A lélek üdvössége (Watchman Nee)

A teljes könyv letölthető PDF-ben (a fordító anonim).

Watchman Nee: A lélek üdvösségeLetölt

“Olyan téma előtt állunk, melyre tudomásom szerint sok hívő ember soha nem figyelt föl. Ez a lélek üdvösségének problémája. Amikor a megváltás kérdéséhez közelítünk, van egy dolog amire nagyon fontos, hogy figyeljünk: lényeges a különbség a szellem és a lélek közt. A fenti Ige egyértelműen bizonyságot tesz arról, hogy az ember három fő részből áll: szellem, lélek és test. A szellem az a képesség, mellyel az ember kapcsolatban tud lenni Istennel; és ezzel a képességgel az állatok nem rendelkeznek. Ezért az embernél alacsonyabbrendűek: az állatok nem képesek Istent imádni. Másrészt: a lélek az a szerv az emberben, amely által van az értelem, az akarat és az érzelem. Ez olyan dolog, melyben osztozunk az állatvilággal, hiszen az állat is a lelke által él. Végül: a test az a részünk, amely segítségével érintkezünk az anyagi világgal. Mivel mi, emberi lények, szellem, lélek és test vagyunk: kell, hogy a megváltás is érintse mind a három részt.

„Hogy a szellem megmentessék az Úr Jézus napján…”( I. Kor. 5,5.) Ez az Ige a szellem megváltásáról szól. „…azaz a mi testünk megváltását.”( Róm. 8,23.) Itt a test megváltásáról van szó. De amit mi most meg akarunk vizsgálni az a lélek üdvössége. Ennek érdekében figyelmesen nézzük végig az Újszövetséget, hogy hol van megemlítve a lélek üdvössége. Csak így érthetjük meg annak valódi jelentését.”

„Akkor így szólt Jézus a tanítványaihoz: Ha valaki énutánam akar jönni,
tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Ezért aki meg akarja menteni életét: elveszti azt, aki pedig elveszti életét énérettem (az én kedvemért): megtalálja azt. Mert mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri is, de életét elveszti. Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő életéért? Mert az embernek Fia eljön Atyjának dicsőségében, az Ő angyalaival,
és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint. Bizony mondom nektek: Azok között akik itt állnak vannak némelyek, akik sehogy sem kóstolják meg a halált, míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az Ő királyságában.” ( Máté 16,24 – 28)

„Akkor így szólt Jézus a tanítványaihoz…” Ebből megtudjuk azt, hogy ami ezután következik az nem a kívülállóknak szól, hanem az Ő tanítványainak. Ha tanítványok, akkor megváltott hívőkről van szó. Ezért ne feledjük, hogy Jézus most közvetlenül a megváltott szentekhez szól s nem a megváltatlan bűnösökhöz.

„Ha valaki énutánam akar jönni…” Azaz: ha valaki a megváltottak közül követni akarja az Urat… Egy megváltott tanítvány, akinek külön ez a vágya, hogy kövesse az Urat. A „kövessen engem” adja a kulcsot az ezután következő feltételekhez.

„Tagadja meg magát…” Az önmegtagadás azt jelenti, hogy semmibe veszem magamat, lemondok kiváltságaimról. Megtagadni magamat nem más, mint az, hogy nem önmagamnak élek, félreteszem (mellőzöm) magamat Isten kedvéért. Csak az ilyen ember képes követni az Urat. Dehát ez magától értetődő, hiszen hogyan követheti az az ember az Urat, aki a maga akaratát követi?!

„Vegye föl keresztjét, és kövessen engem…” Ez még mélyebb dolog, mint az önmegtagadás. Mert az önmegtagadás az énem figyelmen kívül hagyása, viszont a kereszt fölvétele az Istennek való engedelmesség. Az utóbbi pedig azt jelenti, hogy elfogadom azt, amit Isten elhatározott felőlem, és hajlandó vagyok szenvedni az Ő akaratából. Ha megtagadjuk magunkat és fölvesszük a keresztet, akkor igazán követhetjük az Urat.

„Ezért aki meg akarja tartani (menteni) életét: elveszti azt, és aki elveszti életét énérettem: megtalálja azt.” Az eredeti görög szövegben itt az élet szó helyett a „ psuche” áll, ami azt jelenti, hogy lélek. Ebből kifolyólag a fenti Ige a lélek megmentéséről illetve elvesztéséről szól. Tehát innét kapunk világosságot felvetett témánkat illetően.

Az „ezért” kötőszó összekapcsolja az előtte és az utána álló szöveget. Ez a szó segít belátnunk, hogy az előtte álló „tagadja meg magát, és vegye föl keresztjét” mondás ugyanarra utal, mint utána a lélek megmentése illetve elvesztése.

„Ezért aki meg akarja menteni lelkét …” Ez a fordítás így arra az emberre utal, aki bár vágyik követni az Urat, de nem akarja megtagadni magát és fölvenni a keresztet. A görög szöveg tehát segít megértenünk valamelyest a lélek megmentését. Az ilyen ember vonakodik semmibe venni az énjét, lemondani önnön kiváltságairól és szenvedésnek alávetni önmagát az Istennek való engedelmesség érdekében. Így felismerhetjük, hogy a lélek megtartásának (megmentésének) lényege pontosan az ellentéte az önmegtagadásnak és kereszt fölvételének. Ha valaki tudja: mi az önmegtagadás és mit jelent a kereszt hordozása, akkor az azt is tudja, hogy mire utal önnön lelkünk megmentése (megtartása).

Az Úr azt mondja nekünk: ha valaki tekintettel van önmagára, azaz nem hajlandó megtagadni önmagát, fölvenni a keresztet és szenvedni az Istennek való engedelmesség végett, akkor végül el fogja veszíteni lelkét. Aki a fenti értelemben próbálja megtartani (megmenteni) lelkét, az a jövőben — eredményképpen — elveszti a lelkét. Elveszteni a lelket azt jelenti, hogy a végén szenvedni és elveszteni mindazt, amiben örömét leli az ember. Tehát az az ember nem kapja meg azt, amit keres.

„Aki elveszti életét énérettem…” Ez az, amit önmegtagadásnak és kereszthordozásnak nevez az Ige. Elveszteni a lelket a jelenben ugyanaz, mint megtagadni önmagamat. Isten megengedi, hogy megtalálja az az ember a lelkét (a jövőben), aki (most) Őérte lemond a lelki örömökről és szenved Isten akarata szerint. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy aki az Úr kedvéért megtagadja saját elképzeléseit és vágyait, hogy azokat ne elégítsék ki e világ dolgai, és sok szenvedést tűr el: az, egy „másik” időben, részesülni fog az Úr örömében. (magy. ford. megj.: A másik idő: jutalomosztás Krisztus ítélőszékénél.)

Tanulmányozva a fenti igeverset megérthetjük, hogy mit is jelent a lélek üdvössége. A lélek megmentése (megtartása) alatt azt értjük, hogy az ember boldogságot és örömet nyer szívének teljes kielégítésére. A lélek elvesztése pedig az örömökről illetve a vágyak kielégítéséről való lemondás.

Tehát a lélek elvesztése (mely megkívánja az önmegtagadást és a kereszthordozást) semmiképpen sem az, amit általában a lélek „elkárhozásának (meghalásának)” nevezünk. Másrészt: az Úr azt mutatja nekünk, hogy a lélek megmentése (megtartása) az, ha valaki nem tagadja meg magát és nem veszi föl a keresztjét. Ezek a fogalmak nincsenek rokonságban a szokásos „megmentetik” és „elkárhozik (‘örökre’ elveszik)” kifejezéseinkkel. De ez egyértelmű, hiszen ha a lélek megmentése (megtartása) az örök életet jelentené, akkor miért mondja azt az Úr Jézus, hogy annak az embernek el kell vesztenie lelkét az Úrért. Ha a lélek elvesztése a tűznek tavába jutásra utalna, akkor Isten nemde azt kérné tőlünk, hogy a tüzes tóba igyekezzünk kerülni Őérte ?! Következésképpen jelen igeversünknek egyáltalán semmi köze az örök élethez vagy a tűznek tavához. A vers első részében álló „elveszti azt (a lelkét)” és a második részében álló „elveszti életét (lelkét)” kell, hogy ugyanazt jelentsék. Ha a „valaki meg akarja menteni életét: elveszti azt.” azt jelentené, hogy aki nem tagadja meg magát az a tűznek tavába kerül, akkor a „valaki elveszti életét énérettem: megtalálja azt” mondat nem utalna másra, minthogy: aki az Úrért a tűznek tavába megy annak örök élete van. De ez abszurdum lenne. Tehát a valódi lényeg a következő: ha egy megváltott hívő keresztyén nem engedi, hogy lelke most szenvedjen akkor a jövőben fog szenvedni. De, ha megengedi, hogy lelke szenvedjen most az Úrért akkor nem fog szenvedni a jövőben.

Ráadásul: ha a lélek üdvössége az örök élet birtoklását jelentené (de nem azt jelenti), akkor a lélek elvesztése a tűz tavába jutást jelezné. De így nem egyeztethetnénk össze az Úr Jézus korábbi megjegyzéseit az itteniekkel. Mert az Úr itt a tanítványaihoz szól, akik már elnyerték az örök életet. És tudjuk, hogy aki nem keresztyén az nem tudja megtagadni magát, sem a keresztet fölvenni és az Urat követni. Amikor Isten azt akarja, hogy egy személynek örök élete legyen, akkor azt kéri tőle hogy higgyen, és nem az önmegtagadást követeli. Csak az képes önmegtagadóan élni, fölvenni a keresztet és követni az Urat, akinek örök élete van. Egy bűnösnek, aki még nem nyert örök életet nem arra van szüksége, hogy megpróbálja követni az Urat, hanem: hogy higgyen az Úrban.

„Mert mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri is, de életét elveszti. Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő életéért?” Itt is „élet” helyett „lélek” áll az eredeti görög szövegben. Itt az Úr folytatja annak magyarázatát, hogy milyen haszontalan dolog az, ha valaki most menti meg lelkét, és később elveszti azt. Ezen Ő azt érti, hogy ha egy személy nem tagadja meg magát, nem veszi föl a keresztet, sem nem követi Őt egészen szorosan, hanem ehelyett lelkének kielégítésére annak vágyai szerint cselekszik, akkor eljön majd az az idő, amikor elveszti lelkét, bár korábban az egész világot megnyerte. Bár sok kellemes dologban volt része lelke kívánságait követve, végül, azt mondja az Úr, vissza kell fizetnie mindent lelke örömeinek elvesztésével. Az Úr nézőpontjából sokkal jobb a végén megnyerni a lelket, mint most. Semmi nem adható váltságul a lélek végső kielégítéséért. Így a lelket most elveszteni sokkal jobb, mint a végén.

„Aki meg akarja menteni (tartani) életét: elveszti azt.” Ha valaki megmenti (megtartja) most a lelkét, mikor fogja elveszteni azt? „És aki elveszti életét énérettem: megtalálja azt.” Mikor is találja meg az ember az ő életét? Ugyanabból az igeversből látjuk, hogy az Úr így válaszol erre a kérdésre: „Mert az embernek Fia eljön Atyjának dicsőségében, az Ő angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” (Máté 16,27. vers).

„Cselekedetei szerint…” azt jelenti, hogy aszerint amit az egyes ember tesz jelen életében. Ezek a cselekedetek két kategóriába sorolhatók: (1.) megmenteni (megtartani) a saját lelket most, és (2.) elveszteni lelkünket a jelenvaló világban az Úrért. „Megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint”  tehát az Úr azt teszi, hogy elveszíti az a lelkét, aki most megmentette (megtartotta) azt, és megnyeri az a lelkét, aki a jelen világban az Úrért elvesztette azt. És mikor fog ez megtörténni? Az Ő eljövetelének idejében. Tehát legyünk tökéletesen tisztában azzal, hogy ha valaki a hústest dolgaival törődik, önnön lelkének gyönyörűségét keresi, és elutasítja a Krisztusért való szenvedést, akkor az Úr feddésében fog majd részesülni, sőt: talán sírásban és fogcsikorgatásban is lesz része, ahelyett, hogy az Ő dicsőségében örvendhetne az Úr jövetelekor. Viszont, ha saját jogairól lemond, teljesen elkülönül a világtól, és hűségesen engedelmeskedik Isten akaratának: akkor dicséretet kap az Úrtól, és élvezheti az Úr örömét szívének teljes kielégítésére.

Az Úr jövetele és jutalomosztása főleg a királyságban a Vele való uralkodással van kapcsolatban (ill. arra vonatkozik). Hiszen itt maga az Úr rögtön tájékoztat minket arról is, hogy hogyan fog eljönni. A 28. versben azt mondja az Úr: „…látják az embernek Fiát eljőni az Ő királyságában.”. Itt az Úr arra utal, hogy amikor Ő eljön a Földre uralkodni ezer esztendeig, akkor a hívők közül lesznek, akik vele együtt uralkodnak majd, míg a többiek nem.

Így tanulmányozott Igénknek lényege az, hogy a tanítványokat, akik hittek az Úrban és örök életet nyertek, két csoportra ossza. Az egyik csoport megtagadja önmagát és fölveszi keresztjét ; a másik csoport nem teszi egyiket sem. Az egyik csoport lemond mindenről az Úrért és elveszti a lelkét, míg a másik e világ örömeit igyekszik megnyerni önmagának és nem akarja elveszteni a lelkét. Krisztus tanítványa az, akit az Úr elkülönített a bűnösök közül. És az Úr újból külön fog választani egy csoportot: az önmegtagadó tanítványokat a nem önmegtagadó tanítványoktól. Tudnunk kell, hogy a jövőben a királyságban betöltött pozíciónk a jelen cselekedeteinken múlik. Ami ma nyereséget jelent, az a jövőben is nyereséget fog jelenteni; s ami ma veszteséget jelent az a jövőben is veszteséget fog jelenteni. Ha ma a nyereség e világ megnyerését és a szenvedések elkerülését jelenti, akkor a jövőben a nyereség az önmegtagadók számára a szenvedést nem ismerő világ elnyerése lesz. Ha ma a veszteség a világtól való elpártolást és a saját akaratom figyelmen kívül hagyását jelenti, akkor a jövőben a veszteség a nem önmegtagadók számára az akkori világ örömeinek elvesztését és vágyaik kielégítetlenségét fogja jelenteni. Az Úr ezen azt érti, hogy mindazok, akiket ma kielégít a világ: elvesztik azt a jutalmukat, hogy a jövőben együtt uralkodjanak Vele. Következésképpen a lélek üdvössége alapvetően különbözik attól, amit mi általában a szellem üdvösségének nevezünk (hiszen az utóbbi az örök élet birtoklását jelenti).

Hogyan mentetik meg a lélek? „Ami Szellemtől született szellem az.” ( János 3,6.) János ev. 3. része alapján tudjuk azt, hogy aki hisz, annak örök élete van. A hívő ember szelleme meg van mentve. Ezek szerint a szellem üdvössége az örök élet birtoklását jelenti. De hogyan mentetik meg a lélek? A Máté 16 azt mondja nekünk, hogy ha elvesztjük lelkünket az Úrért, akkor mentetik meg az. Ezért a szellem üdvössége az örök élet birtoklása, míg a lélek üdvössége a királyság elnyerése.

Szellemem azáltal mentetik meg, hogy Krisztus hordozta a keresztet énérettem ; lelkem pedig azáltal, hogy én hordozom a keresztemet magam számára.

Szellemem megmentetik, amiért Krisztus letette az Ő életét énérettem ; lelkem pedig azért, amiért megtagadom magam és követem az Urat.

A szellem megmentése a hit alapján áll: egyszer hitt valaki, és a kérdés örökre el van döntve, megingathatatlanul. A lélek megmentése az Úr követésének alapján áll: ez egy életet végigkísérő dolog, egy versenypálya, ahol célba kell érni.

A szellem hit által mentetik meg, mert „aki hisz a Fiúban örök élete van.” ( János 3,36.). A lélek cselekedetek által mentetik meg, mert „…akkor (az Úr) megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” ( Máté 16,27.). Amint a szellem megmentetik, az örök élet biztosítva van. Ha a pokol összes démona felkelne is megkísérteni engem: nem tudnának a pusztulásba kergetni. Ha az angyalok a mennyből alászállnának azért, hogy leigázzanak, megigézzenek engem: akkor sem tudnának a pusztulásba juttatni. A Szentháromság-Isten pedig ezt nem teszi meg. (magy. ford. megj.: hiszen akkor saját akaratával kerülne szembe.) Azonban a lélek megmentése nem befejezett, mert a lélek üdvösségét az Úr visszatérésekor fogja minősíteni.

A szellem üdvössége ma dől el, hiszen aki hisz az Úrban annak örök élete van. Azonban a lélek üdvössége az ember Fiának visszajövetelekor lesz értékelve.

A szellem üdvössége egy most megkapott ajándék , mert „…úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta…” ( János 3,16.). Ellenben a lélek üdvössége egy jövőben elnyerhető jutalom, amelyet az Úr visszatértekor kapnak meg azok, akik hűségesen követték Őt.”

Tovább:

watchman_nee_a_lelek_udvossegeLetölt

Örök élet, elragadtatás és jutalom (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2020. augusztus 16-án – https://www.ekklesiaoradea.ro/

PDF: Örök élet, elragadtatás és jutalom

A hitéletet három nagyon fontos dolog jellemzi: az örök élet, az elragadtatás, és a jutalom. Nagyon megváltozik a Biblia értelmezése, ha az Úr megnyitja a szemünket, hogy láthassuk a hitélet minden vonatkozását.

Az este azon gondolkoztam, hogy a Jelenések könyvében azt mondja az Úr a laodiceai gyülekezetnek a 3. fejezet végén: „Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és szemgyógyító írral kend be a szemedet, hogy láss.”

A laodiceai gyülekezetet nem vádolja nagy bűnökkel az Úr, mint egyiket-másikat korábban a második és harmadik fejezetben; ellene az a kifogása, hogy már nem forró, hanem lágymeleg. Tudjuk, a tészta mikor kél legjobban? Mikor langyos. Sem nem hideg, sem nem forró. Az Úr pedig annyira haragudott erre a gyülekezetre Laodiceában, hogy a legsúlyosabb szavak egyikét mondja, amit a Bibliában találunk: „Így, mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem forró, kivetlek téged a számból.” És ez a langyos állapot jellemzi a mai kereszténységet.

Az apámat meghívták régen egy gyülekezetbe, Szeben környékére. Ott, akkoriban nagyon nehéz volt a közlekedés. Ma ott halad el egy főút, de abban az időben még nem így volt. Egy kis hegyi faluba kellett tehát mennie, az ottani keresztényekhez. És apám elmondta, hogy volt ott egy asszony, aki már nagyon öreg volt, mégis minden vasárnap egy nagyon meredek dombot mászott meg, hogy eljusson a gyülekezetbe. Ha esett, ha havazott, ha fújt a szél, ha hóvihar volt, ez az asszony összeszedte magát, és elindult erre az útra minden vasárnap reggel. Mi akaratunk ellenére eláruljuk magunkat, amikor azt mondjuk: ma fáradt vagyok, hat napot dolgoztam, és most pihenek egy kicsit vasárnap reggel. Megteheted ezt, de amit mondasz, elárulja, hogy langyos vagy. És a legsúlyosabb szavak, amit az Úr mond ennek a laodiceai gyülekezetnek: kiköplek a számból. Mert nem vagy sem hideg (bár lennél hideg!), de langyos vagy – és emiatt az Úr haragját nyilatkoztatja ki.

Remélem, mindnyájan tudjuk, hogy az örök életért nem kell küzdenünk. Az örök életet egyszerűen megkapják azok, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban. Nézzük, mit mond az 1János 5,11-13: „És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban. Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higgyetek az Isten Fiának nevében.” Tehát ezért az életért nem kell harcolni, ezért az életért hinni kell: „Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van.” De az Úr Jézus a János 10-ben azt mondja, „Én azért jöttem, hogy a juhoknak életük legyen, bővölködő életük.” Van tehát életünk, és ez az élet bennünk van. És bár bennünk van ez az élet, mégis lehetséges, hogy ez az élet nem mutatkozik meg kifelé. Van életünk. De ennyi nem elég, ennek a folyamatnak folytatódnia kell, hogy bővölködő életünk legyen; ezért azonban árat kell fizetnünk.

Ha készek vagyunk megfizetni az árat, az akkor sem könnyű. Elmondom, miért nem. Azt mondta az Úr Jézus a tanítványoknak, hogy „ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét és úgy kövessen”. Az első: tagadja meg magát. Volt valaha egy pillanat az életedben, amikor nemet mondtál az énednek? Vagy igazat adtál neki? Ha valaki más mond nemet az énednek, az problémát okoz, akkor megsért téged. De te mondtál valaha nemet az énednek? Ha például valaki megbántott, te pedig kezdtél megsértődni – mert ha valaki megbánt, természetes, hogy az éned meg van sértve. Akkor mit mondtál az énednek? Igen, így van. Ezt mondtad? Igen így van, megsértett. Nem tudok ezen keresztüllépni, hogy megsértett.

Megkérdezem: A magunk megtagadása akarat vagy cselekvés kérdése? Az akaraté. Tudjátok miért akarati kérdés? Mert ha cselekvési lenne, azt mondanánk: én nem tudom ezt megtenni. Járt hozzánk régebben a gyülekezetbe egy testvérnő, akinek egy másik testvérnővel volt valami konfliktusa, és azt mondta: „Sokszor elhatároztam, hogy megyek, és bocsánatot kérek tőle, de mikor odaérek, akkor újra eszembe jut, amit tett, és nem tudom megtenni.” A probléma nem cselekvési, hanem akarati. Ha pedig akarati, akkor az Úr olyan helyzeteket fog készíteni az életemben, hogy segítsen abban, hogy cselekvés is legyen. A kereszt hordozása akarat vagy cselekvés kérdése? Cselekvésé. Mert ha akarjuk hordozni a keresztet, de nem hordjuk, akkor egyáltalán semmit sem tettünk.

A hitélet következő fontos vonatkozása az elragadtatás. Ha van egy fánk az udvaron, és az almát terem, lehet, hogy a gyümölcsök még zöldek – mert van olyan alma, amelyik csak télre érik meg, és egész nyáron kemény marad. De ha a fánk gyümölcsöt terem, akkor megyünk, és leszedjük a termést, amikor az érett. Nem szedjük le hamarabb, csak mikor érett. Eljön az idő, amikor megérnek, és akkor a gazda megy, és leszedi a gyümölcsöt. A hitéletben van három nagyon fontos dolog: az egyik a zsenge, amely legelőbb érik be, aztán jön az aratás, és a harmadik az aratók után megmaradt kalászok összegyűjtése. Semminek sem szabad elvesznie. A zsenge a legértékesebb, mert legelőbb érik meg, és azután következik az aratás. A zsenge a bőséges aratásról beszél. Az aratók után maradt kalászok összegyűjtése pedig Isten munkájának a teljes befejezéséről szól.

Mi most olyan időt élünk, amikor kezd a zsenge beérni. Az aratásnak még nincs itt az ideje. Az aratás a nagy nyomorúság után következik. De a zsenge most érik. Az Úr azt mondja, hogy úgy jön el, mint a tolvaj – amikor pedig a tolvaj jön, hogy ellopjon valamit, nagyon is jól tudja, hol vannak az értékek. Egy testvérnek a háza előtt útépítők dolgoztak, mindenféle emberek, akik nagyon jól tudták, mikor megy el a testvér otthonról. Nem kellett éjjel menniük, mehettek nappal. Bementek a házba, megtalálták az értékeket; fogták, és magukkal vitték.

Mi tehát az értékes? Ami elsőként megérik. Nem akarom olyannak bemutatni az Urat, hogy Ő nem jó, hanem úgy akarom bemutatni, amilyen Ő. De a zsenge nagyon értékes, és ha ma megtanuljuk ezt, hogy kövessük az Urat, hogy megtagadjuk magunkat, hogy felvegyük a keresztet minden nap, és úgy kövessük Őt, akkor ezzel fizetjük meg az árat, amit nekünk fizetnünk kell. Mondj nemet az énednek! Ne hagyd, hogy az éned irányítsa az életedet! Ha nem érted a Bibliát, a dolgok nagyon zavarosak lesznek, mert az Úr egyrészt azt mondja: „Vigyázzatok, mert nem tudjátok a napot, amikor eljön az embernek Fia.” Nem tudjuk a napot, amikor eljön. Ha úgy lenne, hogy az Úr egyszer csak eljön, és mindenkit elvisz; mindenki egyszerre el lenne ragadva, különbség nélkül, akkor nem mondaná ezt: „Mert megtartottad az én békességre intő beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja a föld lakosait.” Ez tehát az ára annak, hogy megőrizzen a megpróbáltatás idején, amely eljön ez egész földre.

Tehát, testvérek, az elragadtatás egészen különleges dolog. Nem úgy van, hogy persze, minden jó lesz, és az Úr nem tesz különbséget, mind egyszerre megérnek. Nem így fog történni. Mikor a kalász érni kezd, a szár száradni kezd a föld irányából a kalász felé. A búzaszemnek már nincs szüksége vízre, csak melegre. Tehát lentről kezd száradni, megszakad a kapcsolat a földdel, a nap melege perzseli, és a búzaszem kezd megérni. Melegre van szüksége; nehéz helyzetekre, problémákra, megpróbáltatásokra, üldözésekre. Mindenkinek, aki az Úré, lesz része problémákban. Mert nincs más lehetőség, hogy beérjünk. A helyzetekben, amelyeken keresztülmegyünk, meg kell tanulnunk megismerni az Urat.

A harmadikhoz, a jutalomhoz pedig az 1Korinthus 3-ból olvasok, 10-15. vers: „Az Istentől nekem adott kegyelem szerint mint bölcs építőmester alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá! Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra, mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz, mert az a nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg, és hogy kinek milyen a munkája, azt a tűz teszi próbára. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat kap. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.”

Máté 5,12: „Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben.”

Héberek 10,35: „Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.”

Jelenések 22,12: „És ímé hamar eljövök, és az én jutalmam velem van.”

Múltkor utaltam arra, hogy Krisztus ítélőszéke sok keresztényben félelmet kelt. Meg leszünk ítélve; mindenki aszerint lesz megítélve, amit itt tett. Félelmes dolog ez. De Krisztus ítélőszékének nem ez a fő célja, hanem az, hogy az Úr Jézus eljön, és megjutalmazza azokat, akik ebben a testben az Ő kegyelme szerint éltek és jártak. A hangsúly nem a félelmen van! A hangsúly azon van, hogy eljön, és megfizet mindenkinek. „Ímé, hamar eljövök és az én jutalmam velem van.” Kolossé 3,23-25: „És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek. Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát, mert az Úr Krisztusnak szolgáltok. Aki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának, és nincsen személyválogatás.”

Hiszem, hogy akkor nagyon sok meglepetés lesz, mert ez kap jutalmat: „és bármit tesztek, lélekből tegyétek, úgy, mint az Úrnak és nem embereknek.” Mi mindnyájan egy bizonyos helyre lettünk odahelyezve, ahol egy adott feladatot kell teljesítenünk. Ez a feladat lehet a családban, ahova helyezett bennünket az Úr; lehet a munkahelyünkön, ahol a kenyerünket keressük; a gyülekezetben; a társadalomban. Bárhol is legyünk, akarva, nem akarva, élve vagy nem élve ezekkel, minden fel van jegyezve. Lehet, hogy nekem egy családdal kell foglalkoznom: főznöm, takarítanom kell, és minden egyebet, ami a háztartáshoz tartozik. Végezhetem ezt a dolgot úgy, hogy mindig haragos és elkeseredett vagyok, szeretet és öröm nélkül teszem, amit teszek; de csinálom, amit kell egész életemben. Keményen dolgozom, és mégis a végén azt látom, hogy amit tettem, nincs elkönyvelve. Szomorú lesz. Vagy vegyük azt, hogy iskolába járok. Volt egy testvér, aki akkoriban volt egyetemista, amikor ez a váradi egyetem nem igazán volt egyetem. Megtörtént, hogy az órán csak ő volt és a tanár. De ő járt, és az Úr megáldotta. Mondhatnánk: Milyen iskola ez? El kell mennem innen egy jobb helyre. Nem így van. Ha tanulni akarsz, és ha az Úr munkálkodik az életedben, akkor úgy kell tenned a dolgodat, mint az Úrnak. Másként tudod, mi történik? A végén meghúznak egy vonalat, és zéró, semmi nem lesz.

Mi nyilván azt szeretnénk, hogy az elejétől kezdve minden szépen el legyen rendezve. Szeretnénk, ha az elragadtatás kérdése is már a kezdettől biztosítva lenne. Igen, az Úré vagyok – az Úr pedig azt mondta: boldogok vagytok, mert ti nem konkoly vagytok, hanem búza. Ír ilyesmit valahol az Ige? Nem ír. A különbség búza és búza között van, hogy melyik hogy érik be. A különbség abban rejlik: mennyit értettem meg, hogy vigyázzak; és ezekben az időkben az Úr számára, az Úrnak éljek.

Egyáltalán nem aggodalmaskodom a mostani idők miatt. Nem vágyom az elmúlt idők után, hanem azt akarom, hogy a mostani időben azt tegyem, amit kell. Összegyűlünk itt, ilyen formában? Nagyon jó. Nem vagyunk mind egyszerre együtt? Nem kell kinyitni az ablakot, mert nincs levegő? Nagyon jó. De a lényeg az, hogy megértsük a mindennapi életben, hogy lehetőségünk van vagy így, vagy úgy élni. Élhetünk a régi élet által, amelyet az énünk irányít – amely az énünk élete –, vagy élhetünk az új élet által, amely Krisztus bennünk.

Hogyan élünk a mindennapokban? Lehetünk erkölcsös emberek, lehetünk a laodiceaiakhoz hasonlóan komoly emberek, és senki nem mond semmit ellenünk – csakhogy langyosak vagyunk, és az Úr azt mondja: Mert lágymeleg vagy, és nem vagy sem hideg sem forró, emiatt kiköplek a számból!

A hitélet tehát nagyon komoly dolog. Mikor az Úrhoz tértünk, kaptunk egy csomagot, amely által sok ideig tudunk élni; de amit akkor kaptunk, az nem elég, ha nem tanuljuk meg megtagadni magunkat. Nem kell eltelnie egy napnak sem ahhoz, hogy valaki megsértsen, hogy kiábránduljak valami miatt, és azt kelljen mondanom magamnak: Nem! Nem adok neked igazat! Hogy ezt kelljen mondanom az énemnek: Meg kell halnod, a te helyed a kereszten van! A kereszt lényeges a hitélet számára. Munkálkodjon az Úr az életünkben, hogy meg tudjuk érteni: Mire hívott el bennünket? Hogy megnyissa a szemeinket, hogy láthassuk, mi fog történni a jövőben, amikor Ő más lesz, mint ahogy mi ismerjük. Amikor megítél, anélkül hogy az ember külsejét venné figyelembe. Ha valaki valami ferde dolgot tett az életben, ami nincs a helyén, jutalmát veszi annak, amit tett. Isten nem fog akkor szemet hunyni. Ez pedig kerülni fog valamibe, nem a pokol lesz az, de valamibe kerül, ami fájni fog. Az Úr legyen irgalmas hozzánk. Én is imádkozom, hogy az Úr munkálkodjon úgy az életünkben, hogy ne tudjunk nyugodtan lenni, ha nincsenek rendben a dolgok az életünkben. Ámen.

“Vegye fel a keresztjét, és kövessen engem” (Watchman Nee)

„Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.” (Máté 16,24)

Az én megtagadása azt jelenti, hogy nem vesszük figyelembe az énünket, illetve lemondunk a jogainkról, kiváltságainkról. Magunkat megtagadni azt jelenti, hogy miközben Isten gondolatát keressük, félretesszük az ént, hogy semmiben se a saját gondolatunk szerint járjunk el, és ne legyünk énközpontúak sem. Csakis az ilyen emberek tudják követni az Urat. De ez teljesen logikus is, hiszen hogyan követhetné bárki is az Urat, aki a saját feje után megy?

„Vegye fel a keresztjét, és kövessen engem” – ez pedig még az én megtagadásánál is mélyebb dolog. Mert ha megtagadjuk az énünket, az csak annyit tesz, hogy nem vesszük figyelembe magunkat, míg a kereszt felvétele azt jelenti, hogy engedelmeskedünk Istennek. Felvenni a keresztet azt jelenti, hogy az ember elfogadja, amit Isten az ő számára elhatározott, bármi legyen is az; és kész Isten akarata szerint szenvedni. A saját magunk megtagadása és a kereszt felvétele által tudjuk valóságosan követni az Urat.

Forrás: The Lord Is My Portion https://www.c-f-p.com/

“Az olívát, ha nem teszik a présbe” (Watchman Nee)

Eredeti ének címe: Olives that have known no pressure

Az olívát, ha nem teszik a présbe,
olajat nem adhat az,
a szőlőt, ha nem tapossák,
vidító bor nem folyhat.

A nárdust is összezúzzák,
csak így lesz illata.
Hátráljak meg a szenvedéstől, Uram,
mit szereted rám szabna?

Minden csapás, mit szenvedek,
valódi nyereség nekem.
Annak helyébe, mit elveszel,
Te Magadat adod nekem.

Szívem húrját Te feszítsed,
Isteni ének legyen a bizonyíték?
A legdrágább dallamért
kemény kezedre van szükség?

Veszítsek el, Uram, bármit,
ha ez Hozzád visz közelebb!
Teljesen megadom magam Neked,
csak láthassam gyöngéd szívedet.

Minden csapás, mit szenvedek,
valódi nyereség nekem.
Annak helyébe, mit elveszel,
Te Magadat adod nekem.

Szégyellem, hogy meg akartam, Uram,
őrizni az énemet,
Bár szereteted lehántotta,
Mi távoltartott Tetőled.

Belátásod szerint, Uram,
Formálj tovább engemet!
Érzéseim ne tekintsed,
csak tedd, mi szemedben helyes.

Minden csapás, mit szenvedek,
valódi nyereség nekem.
Annak helyébe, mit elveszel,
Te Magadat adod nekem.

Ha véleményünk különbözik,
csak tedd azt, mit tervezel.
Ha jótetszésed nekem fájna,
szívem akkor is igennel felel.

Ó, hogy vágyom örömödre lenni,
ha veszteség is ér ez életben!
Hisz örömöd és dicsőséged
azt jelenti, a keresztet felvettem.

Minden csapás, mit szenvedek,
Valódi nyereség nekem.
Annak helyébe, mit elveszel,
Te Magadat adod nekem.

Ó, dicsérlek, még ha énekembe
sok könnyem is vegyül,
egyre édesebb közelséged
egész nap dicséretet szül.

Drágábbá tetted Magad
számomra mindennél.
Te növekedjél, én kisebb legyek, Uram!
– az egyetlen vágy, mi bennem él.

Minden csapás, mit szenvedek,
Valódi nyereség nekem.
Annak helyébe, mit elveszel,
Te Magadat adod nekem.

(K.Zs.)

Megsanyargatom a testemet és szolgává teszem (Radu Gavriluț)

Teljes igeszolgálat PDF-ben: 2015-01-18-Radu_Gavrilut-Megsanyargatom-a-testemet-es-szolgava-teszem

“Van egy dolog, aminek világosnak kell lennie a számunkra: van egy cél, van egy versenypálya, és mi erre a pályára vagyunk helyezve már az út kezdetén. Nagyon sok akadály van azonban ezen a pályán, amelyek gátolnak bennünket az előrehaladásban, hogy ne tudjunk futni, és megnyerni a mennyei elhívásunk jutalmát. Valaki azt kérdezte a múlt nap Kolozsváron: „jó, én ezt értem, de hogy lehet ezt megvalósítani?” Az első dolog, amit az Úr meg akar mutatni, miután hozzá jövünk, hogy van valami több annál, mint ezek a kezdeti dolgok. Van egy dicsőséges befejezés! És ha az Úr nem nyitja meg a szemeinket, hogy lássuk ezt a dicsőséget, akkor nem tudjuk értékelni. Ahogy a testvér is mondta a kenyértörésnél, ha nem látjuk milyen értékes Ő. Ha nem nyílnak meg a szemeink, hogy lássuk, hogy Ő értékesebb mindennél! Ha ezt nem látjuk, akkor biztosan a legkisebb dolog miatt is megakadunk.

 Gondolok itt a testünkre, amit az Úrtól kaptunk, és ahogy az Úr mondja: a test az Úr számára van, és nem a mi számunkra. Nem a testünknek kell irányítania az életünket, hanem a testünket kell az Úr számára használnunk. De mennyi minden van az életünkben, ahol a testünk diktál! A szemünk, az evés, az öltözködés, napi foglalatosságaink. Mindezek alkalmatlanná tehetnek, hogy ne nyerjük el a mennyei elhívásunk jutalmát! Az örök életet senki nem veszi el tőlünk; senki sem állíthat meg, hogy egyszer a mennybe jussunk. De megfutni a pályát, a célba érni, és a végén megkapni az Úr jóváhagyását és a jutalmat, ez egészen más. Kolozsváron ez a testvér megkérdezte: Hogyan lehetséges ez? Létezik egy út, amelyen a mi Urunk járt.

 Nézzük, mit ír az ige az 1Péter 2,11-23-ban: „szeretteim, kérlek titeket mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a szellem ellen vitézkednek. Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért, akár királynak, mint feljebbvalónak. Akár helytartónak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dicsérésére. Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát. Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. A szolgák teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak, nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is. Mert az kedves dolog, ha valaki Istentől való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott. Aki szidalmaztatván, viszont nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre.”

 Hogy ezen az úton járjunk, azokban a helyzetekben, amelyekben nap mint nap vagyunk, ne védekezzünk, ne igazoljuk magunkat, hanem fogadjuk el a halálos ítéletet az énünkre – ez az az út, amely előre visz. Meg fogjuk látni, mert nem kell sok időnek eltelnie, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amikor az Úrban kell bíznunk, akkor is ha támadnak, lebecsülnek. Ez a kereszt útja, amelyre a mi Urunk helyezett, hogy azon járjunk. Ha gúnyolták, nem felelt, ha kínozták, nem fenyegetőzött, alávetette magát az igaz Bírónak. Fenyegethetett volna, és az Ő fenyegetése valós lett volna, de nem tette. Ő teljesen más volt. Az Ő élete teljesen más volt. Az ember nem tud ilyen életet élni, csak ha az Úrra bízza magát és benne van az Ő feltámadott élete.

 Szeretem ezeket az igeverseket, mert nekünk nem csak a kísértés idején kell a testünket féken tartanunk, mert akkor már késő. Meg kell szoktatnunk nem csak a korlátozással, hanem úgy, hogy az Úr számára legyen használható. A testünk sokszor pihenést kíván, lazítást, olyan dolgokat, amiket szeret. De az Úr arra akar megtanítani, hogy úgy használjuk mi is a testünket Isten szolgálatában, ahogyan az Úr Jézus is használta az ő testét.

 Sok minden van az életünkben, amivel az Úr foglalkozni akar. Ezek nem feltétlenül bűnös dolgok, de például mennyire szubjektíven gondolkozunk bizonyos esetekben: nagyon kemények vagyunk másokkal szemben, és ugyanakkor nagyon engedékenyek magunkkal. Nagyon megharagszunk, ha mások tesznek valamit, de ha rólunk van szó, akkor nagyon toleránsak vagyunk. Ábrahámra gondoltam, amikor ment, hogy feláldozza az egyetlen fiát. Ha őt valóban nem az Úr készítette volna el… – arra a pillanatra gondoltam, amikor vette a kést; ő olyan jól ismerte Istent, hogy valóban hitte, hogy Isten a halálból is fel tudja a fiát támasztani. Ilyen mértékben hitt Istenben. Tehát ez a lényeg, hogy ne legyünk szubjektívek, hanem tárgyilagosak legyünk. Eszembe jutott Péter is, amikor megdorgálta az Urat, amikor próbálta megvédeni a rákövetkező nehéz helyzetektől, és azt mondta: „Isten őrizzen, nem történhet ez veled!” A szavak mögött nem annyira az volt, hogy az Úr miatt aggódott, hanem saját maga miatt. Mert hol lesz ő, mi lesz vele, ha ezek a dolgok megtörténnek az Úrral?

 Én azt hiszem, hogy mikor egy gyermek azt hallja a szüleitől, hogy: szégyent hozol rám, akkor a szülő nem annyira a gyermekre gondol, mint inkább saját magára. Mindezek a dolgok a mi szubjektív gondolkozásunkra mutatnak. Van, aki megkérdezi, hogy feltegyünk-e a honlapra egyes bizonyságtételeket, mert hát azok szégyent hoznak ránk. Ezek vagyunk. Csak szép dolgokat akarunk feltenni. A mi jó hírünket nem gúnyolhatja senki.

 Vannak olyan mélységek a lényünkben, amelyekkel az Úr foglalkozni akar, és ezeket orvosolni akarja. És mivel az a cél, hogy az Úrnak szolgáljunk, ha ezek a dolgok nincsenek elrendezve, elsősorban a mi életünkben, akkor hogyan tudnánk a testvéreink szeméből kiszedni a szálkát? Egy a teendőnk. Egy testvér ezt mondta: „Nézd meg, én nem jutottam el se Penielhez, sem, hogy áldást nyerjek, semmire nem jutottam.” Nem jutottál, de az Úr munkálkodik az életedben, és ha ő egyszeriből valami nagyot tenne, az nem lenne jó, mert így is ott a veszélye, hogy magunknak tulajdonítsunk dolgokat. De minden helyzetben, naponként, az Úrra tekintve, és megfutva naponta azt a szakaszt, amit Ő tett elénk, az Úr megáld bennünket. Engedelmeskedjünk az Úrnak minden nap, és azt tegyük, amit Ő akar, és Ő gondot visel; és látja, mikor van szükségünk bizonyos megtapasztalásokra. De mind a mai napig örvendezhetünk Őbenne, az Ő megváltásának és annak a ténynek, hogy ez az Ő munkája. Nem nekünk kell kigondolni, hogy meddig jutottunk. Valóban, van ennél több. Én is így állok az Úr előtt: Uram, te tudod azokat a dolgokat, amit én nem látok, nem tudatosak számomra; dolgok, amelyeket szeretném, ha valóságosak lennének. De csak az Ő szemei tudják megítélni, hogy valóban milyen bánásmódra van szükségünk. És Ő ezt megadja.

 Az Úr munkálkodjon, hogy olyanok legyünk, akik naponta az Úrra tekintenek. Eltekintve az itteni dolgoktól, feltekintve Őrá minden nap, ez a legjobb dolog, amit tehetünk. És ha így járunk naponta, az Úr megáld. Ámen.”

Epével kevert bor (Watchman Nee)

Forrás: Tizenkét tele kosár; ez a részlet online megjelent az Él bennem a Krisztus blogon.

Máté 27:34; Lukács 23:34; 2Korintus 1:3-4; Apcsel 16:19-25, 7:58-60

Máté elmondja evangéliumában, hogy amikor az Urat elvezették a Golgotára, hogy ott megfeszítsék: ,,Epével kevert bort adtak neki inni. Ezt megízlelte, de nem akart inni.”

A keresztrefeszítés a leggyötrelmesebb halálnem volt, de meg volt engedve, hogy a kínszenvedés enyhítésére az elítéltnek mérget adjanak, amit borral vagy ecettel kevertek össze, és a bűnös kétségtelenül szívesen vette szenvedéseinek ilyen módon való enyhítését. Azonban a mi Urunk kivétel volt. Amikor megkóstolta az italt, amit a szájához emeltek, elutasította azt.

Miért utasította vissza? Mert az Ő keresztje nem olyan volt, mint a más emberek keresztje. Mások szíve tele lehetett haraggal azok iránt, akik ilyen halálra ítélték őket, de ehhez az Emberhez az ilyenféle gondolatoknak még az árnyéka sem fért, és Szelleme olyan szabad volt, hogy megbocsátás áradt belőle minden kínzója felé. Ilyen helyzetben így tudott imádkozni: ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek.” Ezt az Embert igazságtalan vád alapján ítélték el, leköpték és megostorozták; a bűnösök elvetették és az átokfára szegezték, de mégsem volt benne semmi, ami kínjainak enyhítése után kiáltott volna.

Mi azt mondjuk, hogy viseljük a keresztet, de milyen mohón megisszuk az epével kevert bort! Bárcsak ráébrednénk arra igazságra, hogy ha fájdalomcsillapító után vágyunk, akkor a keresztünk nem Krisztus keresztje. Ó ugyanúgy érezte a szenvedéseket, mint mi, de nem háborgott szenvedéseiért, hanem készségesen elfogadta azokat.

Csak azoknak van szükségük enyhítő italra, akik megpróbáltasaikat keservesnek tartják. Isten sok gyermeke azt hiszi, hogy keresztet hordoz. Bánatos az arcuk, szánalmasra színezett hangjuk nyíltan hirdeti: “keresztet hordozok” és könyörögnek valamiért, ami enyhíthetné szenvedéseiket. Minden együttérzésért való kérés akár kifejezetten, akár kifejezetlenül, elárulja azt, hogy a kereszt, amelyet viselünk, egészen más, mint Krisztus keresztje volt.

Milyen sokszor eláruljuk magunkat! Milyen örömmel üdvözöljük mindenfajta szenvedés megkönnyítését! Mennyire szeretiük az együttérzést! Úgy látszik, hogy kielégíthetetlenül vágyunk vígasztalás után; minden elképzelhető helyen ezt keressük, és bánatosak vagyunk, ha nem adják meg önként nekünk. Akaratlanul, de így áruljuk el magunkat. Hogyan sóvároghatunk vigasztalás után, ha egyszer Istenben találtunk megnyugvást és akarata teljesítésében gyönyörködünk? Ezek a lelkies vágyak nincsenek kapcsolatban Urunk tiszta szenvedésével. Armikor Isten gyermekei megpróbáltatásokba kerülnek, akkor háromféleképpen válaszolhatnak rá. Egyesek külsődlegesen hatnak vissza. Haragra lobbannak és neheztelnek. Mások befelé fordulnak, és az önsajnálatban keresnek enyhülést. Vannak, akik erőt vesznek magukon, hogy elviselhessék a nehézségeket, elnyomják érzéseiket, és közömbösséget erőltetnek magukra. Egyik megkönnyebbülésre irányló kísérletünk az, hogy ellene szegülünk a szenvedésnek, vitába szállunk az emberekkel és a körülményekkel, és ezzel ki nyújtjuk kezünket az epével kevert bor után. Az önsajnálatban kényeztetés rejlik, mert a szenvedő furcsa örömöt szerez magának sebei ápolgatásával, és így öntudatlanul beleönti poharába az epével kevert bort. Azok, akiknek sikerült elfojtani érzéseiket, és ezért győzedelmes keresztyéneknek tartják magukat; valójában az epével kevert borral tompítják el fájdalmukat. De sebeik megvannak, és kábított állapotuk elárulja, hogy keresztjük nem Krisztus keresztje.

Isten gyermekeinek sok szenvedésben van részük. Ezek között vannak olyanok, amelyek az  érte való szenvedésenke látszanak. Néhányan, akik szellemi emberek szeretnének lenni, felismerik, hogy a hívőnek szenvedés a sorsa ebben a világban, el is fogadják, és csikorgó fogakkal hogy eltökélik hogy elviselik. Soha egyetlen panaszos szó el nem hagyja az ajkukat, és úgy látszik, mintha csodálatosan győzelmes életet élnének, de belsejükben más után vágyódnak.

Vannak sokkal gyengébb természetú emberek is, akik kereszthordozók akarnak lenni: de titokban bőséges könnyeket ontanak. És megint mások mindig csodálatos gyózelmeikről beszélnek gyakori és buzgó ,,halleluja, dicsőség Istennek” felkiáltásokkal. Ezeknek nincs elfojtott zokogás a torkukban, és nem kérnek együttérzést; de hangos dicsőítésük valójában azt mondja: minden lelki kinlódásunkban az Urat dicsőítjük, és ezzel burkoltan kereszthordozásukra és győzelmükre hívják fel a figyelmet. Nem tudják, de tudtukon kívül az epével kevert bort kívánják. Egyesek otthagyják értelmi és érzelmi életüket a kereszten, addig, amíg ez a gondolat majdnem rögeszméjükké válik. Minden nehézség, ami útjukba kerül és minden, ami ellentétben van természetes kívánságaikkal, keresztté válik a számukra. De milyen mohón szürcsölik az epével kevert bort! Ezek sem tudnak sokat Krisztus keresztjének valóságáról.

Akkor hát mi a Krisztus keresztje? Nem más, mint Isten akaratát örömmel elfogadni. Az Ő akarata, amit felismertünk és hálaadással elfogadtunk “jónak, tökéletesnek és kedvesnek”. Ha az igazi keresztet hordjuk és nem az utánzatot, akkor nincs önsajnálkozás mert Krisztus keresztjének elfogadásával az Ő örömét is adja; akkor már nincs bennünk harag, mert Krisztus keresztje megbocsátást jelent; már nincs bennünk vágy emberi együttérzés után, mert az Ő keresztje Isten akaratában való megelégedést jelent.

Krisztus a kereszten azért utasította vissza az epével kevert bort mert nem volt rá szüksége: az Atya akaratában gyönyörködött. Követői, akik elfogadják a keresztet, ugyancsak ezen az alapon teszik meg ezt; az Atya akaratának teljesítése lesz legmélyebb örömük. Nem sóvárognak emberi vigasztalás után, van elég vigasztalásuk, annyi, hogy még tartalékuk is marad belőle. Pál azt mondja ,,Áldott az Isen és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja az irgalomnak Atyja és minden vígasztalásnak lstene, aki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel lsten vígasztal minket. ” Pálnak nem voltak ápolgatásra szoruló sérelmei, nem is sajnálta magát, de társai sajnálatára sem vágyott. Amikor őt és Silást igazságtalanul börtönbe vetették és megkínozták, akkor sem volt bennük olyasmi, amit részvétért való néma kérésnek nevezhetnénk. Annyira elégedettek voltak útjukkal és Isten rendelkezésével, hogy “imádkozással és énekkel dicsőítették az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket”. Hogy ők nemcsak egy utánzott keresztet hordoztak, hanem a valóságost, bizonyítja az is, hogy nem volt szükségük epével kevert borra.

István is megtapasztalta ugyanezt az igazságot, hogy Krisztus keresztjének elfogadása bőséges kegyelmet ad ahhoz, hogy örömmel viselhessük el azt a szenvedést, ami elkerülhetetlen velejárója a keresztnek. Amikor halálra kövezték, annyira szabad volt önmagától, hogy utolsó szavaival imádkozott azokért, akik gonoszul bántak vele: ,,Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt! És amikor ezt mondotta, elaludt”.

Adja az Úr, hogy világos különbséget tudjunk tenni Krisztus keresztje és más keresztek között! Óvjon meg bennünket attól, hogy epével kevert bor után sóvárogjunk! Adja meg nekünk, hogy örömteli dícséreteink folytonosan feljussanak hozzá, és így örvendeztessük meg szívét!