„A magányosokat családba telepíti” (T. Austin-Sparks)

„Isten a magányosokat családba telepíti” (Zsolt 68,7)

Az efezusi levélben említett magasabb pozíció – az, hogy Krisztussal együtt megeleveníttettünk, feltámasztattunk és a mennyeiekbe ültettettünk –, a többi hívővel való kapcsolatunknak a kérdése, és a teljességünket a velük való kapcsolódásban fogjuk megtalálni. Soha nem fogunk szellemi növekedésre szert tenni elszigetelten, különállóként, csakis a más hívőkkel való kapcsolat által. „Isten a magányosokat családba telepíti” (Zsolt 68,7, angolból), és semmi kétség efelől, mert akár megértjük ezt a tanítást, akár nem, akár elfogadjuk, akár nem, nagyon gyorsan igazolást nyerhet a tapasztalat által, hogy a szellemi növekedésünk a más hívőkkel való igazi szellemi és mennyei kapcsolódás által történik.

Az is bizonyítja ezt, hogy a keresztényeknek nem mindig könnyű hosszú időn keresztül együtt járniuk. Szörnyen hangzik, de sok egyéb tényezővel is számolnunk kell. Ha egyszerű, hétköznapi emberek lennénk ebben a világban, nagyon is jól kijöhetnénk egymással, de mivel keresztények vagyunk, a saját természetes életünk minden egyes fellelhető darabja a Sátán erői teljes arzenáljának célkeresztjébe kerül. Ezek révén támaszt tehát nehézségeket a keresztények között, amelyek nem jelentkeznének, ha nem lennénk mennyei helyzetben. Ilyen erőkkel szembesülünk a mennyeiekben. Ezek okozzák a súrlódásokat és feszültségeket és mindazokat a keresztáramlatokat, melyek megpróbálják megosztani a keresztényeket. Másokat nem igyekeznek elválasztani egymástól, de az Úr népe közötti valódi szellemi egység annyi mindent foglal magába – annyi minden van benne az Úr számára, és annyi minden a Sátán ellen. A Sátán, ha csak módja van rá, meg fogja bontani ezt a szellemi egységet. Tudja, mivel jár ez az ő számára, és az Úr is tudja, hogy mit jelent ez a Maga számára – és ezért jelentkeznek ezek a speciális és többletnehézségek, amikor keresztények közösségéről van szó, különösen, ha hosszú ideje járnak együtt.

Mit tehetünk hát? Amikor ezek a nehézségek felmerülnek, mondjuk ezt: „Nyilvánvalóan szükséges számomra, hogy új szellemi helyzetbe kerüljek, hogy fölébe kerekedjek ennek. Ha nem adom fel, és nem futamodom meg, akkor szellemileg valamilyen mértékben minden bizonnyal növekedni fogok; új módon kell megismernem az Urat, hogy gyarapodjon bennem a kegyelem, a szeretet és a türelem.” Ezt jelenti a szellemi növekedés, és ez az egymással való kapcsolat által történik. (Természetesen ez csak az egyik módja ennek; sok más is van, mely által szellemi növekedés történhet a kapcsolódásokon keresztül.) Ha együtt tudunk maradni az imádságban, akkor ott szellemi növekedés történik.

Részlet innen: T. Austin-Sparks: A Way of Growth (A növekedés útja) – 2. fejezet

Ez az üzenet az Austin-Sparks.net Daily Open Windows levelezőlistájáról származik. A Daily Open Windows üzeneteket az Austin-Sparks.net válogatta és állította össze T. Austin-Sparks műveiből. Néhány esetben ezeket rövidített formában jelentetjük meg. A bevezető igeverset és a hozzá tartozó bibliafordítást a szerkesztő választotta ki, és nem mindig szerepelt az eredeti üzenetben.

Bátorítjuk az olvasót, hogy nyomtassa ki, ossza meg, illetve továbbítsa ezt az üzenetet másoknak. T. Austin-Sparks azon kívánságának megfelelően, hogy amit ingyen kapott, azt ingyen is adják tovább, ne árusítsák nyereségvágyból, valamint üzeneteit szóról szóra adják vissza, arra kérjük az olvasót, ha úgy dönt, hogy megosztja ezeket az üzeneteket másokkal, tartsa tiszteletben kívánságát, és ingyen terjessze – minden változtatás és költség nélkül (kivéve a szükséges terjesztési költségeket), ezzel a nyilatkozattal együtt.

Világosság a kereszt által (T. Austin-Sparks)

“És a városnak nincs szüksége sem napra, sem holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten dicsősége megvilágosítja azt, és annak lámpása a Bárány.” (Jel 21,23)

A világosság nem értelem kérdése; azaz nem jelenti pusztán azt, hogy valakinek nagy mennyiségű ismeret van a fejében. Ez ugyanis nem jelent világosságot. Meglehet, hogy valaki óriási mennyiségű tanítás és igazság birtokában van, de soha nem világít, azaz nincs hatással a sötétségre. Valódi világosság birtokába megtapasztalás útján jutunk, azaz mondhatjuk, ez a tapasztalat gyümölcse, a szenvedés megtapasztalásáé. Isten gyermekeiként hogyan jutottunk annak birtokába, amit az Úrból ismerünk, ami az Úrnak az a valódi ismerete, mely oly értékes a számunkra, mely oly sokat jelent, és amely mások számára e mérték szerint tesz értékessé minket? Szenvedés által történt, azáltal a nehézségek által, melyeken az Úr keresztülvezetett, a kereszt munkája által, melyet az Úr kimunkált bennünk. „Lámpása a Bárány” – a szenvedés vezet ismerethez, világossághoz, a dolgok megértéséhez. Ez az egyetlen út. Ezek az emberek végül abban a nagyszerű és csodálatos kijelentésben részesülhetnek, melybe a Krisztus szenvedéseivel való közösségük révén jutottak el. Ez nagyon igaz. Bizonyos szempontból lehet, hogy nem túl vigasztaló, ugyanakkor igaz; és ennek következtében fel kell tudunk ismerni: az Úr azzal, ahogyan bánik velünk, a szenvedésekkel, amelyeket megenged az életünkben, valójában a tanításunkra törekszik, hogy megismerjük Őt úgy, ahogyan csak ezen a módon lehet megismerni, és ami nekünk és rajtunk keresztül másoknak is rendkívül értékes, különleges ismeretet jelent. Semmilyen más módon nem tanulhatjuk meg ezt. Mindig és csakis a Bárány, a Bárány-alapelv, a szenvedés, az önfeláldozás, az áldozatbemutatás és az önmagunktól való megüresedés útja az, amely az Úr ismeretére elvezet minket. „Annak lámpása a Bárány”; és amiképp a mélyebb halál vezet a teljesebb életre, úgy gyakran a mélyebb sötétség vezethet a teljesebb világosságra.

Az Úr mintha olyan úton vezetne minket, ahol egyre kevésbé vagyunk képesek természetes módon megérteni Őt. Teljesen kiemel és túlvisz minket azokon a természetes képességeinken, melyekkel meg tudnánk magyarázni az Ő útjait. Egyszerűen nem értjük, mit csinál az Úr, vagy miért teszi azt, amit tesz; mégis ez az a mód, mely által nagyon valóságos, mély ismeretet szerzünk Róla. Lehet, hogy szavakkal nem lehet másoknak elmagyarázni, de mi tudjuk – így vagy úgy, de tudjuk, és ez valami hatalmas dolog, a megismerés hatalmas ereje. Világosság a kereszt által.”

(Austin-Sparks, Daily Open Windows, szept. 23.)

Szellem szerint ismerni egymást (T. Austin-Sparks)

“Mi tehát mostantól fogva senkit sem ismerünk emberi módon” (2Korinthus 5,16 – Káldi ford.)

Feltétlenül szükséges, hogy egymást Szellem szerint ismerjük – ez az első és legfontosabb dolog. „Mert a Krisztus szeretete ösztönöz (szorongat) minket, mivel úgy ítélünk, hogy mivel egy mindenkiért meghalt, azért mindenki meghalt, és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek ne maguknak éljenek, hanem Annak, Aki értük meghalt és életre kelt. Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk (hús)test szerint” (Vida ford.). Ez azt jelenti, hogy amennyire rálátásunk van, nem azt tesszük kapcsolataink alapjává, nem az alapján formáljuk elvárásainkat, és ítéljük meg, értékeljük és minősítjük egymást, amik természet szerint vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy nem veszünk tudomást egymás emberi természetéről, és azt sem, hogy soha nem ütközünk meg azon, amik hústest szerint vagyunk; hogy teljesen érzéketlenek leszünk egymás természetének hibáival szemben. Nem! Mindig érzékenyek leszünk. Valószínűleg igaz, hogy minél szellemibbek vagyunk, annál érzékenyebbek leszünk arra, amilyenek mi magunk vagyunk természet szerint, és amilyenek mások természet szerint. Lehet, hogy csak még inkább fogunk szenvedni az egymás természetéből fakadó hibák és tökéletlenségek, erősségek és gyengeségek miatt.

A világi embereknek sokkal-sokkal kisebb nehézséget jelent kijönniük egymással, mint a keresztényeknek. Úgy látszik, ők képesek figyelmen kívül hagyni egymás természetének és habitusának problémásabb részeit, és könnyen átsiklanak ezek fölött. Úgy tűnik, mintha a keresztények sokkal jobban érzékelnék az ilyesmit, mint mások, és sokkal mélyebben érintené őket. Ezt persze kétféleképpen magyarázhatjuk. Ha szellemileg érzékennyé válunk, a hústestet sokkal gyorsabban észleljük; ami nem szellemi, az a szellemi érzékenységnek köszönhetően nem marad észrevétlen. Valamint számolnunk kell azzal is, hogy van egy ellenségünk, aki mindig igyekszik a legtöbbet kihozni a tökéletlenségekből, rendre fölhozza ezeket, és lecsap velük ránk. Folyamatosan munkálkodik azon, hogy tönkretegye az Úr népének kapcsolatait. Ebbe soha nem fárad bele. Az, hogy egymást nem hústest szerint ismerjük, nem azt jelenti, hogy ez a terület megszűnik létezni számunkra, hanem azt, hogy túllátunk rajta, és folyamatosan kérjük a Szent Szellem kegyelmét és segítségét abban, hogy meglegyen bennünk az elhatározás és a kitartás, hogy túlnézzünk azon, amik természet szerint vagyunk, arra, ami egymásban az Úr Jézusból és a Szent Szellemből való, és csak erre tekintsünk.

T. Austin-Sparks: Daily Open Windows, július 15. Részlet innen: Filled Unto All the Fullness of God – Chapter 10

„De legyőzték őt a Bárány vérével” (T. Austin-Sparks)

Oly sokan vannak ma az Úr népéből olyanok, akik fölött a Sátán zsarnokoskodik; azzal zsarnokoskodik fölöttük, hogy vádolja őket, azt érezteti velük, hogy ítélet alatt vannak, elrabolja tőlük a békességüket, a bizonyosságukat, nyugalmukat, reménységüket; és azt látjuk, hogy ezek az emberek örökké a maguk hiányosságairól, bűnösségéről beszélnek; mindig saját maguk körül forognak; hogy azok, akiknek nem kellene lenniük, és nem azok, akiknek lenniük kellene. A Sátántól való szabadulásuk úgy történik, ha újra felismerik és ráébrednek, hogy az Atya tökéletes megelégedést talál az Ő Fiában, aki a nevükben képviseli őket, és ezért az Atya előtt ők is teljes elfogadottsággal állnak. Ez a szabadulás útja, így vettetik ki az ellenség; így lehet legyőzni őt mint vádlót. Igen, a vérre való hagyatkozás elegendő ehhez a teljeskörű, mindent felölelő győzelemhez! „Legyőzték őt a Bárány vérével”, és a vér értékének első és legfőbb tényezője minden irányban annak folt nélkül való bűntelensége, az Úr Jézus természete. Soha nem volt senki, aki ilyen lett volna.

Olyan öröm van bennem, hogy Isten jött el Krisztusban, hogy ISTEN volt az, aki eljött Krisztusban. Vádolható Isten bűnnel? Lehet Isten számlájára bűnt felróni? Isten volt Krisztusban, aki teljesen és tökéletesen szent, akiben nem volt bűn, aki testet öltött; és ennek az isteni természetnek az érdemében, annak tökéletességében a Sátán hatalma legyőzetik – ezen az alapon. Áldott legyen Isten! Hit által lesz a miénk ennek a drága vérnek az értéke; azaz, az Úr Jézus tökéletességét nekünk lehet számítani. Ez a kegyelem – ez az evangélium csodája. Ha elkezdenénk elemezni magunkat, és számba vennénk önmagunkat, az szörnyű dolog lenne, nyomorult vállalkozás, és nem érne véget soha – gondoljátok csak meg, szeretteim, mindazzal együtt, amit mi ismerünk saját magunkról, és amit Isten tud rólunk – „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan; ki tudná kiismerni? Én, az Úr vagyok a szívek vizsgálója, a vesék megítélője…”. És bár mindez tény, mégis bűntelen tökéletességben állhatunk meg Isten jelenlétében, nem saját magunkban, hanem Krisztusban, akiben teljes, bűntelen tökéletesség számíttatik nekünk Istentől.

Forrás: Open Windows, május 27., a teljes szöveg angolul: http://www.austin-sparks.net/english/000477.html

„Ő maga jelentette ki: semmiképpen sem hagylak el” (Watchman Nee)

Istennek egy gyermeke egyszer ígéretet kért Tőle a megélhetésével kapcsolatban. Egy napon ez a nőtestvér ezeket a szavakat olvasta: „Pénzsóvárgás-mentes legyen a ti viselkedésetek, elégedjetek meg azzal, amitek van, mert ő maga jelentette ki: semmiképpen sem hagylak el, sem nem hagylak cserben.” (Héberek 13,5, Vida ford.). Meglepődött, de meg is örült ennek az Igének. Az ilyenfajta ígéret feltételes: az embernek először szabadnak, mentesnek kell lennie a nyereségvágytól, és elégedettnek kell lennie azzal, amije van, és csak utána tapasztalhatja meg az Úr folyamatos gondoskodását és ellátását az anyagi szükségletekben. Áment, áment és áment mondott erre az ígéretre. Az elmúlt húsz éve alatt egyfelől végig fenntartotta azt az alapelvet, hogy „aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Thessz 3,10), másfelől pedig megtapasztalta az Úr gondoskodását abban, hogy sem egy marok liszt a vékából nem futott a végére, sem a korsóból nem fogyott ki egy kis olaj (lásd 1Kir 17,8-16). Az Úr sem nem hagyta cserben, sem el nem hagyta őt.

Forrás: The Lord My Portion, c-f-p.com

“Az Úr barátsága azoké, akik őt félik” (Watchman Nee)

“Az Úr barátsága azoké, akik őt félik; és szövetségét megismerteti velük.” (Zsolt 25,14)

Miféle ember részesülhet Isten vezetésében? Azok, akik félik Istent; mert „az Úr titka azoké, akik félik őt, nekik nyilvánítja ki szövetségét” (ugyanez a vers, katolikus fordítás). Mit jelent az, hogy „félik Istent”? Félni Őt azt jelenti, hogy megszenteljük a nevét – azaz, hogy magasztaljuk Őt. Akik Isten akaratát tiszta és osztatlan szívvel keresik, és teljes mértékben engedelmeskednek Neki, azok félik Őt. Az ilyeneknek mondja el titkait, és mutatja meg szövetségét.

Forrás: The Lord My Portion július 9.

„Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük” (Watchman Nee)

„Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy nektek is közösségetek legyen mivelünk; és a mi közösségünk pedig az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal van” (1János 1,3).

Vegyük észre, hogy az evangéliumok megelőzik az apostoli leveleket. Először az evangéliumok elmondják, hogy Krisztus mit tett, és csak azután magyarázzák meg később a levelek, hogy valójában mi történt. Először a Krisztussal való megtapasztalás, utána a Krisztusról szóló tanítás. Először az élet, ami Krisztusé, azután a tanítás, ami Krisztusé.

Luther Márton sok szenvedésen és nehézségen ment át, mégsem nyerte el a megigazulást – míg egy napon Isten meg nem mutatta neki, hogy a megigazulás hit által van. Megigazult végül egyedül hit által; és utána tette közzé a hit általi megigazulásról szóló tanítást. Először az élet, utána az alkalmazható tanítás. Ne töltsünk túl sok időt egy-egy tanítás vizsgálatával, elemzésével és kutatásával! Ezek csak olyanok, mint a nádszál, nincs erejük arra, hogy megtartsanak, amikor az élet nehézségeivel találkozunk. Isten az, aki átvisz bennünket ezeken. Először a tapasztalat, azután a tanítás.

Forrás: The Lord My Portion június 21.

“Kérvén, hogy méltókká tétessetek” (Watchman Nee)

„Vigyázzatok tehát minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek mindezekből kimenekülni, amik történni fognak, és az Embernek Fia elé állíttatni” (Lukács 21,36)

Az Úr határozottan azt ígéri, hogy a gyülekezet megmenekülhet a nagy nyomorúságtól, és az Embernek Fia elé állhat – ami kétségkívül az elragadtatást jelenti. Van azonban egy feltétel. Ez  nem vonatkozik ugyanis mindenkire, aki újonnan született, hanem csak azokra az újonnan születettekre, akik éberen vigyáznak és imádkoznak. „Hogy méltóvá tétessetek” – ha vigyázunk és imádkozunk, akkor kimenekülhetünk ezekből. Ezért az ígéret azoké, akik ezeket teszik. Vajon a gyülekezet egészében mindenki éberen vigyáz és imádkozik? Figyeljünk oda erre.

Forrás: The Lord My Portion, június 8.

“Az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (Watchman Nee)

“Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1János 5,3).

Néhány nőtestvér elmondta egyszer nekem, hogy nagyon nehéz számukra az engedelmesség. Úgy látják, mások könnyen engedelmeskednek, de nekik ez olyan nehéz, mintha az egész világ szenvedését hordoznák. Hadd szögezzem le itt és most: ha valaki soha nem tette le az akaratát, és nem adta át magát Istennek teljes őszinteséggel, ha soha nem dobta félre azt, ami a legdrágább neki, és nem tagadta meg, amit a legjobban szeret, az hiába próbál engedelmes lenni. Ha sosem volt ilyen megtapasztalásunk, nem leszünk képesek az engedelmesség útján járni.

Forrás: The Lord My Portion, április 23.

“Mindent aszerint készíts el” (Watchman Nee)

„Ahogyan Isten parancsolta Mózesnek, amikor el akarta készíteni a sátort. Mert így szólt: Vigyázz, mindent aszerint a minta szerint készíts el, amelyet a hegyen megmutattam neked.” (Héberek 8,5)

Istennek megvan az előre elrendelt terve a gyülekezet felépítésének munkájával kapcsolatban. Függetlenül attól, hogy nagyobb vagy kisebb dologról legyen szó, Neki megvan a Maga meghatározott elképzelése. Ahogyan Mózes nem volt felelős a szentély terveiért, hanem felelőssége egyedül addig terjedt, hogy mindent a hegyen látott minta szerint készítsen el, ugyanúgy Krisztus szolgájának dicsősége sem abban rejlik, hogy Isten munkáját milyen leleményesen végzi, hanem abban, hogy gondosan végrehajtja azt, amit Isten akarataként értett meg. Megismerni az Úr szándékát, és azt pontosan végrehajtani – ez jelenti Krisztus szolgájának dicsőségét.

Egy nőtestvér, aki sok éven át szolgálta az Urat, így fogalmazott: „Az embernek semmilyen szabadsága nincsen Isten munkájában.” Amikor Mózes felépítette a szentélyt, nem kapott szabad kezet még annak eldöntésében sem, hogy a legapróbb szög ezüstből vagy aranyból készüljön-e. Minden egyes részletet pontosan úgy készített el, ahogyan az Úr parancsolta.

Forrás: The Lord My Portion, április 20.