Semmi felől ne aggódjatok! (Watchman Nee)

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Filippi 4,6)

Kevés olyan kereszténnyel találkoztam, aki ne aggódott volna valami miatt. A többség vállát nagyon sokféle aggodalom nyomja. Egy édesanya, akinek hét fia volt, egyszer ezt mondta: „Halálra aggódom magamat a fiaimért, míg fel nem nőnek, és meg nem térnek.” Amikor egy testvér szólt neki, hogy helytelen dolog aggódni – sőt, hogy valójában bűn az aggodalmaskodás –, azt felelte, hogy „egy anyának igenis kötelessége aggódni a gyermekeiért. Az a bűn, ha nem aggódunk.” Ez a testvér ekkor megmutatta neki a Filippi 4,6-7-et. Ő azonban úgy értette az ott szereplő aggodalmat, hogy az nyilván valamilyen másfajta aggodalom, mert az ő gondolkodásmódja szerint a feleségnek aggódnia kell a férjéért, a szülőknek aggódniuk kell a gyermekeikért, és az üzletembereknek aggódniuk kell az üzletmenetükért. De lássuk meg világosan, hogy a Biblia határozottan azt mondja: „Semmi felől ne aggódjatok” – és pont!

Forrás: The Lord My Portion, nov. 15., Christian Fellowship Publishers

Isten békessége – G.H. Lang

Részlet G.H. Lang: Anthony Norris Groves, Saint and Pioneer c. könyvéből, 82-83. old.

„A méz édes ízét csak az értékelheti, aki megízleli, Isten békességét pedig az, aki élvezi. Egy dolog békességben lenni Istennel az Úr Jézus Krisztuson keresztül, megbékélvén a kereszten ontott vére által; és egy másik, rákövetkező tapasztalat Isten békességét magunkénak tudni, mely megőrzi szívünket az aggodalomtól (az első: Róma 5,1, a második: Fil 4,6-7). Sokan, akiknek megvan az első, nem rendelkeznek a másodikkal.

Az aggódás abból ered, hogy az ember úgy érzi, illetve attól fél, hogy nincs meg a képessége, vagy megfelelő erőforrása ahhoz, hogy a jelenlegi vagy rá váró körülményekkel szembe tudjon nézni. Isten tudja Magáról, hogy minden bekövetkező eseményt tökéletesen meg tud oldani, ezért a szíve örökösen és töretlenül nyugodt marad. A hívő ember kiváltsága, hogy ugyanezt a belső békességet élvezze, és ez a hatalom és erő egyik alapvető összetevője is. A nyugtalanság és a félelem felmorzsolja a szellemi erőt. Hogyan tehetünk akkor szert Isten gyermekeiként Isten békességére? Hasznos lehet, ha megosztom saját tapasztalatomat.

Negyvenegy évvel ezelőtt, huszonnégy évesen üzleti ügyekkel foglalkoztam. Olyan helyzetben voltam, amelyben egy kellően szorgalmas és ügyes fiatalember, amennyiben ennek a világnak akart volna élni és nem az örökkévalóságnak, remek és felettébb jövedelmező állásra számíthatott. Ettől a korlátoltságtól azonban Isten, az Ő hatalmas kegyelméből, már megmentette a szívemet. Egy napon pedig, hirtelen ért világosságban megláttam, hogy az üzletkötések során van egy olyan rendszeres ügylet, amelyet sem kihagyni, sem Isten szentségével összeegyeztetni nem lehetett. Heteken keresztül forgattam gondolataimban ezt a dolgot, és kerestem az Igében a választ. A Kolossé 3,17-ből megtudtam, mit kell tennem: „Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úrnak, Jézusnak nevében tegyetek, s közben adjatok hálát őrajta keresztül Istennek, az Atyának.”

Helyzetemet tekintve arról volt szó, hogy közvetetten támogatom-e a szeszesital-forgalmazást azzal, hogy tűzkár elleni biztosításukat intézem, a szívem pedig azonnal szólt: Nem fogsz abba a züllött csapszékbe odamenni, abba a sikátorba, amelyet felmértél három héttel ezelőtt, ahol a pokol felé segítenek férfiakat és nőket idő előtt odaérni, és azt mondd annak a szerencsétlen, felpuffadt csaposnak, hogy „az Úr Jézus nevében jöttem, hogy elintézzük, hogyan lehet újjáépíteni ezt a helyet, ha leégne, hogy ön tovább folytathassa ezt a tevékenységét, és hálát adok Istennek, az Atyámnak, hogy ezt megtehetem!”

Két út állt előttem: vagy kioltom a lelkiismeretemet, és ezáltal elveszítem az Istennel való közösségemet, vagy elveszítem a földi javakat illető kilátásaimat. Nem volt félretett pénzem. Fiatalságomtól fogva, Istennek hála, úgy neveltek, hogy mértékletesen éljek, és bár a fizetésem nem volt magas, bőven meghaladta a szükségleteimet, a fennmaradó összeget pedig mindig továbbadtam. Hiszen a szegények mindig körülvesznek, az evangélium munkája mindig támogatást igényel, és a szívem mennyhez való ragaszkodása kárt szenvedett volna, ha a földön gyűjtök kincseket. Az élet dolgaival tehát minden hónapban frissen nézhettem szembe a fizetésemmel és Isten ígéreteivel.

Ez az egész ügy és annak várható következményei természetesen komoly gondok forrását képezték; azonban még meg sem száradt a tinta az aláírásomon a felmondólevélen, amikor valami mindent átható, nyugodt, csendes békesség áradt szét a szívemben, és az aggodalom legutolsó foszlányait is kiszorította onnan; annyira, hogy innentől, mintha az egész valaki másnak a gondja lett volna, nem az enyém, az ígéret oly mérhetetlenül gazdagon beteljesedett: „Akinek szíve rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik” (Ézs 26,3). Az ezután következő, hosszú-hosszú évek során, amikor mindvégig az én hűséges Istenemre és Atyámra bíztam magamat a mindennapi ellátásommal, az otthonommal és az evangélium ügye miatti távoli országokba való utazásaimmal kapcsolatban, ez a békesség megőrizte szívemet az aggodalomtól. Így pedig a mikénteken és hogyanokon való őrlődés nem vonta el a lélek energiáját attól, hogy magasabb céloknak szentelhesse magát a Szent Szellem ereje által.

Az ilyen megtapasztalás lélektana valójában igen egyszerű. Ha valakinek valamilyen megoldatlan jogi bonyodalma van, mely nem hagy neki nyugtot, elmegy egy ügyvédhez, kinek hozzáértésében és tisztességében tökéletesen megbízik, az ő gondjaira bízza az ügyet, és megkönnyebbül, mert hisz abban, hogy dolgai immár a megfelelő kezekben vannak. Péter azzal buzdítja a szorongattatásban lévő szenteket, hogy lelküket (életüket) ajánlják a hű Teremtőnek, azt cselekedvén, ami helyes az Ő szemében (1 Pt 4,19); és ezáltal a szív elnyeri annak megnyugtató bizonyosságát, hogy minden rendben lesz. Hogyan is lehetne másként, amikor minden ISTEN rendeléséből történik?

Ézsaiás és Pál apostol egyaránt katonai hasonlatot használ ennek tanítására és magyarázatára. Ézsaiás egy olyan vidéket ír le, melyet kegyetlen ellenség hadserege árasztott el, a lakosság pedig védtelen otthonaikból a megerősített városba menekül. Amint beérnek a falak és kapuk védelmébe, a félelmet békesség váltja föl. „Erős városunk van, szabadítása kőfalként és bástyaként szolgál! Nyissátok ki a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, amely megőrizte hűségét. Akinek gondolata rád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mert benned bízik. Bízzatok az ÚRban örökké, mert ÚR, az ÚR örök kőszálunk” (Ézs 26,1-4). Az a szó, hogy „gondolata”, lehet „képzelete” is. A legtöbb aggodalmunk nem a valós körülményeinkből származik, hanem olyan eseményekből, melyektől félünk, hogy megtörténhetnek; a képzelet szüleményei ezek. „Sok minden miatt aggódtam az életben, de legtöbbjük soha nem következett be.” A hit nem rémképekkel tölti meg a holnapot, a jövőt, hanem Istennel; és békességben van.

Pál apostol úgy tekint belső életünkre, mint arra a városra, ahová a félelem és az aggodalom be akar törni és rombolni akar; Isten békessége pedig az a helyőrség, mely megvédelmezi szívünket és gondolatainkat. Személyesen az Úr áll rendelkezésre, azaz itt van közel; forduljunk Hozzá, mondjuk el Neki a szükségünket, a nyomorúságunkat; adjunk hálát megszámlálhatatlan irgalmáért a múltban és a jelenben; és közelségének, hűségének, elegendő voltának érzete meg fog tölteni bennünket Isten békességével (Fil 4,5-7).”