„Elhívott minket szent hívással” (Radu Gavriluţ)

Elhangzott 2020. május 13-án, Nagyváradonhttps://www.ekklesiaoradea.ro/
PDF: Elhívott minket szent hívással

„Aki megtartott (román fordításban: megváltott) minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte, megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által” (2Tim 1,9-10).

Ő elhívott minket és tudjuk, hogy rajtunk kívül még sokakat. Ezt a Lukács evangéliuma 14. részének 17-24. verseiben olvasható példázatban is láthattuk. A meghívottak azonban, mintha összebeszéltek volna, elkezdték kimentegetni magukat. Ahogyan az imént valaki a tizedet említette – nehéz kérdés, hogy mennyit adok az Úrnak az időmből? Hármat a huszonnégy órából? Ő azt akarja, hogy mind az Övé legyen. Ez pedig még nehezebb. Szent hívással hívott el bennünket. Úgy, ahogy elhívta azokat a tanítványokat is, akik mindenféle kifogással hozakodtak elő, akiknek az Úr dolgainál fontosabb teendőik is voltak.

Felmerül a kérdés, hogyan lehetünk mi biztosak abban, és hogy válaszolunk arra az elhívásra, amit Ő intézett felénk? Ő megváltott, de a megváltás nem elhívás. A megváltás ajándék. Miután megváltott, azután hívott bennünket szent hívással.

Az emberi testre gondoltam, ahol normális esetben minden vezérlés és minden reakció a fejből indul ki. A testi, fizikai területen a dolgok nagyon világosak, de szellemiekben hogyan kötődhetnék szorosan a Főhöz? Krisztus a Fő: a gyülekezet és minden más dolog felett. Ő akar irányítani mindent. Tudjátok, hogy a testvérek nagy hangsúlyt fektetnek a fej befedezésére. Tulajdonképpen mit jelent a fej befedezése? Azt, hogy egyetlen Fej legyen, a Krisztus. Ő akarja irányítani a mi életünket. Szellemi területen minden a Főtől indul ki. Miután mi megismertük, hogy Ő lett a mi Megváltónk, Ő azt akarja, hogy elismerjük Őt, mint Urunkat, Gazdánkat, mint Főt. Várja a mi beleegyezésünket, és nem tesz semmit erőszakkal. A Szent Szellem által, amelyet Ő helyezett belénk, szólni akar hozzánk. Figyelmeztet és mondja: Én vagyok a Fő. A mi számunkra egyrészt nagyon egyszerű, másrészt elég bonyolult, hogy megtanuljuk, miként uralkodjon a Fej az életünkben. Krisztus a Fej, de nemcsak az egyén, hanem a gyülekezet számára is. Amikor beleegyezésünket adjuk ahhoz, hogy Ő irányítsa az életünket, lényegében ez az odaszentelés.

Régebben jöttek néhányan a gyülekezetünkbe, és szerettek volna hozzánk kapcsolódni, de végül nem maradtak itt. 1990 után az Amerikai Egyesült Államokból is jöttek testvérek, akik őszinték voltak, szokásuk szerint buzgón tevékenykedtek az Úrért. Egyikük megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok, mit tudna ő tenni Romániában? Én azt feleltem, hogy nem tudom. Az odaszentelés nem az, hogy tegyél valamit az Úrért, hanem hagyd, hogy Ő tegyen az életedben azt, amit Ő akar.

Sokan félnek attól, hogy megtegyék és kimondják: Uram, itt az életem, tegyél vele, amit akarsz! Eljön az idő, amikor a hitéletünkben határozottan meg kell tennünk ezt az első, de nagyon fontos lépést. Amikor egy lány férjhez megy, lemond a saját nevéről és felveszi a férje nevét, ezáltal azt mondja ki, hogy a férje a feje. Hajoljunk meg mi is, és hagyjuk, hogy Ő legyen a Fő. Ez másként nem megy, csak ha elismerjük, hogy a Szent Szellem az, aki munkálkodik bennünk, felfedi, hogy kik vagyunk és megmutatja, hogy valójában Krisztus a Fő.

Még egy igeverset szeretnék olvasni: „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatástokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében” (Ef 4,1-3).

Amikor az Úrhoz jövünk, és szóba elegyedünk egy számunkra ismeretlen emberrel, nem kell sokat beszélgetnünk ahhoz, hogy felfedezzük és ráébredjünk arra, hogy egyek vagyunk, vagy sem. A hitéletem elején utaztam valakivel a vonaton. Meglepő volt, hogy elkezdtünk beszélgetni és közben örvendeztünk. Meg sem kérdeztem honnan, milyen gyülekezetből jön. Egyszerűen csak láttam, hogy a Szellem egysége olyan ajándék, amit Isten nekünk adott.

Azt mondja az Ige: őrizzétek szorgalmasan, buzgón a Szellem egységét a békesség kötelékében. Ne vessétek el ezt az egységet! Ne hangsúlyozzatok igazságokat csak azért, mert azokat az Úr megmutatta nektek. Keressétek, hogy megőrizzétek a Szellem egységét a békességnek kötelékében, míg mindnyájan eljutunk a hit egységére. A Szellem egységével kezdjük és a hit egységével zárjuk.

Testvérek, nincs más út. Ha mi nagyon ragaszkodunk a saját csoportunkhoz és azokhoz, akik úgy látnak, mint mi, elkerülhetetlen, hogy elmélkedés, utánajárás és gondolkodás nélkül magunkévá tegyük a hallott dolgokat, automatikusan elfogadjuk, amit mások mondanak. Én is tettem így. Gondot kell fordítanunk arra, hogy a Szellem egységét minden testvérrel megőrizzük. Ezt nagyon fontosnak tartom.

Még valamit szeretnék mondani. „Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1Pét 2,4-5).

Tudjuk, hogy Isten azt akarta, hogy Izráel népe papi nemzetség legyen. De amikor az aranyborjút készítették, elbuktak. Akkor a tizenkét nemzetségből egy nemzetség, helyesebben egyetlen család lett kiválasztva, hogy a papi szolgálatot betöltse. Nekünk papi nemzetségnek kell lennünk. Mikor az Úr Jézus eljött, akkor Ő helyreállította ezt, és nagyon világosan elmondta, hogy mi szent papság vagyunk, hogy szellemi áldozatokkal áldozzunk, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Mi nem csak arra vagyunk elhívva, hogy tudjuk azt, hogy Ő megváltott minket. Ő megváltott és szent hívással elhívott, nem a mi cselekedeteinkért. Most azt akarja, hogy szolgáljunk, mindenki ahhoz képest, amit Isten ajándékozott neki.

Testvérek, a hit útján nem lehet előre haladni, és válaszolni az elhívásra, amellyel Ő elhívott, ha nem értjük meg, hogy nekünk papokként kell szolgálnunk. Mindnyájan kaptunk egy ajándékot az Úrtól, amellyel szolgálnunk kell.

Valaki megkérdezhetné, hogy hogyan tudhatná meg azt, hogy milyen ajándékot kapott? Tudjuk, hogy amikor egy kisbaba megszületik, akkor már minden szervével rendelkezik. Van szeme, füle, szája, orra, keze lába, de még nem tudja őket használni. A kezek például arra valók, hogy valamit csináljunk. De egy kicsi gyermek még négykézláb jár. Ki tanítja meg arra, hogyan járjon? Még ha a szülei próbálják is, de mert ő növekszik és fejlődik, egyszer csak rájön arra, hogy a lábai arra valók, hogy azokon járjon. Tehát a probléma lényege az, hogy ahhoz, hogy betöltsd a szolgálatodat, növekedned kell. Eközben felfedezel olyan dolgokat, amiket csak te tudsz megtenni. És ha azokat teszed, meglátod, hogy segítségére leszel a testvéreknek.

1985-ben élt itt két idős testvér, és egyetlen nap különbséggel mindketten meghaltak. Űr keletkezett, amit senki nem tudott betölteni. Én akkor nagyon fiatal voltam, harminckét éves. Ismertem a testvéreket, elkezdtem meglátogatni őket, de ezzel nem volt különösebb szándékom. Azt vettem észre, hogy mentem hozzájuk, és nem tudtam tíz percnél többet beszélni, tíz perc után megálltam. A testvérek azt mondták: beszélj hosszabban. Nincs mit mondanom. De az én számomra bátorítás volt, amikor ezt kérték. De ha a testvérek azt mondják, hogy beszélj rövidebben, akkor el kell gondolkoznod.

Még valamit szeretnék mondani. „Eljövén pedig az is, aki az egy tálentumot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentumodat a földbe, ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén monda neki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem. El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál, és én megjővén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentumot, és adjátok annak, akinek tíz tálentuma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van” (Mt 25,24-29).

Mit gondoltok, hogy az a szolga, aki az egy tálentumot kapta, miért ásta el azt a földbe? A válasz a 24. és 25. versekben van: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentumodat a földbe, ímé meg van, ami a tied. Nekünk mi a véleményünk a mi Urunkról? Mert jönnek az életben mindenféle helyzetek, amelyek nem mindig rózsaszínűek. Addig, amíg minden jó, könnyen mondjuk, hogy az Úr jó, és szeretünk Uram. De amikor Ő kénytelen fegyelmezni bennünket, akkor a véleményünk megváltozik.

Testvérek, én azt hiszem, hogy a félelem nem elégséges a szolgálathoz („féltem tőled”). Egyedül a Gazdánk iránti szeretet az, ami ösztönözni tudja a mi szolgálatunkat, semmi más. Az Úr ezt kérdezte Pétertől: Péter, szeretsz engem? Uram, te tudod, hogy kedvellek, ragaszkodom Hozzád – ahogy egyesek fordítják. Legeltesd az én juhaimat, legeltesd a bárányaimat. Ez a teszt. Hogy mennyi a felelősségtudat bennünk ahhoz, amit Ő adott nekünk, az attól függ, hogy mennyire szeretjük Őt. Amikor megjött a gazda azt mondta: „gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem” (26. v.). Őt a saját szavai kárhoztatták azon a napon. Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. Ez az Úr vágya. Testvérek, amikor szeretünk valakit, akkor nagyon figyelmesek vagyunk vele.

Az Úr nem azt akarja, hogy csak egyesek, hanem hogy mindenki szolgáljon Őneki azzal az ajándékkal, amit kapott. Azt akarja, hogy táplálkozzunk a tiszta szellemi tejjel, és azon növekedjünk. Észre fogom venni, hogy amit teszek éppen, az az, amit az Úr nekem adott, hogy tegyem. Ne mást tegyünk testvérek. Ha szolgálsz, kell, hogy legyen visszaigazolásod az Úrtól, hogy ez az, amit tenned kell. Én nem tudom, hogy jön ez a visszaigazolás, de jönni fog. Láttátok ezt a ravasz (román fordítás szerint) szolgát. Azt mondja az Úr a 30. versben: és a haszontalan szolgát vessétek ki a külső sötétségre, ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Ez fegyelmezést jelent.

Elvetette az Úr valaha is Izrael népét? Soha! Fegyelmezte őket? El sem lehet mondani, hogy hányszor. Egy nép sem volt annyiszor fegyelmezve, mint ők. És most is láthatjátok, hogy milyen helyzet van Izraelben. Tehát ez a nép folyamatosan fegyelmezve van, mert az Úr el akarja készíteni őket arra a pillanatra, amikor elérkezik hozzájuk a megbánás, megtérés Szelleme, és meglátják azt, Akit általszegeztek, és az Úr felé fogják fordítani a szívüket.

Azt kívánom testvérek, hogy tanuljuk meg, hogy az Úrhoz jöjjünk, és Ő mutassa meg, ha mi mást is jobban szeretünk, mint Őt. Hozza felszínre azt, ha van a bálványozásnak valamilyen útja a szívünkben, ha vannak más bálványaink. Olvastátok Ruth Paxson imádságát [magyarul: https://filippi314.com/2020/05/12/reggeli-imadsag/]. Ő azt mondja: az órák, amiket az Úr ad naponta, ne csak elmúljanak, hiszen azok az órák már nem térnek vissza. Sok területen fegyelmeznie kell, hogy azt tegyük, amit Ő akar.

Az Úr szent hívással hívott el bennünket, és a mi feladatunk az, hogy hit által válaszoljunk és fogadjuk el. Tanuljuk ezt meg. Tudjátok, hogy Pál megdorgálta a korinthusiakat, hogy: szorosságban vagytok a ti szívetekben…, tárjátok ki ti is a szíveteket!

Testvérek, tárjátok ki szíveteket! Radu, tárd ki a szívedet, hogy a testvérek mind beleférjenek. Azok is, akik nem úgy gondolkoznak mint te. Testvérek, nincs más út, hogy előrehaladjunk. Ha nem térünk vissza azokhoz a dolgokhoz, amelyekhez az Úr akarja, hogy visszatérjünk, nincs előrehaladás. Biztosan van sok akadály, sok veszély ezen a szövevényes úton, de mert a Szent Szellem az életünkben van, Ő meg tudja mutatni az utat, hogyan menjünk tovább. Testvérek, imádkozom, és azt kívánom, hogy mindenkit, akik hallgatják az Igét, az Úr érintsen meg úgy, hogy senki ne hátráljon meg. Én magam is azt kívánom, hogy ne hátráljak meg. Az Úr áldjon meg titeket.

Testvérek, szeretnék még mondani valamit. A jelenlegi világméretű koronavírus-járvány idején: Ne féljetek! Ne féljetek! Az Úr szabadítson meg a félelemtől. Tekintsünk bizalommal az Úrra, hogy Ő eljön, hogy elvigye az Ő népét. Ne féljünk attól, hogy mi fog történni. Attól féljünk, hogy nehogy ne kövessük az Urat és az Ő útját.

Testvérek, az Úr áldjon meg titeket!

A tálentumok és a minák Krisztus teste szolgálatában (Radu Gavriluț)

PDF: Tálentumok és minák
Elhangzott: 2020. április 29-én, Nagyváradon. www.ekklesiaoradea.ro

Máté 25,14-30: „Mert úgy van ez [a mennyek királyi uralma], mint amikor egy ember, aki külföldre utazott, maga elé (magához) hívta rabszolgáit és átadta nekik vagyonát, és (az) egyiknek öt talentumot adott és a másiknak kettőt, harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek képessége szerint, és elutazott külföldre. Aki öt talentumot kapott, kiment, forgatta (dolgozott vele) és még ötöt szerzett. Hasonlóképpen, aki kettőt kapott, más kettőt szerzett. Aki pedig az egyet kapta, elment, földbe ásta és elrejtette ura pénzét. Sok idő múlva pedig megérkezett azoknak a rabszolgáknak ura és számadást tartott velük, és (oda)jött az, aki az öt talentumot kapta, másik öt talentumot hozott és ezt mondta: uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd másik öt talentumot szereztem hozzá. (Ezt) mondta neki az ura: jól van jó és hűséges rabszolgám, kevesen hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe, odajött az is, aki a két talentumot kapta, ezt mondta: uram, két talentumot adtál át nekem: nézd, másik két talentumot szereztem hozzá.
Ura ezt mondta neki: jól van, jó és (hit)hű rabszolgám, kevésen (hit)hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe, odajött pedig az is, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: uram, tudom (ismerlek téged), hogy kemény ember vagy: aratsz ott, ahol nem vetettél, és ott is gyűjtesz, ahová magot nem szórtál. És ezért féltem, elmentem és elástam (elrejtettem) a földbe a talentumodat, nézd, itt van, ami a tied.
Az úr azonban így válaszolt neki: gonosz és lusta rabszolga, tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem és gyűjtök, ahova nem szórtam, tehát ezüstpénzemet pénzváltókhoz kellett volna vinned, hogy amikor megérkezem, kamatostul kapjam meg azt, ami az enyém. Vegyétek el tehát tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van. Mert mindenkinek adnak, akinek van, kap és bővölködni fog, akinek pedig nincs, még azt is elveszik tőle, amije van, és a semmirekellő (hasznavehetetlen) rabszolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségbe. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás.” (Vida ford.)

Említettem az utóbbi időben, hogy nagyon sokat számít a hozzáállásunk az Úr jövetelével kapcsolatban. Mi az én hozzáállásom? Lehetetlen, hogy a szívemben ne tudjam ezt. Az én uram halogatja a hazajövetelt, ezért hosszútávra készítek terveket. És miért készítem ezeket a terveket? Mert a szívemben azt mondom: az én uram késlekedik. Ez a hozzáállás pedig oda vezet, hogy csak idő kérdése, mikor kezdek olyan dolgokat tenni, amiket nem kellene. Máté 24,50-51: „Megjön annak a szolgának ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja; akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” Éppen úgy, mint a Máté 25,30-ban azt szolgát, aki nem használta a tálentumot, melyet kapott.

Ami az életünket illeti, szüzek vagyunk, ami pedig a szolgálatunkat illeti, rabszolgák vagyunk. Rabszolgáknak kell lennünk, szeretetből, és Neki kell szolgálnunk. A szüzek egy része okos volt, tartalék olajat készítettek maguknak. Nagyon elővigyázatosak voltak, hogy amikor a vőlegény megjön, a lámpásaik el ne aludjanak. Volt tartalék olajuk, mert amikor a földön voltak, megüresítették az edényüket, ezért az edény meg tudott telni, és így volt tartalékuk. A tartalék mentén sok minden történik. Ezekre az időkre kell, hogy legyen tartalékunk.

Most a tálentumok példázatáról szeretnék beszélni. Szeretném az elején elmondani, hogy különbség van a minák és a tálentumok példázata között. Tudjátok mit mondott az a szolga, aki egy minát kapott, és amikor megjött a gazda, a minák megsokasodtak, és tíz minája lett?

Lukács 19,16-18: „Megjelent az első, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert (termelt1). Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött. Aztán jött a második, és jelentette: Uram, minád öt minát nyert (hozott2).”

Máté 25,20: „és (oda)jött az, aki az öt talentumot kapta, másik öt talentumot hozott és ezt mondta: uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd másik öt talentumot szereztem3 hozzá.” Itt már nem azt mondja, hogy „hozott” öt tálentumot. Amikor a másik szolga jött a két tálentummal, azt mondta a 22. versben: „A két tálentumos is hozzá ment, és így szólt: Uram, két talentumot adtál ide nékem, nézd, még két talentumot szereztem4.” (Csia ford.) Ő sem azt mondja: „Uram, a két tálentum még két tálentumot hozott”.

Mit gondoltok, miért így van? Mert áldásban részesültünk, és Krisztus Szelleme által minden tagnak van legalább egy ajándéka. Isten mindnyájunknak adott egy ajándékot, és azzal az ajándékkal szolgálnunk kell a testet. Ha van két szemem, akkor ez a kettő azt mondhatná: „micsoda áldásban részesültünk, mert látunk! Az orr egyáltalán nem lát, a száj nem lát, de mi látunk!” Nem így van. Az ajándékok nem Maga a Szent Szellem, hanem ezek a Szent Szellem ajándékai, a Szent Szellem megnyilvánulása. És mindenki, aki kapott egy ajándékot, azzal az ajándékkal kell a testnek szolgálnia.

Nagyon érdekes ez. A testvérek fel fogják ismerni, ha valóban rendelkezünk azzal az ajándékkal, amelyről azt állítjuk, hogy a miénk. Nem szükséges, hogy szellemiek legyenek, akkor is látni fogják. Ha van ajándékunk, hogy bátorítsuk a testvéreket, de mi tanítani szeretnénk, a testvérek látni fogják, hogy nekünk ez nem megy. Megpróbálunk tanítani, de nekünk nem ezt kell tennünk, hanem azt, amit az Úr nekünk adott. Akkor valóban örömünket fogjuk lelni abban, amit Ő adott nekünk.

A minák tízszeresen megszaporodhatnak. Miért így írja az ige: „a te minád hozott még tíz minát”? Mert Pál, amikor a minákról beszél, azt mondja: „többet munkálkodtam, mint ti mindnyájan.” És aztán megmagyarázza: „mégis nem én, hanem Isten bennem levő kegyelme.” A kegyelem a mina. Ahhoz, hogy a kegyelem általunk munkálkodhasson, és hogy a beszédünk kegyelemmel teljes és sóval fűszerezett legyen, nekünk magunknak félre kell állnunk. A mina önmagában hoz tíz minát. Bárcsak ismernénk ezt a kegyelmet! Nagy áldásban részesülnénk. Uram, taníts minket, hogy tudjunk félreállni, mikor Te munkálkodsz, és higgyünk! Zsoltár 37,5: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Félreállhatunk. Szeretnétek munkálkodni? Félre kell állnunk.

Miért mondta ezt a szolga: még szereztem hozzá két tálentumot, vagy öt tálentumot? Miért mondta ezt? Mert ahogyan írva van: „a próféták szelleme enged a prófétáknak”. Mi a testbe lettünk helyezve mint tagok. Mivel tagok vagyunk a testben, Isten bizonyos rendeltetéssel helyezett bennünket oda. Egyetlen tag sem passzív a testben. Minden tag tevékeny, aktív. Ez néha körülményes. Elmondok egy történetet. Sok évvel ezelőtt meghívtak valahova, ahol testvérek gyűltek össze. Az alkalom végén az egyik testvér bejelentette, hogy meg fogja őket látogatni valaki, akit én is ismertem – és gondolom, ez nem volt véletlen. A testvérek lelkesedtek ezért a látogatásért. Szóltam nekik: Testvérek, nem jó dolog, hogy ez a valaki ide jön, mert hogy egyebet ne mondjak, tévtanításokat terjeszt. Tudjátok, mit válaszoltak? Ha úgy van, akkor az Úr nekünk is meg fogja mutatni.

Testvérek, Krisztus testében, a helyi gyülekezetben, vannak olyanok, akiknek – nem azért, mert okosabbak lennének mint mások, de vannak bizonyos ajándékaik, ami másoknak nincs. Itt van a kezem és ezek az apró részecskék, amelyek azért működnek, hogy használni tudjam. Van valami, amit meg kell tanulnunk, amikor ezekről az ajándékokról beszélünk; ez pedig az, hogy korlátozva vagyunk. Nem rendelkezik mindenki minden ajándékkal. Ne csináljunk úgy, mint azok a testvérek, hogy „az Úr nekünk is megmutatja”.

Arra gondoltam az elmúlt napokban: ha nem értem az igét, akkor nem vagyok képes helyesen hasogatni az igazságnak beszédét. Tudjátok miért? Ha csak egy kicsit is jobban hangsúlyozok egy igazságot, mint kellene, mindjárt elvész az egyensúly. Annyira fontos, hogy a testnek szolgáljunk. De hogy szolgálhatunk Krisztus testének? Krisztus teste nem csak mi vagyunk. Krisztus teste mindazok, akik az Övéi, mind, akik újjászülettek. Ismertem itt a városban egy asszonyt, aki az ortodox templomba járt; nem volt világossága, de örült, valahányszor beszélgettünk. És meg vagyok győződve, hogy vannak testvérek mindenhol. Isten a tagokat a testbe helyezte, nem a helyi gyülekezetbe. Mi egymásnak tagjai vagyunk.

AKKOR, mikor az ember Fia eljön, Máté 25,14: „Mert úgy van ez [a mennyek királyi uralma], mint amikor egy ember, aki külföldre utazott, maga elé hívta rabszolgáit és átadta nekik vagyonát.” Testvérek, nem csak ajándékunk van, de az Úr ránk bízta a vagyonát és azt mondta: használd, kereskedj vele! Amikor pedig eljön, nem úgy lesz, ahogy mi gondoljuk: jól van, hát te sok mindent megpróbáltál, de nem jártál sikerrel. Nem így lesz. Az Én tőkémnek gyarapodnia kell! Kétszer annyi legyen! Ha öt tálentumot kaptál, akkor tízet kell hoznod. Ha kettőt kaptál, akkor négyet. Ha egyet kaptál, akkor az kell, hogy gyarapodjon!

Testvérek, figyeljetek, azon a helyen, ahova az Úr helyezett titeket a testvérek között, ne tegyétek azt, amit nem kell tennetek! Amikor beszéltek, figyeljétek az embereket, és észre fogjátok venni, hogy amit tesztek, azt elfogadják-e? Isten odahelyezett bennünket valahova, és felelősek vagyunk azért, hogy azt tegyük, amit Ő adott nekünk.

Tudjátok azután mi történt? Ebben a példázatban is, és a minák példázatában is, az ige nagyrészt azzal a szolgával foglalkozik, aki egyetlen minát kapott, és elásta azt; vagy a tálentum esetében belekötötte egy kendőbe – a gazda pedig nem örült ennek, és azt mondta neki: „gonosz és rest szolga!”. Hogyan élt vajon az a szolga, aki elásta a minát a földbe? Tudjátok, hogyan? Mint egy hústesti ember. Tudjátok, hogyan él egy hústesti keresztény? Isten Szelleme benne van, de úgy él, mint a világ. Úgy reagál, mint a világ, úgy jár mint a világ, a vágyai ehhez a világhoz kötődnek és nem az Úrhoz.

Tudjátok, hogyan szolgál az az ember, aki nem használja a tálentumot, amit az Úrtól kapott? Nagyon nagy zűrzavart kelt az ilyen. Az emberek összezavarodnak, ahol ő van. Sok szolga a természetes adottsága, tehetsége szerint szolgál. Látjátok, most mindenki énekel. Nekem is küldenek mindenféle énekeket. Ez akkor tesz rám benyomást, ha ismerem az illetőt. Ma a testvérnő, amikor énekelt, az ő szíve vágyát fejezte ki. Istennek nincs szüksége természetes tehetségre, csak abban az esetben, ha az átment a halálon és a feltámadáson. A bolond szüzek nem mentek be a Bárány esküvőjének az ünnepségére. Az a szolga, aki egyetlen tálentumot kapott, de nem használta azt, ki lett vetve a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.

Tudjuk, hogy meg vagyunk váltva mindörökre; és a mi megváltásunk azon alapul, hogy hittünk az Úr Jézus Krisztusban, aki bűneink büntetését hordozta. Az Ő életét kaptuk és az Övéi vagyunk. De ami a felelősséget illeti: ahogyan a felelősségünket teljesítjük, az határozza meg a jövőbeli sorsunkat. Kérdezd meg, imádkozz, és lásd meg: milyen ajándékot adott neked az Úr? Ne törekedj arra, hogy a Bibliát magyarázd, ha nem erre hívattál el! A helyzet nagyon-nagyon komoly. Isten elhívott bennünket, hogy szolgáljunk. A mi szolgálatunk pedig az, hogy Krisztust adjuk másoknak. De hogyan tudnánk Krisztust adni, ha nem vagyunk összetört emberek? Beszélhetsz az összetöretésről, de testvérek, ha például odamész valakihez, hogy bocsánatot kérj; és az eszeddel tudod, hogy tévedtél, és azt mondod: „Testvér, bocsáss meg!” – de ha ez csak észbeli meggyőződés a tévedésedről, és nem vagy összetörve, akkor nem sok mindent tettél. Az Úr össze kell törjön, hogy valóban bocsánatot tudjak kérni valakitől, és azt mondjam, „bocsáss meg!”.

Testvérek, nagyon fontos, hogy megértsük: az Úr mindegyikünknek adott egy ajándékot és ezzel az ajándékkal szolgálnunk kell a testet. A testen kívül semmilyen szolgálat nem létezik. Minden a testhez kötődik. És az Úr meg akar tanítani, hogy Tőle függjünk. Egyre jobban közeledjünk a Főhöz. Legyen szoros kapcsolatunk a Fővel, hogy azt tudjuk tenni, amit az Úr bízott ránk. Erre vagyunk elhíva. Ahogyan Pál mondta Timótheusnak: „az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat, amit az Úrtól kaptál, teljesen betöltsd”. Ezt kívánom én is, testvérek, hogy az Úr elkezdjen munkálkodni a szívünkben, hogy ezt megértsük.

És meg leszünk próbálva. Tudjátok, mi történt Mózessel, mikor szolgálni akart a testvéreinek? Azt gondolta, a testvérei meg fogják érteni, hogy az Úr általa akarja megszabadítani őket, de el kellett menekülnie Midjánba negyven évre. Az Úr pedig negyven éven át tanította és formálta őt a pusztában, hogy visszajöhessen. Ha a testvérek nem fogadják el a szolgálatodat, akkor negyven évre el kell menned a pusztába. Ez nagyon fontos. Ne kövesd el azt a hibát, hogy a testvéreidet hibáztatod, ha nem fogadják el a szolgálatodat! Miután negyven év múlva Mózes visszatért, és elmagyarázta Izráel véneinek, tudjátok, mit tettek ezek az emberek? Meghajtották magukat Mózes előtt, és hálát adtak, hogy Isten meglátogatja Izráel népét.

Testvérek, az Úr munkálkodjon a szívünkben, hogy azok legyünk, akik azt teszik, amit tenniük kell. Ez nagyon fontos, alapvető dolog. Mert eljön az idő, mikor az Úr számon fogja kérni: „Mit tettél az Én vagyonommal? Mit tettél az ajándékokkal, amiket Én adtam neked?” Az Úr legyen irgalmas hozzánk. Mert ez az idő, amikor számon kér bennünket, ez AKKOR lesz, amikor eljön az ember Fia: az Ő jelenléte, a parúszia alkalmával. Az Úr munkálkodjon a szívünkben, hogy tudjuk azt tenni, amit az Úr ránk bízott. Ámen.

1proszergadzomai termel, hasznot hoz, gyarapodik

2poieó – terem; (termést) hoz;

3kerdainó – nyer, megnyer, szerez, megszerez

4kerdainó – nyer, megnyer, szerez, megszerez (a szerk. megj.)

Krisztus a mi dicsőségünk (Dana Congdon)

 

Magyar felirat bekapcsolható jobboldalt alul.

Eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=_h89oXbh9IQ

Ez az üzenet 2019. okt. 24-én hangzott el az Egyesült Államokban, az idei, Harvey Cedarsban megrendezett konferencián.

Dana Congdon 2. Korinthusi levélen alapuló szolgálatának főbb pontjai:
• Új teremtés vagyunk Krisztusban
• Ebben az új teremtésben való élet kulcsa nem más, mint annak megértése, mit jelent cserépedénynek lenni.
• Szenvedés – vigasztalás, mit jelent vigasztalónak lenni?
• Pál apostol élete – Pál, az építőmester, Krisztus követe, Krisztus jó illata, a vigasztaló.
• Átformálódás Krisztus képének hasonlatosságára.
• Embernek lenni gyengeség?
• Hibázások – Isten győzelemre vezet ezek által is.
• Pál bizonyságtétele végleg leszámol azzal a hamis és torz képpel, hogy egy jó kereszténynek milyennek kellene lennie.

A szellemi oltalom – „Saját erősségetekből ki ne essetek” (2Pt 3,17) – Lance Lambert

A keresztények többsége által figyelmen kívül hagyott témáról szeretnék most beszélni. Ez pedig a következő: „Hogyan kerülünk és maradunk Isten oltalmában, Krisztus befedezésében egyes hívőként és egész gyülekezetként”?  A Sátán célja és stratégiája az, hogy kimozdítson minket erősségünkből. Ezért hangzik számunkra a figyelmeztetés: „saját erősségetekből ki ne essetek” (2Pét 3,17). Egyik angol fordítás szerint (NIV) „biztos pozíciótokból ki ne mozduljatok”.

Zsolt 91,1 így hangzik: „aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugszik (bővelkedik) az” A 4 vers pedig így szól: „tollaival fedez be téged, szárnyai alatt lesz oltalmad, pajzs és páncél az ő hűsége”. Zsolt 12,7: ”azonnal felkelek, azt mondja az Úr, és biztonságba helyezem azt, aki arra vágyik”. A Kol 3,2-3 mennyei pozíciónkra figyelmeztet az Ef 2,6-tal együtt, amit az ördög el akar felejtetni velünk, és le akar húzni minket a földi síkra. „Az odafelvalókkal törődjetek (ez legyen a legfontosabb) nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben” Az ördögnek az a célja, hogy kikerüljünk ebből a rejtekből, fedezékből, és így fedetlenné váljunk, mint Isten gyermeke és gyülekezete egyaránt. Miért törekszik erre olyan nagy energiával? Mert éhes, mert el akar nyelni, meg akar enni minket reggelire!

A befedezés, a rejtek és a dicsőség szorosan összefüggenek az Ószövetségben. 2Móz 24,15-28 és 40,34 szerint „és a felhő befedezte a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betöltötte a hajlékot” 2Móz 33,21-23-ban pedig azt olvassuk, hogy maga az Úr fedezte be Mózest: „Íme, van hely nálam, állj a kősziklára. És amikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok. Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engem, de orcámat nem láthatod meg”. Ha az Úr nem fedezne el minket, dicsősége megemésztene, és az ördög is elrabolhatna!

Ézs 51,16: „beszédemet adtam szádba, és kezem árnyékával fedeztelek be téged”. A Benjáminnak adott áldásban pedig ez áll: „Az Úrnak kedveltje! Bátorságban lakozik mellette, befedezi őt minden időben, és az ő vállai között lakozik”. Ézs 61,10-ben felfedezzük a kapcsolatot a befedezés és az Úr Jézus Krisztus munkája között: „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem (pszüchém – értelmem, érzelmem, akaratom) az én Istenemben, mert felöltöztetett engem az üdvösség ruháiba, és az igazságosság palástjával befedezett engem”. Zsolt 132,9.16 találóan mondja: „papjaid öltözködjenek fel igazságossággal, szentjei pedig örvendezzenek… papjait meg felruházom üdvösséggel (szabadítással) és szentjei vígan örvendezzenek”.

Az Ószövetség öt különféle áldozatról tesz említést, amelyek mindegyike a befedezést szolgálta: 1.- égő áldozat (a szolgálathoz és az imádathoz van kötve. A tűznek kellett megemésztenie). 2.- ételáldozat (az emberségre utal). 3.- béke (közösségi) áldozat (először a papok, léviták, majd a nép mutatta be, az egymással való egység, megszentelődés végett). 4.- bűnért való áldozat (mindnyájan vétkeztünk, Isten mértékétől elestünk, s vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat). 5.- tévedésből esett bűnökért való áldozat (A bűn az bűn, olykor úgy vétkezünk, hogy észre sem vesszük. Lásd Jób példáját: „hátha gonoszt gondoltak fiaim az Isten ellen Jób 1,5 3Móz 1-7 fej.). Ez az öt szempont együttesen benne van Krisztus áldozatában, amit értenünk és alkalmaznunk kell. Jézus betöltötte ezeket az áldozati törvényeket is. Az Úr erre utal a Hegyi Beszédben, amikor a törvény legkisebb betűjét, a „jótát” idézi.

Az Újszövetség is említ egy sor dolgot, ami a befedezés témáját érinti Ezek sorjában a következők: 1. Az Úr neve  2. Jézus Krisztus vére. 3. Krisztus igazságossága. 4. Bővelkedés Krisztusban. 5. Isten fegyverzete. „Erős torony az Úr neve, az igaz oda menekül és biztonságban lesz” (Péld 18,10). „Ha látom a vért, elvonulok” (2Móz 12,13). A bárány vére oltalom volt az izraelitáknak Egyiptomban. Számunkra Jézus vére jelenti ugyanezt, mert eltöröl minden bűnt (1Ján 1,7) és általa legyőzhetjük a Sátánt (Jel 12,10). Fil 3,9 ezt mondja: és találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságossága, hanem van igazságosságom a Krisztusba vetett hit által”. 2Kor 5,21 pedig ezt állítja: „mert azt, aki bűnt nem ismert bűnné tette értünk,hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne”. Ján 15,4-ben ez állt: „maradjatok énbennem (bővelkedjetek bennem), és én is tibennetek”. Hova helyezett hát minket az Isten?  KRISZTUSBA! Maradj ott, ne engedd, hogy az ördög kilökjön innen! Hidd el, meg fogja próbálni! Megtette ezt a múltban, és megteszi a jelenben is. Ő nem változott meg, akárcsak Jézus Krisztus (Zsid 13,8 Ján 8,44).

Ádámos és Évát engedetlenségre biztatta (1Móz 3,2.21), Noét részegségre,akit aztán fiai fedeztek be (1Móz 9,25; Pd 10,12). Ábrahámot arra indította, hogy elhagyja az ígéret földjét, lett is baja elég az egyiptomi Hágár miatt! Mózes „gondatlanul szólt ajkaival..” (Zsolt 106,33) s így került ki Isten oltalmából. Miriám és Áron Isten felkentje ellen beszéltek, Miriám leprával fizetett érte (4Móz 13,1-14). Kóré és csapata személyes ambíciója miatt lett fedetlen. Ákán elfedezte vétkét és így elveszítette Isten befedezését. „Aki elfedezi az ő vétkét, nem lesz jó dolga, aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld 28,13). Uzzának a tisztátalanságot és a halált jelentette elhamarkodott tette (2Sám 6,1-11). Így munkálkodott az ördög az Ószövetség idején, s ma sincsen másképpen.

Ha Krisztusban maradunk, Isten Igéje biztosít minket arról, hogy biztonságunk lesz. Mégis azt kell látnunk magunk körül, hogy számtalan szellemi baleset történik, s ha elég őszinték vagyunk magunkhoz, fel kell ismernünk, hogy olykor saját magunk vagyunk azok, akik kiütjük magunkat a küzdelemből. Hogyan lehetséges ez a szellemi öngól? Azt mondja Pál Efézus 6-ban: ha felöltjük Isten teljes fegyverzetét, akkor képesek vagyunk megállni a harcban, elvégezni mindent és megmaradni folyamatosan.

Olykor mégis ki vagyunk ütve. Ez elég szomorú dolog. De mi mindnyájan ismerünk olyan embereket, akik egykor jól futottak, mint keresztények, most pedig nincsenek sehol. Az ilyen helyzet mindig a befedezés hiányával kezdődik. Nézzük meg tehát, hogyan történhet mindez, hogy aztán ez legyen figyelmeztetés mind nekünk, mind másoknak.

Ahogy már eddig is említettük és kifejtettük, az ellenségnek az a szándéka, hogy rászedjen minket. Tudja nagyon jól, hogy a frontális támadás gyakran csődöt mond. Ezért jön a trükkökkel és a megtévesztéssel. A világosság angyalaként vagy az igazságosság szolgájaként cselekszik, hogy kimozdítson bennünket a Krisztusban nyert helyzetünkből.

Az ördög olyan, mint a kaméleon, az a kis állat, amelyiknek a színe alkalmazkodik a környezete színéhez. A Sátán figyel minket, és rögtön kitalálja gyengeségeinket. Ne csaljuk meg magunkat, több mint hatezer éves gyakorlattal rendelkezik! Ezek a gyöngeségek érinthetik a jellemünket, hátterünket, neveltetésünket vagy jelenlegi körülményeinket. Aztán kezelésbe veszi a gyöngeségeinket, s úgy kiszínezi magát, hogy gyakran igen nagy nehézséget jelent számunkra annak a felismerése: tulajdonképpen a Sátán áll a dolgok hátterében.

Ha pedig az ördög nem tudja megakadályozni azt, hogy felvegyük Isten teljes fegyverzetét, kísérletet tesz arra, hogy gondatlanok legyünk, feledékenyek, s kihagyjunk valamilyen fontos darabot. Ő nagyon is tisztában van azzal, hogy Isten gyermekeiként abszolút biztonságban vagyunk Krisztusban, s nem tehet addig ellenünk semmit sem, amíg valami módon nem válunk befedezetlenné. Ezért aztán sosem adja fel a próbálkozásait, s mindent elkövet annak érdekében, hogy kimozdítson, valahogyan „kipiszkáljon” minket Krisztusból.

Ennek megvalósítása érdekében számtalan módot eszelt ki, amint azt rövidesen látni is fogjuk. Nem bolond, hogy fejjel menjen a falnak. Nagyon jól tudja, hogy mi és ki veszélyes reá nézve.

A Sátán számára több mint veszélyes dolog akkor megközelíteni minket, amikor Krisztusban vagyunk. Tudja, hogy Krisztusban győznünk kell. De ha rá tud minket venni fedezékünk elhagyására, már nem legyőzött ellenség többé.  Akkor már legyőzhet minket. Krisztusban előrehaladunk a győzelemben, de rajta kívül megkötözhetők és legyőzhetők vagyunk.

E  veszélyt illetően többszörös figyelmeztetés hangzik el az újszövetségben, pl 1 Pét 5,8-ban: „józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög ordító oroszlánként jár szerte, keresve azt, aki el tud nyelni”.

Sokan közülünk nem is gondolnak arra, hogy az ördög elkaphat minket, még kevésbé, hogy lenyelhet. Ám Péter a gyülekezeti véneknek és másoknak is írja ezt a gyülekezetben, amikor azt mondja, hogy legyenek éberek és vigyázzanak. Ez bizony nekünk is szól.

Hogyan nyelhet el valakit, aki Krisztusban van? Először le kell nyelnie Krisztust. Vajon lenyelheti a Sátán Istent? Természetesen nem! Amíg tehát Krisztusban vagy, addig nem nyelhet le téged. Ezért üvölt annyira, hogy valaki kikerüljön az oltalomból, Krisztusból, keres valakit, aki nem bővelkedik Krisztusban. S az ilyen ember lesz az ő reggelije! S amikor a Sátán elkap valakit, bizony meg is eszi azt reggelire!

Különböző utakat használ az ördög arra, hogy kimozdítson minket a rejtekünkből. Nézzük meg közelebbről 13 kísérletét:

  1. Amikor nem járunk a világosságban

„Az Isten világosság, és nincsen Őbenne sötétség. Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és mégis sötétségben járunk, hazudunk és nem az igazságot cselekesszük. Ha pedig a világosságban járunk, amint Ő maga a világosságban van, közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának a vére megtisztít minket minden egyes bűntől” (1Ján 1.5-7).

Már láttuk Jézus vérének életbe vágó fontosságát befedezésünk gondoskodásával kapcsolatban.

Ebből az igéből világosan kitűnik a minden bűnünkből való megtisztulás feltétele, mégpedig az, hogy járjunk a világosságban, ahogy Isten is a világosságban él. Ez objektivitás, tárgyilagosság kérdése, ahol egyedül a Biblia lehet a kalauzunk. A Szent Szellem kereső fényében kell járnunk, és nem a világosság általunk adott magyarázatának megfelelően.

Ha ezt nem tesszük, akkor nincsen közösség, sem megtisztulás. Ha megtört a közösség és az Istennel való kapcsolat, s mi azt gondoljuk, hogy még mindig közösségben vagyunk vele, akkor tévedünk. A megtévesztés pedig kötelékbe sodor minket.

Az egyetlen útja annak, hogy több világosságot kapjunk, az, ha engedelmeskedünk az Istentől már megkapott világosságnak. Ez az Istennel való közösség törvénye. Ha valamire Isten ráteszi az ujját az életedben, és te nemet mondasz, ő újra meg újra ráteszi az ujját, s ha te nemet mondasz, akkor sötétség borul rád. Énekelhetsz továbbra is, olvashatsz Bibliát,  s akik körülötted nem rendelkeznek megkülönböztető képességgel, azt hiszik, minden rendben van nálad, de akiknek van érzékük, azok tudják, hogy a dolgok a feje tetejére álltak.

A Sátán nagyon jól ismeri ennek az Igének a valóságát, amely azt mondja: „ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és mégis sötétségben járunk, hazudunk, és nem az igazság szerint élünk”.

A Sátán megpróbál egyenetlenséget támasztani két hívő között. Oly helyre viszi őket, ahol a rejtett nehézségek miatt nincsen világosság.

Elrejtenek dolgokat, szőnyeg alá söpörnek. Már nem törekednek többé arra, hogy egymással világosságban járjanak. Némelyek kerülnek bizonyos alkalmakat és igehirdetőket, mert tudják, hogy ezek az alkalmak és a megkülönböztető képességgel rendelkező emberek leleplezik azt, hogy nem járnak a világosságban. Ez egy nagyon csuszamlós lejtő.

Az Istennel és más hívőkkel való közösségből kikerülve az ördögnek sikerül némelyeket vagy sokakat kilökni Krisztusból és az oltalmából. Ebben az állapotban Jézus vére nem tisztítja meg őket minden egyes bűnüktől.

  1. Meg nem bocsátó szellem

Néha csodálkozom, és megkérdezem, vajon értjük-e azt, mikor így imádkozunk: ”bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek” (Máté 6,12).

Valójában arra kérjük Istent, hogy ne bocsásson meg nekünk, ha mi nem bocsátottunk meg valaki másnak! Valóban, nagyon kijózanító gondolat ez, hogy van valaki, akár élő, akár halott, akinek nem tudunk megbocsátani, s így Isten sem bocsát meg nekünk, és nem fedez be bennünket. Más íráshelyek is emlékeztetnek erre minket.

2Kor 2,5-11-ben Pál sürgeti az olvasókat, hogy bocsássanak meg valakinek, aki valamilyen módon megszomorította a gyülekezetet. Azt mondta, hogy bocsássanak meg, hogy „meg ne csaljon minket a Sátán, mert jól ismerjük az ő szándékait” (11.v.) Egy másik fordítás szerint: „nehogy valamilyen módon előnyt szerezzen velünk szemben a Sátán”. Pál tudta, hogy mi a Sátán szándéka ebben a helyzetben. Nekünk is tudnunk kell.

Emlékezzünk a két adós történetére Máté 18,21-25-ben. Az egyik szolga megbocsát, a másik nem, bár nagy adósságot engedtek el neki. Az úr nagyon szigorúan szól a meg nem bocsátó szolgának és átadja őt a börtönőröknek. A történet végén Jézus ezt fűzi hozzá: „így cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, amíg szívetekből meg nem bocsátjátok ki-ki az ő atyjafiának vétkeit”. (35.v.)

Talán a következő emberek jelentenek nehézséget számunkra a megbocsátásban: szülők, gyermekek, rokonok, főnökök, szomszédok, más keresztények. Ez a meg nem bocsátó szellem kilök minket a Krisztusban kapott helyzetünkből. Sok ember számára ez nagyon ingatag hely. Egyszerűen nem hajlandóak megbocsátani. Ha addig várnak, amíg érzik a megbocsátást, soha nem fogják megtenni, mert ez – az akarat döntése.

Sok ember szabadulást nyer a démoni erők és kötelékek fogságából, s úgy tűnik, hogy egy időre segítséget is kaptak, de aztán újra meg újra visszaesnek, és szabadító szolgálatra van szükségük. Ugyanabba a kötelékbe kerülnek vissza és visszakerülnek a sötétségbe. Nagyon gyakran a probléma gyökere az a tény, hogy nem bocsátanak meg valakinek, Emberek folyamatosan felhalmoznak mélyen gyökerező megnembocsátást valami, a múltban történt esemény miatt. Amíg meg nem bocsátunk, nem kapunk megbocsátást, és nem leszünk szabadok. Kijelentést kell kapnunk arról, hogy milyen sokat bocsátott meg nekünk az Isten, hogy viszont mi is megbocsássunk másoknak. Különben „nem rejtőzünk el a Krisztussal együtt az Istenben”.

  1. Amikor nem szeretjük egymást

Ez kapcsolódik a meg nem bocsátáshoz és a világosságban járás elhanyagolásának a kiterjesztéséhez.

„Aki azt mondja, hogy világosságban jár és gyűlöli a maga atyjafiát, még mindig a sötétségben van. Aki szereti az ő atyjafiát, a világosságban él, és nincsen benne semmi, ami ingataggá tehetné” 81Ján 2,9-10).

Ha nem szeretem az atyámfiát, sötétségben botorkálok, amit hozzáállásom idézett elő. Azt hiszem, emiatt bukik el sok hívő. Ezen a területen akkor kerülünk különösen is vizsgálat alá, amikor csalódunk; valaki elárul minket, vagy kiábrándultakká válunk.

De ha nem szeretem a testvéremet, kikerültem a befedezésből. Ez egy abszolút törvény. Abban a pillanatban, hogy többé már nem szeretek, ki vagyok lökve a Krisztusban nyert kegyelemből. Ezt vegyük nagyon a szívünkre!

  1. Meg nem szelídített nyelv

„Ne szóljátok meg egymást atyámfiai … mert kicsoda vagy, hogy megítéled a másikat”?  A Jakab 4,11.12-ből való rövid szakaszt a Gal 5,15 világosságában kell olvasnunk, amely ezt mondja: „Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek”.

Elpusztulhat egy keresztény? A válasz „igen” kell, hogy legyen, különben Pál nem figyelmeztette volna erre a galatákat! Hogyan történhet meg ez? Egymás marása és falása által, amely a türelmetlenségből eredő gondatlan beszéd következménye: mindez megjelenik a visszavágások, pletykálkodások és a kritika formájában. Az ilyen gondatlan beszéd sodorhat minket a megemésztetés veszélyébe. A dolgok bumerángként ütnek vissza ránk.

Ostoba módon mondhatunk olyan dolgokat, amelyeket meghallanak a pokolban. Jakab figyelmeztet minket arra, hogy ez mindegyikünk számára veszélyes terület. „Ha valaki soha nem vétkezik abban, amit mond, tökéletes férfi, képes megzabolázni egész testét” (Jak 3,2).

Ugyanebben a fejezetben tovább folytatja, amikor figyelmezteti a keresztényeket, s így ír: „… a nyelvet az emberek közül senki sem szelídítheti meg, fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes. Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, akik Isten hasonlatosságára teremtettek”.

Hívőknek címzett, kijózanító gondolat! Az Isten dicséretére és magasztalására használt nyelv ugyanaz, mint amivel egymást bántjuk. Mondasz valamit, és szennyesnek érzed magadat. Tudod, hogy ezt nem is lett volna szabad kimondanod.

Vagy hallgatsz valakit, aki más hívőről beszél, s mivel nem tartod magadat távol attól, amit mond, részese leszel annak a bűnnek, s így tisztátalanná és fedetlenné válsz.

Olykor pedig bölcstelenül beszélünk Isten munkájáról, egy missziós társaságról vagy valamilyen gyülekezeti munkáról.  Gyakran érzéketlenek vagyunk Isten dolgai iránt. Nem értjük Isten útjait, ostobákká válunk, és elhamarkodottan megítéljük mások bizonyságtételét, az Úrral való járását, mert kívül esik jelen megértésünk körén.

Nem kell érvelned vagy védened magadat, ha emberek kritizálnak és nem értik azt, amit cselekszel, ha te bizonyos vagy abban, hogy benne vagy Isten akaratában. Hagyd az Úrra, hogy elbánjon azokkal az emberekkel. Péld 13,3 azt mondja: „aki megőrzi száját, megőrzi életét (életben tartja lelkét), aki pedig elhamarkodottan beszél, romlásba dől”.

Talán a nyelv sodor ki leggyorsabban Isten akaratából. Isten figyeli a beszélgetéseinket, de az ellenség is odahallgat rá, mert az ő szándéka a vádolás, s ha meg nem vallott bűn van az életünkben, az Isten azt mondja; „úgy van, igazad van” a Sátán pedig él azzal a jogával, hogy akcióba lépjen.

Sok hívő átkozza magát a saját nyelvével. Ostoba, meggondolatlan beszédek az egészségünkről, anyagi ügyeinkről, jövőnkről okot adnak az ördögnek arra, hogy megtámadjon minket. Az ilyen átkokat bűnnek kell megvallani, kérni rá Isten bocsánatát.

De Istennek a lehetetlen lehetséges. Meg tud segíteni minket a belső zavarainkban, amelyeket gyakran ostoba szavaink eredményeként szenvedünk el. El tud bánni haragunkkal, és kritikus természetünkkel. Tudja kezelni a probléma gyökerét, mert „a szív teljességéből szól a száj” (Mt 12,34). De Jézus közbenjár érettünk. Ő jobban érti helyzetünket, mint saját magunk. Az ő szeretete erősebb, mint a halál.

  1. A büszkeség

A büszkeség az oltalomból való kiesés legfőbb oka, meghúzódik egy sor másik dolog mögött is. Ezék 28,17 mondja: „szíved felfuvalkodott szépséged miatt, megrontottad bölcsességedet fényességedben”. A Sátán a büszkesége miatt bukott el és a büszkeség mindig megelőzi a bukást.

A büszkeség a fedetlenség első oka. Ez lökte ki a mennyből a Sátánt, aki Lucifer volt, (azaz fényhozó) oltalmazó kérub, és kivetkőztette szerepéből. Jak 4,6-76 azt mondja: „Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad Rendeljétek alá magatokat Istennek, álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek”. Ha büszkeség van bernnünk, mégha nem is tudunk róla, Isten akkor is ellenáll nekünk. Oltalmazónk helyett ellenlábasunk lesz. De ha alárendeljük magunkat Istennek, ellene állhatunk az ördögnek és elfut tőlünk.

Péld 16,18 és 18,12 azt mondja: „ a megromlás előtt kevélység jár, és a bukás előtt felfuvalkodottság”. „A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van”.

A büszkeség azonban megmutatkozik az Isten felé való viszonyunkban is. A büszkeség az oka az Isten jelenlétében való pimaszságnak, ha valaki arrogáns módon hivatkozik jogaira. Ézs 66,2 azt mondja:”hanem arra tekintek én, aki alázatos és töredelmes, és féli az én beszédemet”.

  1. Istenfélelem hiánya

Ez valami olyan, ami nem nagyon található meg a 21. században. A szó hallatán gyakran gondolunk a sötét középkorra. Istenben azonban nincsen változás és a 21. században éppoly megemésztő tűz, mint amilyen volt az első vagy a 15. században. ApCsel 2,43 szerint „az emberek megteltek félelemmel”. Amikor Isten Szelleme munkába kezd, tisztelet száll ránk, szent félelem. Ez azt jelenti, hogy ügyelünk magatartásainkra, szavainkra, nem is annyira a szorongás vagy Istentől való rettegés miatt, hanem az iránta érzett érzékeny szeretetből. Az Úrnak félelme szabadságot hoz és nem köteléket. Szabadok leszünk az első gyülekezethez hasonlóan a bizonyságtételre, az imádatra és különféle módon járulunk hozzá az Úr munkájához. Ahogy az Úr egyre jobban megnyilvánul bennünk és általunk, úgy lesz egyre nagyobb az iránta érzett tisztelet, s egyre jobban rádöbbenünk arra, hogy szent és hatalmas Istennel van dolgunk.

Zsid 12,28-29-ben ezt láthatjuk: „imádjuk Istent tisztelettel és félelemmel, mert a mi Istenünk megemésztő tűz”. Ez végigvonul az egész Ószövetségen. Zsolt 34,11-ben Dávid azt mondja: „az Úrnak félelme tiszta”. És megmarad örökké. Az Úrnak félelme valami tartós értéket hoz a számunkra. Anániás és Safira esete az Úr félelme hiányának az ékes példája az ApCsel 5,1-11-ben. Csak Péterre gondoltak, amikor csaltak. Hányszor járunk el így mi is az egymással való dolgainkban, amikor kihagyjuk az Urat, s az Isten félelmének a hiányáról tanúskodunk. Szellemi bénulás és kötelék lehet ennek az eredménye.

  1. Az Úr nevének hiábavaló felvétele

„Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi” (2Móz 20,7).

A visszaélés azt jelenti, hogy valamit hamis módon, üresjáratban használunk. Ez ellentétes Mt 6,9-cel „szenteltessék meg a te neved”. Némelyikünk közönségessé teszi az Úr nevét. Leértékeljük, ami ilyen mondatokban is megnyilvánul: „az Úr adott nekem Igét”, holott talán nem adott semmit sem. Odaférceljük az Úr nevét valamihez, talán csak azért, hogy igazoljuk eljárásunkat másokkal szemben anélkül, hogy észrevennénk; közben leértékeltük az Urat. Eszközként használtuk a nevét. Sokszor jobb, ha azt mondjuk: „azt hiszem, az Úr ezt meg ezt mondta; kérlek, vizsgáljátok meg”. Isten és testvéreink is megbocsátják vétkeinket, ha tiszták a szándékaink.

Ahelyett, hogy az Úr neve erős torony lenne, amelyhez az igaz odamenekül és biztonságban lesz, pontosan az ellenkezőjét érjük el. Napjainkban sokan leértékelik Jézus nevét, és elfelejtik, hogy ő Isten! Mal 2,16 szerint az Úr figyeli azokat az istenfélőket, akik félik az ő nevét, sőt még emlékkönyv is iratik róluk.

  1. Elhamarkodott ígéretek tétele

Ez ismét a nyelvhez kapcsolódik. Milyen sok bajunk is származik ebből. Péter pontosan ezt tapasztalta meg.

Az utolsó vacsora alkalmával esküdözött égre-földre, hogy ő aztán végig kitart az Úr mellett (Luk 22,31). Jézus azt mondta: „Simon, Simon (nem Péter!). Íme a Sátán kikért titeket … de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited”.

A tanítványok elhamarkodott ígéretének az lett a következménye, hogy a Sátán, az atyafiak vádolója megjelent Isten előtt, és engedélyt kért s kapott a tanítványok megragadására. De Jézus közbenjárt, s ez győzedelmes véget adott a tanítványoknak. Nem buktak el végleg. Bár Péter megtagadta az Urat, végleg nem bukott el. Préd 5,2 figyelmeztet minket: „ne légy gyors a te száddal és ne siess a te szívedben valamit is mondani az Isten előtt”. Át kell gondolnunk, hogy mit ígérünk meg az Isten előtt, és ne tegyünk elhamarkodott ígéreteket. Más erők is hallgatnak minket. Péld 20,25-ben ezt olvassuk: „veszélyes dolog hirtelenül odaszánni egy ajándékot vagy fogadalmat tenni és aztán meggondolni” (NEB).

E probléma rejtett gyökre is gyakran a büszkeség.

  1. A Sátán nevének hiábavaló emlegetése

Itt nem arról van szó, hogy „ne fesd az ördögöt a falra, mert megjelenik”. Az elhamarkodott cselekedetről van itt szó. Természetesen van tekintélyünk az ördög felett, s nem kell elvonulnunk egy sarokba, s félni az ellenségtől. Ha az ellenség bátornak lát minket Krisztusban, akkor ő az, akinek félnie kell. Nem azért, amik mi vagyunk, hanem Krisztus befejezett műve miatt.

Ellene kell állanunk az ördögnek és minden erejének. De nagyon fontos az,ahogyan ezt tesszük. Ez számít, ez a döntő.

Még Mihály arkangyal sem mert kárhoztató ítéletet mondani az ördögre, hanem azt mondta: „dorgáljon meg téged az Úr” (Júdás 9.v.)

Ne beszéljünk olyan dolgok ellen, amit nem értünk. Maradj a Biblia mellett, és ne játssz az ördöggel, ne becsüld se le, se túl. A Sátán félelmetes valóság. Ebben a tekintélyellenes napokban, amelyben ma élünk, ne higgyétek, hogy azt mondhatunk az ördög ellen, amit akarunk. Minden szinten rejtsd el magadat Krisztusban.

  1. Amikor nem vigyázunk a kenetre, vagy nem engedelmeskedünk neki

A kenetnek közeli a kapcsolata a Krisztusban való bővelkedéssel (1Ján 2,27). Amíg hallgatunk a kenetre, bővelkedünk Benne, de ahogy nem vigyázunk, kikerülünk belőle. Ha saját bölcsességünk és erőnk szerint szolgálunk, számtalan problémával kerülünk szembe.

Nagyon vigyázzunk tehát, amikor megszólal a vészcsengő!

  1. Szokásos vagy akaratlagos bűnök

„Ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerése után…” (Zsid 10,26). Ha kitartunk a bűnökben, megnyitjuk magunkat az ellenség mindenféle támadása előtt. Az Isten nem lehet partner a megtévesztéseinkben.

  1. Engedetlenség Isten akaratával szemben

Sokszor hatalmas dolgok múlhatnak apró engedelmességen vagy engedetlenségeken.

Dávid király befedetlen maradt, mert nem ment el a háborúba. Nem volt ott, ahol lennie kellett, otthon maradt, engedetlen lett Istennel szemben és így sebezhetővé vált. Nem imádkozott, és nem gondolt Isten dolgaira, kikerült Isten akaratából. Aztán meglátta és megkívánta Betsabét, s végül megölte Uriást, a megbízható 30 erős ember egyikét. Ki állt e hamis gondolat mögött? A Sátán. Nemcsak Dávidot akarta megölni, hanem tönkre akarta tenni Isten művét és Isten népét. Az csodálatos dolog, hogy Isten bűnbánatra indította Dávidot, aki meg is írta az 51. zsoltárt. Tudta, hogy tisztábbra lett mosva a hónál, és az ördögnek többé nem volt semmi köze hozzá, bármily súlyos bűnt is követett el.

Ha valamilyen kicsi vagy nagy dologban vétkezünk Isten ellen, a Sátán további bűnökre csábít, ahogy azt Dáviddal is tette. „Ne legyetek bolondok, hanem megértsétek, hogy mi legyen az Úrnak akarata” (Ef 5,17).

  1. Az Isten sorrendjének semmibe vétele

Ez egy nagyon mai probléma. Az alapelvek megtalálhatók 1Pét 2,13 3,7 és 5,1-8-ban. Van itt egy nagyon komoly figyelmeztetés; az Isten egy rendet állított fel a családunkban, az egyházban, a munkahelyen, a társadalomban. Ismernünk kell a korszellemet, amely a szabadság ürügyén ki akar vinni minket az isteni rendből.

Egy egyszerű példa: amikor a feleség a főnök szerepét kezdi eljátszani, befedetlen marad. (Vajon mennyire jellemző ez napjainkban?) Ha pedig a férj csak elviseli a feleségét, ahelyett, hogy szeretné, szintén befedezetlenné válik.

A Sátán a századok során sok bevált trükköt alkalmazott és kiképezte erre a szolgáit, a démoni erőket. Sokan közülünk azonban tudatlanok a Sátán taktikáját és terveit illetően, és nem hisznek az írások figyelmeztetésének. Ezért aztán így kérdeznek: „hogyan fordulhatott velem elő ez a dolog? Miért éppen én”?

Emlékeznünk kell arra, hogy némely dolog Isten szuverén és isteni engedélyéből történik az életünkben. Nagyon sokat tanulhatunk Jób életéből. Nagyon sok problémát okozhatott életünkben a befedezetlenség, ne maradjunk meg benne, hanem

  1. azonnal cselekedjünk
  2. ismerjük fel, hogy fedetlenek vagyunk
  3. hit által vegyük igénybe Krisztusban kapott helyzetünket
  4. hozzuk rendbe, ami rossz bármibe is kerül az.
  5. tanuljunk a leckéből

S akkor életünk lesz, túláradó módon. Ez az Isten akarata. Ne essünk ki erősségünkből, hanem maradjunk meg benne, így másokat is hozzásegíthetünk ahhoz, hogy megtapasztalhassák: „erős torony az Úr neve”.

(A könyv eredeti címe: Lance Lambert: Spiritual protection. 6 fejezet. Angolból fordította: zl 2008, a megjelenés helye, ahonnan ez az írás származik: vadászrepülők eoldal.hu)