A dolgok hátterében az Urat lássuk meg (Radu Gavriluț)

Elhangzott Nagyváradon, 2022. május 1-jén

PDF: 2022-05-01-Radu_Gavrilut_A_dolgok_hattereben_az_Urat_lassuk_meg
https://www.ekklesiaoradea.ro/

Lukács 14,27-35: „Aki nem hordozza a maga keresztjét, és nem követ engem, nem lehet a tanítványom. Mert ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze? Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja, és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghezvinni! Vagy ha az egyik király háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leül először, és tanácsot tart, hogy a maga tízezer emberével szembeszállhat-e azzal, aki ellene húszezerrel jön? Mert különben amikor még az távol van, követséget küld, hogy megkérdezze a békefeltételeket. Ennek megfelelően aki közületek búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet az én tanítványom. Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Sem a földre, sem trágyának nem alkalmas, kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg! ”

Azt mondja a 28-30. vers: „ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze? Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja, és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghezvinni!”

Ha követni akarjuk az Urat, akkor a dolgok gyökeresen megváltoznak. Hajlamosak vagyunk pedig azt gondolni, megy ez így is. Megkérdeztem egy fiatalt, akiről tudom, hogy megtért az Úrhoz, hogy mi a következő lépés, amelyet tesz valaki azután, hogy az Úrban hitre jutott. Mondhatom ugyanis, hogy hiszek, de gyakran ez a hit mégsem mutatkozik meg. Lehet, hogy a testvérek hallják valakiről, hogy hisz, de a hite nem nyilvánul meg semmiben. Milyen hit az, amely nem látszik? Az első bizonyítéka annak, hogy valaki hisz, hogy bemerítkezik. De látjuk, hogy az Úr megvizsgál embereket, és hitre jutnak. Valóban hiszik, hogy az Úr Jézus a Megváltó, de nem számolják ki a költségeket. De ha követni akarod az Urat, a dolgok gyökeresen megváltoznak. Már nem folytathatod ugyanúgy, ahogy eddig éltél. Egy kis flört, egy kis bűn, egy kis magaddal való foglalatosság, meg egy kis vallásosság, hit… Így nem megy. Vagy radikálisan megtérsz, vagy maradsz, amint vagy. Nem folytathatod a keresztény életet ugyanúgy, ahogyan elkezdted. Ennél az embernél is fennállt a veszély, hogy miután lerakta az alapokat – mert ez az alap a Jézus Krisztusban való hit – nem tudja bevégezni, és csúfolni kezdi őt mindenki, aki látja, ezt mondván: ez az ember elkezdte az építést, és nem bírta véghez vinni! Tehát száznyolcvan fokos fordulatra van szükség. Megfordulsz, és más irányba mész, ellenkező irányba, és akkor az életedben a dolgok lassan kezdenek megváltozni. Ez a kereszténység.

„Ha valaki nem veszi fel az ő keresztjét és nem követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,27.33). Testvérek, van tovább, a dolgok nem állnak meg itt. Persze, ha valakinek vannak rejtett dolgai, és nem szánta el magát az Úr követésére, tudjuk, hogy az ilyen út egyszer bizonyosan zsákutcába fut. Akkor ráébredsz a valóságra, hogy meglásd, a bűnnel játszani nem jó dolog. Játszol, míg egy nap ráébredsz, hogy túl messzire mentél, és nem tudsz visszatérni – és megtörténhet, hogy így telik el az egész életed. Láttam ilyen eseteket, olyan embereket, akik a saját kezükbe vették az életüket, és sok év telt el azóta – és nem az történt, mint ahogy mi gondoljuk a tékozló fiú esetéről, hogy elment egy távoli országba, és hirtelen megéhezett, és egyszeriből a disznóknál kötött ki, és nagyon hamar hazatért. Ne gondoljuk, hogy így van. Évek múlva tért haza. Évekig tartó szenvedés után. Mert nem egyszerű, hogy az ember visszatérjen, hogy lerázzon mindent magáról, és azt mondja: „visszatérek az én Atyámhoz”. Ez csak bevezető volt, amivel annyit szeretnék mondani, hogy ha az ember az Úrhoz tér, késznek kell lennie a teljes megtérésre.

János 12,20-30: „Néhány görög is volt azok között, akik felmentek, hogy imádkozzanak az ünnepen. Ezek a galileai Bétsaidából való Fülöphöz mentek, és kérték őt: Uram, látni akarjuk Jézust. Fülöp elment, és szólt Andrásnak, majd András és Fülöp is elment, és szólt Jézusnak. Jézus pedig így felelt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem földbe nem hull, és el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok termést hoz. Aki szereti a maga életét, elveszti azt, és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is, és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most az én lelkem háborog, és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hiszen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! És hang hallatszott az égből: Megdicsőítettem, és újra megdicsőítem. A sokaság, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgött. Mások azt mondták: Angyal szólt neki. Jézus pedig azt mondta: Nem értem lett ez a hang, hanem értetek.”

Ez a gabonamag, amely a földbe esett, ha el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok gyümölcsöt terem. Ebben a gabonamagban ott az élet már azelőtt, hogy a földbe esne – csakhogy ezt a benne lévő életet a maghéj akadályozza. És ha ez a héj meg nem reped, a zöld szár soha nem tör elő, soha nem fog meglátszani. Ez nagyon fontos, mert éppen ilyenek vagyunk mi: hitre jutottunk az Úrban, azóta az élet bennünk van, de ez a bennünk levő élet kifelé nem tud megmutatkozni.

Tudjuk, hogy az újszövetségi dolgok nagyon különböznek az ószövetségiektől. Az Ószövetségben például, mikor egy próféta szólt egy emberhez vagy a néphez, akkor azt mondta: „így szól az Úr”. És éppen úgy, mint ahogyan ma a telefonon küldhetünk hangüzenetet, és halljuk azt a hangot, a prófétának pontosan azt kellett továbbítania, amit az Úr mondott neki. „Így szól az Úr!” És elmondta az Úr üzenetét. A kapott üzenet nem ment át rajta, hanem egyszerűen továbbította. De az újszövetségi dolgok bonyolultabbak. Tudjátok, miért? Mert ha kaptál egy üzenetet az Úrtól – például azt hallottad az Úrtól: „ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, de ha elhal sok gyümölcsöt terem”. Ennyi! Kaptál egy üzenetet – és ha továbbítani akarod, nem tudod megtenni, ha az elméd nem tudja pontosan közvetíteni.

Akarod szeretni a testvéreket – de hogyan akarod szeretni a testvéreket? Kelletlen arckifejezéssel? Azt mondod, hogy szereted a testvéreket, de az arcod nem ezt mutatja. Nem tudjuk szeretni a testvéreket, ha az érzelmeink nem szabadultak meg, és egész nap helytelen az irányultságuk és embereket szeretünk – hiszen, „ha valaki jobban szereti atyját, anyját, testvéreit… mint engem, nem méltó hozzám”. És a szeretetünk meg lesz próbálva, és látni fogjuk, mit szeretünk jobban. És ha a szeretetünk egyes emberekre vagy dolgokra irányul, már nincs meg a kapacitásunk, hogy ez a szeretet mások felé kiáradjon. Megvan bennünk, mint a gabonamagban, ott van bennünk az élet, ott van bennünk minden, ami szükséges, de nem mutatkozik meg. Miért? „Mert a földbe esett gabonamagnak el kell halnia, és miután elhal, terem sok gyümölcsöt.”

Emiatt testvérek, mindenféle megpróbáltatáson megyünk keresztül, és az Úr irgalmas hozzánk, hogy megtanítson bizonyos dolgokat. De ahogy Jákóbról beszéltem, mikor az a sok minden érte őt, mindez azért volt, hogy az a külső héj megrepedjen, és kezdjen megmutatkozni az élet. Ez volt az egésznek a lényege.

Nagyon sok ismeretet felhalmozhatunk, tudhatunk nagyon sok mindent az Úrról, nagyon jól ismerhetjük a Bibliát, erőlködhetünk, hogy elmenjünk és valahogyan beszéljünk az Úrról, de testvérek, ha az élet megmutatkozik, nem kell erőlködnünk. Nem kell kínlódnunk és izzadnunk, hogy legalább egy igeverset tudjunk mondani. Nem! Mert tudjátok milyen az élet? Az Úr ismerete olyan, mint egy illat, amely terjed; és a körülötted levő emberek látják, hogy te ismered az Urat – abból, ahogyan egy nehéz helyzeten átmész. Mi megtértünk az Úrhoz, és tudjuk, milyen nehéz volt ez. Hiszen nem könnyű megfordulni és az Úrhoz térni. Könnyű azt mondani, hogy hiszek, de valóságosan az Úr felé fordulni, és hátat fordítani azoknak a dolgoknak, amiket eddig gyakoroltunk, és ellenkező irányba menni, ez nem könnyű.

Itt vannak ezek az aranyos kis gyermekeink, és azt szeretnénk, hogy ezek a gyermekek mentesüljenek a problémáktól. Inkább szenvednénk mi, csak ők ne szenvedjenek. Csak ne lássuk a mi gyermekeinket szenvedni. Beszéltem valakivel, és ez az igevers jutott eszembe az Énekek énekében, tudjátok, mikor a vőlegény kopogtat az ajtón, és a menyasszony már ágyban van. Nem ment, hogy kinyissa az ajtót, mindenféle kifogást hozott fel. Végül mégis odament, és mikor ment, a kezéről mirha csepegett. Tudjátok, mi a jelentése a mirhának? Szenvedés. Hogy megnyisd az ajtót az Úrnak, ez szenvedést jelent. Hogy mindent az Úr kezében hagyj, ez szenvedést jelent. Hogy higgy, ezzel minden rendben van. Hiszek! De az, hogy kövesd az Urat és kiszámold a költségeket..?

Sokan megijednek a következményektől, ha az Úrhoz jönnek. Egy fiatallal beszélgettem, és azt mondtam neki: ha az Úrhoz jössz, már nem élhetsz úgy mint eddig. Láttam, milyen nehéz egy fiatal számára felfogni azt, hogy neki nincs barátnője. Másoknak van barátnőjük, alig tíz éves, és már tetszik neki valaki. Hogy lehet az, hogy ne legyen barátnőd? Mondtam ennek a fiatalnak: ez most már nem megy így, ha az Úrhoz jössz. Láttuk, Ábrahám elküldte Eliézert, hogy hozzon feleséget a fiának, Izsáknak. Persze Eliézer is és Ábrahám is imádkozott ezért. És mondtam ennek a fiatalnak, hogy ez most már nem megy így. Azt felelte erre: „félek, hogyha az Úrra bízom magam, ki tudja, kit hoz elém?” Azt mondtam: „Te okosabb vagy, mint az Úr. Jobban tudod, hogy mi a jó a te számodra. Te mindent tudsz. Vajon tényleg így van?”

A földbe esett gabonamagnak el kell halnia; ekkor a helyzetek, a körülmények, amelyeken átmegyünk, mind ütést mérnek ránk. És ha ez a héj kezd szétrepedni; és kezd kicsírázni, előbújni és növekedni a búzaszál, akkor már minden nagyon megváltozik. Az az ember, aki látott és imádkozott, hogy láthassa az Úr kezét, amikor jönnek a helyzetek az életében, meg fogja látni, hogy ez az Úr. Hogy meglásd, hogy azokból a dolgokból is, amikor tévedtél – mert tévedünk sokszor – azokból a dolgokból is végül az Úr valami jót hoz elő, és munkálkodik a mi életünkben. És kezdjük megérteni, hogy ha Ő akar valamit az én életemmel, akkor én ne akarjak mást. Ő egyféleképpen akarja, én másként. Emlékszem, hogy egy fiatal imádkozott, miután nagyon nehéz helyzeteken ment keresztül: „Uram, nem tetszik, amit csinálsz. Nem örülök annak, amit tettél velem.” Azt mondtam: Tudod te, mit imádkozol? Imádkozhatsz, mert az Úr megért, például így: „Uram, nagyon nehéz, segíts, hogy át tudjak menni ezeken a helyzeteken!” De mikor azt mondod, hogy nem tetszik, amit Ő tesz, akkor meglehet, hogy semmit nem fogsz megtanulni abból, amiért az Úr ilyen helyzetekkel jött az életedbe. Ő tudja, miért jön így.

És valóban meg kell látnunk ezt – mert ahogy mondtam, a családjainkban ott vannak ezek helyzetek a szeretteinkkel, a szenvedéseik, és ez nem könnyű. De ha a szívünk nincs átadva az Úrnak, és tovább is rejtett utakon járunk, nem sok telik bele, és a dolgok napvilágra kerülnek. Egyszer itt nálunk a gyülekezetben történt, hogy volt egy testvérnő, aki más utakon járt. Odajött hozzám, és megkérdezte, hogy részt vehet-e a kenyértörésen. Azt feleltem, hogy ha nincs semmi, amit meg kell vallania, és a dolgai rendben vannak, és nem tette azokat a dolgokat, amivel gyanúsítják, akkor részt vehet. „Nem tettem”, válaszolta. Nem voltam biztos benne, hogy igazat mond, de azt mondtam: ha nekem hazudsz, az semmi, de ha Annak, Aki az Igazság, a dolgok ki fognak derülni. Testvérek, nem telt el három nap, és dolgok kiderültek. És amit nekem mondott, nem volt igaz, tehát hazugság volt.

Az Úr irgalmas. És bárhol legyünk, bármiben tévedjünk, ha elbukunk – amikor felemeljük a tekintetünket, és az Úrra nézünk, és Felé fordulunk, és elismerjük Őt és elfogadjuk a körülményeket, az ütéseket, az ezekből származó sebeket az Ő kezéből, akkor megtanulunk bizonyos dolgokat, amelyek hasznunkra lesznek. És többé nem fogunk másokat hibáztatni a problémáink miatt, hanem meglátjuk, hogy a probléma valójában nálunk van. És testvérek, ha a dolgok így, a maguk rendje szerint mennek, én meg vagyok győződve, hogy minden körülmény között ragyogni fogunk. Akkor nem számítanak a körülmények. Minden helyzetben, amelybe kerülsz, ragyogni fogsz, és az életed teljesen más lesz, ha látsz, és imádkozol – mert mi magunktól nem vagyunk képesek meglátni a dolgokat, amik történnek velünk. Mi olyanok vagyunk, mint Bálám, hogy a szamár látta az Úr angyalát, de Bálám nem látta. És végül meg kellett szólalnia a szamárnak, hogy megmondja Bálámnak: „Ember, ébredj fel! Mikor nem vittelek én oda ahova akartad?” Mi is olyanok vagyunk, mint Bálám, nem látjuk az Úr kezét. A tekintetünket a dolgokra függesztjük.

Ha a lelkünk nem szabadult meg, nem lehetünk az Ő igazi szolgái. Van bizonyosságunk, van üzenetünk az Úrtól, de az akaratunk mást akar, és az Úr is mást akar. Az érzelmeink bizonyos dolgokra szegeződnek, nem szabadok, hogy az Úr használni tudja őket. Egy testvér azt mondta, hogy a belső ember a külső ember nélkül, vagyis engedelmes lélek nélkül béna, mert nem tud megmutatkozni. Nem tudom átadni az üzenetet a testvéreknek, ha az elmém nem szabad attól a sok mindentől, amire minden nap gondolok. Minden nap bizonyos dolgokra összpontosítok. Hogy érthetném meg az Úr dolgait? Nem értem! Miért nem értem? Hogyan érthetném meg, ha az elmém nincs megújulva?

Ha sok dolgot szeretünk, az érzelmeink azokhoz kötődnek, nem lehetnek szabadok, hogy az Úr mondhassa: szeresd a testvéreidet. Nem tudom szeretni, mert nem vagyunk egy hullámhosszon, nem vagyok közel hozzá. Hadd menjek ahhoz a másikhoz! Menj ahhoz, csinálhatod azt, amit Dávid és Jonatán, akik végül mégis elváltak egymástól. „Az én akaratom!” Neki olyan akaratra van szüksége, amely az Ő oldalán van minden helyzetben. Ne akarjak én mást, mint amit Ő akar. Nem egyszerű. És emiatt a mi belső emberünk, az a hely, ahol Isten Szelleme lakozik, ahol az élet van, ahol Krisztus van, Neki szüksége van az én lelkemre, hogy megmutatkozhasson, úgy mintha szüksége lenne egy eszközre, hogy munkálkodhasson. És ezért testvérek, ha látjuk, hogyan munkálkodik az Úr, és alárendeljük magunkat és engedelmeskedünk Neki, akkor látni fogjuk, hogy áldás lesz a szolgálatunkon. Az emberek megértik az üzenetet, amit az Úrtól kaptunk; látni fogják a szeretetünket, ami az érzelmeink által nyilvánul meg, látni fogják Isten akaratát, amely a mi akaratunk által nyilvánul meg. Más szavakkal: az Úrnak szüksége van ránk. Szüksége van egy megszabadult lélekre, egy lélekre, amely által ki tud fejeződni minden körülményben. Tudom, ez összetettebb üzenet, de nagyon hasznos. De amit ma megtanulhatunk az, hogy fogadjuk el az Urat, és ne embereket lássunk, ne helyzeteket, hanem az Urat lássuk a dolgok hátterében, amik történnek, és áldásban lesz részünk. Ámen.

Az előítélet akadályozza a szellemi látást (T. Austin-Sparks)

„Tanácsolom neked, hogy végy tőlem (…) gyógyírt, hogy bekend a szemed, és láss” (Jel 3,18, Káldi)

Mindazt, amiről úgy gondoljuk, hogy tudjuk és látjuk, az életünkre gyakorolt hatása alapján kell lemérnünk. Mindnyájunknak óriási mennyiségben lehet olyan tudásunk, amit szellemi ismeretnek gondolunk; tudjuk a tantételeket, ismerjük mind az igazságokat. Az evangéliumi hit tanítását remekül keretbe tudjuk foglalni; de mi a hatása? Az nem látás, szeretteim, a szó valódi szellemi értelmében, ha a nyomán nem jön létre bennünk változás. Igen, a látás azt jelenti, hogy megváltozunk – ha nem jár vele ilyen, akkor valójában nem láttunk meg semmit. Sokkal jobban járnánk, ha mindezektől [az ésszel felfogott ismeretektől] megfosztatnánk, és oda jutnánk, arra a pontra, ahol valóban látunk – akármilyen keveset is, de az valóságos változást munkál. Ebben nagyon őszintének kell lennünk Isten előtt. Ó, hát nem lenne jobb valami egészen kicsi, aminek száz százalékos hatása van, mint hatalmas mennyiségű ismeret, aminek a kilencven százaléka semmit sem ér a számunkra? Kérnünk kell az Urat, hogy mentsen meg minket attól, hogy meg akarjuk előzni a szellemi Életet, úgy értem, olyan ismerettel megelőzni, amiről azt feltételezzük, hogy tudjuk, mit jelent. Értitek, mire gondolok. A valódi látás, mondja Pál, az, hogy megváltozunk, és minden változás annak kérdése, hogy az Úr, a Szellem által látunk. Tehát imádkozzunk, hogy lássunk!

Soha nincs késő szellemi látásra szert tenni, bármilyen vakok voltunk is, és bármilyen sokáig, ha valóban komolyan gondoljuk a kapcsolatunkat az Úrral. De ne feledjétek, ez azon múlik, hogy őszinték vagyunk-e Istennel. Az Úr Jézus csodálatos dolgot mondott Nátánaélnek. Nátánaél veszélyesen közel volt ehhez a kettős vaksághoz. Abban a pillanatban, hogy megengedte magának, hogy kifejezést adjon egy elterjedt előítéletnek, nagyon közel került a veszélyzónához. Azt mondta: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” Ez közkeletű előítélet volt. Közkeletű előítéletek pedig már sok férfit és nőt fosztottak meg attól, hogy megismerjék Isten teljesebb gondolatait. És az előítéletek sokféle formát ölthetnek. Legyünk óvatosak! Ha előítéleted miatt veszélybe kerültél, vigyázz! Hagyj fel az előítéleteddel, és légy nyitott szívű! Légy olyan izráelita, akiben nincs Jákób, nincs csalárdság, aki nyitott szívű az Úr előtt, és látni fogsz.

Részlet innen: T. Austin-Sparks: Spiritual Sight – Chapter 2 (Open Windows, március 19.)

„Hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem” (Radu Gavriluţ)

PDF-ben a teljes igeszolgálat: 2021-08-01-Radu_Gavrilut_Hogy-kinyilatkoztassa-Fiat-enbennem

Részlet:

“Miután Pál megtért az Úrhoz, azt mondta korábbi önmagáról: „felülmúltam a zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért.” De a damaszkuszi úton találkozott az Úrral, és hallotta azokat az igéket, amelyeket az Úr mondott neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (ApCsel 9,4). Abban a pillanatban történt vele valami, pontosan az, amit olvastunk: „De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva, és elhívott az ő kegyelme által, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel.”

Mi sokszor azt gondoljuk, az evangélium azt jelenti, hogy valaki megérti a megváltás tanát, megérti pontosan, hogy mit tett Isten Krisztusban őérte. De a valóság az, amit a Galata 1,15-16. versekben olvastunk. „De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva, és elhívott az ő kegyelme által, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel.”

Hangsúlyozni szeretném ezt, hogy amikor valaki megtér az Úrhoz, akkor nagyon erős világosság jön létre benne. Pál azt mondja: „hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között” Ez a Krisztusról való belső kijelentés – ez jelenti tulajdonképpen a kereszténységet.

(…)

Testvérek, mi éppen ezt a helyzetet éljük ma, hogy nagyon sokan mindenféle rendszerhez kötődnek. És amiképpen egykor Isten elküldte Mózest, hogy szabadítsa ki Izrael népét Egyiptomból, és Isten beszélt Mózesnek a népről és a helyzetükről, és azt mondta neki: „Menj, elküldelek téged” (2Móz 3), úgy küld el minket ma is. És az egyetlen módja annak, hogy az emberek abból a rendszerből, amelyben vannak, kiszabaduljanak, semmiképpen nem az, hogy onnan kijöjjenek, hanem hogy olyannak láthassák meg Krisztust, amilyen Ő.

Tudjuk, mi a kulcsa annak, hogy a Jelenések könyvét megértsük. Sokan olvassák ezt a könyvet azzal a gondolattal, hogy érdekes dolgokat fedezzenek fel benne. Már nagyon sokan tudják, hogy ma éppen milyen időszakban és hol tartunk, és mi következik. De ennek a könyvnek a kulcsa az, amit a Jelenések 1,8-ban olvastunk. „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki volt és aki eljövendő, a Mindenható.” 11. vers: „…Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó. Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek…” És itt egy leírás következik. Jó volna, ha ez a leírás belevésődne az elménkbe és a szívünkbe, úgy, ahogyan az Úr szándékozott ezt közölni a hét gyülekezettel. A szabadulásuk útja ugyanis nem volt más, mint, hogy meglássák azt, ami le van írva a 12-17. versekben: „Amikor megfordultam, hét arany mécstartót láttam, és a mécstartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog. Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott…”

Testvérek, János az Úr kebelén nyugodott, nagyon közel volt Őhozzá, sőt, amikor az Úr a kereszten volt, az anyját is őrá bízta. De amikor meglátta az Urat, hogy milyen Ő, mikor látta Őt az Ő nagyságában, mikor meglátta, hogy ki Ő valójában, leesett a lábaihoz mint egy holt. Tehát az Úr kijelentése nem felemel bennünket, hanem megaláz.

(…)

Az Úr Jézus Krisztus eljött erre a földre. A meghatározott időben testet öltött, emberi testet vett Magára, ide jött közénk, de az emberek nem ismerték Őt. Őt ma is hirdetik, és az ok, amiért az emberek nem látják a valóságot, az az, hogy azok, akik az evangéliumot hirdetik, nem úgy mutatják be Krisztust, mint amilyen Ő.

Filippi 2,6-11: „Aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Ha valóban meglátnánk, hogy milyen helyet foglal el Ő az Atya dicsőségében, és kicsoda Ő, akkor a mi szívünk megváltozna. De amiatt, hogy nem látjuk, kicsoda Ő, az életünk változatlan marad.

Kolossé 1,13-23: Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.”

Testvérek, az imádságunk az kell, hogy legyen, hogy az Úr nyissa meg a szemeinket, hogy megláthassuk Őt! Ezekben az időkben, amelyekben most élünk, amikor mindenki annyira el van foglalva, azt gondolom, hogy a legnyilánvalóbb az, hogy az embereknek nincs semmilyen kijelentésük. Nem értik, nem látják Őt. Amikor letérdelek és imádkozom, azt mondom: „Uram, szeretnélek látni úgy, amilyen vagy! Amilyen volt a Te apostolod, János, aki olyan közeli kapcsolatban volt Veled”; aki ott volt a legmeghittebb körökben, és amikor meglátta Őt, a lába elé esett, mint egy holt. Minden megváltozott. És mert az Isten, Jézus, az Emberfia ilyen módon kijelentette Magát Jánosnak, ezért tudta János végül megírni a Jelenések könyvét.

Testvérek, sokakat hallottam, akik azt mondják, ők nem ismerik a Bibliát, nem tudnak sok dolgot. De nem erről van szó. Arról van szó, hogy imádkozz, hogy megláthasd Jézust! Ez a kijelentés megszabadít minden emberi formaságtól, és meg fogod érteni, hogy a kereszténység azt jelenti: Krisztus benned lakozik. Ő van benned, Ő lakozik ott, és szólni akar hozzád; Ő akar élni, gondolkozni, Ő akar tenni mindent teáltalad. De nem fog tudni, ha nem ezzel kezded, hogy valóban meglásd Őt.”

Tovább a teljes szolgálatra: 2021-08-01-Radu_Gavrilut_Hogy-kinyilatkoztassa-Fiat-enbennem

Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól? (Radu Gavriluț)

A teljes igeszolgálat PDF-ben:

2020-11-18-radu_gavrilut-mi_a_feltetele_hogy_kijelentest_kapjunk_az_urtolLetölt

Részlet: “Hatalmas dolog ez, hogy valóban láthassunk, és megláthassuk: ez én vagyok, és nem az Úr. Mert a Bibliában meg van írva: „Minden, ami nem hitből van, bűn az.” Nagyon sok olyasmit teszünk, amiről azt hisszük, hogy jó, de csak ami hitből van, az lesz elkönyvelve Istennél. A többi nem csak hogy haszontalan, de bűn is.

Arra gondoltam, hogy az Úr irgalmas Isten. Az Ószövetségben ezen a néven jelentette ki magát. Nem három Isten volt, hanem egyetlen Isten, aki több oldalról mutatkozott meg. Az egyik, hogy Ő Ábrahám Istene, egy másik, hogy Ő Izsák Istene, egy harmadik pedig, hogy Ő Jákób (Izráel) Istene. De ez a három együtt jár! Arra gondoltam, hogy milyen csodálatos Isten, a mi Atyánk, aki mindig megteszi a kezdő lépést irányunkban. Amikor a dolgok egyszer csak megrekednek, amikor valami nem olyan jól megy, akkor a kegyelemben gazdag Isten azt mondja – Efézus 2,4-5 –: „de az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal”. Ez senki másnak, mint Istennek, az Atyának a kezdeményezése volt. Ez, amiről itt szó van, nagyon fontos, de az Úr a mi mindennapi életünkben is közbelép, hogy a dolgokat előremozdítsa. Nagyon jól tudja, hogy milyen sérülékenyek vagyunk, és ezért elkezd cselekedni. Nagyon szeretem ebből a szemszögből nézni Istent mint Atyát. Milyen egy Atya? Valóban olyan valaki, akinek gondja van mindenre. Ő a család feje, Tőle indul ki minden dolog.

Ha a másik szemszögből nézem, és úgy látom Őt mint Izsák Istenét, azt is nagyon szeretem, mert Izsák arról beszél, hogy Isten az, aki adott mindent a mi számunkra Jézus Krisztusban. Efézus 1,3: „Áldott legyen az Isten és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban.” Bűnbocsánatot adott, életet adott, megigazított, megszentelt, megdicsőített. Mert Nála nincs idő, Ő valóban befejezetten látja a munkálatot. Isten, aki munkálkodik, aki megáld, aki tulajdonképpen megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban. Nagyon szeretem ezért Izsák Istenét.

De több helyen is olvassuk azt a Bibliában, hogy „félelemmel és rettegéssel.” Például a Filippi 2,12-ben: „annakokáért, szeretteim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket.” Milyen félelemről van itt szó? Miért kell rettegéssel? Ha csak Izsák szemszögéből nézzük, akkor Isten már megáldott minket, nem ezután fog megáldani. Mi már meg vagyunk áldva! De ha Jákób szemszögéből nézzük, akkor ez a két szó, amely többször is megtalálható: félelemmel és rettegéssel, arról szól, hogy ez a félelem nem egy rabszolga félelme, hanem itt az Isten iránti tiszteletről van szó. Sokszor hallottam egyeseket könnyelműen beszélni Istenről. Tisztelet! De mit jelent ez: rettegéssel? Egy életen át munkálkodott Isten Jákób életében, hogy Izráellé váljon. És tudjátok mit mond a 73. zsoltár? 73,1: „Bizony jó Izráelhez az Isten.” Izráel azt a Jákóbot jelenti, akinek az életében Isten elkezdett munkálkodni. És ezt a munkálatot, ami Jákóbban végbement, nevezhetnénk a Szent Szellem fegyelmezésének. A „rettegéssel” arra vonatkozik, hogy legyünk tudatában, hogy kik vagyunk mi.

Ahogy az elején is utaltam rá, sok testvér megkérdezi: Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól? Mert kijelentés nélkül az ember semmit nem lát. Mondasz valakinek valamit, megfeddsz valakit, de csak azért, mert azt hiszed, hogy így kell tenned. Te magad levonsz egy következtetést, hogy biztosan így kell tenned. Nem biztos! Csak akkor biztos, ha az Úr mondta neked, hogy ezt tedd.

Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól? Vannak valamilyen speciális feltételek, vagy valamilyen általános feltételek? Testvérek, tudjátok, szerintem mi a legfontosabb dolog ebben a tekintetben? A dicsőség Istene megjelent Ábrahámnak Ur városában, és igen jelentőségteljes szavakat mondott neki: „Menj ki innen” – ő pedig kiment. Igaz, tétovázott valamennyit, és nem értette meg teljes mértékben Isten elhívását, de nem ez volt a probléma; itt arról volt szó, hogy hallgat-e az Úrra. Ő pedig engedelmeskedett. Hosszú utat tett meg, azután sokáig Háránban maradt, míg apja, Táré meg nem halt. Akkor pedig Úr újra közeledett hozzá. Mi a feltétele, hogy az Úr kijelentést adjon? Az, hogy engedelmeskedjünk, ha Ő mond valamit. Másképp nem ad kijelentést. Ha valaki úgy éli le az életét, hogy a saját utaiban jár a saját kedve szerint, nem lesz része kijelentésben.

Testvérek, kijelentés nélkül nincs semmi, kijelentés nélkül nem értünk semmit. Mert vannak dolgok, amikről azt hisszük, hogy értjük. Sok mindenről beszélünk, és azt állítjuk, hogy van látásunk róla. Van látásod a gyülekezetről? Igen, megláttam, mit jelent a gyülekezet! Sok testvértől hallottam már ezt. De tudjátok, legelsősorban mit jelent, hogy meglássuk a gyülekezetet? Meg kell látnunk a Főt, Krisztust. Krisztus a Fő. Ő a gyülekezet Feje, nélküle nincs gyülekezet. Hogy ismerjük Krisztust mint Urat. Ha nincs kijelentésünk, nem kapunk semmit, és nem értjük. Testvérek, kijelentések sorozata nélkül az életünkben mi nagyon gyengék vagyunk.

Emlékszem, hogy egyszer hallgattam valakit a rádióban, aki nagyon felkészült volt. És miközben beszélt, arra gondoltam: ez az ember nem látott, csak tanulmányozott. Nem látta meg azokat a dolgokat, amikről beszélt. Ahhoz, hogy meglássam, mi a gyülekezet, először Krisztust kell megismernem, a gyülekezet Fejét; a másik pedig, hogy meglássam, én egy tag vagyok, egy tag pedig korlátozott. Korlátozott vagyok, és függök a többi tag működésétől. Nem én vagyok a fej. Az életnek rajtam keresztül kell áradnia mások felé, és ez frissességet, felüdülést hoz. Az ilyen helyen áldás van.

Azt láttam tehát, hogy amikor Isten elkezdett munkálkodni, és Ábrahám engedelmeskedett, a kijelentések folyamatosak lettek Ábrahám életében. Egész addig, míg végül Isten azt mondta: „Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok – Sodoma és Gomorra elpusztítását?” Ezek világi események voltak, de kapcsolatosak voltak Ábrahámmal, mert Lót ott volt Sodomában. Egészen rendkívüli dolgokról volt szó, és Isten azt mondta: „Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok?” Tehát, testvérek semmi több nem szükséges, csak hogy engedelmeskedjünk, hogy hallgassunk az Úrra. Ez sokszor nagyon nehéz, mert nekünk megvannak a saját elképzeléseink. Nem szeretünk például figyelmeztetni valakit: testvér, tévedsz. Nem szeretjük ezt, inkább nyelünk egyet, és megyünk tovább, de nem szeretünk olyasmit kimondani, ami segíthet valakinek. Most, mikor úton voltunk, mondtam valakinek, hogy Napóleon győzelmének a titka a támadás volt. Mi inkább megvárjuk, hogy valaki arcul üssön, mint hogy azt mondjuk: testvér, nem jó dolog az, amit teszel. Félelemmel és rettegéssel – vagy ahogy a Péter levelében van: szelídséggel és félelemmel. Nekünk azt kell tennünk, amit az Úr mond. Lehet, hogy nehéz körülmények között élünk, és úgy gondoljuk: „Tűrnöm kell, el kell viselnem ezeket a nehézségeket”. De nem tudunk az Úrhoz menni: „Uram, mit mondasz Te?” Pedig, ha az Úr szólna hozzánk, akkor áldásban lenne részünk. Az Úr megáldana.

És azután folyamatosan voltak olyan helyzetek Ábrahám életében, amikor Isten közbelépett. De valahányszor tett egy lépést előre, és engedelmeskedett az Úrnak, az Úr megáldotta őt. Gondoljunk csak arra, amikor elvált Lóttól, és megmondta neki azt, amit az 1Mózes 13-ban olvasunk, onnantól kezdve az élete egyenes vonalban haladt előre. Ábrahám valóban engedelmeskedett az Úrnak, és Isten megáldotta őt. Attól kezdve az élete gyors léptekben haladt előre.

Mi egy egész életen át egy helyben járhatunk, és nem látjuk, hogy valójában nem hallgatunk az Úrra, és nem tesszük azt, amit tennünk kellene. Emiatt pedig semmilyen kijelentést nem kapunk Tőle.”

Tovább:

2020-11-18-radu_gavrilut-mi_a_feltetele_hogy_kijelentest_kapjunk_az_urtolLetölt

A hitből való élet (Watchman Nee)

Máté evangéliumának utolsó magyarázata (1950-52), 3. fejezet, 4. rész. PDF-ben a teljes 4. rész letölthető: A hitből való élet

Részlet:

“Ez a szakasz a Máté evangéliuma 6. fejezet 19. verstől egészen a fejezet végéig tart. Azt a címet adhatnánk neki, hogy „A hitből való élet” vagy „Keressétek először az igazságosságot!”. Beszéltünk már valamennyit arról, hogy milyennek kell lennie annak, aki a mennyek királyságába beléphet. Legelőször is az ilyen ember jelleméről szóltunk; majd, hogy az ő jobb igazságossága Jézushoz hasonlóan betölti a törvényt; és végül, hogy milyen az ő titkon való, emberek elől elrejtett igazságossága. Most pedig meg szeretnénk vizsgálni az anyagi javakhoz való hozzáállását.

Amikor a szentélyből kivitetünk a pusztába, szemben találjuk magunkat a ruházkodás és az élelem kérdésével.  Az Úr nem közönyös az anyagi dolgok jelentette problémák iránt. Itt azt mutatja meg nekünk, hogy azért, hogy ne úgy törekedjünk a ruha és az élelem után, mint a pogányok, először Isten királyságát és az Ő igazságát kell keresnünk. Ezzel nem azt mondja, hogy a ruházat és a táplálék nem fontos, hanem hogy Maga a mennyei Atya fog gondoskodni ezekről. Esztelenség lemondani a mennyek királyságáról a ruházat és az élelem kedvéért! Ha az ember egyszerűen megtartóztatná magát attól, hogy ezekért a dolgokért küszködjön, hamarosan megtapasztalná, hogy az Atya gondot visel az ilyen jellegű szükségleteiről. És nem csak ruházata és tápláléka lenne, hanem övé lenne a királyság is. Ha azonban csak ezekre a dolgokra törekszik, legfeljebb ezeket fogja megszerezni, a királyságot pedig elveszíti közben.”

Tovább: A hitből való élet

A város világossága (T. Austin-Sparks)

A teljes fejezet PDF-ben: Az alapokkal bíró város 8 – A város világossága

Részlet:

“A színarany elhomályosítása

Ez pedig legelőször, ahogy láttuk, tanítás által történt. Ha az ellenség valamilyen hamis tanítást tud becsempészni, ha valamilyen tévelygést tud sugallni akár a legcsekélyebb mértékben is, akkor az már a gonoszság kovászaként fog tudni működni a kezében, s ez olyan méretűvé fejlődhet, hogy a Szent Szellem visszahúzódását okozza; az Úr nem fogja tudni tovább folytatni ott, ahol ez van; és beáll a megalkuvás, a bénultság és erőtlenség állapota. A színarany, a tiszta arany elhomályosult.

De nem csak a tanítást érintheti ez, hanem az életet is; és ugyanez a módszer és ugyanez a cél vezérli az ellenség működését ezen a területen is. Lehetséges ugyanis, hogy nagyon erősen megállunk a helyes tanításban, mégis a saját életünket, szellemi életünket, erkölcsi életünket illetően nagyon kétes és bizonytalan állapotban vagyunk; lehet, hogy nagyon hűségesek vagyunk Isten Igéjéhez, a saját szellemi életünkben és tanúbizonyságunkban mégis valami meggyengült, valami nincs rendjén. Ez lehet amiatt, ahogyan az üzleti vagy egyéb ügyeinket, kapcsolatainkat intézzük, vagy ahogyan a saját életünket éljük Isten előtt; valami, ami nem világos, valami, ami nem tiszta, ami nem átlátszó, nem egyenes, valami kétes dolog, talán egy titkos szokás. Ó, mennyi minden lehet, ami kimozdítja életünkből azt a bizonyosságot, azt az egyértelmű határozottságot, a valódiságot, a világosságot; ami néha szinte egészen észrevétlenül hozza létre az emberben a lelepleződéstől való félelmet; az attól való szorongást, hogy szembesítenek valamivel, és nyilvánvalóvá lesz, amit takargatunk.

Van a háttérben valami, ami valamilyen módon akadályt képez; megfosztja valódi erejétől a tanúbizonyságot; megakadályozza, hogy annak az életnek valódi hatása legyen; és elvonja a valódi gyarapodást, gyümölcstermést és valódi értéket a közösségből. Jelen van valami, még ha legtöbbször nem is kézzelfogható módon. Nem tudjuk megragadni, mi az, mégis tudjuk, hogy van valami abban az életben, ami nincs rendjén, ami nem tiszta; és ekkor kialakul a titkolózás, a kitérés, a távolságtartás, de sok egyéb gonosz tünet is kifejlődhet. És ez az egész azért van, mert van valami, ami nem teljes mértékben tiszta Isten előtt. Az ellenség bevitt egy olyan elemet, ami megrontotta a tiszta világosságot, és valami árnyék, valamilyen filmréteg vonja be azt az életet. Az ellenség célja, hogy tönkretegye az Istenben való élet tökéletes kristálytisztaságát, és ezáltal az egész életet megbénítsa. A külső forma ugyanúgy meg is maradhat, a gyakorlat is ugyanolyan lehet, mint addig, de az egész megtorpant és leállt.

Mindezt nem vádlásképpen mondom, hanem azért, hogy megmutassam az ellenség egyik kedvelt módszerét, mellyel megpróbálja lerombolni azt, amit Isten az Ő népének, Jeruzsálemnek szánt: hogy az végül Isten dicsőségével leereszkedjen a mennyből; hogy világossága hasonló legyen a legdrágább kőhöz, a jáspishoz; hogy mindene színarany legyen, kristálytiszta, mint az átlátszó üveg. Ó, micsoda szellemi értéke és súlya van ezeknek a szavaknak!

Mindez nyilvánvaló és vitathatatlan. Fel kell ismernünk, hogy az ellenség folyamatosan arra törekszik, hogy olyan helyzetbe juttasson bennünket, ahol bármit is teszünk, úgy érezzük, mintha egy felhő burkolna be. Olykor valamilyen hamis helyzetet hoz létre, amitől az lesz a benyomásunk, hogy hiányzik belőlünk a valóság. Pedig lehet, hogy nincs szó esetünkben a valódiság hiányáról, hanem ő törekszik arra, hogy úgy érezzük magunkat, mintha nem lenne meg valaminek a valósága az életünkben, azért, hogy eljuttasson arra a pontra, ahol elveszítjük a bizalmunkat, a biztonságérzetünket, a bizonyosságunkat, a szellemi helyzetünket, a pozíciónkat; ahol meggyengít bennünket valami olyan elem, mely becsempészte magát a gondolatainkba. Az ellenség célja, hogy Isten népét sötét felhővel vonja be, gyanakvásba vigye, és szívükben kétségeket, kételkedést ébresszen, hogy ezáltal lerombolhassa a világosságot, a bizonyosságot, az erőt, és az ember ne legyen más, mint egy nagy kérdőjel mindenkinek, de még saját magának is.”

Tovább: Az alapokkal bíró város 8 – A város világossága

A laodiceai gyülekezet korszaka – Dana Congdon

Mit mond a Szellem a laodiceai gyülekezetnek? Mi a gyülekezet fő problémája a mostani korban, és mi a megoldás?

 

Betánia – Az Úr gondolata gyülekezete számára – 4. rész (T. Austin-Sparks)

A drága kenet kiöntése

A negyedik dologért a Máté 26,6-13-hoz fordulunk. Ugyanabban a faluban járunk, és most jön az „asszony, akinél egy alabástrom tartóban drága kenet volt”. Itt olvasunk legelőször arról, hogy valaki felismeri az Úr Jézus értékét, azt, hogy mennyire becses és drága Ő. Azt is mondhatta volna bárki, aki látta: „Nem érdemli meg, kárba vész az egész”, és ezt is gondolták valójában. „Rápazarolja.” Persze nem mondták volna ki így; az asszony azonban fölismerte az Úr valódi értékét – hogy méltó a „drága kenetre”. Krisztus rendkívül értékes volta áll itt a középpontban, és az, hogy ezt fölismerték. Úgy vélem, ez a legfontosabb vonás ebben a történetben – ez jellemzi Betániát, ez jellemzi a felső szobát, ez jellemzi „az én gyülekezetemet”. Ez az Úr szíve szerint való gyülekezet és az Úr szíve szerint való emberek jellemzője: hogy felismerik az Ő kimagasló értékét; hogy nincs semmi sem, ami túl drága lenne ahhoz, hogy az Ő lábához tegyük. „Nektek, kik hisztek, drága kincs” (1Pt 2,7).

Egyszerű dolog ez, mégis olyasmi, ami az Úr Jézus mély megbecsülését mutatja be. Egy újabb ismérv, mely a hőn szeretett falucskának egy további jellemzője. Olyan dolog ez, melytől az Úr Jézus gyülekezete nagyon becses lesz az Ő számára, mert felismerik az Ő értékét, és az Ő valós érdeme szerint méltányolják és becsülik Őt nagyra. Az Úr házát ennek kell jellemeznie; olyan vonás ez, melyet egyre jobban és jobban el kell mélyíteni. Törekednünk kell rá, hogy az Úr Jézus értékességét, drága és becses voltát készek legyünk egyre jobban és jobban elismerni, felismerni! Mennyire különbözik ez a pusztán külsődleges, vallásos rendszertől! Arról aligha mondhatjuk el, hogy legjellemzőbb vonása az Úr Jézus értékének és becsességének igazi, szívbéli elismerése lenne. De ahol Őt így elismerik, ott gyülekezet van; ahol viszont nem, lehet ott bármilyen díszes és aprólékosan kidolgozott környezet is, ott nincs gyülekezet, az nem az Ő gyönyörűségének és örömének a helye.

Még valami egyebet is látunk itt. Az edény összetörése nyomán derülhet fény a balzsam, a kenet értékére. Az edény a „törékeny agyagcserép”, mely, ha megreped, Krisztus dicsősége látszódhat meg és juthat kifejezésre. Ameddig az edény egyben van; amíg ép, erős és egész, és rátekintve nem látunk mást, csak önmagában a saját valóját, nem is mondhatunk mást, mint hogy „ez csodaszép edény, bámulatos alabástromszelence” – és nem jutunk el a titokig. Elismerhetünk egyéneket mint briliáns elméket, csodálatos embereket, kiváló igehirdetőket és így tovább – foglalkozhatunk az edénnyel, a szelencével – és ami benne van, az le van zárva, el van rejtve; de amikor az edény megreped, összetörik, akkor meglátjuk Krisztus dicsőségének a szent sátorban elrejtett titkát.

Ezt láthatjuk Pál apostolban is. A tarzuszi Saul csodálatos alabástromedény lehetett intellektuálisan, morálisan, vallását tekintve. El is mondja, hogy az volt; mindent elmond, hogy mi minden volt, mindazt, amivel dicsekedhetett, amire az emberek néztek, és kétségtelenül dicsérték; de össze lett törve, és többé már nem Saulról, és már nem is Pálról van szó, hanem Krisztus szépségéről és dicsőségéről, amit látunk. Krisztus illata érződik, amikor megtörik az edény.

Szeretteim, a mi saját megtapasztalásunkban is így van ez. Isten annyiszor megengedte, hogy a Gyülekezet, az igaz Gyülekezet össze legyen törve, újra és újra, és a tagok is egyen egyenként annyiszor összetörettek, újra és újra; de nem bizonyította a történelem a Gyülekezet és az egyének életében is, hogy a megtöretés, az összetörés nyomán csodálatos módokon nyilvánulhatott meg Krisztus dicsősége? Ez így működik. Átmegyünk az összetöretés egy új tapasztalatán – néha máshogyan fogalmazzuk meg, például, hogy még mélyebben azonosulunk Krisztussal az Ő halálában, új módon tapasztaljuk meg a keresztet: bárhogyan is fogalmazzunk, összetöretést jelent, az edény összetörését – de higgyétek el, szeretteim, ez Krisztus dicsőségének teljesebb megmutatkozását, mélyebb ismeretét jelenti, és az lesz az eredménye, hogy még jobban megbecsüljük, még értékesebbnek látjuk Őt. Meglátjuk, fölfedezzük, megismerjük Őt az összetöretésünk idején. És ugyanígy, a Gyülekezet is keresztülmegy a kereszt útján, de az összetöretés során az Úr Jézus becses és drága voltának felismeréséhez érkezik.

(Folyt. köv.)

(A teljes tanulmány letölthető pdf-ben: Austin-Sparks_Betánia)

Teljes önátadás (Andrew Murray)

Eredetileg magyarul megjelent: ANDREW MURRAY – Teljes önátadás Köszönöm a fordító, Váradi Attila engedélyét, hogy ezt az írást itt megoszthassam.

Pdf-ben is letölthető: ANDREW MURRAY_Teljes önátadás

ANDREW MURRAY – Teljes önátadás

Tartalomjegyzék

1. Teljes önátadás
2. Isten elvárja, hogy átadd Neki magadat
3. Isten valósítja meg azt, hogy átadd magadat Neki
4. Isten elfogadja, ha átadod magad Neki
5. Isten megőrzi átadottságodat
6. Isten megáld, amikor átadod magad

A fordító előszava

A mű eredeti címe: Absolute Surrender, aminek egy jelentése lehet a fordítás címe, vagyis: Teljes önátadás. A mű ezt a fogalmat hívatott több különféle megvilágításból bemutatni. Maga a címbeli kifejezés az eredeti nyelven tág jelentéskörrel bír, amit magyar nyelven nem lehetett mindig ugyanazokkal a szavakkal visszaadni, ezért a szövegkörnyezetnek megfelelően kellett megválasztani a legjobban illeszkedő szavakat. Így ahol az eredetiben a mű címe, az Absolute surrender kifejezés áll, a fordításban ezt KISKAPITÁLIS betűvel jeleztem.

Az angol „surrender” [e.: „szörrender”] szó jelentései: feladás, megadás; átadás, kiadás; önátadás (létformának); abbahagyás; elhagyás, lemondás (jogról, javakról), teljes elhagyás/átengedés, beszolgáltatás, lemondás; felad, megad; átad, kiad, beszolgáltat; lemond, elhagy.

A fordításom eredeti céljával szeretném bátorítani az Olvasót: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek.” (Róma 12:1) Azért imádkozom, hogy ebben a frusztrált világban minél több magyar keresztény felfedezze az Istennek való teljes önátadás szépségét és békességre találjon abban az elhívásban, amire eredetileg teremtve lett.

Váradi Attila

1. TELJES ÖNÁTADÁS

„Benhadad, Arám királya összegyűjtötte egész haderejét. Harminckét király volt vele lovakkal és harci kocsikkal; így vonult Samária ellen, körülzárta, és ostromolni kezdte azt. Követeket küldött Ahábhoz, Izráel királyához a városba, és ezt üzente neki: Így szól Benhadad: Ezüstöd és aranyad az enyém, legszebb feleségeid és fiaid is enyémek! Izráel királya így válaszolt: Ahogy mondod, uram, király, tied vagyok én és mindenem.” – 1Királyok 20:1-4

Amit Ben Hadad kért, az nem volt más, mint a TELJES ÖNÁTADÁS; és Aháb azt tette, amit kértek tőle. TELJES ÖNÁTADÁS. „Ahogy mondod, uram, király, tied vagyok én és mindenem.” Szeretném én is ezt a kijelentést a TELJES ÖNÁTADÁS szavaiként használni. Így kellene Isten minden gyermekének átadnia magát az Atyának. Hallottuk ezt már korábban, de világosan meg kell értenünk, hogy Isten áldásainak a feltétele az, hogy teljesen átadjunk mindent az Ő kezébe. Hála Istennek, ha szívünk hajlandó erre, nincs határa annak, amit Isten tesz majd értünk, se annak az áldásnak, amivel Isten el akar halmozni minket.

TELJES ÖNÁTADÁS. Hadd mondjam el, honnan vettem ezt a kifejezést. Magam is használtam ugyan sokszor, és bizonyára te is hallottad már számtalanszor. Ám egyszer Skóciában egy társaságban beszélgettünk Isten Egyházának helyzetéről és arról, hogy mi az, amiben az Egyház és a hívek komolyan hiányt szenvednek. Volt velünk egy istenfélő szolgáló, aki jártas volt a szolgálók kiképzésében. Megkérdeztem tőle, mit mondana, mi az, ami annyira hiányzik az Egyházból, és milyen üzenetet kellene tanítani? Igen halkan, egyszerűen és határozottan válaszolt:

„Az egyetlen szükséges dolog az, hogy MAGUNKAT TELJESEN ODAADJUK Istennek.”

Ezek a szavak úgy megütöttek, mint azelőtt még soha. Majd elkezdte kifejteni, hogy azoknál a szolgálóknál, akikkel foglalkoznia kellett, a következőre jutott. Azok, akik ezt a tényt elfogadják, (még ha akár le is vannak maradva), készek arra, hogy tanítsák őket és hogy segítséget fogadjanak el. Ők azok, akik mindig képesek fejlődni. Viszont azok, akik ezt elutasítják, nagyon gyakran meghátrálnak és otthagyják a szolgálatot. Annak a feltétele, hogy Isten teljes áldásához hozzáférjünk, az Őneki való teljes önátadás.

Most hát Isten kegyelméből szeretném ezt az üzenetet átadni nektek: azokat az imádságaitokat, amelyekben áldást kértek saját magatokra és a körülöttetek levőkre, mennyei Istenünk úgy válaszolja meg, felteszi ezt az egy kérdést: Hajlandóak vagytok-e életeteket teljesen letenni az Ő kezébe? Mit felelünk erre? Isten tudja, hogy százak már igent mondtak erre a szívükben. Azt is, hogy rajtuk kívül vannak még több százan, akik vágynak erre, de nem merik kimondani. Azt is, hogy vannak, akik kimondták, de szánalmasan elbuktak, és most lelkiismeret furdalásuk van, mert nem lelték meg az ehhez az élethez szükséges erőnek a titkát. Bárcsak Isten szólna mindnyájukhoz.

Hadd mondjam mindenek előtt, Isten ezt követeli tőlünk.

2. Isten elvárja, hogy ÁTADDNeki magadat

Igen, ennek alapja Isten alaptermészetében rejlik. Ő nem tehet másképp. Kicsoda az Isten? Ő az élet forrása, a létezés, a erő és a jóság egyetlen eredete, és az egész világmindenségben semmi más jó nincs azon kívül, amit Isten végez. Isten alkotta a napot, a holdat és a csillagokat, valamint a virágokat, a fákat, és a füvet, és ezek nincsenek Istennek teljesen alárendelve? Nem engedik meg Istennek, hogy azt tegyen velük, ami Neki tetszik? Amikor Isten a liliomot szépségbe öltözteti, az nincs-e vajon alárendelve, kiszolgáltatva és átadva Isten számára, ahogy Ő annak szépségén munkálkodik? És ó, Isten megváltott gyermekei, vajon szerintetek Isten el tudja végezni munkáját, ha csak a felük vagy egy részük van Neki átadva? Nem, nem tudja. Isten élet, szeretet, áldás, végtelen szépség, és Isten szereti magát kifejezni mindazon gyermekeinek, aki kész arra, hogy befogadjon Tőle; de jaj – az egyetlen, ami Istent feltartja ebben, ha nem adjuk át Neki magunkat teljesen. És most Ő, mint Isten, hozzánk lép, és igényli Magának.

A mindennapokból tudhatod, mit jelent az, hogy valami TELJESEN ALÁ VAN RENDELVE valamire. Tudod, hogy mindennek elérhetőnek és átadottnak kell lennie arra az egy meghatározott célra és feladatra, amire az voltaképpen szolgál. Itt van egy toll a zsebemben, ami TELJESEN AZÉRT VAN, hogy írjak vele, és TELJESEN ÁT KELL LENNIE ADVA a kezem számára, ha megfelelően akarok vele írni. Ha a tollnak csak egy részét is másvalaki a kezében tartja, nem tudok vele megfelelően írni. A kabát teljesen ki van nekem szolgáltatva, hogy beborítsa testemet. Amaz épület teljesen az Istennek való szolgálatokra van szánva. Ezek után hogyan várhatnánk el Istentől azt, hogy minden nap és minden órában munkálkodjon az örökkévalóságunkon, helyreállított isteni természetünkön, ha nem szolgáltattuk ki magunkat Neki teljesen? Nem tud. Salamon templomát TELJESEN Istennek ADTÁK, amikor felajánlották Neki. És mindannyiunk Istennek egy temploma, amelyben Isten lakozni és munkálkodni fog, egy feltétellel – és ez a TELJES ÖNÁTADÁS. Isten igényli ezt magának, méltó erre, és enélkül nem tudja áldott munkáját végezni bennünk.

Isten nem csak igényli ezt, hanem maga Isten fogja ezt kimunkálni.

3. Isten valósítja meg azt, hogy ÁTADDmagadat Neki

Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akik ezt mondják: „De az, hogy TELJESEN ÁTADJAM MAGAMAT, rengeteg következménnyel jár!” Némelyek így beszélnek: „Ó, már így is annyi megpróbáltatáson és szenvedésen mentem keresztül, és még így is annyi minden hátra van a magam által irányította életből. Nem merem az egészet feladni, mert tudom, hogy ezzel sok bajt és küszködést okoznék magamnak.”

Ajjaj! Ajjaj! Hogy Isten gyermekeinek ilyen gondolatai vannak Őróla, ilyen elvetemült gondolatai! Üzenetet hozok a számodra, aki félsz és aggódsz. Isten nem azt kéri tőled, hogy önerőből és saját akaratodból add át magad Neki; Isten az, aki ezt ki akarja benned munkálni. Hát nem olvastuk, hogy „Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően”? És nekünk ezt kellene keresnünk – hogy leborulva Isten elé menjünk, amíg szívünk meg nem tanulja elhinni azt, hogy az örökkévaló Isten fog belépni oda és feltárni a helytelen dolgokat, hogy Ő fogja legyőzni a gonoszt, és hogy Ő fogja kimunkálni azt, ami az Ő tökéletes véleménye szerint kedves. Isten maga fogja ezt kimunkálni bennünk.

Nézz csak az olyan ószövetségi emberekre, mint amilyen Ábrahám volt. Azt gondolod, hogy véletlen volt csupán az, hogy Isten rátalált erre az emberre, a hit atyjára és Isten barátjára, és hogy egyedül, Istentől függetlenül Ábrahám volt az, akinek akkora hite volt és magát úgy oda tudta szánni? Tudod, hogy ez nem így volt. Isten nevelte és készítette őt fel arra, hogy dicsőségének eszköze legyen.

Nem Isten mondta azt a fáraónak, hogy: „Azért neveltelek fel téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat”?  (2Mózes 1:16, a King James Version alapján – a ford.)

És ha Isten ezt mondta őróla, nem fogja még inkább saját gyermekeiről ezt mondani?

Szeretnélek bátorítani titeket, hogy tegyétek félre minden félelmeteket. Közeledjetek azzal a piciny erőtlen vággyal. Kérlek téged, ha ott van benned az félelem, ami ezt mondja: „De nem elég erős bennem a vágy, nem akarok elfogadni mindent, aminek jönnie kell, nem érzem magamat elég bátornak, hogy elmondhassam, mindezt le tudnám győzni”, akkor – kérlek – tanuld most meg, hogyan ismerheted meg Istent és hogyan bízhatsz Benne. Mondd Neki ezt: „Istenem, azt szeretném, ha te vennél rá arra, hogy akarjam ezt.” Ha van bármi, ami visszatarthat téged, vagy bármilyen áldozat, amit félsz meghozni, jöjj Isten elé most, és bizonyítsd be, mennyire kegyelmes is a te Istened: ne félj attól, hogy olyat fog kérni tőled, amiben Ő maga ne segítene téged.

Isten jön, és felajánlja neked, hogy kimunkálja benned azt, hogy teljesen átadd magad Neki. Mindaz a keresés, éhség és vágyódás, ami a szívedben van, hadd mondjam el neked, mind Krisztus Jézusnak, Isten mágnesének vonzóerejéből fakad. Ő teljesen átadva élte életét; Neki van tulajdonjoga feletted; szívedben él az Ő Szentlelke által. Eddig feltartottad Őt, rettenetesen gátoltad, de Ő vágyik arra, és szívesen segít is neked abban, hogy teljesen megragadd Őt magát! Jön, és odavon Önmagához üzenetével és igéivel. Nem akarsz odamenni Istenhez, és bízni Benne, hogy felkészít téged erre a teljes önátadásra? Igen, hála Istennek, Ő képes ezt megtenni, és meg is fogja tenni.

Isten nemcsak igényli és kimunkálja, de el is fogadja, ha ezt a kérést Őelé visszük.

4. Isten elfogadja, ha ÁTADODmagad Neki

Isten munkálkodik szívünk falai mögött, Ő késztet minket Szentlelkének rejtett ereje által arra, hogy jöjjünk és ki is mondjuk, mi van bennünk. Nekünk kell odatennünk és Őrá bíznunk még azt is, hogy TELJESEN ÁT TUDJUK ADNI MAGUNKAT Neki. De emlékezzünk arra, hogy amikor Isten elé teszed ezt AZ ÖNÁTADÁST, megeshet, hogy igen csak tökéletlennek fogod érezni. Vagy lehet, hogy az elméd fog kételkedni, és tétovázva ezt fogod kérdezni:

„Biztos, hogy teljesen adom át magamat?”

Emlékezz csak arra, hogy egyszer valakinek Jézus ezt mondta:

„Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz.” (Márk 9:23, a King James Version alapján – a ford.)

Telve félelemmel a szívében az illető így kiáltott:

„Uram, hiszek, segíts hitetlenségemen!”

Ez volt az a hit, amely diadalmaskodott az Ördög felett, és a gonosz lelkeknek menniük kellett. Ha te is jössz, még ha szíved remeg is, és az van benned, hogy „Nem érzem sem az erőt, sem az elhatározást, sem a magabiztosságot erre”, de azt mondod, hogy „Uram, magamat TELJESEN KISZOLGÁLTATVA átadom az én Istenemnek”, akkor sikerülni fog! Ne félj, csak gyere ahogy vagy, és a Szentlélek ereje remegésed ellenére is munkálkodni fog.

Sose tanultad még meg azt a leckét, hogy amikor emberi részről minden kilátástalannak tűnik, a Szentlélek hatalmas erőkkel munkálkodik? Nézz az Úr Jézusra a Gecsemáné-kertben. Azt olvassuk, hogy „örökkévaló Lélek által” áldozta fel Magát áldozatul az Istennek. Isten mindenható Lelke tette Őt képessé erre. És mégis, micsoda küszködés és félelem fogta el Őt, és hogyan esedezett?! Kívülről semmiféle jelét nem láthatjuk a Szentlélek hatalmas erejének, de Isten Lelke ott volt. Ezért amikor gyenge vagy, küszködsz és rettegsz, higgy abban, hogy Isten Lelke titkon munkálkodik, és ne félj, hanem engedd át magad.

Amikor magadat TELJESEN KISZOLGÁLTATVA ADOD ÁT, hidd el, Isten el is fogadja azt. Ez a kulcs, és ez az, amit oly gyakran elkerülünk – hogy a hívőknek ennyire, a KISZOLGÁLTATOTTSÁG ilyen szintjén kellene, hogy el legyenek foglalva Istennel. Kérlek, légy Istennel elfoglalva. Mindannyiunknak szüksége van segítségre ahhoz, hogy Istenről alkotott képünk a mindennapjainkban egyre tisztább lehessen, hogy Ő megkaphassa a Neki járó megfelelő helyet, hogy Ő lehessen „minden mindenben”. És ha már egyszer ennek egész életünkben így kell lennie, akkor kezdjük el most, tekintetünket vegyük le saját magunkról és nézzünk fel Istenre. Higgyük el azt, hogy amíg én, mint földi kis férgecske, Isten remegő gyermeke, rengeteg kudarccal, bűnnel és félelemmel, leborulok, és senki sem tudja, mi zajlik szívemben, ahogy a maga egyszerűségében elmondom, „Istenem, elfogadom feltételeidet; eddig áldásodért könyörögtem magamra és másokra nézve, most elfogadtam hogy TELJES ÁTADÁST kérsz tőlem” – szóval, amíg mindezt elmondjuk szívünk belső csendjében, higgyük el, Isten jelen van, aki ezt észreveszi, és felírja az Ő könyvébe; egy olyan Isten van jelen, aki abban a pillanatban birtokba is vesz bennünket. Lehet, hogy nem érezzük, talán nem is vesszük tudomásul, de Isten birtokba vesz minket, amint bízunk Benne.

Isten nemcsak igényli, kimunkálja, és elfogadja, ha odateszem Elé átadásomat, de meg is őrzi azt.

5. Isten megőrzi ÁTADOTTSÁGODAT

Sokak számára ez a nagy nehézség. Azt mondják, „Oly gyakran jöttem izgalomba egy-egy összejövetelen vagy konferencián, és tényleg odaszántam magam Istennek, de mégis elmúlt. Tudom, ez a fellángolás egy hétig, vagy akár egy hónapig is megmaradhat, aztán mégiscsak kialszik lassan, és idővel az egésznek vége.”

De figyelj ide! Azért történik ez, mert nem hiszel abban, amiről szeretnék beszélni és emlékeztetni téged. Amikor Isten elkezdte benned azt a munkát, hogy TELJESEN KISZOLGÁLTASD MAGAD Számára, és amikor Isten elfogadta tőled ÖNMAGAD ÁTADÁSÁT, akkor Isten el is kötelezte magát arra, hogy gondoskodjon is erről, és fenntartsa. Hiszed-e ezt?

Az önátadásnak két szereplője van: Isten és én. Én, a férgecske, és Isten, az örökkévaló és mindenható Jahve. Férgecske, még mindig félsz, hogy rábízd magadat erre a hatalmas Istenre? Isten nyitott erre. Nem hiszed, hogy folyamatosan, napról-napra és percről-percre meg tud téged tartani?

Szeretete őrzi minden percemet,
Fentről irányítja minden léptemet.

Ha Isten megengedi a napnak, hogy mindenkor szüntelenül ránk ragyogjon, vajon nem engedné azt, hogy a Saját élete ragyogjon ránk minden pillanatban? Akkor miért nem tapasztaltad ezt meg? Azért, mert nem bíztad a dolgot Istenre, és ezért nem is SZOLGÁLTATOD KI MAGAD TELJESEN Istennek ezzel a bizalommal.

Annak, hogy TELJESEN ÁTADOTTAN élsz, megvannak a maga nehézségei. Nem is tagadom ezt. Sőt, van valami benne, ami jóval több, mint nehézség: ez egy olyan élet, ami embereknél lehetetlen. De Isten kegyelméből és hatalmából és a bennünk lakó Szentlélek erejéből ilyen életre vagyunk rendelve, és ez az élet számunkra lehetséges, Istennek hála! Higgyük el, Isten fenn fogja ezt az életet tartani.

Néhányan olvashattátok egy idős szentnek a szavait, aki kilencvenedik születésnapján elmesélte Isten iránta való összes jóságát. Müller Györgyről van szó. Mit is mondott, szerinte mi a boldogságának és Isten neki adott összes áldásainak a titka? Ő abban hitt, hogy ennek két oka volt. Az egyik az volt, hogy a kegyelem által képessé vált az Isten előtti jó lelkiismeret naponkénti fenntartására; a másik pedig, hogy Isten Igéjének szerelmese volt. Ó igen, a jó lelkiismeret nem más, mint az Istennek való naponkénti teljes engedelmesség, és a Vele való közösség az Ő Igéjében és imádságban – ilyen a teljesen átadott élet.

Az ilyen életnek két oldala van – az egyik oldala az, hogy teljesen átadod magad arra, hogy megtedd azt, amit Isten akar, hogy tégy meg; a másik oldala pedig, hogy hagyd Istent megtenni, amit Ő akar megtenni.

Először is, tedd azt, amit Isten akar, hogy megtégy.

Add oda magadat teljesen Isten akaratának. Valamennyire ismered akaratát; de messze nem eléggé. De mondd teljesen az Úristennek: „Kegyelmed által szeretném mindenben a Te akaratodat tenni, minden pillanatban, minden egyes nap.” Mondd, hogy: „Uram, Istenem, ne legyen szó a számon, csak a Te dicsőségedre, a hangulatom ne befolyásoljon, csak a Te dicsőségre, a szívemben levő szeretet vagy gyűlölet ne hasson rám, csak a Te dicsőségedre, a Te áldott akaratod szerint.”

Persze valaki azt mondhatná erre: „Szerinted ez lehetséges?”

Visszakérdezek, mit ígért neked Isten, és mit tud tenni azért, hogy betöltsön egy Számára teljesen kiszolgáltatott edényt? Isten meg szeretne áldani téged, minden várakozásodon túl. Kezdettől fogva amit fül nem hallott, szem nem látott, azt készítette el az Őrá várakozóknak. Isten eddig még csak nem is hallott dolgokat készített el, képzeletünket felülmúlóan csodálatos áldásokat, bőségesebbeket annál, amit ki tudnánk gondolni. Ezek isteni áldások! Csak mondd most:

„Teljesen odaadom magamat Istennek, az Ő akaratának, hogy csak azt tegyem, amit Isten akar.”

Isten az, aki képessé fog tenni téged arra, hogy tényleg át tudd adni magadat.

Másrészt, gyere és mondd: „Teljesen odaadom magamat Istennek, hogy elvégezze bennem az akarást és a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően, úgy, ahogy Ő ezt meg is ígérte, hogy meg fogja tenni.”

Igen, az Élő Isten oly módon szeretne munkálkodni gyermekeiben, hogy azt mi fel sem tudjuk fogni. De Isten Igéje nyilvánvalóvá teszi, hogy Ő a nap minden részében munkálkodni szeretne bennünk. Isten hajlandó meg őrizni életünket. Csak legyen egyszerű, gyermeki és korlátlan bizalom a mi teljes kiszolgáltatottságunk.

6. Isten megáld, amikor ÁTADODmagad

Áldás lesz számodra az, hogy TELJESEN ÁTADTAD magad Istennek.

Nem kellene ugyanazt mondanunk Istenünknek és szerető Atyánknak, amit Aháb mondott Benhadad királynak, az ő ellenségének? „Ahogy mondod, uram, király, tied vagyok én és mindenem.” Ha ezt elmondjuk, Isten áldása lesz rajtunk. Isten azt akarja, hogy magunkat elkülönítsük a világtól; ki lettünk hívva ebből az Istent gyűlölő világból. Hagyd ott Istenért, és mondd: „Uram, Teérted bármit!” Ha ezt imádkozva mondod, Isten fülébe beszélve, akkor Ő ezt jóvá fogja hagyni, és meg is fog tanítani arra, mit is jelent ez.

Még egyszer mondom, Isten meg fog áldani. Már egy ideje áldásért imádkozol. De emlékezz, a TELJES ÁTADOTTSÁGNAK meg kell lennie. Bármikor, amikor teázol, ugyanezt láthatod. Miért is öntik a teát a csészébe? Azért, mert üres, és a tea számára lett kitéve. De tegyél csak bele tintát, ecetet vagy bort: így is fognak a csészébe teát önteni? Ugyanígy, meg tud téged tölteni Isten, meg tud-e áldani, ha nem vagy számára TELJESEN ÁTADVA? Nem, nem tud. Higgyük el, neki csodás áldásai vannak a számunkra, ha bár kétségeskedve is, de mégis hittel odaállunk Isten elé és kimondjuk:

„Istenem, elfogadom, amit kérsz. Tied vagyok én és mindenem. Teljes átadással járul Eléd lelkem, isteni kegyelmed által.”

Nem biztos, hogy olyan erősen és tisztán érzed azt a nagy megkönnyebbülést, ahogy szeretnéd, de alázd mg magad színe előtt, és ismerd el azt, hogy megszomorítottad a Szentlelket saját akaratod érvényesítésével, az önmagadban való bízással és saját törekvéseiddel. Hajolj meg Előtte alázattal, valld ezt meg, és kérd, hogy törje meg szívedet és mutassa meg, mennyire kicsi vagy Őelőtte. Miután meghajoltál Előtte, csak fogadd el Isten tanítását arról, hogy „énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó”, és azt, hogy semmi sem fog segíteni rajtad, csak egy másik élet, aminek be kell lépnie a tiédbe. Meg kell magadat tagadnod egyszer és mindenkorra. Az önmegtagadás mindig azt kell jelentse, hogy saját életed feletti rendelkezésedet tagadod meg. Akkor Krisztus belép, és birtokába vesz téged.

Mikor szabadult fel Péter? Mikor lett teljes a változás? Úgy kezdődött, hogy Péter sírva fakadt. A Szentlélek pedig leszállt, és betöltötte szívét.

Az Atya szereti odaadni nekünk a Lélek erejét. Isten Lelke bennünk lakik. Ezt elismerve Isten elé járulunk, és magasztaljuk Őt ezért, és azt is beismerjük, mennyire megszomorítottuk a Lelket. Majd térdre hullunk az Atya előtt, és kérjük, hatalmasan erősítsen meg bennünket a belső emberünkben az ő Lelke által és hogy töltsön be minket hatalmas erejével. És ahogy a Lélek felfedi Krisztust nekünk, Krisztus bejön a szívünkbe, hogy ott lakjon örökké, és az önmagunknak való életet kiűzi onnan.

Hajoljunk meg Isten előtt alázatban, és valljuk meg Előtte az egész egyház állapotát. Nincsenek szavaink arra, hogy kifejezzük Krisztus földi egyházának szomorú állapotát. Bárcsak lennének szavaim arra, hogy elmondjam, néha mit érzek erről. Csak gondoljunk a körülöttünk élő keresztényekre. Nem névleges vagy gyakorló keresztényekről beszélek, hanem őszinte és lelkiismeretes keresztényekről, akik életüket nem Isten erejében vagy az Ő dicsőségére élik. Annyira kevés erővel, az Istennek való oly csekély áldozattal vagy odaszánással élnek, és annyira nem veszik figyelembe azt az igazságot, hogy a keresztény az az ember, aki TELJESEN ALÁRENDELTE MAGÁT Isten akaratának! Meg kell vallanunk Isten körülöttünk élő népének bűneit, és meg kell aláznunk magunkat. Tagjai vagyunk ennek a megbetegedett testnek, és ez a betegség addig fog gátolni és lefékezni minket, amíg Isten elé nem megyünk, és megvallásban el nem határoljuk magunkat a világiasságtól, az egymás iránt való érzéketlenségtől, amíg át nem adjuk magunkat maradéktalanul és teljesen Istennek.

Mennyi mindent végeznek a keresztények testben, saját erőből? Mennyi munkálkodás van napról napra, amelyben csupán emberi erők nyilvánulnak meg – saját elképzeléseink és gondolataink –, fáradozások, melyekben nincs sok helye az Úrra és a Szentlélek erejére való várakozásnak! Valljuk meg. De ahogy megvalljuk az egyház állapotát és Istenért végzett fáradozásaink erőtlenségét és bűnösségét, térjünk vissza saját magunkhoz. Ki az, aki igazán vágyakozik arra, hogy megváljon élete irányításától, ki az, aki tényleg elismeri, hogy mindez a test uralma, és ki az, aki hajlandó mindezt Krisztus lábai elé vetni? Van szabadulás.

Hallottam valakiről, aki komoly keresztény volt, hogy az elkülönülés és a halál gondolatának „kegyetlenségéről” beszélt. De te nem így gondolod, ugye? Mit kell nekünk gondolnunk az elkülönülésről és a halálról? Ezt: a halál volt az út Krisztus dicsőségéhez. Az előtte levő örömért elszenvedte a keresztet. (Zsidók 12:2, a King James Version alapján – a ford.) A kereszten született meg örökkévaló dicsősége. Szereted Krisztust? Vágysz arra, hogy Krisztusban legyél, de mégse legyél olyan, mint Ő? Legyen a földön számodra a meghalás a legkívánatosabb dolog – az önmagunk számára való meghalás, és a Krisztussal való közösség. És hogy vélekedsz az elkülönülésről? Azt gondolod, nehéz dolog az, hogy a világtól való teljes függetlenségre lettünk elhívva? Hogy ezáltal az elkülönülés által Istennel és az Ő szeretetével egyesüljünk? Hogy az elkülönülés által készek legyünk az Istennel való mindennapi járásra és életre? Nyilvánvaló, hogy ezt kell mondanunk:

„Elfogadok bármit, ami különválaszt engem a világtól és halálba visz, csakhogy Istennel és Krisztussal teljes közösségben élhessek.”

Jöjj, és vesd oda ezt az önző testi életet Krisztus lábai elé! Majd bízzál Benne. Ne törődj azzal, hogy próbálsz mindent megérteni, csak gyere azzal az élő hittel, hogy Krisztus az ő halála és élete erejével be fog lépni életedbe, és hogy ekkor a Szentlélek elhozza számodra Krisztust a maga teljességében – a megfeszíttetett, feltámadott és dicsőségben élő Krisztust.

Szellemi módon meglátni az Urat – T. Austin-Sparks

Forrás: T. Austin-Sparks: The Meaning of the Fire

Istennek ez a nagyszerű terve – hogy megismertesse Magát velünk, hogy megértsük, meglássuk, megérezzük Őt – a jelenlegi üdvkorszakban a megpróbáltatás és a szenvedés tüzét tette szükségessé szentjei között. Lehet, hogy nem újdonság nektek, amit mondani akarok, de nekünk és az Úr egész népének elengedhetetlenül fontos tudatában lennünk annak, hogy velünk kapcsolatban az Úr semmi egyébre nem törekszik, mint hogy Önmagát egyre nagyobb mértékben kinyilatkoztassa, hogy egyre inkább megmutatkozzon az idő és az örökkévalóság számára egyaránt.

Isten legfőbb munkája, amit végez, hogy kijelenti Magát, ez azonban egyedül csakis szellemi módon és szellemi eszközökkel lehetséges. Isten nem jelenik meg senkinek, és nem is lehet megismerni máshogyan, csakis szellemi úton. Nincs senki olyan köztünk, aki ismeri az Úr Jézust, de ezt az ismeretet valami más úton szerezte. Jézust nem ismerhetjük kézzelfogható, természetes módon, test szerint. Szellemi módon ismertük meg Őt, és az Ő ismeretének minden további mértéke is szellemi, alapvető lényegét tekintve szellemi, és nem lehet Istent semmilyen más módon megismerni. Az Urat nem lehet semmilyen más módon láthatóvá tenni.

Létezik az a titokzatos, különös, megmagyarázhatatlan valami, az a bizonyos plusz, ami az Úr. Úgy értem, ami nem tanítás. Lehet nagyon sok tanítás, tökéletesen tiszta és igaz tanítás, az igazság nagyszerű teljessége, és mégis hiányzik belőle az a valami, az a bizonyos plusz, az a titokzatos összetevő, amely nélkül a tanítás puszta igazság marad, egy óriási igazság-csokor, de nem jutunk vele semmire. Teljesen befogadtuk, mégsem épültünk belőle semmit; semmit nem mozdított meg bennünk. Tehát ez a valami egyáltalán nem egy objektív dolog, olyan értelemben, hogy hogyan közlik az igazságot, adják át a tanítást vagy magyaráznak tantételeket. Nem az Úrért, az Úr nevében végzett munkáról van itt szó, azokról a dolgokról, amelyeket teszünk – ideértve még azt is, hogy másokat az Úrhoz vezetünk, vagy legyen ez bármilyen odaszánás, tevékenység vagy munka. Nem az, hogy valamit megalapozunk vagy felépítünk az Úrért, ahhoz hasonlóan, ahogy valamilyen más intézményt építenénk fel a világban, és elneveznénk valahogyan; nem erről van szó. Ezek lehetnek ugyan eszközök, de ha nincs ott az a bizonyos plusz, az a titokzatos valami, ha ez csak valami objektív, pusztán önmagában álló dolog, akkor az örökkévaló érték tekintetében sikertelen. Az a valami, az a bizonyos plusz ugyanis az Úr.

Az Úr nekünk adatott, és minden tanítás és igazság, amelyben nincs benne az Úr, amely nem közli, adja át Magát az Urat – tehát minden ismeret, igazság és tanítás vagy tan, bármennyire helyes is legyen a maga helyén, ha nem hordozza magában és nem adja át az Urat, és azokat, akik élők, akik fogékonyak, akik nyitottak, akik készek, nem indítja arra, hogy azt mondják: Igen, a hirdetett Ige jó volt, és Maga az Úr jött elém az Igében – ha ez a bizonyos plusz nincs benne, akkor az nem ért el semmit. Ha a munka bármilyen csekély részét, a tevékenységeket, az ügyeket bármennyire is a legtisztább indítékokkal, a legnagyobb hévvel és odaadással, teljes szívvel végezzük is, ha nem az a vége, hogy felismerjük, meglátjuk benne az Urat, hogy „igen, ez az Úr, ez Ő!” – ha nincs ott Ő az Igében, ha nem érintettük meg az Urat benne, akkor az semmit nem ért.