Mi vezérel bennünket? (Radu Gavriluț)

2020-11-01-Radu_Gavrilut-Mi_vezerel_bennunketLetöltés

Elhangzott Nagyváradon, 2020. november 1-jén.

https://www.ekklesiaoradea.ro/

1Mózes 2, 8-9: „Egy kertet ültetett az ÚR Isten Édenben, kelet felől, és abba helyezte az embert, akit formált. És nevelt az ÚR Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén és a jó és a gonosz tudásának fáját.”

1Mózes 3,1-19: „A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az ÚR Isten teremtett, és ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? Az asszony így válaszolt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. De annak a fának a gyümölcséből, amely a kert közepén van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se érintsétek, hogy meg ne haljatok. A kígyó pedig azt mondta az asszonynak: Bizony nem haltok meg. Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. Mivel úgy látta az asszony, hogy jó volna enni arról a fáról, mert kedves a szemnek, és kívánatos, mert bölccsé tesz, szakított annak gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefalevelet fűztek hát össze, és ágyékkötőket csináltak maguknak. Majd meghallották az ÚR Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben járt. És elrejtőzött az ember és a felesége az ÚR Isten elől a kert fái közé. Az ÚR Isten pedig hívta az embert, és azt mondta neki: Hol vagy? Ő így felelt: Szavadat hallottam a kertben, és megijedtem, mivel mezítelen vagyok, és elrejtőztem. Isten azt kérdezte: Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Vagy talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél? Az ember ezt mondta: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem arról a fáról, azért ettem. Ekkor az ÚR Isten azt kérdezte az asszonytól: Mit cselekedtél? Az asszony ezt felelte: A kígyó ámított el engem, azért ettem. Akkor azt mondta az ÚR Isten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden mezei vad között. Hasadon járj, és port egyél életed minden napján. Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod. Az asszonynak azt mondta: Nagyon megsokasítom várandósságod fájdalmait. Fájdalommal szülsz gyermekeket, mégis vágyakozni fogsz a férjed után, ő pedig uralkodik rajtad. Az embernek pedig azt mondta: Mivel hallgattál a feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján. Tövist és bogáncskórót teremjen neked, s a mező füvét egyed. Arcod verítékével egyed kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, és ismét porrá leszel.”

Sok keresztény állandóan ezt ismételgeti: „az Úr szólt hozzám”; „az Úr mondta nekem”; „ezt mondta az Úr”; „azt mondta az Úr”. Az Úr azonban nem így munkálkodik; Ő teljesen másképpen munkálkodik. Az Úr az Ő életét helyezte belénk, és ennek az életnek, amely bennünk van, teljesen más törvényei vannak. Ennek az életnek a törvénye nem a jó és rossz törvénye. Lehet valaki keresztény úgy, hogy közben ez az alapelv vezérli: ez jó, ez rossz; ez helyes, ez helytelen. És mégis, ez nem az Úrtól van. Ez a dolog nem jelent kereszténységet.

Gondolom, ismeritek a következő történetet, amelyet Watchman Nee mesélt el. Lehet, hogy az értelmezését nem ismeritek. Kínában sokan foglalkoznak rizstermesztéssel, és a rizs nagyon sok öntözést igényel. Két testvérnek volt egy rizsföldje egy dombon. Ahhoz, hogy a víz megmaradjon a földjükön, teraszos kialakítással gátat kellett építeniük. Az alattuk lévő területen valaki másnak is volt rizsföldje, és annak az alsó szélén neki is volt gátja. Ez az ember pedig kiment éjjel, átszakította a testvérek felső gátját, hogy az öntözővíz lefolyjon hozzá. A testvérek először nem szóltak semmit. Hét napig tűrték ezt. Este elárasztották a földjüket, de mire reggel kimentek, a víz a szomszédnál volt. Nagyon kitartóak voltak a tűrésben. Voltak, akik azt tanácsolták nekik, hogy kapják el a tettest, ők viszont úgy gondolták, hogy az az igazságos dolog, ha eltűrik ezt, ezért naponta újraszivattyúzták a vizet.

Ennek ellenére azonban azt vették észre, hogy nincs békességük. Ha ugyanis a bennünk levő élet szerint járunk el, akkor békességünk van. Ha nincs békességünk abban, amit teszünk, hiába tűrünk, ez mégsem lesz helyes. Elmentek tehát egy tapasztalt testvérhez, és elmondták neki, hogy nem értik mi történik, mert tudják, hogy egy kereszténynek tűrnie kell, és ők el is tűrték ezt a dolgot, mégis azt vették észre, hogy nincs békességük. Ez a testvér pedig azt mondta nekik: „Mert bennünket nem ennek kell vezérelnie. Lehet, hogy nem tettetek meg mindent, mert ha mindent megtettetek volna, békességetek lenne.” Tűrnie kell egy kereszténynek? Igen, tűrnie kell. „A reménységben örvendezők, a háborúságban tűrők, a könyörgésben állhatatosak” legyetek (Róma 12,12). Ezért azt mondta nekik: „Menjetek, és először a szomszédnak szivattyúzzatok elegendő vizet, azután magatoknak! És meglátjátok, hogy lesz-e békességetek, vagy sem.” Elfogadták ezt, és így jártak el. Már első nap békességük volt. Mikor nekifogtak, nagy örömük volt. Három nap múlva pedig odajött hozzájuk az az ember, és azt mondta: „Ha ez a kereszténység, akkor én is szeretnék többet megtudni róla.”

A kérdés ez: mi vezérel bennünket? Helyes dolog, hogy tűrjünk? Igen. De az elv, amelynek vezérelnie kell bennünket, nem az, hogy valami helyes vagy helytelen, hanem az, hogy mit mond a bennünk levő élet. A bennünk levő élet olyan, hogy ha követjük ezt az életet, örülünk; ha nem követjük az életet, ugyan mondhatjuk, hogy tűrnünk kell, az arcunk mégis szomorú lesz. A kérdés mindig az: Mi vezérel bennünket? Nem kell állandóan egy hangot hallanunk, hogy rájöjjünk, ha nem jól jártunk el, hanem egyszerűen a bennünk levő élet nem hagyja jóvá, amit teszünk.

Egy testvér például bűnt követett el. Kötelességednek érzed, hogy elmenj hozzá, és megfedd. Ha valami nagyon súlyos dolgot követett el, akkor nagyon szigorú feddésnek kell lennie. Elmész, és nagyon szigorúan megfedded, mert tudod, hogy azt kell tenned. De amikor eljössz tőle, észreveszed, hogy nincs békességed. Miért? Mert tudod, hogy ez a helyes teendő, de ha nem úgy teszed, ahogyan a benned levő élet mondja, akkor nincs békességed.

A bennünk levő élet minden lépésünkre reagál. Az élet – nem pedig a jó és rossz ismerete. És ha nem e szerint az élet szerint járunk, akkor azt látjuk, hogy nincs békességünk és örömünk. Ránézünk valakire, és felmerül a kérdés: miért nincs öröme? Mert nem jól jár el, nem e szerint az élet szerint jár.

Olvasom a Róma 12,9-10-et: „A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” Ha nem így járunk el, nincs örömünk. Ne mi legyünk az elsők, adjunk elsőbbséget másoknak.

Tovább, 11-21: „az igyekezetben ne legyetek restek, szellemben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezők, a háborúságban tűrők, a könyörgésben állhatatosak, a szentek szükségeire adakozók legyetek, a vendégszeretetet gyakoroljátok. Áldjátok azokat, akik titeket üldöznek, áldjátok és ne átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal. Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek, ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek ti magatokban. Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok szeretteim, hanem adjatok helyet Isten haragjának, mert meg van írva: enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. Azért ha éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjúhozik, adj innia, mert ha ezt teszed, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére. Ne győzzön le téged a gonosz, hanem te győzd le a gonoszt jóval.”

Tehát, testvérek, ez az az élet, amely bennünk van. Az életnek megvan a maga menete, és meg akar mutatkozni. Valahányszor megértjük, hogy ez az élet, és követjük ennek az életnek a menetét, annyiszor áldásban lesz részünk. Az Úr ezt a szolgálata elején elmondta.

Keresztényként ugyanis járhat valaki a tudás fája által bemutatott alapelv szerint, amikor így gondolkozik: jó ez vagy rossz? Ha úgy gondolja, hogy jó, helyes, akkor így jár el, ha azt gondolja, hogy rossz, helytelen, akkor pedig úgy. De azon a napon, amikor e szerint az elv szerint élsz, azt fogod tapasztalni, hogy a halál munkálkodik benned.

Nézzétek, mit mond a hegyi beszéd: Máté 5,38-48: „Hallottátok, hogy megmondatott: szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj neki, és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-é? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekesznek-é? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

Testvérek, itt nagyon világosan írja: „aki tőled kér, adj neki, és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól”. Ez az igevers sok zűrzavart keltett, mert ha minket a jó és rossz tudásának fája vezérel, akkor azt gondoljuk, hogy ha valaki kölcsön akar kérni tőlünk, annak mindenképpen adnunk kell. Mi a teendő tehát? Attól függ, hogy mit mond a bennünk levő élet! Ha fösvény vagyok, akkor mindig olyan érzésem lesz, hogy nem kell adnom. De ha nem vagyok fösvény, és kész vagyok a zsebembe nyúlni, akkor először látnom kell, hogy mit mond az élet. A bennem levő élet jóváhagyja ezt, hogy adjak?

Egy testvért nagyon megérintett egy másik testvér helyzete. Annak ellenére, hogy ő is nehéz helyzetben volt, megsajnálta azt a testvért; elment hát, és cselekedett. De amikor a pénzt adta, nem állt meg elgondolkodni, hogy meglássa, honnan jön ez: az Úr akarja, hogy pénzt adjon, vagy csak ő sajnálta meg a testvért? Odaadta a pénzt, de nagyon hamar meglátta, hogy nem kellett volna adnia. Mert a benne levő élet azt mondta: Nem. De a pénzt már odaadta, és nem kérte vissza. Utána ismét hasonló helyzet állt elő, de akkor már nem adott, mert látta azt, hogy nem volt békessége abban, amit tett. Mert ha azt tesszük, amit kell, akkor békességünk és örömünk lesz. Ha szeretnénk adakozni, segíteni, megtehetjük, de meg kell hallgatnunk, mit mond az élet, amely bennünk van. A bennünk levő életnek elégedettnek kell lennie.

Láttatok olyanokat, akik boldogok voltak, amikor bocsánatot tudtak kérni valakitől? Én sok ilyet láttam. Mi volt az oka a boldogságuknak? Az vajon, hogy megalázkodtak valaki előtt, és bocsánatot kértek? Nem. Hanem az, hogy a bennük levő élet elégedett volt. Bennünket nem valamilyen külső formának kell vezetnie: ez jó, ez rossz, ez helyes, ez helytelen – hanem bennünket az élet elvének kell vezérelnie, mely belénk költözött akkor, amikor hittünk az Úr Jézus Krisztusban.

Itt azt mondja, a Máté 5,39-41. versben: „Én pedig azt mondom néktek: ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.” Ha megaláztak és kaptam egy pofont, és én nem így járok el, hanem úgy, hogy tudom azt, hogy nekem tűrnöm kell, ezért tűrök – elfordulok, és nem szólok semmit, akkor mégis szomorúan megyek el. Mert odafordítani a másik arcunkat is, azt jelenti, hogy megértettük, mit mond a bennünk levő élet. Mert ha így járunk el, tulajdonképpen azt bizonyítjuk, hogy bennünk nincs gyűlölet az illető iránt.

Sok olyat ismertem, aki nem látta meg, hogy valójában gyűlölet és elégedetlenség van a szívében. Megalázták, de nem tudja elfelejteni. Idővel lecsillapodott, de a szívében megmaradtak azok a dolgok. Az élet, amely bennünk van, nem ezt akarja. Itt nem arról van szó, hogy ki mire képes, mert mindnyájan egyformák vagyunk. De ha hagyom, hogy a bennem levő élet megmutatkozzon; és elfogadom, ha valaki arcul ütött, megalázott; és látom, hogy erre szükségem van; és ez az Úrtól való – akkor nincs bennem gyűlölet az iránt, aki megalázott. Ha így járok el, akkor meglátom, hogy örömöm van. Ha nem így járok el, és úgy tűrök – mert persze tűrni kell –, akkor úgy járok, mint azok, akik nagyon sokat tűrnek, de nem tudják az Úr kezéből venni mindazt, ami velük történik. Emiatt pedig mindenféle sérelmek maradnak a szívükben, és magukkal hordják ezt a keserűséget akár életük végéig is. Ha viszont így járunk el, mint az említett két testvér, az emberek azt fogják látni, hogy itt valami másról van szó, mert ember nem tud így viselkedni. Akkor a körülöttünk lévőket az Úr megvizsgálja, és meglátják: igen, ilyesmi, hogy megaláznak, és én örömmel fogadom, ezt az Úr teszi – akkor ez nagy dolog lesz az én számomra. Az élet nagy dolog.

Miközben úton voltunk az országban, egyik este, mikor megszálltunk valahol, találkoztam valakivel, aki elment közülünk; és a szívembe azonnal nagy öröm költözött. Észrevettem, hogyan jár előttem az Úr. És utólag bebizonyosodott, hogy ez az Úrtól volt, mert a bennünk levő életnek mindent jóvá kell hagynia, és ő szavak nélkül végzi ezt. Ha csak azt teszem, ami helyes, érzem, hogy nincs békességem, nincs örömöm. De ha hagyom, hogy az élet megnyilvánuljon, akkor látni fogom, hogy békességem és örömöm van.

Testvérek, ne várjuk, hogy az emberekre hatással legyen, amikor mi helyesen járunk el. Lehetünk rendesek, kedvesek a világiakkal, de az embereket csak az érinti meg, ha meglátják az életet. Az élet valami teljesen más. Vannak, akik kedvesek, barátságosak, jók, úgy érzed, hogy szívesen vagy a környezetükben. De testvérek, könnyen lehet, hogy ez csak valami természeti dolog, és ha velük vagy, meglátod, hogy valami hiányzik. Nem fogod magad Isten jelenlétében érezni. Rendelkezhet valaki mindezekkel a tulajdonságokkal természet szerint is. Hogy megtagadjuk ezeket a tulajdonságainkat, az a csodák csodája. „Ha valaki jönni akar én utánam…” – természetesen megtagadom a hirtelenségemet, a gonoszságomat, milyen ember is vagyok én… – de hogy tudnám megtagadni a jóságomat? De azt mondja, hogy „bárki, aki követni akar, tagadja meg magát”, tagadja meg ezeket a jó tulajdonságokat, és úgy kövessen. És akkor fogjuk még tisztábban látni, hogy ez az élet hogyan működik bennünk. Számunkra egyrészt nagyon egyszerű, másrészt nem olyan egyszerű ez, mert nehéz odafigyelni és meglátni, amikor döntést hozunk az életben.

Van békességed? Helyes, amit tenni akarsz – a benned levő élet mégsem örül? A bennünk levő élet ugyanis csak akkor örül, ha úgy követjük ezt az életet, ahogyan olvastuk. Ha hideg és közömbös vagyok a szentek szükségeivel szemben, nem lehet örömöm. Lehet, hogy imádkozom értük, de nem vállalok részt a szükségeikben. A bennünk levő élet azonban teljesen más. Neki megvannak az alapelvei és a módszere, ahogyan munkálkodik. Nekünk pedig oda kell figyelnünk, hogy mit szól a bennünk levő élet. Ennek az alapelvnek kell vezérelnie bennünket. Ámen.

A hegyi beszéd (Watchman Nee)

Máté evangéliumának utolsó magyarázata (1950-52), 3. rész, bevezetés. PDF: A hegyi beszéd

Máté evangéliumának 5-7. fejezetében találjuk a hegyi beszédnek nevezett tanítást. Ez a két fejezet alkotja Máté evangéliumának harmadik részét, melyet hat különböző szakaszra oszthatunk; előbb azonban bevezetésképpen néhány dolgot tisztáznunk kell.

Mt 5,1-2: „Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig megszólalt, és így tanította őket.”

Urunk látta a sokaságot, azt a nagy tömeget, mely Galileából, a Tízvárosból, Jeruzsálemből, Júdeából, és a Jordánon túlról jött (Mt 4,25). Habár nagyon sokan voltak, Jézus most nem maradt velük, mint máskor, amikor meggyógyította a betegeket és kiűzte a démonokat. Most valami más terve volt, ezért felment a hegyre (igazából egy magas dombra). Sokan nem tudták oda követni, de a tanítványok Vele mentek. A tanítványok mások voltak, mint a sokaság. „Ő pedig megnyitotta száját és tanította őket.” Az a szó, hogy „őket” a tanítványokra vonatkozik, nem a sokaságra. Vizsgáljunk meg először is néhány tévedést, melyek a Máté evangéliumában található, hegyi beszédnek nevezett résszel kapcsolatosak.

1) Az azóta eltelt kétezer év során a hegyi beszéd mindig is problémát jelentett a gyülekezetben. Sokan úgy vélik, az Úr szavai itt a világnak szólnak. Úgy látják, ez összességében a szembeszegülő magatartás elleni tanítás, és ebből kiindulva azt hirdetik a világnak, hogy ne tanúsítsanak ellenállást, és szeressék ellenségeiket. Ám ha tanulmányozzuk az Igét, azonnal felismerjük a tévedést ebben a vélekedésben. Az Úr ugyanis nem a síkságon mondta ezeket a szavakat, hanem fent, a hegyen. Nem a sokasághoz szólt, hanem a tanítványaihoz. A hegyi beszéd nem Krisztus üzenete a világnak, mely hamarosan elmúlik, hanem ez az üzenet az Ő saját tanítványainak szól. A világnak nincs szüksége ilyen magasztos életfilozófiára. A világban lévő embereknek világosságra van szükségük; világosságra, hogy megismerhessék az életet, mely képes megszabadítani őket a haláltól. Megmenekülésre [üdvösségre] van szükségük. Egyetlen bűnös sem menekülhet meg a hegyi beszéd tanításának megtartása által.

Ez a tanítás a keresztény életnek szól. A kereszténység nem Krisztus tanítását adja tovább a bűnösöknek; egyedül Krisztus életét tudja közvetíteni nekik. Bárki, aki a világnak próbálja átadni a hegyi beszéd tanítását, az súlyos tévedésben van. Minden ezirányú kísérlet csak az mutatja meg, hogy az illető maga sincs tisztában azzal, mit jelent valójában a kereszténység.

2) Sokan vannak olyanok is, különösen az utóbbi néhány évtizedben, akik azt feltételezik, hogy a hegyi beszéd a zsidóknak szól. Úgy tartják, hogy Máté evangéliuma a zsidóknak szóló evangélium, ezért tehát ezek az igék nekik szólnak. De korábban már felhívtam a figyelmet arra, hogy mi ennek az evangéliumnak a fő jellegzetessége¹. Habár írója zsidó, mégis sokkal több pogány települést jegyez fel, mint bármelyik másik evangélium. A 4. fejezettől a 18-ig legfőképp arról beszél, mit cselekedett az Úr Galileában – a pogányok Galileájában. Kinek szólnak akkor hát ezek az igék az 5-7. részben? Nem szólhatnak egyedül a zsidókhoz, különben a másik három evangéliumnak is (Jánost is beleértve) csak a zsidókhoz kellene szólnia.

Kit nevez az Ige ebben a szakaszban tanítványoknak? Zsidókat vagy keresztényeket? Nem a zsidókat, bár az Úr első tanítványai kétségtelenül zsidók voltak. Az Igéjében Isten azt mondja, hogy a tanítványokhoz szól, nem a zsidókhoz. Mind a négy evangéliumban valahányszor az a szó szerepel, hogy „tanítványok”, ez mindig azokra vonatkozik, akik azért jogosultak az Úr Igéjét hallgatni, mert Jézus követői, és nem azért, mert zsidók. „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5,48). Más szóval, a tanítványok Isten gyermekeit jelentik. Később, feltámadása után az Úr minden nép és nemzet közül azokat nevezi tanítványainak, akik hisznek Benne (lásd Mt 28,18-19). A „tanítvány” szó ezért nem más, mint a „keresztény hívő” szinonimája. Nem korlátozódik pusztán a zsidó származású hívőkre, hanem mindazokat jelenti bármely nemzetből, akik hisznek az evangéliumban, és bemerítkeztek az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevére.

Az a szó tehát, hogy „tanítványok”, nem csak a zsidó hívőket jelenti, hanem ez minden keresztény közös megnevezése. Ebből kifolyólag jogosan állíthatjuk, hogy ez a tanítás nem csak főleg a zsidóknak szól.

A Cselekedetek könyvében, miután Krisztus felvitetett, és eljött a Szent Szellem, mindazokat, akik az Úrban hisznek, az Úr tanítványainak nevezik (Csel 6,1.2.7; 9,10.19.26; 11,26). Tehát mindazok, akik hisznek az Úr Jézusban, tanítványok. A Csel 11,26-ban azt olvassuk, hogy a tanítványok keresztények. Először tanítványoknak nevezték őket, utána pedig keresztényeknek. Ezért ha valaki megpróbálja ennek a szónak a jelentését pusztán a zsidókra szűkíteni, az azt jelenti, hogy nem ismeri az Igét.

A hegyi beszéd tehát a tanítványoknak szól, azaz a keresztényeknek. Nem „a zsidóknak” szól. További bizonyítékért nézzük meg a Csel 11,20-at is, ahol a pogányok tanítványokká lettek; Csel 14,22.28, ahol ezek a tanítványok mind a nemzetekből valók; Csel 15,10, ahol az egész rész szintén pogányokról szól; Csel 16,1, ahol egy Timótheus nevű tanítványról olvasunk, aki félig zsidó, félig pogány; Csel 18,23.27, ahol minden szereplő nemzetekbeli tanítvány; Csel 19,9.30; 20,1; 21,4, ahol csupa nemzsidó tanítványról van szó, és így tovább.

3) A Máté 5-7-tel kapcsolatos harmadik tévedés, hogy sokak szerint a hegyi beszéd az eljövendő királyságban élőknek szól, és ezért a jelenben nem vonatkozik ránk. Ez is súlyos hiba, hiszen amikor a jövőben az ezeréves királyság megkezdődik, a földön igazságosság és béke lesz. A világ aranykorát fogja jelenteni az az időszak. Nem lesz sem erőszak, sem igazságtalanság. Találóan nevezik ezeréves nyugalomévnek is. Amikor azonban a hegyi beszédet olvassuk, azok a körülmények, melyekben azok élnek, akiknek meg kell tartaniuk ezt a tanítást, nagyban különböznek a királyság eljövendő korszakától:

a) „Boldogok a szellemben szegények” (vagy Lukácsnál: „Boldogok vagytok, szegények” – Lk 6,20). Itt még mindig van szegénység, a millennium alatt nem lesz szegénység.

b) „Boldogok, akik gyászolnak” – akik ma gyászolnak, áldottak lesznek a jövőben. De kell-e majd gyászolni a millennium alatt?

c) A világ ma tele van versengéssel, küzdelemmel, ezért nekünk szelídnek kell lennünk. Ma van itt az ideje, hogy éhezzük és szomjúhozzuk az igazságosságot, hogy irgalmasok, tisztaszívűek és békességet teremtők legyünk. Ma üldözhetnek bennünket. Az ezeréves királyságban ki üldözhetne? Ezek tehát a mostani kor körülményei, nem az elkövetkezőé.

Ha még jobban megnézzük ezt az egész kérdést, megláthatjuk, hogy azon a napon nem lesz semmilyen sötétség a földön, és ezért nem is lesz szükség arra, hogy mi, hívők só és világosság legyünk. Csak amikor távol van a Vőlegény, akkor kell böjtölni. A hegyi beszéd pedig azt tanítja, hogy böjtöljünk, ami világosan jelzi, hogy nincs itt a Vőlegény. Továbbá azt olvassuk: „Jöjjön el a Te országod [királyságod, királyi uralmad]” (Mt 6,10). Szükséges-e vajon ezt kérnünk az ezeréves királyság ideje alatt? Mindezeket tekintetbe véve tehát, csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a hegyi beszéd tanítása jelenlegi használatra van, hogy most tartsuk meg, és most járjunk eszerint.

4) Sokan úgy vélik, hogy a kereszténység valójában az apostoli levelekben található, nem az evangéliumokban. Jobban hangsúlyozzák Pál apostol leveleit, mint az Úr szavait. Azzal érvelnek, hogy a kegyelem evangéliuma a levelekben található és nem az evangéliumokban. De halljuk meg, mit mond az Úr az Ő igéiről. Vajon az Ő igéi nem tartoznak a gyülekezet örökségébe?

Ebben az egész kérdésben az első és legfontosabb dolog eldönteni, hogy mikor ért véget a törvény korszaka. A Máté 11,13 szerint „a próféták mindnyájan és a törvény [Bemerítő] Jánosig prófétáltak”. Következésképpen az evangélium Krisztussal kezdődik. Ne gondoljuk, hogy az az idő, mikor az Úr Jézus a földön élt, még mindig a törvény korszakához tartozott! Az Úr Jézus, ahogyan azt a Lukács 16,16 följegyzi, világosan kijelenti, hogy „a törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették, attól fogva az Isten Királyságát (jóhírként) hirdetik, és mindenki erőfeszítéssel jut abba” (Vida ford.). Ebből az következik, hogy Bemerítő János után azonnal az Isten országának [királyságának, királyi uralmának] evangéliumát hirdették. Ezért, amit az Úr itt a Máté 5-7-ben és máshol mond, azok az Isten királysága evangéliumának az igéi. Ezek nem a törvény korszakához tartozó igék! Ugyan az Úr halála még nem következett be, de az evangélium korszaka már elkezdődött.

A János 3-ban és 4-ben följegyzett események egyértelműen az Úr halála előtt történtek, mégis érvényes, hogy aki hisz, nem fog elveszni, hanem örök élete van. Az evangéliumi korszak elkezdődött. Az Úr igéi a kegyelem korszakának az igéi, nem a törvény korszakáé. Ahogyan a János 8,25-ben olvassuk, az Úr saját Maga hivatkozik úgy igéire, mint „amit kezdettől fogva szólok nektek”. Az Ő szavait nem érinti semmilyen korszakváltozás. A János 12,48-50-ben az Úr Jézus azt mondja, hogy az Ő igéjét nem lehet sem megváltoztatni, sem megmásítani. Mielőtt fölment volna a mennybe, kijelentette, hogy az Ő igéi az Atya igéi, és az Atya igéje megbízható (Jn 17,8.14.17). Ami Jézust illeti, azok az igék, melyeket a földön mondott, az Ő magasztos küldetésének részét képezik. Bárki, aki meg akarja másítani az Ő igéit, nem alkalmas arra, hogy Neki szolgáljon.

„Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Mt 28,20). Ki meri azt állítani, hogy a hegyi beszéd tanítása nem a gyülekezetnek és nem a mostani időre adatott? Hogyan tekint Pál az Úr szavaira? Az efezusi véneknek azt mondta: „Arra tanítottalak titeket, hogy emlékezzetek az Úr Jézus szavaira [igéire]” (Csel 20,35 – EFO). Pál aláveti magát az Úr igéinek, mondván: „Krisztus beszéde [igéje] lakozzék bennetek gazdagon” (Kol 3,16). Mennyire súlyosak Pál szavai a Timótheusnak írott első levélben, 6. rész 3-4-ig: „Ha valaki másképpen tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt, az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharcokban szenved, amelyekből származik irigység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások” (Károli ford.).

Az Úr igéjét ezért teljes egészében meg kell tartanunk. Senki sem rövidítheti meg vagy veheti semmibe azt, amit Ő mond.

5) Vannak, akik egymás mellé tették az apostoli levelekben talált igéket és a hegyi beszéd igéit, és fölfedezték bennük a hasonlóságot. A hegyi beszédet úgy kell tekinteni, mint a mennyek királyi uralmáról szóló tanítást, mint annak az igazságát. Vannak, akik szerint ez a királyi uralom elmúlik az Úr feltámadása és felvitetése után. Ezért azt állítják, hogy amit a hegyi beszéd a mennyek országáról mond, az nem más, mint a törvény korszaka és a kegyelem korszaka közötti rövid időszakra szóló, átmeneti tanítás.

Olvassuk el azonban gondosan a Cselekedetek 1,3-at, ahol azt látjuk, hogy az Úr a feltámadása utáni negyven nap során az Isten királyi uralmával kapcsolatos dolgokról beszélt a tanítványainak. A Csel 8,12-ben azt olvassuk, hogy Fülöp „az Isten királyságáról és Jézus Krisztus nevéről szóló örömhírt (örömüzenetet) hirdette”. Ez a Szent Szellem eljövetele után történt. A Csel 14,22-ben Pál és Barnabás bátorította a tanítványokat, „(mivel)hogy sok háborúságon (nyomorúságon) át kell nekünk bemennünk az Isten királyságába”. A Csel 19,8-ból megtudjuk, hogy Pál három hónapon keresztül „bátran szólt, érvelt, és igyekezett meggyőzni őket az Isten királyságának dolgairól”. A Csel 20,25-ben azt látjuk, hogy Pál rendszeresen hirdette Isten királyi uralmát. És a Cselekedetek könyve legvége felé Pál még mindig Isten királyságát hirdeti (lásd Csel 28,23.31). Pál leveleitől a Jelenések könyvéig huszonnégy helyen említi az Ige Isten királyságát.

Következésképpen biztosra vehetjük, hogy Isten királyi uralma nem áll ellentétben a kegyelem korszakával. A törvény Bemerítő János eljövetelével véget ért, és azóta folyamatosan Isten királyi uralmát hirdetik. Isten királyi uralma a kegyelem korszakával esik egybe. És ezért azok fényében, amiket eddig elmondtunk ezekkel a különféle ellentmondásokkal kapcsolatban, bizton állíthatjuk, hogy a Máté 5-7-ben leírt hegyi beszéd a keresztényeknek szól, és nem a világnak; nem „a zsidóknak”, és nem is az elkövetkező ezeréves korszak alatt élőknek.

Egyesek számára szükségtelennek tűnhetnek a fenti magyarázatok; de tekintve, hogy oly sok eretnekség kering, bölcs dolognak tűnt tisztázni az igazságot. Ne abban higgyünk, ami logikusnak látszik, hanem egyedül abban higgyünk, amit maga az Ige mond.

Mást is meg kell még vizsgálnunk azonban ebben a bevezetőben. Először is meg kell állapítanunk, mi is pontosan a mennyek országa [királysága, királyi uralma], ahogyan a hegyi beszéd azt bemutatja. Mit jelent ez az Ószövetségben? Mit jelent a Máté 5-7-ben és mit a Máté 13-ban? Az 5-7. fejezetben nagyon másnak látszik a menny királysága a 13. fejezetben leírthoz képest. Az előbbiben a mennyek királysága világos, mint a nap, az utóbbiban azonban rendkívül összetettnek tűnik. Ez sok igetanulmányozó számára jelent problémát.

Az Ószövetségben – a Dániel 2,44-ben és a 7,13-14-ben – egyértelműen kiderül, hogy a menny fog uralkodni. Más próféták, mint például Zakariás, Ézsaiás és Dávid szintén kijelentik, hogy Isten fel fog állítani egy királyságot. A királyság legjelentősebb személyei Izrael gyermekei lesznek; de ott lesznek még a királyságban a nemzetekhez tartozók is (a juh-nemzetek – lásd Mt 25,31). Végül mindenki ismerni fogja az Urat (JHVH-t), és imádni fogják Istent. Nem csak az emberiség lesz áldott, hanem a vadon élő és egyéb állatok is. Ezt a királyságot jövendöli meg az Ószövetség. Világos, hogy az a menny királysága, melyről az Ószövetség beszél, nem kapcsolódik a gyülekezet korszakához, és nem is azt a mennyet vagy az Új Jeruzsálemet jelenti, melyet a keresztények várnak. Tehát ez nem a ma keresztényeinek szól, és nem is a jövőbeli menny, hanem egy másik korszak.

Az újszövetségi időszakban János után Urunk hirdeti tovább, hogy „a mennyek királyi uralma elközelített”. Mit jelent a mennyek királyi uralma? A Máté 3 szerint Bemerítő János azt hirdette, hogy „elközelgett a mennyek királyi uralma”. A 4. fejezet feljegyzi, hogy az Úr ugyanezt a dolgot jelenti be. Az 5. fejezet idejére a mennyek királyi uralma eljött. Igen, az 5-7. fejezet idején már valóban eljött a királyi uralom. Az Ószövetség az ott megjövendölt királyságnak a földi körülményeiről beszél, hogy milyen lesz az a jövőben. Amikor az Úr beszél a királyságról a Máté 5-7-ben, azokra az emberekre utal a mennyek királyságában, akik abban uralkodni fognak. Ahogyan pedig a Máté 13-ban beszél a királyságról, az a királyság történetére vonatkozik. Mindhárom a királyságra mutat. Emberek egy meghatározott köre jön létre; nélkülük ez a királyság soha nem jöhetne el. Tehát a hegyi beszéd arról szól, hogy milyeneknek kell lenniük ezeknek az embereknek.

Az Úr tehát itt nem a körülményekre, hanem az emberekre fekteti a hangsúlyt. Ezért mondta utána Péternek, hogy „neked adom a mennyek királyságának kulcsait” (Mt 16,19) – azokat a kulcsokat, melyekkel meg lehet nyitni a mennyek királyságának ajtaját, de nem azért, hogy kiengedjék annak környezeti jellemzőt, hanem, hogy beengedjék az embereket. És később meglátjuk, hogy az ajtó valóban megnyílt pünkösd napján, amikor a zsidók bejöttek. Másodízben pedig Kornéliusz házánál lett megnyitva, és a pogányok is bejöhettek. Továbbá, az Úr azzal, hogy démont űzött ki, kinyilvánította: „elérkezett hozzátok az Isten királyi uralma” (Mt 12,28). Tehát ahol az Úr, ott az Isten királyi uralma. De a Máté 5-7 azt mondja, hogy ahol hívők vannak együtt, ott is ott az Isten királyi uralma. Bármikor és bárhol hívők olyan emberekké válnak, mint amilyenekről a hegyi beszédben olvasunk, ott eljön a mennyek királysága.

Ne fordítsunk túl sok figyelmet a körülmények kérdésére, hogy azt gondoljuk miatta, hogy a mennyek királysága nem fog eljönni addig, míg meg nem lesznek a megfelelő külső körülmények; hanem értsük meg, hogy az a királyság, melyet az emberek képviselnek, sokkal fontosabb, mint az, amelyiket akármilyen külső körülmény jellemez. Következésképp azt mondhatjuk tehát, hogy a Máté 5-7 azt tudatja velünk, hogy amikor hívőknek egy nagyon különleges és új társasága jön létre, akkor és ott a királyság jelen van.

A Máté 13 viszont a királyság egy másik vonatkozásáról beszél. Az ott szereplő hét példázat azt mutatja be, hogy külsőleg milyen ez a királyság. Azaz, amikor a mennyek királyi uralmát hirdetik a földön, ezek azt mutatják meg, hogy az milyen történelmi fordulatokat vesz. Itt is a királyságról van szó, csak éppen a külső megjelenéséről. Ez az a kereszténység, amit a világ lát; ez a kereszténység külső megjelenése ebben a korszakban.

Miért említi az Úr ezeket a komoly és magasztos kívánalmakat a Máté 5-7-ben? A hegyi beszéd elején a hangsúly azon van, amire föntebb már utaltunk; azaz emberek egy olyan társaságán, akiket az Úr Magának akar. Az első hét boldogmondásban az áll: „akik” (személyek); az utolsó kettőben többesszám második személyben áll: (ti) „vagytok”. A mennyek királyságának minden embere bizonyos jellegzetességekkel bír. Ez önmagában jelzi a kegyelem és a törvény közötti különbséget. (Személy szerint nem is szeretem, amikor a Mt 5-7-et úgy nevezik, hogy „a mennyek királyságának törvénye”). Mert mi a törvény? Nézzük meg a Róma 5,20-at és a 6,14-et: „a törvény pedig mellesleg jött be, hogy a bűn megszaporodjék, ahol pedig megsokasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem”; „mert a bűn rajtatok már nem fog uralkodni, mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt” (Vida ford.). A törvény olyan, mintha a vízben próbálnánk meg tüzet gyújtani, vagy aranyat keresnénk a homokban. Minél képtelenebbek vagyunk megtenni valamit, annál inkább követeli, hogy megtegyük. Ez a törvény, ahogyan az Ige elénk adja. Az a törvény, amiről a világ beszél, valójában parancs. Mégis, az Ige törvénye nem azért adatott, hogy megtartsuk, hanem azért, hogy megszegjük, hogy a természetes én tehetetlensége lelepleződjön, és a bűn még nagyobb legyen.

Mennyire más azonban a hegyi beszéd! Eljött az Isten Fia; meghalt, eltemették és föltámadt. A Szent Szellem leszállt rá, ahogyan a Máté 3-ban meg van írva; következésképpen minden cselekedetét a földön a feltámadás és a Szent Szellem eljövetelének alapján végezte. Habár a kereszthalál, a feltámadás és a Szent Szellem pünkösdi eljövetele még előtte volt, Ő mindazonáltal már ezen az alapon állt. (Azok, akik hisznek Jézusban, amint azt a János 3-ban olvassuk, azoknak örök életük van, mert Isten előtt Ő már be lett merítve a halálba, akkor is, ha fizikailag akkor még nem halt meg.) Isten nézőpontjából az Úr már a halál talaján állt, mivel valóban be kellett merítkeznie az én halálába ahhoz, hogy beléphessen az Istenért végzett munkába. Immár a Szent Szellem Benne és Rajta van. És most már nyugodtan adhat nekünk – a hegyi beszédben – ilyen szigorú parancsokat. Mert minél nehezebb a követelmény, annál erőteljesebben válaszol rá a bennünk lévő isteni élet.

Az élet, melyet Urunk nekünk adott, kimeríthetetlen. Nincs semmi meglepő abban, ha a saját tűrőképességünket meghaladva képesek vagyunk kitartani. Isten kívánalmainak soha nincs vége; sőt, egyre nagyobbak lesznek, de a bennünk levő élet mindig átvisz minket a nehézségeken. Ezért, aki azt mondja, hogy a hegyi beszéd törvényt fektet le, az nem tud semmit a törvényről, sem az életről. (Vegyük észre, hogy a hegyi beszéd tanítása alapján élt élet nem a törvény, hanem a kegyelem alatt élt élet.) Ne vessük meg hát, ha megpróbál bennünket az Úr! Mert a próbatétel során válik láthatóvá a bennünk levő élet. Minél többet követel Isten ettől az isteni élettől, annál jobban megmutatkozik, ami ebben az életben el van rejtve. Isten adja a parancsot, de szintén Isten az, aki a bennünk levő isteni életével megtartja azt. Isten maga teljesíti, amit megkövetel. Ezért tehát a hegyi beszéd nem törvény. (Ami a Sínai-hegyen adatott, az valóban törvény, mert az olyasvalami, amit nem vagyunk képesek megtartani.) Amikor mi, hívők nekilátunk, hogy a hegyi beszéd tanítását kövessük, ahogyan az a Máté 5-7-ben meg van írva, minden tudatosság nélkül be fogjuk tölteni azt. Lehetővé válik a lehetetlen. És pontosan ezt jelenti kereszténynek lenni, hogy naponként megnyilvánul az, ami az ember számára lehetetlen. Ezért mondja a Róma 6,17, hogy ez, ami itt a Máté 5-7-ben van, igazán kegyelem alatt van: mert Isten az, aki lehetővé teszi számomra, hogy megtegyem, amit Ő parancsol; mert nem vagyok többé sem a bűn, sem a törvény uralma alatt.

A hegyi beszéd tanítása olyan embereket hoz létre e világ számára, akikre nem méltó ez a világ. Nem elég, hogy az embereknek életük legyen; szükséges, hogy valamilyen követelmény is legyen ezzel az élettel szemben, különben az isteni élet nem fog megmutatkozni. Ez az élet képes arra, hogy a hegyi beszéd minden egyes követelményének eleget tegyen! Ha nincsenek ilyen követelmények, az Úr mérhetetlenül nagy ereje, mely bennünk van, nem fog tudni megnyilvánulni. Amikor azonban van követelmény, és ennek a követelménynek eleget tesz az isteni élet az emberekben, ott valódi kereszténység van. Egyfelől a próbatétel, másfelől Krisztus, aki kiállja azt a próbát. És amikor mindkettő jelen van, ott a kereszténység, ott a mennyek királyi uralma.

Az Úr célja, hogy emberek egy olyan társasága jöjjön létre az Ő számára, akik az eljövendő királyság körülményeit már most magukévá teszik, és már most élvezhetik. (A görög szót, melyet „nép”-nek fordítottak a Csel 15,14-ben, „emberek”-nek is lehet fordítani.) Most van az idő, amikor Isten kiválasztja az embereket. Milyeneknek kell lenniük? A Máté 5-7 szerintieknek. Ami ezeket az embereket illeti, ők jelentik most a királyságot; a jövőben pedig uralkodni fognak az eljövendő királyságban.

1„Máté úgy mutatja be az Urat mint királyt; Márk úgy mint szolgát vagy rabszolgát; Lukács úgy mint embert vagy papot Isten előtt; János pedig úgy mint Istent.” (Máté ev. utolsó magyarázata, bevezetés)

A keresztény élet titka a kereszt hordozása (Radu Gavriluț)

A teljes igeszolgálat PDF-ben: A keresztény élet titka a kereszt hordozása

Olvassuk: Ezékiel 47,1-10.

Itt azt mondja az ige, hogy a víz a templomból jött ki. A Bibliát olvasva kiderül, hogy mi a Szent Szellem temploma vagyunk. Az oltár helyéről jött ki a víz, és ahogy ez a férfi mért újabb ezer singet, a víz egyre nagyobb lett, végül mély folyóvá lett, és már nem lehetett átmenni rajta. Mi a Szent Szellem temploma vagyunk, és Krisztus élete bennünk van. Ez az élet, amely bennünk van, egyféleképpen szabadulhat ki: ha az énünk félre lesz téve. Ha az énünk nincs félretéve, akkor a szép szavaink, az erkölcsös magatartásunk mind hiábavalók. Mert ott van az énünk.
Beszélgettem a napokban egy fiatal testvérrel, akinek valami kellemetlenségei voltak valakivel, aki nem keresztény, és azt mondtam neki: Nekünk Krisztust kell bemutatnunk minden körülmények között. Azt értem ez alatt, hogy az énünket félre kell tenni, mert ha mi magunk nem vagyunk félretéve, akkor az emberek nem láthatják meg a bennünk levő életet. Elbeszélgettem ezzel a fiatal testvérrel. De amikor ismét találkozott azzal az illetővel, megint ugyanaz történt: mentegette magát, igazolta magát, és nem tudta az Úr kezébe letenni a dolgokat.
Most csak egy igehelyet említek, de ha megkeresitek az utalásokat, máshol is ott van a kereszt az igében. Máté 16,24-28: „Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és úgy kövessen engem. Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkében pedig kárt vall? Vajon milyen váltságot adhat az ember az ő lelkéért? Mert eljön majd az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében az ő angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek cselekedete szerint. Bizony mondom nektek, az itt állók között vannak némelyek, akik nem ízlelik meg a halált, míg meg nem látták eljönni az Emberfiát az ő országában.”
Itt azt olvassuk: „Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” Szeretnék néhány gyakorlati dolgot említeni, mit jelent hordozni a keresztet. Az egyik leggyakoribb, ami keresztényekkel történik, hogy félreértik őket. És mikor félreértenek, hajlamos vagy magyarázkodni. Magyarázkodsz, nem akarod, hogy az embereknek rossz véleményük legyen rólad. De mikor magyarázkodni akarsz, akkor nem teszel egyebet, mint, hogy nem hordozod a keresztet. Tedd az Úr kezébe! Hagyd, hogy félreértsenek! Mert Ő hozza világosságra a te igazadat, de a maga idejében, nem amikor mi akarjuk. Megvan a lehetőséged, hogy igazold magad, hogy magyarázkodj? Ne tedd! Hagyd a dolgokat az Úr kezében.

A másik, ami nagyon gyakran megtörténik, hogy amikor valamilyen nehéz helyzetben vagyunk, áldás származik abból, ha a dolgok hátterében felismerjük az Úr kezét, és meglátjuk azt, hogy az események nem véletlenszerűen történnek. De ha harcolunk a körülményekkel, hogy megváltoztassuk azokat; ha próbálkozunk, hogy változtassunk a dolgok állásán; amikor pedig kellemetlenségek érnek, elégedetlenkedünk, zúgolódunk, és úgy érezzük, hogy becsapnak és megkárosítanak minket, ez azt jelenti, hogy nem hordozzuk a keresztet.

Van két nagyon érdekes dolog. Az egyik, hogy könnyen hálát tudunk adni az Úrnak a kegyelemért, amit kaptunk; a drága vérért, amely eltörölte a bűneinket; Krisztusért, a Megváltóért. Ha ezt tesszük, ez nem sokba kerül nekünk. De amikor olyan körülmények jönnek, amelyekre nem számítunk, ha elhúzódó nehéz helyzetek következnek be, és mi ezekben a helyzetekben teljes szívből azt tudjuk mondani: „Uram, elfogadom ezt a helyzetet a Te kezedből, elfogadom ezeket az életkörülményeket a Te kezedből!”, akkor, ha így jártunk el, meglátjuk, hogy valami történik velünk: az élet elkezd kiáradni belőlünk. De ha elégedetlenek leszünk azokkal a helyzetekkel, amelyeket az Úr megenged az életünkben, akkor azt látjuk, hogy nincs növekedés az életünkben. És az Úr úgy munkálkodik, hogy megvannak mindnyájunk számára azok a megmagyarázhatatlan helyzetek, amelyeket az Úr megenged. Nincs magyarázat. Miért engeded ezt meg? Azért, mert meg akar tanítani arra, hogy hálát adjunk Neki, és a hálaadásunk olyan legyen, mint az áldozat. Ez a fajta hálaadás tehát kerül valamibe, ezért árat kell fizetnünk. És így az Úr megdicsőül, és ez Őt megelégíti.
Ha viszont nem így járunk el, akkor azt fogjuk látni, hogy bármilyen kellemetlenség jön az életünkben, minket minden lesújt, és mindig elégedetlenek leszünk azzal, ahogyan az Úr bánik velünk. Ha panaszkodunk másokra, és azt nézzük, hogy mások mit csinálnak, akkor nem hordozzuk a keresztet. Az Úr azt mondja, hogy ha valakinek panasza van a másikra, tehát van okunk, hogy valakire panaszkodjunk, akkor egy dolgot tehetünk: hogy megbocsátunk. Ha panaszkodunk másokra, akkor nem hordozzuk a keresztet. És aki nem hordozza a keresztet, az kicsi, gyenge ember marad.
Nemrégiben, amikor Hollandiában voltam, beszélgettem egy testvérrel. Könnyes szemmel megölelt, nagyon kedves, barátságos volt, és hiszem, hogy valóban örült annak, hogy találkoztunk. Egy későbbi alkalommal megkértem őt, hogy látogasson meg egy bizonyos testvért. De amikor ennek a testvérnek a nevét kimondtam, láttam, hogy az arca elváltozik. Láttam, hogy háborog, és elkezdett felemlíteni bizonyos dolgokat. Mikor ezt láttam, azt gondoltam: Ennek az embernek meg kell tanulnia, mit jelent a kereszt. Lehetsz kedves, barátságos, lehet sok természetes jó tulajdonságod, de az éned nyomorúságos. Az énünk nyomorúságos. És ha nem tanulom meg azt, hogy a kereszt munkálkodjon, és elfogadjak mindent; hogy megnyíljanak a szemeim, hogy lássak; hogy meglássam azt, hogy a dolgok hátterében ott van az Úr; ha ezt nem látom meg, akkor kicsi ember maradok. Egy olyan ember, aki semmit nem tud.

Hogyan tud a bennünk levő élet kiáradni, és folyni mások felé? Hogyan áradhat ki, hogy gyógyulást hozzon? Ahol ez a víz folyt, minden meggyógyult, megjelent az élet, fák növekedtek, és gyümölcs termett. De ahhoz, hogy ez az élet megmutatkozzon, az egyetlen út az, hogy az Úr ezekben a ránk szabott helyzetekben, amelyeken keresztülvisz bennünket, elkezd mérni újabb ezer singet. Jön egy helyzet az életedben. Mit teszel? Elfogadod az Úr kezéből? Vagy hadakozol a helyzet ellen?
A kereszt nem népszerű dolog. Ott, Hollandiában voltam egy helyen, ahol valaki prédikált. Nem mondtam véleményt a dolgokról, hanem egy ottani testvér mondta ezt nekem: „Testvér, itt Hollandiában úgy van, hogy ha embereket akarsz megnyerni, akkor nem kell a keresztet és a bűnt emlegetni. De ahogy elkezdesz a keresztről beszélni, ahogy próbálsz szólni valakinek néhány szót, hogy helyreigazítsd, azonnal előbújik az én az ő utálatos formájában.” „Ha valaki nem veszi fel az ő keresztjét és nem jön Énutánam, nem lehet az Én tanítványom.” Járhatunk a gyülekezetbe, ameddig akarunk, tehetünk sok jó dolgot, de az egyetlen út, hogy előre haladjunk, és az élet kiáradjon belőlünk, és a körülöttünk levőket megérintse ez az élet, az, hogy megértsük, hogy hordoznunk kell a keresztet minden nap.

A kereszt hordozása az út, amely által felszabadul az élet, amely bennünk van. Ez az élet itt van mindnyájunkban. És ez nem úgy van, hogy akinek nagyobb a tudománya, abban nagyobb, több az élet. Nem. Az élet ott mutatkozik meg, ahol jelen van a halál. És ha a mindennapi dolgokban megtanuljuk, hogy lemondjunk az énünkről, megtanuljuk, hogy szeressük az ellenségeinket, megtanuljuk, hogy áldjuk azokat, akik minket átkoznak (nem is nagyon találkozunk ilyen megátalkodott emberrel, hogy valaki átkozódik); hogy áldjuk, hogy hangos szóval imádkozzunk: „Uram, áldd meg ezeket az embereket!” Ez az út. Hogy lemondjunk a vélekedéseinkről, meggyőződéseinkről, ez a kereszt hordozása. Ha azt mondod, „Az én elképzeléseim a legjobbak! Semmiképpen nem adom fel ezeket!”, az semmi másról nem szól, mint hogy az életedben az éned az, aki uralkodik.
Én úgy látom, hogy ezek nagyon gyakorlatias dolgok. Elkeserített, mikor ezzel a testvérrel beszéltem, és láttam, hogy nem tudja elfogadni ezt. Nem tudta azt mondani: „Testvér, elfogadom ezeket a helyzeteket, félre akarom tenni az énemet, azt akarom, hogy az Úr láthatóvá váljék rajtam keresztül.” De addig, míg te nem vagy félreállítva, az Úr nem válik láthatóvá. Nem a mi szép szavaink mutatják meg Őt, hanem egyszerűen az élet, amely bennünk van.

Még egy dolgot említek. Olyan világosan láttam magam előtt, ahogy az Úr Jézus diadalmasan bevonult Jeruzsálembe egy szamárcsikó hátán, amelyiken még senki sem ült. És egészen biztos, hogy erről a szamárról nincs többé említés sehol. Az Úr használta, bevonult diadalmasan Jeruzsálembe, és azután tovább semmit sem tudunk róla. És arra gondoltam, hogy azokba a helyzetekbe is, amelyekben mi élünk, az Úr diadalmasan be akar vonulni; de ahhoz, hogy Ő diadalmasan tudjon bevonulni ezekbe, szüksége van egy szamárcsikóra. Nem könnyű egy olyan szamárra felülni, amelyiken még senki sem ült, mert azonnal ledob magáról. De úgy gondolom, hogy az Úrnak célja van velünk azokban a helyzetekben, amelyeken keresztülvisz bennünket. Azt akarja, hogy mi legyünk az a szamárcsikó, amelyik hordozza Őt, hogy a különböző élethelyzetekbe diadalmasan bevonulhasson. Itt nem nekünk kell előtérben lennünk, hogy „Lásd, milyen győzelmet adott nekem az Úr”. A győzelem az Úré, de Neki szüksége van egy szamárcsikóra, aki Őt hordozza, hogy diadalmasan bevonulhasson Jeruzsálembe. De mi van, ha Ő nem rendelkezik ilyen emberekkel, akik ezt elfogadják?
Az Úr korlátok közé helyez, belevisz minket bizonyos helyzetekbe egy bizonyos céllal. Nem azért teszi ezt, mert kedvét leli abban, hogy elkeserítsen bennünket, és tönkretegyen, hanem azért helyez oda, mert valamit el akar érni ezek által. Azt akarja, hogy mi legyünk az a teherhordozó, mint az a szamárcsikó, aki hordozza az Urat, aki nem rázza le magáról, hanem elfogadja. De ha Ő így bánik velünk, akkor mi tiltakozunk. Nem akarjuk ezt, mert veszítünk, elveszítjük a személyiségünket, mindent. Az Úr mégis azt akarja, hogy mi ilyen szamárcsikók legyünk. Győzedelmeskedni akar azokban a helyzetekben, amelyekben vagyunk, és ehhez mindig szüksége van ránk.
Érdekes ez a leírás, ahogy elküldte a tanítványokat, és azt mondta: „Menjetek, kössétek el, és ha megkérdeznek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége.” Eljön az idő, mikor az Úr használni akar minket is valamiképpen, ilyen értelemben. Sokszor találkoztam emberekkel, akik elégedetlenek voltak az összejövetelekkel, a testvérekkel, bárkivel, de ők nem voltak készek arra, hogy az Úr őket használja, és általuk vonuljon be diadalmasan arra a helyre. Ez nem a mi dolgunk. A mi dolgunk az, hogy elfogadjuk a helyzeteket, hogy a legkisebb dolgokban is megláthassuk az Úr kezét, elfogadjuk, és ezt tudjuk mondani: „Uram, elfogadom.” Amikor pedig az Úr megkapja azt, amit Ő el akart érni, meg vagyok győződve, hogy megszűnik a nyomás, megszűnnek a problémák – de addig, amíg egy csökönyös szamár vagy, aki nem fogadod el ha megzaboláznak, Ő mindaddig folytatja. És ez kegyelem, hogy Ő folytatja, és foglalkozik velünk. Azt akarja, hogy olyan emberek legyünk, akik hordozzuk Őt a győzelemben.
A győzelem az Úré. A szabadítás az Úré. Tudnunk kell azt, ha egy bizonyos helyzetben van győzelem, ez azért van, mert ott jelen van az Úr. Azt kívánom, hogy ezeket a gyakorlati dolgokat tudjuk megérteni, és olyan emberek legyünk, akik elfogadják a kereszt munkáját, elfogadják, hogy ők jelentéktelenek, elfogadják, hogy saját magukat megtagadják, hogy felvegyék a keresztet minden nap. És ilyen módon az élet elkezd kiáradni. Nagyon szomorú az, testvérek, hogy azokon a helyeken, ahol mi vagyunk a mindennapokban, ott nagyon kevés meggyógyult ember van. Kevesen vannak, akiket megérintett az életünk. Mi azt szeretnénk, ha a szavaink érintenék meg őket, hogy evangelizáljunk, de mindezt meggátolja az, hogy az élet nem árad ki belőlünk.

A Máté 5-ből olvasok még egy igét. 11-12: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben, mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak.”
Másként is lehet viszonyulni, megharagudhatunk, érezhetjük úgy, hogy üldöznek, sértve érezzük magunkat, és imádkozunk. De az Úr azt mondja: „örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben!” Ez a normális hozzáállás: örüljetek és örvendezzetek! Testvérek, a keresztény élet titka a kereszt hordozása. Ez a titok. Mert ha a keresztet nem hordozzuk, lesznek olyan helyzetek, mikor megjelenik bennünk az ellenszegülés, az elégedetlenség, a zúgolódás és mindenféle hasonló dolog. És mindez nem egyéb, minthogy szeretjük saját magunkat. Minél inkább megtanulunk veszíteni, annál többet nyerünk. Ha nem tanulunk meg veszíteni nem fogunk nyerni sem. Az Úr munkálkodjon az életünkben, hogy a kereszthordozás valósággá legyen. Ámen.

Krisztus a mi dicsőségünk (Dana Congdon)

 

Magyar felirat bekapcsolható jobboldalt alul.

Eredeti: https://www.youtube.com/watch?v=_h89oXbh9IQ

Ez az üzenet 2019. okt. 24-én hangzott el az Egyesült Államokban, az idei, Harvey Cedarsban megrendezett konferencián.

Dana Congdon 2. Korinthusi levélen alapuló szolgálatának főbb pontjai:
• Új teremtés vagyunk Krisztusban
• Ebben az új teremtésben való élet kulcsa nem más, mint annak megértése, mit jelent cserépedénynek lenni.
• Szenvedés – vigasztalás, mit jelent vigasztalónak lenni?
• Pál apostol élete – Pál, az építőmester, Krisztus követe, Krisztus jó illata, a vigasztaló.
• Átformálódás Krisztus képének hasonlatosságára.
• Embernek lenni gyengeség?
• Hibázások – Isten győzelemre vezet ezek által is.
• Pál bizonyságtétele végleg leszámol azzal a hamis és torz képpel, hogy egy jó kereszténynek milyennek kellene lennie.