Megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2021. november 24-én

PDF: 2021-11-24-Radu_Gavrilut_Megtartani_a_Szellem_egyseget

Miercuri 24 noiembrie 2021 – YouTube

A következőt kérdezte valaki: „Miként lehet »megtartani a Szellem egységét a békesség kötelében«, úgy, hogy közben ne legyünk megalkuvók, amikor kapcsolatban vagyunk olyanokkal, akik másként gondolkoznak?” Ez nagyon jó kérdés, de mikor a Biblia azt mondja: „őrizzétek meg a Szellem egységét”, ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy bizonyos dolgokban, bizonyos véleményekben egyetértünk, hanem ez a Szellem egységét jelenti. A Szellem egysége pedig annyira fontos, hogy ha elutasítanánk valakit, akit pedig az Úr elfogadott, az Úr nagyon megharagudna emiatt.

Az Efézus 4-ben a 3. vers ezt mondja: „igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelében”, és ezután következik a 4, 5, 6. vers, ahol azokról az alapdolgokról van szó, amiből ki kell indulnunk. Ezek a dolgok jelentik az alapját annak, amiből kiindulva ezt a közösséget valakivel fenntarthatjuk. Testvérek, ha csak ezek a dolgok azok, ami által közösségünk van valakivel, ez elég ahhoz, hogy közösségünk legyen. És erre a közösségre építhetünk. Ez pedig nagyon nehéz! Mert mindenki a saját nézőpontját, a saját elképzeléseit akarja érvényesíteni; és ezt nem is tudjuk fenntartani senkivel, csakis erről az alapról kiindulva. De ez az alap nagyon fontos! Mert sokszor mondja a Biblia: „fogadjátok be egymást, ahogy Isten is befogadott titeket Krisztusban”. „Bocsássatok meg egymásnak”, „fogadjátok el egymást”. Tehát nagyon sok minden van, ami összeköt egymással, és ezek nagyon fontosak. És hiszem, hogy Isten úgy helyezett minket egymás mellé, hogy szükségünk legyen az ajándékokra, ami a többiekben van, hogy egymás épülésére legyünk. Nem nélkülözhetjük őket. Ez nagyon fontos.

A laodiceai gyülekezet jutott ma eszembe. Azt hiszem, mindenki úgy gondolkozik, hogy igen, ez a laodiceai gyülekezet nagyon problémás volt, de engedjétek meg, hogy azt mondjam, hogy ha olvassuk a Jelenések könyvét, a 2. és 3. fejezetben egyszer csak már nem említi a „gyülekezet” szót, csak az utolsó fejezetben. Tudjátok miért? Én úgy gondolom, hogy azért, mert a helyzet annyira súlyos lett. Már nincs az, ami volt. Ha ma szétnézünk, valami szokatlant látunk. Tehát ez a laodiceai gyülekezet rossz állapotban volt. És ebben a gyülekezetben az volt nyilvánvaló, hogy nincs valóság. De az Úr nem fordult el tőle, hanem azt mondta: „ímé, az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.” És hogy a szavai bátorítóak, ez is nyilvánvaló, mert azt mondja: „Végy Tőlem tűzben megpróbált aranyat!” „Végy Tőlem fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látszódjék ki szégyenteljes mezítelenséged!” „Végy Tőlem szemgyógyító írt, hogy láss!”. Testvérek, ezek a szavak nekünk szólnak. A megpróbált, megtisztított arany a mennyei természetről szól. Mi azt gondoljuk, hogy egyes testvérek meg vannak próbálva, mi pedig nem. Sor kerül ránk is. Az nem lehet, hogy keresztülmegyünk ezen az életen, és ne lássunk meg bizonyos dolgokat.

A körülöttünk levő dolgok megrendülnek. Észrevettétek? Jött hozzánk egy testvér, aki elmondta, hogy egy olyan gyülekezetben volt, ahol kétszázötvenen voltak, és az imaórákra most öt ember jár. Tehát a dolgok meginogtak. Mert nem mindig könnyű szembe menni az árral. Láttuk, hogy nagy a nyomás, minden csupa hazugság, minden csupa keveredés és zűrzavar, ami nyomást helyez ránk. Tudjátok miért van mindez? Ez miértünk van, nem a világért. A világ, látjátok, megy a maga útján. Mindez miértünk van! Hogyan viszonyulunk mi ezekhez? Megtanuljuk-e ezekből a helyzetekből mindazt, amit meg kell tanulnunk? Egyszer elmondtam, hogy mikor John Saunders megtudta, hogy rákos, a gondolkozásában egy csomó minden automatikusan megváltozott. Előző nap megnézte egy kétrészes sorozat első részét, és másnap a második részt már nem nézte meg. Nagyon foglalkoztatták az építkezésben alkalmazott faszerkezetek, ez volt a szenvedélye, az utcán járva is nézte és csodálta ezeket. Miután megtudta, hogy rákos, már nem érdekelték ezek a dolgok. Ott van a valóság a mi életünkben? Van-e arany? Tűzben megpróbált, megtisztított arany?

Mikor az Egyesült Államokban jártam, elmeséltem pár dolgot, mert kíváncsiak voltak a testvérek, miként élünk mi itt, mert ott sok mindent lehetett hallani, hogy Romániában milyen katasztrofális állapotok uralkodtak akkoriban. Elmeséltem nekik, és miután elmondtam, sajnálkozni kezdtek rajtunk. De azt mondtam, hogy ne sajnálkozzanak, mert csak aki méltó, az lesz megpróbálva. Ha ma Isten megkímél bennünket, tudjátok miért van ez? Mert gyengék vagyunk. Ezért kímél bennünket az Úr. De a salaknak fel kell jönnie a felszínre. Nekünk nem kell naivaknak lennünk, és azt hinnünk, hogy ó, minden jó lesz, és jól lesz dolgunk. Tudjátok meg, hogy lesznek megpróbáltatások, nem olyanok, mint most, hanem sokkal nagyobbak. Felkészülteknek kell lennünk. Imádkozzunk, hogy az Úr változtassa meg a gondolkozásmódunkat! Ne várjuk azt, ahogy az 1Thesszalonikában van, 5,3: „amikor ezt mondják: békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájuk”. Miért jöjjenek mi reánk ilyen szomorú dolgok, mert nem számítunk rá, hogy az Úr meg akarja próbálni, meg akarja tisztítani az aranyat. El akarja távolítani a salakot! Azt akarja, hogy valóság legyen az életünkben az, amit mondunk. Hogy az emberek láthassák, hogy valóság az, amit mondunk, nem csak szavak.

Tudjátok, mit mondott Kit testvér? Egyesek elmentek tőlük a gyülekezetből, és mikor elváltak egymástól, volt, aki örült, mások számára meg fájdalmas volt. Ő pedig azt mondta, hogy amikor egy végtagot levágnak, a test szenved, de a levágott tag nem érez semmit.

Testvérek, az Úr munkálkodjon az életünkben, hogy olyan emberek legyünk, akik megértik az időket, akik tudják, mi vár ránk. Imádkozzatok azért minden időben, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek. Imádkozzatok, ne várjátok meg, hogy a dolgok megtörténjenek veletek, imádkozzatok már előre. A mi imádságunk ez kell, hogy legyen, hogy az Úr készítsen el bennünket.

Bizonyára, ahogy a testvérnő is elmondta az imént, az Úr vele volt, gondot viselt róla, és minden helyzetben ott volt az Úr, de mégsem volt könnyű, mert olyan helyzeteken megyünk át, ahol még nem jártunk. De hű az Úr, és hű is lesz, ahogy sok helyen találjuk a Bibliában, hogy Ő hű maradt mindvégig. Tehát ez a helyzet most, mikor mi élünk. Ő alaposságot kíván, hogy meg legyünk vizsgálva, hogy megláthassuk azokat a dolgokat, amelyeket Ő meg akar változtatni az életünkben. Az Úr legyen irgalmas hozzánk és munkálkodjon az életünkben.

A hadizsákmány mint építőanyag (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2020. július 5-én. PDF: Hadizsákmány mint építőanyag

https://www.ekklesiaoradea.ro/uploads/20200705-RaduGavrilut5.mp3

2Krónika 20,20-30: „És kora reggel fölkészültek, és kivonultak Tekóa pusztájába. Amikor kiindultak onnan, Jósáfát megállt, és azt mondta: Halljátok meg szavamat, Júda és Jeruzsálem lakói! Bízzatok az ÚRban, a ti Istenetekben, és megerősít titeket. Bízzatok prófétáiban, és szerencsések lesztek! Majd miután tanácsot tartott a néppel, előállította az ÚR énekeseit, hogy dicsérjék őt szent öltözetben a sereg előtt menve, és énekeljék: Adjatok hálát az ÚRnak, mert örökkévaló az ő irgalmassága. És amint elkezdték az éneklést és a dicséretet, az ÚR ellenségeskedést szerzett az Ammón fiai és a Móábiak és a Széír hegyén lakók között, akik Júda ellen jöttek, és vereséget szenvedtek. Mert az Ammón és Móáb fiai a Széír hegyén lakók ellen támadtak, hogy levágják és elveszítsék őket. És miután a Széír hegyén lakókat mind elpusztították, egymás pusztulását segítették elő. Mire Júda népe a pusztai kilátóhelyhez érkezett, és a sokaság felé fordult, íme, csak elesett holttestek voltak a földön, és senki sem menekült meg. Akkor odament Jósáfát és hadinépe, hogy zsákmányoljanak. Tömérdek kincset találtak náluk és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztottak róluk, olyan sokat, hogy alig bírták elvinni. Harmadnapig szedték a zsákmányt, mert igen sok volt. Negyednapon pedig az Áldás-völgyben gyűltek össze, hogy ott áldják az URat. Ezért nevezik azt a helyet Áldásvölgynek mindmáig. Azután Júda és Jeruzsálem egész népe fejedelmükkel, Jósáfáttal együtt visszatért Jeruzsálembe nagy örömmel, mert örömet szerzett nekik az ÚR ellenségeik fölött. Lantokkal, citerákkal és kürtökkel vonultak be Jeruzsálembe, az ÚR házához. A környék minden királyságára Istentől való rettegés szállt, amikor meghallották, hogy az ÚR harcolt Izráel ellenségei ellen. Így megnyugodott Jósáfát országa, mert Isten nyugalmat adott neki mindenfelől.”

Az Úr sokszor ad győzelmet a harcainkban. A konfliktus hátterében – bármilyen helyzetben, bármilyen harcban legyünk is – mindig a gonosz van. A probléma az, hogy a gonosznak nagyon reményteljes szövetségese van bennünk, mert ez a szövetséges mindig a gonosz oldalán áll. Gondoljuk meg, ha nem szabadultunk meg saját magunktól, akkor nagyon könnyen sajnáljuk magunkat anélkül, hogy ezt észrevennénk. Ha megaláznak, nagyon fájlaljuk, mert az ellenség szövetségesei ott vannak bennünk. Kérk az Urat, hogy adjon győzelmet, de hiába kérjük, ha a szövetségesek az ellenség oldalán állnak.

Testvérek, nem elég pusztán a győzelem a harcban, ugyanis az építőanyag, amiből a templom épült, a hadizsákmányból származott. Mi az a zsákmány, amit megszerzünk egy-egy küzdelem után? Van zsákmány vagy nincs? Tudjuk, hogy Saul királynak teljesen ki kellett pusztítania Amáleket. De nem tudta teljesen kipusztítani, mert azt hitte, hogy bűn lenne, ha nem hozna áldozatot Istennek azokból a szép állatokból, amelyek Amáleknél voltak. Ezért nem hallgatott az Úrra, és az Úr megharagudott rá.

De ezek itt most elmentek a harcba; és nem kellett harcolniuk, hanem csak állniuk, hogy meglássák Isten szabadítását. És azért, mert engedelmeskedtek az Úrnak – Jerikó bevételénél látunk még hasonlót – az Úr megáldotta őket, és a győzelem után nagyon-nagyon sok zsákmányt találtak. Három napig szedték a zsákmányt. Sok drága dolgot, gazdagságot találtak ott, olyan sokat, hogy nem bírták elvinni. Három nap hordták a zsákmányt, mert olyan rengeteg minden volt.

Mi az a zsákmány, amit Isten gyermeke szerezhet, ha valamilyen küzdelmen megy keresztül? Dávid egyik vitézére gondoltam, aki, mikor az egész nép elfutott a filiszteusok elől, ott maradt egy lencsével bevetett szántóföldön, ahol harcolt, és nagy győzelmet aratott. A nép pedig visszatért, hogy összeszedje a zsákmányt. Arra gondoltam, mi lenne az a dolog, amit az Úr tenne hasonló módon az ő gyermekei között? Az Úr sok mindent megmutatott nekünk; és sok mindent láttunk. De gondoljuk csak meg, hogy az életünk legértékesebb területei a Sátán ellenőrzése alatt vannak, és nem hagyja, hogy birtokba vegyük őket.

Tudjátok, miután Dávid egész Izráel felett király lett Hebronban, akkor az első, amit tett anélkül, hogy bárkit is megkérdezett volna –, hogy elment, és elfoglalta Jeruzsálemet. Jeruzsálemet nagyon nehéz volt bevenni, mert az ott levő kananeusok nagyon erősek voltak, és azt mondták: „ide semmiképpen nem jössz be!” Harcba szálltak, de természetesen Dávid győzött, bevette Jeruzsálemet, és ott építette meg Dávid városát. És végül ott volt Sion, és ott volt a Jeruzsálemi templom is.

Mit gondoltok, miért olyan kevés ember látja ma a valóságot? Mert a háttérben ott van a gonosz, és nem engedi, hogy lássunk. Megkötve tart, hogy csak egy nagyon kicsi részét lássuk az igazságnak, és ne lássuk az egészet. Nem látunk, mert a gonosz ott van a dolgok hátterében.

Egy testvér megkérdezte tőlem: „Radu, bérlés helyett miért nem építünk magunknak valamit? Miért fizetünk másoknak az épületért?” Azért tesszük ezt, mert mi nem akarunk magunknak saját épületet. Mert az első keresztények házaknál gyűltek össze. Miért gyűltek házaknál? Azért, hogy legyen valami, ami a családhoz kötődik, és ne valami rituálé legyen.

A filadelfiai gyülekezetnek, amelynek volt látása arról, mit jelent a testvérszeretet, és arról is, hogy mit jelent az Úr neve, az Úr azt mondta: „tartsd meg ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat”. Ha azokban a helyzetekben, amelyeken átmegyünk, és megalázzuk magunkat az Úr előtt, és az Úr megnyitja a szemeinket, és szól hozzánk, szól egy ige által, akkor az az ige, melyet az Úr mondott, arany lesz a számunkra. Ha egy konfliktusból csak annyival jövünk ki, hogy megaláztak, és szeretnénk megalázni magunkat az Úr előtt, és nem látunk ennél többet – akkor, azt gondolom, hogy azt kell meglátnunk, amit Dávid mondott, amikor Míkál szóvá tette, hogy megalázta magát a szolgák előtt: „szeretnék még ennél is jobban megalázkodni”. Azt hiszem, hogy ezt jelenti az arany. Nem csak annyit, amit eddig tettünk, hanem hogy még többet akarunk tenni. Még jobban megalázni magunkat az Úr előtt.

Testvérek, ezeket az anyagokat, a zsákmányt, amelyet Dávid gyűjtött, ő a templom építésére használta. Egy kérdést szeretnék feltenni: mikor, milyen időszakban gyűjtötte Dávid a legtöbb zsákmányt? Hiszen azelőtt is gyűjtött zsákmányt, mielőtt megmondta volna Nátánnak, hogy szeretne házat építeni az Úrnak. De ha elolvassuk a történetet, látjuk, hogy attól a pillanattól fogva, hogy ezt a kijelentést kapta, és választ kapott, hogy nem ő fog építeni, hanem a fia, attól kezdve nagyon sok zsákmányt gyűjtött. Tehát, míg a szemeink meg nem nyílnak, nem láthatjuk meg, hogy mi nem csak olyan emberek vagyunk, akik itt összegyűlünk, hanem olyan emberek vagyunk, akik abból, amit naponta teszünk, az Ő házát építjük. Neki van egy háza, amelyben Ő fog lakni, és a ház anyaga mennyei; nem lehet fa, széna, pozdorja, mert a tűz megpróbálja mindenkinek a munkáját, és ezek meg fognak égni.

Tehát egy dolog győzelmet aratni, de egy másik dolog, hogy legyen zsákmány, hogy találjunk abban a helyzetben aranyat. Szóljon hozzánk valamiképpen az Úr, és akkor az az ige, amelyet Ő adott, elkezd munkálkodni az életünkben teljesen más módon. Testvérek, nincs nagyobb kínlódás, mint egyik lábbal a világban, a másikkal az Úrral járni. Nincs nagyobb megelégedettség, mint a királyságban járni. A többi dolog mind véges, de amit az Úr munkál az életünkben, az teljesen más. Tehát akarva, akaratlanul, mi ma építünk. A kapcsolatainkban, mondjuk a családban, férj-feleség, szülők-gyerekek, a gyülekezeti, a munkahelyi, a társadalmi kapcsolatainkban. Mindezekben a kapcsolatokban a körülöttünk lévőkkel, építhetünk: vagy aranyat, vagy a mi „jó”, emberi természetünket. Mi helyesen akarjuk tenni a dolgokat. Az elején gyengék vagyunk; és természetes, hogy lesznek kudarcaink, mert az első dolog, amit az Úr ki akar munkálni az életünkben, hogy az önmagunk végére jussunk.

Elmondtam reggel, hogy nálunk a házban nem volt sem rádió, sem tévé, sem újság. Apám nagyon radikális volt ezen a téren. Egy testvér, akinek volt tévéje, azt mondta nekem: „Radu, én vagyok úr a kapcsolón, és nem a kapcsoló úr rajtam”. Elhittem, amit mondott. Elkerültem Margittára, és vettem egy tévét. És meglepetésemre nem én voltam úr a kapcsolón, hanem a kapcsoló uralkodott rajtam. Ez 1990 előtt volt, és ott Margittán nézhettük a magyar adást, ami különbözött a mi műsorainktól. Szombat este volt film, én pedig megnéztem. Nem akartam filmet nézni, csak gondoltam, lássuk már, miről szól, és azon vettem észre magam, hogy vége a filmnek. Ez elszomorított, hogy eltöltöttem az időt a filmmel.

Nem úgy volt, mint most, amikor, mint C. S. Lewis regényében, a szekrényen keresztül egy teljesen más világba lépsz át, és egy nagyon furcsa világba juthatsz teljesen egyedül. Testvérek, én nem hiszem, hogy egy telefonfüggő ember ne nézne meg tisztátalan dolgokat. Senki nem olyan, hogy ne legyen kíváncsi bizonyos dolgokra. És ha ma kíváncsi vagy, holnap még kíváncsibb leszel, és lehetséges, hogy katasztrófa lesz az életedre nézve. Nem úgy van, mint akkor, mikor mi voltunk fiatalok. Egyszer mentem a vonattal Bukarestbe szolgálati úton, mások aludtak, de én nem tudtam aludni a vonaton. Egyszer csak az egyik utas elővesz egy újságot, amelyikben meztelen nők voltak. Nézegeti, odaadja a mellette ülőnek, sorban mindenkinek, aki a fülkében volt, és én is sorra kerültem. Nagyon csodálkozott, mikor azt mondtam, hogy nem akarom megnézni. De most nem kell ezt tennünk, mert itt van kéznél. Nagyon veszélyes, hogy mit teszel, ha megnyitod ezt az ajtót, és átlépsz abba a világba. De ha őszintén közeledsz az Úrhoz, a mai gondolkozásodnak drasztikusan erős beavatkozásokat kell elszenvednie, hogy meg tudj változni. Beszélgettem valakivel, és nagyon megdöbbentett, amiket mondott; hogyan lehetséges az ilyesmi.

A hitélet úgy van megalkotva, hogy ha az Úr nem nyitja meg a szemeinket, hogy lássunk valamit, akkor a Bibliából a legalapvetőbb dolgok is jelentéktelennek tűnnek. Én nagyon sokszor olvastam az első korinthusi levelet. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy százszor is elolvastam. És amikor elolvastam százszor, megláttam ezt: „megmenekül, de úgy mint tűz által”. Jó, jó, de mi ezzel a gond? Megmenekül, de úgy, mint tűz által. Ám amikor az Úr megnyitja a szemeidet, hogy lásd, mit jelent ez, akkor meglátod, mi lesz végül, amikor a tűz próbálja meg mindazt, amit tettél. Ha nem látjuk a szellemi dolgokat, akkor természetes, hogy vonzanak a világ dolgai. Milyen nagy áldás az, mikor egy fiatal megtér az Úrhoz, és teljesen átadja az életét az Úr kezébe! Nincs nagyobb megelégedettség, mint az, hogy szolgáljunk az Úrnak, és az Úrnak való szolgálat legyen az életünk legfontosabb célkitűzése. Én azt kívánom, hogy az Úr munkálkodjon a szívünkben, és tudjuk megérteni, mire hívott el bennünket. Milyen komoly dolog minden a hitéletben! Milyen komoly dolog, hogy kövessük Őt. Milyen komoly dolog, hogy átadjuk az életünket az Ő kezébe. Mert ha így járunk el, az Úr megáld bennünket. Ámen.