk gondoskodásával kapcsolatban.

Ebből az igéből világosan kitűnik a minden bűnünkből való megtisztulás feltétele, mégpedig az, hogy járjunk a világosságban, ahogy Isten is a világosságban él. Ez objektivitás, tárgyilagosság kérdése, ahol egyedül a Biblia lehet a kalauzunk. A Szent Szellem kereső fényében kell járnunk, és nem a világosság általunk adott magyarázatának megfelelően.

Ha ezt nem tesszük, akkor nincsen közösség, sem megtisztulás. Ha megtört a közösség és az Istennel való kapcsolat, s mi azt gondoljuk, hogy még mindig közösségben vagyunk vele, akkor tévedünk. A megtévesztés pedig kötelékbe sodor minket.

Az egyetlen útja annak, hogy több világosságot kapjunk, az, ha engedelmeskedünk az Istentől már megkapott világosságnak. Ez az Istennel való közösség törvénye. Ha valamire Isten ráteszi az ujját az életedben, és te nemet mondasz, ő újra meg újra ráteszi az ujját, s ha te nemet mondasz, akkor sötétség borul rád. Énekelhetsz továbbra is, olvashatsz Bibliát,  s akik körülötted nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel, azt hiszik, minden rendben van nálad, de akiknek van érzékük, azok tudják, hogy a dolgok a feje tetejére álltak.

A Sátán nagyon jól ismeri ennek az Igének a valóságát, amely azt mondja: „ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és mégis sötétségben járunk, hazudunk, és nem az igazság szerint élünk”.

A Sátán megpróbál egyenetlenséget támasztani két hívő között. Oly helyre viszi őket, ahol a rejtett nehézségek miatt nincsen világosság.

Elrejtenek dolgokat, szőnyeg alá söpörnek. Már nem törekednek többé arra, hogy egymással világosságban járjanak. Némelyek kerülnek bizonyos alkalmakat és igehirdetőket, mert tudják, hogy ezek az alkalmak és a megkülönböztető képességgel rendelkező emberek leleplezik azt, hogy nem járnak a világosságban. Ez egy nagyon csuszamlós lejtő.

Az Istennel és más hívőkkel való közösségből kikerülve az ördögnek sikerül némelyeket vagy sokakat kilökni Krisztusból és az oltalmából. Ebben az állapotban Jézus vére nem tisztítja meg őket minden egyes bűnüktől.

  1. Meg nem bocsátó szellem

Néha csodálkozom, és megkérdezem, vajon értjük-e azt, mikor így imádkozunk: ”bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek” (Máté 6,12).

Valójában arra kérjük Istent, hogy ne bocsásson meg nekünk, ha mi nem bocsátottunk meg valaki másnak! Valóban, nagyon kijózanító gondolat ez, hogy van valaki, akár élő, akár halott, akinek nem tudunk megbocsátani, s így Isten sem bocsát meg nekünk, és nem fedez be bennünket. Más íráshelyek is emlékeztetnek erre minket.

2Kor 2,5-11-ben Pál sürgeti az olvasókat, hogy bocsássanak meg valakinek, aki valamilyen módon megszomorította a gyülekezetet. Azt mondta, hogy bocsássanak meg, hogy „meg ne csaljon minket a Sátán, mert jól ismerjük az ő szándékait” (11.v.) Egy másik fordítás szerint: „nehogy valamilyen módon előnyt szerezzen velünk szemben a Sátán”. Pál tudta, hogy mi a Sátán szándéka ebben a helyzetben. Nekünk is tudnunk kell.

Emlékezzünk a két adós történetére Máté 18,21-25-ben. Az egyik szolga megbocsát, a másik nem, bár nagy adósságot engedtek el neki. Az úr nagyon szigorúan szól a meg nem bocsátó szolgának és átadja őt a börtönőröknek. A történet végén Jézus ezt fűzi hozzá: „így cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, amíg szívetekből meg nem bocsátjátok ki-ki az ő atyjafiának vétkeit”. (35.v.)

Talán a következő emberek jelentenek nehézséget számunkra a megbocsátásban: szülők, gyermekek, rokonok, főnökök, szomszédok, más keresztények. Ez a meg nem bocsátó szellem kilök minket a Krisztusban kapott helyzetünkből. Sok ember számára ez nagyon ingatag hely. Egyszerűen nem hajlandóak megbocsátani. Ha addig várnak, amíg érzik a megbocsátást, soha nem fogják megtenni, mert ez – az akarat döntése.

Sok ember szabadulást nyer a démoni erők és kötelékek fogságából, s úgy tűnik, hogy egy időre segítséget is kaptak, de aztán újra meg újra visszaesnek, és szabadító szolgálatra van szükségük. Ugyanabba a kötelékbe kerülnek vissza és visszakerülnek a sötétségbe. Nagyon gyakran a probléma gyökere az a tény, hogy nem bocsátanak meg valakinek, Emberek folyamatosan felhalmoznak mélyen gyökerező megnembocsátást valami, a múltban történt esemény miatt. Amíg meg nem bocsátunk, nem kapunk megbocsátást, és nem leszünk szabadok. Kijelentést kell kapnunk arról, hogy milyen sokat bocsátott meg nekünk az Isten, hogy viszont mi is megbocsássunk másoknak. Különben „nem rejtőzünk el a Krisztussal együtt az Istenben”.

  1. Amikor nem szeretjük egymást

Ez kapcsolódik a meg nem bocsátáshoz és a világosságban járás elhanyagolásának a kiterjesztéséhez.

„Aki azt mondja, hogy világosságban jár és gyűlöli a maga atyjafiát, még mindig a sötétségben van. Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban él, és nincsen benne semmi, ami ingataggá tehetné” 81Ján 2,9-10).

Ha nem szeretem az atyámfiát, sötétségben botorkálok, amit hozzáállásom idézett elő. Azt hiszem, emiatt bukik el sok hívő. Ezen a területen akkor kerülünk különösen is vizsgálat alá, amikor csalódunk; valaki elárul minket, vagy kiábrándultakká válunk.

De ha nem szeretem a testvéremet, kikerültem a befedezésből. Ez egy abszolút törvény. Abban a pillanatban, hogy többé már nem szeretek, ki vagyok lökve a Krisztusban nyert kegyelemből. Ezt vegyük nagyon a szívünkre!

  1. Meg nem szelídített nyelv

„Ne szóljátok meg egymást atyámfiai … mert kicsoda vagy, hogy megítéled a másikat”?  A Jakab 4,11.12-ből való rövid szakaszt a Gal 5,15 világosságában kell olvasnunk, amely ezt mondja: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek”.

Elpusztulhat egy keresztény? A válasz „igen” kell, hogy legyen, különben Pál nem figyelmeztette volna erre a galatákat! Hogyan történhet meg ez? Egymás marása és falása által, amely a türelmetlenségből eredő gondatlan beszéd következménye: mindez megjelenik a visszavágások, pletykálkodások és a kritika formájában. Az ilyen gondatlan beszéd sodorhat minket a megemésztetés veszélyébe. A dolgok bumerángként ütnek vissza ránk.

Ostoba módon mondhatunk olyan dolgokat, amelyeket meghallanak a pokolban. Jakab figyelmeztet minket arra, hogy ez mindegyikünk számára veszélyes terület. „Ha valaki soha nem vétkezik abban, amit mond, tökéletes férfi, képes megzabolázni egész testét” (Jak 3,2).

Ugyanebben a fejezetben tovább folytatja, amikor figyelmezteti a keresztényeket, s így ír: „… a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg, fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes. Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, akik Isten hasonlatosságára teremtettek”.

Hívőknek címzett, kijózanító gondolat! Az Isten dicséretére és magasztalására használt nyelv ugyanaz, mint amivel egymást bántjuk. Mondasz valamit, és szennyesnek érzed magadat. Tudod, hogy ezt nem is lett volna szabad kimondanod.

Vagy hallgatsz valakit, aki más hívőről beszél, s mivel nem tartod magadat távol attól, amit mond, részese leszel annak a bűnnek, s így tisztátalanná és fedetlenné válsz.

Olykor pedig bölcstelenül beszélünk Isten munkájáról, egy missziós társaságról vagy valamilyen gyülekezeti munkáról.  Gyakran érzéketlenek vagyunk Isten dolgai iránt. Nem értjük Isten útjait, ostobákká válunk, és elhamarkodottan megítéljük mások bizonyságtételét, az Úrral való járását, mert kívül esik jelen megértésünk körén.

Nem kell érvelned vagy védened magadat, ha emberek kritizálnak és nem értik azt, amit cselekszel, ha te bizonyos vagy abban, hogy benne vagy Isten akaratában. Hagyd az Úrra, hogy elbánjon azokkal az emberekkel. Péld 13,3 azt mondja: „aki megőrzi száját, megőrzi életét (életben tartja lelkét), aki pedig elhamarkodottan beszél, romlásba dől”.

Talán a nyelv sodor ki leggyorsabban Isten akaratából. Isten figyeli a beszélgetéseinket, de az ellenség is odahallgat rá, mert az ő szándéka a vádolás, s ha meg nem vallott bűn van az életünkben, az Isten azt mondja; „úgy van, igazad van” a Sátán pedig él azzal a jogával, hogy akcióba lépjen.

Sok hívő átkozza magát a saját nyelvével. Ostoba, meggondolatlan beszédek az egészségünkről, anyagi ügyeinkről, jövőnkről okot adnak az ördögnek arra, hogy megtámadjon minket. Az ilyen átkokat bűnnek kell megvallani, kérni rá Isten bocsánatát.

De Istennek a lehetetlen lehetséges. Meg tud segíteni minket a belső zavarainkban, amelyeket gyakran ostoba szavaink eredményeként szenvedünk el. El tud bánni haragunkkal, és kritikus természetünkkel. Tudja kezelni a probléma gyökerét, mert „a szív teljességéből szól a száj” (Mt 12,34). De Jézus közbenjár érettünk. Ő jobban érti helyzetünket, mint saját magunk. Az ő szeretete erősebb, mint a halál.

  1. A büszkeség

A büszkeség az oltalomból való kiesés legfőbb oka, meghúzódik egy sor másik dolog mögött is. Ezék 28,17 mondja: „szíved felfuvalkodott szépséged miatt, megrontottad bölcsességedet fényességedben”. A Sátán a büszkesége miatt bukott el és a büszkeség mindig megelőzi a bukást.

A büszkeség a fedetlenség első oka. Ez lökte ki a mennyből a Sátánt, aki Lucifer volt, (azaz fényhozó) oltalmazó kérub, és kivetkőztette szerepéből. Jak 4,6-76 azt mondja: „Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad Rendeljétek alá magatokat Istennek, álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek”. Ha büszkeség van bernnünk, mégha nem is tudunk róla, Isten akkor is ellenáll nekünk. Oltalmazónk helyett ellenlábasunk lesz. De ha alárendeljük magunkat Istennek, ellene állhatunk az ördögnek és elfut tőlünk.

Péld 16,18 és 18,12 azt mondja: „ a megromlás előtt kevélység jár, és a bukás előtt felfuvalkodottság”. „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van”.

A büszkeség azonban megmutatkozik az Isten felé való viszonyunkban is. A büszkeség az oka az Isten jelenlétében való pimaszságnak, ha valaki arrogáns módon hivatkozik jogaira. Ézs 66,2 azt mondja:”hanem arra tekintek én, aki alázatos és töredelmes, és féli az én beszédemet”.

  1. Istenfélelem hiánya

Ez valami olyan, ami nem nagyon található meg a 21. században. A szó hallatán gyakran gondolunk a sötét középkorra. Istenben azonban nincsen változás és a 21. században éppoly megemésztő tűz, mint amilyen volt az első vagy a 15. században. ApCsel 2,43 szerint „az emberek megteltek félelemmel”. Amikor Isten Szelleme munkába kezd, tisztelet száll ránk, szent félelem. Ez azt jelenti, hogy ügyelünk magatartásainkra, szavainkra, nem is annyira a szorongás vagy Istentől való rettegés miatt, hanem az iránta érzett érzékeny szeretetből. Az Úrnak félelme szabadságot hoz és nem köteléket. Szabadok leszünk az első gyülekezethez hasonlóan a bizonyságtételre, az imádatra és különféle módon járulunk hozzá az Úr munkájához. Ahogy az Úr egyre jobban megnyilvánul bennünk és általunk, úgy lesz egyre nagyobb az iránta érzett tisztelet, s egyre jobban rádöbbenünk arra, hogy szent és hatalmas Istennel van dolgunk.

Zsid 12,28-29-ben ezt láthatjuk: „imádjuk Istent tisztelettel és félelemmel, mert a mi Istenünk megemésztő tűz”. Ez végigvonul az egész Ószövetségen. Zsolt 34,11-ben Dávid azt mondja: „az Úrnak félelme tiszta”. És megmarad örökké. Az Úrnak félelme valami tartós értéket hoz a számunkra. Anániás és Safira esete az Úr félelme hiányának az ékes példája az ApCsel 5,1-11-ben. Csak Péterre gondoltak, amikor csaltak. Hányszor járunk el így mi is az egymással való dolgainkban, amikor kihagyjuk az Urat, s az Isten félelmének a hiányáról tanúskodunk. Szellemi bénulás és kötelék lehet ennek az eredménye.

  1. Az Úr nevének hiábavaló felvétele

„Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi” (2Móz 20,7).

A visszaélés azt jelenti, hogy valamit hamis módon, üresjáratban használunk. Ez ellentétes Mt 6,9-cel „szenteltessék meg a te neved”. Némelyikünk közönségessé teszi az Úr nevét. Leértékeljük, ami ilyen mondatokban is megnyilvánul: „az Úr adott nekem Igét”, holott talán nem adott semmit sem. Odaférceljük az Úr nevét valamihez, talán csak azért, hogy igazoljuk eljárásunkat másokkal szemben anélkül, hogy észrevennénk; közben leértékeltük az Urat. Eszközként használtuk a nevét. Sokszor jobb, ha azt mondjuk: „azt hiszem, az Úr ezt meg ezt mondta; kérlek, vizsgáljátok meg”. Isten és testvéreink is megbocsátják vétkeinket, ha tiszták a szándékaink.

Ahelyett, hogy az Úr neve erős torony lenne, amelyhez az igaz odamenekül és biztonságban lesz, pontosan az ellenkezőjét érjük el. Napjainkban sokan leértékelik Jézus nevét, és elfelejtik, hogy ő Isten! Mal 2,16 szerint az Úr figyeli azokat az istenfélőket, akik félik az ő nevét, sőt még emlékkönyv is iratik róluk.

  1. Elhamarkodott ígéretek tétele

Ez ismét a nyelvhez kapcsolódik. Milyen sok bajunk is származik ebből. Péter pontosan ezt tapasztalta meg.

Az utolsó vacsora alkalmával esküdözött égre-földre, hogy ő aztán végig kitart az Úr mellett (Luk 22,31). Jézus azt mondta: „Simon, Simon (nem Péter!). Íme a Sátán kikért titeket … de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited”.

A tanítványok elhamarkodott ígéretének az lett a következménye, hogy a Sátán, az atyafiak vádolója megjelent Isten előtt, és engedélyt kért s kapott a tanítványok megragadására. De Jézus közbenjárt, s ez győzedelmes véget adott a tanítványoknak. Nem buktak el végleg. Bár Péter megtagadta az Urat, végleg nem bukott el. Préd 5,2 figyelmeztet minket: „ne légy gyors a te száddal és ne siess a te szívedben valamit is mondani az Isten előtt”. Át kell gondolnunk, hogy mit ígérünk meg az Isten előtt, és ne tegyünk elhamarkodott ígéreteket. Más erők is hallgatnak minket. Péld 20,25-ben ezt olvassuk: „veszélyes dolog hirtelenül odaszánni egy ajándékot vagy fogadalmat tenni és aztán meggondolni” (NEB).

E probléma rejtett gyökre is gyakran a büszkeség.

  1. A Sátán nevének hiábavaló emlegetése

Itt nem arról van szó, hogy „ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik”. Az elhamarkodott cselekedetről van itt szó. Természetesen van tekintélyünk az ördög felett, s nem kell elvonulnunk egy sarokba, s félni az ellenségtől. Ha az ellenség bátornak lát minket Krisztusban, akkor ő az, akinek félnie kell. Nem azért, amik mi vagyunk, hanem Krisztus befejezett műve miatt.

Ellene kell állanunk az ördögnek és minden erejének. De nagyon fontos az,ahogyan ezt tesszük. Ez számít, ez a döntő.

Még Mihály arkangyal sem mert kárhoztató ítéletet mondani az ördögre, hanem azt mondta: „dorgáljon meg téged az Úr” (Júdás 9.v.)

Ne beszéljünk olyan dolgok ellen, amit nem értünk. Maradj a Biblia mellett, és ne játssz az ördöggel, ne becsüld se le, se túl. A Sátán félelmetes valóság. Ebben a tekintélyellenes napokban, amelyben ma élünk, ne higgyétek, hogy azt mondhatunk az ördög ellen, amit akarunk. Minden szinten rejtsd el magadat Krisztusban.

  1. Amikor nem vigyázunk a kenetre, vagy nem engedelmeskedünk neki

A kenetnek közeli a kapcsolata a Krisztusban való bővelkedéssel (1Ján 2,27). Amíg hallgatunk a kenetre, bővelkedünk Benne, de ahogy nem vigyázunk, kikerülünk belőle. Ha saját bölcsességünk és erőnk szerint szolgálunk, számtalan problémával kerülünk szembe.

Nagyon vigyázzunk tehát, amikor megszólal a vészcsengő!

  1. Szokásos vagy akaratlagos bűnök

„Ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerése után…” (Zsid 10,26). Ha kitartunk a bűnökben, megnyitjuk magunkat az ellenség mindenféle támadása előtt. Az Isten nem lehet partner a megtévesztéseinkben.

  1. Engedetlenség Isten akaratával szemben

Sokszor hatalmas dolgok múlhatnak apró engedelmességen vagy engedetlenségeken.

Dávid király befedetlen maradt, mert nem ment el a háborúba. Nem volt ott, ahol lennie kellett, otthon maradt, engedetlen lett Istennel szemben és így sebezhetővé vált. Nem imádkozott, és nem gondolt Isten dolgaira, kikerült Isten akaratából. Aztán meglátta és megkívánta Betsabét, s végül megölte Uriást, a megbízható 30 erős ember egyikét. Ki állt e hamis gondolat mögött? A Sátán. Nemcsak Dávidot akarta megölni, hanem tönkre akarta tenni Isten művét és Isten népét. Az csodálatos dolog, hogy Isten bűnbánatra indította Dávidot, aki meg is írta az 51. zsoltárt. Tudta, hogy tisztábbra lett mosva a hónál, és az ördögnek többé nem volt semmi köze hozzá, bármily súlyos bűnt is követett el.

Ha valamilyen kicsi vagy nagy dologban vétkezünk Isten ellen, a Sátán további bűnökre csábít, ahogy azt Dáviddal is tette. „Ne legyetek bolondok, hanem megértsétek, hogy mi legyen az Úrnak akarata” (Ef 5,17).

  1. Az Isten sorrendjének semmibe vétele

Ez egy nagyon mai probléma. Az alapelvek megtalálhatók 1Pét 2,13 3,7 és 5,1-8-ban. Van itt egy nagyon komoly figyelmeztetés; az Isten egy rendet állított fel a családunkban, az egyházban, a munkahelyen, a társadalomban. Ismernünk kell a korszellemet, amely a szabadság ürügyén ki akar vinni minket az isteni rendből.

Egy egyszerű példa: amikor a feleség a főnök szerepét kezdi eljátszani, befedetlen marad. (Vajon mennyire jellemző ez napjainkban?) Ha pedig a férj csak elviseli a feleségét, ahelyett, hogy szeretné, szintén befedezetlenné válik.

A Sátán a századok során sok bevált trükköt alkalmazott és kiképezte erre a szolgáit, a démoni erőket. Sokan közülünk azonban tudatlanok a Sátán taktikáját és terveit illetően, és nem hisznek az írások figyelmeztetésének. Ezért aztán így kérdeznek: „hogyan fordulhatott velem elő ez a dolog? Miért éppen én”?

Emlékeznünk kell arra, hogy némely dolog Isten szuverén és isteni engedélyéből történik az életünkben. Nagyon sokat tanulhatunk Jób életéből. Nagyon sok problémát okozhatott életünkben a befedezetlenség, ne maradjunk meg benne, hanem

  1. azonnal cselekedjünk
  2. ismerjük fel, hogy fedetlenek vagyunk
  3. hit által vegyük igénybe Krisztusban kapott helyzetünket
  4. hozzuk rendbe, ami rossz bármibe is kerül az.
  5. tanuljunk a leckéből

S akkor életünk lesz, túláradó módon. Ez az Isten akarata. Ne essünk ki erősségünkből, hanem maradjunk meg benne, így másokat is hozzásegíthetünk ahhoz, hogy megtapasztalhassák: „erős torony az Úr neve”.

(A könyv eredeti címe: Lance Lambert: Spiritual protection. 6 fejezet. Angolból fordította: zl 2008, a megjelenés helye, ahonnan ez az írás származik: vadászrepülők eoldal.hu)