A fiúvá fogadás reménysége (Radu Gavriluţ)

PDF: 2021-02-10-radu_gavrilut_a_fiuva_fogadas_remenysegeLetölt

Elhangzott Nagyváradon, 2021. február 10-én

Van egy könyvünk előkészületben, a címe: A kereszt példázatai, és egy helyen a Róma 6,6-ot említi: „Mert tudjuk, hogy a mi óemberünk azért lett keresztre feszítve Vele együtt, hogy a bűn teste tehetetlenné váljék, nehogy rabszolgáivá legyünk a bűnnek”. Az angol változatban azt mondja, hogy „megsemmisüljön a bűn teste”. Ez a fordítás nem nagyon jó. Mert ezt a testet, amely végrehajtja a lelkünk felett álló énünk parancsait, meg kell fosztani az erejétől. Nem kell elpusztítani. Tehát nekünk nem kell megsemmisülnünk, ahogy a testvérnő mondta. Mert meg kell tanulnunk a kereszt leckéjét, ami azt jelenti, hogy nem vagyunk tekintettel az énünkre. Tulajdonképpen ezt jelenti megtagadni magunkat.

Tehát az első dolog, ami nem is olyan egyszerű, hogy azt megtanuljuk, ne foglalkozzunk az énünkkel, ne részesítsük különleges figyelemben. Ugyanis az úgy van, mint a konkoly példázatában, ahol azt mondja: ne szedjétek ki a konkolyt, nehogy vele együtt a búzát is kiszaggassátok. Tehát, annyira össze van fonódva egyik a másikkal, hogy az ember nem könnyen veszi észre, hogy a haragja hátterében tulajdonképpen az énje van. Ki tudja ezt meglátni, hogy az elkeseredés, az idegek hátterében az énem van, akit meg kell tagadnom?

Ezek tehát nem csak odavetett szavak, hogy tudjuk kívülről ezeket az igeverseket: „ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát”. Ha például látom, hogy az érzelmeimet az énem felügyeli, akkor nem az a megoldás, hogy elnyomom az érzelmeimet. Mert az érzelmek jók – a kérdés az, hogy ki használja őket? Ki használja az érzelmeimet? Az énem, vagy az Úr? Nem kell tehát elnyomnom az érzelmeimet, mert nem ez a megoldás. Mert ha nem lennének érzelmeink, olyanok lennénk, mint a körösrévi sziklák. Az Úrnak kell használnia az érzelmeinket! Amikor tehát meglátom azt, hogy valójában az énem uralja az érzelmeimet, akkor meg kell tagadnom magam. Amikor pedig megtagadom magamat, utána azt mondja az Ige: „vegye fel az ő keresztjét minden nap”. Amikor minden nap felveszem a keresztet, azzal tulajdonképpen azt mondom: „Uram, foglalkozz Te a Te akaratod szerint ezzel a zsarnokkal, aki felügyeli az érzelmeimet!” Akkor Isten elkezd foglalkozni vele. És így fogjuk tudni végül követni az Urat. Nagyon sok keresztény reménytelen és elkeseredett, mert nem ismeri az utat. Az út biztos, de az igaz ember hit által él, ha azonban meghátrálunk, és magunkra tekintünk, akkor elbátortalanodunk. Ez az egyik dolog.

A másik: a Zsoltárokban sokszor szerepel ez a kifejezés: „bízzál (reménykedj) az Úrban!”. De egyes fordítások azt mondják: „várjad az Urat!”. Mit jelent tulajdonképpen az Úrban bízni? Ugyanazt, mint hinni az Úrban? Nem ugyanazt! 1Thesszalonika 1,2-4: „Hálát adunk Istennek mindenkor mindnyájatokért, amikor megemlékezünk rólatok imádságainkban. Szüntelenül emlegetjük a mi Istenünk és Atyánk előtt hitetek munkáját, szeretetetek fáradozását és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységetek állhatatosságát.” Itt más szóval a „reménység béketűréséről” beszél.

A hit munkájáról beszélni nem bonyolult. Mert a hitnek köszönhetően vagyunk itt ma, és a hitnek köszönhetően örülhetünk az Úrban, mert az igaz hit által él. Nem nehéz a szeretet fáradozásáról sem beszélni, mert a szeretetnek kell képeznie minden cselekedetünk alapját. „Szeretsz engem?”, kérdezi az Úr Pétertől. „Legeltesd az én juhaimat!” Tehát ennek a munkának – a juhok legeltetésének – az alapja az Úr szeretete az Ő juhai iránt. A juhok az Úr juhai, senki másé. Az Úr nagyon szereti az Ő juhait. De testvérek, mire vonatkozik ez az ige: „a reménység béketűrése”?

2Thesszalonika 1,2-4: „Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek értetek, testvéreim, amint méltó is, mivelhogy felettébb megnövekedett a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik az egymás iránti szeretet. Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, állhatatosságotokkal és hitetekkel, minden üldöztetésetek és szorongattatásotok között, amelyet elviseltek.”

Tehát a második levélben eltűnt a reménység. Miért tűnt el a reménység? Mert a második fejezet első verse ezt mondja: „Testvéreim, kérünk titeket a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére (parúsziájára) és a hozzá való gyülekezésünkre nézve, hogy ne rendüljetek meg egyhamar meggyőződésetekben, és ne rémítsen meg titeket semmilyen szellem, beszéd vagy nekünk tulajdonított levél, mintha már itt volna az Úr napja.”

„Krisztus bennetek a dicsőség reménysége”. Valamikor John Saundersnek volt egy igehirdetése: „Krisztus bennetek a dicsőség reménysége”. Sok helyen voltunk akkor az országban, és ő mindenhol erről beszélt, kisebb változtatásokkal.¹ És egyesek nem tudták ezt az üzenetet elfogadni, mert mi azt szeretnénk, ha ez az igevers így hangzana: „Krisztus bennünk a dicsőség bizonyossága”. De nem így van. Ez az igevers így szól: „Krisztus bennetek a dicsőség reménysége” (Kolossé 1,27).

Róma 8,18-24: „Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely majd megjelenik nekünk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ a hiábavalóság alá van vetve, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette abban a reményben, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a romlandóság rabságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem mi is, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúvá fogadtatást, testünk megváltását. Mert ebben a reménységben tartatunk meg”.

Mit jelent tulajdonképpen a fiúvá fogadás? Mi Isten gyermekei vagyunk. De ha valaki Isten gyermeke, akkor ez a szó, hogy örökbefogadás, ahogy a román fordításban van, értelmetlen. Mert ha fiak vagyunk, ha az Ő gyermekei vagyunk, miért kell örökbefogadni minket, ha abból indulunk ki, ahogyan ma használják ezt a szót? De ennek a szónak van egy jelentése, a román nyelvben is, ahol azt írja: „nemcsak a teremtett világ, hanem mi is, akik a Szellem zsengéjének birtokosai vagyunk, fohászkodunk magunkban, és várjuk azt a pillanatot, amikor ebbe a fiúi pozícióba leszünk helyezve. Ebben a reménységben tartatunk meg.” Az izraelitáknál az volt a szokás, hogy míg a gyermek kiskorú volt, együtt nevelkedett a szolgák gyermekeivel. Bár ő volt az örökös, nem volt semmi különbség, ott volt velük. De jött egy nap, amikor egy ünnepség keretében a fiú másik pozícióba lett helyezve. Fiú lett, és felelősséget kapott. Már nem játszott együtt a szolgák gyermekeivel. Fiú volt. Erre vonatkozik ez: „várjuk a fiúságot”. És tovább azt mondja az Ige: „Mert ebben a reménységben tartatunk meg”. Mi a mi reménységünk? Az, hogy ebbe a fiúi pozícióba leszünk helyezve. Ha nekünk más reménységünk van, vagy más gondolatunk van, azok nem jók.

Nézzétek mit mond itt tovább, a 24-25. vers: „a meglátott reménység pedig nem reménység, mert amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, állhatatossággal (türelemmel) várjuk.” Ezért testvérek, az Úr mindenféle helyzeteken visz minket keresztül, mert ki akarja munkálni az életünkben a türelmet. Nem válaszol azonnal, nem oldja meg a problémákat, hanem ott hagy, hogy várakozzunk. Mi imádkozunk, és azt várjuk, hogy tágas térre jussunk, hogy megoldódjanak a problémáink, de az Úr mást munkál: „ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, türelemmel várjuk.” Testvérek, azok a dolgok, amelyek nincsenek megoldva, Isten kegyelmét jelentik.

26. vers: „Ugyanígy a Szellem is segít(ségére siet) a mi gyengeségünknek, mert amit imában kérünk, ahogyan tennünk kell, nem tudjuk, hanem maga a Szellem jár közben érettünk szavakba nem önthető (kimondhatatlan) sóhajtozásokkal”. Sok kereszténynek nincs meg ez a reménysége, mert nem szokták meg ezt. Örülnek, hogy az Úréi, örülnek, hogy az Úr gyermekei, és ez nagyon nagy dolog. De a reménység állhatatossága, a reménység türelmes várása, hogy türelemmel tudjunk várakozni arra, amit nem látunk, hogy lesz egy nap, amikor megvalósul – ahogy volt például az Ószövetségben az elsőszülöttségi jog, amely a fiúsághoz hasonló fogalom. Nagy hatással volt rám az, ahogyan Júda megkapta az elsőszülöttségi jogot, és hogy az üdvösség Júdából származik. Megérintett az ő hozzáállása, hogy miként jutott ő ide, és milyen hatással volt Jákóbra, mikor hallotta Júda szavait.

A reménység béketűrése. Ebben a reménységben tartatunk meg. Tehát ez az a jó reménység, amit valaki kérdezett a 2Thesszalonika 2,16-ból.

Egy testvér kérdezett a 17. verssel kapcsolatban, ahol egyértelműen meg van különböztetve a fiú és a gyermek. Róma 8,14-19: „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptátok szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok [tehát ez a fiúság szelleme a fiúi pozícióra utal, ami valójában az érettséget jelenti], aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.”

Tehát Isten fiai azok lesznek, akikben ez a munkálat végbemegy. A természet várja azt a pillanatot, mikor megjelennek Isten fiai. Nem Isten gyermekei, hanem Isten fiai.

Róma 5,1-2: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, a melyben állunk; és dicsekedünk [román: örvendezünk] az Isten dicsőségének reménységében.” Mi gyermekek vagyunk, hit által megigazulva, és ezért jöhetünk Isten színe elé, mert hit által megigazultunk. Nem magunkra tekintünk, hanem az Úrra nézünk, és örvendezünk az Isten dicsőségének reménységében, hogy olyanok leszünk, mint Ő. Ez erre utal.

3. vers: „de nem csupán ezzel, hanem dicsekszünk nyomorúságokban is, tudva, hogy a nyomorúság állhatatosságot (türelmet, béketűrést) munkál.” Testvérek, nincs béketűrés nyomorúság nélkül. A türelem nem a Biblia tanulmányozása nyomán jön létre. „A nyomorúság béketűrést munkál.”

4-5. vers: „a béketűrés kipróbáltságot (tapasztalatot), a kipróbáltság pedig reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg [román: nem csal meg], mert az Isten szeretete kitöltetett szívünkbe a nekünk adott Szent Szellem által.”

Ez a reménység, amit a tapasztalat hoz, nem csal meg. Türelemmel várva minden nap, mert minden nap fontos – várjuk türelemmel, hogy az Úr munkálkodjon. És minden dologban, amin átmegyünk, Ő tanít valamit. Tudjátok, mi jellemzi azt az embert, akinek nincs türelme? Hamar meg akar szabadulni a problémáktól. Ezért írja az 1Thesszalonika 1-ben: „a reménység béketűrése”.

1Magyar tolmácsolással meghallgatható: 1. rész – https://www.youtube.com/watch?v=jIuhJBvFgoc 2. rész – https://www.youtube.com/watch?v=ICnaAlTL8Sc 3. rész – https://www.youtube.com/watch?v=DWBlM8NxYPs 4. rész – https://www.youtube.com/watch?v=7DT1aulHAIw

Noé bárkája (Stephen Kaung)

Ez az üzenet élőszóban hangzott el a Virginia állambeli Richmondban, az Egyesült Államokban, 1982. januárjában. Ez az igeszolgálat a negyedik abból a nyolc részből álló sorozatból, mely Krisztust mutatja be nyolc személy életén keresztül Mózes első, a teremtésről szóló könyvében.

Az összes rész 1-8-ig, egyben: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“Mi Noé és a bárka eseményeinek alapvető mondanivalója? Úgy vélem, az alapvető gondolat ebben, amit Isten Szelleme meg akar láttatni velünk, hogy mit jelent Krisztusban maradni. Énók Istennel járt, az Istennel való járás pedig külső magatartást jelent. Ez a világnak szóló bizonyságtétel. Az az ember, aki Istennel jár, annak ez meglátszik az életén. Ez bizonyság, mert az élete különbözik a világétól. A külső járás belső titka viszont az, ha Krisztusban maradunk. Más szóval, nem fogunk tudni Istennel járni, ha az életünk nincs elrejtve Krisztusban. Ha Krisztusban maradunk, akkor Istennel fogunk járni. Ez lesz a természetes következménye az Őbenne maradásnak. Egyfelől tehát Énók azt mutatja, mit jelent Istennel járni, másfelől Noé viszont azt, hogy mit jelent Krisztusban maradni.”

“Néha azt gondoljuk, hogy amikor hittünk az Úr Jézusban, csak egy dolog történt – megbocsáttattak a bűneink. Istennek hála, amikor hiszünk az Úr Jézusban, megbocsáttatnak a bűneink! Ez valóban megtörtént, de amikor hiszünk az Úr Jézusban még sok más egyéb is történik. Az egyik ilyen, hogy Isten élete Krisztus Jézusban belénk költözik, és a mi életünkké válik. Újonnan születünk. A Szellemtől születünk. Új életet kapunk. Isten élete Krisztus Jézusban lesz a mi életünk. Befogadjuk magunkba Őt. Bennünk van; Krisztus bennünk a dicsőség reménysége. Krisztus van bennünk; az Ő élete van bennünk; Ő az életünk. Ez hatalmas nagy dolog! Sokkalta értékesebb, mint az, hogy megbocsáttattak a bűneink. A bűnbocsánat nagyszerű dolog. Mi, akik a halálos ítélet, a ránk nehezedő súly, a bűn terhe alatt voltunk, egyszer csak azt találjuk, hogy minden bűnünk megbocsáttatott! Ez nagyon nagy dolog! De van valami, ami még ennél is sokkalta nagyobb, mégpedig az, hogy Krisztus bejött az életünkbe. Krisztus a miénk lett úgy, mint Aki a mi életünk. Ő bennünk a dicsőség reménysége. Ez egy dolog.

De van még más is. Nem csak hogy Krisztus bejött az életünkbe azért, hogy Ő legyen a mi életünk, hanem az is történt, hogy Isten bennünket Krisztusba helyezett. Igen, bennünk van – mi pedig Őbenne vagyunk. Az 1Korinthus 1,30 szerint: „belőle vagytok pedig ti Krisztus Jézusban, aki bölcsességgé lett nekünk Istentől, megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká”. Belőle – azaz Istenből – vagytok Krisztus Jézusban. Krisztus Jézusban vagyunk. Hogyan vagyunk Krisztus Jézusban? Istentől. Más szóval, amikor hiszünk az Úr Jézusban, Isten valamit csinál velünk. A Szent Szellem nem csak újonnan szül bennünket, és belénk helyezi Krisztus életét, hanem ugyanakkor Isten átvisz a sötétség uralmából az Ő szeretett Fiának uralmába. Isten kivesz bennünket Ádámból, és belehelyez Krisztusba. Ezt nem mi magunk tesszük, erre mi képtelenek vagyunk, és nem is nekünk kell megtennünk.

Néha hibásan gondolkodunk: „Bárcsak bejuthatnék Krisztusba, akkor minden gondom megoldódna!” Még Hudson Taylornak is megvolt ez a problémája. Már évek óta misszionáriusként tevékenykedett Kínában, és Isten már addig is komolyan használta. Mégis azt vette észre, hogy az élete nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Érezte, hogy kísérthető, hogy elbukik, és hogy a bizonyságtétele nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Ez nagyon nyugtalanította, és imádkozással és böjtöléssel kezdte keresni Istent. Azt gondolta, „Bárcsak bekerülhetnék Krisztusba, akkor minden ilyen probléma megoldódna. De hogyan juthatok be Krisztusba?” Megpróbált bejutni Krisztusba, de nem tudta, hogyan kell. Azt gondolta, hogy hitre van szüksége, ezért hitért imádkozott, de a hit nem jött.

Ez a mi problémánk? Ha Krisztusban vagyunk, akkor minden gondunk megoldódik. De hogyan juthatunk be Krisztusba? Az Ige azt mondja, hogy már Krisztusban vagyunk. Ha pedig már bent vagyunk, akkor nem lehet újra bemenni, még jobban bent lenni, mert már ott vagyunk benne. Hudson Taylor végül egy napon felfedezte, „Miért is imádkozom? Hiszen már bent vagyok. Ő a szőlőtő, én a szőlővessző. Nevetséges volna a szőlővesszőnek folyton úgy imádkoznia, hogy bárcsak bejuthatna a szőlőtőbe, hiszen a szőlővessző a szőlőtőben van, a szőlőtő pedig a szőlővesszőben. Ők ketten egyek.”

Nem tudjátok, hogy Isten Krisztust, a dicsőség reménységét belétek helyezte? Egyedül azért lehet reménységünk a dicsőségre, mert Krisztus bennünk van, és ugyanakkor Isten bennünket is Krisztusba helyezett. Krisztusban vagyunk. Ez a mi új helyzetünk. Ez pedig nagyon értékes dolog! Isten kivett bennünket Ádámból – Ádámban mind meghalnak. Krisztusba helyezett bennünket – Krisztusban életre kelünk. Ez a mi helyzetünk. Mindenki, aki hisz az Úr Jézusban, Krisztusban van. Milyen óriási dolog ez! Krisztus a bárka, és mi a bárkában vagyunk. Krisztusban vagyunk.”

Teljes cikk: Az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Fiakká növekedni – Christian Chen

A teljes szöveg a Filippi 3,14 blogon olvasható: Gyermekekből fiakká

Pál idejében nagyon sokféle szolga és sokféle úr volt. Akkor a gyerekeket nem küldték iskolába, hanem a tanítókat hívták el a házukhoz. Azonban, azok a tanítók szakmai profik voltak, pl. matematikusok, fizikusok, közgazdászok, és mind rabszolgák voltak. Tehát amíg a fiú kiskorú gyermek, ahhoz, hogy felnőjön, át kell mennie a növekedés fájdalmán.

Mi akkor a növekedés fájdalma? Fiú vagy, és a ház örököse vagy, és valóságosan szabad vagy, de nincs semmi különbség közted és egy rabszolga között. Egyetlen célért vagy ott a rabszolgák között, a tanítók és felügyelők keze alatt. Ez a rabszolga a te tanítód, felügyelőd, gondnokod, pedig te mindennek az ura vagy. Mert amíg gyermek vagy, fejlődésre van szükséged, bölcsességre kell szert tenned. Ne feledd, apád helyesen döntött, amikor a rabszolgák közé helyezett, azért, hogy felnőj. Te úgy gondolod, nem itt kellene lenned, mert te nem rabszolga vagy, hanem fiú vagy.

Honnan tudhatjuk, hogy a növekedés fájdalmán megyünk keresztül? Néha egy számodra kellemetlen emberrel találod szembe magad, néha egy számodra kellemetlen környezetben találod magad, de ne feledd, mennyei Atyánk soha sem követ el hibát. Míg gyermekek vagyunk, a rabszolgák közé helyez minket, és mindegyik rabszolga meg tud neked tanítani valamit. Mindenki a nevelőd tud lenni. Egy napon te leszel a gazda, de ma még gyermek vagy, és gondnokokra van szükséged. Az fegyelmez és nevel téged, akit te nem akarsz, hogy feletted irányító legyen. Ez a növekedés fájdalma.

Fel kell venned a keresztet, és követned az Urat. Amikor végül megtanultad a kereszt leckéjét, akkor ez azt jelenti, hogy Isten neked a legjobb tanítókat adta. Hajlandó vagy elfogadni őket? Ha elfogadod a leckét, akkor kezdesz majd felnőni.

Miért van az, hogy néha, mi, hívők, sohasem növünk fel? Azt mondod, ’Ó, én minden testvéremet szeretem, csak ki nem állhatom azt, meg azt.’ Ha nem állhatod ki, akkor miért nem ülsz le?

Ha ezt mondod, ki nem állhatom XY-t, akkor még mindig gyerek vagy. Azt gondoltad, hogy már felnőtt vagy, mert már régóta a szentek közösségébe jársz, mert már olyan régóta meg vagy mentve. Azt gondolod, gazdag vagy, ha pedig gazdag vagy, akkor mindenkit ki kell tudnod állni.

Mindenki a tanítód. Mindenki a nevelőd. Minden férj személyesen rád szabott. Minden feleség személyesen rád szabott. Minden gyermek személyesen rád van szabva. És minden főnök személyesen rád van szabva. Ne mondjátok azt, hogy többet nem tudok lenyelni. ’Hála Istennek, csak nyolc órát dolgozok, csak nyolc órahosszáig kell néznem a képét’, de amikor haza mész, a gyerekeid arcát látod, a feleségedét, a férjedét, vagyis a tanóra 24 órás. Testvérek, ha állandóan panaszkodtok, akkor soha-soha nem fogtok felnőni.

Szóljon az Úr a szívünkhöz. Egy napon egyszer s mindenkorra meg kell értened az Úr előtt. Ha többé már nem vagy kiskorú gyermek, akkor többé már sehol sem fogsz nemkívánatos arcokat látni, többé már nem fogsz nemkívánatos emberi hangot hallani. Ha egy napon levizsgázol, akkor azt gondolod, érett vagy, akkor nem fog senki sem zavarni többé. De amíg még gyerekek vagyunk, a rabszolgák keze alá kell minket helyezni. Ne feledjétek, meglepő, de a főnököd, a férjed, a feleséged, a gyermekeid miatt válhatsz éretté.

Hadd mondjak el egy igaz történetet Madame Guyonról. Amikor 16 évesen bekerült egy családba, tudta biztosan, hog a férje az ő számára egy kereszt lesz. Amikor bármi érte a férje részéről, tudta, hogy ez a kereszt, és ezt el kell fogadnia, és meg kell tanulnia a leckét. Ugyanúgy az anyósa részéről is. Amikor összeházasodsz a férjeddel, akkor az egész családjával összeházasodsz. Tehát nemcsak a férjed a kereszted. És amikor Madame Guyon bekerült abba a családba, tudta, hogy számára Isten választotta őket. És megtanulta a leckéket. De egy nap az egyik szolgálója kezdett akadékoskodni. Gondoljunk bele, te vagy a főnök, ő a szolga. Hallottatok már olyan főnökről, aki minden nap felveszi a keresztjét? Ha bármelyik alkalmazottja, vagy beosztottja, vagy rabszolgája nem engedelmeskedik, nem kell felvennie a keresztet, egyszerűen kirúgja őket. És egy nap az Úr megmutatta Madame Guyonnak, „ezt a szolgát én éppen rád szabtam, a te érettségre jutásodért.” És akkor Madame Guyon elfogadta az Úr kezéből. Pedig ő volt a ház asszonya, neki volt alárendelve az egész háznép, és a szolgának kellett volna engedelmeskednie asszonyának. De a Szent Szellem ezt suttogta a fülébe, „ő a te nevelőd”. El tudod fogadni? Neked kellene az ő nevelőjének lenni, de nem, ő a te nevelőd. És elfogadta az Úr kezéből. Ezt jelenti, felvenni a keresztedet és követni az Urat. A Szent Szellem halk hangja és magyarázata nélkül nem érted meg, mi a kereszt. Csak amikor a Szent Szellem megérteti veled.

Addig pedig vársz arra a napra, amit az Atya kijelölt, és azon a napon az Atya minden barátját meg fogja hívni, és lesz egy ünnepség, és minden rokon tudni fogja, mert bejelenti, hogy a mai nappal a fiamból felnőtt lett, és kiveszem őt a szolgák közül, mert éretté vált. Most már nem csak teljesen élvezheti az örökségemet, hanem rá is bízhatom az örökségemet, mert tudja kezelni a vagyont. Mit jelent ez? A gyermekemet fiúi rangba emelem. Mi a fiúság? Fiúi rangba helyezés, nagykorúság. Ha a fiúban ott az apa élete, akkor ő kell, hogy legyen az apja örököse. Amíg kiskorú volt, a szolgák között kellett nevelkedni.

Testvérek, attól a naptól fogva a főnököd a magántanárod. Vagy akkor is, amikor autót vezetsz, azt mondod, „tudom, hogy kell vezetni, de a többi autós nem tudja.” És amikor az a másik autós hibázik, annyira megharagszol rá, de miért lettél tőle dühös? Nagyon egyszerű. Azért, mert ő a te tanítód. Ő kell, hogy megtanítsa neked, hogyan vezessél. Nemcsak hogy óvatosan vezess, főleg amikor mindenki más erőszakosan vezet. Akkor hogyan hirdetheted neki az evangéliumot? Gondolod, hogy hinni fog neked? Tehát testvérek, még akkor is, amikor megyünk az utcán vagy autót vezetünk, nem tudjuk, mennyire lobbanékonyak vagyunk. Néha nagyon kedves tudsz lenni, angyal vagy a feleségedhez, de amikor autóban ülsz, akkor ordíthatsz a másikra, mert tudod, hogy úgysem hallja. De a menny hallja. Testvérek, ha ti még mindig így reagáltok, akkor ez azt jelenti, hogy még mindig kiskorú gyermekek vagytok.

Értitek, testvérek? Minden összedolgozik. Egy napon fiúi rangba helyeztetünk. Ez tehát a növekedési fájdalom, hogy elérjük a fiúságot, a nagykorúságot, az érettséget. Annyira világos, testvérek, ha összevetitek a Róma 8-at a Galata 4-gyel. Nincs rövidebb út a fiúsághoz. Ma felvesszük a keresztünket és követjük a mi Urunkat. Amikor a világban vagyunk, akkor mindenki a tanítónk és a nevelőnk lehet. És amikor haza jövünk, ott is minden családtag a tanítónk és a nevelőnk lehet. Úgy tűnik, mintha sohasem fejeznénk be a tanulmányainkat. De hála legyen az Úrnak, érettek leszünk, át fogunk formálódni Krisztus hasonlatosságára. Kimunkálódik bennünk Krisztus türelme, alázatossága, szelídsége. Amikor ez megtörténik, az a fiúságba lépés napja. Amikor a testünk megváltatik, amikor az Úr visszajön, a Máté 13. szerint az Úr odahelyez bennünket, mint csillagokat az égre, az lesz Isten fiainak megjelenése. És mi arra a napra várunk. Nem fogunk egy örökkévalóságig szenvedni. Nem. Csak a növekedés fájdalmán kell keresztül mennünk.

Ne szalassz el egyetlen alkalmat sem, mert az soha nem tér vissza. Ha elmulasztod, akkor elmulasztod annak az egyedülálló lehetőségét, hogy felnőj. A napnak 24 órájában minden dolog ezért az egy célért dolgozik össze, mert a Szent Szellem nyög és sóhajtozik érted és értem. Amikor Ő látja a mi állapotunkat és összehasonlítja azt a Krisztuséval, akkor elhallgat és nem talál szavakat, csak nyög és sóhajtozik. De az Ő érettünk való nyögéséért, elérjük a célt. Szóljon az Úr a szívünkhöz.