“A világ erőtleneit választotta ki Magának” + Nem kell félnünk! (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2020. december 23-án.

PDF: “A világ erőtleneit választotta ki Magának” + Nem kell félnünk!Letölt

Két igeszakaszt szeretnék felolvasni és röviden szólni ezzel kapcsolatban.

1Korinthus 1,26-29: „Mert tekintsétek a ti elhívásotokat, atyámfiai, hogy nem sokan bölcsek test szerint; nem sokan hatalmasok, nem sokan nemesek, hanem ami a világon bolond, azt választotta ki magának az Isten, hogy a bölcseket megszégyenítse; és ami a világon erőtlen, azt választotta ki magának az Isten, hogy az erőseket megszégyenítse, és ami a világon nemtelen és ami lenézett, azt választotta ki magának az Isten, és azt, ami semmi, hogy azt, ami valami, semmivé tegye, hogy ne dicsekedjék őelőtte egy test sem.”

2Mózes 4,10-18 – miután Isten azokat a jeleket tette Mózes előtt: „Mózes azt mondta az ÚRnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesszóló, azelőtt sem voltam az, és azóta sem vagyok, hogy beszéltél a szolgáddal. Nehézajkú és nehéznyelvű vagyok. De az ÚR azt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Vajon ki tesz némává vagy süketté vagy látóvá, vagy vakká? Nemde én, az ÚR? Most hát eredj, és én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, amit mondanod kell. Ő pedig mondta: Kérlek, Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz. Erre fölgerjedt az ÚR haragja Mózes ellen, és azt mondta: Nemde testvéred a Lévi nemzetségből való Áron? Tudom, hogy ő jól tud beszélni, és íme, ő ki is jön eléd, s mihelyt meglát, örvendezni fog szívében. Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én leszek a te száddal és az ő szájával, és megtanítalak titeket arra, amit tennetek kell. Ő beszél majd helyetted a néphez, és ő lesz a te szájad, te pedig Isten gyanánt leszel mellette. Ezt a botot pedig vedd a kezedbe, hogy véghezvidd vele azokat a jeleket.” És Mózes elment.

Gondoljátok, hogy Mózes meggyőzte Istent arról, hogy Áron jobban tud beszélni? Isten nagyon bölcs. Ha elolvassuk ezt a történetet, láthatjuk, hogy Áron pap lett, a sátorban szolgált, és Istenhez beszélt, Mózes pedig, aki próféta volt, az emberekhez beszélt.

Istennél a dolgok máshogyan mennek. Azt mondja az ige: „a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse. Hogy ne dicsekedjék Ő előtte egy test sem.” Isten teljesen másképp jár el a dolgokban. Senki nem fogja tudni azt mondani, hogy az én memóriám gyenge, én készületlen vagyok, nekem nincs tehetségem ahhoz, hogy beszélni tudjak. Istennél senki sem alkalmatlan, mert ahhoz, hogy valakit kiválasszon, az Ő munkájára van szükség – mert itt azt mondja az ige: „a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket”. Kik a világ erőtlenei? Az alapvetően gyenge emberek? Nem hiszem. Ha valaki hústestileg gyenge, az gyenge, ha valaki hústestileg erős, az ugyanúgy nem jó. Egyik sem jó. Mert Isten azt akarja, hogy erőtlenek legyünk. És a szó, ami itt szerepel, megtalálható ott is, ahol azt mondja az ige: „amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős”.

Az Úr népének három ellensége volt: az egyiptomiak, a filiszteusok, és az amálekiták. Az első kettő nagyon kegyetlen volt, de az amálekiták nem ilyenek voltak. Mert Amálek arról az ellenségről beszél, amelyik bennünk van: a világ bölcsessége. Egyesek nagyon bölcsek tudnak lenni. Voltam egy helyen, ahol egy ilyen bölcs testvér is volt, aki, valahányszor csend lett, elkezdett szónokolni. De Istennek egyáltalán nincs szüksége arra, amit Amálek képvisel. Amáleket meg kell semmisíteni; Amálek ugyanis a mi hústestünket jelképezi.

Nagyon érdekes, hogy mit jelent szellem szerint szolgálni. Testvérek, én meg vagyok győződve, hogy a többség, aki az Úrnak szolgál, nem szellem szerint szolgál. Az elméjük által szolgálnak. Egyszer készültem menni valahová, és imádkoztam: Uram, adj Te valamit, hogy mit szóljak azon a helyen. És az Úr adott. De tudjátok, mi történt? Elfelejtettem feljegyezni. Azután imádkoztam: Uram, elfelejtettem. Gondoljátok, hogy az Úr újra elmondta, hogy mi az az ige? Nem mondta el. Miért? Mert az én számomra nem volt olyan fontos ez a dolog, hogy feljegyezzem. Ez lenne a legfontosabb dolog, ha megyek valahova. Csak azért imádkozom, mert eszembe jutottak bizonyos témák?

Látjátok ezt a könyvet? Nehémiás – üzenet az utolsó időkre, Austin-Sparkstól. Nagyon érdekes, nem vastag könyv. Sparks nehéz olvasmány; de a könyv üzenete nagyon aktuális. Mit gondoltok, miért írja a Bibliában: szellem szerint szolgáljatok? Miért írja a Bibliában: imádkozzatok a Szellem által? Mert hajlamosak vagyunk mindent az elménk által tenni. A forrás, az eredet maradt a régi. És mivel a forrás a régi – tehát az, amit akkor is használtunk, mikor nem voltunk megtérve az Úrhoz, azaz a mi saját bölcsességünk, a mi saját erőnk és mindezek a mi saját természeti életünkhöz kötődő dolgok – ezért nincs eredmény. Ez a könyv a keresztény élet ezen részéhez, azaz a szellemhez kötődő egyes aspektusokról szól.

Szeretnék ajánlani egy másik könyvet. Megtörténik, hogy elolvastunk egy könyvet, és egy idő után már semmire nem emlékszünk a tartalmából, csak ha újra fellapozzuk. Van egy nagyon jó könyvünk, nem sok kommentárt hallottam vele kapcsolatban. A címe: Szellemben szolgálni (Watchman Nee). Nagyon érdekes ez. Szeretnék is egy cikket közölni ezzel kapcsolatban, hogy mit jelent szellemben szolgálni. Mit jelent az, hogy a megnyilvánulásainknak abból kell kiindulniuk, amiről az Úr akarja, hogy beszéljünk, és ne abból, amiről mi akarunk beszélni. Eszembe jutott ez is meg az is… – nagyon jó, ha eszedbe jut ez is meg az is, de szellemben szolgálni, az egészen más.

Isten nem ijedt meg a Mózes érvelésétől, és megnyugtatta Mózest: jön Áron, és ő lesz veled. De Áront odahelyezte a papi szolgálatra, és Áron Istennel beszélt. És ha valaki Istennel beszél, akkor nem kell nagy szónoki tehetséggel rendelkeznie. Mózest pedig, aki nehéz ajkú volt, odahelyezte, hogy beszéljen a népnek.

Milyen bölcs Isten! Nagyon bölcs! Kiválasztotta a gyengéket. Mikor gyengékről beszélek, akkor azokra az emberekre gondolok, akik nem önmagukban bizakodnak. Uram, nem találok magamban semmi erőforrást, hogy magamban bízhatnék, Benned bízom, Terád támaszkodom. És ezek az emberek megszégyenítették az erőseket. Ilyen volt Jákób, ha beszélnénk az ő életéről, aki erőtlenné lett, és Isten felhasználta őt. És így fog Isten munkálkodni a mi életünkben is, testvérek, hogy egyszerűen az Úrban dicsekedjünk.

Sok elrejtett dolog van. A mi erős pontjaink álcázva vannak, és nem látjuk őket. A mellettünk lévők még látnak valamit a mi erősségeinkből, és lehet, hogy csóválják a fejüket: jaj, jaj. De Isten, aki irgalmas irántunk, gondot visel rólunk, ahogy Jákóbról is, és ott, az erős pontján mért rá ütést. Velünk nem így jár el Isten, testvérek. Felettünk felragyog a mennyei világosság és elég, hogy ez a világosság felragyogjon felettünk, és mi a földre esünk, és teljes szívünkből mondjuk: erőtlen vagyok, nincsenek erőforrásaim, nincs erőm, nincs bölcsességem, hogy tudnám, mit tegyek ezekben a dolgokban, ezentúl Rád hagyatkozom, Benned bízom. Tudjátok mi történik akkor? A mennyei vezérlőpulton kigyullad néhány égő; Isten azonnal érzékeli ezt. Ő kedvét leli abban, hogy válaszoljon az ilyen kihívásokra. Valahányszor lesz valaki, aki erőtlenné lesz, és nincs többé saját bölcsessége, Isten megjelenik és elkezd munkálkodni.

Csodálkoztam, amikor elolvastam, hogy Mózes esetében hogyan munkálkodott Isten, és hogyan dicsőítette meg magát. És ahogy telt az idő, ahogy a csapások és fekélyek elmúltak, Mózes megfeledkezett arról, hogy nem tud beszélni. Elmondott mindent, úgy, ahogy kellett. És a pusztai vándorlás idején is ott volt, és Isten szólt általa, és megdicsőítette Magát. Testvérek, azok közül, akik itt vagyunk, senki se higgye, hogy ő nem alkalmas. Nem ez a probléma. Senki se higgye, hogy ő nem okos. Egyszer egy testvér mesélte, hogy ketten megtértek az Úrhoz: egy iskolázott, tehetséges fiatal, nagyon jó kilátásokkal, és a másik egy egyszerű falusi ember. Mind a ketten radikális módon megtértek az Úrhoz. Mit gondoltok, kettejük közül ki volt alkalmasabb az Úr munkájára? Hát az a fiatal iskolázott…? Nem! Istennél nem így van. Isten a világ erőtleneit választotta, hogy megszégyenítse az erőseket. Isten a világ bolondjait választotta, hogy megszégyenítse a bölcseket, hogy Isten előtt senki se dicsekedjék. „Aki dicsekedik, azzal dicsekedjen, hogy ismer engem.”

2. Nem kell félnünk

Egy Zsoltár szavaival szeretnék elköszönni tőletek ma este. Ez a 91. Zsoltár 5-16: „Nem kell félned az éjszakai rettentéstől, sem a repülő nyíltól nappal, sem a dögvésztől, amely a homályban jár, sem pedig a döghaláltól, amely délben pusztít. Ha ezren esnek is el oldalad mellől és tízezren jobb kezed felől, hozzád nem is közelít. Bizony szemed csak nézi azt, és meglátod a gonoszok megbüntetését! Ha az ÚR a te oltalmad, és a Felségest választod hajlékodul, nem érhet téged veszedelem, és csapás sem közeleg sátradhoz. Mert azt parancsolta felőled angyalainak, hogy őrizzenek téged minden utadon. Tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben. Oroszlánon és viperán jársz, eltaposod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet. Mivel ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, fölmagasztalom, mert ismeri nevemet! Ha segítségül hív engem, meghallgatom őt. Vele vagyok nyomorúságában, megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg, és megmutatom neki szabadításomat.”

Testvérek, nekünk nem kell félnünk. Most nagyon sok testvér tanácstalan, hogy beoltassa-e magát, vagy sem. Megijednek minden hírtől, amit hallanak mindenhonnan a helyzet rosszabbodásával és ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Én mondtam már néhányaknak, hogy ha feltételhez kötnék, hogy el tudjak utazni valahova, én beoltatnám magam, mert nem félek. Nem félek ettől az oltástól. Nem kell félnünk eljönni az alkalmakra, testvérek. Nem kell félnünk! Nem azt mondom, hogy legyünk hősök, és a farkasok közé rohanjunk, hanem azt, hogy nekünk az Úr kezébe kell átadnunk az életünket teljes mértékben, és az Ő útjain kell járnunk. Mert akkor az történik, ahogy más alkalommal is mondtam, ahogyan egy testvértől hallottam: a szőlővesszőnek nincs semmi más rendeltetése, mint hogy szőlőfürtöket hordozzon. A szőlővesszőből nem lehet épületfát készíteni. A szőlővessző tehát azért van, hogy hordozza a fürtöket. Mi arra vagyunk elhíva, hogy termést hozzunk. De ahhoz, hogy termést hozzunk, át kell adnunk magunkat az Úrnak! Át kell adjuk az életünket az Ő kezébe, és nem a félelem miatt, hanem az Úr iránt való szeretetből.

Mikor legutóbb Moldovában voltam, bementem egy házba, ahol mind a ketten meg voltak fázva. Meg vagyok győződve, hogy covidosok voltak. Mit tegyek? Mert ők nem mondtak semmit. El kellett volna szaladnom? Nem szaladtam el. Szégyelltem volna elmenni onnan. Mert meg vagyok győződve, hogy az Úr megőriz, de nekem az Ő útjain kell járnom. Az Úr akarata az, hogy én elmenjek ehhez a családhoz? Ha tudom valakiről, hogy beteg, nem megyek el hozzá; de ha odamegyek, ő pedig nem mond semmit, csak köhög, fáj egy kicsit a torka, de nem lázas – és úgy tűnik, hogy minden rendben van. Nem kell félnünk testvérek, mert ami történik velünk, azt az Úr engedi meg. Még egyikőnk sem tapasztalta, hogy a jobb keze felől elesnének tízezren. Még azok, akik az intenzív osztályon dolgoznak, sem mondhatják, hogy az ő szolgálati idejük alatt ilyen sokan meghaltak volna.

De ha valaki fél? Imádkoznunk kell az Úrhoz, hogy szabadítson meg a félelemtől. De ne úgy éljük az életünket, mint ezelőtt! Mert ha úgy élünk, mint eddig, miért tartana itt az Úr bennünket? Miért tartana itt? Tudnunk kell, hogy az Ő akaratában vagyunk, az Ő útjain járunk, van időnk az Úr számára. Nem az egyéb dolgok viszonylatában, hogy ha még marad időnk, akkor van időnk az Úr számára is. Ne így járjunk el! A kísértés nagy, a harc nagy. Minden erő be van vetve, hogy eltérítsen bennünket erről az útról, és ne járjunk az Úrral. Tehát imádkozzunk! Olvassátok ezt a zsoltárt, és látni fogjátok: „mivel szeret engem, megvédem őt” (románból). Mert szeret engem.

„Elhívott minket szent hívással” (Radu Gavriluţ)

Elhangzott 2020. május 13-án, Nagyváradon. https://www.ekklesiaoradea.ro/
PDF: Elhívott minket szent hívással

„Aki megtartott (román fordításban: megváltott) minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte, megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által” (2Tim 1,9-10).

Ő elhívott minket és tudjuk, hogy rajtunk kívül még sokakat. Ezt a Lukács evangéliuma 14. részének 17-24. verseiben olvasható példázatban is láthattuk. A meghívottak azonban, mintha összebeszéltek volna, elkezdték kimentegetni magukat. Ahogyan az imént valaki a tizedet említette – nehéz kérdés, hogy mennyit adok az Úrnak az időmből? Hármat a huszonnégy órából? Ő azt akarja, hogy mind az Övé legyen. Ez pedig még nehezebb. Szent hívással hívott el bennünket. Úgy, ahogy elhívta azokat a tanítványokat is, akik mindenféle kifogással hozakodtak elő, akiknek az Úr dolgainál fontosabb teendőik is voltak.

Felmerül a kérdés, hogyan lehetünk mi biztosak abban, és hogy válaszolunk arra az elhívásra, amit Ő intézett felénk? Ő megváltott, de a megváltás nem elhívás. A megváltás ajándék. Miután megváltott, azután hívott bennünket szent hívással.

Az emberi testre gondoltam, ahol normális esetben minden vezérlés és minden reakció a fejből indul ki. A testi, fizikai területen a dolgok nagyon világosak, de szellemiekben hogyan kötődhetnék szorosan a Főhöz? Krisztus a Fő: a gyülekezet és minden más dolog felett. Ő akar irányítani mindent. Tudjátok, hogy a testvérek nagy hangsúlyt fektetnek a fej befedezésére. Tulajdonképpen mit jelent a fej befedezése? Azt, hogy egyetlen Fej legyen, a Krisztus. Ő akarja irányítani a mi életünket. Szellemi területen minden a Főtől indul ki. Miután mi megismertük, hogy Ő lett a mi Megváltónk, Ő azt akarja, hogy elismerjük Őt, mint Urunkat, Gazdánkat, mint Főt. Várja a mi beleegyezésünket, és nem tesz semmit erőszakkal. A Szent Szellem által, amelyet Ő helyezett belénk, szólni akar hozzánk. Figyelmeztet és mondja: Én vagyok a Fő. A mi számunkra egyrészt nagyon egyszerű, másrészt elég bonyolult, hogy megtanuljuk, miként uralkodjon a Fej az életünkben. Krisztus a Fej, de nemcsak az egyén, hanem a gyülekezet számára is. Amikor beleegyezésünket adjuk ahhoz, hogy Ő irányítsa az életünket, lényegében ez az odaszentelés.

Régebben jöttek néhányan a gyülekezetünkbe, és szerettek volna hozzánk kapcsolódni, de végül nem maradtak itt. 1990 után az Amerikai Egyesült Államokból is jöttek testvérek, akik őszinték voltak, szokásuk szerint buzgón tevékenykedtek az Úrért. Egyikük megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok, mit tudna ő tenni Romániában? Én azt feleltem, hogy nem tudom. Az odaszentelés nem az, hogy tegyél valamit az Úrért, hanem hagyd, hogy Ő tegyen az életedben azt, amit Ő akar.

Sokan félnek attól, hogy megtegyék és kimondják: Uram, itt az életem, tegyél vele, amit akarsz! Eljön az idő, amikor a hitéletünkben határozottan meg kell tennünk ezt az első, de nagyon fontos lépést. Amikor egy lány férjhez megy, lemond a saját nevéről és felveszi a férje nevét, ezáltal azt mondja ki, hogy a férje a feje. Hajoljunk meg mi is, és hagyjuk, hogy Ő legyen a Fő. Ez másként nem megy, csak ha elismerjük, hogy a Szent Szellem az, aki munkálkodik bennünk, felfedi, hogy kik vagyunk és megmutatja, hogy valójában Krisztus a Fő.

Még egy igeverset szeretnék olvasni: „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatástokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében” (Ef 4,1-3).

Amikor az Úrhoz jövünk, és szóba elegyedünk egy számunkra ismeretlen emberrel, nem kell sokat beszélgetnünk ahhoz, hogy felfedezzük és ráébredjünk arra, hogy egyek vagyunk, vagy sem. A hitéletem elején utaztam valakivel a vonaton. Meglepő volt, hogy elkezdtünk beszélgetni és közben örvendeztünk. Meg sem kérdeztem honnan, milyen gyülekezetből jön. Egyszerűen csak láttam, hogy a Szellem egysége olyan ajándék, amit Isten nekünk adott.

Azt mondja az Ige: őrizzétek szorgalmasan, buzgón a Szellem egységét a békesség kötelékében. Ne vessétek el ezt az egységet! Ne hangsúlyozzatok igazságokat csak azért, mert azokat az Úr megmutatta nektek. Keressétek, hogy megőrizzétek a Szellem egységét a békességnek kötelékében, míg mindnyájan eljutunk a hit egységére. A Szellem egységével kezdjük és a hit egységével zárjuk.

Testvérek, nincs más út. Ha mi nagyon ragaszkodunk a saját csoportunkhoz és azokhoz, akik úgy látnak, mint mi, elkerülhetetlen, hogy elmélkedés, utánajárás és gondolkodás nélkül magunkévá tegyük a hallott dolgokat, automatikusan elfogadjuk, amit mások mondanak. Én is tettem így. Gondot kell fordítanunk arra, hogy a Szellem egységét minden testvérrel megőrizzük. Ezt nagyon fontosnak tartom.

Még valamit szeretnék mondani. „Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1Pét 2,4-5).

Tudjuk, hogy Isten azt akarta, hogy Izráel népe papi nemzetség legyen. De amikor az aranyborjút készítették, elbuktak. Akkor a tizenkét nemzetségből egy nemzetség, helyesebben egyetlen család lett kiválasztva, hogy a papi szolgálatot betöltse. Nekünk papi nemzetségnek kell lennünk. Mikor az Úr Jézus eljött, akkor Ő helyreállította ezt, és nagyon világosan elmondta, hogy mi szent papság vagyunk, hogy szellemi áldozatokkal áldozzunk, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Mi nem csak arra vagyunk elhívva, hogy tudjuk azt, hogy Ő megváltott minket. Ő megváltott és szent hívással elhívott, nem a mi cselekedeteinkért. Most azt akarja, hogy szolgáljunk, mindenki ahhoz képest, amit Isten ajándékozott neki.

Testvérek, a hit útján nem lehet előre haladni, és válaszolni az elhívásra, amellyel Ő elhívott, ha nem értjük meg, hogy nekünk papokként kell szolgálnunk. Mindnyájan kaptunk egy ajándékot az Úrtól, amellyel szolgálnunk kell.

Valaki megkérdezhetné, hogy hogyan tudhatná meg azt, hogy milyen ajándékot kapott? Tudjuk, hogy amikor egy kisbaba megszületik, akkor már minden szervével rendelkezik. Van szeme, füle, szája, orra, keze lába, de még nem tudja őket használni. A kezek például arra valók, hogy valamit csináljunk. De egy kicsi gyermek még négykézláb jár. Ki tanítja meg arra, hogyan járjon? Még ha a szülei próbálják is, de mert ő növekszik és fejlődik, egyszer csak rájön arra, hogy a lábai arra valók, hogy azokon járjon. Tehát a probléma lényege az, hogy ahhoz, hogy betöltsd a szolgálatodat, növekedned kell. Eközben felfedezel olyan dolgokat, amiket csak te tudsz megtenni. És ha azokat teszed, meglátod, hogy segítségére leszel a testvéreknek.

1985-ben élt itt két idős testvér, és egyetlen nap különbséggel mindketten meghaltak. Űr keletkezett, amit senki nem tudott betölteni. Én akkor nagyon fiatal voltam, harminckét éves. Ismertem a testvéreket, elkezdtem meglátogatni őket, de ezzel nem volt különösebb szándékom. Azt vettem észre, hogy mentem hozzájuk, és nem tudtam tíz percnél többet beszélni, tíz perc után megálltam. A testvérek azt mondták: beszélj hosszabban. Nincs mit mondanom. De az én számomra bátorítás volt, amikor ezt kérték. De ha a testvérek azt mondják, hogy beszélj rövidebben, akkor el kell gondolkoznod.

Még valamit szeretnék mondani. „Eljövén pedig az is, aki az egy tálentumot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentumodat a földbe, ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén monda neki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem. El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál, és én megjővén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentumot, és adjátok annak, akinek tíz tálentuma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van” (Mt 25,24-29).

Mit gondoltok, hogy az a szolga, aki az egy tálentumot kapta, miért ásta el azt a földbe? A válasz a 24. és 25. versekben van: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentumodat a földbe, ímé meg van, ami a tied. Nekünk mi a véleményünk a mi Urunkról? Mert jönnek az életben mindenféle helyzetek, amelyek nem mindig rózsaszínűek. Addig, amíg minden jó, könnyen mondjuk, hogy az Úr jó, és szeretünk Uram. De amikor Ő kénytelen fegyelmezni bennünket, akkor a véleményünk megváltozik.

Testvérek, én azt hiszem, hogy a félelem nem elégséges a szolgálathoz („féltem tőled”). Egyedül a Gazdánk iránti szeretet az, ami ösztönözni tudja a mi szolgálatunkat, semmi más. Az Úr ezt kérdezte Pétertől: Péter, szeretsz engem? Uram, te tudod, hogy kedvellek, ragaszkodom Hozzád – ahogy egyesek fordítják. Legeltesd az én juhaimat, legeltesd a bárányaimat. Ez a teszt. Hogy mennyi a felelősségtudat bennünk ahhoz, amit Ő adott nekünk, az attól függ, hogy mennyire szeretjük Őt. Amikor megjött a gazda azt mondta: „gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem” (26. v.). Őt a saját szavai kárhoztatták azon a napon. Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. Ez az Úr vágya. Testvérek, amikor szeretünk valakit, akkor nagyon figyelmesek vagyunk vele.

Az Úr nem azt akarja, hogy csak egyesek, hanem hogy mindenki szolgáljon Őneki azzal az ajándékkal, amit kapott. Azt akarja, hogy táplálkozzunk a tiszta szellemi tejjel, és azon növekedjünk. Észre fogom venni, hogy amit teszek éppen, az az, amit az Úr nekem adott, hogy tegyem. Ne mást tegyünk testvérek. Ha szolgálsz, kell, hogy legyen visszaigazolásod az Úrtól, hogy ez az, amit tenned kell. Én nem tudom, hogy jön ez a visszaigazolás, de jönni fog. Láttátok ezt a ravasz (román fordítás szerint) szolgát. Azt mondja az Úr a 30. versben: és a haszontalan szolgát vessétek ki a külső sötétségre, ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Ez fegyelmezést jelent.

Elvetette az Úr valaha is Izrael népét? Soha! Fegyelmezte őket? El sem lehet mondani, hogy hányszor. Egy nép sem volt annyiszor fegyelmezve, mint ők. És most is láthatjátok, hogy milyen helyzet van Izraelben. Tehát ez a nép folyamatosan fegyelmezve van, mert az Úr el akarja készíteni őket arra a pillanatra, amikor elérkezik hozzájuk a megbánás, megtérés Szelleme, és meglátják azt, Akit általszegeztek, és az Úr felé fogják fordítani a szívüket.

Azt kívánom testvérek, hogy tanuljuk meg, hogy az Úrhoz jöjjünk, és Ő mutassa meg, ha mi mást is jobban szeretünk, mint Őt. Hozza felszínre azt, ha van a bálványozásnak valamilyen útja a szívünkben, ha vannak más bálványaink. Olvastátok Ruth Paxson imádságát [magyarul: https://filippi314.com/2020/05/12/reggeli-imadsag/]. Ő azt mondja: az órák, amiket az Úr ad naponta, ne csak elmúljanak, hiszen azok az órák már nem térnek vissza. Sok területen fegyelmeznie kell, hogy azt tegyük, amit Ő akar.

Az Úr szent hívással hívott el bennünket, és a mi feladatunk az, hogy hit által válaszoljunk és fogadjuk el. Tanuljuk ezt meg. Tudjátok, hogy Pál megdorgálta a korinthusiakat, hogy: szorosságban vagytok a ti szívetekben…, tárjátok ki ti is a szíveteket!

Testvérek, tárjátok ki szíveteket! Radu, tárd ki a szívedet, hogy a testvérek mind beleférjenek. Azok is, akik nem úgy gondolkoznak mint te. Testvérek, nincs más út, hogy előrehaladjunk. Ha nem térünk vissza azokhoz a dolgokhoz, amelyekhez az Úr akarja, hogy visszatérjünk, nincs előrehaladás. Biztosan van sok akadály, sok veszély ezen a szövevényes úton, de mert a Szent Szellem az életünkben van, Ő meg tudja mutatni az utat, hogyan menjünk tovább. Testvérek, imádkozom, és azt kívánom, hogy mindenkit, akik hallgatják az Igét, az Úr érintsen meg úgy, hogy senki ne hátráljon meg. Én magam is azt kívánom, hogy ne hátráljak meg. Az Úr áldjon meg titeket.

Testvérek, szeretnék még mondani valamit. A jelenlegi világméretű koronavírus-járvány idején: Ne féljetek! Ne féljetek! Az Úr szabadítson meg a félelemtől. Tekintsünk bizalommal az Úrra, hogy Ő eljön, hogy elvigye az Ő népét. Ne féljünk attól, hogy mi fog történni. Attól féljünk, hogy nehogy ne kövessük az Urat és az Ő útját.

Testvérek, az Úr áldjon meg titeket!

Hogyan hallhatjuk meg Isten hangját? (Otto Stockmayer)

“A ószövetségi időkben Izrael gyermekei folyamatosan a felhő alatt voltak. ” Az Úr parancsa szerint mentek Izráel fiai, és az ÚR parancsa szerint ütöttek tábort” (RK, 4Mózes 9,18). Vajon elképzelhető, hogy az Újszövetség alatt az Úr nem mondja meg nekünk, hogy mennyi ideig ültet minket a lábaihoz, hogy felkészítsen és felszereljen az új szolgálatra – és hogy azután hová és milyen messze kell mennünk? Jézus Krisztus, az Ő testének napjaiban, magától “semmit sem cselekedhetett”; azt tette, amit az Atyától látott cselekedni. Ez a mi kiváltságunk, hogy úgy járhatunk, ahogyan Ő járt, úgy szolgálhatjuk Őt, mint a barátai, nem mint a szolgái. “A szolga nem tudja, mit tesz az ura.” Mindaz, amit Jézus az Atyától hallott, megismertette velünk (János 15,15).

A régi sátor készítésekor semmi sem volt bízva még a legtehetségesebb építész ítéletére sem. Minden részletet, még a kapcsok számát is, Isten utasításai szerint kellett kivitelezni, azon minta szerint, amit Mózesnek mutatott a hegyen. Mi Isten temploma vagyunk, ami a szent sátornál egy sokkal dicsőségesebb szentély. Életünk legfőbb feladata az, hogy bemutassuk Istent a világnak, az embereknek és az angyaloknak. Akkor lehet-e bármit is, tűnjön az bármennyire jelentéktelennek, a saját véleményünkre bízni? Megengedhető-e, hogy időnk egy bizonyos részét a saját elképzeléseink szerint töltsük?

Nem azt mondom, hogy nem kell használni az értelmünket. De csak akkor leszünk igazán értelmesek és bölcsek, ha Isten tekintete által engedjük magunkat vezetni (Zsolt. 32,8). Ő nem pusztán rabszolgákat akar, nem gépeket. Isten féltékeny az Ő Fiára. A menyasszonynak, akit az Ő Fia számára szánt, segítőtársnak kell lennie, az Ő társának; olyannak, aki messziről ismeri Őt, érti a gondolatait, aki képes és alkalmas arra, hogy szellemi egységben munkálkodjon vele.”

"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap"

Hogyan hallhatjuk meg Isten hangját? (pdf)

Otto Stockmayer (1838-1917)

“Szemeimmel tanácsollak téged …” (Zsolt. 32,8)

Csak az tud Istenre várni, aki eltökélte magában, hogy fenntartás nélkül mindenben Őt szolgálja; és csak azok tudnak a legteljesebb értelemben véve “szolgálni az élő és igaz Istennek”, akik “elfordultak a bálványoktól, és mint megváltottak, megfeszíttettek és feltámadottak, megtanultak Istenre várni” (angolból, 1 Tesz. 1,9).

Az igazi szolgák Uruk érdekeit keresik. Aki a saját érdekét is keresi, sohasem lesz olyan állapotban, hogy várakozó állásponton tudjon maradni. Egyedül csak az áll igazán az Úr rendelkezésére, aki Krisztussal és Krisztusban meghalt önmagának, a bűnnek és a világnak, és többé semmit nem keres önmaga számára ebben a világban. Az ilyen “meg van szentelve a Jézus Krisztus testének megáldozása által” (Zsid. 10,10), más szóval, rendelkezésre áll bármilyen szolgálatra, amiben Isten használni akarja őt.

Sába királynője látta azoknak a boldogságát és dicsőségét, akik éjjel és nappal ott álltak Salamon előtt…

View original post 1 528 további szó

Krisztus bennetek a dicsőség reménysége – 3. rész (John Saunders)

ENG – HUN
John Saunders folytatja a megkezdett témát, többek között a következő kérdésekre adott válaszokkal: Hogyan lehet legyőzni a legnagyobb ellenségünket, az ént? Miért kaptuk a Szent Szellemet? Mit jelent Szellemtől és víztől születni, és hogyan kapcsolódik ez Isten királyságához? Tudott-e Péter a vízen járni? És mi vajon tudunk-e?
(Elhangzott 1995-ben Margittán, eredetileg román tolmácsolással.)

 

 

Az utolsó két menyegző az Igében – Stephen Kaung

Forrás: The Last Marriages In Scripture

Jel 19,6-9:  És hallottam valami nagy sokaság szavát, mely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és az erős mennydörgés hangja: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk, ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége felkészült, és megadatott neki, hogy felöltözzék ragyogó, tiszta gyolcsba, mert a gyolcs a szentek igazságos tetteit jelenti. És azt mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És így szólt: Ezek Isten igaz beszédei.

Jel 21,1-7: És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Aki a trónon ült, ezt mondta: Íme, mindent újjá teszek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak. És azt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem.

Jel 22,1-5: És megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város utcájának közepén és a folyóvízen innen és túl van az élet fája, amely tizenkét gyümölcsöt terem, minden hónapban meghozva gyümölcsét, és a fa levelei a népek gyógyítására valók. Semmi elátkozott nem lesz többé, és az Isten és a Bárány trónja benne lesz, és szolgái szolgálnak neki, és látják az ő arcát, és a neve a homlokukon lesz. Éjszaka nem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra és napfényre, mert az Úristen lesz a világosságuk, és uralkodnak örökkön-örökké.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy összejöhettünk itt ma délelőtt. Köszönjük, hogy meghívtál az asztalodhoz bennünket. Köszönjük az üdvösséget, és mindazt a jót, amit adtál nekünk. Urunk, most hálás szívvel hozzád jövünk. Nekünk nincs érdemünk, egyedül Te vagy, aki méltó. Ahogy a jelenlétedben imádkozunk, hogy a Szellemed áradjon közöttünk, kérlek, nyisd meg a szívünket, a szemünket, és hozd el az Igéd valóságát, hogy megdicsőíthessük a neved. A Te kezedbe tesszük ezt az időt, és Szellemed végezze munkáját Isten dicsőségére. Ámen.

Néhány héttel ezelőtt már beszéltünk róla, hogy ha a Bibliát az elejétől a végéig olvassuk, azt fogjuk látni, hogy egy menyegzővel kezdődik, és egy menyegzővel is végződik. Persze nem a mostani világ szerinti menyegzőről beszélünk, hanem a szellemi menyegzőről, az Isten és ember egyesüléséről.  Mert ez Isten célja.

Az elején Ádám és Éva házasságában nyerünk bepillantást az Isten és ember egyesülésébe. Az alapelv nagyon egyszerű. Csakis az, ami Istenből való, térhet vissza Istenhez, és egyesülhet vele. Bármi, ami nem Istenből való, nem egyesülhet Istennel. Tehát csak ami Krisztusból van, az egyesülhet Krisztussal; csak az lehet Vele eggyé. Mennyire fontos tehát, hogy szellemi életünkben a Krisztus legyen a minden, ne mi magunk, mert végül csak az egyesülhet Istennel. Az életünkben ezért Isten nagyon sokat munkálkodik, mert nem csak a bűneinket kell a Bárány vérének eltakarnia, hanem az ént is bennünk, mert annak is pontot kell tenni a végére – azért tehát, hogy Krisztus legyen bennünk, és ne mi magunk. Csak ami Krisztusból van, az térhet vissza, és egyesülhet Krisztussal.

Ma délelőtt szeretnénk a Biblia utolsó lapjaihoz menni, ahol meglátjuk majd, hogy ott újra menyegzőkről van szó. Amikor a 19-22. részekig olvassuk, ezekben a Bárány két menyegzőjét látjuk meg. Egyről vagy kettőről van szó? Ha gondosan olvassuk, látni fogjuk, hogy két menyegző van. Miért? Mert a 19-ben leírt menyegzőkor a Millennium, az ezeréves királyság kezdődik. Amikor azonban a 21-22. részt olvassuk, azt látjuk, hogy azzal a menyegzővel az örökkévalóság kezdődik. Ez a két menyegző tehát ezer évre van egymástól. A 19-ben található menyegző az, amelyik a Millenniumkor kezdődik, a 21-22-ben lévő pedig a Millennium végén, az örökkévalóság kezdetén található.

Azt látjuk tehát, hogy még az örökkévalóság előtt el fog jönni a Millennium, az ezeréves uralom. Ennek a korszaknak a vége után, az elkövetkező kor az ezeréves királyság lesz, az alatt pedig lesz egy házasság.

De vajon ki a menyasszony? Ez nagyon fontos kérdés. Amikor a 19. rész, 7. verset olvassuk: „Örüljünk, ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége felkészült, és megadatott neki, hogy felöltözzék ragyogó, tiszta gyolcsba, mert a gyolcs a szentek igazságos tetteit jelenti” („a gyolcs ugyanis a szentek megigazulása” – Kecskeméthy ford., „a szentek igazsága” – Masznyik, „a szentek igazságos cselekedetei” – Károli).

Itt látjuk, hogy a menyasszony az, aki ragyogó, tiszta gyolcsba öltözött, mert a gyolcs a szentek igazságosságait jelenti. Itt nem arról beszél, hogy Krisztus a mi igazságosságunk, hanem itt a szentek igazságosságairól van szó. Ez nagy különbség! Amikor az Úrhoz jövünk, az Úr lesz a mi igazságosságunk. Nincs saját igazságunk, mi bűnösök voltunk Isten szemében. Amikor azonban hiszünk az Úr Jézusban, ha elfogadjuk az Ő vérét, azt fogjuk találni, hogy Krisztus lesz a mi igazságosságunk Isten előtt. Más szóval, Őmiatta állhatunk meg Isten előtt. Mielőtt Jézusban hittünk volna, nem állhattunk meg Isten előtt, mert ha eléálltunk volna, halállal sújtott volna minket a bűneink miatt. De Istennek hála, ha hittünk az Úr Jézusban, a bűneink megbocsáttattak, és Krisztus lett a mi igazságosságunk Isten előtt. Megállhatunk Isten előtt, mert Krisztus betakar minket.

Tehát azt látjuk itt, hogy a fehér gyolcs, ami ragyogó és tiszta, az a szentek igazságosságait jelenti; nem Krisztus igazságosságát, hanem a szentek igazságosságait. Ez egy másik igazságosság. Mit jelent ez? Azt, hogy miután igazzá váltunk Isten előtt Krisztus Jézusban, egy másik ruhára is szükségünk van, és hogy az a másik ruha a mi menyegzői ruhánk. Ez a ruha pedig az első ruhán van, ami Krisztus, a mi igazságosságunk. Ez pedig a szentek igazságosságai.

A tékozló fiú, amikor visszatért, az atya első dolga volt, hogy szép ruhát adjon rá. Ez Krisztus igazságosságát jelenti. De miután hazaértünk, miután felöltöttük Krisztust, a mi igazságunkat, Isten kegyelméből, az Isten akarata, hogy kifejlesszük az igazságosságot az életünkben, amelynek neve a szentek igazságosságai.

A Zsolt 45-ben is egy menyegzőt látunk. A 14. vers: „Csupa ékesség a király leánya odabent, arannyal van bevonva ruhája.” Ez a szűz öltözete, ez Krisztus öltözete. Nem állhatunk meg Isten előtt saját magunkban. Egyedül úgy állhatunk meg Isten előtt, ha Krisztusba öltöztünk. Ő az arany ruha. Mert az arany az Igében mindig Istent jelenti. Tehát, amikor Istenhez jövünk, Krisztusba öltöztünk, és ez az első öltözetünk a 14. versben. Amikor azonban tovább olvassuk, a 15. verset: „Hímes öltözetben viszik a királyhoz, társai, a szüzek vonulnak utána; eléd vezetik őket.” Tehát, miután fel lett öltöztetve aranyba, utána fel kellett vennie egy másik öltözetet is, a menyasszonyi ruháját, amely egy hímes öltözet.

Testvérek, látjuk a különbséget? Az első ruhája arany, ami Krisztust jelképezi, aki a mi igazságunk, nélküle nem állhatunk meg Isten előtt. De ha Krisztushoz akarunk hozzámenni, menyasszonyi ruhára van szükségünk, és az hímes öltözet. Tudjuk-e milyen a hímzés? Amikor az asszony elkezd hímezni, azt látjuk, hogy ez egy nagyon unalmas, aprólékos munka, mert türelmesen öltöget, egyik öltést a másik után, míg végül ki nem hímezi a ruhát. Ezt tehát Szent Szellem türelmes munkáját jelenti. A Szent Szellem, miután hiszünk az Úr Jézusban, türelmesen hímezi az életünkbe a menyasszonyi ruhánkat.

Azt hiszem, mindannyian megtapasztaltuk ezt. Miután hittünk az Úr Jézusban, miután megállhatunk Isten előtt, a Szent Szellem, aki bennünk lakozik, hímző munkát végez az életünkben, a naponkénti járásunkban. Öltésről öltésre, türelmesen, anélkül, hogy feladná, folyamatosan öltöget, míg nincsen kész a hímzett ruhánk. És ennek a ruhának a neve a szentek igazságosságai.

Nézzük meg az igazságosság szót, amely itt többesszámban van. Nem az első ruha, amely Krisztus igazsága, ami egyes számban áll. Ez az igazságosság viszont többesszámban van. Más szóval, ezek azok az igazságos cselekedetek, melyeket a Szent Szellem munkájával az életünkben, vele együttműködve megvalósítunk az életünkben. Olyan ez, mint a hímző munka, öltésről öltésre, a Szent Szellem naponként munkálkodik bennünk, hogy beleszője Krisztust az életünkbe. Így hát minden, amit élünk, többé nem mi vagyunk, hanem Krisztus, aki él bennünk.

Pál apostol azt mondta: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. És hogyan él Ő bennünk? A Szent Szellem munkálkodása által. Miért lakozik bennünk a Szent Szellem? Mit végez Ő bennünk? Amikor olvassuk az Igét, azt fogjuk látni, hogy a bennünk lakozó Szent Szellem egyetlen dolgot munkál – és az Ő munkája nem más, mint az életünkbe ölteni, varrni Krisztust. Ez türelmet igénylő munka, mert gyakran lázadunk a Szent Szellem ellen. A mindennapi életünkben tehát a bennünk lakozó Szent Szellem türelmesen munkálja Krisztust bennünk. Bármi, ami nem Krisztusból van, azaz, a saját énünkből való én-élet, nem Krisztus-élet, azt Ő megmutatja nekünk, megérint bennünket, rámutat ezekre a dolgokra, és ha mi együttműködünk Vele, és készek vagyunk a belső Szellem hangjára hallgatni, akkor azt fogjuk találni, hogy hímzés kerül ránk. És testvérek, rájövünk, mennyire türelmet igénylő munka ez.

Miután hittünk az Úr Jézusban, mindaddig, amíg a földön élünk, nem vagyunk egyedül a mindennapjainkban. Azt keressük, hogyan lehetnénk Krisztushoz hasonlóvá, de mi magunk nem vagyunk képesek erre. A Szent Szellem, aki a szellemünkben lakozik, Ő munkálkodik bennünk. Ő mondja meg nekünk, mi van Krisztusból és mi nem. És ahogy munkálkodik bennünk, és emlékeztet bennünket erre, ha együttműködünk, ha hallgatunk a Szent Szellem belső hangjára, és készek vagyunk rá, hogy foglalkozzon velünk, akkor naponként, lépésről lépésre, ameddig csak élünk, azt fogjuk találni, hogy fokozatosan megszabadulunk a régi énünktől, és hímzett ruhába öltöztetünk, a menyasszonyi ruhánkba.

Testvérek, ezért nagyon fontos, hogy miután megmenekültünk és üdvösségünk lett, amíg csak élünk, minden nap meg kell tapasztalnunk ezt a hímző munkát. Néha, miután megmenekültünk, nem érdekel bennünket, hogyan élünk, mert azt gondoljuk, hogy biztosított az utunk a mennybe. De testvérek, ha így gondoljuk, akkor ezt nagyon félreértettük. Miért? Igaz, ha hiszünk az Úr Jézusban, Ő a mi Megváltónk, és meg is fog menteni végül. Igaz tehát, hogy egy napon ott lesz a helyünk a mennyben. De testvérek, ez nem ilyen egyszerű! Mert mi van a naponkénti járásunkkal a földön? Lehetünk-e keresztényekként gondatlanok a mindennapi életünkben, azt gondolva, hogy hiszen üdvösségünk van, hát nem elég ez?  Mint néhányan mondják, ha a két lábam bent van a mennyben, én azzal megelégszem.

Testvér, lehet, hogy te megelégszel, de Isten nem. Mert Isten gondolata az, hogy Krisztushoz válj hasonlóvá! Ő azt akarja, hogy Krisztus legyen az életünk. Tehát minden, ami bennünk van, ami nem Krisztus, azt a Szent Szellem meg fogja mutatni. Azt hiszem, mindannyian tapasztaltuk ezt: mielőtt üdvösségre jutottunk, szívesen jártunk bizonyos helyekre, de miután üdvösségünk lett, azt találtunk, hogy amikor arra a bizonyos helyre akartunk menni, a szívünkben valaki azt mondta: most, hogy keresztény vagy, gondolod, hogy helyes egy hívőnek egy ilyen helyre mennie?

Vagy olyanok vagyunk, aki szeret dicsekedni, és amikor dicsekszünk, az jó érzéssel tölt el. De miután üdvösségre jutottunk, és ugyanezt csináljuk, hogy dicsekszünk, különbséget látunk. Miért? Mert a halk és szelíd hang bennünk azt mondja: „Tényleg igaz, amit mondasz, vagy nem?” De ha továbbra is folytatjuk a dicsekvést, hogyan érezzük magunkat utána? Korábban jó érzésünk volt a dicsekvés után, de most rosszul érezzük magunkat, mert érezzük, hogy valami helytelent tettünk. A Szent Szellem munkálkodik bennünk. Ő úgy munkálkodik, hogy Krisztus legyen a mindennapi életünk. Ahogyan Pál mondta: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”.

Hogyan lehetséges ez, hogy többé nem én élek? A titok a Szent Szellem, aki bennünk lakozik, Ő vezet bennünket; vezérel és megmondja, mi nem Krisztusból való az életünkben, és segít nekünk, hogy megszabaduljunk saját magunktól, és Krisztus lehessen az életünk.

Testvérek, számunkra, akik hittünk az Úr Jézusban, ez még nem a történet vége. Ez csak a kezdete a keresztény életünknek. A naponkénti járásunkban a Szent Szellem munkálkodik. És Ő hűséges. Kis dolgokkal kezdi az életünkben, mert tudja, hogy ha nagy dolgokkal kezdené, nem lennénk képesek elhordozni. Kis dolgokkal kezdi, helyekkel, ahová járunk, dolgokkal, amiket rendszerint teszünk, a szavainkkal. Megtapasztaltuk ezt mindannyian. A gond azzal van, hogy hallgatunk-e rá vagy sem? Ha nem, és ezt sokszor elkövetjük, fokozatosan a szelíd és csendes hang egyre halkabb és halkabb lesz, míg végül nem is fogjuk többé meghallani. Ez nem azt jelenti, hogy nem szól, mert szól, mert ő hűséges, de mi nem halljuk meg. Ha így élünk, mi lesz az eredménye? Megmenekülünk, de nem készül el a menyasszonyi ruhánk.

Mit jelent ez? Azt, hogy amikor az Urunk visszatér, nem lesz miénk annak kiváltsága, hogy hozzámehetünk feleségül a Millennium idejére. Emlékszünk a tíz szűz példázatára. A Máté 25-ben tíz szűzről van szó. A szűz az Igében azt jelenti, hogy valaki Krisztusnak szentelte magát. A tíz szűznek pedig van mécsese. A mécses az életet jelenti, mert van olaj a mécstartóban, és a mécses ég. Mindannyian elmennek, hogy találkozzanak a Vőlegénnyel. De a Vőlegény késik, és ők mind elalszanak. Ez azt jelenti, hogy mind meghalnak. Ez a tíz szűz azokat a keresztényeket jelenti, akik Krisztus visszajövetele előtt haltak meg.

Ha a Mt 24-gyel együtt olvassuk, azt látjuk, hogy mint Noé napjaiban, olyan lesz Isten Fiának eljövetele, és amikor eljön, ketten őrölnek egy malomban, ketten lesznek egy mezőn, ketten alszanak egy ágyban – itt nem hat ember van, hanem kettő. Miért? Mert a föld gömbölyű, és valahol kora reggel lesz, máshol délidő, megint máshol pedig éjszaka. Tehát két emberről van itt szó, és a kettő azokat a keresztényeket jelenti, akik az Úr visszajövetelekor élnek a földön.

Az Úr pedig ismeri a szellemi állapotunkat, hogy felkészültünk-e Rá, vagy saját magunknak élünk. Amikor tehát eljön, úgy jön el, mint tolvaj. A tolvaj nem kürtöltet maga előtt, mikor jön. Pontosan tudja, mikor nem vagyunk készek, és hirtelen eljön. A tolvaj sose azért jön, hogy a szemetünket elvigye. Azt szoktam mondani, hogy ha a tolvaj azért jön, hogy elvigye a szemetet, akár minden este is jöhetne. Sajnos, ha a tolvaj jön, mindig a kincsünkért jön. Ő tudja, hogy hol van a kincsünk. És ha megszerezte a kincsünket, mire észrevesszük, már el is ment.

Az Úr Jézus úgy fog eljönni, mint a tolvaj. Ő ismer bennünket, tudja, ki él valójában Őneki és ki nem. És azok, akik neki élnek, azokat magához veszi, és akik nem, azokat hátrahagyja. Azoknak pedig, akik hátramaradtak, azoknak át kell menniük a nagy nyomorúságon. Ők is megváltottak, keresztények; a nagy nyomorúság pedig egy újabb lehetőség a számukra, hogy győztesek legyenek. Mert a nagy nyomorúságban is lesznek olyanok, akik fölébrednek, és rájönnek, mi történt, és elkezdik valóban, tiszta szívből keresni az Urat. Tehát itt még van esélyük néhányaknak, hogy győztesek legyenek. Azt mondom tehát, hogy ez Isten irgalma.

A tíz szűz tehát mindazokat a keresztényeket jelenti, akik már meghaltak. Mindannyian kimentek találkozni a Vőlegénnyel, mert késett. Majd egy hang hallatszott: a Vőlegény jön, erre mind fölébredtek – ez azt jelenti, hogy mindenki föltámad. 1Thessz 4: Mindannyian föl fognak támadni, de különbséget látunk: az okosaknak ráadásban is van olajuk a korsóban, ahonnan tudnak önteni a mécsesbe, az ég, és ezért mind oda tudnak menni, hogy találkozzanak a Vőlegénnyel. Az ostobák azonban, mivel nem volt a korsójukban ráadás olaj, mert az edényüket a ráadás Szent Szellem helyett más dolgokkal töltötték meg, olyanokkal, amiket fontosnak találtak, ki lesznek vetve a külső sötétségre az ezeréves királyság ideje alatt.

Testvérek, szükségünk van menyasszonyi ruhára! Emlékszünk egy másik példázatra, amikor a Király a fia menyegzőjét elkészíti, sok embert meghív, ám amikor azok visszautasítják, azt mondja, menj az utcákra, a sántákhoz, és kényszerítsd az embereket bejönni, míg meg nem telik a ház. Be is jönnek, és meglátja, hogy az egyiknek nincs menyegzői ruhája. Más szóval, a Király minden vendégnek készített menyegzői ruhát, de az egyik azt gondolta, hogy a saját ruhája elég jó, és nincs szüksége rá, hogy a Király csináljon neki másikat, és úgy jött el, a sajátjában, ahogy volt. Ezért pedig kidobták a külső sötétségre.

Testvérek, ne gondoljuk, hogy ha mert hittünk az Úr Jézusban, utána is úgy élhetünk, ahogyan szeretnénk! Ne feledjük el, hogy miután üdvösségünk lett, az utána való életünkben van lehetőségünk rá nekünk is, hogy elkészüljön a menyegzői ruhánk. Együtt kell működnünk a bennünk lakozó Szent Szellemmel, és megtanulni, hogy megszabaduljunk saját magunktól, és Krisztus töltsön meg bennünket.

Azt látjuk tehát itt, hogy szükségünk van a menyegzői ruhára, és ez a ruha a szentek igazságos cselekedetei. Miért? Mert a mi igazságosságaink összegyűlnek az életünk során. A helyes dolgot cselekedjük mindig Isten előtt! Engedjük a Szent Szellemet, hogy megérintsen bennünket, megszabadítson saját magunktól, és Krisztus Jézussal töltsön meg. Ez a menyegzői ruhánk, ez a hímzett ruha.

Drága testvéreim, nagyon fontos a keresztény életünk a földön. Naponként mindannyian készítjük a menyegzői ruhánkat. És hála Istennek, ha Ő ma jönne, és elkészült a ruhánk, egyesülhetünk Krisztussal a Millennium idejére. A Biblia azt mondja: uralkodni fogunk Krisztussal ezer évig.

Lehet, hogy hosszú ideig élünk, mint én is, ha a száz évet is megérjük – de hasonlítsuk össze ezt az ezerrel! Szinte semmi ahhoz képest. Legyünk okosak, és ne ostobák, hogy csak arra gondoljunk, hogy jól érezzük magunkat pár évig, és lemaradjunk az ezer éves uralkodásról!

A 19. fejezetben tehát egy menyegzőt látunk, amellyel az Ezeréves Királyság kezdődik. Azok pedig, akik ott vannak, uralkodni fognak Krisztussal ezer évig. Utána a 21-22. fejezetben látunk egy másik menyegzőt, a Bárány másik menyegzőjét. Ha gondosan olvassuk, látjuk, hogy ez a menyegző az új égben és új földön van. A régi ég és régi föld el fog múlni, az ezer évnek vége. Ezután pedig az örökkévalóság jön el. Az eljövendő örökkévalóságban pedig az Új Jeruzsálemet látjuk, a város alapjain a 12 apostol neve áll, míg a 12 kapuján Izrael 12 törzsének neve. Mit jelent ez? Azt, hogy az örökkévalóságban Isten minden munkája, melyet a korszakokon át végzett, össze lesz gyűjtve, egybe lesz foglalva abban az Új Jeruzsálemben. Isten munkájából semmi sem fog elveszni. Nem csak az összes keresztény lesz itt – mindazok, akik valóban hittek az Úr Jézusban, ők mind ott lesznek az Új Jeruzsálemben –, hanem az izraeliták is mind ott lesznek. Azaz ott lesz Isten minden munkája, melyet az évezredeken át végzett. Hála Istennek, hogy mindenkinek ott lesz az Ő és az Atya neve a homlokán, és mind uralkodni fognak Krisztussal az örökkévalóságig.

Még tehát azok is, akik elveszítették az ezeréves királyságot, és a külső sötétségre vettettek, sírás és fogcsikorgatás között – ami bűnbánatot jelent, és valamilyen fegyelmezést a külső sötétségben. Nem tudjuk, mi történik ott, csak azt, hogy Isten mindig pozitív és sohasem negatív! De azt tudjuk, hogy a sötétség után megtérnek bűneikből, és Isten eljön hozzájuk, mert a Róma 8-ban azt látjuk, hogy akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította, és akiket megigazított, azokat meg is dicsőíti. Senki sem fog elveszni, az örökkévalóságban mindenki össze lesz gyűjtve Isten dicsőségére. Ezt találjuk tehát az Igében, és remélem, hogy ez bátorít mindannyiunkat.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük a kegyelmedet és irgalmadat, mely örökkévaló. Köszönjük, hogy ha egyszer elhívtál, munkálkodni fogsz bennünk, míg elhatározásaid teljesen meg nem valósulnak. Urunk, ne hagyd, hogy elégedettek legyünk, add, hogy teljesen együttműködjünk a Te Szent Szellemeddel bennünk, hogy ne saját magunknak éljünk, hanem Neked, mindaddig, amíg itt vagyunk a földön. Imádkozunk, hogy amikor visszatérsz, senki se maradjon hátra, hanem mindenkit magaddal vihess. Urunk, ez a szívünk vágya. A Te nevedben kérünk. Ámen.

 

Az óembertől és a hústesttől való szabadulás útja – Radu Gavriluț

2016. ápr. 26. Nagyvárad www.ekklesiaoradea.ro

PDF: Radu Gavrilut, 2016. 04. 26. Nagyvárad

Nem olyan régen Ploiesti-en voltam, ahol három olyan dologról beszéltem, amelyek nagyon fontosak a hívő élet szempontjából. Az első az óember, a második a hústest és a harmadik az én. Mióta hazajöttünk, még világosabban elkülönültek az elmémben a dolgok – és az egyik, ami azóta is nagyon tiszta számomra, hogy mindenkinek személyesen kell megtapasztalnia az óembertől való megszabadulást, a hústesttől való megszabadulást és az éntől való megszabadulást is.

A Szentírás sehol nem használja az óembert többesszámban, mintha többen lennének. Az óember valami közös dolog. A 2Kor 5,14-ben így olvassuk:

„Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt”.

Amikor az óemberről beszélünk, akkor az egész ádámi fajról beszélünk, amely Krisztussal együtt megfeszíttetett. Ebből kifolyólag pedig, a Róma 6,6 szerint:

„Tudván azt, hogy a mi óemberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek”.

Emlékeztek, felolvastam ezt a részt akkor, amikor a kereszt általi győztesekről írt könyvet említettem. Felolvasom, mit ír itt ez az író, és utána elmondom a saját szavaimmal.

„Hogy meghaltunk Krisztussal, az egy együttes, közös megtapasztalási lehetőség. Még akkor is, ha ez történelmi nézőpontból objektíven megtörtént, emberileg mégis függőben van számunkra, és csakis akkor lesz a sajátunk, ha hit által magunkévá tesszük.”

A Szentírásban vannak ilyen dolgok, amelyek egyszer és mindenkorra megtörténtek; ezek közül az egyik az, hogy az óemberünk Jézus Krisztussal együtt meghalt. Csakis a hit fogadja el azonban ezt az örökkévaló igazságot, és csakis hit által tudjuk magunkat halottnak tekinteni. De abban a pillanatban, amikor elhagyjuk a hitnek a talaját, ennek vége. Önmagunkra tekintünk, elkezdjük önmagunkat vizsgálni – rögtön másképp látjuk a dolgokat, és abból, ami volt, már semmi nincs.

Itt most nyitok egy zárójelet: Ott, ahol az előbb olvastunk, a 2Kor 5,16-17, nagyon érdekes rész:

„azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.”

Itt a 16. verset szeretném aláhúzni: „Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint”.

Az egyik legnagyobb dolog, ha azt látjuk meg a testvérünkben, ami új; a gyengeségekről tudnánk sokat beszélni. Néha annyira megérintenek bizonyos dolgok testvérekben, pozitív értelemben; bizonyos dolgok, bizonyos cselekedetek – és látod az Urat ezekben. Ezek mélyen érintenek. Így akarok tekinteni a testvérekre, látván ezeket a jó dolgokat az életükben, azokat, amelyek az Úrtól vannak. De ha mi a saját hústestünk szerint figyelünk, akkor csak a negatív dolgokat vesszük észre. Tehát mivel „mindenki meghalt (14. vers), senkit nem ismerünk már hústest szerint”.

Az tehát a fontos, hogy így gyakoroljuk önmagunkat, hogy így lássuk a testvéreinket, ahogyan az Úr látja őket. Jákób imája, amelyet az imént valaki felolvasott (1Móz 32,10-13), valójában az első olyan imája volt Jákóbnak, amikor őszintén hozott az Úr elé valamit, bár még mindig nagyon sok össze-visszaság volt benne – mert mondott ő olyat is ott, amit Isten nem mondott neki. Azt ugyanis, hogy jól lesz a dolgod, azt nem mondta. Viszont azt mondta, hogy veled leszek, és mindent betöltök abból, amit mondtam neked.

Testvérek, az, hogy meghaltam Jézus Krisztussal, az az igazság, ez nem valami olyasmi, amit ha önmagamra tekintek, valósnak látok vagy sem az életemben – ez az igazság, ez független attól, hogy megtapasztaltam-e vagy sem!

Tehát az egyedüli útja, hogy megszabaduljunk a bűn testének szolgaságából, az az, hogy meglássuk, hogy ez egy megtörtént dolog.

Róma 6,6: „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.”

„Hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” Tehát ez úgy történik, hogy „hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett”. Tudjuk. Ez egy olyan valóság, ami megtörtént. Ha önmagamra nézek, és azt mondom, á, ez nekem nem igaz… – ez nem így van! Ez beteljesített tény, ami megtörtént kétezer évvel ezelőtt.

Esetleg így imádkozhatunk: Uram, hadd tudhassam meg, melyik a Te utad, hogy a bűntől megszabaduljak!

Hogy egy másik példával szemléltessük: Tudjuk, hogy a szeretet Istennek nem egy jellemvonása, hanem egész egyszerűen a természete. Isten szeretet. Valóban? Minden dolgában? Minden egyes dologban, amit nem értünk, szeretet Ő? Pedig néha nem tetszik, amit csinál, nem tudjuk, hogyan munkálkodik, nem értjük meg. Mégis, Isten mindig szeretet. Még akkor is, amikor én nem értem. Tényleg szeretet Ő? Amikor a kánaáni népeket kiirtotta, akkor is szeretet volt? Akkor, amikor Izrael népe az aranyborjúval vétkezett, és Isten azt mondta Mózesnek, hogy aki imádta az aranyborjút, azt öljék meg, akkor is szeretet volt? Lehet, hogy ebben a helyzetben nem értem Istent. És általában sem értem. De meg vagyok győződve, hogy amikor hozzá megyek, és az elmém kitisztul, és színről színre látok, én is azt fogom mondani, amit azok ott a mennyben: méltó a Bárány. Nem lesz semmi folt, semmi, ami árnyékot vethetne az Istennel kapcsolatos látásomra. Isten szeretet. Úgy szeretném megismerni, ahogyan a Szentírásban meg van írva Róla. Ez egy örökérvényű igazság. Nem változtathatja meg semmi.

Van tehát ilyen dolog a Szentírásban. Vele együtt meghaltam, vele együtt eltemettettem, vele együtt feltámasztattam, vele együtt felvitettem a mennybe – Isten Jézus Krisztusba helyezett engem, a mennyben, Vele együtt. Ez a mi helyzetünk.

Viszont ennek az óembernek van egy másik jellemzője. Az óemberhez nem megtapasztalunk kell valamit vele kapcsolatban, hanem meg kell látnunk valamit. Viszont ugyanennek a dolognak van egy másik viszonylata, amelyet hústestnek nevez a Biblia. Amikor a hústestről szól, a Róma 7-ben, a 18. versben így írja:

„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a (hús)testemben nem lakik jó” – nem azt mondja, hogy a mi hústestünkben, hanem, hogy az én hústestemben. Az én hústestemben nem lakik semmi jó. Az, ami engem gondolkodóba ejtett, miután visszatértem Ploiesti-ről, hogy egyetlen egy testvér sem, aki az Úrhoz tért, nem mentes attól, hogy ne az ő hústeste vezesse. Mindannyiunknak meg kell tapasztalnunk a hústesttől való megszabadulást.

Szeretnék felolvasni a Galata 5-ből, ahol a hústest cselekedeteiről ír. A 21. vers második fele:

„Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten királyságát.”

Nem olvasom fel az egészet, csak a 20-tól: „bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás” – tudjátok, mi a pártoskodás? Hogy a többiektől elvonulok, és egy bizonyos csoport felé húzok, az ő gondolataikat fogadom el. Más szóval: ami nekem jobban tetszik, vagy jobban passzol, azt szeretem.

Természetes az, hogy különbözően látunk dolgokat. Ez normális dolog, a növekedésünk velejárója. (És általában mindenki azt gondolja, hogy neki van igaza.) Kapcsolatban voltam olyan testvérekkel, akiket nagyon különbözőnek láttam. Nem is volt semmi gond, egészen addig, amíg nem kezdték a hangsúlyt arra fektetni, amit különbözőképpen láttak. Vajon lehetséges előre haladni úgy, hogy közben különbözőképpen látunk dolgokat? Igen, lehetséges. Akkor, amikor a testvéri szeretetre helyezem a hangsúlyt, és nem arra, ahogyan én látom a dolgokat. Én, a magam részéről így is akarok tenni.

A viszálykodásokról, irigységről, széthúzásról stb. nem beszélek most.

„Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten királyságát.”

Tehát akkor örökölheted Isten királyságát, ha ezeket nem cselekszed? Lehet, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy ha hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor örököljük Isten királyságát. Gondolkozzunk el ezen a dolgon, ne tegyük félre ezt az igeverset.

Még két-három dolgot említek nagyon röviden:

Hogyan tudunk megszabadulni a hústesttől? Mert minden, amit mondok, amit gondolok, amit cselekszem, a hústestből van; minden keresztyénnek meg kell valahogyan szabadulnia ettől. Lehet jó benyomásunk önmagunkról, ám ez nem azt jelenti, hogy ez így is van. Lehetséges a hústestünktől megszabadulni, és a Szellemtől vezéreltnek lenni. Hogy ne vigyük véghez a test kívánságait, és ezek a dolgok ne mutatkozzanak meg. Hogy másképp éljünk.

Amikor az Úr Jézus a tömeg felé fordult, és azt mondta a sokaságnak: „aki jönni akar énutánam”, az első, amit mondott, ez volt: tagadja meg magát! Ha csakis önmagaddal foglalkozol, dühös vagyok, ilyen vagyok, olyan vagyok, megbántottak, megsértettek, egy csomó minden, ami én, én, én – ez a hústestünk.

Tehát mi a hústesttől való megszabadulás útja? Ez nem a mi harcunk. Akármennyire elhatároznám, hogy ne cselekedjek ilyeneket, nem sikerülne. Mert ha azt mondjuk, „ha valaki Krisztusban van”, akkor lehetséges vajon Krisztuson kívül lenni is? Igen, a mi tapasztalatunk az, hogy igen. A tapasztalat az, hogy ha jön egy bűn, és elesünk, akkor bizony ott a bűn. Hogy Krisztusban maradjunk, arra tehát mindig oda kell figyelni – mert van, hogy elkezdünk valakit megsérteni, megbántani, ha nem szándékosan is, ezt lehetetlen elkerülni; nem mondom, hogy én nem teszek ilyet. De a test ellen való hadakozás a szellem hadakozása: a szellem az, aki harcol a hústest ellen. Tehát járjatok szellemtől vezérelve, és nem viszitek végbe a hústest kívánságait.

A következő kérdés akkor az: hogyan lehet a Szellemtől vezérelten járni? Olyan dolog ez, ami nagyon el lett hanyagolva, sokan nem ismerik, nem tudnak róla. Néha hallunk itt a gyülekezetben egy-egy bizonyságtételt – az Úr szólt.

Vasárnap nagyon megharagudtam itt valakire, és mondtam neki néhány kemény szót. Hazafelé menet az úton hallottam egy Igét a szívemben: „az Úr szolgája ne viszálykodjon”. És elgondolkozom azon, hogy ebben a dologban a Szellem által vezérelve járok? Hogy önmagamat megtagadjam? Hogy naponként fölvegyem a keresztet és úgy kövessem Őt? Ha így teszünk, nincs senki mással gondunk. Megtagadni önmagunkat, fölvenni a keresztet – ez azt jelenti, hogy meghalunk és így követjük az Urat. Ez a hústesttől való megszabadulás útja. Mert ha nem szabadulunk meg a hústestünktől, akkor kifelé vallásos, kegyes oldalunkat mutathatjuk, a hangunkat is megváltoztatva, de még mindig a saját hústestünk marad.

Tehát amikor a hústestről beszélünk, meg kell tapasztalnunk valamit. Járjatok tehát Szellemtől vezetve, és nem viszitek végbe a test kívánságait. Nagy dolog ez.

Mennyei Atyánk,

Taníts Te meg minket, hogy a Szellemedtől vezetve járjunk és találjunk időt arra, hogy elűzzük a hangokat, amelyek állandóan a fülünkbe csengenek, hogy meghallhassuk, amit Te mondasz: mi a Te véleményed arról, amit teszünk és amit mondunk.

Munkáld Te azt, hogy minden körülmények között megvalósuljon bennünk, amit mondtál: Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Mennyei Atyánk, könyörülj rajtunk! Ne hagyd, hogy magunkat becsapva éljünk, dolgokkal, amiket hallottunk vagy megtanultunk, hanem tapasztalhassuk meg a hústestünktől való megszabadulást, hogy Te mutatkozhass meg bennünk a Te teljességedben.

Végezd ezt a Te kegyelmed által, a Te dicsősségedre.

Köszönöm, hogy meghallgatsz,

Ámen.

Hogyan csináljunk vallást egy egyszerű lépésben (Thomas Fortson)

Eredeti: How to Create Religion in One Easy Step

„Vallás az, amikor a lélek megpróbálja utánozni a szellemet.” Ezt a gyöngyszemet Wesley barátom pöttyintette elém az elmúlt éjjel. Hadd fejtsem ki jobban.

Nyilvánvaló különbség van a lélek és a szellem között. Ahogy a Zsid 4,12 írja: „Mert az Isten Igéje él és hatékony, élesebb bármely kétélű kardnál, és elhat a léleknek és szellemnek, az ízeknek és velőknek széjjeloszlásáig” (Csia ford.).

A lélek az én fogalmi meghatározásom szerint a gondolatok, az akarat és az érzelmek összessége; a szellem pedig az a részünk, amely az Éden kertjében meghalt. Isten eredetileg úgy alkotott meg minket, hogy mindig a szellemünk vezessen bennünket (mivel ez volt az a részünk, amely egy volt az Istenséggel), amikor azonban ellenszegültünk, a szellemünk meghalt, és a kapcsolatot elveszítettük. Azóta az emberiség a lényünk fennmaradó két összetevőjéből él: a testből és a lélekből. Gyakorlatilag minden bűn, ami csak eszembe jut, ezek közül valamelyikhez köthető.

Amikor az életünket Krisztusnak átadjuk, feltámasztja a halálból a szellemünket, és teljesen élővé tesz bennünket. Erre utal Pál, amikor azt mondja, új teremtés vagyunk.

Többet is lehetne mondani erről, de most nem is ez ennek a posztnak a lényege.

Azt hiszem, egy példával lehet a legjobban megvilágítani, hogy mire is gondolt a fent említett mondatban Wesley.

Sarah hisz az Úrban, és arra törekszik, hogy igazán csak Érte éljen. Azért imádkozik tehát, hogy az Úr mutassa meg neki, hogyan növekedhetne Őbenne; ekkor beugrik neki, hogy elmehetne egy nyári bibliaiskolába. Engedelmeskedik tehát, és az Úr felhasználja az ottani csoportot arra, hogy Sarah új oldalairól ismerje meg Őt. A nyár azonban véget ér, a csoport felbomlik, és Sarah – anélkül, hogy kérné a vezetést – úgy dönt, hogy egy másik bibliaiskolába is beiratkozik, hiszen milyen jól ment az előző. És ez az, ahol a vallás (és a törvénykezés) kezdődik. A lelkét használta a szelleme helyett. A GONDOLATAIBAN logikusan levezette, hogy ami a múltban egyszer már működött, annak a jövőben is működnie kell, ezért „ez Isten akarata a számomra” (gondolja ő). És nem veszi észre, hogy ami működött, az Isten volt a bibliaiskolában, és nem a bibliaiskola önmagában.

Amikor a szellemünk vezet az Úr követésében, az hol új, hol régi utakon fog történni. A lényeg az, hogy ne hagyjuk, hogy a gondolataink, az akaratunk illetve az érzelmeink felülírják azt, amit a szellemünk mond nekünk.

Az Úrral járni

Írta: Bridget Babione. Eredeti: On Walking

A férjemmel rendszeresen együtt sétálunk. Reggelente, legtöbbször még a gyerekek ébredése előtt elmegyünk sétálni a mozgás kedvéért, de esténként is szívesen járunk egyet. Séta közben szeretjük fogni egymás kezét; és mivel így teszünk, úgy kell igazítani a lépéseinket, hogy a karunk is kényelmesen elférjen közben. A lépéseinknek összhangban kell lenniük, hogy egymás kezét foghassuk, és mivel egymás kezét fogjuk, így a lépéseinket is egyszerűbb összhangban tartani.

A napi útvonalat is felváltva döntjük el. Mivel azonban egyként, együtt megyünk, nem szükséges előre megbeszélni az adott útirányt. Csak megyünk szépen egymás mellett, és reagálunk a másik legapróbb irányváltására is. Van, hogy a teljes sétánk alatt végig hallgatunk, mégis mindvégig egyek maradunk. Kommunikálunk, csak nem szavakkal. Egységet alkotva figyelünk és reagálunk egymás mozdulataira.

Ha valamelyikünk elveszti a ritmust vagy más irányba indulna, könnyedén újra visszarázódunk, hiszen fogjuk egymás kezét, és együtt szeretnénk haladni. Vagy én várom be őt, vagy ő engem. Vagy én igazítom a lépéseimet az övéhez, vagy ő az enyémhez, de másodperceken belül újra szinkronban vagyunk.

Az elmúlt nyár során néhány tervünk meghiúsult, és nem igazán tudtam, hogy mit csináljak. Bármikor, amikor szerettem volna időt tölteni az Úrral, egyedül erre a helyzetre tudtam csak gondolni, csak erről tudtam Neki beszélni. Teljesen kétségbe voltam esve amiatt, hogy nem tudtam, mit tegyek. Erre menjek vagy amarra? Maradjak ott, ahol vagyok, vészeljem át valahogy, vagy csináljak valamit, hogy kiszabaduljak a helyzetből? Egyszerűen képtelen voltam eldönteni, mit tegyek, és teljesen kiborultam emiatt.

Végül az Úr gyengéden megszólított: „Maradj Énbennem.”

Nem mondta meg, hogy erre menjek vagy arra. Nem mondta, hogy tűrjek vagy meneküljek. Újra odavont Magához, és amikor másnap reggel a férjemmel sétálni mentünk, az Úr megmutatta nekem, hogy az egyetlen, amivel törődnöm kell, hogy lépést tartsak Ővele. Hogy hagyjam, hogy fogja a kezem, és én se engedjem el az Övét. Hogy a lépéseimet az Övéhez igazítsam, mert akkor reagálni tudok a legapróbb irányváltásokra is. Hogy egyedül Őrá nézzek, és Ő hűségesen vezetni fog engem.

Hűséges lesz.

Vezetni fog.

Mert Ő dönti el, merre megyünk.

„Pihenünk a seprőnkben”? – Michael Clark

“Némelyek számára fontosabb megtartani az emberi hagyományokat, mint a Szent Szellemnek engedelmeskedni, ahogy Ő irányítja az Egyházat ma közvetlenül a szívünkben és az Ő prófétái által. “

keskeny út - narrow way

Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark

http://awildernessvoice.com/lees.html

PDF formában letölthető az 1. és 2. rész együtt: Pihenünk a seprőnkben

1. rész

Gyakran szívesebben „hallunk” egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról. Az edényben időzni és csak „pihenni a seprőnkben” ez a dolog lényege. A rossz dolgokat meghalljuk, de nekünk Jézus Szellemét kellene meghallani. Hasonlók vagyunk Moábhoz: megtagadjuk, hogy edényből edénybe töltsenek bennünket. Ellenállunk, hogy kijöjjünk a megszokás fogságából és vállaljuk az új edénnyel járó próbákat. Ennek eredménye az lesz, hogy sosem kerülünk megtisztítva a Mester asztalára.

Mostanában a borkészítés folyamatát tanulmányoztuk. Jeremiás beszámol arról, hogy a bort úgy tisztítják, hogy az egyik edényből a másikba töltik át. Isten az Ő igéjében Moábbal vitázott, mert a „seprőjében pihent”.

„Nyugodtan élt Moáb gyermekségétől fogva, és pihent az ő seprejében, és edényből-edénybe nem öntötték és fogságra sem ment, azért maradt meg az íze rajta, és nem változott el…

View original post 1 988 további szó

Gondolatok a vezetésről (Jessie Penn-Lewis)

Eredeti: Hints on Guidance

„Mert akiket Isten Szelleme vezet, azok Isten fiai. Hiszen nem a rabszolgaság szellemét kaptátok ismét a félelemre, hanem a fiúság szellemét, mely által kiáltjuk: „Abba, Édesatyánk!” (Róma 8,14-15, Konkordáns fordítás).

„Mihelyt pedig fiakká lettetek, kibocsátotta Isten az Ő Fiának Szellemét a szíveinkbe, aki így kiált: „Abba! Édesatyánk!” (Gal 4,6; Kf.)

Mindannyian megkapjuk a gyermekség szellemét, amikor a Szent Szellem a szívünkbe költözik, s ez annak mértékében mélyül egyre inkább, amennyire a régi életet annak minden szolgai félelmével a kereszthez hozzuk és Krisztus halálába helyezzük; azt mondhatjuk tehát, hogy a Szent Szellem vezetése azoké, akik egyre inkább kisgyermekké lesznek. Mindaddig, amíg a feltámadott Úrral egységben, Jézus Szellemének folyamatos áradását kapjuk, egyre inkább megtanulunk gyermekekként az Atyával járni – hűséges Szellemétől való függésben, amellyel kicsinyeit vezeti, és akaratában megtartja.

A Szent Szellem soha nem indít az írott Igével ellentétes dolgokra; az Igében és az Isten gyermekében lévő Szellem mindig összhangban van.

A Szellem tanúbizonysága mindig a miénk, ha Isten akaratában járunk. Képesnek kell rá lennünk gyorsan felismerni az Ő pecsétjét, amikor leteszteljük minden egyes lépésünket, és ébernek, hogy a legelső gyanús jelre engedelmeskedjünk, amely azt sejdíti, hogy nem az Ő akarata szerint mozdultunk. A Szellemnek mindig határozott célja van az iránymutatásaival, és nem pazarolja fölöslegesen sem az idejét, sem az erejét azoknak, akiket vezet.

Nem helyénvaló, ha tévedhetetlenül meg vagyunk győződve minden egyes lépésünkről a vezetést illetően. Jobb csendesen járni Istennel, és hagyni, hogy Ő a Maga által választott módon bizonyítsa be másoknak, mennyire gyakorlott kézzel bánik velünk.

Ha Isten megmutatta nekünk a ránk vonatkozó tervét, vigyázzunk, hogy ne mi határozzuk meg az időzítést, se ne feltételezzük, hogy minden azonnal megvalósul. Ne feledjük, hogy tévedhetünk a terv valós mibenlétét illetően, és könnyen anyagiasíthatjuk, ami pedig szellemi.

Óvakodjunk „szövetségkötés” címén üzletelni Istennel! „Ha Te…, akkor én..!” A későbbiekben az ilyen szerződés megbilincselheti a lelket, és nem lesz képes felismerni Isten friss kijelentéseit. Ő annyit ígért, hogy mindig csak a következő lépést mutatja meg.

Sohase féljünk elismerni, ha hibáztunk! Isten Szelleme ott lakozik, ahol becsületes őszinteség van. Hiszen csak cserépedények vagyunk, a Szellem vezetése pedig oly könnyen ellenőrizhető. Sokkal jobb rájönni, hogy tévedtünk, mint hogy szégyent hozzunk Istenre azzal, hogy olyasmit tulajdonítunk Neki, amit mi csináltunk, félreértésből.

Ne várjunk különleges vezetésre, amikor csak Isten írott Igéjét kell ismernünk! Az Apostolok cselekedeteiben megvalósulva láthatjuk a Szellem hatalma alatti és az Istennek teljesen átadott élet általános alapelveit; Pál apostol leveleiben pedig a Szellem gondolatainak a mindennapi élet gyakorlati részleteire kiterjedő alkalmazását figyelhetjük meg. Szorgalmasan kutassuk az Írásokat, és a kapott világosságnak megfelelően azonnal engedelmeskedjünk is.

Beleeshetünk abba, hogy annyira meg akarjuk tudni, hogy „Mi Isten akarata?”, hogy közben elmulasztjuk megtenni azt. Ha teljesen átadtuk az életünket Neki, bízhatunk benne, hogy akarata szerint fogja bennünk munkálni tervét óráról órára, nekünk csak az adott pillanat feladatainak kell teljes szívből nekifeszülnünk (Fil 2,13).

Istennek ne csak az indítására, de a visszatartására is figyeljünk! „De Jézus Szelleme nem engedte őket” (ApCsel 16,7). A „hang” csak akkor hallatszik majd, ha „elhajolsz” (Ézs 30,21): ha egyenesen az Ő akaratának ösvényén járunk, Atyánk ezt mosollyal nyugtázza, és a szívünk békességben van.

Az írott Igét a Szellemnek kell megvilágosítania számunkra. Ha a saját gondolatainkkal telve közelítjük meg, a saját elképzeléseinket fogjuk beleolvasni is. Alázattal várjunk Istenre, hogy a saját könyve értelmezését nekünk kijelentse.

Soha ne kapkodjunk! Mindig van idő mindarra, ami Isten akaratában szerepel. Az egyik nap várakozása fényt deríthet olyasmire, amiből kiderül, hogy milyen közel voltunk hozzá, hogy valami súlyos hibát kövessünk el. Az Istennel való járás igen lassúnak tűnik, hatásaiban azonban nagyon is erőteljes, mert nincs benne kárba veszett energia.

A teljesen Isten hatalma alatt lévő lelkeknek a Szent Szellem mély nyugodalmat ad minden dologban, amely egyetértésben van az Ő gondolataival. Legbiztosabb, ha soha nem hozunk meg olyan döntést, amellyel kapcsolatban nincs tökéletes békessége a szívünknek és gondolatainknak.

VEZETÉS NEHÉZ IDŐKBEN

1. Határozottan bízzuk a különleges nehézséget Istenre! „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsolt 37,5).

2. Erős hittel kapaszkodjunk Isten hűségébe, sosem feledve, hogy Ő az Atya, és mint ilyen, mindig képes gyermekét vezetni. „Aki Isten elé járul, hinnie kell (…) és megjutalmazza azokat, a kik Őt keresik” (Zsid 11,6).

3. Figyeljünk rá, hogy minden személyes elképzelésünket őszintén, szívből letegyük, és készek legyünk rá, hogy Isten úgy vezessen, ahogyan Ő látja jónak. „Az igazságszeretőket becsületességük vezeti” (Péld 11,3).

4. Isten akarata minden útmutatásának a jelenlegi világosságunk (megértésünk) szerint engedelmeskedjünk!

5. Bízzunk a Szent Szellemben, hogy Ő adjon nekünk ép és józan gondolkodást, és így vizsgáljuk meg az adott nehézséget minden szemszögből; elsőként, hogy miképpen érinti Isten királyságát, másodikként, hogyan érinti a mások iránti feladatainkat, harmadikként pedig, hogy hogyan érint minket (Zsolt 25,9).

6. Hagyjuk az egészet az Úrra, annak nyugodt bizonyosságával, hogy Ő munkálkodik, mi pedig közben végezzük el a következő előttünk álló feladatot (Zsolt 32,8; Mt 9,28-29).