Isten ígéreteinek beteljesülése (T. Austin-Sparks)

„Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind »igen« lett őbenne.” (2Kor 1,20 – Káldi ford.)

Mire valók az ígéretek? Az ígéreteket Isten soha nem személyes kedvtelésre szánta, sem Izrael, sem a mi esetünkben (…). Az Úr gyermekeiként gyakran találjuk magunkat olyan helyzetekben, ahol személyes megszégyenüléssel, személyes nehézséggel, személyes szenvedéssel találkozunk, ahol a dolgok nehezek a számunkra. Ilyenkor hajlamosak vagyunk Isten Igéjének valamelyik részét megragadni, az Úr elé vinni és a szabadulásunkért igényelni. Ez néha teljesen rendben levő lehet, azonban ha az indítékunk valaha is határozottan, tisztán személyes jellegű, biztosra vehetjük, hogy az az ígéret nem fog beteljesedni. Hányan tapasztalták már, hogy ez így működik! Egy bizonyos helyzetben, valamilyen nehézség, próbatétel, szenvedés, vagy valamilyen csapás miatt az Úrhoz fordultunk, megragadtuk az Ő Igéjét, és arra hivatkozva könyörögtünk a helyzet megváltoztatásáért, szabadításért, valaminek a megvalósulásáért vagy eltávolításáért, és azt tapasztaltuk, hogy kőfalnak ütközünk. Rájöttünk, hogy darabokra zúztuk magunkat és teljesen megfeneklettünk; nem jutottuk szemernyit sem tovább. Úgy tűnt, mintha bezárult volna a menny, nincs átjárás, nincs válasz, nem érezzük, hogy Isten meghallgatna minket; és a dologgal kapcsolatos mély vívódás közben az a kísértés ért, hogy kételkedjünk az ígéretben, megkérdőjelezzük Isten hűségét, kérdések merüljenek föl Igéjének igazságát illetően. Végtére azonban az Úr megmutatta, hogy valaminek bennünk kell elvégződnie.

Valami olyasmi után áhítoztunk, amit mi akartunk, amiről azt gondoltuk, hogy szükséges és nagyon fontos, de valahol titkos, személyes érdek, személyes aggodalom húzódott meg – lehet, hogy tudattalanul, de Isten szemében nagyon is valóságosan –, ami lehetetlenné tette számunkra, hogy elfogadjuk azt a helyzetet. Végül eljutottunk oda, hogy megláttuk, az Urat nem teljesen csak amiatt kerestük, hogy mi az Ő isteni érdeke ebben a helyzetben, hanem alapjában véve amiatt, ahogyan ez a dolog bennünket érint. Az Úrnak olyan válsághelyzetet kellett előidéznie a megtapasztalásunkban, ahol tökéletesen készek voltunk elfogadni ezt a próbatételt Isten akaratában; hogy ha az Úr ezt akarja, akkor mi teljes beleegyezésünket adjuk, és ezt mondjuk: „Uram, ha ez a Te akaratod a számomra, akkor teljes mértékben és maradéktalanul elfogadom. Csak azt kérem, hogy tudjam, hogy ez a Te akaratod, és ha így van, akkor teljes szívvel elfogadom.” Ilyen tapasztalatok során tanuljuk meg, hogy az ígéretek nem a személyes érdekeinkért adattak, hanem maradéktalanul és teljesen Krisztus dicsőségét szolgálják, hogy Krisztus teljességének nagyobb mértékét hozzák létre bennünk. Így jutunk el ismét egy megpróbáltatáson keresztül oda, ahol „többé nem én, hanem Krisztus”. Ez az Isten által megkövetelt alap az Ő ígéreteinek beteljesedéséhez.”

Forrás: Austin-Sparks.net Open Windows november 19.

Részlet innen: T. Austin-Sparks: Partnership with Christ – Chapter 1