Teljes szöveg, PDF: Quickening_the_Mortal_Body-HU
részlet:
„Ha pedig Annak Szelleme, Aki életre keltette Jézust a halottak közül, bennetek lakozik, akkor az, Aki életre keltette Krisztus Jézust, megeleveníti a ti halandó testeteket is a bennetek lak(oz)ó Szellem által” (Róma 8,11 – Vida).
Erőteljesen megoszlanak a vélemények arról, mit is jelent a fönti igeversben szereplő ígéret. Valami olyan kiváltságra vonatkozik vajon, amelyet Isten gyermekei már most, földi testükben is élvezhetnek? Vagy pedig arra a feltámadásra utal, amelyik azután fog megtörténni, hogy letettük „halandó testünket”? Sokfelé fölmerül ez a kérdés mostanában, ami azt jelzi, hogy Isten népét ugyancsak foglalkoztatja; ez pedig arra enged következtetni, hogy Isten Szelleme (természetesen valamilyen speciális és fontos okból kifolyólag) csak napjainkban irányít különös figyelmet erre az igeversre. Ezért kétségtelenül hasznunkra válik, ha a lehető legnagyobb gondossággal és alapossággal megvizsgáljuk, úgy, hogy közben teljes mértékben ugyanennek a Szellemnek a vezetésére és megvilágosító munkájára hagyatkozunk.
1. Hogy az Ige a „halandó” szót használja az ígéretben szereplő testekre, a szerző számára már önmagában elegendő bizonyítékot szolgáltat arra, hogy itt nem a holt szentek jövőbeni feltámadásáról, hanem halandó testük jelenlegi kiváltságáról van szó. A test, melyben a szentek az Úr visszajövetelekor föl fognak támadni, nem „halandó” test, sem pedig azok nem halandók, melyek a sírban vannak – azok ugyanis holt testek. Nem valószínű, hogy a „halandó” szót ebben a versben bármilyen egyéb célból használták volna, mint hogy megkülönböztessék a hivatkozott testeket az eltávozott szentek meghalt testétől, valamint a halhatatlan vagy „szellemi” testtől (1Kor 15,44), melyet a feltámadáskor kapunk. Mivel azonban ez az érv nem mindenki számára meggyőző, menjünk tovább. Sok bizonyíték áll ugyanis rendelkezésre ezzel a témával kapcsolatban, és ha mindet összegyűjtöttük, kétség sem merülhet föl a szakasz értelmezését illetően.
2. Nagyon meggyőző bizonyítékot kapunk továbbá, ha a „megeleveníti” szót megvizsgáljuk. Igen jelentőségteljes ez is; az Ige tudniillik sehol nem használja a fizikai feltámadás leírására. Nagyon helytelen is lenne ebben az összefüggésben. Hogy a Róma 8,11 célja nem az, hogy arról biztosítson minket (hívőket), hogy fel fogja támasztani halandó testünket, világosan kitűnik abból, hogy a „feltámaszt” kétszer is szerepel ugyanebben a versben, és amikor a halandó testünket érintő változásról ír, másik szót használ. Olyan kifejezéseket olvasunk itt, mint hogy „feltámasztotta Jézust a halottak közül”, és „aki feltámasztotta Krisztust a halottak közül, (adott feltételekkel) megeleveníti a ti halandó testeteket is”. Bizonyos tehát, hogy a halandó test megelevenítése, amelyre a vers utal, a Krisztus feltámasztásától eltérőtermészetű isteni művelet. (…)
Mindezen szakaszok vizsgálatából a következők derülnek ki: Elsősorban, hogy a „megelevenít” szót tág értelemben használja az Ige az életerő bármiféle megújítására vagy annak átadására; másodsorban, hogy soha nem használja a test feltámadására. A fizikai feltámadásról éppenséggel mindig úgy beszél, mint a test lecseréléséről, és soha nem úgy, mint „megelevenítéséről”.
Az egész téma végkövetkeztetése tehát, hogy a Róma 8,11-ben szereplő „megeleveníti halandó testeteket is” kifejezés annak biztosítékát fejezi ki, hogy az élet Szellemét magukban hordozó szentek bátran számíthatnak halandó testük életerejének természetfölötti megerősítésére, megújítására, felerősítésére vagy megnövelésére; annak ideje pedig, amikor ezt a megígért megelevenítést megtapasztalhatjuk, akkor van, amikor a Szellem él abban a testben.
Ez a következtetés nagyon örvendetes kell, hogy legyen napjaink szentjei számára, akik egyre jobban ki vannak téve fizikai veszélyeknek és betegségeknek. A szakasz azon magyarázata, mely szerint az ígéret csak a hívő jövőbeni feltámadására vonatkozik, megfosztja ezt a részt attól az értékétől, melyet tartalmazni hivatott; hiszen a feltámadás ígérete és az új test ajándéka sok igevers alapján bizonyos. Továbbá nincs is semmilyen „ha” azzal kapcsolatban, hogy minden szent fel fog-e támadni. Minden holt szent fel fog támadni, az élők pedig egy szempillantás alatt elváltoznak az utolsó trombita hangjára; „mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk”. A halandó test megelevenítésére tett ígéret azonban feltételes, annak Szelleme bent lakozásától függ, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül; és nem állíthatjuk határozottan, hogy az Ő Szelleme minden hívőben benne lakozik (azaz, folyamatosan benne marad).
Világosan látható, nagy különbség van aközött, hogy valaki hisz abban, „aki feltámasztotta a mi Urunkat a Jézust a halálból” (Róm 4,24), és aközött, hogy valakiben ott lakozik „annak Szelleme, aki feltámasztotta Jézust a halálból” (Róm 8,11). Az előbbitől függ a megigazulásunk, az örök élet mostani ajándéka, valamint a „szellemi”, halhatatlan test jövőbeni ajándéka. Az utóbbitól függ a mostani, „halandó” testünk megelevenítése, amikor arra szükség mutatkozik.
A halandó test megelevenítésének ígéretére nagyon nagy szükségünk van, hogy ellen tudjunk állni a halál erejét birtokló szörnyeteg egyre erősödő hatalmának, és hogy Istennek odaszentelt, Őt szolgáló életet éljünk ezekben az utolsó napokban. Nagy a veszélye, hogy sok szent csak akkor fog ráeszmélni a „halandó testük” számára elérhető áldásokra, amikor már mindörökre maguk mögött hagyták azt a testet.
Még valami. Ne elégedjünk meg annyival, hogy megértettük az Igének ezt a tanítását, hanem, miután bizonyosságot nyertünk, törekedjünk megtapasztalni annak Szellemének bennünk lakozó jelenlétét, aki feltámasztotta a mi Urunkat, Jézust a halálból. Ezért „teljesedjetek be Szellemmel”. Hogyan, milyen irányban keressük ezt a megtapasztalást? Mi szükséges ahhoz, hogy a Szellem bizonyosan bennünk lakozzon? Ezek elsőrendű fontosságú kérdések. Bizonyos, hogy az ebben a levélben a halandó testünk és annak tagjai használatára vonatkozó figyelmeztetések és az ezeknek való engedelmesség irányában kell keresnünk a megtapasztalást. Felelősséggel tartozunk azért, hogy minek adjuk át a testünket és a tagjainkat. Isten gyermeke, ha akarja, átadhatja magát Istennek, és átadhatja testi tagjait az igazságosság eszközeiként Isten számára (Róm 6,13); vagy pedig átadhatja tagjait régi természete szolgálatára, amely nincs alávetve Isten törvényének, nem is képes rá. A halandó testnek ez a két lehetséges választása oly távol áll egymástól, hogy óriási különbségnek kell lennie a következmények között. Ennek témájába most nem megyünk bele, elegendő most annyit mondanunk, hogy bátran számíthatunk arra, hogy Isten Szelleme birtokba veszi azok testét, akik teljesen eltávolodtak a bűn szolgálatától, és átadták magukat Istennek, és lakhelyévé tették magukat; másfelől pedig ugyanilyen biztosak lehetünk abban, hogy nem fog olyanok testében lakozni, akik a bűnt szolgálják. „Kérlek azért titeket, testvéreim, Isten irgalmára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul. Ez a ti okos istentiszteletetek. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el az elmétek megújulása által, hogy megítélhessétek, mi Isten jó, kedves és tökéletes akarata” (Róm 12,1-2, RVK).
Tovább a teljes szövegre, PDF:
Hitünk célja 