Krisztus bennetek a dicsőség reménysége – 3. rész (John Saunders)

ENG – HUN
John Saunders folytatja a megkezdett témát, többek között a következő kérdésekre adott válaszokkal: Hogyan lehet legyőzni a legnagyobb ellenségünket, az ént? Miért kaptuk a Szent Szellemet? Mit jelent Szellemtől és víztől születni, és hogyan kapcsolódik ez Isten királyságához? Tudott-e Péter a vízen járni? És mi vajon tudunk-e?
(Elhangzott 1995-ben Margittán, eredetileg román tolmácsolással.)

 

Reklámok

Szellemi módon meglátni az Urat – T. Austin-Sparks

Forrás: T. Austin-Sparks: The Meaning of the Fire

Istennek ez a nagyszerű terve – hogy megismertesse Magát velünk, hogy megértsük, meglássuk, megérezzük Őt – a jelenlegi üdvkorszakban a megpróbáltatás és a szenvedés tüzét tette szükségessé szentjei között. Lehet, hogy nem újdonság nektek, amit mondani akarok, de nekünk és az Úr egész népének elengedhetetlenül fontos tudatában lennünk annak, hogy velünk kapcsolatban az Úr semmi egyébre nem törekszik, mint hogy Önmagát egyre nagyobb mértékben kinyilatkoztassa, hogy egyre inkább megmutatkozzon az idő és az örökkévalóság számára egyaránt.

Isten legfőbb munkája, amit végez, hogy kijelenti Magát, ez azonban egyedül csakis szellemi módon és szellemi eszközökkel lehetséges. Isten nem jelenik meg senkinek, és nem is lehet megismerni máshogyan, csakis szellemi úton. Nincs senki olyan köztünk, aki ismeri az Úr Jézust, de ezt az ismeretet valami más úton szerezte. Jézust nem ismerhetjük kézzelfogható, természetes módon, test szerint. Szellemi módon ismertük meg Őt, és az Ő ismeretének minden további mértéke is szellemi, alapvető lényegét tekintve szellemi, és nem lehet Istent semmilyen más módon megismerni. Az Urat nem lehet semmilyen más módon láthatóvá tenni.

Létezik az a titokzatos, különös, megmagyarázhatatlan valami, az a bizonyos plusz, ami az Úr. Úgy értem, ami nem tanítás. Lehet nagyon sok tanítás, tökéletesen tiszta és igaz tanítás, az igazság nagyszerű teljessége, és mégis hiányzik belőle az a valami, az a bizonyos plusz, az a titokzatos összetevő, amely nélkül a tanítás puszta igazság marad, egy óriási igazság-csokor, de nem jutunk vele semmire. Teljesen befogadtuk, mégsem épültünk belőle semmit; semmit nem mozdított meg bennünk. Tehát ez a valami egyáltalán nem egy objektív dolog, olyan értelemben, hogy hogyan közlik az igazságot, adják át a tanítást vagy magyaráznak tantételeket. Nem az Úrért, az Úr nevében végzett munkáról van itt szó, azokról a dolgokról, amelyeket teszünk – ideértve még azt is, hogy másokat az Úrhoz vezetünk, vagy legyen ez bármilyen odaszánás, tevékenység vagy munka. Nem az, hogy valamit megalapozunk vagy felépítünk az Úrért, ahhoz hasonlóan, ahogy valamilyen más intézményt építenénk fel a világban, és elneveznénk valahogyan; nem erről van szó. Ezek lehetnek ugyan eszközök, de ha nincs ott az a bizonyos plusz, az a titokzatos valami, ha ez csak valami objektív, pusztán önmagában álló dolog, akkor az örökkévaló érték tekintetében sikertelen. Az a valami, az a bizonyos plusz ugyanis az Úr.

Az Úr nekünk adatott, és minden tanítás és igazság, amelyben nincs benne az Úr, amely nem közli, adja át Magát az Urat – tehát minden ismeret, igazság és tanítás vagy tan, bármennyire helyes is legyen a maga helyén, ha nem hordozza magában és nem adja át az Urat, és azokat, akik élők, akik fogékonyak, akik nyitottak, akik készek, nem indítja arra, hogy azt mondják: Igen, a hirdetett Ige jó volt, és Maga az Úr jött elém az Igében – ha ez a bizonyos plusz nincs benne, akkor az nem ért el semmit. Ha a munka bármilyen csekély részét, a tevékenységeket, az ügyeket bármennyire is a legtisztább indítékokkal, a legnagyobb hévvel és odaadással, teljes szívvel végezzük is, ha nem az a vége, hogy felismerjük, meglátjuk benne az Urat, hogy „igen, ez az Úr, ez Ő!” – ha nincs ott Ő az Igében, ha nem érintettük meg az Urat benne, akkor az semmit nem ért.

 

Krisztus bennetek a dicsőség reménysége – 2. rész (John Saunders)

Íme John Saunders sorozatának második része, melyben a megkezdett témát folytatja, például a következőkkel:
Mit jelent az, hogy “Krisztus bennetek”? Milyen erőforrások által élünk? Milyen munkát végez a Szent Szellem a hívőkben? Hogyan növekedhetünk az érett korra Krisztusban, és miért fontos ez? Ki a mi legnagyobb ellenségünk? (Nem az, akire gondolnánk!)

 

Krisztus bennetek a dicsőség reménysége, 1. rész – John Saunders

Az alábbi hangfelvétel 1995-ben készült Nagyváradon, eredetileg román tolmácsolással, amelyet – az Audacity nevű program segítségével – magyarral helyettesítettem. (Elnézést kérek a hibákért, remélhetőleg lesz folytatás, és azok már jobbak lesznek 🙂 Ide, a blogfelületre nem lehetett mp3-ként beilleszteni, ezért kellett a youtube formátum.)
Az eredeti felvétel a nagyváradi gyülekezet honlapján, ide kattintva érhető el.

 

 

Keresztények válása: Válóper vagy kereszt?

Részlet Roy Hession: Forgotten Factors (- an Aid to Deeper Repentance of the Forgotten Factors of Sexual Misbehavior) c. könyvéből.

A válást olyan könnyű elintézni manapság és társadalmilag annyira elfogadottá is vált, hogy sokak számára ez tűnik kézenfekvő megoldásnak, ha egy házaspár nem jön ki jól egymással. Néha már az első problémák jelére, anélkül, hogy megvárnák, a kérdést nem lehet-e valamilyen más megközelítésből rendezni, rohannak az ügyvédjükhöz, onnan pedig egyenes út vezet a válóperhez. Hogy mi szolgálná a gyerekeik javát, azon röviden elgondolkoznak ugyan, de gyakran ennyi is az egész. A köztük lévő ellentét annyira kibékíthetetlennek látszik, hogy még a gyerekek legfőbb érdekét is fel kell áldozni a szülők kívánságáért, hogy végre szabaduljanak egymástól, és mással újrakezdhessék. Az igazi ok nem mindig valami nagy horderejű dolog, hanem mindössze annyi, hogy az egyik következetesen nem hajlandó engedni a másiknak kisebb és jelentéktelen döntésekben; s még mélyebben: hogy legalább az egyik nem hajlandó őszintén bocsánatot kérni. A bocsánatkérés egyszerű szavainak hiánya már megszámlálhatatlan házasságot tett tönkre, végtelen nyomorúságot szerzett, és felmérhetetlen kárt okozott a gyerekeknek és fiataloknak ezekben a családokban. A válás mindig több bajt csinál, mint amennyit megold.

Talán a legaggasztóbb vonása mindennek, hogy a házassági fogadalom megtartásával kapcsolatos felelőtlen hozzáállás a hívő keresztények között is mennyire elterjedt. A Krisztusra hozott szégyen miatt ég az ember arca, és nem győz csodálkozni, milyen könnyed igyekezettel haladnak egyes párok a különválás felé, s hogy micsoda éretlenség és naivitás azt gondolni, hogy a problémáikra a válás bármilyen valódi megoldást adhat.

A dolgok ezen állását még szomorúbbá teszi, ha a felek elvileg ismerik, hogyan békélteti meg Isten az embert az emberrel és férjet a feleséggel ősidők óta: az Úr Jézus Krisztus keresztje által. Nem létezett soha ennél hatékonyabb megoldás a házassági problémákra, mint amit Jézus a keresztben kínál. Sajnos azonban nagyon kevesen mennek oda a kereszthez – talán mert megalázó ezt tenni, és a válóper sokkal könnyebb útnak látszik. Így lesz a kereszt az otthonok gyógyításának és a házasságok helyreállításának elfeledett tényezője.

Szögezzük le, hogy nincs egyetlen olyan házaspár sem, akik között ne lennének időnként nézeteltérések és véleménykülönbségek, legyenek látszólag bármennyire is kedvesek és istenfélők a házasfelek. Az Urat ez nem döbbenti meg, és nem is éri váratlanul. Ő mindössze azt akarja, hogy amikor egy ilyen helyzet felmerül, akkor a férj és a feleség ne a bíróságra (ilyen eshetőségnek föl sem lenne szabad merülnie köztük) menjen, hanem az Ő drága Fiának keresztjéhez, ahol oly könnyen leomlanak az akadályok, és a szívek újra eggyé válhatnak. Az Úr azt akarja, hogy mindketten jöjjenek a kereszthez, nem csak az életben egyszer, hanem újra és újra, ahogyan a helyzet megkívánja. Ha ismerünk olyan házaspárt, akik ismerik ezt a titkot, és oly szépen egyek az Úrban, és megkérdezzük őket a tapasztalataikról, bizonyosan azt mondanák, „A mi szeretetünk és egységünk? Az nem nekünk köszönhető, ha csak magunk lennénk, már rég szétmentünk volna. A szeretet és az egység Krisztus keresztje által jött; mert az Ő vérében erő van arra, hogy lemossa a bűnt és helyreállítsa a szeretetet.”

Krisztus keresztje tehát nem csak az ember Istennel való megbékélésének eszköze, hanem a két ember közötti megbékélésé is. Mert a bűn akadályt képez Isten és az ember között, az ember és ember között, és férj és feleség között. Az a mód pedig, ahogyan a kereszt megbékélést szerez két ember között, nem nagyon különbözik attól, ahogyan megbékélést szerez Isten és ember között.

Hogyan békül meg tehát az ember Istennel? Isten hosszú évszázadokon keresztül törekedett rá, hogy az ember megalázhassa magát és elismerje bűnét, hogy azután Isten megbocsáthasson neki, és helyreállíthassa a Maga számára. Több súlyos és komoly fegyelmezéssel élt Isten az emberi nemzetség életében, hogy elérje ezt a célt, de hiába: az ember nem akart megtörni – folyamatosan visszautasította, hogy elismerje bűnét, és visszatérjen az Úrhoz. Végül pedig Isten mintegy azt mondta: „Ha az ember nem törik meg, majd megtörök én. Ha az ember nem ismeri el a bűnét, majd én bűnné leszek és vállalom helyettük a bűn következményét.” És pontosan ez történt a kereszten; Isten Krisztusban vállalta a bűn következményét, az igaz a nem igazakért. Ez volt az az isteni terv, mely révén az embert Isten újra Magához vonhatta. És működött, úgy, mint ahogy addig semmi más nem volt képes működni. Mert valahányszor az ember igazán meglátja a keresztet, azt, hogy Isten viselte el az ő bűnének a következményét, az ember megtörik, meglágyul, önmaga végére ér, és felkiált: „Istenem, az az én helyem lett volna! Nem te vagy a bűnös, hanem én! Én vagyok a hibás, s Te szeretetből mégis megtetted!” És abban a pillanatban megbékélés van közöttük; az ember megalázza magát, Isten pedig megbocsát. Az Istenség megtört volta kiváltotta a teremtmény megtörtségét!

Teljesen hasonló módon hat az Úr Jézus keresztje két ember megbékélésére egymással – és itt most különösen a férjre és a feleségre gondolunk. Bárhogyan is kezdődjék közöttük a gond, az hamar egyetlen tényezőre szűkül: Ki a hibás? A feleség a férjre mutat, és azt mondja: „Te vagy a hibás!” A férj pedig visszamutat: „Nem, te vagy az!” Ez a kölcsönös vádaskodás nem is teremhet mást közöttük, mint feszültséget, és a szeretetteljes kommunikációnak vége. Mivel egyikük sem hajlandó megtörni, a helyzet hamarosan tűrhetetlenné válik, és legalább az egyikük fontolgatni kezdi, hogy felkeres egy ügyvédet. Képzeljük el, hogy egyszer csak valamelyikük új fényben látja meg Krisztus keresztjét; hogy hogyan, ezt sosem tudjuk meg, Istennek oly sok eszköze van. Az, aki annyira bizonygatta az igazát, meglátja a teljesen és örökkévalóan Igazat a teljesen romlottnak a helyén – bűnözőként meghalni bűnözők között (mindkét oldalán volt egy-egy), mintha Ő Maga is az lenne. Szavai rögtön akadozni kezdenek, és engedni fog.

Nagyon nehéz a kereszt árnyékában azt mondani, hogy igazunk van. Azt mondjuk, igazunk van, de teljesen igazak is vagyunk, úgy ahogyan az Úr volt igaz? Lehet, hogy a másik hibázott valamiben először, de vajon a mi reakciónk is nem volt-e hibás, borzasztóan hibás? A harag, a keserűség, a gonosz szavak, a gyűlölet – nem volt-e mind-mind rossz? Ha így tekintünk rá, nem mondhatjuk, hogy mi egyáltalán nem vagyunk hibásak, hogy nekünk teljes mértékig igazunk van. Távolról sem. A teljes mértékben Igaz mégis elfoglalta a teljes mértékben romlottnak a helyét, hogy megmentsen minket a bűneinkből. Miért nem foglaljuk el akkor mi is a hibásnak, a vétkesnek a helyét, és valljuk meg ezt? Pontosan ezt teszi ugyanis az, aki meglátja a keresztet. Ezt jelenti összetörtnek lenni.

Figyeljük meg, mi történik ezután! Az ember odamegy a másikhoz, nem azért, hogy vádolja, hanem azért, hogy saját magát vádolja, és bocsánatot kérjen a bűneiért és azért, ahogyan reagált. Ennek a hatása pedig oly gyakran az, hogy meglágyítja a másikat, aki szintén megvallja és megbánja azt, ami meg az ő szívében volt. Hamarosan pedig kölcsönös megbocsátás veszi át a kölcsönös vádaskodás helyét, és a korábban még egymással harcoló pár tagjaiból egymással megbékélt két bűnös lesz, együtt a kereszt lábánál. Egymás iránti szeretetük, amely rég elmúlt, most kezd visszatérni, méghozzá egyre növekvő mértékben. Épp ahogyan az Istenség összetöretése a kereszten a teremtmény összetörtetését is kiváltja, ugyanúgy a keresztnél járt teremtmény összetörése a másik teremtmény összetörése irányában hat, aki szintén a kereszthez jön – és újra eggyé lesznek.

Lehet, hogy nem minden esetben fog ez így működni, legalábbis nem azonnal. Ez nem valami trükk, amellyel a másikat bűnbánatra lehet indítani. Isten soha nem sérti meg az ember szabad akaratát, és a másik fél mindig visszautasíthatja, hogy megalázza magát. Egyedül a Szent Szellem tudja meglágyítani és meggyőzni, hogy fejet hajtson, de ebben hamarabb fogja használni a mi megtörtségünket, mint bármi mást. Értjük tehát, hogy többé nem a másik bűneire mutatunk, hanem csak megvalljuk a miénket, és a feszültség részben máris oldódott. Az a dolog, amivel a másik ütközött, nincs ott többé, és ez lehetővé teszi Istennek, hogy abban a szívben is végezze a munkáját. Legyünk tehát mi az elsők a keresztnél, ne a másikat várjuk! És ha ő nem is rögtön csatlakozik hozzánk, nekünk meglesz az az örömünk, hogy tudjuk, a mi bűneink ebben az ügyben le lettek mosva, és mi megbékéltünk Istennel. Újra és újra azt látjuk azonban, hogy Krisztus keresztje végül mindkét szívben győzedelmeskedik – és a gyermekek szívében is – és Istennek nagy-nagy dicsőséget szerez, hogy egy újabb családot állíthatott helyre.

Szemléltetésképpen hadd mondjak el két történetet. Az első azt mutatja be, mennyire szükségtelen a válóper, amikor a kereszt útja nyitva áll. Egy keresztény szolgáló ismerősöm elvett feleségül egy hívő nőt, aki nem sokkal azelőtt vált el az első férjétől, aki maga is hívő volt, és azután szintén újraházasodott. Jó kis felfordulás – egymástól elváló keresztények! És itt van még az elváltak újraházasodásának kérdése, amibe most nem szeretnék belemenni, mert valami más dolog miatt hozom fel ezt az esetet. Tűnjön bármilyen különösnek is, ez a hívő férfi egész addig nem elemezte ki alaposan, mi volt a baj az első házasságában, míg el nem vette feleségül a második asszonyt, aki feltárta előtte a maga problémáit, ő pedig a bűnbánat útját tanácsolta neki. Ennek következményeképpen az asszony meggyőződött róla, hogy vétkezett abban, ahogyan addig viselkedett, és megvallotta ezeket a bűneit. Később pedig úgy érezte, bocsánatkérő levelet kell írnia az első férjének. Néhány hónapig semmi válasz nem érkezett, majd egyszer csak egy levél jött, benne a volt férj válaszával, hogy már ő is látja, hol hibázott, és az asszony meg tud-e neki bocsátani. Látjuk-e, hogy soha nem kellett volna elválniuk, soha nem kellett volna megtörténnie velük ennek a szégyennek, és el lehetett volna kerülni a második házasság bonyodalmait (mert hogy voltak bonyodalmak), ha odamentek volna a kereszthez – de sajnos ehelyett a válóperes bíróságra mentek.

A második történet pozitív előjellel szemlélteti a kereszt dicsőséges győzelmét az ilyen ügyekben. Amikor Nagy-Britanniában jártam, meglátogattam egy kanadai barátom által szervezett alkalmat, amelyen az ottani ébredésről beszélt. A végén megkérdezte, hogy van-e valakinek hozzáfűzni valója az elhangzott üzenet szellemében. Egy mindenki számára ismeretlen asszony jött előre, és elmondta, hogy ő is kanadai, de épp Nagy-Britanniában jár, és látva, hogy az igeszolgáló szintén kanadai lesz ezen az alkalmon, úgy döntött, hogy eljön meghallgatni honfitársát. Elmondta, hogy habár maga is hívő keresztény, a férjével nem értették meg egymást, és annyira nehezen ment az együttélés, hogy úgy döntöttek, elválnak egymástól. A fiuk aligha remélhette, hogy lesz még otthona, ahova a távoli főiskoláról majd hazajöhet. A házaspár már megállapodott az időpontban, amikor aláírják a válást elindító papírokat, ám a megelőző napon megtudták, hogy a gyülekezetüket egy ébredési prédikátor látogatja meg. Úgy döntöttek, elmennek meghallgatni, de az este során Maga az Úr Jézus szólt hozzájuk, és mindketten meglátták a bűnüket az Ő világosságában. Odajöttek a kereszthez, és békességre leltek Istennel, és csodálatos helyreállásra egymással. Azonnal üzentek a fiuknak: „Mégis van hova hazajönnöd! Most már mindketten szeretjük az Urat!” Mintha mindez még nem lett volna elég, azt is elmesélte, hogy azt az otthont, amely a széthullás szélén állt, ma minden héten vagy harminc ember tölti meg, akik gyülekezetként összegyűlnek, és az Úrral való megtapasztalásaikról tesznek bizonyságot.

Elragadtatva hallgattuk ennek a házaspárnak a történetét, akik a válóperes bíróság helyett a kereszthez mentek, és ennek ilyen örömteli és dicsőséges következménye lett. Ha az Úr munkálkodásán így elmélkedünk, szívünk hálaadással énekli az Ő dicséretét, nagy örvendezéssel a győzelmek fölött, melyet dicsőséges kegyelmével szerzett.

Fiakká növekedni – Christian Chen

A teljes szöveg a Filippi 3,14 blogon olvasható: Gyermekekből fiakká

Pál idejében nagyon sokféle szolga és sokféle úr volt. Akkor a gyerekeket nem küldték iskolába, hanem a tanítókat hívták el a házukhoz. Azonban, azok a tanítók szakmai profik voltak, pl. matematikusok, fizikusok, közgazdászok, és mind rabszolgák voltak. Tehát amíg a fiú kiskorú gyermek, ahhoz, hogy felnőjön, át kell mennie a növekedés fájdalmán.

Mi akkor a növekedés fájdalma? Fiú vagy, és a ház örököse vagy, és valóságosan szabad vagy, de nincs semmi különbség közted és egy rabszolga között. Egyetlen célért vagy ott a rabszolgák között, a tanítók és felügyelők keze alatt. Ez a rabszolga a te tanítód, felügyelőd, gondnokod, pedig te mindennek az ura vagy. Mert amíg gyermek vagy, fejlődésre van szükséged, bölcsességre kell szert tenned. Ne feledd, apád helyesen döntött, amikor a rabszolgák közé helyezett, azért, hogy felnőj. Te úgy gondolod, nem itt kellene lenned, mert te nem rabszolga vagy, hanem fiú vagy.

Honnan tudhatjuk, hogy a növekedés fájdalmán megyünk keresztül? Néha egy számodra kellemetlen emberrel találod szembe magad, néha egy számodra kellemetlen környezetben találod magad, de ne feledd, mennyei Atyánk soha sem követ el hibát. Míg gyermekek vagyunk, a rabszolgák közé helyez minket, és mindegyik rabszolga meg tud neked tanítani valamit. Mindenki a nevelőd tud lenni. Egy napon te leszel a gazda, de ma még gyermek vagy, és gondnokokra van szükséged. Az fegyelmez és nevel téged, akit te nem akarsz, hogy feletted irányító legyen. Ez a növekedés fájdalma.

Fel kell venned a keresztet, és követned az Urat. Amikor végül megtanultad a kereszt leckéjét, akkor ez azt jelenti, hogy Isten neked a legjobb tanítókat adta. Hajlandó vagy elfogadni őket? Ha elfogadod a leckét, akkor kezdesz majd felnőni.

Miért van az, hogy néha, mi, hívők, sohasem növünk fel? Azt mondod, ’Ó, én minden testvéremet szeretem, csak ki nem állhatom azt, meg azt.’ Ha nem állhatod ki, akkor miért nem ülsz le?

Ha ezt mondod, ki nem állhatom XY-t, akkor még mindig gyerek vagy. Azt gondoltad, hogy már felnőtt vagy, mert már régóta a szentek közösségébe jársz, mert már olyan régóta meg vagy mentve. Azt gondolod, gazdag vagy, ha pedig gazdag vagy, akkor mindenkit ki kell tudnod állni.

Mindenki a tanítód. Mindenki a nevelőd. Minden férj személyesen rád szabott. Minden feleség személyesen rád szabott. Minden gyermek személyesen rád van szabva. És minden főnök személyesen rád van szabva. Ne mondjátok azt, hogy többet nem tudok lenyelni. ’Hála Istennek, csak nyolc órát dolgozok, csak nyolc órahosszáig kell néznem a képét’, de amikor haza mész, a gyerekeid arcát látod, a feleségedét, a férjedét, vagyis a tanóra 24 órás. Testvérek, ha állandóan panaszkodtok, akkor soha-soha nem fogtok felnőni.

Szóljon az Úr a szívünkhöz. Egy napon egyszer s mindenkorra meg kell értened az Úr előtt. Ha többé már nem vagy kiskorú gyermek, akkor többé már sehol sem fogsz nemkívánatos arcokat látni, többé már nem fogsz nemkívánatos emberi hangot hallani. Ha egy napon levizsgázol, akkor azt gondolod, érett vagy, akkor nem fog senki sem zavarni többé. De amíg még gyerekek vagyunk, a rabszolgák keze alá kell minket helyezni. Ne feledjétek, meglepő, de a főnököd, a férjed, a feleséged, a gyermekeid miatt válhatsz éretté.

Hadd mondjak el egy igaz történetet Madame Guyonról. Amikor 16 évesen bekerült egy családba, tudta biztosan, hog a férje az ő számára egy kereszt lesz. Amikor bármi érte a férje részéről, tudta, hogy ez a kereszt, és ezt el kell fogadnia, és meg kell tanulnia a leckét. Ugyanúgy az anyósa részéről is. Amikor összeházasodsz a férjeddel, akkor az egész családjával összeházasodsz. Tehát nemcsak a férjed a kereszted. És amikor Madame Guyon bekerült abba a családba, tudta, hogy számára Isten választotta őket. És megtanulta a leckéket. De egy nap az egyik szolgálója kezdett akadékoskodni. Gondoljunk bele, te vagy a főnök, ő a szolga. Hallottatok már olyan főnökről, aki minden nap felveszi a keresztjét? Ha bármelyik alkalmazottja, vagy beosztottja, vagy rabszolgája nem engedelmeskedik, nem kell felvennie a keresztet, egyszerűen kirúgja őket. És egy nap az Úr megmutatta Madame Guyonnak, „ezt a szolgát én éppen rád szabtam, a te érettségre jutásodért.” És akkor Madame Guyon elfogadta az Úr kezéből. Pedig ő volt a ház asszonya, neki volt alárendelve az egész háznép, és a szolgának kellett volna engedelmeskednie asszonyának. De a Szent Szellem ezt suttogta a fülébe, „ő a te nevelőd”. El tudod fogadni? Neked kellene az ő nevelőjének lenni, de nem, ő a te nevelőd. És elfogadta az Úr kezéből. Ezt jelenti, felvenni a keresztedet és követni az Urat. A Szent Szellem halk hangja és magyarázata nélkül nem érted meg, mi a kereszt. Csak amikor a Szent Szellem megérteti veled.

Addig pedig vársz arra a napra, amit az Atya kijelölt, és azon a napon az Atya minden barátját meg fogja hívni, és lesz egy ünnepség, és minden rokon tudni fogja, mert bejelenti, hogy a mai nappal a fiamból felnőtt lett, és kiveszem őt a szolgák közül, mert éretté vált. Most már nem csak teljesen élvezheti az örökségemet, hanem rá is bízhatom az örökségemet, mert tudja kezelni a vagyont. Mit jelent ez? A gyermekemet fiúi rangba emelem. Mi a fiúság? Fiúi rangba helyezés, nagykorúság. Ha a fiúban ott az apa élete, akkor ő kell, hogy legyen az apja örököse. Amíg kiskorú volt, a szolgák között kellett nevelkedni.

Testvérek, attól a naptól fogva a főnököd a magántanárod. Vagy akkor is, amikor autót vezetsz, azt mondod, „tudom, hogy kell vezetni, de a többi autós nem tudja.” És amikor az a másik autós hibázik, annyira megharagszol rá, de miért lettél tőle dühös? Nagyon egyszerű. Azért, mert ő a te tanítód. Ő kell, hogy megtanítsa neked, hogyan vezessél. Nemcsak hogy óvatosan vezess, főleg amikor mindenki más erőszakosan vezet. Akkor hogyan hirdetheted neki az evangéliumot? Gondolod, hogy hinni fog neked? Tehát testvérek, még akkor is, amikor megyünk az utcán vagy autót vezetünk, nem tudjuk, mennyire lobbanékonyak vagyunk. Néha nagyon kedves tudsz lenni, angyal vagy a feleségedhez, de amikor autóban ülsz, akkor ordíthatsz a másikra, mert tudod, hogy úgysem hallja. De a menny hallja. Testvérek, ha ti még mindig így reagáltok, akkor ez azt jelenti, hogy még mindig kiskorú gyermekek vagytok.

Értitek, testvérek? Minden összedolgozik. Egy napon fiúi rangba helyeztetünk. Ez tehát a növekedési fájdalom, hogy elérjük a fiúságot, a nagykorúságot, az érettséget. Annyira világos, testvérek, ha összevetitek a Róma 8-at a Galata 4-gyel. Nincs rövidebb út a fiúsághoz. Ma felvesszük a keresztünket és követjük a mi Urunkat. Amikor a világban vagyunk, akkor mindenki a tanítónk és a nevelőnk lehet. És amikor haza jövünk, ott is minden családtag a tanítónk és a nevelőnk lehet. Úgy tűnik, mintha sohasem fejeznénk be a tanulmányainkat. De hála legyen az Úrnak, érettek leszünk, át fogunk formálódni Krisztus hasonlatosságára. Kimunkálódik bennünk Krisztus türelme, alázatossága, szelídsége. Amikor ez megtörténik, az a fiúságba lépés napja. Amikor a testünk megváltatik, amikor az Úr visszajön, a Máté 13. szerint az Úr odahelyez bennünket, mint csillagokat az égre, az lesz Isten fiainak megjelenése. És mi arra a napra várunk. Nem fogunk egy örökkévalóságig szenvedni. Nem. Csak a növekedés fájdalmán kell keresztül mennünk.

Ne szalassz el egyetlen alkalmat sem, mert az soha nem tér vissza. Ha elmulasztod, akkor elmulasztod annak az egyedülálló lehetőségét, hogy felnőj. A napnak 24 órájában minden dolog ezért az egy célért dolgozik össze, mert a Szent Szellem nyög és sóhajtozik érted és értem. Amikor Ő látja a mi állapotunkat és összehasonlítja azt a Krisztuséval, akkor elhallgat és nem talál szavakat, csak nyög és sóhajtozik. De az Ő érettünk való nyögéséért, elérjük a célt. Szóljon az Úr a szívünkhöz.

Mit jelent győztesnek lenni? – Lance Lambert

Újabb videó magyar felirattal. A győzelem, Isten örökkévaló szándéka, az én halála, a Szent Szellem munkája – ez mind-mind összefügg. Hogy hogyan, arra választ kapunk Lance Lambert alábbi igeszolgálatából.

Belépés Isten királyi uralmába – W.E. Smith

Átvétel innen: Belépés Isten királyi uralmába

[A különböző bibliafordítások különféleképpen adják vissza a βασιλεία görög szó értelmét. A Károli és a Protestáns Újfordítás (UFO) országot, az Egyszerű Fordítású Bibla (EFO) királyságot ír, a görög szótár viszont “királyi uralmat”, és ez is a leghelyesebb értelmezés. Az alábbi szövegben vegyesen használtuk a “Királyság” és a “királyi uralom” kifejezéseket, de fontos tudni, hogy mindkettő ugyanarra: Az Úr Jézus Krisztus ezeréves királyi uralmára utal. – ford. megj.]

„Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra, nem láthatja meg Isten Királyságát.” (…)
„Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra víz és a Szent Szellem által, az nem képes belépni Isten Királyságába.” (János 3,3-5)
„Tanítványai megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a történet. Ő így felelt: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de a többieknek csak jelképes történeteket mondok, hogy »nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.«” (Lukács 8,9-10)

Kedves testvérek, a Szent Szellem adományaiból áradó legmélyebb és mégis igen alábecsült áldások egyike a Királyság jelentéstartalmának igaz és teljes megértése, illetve az Úr azokkal kapcsolatos tervének ismerete, akik méltónak bizonyulnak arra, hogy belépjenek a Királyságba és élvezzék azt. Javarészt ebből az egyetlen igazságból erednek az elkövetkező buzdító szavak, hiszen őszinte kívánságom, hogy bár megértenétek, megismernétek, és végül be is lépnétek az Ő szeretett Királyságába, és élvezhetnétek annak minden lehetséges áldását és kiváltságát.

Sok keresztény sajnálatosan nem tudja, mit jelent az üdvösség, [azaz, hogy miért és mitől menekült meg]. Szomorú, hogy ugyancsak keveset tudnak – ha tudnak valamit egyáltalán – arról, hogy Urunk és az apostolok mit tanítottak a Királyság örömüzenetével, illetve a királyi uralomba való belépéssel kapcsolatban, mondván: „A Megváltóba vetett hitem révén üdvösségem van kegyelem által, ezért bizonyosan bent leszek az Ő Királyságában; a mennybe megyek, és ezen semmi, amit teszek vagy nem teszek, nem változtat.”

Ez a mondat úgy hisszük, helyesen foglalja össze a mai kereszténység általános felfogását és tanítását. Habár a hívők hallják ugyan, hogy törekedjenek az igazságosságra és teremjék a jó cselekedetek gyümölcseit, az ezzel kapcsolatos, valódi bibliai motiváció (amelyre az Újszövetség díjként vagy jutalomként utal) legtöbbször azonban hiányzik.

Nemrégiben egy keresztény rádióállomás műsorát hallgattam, ahol egy nemzetközileg is ismert bibliatanító (alighanem többeknek ismerős lenne a neve, ha megemlíteném) az 1Korinthus 9,24-et vette alapul az igemagyarázatához:

„Tudjátok, hogy a versenypályán sok versenyző fut, de csak egyikük lesz a győztes, és ő kapja a díjat. Úgy fussatok hát, hogy győzzetek! Minden sportoló, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzéseket, és minden tekintetben fegyelmezetten él, hiszen meg akarja nyerni a versenyt, hogy megkapja a győztesnek járó koszorút. Az a koszorú azonban nem marad meg örökké, hanem elhervad. Mi ellenben olyan jutalmat fogunk kapni, amely örökké megmarad.” (EFO)

Feszülten figyeltem, mert annyira vártam, hogy világosan hirdesse a hallgatóknak, hogy a „díj” nem más, mint az Úr Ezeréves Királyi uralmába való belépés. „Mondjad!” – kiáltottam türelmetlenül. „Mondd ki már, tisztán, világosan!” Ám fájdalmasan csalódnom kellett, és Urunk Nikodémushoz intézett éles szavai jutottak az eszembe:

„Te Izráel népének tanítója vagy, és mégsem érted ezt?” (Jn 3,10, EFO)

A többmillió eladott könyvvel, saját teológiai akadémiával és egész világra kiterjedő, kétszer született hívőkből álló követői táborral büszkélkedhető tanító számára a díj nem volt más, mint pusztán „Krisztushoz hasonlóvá” válni.

Bármennyire csodálatos és dicséretre méltó legyen is ez azonban, tényszerűen igazolható, hogy nem ez az a „díj”, amiről Pál az 1Korinthus 9,24-ben, a Filippi 3,14-ben, a Kolossé 2,18-ban, a 2Timóteus 2,5-ben és 4,8-ban valamint más helyeken beszél. Minden egyes embernek, aki most ezeket a szavakat olvassa, szellemi megértésre kell jutnia abban, hogy mi forog itt kockán! Megint csak egyike ez azoknak a fogalmaknak, amelyek jelentése elveszett ebben a modern, laodiceai gyülekezeti korban. Ha pedig nem értjük meg, mit foglal magában a díj, annak nagy valószínűséggel az lesz a következménye, hogy nem állunk majd készen, és végül visszautasítanak bennünket, amikor az Úr megjelenik az Övéiért.

Ha ugyanis mindenki beléphet az Úr Királyságába és megkaphatja a dicsőség koronáját, miért van szükség a buzdításra és bátorításra, hogy igyekezzünk, küzdjünk; fussuk végig a versenyt, hogy megnyerjük – amire Pál figyelmeztet minket? Miért kell mindez, ha mindenki megkapja a díjat attól függetlenül, mennyire keményen edz, vagy milyen gyorsan fut, illetve hogy kitart-e egyáltalán a célvonalig? Miért kell mindez, ha a Szentek Bírája mindenkinek azt mondja:

„Jól van, hűséges és derék szolgám”?

Bocsássatok meg hát, testvérek, hogy éveken keresztül pazaroltam az időtöket ezekkel a magasröptű, ámde üres üzenetekkel, hogy próbáljátok mélyebbre hatolni Istenünk szívének titkaiba, hogy teremjetek gyümölcsöket az Ő dicsőségére és örömére; hogy éljetek és járjatok az Úr Jézus Krisztusban, és igyekezzetek a tökéletességre Őbenne; hogy győzzétek le a világot, az ördögöt és ezt a mostani gonosz korszakot. Borzasztóan sajnálom, hogy azt hangsúlyoztam, járjatok Abban, Akit befogadtunk, amikor nyilvánvalóan egyedül a befogadás az, ami végül is számít. Úgy látszik, ott minden véget ér, és én meg nagyot tévedtem. Hiszen a vér ugyebár nem csak betakar és megtisztít, hanem nyilvánvalóan biztosítja a koronát is, valamint helyet az Úr Ezeréves Királyságában.

Menjünk hát és együnk, igyunk, ragadjunk meg mindent, amit csak tudunk ebből a világból, hiszen nem számít, hogyan élünk, mert a királyság vár ránk! Hiszen megváltottak vagyunk; vallást tettünk, befogadtuk Jézust, feltettük a kezünket, és elmondtuk a megtérők imáját húsz éve vagy még régebben; átugrottunk a könnyű megtérés karikáját egyszer és mindenkorra.

Csakhogy van egy kis gond ezzel az elképzeléssel. Bármennyire jól hangzik is a viszkető fülnek, de minden alapot nélkülöz és hamis! Függetlenül attól, hogy mennyire elterjedt, és milyen régóta hirdetik, SEHOL SEM TALÁLHATÓ MEG ISTEN IGÉJÉBEN! Tökéletes ellentétben áll ugyanis Istenünk természetével és a Mester házanépének értékrendjével.

A kegyelem örömüzenete teszi ugyanis lehetővé, hogy a királyság örömüzenetét befogadjuk (ez pontosan az, amit Pál „az Isten teljes akarata”-ként tanított, ApCsel 20,27), de a kettő egyértelműen nem ugyanaz. Igen, mindkettő jó hír az elbukott és elveszett ember számára, és mindkettő Urunk kegyelmén alapul! Mégis, az egyik a kezdet, a másik a vég. Az egyik életbe lépteti a kegyelmet hit által (ez az első, a kezdeti odajövetel; „Jöjjetek és lássátok” mondta az Úr), míg a másik a hit cselekedeteit, illetve gyümölcseit valósítja meg (ez az Úrral való járás, az engedelmesség; „Keressétek először… és teremjetek sok gyümölcsöt” parancsolta az Úr). Az Ige, de maga a természet is következetes abban, hogy valakinek előbb meg kell születnie, mielőtt járni, futni, gondolkozni, tenni, növekedni megtanulhatna, míg végül teljesen felnőtt emberré nem érik.

Így pedig nincs félreértés vagy félremagyarázás; rendületlenül ragaszkodunk az Úr Jézus Krisztus kereszten elvégzett, befejezett munkájához. Ezen túl azonban, testvérek, következik az Úr folyamatosan zajló munkája, amikor küldi a Szent Szellemet, hogy a szőlőtő életét az ágakba vigye át szakadatlanul. Egyedül Krisztus Jézus a hitünk szerzője és befejezője; annak a hitnek azonban, amely isteni és szellemi életben kezdődött, el kell jutnia a céljáig, addig, amikor minden nyilvánvalóvá, láthatóvá nem válik, és a hitnek már nem is lesz szerepe. Ez maga a Királyság, teljes dicsőségében; a Király pedig a trónján ül, és minden szem meglátja Őt! Ez az, ahová minden dolog vezetett, ahol az Édenben keletkezett törés megjavult és helyreállt, mert az Emberfia dicsőséges Királysága a teremtés reménysége. Dicsőség az Úrnak ezért, és mindenkiért, akinek ezt felfedi!

Miközben ezt írtam, arra gondoltam, hogy talán nem lenne haszontalan (sokak számára most először) összegyűjteni több olyan szakaszt az evangéliumokból és az apostoli levelekből, amelyek a Királyság megértéséről, majd kereséséről és az abba való belépésről szólnak, hogy teljesebben kifejthessük ezt az üzenetet.

Keressük, mint mindig, a Szellem vezetését tanulmányozás közben, hogy kipróbáltaknak bizonyuljunk Isten előtt (2Tim 2,15)!
Kérjünk az Atyától világosságot, miközben alázattal alávetjük magunkat az Ő Igéje kijelentésének (Filippi 3,15).

Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.” (Lk 18,24-25)
Nem mindenki fog bemenni Isten Királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!« Csak az megy be, aki megteszi, amit Mennyei Atyám akar. (Mt 7,21)
Igazán mondom nektek: ha csak annyira éltek Istennek tetsző módon, mint a törvénytanítók és a farizeusok, akkor sohasem fogtok bemenni Isten Királyságába.” (Mt 5,20)
Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra, nem láthatja meg Isten Királyságát.” (Jn 3,3)
Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra víz és a Szent Szellem által, az nem képes belépni Isten Királyságába. Jn 3,5
Ha az egyik szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be Isten Királyságába, mintha mindkét szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe! (Mk 9,47)
Derbében is hirdették az örömüzenetet, és ott is sokan Jézus tanítványai lettek. Azután Pál és Barnabás visszatért Lisztrába, majd Ikóniumba, onnan pedig a pizidiai Antiókhiába. 22 Mindenhol megerősítették a tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben. „Sok szenvedésen kell keresztülmennünk, amíg eljutunk Isten Királyságába” — mondták nekik. (ApCsel 14,21-22)
Ezért, testvéreim, még inkább törekedjetek arra, hogy megerősítsétek: Isten elhívott és kiválasztott benneteket. Ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani, vagy elesni soha, 11 és nagyszerű fogadtatásban lesz részetek Urunk és Megmentőnk, Jézus Krisztus örökké tartó Királyságában. (2 Pt 1,10-11)
„Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába. (Mt 18,3)
Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” (Mk 10,15)
Tudjátok meg, hogy aki szexuális bűnben vagy tisztátalanságban él, vagy aki pénzimádó — mert az ilyen valójában bálványimádó —, az egy sem kaphat helyet a Krisztus és Isten Királyságában! (Ef 5,5)
Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják majd, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek. (Mt 21,43)
Mindez biztos előjele annak, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor majd titeket méltónak nyilvánít arra, hogy bemehessetek Királyságába, amelyért szenvedtetek is. (2 Thessz 1,5)
Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, 20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, 21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát! (Gal 5,19-21)
De Jézus így felelt: „Aki egyszer szántani kezd, azután mégis visszafordul, az nem alkalmas arra, hogy Isten Királyságában éljen!” (Lk 9,62)
Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi, hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, az nem vehet részt abban, ami örökkévaló. (1 Kor 15,50)
Vagy talán nem tudjátok, hogy igazságtalan emberek nem vehetnek részt Isten Királyságában? Ne csapjátok be magatokat! Isten Királyságában nem vehetnek részt a szexuális bűnökben élők, vagy bálványimádók, vagy házasságtörők, vagy prostituáltak, vagy homoszexuálisok, vagy tolvajok, vagy pénzimádók, vagy részegesek, vagy káromkodók, vagy csalók. (1 Kor 6,9-10)
Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!« A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni. Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki. Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?” „Az első” — válaszolták a vallási vezetők. Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! 32 Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!” (Mt 21,28-32)
Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.« Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! (Lk 13,26-28)
Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog az, akit Isten Királyságában fognak vendégül látni!” Jézus így válaszolt: „Egyszer valaki nagy vacsorát készített, amelyre sok vendéget meghívott. 17 Amikor eljött a vacsora ideje, elküldte a szolgáját. Ezt üzente vele a meghívottaknak: »Jöjjetek a vacsorára, mert már mindent elkészítettem!« 18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta a szolgának: »Szántóföldet vettem, oda kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki a gazdádnál!« A másik ezt mondta: »Öt pár igavonó ökröt vettem, és éppen most megyek kipróbálni őket. Kérlek, ments ki a gazdádnál!« Egy harmadik azt üzente: »Éppen most házasodtam, ezért nem tudok elmenni!« 21 A szolga visszatért urához, és mindezt elmondta. A házigazda ekkor megharagudott, és megparancsolta a szolgának: »Siess, és hozd be a város utcáiról és tereiről a szegényeket, a bénákat, a vakokat és a sántákat!« Később a szolga jelentette: »Uram, megtettem, amit parancsoltál, de még mindig van szabad hely.« Ekkor az úr azt mondta: »Menj ki az országutakra, és az ösvényekre: sürgesd az embereket, hogy jöjjenek be! Azt akarom, hogy megteljen a házam vendégekkel! Mert mondom nektek: akiket először meghívtam, azok közül senki sem fog velem vacsorázni.«” (Lk 14,15-24)
Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: “Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa. (Lk 6,20, Protestáns Újfordítás – UFO)
Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindenünket hátrahagytuk, és követtünk téged!” Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket vagy gyermekeiket Isten Királyságáért, azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet nyernek.” (Lk 18,28-30)
Bemerítő János megérkezése előtt az embereket Mózes Törvénye és a próféták írásai szerint tanították. János fellépése óta azonban Isten Királyságának az örömüzenetét hirdetjük, és mindenki itt tolong, hogy bemehessen a Királyságba. (Lk 16,16)
Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. (Jak 2,5)
Mi pedig olyan királyságot kapunk, amelyet semmi sem rendíthet meg. Ezért hát legyünk hálásak Istennek, és szolgáljuk olyan módon, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel! (Zsid 12,28)

Nyilvánvaló, hogy nemigazán léphetünk be abba, amit nem keresünk, és nem kereshetjük azt, amiről nem tudunk. Ha még nincs kijelentésünk Isten királyi uralmáról, beleértve annak minden aspektusát: helyszínét, időzítését, titkait, megjelenését és dicsőségét, akkor menjünk az Atyához, és kérdezzük Őt a Fia nevében! Ő pedig semmi esetre sem fog követ adni nekünk. Sok imádságos tanulmányozásba és akár igen sok időbe kerül majd, annyi bizonyos, de meg fogja mutatni, úgyhogy legyünk türelmesek! Ha arra vezet, hogy tegyünk le vagy vessünk el valamit (elképzeléseket, feltételezéseket, elvárásokat, tanításokat, sőt lehet, hogy gyülekezeti tagságot is) hogy valami újat és jobbat kaphassunk cserébe, akkor tegyük meg készségesen és szabadon! Jusson eszünkbe Saul, aki elveszítette a szamarait, de ennek a révén találta meg a koronát!

Ha pedig valaki tisztán érti a Királyságot, de nem keresi aktívan, akkor ezt is kérni kell, és megadatik! Legyünk készen, mert ahhoz, hogy Isten Királyságát keressük, fel kell adnunk minden, ehhez a világhoz fűződő jogunkat, igényünket, véleményünket, álláspontunkat és elképzelésünket. Más mód nincs, a keresésnek pedig ez az ára.

A végén ugyanis csak azok lépnek be a Királyságba és aratják le a hűségeseknek és érdemeseknek kitűzött jutalmat, akik egyrészt megértették és keresték Isten királyi uralmát, másrészt legyőzték ezt a jelenkori gonosz korszakot és annak urát a Királyok Királyának erejével és életével!

Fontos figyelmeztetés: A Biblia egyértelmű abban, hogy azon sokak, akik nem értik meg a Királyság lényegét, és főleg nem keresik azt, nem csak, hogy nem lépnek be abba, de nem fognak érettségre jutni az Úr teljes akaratának [az ApCsel 20,27-ben szereplő szó akaratot, szándékot, tervet, végzést, döntést is jelent] megismerésében. Az is világos, hogy nem lehet teljesen legyőzni ezt a mostani világot és ennek a világnak az istenét, hacsak (és amíg) nem kezdjük megérteni, mi az Úr terve és célja az Ő királyi uralmával kapcsolatban, és hogyan gondoskodik ennek megvalósulásáról, valamint az ember elvesztett földi uralmának helyreállításáról.

Testvérek, ha előrébb szeretnétek jutni ezeknek az alapvetően fontos dolgoknak a tanulmányozásában, Robert Govett, D.M. Panton, T. Austin-Sparks, G.H. Lang, Watchman Nee, George Peters, G.H. Pember írásait ajánlom figyelmetekbe, legtöbbjüket belinkeltük ezen az oldalon:  Essentials Page. Ezen kívül testvérünk, Thomas Finley következő írását is ajánlom: Worthy of the Kingdom [további linkek az eredeti cikk végén találhatók].

Közeli visszajövetelére várva, a mi Urunk áldjon és tartson meg benneteket, mint kisgyermekeket, taníthatónak, alázatosnak és a magatokról való lemondásra mindig késznek. Felejtsetek el ti is mindent, ami mögöttetek van, és „ami pedig előttetek van, annak nekifeszülve fussatok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért”. Legyetek az a Józsué és Káleb, akik hűségesnek és méltónak találtattak arra, hogy belépjenek az Ő áldott örökségébe, míg a többiek kint maradtak! Keressétek először Isten Királyságát és a Király igazságosságát! Nyíljon meg a szemetek a Szent Szellem által, hogy tisztán lássátok, mi minden van előttünk abból a millenniumi jutalomból, amely azokra vár, akik hisznek az Úr szavának! Bárcsak befogadnátok Isten teljes akaratát (ApCsel 20,27) – amelybe egyaránt beletartozik a kegyelem örömüzenete (hogy a szellem életét ajándékként megkaphatjuk) és a Királyság örömüzenete (hogy részünk lehet a Királyság nyugalmában, ami a hűséges győzelmünknek és gyümölcstermésünknek a következménye a kegyelem általi megmentésünk/üdvösségünk után) – és nem csak azokat a részeit, amelyek azt a vágyunkat támasztják alá, hogy a semmiért is kapjunk valamit!

Jézus nevében imádkozunk mindnyájatokért, és arra buzdítunk, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok az üdvösségeteket, hogy méltónak ítéltessetek rá, hogy belépjetek az Úr Jézus királyi uralmának nyugalmába azon a napon!

A mi dicsőséges Urunk áldjon meg benneteket és tartson meg a kegyelmében és békességében!

[További kereséshez a Királyság-témában ajánlom a www.seekersofchrist.org oldalon található írásokat is.]

Krisztus más, mint mi – T. Austin-Sparks

A Szent Szellem azon munkálkodik, hogy dolgokat valósággá tegyen számunkra. Ezek közül az első Krisztus valódi lényének megismerése. Mennyire más Ő, mint mi! A tanítványokat tekintve, akik az Ő iskolájában voltak három-három és fél évig, az első dolog, amit megtanultak, hogy mennyire más Jézus, mint ők. Ezt meg kellett tanulniuk. Nem hiszem, hogy az első pillanatban megismerték volna a különbséget. Inkább az idő előrehaladtával alakult ki bennük, ahogy újra és újra szembesültek Jézus gondolataival, felfogásával, elképzeléseivel.

Biztatták Őt, hogy kövessen bizonyos módszereket, tegyen meg bizonyos dolgokat, menjen el bizonyos helyekre; saját megítélésüket, érzéseiket, elképzelésüket próbálták ráerőltetni. De Ő egyiket sem fogadta el. A kánai menyegzőn a saját anyja a maga elképzelése szerint szólt neki: „Nincs boruk”. Jézus azt felelte: „Mi közöm neked hozzád, ó, asszony? Nem jött még el az én órám”. Mi közöm hozzád? Sokkal érthetőbb a következő fordítás: „Asszony, mi ketten különbözőképpen gondolkodunk; e pillanatban nincs bennünk semmi közös”. A környezetében lévők egész élete során igyekeztek hatást gyakorolni rá a saját gondolkodásmódjukkal. Ő azonban mindvégig elhárította ezt, és megmutatta nekik, mennyire különböznek az Ő gondolatai, elképzelése, felfogása és megítélése az övéiktől. Végül, úgy gondolom, elkeserítette őket Jézus elutasító magatartása. Jézus is elkeseredhetett volna miattuk, ha nem tudta volna, hogy pontosan Ő vitte ezt végbe bennük.

Kapaszkodj ebbe a gondolatba, és hasznodra válik: „Uram, miért van az, hogy mindig elvétem a célt. Így vagy úgy, mindig rosszat mondok vagy teszek, mindig a rossz oldalon állok! Valahogy sosem látszik, hogy összhangba kerülnék Veled; feladom, hogy valaha is jó legyek!” És az Úr azt mondja: „Tanítalak téged, és ez a lényeg; tudatosan, nagyon tudatosan. Pontosan ezt szerettem volna megláttatni veled. Amíg nem tanulod meg ezt a leckét, sehová sem fogunk tudni eljutni. Ha alaposan megtanultad, akkor elkezdhetjük az építő munkát, de jelenleg arra a felismerésre kell eljutnod, hogy teljesen más vagyok, mint te. A különbség akkora, hogy két teljesen ellentétes világban mozgunk.”

Az ember gondolkodásmódja legjobb esetben is egy másfajta gondolkodásmód. Az ember akarata a legjobb esetben is egy másfajta akarat. Addig nem tudhatod, milyen hazugságokat rejtenek az indítékaid, amíg a Szent Szellem le nem hatol lényed legmélyéig, és meg nem mutatja neked. Az érzéseidet és a vágyaidat a legőszintébben kell megfogalmaznod. Te is válaszolhatsz úgy egy isteni ajánlatra, ahogy Péter esetében láthattuk (Jn 13,8-9): „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám”, erre azt mondod: „ne csak a lábamat, hanem a kezemet, a fejemet is!” Itt is csak az én tör fel újra – az enyém legyen az áldás. Akarom az áldást, és így elmulasztom a lényegét annak, amit a Mester tanítani próbál nekem.

„Megpróbállak megtanítani önmagad megüresítésére. Míg te megragadod minden ajánlatomat önmagad betöltésére; én azt próbálom mondani: add oda, hagyd el!” Az én szellemi álarcot ölt, az én szellemi áldást akar. De nem tudjuk, milye hazugságok vannak mögötte. El kell jönnünk a Szellem szigorú iskolájába, amely annak felfedezésében végződik, hogy a legjobb szándékunk is romlott, a legtisztább indítékunk is tisztátalan az Ő szeme előtt. Amik mi Isten előtt szeretnénk lenni, azok az énből erednek. Semmi sem származhat ebből a természetből, ami elfogadható lenne Isten számára. Minden, ami valaha is Isten elé járulhat, egyedül Krisztusban van, és nem bennünk. Mindig különbség lesz Krisztus és köztünk. Noha bennünk lakozik, Ő, és csakis Ő az alanya az isteni tetszésnek és megelégedésnek; ez az első alaplecke, amit neked és nekem meg kell tanulnunk ebben az életben a Szent Szellem tanítása, kijelentése és fegyelmezése alatt. Hogy Ő más, mint mi: és ez valóban teljes különbséget jelent. Ez az egyik legkeményebb lecke.

Olyan lecke, amelynek megtanulását ez a világ elutasítja. Ez egyenesen szembemegy a humanizmus tanításának egész rendszerével – azzal a csodálatos dologgal, ami az ember! Amikor te a legjobb formádban vagy, akkor is ott a szakadék emberi természeted és Krisztus között, amely nem hidalható át. Ha elérted a legjobb formádat, akkor sem vagy még a kezdeténél sem Krisztusnak. Ez abszolút tény, de talán nincs is szükség ennek további hangsúlyozására.

Miközben megismerjük ezt a tapasztalatainkból, bátorítson bennünket az a tudat, hogy tudjuk, mi megy végbe bennünk. Mit tesz az Úr, mit tesz a Szent Szellem velünk? Egy dolog, hogy mi kik vagyunk, és más dolog, hogy ki Krisztus. Ez a legfontosabb lecke, amit meg kell tanulnunk, mert semmi sem lehet építő, amíg ezt nem tanultuk meg. Ezért az első dolog, hogy Krisztus teljesen különbözik tőlünk.

(részlet T. Austin-Sparks: Jézus Krisztus iskolája c. könyvből; megjelent az Evangéliumi kiadónál.)

JKiskolaja

Saját magunknak élünk vagy Krisztusnak? – Lance Lambert

Az alábbi videóban Lance Lambert arról beszél, hogy az Úr célja, hogy valóságosan megtapasztaljuk a feltámadás erejét az életünkben azokkal a gyümölcsökkel, amelyek ebből a feltámadott életből fakadnak. Ehhez azonban át kell mennünk a halálon, az énünk halálán, mert ha nem, az tönkretesz bennünket, tönkreteszi a családi életünket, a gyülekezeti életünket. Ha az énünk nincs megfeszítve, megmaradunk megtért hívőknek, de nem lesz semmi fejlődés, növekedés a szellemi életünkben, és nem fogjuk tudni követni az Urat. A mérhetetlen teljesség, a szellemi áldások gazdagsága pedig csak puszta tanítás marad.