Mit jelent győztesnek lenni? – Lance Lambert

Újabb videó magyar felirattal. A győzelem, Isten örökkévaló szándéka, az én halála, a Szent Szellem munkája – ez mind-mind összefügg. Hogy hogyan, arra választ kapunk Lance Lambert alábbi igeszolgálatából.

Belépés Isten királyi uralmába – W.E. Smith

Átvétel innen: Belépés Isten királyi uralmába

[A különböző bibliafordítások különféleképpen adják vissza a βασιλεία görög szó értelmét. A Károli és a Protestáns Újfordítás (UFO) országot, az Egyszerű Fordítású Bibla (EFO) királyságot ír, a görög szótár viszont “királyi uralmat”, és ez is a leghelyesebb értelmezés. Az alábbi szövegben vegyesen használtuk a “Királyság” és a “királyi uralom” kifejezéseket, de fontos tudni, hogy mindkettő ugyanarra: Az Úr Jézus Krisztus ezeréves királyi uralmára utal. – ford. megj.]

„Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra, nem láthatja meg Isten Királyságát.” (…)
„Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra víz és a Szent Szellem által, az nem képes belépni Isten Királyságába.” (János 3,3-5)
„Tanítványai megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a történet. Ő így felelt: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de a többieknek csak jelképes történeteket mondok, hogy »nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.«” (Lukács 8,9-10)

Kedves testvérek, a Szent Szellem adományaiból áradó legmélyebb és mégis igen alábecsült áldások egyike a Királyság jelentéstartalmának igaz és teljes megértése, illetve az Úr azokkal kapcsolatos tervének ismerete, akik méltónak bizonyulnak arra, hogy belépjenek a Királyságba és élvezzék azt. Javarészt ebből az egyetlen igazságból erednek az elkövetkező buzdító szavak, hiszen őszinte kívánságom, hogy bár megértenétek, megismernétek, és végül be is lépnétek az Ő szeretett Királyságába, és élvezhetnétek annak minden lehetséges áldását és kiváltságát.

Sok keresztény sajnálatosan nem tudja, mit jelent az üdvösség, [azaz, hogy miért és mitől menekült meg]. Szomorú, hogy ugyancsak keveset tudnak – ha tudnak valamit egyáltalán – arról, hogy Urunk és az apostolok mit tanítottak a Királyság örömüzenetével, illetve a királyi uralomba való belépéssel kapcsolatban, mondván: „A Megváltóba vetett hitem révén üdvösségem van kegyelem által, ezért bizonyosan bent leszek az Ő Királyságában; a mennybe megyek, és ezen semmi, amit teszek vagy nem teszek, nem változtat.”

Ez a mondat úgy hisszük, helyesen foglalja össze a mai kereszténység általános felfogását és tanítását. Habár a hívők hallják ugyan, hogy törekedjenek az igazságosságra és teremjék a jó cselekedetek gyümölcseit, az ezzel kapcsolatos, valódi bibliai motiváció (amelyre az Újszövetség díjként vagy jutalomként utal) legtöbbször azonban hiányzik.

Nemrégiben egy keresztény rádióállomás műsorát hallgattam, ahol egy nemzetközileg is ismert bibliatanító (alighanem többeknek ismerős lenne a neve, ha megemlíteném) az 1Korinthus 9,24-et vette alapul az igemagyarázatához:

„Tudjátok, hogy a versenypályán sok versenyző fut, de csak egyikük lesz a győztes, és ő kapja a díjat. Úgy fussatok hát, hogy győzzetek! Minden sportoló, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzéseket, és minden tekintetben fegyelmezetten él, hiszen meg akarja nyerni a versenyt, hogy megkapja a győztesnek járó koszorút. Az a koszorú azonban nem marad meg örökké, hanem elhervad. Mi ellenben olyan jutalmat fogunk kapni, amely örökké megmarad.” (EFO)

Feszülten figyeltem, mert annyira vártam, hogy világosan hirdesse a hallgatóknak, hogy a „díj” nem más, mint az Úr Ezeréves Királyi uralmába való belépés. „Mondjad!” – kiáltottam türelmetlenül. „Mondd ki már, tisztán, világosan!” Ám fájdalmasan csalódnom kellett, és Urunk Nikodémushoz intézett éles szavai jutottak az eszembe:

„Te Izráel népének tanítója vagy, és mégsem érted ezt?” (Jn 3,10, EFO)

A többmillió eladott könyvvel, saját teológiai akadémiával és egész világra kiterjedő, kétszer született hívőkből álló követői táborral büszkélkedhető tanító számára a díj nem volt más, mint pusztán „Krisztushoz hasonlóvá” válni.

Bármennyire csodálatos és dicséretre méltó legyen is ez azonban, tényszerűen igazolható, hogy nem ez az a „díj”, amiről Pál az 1Korinthus 9,24-ben, a Filippi 3,14-ben, a Kolossé 2,18-ban, a 2Timóteus 2,5-ben és 4,8-ban valamint más helyeken beszél. Minden egyes embernek, aki most ezeket a szavakat olvassa, szellemi megértésre kell jutnia abban, hogy mi forog itt kockán! Megint csak egyike ez azoknak a fogalmaknak, amelyek jelentése elveszett ebben a modern, laodiceai gyülekezeti korban. Ha pedig nem értjük meg, mit foglal magában a díj, annak nagy valószínűséggel az lesz a következménye, hogy nem állunk majd készen, és végül visszautasítanak bennünket, amikor az Úr megjelenik az Övéiért.

Ha ugyanis mindenki beléphet az Úr Királyságába és megkaphatja a dicsőség koronáját, miért van szükség a buzdításra és bátorításra, hogy igyekezzünk, küzdjünk; fussuk végig a versenyt, hogy megnyerjük – amire Pál figyelmeztet minket? Miért kell mindez, ha mindenki megkapja a díjat attól függetlenül, mennyire keményen edz, vagy milyen gyorsan fut, illetve hogy kitart-e egyáltalán a célvonalig? Miért kell mindez, ha a Szentek Bírája mindenkinek azt mondja:

„Jól van, hűséges és derék szolgám”?

Bocsássatok meg hát, testvérek, hogy éveken keresztül pazaroltam az időtöket ezekkel a magasröptű, ámde üres üzenetekkel, hogy próbáljátok mélyebbre hatolni Istenünk szívének titkaiba, hogy teremjetek gyümölcsöket az Ő dicsőségére és örömére; hogy éljetek és járjatok az Úr Jézus Krisztusban, és igyekezzetek a tökéletességre Őbenne; hogy győzzétek le a világot, az ördögöt és ezt a mostani gonosz korszakot. Borzasztóan sajnálom, hogy azt hangsúlyoztam, járjatok Abban, Akit befogadtunk, amikor nyilvánvalóan egyedül a befogadás az, ami végül is számít. Úgy látszik, ott minden véget ér, és én meg nagyot tévedtem. Hiszen a vér ugyebár nem csak betakar és megtisztít, hanem nyilvánvalóan biztosítja a koronát is, valamint helyet az Úr Ezeréves Királyságában.

Menjünk hát és együnk, igyunk, ragadjunk meg mindent, amit csak tudunk ebből a világból, hiszen nem számít, hogyan élünk, mert a királyság vár ránk! Hiszen megváltottak vagyunk; vallást tettünk, befogadtuk Jézust, feltettük a kezünket, és elmondtuk a megtérők imáját húsz éve vagy még régebben; átugrottunk a könnyű megtérés karikáját egyszer és mindenkorra.

Csakhogy van egy kis gond ezzel az elképzeléssel. Bármennyire jól hangzik is a viszkető fülnek, de minden alapot nélkülöz és hamis! Függetlenül attól, hogy mennyire elterjedt, és milyen régóta hirdetik, SEHOL SEM TALÁLHATÓ MEG ISTEN IGÉJÉBEN! Tökéletes ellentétben áll ugyanis Istenünk természetével és a Mester házanépének értékrendjével.

A kegyelem örömüzenete teszi ugyanis lehetővé, hogy a királyság örömüzenetét befogadjuk (ez pontosan az, amit Pál „az Isten teljes akarata”-ként tanított, ApCsel 20,27), de a kettő egyértelműen nem ugyanaz. Igen, mindkettő jó hír az elbukott és elveszett ember számára, és mindkettő Urunk kegyelmén alapul! Mégis, az egyik a kezdet, a másik a vég. Az egyik életbe lépteti a kegyelmet hit által (ez az első, a kezdeti odajövetel; „Jöjjetek és lássátok” mondta az Úr), míg a másik a hit cselekedeteit, illetve gyümölcseit valósítja meg (ez az Úrral való járás, az engedelmesség; „Keressétek először… és teremjetek sok gyümölcsöt” parancsolta az Úr). Az Ige, de maga a természet is következetes abban, hogy valakinek előbb meg kell születnie, mielőtt járni, futni, gondolkozni, tenni, növekedni megtanulhatna, míg végül teljesen felnőtt emberré nem érik.

Így pedig nincs félreértés vagy félremagyarázás; rendületlenül ragaszkodunk az Úr Jézus Krisztus kereszten elvégzett, befejezett munkájához. Ezen túl azonban, testvérek, következik az Úr folyamatosan zajló munkája, amikor küldi a Szent Szellemet, hogy a szőlőtő életét az ágakba vigye át szakadatlanul. Egyedül Krisztus Jézus a hitünk szerzője és befejezője; annak a hitnek azonban, amely isteni és szellemi életben kezdődött, el kell jutnia a céljáig, addig, amikor minden nyilvánvalóvá, láthatóvá nem válik, és a hitnek már nem is lesz szerepe. Ez maga a Királyság, teljes dicsőségében; a Király pedig a trónján ül, és minden szem meglátja Őt! Ez az, ahová minden dolog vezetett, ahol az Édenben keletkezett törés megjavult és helyreállt, mert az Emberfia dicsőséges Királysága a teremtés reménysége. Dicsőség az Úrnak ezért, és mindenkiért, akinek ezt felfedi!

Miközben ezt írtam, arra gondoltam, hogy talán nem lenne haszontalan (sokak számára most először) összegyűjteni több olyan szakaszt az evangéliumokból és az apostoli levelekből, amelyek a Királyság megértéséről, majd kereséséről és az abba való belépésről szólnak, hogy teljesebben kifejthessük ezt az üzenetet.

Keressük, mint mindig, a Szellem vezetését tanulmányozás közben, hogy kipróbáltaknak bizonyuljunk Isten előtt (2Tim 2,15)!
Kérjünk az Atyától világosságot, miközben alázattal alávetjük magunkat az Ő Igéje kijelentésének (Filippi 3,15).

Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.” (Lk 18,24-25)
Nem mindenki fog bemenni Isten Királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!« Csak az megy be, aki megteszi, amit Mennyei Atyám akar. (Mt 7,21)
Igazán mondom nektek: ha csak annyira éltek Istennek tetsző módon, mint a törvénytanítók és a farizeusok, akkor sohasem fogtok bemenni Isten Királyságába.” (Mt 5,20)
Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra, nem láthatja meg Isten Királyságát.” (Jn 3,3)
Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra víz és a Szent Szellem által, az nem képes belépni Isten Királyságába. Jn 3,5
Ha az egyik szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be Isten Királyságába, mintha mindkét szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe! (Mk 9,47)
Derbében is hirdették az örömüzenetet, és ott is sokan Jézus tanítványai lettek. Azután Pál és Barnabás visszatért Lisztrába, majd Ikóniumba, onnan pedig a pizidiai Antiókhiába. 22 Mindenhol megerősítették a tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben. „Sok szenvedésen kell keresztülmennünk, amíg eljutunk Isten Királyságába” — mondták nekik. (ApCsel 14,21-22)
Ezért, testvéreim, még inkább törekedjetek arra, hogy megerősítsétek: Isten elhívott és kiválasztott benneteket. Ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani, vagy elesni soha, 11 és nagyszerű fogadtatásban lesz részetek Urunk és Megmentőnk, Jézus Krisztus örökké tartó Királyságában. (2 Pt 1,10-11)
„Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába. (Mt 18,3)
Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” (Mk 10,15)
Tudjátok meg, hogy aki szexuális bűnben vagy tisztátalanságban él, vagy aki pénzimádó — mert az ilyen valójában bálványimádó —, az egy sem kaphat helyet a Krisztus és Isten Királyságában! (Ef 5,5)
Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják majd, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek. (Mt 21,43)
Mindez biztos előjele annak, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor majd titeket méltónak nyilvánít arra, hogy bemehessetek Királyságába, amelyért szenvedtetek is. (2 Thessz 1,5)
Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, 20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, 21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát! (Gal 5,19-21)
De Jézus így felelt: „Aki egyszer szántani kezd, azután mégis visszafordul, az nem alkalmas arra, hogy Isten Királyságában éljen!” (Lk 9,62)
Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi, hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, az nem vehet részt abban, ami örökkévaló. (1 Kor 15,50)
Vagy talán nem tudjátok, hogy igazságtalan emberek nem vehetnek részt Isten Királyságában? Ne csapjátok be magatokat! Isten Királyságában nem vehetnek részt a szexuális bűnökben élők, vagy bálványimádók, vagy házasságtörők, vagy prostituáltak, vagy homoszexuálisok, vagy tolvajok, vagy pénzimádók, vagy részegesek, vagy káromkodók, vagy csalók. (1 Kor 6,9-10)
Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!« A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni. Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki. Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?” „Az első” — válaszolták a vallási vezetők. Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! 32 Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!” (Mt 21,28-32)
Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.« Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! (Lk 13,26-28)
Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog az, akit Isten Királyságában fognak vendégül látni!” Jézus így válaszolt: „Egyszer valaki nagy vacsorát készített, amelyre sok vendéget meghívott. 17 Amikor eljött a vacsora ideje, elküldte a szolgáját. Ezt üzente vele a meghívottaknak: »Jöjjetek a vacsorára, mert már mindent elkészítettem!« 18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta a szolgának: »Szántóföldet vettem, oda kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki a gazdádnál!« A másik ezt mondta: »Öt pár igavonó ökröt vettem, és éppen most megyek kipróbálni őket. Kérlek, ments ki a gazdádnál!« Egy harmadik azt üzente: »Éppen most házasodtam, ezért nem tudok elmenni!« 21 A szolga visszatért urához, és mindezt elmondta. A házigazda ekkor megharagudott, és megparancsolta a szolgának: »Siess, és hozd be a város utcáiról és tereiről a szegényeket, a bénákat, a vakokat és a sántákat!« Később a szolga jelentette: »Uram, megtettem, amit parancsoltál, de még mindig van szabad hely.« Ekkor az úr azt mondta: »Menj ki az országutakra, és az ösvényekre: sürgesd az embereket, hogy jöjjenek be! Azt akarom, hogy megteljen a házam vendégekkel! Mert mondom nektek: akiket először meghívtam, azok közül senki sem fog velem vacsorázni.«” (Lk 14,15-24)
Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: “Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa. (Lk 6,20, Protestáns Újfordítás – UFO)
Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindenünket hátrahagytuk, és követtünk téged!” Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket vagy gyermekeiket Isten Királyságáért, azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet nyernek.” (Lk 18,28-30)
Bemerítő János megérkezése előtt az embereket Mózes Törvénye és a próféták írásai szerint tanították. János fellépése óta azonban Isten Királyságának az örömüzenetét hirdetjük, és mindenki itt tolong, hogy bemehessen a Királyságba. (Lk 16,16)
Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. (Jak 2,5)
Mi pedig olyan királyságot kapunk, amelyet semmi sem rendíthet meg. Ezért hát legyünk hálásak Istennek, és szolgáljuk olyan módon, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel! (Zsid 12,28)

Nyilvánvaló, hogy nemigazán léphetünk be abba, amit nem keresünk, és nem kereshetjük azt, amiről nem tudunk. Ha még nincs kijelentésünk Isten királyi uralmáról, beleértve annak minden aspektusát: helyszínét, időzítését, titkait, megjelenését és dicsőségét, akkor menjünk az Atyához, és kérdezzük Őt a Fia nevében! Ő pedig semmi esetre sem fog követ adni nekünk. Sok imádságos tanulmányozásba és akár igen sok időbe kerül majd, annyi bizonyos, de meg fogja mutatni, úgyhogy legyünk türelmesek! Ha arra vezet, hogy tegyünk le vagy vessünk el valamit (elképzeléseket, feltételezéseket, elvárásokat, tanításokat, sőt lehet, hogy gyülekezeti tagságot is) hogy valami újat és jobbat kaphassunk cserébe, akkor tegyük meg készségesen és szabadon! Jusson eszünkbe Saul, aki elveszítette a szamarait, de ennek a révén találta meg a koronát!

Ha pedig valaki tisztán érti a Királyságot, de nem keresi aktívan, akkor ezt is kérni kell, és megadatik! Legyünk készen, mert ahhoz, hogy Isten Királyságát keressük, fel kell adnunk minden, ehhez a világhoz fűződő jogunkat, igényünket, véleményünket, álláspontunkat és elképzelésünket. Más mód nincs, a keresésnek pedig ez az ára.

A végén ugyanis csak azok lépnek be a Királyságba és aratják le a hűségeseknek és érdemeseknek kitűzött jutalmat, akik egyrészt megértették és keresték Isten királyi uralmát, másrészt legyőzték ezt a jelenkori gonosz korszakot és annak urát a Királyok Királyának erejével és életével!

Fontos figyelmeztetés: A Biblia egyértelmű abban, hogy azon sokak, akik nem értik meg a Királyság lényegét, és főleg nem keresik azt, nem csak, hogy nem lépnek be abba, de nem fognak érettségre jutni az Úr teljes akaratának [az ApCsel 20,27-ben szereplő szó akaratot, szándékot, tervet, végzést, döntést is jelent] megismerésében. Az is világos, hogy nem lehet teljesen legyőzni ezt a mostani világot és ennek a világnak az istenét, hacsak (és amíg) nem kezdjük megérteni, mi az Úr terve és célja az Ő királyi uralmával kapcsolatban, és hogyan gondoskodik ennek megvalósulásáról, valamint az ember elvesztett földi uralmának helyreállításáról.

Testvérek, ha előrébb szeretnétek jutni ezeknek az alapvetően fontos dolgoknak a tanulmányozásában, Robert Govett, D.M. Panton, T. Austin-Sparks, G.H. Lang, Watchman Nee, George Peters, G.H. Pember írásait ajánlom figyelmetekbe, legtöbbjüket belinkeltük ezen az oldalon:  Essentials Page. Ezen kívül testvérünk, Thomas Finley következő írását is ajánlom: Worthy of the Kingdom [további linkek az eredeti cikk végén találhatók].

Közeli visszajövetelére várva, a mi Urunk áldjon és tartson meg benneteket, mint kisgyermekeket, taníthatónak, alázatosnak és a magatokról való lemondásra mindig késznek. Felejtsetek el ti is mindent, ami mögöttetek van, és „ami pedig előttetek van, annak nekifeszülve fussatok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért”. Legyetek az a Józsué és Káleb, akik hűségesnek és méltónak találtattak arra, hogy belépjenek az Ő áldott örökségébe, míg a többiek kint maradtak! Keressétek először Isten Királyságát és a Király igazságosságát! Nyíljon meg a szemetek a Szent Szellem által, hogy tisztán lássátok, mi minden van előttünk abból a millenniumi jutalomból, amely azokra vár, akik hisznek az Úr szavának! Bárcsak befogadnátok Isten teljes akaratát (ApCsel 20,27) – amelybe egyaránt beletartozik a kegyelem örömüzenete (hogy a szellem életét ajándékként megkaphatjuk) és a Királyság örömüzenete (hogy részünk lehet a Királyság nyugalmában, ami a hűséges győzelmünknek és gyümölcstermésünknek a következménye a kegyelem általi megmentésünk/üdvösségünk után) – és nem csak azokat a részeit, amelyek azt a vágyunkat támasztják alá, hogy a semmiért is kapjunk valamit!

Jézus nevében imádkozunk mindnyájatokért, és arra buzdítunk, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok az üdvösségeteket, hogy méltónak ítéltessetek rá, hogy belépjetek az Úr Jézus királyi uralmának nyugalmába azon a napon!

A mi dicsőséges Urunk áldjon meg benneteket és tartson meg a kegyelmében és békességében!

[További kereséshez a Királyság-témában ajánlom a www.seekersofchrist.org oldalon található írásokat is.]

Krisztus más, mint mi – T. Austin-Sparks

A Szent Szellem azon munkálkodik, hogy dolgokat valósággá tegyen számunkra. Ezek közül az első Krisztus valódi lényének megismerése. Mennyire más Ő, mint mi! A tanítványokat tekintve, akik az Ő iskolájában voltak három-három és fél évig, az első dolog, amit megtanultak, hogy mennyire más Jézus, mint ők. Ezt meg kellett tanulniuk. Nem hiszem, hogy az első pillanatban megismerték volna a különbséget. Inkább az idő előrehaladtával alakult ki bennük, ahogy újra és újra szembesültek Jézus gondolataival, felfogásával, elképzeléseivel.

Biztatták Őt, hogy kövessen bizonyos módszereket, tegyen meg bizonyos dolgokat, menjen el bizonyos helyekre; saját megítélésüket, érzéseiket, elképzelésüket próbálták ráerőltetni. De Ő egyiket sem fogadta el. A kánai menyegzőn a saját anyja a maga elképzelése szerint szólt neki: „Nincs boruk”. Jézus azt felelte: „Mi közöm neked hozzád, ó, asszony? Nem jött még el az én órám”. Mi közöm hozzád? Sokkal érthetőbb a következő fordítás: „Asszony, mi ketten különbözőképpen gondolkodunk; e pillanatban nincs bennünk semmi közös”. A környezetében lévők egész élete során igyekeztek hatást gyakorolni rá a saját gondolkodásmódjukkal. Ő azonban mindvégig elhárította ezt, és megmutatta nekik, mennyire különböznek az Ő gondolatai, elképzelése, felfogása és megítélése az övéiktől. Végül, úgy gondolom, elkeserítette őket Jézus elutasító magatartása. Jézus is elkeseredhetett volna miattuk, ha nem tudta volna, hogy pontosan Ő vitte ezt végbe bennük.

Kapaszkodj ebbe a gondolatba, és hasznodra válik: „Uram, miért van az, hogy mindig elvétem a célt. Így vagy úgy, mindig rosszat mondok vagy teszek, mindig a rossz oldalon állok! Valahogy sosem látszik, hogy összhangba kerülnék Veled; feladom, hogy valaha is jó legyek!” És az Úr azt mondja: „Tanítalak téged, és ez a lényeg; tudatosan, nagyon tudatosan. Pontosan ezt szerettem volna megláttatni veled. Amíg nem tanulod meg ezt a leckét, sehová sem fogunk tudni eljutni. Ha alaposan megtanultad, akkor elkezdhetjük az építő munkát, de jelenleg arra a felismerésre kell eljutnod, hogy teljesen más vagyok, mint te. A különbség akkora, hogy két teljesen ellentétes világban mozgunk.”

Az ember gondolkodásmódja legjobb esetben is egy másfajta gondolkodásmód. Az ember akarata a legjobb esetben is egy másfajta akarat. Addig nem tudhatod, milyen hazugságokat rejtenek az indítékaid, amíg a Szent Szellem le nem hatol lényed legmélyéig, és meg nem mutatja neked. Az érzéseidet és a vágyaidat a legőszintébben kell megfogalmaznod. Te is válaszolhatsz úgy egy isteni ajánlatra, ahogy Péter esetében láthattuk (Jn 13,8-9): „Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs énhozzám”, erre azt mondod: „ne csak a lábamat, hanem a kezemet, a fejemet is!” Itt is csak az én tör fel újra – az enyém legyen az áldás. Akarom az áldást, és így elmulasztom a lényegét annak, amit a Mester tanítani próbál nekem.

„Megpróbállak megtanítani önmagad megüresítésére. Míg te megragadod minden ajánlatomat önmagad betöltésére; én azt próbálom mondani: add oda, hagyd el!” Az én szellemi álarcot ölt, az én szellemi áldást akar. De nem tudjuk, milye hazugságok vannak mögötte. El kell jönnünk a Szellem szigorú iskolájába, amely annak felfedezésében végződik, hogy a legjobb szándékunk is romlott, a legtisztább indítékunk is tisztátalan az Ő szeme előtt. Amik mi Isten előtt szeretnénk lenni, azok az énből erednek. Semmi sem származhat ebből a természetből, ami elfogadható lenne Isten számára. Minden, ami valaha is Isten elé járulhat, egyedül Krisztusban van, és nem bennünk. Mindig különbség lesz Krisztus és köztünk. Noha bennünk lakozik, Ő, és csakis Ő az alanya az isteni tetszésnek és megelégedésnek; ez az első alaplecke, amit neked és nekem meg kell tanulnunk ebben az életben a Szent Szellem tanítása, kijelentése és fegyelmezése alatt. Hogy Ő más, mint mi: és ez valóban teljes különbséget jelent. Ez az egyik legkeményebb lecke.

Olyan lecke, amelynek megtanulását ez a világ elutasítja. Ez egyenesen szembemegy a humanizmus tanításának egész rendszerével – azzal a csodálatos dologgal, ami az ember! Amikor te a legjobb formádban vagy, akkor is ott a szakadék emberi természeted és Krisztus között, amely nem hidalható át. Ha elérted a legjobb formádat, akkor sem vagy még a kezdeténél sem Krisztusnak. Ez abszolút tény, de talán nincs is szükség ennek további hangsúlyozására.

Miközben megismerjük ezt a tapasztalatainkból, bátorítson bennünket az a tudat, hogy tudjuk, mi megy végbe bennünk. Mit tesz az Úr, mit tesz a Szent Szellem velünk? Egy dolog, hogy mi kik vagyunk, és más dolog, hogy ki Krisztus. Ez a legfontosabb lecke, amit meg kell tanulnunk, mert semmi sem lehet építő, amíg ezt nem tanultuk meg. Ezért az első dolog, hogy Krisztus teljesen különbözik tőlünk.

(részlet T. Austin-Sparks: Jézus Krisztus iskolája c. könyvből; megjelent az Evangéliumi kiadónál.)

JKiskolaja

Saját magunknak élünk vagy Krisztusnak? – Lance Lambert

Az alábbi videóban Lance Lambert arról beszél, hogy az Úr célja, hogy valóságosan megtapasztaljuk a feltámadás erejét az életünkben azokkal a gyümölcsökkel, amelyek ebből a feltámadott életből fakadnak. Ehhez azonban át kell mennünk a halálon, az énünk halálán, mert ha nem, az tönkretesz bennünket, tönkreteszi a családi életünket, a gyülekezeti életünket. Ha az énünk nincs megfeszítve, megmaradunk megtért hívőknek, de nem lesz semmi fejlődés, növekedés a szellemi életünkben, és nem fogjuk tudni követni az Urat. A mérhetetlen teljesség, a szellemi áldások gazdagsága pedig csak puszta tanítás marad.

A Királyság természete – Lance Lambert

Új műfaj, remélem, így azok is hasznos épüléshez jutnak, akik szívesebben néznek meg egy videót feliratozva, mint hogy pusztán szövegként olvassák el az elhangzottakat.

Három szellemi házasság – Zac Poonen

Three Spiritual Marriages – Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt: Három szellemi házasság

A Róma 7-ben Pál arról ír, hogy az a személy, aki egy bűn feletti győzelemre és szent életre vágyik, ott hibázza el, ahogyan megéli azt. A Szent Szellem a 4. versben a házasság képét használja. Mikor megtéretlenek voltunk, akkor az óemberrel voltunk házasságban. A megtérés után, ahelyett hogy Krisztussal lépnénk házasságra, elkövetjük azt a hibát, hogy a törvénnyel házasodunk össze. Minden hívő elköveti ezt a hibát, amikor a bűn feletti győzelmet keresi. A saját erősségeinkből fakadó bűnök feletti győzelem keresése érdekében az első próbálkozások a törvénnyel való házasság keretében történnek. A 6. és 7. fejezetekben három szellemi „házasságot” látunk: az első az óemberrel, a második a törvénnyel és a harmadik Krisztussal.

Az óember egy gonosz férjhez hasonlítható, aki veri a feleségét, prostituálttá teszi őt, tönkretéve az életét és a boldogságát. Ez a bántalmazott feleség hogyne szabadulna meg szívesen egy ilyen gonosz férjtől. Egy nap a férje – az óember – meghal és ő újjászületik!  Most már szabad arra, hogy új házasságot kössön, de ahelyett, hogy Krisztussal lépne házasságra, elköveti azt a hibát, hogy a törvénnyel lép házasságra, aki Krisztusra hasonlít.

A törvény tökéletes, ezért könnyű elköveted azt a hibát, hogy Krisztussal összetéveszd, mert a törvény tökéletes igazságot vár el tőled. A törvény nem hasonlít az óemberre. Nem veri a feleségét és más módon sem okoz szomorúságot neki. Tökéletességet igényel. Reggel pontosan 6 órakor fel kell kelned és 8 órakor az asztalon kell lenni a reggelinek. Nem lehet 8 óra 01 perc, hanem pontosan 8 óra. Ez a tökéletesség. A ház minden részének tisztának és rendben kell lennie. A cipőknek a maguk helyén kell lenni, a ruhák kimosva – folt nélkül – tökéletesen kivasalva. A törvény sosem kér tőled semmi gonosz dolgot. Melyik fiatal testvérnő ne menne hozzá egy ilyen jó emberhez, aki minden területen ennyire tökéletes? Az óemberrel való házasság után a törvénnyel való házasság azonban olyan, mintha csöbörből vödörbe estél volna. A törvény egy jó ember, de nagyon igényes. Sohasem kér semmi gonosz dolgot tőled, de sohasem tudod felmérni a személyes állapotodat annak fényében. Ekkor jössz rá, hogy egy rossz emberrel kötöttél házasságot. Mit tudsz most tenni? A törvény – Isten törvénye – nem halhat meg! Itt van egy egészséges és erős férj, aki örökké él. “A férjes asszony a férjéhez van kötve, amíg él (Róma 7:2). Ezért az asszony minden reményét feladja, hogy valaha is boldog legyen.

Ekkor Isten valami csodálatosat cselekszik. Halttá nyilvánítja az asszonyt és így felszabadítja a házassági eskü alól. Első alkalommal a férj (az óember) volt az, aki meghalt. Most te, mint feleség halsz meg. Atyámfiai, meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott” (Róma 7:4). Most, hogy meghaltál a Krisztussal nem vagy többé a törvényhez kötve. Isten feltámaszt téged a halálból és így össze tudsz házasodni Krisztussal. Ez a harmadik házasság – és ez már dicsőséges! Azonban Krisztus is igényes. Ugyanolyan tökéletes, mint a törvény és a következőt mondja: “A reggelinek pontosan 8 órakor az asztalon kell lenni és nem 8 óra 01 perckor. Mindennek olyannak kell lenni, mintha „skatulyából húzták volna ki”. A háznak rendben kell lenni”, stb. Krisztus elvárási szintje egy cseppet sem alacsonyabb, mint a törvényé, sőt magasabb. A törvény azt mondja, hogy „ne kövess el házasságtörést”, Krisztus azonban azt mondja, hogy „még vágy sem lehet a szívedben egy asszony iránt.” Van egy nagy különbség a törvény és Krisztus között. Krisztus a következőt mondja: “Reggelizzünk együtt – te meg én.” Ő mindent veled való közösségben, veled együtt akar csinálni.

Képzelj el egy olyan gyámoltalan feleséget, aki a reggelivel csak délután 1 órára készül el! Az Úr nem ítéli el és nem veti el őt, mint azt a törvény tenné, ami a következőt mondja: “Ne gondold, hogy együttműködünk, és te jobb leszel.” Az Úr azonban együtt munkálkodik veled és néhány napon belül el fogod érni, hogy a reggeli már délelőtt 11-kor az asztalon lesz. Az Úr azt mondja: “Csodálatos! A délután 1 óra helyett már délelőtt 11 órára elkészültünk. Egy napon el fogjuk érni, hogy 8 órára elkészülsz. A tökéletességre fogunk törekedni.” Ha nem sikerül jól kimosnod a ruhát, mert a folt ottmaradt, az Úr a következőt mondja: “Ne bánkódj, mi ezen a területen is együttműködünk.” Legközelebb már az Ő segítségével mosod ki a ruhát és meg fogod látni, hogy kevesebb folt marad rajta. Az Úr eldöntötte, hogy mindaddig együttműködik veled, míg egyáltalán nem marad folt a kimosott ruhán. Addig működik együtt veled, míg el nem éred a tökéletességet.

Látod már, hogyan munkálkodik együtt az Úr az Ő menyasszonyával? Az Úr nem egyszerűen csak megparancsol nekünk dolgokat, mint azt a törvény teszi. Ő együttműködik velünk – mi az Ő munkatársai vagyunk. Jézus egy ilyen férj.

–  § –

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor

https://keskenyut.wordpress.com

Szabadság valamiTŐL vagy valamiRE? – DeVern Fromke

(Részlet az Ultimate Intention – Isten végső szándéka c. könyvből.)

AZ ÚJ IRÁNYÍTÁS ALATT

AZ EMBERI ÉLETNEK HÁROM szintje van – háromféle indíték, mellyel megpróbálhatjuk szolgálni az Urat. Egy rabszolgapiacon játszódó, rövid kis történettel ábrázoljuk mindezt.

Fiatal, színes bőrű fiú állt a kőkockán, most ő következett az árverésen – szüleit épp az imént adták el. Egyszer csak azonban nagy csönd lett a tömegben, s minden szem egy idegen férfira szegeződött, aki kitartóan alkudott, s egyre emelte a tétet, bár az ár már jóval fölötte járt a szokásosnak. Mit láthatott vajon ez az idegen ebben a rongyos fiúban a kövön?

Az ember szinte leolvashatta a közelben állók arcáról a kérdést: Mit akarhat vajon ezzel a kis rongykupaccal? Kicsoda ez? Miért akarna olyan sokat fizetni? Végül az árverésvezető felkiáltott: „Elkelt!” Mindenki kíváncsian figyelte, amint a céltudatos idegen keresztülküzdi magát a tömegen, hogy átvegye tulajdonát. Olyan jelenet következett, melyet, aki csak látta, soha nem felejtette el.

A rabszolgát megvásárló férfi egy sietve megírt papírost nyomott máris a fiú kezébe. „Ez a tiéd – mondta, – és azt jelenti, szabad vagy.” Szabad? Mit jelentett vajon a szabadság egy rabszolga fiának? A vevő a fiú csodálkozó, kérdő tekintetére válaszul elmagyarázta. „Láttam az édesanyádat és az édesapádat, s hogy hogyan szakították éppen szét a családotokat – ezért megvásároltalak, hogy szabad lehess. Nem kell eljönnöd velem; a szüleiddel mehetsz.”

A hatás akkora volt, hogy megértette: Szabad! Állt, és nézett, először a jóindulatú idegenre, majd az anyjára és apjára. A szívében dúló küzdelem kiült kérdő tekintetére. Ez a különös gazda megfizette érte a legmagasabb árat, azért, hogy szabadon engedje? Az ilyen ember csakis nagyon jó lehet! Teljesen meg lehet bízni benne. S egyszeriben leugrott a kőről, és újdonsült barátja elé vetette magát: „Gazda, te akkora nagy árért vettél meg engem, tudom, hogy sosem találok még egy ilyet, mint te” – és visszanyújtotta a papírost. „Hadd ne kelljen egyedül maradnom! A gazdámat sosem érdekelné ez a papíros. Inkább lennék a te rabszolgád halálomig.” A fiú, akit teljesen legyőzött az idegen jósága, térdére roskadt, mígnem egy hatalmas kéz le nem nyúlt érte, s fölemelte.

Ebből a történetből azt látjuk, hogy amint az ábrán is látszik, az életünknek melyik az a három szintje, amelyen élhetünk. Először a fiú rabszolgaságban élt, a gazdája irányítása alatt – aki a „külsőleges törvényt” képviseli. Szolgálata a félelem vagy a kötelesség szelleméből fakadt. Majd megszabadult a „külsőleges törvénytől” – a rabszolgatartó gazdától. Történetünkben ez a szabadság rövid életűnek bizonyult, mert egy magasabb törvény vonzása megragadta a fiút, aki azonnal a szeretet foglyává akart lenni. Így végül a szolgálat legmagasabb szintjére emelkedett azáltal, hogy felcserélte a saját szabadságát a szeretet magasabb törvényére. A szabadság az övé lett, hogy lemondjon róla. Mintha egyik fogságból a másikba került volna át.

Egy alapelv rejlik itt, mely Istennek az emberrel kapcsolatos bánásmódját irányítja. Amikor Ádám legelőször a gyönyörű Éden kertjében megjelent, Isten a középső szintre helyezte – a szabadságba. Az előtte álló választási lehetőség szerint vagy szeretetből való rabszolgája lett volna „Istennek”, vagy pedig „törvény alatti” fogoly. Mióta Ádám a maga önző útját választotta, a teljes emberi nemzetségnek a külsőleges törvényre van szüksége, hogy megzabolázza önző hajlamait. Milyen csodálatos lenne, ha újra onnan kezdhetnénk, mint Ádám, a szabadság középső fokán! De az önzésre és az istenellenes lázadásra való belső hajlandósága miatt minden embernek Megváltóra van szüksége, aki felemeli a rabszolgaságából és a bűnből. Ennek elvégzése volt a célja Krisztus befejezett művének a Golgotán. Megszabadított minden embert, aki elfogadja Isten kegyelmét – az árat Valaki más fizette meg.

Azonban éppen ezt a pontot változtatták vallásos emberek és módszerek Isten kegyelme helyett valami szégyenteljessé. Ugyanaz a régi, jó humanista történet. Mivel az ember fontosabbá vált Istennél, annyira túlhangsúlyozták az ember „szabadságát valamiTŐL”, hogy hagyták az önző embereket elfogadni ezt a tanítást anélkül, hogy az átütő erejű kijelentés valaha is megérintette volna az életüket. Gyülekezeteink telve vannak „megtértekkel”, akiknek csodálatos értelmi meggyőződésük van a szabadságról, de sohasem élték át, hogy a Szent Szellem felfedte volna előttük énközpontúságukat, önzésüket, és továbbra is a saját útjuk rabszolgaságában élnek. Isten kegyelmének valóságos megértése azonban mindig „át fogja fordítani fogságunkat” (Zsolt 126,4 – angolból).

ÉLET AZ ÁTMENETI SZAKASZBAN

Úgy tűnik, sokan vélik úgy, hogy a szabadság a cél; mintha ebbe az átmeneti szakaszba (a szabadságba) való megérkezés lenne minden, amit Isten nekünk szán. Pál tisztázza a kérdést, amikor kijelenti, hogy mivel Isten irgalmából megszabadultunk „valamiből”, most a testünket élő áldozatként kell „Őneki” ajánlanunk. Ahogy a fekete fiú esetében volt, úgy kell nálunk is lennie: csak addig kell a személyes szabadság átmeneti szakaszában lennünk, míg a szeretet magasabb rendű törvényét nem tudjuk választani. Minden okunk megvan azt gondolni, hogy ha a fiú saját magának választotta volna a szabadságot, rövid időn belül újra egy másik rabszolgatartó fogságába esett volna. Kell lennie valami célnak, hogy mire használjuk a szabadságot. Vagy befektetjük a szabadságunkat azzal, hogy az Úr Jézusnak átadjuk, vagy további rabszolgaságnak tesszük ki magunkat azzal, hogy megtartjuk a szabadságunkat saját magunknak.

Csodálkoznék, ha nem ez lenne igazából a Galatáknak írt levél lényege. A törvény rendszeréhez és szelleméhez, mint életet vezérlő elvhez való visszatérés fordulópontján komoly szavakkal inti őket Pál, atyjuk az evangéliumban: „A szabadságban, amelyre Krisztus minket megszabadított, álljatok meg és nehogy újra a rabszolgaság igájába fogjanak be titeket” (Gal 5,1 – Vida ford.). Más szavakkal, Pál így figyelmezteti a galatákat: „ne legyetek olyan bolondok, hogy azt higgyétek, hogy bármit is nyerhettek vele, ha visszafordultok a törvényhez! Menjetek feljebb arra az új és dicsőséges szintre, ahol a Szellem törvénye uralkodik!”  Arra emlékezteti őket tehát, hogy nem lehet sokáig középen maradni. „Ha pedig a Szellem vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt” (Gal 5,18 – Vida ford.). Bizonyos, hogy amint megpróbáljuk a szabadságot a saját javunkra használni, azzal egy másik, még kifinomultabb rabszolgaságot hívunk meg – az én rabszolgaságát. „Akinek odaadjátok a tagjaitokat engedelmességre, annak vagytok a rabszolgái.” Micsoda könnyelműség azt gondolni, hogy hosszasan eléldegélhetünk a szabadság átmeneti zónájában!

ÉLET AZ ÚJ IRÁNYÍTÁS ALATT

Van-e elkeserítőbb a mai, modern, emberközpontú gyülekezeti szolgálatnál, amelyet látszólag egyedül az érdekel, hogy az ember mit kaphat Istentől? Sokan hirdetik nagy hangon Isten kegyelmét, de nem ismerik föl annak teljes, isteni jelentőségét, valódi horderejét. Rámutattunk, hogy Ádám és leszármazottjai hogyan választottak kezdettől fogva mindig aközött, hogy vagy a külsőleges törvény alatt éljenek, vagy az alatt a belsőleges törvény alatt, melyet a szívükbe írt volna Isten, ha az Ő Szellemének vezetése alá jönnek. Ebben az értelemben léphetünk mi be most Isten királyi uralmának kormányzásába, már azelőtt, hogy az Úr Jézus visszatérne felállítani látható királyságát. Nem kell megvárnunk a királyság korszakát, hogy a királyság törvénye alá jöjjünk! Ádám óta minden korszakban megvoltak azok, akik Isten legfőbb céljának versenypályájára álltak, hogy egyedül annak éljenek. A mi Atyánk gyönyörűsége és öröme az, hogy egy napon sok-sok olyan fia lesz, aki Vele Szellemben, szeretetben, odaadásban, látásban és a megvalósításban is egy.

A londoni Dr. A. T. Schofield egy történetet mondott el arról, hogy kutyája, Jack, hogyan ismerkedett meg ezzel az új irányítással. Jacket a gazdája mindig pórázon sétáltatta, ha az utcára vitte, ám egy napon levette a pórázt, és szabadjára engedte. A kutya első dolga volt, hogy jó messzire elrohanjon. Ám egyszer csak fölfedezte, hogy félelmetes dolog távol lenni a gazdájától. Visszaszaladt, és hamar hozzászokott, hogy mindig olyan közel legyen hozzá a séta közben, hogy jól hallja a hangját. A gazda szelleme mintha behatolt volna az ő kutya-tudatába, s olyan köteléket hozott létre, amelyből nem akart szabadulni. A gazda ellenőrzésének körén kívüli világ nagy, zajos és rémisztő volt. A póráz eltűnt, de újfajta vezetésnek adta át a helyét, és ebben az új kötelékben a kutya megtalálta mindazt a szabadságot, amelyre vágyott.

Jack, a kutya jól példázza, mi zajlik, miközben mennyei Atyánk neveli azokat, akik egy napon készek lesznek rá, hogy felnőtt, érett fiakként az Atya örökbe fogadja őket. Szolgálatunk elején, úgy tűnik, mintha sokkal inkább tudatában lettünk volna a Szent Szellemnek, mint egy póráznak, mely bennünket vezetett. Akkoriban Isten parancsai érdekeltek a legjobban. Bár megpróbáltunk az Ő útján futni, még mindig a törvény szelleme vezérelt bennünket.

Majd eljött a nap, amikor felnyitotta a szemünket az Úr meglátni, hogy valójában nincsen póráz a szolgálatnak ebben az új szellemében. Rájöttünk, hogy szabadok vagyunk. És, Jackhez hasonlóan, elrohantunk, hogy elvégezzük egy csomó dolgot – ahogy hittük –, Istennek. Először úgy tűnt, hogy élvezni fogjuk a nagy szabadságot a szolgálatban – hiszen mily nagy teret adott a saját önkifejezésünknek, és mennyire megfelelt a saját érdekeinknek! De jaj, hamar fölfedeztük, hogy magunkra maradtunk – egyedül vagyunk mindazokban a dolgokban, amelyekbe belekezdtünk.

NEM A MI VÉGZÉSÜNK – HANEM AZ ÖVÉ

Egy-egy találkozó végén milyen gyakran jönnek oda hozzám azzal: „Köszönöm ezt az Igét; most elhatároztam, hogy megpróbálok még inkább az Ő irányítása alatt élni.” És én mindig azt felelem: „Ne tedd, testvér, mert ha te határozod el, hogy bármit is tegyél, akkor saját magadra alapozva fogod azt tenni – azaz még mindig te vagy a középpontban. A szolgálatod pusztán öncélú igyekezet lesz, és ezért helytelen középpontból fog kiindulni. Istennek kell a középpontnak lennie – nem neked. Mindaddig, amíg Isten csak a szélén van ott a próbálkozásainknak, addig Ő csak viszonyítási pont a számunkra, nem az erőforrásunk.”

Végül pedig, mint Jack, vissza kell térnünk Őmellé – meggyőződve róla, hogy a mi „szabad rohangálásunk” egyszer sem valósított meg semmit Istenért, hanem egyedül csak saját magunkért. Ezután tehát, önként azt választjuk, hogy Isten Szellemének láthatatlan köteléke vezesse a mi szellemünket. Gyönyörűségünket a „Te akaratod” cselekvésében leljük. A bennünk lakozó Gazda, a Szent Szellem irányításával olyan kötelék tart bennünket, mely lényünk belsejébe hatolt. Így válunk élővé mindannak, amit a fiúság valójában jelent – hogy átjárjon bennünket az Atya tulajdon Szelleme. „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok mind Isten (érett) fiai” (Róma 8,14 – Kecskeméthy ford.).

Mennyire vágyik rá az Atya, hogy felszabadítsa gyermekeit, hogy ne csak betű szerint, hanem Szellemben járjanak, ahol élvezhetik Isten fiainak csodálatos szabadságát!

Végül pedig, biztosaknak kell lennünk benne, hogy megértettük, mi Isten szándéka ezzel a szabadsággal. A szabadságot és a különböző dolgoktól való mentességet mindenki hangoztatja, de nincs más fogalom, melyet ennél jobban félreértenének. A legtöbb ember számára ugyanis azt jelenti, hogy szabad valamiTŐL, de ritkán azt, hogy szabad valamiRE. Úgy tűnik, az emberek azért érzik szabadnak magukat, mert nincs lánc és vasgolyó a lábukon, de nem nagyon foglalkoztatja őket, hogy Isten vajon miért akarta, hogy szabadok legyenek. Hogy a szabadság pedig mennyire másnak látszik az Ő nézőpontjából, azt következő fejezetben fogjuk megérteni.

“…a törvény cselekvésétől függetlenül” – Watchman Nee

„Hiszen azt tartjuk, hogy hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül” (Róma 3,28).

Napjaink gyülekezeteiben két ellentétes felfogás létezik a törvénnyel kapcsolatban: (1) Az embernek kegyelemből, és nem a törvény megtartása által van üdvössége; de a megszentelődéshez meg kell tartanunk a törvényt. (2) Az embernek hasonlóképpen kegyelemből van üdvössége; de nem kell megtartanunk a törvényt a megmenekülésünk után sem, a kegyelem parancsolatát viszont megtartjuk. Ez utóbbi felfogás a helyes. A Rómaiakhoz írt levél lényege, hogy egyetlen bűnös sem igazulhat meg a törvény cselekedetei által; a Galatákhoz írt levél központi gondolata pedig az, hogy egyetlen megmenekült hívő sem szentelődhet meg a törvény cselekedetei által. Ez a két levél elégségesen bizonyítja, hogy sem a megigazulás, sem a megszentelődés nem érhető el a törvény cselekedetei által.

We reckon therefore that a man is justified by faith apart from the works of the law. Romans 3.28.

The concepts towards the law in today’s church are of two opposite kinds: (1) People are saved by grace and not by keeping the law; but to attain sanctification we must keep the law. (2) Again, people are saved by grace and not by keeping the law; and hence we need not keep the law after we are saved, though we do keep the commandment of grace. The latter concept is correct. The gist of the Letter to the Romans is that no sinner can be justified by the works of the law; while the theme of the Letter to the Galatians is that no saved person can be sanctified by the works of the law. These two letters have sufficiently proven that neither justification nor sanctification comes by the works of the law.

Alázat – Watchman Nee

Forrás: Humility (English text below)

Tudjuk, hogy minél nehezebb a rakomány, annál lejjebb süllyed a hajó; minél súlyosabbak a gyümölcsök, annál inkább meghajlanak az ágak; és minél nagyobb a fa, annál mélyebbre hatolnak a gyökerek. Ugyanúgy igaz ez annál az embernél, aki nagy mértékű kegyelemben részesült. Akinél kevesebb a kegyelem, az hajlamos büszkének lenni arra a kicsire, amije van. Az alázatos ember az, aki telve van Isten kegyelmével; mert egyedül Isten tehet valakit alázatossá. Az alázat nem azt jelenti, hogy keveset foglalkozunk magunkkal, hanem hogy egyáltalán nem gondolunk magunkra; a valóban alázatos ember az, aki tényleg meghalt saját magának. Ha az én nem halott, belül dicsőíteni fogja saját magát akkor is, ha kívülről ez talán nem is látszik. Mindennél csalárdabb az emberi szív (lásd Jer 17,9).

Vegyük észre, hogy az alázat egy dolog, a félénkség meg egy másik, és ezt a kettőt nem szabad összekeverni. Az ember saját szerénysége, fakadjon akár természetes vérmérsékletből, akár emberi erőfeszítésből, mindig félénkséghez fog vezetni; a végeredmény pedig a felelősségtől való menekülés lesz. Az igazi alázatosság az Úrban nem fog a szerénység álarca mögé rejtőzni és kibújni a felelősség alól. Isten dolgaiban ugyanis a valóban alázatos ember egyfelől bátran tör előre, másfelől viszont megvallja a saját gyengeségét és tehetetlenségét, hogy teljesen Istentől függjön folyamatosan. „Minden helyzetben ismerd föl az Örökkévalót” (Péld 3,6 – EFO). A határozott kiállástól való félelem nem alázat, sokkal inkább szellemi hiányosság. Milyen nagyon nehéz szerénynek lenni az Úr előtt, és ugyanakkor súlyos felelősséget hordozni! A Filippi 4,13 szavaiban azonban valóban bízhatunk: „Mindenre van erőm Abban, Aki megerősít engem”. Az Úrra nézzünk ezért!

Humility

We know that the heavier the load is, the lower the ship sinks; the weightier the fruits, the more bent the branch; and the bigger the tree, the deeper the root. This also is true with the man who has received much grace. He who receives less grace tends to boast of the little he gets. A humble man is one who is full of God’s grace. For God alone can cause one to be humble. Humility is not thinking less of oneself, but is thinking of oneself not at all. Humility is not looking less at oneself, but is looking at oneself not at all. A truly humble person is one who has truly died to himself. If self is not dead, he will inwardly glorify himself even though he may not show it outwardly. Indeed, the heart of a man is deceitful above all things (see Jer. 17.9).

However, let us see that humility is one thing but timidity is another. These two should not be confused. Man’s own humbleness which comes either from natural temperament or from human effort will always lead to timidity. And the final product will be a flight from responsibility. But true humility in the Lord will not hide under the name of modesty and shun any responsibility. For in the things of God, the truly humble man boldly marches forward on the one hand, and on the other he confesses his own weakness and inability so as to depend on God constantly. “In all thy ways acknowledge him” (Prov. 3.6a). Fearful of standing forth is not humility, rather it is a spiritual defect. How very difficult it is to be humble before the Lord and at the same time bear heavy responsibility. Nevertheless, Philippians 4.13 is truly a trustworthy word here: “I can do all things in him that strengtheneth me.” Let us therefore look to the Lord.

“Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból” – Watchman Nee

(ENGLISH BELOW) “Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból” (1Kor 12,14).

Keresztényekként a szellemi dolgokra kell törekednünk és azokat csodálnunk, de semmilyen versengésnek vagy irigységnek nem szabadna megjelennie közöttünk. A szellemi munkával szembeni személyes hozzáállásunk ez kellene, hogy legyen: Amit én meg tudok tenni, azt remélem, hogy mások is meg tudják; és amit én nem tudok megtenni, azt remélem, hogy valaki más meg tudja; szeretnék többet tenni, ahogyan mástól is azt várnám, hogy többet tegyen. Milyen nagy szükségem van arra, hogy rájöjjek, én csak egy eszköz lehetek a munkában, nem sajátíthatom ki az egészet. Nem merészelhetem a munkát és az eredményét egyedül csak a magaménak tudni. Ha ragaszkodom ahhoz, hogy mindent én csináljak, nem értettem meg, mit jelent a Test. Abban a percben, ahogy megragadom Krisztus Testének valóságát, rögtön rájövök, hogy az én munkálkodásom és a többiek munkálkodása egyaránt nyereséget jelent a Fejnek is és a Testnek is. És minden dicsőség az Úré, minden áldás pedig a Gyülekezeté legyen.

“For the body is not one member, but many.” 1 Corinthians 12.14.

As Christians, we should admire and seek for spiritual things, but we ought not have any emulative pretentions nor any trace of jealousy. Our attitude individually towards spiritual work should be: What I can do I hope others can also do; and what I cannot do I wish someone else can do; I would like to do more as well as I would expect other people to do more. How I need to realize that I can only be a single vessel in the work; I cannot monopolize it. I dare not consider the work and its result as altogether mine. If I insist that everything must be done by me, I have not apprehended the body. The moment I apprehend the body of Christ, immediately I realize that both my labor and that of others mean gain to the head as well as to the body. And let all glory be to the Lord and all blessings be to the church.

(Watchman Nee)