Watchman Nee: A juhok és kecskék példázata

The King and the Kingdom of Heaven – A Study of Matthew [A Király és a Mennyek királysága – A Máté ev. elemzése] 393-404. old. PDF: Watchman_Nee-A_juhok_es_a_kecskek_peldazata

Ez a példázat a pogány nemzetekről szól. Az Ige szerint a lakott világot az emberek három csoportja alkotja: a zsidók, a gyülekezet és a nemzetek. A 24. és a 25. fejezetben már szó volt a zsidókról és a gyülekezetről, most pedig a 25. fejezet hátralévő részében Jézus próféciáját olvashatjuk arról, mi fog történni a nemzetekkel az utolsó időben.

A példázatnak azonban két téves magyarázata terjedt el. Az egyik úgy látja, itt egy jövőbeni, egyetemes ítéletről van szó, a másik szerint pedig itt keresztények ítélete zajlik. Vizsgáljuk meg mindkettőt alaposan, mindkét értelmezéshez több magyarázatot fűzve.

(1) Egyetemes ítélet

(a) Ha ez a példázat egy jövőbeni egyetemes ítéletre utal, akkor ennek nyilvánvalóan ki kell terjednie a zsidókra, a gyülekezetre és a nemzetekre is, élőkre és holtakra egyaránt. Az a nézet azonban, hogy egyetlen, nagy, egyetemes ítélet lesz, súlyos tévedése néhányaknak ma az egyházban. A Biblia ugyanis sehol sem tanít egyetlen, egyetemes ítéletről. Épp ellenkezőleg, azt olvassuk, hogy az ítélet több részre oszlik – ami a gyülekezetet, a zsidókat és a nemzeteket illeti. Sajnálatos módon vannak, akik ezt a példázatot annak alátámasztására használják, hogy az ember nem lehet biztos az üdvösségében egészen az ítéletig. Következésképp sokan abban reménykednek, hogy az embereknek lesz még lehetőségük a halál után üdvözülni. Így válik a ma egyháza olyanok gyűjtőhelyévé, akik csak remélik az üdvösséget – hiszen, ha az egyetemes ítélet tanítása igaz, akkor valóban nincs semmi módunk az üdvbizonyosságra ma.

(b) Ki fog megítéltetni ebben a példázatban? Azt mondja, hogy „minden nemzet” (32. vers). A „nemzet” szó ugyanaz, mint amit „pogányok”-nak fordítanak a Máté 4,15; 6,32; 10,5.18; 12,18 és 20,19.25-ben. A görög szó jelentésébe az összes pogány beletartozik.

(c) Mikor lesz az ítélet, amelyről ez a példázat szól? Az Úr azt mondja, hogy erre az ezeréves királyság előtt kerül sor (lásd 34. vers). A Jelenések 20,11-15 azt mondja, hogy a nagy fehér trón ítélete az ezerév után lesz. E kettőből tudhatjuk, hogy az egyetemes ítéletről szóló elképzelés nem lehet igaz.

(d) Hol kerül sor a példázatbeli ítéletre? Azt olvassuk, hogy az Emberfia leül majd dicsőségének trónjára. A Jelenések 3,21-ben két trónt látunk – az Atyáét és a Fiúét. Urunk ma Atyjának trónján ül. A jövőben azonban a saját trónján fog ülni. A Máté 25,31-ben szereplő trón az Ő saját trónja, azaz az Ő földi trónja a királyságban; mert miképp különíthetők el a nemzetek egymástól, ha a levegőben vannak és nem a földön, hiszen a nemzeti határok csak a földön léteznek? Ha a levegőben lennének, az azt jelentené, hogy ezeket az elbíráltakat el kellett ragadni – ami azt is jelentené, hogy az elragadottak egy része megtéretlen lenne, ami, mint tudjuk, nem lehet igaz.

(e) A példázatban szereplők, akik ítéletre várnak, élők, egyikük sem holt. Az Igéből kiderül, hogy kétszer kerül sor feltámadásra, a két epizódot pedig időben ezer év választja el egymástól. Tudjuk, hogy az első feltámadás résztvevői között senki megtéretlen nincs. Itt a példázatban azonban a kecskéket örök tűzre ítélik, ezért itt nem lehet szó az első feltámadásról, és emiatt a keresztényekhez sincs köze.

(f) A példázatban jelzett időpontban a Sátánt még nem vetették a tűz tavába; hiszen a 41. versben a „készíttetett” szó bizonyítja, hogy ennek megtétele még nem történt meg. Ha az itteni ítélet ugyanaz lenne, mint a nagy fehér trón előtti, a Sátánt ekkorra már bevetették volna a tűz tavába.

(g) Az „Emberfia” név használata a királysággal áll kapcsolatban. Az ezerév után a Fiú „átadja a királyságot az Istennek és Atyának” (1Kor 15,24).

(h) A próféciákat más próféciák segítségével kell értelmezni. Ezt téve könnyen megláthatjuk, hogy a Biblia több ítéletről is beszél.

(2) A gyülekezet ítélete. A juhok és a kecskék példázata nem a gyülekezet elbírálására vonatkozik. Az emberek rendszerint úgy értik, hogy a juhok csakis a keresztényeket jelenthetik (lásd János 10), de itt nem erről van szó, a következők miatt:

(a) Mint azt már láttuk, a „nemzetek” a pogányokat jelentik.

(b) Ezek az emberek (juhok és kecskék egyaránt) soha nem ismerték az Urat.

(c) Nem a mózesi törvények alapján, és nem is a hitük szerint ítélik meg őket, hanem egyedül cselekedeteik alapján – ami megkülönbözteti őket a zsidóktól és a gyülekezettől is.

(d) A gyülekezet a világ megalapítása előtt kiválasztatott (lásd Ef 1,4), míg ezek a példázatbeli juhok a világ megalapítása óta lettek kiválasztva (Mt 25,34).

(e) Ezek a juhok jóindulatot tanúsítottak az Úr legkisebb testvérei iránt (lásd Mt 25,40) anélkül, hogy tisztában lettek volna azzal, hogy ezt az Úrnak teszik. Ha ezek keresztények lennének, miképp ne tudták volna ezt? Hiszen a keresztények bizonyosan azért bánnak jóindulattal az Úr legkisebb testvéreivel is, mert Magáért az Úrért teszik, a zsidók pedig alamizsnájukat szintén Jahve kedvéért adják; de ezek az emberek nem tudtak semmiről. A gyülekezet, melybe a rest és a gonosz szolga is beletartozik (lásd Mt 25,24 és 24,48) bizonyosan ismeri az Urat.

(f) A mi ítéletünkre (a keresztényekére) a levegőben kerül sor, nem pedig a földön.

(g) A példázatbeli ítéletnek nincs köze az első feltámadáshoz, mert ezek az emberek (juhok és kecskék egyaránt) megtéretlenek.

(h) Az itteni ítélet vagy örök élettel vagy örök halállal végződik, a hívők esetében viszont ez a kérdés már életükben eldőlt.

(i) Isten színe előtt sosem keverednek egymással az üdvösséget nyert és nem nyert emberek.

(j) A testvérek közül a legkisebbek (lásd Mt 25,40) szükségszerűen olyanok, akik különböznek a kecskéktől és a juhoktól. Ezek azok a hívők, akik már átmentek az ítéleten. Nem lehetnek a zsidók¹, hiszen a zsidókkal az Úr elvágta az ilyen jellegű kapcsolatot (Mt 12,46-50). Ha pedig a juhok keresztények, akkor valóban összekeveredtek a kecskékkel.

(k) A keresztények jól tudják, hogy szeretniük kell Isten gyermekeit, de ezeknek az embereknek nem volt ilyenről tudomásuk.

(l) Ha ezek a juhok keresztényeket jelképeznek, akkor a keresztények üdvössége nem hit által van, hanem azáltal, hogy jóindulatot tanúsítanak a legkisebb testvérek iránt.

(m) Ha az emberek azáltal üdvözülnek, hogy ételt osztanak, vendégszeretők, ruhákat küldenek, és meglátogatják a betegeket és a bebörtönzötteket, akkor éppen maguknak a legkisebb testvéreknek nem lenne esélyük üdvözülni; hiszen a bebörtönzöttek miképp tudnának ilyen jó cselekedeteket végrehajtani?

1 Ezzel kapcsolatban lásd a 25,34-40-hez (különösen a 35-36. versekhez) tartozó lábjegyzetet lejjebb. – az angol fordító megj.

Tovább: Watchman_Nee-A_juhok_es_a_kecskek_peldazata

Watchman Nee: Elragadtatás

The King and the Kingdom of Heaven – A Study of Matthew [A Király és a Mennyek királysága – A Máté ev. elemzése] 285-303. old. PDF: Watchman_Nee-Elragadtatas

A Máté evangéliuma 24. és 25. fejezetének megértéséhez elengedhetetlen, hogy az elragadtatás kérdésében világosan lássunk; ez ugyanis az egyik legfontosabb téma ebben az utolsó órában, és sokan sajnos komolyan félreértik.

Az „elragadtatás” szó ugyanaz, mint amit a János 14,1-3-ban találunk, ahol azt mondja, „magamhoz veszlek titeket”. Nem arról van szó, hogy az ember „fölküzdi” magát a mennybe, hanem hogy az Úr fölvesz minket Magához. Az „elragadtatás” szó azt fejezi ki, hogy az Úr magához ragad minket hamarosan, amikor eljön.

A hívők között különféle nézetek terjedtek el az elragadtatásról. Egyesek szerint (1) az üdvösséget nyert hívők egésze el fog ragadtatni a nagy nyomorúság kezdete előtt, mások úgy gondolják (2), hogy az üdvösséget nyert hívők egészének át kell mennie a nagy nyomorúságon, míg megint mások úgy tartják (3), hogy az üdvösséget nyertek egy része a nagy nyomorúság előtt, másik része pedig a nagy nyomorúság után fog elragadtatni. Ez a három legjellemzőbb értelmezési iskola e tárgyban; de pusztán azért, mert valamelyik különbözik attól, amit mi helyesnek tartunk, még nem vagyunk feljogosítva, hogy az eltérő nézetet eretnekségnek bélyegezzük. Helytelen pusztán emiatt elutasítani valakivel a közösséget.

Folytatás: Watchman_Nee-Elragadtatas

Watchman Nee: A tíz szűz példázata

The King and the Kingdom of Heaven – A Study of Matthew [A Király és a Mennyek királysága – A Máté ev. elemzése]  360-377. old.

PDF-ben a teljes fejezet: Watchman_Nee-A_tiz_szuz_peldazata

részlet:

“A példázatot hét részre oszthatjuk: (1) a tíz szűz felkél a vőlegény fogadására (1.vers); (2) a szüzek két különböző csoportja (2-4. vers); (3) hogyan jártak el a múltban és most (5-7. vers); (4) rájönnek, hogy valami hiányzik (8-9. vers); (5) nyilvánvaló lesz a különbség (10. vers); (6) a bolondok kérése (11-12. vers); és (7) a tanulság (13. vers).

Az 1. versben az „akkor” a parúszia [„jelenlét” – az Úr eljövetelének és az elragadtatásnak az időszaka] idejére utal. Itt most nem a gyülekezetről, hanem a „menny királyi uralmáról” van szó. A menny királyi uralma Isten igazságosságának a hatóköre, az a szféra, ahol Isten kormányoz és uralkodik.

A „szüzek” a keresztényekre, a „vőlegény” pedig az Úrra utal.

A „tíz” az igében olyan szám, mely, mint látni fogjuk, egy egésznek a nagyobbik részét jelöli. A Bibliában összesen négy olyan szám van, mely a tökéletességet szimbolizálja: a három (az isteni tökéletesség); a hét (az idő tökéletessége, azaz ideig való tökéletesség); a tíz (az emberi tökéletesség); és a tizenkettő (a korszakok tökéletessége, örökkévaló tökéletesség). A Jelenések 21-ben minden kiemelt dologból tizenkettő van – kapu, gyöngy, apostolok neve, Izrael törzsei, drágakő, falmagasság [144 = 12²]. A 21. fejezet előtt mindenből hét van a Jelenések könyvében. A 21. fejezet témája, az új ég és új föld kezdetekor azonban már minden tizenkettő. Három az Isten száma és négy az ember száma. Három meg négy az hét (Isten száma meg az ember száma), melyet még fel lehet bontani, ezért szimbolizálja az ideig való tökéletességet. Háromszor négy az tizenkettő (Isten száma szorozva az ember számával), mely felbonthatatlan, és ezért az örökkévaló tökéletességet jelenti. A tíz egy kicsivel kevesebb, mint a tizenkettő tökéletessége. Ha hozzáadunk kettőt, az eredmény az örökkévaló tökéletesség száma lesz: ebben az összefüggésben vegyük észre, hogy a Máté 24-ben a malommal őrlő két asszony az életben lévő hívőket jelképezi, míg a 25. fejezetben a tíz szűz az elhunyt hívőket („elálmosodtak mindnyájan, és elaludtak” – 5. vers).

A Bibliában a görög is és a héber is gyakran úgy használja a tizenkettőt, hogy tíz meg kettő: tíz a többség száma, kettő a maradék száma. Például: tíz báty és két öcs (1Móz 42,3-4); tíz kém meg Józsué és Káleb (4Móz 14,37-38); Ahijjá próféta tizenkét darabra szakítja az új köpenyét, és tíz darabban és két darabban adja át (1Királyok 11,29-31); valamint tíz tanítvány ellenkezik kettővel (Mt 20,24).

„Szüzek” – Egy példázatban nem vehetjük szó szerint a szüzesség kérdését. Ezek a szüzek minket szimbolizálnak, akik Krisztusban újjá lettünk teremtve. Ez a kép inkább az elrejtettségünkre utal, semmint az erkölcsi tisztaságra, hiszen férjes asszonyok is lehetnek erkölcsileg tiszták. Az a szó, hogy „szüzek” nem alkalmazható sem a zsidókra, sem a hitetlenekre; ez ugyanis egyedül a keresztényekre illik. E szüzek egyedüli célja, hogy lámpásaikkal elinduljanak a vőlegény fogadására.

A „lámpás” sok mindent jelenthet a Bibliában: (1) az Úr igéjét (Zsolt 119,105); (2) a prófétai igét (2Péter 1,19); és (3) a keresztények látható bizonyságát (Mt 5,14-16). Nem „gyertyáról” beszél, mert a gyertya a saját viaszát égeti ahhoz, hogy világítson, az olajat viszont kívülről öntik a lámpásba, hogy az világítson. A keresztényeken tehát annak kell látszania, hogy indulnak a vőlegénnyel való találkozásra – ahogyan a kenyértörésben nemcsak az Úr befejezett művére emlékezünk, hanem arra is, hogy eljövetelének napja közel.

2-4. versek: A szüzek két csoportja. Sok kommentáríró véli úgy, hogy az öt bolond szűz a megtéretleneket jelöli, de ezt az értelmezést számos megingathatatlan érv cáfolja. Ezek közül most tizenötöt említünk meg, melyek egyben bizonyítják a bolond szüzek megtért voltát is:

(1) Ezek a bolondok mind az öten szüzek. Még a 11. versben is szüzeknek nevezi őket az Ige. Az Úr ezt az egész példázatban egyszer sem vitatja; épp ellenkezőleg, folyamatosan tényként ismeri el.

(2) A lámpásuk világít (8. vers). Ez a fény tartotta meg őket éjfélig, az pedig, hogy a lámpásaik „kialusznak” (tehát nem is „kialudtak”), azt mutatja, hogy a fényük még nem hunyt ki. Így lehetséges, hogy ezeknek a szüzeknek a bennük lakozó Szent Szellem által vannak „jó cselekedeteik”, és „mennyei Atyjukat dicsőítik” (Mt 5,16), csakhogy fényük most kialudni készül.

(3) Mindannyian elindulnak a vőlegény fogadására. Akinek nincs üdvössége, az soha nem fog a vőlegény fogadására indulni. Vajon a bűnözők is fáklyát gyújtanak, és elindulnak a kormánycsapatokkal való találkozásra?

(4) „De éjfélkor kiáltás támad: Ihol jön a vőlegény, jertek elébe” – a kiáltás mind a tíz szűznek szól. Az arkangyal minden bizonnyal nem téved ilyesmiben, és az Úr sem használ egyetlen szót sem helytelenül.

(5) Olaj a lámpásaikban, még ha nyilvánvaló is, hogy az edényükben nincsen olaj. Az olaj a Szent Szellemet szimbolizálja, ezért a bolond szüzek csakis megtértek lehetnek.

(6) „Akkor felkeltek mindnyájan azok a szüzek” (7. vers). Ez arra az egy feltámadásra utal, amelyben mind a tízüknek része van. Jegyezzük meg ugyanis, hogy ezer év fogja elválasztani egymástól az üdvösséget nyert hívők és az üdvösséggel nem rendelkező hitetlenek feltámadását.

(7) Az öt okos szűz bemegy a vőlegénnyel (10. vers); ezután jönnek a bolond szüzek is (11. vers). Mindnyájan elragadtatnak a levegőégbe, csakhogy az utóbbi öt nem mehet be a menyegzőre.

(8) Az öt okos és az öt bolond szűz közötti különbség a viselkedésükben rejlik, nem pedig a természetükben – hiszen mindannyian szüzek, nincs szó arról, hogy egyik igaz lenne, másik hamis, mert az egyedüli különbség köztük az, hogy okosak-e vagy bolondok. A bolondság nem jelenti azt, hogy valakinek nincs üdvössége.

(9) A bolondok lámpásai a vőlegény késése miatt alusznak ki (5. vers). Ha a vőlegény nem késne, akár ezek is éppúgy bemehetnének, mint az okosak.

(10) Az öt bolond az elejétől a végéig szűz (11. vers).

(11) „Vásároljatok magatoknak” (9. vers). Akinek nincs üdvössége, az nem „vásárolhat”, az csak „kérhet”, hiszen a kegyelem ingyen adatik. A „vásárlás” egyedül olyanoknak szólhat, akik már üdvösséget nyertek, mivel ez valamilyen árnak a megfizetését jelenti.

(12) Ha az öt bolond megtéretlen lenne, akkor e szerint a magyarázat szerint ez azt jelentené, hogy a haláluk után kapnak még egy lehetőséget a megtérésre, hiszen az okos szüzek azt tanácsolják nekik, hogy menjenek, és vegyenek olajat.

(13) Ha az öt bolond nincs megtérve, mondaná-e nekik az öt okos: „Nehogy se nekünk, se nektek ne legyen elég”? Ha ezek a bolondok ténylegesen megtéretlenek lennének, az öt okos nem kereshetne semmilyen kifogást; bármi áron segíteniük kellene nekik, hiszen hogyan nézhetnék tétlenül, hogy azok elvesznek?

(14) „Vigyázzatok ezért”, mondja az Úr (13. vers). Ahhoz, hogy valaki vigyázni tudjon, élet szükséges. Ha az öt bolondnak nem lenne üdvössége, nem lehetne őket arra buzdítani, hogy vigyázzanak, hanem arra kellene őket felszólítani, térjenek meg.

(15) A Máté 22-ben olvasható és az elveszetteknek szóló királyi menyegző példázatával szemben ez a példázat a tanítványoknak szól. A Máté 22 fő témája az, hogy valaki üdvözül-e vagy elvész, de a Máté 25 nem ezzel foglalkozik. Bárki legyen is, akit a Máté 22 példázatában megkötöznek és kivetnek, az teljesen magatehetetlen, de a kívülre zárt bolond szüzek továbbra is elég szabadon mozoghatnak. A korábbi példázat a király nyereségére vagy veszteségére vonatkozik, míg ez utóbbi történet a szüzekére. Az egyik a király dicsőségével kapcsolatos, a másik a szüzek boldogulásával foglalkozik.

Napjainkban a hívők amikor a Szentírást magyarázzák, szinte teljes mértékben arra helyezik a hangsúlyt, hogy valaki meg van-e térve vagy nincs, és nem veszik észre, hogy a királyság kérdése épp ugyanilyen fontos azután, hogy valakinek üdvössége lett.

Az okosak és a bolondok természetüket illetően nem különböznek egymástól, egyedül viselkedésükben. Az Újszövetségben egy hely van, amely bizonyíthatja ez a pontot, ehhez pedig a Máté 7,24-26-hoz kell fordulnunk. A bölcs (okos) ember az, aki megcselekszi az Úr beszédeit, míg a bolond ember az, aki nem engedelmeskedik azoknak. A kőszikla az Úr igéit jelenti, a homok pedig az emberi elképzeléseket. A kősziklára építeni azt jelenti, hogy mindent Isten Igéje szerint teszünk; homokra építeni pedig azt, hogy a saját elképzeléseink szerint cselekszünk. „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” (Péld 9,10). Bölcs dolog ezért egyszerűnek lenni Isten előtt, és esztelenség lázadni Ellene. Ha azt mondjuk, „esetleg”, vagy hogy „az én véleményem szerint”, valójában esztelenek vagyunk. Ha pedig azt tesszük, amit Isten mond, az teljes bolondságnak tűnhet az emberek előtt, de Isten számára valódi bölcsesség.”

Tovább a példázat teljes magyarázatához: Watchman_Nee-A_tiz_szuz_peldazata

Tartozzunk a győztesek csoportjához! (Radu Gavriluţ)

Nagyon aktuális! (Hangfelvétel magyar szinkrontolmácsolással)

"Bátorítsuk egymást, mivel közeledik az a nap"

Radu Gavriluţ (hangfelvétel, elhangzott: Margitta, 2021.10.22.)

“Ne legyünk azok, akik “a föld lakosai” (Jel. 13,8). Vagy teljesen az Úr oldalára állsz, és szakítasz mindennel, ami földi, vagy pedig azok között leszel, akiket megölnek. Ha ennek a földnek a lakosa vagy és úgy élsz, mint akármelyik ember, és a te örömeid múlandó örömök, és nem az Úrban tudsz örülni, és nem az Úrban találsz megelégedést, akkor “azoknak végük pusztulás” (Fil 3,19). A mennyei dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. El kell rugaszkodjunk a földi dolgoktól és úgy kell élnünk, mint egy másik országnak a diplomatái. Úgy éljünk, mint akik a mennynek az állampolgárai.”

Jelenések 12. Lukács 21. Lukács 12.

Tartozzunk a győztesek csoportjához!Letölt

View original post

A Föld legkorábbi korszakai – 8. A szabadság kora (G.H. Pember)

Teljes 8. fejezet PDF-ben:

pember_earths_earliest_ages_hu-8Letöltés

Részlet:

“Könnyen megérthetjük ezért a sétitákra alkalmazott kifejezés jelentését. Káin leszármazottjai – kik csak a teremtő és uralkodó Elóhímot tisztelték, és következésképpen nem voltak ígéreteik, melyeken nyugodhattak volna –, amilyen kényelmesen csak tudtak, berendezkedtek a világban, és legjobb tehetségüket, szorgalmukat az átok kényelmetlenségeinek kiküszöbölésére fordították. A sétiták azonban nem kísérelték meg, hogy az ösztöke ellen rugódozzanak, vagy hogy elkerüljék Isten fegyelmező nevelését, hanem Őhozzá fordultak enyhülésért, rábízták magukat ígéretére a megváltó Maggal kapcsolatban, és elkezdték Őt a szövetségben szereplő néven, Jahvénak szólítani, hogy életben tartsák a reménységet, és kifejezzék bizalmukat ígéretében.

Így lehetséges, hogy az a szellem látszik bennük, mely sok-sok évszázaddal később a thesszalonikai keresztényeket is indította (1Thessz 1,9-10): nem csináltak maguknak bálványokat a földön, hanem szolgálták az élő és igaz Istent, és várták az Ő Fiát a mennyből.

Énók, az első a próféták sorában.

Érdekes egybeesésre figyelhetünk itt föl. A káinitákról szóló leírásban Káin történetének néhány részlete után csak sejtjük az irányt, amerre utódait vezette, és nevek puszta felsorolása következik, míg Lámekhez nem jutunk, Ádámtól a hetedikhez. Majd pillanatnyi betekintést kapunk az első emberölő városába, láthatjuk a benne kialakuló törvénytelenséget és erőszakot, s hogy lakói fáradhatatlanul igyekeznek Isten nélkül elérni a boldogságot.

Ugyanilyen módon hallunk arról, hogy Sét alázatosan megvallja gyengeségét, valamint, hogy az ő közössége akkor kezdi Jahve nevét segítségül hívni. Ezt azután születések és halálok puszta felsorolása követi, míg meg nem érkezünk Énókhoz, Ádámtól a hetedikhez Sét vonalán. Ekkor a krónika megtorpan egy pillanatra, és néhány szóval feljegyez egy rendkívüli jelentőségű eseményt.

Ahogyan a gonoszság elérte tetőfokát Lámekben, úgy érte el az istenfélelem Énókban; mert ő Istennel járt, és bizonyságot nyert afelől, hogy kedves Istennek (Héb 11,5). A vég sötét árnya azonban egyre inkább ráborult a világra. A gonoszság oly mértékben megnövekedett, hogy nem csak az vált világossá, hogy az ember képtelen önmagát helyreállítani, hanem az is, hogy sürgős ítélethozatalra van szükség. Az Úr ezért új erőt adott Énóknak, és elküldte első prófétájaként, hogy tanúskodjon a világ bűne ellen, és hirdesse, hogy a hosszútűrés időszaka hamarosan véget ér.

Énók Isten Szellemével betelve az emberek között járt, hirdette az igazságosságot, mértékletességet és az elkövetkező ítéletet, és kétségtelenül sokan reszketni kezdtek. De a tartós eredmény nagyon csekély volt, mert a prófétán kívül senki más nem bizonyult méltónak, hogy kimeneküljön azokból a dolgokból, melyek a földre következtek. Egyedül ő ragadtatott fel a mennybe az özönvíz előtti nagy nyomorúság vészterhes időszakának kezdete előtt; Isten kiemelte őt a világból az özönvíz előtt körülbelül hatszázhatvankilenc évvel. És habár ilyen sok évszázadnyi halasztás hosszúnak tűnhet, ne feledjük, hogy az akkori átlagéletkor miatt, ugyanennyi idő ma nálunk nem több, mint ötven vagy hatvan évnek felelne meg.

Énók próféciáinak egyetlen létező feljegyzése egy még bekövetkezésre váró eseményt érint.

Énók, az ősi látó egyetlen fennmaradt megnyilatkozása Júdás levelében lett megőrizve számunkra. Így szól: „Ezekről jövendölt pedig Énók is, aki Ádámtól a hetedik volt, és ezt mondta; nézzétek, eljön az Úr tízezer szentjével, hogy ítéletet tartson mindenki ellen, és megfeddje az elvetemülteket mind az összes elvetemült tettükért, amelyet elvetemülten elkövettek, és minden durva szóért, amelyet szóltak ellene az elvetemült vétkesek (céltévesztők)” (Júd 14-15).

Ezek a szavak, legalábbis végső soron, nem az özönvízre, hanem a mi mostani korunkra utalnak, amikor Urunk dicsőségben megjelenik gyülekezetével együtt. Ha ez a prófécia ihletett magyarázat nélkül maradt volna fönn a számunkra, kétségtelenül az „elszellemiesítő” elméletet támasztotta volna alá. Azt feltételezték volna, hogy ez csakis a vízözönre vonatkozik, és intenének bennünket, hogy figyeljük meg, az, hogy az Úr eljön, pusztán szimbolikus utalás a hatalmas ítéletre, és nem jelent személyes eljövetelt. Lehetetlen azonban így elferdíteni a jelentést, mert Júdás azt mondja, hogy az ő életének idején, azután, hogy Krisztus felment az Atyához, a jövendölés beteljesedése még mindig várat magára. Ezért kellett fennmaradnia, mert a Megváltónak a jelenlegi korszakot lezáró, személyes megjelenésére vonatkozik. Az pedig, hogy Énók a beteljesülés előtt mintegy ötezer évvel korábban tudhatott erről a megjelenésről, azt mutatja, hogy Isten titkai mindig azokkal vannak, akik félik Őt; míg ugyanakkor tanúsítja, milyen óriási jelentőségű ez az esemény, melynek első lépésére bármelyik órában számíthatunk.

Kétségtelen az is, hogy a prófécia emellett tele volt vigasztalással Sét istenfélő leszármazottjainak számára, kiket gyötört az átok, és vágyakoztak a megígért szabadítás után. Az Úr megjelenésekor ugyanis katasztrofális véget ér a harc a kígyóra és annak magjára nézve; és a várakozás kimerítő évszázadai után végre bekövetkezik az egész teremtés megváltása a bűnből és a halálból – aminek az árát teljes mértékben megfizette Krisztus a kereszten.

Énók felvitetése annak előképe, amikor a gyülekezet elragadtatik, hogy találkozzon az Úrral a levegőben.

Énók tehát továbbra is Istennel járt, és bizonyságot tett az egész világnak, egészen a háromszázhatvanötödik évéig, amikor hirtelen eltűnt, nem volt többé; nem volt sehol, és senki sem találta. Mert felragadtatott a Magasságos trónjához, ez pedig az első utalás arra a nagy titokra, hogy habár Isten a földet az embereknek készítette, és az az akarata, hogy örökké rajta lakjanak, mindazonáltal van egy terve, mely szerint ki akarja emelni közülük azokat, akiket magasabb cél betöltésére választott ki, arra, hogy Krisztussal lakozzanak a mennyei helyeken. És abban, hogy Énók a Noé szörnyű időszaka előtt felvitetett, az előképét látjuk a Krisztust váró gyülekezet szempillantás alatti összegyűjtésének, hogy mielőtt a világ romlása a legrosszabbra fordulna, és mielőtt az Úr napjának ítélete bekövetkezne, találkozzanak Krisztussal a levegőben, és így mindenkor Vele legyenek. Hiszen a világ nem hallott semmilyen trombitaszót, nem látott villámokat cikázni, amikor Énók hirtelen elragadtatott; egyszerűen eltűnt, és társai talán először nem is tudták, hogy hová lett. Sőt, lehet, hogy hasztalan keresték, mint ahogy a prófétafiak három napig keresték Illést Jerikó hegyei és völgyei között. És valószínűleg így lesz a gyülekezet felvitetésekor; a Megváltó váratlanul fog eljönni, mint éjjel a tolvaj, és kilopja Övéit a mit sem sejtő világból. Ágyaikat üresen fogják találni reggel, vagy eltűnnek megszokott helyükről nappal; nem mondanak búcsút azoknak, akiket szerettek, de akik számára képtelenek voltak a maguk útját vonzóvá tenni; minden, amit a végükről föl lehet jegyezni, annyi lesz, mint Énok távozásának feljegyzése: Nem voltak többé, mert Isten Magához vette őket.

Az Ige bizonysága is alátámasztani látszik ezt a nézetet.

Ezzel a párhuzammal szemben azt az ellenvetést lehetne felhozni, hogy Pál leírása a gyülekezet elragadtatásáról úgy néz ki, hogy az Úr alászáll az égből riadóval, főangyal szózatával és Isten harsonájával (1Thessz 4,16). Első ránézésre úgy tűnik, hogy ez arra utal, hogy lesz legalább egy röpke kihirdetése annak, hogy mi történik éppen. De nem szabad elfelednünk, hogy Pál nem általánosságban az emberiségnek ír, hanem egyedül a Krisztust váró gyülekezetnek. Ebből nem következik tehát, hogy az egész föld felkavarodik a hívó szó miatt, hanem szükségképpen csak az érintettek fogják meghallani.

A halottak között ez bizonyosan így lesz; mert Urunk Maga mondja nekünk, hogy amikor megadja a jelet az első feltámadásra, mindazok, akik hallják, élni fognak (Jn 5,25). A többi halott azonban nem fogja hallani, és ezért nem is fognak élni, míg a Millennium ezer éve el nem telik. És ahogy a halottakkal lesz, úgy lesz valószínűleg az élőkkel is. Mert habár kellő igei bizonyítéka van, hogy a gyülekezet elvétetik a földről a korszak lezárása előtt, mindazonáltal nincs nyoma a prófétikus szakaszokban annak, hogy a világ hirtelen megrémülne akkor Krisztus hangjától és az Isten harsonájától. Az Úr saját kijelentései – hogy habár félreérthetetlen jelek és csodák hirdetik ki dicsőséges megjelenését a világnak, az Övéiért úgy fog eljönni, olyan váratlanul és nesztelenül, mint a tolvaj éjszaka –, nyilvánvalóan ugyanebbe az irányba mutatnak, ahogyan az a tény is, hogy a gyülekezet felvitetésének részletei teljesen hasonlónak tűnnek Énok, Illés és az Úr felvitetéséhez, melyek közül egyiket sem látta a világ, illetve nem érintette semmilyen közvetlen módon.

Lehetséges, hogy azoknak, akik ugyan hívők Krisztusban, és ezért az Ő megváltottjai közé tartoznak, akik felajánlották az áldozatot a rézoltáron, de nem lettek még kellőképpen megtisztítva és megszentelve a rézmedencében, és emiatt nem készek bemenni a Szent Sátorba a mennyben, lesz valamilyen tudomásuk az összehívásról, de csak hogy ráeszméljenek, nem képesek engedelmeskedni neki. Olyanok lesznek, mint Elizeus, aki tanúja volt Illés távozásának; vagy mint a tanítványok az Olajfák hegyén, amikor látták a felhőt, mely befogadta és eltakarta szemük elől Mesterüket, de még nem álltak készen arra, hogy kövessék Őt.

Valódi jelentése a „keleuszma” szónak, melyet az angolban „kiáltás”-nak fordítanak.

Mielőtt továbbmennénk, érdemes azonban megfigyelni, hogy az a kiáltás, melyről Pál ír az Úr leereszkedésekor, nem egyszerűen csak egy kimondott szó, amelyet az ember meghall. A görög keleuszma ugyanis olyan parancsszót jelent, melyet akkoriban a haditengerészetnél vagy a katonaságnál használtak a tisztek. Azt a képzetet akarja tehát átadni, hogy a gyülekezet egy hadseregre hasonlít, melynek katonái már megkapták a parancsot, hogy készüljenek fel az indulásra; megparancsolták nekik, hogy sorakozzanak fel, és álljanak készenlétben felövezett derékkal és figyelmező füllel, hogy egyszerre tudjanak megindulni abban a pillanatban, amikor nagy Vezetőjük szájából elhangzik a parancsszó. Vannak azonban olyanok, akik, habár a sereghez tartoznak, elhanyagolták az arra vonatkozó első parancsot, hogy legyenek készen és vigyázzanak, és ezért nem várják a másodikat. Ezeket teljesen megzavarja a váratlan jeladás az indulásra, és mivel nem tudnak azonnal engedelmeskedni, körülményes és veszélyes utat megtéve tudnak csak társaikhoz csatlakozni, melynek nagyobb részét az akkorra összegyűlt és kétszeresen gonosz ellenség erős csapatai fogják megnehezíteni.

Lámek próféciája és annak beteljesedése.

Az első próféta tehát így ment át egyik pillanatról a másikra e világ fáradalmaiból Isten jelenlétébe, és hagyta hátra fiát, Metuselahot és unokáját, Lámeket, aki Noé apja volt. Noé neve azt jelenti, „pihenés”, és Lámek a következő szavakkal adott fiának nevet: „Ez fog minket megvigasztalni munkánkban és kezeink fáradalmában a talaj miatt, melyet megátkozott az Úr” (1Móz 5,29). Ez a beszéd nem lehet a gyermek születése felett érzett öröm puszta kifejezése; hiszen ha így lenne, aligha jegyezték volna föl. Tudjuk azonban, hogy úgy Lámek nagyapja, mint fia próféták voltak; és lehet, hogy az egyszer valakire ráruházott ajándék mindig a következő családfőnek lett átadva, úgy, hogy Énok, Metuselah, Lámek és Noé tanúk sorozata volt, akiket Isten jelölt ki, hogy bizonyságot tegyenek a világ gonoszságával szemben, és hirdessék Isten szándékát az ítélettel kapcsolatban.

Lámek szavai ezért minden bizonnyal prófétikusak, és be is teljesedtek abban, hogy az özönvíz után az átok bizonyos mértékben enyhült. Abból ugyanis, ahogyan Noé áldozatának elfogadása után Isten megáldotta Noét és fiait, arra következtethetünk, hogy a föld állapota az özönvíz előtt rosszabb volt, mint bármikor utána (1Móz 8,21-22). Korábban az évszakok változása rendszertelen és teljesen esetleges lehetett; nem volt eső; és a harmat, mely a földet öntözte, gyér lehetett és ritka, úgyhogy az özönvíz előtti emberek gyakorta fáradoztak hiába, földjük nem hozott bőséges termést, és a fák sem adták meg gyümölcsüket. Sűrű köd, vagy más ismeretlen okok is beleavatkozhattak a nappal és az éjszaka váltakozásába. Az átok frissen és teljes erővel működött; de az is lehet, hogy ezek a katasztrófák a természetnek azokból az előzetesen jelentkező zavaraiból fakadtak, melyek hasonlók ahhoz, melyek a mi saját korunk nagy ítéletét fogják megelőzni.

De amikor a Noé által bemutatott áldozat után az Úr megérezte a kedves illatot, azt mondta: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt (…). Ezután, amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (1Móz 8,21-22). Az ember még mindig fáradozni fog, és sok nehézséggel kell megküzdenie, de Isten innentől kezdve stabil évszakokat ad neki, és szabályként megengedi neki, hogy mindig biztos lehessen abban, munkájának lesz valamennyi gyümölcse. És nem lehetetlen, hogy az eső ajándéka még inkább hozzájárult ahhoz, hogy enyhüljön az átok erőteljes nehézsége; míg az állati élelem fogyasztásának engedélyezése megkönnyítette az élelmezési szükségletek legalább részbeni kielégítését.”

Tovább a teljes 8. fejezetre (PDF-ben):

pember_earths_earliest_ages_hu-8Letöltés

Örök élet, elragadtatás és jutalom (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2020. augusztus 16-án – https://www.ekklesiaoradea.ro/

PDF: Örök élet, elragadtatás és jutalom

A hitéletet három nagyon fontos dolog jellemzi: az örök élet, az elragadtatás, és a jutalom. Nagyon megváltozik a Biblia értelmezése, ha az Úr megnyitja a szemünket, hogy láthassuk a hitélet minden vonatkozását.

Az este azon gondolkoztam, hogy a Jelenések könyvében azt mondja az Úr a laodiceai gyülekezetnek a 3. fejezet végén: „Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és szemgyógyító írral kend be a szemedet, hogy láss.”

A laodiceai gyülekezetet nem vádolja nagy bűnökkel az Úr, mint egyiket-másikat korábban a második és harmadik fejezetben; ellene az a kifogása, hogy már nem forró, hanem lágymeleg. Tudjuk, a tészta mikor kél legjobban? Mikor langyos. Sem nem hideg, sem nem forró. Az Úr pedig annyira haragudott erre a gyülekezetre Laodiceában, hogy a legsúlyosabb szavak egyikét mondja, amit a Bibliában találunk: „Így, mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem forró, kivetlek téged a számból.” És ez a langyos állapot jellemzi a mai kereszténységet.

Az apámat meghívták régen egy gyülekezetbe, Szeben környékére. Ott, akkoriban nagyon nehéz volt a közlekedés. Ma ott halad el egy főút, de abban az időben még nem így volt. Egy kis hegyi faluba kellett tehát mennie, az ottani keresztényekhez. És apám elmondta, hogy volt ott egy asszony, aki már nagyon öreg volt, mégis minden vasárnap egy nagyon meredek dombot mászott meg, hogy eljusson a gyülekezetbe. Ha esett, ha havazott, ha fújt a szél, ha hóvihar volt, ez az asszony összeszedte magát, és elindult erre az útra minden vasárnap reggel. Mi akaratunk ellenére eláruljuk magunkat, amikor azt mondjuk: ma fáradt vagyok, hat napot dolgoztam, és most pihenek egy kicsit vasárnap reggel. Megteheted ezt, de amit mondasz, elárulja, hogy langyos vagy. És a legsúlyosabb szavak, amit az Úr mond ennek a laodiceai gyülekezetnek: kiköplek a számból. Mert nem vagy sem hideg (bár lennél hideg!), de langyos vagy – és emiatt az Úr haragját nyilatkoztatja ki.

Remélem, mindnyájan tudjuk, hogy az örök életért nem kell küzdenünk. Az örök életet egyszerűen megkapják azok, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban. Nézzük, mit mond az 1János 5,11-13: „És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében.” Tehát ezért az életért nem kell harcolni, ezért az életért hinni kell: „Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van.” De az Úr Jézus a János 10-ben azt mondja, „Én azért jöttem, hogy a juhoknak életük legyen, bővölködő életük.” Van tehát életünk, és ez az élet bennünk van. És bár bennünk van ez az élet, mégis lehetséges, hogy ez az élet nem mutatkozik meg kifelé. Van életünk. De ennyi nem elég, ennek a folyamatnak folytatódnia kell, hogy bővölködő életünk legyen; ezért azonban árat kell fizetnünk.

Ha készek vagyunk megfizetni az árat, az akkor sem könnyű. Elmondom, miért nem. Azt mondta az Úr Jézus a tanítványoknak, hogy „ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét és úgy kövessen”. Az első: tagadja meg magát. Volt valaha egy pillanat az életedben, amikor nemet mondtál az énednek? Vagy igazat adtál neki? Ha valaki más mond nemet az énednek, az problémát okoz, akkor megsért téged. De te mondtál valaha nemet az énednek? Ha például valaki megbántott, te pedig kezdtél megsértődni – mert ha valaki megbánt, természetes, hogy az éned meg van sértve. Akkor mit mondtál az énednek? Igen, így van. Ezt mondtad? Igen így van, megsértett. Nem tudok ezen keresztüllépni, hogy megsértett.

Megkérdezem: A magunk megtagadása akarat vagy cselekvés kérdése? Az akaraté. Tudjátok miért akarati kérdés? Mert ha cselekvési lenne, azt mondanánk: én nem tudom ezt megtenni. Járt hozzánk régebben a gyülekezetbe egy testvérnő, akinek egy másik testvérnővel volt valami konfliktusa, és azt mondta: „Sokszor elhatároztam, hogy megyek, és bocsánatot kérek tőle, de mikor odaérek, akkor újra eszembe jut, amit tett, és nem tudom megtenni.” A probléma nem cselekvési, hanem akarati. Ha pedig akarati, akkor az Úr olyan helyzeteket fog készíteni az életemben, hogy segítsen abban, hogy cselekvés is legyen. A kereszt hordozása akarat vagy cselekvés kérdése? Cselekvésé. Mert ha akarjuk hordozni a keresztet, de nem hordjuk, akkor egyáltalán semmit sem tettünk.

A hitélet következő fontos vonatkozása az elragadtatás. Ha van egy fánk az udvaron, és az almát terem, lehet, hogy a gyümölcsök még zöldek – mert van olyan alma, amelyik csak télre érik meg, és egész nyáron kemény marad. De ha a fánk gyümölcsöt terem, akkor megyünk, és leszedjük a termést, amikor az érett. Nem szedjük le hamarabb, csak mikor érett. Eljön az idő, amikor megérnek, és akkor a gazda megy, és leszedi a gyümölcsöt. A hitéletben van három nagyon fontos dolog: az egyik a zsenge, amely legelőbb érik be, aztán jön az aratás, és a harmadik az aratók után megmaradt kalászok összegyűjtése. Semminek sem szabad elvesznie. A zsenge a legértékesebb, mert legelőbb érik meg, és azután következik az aratás. A zsenge a bőséges aratásról beszél. Az aratók után maradt kalászok összegyűjtése pedig Isten munkájának a teljes befejezéséről szól.

Mi most olyan időt élünk, amikor kezd a zsenge beérni. Az aratásnak még nincs itt az ideje. Az aratás a nagy nyomorúság után következik. De a zsenge most érik. Az Úr azt mondja, hogy úgy jön el, mint a tolvaj – amikor pedig a tolvaj jön, hogy ellopjon valamit, nagyon is jól tudja, hol vannak az értékek. Egy testvérnek a háza előtt útépítők dolgoztak, mindenféle emberek, akik nagyon jól tudták, mikor megy el a testvér otthonról. Nem kellett éjjel menniük, mehettek nappal. Bementek a házba, megtalálták az értékeket; fogták, és magukkal vitték.

Mi tehát az értékes? Ami elsőként megérik. Nem akarom olyannak bemutatni az Urat, hogy Ő nem jó, hanem úgy akarom bemutatni, amilyen Ő. De a zsenge nagyon értékes, és ha ma megtanuljuk ezt, hogy kövessük az Urat, hogy megtagadjuk magunkat, hogy felvegyük a keresztet minden nap, és úgy kövessük Őt, akkor ezzel fizetjük meg az árat, amit nekünk fizetnünk kell. Mondj nemet az énednek! Ne hagyd, hogy az éned irányítsa az életedet! Ha nem érted a Bibliát, a dolgok nagyon zavarosak lesznek, mert az Úr egyrészt azt mondja: „Vigyázzatok, mert nem tudjátok a napot, amikor eljön az embernek Fia.” Nem tudjuk a napot, amikor eljön. Ha úgy lenne, hogy az Úr egyszer csak eljön, és mindenkit elvisz; mindenki egyszerre el lenne ragadva, különbség nélkül, akkor nem mondaná ezt: „Mert megtartottad az én békességre intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja a föld lakosait.” Ez tehát az ára annak, hogy megőrizzen a megpróbáltatás idején, amely eljön ez egész földre.

Tehát, testvérek, az elragadtatás egészen különleges dolog. Nem úgy van, hogy persze, minden jó lesz, és az Úr nem tesz különbséget, mind egyszerre megérnek. Nem így fog történni. Mikor a kalász érni kezd, a szár száradni kezd a föld irányából a kalász felé. A búzaszemnek már nincs szüksége vízre, csak melegre. Tehát lentről kezd száradni, megszakad a kapcsolat a földdel, a nap melege perzseli, és a búzaszem kezd megérni. Melegre van szüksége; nehéz helyzetekre, problémákra, megpróbáltatásokra, üldözésekre. Mindenkinek, aki az Úré, lesz része problémákban. Mert nincs más lehetőség, hogy beérjünk. A helyzetekben, amelyeken keresztülmegyünk, meg kell tanulnunk megismerni az Urat.

A harmadikhoz, a jutalomhoz pedig az 1Korinthus 3-ból olvasok, 10-15. vers: „Az Istentől nekem adott kegyelem szerint mint bölcs építőmester alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá! Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra, mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz, mert az a nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg, és hogy kinek milyen a munkája, azt a tűz teszi próbára. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat kap. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.”

Máté 5,12: „Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben.”

Héberek 10,35: „Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.”

Jelenések 22,12: „És ímé hamar eljövök, és az én jutalmam velem van.”

Múltkor utaltam arra, hogy Krisztus ítélőszéke sok keresztényben félelmet kelt. Meg leszünk ítélve; mindenki aszerint lesz megítélve, amit itt tett. Félelmes dolog ez. De Krisztus ítélőszékének nem ez a fő célja, hanem az, hogy az Úr Jézus eljön, és megjutalmazza azokat, akik ebben a testben az Ő kegyelme szerint éltek és jártak. A hangsúly nem a félelmen van! A hangsúly azon van, hogy eljön, és megfizet mindenkinek. „Ímé, hamar eljövök és az én jutalmam velem van.” Kolossé 3,23-25: „És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek. Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát, mert az Úr Krisztusnak szolgáltok. Aki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának, és nincsen személyválogatás.”

Hiszem, hogy akkor nagyon sok meglepetés lesz, mert ez kap jutalmat: „és bármit tesztek, lélekből tegyétek, úgy, mint az Úrnak és nem embereknek.” Mi mindnyájan egy bizonyos helyre lettünk odahelyezve, ahol egy adott feladatot kell teljesítenünk. Ez a feladat lehet a családban, ahova helyezett bennünket az Úr; lehet a munkahelyünkön, ahol a kenyerünket keressük; a gyülekezetben; a társadalomban. Bárhol is legyünk, akarva, nem akarva, élve vagy nem élve ezekkel, minden fel van jegyezve. Lehet, hogy nekem egy családdal kell foglalkoznom: főznöm, takarítanom kell, és minden egyebet, ami a háztartáshoz tartozik. Végezhetem ezt a dolgot úgy, hogy mindig haragos és elkeseredett vagyok, szeretet és öröm nélkül teszem, amit teszek; de csinálom, amit kell egész életemben. Keményen dolgozom, és mégis a végén azt látom, hogy amit tettem, nincs elkönyvelve. Szomorú lesz. Vagy vegyük azt, hogy iskolába járok. Volt egy testvér, aki akkoriban volt egyetemista, amikor ez a váradi egyetem nem igazán volt egyetem. Megtörtént, hogy az órán csak ő volt és a tanár. De ő járt, és az Úr megáldotta. Mondhatnánk: Milyen iskola ez? El kell mennem innen egy jobb helyre. Nem így van. Ha tanulni akarsz, és ha az Úr munkálkodik az életedben, akkor úgy kell tenned a dolgodat, mint az Úrnak. Másként tudod, mi történik? A végén meghúznak egy vonalat, és zéró, semmi nem lesz.

Mi nyilván azt szeretnénk, hogy az elejétől kezdve minden szépen el legyen rendezve. Szeretnénk, ha az elragadtatás kérdése is már a kezdettől biztosítva lenne. Igen, az Úré vagyok – az Úr pedig azt mondta: boldogok vagytok, mert ti nem konkoly vagytok, hanem búza. Ír ilyesmit valahol az Ige? Nem ír. A különbség búza és búza között van, hogy melyik hogy érik be. A különbség abban rejlik: mennyit értettem meg, hogy vigyázzak; és ezekben az időkben az Úr számára, az Úrnak éljek.

Egyáltalán nem aggodalmaskodom a mostani idők miatt. Nem vágyom az elmúlt idők után, hanem azt akarom, hogy a mostani időben azt tegyem, amit kell. Összegyűlünk itt, ilyen formában? Nagyon jó. Nem vagyunk mind egyszerre együtt? Nem kell kinyitni az ablakot, mert nincs levegő? Nagyon jó. De a lényeg az, hogy megértsük a mindennapi életben, hogy lehetőségünk van vagy így, vagy úgy élni. Élhetünk a régi élet által, amelyet az énünk irányít – amely az énünk élete –, vagy élhetünk az új élet által, amely Krisztus bennünk.

Hogyan élünk a mindennapokban? Lehetünk erkölcsös emberek, lehetünk a laodiceaiakhoz hasonlóan komoly emberek, és senki nem mond semmit ellenünk – csakhogy langyosak vagyunk, és az Úr azt mondja: Mert lágymeleg vagy, és nem vagy sem hideg sem forró, emiatt kiköplek a számból!

A hitélet tehát nagyon komoly dolog. Mikor az Úrhoz tértünk, kaptunk egy csomagot, amely által sok ideig tudunk élni; de amit akkor kaptunk, az nem elég, ha nem tanuljuk meg megtagadni magunkat. Nem kell eltelnie egy napnak sem ahhoz, hogy valaki megsértsen, hogy kiábránduljak valami miatt, és azt kelljen mondanom magamnak: Nem! Nem adok neked igazat! Hogy ezt kelljen mondanom az énemnek: Meg kell halnod, a te helyed a kereszten van! A kereszt lényeges a hitélet számára. Munkálkodjon az Úr az életünkben, hogy meg tudjuk érteni: Mire hívott el bennünket? Hogy megnyissa a szemeinket, hogy láthassuk, mi fog történni a jövőben, amikor Ő más lesz, mint ahogy mi ismerjük. Amikor megítél, anélkül hogy az ember külsejét venné figyelembe. Ha valaki valami ferde dolgot tett az életben, ami nincs a helyén, jutalmát veszi annak, amit tett. Isten nem fog akkor szemet hunyni. Ez pedig kerülni fog valamibe, nem a pokol lesz az, de valamibe kerül, ami fájni fog. Az Úr legyen irgalmas hozzánk. Én is imádkozom, hogy az Úr munkálkodjon úgy az életünkben, hogy ne tudjunk nyugodtan lenni, ha nincsenek rendben a dolgok az életünkben. Ámen.

“Kérvén, hogy méltókká tétessetek” (Watchman Nee)

„Vigyázzatok tehát minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek mindezekből kimenekülni, amik történni fognak, és az Embernek Fia elé állíttatni” (Lukács 21,36)

Az Úr határozottan azt ígéri, hogy a gyülekezet megmenekülhet a nagy nyomorúságtól, és az Embernek Fia elé állhat – ami kétségkívül az elragadtatást jelenti. Van azonban egy feltétel. Ez  nem vonatkozik ugyanis mindenkire, aki újonnan született, hanem csak azokra az újonnan születettekre, akik éberen vigyáznak és imádkoznak. „Hogy méltóvá tétessetek” – ha vigyázunk és imádkozunk, akkor kimenekülhetünk ezekből. Ezért az ígéret azoké, akik ezeket teszik. Vajon a gyülekezet egészében mindenki éberen vigyáz és imádkozik? Figyeljünk oda erre.

Forrás: The Lord My Portion, június 8.

„Ne csapjátok be magatokat!” (Radu Gavriluț)

PDF: 2015-05-19-Radu_Gavrilut_Kik_nem_oroklik_Isten_orszagat

Olvastam egy kis füzetet angolból lefordítva. Érdekes a címe: A Szent Szellem jogai Isten házában. Nem könnyű olvasmány. Fel fogjuk tenni a honlapunkra, ha valaki szeretné elolvasni.

 Ez a füzet tulajdonképpen G.H. Langnek egy levele, melyet egy testvérnek írt. Nem hiszem, hogy gondolt arra, hogy ezt valamikor kiadja; de érdekes, hogy mégis megjelent, mert olvasva ezt az írást, láttam, milyen nagy harcai voltak, és a testvérek hogyan támadták őt az álláspontja miatt. Azt mondja, hogy egyeseknek nagyon szélsőséges felfogásuk volt a menyasszonnyal kapcsolatosan, az Úr házával kapcsolatosan, és nagyon vakmerő nyilatkozatokba bocsátkoztak, amelyek nem az igén alapulnak – ezeket népszerű tanításoknak nevezi.

 Nagyon sokan kedvelték ezeket a tanításokat, melyek lényege, hogy aszerint élheted az életet, ahogy jónak látod; mindegy, hogyan jársz, be vagy biztosítva afelől, hogy végül minden jó lesz. Ezek az emberek sokat támadták Lang testvért; és voltak olyan részek a Bibliában, amelyekről ezek a testvérek egyáltalán hallani sem akartak. Egy bizonyos idő után, miután Lang testvérnek az Úr látást adott, ezek a testvérek nem akartak hallani ezekről a dolgokról, és neki is megtiltották, hogy beszéljen ezekről. Sok helyen nem szólhatott.

 Elolvasok néhányat ezekből, melyekről egyszerűen nem volt szabad prédikálnia. 1Kor 6. – tudjátok, hogyan kezdődik ez a fejezet, hogy a testvérek bírósághoz fordulnak, hogy ez a világi törvényszék hozzon ítéletet két testvér között. Az 5. vers ezt mondja: 5-10: „Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt. Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők (telhetetlenek), sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.”

 És érdekes, amit ezután mond. 11: „ilyenek voltatok pedig némelyek”. Ilyenek voltatok? „De megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazítattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által.” Ti, akik megmosattatok ezektől a dolgoktól. Nekünk van egy szavunk: megmosni, amit sok helyen használunk, de a görögben több kifejezés van. Az egyik jelentése ennek a szónak: megfürödni, tehát teljesen belemerítkezni a vízbe. Mert hogyan gondoljuk, hogy megmosdatható egy telhetetlen? Szükség van az ige közreműködésére ahhoz, hogy egy telhetetlen, kapzsi ember meg legyen mosva.

 De most a 9. verset akarom hangsúlyozni: „Nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem fogják örökölni Isten országát (királyságát)? Ne csapjátok be magatokat ebben a tekintetben.” És felsorol különböző embereket, különböző bűnöket és aztán azt mondja: se tolvajok, se telhetetlenek (nyerészkedők), se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. Mi sok mindent megértünk, mert megértettük, hogy Krisztus vére megmosott minden bűntől, de nem értjük, hogy a megváltás sokkal mélyebbre megy ennél. Mire utal itt, mikor azt mondja: nem öröklik Isten országát? Kétszer is mondja, a 10. és a 11. versben.

 Tudjátok, testvérek, én mit gondolok ezzel kapcsolatban? Mi annyira megszoktuk, hogy minden jól fog menni, és minden gond nélkül, hogy mikor ilyen igeverseket hallunk, lezáródnak a zsaluk előttünk. Nem jön, hogy elhigyjük, hogy így lesz. Nem csak a paráznák, a házasságtörők, a bálványimádók! Mert ezzel egyetértenénk, hogy az ilyen személyek, akik bűnben élnek, nem öröklik a királyságot, mert ez így arra utal, hogy azok, akik bűnben élnek. De telhetetlen, tolvaj, részeges, rágalmazó? Tehát ez az igevers nem tetszett a testvéreknek. Nem volt népszerű.

 Efézus 5,1-8: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk “áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne vegyetek tehát részt ezekben. Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai, úgy járjatok.”

A Lukács 19-ből szólok még. Megtiltották Lang testvérnek, hogy beszéljen arról, hogy aki egy gírát kapott, az hívő keresztény volt. Nagyon népszerű volt azt mondani, hogy az, aki az egy gírát kapta, nem volt keresztény. Így minden jól ment. Haladt minden, és semmi nem háborította az emberek nyugalmát.

 A Máté 25,6-13: „Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”.

 Azt szeretném mondani, hogy a legfontosabb dolog, ahogy én látom ezt a példázatot, hogy legyünk megüresedve saját magunktól. A lehetőségek pedig, hogy megüresedjünk saját magunktól, naponként a rendelkezésünkre állnak. Egyesek megüresednek, elfogadják azt a megalázó helyet, az összetöretést, mások viszont nem fogadják el azt a helyet, és ilyen módon nekik nincs használható edényük. Mert bárhol láthatjuk, hogy azt mondja az Úr: „az alázatosaknak kegyelmet ad”. És ha megalázod magad az Úr keze alatt, Ő kegyelmet ad. Ez a példázat nem volt népszerű, mert arra kényszerítette az embert, hogy elgondolkozzon. A mindennapi helyzetekben, amelyeken keresztülmegyünk, hogyan reagálunk, ha a körülöttünk levők nem megfelelő módon szólnak hozzánk? És hasonlóképpen a tálentumok példázata is népszerűtlen.

 Ha elolvassuk a Héberekhez írt levelet, ott nagyon sok intést találunk. Nagyon komoly figyelmeztetések vannak ebben a levélben. És nagyon kevesen hiszik, hogy ezeket a figyelmeztetéseket komolyan kell vennünk. Mert mi azt hisszük, ha üdvbizonyosságunk van, akkor a dolgok el vannak rendezve, és nem látjuk, hogy egy folyamat részesei vagyunk mindaz által, amin naponta keresztülmegyünk. Számomra bátorítás volt ez az írás, mert láttam azt, hogy mindig is ellenállásba ütközött, ha volt egy olyan tanítás, amely szentségre, összetörettetésre, vigyázásra ösztönzött. És nem volt népszerű. Népszerűek azok a tanítások, amelyek azt mondják: jól van, nagyon jó, az Úr szeret, az Úr adja az akarást is a megvalósítást is, és így tovább.

 Nagy felelősség nehezedik a vállunkra. Feltesszük ezt az írást oda, ahol a kiadó füzetei vannak (románul: https://www.lampadaruldeaur.ro/author_taxonomy/lang-g-h/), aki akarja elolvashatja. [magyarul is olvasható: https://hitunkcelja.wordpress.com/wp-content/uploads/2019/06/lang-a-szent-szellem-jogai-isten-hazaban.pdf]. Meg vagyok győződve, hogy nagyon kevesen fogják elolvasni, mert nehéz olvasmány. De, akik igyekeznek, megláthatják, milyen harcok voltak már akkor is, és milyen kevesen voltak, akik láttak, gondolkoztak, és elemezték a dolgokat. Mit jelent, hogy nem öröklöd Isten országát? Szomorú dolog lesz, kellemetlen esemény, mikor mellőzve leszel az Úrral való közösségből ezer esztendőre. Ezt jelenti.

Elragadtatás és lélekmentés (részlet, D.M. Panton)

Eredeti, teljes bejegyzés: https://filippi314.com/2019/11/15/elragadtatas-es-lelekmentes/

“Ebben a leggazdagabb lélekmentő drámában a következő felvonás még csodálatosabb: maga az Istenség gépezete lendül mozgásba. 29. vers: “Ezt mondta a Szellem Fülöpnek, Menj oda és csatlakozz ahhoz a szekérhez.” Azt a szekeret, amelyben az Isten által keresett lélek ült, meg kellett mutatni Fülöpnek; mert egyetlen evangélista sőt egy angyal sem ismeri, egyedül csak Isten Szelleme, azokat a neveket, amelyek az Élet Könyvében vannak beírva, amely a Bárányé. Az apostolok közül ki álmodta volna, hogy a következő megtérő egy fekete bőrű férfi lesz, aki több mint 3000 km távolságra él, és aki épp a Gázai sivatagon keresztül utazik a távoli Etiópiába?

Éppen ez az igazság az, amelyet az egyéni evangelizálást végző munkások olyan nehezen tudnak elsajátítani, amely katasztrofális következményekkel jár. Alapvető különbség van az egyszerű bizonyságtétel és a lélekmentés között. Mindenkinek bizonyságot kell tennünk, az egyéni lélekmentésben viszont nagyon élesen oda kell fülelnünk a Szellem utasításaira – “Csatlakozz ehhez a szekérhez.” A következő szekérben, minden valószínűség szerint olyan lélek utazott volna, akiért a mennyei gépezet teljesen mozdulatlan maradt volna.
Ebben van a lélekmentés sarokköve – a módszer remekműve – hogy először Istentől kell megkapnunk a léleknek a nevét, akit meg kell nyernünk, mielőtt ostromolni kezdjük magát a lelket. A bölcs munkás kideríti, hogy Isten hol munkálkodik, és ott kezd el dolgozni. Ez megspórolja nekünk a csüggedést, sőt a kétségbeesést, olyan lelkek miatt, akik nem adják meg magukat; és attól is megment minket, hogy ennek következtében felháborodva felhagyjunk minden lélekmentési kísérlettel. Megszabadít az önzéstől, hogy olyan lelkeket keressünk, akiket mi akarunk, hogy meg legyenek mentve, mintsem azokat a lelkeket, akiket Isten akar. Megelőzi azt, hogy élesen bíráljuk az evangélistákat, lelkészeket, vasárnapi iskolai tanítókat, vagy barátainkat, azért mert nem térítették meg azokat a lelkeket, akiket mi hoztunk oda hozzájuk, Isten viszont nem. Így nem fogjuk az időnket és erőnket pazarolni, mert egyenes vonalba hozott minket azzal, amit Isten tenni akar.

Tehát Fülöp alig száll föl a szekérre, rögtön azt tapasztalja, hogy a Szellem már ott járt. Mert ki tette a Bibliát az etióp kincstárnok kezébe? Ki hozta el őt a templomból imádkozva? Ki nyitotta ki a könyvet éppen annál a szakasznál, ahol a megöletett Messiásról van szó? Az isteni gépezet mindkét végén munkálkodik: így a felkészített lélek érett gyümölcsként hullik le Isten hírnökének legkisebb érintésére; mert egyedül azokat a lelkeket tudjuk megnyerni, akiket Istent választott, Isten keresett és Isten kinyilatkoztatott.”

Tovább: https://filippi314.com/2019/11/15/elragadtatas-es-lelekmentes/

Noé bárkája (Stephen Kaung)

Ez az üzenet élőszóban hangzott el a Virginia állambeli Richmondban, az Egyesült Államokban, 1982. januárjában. Ez az igeszolgálat a negyedik abból a nyolc részből álló sorozatból, mely Krisztust mutatja be nyolc személy életén keresztül Mózes első, a teremtésről szóló könyvében.

Az összes rész 1-8-ig, egyben: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“Mi Noé és a bárka eseményeinek alapvető mondanivalója? Úgy vélem, az alapvető gondolat ebben, amit Isten Szelleme meg akar láttatni velünk, hogy mit jelent Krisztusban maradni. Énók Istennel járt, az Istennel való járás pedig külső magatartást jelent. Ez a világnak szóló bizonyságtétel. Az az ember, aki Istennel jár, annak ez meglátszik az életén. Ez bizonyság, mert az élete különbözik a világétól. A külső járás belső titka viszont az, ha Krisztusban maradunk. Más szóval, nem fogunk tudni Istennel járni, ha az életünk nincs elrejtve Krisztusban. Ha Krisztusban maradunk, akkor Istennel fogunk járni. Ez lesz a természetes következménye az Őbenne maradásnak. Egyfelől tehát Énók azt mutatja, mit jelent Istennel járni, másfelől Noé viszont azt, hogy mit jelent Krisztusban maradni.”

“Néha azt gondoljuk, hogy amikor hittünk az Úr Jézusban, csak egy dolog történt – megbocsáttattak a bűneink. Istennek hála, amikor hiszünk az Úr Jézusban, megbocsáttatnak a bűneink! Ez valóban megtörtént, de amikor hiszünk az Úr Jézusban még sok más egyéb is történik. Az egyik ilyen, hogy Isten élete Krisztus Jézusban belénk költözik, és a mi életünkké válik. Újonnan születünk. A Szellemtől születünk. Új életet kapunk. Isten élete Krisztus Jézusban lesz a mi életünk. Befogadjuk magunkba Őt. Bennünk van; Krisztus bennünk a dicsőség reménysége. Krisztus van bennünk; az Ő élete van bennünk; Ő az életünk. Ez hatalmas nagy dolog! Sokkalta értékesebb, mint az, hogy megbocsáttattak a bűneink. A bűnbocsánat nagyszerű dolog. Mi, akik a halálos ítélet, a ránk nehezedő súly, a bűn terhe alatt voltunk, egyszer csak azt találjuk, hogy minden bűnünk megbocsáttatott! Ez nagyon nagy dolog! De van valami, ami még ennél is sokkalta nagyobb, mégpedig az, hogy Krisztus bejött az életünkbe. Krisztus a miénk lett úgy, mint Aki a mi életünk. Ő bennünk a dicsőség reménysége. Ez egy dolog.

De van még más is. Nem csak hogy Krisztus bejött az életünkbe azért, hogy Ő legyen a mi életünk, hanem az is történt, hogy Isten bennünket Krisztusba helyezett. Igen, bennünk van – mi pedig Őbenne vagyunk. Az 1Korinthus 1,30 szerint: „belőle vagytok pedig ti Krisztus Jézusban, aki bölcsességgé lett nekünk Istentől, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká”. Belőle – azaz Istenből – vagytok Krisztus Jézusban. Krisztus Jézusban vagyunk. Hogyan vagyunk Krisztus Jézusban? Istentől. Más szóval, amikor hiszünk az Úr Jézusban, Isten valamit csinál velünk. A Szent Szellem nem csak újonnan szül bennünket, és belénk helyezi Krisztus életét, hanem ugyanakkor Isten átvisz a sötétség uralmából az Ő szeretett Fiának uralmába. Isten kivesz bennünket Ádámból, és belehelyez Krisztusba. Ezt nem mi magunk tesszük, erre mi képtelenek vagyunk, és nem is nekünk kell megtennünk.

Néha hibásan gondolkodunk: „Bárcsak bejuthatnék Krisztusba, akkor minden gondom megoldódna!” Még Hudson Taylornak is megvolt ez a problémája. Már évek óta misszionáriusként tevékenykedett Kínában, és Isten már addig is komolyan használta. Mégis azt vette észre, hogy az élete nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Érezte, hogy kísérthető, hogy elbukik, és hogy a bizonyságtétele nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ez nagyon nyugtalanította, és imádkozással és böjtöléssel kezdte keresni Istent. Azt gondolta, „Bárcsak bekerülhetnék Krisztusba, akkor minden ilyen probléma megoldódna. De hogyan juthatok be Krisztusba?” Megpróbált bejutni Krisztusba, de nem tudta, hogyan kell. Azt gondolta, hogy hitre van szüksége, ezért hitért imádkozott, de a hit nem jött.

Ez a mi problémánk? Ha Krisztusban vagyunk, akkor minden gondunk megoldódik. De hogyan juthatunk be Krisztusba? Az Ige azt mondja, hogy már Krisztusban vagyunk. Ha pedig már bent vagyunk, akkor nem lehet újra bemenni, még jobban bent lenni, mert már ott vagyunk benne. Hudson Taylor végül egy napon felfedezte, „Miért is imádkozom? Hiszen már bent vagyok. Ő a szőlőtő, én a szőlővessző. Nevetséges volna a szőlővesszőnek folyton úgy imádkoznia, hogy bárcsak bejuthatna a szőlőtőbe, hiszen a szőlővessző a szőlőtőben van, a szőlőtő pedig a szőlővesszőben. Ők ketten egyek.”

Nem tudjátok, hogy Isten Krisztust, a dicsőség reménységét belétek helyezte? Egyedül azért lehet reménységünk a dicsőségre, mert Krisztus bennünk van, és ugyanakkor Isten bennünket is Krisztusba helyezett. Krisztusban vagyunk. Ez a mi új helyzetünk. Ez pedig nagyon értékes dolog! Isten kivett bennünket Ádámból – Ádámban mind meghalnak. Krisztusba helyezett bennünket – Krisztusban életre kelünk. Ez a mi helyzetünk. Mindenki, aki hisz az Úr Jézusban, Krisztusban van. Milyen óriási dolog ez! Krisztus a bárka, és mi a bárkában vagyunk. Krisztusban vagyunk.”

Teljes cikk: Az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8