Az Ő öröksége dicsőségének gazdagsága a szentekben (T. Austin-Sparks)

PDF: Austin-Sparks_Az_O_oroksege_dicsosegenek_gazdagsaga_a_szentekben

És világosodjanak meg a ti értelmetek szemei, hogy megtudjátok (…), mi az ő öröksége dicsőségének gazdagsága a szentekben” (Ef 1,18 – Kecskeméthy ford.).

Látni fogjuk, hogy ez csak egy része az apostol hívőkért való imádságának: hogy megvilágosodjanak a szemeik, hogy megismerjék az Ő öröksége dicsőségének gazdagságát a szentekben. Egyetlen gondolatot szeretnék ezúttal megosztani egy általam nagyon lényegesnek érzett dologgal kapcsolatban.

Először is, idézzük fel, mire vetül az egész efezusi levél nézőpontja; és számos kis részletet találunk a levélben, amelyből kiderül, hogy ez nem más, mint „az ő öröksége dicsőségének gazdagsága a szentekben” (1,18); „az Ő dicsőségének magasztalására” (1,14); „az Ő dicsőségének gazdagsága” (3,16); „Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben a gyülekezetet” (5,27).

Megfigyeltétek, hogy ezek a részletek milyen irányba mutatnak? Háromszor említik az Ő örökségét, az Ő dicsőségét; majd pedig, hogy „dicsőséges gyülekezetet állítson Maga elé”. Az egész levél nézőpontja az Úr felé irányul. Akik ismeritek ezt a levelet, tudjátok, hogy ez a teljesség és a befejezettség levele. És a teljességben és a befejezettségben minden az Úrért van, ezért olvassuk ezt a mindent átfogó igét: „Neki legyen dicsőség a gyülekezetben” (3,21).

Ez pedig valami sokkalta hatalmasabbat jelent, mint amit a felszínen látunk. Ha ezt a gondolatot szem előtt tartva ásunk mélyre a múltban, azt fogjuk látni, hogy ez a gondolat ellentétes az egész történelemmel. Nem hiszem, hogy lenne bárki, aki azt állítaná, hogy a világ történelme, amint azt ismerjük, valami nagyon vidám történet lenne. Tudjuk, hogy az Ószövetség a világ szerencsétlen, szomorú helyzetének történetét írja le, és azt is tudjuk, hogy az Újszövetség pedig csak kezeli ezt a helyzetet. A világunk története nagy vonalakban a bűn, a gonoszság és a szenvedés története, és minél jobban öregszik a világ, annál rosszabbá válik. Nem hiszem, hogy ez pesszimizmus lenne a részemről. Minél többet tudunk és hallunk erről a világról, annál reménytelenebbnek érezzük. Kérdezzük csak meg a politikusokat, mit gondolnak erről! Szóval, azt hiszem, szükségtelen amellett érvelnünk, hogy nem túlságosan boldog világ ez. De miért ilyen? Hogyan kezdődött ez az egész? Mindig föltesszük ezt a kérdést.

Ismeritek a kisfiút, akit jól elnadrágolt az apja. A fájós helyet tapogatva ezt kérdezte: „A te édesapád is ezt tette veled?” „Igen, az én édesapám is ezt tette”, felelte az apja. „És az ő édesapja is ezt tette ővele?” „Igen, az édesapám apja is pontosan ezt tette”, felelt ismét az apa. A kisfiú megvakarta a fejét, és így szólt: „Szeretném tudni, ki kezdte ezt az egészet!” Mi is a világban lévő nyomorúságról kérdezzük: „Kitől indult ki? Hogyan kezdődött ez az egész?” Nagyon világos válasz van erre.

Isten az embert saját Magának alkotta, és a világot is Önmagának teremtette. Az volt a szándéka, hogy minden Őhozzá jusson vissza, az ember azonban kinyújtotta a kezét, hogy magának vegye el. Az ember az egész rendet megfordította. Ahelyett, hogy mindent Isten számára tartott volna meg, arra törekedett, hogy mindent magának szerezzen meg. Ez a világ szelleme, és ez az emberi természet. Ez vált az ember természetévé, hogy megpróbáljon mindent magához húzni, és ezért istentelenség a kapzsiság. Az ember meglátta, és az ember elvette – ez a törvénye az emberi természetnek és az egész teremtésnek. Ez az élet önmaga felé irányultságának története. Az én vált immár céllá Isten helyett, és mind jól tudjuk, hogy így vagy úgy, de ez igaz ránk nézve. Telhetetlenség, féltékenység, irigység és társai mind-mind nem más, mint ennek a törvénynek a működése az emberi természetben. A világ problémáinak jelentős része amiatt van, hogy akinek nincs, annak nincs meg az, amije megvan annak, akinek van! Egyszerűbben fogalmazva: „Neked van valamid, ami nekem nincsen, de meg fogom szerezni!” Vajon nem ez a gyökere oly sok bajnak a világban? Ez az én felé húzás, az élet önnön magunk felé való irányultsága.

Ez pedig mindig az előrehaladás, a növekedés leállásában nyilvánult meg, ezt láthatjuk végig az Ószövetségben. Amikor az ember egy lépést is tett úgy, hogy azt mondta: „Az legyen, amit mi akarunk!(pl. 1Sám 8,19), valami történt, és a növekedésük megállt. Éppen most volt ennek a demonstrációja. Amikor az emberek azt mondták: „Építsünk magunknak tornyot, hogy elérjen az égig”, valójában azt fejezték ki: „A jövőben nem fogunk bízni Istenben. Megtaláljuk a módját, hogy legyőzzünk bármilyen özönvizet, ami csak jöhet” – és tudjuk, mi történt a Bábel tornyánál. Megtorpant az előrehaladás a világban.

A törvény a következő: valahányszor önmagunk felé próbálunk húzni, meghiúsítjuk Isten tervét az életünkben. A szellemi előrehaladás legnagyobb ellensége az én.

Tudjuk, hogy Izrael népe kétszer próbált a Jordánon átkelni és az Ígéret földjére bejutni. Az első kísérlet megrázó kudarcba fulladt, és véget vetett az előrehaladásuknak. Az a nemzedék egy tapodtat sem tett előre, sőt, visszafordult, és elhullott a pusztában. A növekedésük megállt, és ha megvizsgáljuk, miért, láthatjuk, hogy azért, mert az én volt a fő vezérlőelvük. Amikor meghallották a nagy, fallal kerített városokról és az ide-oda sétálgató óriásokról szóló jelentést, csak saját magukat látták, és azt, hogy őket hogyan fogja ez érinteni. Azt mondták: „Ez a föld fölemészti lakóit, és mi olyanok voltunk, mint a sáskák azoknak az embereknek a szemében. Ha átkelünk oda, fölfalnak minket.” Látjátok, az én irányította az egészet, az Úr pedig azt mondta: „Nem mehettek tovább”.

Miért volt az, hogy a második generáció sikeres volt, amikor másodszorra átkeltek? Mert hallgattak Józsuéra és Kálebre, aki azt mondta: „Ha kedve telik bennünk az Úrnak, bevisz minket az Úr ebbe az országba és nekünk adja azt” (4Móz 14,8). Semmi sem számít, ha amit teszünk, az Úr érdekét szolgálja! Ha ez az Úr jótetszésére van, annál rosszabb az óriásoknak és a fallal körülvett városoknak! Átkeltek tehát, és győzelemről győzelemre haladtak. Amikor valami az Úrért van, akkor ott élet árad ki és előrehaladás történik. Bár az Úr vágya az, hogy népének gazdag öröksége legyen, a saját örökségükbe való bejutásuk azon múlik, hogy az Úr bejut-e az Övébe.

Vegyünk erre egy kis illusztrációt. Ismeritek jól, hogy a Biblia mit tanít a tizedről, azaz mindennek az egytized részéről. Az Úr megparancsolta, hogy a nép adja Neki minden gyarapodásának tizedrészét, de ezt a tizedet sosem tekintették úgy, mint valamit önmagában. Azt hiszem, egyesek úgy vélekednek, hogy ha egy tizedet az Úrnak adnak, akkor a többivel azt csinálhatják, amit csak akarnak, de nem ezt jelenti a tized a Bibliában. Amikor a bibliai ember elhozta a tizedét az Úrnak, így szólt: „Uram, ez annak a jele, hogy az egész a Tiéd, nem csak az egytized, hanem mind a tíz tized. Ez csak foglalója annak, hogy az egész az Úr számára van.” És amikor ez így volt, Istené volt az Ő népe. Isten mindent Magának alkotott, és amikor ezt a törvényt betartották, nagy áldás szállt a népre.

Ismerjük azt a megrázó kis könyvet az Ószövetség végén, Malakiás próféta könyvét. Az emberek éjt nappallá téve fáradoztak, de a munkájuk hiábavalónak bizonyult. Nagy betakarításra számítottak, de csak nagyon kicsi lett belőle. Azt mondja, hogy lyukas zsákokba tették a pénzüket, és amikor jöttek, hogy munkájuk gyümölcsét keressék, semmit sem találtak. Emlékeztek, mi erre a gyógyír? Az Úr azt mondta: „Hozzátok el az egész tizedet a kincstár házába (…) és próbáljatok csak meg engem ezzel (…), nem nyitom-e meg nektek az égnek ablakrácsait, hogy kiöntsek nektek áldást az elégnél is többet” (Malakiás 3,10, IMIT ford.). „Önmagatoknak éltetek és dolgoztatok. Az életeteket a magatok hasznára éltétek. Minden a rossz irányban zajlott. Most forduljatok meg, és engedjétek, hogy minden az Úrért legyen, és akkor felszabadulás és növekedés lesz az életetekben.”

Szövegrészünkhöz visszatérve: Az Úrnak befektetett tőkéje van az Ő népében, és befektetett tőkéje van a gyülekezetben. Befektetésének neve pedig: „az ő öröksége dicsőségének gazdagsága a szentekben”. Az Úr nagy örökséghez juthat bennünk az Ő kegyelme által. Azt mondja itt ebben a levélben, hogy nekünk örökkön örökké „az Ő kegyelme dicsőségének magasztalására” (1,6) kell lennünk, a kegyelem pedig nem más, mint befektetés. Ha a kegyelem az üdvösségünkben nyilvánul meg, akkor az Isten dicsőségét szolgálja. Ha Isten kegyelme a szenvedésben és a nehézségekben nyilvánul meg bennünk, akkor az is Isten dicsőségét szolgálja. Nehéz megértenünk, hogyan gazdagíthatjuk mi Istent, de akkor is, ha ez rejtély, az Ige azt mondja, hogy lehetséges. Istennek öröksége van az Ő népe életében.

Sok mindent szeretnék erről elmondani, de most arról beszélnék, hogy ezt az örökséget elvették Istentől, és az Isten Fia azért jött el ebbe a világba, hogy visszaváltsa ezt az örökséget. Példázatokat mondott erről az elvről, mint például a szántóföldben elrejtett kincsről szólót. Az ember megtalálta ezt a kincset, és elment, eladta mindenét, hogy megvehesse azt a szántóföldet azért, hogy megszerezhesse a kincset. A szántóföld a világ, a szántóföldben van pedig a gyülekezet, az Isten Fia pedig elhagyta a mennyei dicsőséget, hogy megszerezhesse ezt a kincset. Mindent föladott azért, hogy ezt az örökséget visszaszerezhesse Atyjának. Majd ott az igazgyöngy példázata, mely egy kereskedőről szól, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, eladja mindenét, hogy megszerezze azt a gyöngyöt. Ha bármit is tudunk a világi gyöngyhalászokról, tudhatjuk, hogy nagyon nehéz mesterség. Én láttam munka közben ezeket a gyöngyhalászokat, és hogy milyen szörnyű pusztítást végez ez a testükön. Nem is sokan érik meg az öregkort, és a testükön nyomot hagy a tenger, melyben állandóan dolgoznak. Nagyon drága dolog gyöngyöt találni, és Isten Fiának mindenébe került, hogy megtalálja ezt a nagy értékű gyöngyöt. Ezek a kiválasztottak, akikben Istennek az öröksége van. Még sokkal több minden van erről az Újszövetségben, de hadd térjek a lényegre és fejezzem be ezzel.

Az Úr áldása az életünkben ettől az egy dologtól függ. Vegyük például a megválaszolt imádságot. Imádságaink közül hány van megválaszolt? Milyen sok mindent kell az Úrnak visszatartania tőlünk! Miért van ez így? Mert ez megy: „Uram, áldj meg engem! Uram, én ezt szeretném. Uram, én oda akarok menni. Uram, én ezt vagy azt nem szeretném. Ó, Uram, áldj meg!” És ennek sokféle alkalmazása van, az Úr pedig hallgat. Lehet, hogy valami egészen komoly dologról van szó, mint például valakinek a megtérése. Nagyon aggódunk annak az illetőnek az üdvössége miatt, és azt mondjuk: „Ó, Uram, szeretném, ha megmentenéd azt az embert”. Az Úr pedig vár, és semmi nem történik. Rossz irányt követtünk. Így kellene lennie: „Ó, Uram, nekem nem számít más, csak Te kapjál dicsőséget annak az embernek a megtérése által. Uram, nekem nem számít, hogy én odamegyek-e vagy sem, csak az, hogy Neked mi számít! Odamegyek vagy nem megyek oda, ahogy Neked tetszik. Uram, az életemet minden részletében ez a törvény irányítsa: Mit nyersz belőle Te?” Az a lényeg, hogy az Úr megdicsőüljön, akár élet, akár halál által.

Látjátok, ez mindennek a fordítottja. Saját magunkért van valami? Még a szellemi áldásokat is – magunknak akarjuk? Ha minden az Úrért van, akkor Ő szabad. Szabad a keze, hogy nekünk adja az áldást, ha az egyedül az Ő dicsőségére van, de próbára tehet bennünket ebben. Mondhatjuk: „Igen, az Úr akarata, úgy gondolom, ez az Úr akarata – és ez éppen az, amit én is akarok!” Hiszen oly gyakran az Úr akarata az, amit mi is akarunk.

Látjátok az áldásnak ezt az alapelvét? Mit terveztünk tenni? Hova terveztünk menni? Valóban odamentünk-e az Úrhoz, és mondtuk: „Uram, nem akarok menni, hacsak nem a Te számodra lesz benne valami. Uram, nekem ez a dolog nem kell, hacsak nem fogsz belőle Te nyerni valamit.” Ez „az Ő öröksége a szentekben”! Mennyire helytelen, ha mindig arra törekszünk, hogy magunkhoz vonjuk a dolgokat! Vannak, akik mindig megpróbálják magukra vonni a figyelmet, és ennek érdekében bármilyen trükkre képesek, de mindez az Úr ellenére van. Azt hiszem, leckét tanultam meg ebben, és azt hiszem, felfedeztem valamit. Komolyan kerestem, hogy megtudjam, hogyan lehet az Úr szabad az életemben, és úgy hiszem, ezt mondta: „Akkor leszek szabad, amikor te magad félreállsz az útból. Magadnak akarod ezt, vagy Nekem akarod?” Tudjátok, ez a kérdés nagyon megvizsgál. De pontosan minden szellemi előrehaladás középpontjába vezet.

Nyissa fel az Úr a szemünket, hogy meglássuk az Ő öröksége dicsőségének gazdagságát a szentekben!

Eredeti: http://www.austin-sparks.net/english/006505.html

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s