Átmenet a kegyelem korszakából a királyság korszakába (Radu Gavriluț)

Elhangzott Nagyváradon, 2020. március 15-én. PDF: 2020-03-15-Radu_Gavrilut-Kegyelem_korszakabol_a_kiralysagba

Ma a kegyelem időszakát éljük, de ez a kegyelmi időszak véget fog érni, és belépünk az ezeréves királyság időszakába – bizonyos fontos eseményeken keresztül. Ekkor a kegyelem elvétetik. Most azonban még ezt a kegyelmi korszakot éljük. A királyságba való átlépés pedig bonyolult és nehéz lesz, mert sok esemény övezi. Röviden szeretnék szólni erről.

Izráel történetében fordulópontot jelentett, amikor Ruth könyvében Boáz feleségül veszi Ruthot. Azért volt ez fordulópont, mert ebből a kapcsolatból született Obed, Isai és végül Dávid. Nagyon fontos esemény ennek a kapcsolatnak a létrejötte Ruth életében. Azelőtt csak kalászokat szedegetett Boáz földjén, és így elegendő élelmet gyűjthetett össze ahhoz, hogy anyósával együtt fenntartsák magukat. De egyszer csak történt valami: Boáz és Ruth összeházasodtak. A házasság előtt Ruth annyit mondhatott: milyen gazdag Boáz! De a házassága után az mondhatta: milyen gazdag vagyok én!

Nézzétek, mit mond Pál az 1Korinthus 3,21-23-ban: „Azért senki se dicsekedjék emberekkel, mert minden a tiétek. Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek. Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.” Nagyon nagy fordulópontot jelentett tehát Ruth életében a Boázzal való házassága. Mit jelent ez? Testvérek, ez azt jelenti, hogy már nem úgy van, mint addig, hogy kegyelemből élsz, és ez elégséges neked és az anyósodnak; nehezen túléled a dolgokat, mész tovább, de nincs bővölködő életed.

Végül tehát megszületett a király. Ahhoz azonban, hogy a király megszülethessen, lenniük kellett bizonyos személyeknek, akik elkészítették ezt az átmenetet a Bírák könyvéből, amely egy időleges helyzet volt, egy véglegesbe, amely a királyság. Szükség volt olyan emberekre, akik átmentek ezeken a rendkívüli harcokon, amelyen Anna is átment, mire át tudott adni mindent az Úrnak, és megszületett Sámuel. Sámuel az anyaméhtől fogva názír volt. Názírnak lenni azt jelenti, hogy nem örülhetsz annak, aminek a világ örül, és tekintély alatt kell élned. Ezt jelentette az, hogy nem vághatta le a haját; fennhatóság alatt kellett élnie. És nem kellett a hústest irányítása alatt élnie. Ez volt Sámuel. Ilyen embereket használ Isten erre az átállásra.

Mi most azt az időszakot éljük, amikor a kegyelemből a királyságba való átmenet zajlik. Jelenleg a kegyelem uralkodik. Tudjátok a királyságban mi fog uralkodni? Az igazság. Akkor nem lesz kegyelem, akkor igazság lesz. Éppen így történt, mikor Salamon trónra került: Simeit meg kellett büntetni, Joábot ki kellett végezni, és mindent rendbe kellett tenni. Most a kegyelem időszaka van, de ennek vége lesz. Dávid bemutatta nekünk az életét. Királyi életet kellett élnie már a trónra jutása előtt.

Mi szeretnénk Krisztussal együtt uralkodni; szeretnénk, hogy fennhatóságunk legyen tíz város fölött, hogy fennhatóságunk legyen öt város fölött – szeretnénk fontos személyek lenni a királyságban. De testvérek, most van az az idő, amikor az Úr fel akar készíteni bennünket a királyságra! Nem lehetünk olyanok, mint a többiek! A helyzetekben és a körülményekben, amelyekben élünk, mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogy ezt a győzelmes életet éljük. Az iskolában, a munkahelyen, a gyülekezetben. Senki sem hozhat olyan helyzetbe, hogy azt mondd: a testvérek fáradtak. Valaki elmondta nekem, hogy amikor nem voltam itthon, az alkalmon nagy csend volt. És ez a testvér, aki ezt elmondta nekem, így szólt: „sajnálom, hogy én tegnap, szombaton, nem csináltam semmit, mert azt hittem, hogy te itthon vagy. És ha te itthon vagy, akkor én lazíthatok.” De mi soha nem lazíthatunk.

Mikor Kit testvér jön hozzánk, nagyon keveset alszik. Én erre képtelen vagyok, ő ugyanis felkel három-négy órakor. Nem is tudom, mit csinál éjjel. Én nyugodtan pihenhettem volna, de azt mondtam magamban: most is felkelek ugyanabban az időpontban, mint máskor. Nem akarok lustálkodni, azt mondani: hiszen itt van Kit, úgyis ő fog szolgálni. Ott akarok lenni mellette, azok mellett, akik szolgálnak, és imádkozni akarok ez alatt az idő alatt, hogy az Úr akarata megvalósuljon.

Testvérek, Dávid megmutatja nekünk, milyen az az ember, aki trónra fog jutni. Megmutatja azt, hogy nem juthatunk a trónra, ha nem megyünk itt át azon az időszakon, amikor szenvedések által felkészülünk, megedződünk. Jonatán nagyon szerette Dávidot. Együtt sírtak, átölelték egymást, együtt szenvedtek. Jonatán azonban visszament a palotába, a kényelembe, a jó körülmények közé, ahol a király fiai éltek. Dávid meg visszatért, és a barlangokban lakott. És valószíleg napok teltek el, míg megmosakodhatott. Nem volt egyszerű élete.

Az életnek, amelyet ma élünk, győzelmes életnek kell lennie minden helyzetben. Senki sem fog kényszeríteni, hogy másként járjunk el, mint mások. Az egyetlen dolog, ami kényszeríthet, a Krisztus szeretete. Mi másként tegyük a dolgokat! Mindig azt tegyük, amit kell. Ez a Dávid élete; és az ilyen ember fog a trónra kerülni. És ilyen emberek fognak Krisztussal együtt uralkodni: ha ma ezekben a speciális körülményekben, melyekben élünk, másként élünk, mint a többiek.

„Ne csapjátok be magatokat!” (Radu Gavriluț)

PDF: 2015-05-19-Radu_Gavrilut_Kik_nem_oroklik_Isten_orszagat

Olvastam egy kis füzetet angolból lefordítva. Érdekes a címe: A Szent Szellem jogai Isten házában. Nem könnyű olvasmány. Fel fogjuk tenni a honlapunkra, ha valaki szeretné elolvasni.

 Ez a füzet tulajdonképpen G.H. Langnek egy levele, melyet egy testvérnek írt. Nem hiszem, hogy gondolt arra, hogy ezt valamikor kiadja; de érdekes, hogy mégis megjelent, mert olvasva ezt az írást, láttam, milyen nagy harcai voltak, és a testvérek hogyan támadták őt az álláspontja miatt. Azt mondja, hogy egyeseknek nagyon szélsőséges felfogásuk volt a menyasszonnyal kapcsolatosan, az Úr házával kapcsolatosan, és nagyon vakmerő nyilatkozatokba bocsátkoztak, amelyek nem az igén alapulnak – ezeket népszerű tanításoknak nevezi.

 Nagyon sokan kedvelték ezeket a tanításokat, melyek lényege, hogy aszerint élheted az életet, ahogy jónak látod; mindegy, hogyan jársz, be vagy biztosítva afelől, hogy végül minden jó lesz. Ezek az emberek sokat támadták Lang testvért; és voltak olyan részek a Bibliában, amelyekről ezek a testvérek egyáltalán hallani sem akartak. Egy bizonyos idő után, miután Lang testvérnek az Úr látást adott, ezek a testvérek nem akartak hallani ezekről a dolgokról, és neki is megtiltották, hogy beszéljen ezekről. Sok helyen nem szólhatott.

 Elolvasok néhányat ezekből, melyekről egyszerűen nem volt szabad prédikálnia. 1Kor 6. – tudjátok, hogyan kezdődik ez a fejezet, hogy a testvérek bírósághoz fordulnak, hogy ez a világi törvényszék hozzon ítéletet két testvér között. Az 5. vers ezt mondja: 5-10: „Megszégyenítésül mondom nektek! Ennyire nincs közöttetek egyetlen bölcs sem, aki igazságot tudna tenni testvérei között? Sőt testvér a testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt. Egyáltalán már az is nagy gyarlóság bennetek, hogy pereskedtek egymással. Miért nem szenveditek el inkább a sérelmet? Miért nem tűritek el inkább a kárt? Sőt ti okoztok sérelmet és kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők (telhetetlenek), sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.”

 És érdekes, amit ezután mond. 11: „ilyenek voltatok pedig némelyek”. Ilyenek voltatok? „De megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazítattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Szelleme által.” Ti, akik megmosattatok ezektől a dolgoktól. Nekünk van egy szavunk: megmosni, amit sok helyen használunk, de a görögben több kifejezés van. Az egyik jelentése ennek a szónak: megfürödni, tehát teljesen belemerítkezni a vízbe. Mert hogyan gondoljuk, hogy megmosdatható egy telhetetlen? Szükség van az ige közreműködésére ahhoz, hogy egy telhetetlen, kapzsi ember meg legyen mosva.

 De most a 9. verset akarom hangsúlyozni: „Nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem fogják örökölni Isten országát (királyságát)? Ne csapjátok be magatokat ebben a tekintetben.” És felsorol különböző embereket, különböző bűnöket és aztán azt mondja: se tolvajok, se telhetetlenek (nyerészkedők), se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. Mi sok mindent megértünk, mert megértettük, hogy Krisztus vére megmosott minden bűntől, de nem értjük, hogy a megváltás sokkal mélyebbre megy ennél. Mire utal itt, mikor azt mondja: nem öröklik Isten országát? Kétszer is mondja, a 10. és a 11. versben.

 Tudjátok, testvérek, én mit gondolok ezzel kapcsolatban? Mi annyira megszoktuk, hogy minden jól fog menni, és minden gond nélkül, hogy mikor ilyen igeverseket hallunk, lezáródnak a zsaluk előttünk. Nem jön, hogy elhigyjük, hogy így lesz. Nem csak a paráznák, a házasságtörők, a bálványimádók! Mert ezzel egyetértenénk, hogy az ilyen személyek, akik bűnben élnek, nem öröklik a királyságot, mert ez így arra utal, hogy azok, akik bűnben élnek. De telhetetlen, tolvaj, részeges, rágalmazó? Tehát ez az igevers nem tetszett a testvéreknek. Nem volt népszerű.

 Efézus 5,1-8: „Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben, ahogyan a Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk “áldozati ajándékul, az Istennek kedves illatként.” Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség: ami nem illik, hanem inkább a hálaadás. Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége a Krisztus és az Isten országában. Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. Ne vegyetek tehát részt ezekben. Mert egykor sötétség voltatok, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai, úgy járjatok.”

A Lukács 19-ből szólok még. Megtiltották Lang testvérnek, hogy beszéljen arról, hogy aki egy gírát kapott, az hívő keresztény volt. Nagyon népszerű volt azt mondani, hogy az, aki az egy gírát kapta, nem volt keresztény. Így minden jól ment. Haladt minden, és semmi nem háborította az emberek nyugalmát.

 A Máté 25,6-13: „Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket. Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”.

 Azt szeretném mondani, hogy a legfontosabb dolog, ahogy én látom ezt a példázatot, hogy legyünk megüresedve saját magunktól. A lehetőségek pedig, hogy megüresedjünk saját magunktól, naponként a rendelkezésünkre állnak. Egyesek megüresednek, elfogadják azt a megalázó helyet, az összetöretést, mások viszont nem fogadják el azt a helyet, és ilyen módon nekik nincs használható edényük. Mert bárhol láthatjuk, hogy azt mondja az Úr: „az alázatosaknak kegyelmet ad”. És ha megalázod magad az Úr keze alatt, Ő kegyelmet ad. Ez a példázat nem volt népszerű, mert arra kényszerítette az embert, hogy elgondolkozzon. A mindennapi helyzetekben, amelyeken keresztülmegyünk, hogyan reagálunk, ha a körülöttünk levők nem megfelelő módon szólnak hozzánk? És hasonlóképpen a tálentumok példázata is népszerűtlen.

 Ha elolvassuk a Héberekhez írt levelet, ott nagyon sok intést találunk. Nagyon komoly figyelmeztetések vannak ebben a levélben. És nagyon kevesen hiszik, hogy ezeket a figyelmeztetéseket komolyan kell vennünk. Mert mi azt hisszük, ha üdvbizonyosságunk van, akkor a dolgok el vannak rendezve, és nem látjuk, hogy egy folyamat részesei vagyunk mindaz által, amin naponta keresztülmegyünk. Számomra bátorítás volt ez az írás, mert láttam azt, hogy mindig is ellenállásba ütközött, ha volt egy olyan tanítás, amely szentségre, összetörettetésre, vigyázásra ösztönzött. És nem volt népszerű. Népszerűek azok a tanítások, amelyek azt mondják: jól van, nagyon jó, az Úr szeret, az Úr adja az akarást is a megvalósítást is, és így tovább.

 Nagy felelősség nehezedik a vállunkra. Feltesszük ezt az írást oda, ahol a kiadó füzetei vannak (románul: https://www.lampadaruldeaur.ro/author_taxonomy/lang-g-h/), aki akarja elolvashatja. [magyarul is olvasható: https://hitunkcelja.files.wordpress.com/2019/06/lang-a-szent-szellem-jogai-isten-hazaban.pdf]. Meg vagyok győződve, hogy nagyon kevesen fogják elolvasni, mert nehéz olvasmány. De, akik igyekeznek, megláthatják, milyen harcok voltak már akkor is, és milyen kevesen voltak, akik láttak, gondolkoztak, és elemezték a dolgokat. Mit jelent, hogy nem öröklöd Isten országát? Szomorú dolog lesz, kellemetlen esemény, mikor mellőzve leszel az Úrral való közösségből ezer esztendőre. Ezt jelenti.

A győzelem az uralkodás feltétele (Csia Lajos)

Az alábbi idézet forrása: Csia Lajos, Az ezeréves uralkodás c. írása. Az alábbi szöveg csak részlet, a teljes cikk az eredeti megosztás oldalán (Jézus Krisztusban – a táboron kívül) érhető el, ide kattintva: Az ezeréves uralkodás – 01. rész

“Jézus követésében a győzelemnek valami egészen különös jelentősége van, amely ezt a győzelmet a világnak a győzelemről alkotott mindenfajta felfogásától megkülönbözteti. A világ szerint, amikor valaki győz, az ellenfél leterítve fekszik a földön, a birkózásnál két vállon, a véres háborúban elesetten, holtan. Jézus útján a győzelem azt jelenti, hogy a győztes fekszik leterítve, véresen, holtan. Jézus győzött, amikor a kereszten kilehelte szellemét. Győz az, aki a szenvedések között végig kitart, állhatatos marad (Jel. 2,8-10). Azt magasztalják föl, aki magát megalázza. Az fog uralkodni, aki megtanult szolgálni.

A keresztyénségnek ez az egyedülálló felfogása a győzelemről képezi a keresztyénségben a lényeget, a velőt, a szentek szentjét. Csak aki erre a győzelemre eljut, csak az értette meg Jézust. Amikor valaki arról tesz tanúságot, hogy neki a keresztfán függő Jézus, és nem a diadal tetőpontján álló, népeket taposó hadvezér vagy a gazdagság nyújtotta élvezetekben elmerült nagyúr vagy az Isten teremtésének néhány ellesett titkával dicsekedő tudós győzelme számít; akkor ezzel a bizonyságtételével, amely a legmagasabbra a szeretetet helyezi e világon, legyőzi a hazugság fejedelmét, aki a szeretetet állítja a legkisebbnek, s az önzést, öndicséretet, kíméletlen erőszakot a legnagyobbnak.

Az új világnak, amelyet Isten a mostani helyébe akar teremteni, vezető elve Isten akarata szerint a szeretet kell, hogy legyen, a magát megtagadó szolgálat, amely állandó áldozatra kész a másikért. Aki ma, amikor nem a lemondó szeretet a divatos, hanem az önmagára gondoló erőszak, nyomorúságok között, üldözések alatt kitart a szeretet szolgálata mellett; aki tud alul a legkisebb maradni és testvéreinek lábát mosni, az alkalmas arra, hogy a következő világban, amelyben a szeretet szolgálata a divat, a többieket vezesse, nekik utat mutasson, vagyis uralkodjék.

Ma győzni – krisztusi értelmében – annyit jelent, mint megtagadni e világ szellemét, és a jövendő világ szellemében élni. Isten ma, mivel ma is ő a világ igazi kormányzója, éppen azokat viszi be az üldözésbe, a nyomorúságba, akiket a jövendő világban használni akar: „akiket szeret, azokat fenyíti meg”, hogy kipróbálja: áldozatok közt, lemondással, kitartóan készek-e az eljövendő világ szellemében szolgálni, s az üldözés nem riasztja-e el őket ettől a szellemtől.

Aki végig megáll – azaz állhatatos marad – ezzel az állhatatossággal teszi le a vizsgát, hogy az eljövendő világ kormányzására, az eljövendő világban útmutatásra és példaadásra alkalmas. Ezeket a győzelmeseket keresi Isten. Ebben az irányban tette próbára Jézus a gazdag ifjút is. Az örök élet útját kereste az ifjú – az uralkodás útját mutatta meg neki Jézus. Az ifjú egyelőre nem vált be, szomorúan elment, és Jézus szomorúan nézett utána. Nem az életet vesztette el az ifjú, hanem az uralkodást, amely a mindenről lemondó szeretet szolgálata lesz.”

A keresztény növekedés titka – Stephen Kaung

Elhangzott 2018. július 3-án, az Egyesült Államokban, Richmondban.

Pdf-ben letölthető innen: Stephen Kaung – A keresztény növekedés titka

1Jn 3,1-3 „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk őhozzá, és meg fogjuk őt látni, amint van. És akiben megvan ez a reménység iránta, az mind megtisztítja magát, ahogyan ő is tiszta.”

Imádkozzunk! Drága Urunk, ahogy összegyűltünk itt ma délelőtt, a szívünk tele van hálával. Megköszönjük Neked, hogy szeretsz bennünket, hogy ennyire szeretsz. Hálát adunk, hogy kész vagy úgy adni Magadat nekünk, hogy megszabadulhatunk saját magunktól, és megszabadulhatunk a Te számodra. Ó, Urunk, nincs is rá szó, mekkora szeretettel vagy mindannyiunk iránt! Kérünk, hogy jelenlétedben most a Te Szellemed által add nekünk Igédet, nyisd meg az értelmünket; és add, hogy megértsük azt, amit akarsz most mondani, és add, hogy úgy járhassunk abban, hogy betöltsük azt a célt, amit mindegyikünknek elterveztél. A Te kezedbe tesszük magunkat, a Szent Szellemedre bízzuk magunkat, hogy kijelentse a gondolataidat számunkra, és beléphessünk a Te teljességedbe, a Te dicsőséged magasztalására. A Te drága nevedben kérünk. Ámen.

Köszönjük Istennek, hogy újabb lehetőséget adott nekünk az összegyülekezésre. Ahogyan János apostol mondta, „Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek”. Testvérek, végiggondoltátok valaha, mit adott nekünk az Atya: hogy minket Isten gyermekeinek nevezek? Ez hatalmas kijelentés. Mi, akik egykor bűnökben és törvényszegésekben éltünk, akiknek nem volt semmi reménységünk, és mégis Isten kegyelméből ma Isten gyermekeinek neveznek bennünket. Isten gyermekei vagyunk. Micsoda gondolat ez! Mi, akik ellenségei voltunk, mi, akik az örök halálra vártunk, Isten kegyelméből mégis ma Isten gyermekei lehetünk. Mindannyiunkat Isten gyermekének neveznek. Micsoda gondolat ez, Isten gyermekének lenni! Őhozzá tartozunk, Ő a mi mennyei Atyánk. Az Ő saját életét adta nekünk, és a saját gyermekeinek tart bennünket. Testvérek, el tudjátok képzelni, milyen csodálatos kegyelem adatott mindnyájunknak? Örökké hálásaknak kell lenünk, hogy ilyen emberek, mint mi, akik az örök halált érdemelnénk, most Isten gyermekeinek neveztetünk.

Nem tudok napirendre térni efölött, testvérek. Micsoda irgalmat, micsoda szeretetet kaptunk mindnyájan Tőle! És azt gondolom, hogy mindnyájunknak hálás a szíve Isten iránt, azért, amit tett értünk. Ha Isten csak ennyit tett volna értünk, nekünk már ez is több, mint elég. Isten azonban valami többet tervez velünk. Nem pusztán azt akarja, hogy a gyermekei legyünk, hanem valami ennél sokkal többet tartogat számunkra. Azt akarja, hogy hasonlókká legyünk Őhozzá. Valami többet el akar tehát végezni az életünkben.

Néha azt gondolom, testvérek, hogy amikor arra gondolunk, hogy Isten gyermekei vagyunk, hátradőlünk, és azt mondjuk, Uram, nekem ez elég. Amíg a te gyermeked vagyok, az nekem elég. Most megnyugodhatok, és várok arra az időre, amikor visszahívsz magadhoz. De drága testvérek, ez a mi gondolatunk, nem Istené. Az Ő velünk kapcsolatos gondolata sokkal magasabb, mint a mi gondolatunk. Ő nem pusztán csak megment (üdvözít) bennünket, Ő teljes mértékben meg akar menteni, azaz azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Ő. Nem csak megváltani akar bennünket, hanem azt akarja, hogy hasonlókká legyünk Őhozzá. Ez hatalmas kegyelem és irgalom, amit Isten nekünk ad.

Tehát, testvérek, megelégedtünk-e azzal, hogy mi, a legnagyobb bűnösök, most Isten gyermekei vagyunk? Az emberi gondolkodás szerint ennek elégnek kell lennie, de Isten gondolata mindig magasabb, mint az ember gondolata. Isten azt akarja, hogy ne csak a gyermekeinek neveztessünk, hanem azt akarja, hogy a fiai legyünk. Isten azt akarja, hogy hasonlók legyünk Őhozzá, hogy olyanok legyünk, mint Ő – ez Isten célja mindannyiunk számára.

Testvérek, hasonlók vagytok Őhozzá? Nem csak Őtőle valók, hanem olyanok, mint Ő? Azok vagytok, ami Ő? Olyannak lenni, mint Ő, egynek lenni Vele, ez Isten hatalmas gondolata mindannyiunk számára.

János apostol azt mondja ezért, hogy „most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk őhozzá, és meg fogjuk őt látni, amint van.” – Megvan ez a reménység benned? Vagy megelégedsz azzal, ha Isten gyermekének neveznek? Hátradőlsz csak, és azt mondod, „most élvezhetem az életet, azt tehetem, amit akarok, mert Isten gyermeke vagyok – az én végállomásom biztos”? Ha így gondolkodunk, akkor valóban nem értettük meg Isten irántunk való szeretetét. Mert Ő azt akarja, hogy olyanok legyünk, mint Ő, hogy úgy legyünk, amint Ő van.

Gondoljátok, hogy ez lehetséges? Emberileg szólva ez meghaladja a felfogóképességünket. Hogyan lehetünk mi, bűnösök közt elsők, olyanok, mint Ő? De Isten pontosan azt akarja, hogy ilyenek legyünk.

Ma délelőtt tehát ebben szeretnénk egy lépést előre tenni, meglátni, hogyan lehetünk olyanok, mint Ő. Nem csak Őtőle valók, hozzá tartozók, hanem olyanok, mint Ő – mert ahogyan Ő van, úgy leszünk mi is. És ez Isten akarata mindannyiunk számára. És látni szeretnénk, hogyan fogja ezt elérni?

Istennek hála, amikor hittünk az Úr Jézusban, valami történt az életünkben. A bűn miatt ugyanis a szellemünk halott volt Isten számára. Isten az embert szellemmel alkotta meg, és ezzel az emberi szellemmel képesek vagyunk Istennel kapcsolatba lépni. De ahogyan tudjátok, amikor Ádám és Éva vétkezett az Éden kertjében, a szellemük meghalt Isten számára. Ez nem jelenti azt, hogy nincs szellemük, mert továbbra is van egy olyan szervünk, melyet szellemnek neveznek. Honnan tudjuk ezt? Onnan tudjuk, hogy bár a bűn miatt az embernek megszűnt a kapcsolata Istennel, az ember kapcsolatba tudott lépni szellemekkel. Azt hiszem, a kínaiak ezt könnyebben megértik, mert Kínában nem ismertük Istent, gonosz szellemekkel viszont kapcsolatban álltunk.

A családom eredetileg pogány volt, de Istennek hála mindenki megtért. De a megmenekülésünk előtt gonosz szellemekkel voltunk kapcsolatban. Emlékszem, a nagyapám nagyon kedves ember volt, nagyon sokat tett másokért, annyira, hogy egy ismerőse ragaszkodott hozzá, hogy odaadja neki a lányát ágyasául. De az ágyasa nem volt hívő, és a nagyapám sem volt az akkoriban, még nem hitt igazán az Úrban. A nagyapám meghalt – és tudjátok, Kínában ez úgy van, hogy az emberek ilyenkor halottidézőt hívnak, és kapcsolatba akarnak lépni a halottakkal – valójában gonosz szellemekkel –, és ilyenkor tényleg lehetett hallani a halottnak a hangját. És rendszerint a halott valamit kívánt az embertől, például, hogy égessen több tömjént, mert hogy abból olyan kevés van a holtak helyén (a Hádészban).

Évekig imádkoztunk a nagyapámért. Én voltam a kedvenc unokája, és nagyon közel álltunk egymáshoz. Miután üdvösségre jutottam, beszélgettem vele, de mindig azt mondta, ő már túl öreg hozzá, hogy megváltozzon. De nem adtuk föl, és továbbra is imádkoztunk érte. Hong Kongban voltam, amikor meghalt. Megkérdeztem Istent, megválaszolta-e az évekig tartó imádságokat? Voltak bizonyos jelek, hogy igen, de nem tudtunk semmi biztosat. Az ágyasa beszélni akart az elhunyt nagyapámmal, mert ő nem volt hívő. Elhívott hát egy halottidézőt, és valamilyen varázslat révén szó szerint hallotta a nagyapám hangját. Ilyen módon tévesztik meg a kínai embereket, mert ezt a gonosz szellemek csinálták, nem az elhunyt. Istennek hála azonban, tudjátok, mi történt? Miután az ágyas hívta a halottidézőt, és meghallotta a nagyapám hangját, a hang azt mondta: „Ne hívj engem. Nem tartozom hozzád.”

Ó, testvérek, ez nagyon megvigasztalt bennünket. Évekig tartó imádságok után megkaptuk a bizonyságot, hogy nem tartozik már a gonoszhoz, hanem Istenhez tartozik.

Testvérek, az tehát az Isten akarata, hogy ne csak megmeneküljünk, mint gyermekek, hanem azt akarja, hogy felnőjünk, és hasonlók legyünk Őhozzá. Ez Isten célja mindannyiunk számára.

Tudjuk, mit jelent üdvösséget nyerni. Nem csak azt, hogy a bűneink megbocsáttattak, hanem azt is jelenti, hogy a halott szellemünk megújíttatott az életre. És ezért van, hogy amikor megmenekülünk, akkor onnantól valódi kapcsolatunk van Istennel.

Én keresztény családban nőttem fel, az apám nagyon szerette az Urat. A családunk minden este összegyűlt a nappaliban vacsora után, és mind a heten, gyerekek ott voltunk, és apám olvasott nekünk a nagy Bibliájából. Utána pedig vezetett minket az imádságban, de mindig csak ő imádkozott, bennünket nem kért meg erre. Azonban miután újonnan születtem, onnantól engem is kért, hogy imádkozzak, mert tudta, az Úré vagyok.

De mit értünk vajon azalatt, hogy megmenekülni, újonnan születni? Nem csak azt, hogy a bűneink megbocsáttattak, hanem azt, hogy a halott szellemünk megeleveníttetett az örök életre. Mivel a bűn miatt a szellemünk halott volt Isten számára, élő tudott lenni a gonosz szellemek számára – de Istennel nem volt kapcsolata. Amikor azonban megmenekültünk, az a csodálatos dolog történt, hogy a szellemünk kapcsolatba került Istennel.

Keresztény családban nőttem fel, bőven volt részem keresztény tanításban. Külsőleg hittem, de belül nem. Habár magamban sokszor imádkoztam, nem volt kapcsolatom Istennel; távolinak éreztem Őt. De abban a pillanatban, hogy újonnan születtem, a kapcsolat létrejött. Tudtam, hogy üdvösségem van, mert kapcsolatba kerültem Istennel. Amikor a Bibliát olvastam korábban, halott könyv volt a számomra. De a megmenekülésem után, emlékszem, a szobámba mentem, kinyitottam a Bibliát, és az 1Jánost olvastam; és minden szava szólt a szívemhez – mert kapcsolatban voltam Istennel. A szellemem új életet kapott. A megújított szellemünkkel pedig Istenhez kapcsolódunk.

Testvérek, mindannyian, akik az Úr Jézusban hiszünk, a mi halott szellemünk új életet kapott, és a kapcsolatunk Istennel elkezdődött. Ezért imádkozunk mi, keresztények, mert az imádkozás nem formalitás, hanem valóság. Amikor imádkozunk, a szellemünk Istennel van kapcsolatban. És ez a keresztény élet titka.

Hogyan lehetünk Krisztushoz hasonlók? Isten ezt munkálja a szellemünkben. Amikor üdvösségre jutottunk, Krisztus lakozást vett a szellemünkben, megújította azt, hogy Ő legyen a mi életünk. Ne feledjétek, nekünk, akik megmenekültünk, új életünk van. Nem a régi életet éljük többé. Új életünk van, és e szerint az új élet szerint kell élnünk. De hogyan? Hogyan él ez az új élet bennünk? Istennek hála, amikor a szellemünk új életet kapott, és Krisztus a szellemünkbe költözött, Ő maga lett a szellemünk élete. De ez nem azt jelenti, hogy ettől az egész lényünk megváltozott! Nem, ez csak a kezdet. Ami a megmenekülésünkkor történt, az csak a szellemünkben történt, a lelkünk nem változott, a testünk nem változott. Csak a szellemünk változott. De ez a kezdet. A szellemünkben immár kapcsolatban vagyunk Istennel. Krisztus lett a szellemünk élete.

Sajnos azonban a lelkünk ilyenkor még mindig a maga lelki életét éli. Ezért elkezdődik az, amit keresztény konfliktusnak, küzdelemnek nevezünk. A szellemünkben Krisztus az életünk, és az Ő Szelleme bennünk lakik. Mi a bennünk lakozó Szent Szellem munkája? Az Ő egyedüli munkája, hogy mélyebben bevezessen minket Krisztusba. A bennünk lakó Szent Szellemnek kell az életünk vezetőjének lennie, miután hittünk az Úr Jézusban. Előtte hogyan éltünk? A lelkünk által: ahogyan éreztük magunkat, amit akartunk tenni – mert a szellemünk halott volt. De most a szellemünk életre kelt, és a Szent Szellem lett a vezetőnk az életünkben. Ő pedig abban vezet, hogy az Úr Jézust kövessük.

Miután megmenekültetek, testvérek, megtapasztaltátok a Szent Szellem munkáját a szellemetekben. Megtapasztaltátok a konfliktust is az életetekben? Előtte csak az érzéseitek után mentetek, de miután megmenekültetek, nem mehettetek arra, amerre a lélek akart vinni. Küzdelem dúl bennetek, konfliktus a szellem és a lélek között. A Szent Szellem Isten felé vezet, de a lélek a maga útján akar vezetni bennünket. Minden hívőnek ezért a szellem és a lélek közötti harc az egyik legelső megtapasztalása.

Ha nem tapasztaltad meg ezt a konfliktust, ha nem dúl benned ilyen harc, azt jelenti, hogy még nem menekültél meg. Ha viszont üdvösséged van, újonnan születtél, ennek el kell jönnie. Megjelenik a konfliktus a szellemed és a lelked között.

Pál azt mondja, a test gyakorlása hasznos, és különösen manapság a fiatalok rájöttek, mennyire fontos a mozgás. Amikor mi voltunk fiatalok, nem törődtünk sokat a testgyakorlással, de a mai fiatalok nagyon tudatosak efelől. Ezek a gyakorlatok hasznosak a testünknek és az elménknek is, mert frissebbek leszünk elvégezni dolgokat. A Biblia azonban azt mondja, a test gyakorlása hasznos, de csak egy kicsit. Miért? Mert a haszna csak erre az életre szól. Jót tesz a testnek, az elmének, de nem érinti a teljes lényünket. A haszna időleges, nem örökkévaló.

A szellemi gyakorlás azonban örökkévaló: most is hasznunkra van, és az örökkévalóságban is. Ma tehát, testvérek, mi, akik az Úréi vagyunk, szellemi gyakorlásra van szükségünk minden nap. A Szent Szellem, aki a szellemünkben lakik, minden nap vezet bennünket; ami Őt illeti, soha nem engedi ki ezt a felelősséget; mindig hűséges, minden pillanatban próbál vezetni bennünket Isten útján. De azt hiszem, mindannyiam megtapasztaltuk azt a helyzetet, amikor a szellemünkben megérezzük ugyan a Szellem vezetését, de a lelkünkben még mindig érezzük az óemberünk vágyait.

Például, mielőtt hittünk az Úr Jézusban, szerettünk dicsekedni, mert a dicsekvéstől nagyszerűbbnek éreztük magunkat. De azután, hogy az Úr Jézusban hitre jutottunk, és továbbra is dicsekszünk, és eltúlozzuk, ami valóban történt velünk, akkor mi történik? Érezni kezdjük, hogy valaki a szellemünkben azt mondja, ez nem igaz, nem kellene ezt mondanod. Korábban, amikor dicsekedtél, jól érezted magad, minél többet dicsekedtél, annál jobb volt. De most, ha dicsekszel, és olyanokat mondasz magadról, ami nem igaz, rosszul érzed magadat tőle.

Azt hiszem, mindannyian megtapasztaltuk ezt. Amikor pedig este imádkozni akarunk lefekvés előtt, nem tudunk, amíg meg nem vallottuk a bűnünket; és amíg nem kértük, hogy a drága vér tisztítson meg bennünket a dicsekvésünkből, addig nem lesz békessége a szívünknek.

Tehát, drága testvérek, Isten mindannyiunknak nekünk adta megszentelődés eszközét. Azt akarja, hogy mind megszentelődjünk, mert Ő szent. Nagyon fontos, hogy ne hanyagoljuk el ezt a belső szelíd és halk hangot, mert ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, a keresztény életünk legyőzött lesz. De ha odafigyelünk erre a hangra, és készek vagyunk megfizetni az árát (pl. azzal, hogy engedelmeskedünk), szellemi életünk növekedni fog.

Hogyan növekedhetünk a szellemi életünkben, hogyan válhatunk Krisztushoz hasonlóvá? Úgy, hogy a mindennapi életünkben meg kell tanulunk odafigyelni erre a szelíd és halk hangra. Például, mielőtt hittünk volna az Úr Jézusban, eljártunk szórakozni bizonyos helyekre, de miután hittünk az Úrban, és elmentünk ugyanoda, ahová sűrűn jártunk, valahogyan egy szelíd és halk hang a szellemünkben azt mondta: Te már keresztény vagy. Szerinted helyes dolog oda menni?

Ismerek egy testvért, aki nagyon szerette az Urat. Gépész volt, és amikor Sanghajban élt, a vállalat, amelynek dolgozott, gyakran küldte őt a mozikba, hogy megjavítsa a mozigépeket. És ebből származott az ő problémája, mert tartott tőle, hogy az emberek meglátják moziba menni, és azt fogják gondolni, hogy a filmet nézni megy, vagy valami hasonló, pedig valójában csak szerelőként ment oda. És mi is ugyanezt érezzük. El tudjátok képzelni, hogy ha nem lettem volna egy lelkipásztor fia, és nem lett volna jelen Isten kegyelme az életemben, akkor filmsztár lett volna belőlem? De az Isten irgalma megmentett engem.

Emlékszem, ahogy a Szent Szellem elkezdett munkálkodni az életemben. Habár egy lelkész fia voltam, mégis minden szombatomat a moziban töltöttem. Az egyik barátomnak egy híres színész volt a családjában, és így a legjobb filmeket is ingyen megnézhettük. De azután a Szent Szellem munkálkodni kezdett az életemben, és azt mondta, látja, hova járok. De azt mondtam, hogy mi a baj azzal, ha megnézek egy jó filmet? Mégsem mertem ellenkezni, és próbáltam nem menni a moziba. Nagy sikerként könyveltem el, hogy hónapokon keresztül meg tudtam állni, hogy filmeket nézzek. De sajnos, az ellenség nagyon jól tudta, mit csinál, és egy úgynevezett keresztény film érkezett Sanghajba. Noé bárkája volt a címe, és egy ismerősünk jegyeket küldött a családunknak. Azt gondoltam magamban: mi baj lehet azzal, ha megnézek egy keresztény filmet? Hiszen hónapok óta nem voltam moziban. Most viszont túl nagy volt a kísértés, és végül elmentem. De megmondom nektek, ott ültem a moziban, ment a film, és végig azt vártam, hogy legyen már vége, és kijuthassak. Furamód nem mentem ki magamtól, hanem ott ültem és néztem a filmet. Noé bárkájáról szólt, és a legszennyesebb film volt, amit valaha láttam. Két órán keresztül küzdöttem magamban, hogy menjek vagy maradjak. Végül nem mentem ki, a végéig bent maradtam. De Istennek hála, amikor végre kijutottam onnan, többé soha nem mentem moziba filmet nézni, az Úr megszabadított ettől.

Testvérek, Isten Szelleme ilyen módon vezet bennünket a megszentelt életre. Konfliktus van bennünk. A szellem kész, a lélek viszont ellenáll, ezért a szellem és a lélek harca mindannyiunk folyamatos, naponkénti megtapasztalása. Vagy növekszik a szellemi életünk, vagy kudarcot szenved. Testvérem, te hol vagy ma? Odafigyelsz vajon a szelíd és halk hangra a szellemedben, vagy még mindig a lelki életed kiáltozó, lármás hangját követed?

Mennyi kudarcot tapasztaltál meg a keresztény életedben? És hányszor sikerül megtapasztalnod, hogy a szellemed győzedelmeskedik a lelked fölött? A szellemünk és a lelkünk közötti harcban rejlik tehát a keresztény növekedés titka. Hogyha amikor a halk és szelíd hang szól hozzánk a lelkünk lármája ellenében, és kész vagyunk letenni az énünket, és elfogadni azt, ahogyan a Szent Szellem foglalkozni akar velünk, akkor a szellemi életünk növekedésnek indul. Ha viszont a lelkünk lármájára hallgatunk, és visszautasítjuk a Szellem halk és szelíd hangját, akkor a keresztény életünk visszafejlődik, sorvadni kezd. Ez a harc tehát a keresztény élet ismérve.

Testvérek, ne várjatok nagy dolgokra a keresztény életben, a kis dolgokban látszik meg, hogy valójában hol vagyunk. Hol vagy ma? Odafigyelsz a Szent Szellem halk és szelíd hangjára a szellemedben? Vagy csak a lelked lármájára figyelsz? Ez jelzi a keresztény életünket. Egyfelől tehát ez nagyon egyszerű, testvérek. Az Úr az eljövetele előtt magához ragadja azokat, akik készek, akik hitték, hogy Ő hamar eljön; és királyokká teszi őket az Ezeréves királyság idején. De azok, akik a lelkük hangjára hallgatnak, és azt próbálják élni, amit jobb életnek neveznek ezen a földön, azok az ezer év alatt kivettetnek a külső sötétségre, ahol, ahogy a Biblia írja, fogak csikorgatása lesz, azaz nagyon bánni fogják, amit tettek.

Istennek hála, a győzelem útját megtaláljuk a Bibliában. A győzelem nem a nagy dolgokban rejlik, ne is számítsunk csak a nagy dolgokra, hogy azoktól reméljünk változást az életünkben, hanem a mindennapos, kis dolgok azok, melyek az életünket alkotják. Ha hűségesek vagyunk az Úrhoz a kis dolgokban, lehet, hogy szenvedünk egy keveset ma, de végül uralkodni fogunk Krisztussal ezer évig. Azonban, ha a lelkünk hangjára figyelünk, és kedvezni akarunk magunknak – a hústestünknek – ma, gondoljuk meg, hogy az ezer év alatt a külső sötétségre vettetünk, és bánni fogjuk mindazt, amit tettünk, amit elmulasztottunk.

Ha nem vagyunk hűségesek a kis dolgokban, az vereséget jelent. Nagyon fontos tehát, hogyan éljük a mindennapi életünket. Ismétlem, az élet nem nagy dolgokból, hanem kis dolgokból áll. A mindennapos, kis dolgokból áll az élet, amit élnünk kell. Ha ezt elhanyagoljuk, hadd figyelmeztesselek benneteket, hogy szomorkodni fogtok miatta. Az ezeréves királyság idején míg más keresztények uralkodnak Krisztussal, te a külső sötétségben csikorgatod a fogadat. Megéri?

Ezért most testvérek, kérlek, vegyétek fontolóra ezt a dolgot! Tudjátok, néha arra gondolok, miért hagy az Úr engem a földön ilyen hosszan, és miért nem vesz még magához? [Stephen Kaung testvér 1915-ben született – a ford.] Milyen jó lenne, ha rögtön a megmenekülésem után magához vett volna! Az sok bajtól megkímélt volna engem. De ez emberi gondolkodás, Isten ugyanis felnőtt fiakat akar, nem csecsemőket. Egy csecsemő kedves a szemnek, de nem lehet rábízni semmit. Tehát mindössze erről van szó. Istennek hála, hogy még nem jött el! Ha eljött volna már, és mi mind itt lennénk, mind elvesznénk. De Istennek hála, tudjuk, hogy jön, és nem mondja meg mikor. Bármelyik pillanatban eljöhet. Testvérek, nagyon erősen azt érzem, hogy az utolsó napokban élünk. Kétezer év eltelt, ezek az utolsó napok, bármelyik pillanatban jöhet. Ez a mi lehetőségünk. Ne veszítsük hát el ezt a lehetőséget, feszüljünk neki a célnak, és amikor visszatér, elragad bennünket, és uralkodunk vele az Ezeréves királyságban.

De jaj azoknak, akik kivettetnek a külső sötétségre, és ott bánkódnak a bűneik miatt! Isten azonban irgalmas, egyikünket sem fogja örökre kint hagyni. A Biblia egyértelműen azt mondja, hogy előbb vagy utóbb mindannyian együtt leszünk vele a királyságban, uralkodunk Krisztussal mindörökké. De ezer év a sötétségben… azon nem könnyű dolog átmenni.

Ha azt gondoljátok, nehéz hűségesnek lenni az Úrhoz abban, hogy feladjuk, amit a lelkünk szeret, gondoljatok arra, hogy különben az Ezeréves királyság alatt ezer évet tölthetünk a külső sötétségben a fogunkat csikorgatva. Melyiket szeretnétek inkább? Ezért szeretném ezt elétekbe adni, testvérek – az az imádságom, hogy az örökkévalóságért készek legyünk letenni az énünket, saját magunkat, és hagyjuk, hogy az Ő akarata legyen meg mindannyiunkban, hogy az eljövetelekor mindannyiunkat összegyűjtsön, és együtt legyünk.

Remélhetőleg már nem fogunk találkozni jövőre itt, a földön, hanem a mennyben találkozunk legközelebb. Az Úr áldjon benneteket. Ámen.

Urunk, dicsérünk, magasztalunk Téged, és hálásak vagyunk, hogy a Te szíved mindig tökéletes irántunk. Nem akarsz bennünket éppen csak megmenteni, hanem Te teljesen meg akarsz menteni bennünket. Urunk, tudjuk, hogy ebben a világban lesznek kis gondjaink, néhány dolog, amit abba kell hagynunk, de ez az örök javunkért van. Azt kérjük Urunk, hogy miután hallottuk ezt az üzenetet, Te add, hogy mindannyian teljesen átadjuk magunkat Neked, és azt mondjuk: legyen úgy ahogy te akarod, mi a legjobbat akarjuk Tőled, azok akarunk lenni, akinek minket látni akarsz, nem akarunk többé csak csecsemők lenni Krisztusban, hanem Isten felnőtt fiai akarunk lenni. Légy irgalmas mindannyiunkhoz, a Te nevedben kérünk. Ámen.

 

Az idő és az idők megértése – Dana Congdon

Kiket jelképeznek Issakár fiai ma? Mit láttak meg Dávid király idejében, és mire van szükség ezekben az utolsó napokban?

Hogyan készít fel bennünket az Úr az Ő eljövetelére? Hogyan élhetünk a Királyság időzónájában már most?

Ezekre a kérdésekre kapjuk meg a választ, és még sok meglepő dolgot is megtudhatunk Dana Congdon igeszolgálatán keresztül Isten országával (királyi uralmával) kapcsolatban (magyar felirattal).

Belépés Isten királyi uralmába – W.E. Smith

Átvétel innen: Belépés Isten királyi uralmába

[A különböző bibliafordítások különféleképpen adják vissza a βασιλεία görög szó értelmét. A Károli és a Protestáns Újfordítás (UFO) országot, az Egyszerű Fordítású Bibla (EFO) királyságot ír, a görög szótár viszont “királyi uralmat”, és ez is a leghelyesebb értelmezés. Az alábbi szövegben vegyesen használtuk a “Királyság” és a “királyi uralom” kifejezéseket, de fontos tudni, hogy mindkettő ugyanarra: Az Úr Jézus Krisztus ezeréves királyi uralmára utal. – ford. megj.]

„Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra, nem láthatja meg Isten Királyságát.” (…)
„Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra víz és a Szent Szellem által, az nem képes belépni Isten Királyságába.” (János 3,3-5)
„Tanítványai megkérdezték tőle, hogy mit jelent ez a történet. Ő így felelt: „Ti megérthetitek Isten Királyságának titkos igazságait, de a többieknek csak jelképes történeteket mondok, hogy »nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek.«” (Lukács 8,9-10)

Kedves testvérek, a Szent Szellem adományaiból áradó legmélyebb és mégis igen alábecsült áldások egyike a Királyság jelentéstartalmának igaz és teljes megértése, illetve az Úr azokkal kapcsolatos tervének ismerete, akik méltónak bizonyulnak arra, hogy belépjenek a Királyságba és élvezzék azt. Javarészt ebből az egyetlen igazságból erednek az elkövetkező buzdító szavak, hiszen őszinte kívánságom, hogy bár megértenétek, megismernétek, és végül be is lépnétek az Ő szeretett Királyságába, és élvezhetnétek annak minden lehetséges áldását és kiváltságát.

Sok keresztény sajnálatosan nem tudja, mit jelent az üdvösség, [azaz, hogy miért és mitől menekült meg]. Szomorú, hogy ugyancsak keveset tudnak – ha tudnak valamit egyáltalán – arról, hogy Urunk és az apostolok mit tanítottak a Királyság örömüzenetével, illetve a királyi uralomba való belépéssel kapcsolatban, mondván: „A Megváltóba vetett hitem révén üdvösségem van kegyelem által, ezért bizonyosan bent leszek az Ő Királyságában; a mennybe megyek, és ezen semmi, amit teszek vagy nem teszek, nem változtat.”

Ez a mondat úgy hisszük, helyesen foglalja össze a mai kereszténység általános felfogását és tanítását. Habár a hívők hallják ugyan, hogy törekedjenek az igazságosságra és teremjék a jó cselekedetek gyümölcseit, az ezzel kapcsolatos, valódi bibliai motiváció (amelyre az Újszövetség díjként vagy jutalomként utal) legtöbbször azonban hiányzik.

Nemrégiben egy keresztény rádióállomás műsorát hallgattam, ahol egy nemzetközileg is ismert bibliatanító (alighanem többeknek ismerős lenne a neve, ha megemlíteném) az 1Korinthus 9,24-et vette alapul az igemagyarázatához:

„Tudjátok, hogy a versenypályán sok versenyző fut, de csak egyikük lesz a győztes, és ő kapja a díjat. Úgy fussatok hát, hogy győzzetek! Minden sportoló, aki a versenyre készül, nagy önuralommal végzi az edzéseket, és minden tekintetben fegyelmezetten él, hiszen meg akarja nyerni a versenyt, hogy megkapja a győztesnek járó koszorút. Az a koszorú azonban nem marad meg örökké, hanem elhervad. Mi ellenben olyan jutalmat fogunk kapni, amely örökké megmarad.” (EFO)

Feszülten figyeltem, mert annyira vártam, hogy világosan hirdesse a hallgatóknak, hogy a „díj” nem más, mint az Úr Ezeréves Királyi uralmába való belépés. „Mondjad!” – kiáltottam türelmetlenül. „Mondd ki már, tisztán, világosan!” Ám fájdalmasan csalódnom kellett, és Urunk Nikodémushoz intézett éles szavai jutottak az eszembe:

„Te Izráel népének tanítója vagy, és mégsem érted ezt?” (Jn 3,10, EFO)

A többmillió eladott könyvvel, saját teológiai akadémiával és egész világra kiterjedő, kétszer született hívőkből álló követői táborral büszkélkedhető tanító számára a díj nem volt más, mint pusztán „Krisztushoz hasonlóvá” válni.

Bármennyire csodálatos és dicséretre méltó legyen is ez azonban, tényszerűen igazolható, hogy nem ez az a „díj”, amiről Pál az 1Korinthus 9,24-ben, a Filippi 3,14-ben, a Kolossé 2,18-ban, a 2Timóteus 2,5-ben és 4,8-ban valamint más helyeken beszél. Minden egyes embernek, aki most ezeket a szavakat olvassa, szellemi megértésre kell jutnia abban, hogy mi forog itt kockán! Megint csak egyike ez azoknak a fogalmaknak, amelyek jelentése elveszett ebben a modern, laodiceai gyülekezeti korban. Ha pedig nem értjük meg, mit foglal magában a díj, annak nagy valószínűséggel az lesz a következménye, hogy nem állunk majd készen, és végül visszautasítanak bennünket, amikor az Úr megjelenik az Övéiért.

Ha ugyanis mindenki beléphet az Úr Királyságába és megkaphatja a dicsőség koronáját, miért van szükség a buzdításra és bátorításra, hogy igyekezzünk, küzdjünk; fussuk végig a versenyt, hogy megnyerjük – amire Pál figyelmeztet minket? Miért kell mindez, ha mindenki megkapja a díjat attól függetlenül, mennyire keményen edz, vagy milyen gyorsan fut, illetve hogy kitart-e egyáltalán a célvonalig? Miért kell mindez, ha a Szentek Bírája mindenkinek azt mondja:

„Jól van, hűséges és derék szolgám”?

Bocsássatok meg hát, testvérek, hogy éveken keresztül pazaroltam az időtöket ezekkel a magasröptű, ámde üres üzenetekkel, hogy próbáljátok mélyebbre hatolni Istenünk szívének titkaiba, hogy teremjetek gyümölcsöket az Ő dicsőségére és örömére; hogy éljetek és járjatok az Úr Jézus Krisztusban, és igyekezzetek a tökéletességre Őbenne; hogy győzzétek le a világot, az ördögöt és ezt a mostani gonosz korszakot. Borzasztóan sajnálom, hogy azt hangsúlyoztam, járjatok Abban, Akit befogadtunk, amikor nyilvánvalóan egyedül a befogadás az, ami végül is számít. Úgy látszik, ott minden véget ér, és én meg nagyot tévedtem. Hiszen a vér ugyebár nem csak betakar és megtisztít, hanem nyilvánvalóan biztosítja a koronát is, valamint helyet az Úr Ezeréves Királyságában.

Menjünk hát és együnk, igyunk, ragadjunk meg mindent, amit csak tudunk ebből a világból, hiszen nem számít, hogyan élünk, mert a királyság vár ránk! Hiszen megváltottak vagyunk; vallást tettünk, befogadtuk Jézust, feltettük a kezünket, és elmondtuk a megtérők imáját húsz éve vagy még régebben; átugrottunk a könnyű megtérés karikáját egyszer és mindenkorra.

Csakhogy van egy kis gond ezzel az elképzeléssel. Bármennyire jól hangzik is a viszkető fülnek, de minden alapot nélkülöz és hamis! Függetlenül attól, hogy mennyire elterjedt, és milyen régóta hirdetik, SEHOL SEM TALÁLHATÓ MEG ISTEN IGÉJÉBEN! Tökéletes ellentétben áll ugyanis Istenünk természetével és a Mester házanépének értékrendjével.

A kegyelem örömüzenete teszi ugyanis lehetővé, hogy a királyság örömüzenetét befogadjuk (ez pontosan az, amit Pál „az Isten teljes akarata”-ként tanított, ApCsel 20,27), de a kettő egyértelműen nem ugyanaz. Igen, mindkettő jó hír az elbukott és elveszett ember számára, és mindkettő Urunk kegyelmén alapul! Mégis, az egyik a kezdet, a másik a vég. Az egyik életbe lépteti a kegyelmet hit által (ez az első, a kezdeti odajövetel; „Jöjjetek és lássátok” mondta az Úr), míg a másik a hit cselekedeteit, illetve gyümölcseit valósítja meg (ez az Úrral való járás, az engedelmesség; „Keressétek először… és teremjetek sok gyümölcsöt” parancsolta az Úr). Az Ige, de maga a természet is következetes abban, hogy valakinek előbb meg kell születnie, mielőtt járni, futni, gondolkozni, tenni, növekedni megtanulhatna, míg végül teljesen felnőtt emberré nem érik.

Így pedig nincs félreértés vagy félremagyarázás; rendületlenül ragaszkodunk az Úr Jézus Krisztus kereszten elvégzett, befejezett munkájához. Ezen túl azonban, testvérek, következik az Úr folyamatosan zajló munkája, amikor küldi a Szent Szellemet, hogy a szőlőtő életét az ágakba vigye át szakadatlanul. Egyedül Krisztus Jézus a hitünk szerzője és befejezője; annak a hitnek azonban, amely isteni és szellemi életben kezdődött, el kell jutnia a céljáig, addig, amikor minden nyilvánvalóvá, láthatóvá nem válik, és a hitnek már nem is lesz szerepe. Ez maga a Királyság, teljes dicsőségében; a Király pedig a trónján ül, és minden szem meglátja Őt! Ez az, ahová minden dolog vezetett, ahol az Édenben keletkezett törés megjavult és helyreállt, mert az Emberfia dicsőséges Királysága a teremtés reménysége. Dicsőség az Úrnak ezért, és mindenkiért, akinek ezt felfedi!

Miközben ezt írtam, arra gondoltam, hogy talán nem lenne haszontalan (sokak számára most először) összegyűjteni több olyan szakaszt az evangéliumokból és az apostoli levelekből, amelyek a Királyság megértéséről, majd kereséséről és az abba való belépésről szólnak, hogy teljesebben kifejthessük ezt az üzenetet.

Keressük, mint mindig, a Szellem vezetését tanulmányozás közben, hogy kipróbáltaknak bizonyuljunk Isten előtt (2Tim 2,15)!
Kérjünk az Atyától világosságot, miközben alázattal alávetjük magunkat az Ő Igéje kijelentésének (Filippi 3,15).

Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába! Könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.” (Lk 18,24-25)
Nem mindenki fog bemenni Isten Királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!« Csak az megy be, aki megteszi, amit Mennyei Atyám akar. (Mt 7,21)
Igazán mondom nektek: ha csak annyira éltek Istennek tetsző módon, mint a törvénytanítók és a farizeusok, akkor sohasem fogtok bemenni Isten Királyságába.” (Mt 5,20)
Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra, nem láthatja meg Isten Királyságát.” (Jn 3,3)
Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked, hogy aki nem születik újra víz és a Szent Szellem által, az nem képes belépni Isten Királyságába. Jn 3,5
Ha az egyik szemed visz bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és dobd el! Jobb, ha fél szemmel jutsz be Isten Királyságába, mintha mindkét szemed megmarad, és úgy dobnak a gyehenna tüzébe! (Mk 9,47)
Derbében is hirdették az örömüzenetet, és ott is sokan Jézus tanítványai lettek. Azután Pál és Barnabás visszatért Lisztrába, majd Ikóniumba, onnan pedig a pizidiai Antiókhiába. 22 Mindenhol megerősítették a tanítványokat, és bátorították őket, hogy maradjanak meg a hitben. „Sok szenvedésen kell keresztülmennünk, amíg eljutunk Isten Királyságába” — mondták nekik. (ApCsel 14,21-22)
Ezért, testvéreim, még inkább törekedjetek arra, hogy megerősítsétek: Isten elhívott és kiválasztott benneteket. Ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani, vagy elesni soha, 11 és nagyszerű fogadtatásban lesz részetek Urunk és Megmentőnk, Jézus Krisztus örökké tartó Királyságában. (2 Pt 1,10-11)
„Igazán mondom nektek: meg kell változzon a gondolkodásotok, hogy olyanok legyetek, mint egy gyermek, különben semmiképpen sem mehettek be Isten Királyságába. (Mt 18,3)
Igazán mondom nektek: aki nem úgy fogadja Isten Királyságát, mint a gyerekek, az soha nem jut be oda.” (Mk 10,15)
Tudjátok meg, hogy aki szexuális bűnben vagy tisztátalanságban él, vagy aki pénzimádó — mert az ilyen valójában bálványimádó —, az egy sem kaphat helyet a Krisztus és Isten Királyságában! (Ef 5,5)
Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják majd, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek. (Mt 21,43)
Mindez biztos előjele annak, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor majd titeket méltónak nyilvánít arra, hogy bemehessetek Királyságába, amelyért szenvedtetek is. (2 Thessz 1,5)
Nyilvánvaló, hogy a régi természetünkből ilyen dolgok származnak: paráznaság, erkölcstelenség, szexuális bűnök, 20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, megosztottság, 21 irigykedés, részegeskedés, vad mulatozás és ezekhez hasonlók. Figyelmeztetlek benneteket — ahogy azt már korábban is tettem —, hogy akik így élnek, nem fogják örökölni Isten Királyságát! (Gal 5,19-21)
De Jézus így felelt: „Aki egyszer szántani kezd, azután mégis visszafordul, az nem alkalmas arra, hogy Isten Királyságában éljen!” (Lk 9,62)
Ezt azért mondom, testvéreim, mert ezzel a földi, hús-vér testünkkel nem vehetünk részt Isten Királyságában. Hiszen az, ami el fog pusztulni, az nem vehet részt abban, ami örökkévaló. (1 Kor 15,50)
Vagy talán nem tudjátok, hogy igazságtalan emberek nem vehetnek részt Isten Királyságában? Ne csapjátok be magatokat! Isten Királyságában nem vehetnek részt a szexuális bűnökben élők, vagy bálványimádók, vagy házasságtörők, vagy prostituáltak, vagy homoszexuálisok, vagy tolvajok, vagy pénzimádók, vagy részegesek, vagy káromkodók, vagy csalók. (1 Kor 6,9-10)
Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az egyiknek: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!« A fiú így válaszolt: »Nem megyek!« Később mégis meggondolta magát, és kiment dolgozni. Ezután az apa a másik fiától is ugyanezt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram, megyek!« — de végül mégsem ment ki. Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?” „Az első” — válaszolták a vallási vezetők. Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni Isten Királyságába, mint ti! 32 Mert eljött hozzátok Bemerítő János, és megmutatta az útját, hogyan válhattok Isten számára elfogadhatóvá, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem tértetek jobb belátásra, hogy hittetek volna Jánosnak!” (Mt 21,28-32)
Erre ti majd így válaszoltok: »De hiszen együtt ettünk és ittunk veled, és az utcáinkon tanítottál.« Ő azonban ezt fogja válaszolni: »Nem tudom, honnan jöttetek! Menjetek innen, ti gonosztevők!« 28 Akkor majd meglátjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot, és az összes prófétát Isten Királyságában, de ti nem mehettek be oda! Akkor majd sírni fogtok, és fogaitokat csikorgatjátok! (Lk 13,26-28)
Ekkor az egyik vendég ezt mondta Jézusnak: „Milyen boldog az, akit Isten Királyságában fognak vendégül látni!” Jézus így válaszolt: „Egyszer valaki nagy vacsorát készített, amelyre sok vendéget meghívott. 17 Amikor eljött a vacsora ideje, elküldte a szolgáját. Ezt üzente vele a meghívottaknak: »Jöjjetek a vacsorára, mert már mindent elkészítettem!« 18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta a szolgának: »Szántóföldet vettem, oda kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki a gazdádnál!« A másik ezt mondta: »Öt pár igavonó ökröt vettem, és éppen most megyek kipróbálni őket. Kérlek, ments ki a gazdádnál!« Egy harmadik azt üzente: »Éppen most házasodtam, ezért nem tudok elmenni!« 21 A szolga visszatért urához, és mindezt elmondta. A házigazda ekkor megharagudott, és megparancsolta a szolgának: »Siess, és hozd be a város utcáiról és tereiről a szegényeket, a bénákat, a vakokat és a sántákat!« Később a szolga jelentette: »Uram, megtettem, amit parancsoltál, de még mindig van szabad hely.« Ekkor az úr azt mondta: »Menj ki az országutakra, és az ösvényekre: sürgesd az embereket, hogy jöjjenek be! Azt akarom, hogy megteljen a házam vendégekkel! Mert mondom nektek: akiket először meghívtam, azok közül senki sem fog velem vacsorázni.«” (Lk 14,15-24)
Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: “Boldogok vagytok, szegények, mert tiétek az Isten országa. (Lk 6,20, Protestáns Újfordítás – UFO)
Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindenünket hátrahagytuk, és követtünk téged!” Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek: akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket vagy gyermekeiket Isten Királyságáért, azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet nyernek.” (Lk 18,28-30)
Bemerítő János megérkezése előtt az embereket Mózes Törvénye és a próféták írásai szerint tanították. János fellépése óta azonban Isten Királyságának az örömüzenetét hirdetjük, és mindenki itt tolong, hogy bemehessen a Királyságba. (Lk 16,16)
Figyeljetek, kedves testvéreim! Isten kiválasztotta azokat, akiket a világ szegényeknek tart, hogy a hitük által gazdagok legyenek. Kiválasztotta őket, hogy övék legyen a Királyság, amelyet Isten az őt szeretőknek ígért. (Jak 2,5)
Mi pedig olyan királyságot kapunk, amelyet semmi sem rendíthet meg. Ezért hát legyünk hálásak Istennek, és szolgáljuk olyan módon, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel! (Zsid 12,28)

Nyilvánvaló, hogy nemigazán léphetünk be abba, amit nem keresünk, és nem kereshetjük azt, amiről nem tudunk. Ha még nincs kijelentésünk Isten királyi uralmáról, beleértve annak minden aspektusát: helyszínét, időzítését, titkait, megjelenését és dicsőségét, akkor menjünk az Atyához, és kérdezzük Őt a Fia nevében! Ő pedig semmi esetre sem fog követ adni nekünk. Sok imádságos tanulmányozásba és akár igen sok időbe kerül majd, annyi bizonyos, de meg fogja mutatni, úgyhogy legyünk türelmesek! Ha arra vezet, hogy tegyünk le vagy vessünk el valamit (elképzeléseket, feltételezéseket, elvárásokat, tanításokat, sőt lehet, hogy gyülekezeti tagságot is) hogy valami újat és jobbat kaphassunk cserébe, akkor tegyük meg készségesen és szabadon! Jusson eszünkbe Saul, aki elveszítette a szamarait, de ennek a révén találta meg a koronát!

Ha pedig valaki tisztán érti a Királyságot, de nem keresi aktívan, akkor ezt is kérni kell, és megadatik! Legyünk készen, mert ahhoz, hogy Isten Királyságát keressük, fel kell adnunk minden, ehhez a világhoz fűződő jogunkat, igényünket, véleményünket, álláspontunkat és elképzelésünket. Más mód nincs, a keresésnek pedig ez az ára.

A végén ugyanis csak azok lépnek be a Királyságba és aratják le a hűségeseknek és érdemeseknek kitűzött jutalmat, akik egyrészt megértették és keresték Isten királyi uralmát, másrészt legyőzték ezt a jelenkori gonosz korszakot és annak urát a Királyok Királyának erejével és életével!

Fontos figyelmeztetés: A Biblia egyértelmű abban, hogy azon sokak, akik nem értik meg a Királyság lényegét, és főleg nem keresik azt, nem csak, hogy nem lépnek be abba, de nem fognak érettségre jutni az Úr teljes akaratának [az ApCsel 20,27-ben szereplő szó akaratot, szándékot, tervet, végzést, döntést is jelent] megismerésében. Az is világos, hogy nem lehet teljesen legyőzni ezt a mostani világot és ennek a világnak az istenét, hacsak (és amíg) nem kezdjük megérteni, mi az Úr terve és célja az Ő királyi uralmával kapcsolatban, és hogyan gondoskodik ennek megvalósulásáról, valamint az ember elvesztett földi uralmának helyreállításáról.

Testvérek, ha előrébb szeretnétek jutni ezeknek az alapvetően fontos dolgoknak a tanulmányozásában, Robert Govett, D.M. Panton, T. Austin-Sparks, G.H. Lang, Watchman Nee, George Peters, G.H. Pember írásait ajánlom figyelmetekbe, legtöbbjüket belinkeltük ezen az oldalon:  Essentials Page. Ezen kívül testvérünk, Thomas Finley következő írását is ajánlom: Worthy of the Kingdom [további linkek az eredeti cikk végén találhatók].

Közeli visszajövetelére várva, a mi Urunk áldjon és tartson meg benneteket, mint kisgyermekeket, taníthatónak, alázatosnak és a magatokról való lemondásra mindig késznek. Felejtsetek el ti is mindent, ami mögöttetek van, és „ami pedig előttetek van, annak nekifeszülve fussatok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért”. Legyetek az a Józsué és Káleb, akik hűségesnek és méltónak találtattak arra, hogy belépjenek az Ő áldott örökségébe, míg a többiek kint maradtak! Keressétek először Isten Királyságát és a Király igazságosságát! Nyíljon meg a szemetek a Szent Szellem által, hogy tisztán lássátok, mi minden van előttünk abból a millenniumi jutalomból, amely azokra vár, akik hisznek az Úr szavának! Bárcsak befogadnátok Isten teljes akaratát (ApCsel 20,27) – amelybe egyaránt beletartozik a kegyelem örömüzenete (hogy a szellem életét ajándékként megkaphatjuk) és a Királyság örömüzenete (hogy részünk lehet a Királyság nyugalmában, ami a hűséges győzelmünknek és gyümölcstermésünknek a következménye a kegyelem általi megmentésünk/üdvösségünk után) – és nem csak azokat a részeit, amelyek azt a vágyunkat támasztják alá, hogy a semmiért is kapjunk valamit!

Jézus nevében imádkozunk mindnyájatokért, és arra buzdítunk, hogy félelemmel és rettegéssel munkáljátok az üdvösségeteket, hogy méltónak ítéltessetek rá, hogy belépjetek az Úr Jézus királyi uralmának nyugalmába azon a napon!

A mi dicsőséges Urunk áldjon meg benneteket és tartson meg a kegyelmében és békességében!

[További kereséshez a Királyság-témában ajánlom a www.seekersofchrist.org oldalon található írásokat is.]

A Királyság természete – Lance Lambert

Új műfaj, remélem, így azok is hasznos épüléshez jutnak, akik szívesebben néznek meg egy videót feliratozva, mint hogy pusztán szövegként olvassák el az elhangzottakat.

Házasság, mint eggyé válás az Igében – Stephen Kaung

Forrás: Marriage In The Word of God

1Móz 2,21-24 „Az Örökkévaló Isten tehát mély álmot bocsátott az emberre, és az elaludt. Akkor kivett egyet az oldalbordái közül, és hússal töltötte be a helyét. Az Örökkévaló Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá formálta, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez már csontomból való csont és testemből való test. Asszonyember legyen a neve, mert emberből vétetett. Ezért elhagyja a férfi az apját és anyját, ragaszkodik a feleségéhez, és egy testté lesznek.”

Ma délelőtt a házasságról fogok beszélni, de nem a világ szerinti házasságról, hanem az Isten Igéje szerinti házasságról. Ha végigolvassuk a Bibliát, látni fogjuk, hogy a Szentírás egy házassággal kezdődik, és ugyancsak egy házassággal végződik; ez tehát fontos téma az Igében. Természetesen nem az e világ szerinti házasságról, hanem Krisztus és a Gyülekezet eggyé válásáról van itt szó.

Az idők kezdete előtt egy tanácskozás zajlott az Istenségben, az Atya, a Fiú és a Szent Szellem között. Az Atya annyira szerette a Fiát, hogy valami különlegeset akart neki adni: egy világegyetemet szeretett volna létrehozni a számára, és embereket, akiket az Ő szeretett Fiának szánt. Persze Isten, aki mindentudó, tisztában volt vele, mi fog történni; ezért hezitált – ha használhatjuk egyáltalán ezt az emberi szót –, hogy mit tegyen. A Fiú azonban előlépett, és azt mondta: „Atyám, ha ez a Te akaratod, tedd meg. Kész vagyok eljönni ebbe a világba, hogy megmentsem (üdvözítsem) az embereket, hogy egyek lehessenek velem.” Ezen az alapon kezdett bele tehát Isten a teremtésbe.

Az 1Móz 1 azt mondja: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet”. Ez volt a teremtés kezdete; ez azonban még nem az a világ volt, amelyet ma ismerünk. Mert amikor Isten kezdetben a földet megteremtette, még nem alkotott embert, teremtésének legnagyobbjai az angyalok voltak. Sajnos azonban egy arkangyal, Lucifer fellázadt Isten ellen. Egyenlő akart lenni Istennel – más szóval, Isten Fiának a helyét akarta elfoglalni. Bűne miatt azonban kivetették a mennyből. Valószínű, hogy akkor a föld az ő uralma alatt volt, és ezért került a föld ítélet alá, hogy teljesen víz borítsa el. (Nem tudjuk, milyen sokáig takarta a korábbi földet víz, de tudjuk, hogy az emberi történelemben volt egy jégkorszak. Ezalatt a jégkorszak alatt is a földünket nagyrészt víz borította – más szóval Isten ítélete alatt volt.)

Nem tudjuk, hogy ezután mennyi ideig, de Isten Szelleme lebegett a vizek felett; azaz Isten helyre akarta állítani a földet, hogy lakható legyen. Az 1Móz 1-ben tehát hat nap alatt Isten helyreállította a földet, így az újra lakhatóvá vált. Az utolsó napon pedig, a hatodikon, Isten embert alkotott. A Bibliából pedig tudjuk, hogy az embert három részből álló lénynek teremtette. Isten is három részből áll, ezért az embert is ilyennek teremtette: szellem, lélek és test.

Isten a földből testet alkotott. Testünk tehát a körülöttünk lévő földdel rokon, ettől vagyunk tudatában a körülöttünk lévő világnak. Ebbe a testbe pedig Isten az élet leheletét lehelte. Az életnek ez a lehelete az ember orrlyukain keresztül áradt be; az ember így szellemet kapott, mert Isten Szellem, és az embert is szellemmel alkotta meg. Amint pedig a szellem kapcsolatba lépett a testtel, létrejött a lélek. Az ember tehát három részből áll: szellem, lélek, test.

Isten Szellem, és az embernek is szellemet adott, hogy az ember kommunikálhasson Istennel. Az ember a szellemével tud kapcsolatba lépni Istennel, ettől képes az ember tudatában lenni Istennek. Amikor pedig a szellem belépett abba a testbe, nem csak a test kelt életre, hanem egy harmadik elem is létrejött, ez pedig az emberi lélek. A szellemünkkel tehát kapcsolatba léphetünk Istennel, a testünkkel kapcsolatba léphetünk a körülöttünk lévő világgal, a lélekkel pedig kapcsolatba léphetünk saját magunkkal. Ez tehát az ember felépítése.

Miután pedig Isten megalkotta az embert, a föld minden állatát és az ég minden madarát eléje hozta. Azt mondja az Ige, hogy az ember mindezeknek az állatoknak és madaraknak nevet adott, de nem találta meg a hozzáillő társát, aki olyan lenne, mint ő. Ezért Isten álmot bocsátott rá, és megoperálta, tulajdonképpen ez az első feljegyzett operáció a Bibliában. Ez azonban fájdalommentesen zajlott, Isten álmot bocsátott az emberre, majd kivett belőle valamit. Az Igében ma azt olvassuk, hogy egy oldalbordát vett ki belőle, de az eredetiben csak azt mondja, hogy valamit kivett az emberből. Ebből a valamiből Isten egy asszonyt formált, majd odavezette őt az emberhez, aki, amint meglátta az asszonyt, így kiáltott fel: „ez csontomból való csont, testemből való test” – azaz ez én vagyok. Én magam. Az ember tehát eggyé lett az asszonnyal.

Ez az első pár története. Most azonban nem az ember teremtését szeretnénk hangsúlyozni, hanem azt, hogy mit jelképez mindez. Az ember ugyanis Krisztus előképe, az asszony pedig a Gyülekezet előképe. Isten terveiben tehát a Gyülekezetnek eggyé kell válnia Krisztussal. Valami Krisztusból jön ki, és Őbelé tér vissza.

Van egy nagyon fontos alapelv az Igében: csakis ami Krisztusból való, csak az térhet vissza Krisztushoz, és lehet vele eggyé. Ha valami nem Krisztusból ered, bármennyire jó is legyen, nem térhet vissza Hozzá, és nem lehet eggyé Vele.

Tehát egy szellemi alapelvet látunk itt: Isten azt akarja, hogy Krisztussal legyünk eggyé. De csak az lehet eggyé Krisztussal, ami Belőle származik. Semmi, ami bennünk van, ami természeti, ami az énünkből ered, nem tud Krisztussal egyesülni. Isten Krisztust helyezte belénk, és csak ami Őbelőle fakad az életünkben, az térhet vissza Hozzá, az válhat eggyé Vele. Mindannyiunknak meg kell értenünk ezt a nagyon fontos alapelvet.

Ha az embereket nézzük, sok bűnt, sok rossz dolgot láthatunk, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne jó is az emberben. De hiába van jó, ha az nem Krisztusból ered, nem térhet vissza Hozzá, nem lehet Vele eggyé. Tartok tőle, hogy a kereszténységben ma nem látjuk ezt az alapvető elvet. Azt gondoljuk, hogy csak ami rossz, azt kell megtagadnunk, de bármi, ami jó az emberben, az visszatérhet és eggyé lehet Krisztussal – ez azonban nem így van. Mert a Biblia nagyon világos a kezdettől fogva, hogy csak az, ami Krisztusból ered, az mehet vissza és válhat eggyé Krisztussal. Csak amit Krisztustól kaptunk, tőle vettünk el, az térhet vissza és lehet vele eggyé.

Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy a bűneink nem egyesülhetnek Krisztussal, és ezért megvalljuk a bűneinket az Úr előtt, és elfogadjuk a megváltást, azt, hogy az Úr Jézus, amikor a keresztre ment, a testében hordozta a mi bűneinket, és megbocsátást szerzett a bűneinkre. Sajnos nem látjuk tisztán a másik alapvető elvet, hogy semmi, ami magunkból való, legyen bár jó a saját szemünkben, nem térhet vissza Istenhez. Mindennek, ami belőlünk van, mennie kell – és ez egy alapvető elv a Bibliában.

Tehát amikor először hittünk az Úr Jézusban, mit tettünk? Nem a jó dolgainkat vallottuk meg Istennek, hanem a bűneinket. Mert hittük, hogy azok a bűnök nem lehetnek eggyé Krisztussal. De ahogyan éltük tovább a keresztény életünket, elkezdtük meglátni, hogy nem csak a bűneinket kell megtagadnunk, hanem saját magunkat is. Amikor tehát Pál megtapasztalásához érkezünk, aki emberi szemmel nézve jó ember volt; a legjobbak egyike, mert szigorú judaizmusban nevelkedett, és mindent megtett, hogy betartsa a Törvényt; Gamáliel tanítványa, korának legnagyobb rabbija volt, farizeus. Ma nagyon rossz benyomást kelt ez a szó, mert az Úr Jézus azt mondta, „ti képmutatók”! A mi felfogásunk a farizeusról, hogy az egy képmutató valaki. Saul azonban nem ilyen volt, ő igazi farizeus volt. A Filippi levélben azt mondja, farizeusok farizeusa voltam – ő tényleg komolyan gondolta, minden erejével próbálta a Törvény minden betűjét megtartani, és rajongott a Törvényért. Mégis arra jött rá, hogy távol van Istentől.

Istennek hála, hogy Ő ismeri a szíveket. Amit Saul tett az szörnyű volt, mert üldözte a keresztényeket. Férfiakat, nőket, sőt gyermekeket hurcolt a zsinagógákba, börtönözte be és ítélte el őket. Amikor pedig Istvánt megölték, ott volt, és őrizte azok ruháját, akik Istvánt megkövezték – azaz egyetértett velük.

Istennek hála azonban, hogy úton Damaszkuszba, ahová üldözni ment a keresztényeket, az Úr megjelent neki. Pál az arab sivatagba ment, és ott három évet töltött magányosan, és újraolvasta a Bibliát az újonnan nyert világosságban. Kíváncsi vagyok, hogy vajon a sivatagi évek alatt tapasztalta-e meg a Róma 6-7-8-ban írtakat. Pál hitt az Úr Jézusban, mint Megváltójában; megbocsáttattak a bűnei; és ott kezdett ráébredni a saját énjére. Ezért a Róma 6-7-8 Pál saját tapasztalata. Ismerte a Törvényt és követni akarta azt, de felfedezte, hogy van benne valami, ami Isten ellen lázad. A saját énje.

A Róma 7-ben azt látjuk tehát, hogy Pál azt mondja, ismerem a Törvényt, a Törvény jó, és én meg akartam tartani a Törvényt, amikor azonban meg akartam tartani, egy másik erőt találtam magamban, amely a másik út felé húzott. Ez pedig nem más tehát, mint az én.

Testvérek, a szellemi tapasztalatainkban át kell mennünk ezen. Ha figyelmesen olvassuk az Igét, láthatjuk, hogy a megváltásunk három részből áll. Amikor először megbántuk a bűneinket és hittünk az Úr Jézusban, a szellemünknek üdvössége lett. A szellemünk halott volt a bűnök és törvényszegések miatt, amikor azonban hittünk az Úr Jézusban, Ő megelevenítette a szellemünket az életre. Új szellemet kaptunk, és ebben a szellemben Isten Szelleme vett lakozást. Miért? Mert Ő van ott a mi új szellemünkben, és gondoskodik róla, hogy Krisztus élete a szellemünkben növekedjen. Ez a bennünk lakozó Szent Szellem munkája. A szellemünk üdvössége tehát múlt idejű; megtörtént, megtapasztaltuk.

Azonban a 2Korinthusban azt találjuk, hogy létezik a lélek üdvössége is. A lelkünknek is megmenekülésre van szüksége. A lélek üdvössége pedig a jelenben zajlik. Tehát miután hittünk az Úr Jézusban, egészen addig, amíg el nem ragadtatunk Isten jelenlétébe, ezalatt az időszakban, a jelen időben zajlik a lélek megmenekülése. Az üdvösség munkálása folyamatos az életünkben. Naponként megtapasztaljuk a lelkünk megmentését. Hogyan? Az Ő betakarásával. A szellemünkben Krisztus lakozik – de a lelkünkben az énünk lakozik. Tehát folyamatos az összeütközés, a konfliktus a szellemünk és a lelkünk között.

Ezért meg kell tanulnunk, hogyan tagadjuk meg önmagunkat. Az Úr Jézus azt mondta, meg kell tagadnotok önmagatokat ahhoz, hogy kövessetek engem. Ha szeretjük az énünket és megtartjuk, akkor el fogjuk veszíteni azt. Ha azonban Őérte készek vagyunk elveszíteni az énünket (az életünket), megnyerjük azt az örökkévalóságnak. Testvérek, ezért az üdvösség folytatódik. Nem elég, hogy üdvösségünk van, megmenekültünk, és kész.

Egyesek azt mondják, ha a két lábam ott van a mennyben, azzal én megelégszem. Lehet, hogy te igen, de vajon Krisztus is? Isten nem elégszik meg, ha nem tanuljuk meg megtagadni önmagunkat, és követni az Urat. Ez tehát a mostani üdvösség.

Testvérek, mindannyian végigmegyünk ezen a folyamaton ma. A saját életünk tapasztalataiban is megláthatjuk, hogy folyamatos konfliktus van az énünk és a bennünk lakozó Krisztus között. Hacsak nem tanuljuk meg megtagadni magunkat, nem vesszük föl a keresztet, és nem követjük az Urat, nem fogjuk tudni megmenteni a lelkünket.

Testvérek, amikor az Úr eljön, mindannyian meg fogunk jelenni az ítélőszéke előtt. Azok, akik készek voltak elveszíteni a saját lelküket, azokat megjutalmazza az ezeréves királysággal, ahol Krisztussal uralkodhatunk. De ha szeretjük a lelkünket ma, és a magunk útját járjuk, ahelyett, hogy a kereszt útján járnánk, elveszítjük a lelkünket, azaz kívül leszünk azon a királyságon. A Biblia azt mondja, ott lesz sírás és fogcsikorgatás – ez pedig a bűnbánat jele. Bűnbánatot fogunk tartani, mert nem hallgattunk az Úrra.

Hála Istennek azonban, hogy végül teljesen meg fogunk menekülni: szellem, lélek és test.

Testvérek, ma még a mi halandó testünkben vagyunk, gyengeségeink vannak, de egy napon ez a halandó test halhatatlanságot ölt. Nem lesz semmilyen több betegség, gyengeség; a testünk átváltozik szellemi testté, és ezzel a szellemi testtel fogjuk tudni élvezni az örökkévalóságot. A Biblia azonban azt mondja a Mt 24-ben, hogy az Úr eljövetelekor ketten őrölnek egy malomban – azaz reggel van; ketten dolgoznak a mezőn – azaz délidő van; és ketten lesznek egy ágyban – azaz éjjel van; mivel a föld gömbölyű. Az Úr eljövetelekor tehát lesz, aki alszik, lesz, aki dolgozik, más pedig őröl. Szoktam mondani a testvéreknek, ne féljetek aludni menni, mert az Úr tudja, kit kell felvinni, kit kell itthagyni. Ha nem mész aludni, az nem garantálja, hogy fel is visznek. Menjél, feküdj le, és aludj jól, az Úr tudja, ki áll készen az eljövetelére. Egyet felvisz, a másikat otthagyja. Az, akit felvisz, az lesz, akiben tetszését lelte, aki megelégítette az Ő szívét, aki várt Rá. Akik maradnak, azok, akik még mindig saját magunknak élnek.

Az Úr eljön, testvérek. Bármelyik pillanatban eljöhet. Nincs több előzetes figyelmeztetés! Amikor tanulmányozzuk a próféciákat, megpróbáljuk kitalálni, melyik próféciának kell először beteljesednie, melyet majd másik próféciák követnek, de az az igazság, hogy már az Úr eljövetele előtti összes prófécia beteljesedett. Vannak más beteljesülendő próféciák, de azok az Úr eljövetelekor és utána fognak beteljesedni, nem előtte. Bármikor eljöhet az Úr, testvérek. Készen vagyunk-e rá? Magához ragad, vagy itthagy bennünket?

Akik elragadtatnak, Krisztussal fognak uralkodni a Millennium alatt. Azok azonban, akik hátrahagyatnak, kívül lesznek a királyságon, sírnak és a fogukat csikorgatják a bűnbánat miatt. De Istennek hála, amit Ő elkezdett, azt mindig be is fejezi. Más szóval, végül az örökkévalóságban minden hívő tökéletességre jut, és uralkodunk vele az örökkévalóságban. De testvérek, ezer év nagyon hosszú idő! Néhány óra, nap, vagy év saját magunknak élés nem összehasonlítható ezer évvel!

Legyünk hát készen, testvérek, az Úr bármelyik pillanatban eljöhet, ne várjunk semmilyen prófécia beteljesülésére az eljövetele előtt! Bármelyik pillanatban eljöhet. Készek vagyunk rá? Ez a kérdés.

Könyörüljön az Úr mindannyiunkon. Konferenciákon szoktam mondani a testvéreknek, hogy ha most jönne az Úr, ebben a percben, remélem, ez a hely kiürülne teljesen, és senki nem maradna hátra. És ugyanez a reménységem most is mindannyiunk számára. Ha az Úr most jönne el, testvérek, remélem, hogy ez a hely kiürülne. Ez a mi áldott reménységünk. Segítsen bennünket az Úr, és ne hagyja, hogy elégedettek legyünk, igyekezzünk a cél felé, míg meglátjuk Őt szemtől szemben.

Imádkozzunk! Urunk, köszönjük, hogy te eljössz, és hogy a Tieidért jössz. Drága Urunk, kegyelmed által, reméljünk, hogy mindannyian kész leszünk minden nap, minden órában, hogy amikor Te eljössz, Magadhoz ragadhass bennünket. Ne hagyd egyikünket sem, hogy annyira énközpontúak legyünk, és saját magunknak éljünk, hogy amikor eljössz, hátra kell, hogy hagyj bennünket. Könyörüljön az Úr mindannyiunkon, és könyörülj rajtunk. Tiéd legyen a dicsőség! A Te nevedben, ámen.

Az utolsó két menyegző az Igében – Stephen Kaung

Forrás: The Last Marriages In Scripture

Jel 19,6-9:  És hallottam valami nagy sokaság szavát, mely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és az erős mennydörgés hangja: Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk, ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége felkészült, és megadatott neki, hogy felöltözzék ragyogó, tiszta gyolcsba, mert a gyolcs a szentek igazságos tetteit jelenti. És azt mondta nekem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És így szólt: Ezek Isten igaz beszédei.

Jel 21,1-7: És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. És láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amint Istentől alászállt a mennyből, felkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. Aki a trónon ült, ezt mondta: Íme, mindent újjá teszek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak. És azt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem.

Jel 22,1-5: És megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város utcájának közepén és a folyóvízen innen és túl van az élet fája, amely tizenkét gyümölcsöt terem, minden hónapban meghozva gyümölcsét, és a fa levelei a népek gyógyítására valók. Semmi elátkozott nem lesz többé, és az Isten és a Bárány trónja benne lesz, és szolgái szolgálnak neki, és látják az ő arcát, és a neve a homlokukon lesz. Éjszaka nem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra és napfényre, mert az Úristen lesz a világosságuk, és uralkodnak örökkön-örökké.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy összejöhettünk itt ma délelőtt. Köszönjük, hogy meghívtál az asztalodhoz bennünket. Köszönjük az üdvösséget, és mindazt a jót, amit adtál nekünk. Urunk, most hálás szívvel hozzád jövünk. Nekünk nincs érdemünk, egyedül Te vagy, aki méltó. Ahogy a jelenlétedben imádkozunk, hogy a Szellemed áradjon közöttünk, kérlek, nyisd meg a szívünket, a szemünket, és hozd el az Igéd valóságát, hogy megdicsőíthessük a neved. A Te kezedbe tesszük ezt az időt, és Szellemed végezze munkáját Isten dicsőségére. Ámen.

Néhány héttel ezelőtt már beszéltünk róla, hogy ha a Bibliát az elejétől a végéig olvassuk, azt fogjuk látni, hogy egy menyegzővel kezdődik, és egy menyegzővel is végződik. Persze nem a mostani világ szerinti menyegzőről beszélünk, hanem a szellemi menyegzőről, az Isten és ember egyesüléséről.  Mert ez Isten célja.

Az elején Ádám és Éva házasságában nyerünk bepillantást az Isten és ember egyesülésébe. Az alapelv nagyon egyszerű. Csakis az, ami Istenből való, térhet vissza Istenhez, és egyesülhet vele. Bármi, ami nem Istenből való, nem egyesülhet Istennel. Tehát csak ami Krisztusból van, az egyesülhet Krisztussal; csak az lehet Vele eggyé. Mennyire fontos tehát, hogy szellemi életünkben a Krisztus legyen a minden, ne mi magunk, mert végül csak az egyesülhet Istennel. Az életünkben ezért Isten nagyon sokat munkálkodik, mert nem csak a bűneinket kell a Bárány vérének eltakarnia, hanem az ént is bennünk, mert annak is pontot kell tenni a végére – azért tehát, hogy Krisztus legyen bennünk, és ne mi magunk. Csak ami Krisztusból van, az térhet vissza, és egyesülhet Krisztussal.

Ma délelőtt szeretnénk a Biblia utolsó lapjaihoz menni, ahol meglátjuk majd, hogy ott újra menyegzőkről van szó. Amikor a 19-22. részekig olvassuk, ezekben a Bárány két menyegzőjét látjuk meg. Egyről vagy kettőről van szó? Ha gondosan olvassuk, látni fogjuk, hogy két menyegző van. Miért? Mert a 19-ben leírt menyegzőkor a Millennium, az ezeréves királyság kezdődik. Amikor azonban a 21-22. részt olvassuk, azt látjuk, hogy azzal a menyegzővel az örökkévalóság kezdődik. Ez a két menyegző tehát ezer évre van egymástól. A 19-ben található menyegző az, amelyik a Millenniumkor kezdődik, a 21-22-ben lévő pedig a Millennium végén, az örökkévalóság kezdetén található.

Azt látjuk tehát, hogy még az örökkévalóság előtt el fog jönni a Millennium, az ezeréves uralom. Ennek a korszaknak a vége után, az elkövetkező kor az ezeréves királyság lesz, az alatt pedig lesz egy házasság.

De vajon ki a menyasszony? Ez nagyon fontos kérdés. Amikor a 19. rész, 7. verset olvassuk: „Örüljünk, ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, és felesége felkészült, és megadatott neki, hogy felöltözzék ragyogó, tiszta gyolcsba, mert a gyolcs a szentek igazságos tetteit jelenti” („a gyolcs ugyanis a szentek megigazulása” – Kecskeméthy ford., „a szentek igazsága” – Masznyik, „a szentek igazságos cselekedetei” – Károli).

Itt látjuk, hogy a menyasszony az, aki ragyogó, tiszta gyolcsba öltözött, mert a gyolcs a szentek igazságosságait jelenti. Itt nem arról beszél, hogy Krisztus a mi igazságosságunk, hanem itt a szentek igazságosságairól van szó. Ez nagy különbség! Amikor az Úrhoz jövünk, az Úr lesz a mi igazságosságunk. Nincs saját igazságunk, mi bűnösök voltunk Isten szemében. Amikor azonban hiszünk az Úr Jézusban, ha elfogadjuk az Ő vérét, azt fogjuk találni, hogy Krisztus lesz a mi igazságosságunk Isten előtt. Más szóval, Őmiatta állhatunk meg Isten előtt. Mielőtt Jézusban hittünk volna, nem állhattunk meg Isten előtt, mert ha eléálltunk volna, halállal sújtott volna minket a bűneink miatt. De Istennek hála, ha hittünk az Úr Jézusban, a bűneink megbocsáttattak, és Krisztus lett a mi igazságosságunk Isten előtt. Megállhatunk Isten előtt, mert Krisztus betakar minket.

Tehát azt látjuk itt, hogy a fehér gyolcs, ami ragyogó és tiszta, az a szentek igazságosságait jelenti; nem Krisztus igazságosságát, hanem a szentek igazságosságait. Ez egy másik igazságosság. Mit jelent ez? Azt, hogy miután igazzá váltunk Isten előtt Krisztus Jézusban, egy másik ruhára is szükségünk van, és hogy az a másik ruha a mi menyegzői ruhánk. Ez a ruha pedig az első ruhán van, ami Krisztus, a mi igazságosságunk. Ez pedig a szentek igazságosságai.

A tékozló fiú, amikor visszatért, az atya első dolga volt, hogy szép ruhát adjon rá. Ez Krisztus igazságosságát jelenti. De miután hazaértünk, miután felöltöttük Krisztust, a mi igazságunkat, Isten kegyelméből, az Isten akarata, hogy kifejlesszük az igazságosságot az életünkben, amelynek neve a szentek igazságosságai.

A Zsolt 45-ben is egy menyegzőt látunk. A 14. vers: „Csupa ékesség a király leánya odabent, arannyal van bevonva ruhája.” Ez a szűz öltözete, ez Krisztus öltözete. Nem állhatunk meg Isten előtt saját magunkban. Egyedül úgy állhatunk meg Isten előtt, ha Krisztusba öltöztünk. Ő az arany ruha. Mert az arany az Igében mindig Istent jelenti. Tehát, amikor Istenhez jövünk, Krisztusba öltöztünk, és ez az első öltözetünk a 14. versben. Amikor azonban tovább olvassuk, a 15. verset: „Hímes öltözetben viszik a királyhoz, társai, a szüzek vonulnak utána; eléd vezetik őket.” Tehát, miután fel lett öltöztetve aranyba, utána fel kellett vennie egy másik öltözetet is, a menyasszonyi ruháját, amely egy hímes öltözet.

Testvérek, látjuk a különbséget? Az első ruhája arany, ami Krisztust jelképezi, aki a mi igazságunk, nélküle nem állhatunk meg Isten előtt. De ha Krisztushoz akarunk hozzámenni, menyasszonyi ruhára van szükségünk, és az hímes öltözet. Tudjuk-e milyen a hímzés? Amikor az asszony elkezd hímezni, azt látjuk, hogy ez egy nagyon unalmas, aprólékos munka, mert türelmesen öltöget, egyik öltést a másik után, míg végül ki nem hímezi a ruhát. Ezt tehát Szent Szellem türelmes munkáját jelenti. A Szent Szellem, miután hiszünk az Úr Jézusban, türelmesen hímezi az életünkbe a menyasszonyi ruhánkat.

Azt hiszem, mindannyian megtapasztaltuk ezt. Miután hittünk az Úr Jézusban, miután megállhatunk Isten előtt, a Szent Szellem, aki bennünk lakozik, hímző munkát végez az életünkben, a naponkénti járásunkban. Öltésről öltésre, türelmesen, anélkül, hogy feladná, folyamatosan öltöget, míg nincsen kész a hímzett ruhánk. És ennek a ruhának a neve a szentek igazságosságai.

Nézzük meg az igazságosság szót, amely itt többesszámban van. Nem az első ruha, amely Krisztus igazsága, ami egyes számban áll. Ez az igazságosság viszont többesszámban van. Más szóval, ezek azok az igazságos cselekedetek, melyeket a Szent Szellem munkájával az életünkben, vele együttműködve megvalósítunk az életünkben. Olyan ez, mint a hímző munka, öltésről öltésre, a Szent Szellem naponként munkálkodik bennünk, hogy beleszője Krisztust az életünkbe. Így hát minden, amit élünk, többé nem mi vagyunk, hanem Krisztus, aki él bennünk.

Pál apostol azt mondta: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. És hogyan él Ő bennünk? A Szent Szellem munkálkodása által. Miért lakozik bennünk a Szent Szellem? Mit végez Ő bennünk? Amikor olvassuk az Igét, azt fogjuk látni, hogy a bennünk lakozó Szent Szellem egyetlen dolgot munkál – és az Ő munkája nem más, mint az életünkbe ölteni, varrni Krisztust. Ez türelmet igénylő munka, mert gyakran lázadunk a Szent Szellem ellen. A mindennapi életünkben tehát a bennünk lakozó Szent Szellem türelmesen munkálja Krisztust bennünk. Bármi, ami nem Krisztusból van, azaz, a saját énünkből való én-élet, nem Krisztus-élet, azt Ő megmutatja nekünk, megérint bennünket, rámutat ezekre a dolgokra, és ha mi együttműködünk Vele, és készek vagyunk a belső Szellem hangjára hallgatni, akkor azt fogjuk találni, hogy hímzés kerül ránk. És testvérek, rájövünk, mennyire türelmet igénylő munka ez.

Miután hittünk az Úr Jézusban, mindaddig, amíg a földön élünk, nem vagyunk egyedül a mindennapjainkban. Azt keressük, hogyan lehetnénk Krisztushoz hasonlóvá, de mi magunk nem vagyunk képesek erre. A Szent Szellem, aki a szellemünkben lakozik, Ő munkálkodik bennünk. Ő mondja meg nekünk, mi van Krisztusból és mi nem. És ahogy munkálkodik bennünk, és emlékeztet bennünket erre, ha együttműködünk, ha hallgatunk a Szent Szellem belső hangjára, és készek vagyunk rá, hogy foglalkozzon velünk, akkor naponként, lépésről lépésre, ameddig csak élünk, azt fogjuk találni, hogy fokozatosan megszabadulunk a régi énünktől, és hímzett ruhába öltöztetünk, a menyasszonyi ruhánkba.

Testvérek, ezért nagyon fontos, hogy miután megmenekültünk és üdvösségünk lett, amíg csak élünk, minden nap meg kell tapasztalnunk ezt a hímző munkát. Néha, miután megmenekültünk, nem érdekel bennünket, hogyan élünk, mert azt gondoljuk, hogy biztosított az utunk a mennybe. De testvérek, ha így gondoljuk, akkor ezt nagyon félreértettük. Miért? Igaz, ha hiszünk az Úr Jézusban, Ő a mi Megváltónk, és meg is fog menteni végül. Igaz tehát, hogy egy napon ott lesz a helyünk a mennyben. De testvérek, ez nem ilyen egyszerű! Mert mi van a naponkénti járásunkkal a földön? Lehetünk-e keresztényekként gondatlanok a mindennapi életünkben, azt gondolva, hogy hiszen üdvösségünk van, hát nem elég ez?  Mint néhányan mondják, ha a két lábam bent van a mennyben, én azzal megelégszem.

Testvér, lehet, hogy te megelégszel, de Isten nem. Mert Isten gondolata az, hogy Krisztushoz válj hasonlóvá! Ő azt akarja, hogy Krisztus legyen az életünk. Tehát minden, ami bennünk van, ami nem Krisztus, azt a Szent Szellem meg fogja mutatni. Azt hiszem, mindannyian tapasztaltuk ezt: mielőtt üdvösségre jutottunk, szívesen jártunk bizonyos helyekre, de miután üdvösségünk lett, azt találtunk, hogy amikor arra a bizonyos helyre akartunk menni, a szívünkben valaki azt mondta: most, hogy keresztény vagy, gondolod, hogy helyes egy hívőnek egy ilyen helyre mennie?

Vagy olyanok vagyunk, aki szeret dicsekedni, és amikor dicsekszünk, az jó érzéssel tölt el. De miután üdvösségre jutottunk, és ugyanezt csináljuk, hogy dicsekszünk, különbséget látunk. Miért? Mert a halk és szelíd hang bennünk azt mondja: „Tényleg igaz, amit mondasz, vagy nem?” De ha továbbra is folytatjuk a dicsekvést, hogyan érezzük magunkat utána? Korábban jó érzésünk volt a dicsekvés után, de most rosszul érezzük magunkat, mert érezzük, hogy valami helytelent tettünk. A Szent Szellem munkálkodik bennünk. Ő úgy munkálkodik, hogy Krisztus legyen a mindennapi életünk. Ahogyan Pál mondta: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”.

Hogyan lehetséges ez, hogy többé nem én élek? A titok a Szent Szellem, aki bennünk lakozik, Ő vezet bennünket; vezérel és megmondja, mi nem Krisztusból való az életünkben, és segít nekünk, hogy megszabaduljunk saját magunktól, és Krisztus lehessen az életünk.

Testvérek, számunkra, akik hittünk az Úr Jézusban, ez még nem a történet vége. Ez csak a kezdete a keresztény életünknek. A naponkénti járásunkban a Szent Szellem munkálkodik. És Ő hűséges. Kis dolgokkal kezdi az életünkben, mert tudja, hogy ha nagy dolgokkal kezdené, nem lennénk képesek elhordozni. Kis dolgokkal kezdi, helyekkel, ahová járunk, dolgokkal, amiket rendszerint teszünk, a szavainkkal. Megtapasztaltuk ezt mindannyian. A gond azzal van, hogy hallgatunk-e rá vagy sem? Ha nem, és ezt sokszor elkövetjük, fokozatosan a szelíd és csendes hang egyre halkabb és halkabb lesz, míg végül nem is fogjuk többé meghallani. Ez nem azt jelenti, hogy nem szól, mert szól, mert ő hűséges, de mi nem halljuk meg. Ha így élünk, mi lesz az eredménye? Megmenekülünk, de nem készül el a menyasszonyi ruhánk.

Mit jelent ez? Azt, hogy amikor az Urunk visszatér, nem lesz miénk annak kiváltsága, hogy hozzámehetünk feleségül a Millennium idejére. Emlékszünk a tíz szűz példázatára. A Máté 25-ben tíz szűzről van szó. A szűz az Igében azt jelenti, hogy valaki Krisztusnak szentelte magát. A tíz szűznek pedig van mécsese. A mécses az életet jelenti, mert van olaj a mécstartóban, és a mécses ég. Mindannyian elmennek, hogy találkozzanak a Vőlegénnyel. De a Vőlegény késik, és ők mind elalszanak. Ez azt jelenti, hogy mind meghalnak. Ez a tíz szűz azokat a keresztényeket jelenti, akik Krisztus visszajövetele előtt haltak meg.

Ha a Mt 24-gyel együtt olvassuk, azt látjuk, hogy mint Noé napjaiban, olyan lesz Isten Fiának eljövetele, és amikor eljön, ketten őrölnek egy malomban, ketten lesznek egy mezőn, ketten alszanak egy ágyban – itt nem hat ember van, hanem kettő. Miért? Mert a föld gömbölyű, és valahol kora reggel lesz, máshol délidő, megint máshol pedig éjszaka. Tehát két emberről van itt szó, és a kettő azokat a keresztényeket jelenti, akik az Úr visszajövetelekor élnek a földön.

Az Úr pedig ismeri a szellemi állapotunkat, hogy felkészültünk-e Rá, vagy saját magunknak élünk. Amikor tehát eljön, úgy jön el, mint tolvaj. A tolvaj nem kürtöltet maga előtt, mikor jön. Pontosan tudja, mikor nem vagyunk készek, és hirtelen eljön. A tolvaj sose azért jön, hogy a szemetünket elvigye. Azt szoktam mondani, hogy ha a tolvaj azért jön, hogy elvigye a szemetet, akár minden este is jöhetne. Sajnos, ha a tolvaj jön, mindig a kincsünkért jön. Ő tudja, hogy hol van a kincsünk. És ha megszerezte a kincsünket, mire észrevesszük, már el is ment.

Az Úr Jézus úgy fog eljönni, mint a tolvaj. Ő ismer bennünket, tudja, ki él valójában Őneki és ki nem. És azok, akik neki élnek, azokat magához veszi, és akik nem, azokat hátrahagyja. Azoknak pedig, akik hátramaradtak, azoknak át kell menniük a nagy nyomorúságon. Ők is megváltottak, keresztények; a nagy nyomorúság pedig egy újabb lehetőség a számukra, hogy győztesek legyenek. Mert a nagy nyomorúságban is lesznek olyanok, akik fölébrednek, és rájönnek, mi történt, és elkezdik valóban, tiszta szívből keresni az Urat. Tehát itt még van esélyük néhányaknak, hogy győztesek legyenek. Azt mondom tehát, hogy ez Isten irgalma.

A tíz szűz tehát mindazokat a keresztényeket jelenti, akik már meghaltak. Mindannyian kimentek találkozni a Vőlegénnyel, mert késett. Majd egy hang hallatszott: a Vőlegény jön, erre mind fölébredtek – ez azt jelenti, hogy mindenki föltámad. 1Thessz 4: Mindannyian föl fognak támadni, de különbséget látunk: az okosaknak ráadásban is van olajuk a korsóban, ahonnan tudnak önteni a mécsesbe, az ég, és ezért mind oda tudnak menni, hogy találkozzanak a Vőlegénnyel. Az ostobák azonban, mivel nem volt a korsójukban ráadás olaj, mert az edényüket a ráadás Szent Szellem helyett más dolgokkal töltötték meg, olyanokkal, amiket fontosnak találtak, ki lesznek vetve a külső sötétségre az ezeréves királyság ideje alatt.

Testvérek, szükségünk van menyasszonyi ruhára! Emlékszünk egy másik példázatra, amikor a Király a fia menyegzőjét elkészíti, sok embert meghív, ám amikor azok visszautasítják, azt mondja, menj az utcákra, a sántákhoz, és kényszerítsd az embereket bejönni, míg meg nem telik a ház. Be is jönnek, és meglátja, hogy az egyiknek nincs menyegzői ruhája. Más szóval, a Király minden vendégnek készített menyegzői ruhát, de az egyik azt gondolta, hogy a saját ruhája elég jó, és nincs szüksége rá, hogy a Király csináljon neki másikat, és úgy jött el, a sajátjában, ahogy volt. Ezért pedig kidobták a külső sötétségre.

Testvérek, ne gondoljuk, hogy ha mert hittünk az Úr Jézusban, utána is úgy élhetünk, ahogyan szeretnénk! Ne feledjük el, hogy miután üdvösségünk lett, az utána való életünkben van lehetőségünk rá nekünk is, hogy elkészüljön a menyegzői ruhánk. Együtt kell működnünk a bennünk lakozó Szent Szellemmel, és megtanulni, hogy megszabaduljunk saját magunktól, és Krisztus töltsön meg bennünket.

Azt látjuk tehát itt, hogy szükségünk van a menyegzői ruhára, és ez a ruha a szentek igazságos cselekedetei. Miért? Mert a mi igazságosságaink összegyűlnek az életünk során. A helyes dolgot cselekedjük mindig Isten előtt! Engedjük a Szent Szellemet, hogy megérintsen bennünket, megszabadítson saját magunktól, és Krisztus Jézussal töltsön meg. Ez a menyegzői ruhánk, ez a hímzett ruha.

Drága testvéreim, nagyon fontos a keresztény életünk a földön. Naponként mindannyian készítjük a menyegzői ruhánkat. És hála Istennek, ha Ő ma jönne, és elkészült a ruhánk, egyesülhetünk Krisztussal a Millennium idejére. A Biblia azt mondja: uralkodni fogunk Krisztussal ezer évig.

Lehet, hogy hosszú ideig élünk, mint én is, ha a száz évet is megérjük – de hasonlítsuk össze ezt az ezerrel! Szinte semmi ahhoz képest. Legyünk okosak, és ne ostobák, hogy csak arra gondoljunk, hogy jól érezzük magunkat pár évig, és lemaradjunk az ezer éves uralkodásról!

A 19. fejezetben tehát egy menyegzőt látunk, amellyel az Ezeréves Királyság kezdődik. Azok pedig, akik ott vannak, uralkodni fognak Krisztussal ezer évig. Utána a 21-22. fejezetben látunk egy másik menyegzőt, a Bárány másik menyegzőjét. Ha gondosan olvassuk, látjuk, hogy ez a menyegző az új égben és új földön van. A régi ég és régi föld el fog múlni, az ezer évnek vége. Ezután pedig az örökkévalóság jön el. Az eljövendő örökkévalóságban pedig az Új Jeruzsálemet látjuk, a város alapjain a 12 apostol neve áll, míg a 12 kapuján Izrael 12 törzsének neve. Mit jelent ez? Azt, hogy az örökkévalóságban Isten minden munkája, melyet a korszakokon át végzett, össze lesz gyűjtve, egybe lesz foglalva abban az Új Jeruzsálemben. Isten munkájából semmi sem fog elveszni. Nem csak az összes keresztény lesz itt – mindazok, akik valóban hittek az Úr Jézusban, ők mind ott lesznek az Új Jeruzsálemben –, hanem az izraeliták is mind ott lesznek. Azaz ott lesz Isten minden munkája, melyet az évezredeken át végzett. Hála Istennek, hogy mindenkinek ott lesz az Ő és az Atya neve a homlokán, és mind uralkodni fognak Krisztussal az örökkévalóságig.

Még tehát azok is, akik elveszítették az ezeréves királyságot, és a külső sötétségre vettettek, sírás és fogcsikorgatás között – ami bűnbánatot jelent, és valamilyen fegyelmezést a külső sötétségben. Nem tudjuk, mi történik ott, csak azt, hogy Isten mindig pozitív és sohasem negatív! De azt tudjuk, hogy a sötétség után megtérnek bűneikből, és Isten eljön hozzájuk, mert a Róma 8-ban azt látjuk, hogy akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította, és akiket megigazított, azokat meg is dicsőíti. Senki sem fog elveszni, az örökkévalóságban mindenki össze lesz gyűjtve Isten dicsőségére. Ezt találjuk tehát az Igében, és remélem, hogy ez bátorít mindannyiunkat.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük a kegyelmedet és irgalmadat, mely örökkévaló. Köszönjük, hogy ha egyszer elhívtál, munkálkodni fogsz bennünk, míg elhatározásaid teljesen meg nem valósulnak. Urunk, ne hagyd, hogy elégedettek legyünk, add, hogy teljesen együttműködjünk a Te Szent Szellemeddel bennünk, hogy ne saját magunknak éljünk, hanem Neked, mindaddig, amíg itt vagyunk a földön. Imádkozunk, hogy amikor visszatérsz, senki se maradjon hátra, hanem mindenkit magaddal vihess. Urunk, ez a szívünk vágya. A Te nevedben kérünk. Ámen.

 

A szeretet Királya – Dana Congdon

Eredeti: The King of Love (A fordítás az oldalról letölthető pdf alapján készült.)

János 15,9-17: Amint az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben, amint én is megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket mondtam nektek, hogy az örömöm bennetek legyen, és a ti örömötök beteljék. Ez az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondtalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon, hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ezeket parancsolom nektek, hogy egymást szeressétek.”

1János 4,7-16: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy az ő egyszülött Fiát küldte el Isten a világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk. Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott nekünk. És mi láttuk, és bizonyságot is teszünk arról, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, Isten megmarad abban, és ő is Istenben. És mi megismertük és elhittük Isten irántunk való szeretetét. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

Énekek éneke 1,1-4; 12-17; 2,1-6: „Énekek éneke, amely Salamoné. Csókoljon meg engem szája csókjaival! A te szerelmed jobb a bornál. Drága olajodnak jó az illata; neved, mint a kiöntött, drága olaj, ezért szeretnek téged a leányok. Vígy magaddal engem, hadd fussunk! Bevitt engem a király szobáiba. Örvendezzünk és vigadjunk benned, emlegetjük szerelmedet, mely jobb a bornál, méltán szeretnek téged.” „Mikor a király az asztalánál ül, jó nárdusillat árad rólam. Olyan nekem szerelmesem, mint egy köteg mirha, mely kebleim között nyugszik. Mint Engedi szőlőiben a ciprusfürt, olyan nekem a szerelmesem. Mily szép vagy, mátkám, mily szép vagy, szemeid olyanok, mint a galambok! Íme, te is szép vagy, szerelmesem, gyönyörűséges, és a mi ágyunk zöldellő. Házunk gerendái cédrusfák, mennyezete pedig ciprusfából van.” „Sáron rózsája vagyok, a völgyek lilioma. Mint liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok között. Mint az almafa az erdő fái között, olyan az én szerelmesem az ifjak között. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse gyönyörűséges ínyemnek. Bevisz engem a borozóházba, és zászlaja fölöttem a szerelem. Erősítsetek engem aszúszőlővel, üdítsetek föl engem almával, mert a szerelem betege vagyok. Bal keze a fejem alatt van, és jobb kezével átölel engem.”

A Király eljön a földre, hogy megalapítsa királyságát

Tudjuk az Igéből, hogy létezik a tér és az idő fölött egy csodálatos, megfoghatatlan trónus, mely telve van dicsőséggel, smaragd, arany és tündöklő világosság ragyog körülötte, fölötte pedig élő lények folyamatosan ezt kiáltják: „Szent, szent, szent vagy, dicsőséged betölti az egész mennyet és a földet”. Ez a trón már a világ megalapozása előtt létezett; s egyszer csak hallhatjuk az isteni tanács kérdését: „Kit küldjek el, ki megy el követségünkben?” És jóval azelőtt, hogy Ézsaiás megszületett volna, Isten Örökkévaló Fia ezt mondta: „Itt vagyok, engem küldj!”

Az idő teljességében a dicsőség Királya levetette fénylő öltözetét, és mindazok szeme láttára, akik a trón előtt térdet hajtottak, lejött a földre, hogy nem csak titkos, hanem szolgáló Királlyá legyen. Eljött, és hirdette az örömhírt azon keveseknek, akik régóta vágyakoztak rá: „Isten Királya és Királysága elközelített”. Az emberek teljesen felbolydultak, és a vidék szinte kicsattant az élettől, amikor a Felkent szertejárt Galileában, és csodákat tett, a világosságról beszélt; megváltott, helyreállított és megjavított mindent, ami eltört és elveszett. Azért jött, hogy bűnösöket mentsen meg. Milyen csodálatos Király volt Ő – de csak kijelentés által lehetett meglátni mint királyt, és azt is csak keveseknek. De végül a halála által megnyílt a királyság mindannyiunk előtt – és dicsőség Istennek, azóta, hogy Jézus feltámadt a halálból és újra mint dicsőséges Király, felment az Atya jobbjára, Isten titka feltárulhatott.

Isten szerette a világot, és ez nagy titok. Ki értheti meg? Mégis, ez a bizonyíték, hogy Isten szerette a világot: elküldte a Fiát a földre, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem átmenjen a sötétség uralmából szeretett Fia királyságába. Milyen elképesztő Király ez! Tudjuk, hogy azóta nagy sokaság ment át az Atya szerelmes Fiának királyságába, és tapasztalta meg a kegyelmet, a megbocsátást, a szabadságot, a békességet, a gyógyulást az életében és az Atya szeretetét.

János kicsiny gyermekekhez szól a levelében, és azt mondja: „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk.” Milyen csodálatos szeretetet tapasztaltunk meg az Atya részéről! És a Szent Szellem adatott nekünk, belénk és ránk, hogy átváltoztasson, felkészítsen, és dicsőségről dicsőségre vezessen, míg meg nem állhatunk a dicsőség fiaiként abban a királyságban – Magával a Királlyal, a Messiással, Urunkkal, Jézus Krisztussal együtt.

Azt szerettem volna elmondani, hogy mennyire fontos, hogy ezek a dolgok ki legyenek jelentve a szívünkben. Meg kell látnunk a szívünkben a dicsőség Királyát! Minél világosabban látjuk, mennyire dicsőséges a mi Királyunk, annál inkább meg fog látszani odaadásunkon, önátadásunkon, szolgálatunkon az Ő természete. Azt is megpróbáltam a korábbiakban megosztani veletek, hogy habár nagyon jól ismerjük ezt a kifejezést – Jézus a Krisztus –, olyan élő kinyilatkoztatásra van szükségünk a Krisztusról, hogy a Szent Szellemet Isten kitölthesse ránk. Ez az Ő legszemélyesebb felkenése minden egyes hívő és a gyülekezet számára, és amely meghatározott feladatokra és elhívásokra szól. Jézus, a Felkent, és Jézus, Aki felken, eljött, hogy kitöltse Szellemét ránk, és hatékony szolgákká tegyen bennünket a királyságban.

Jézus kijelenti magát azoknak, akik megtartják a parancsolatait

Van azonban egy másik kijelentés is a Királyról, amelyről most szeretnék beszélni. Az a tanítvány vezet be minket ebbe, akit Jézus szeretett: János, aki néhány nagyon bensőséges beszélgetést idéz fel Jézussal még a Golgota előtt, és egyedülálló módon írja le ezeket evangéliumában. A Jn 14,21-ben ezt mondja: „Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.” Milyen csodálatos ígéret ez azoknak, akik megtartják parancsolatait!

A 23. versben ezt olvassuk: „Jézus így válaszolt: “Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála”. Jézus nagyon bensőséges dolgokat kezd megosztani a tanítványaival. Tudjuk, hogy az Atya szeretete nem személyválogató, Ő minden gyermekét egyformán szereti. Istennek egyetlen gyermeke sem mondhatja jogosan, hogy „Atyánk elhanyagolt engem”. Nem, mi ismerjük az Atya szeretetét. János az 1Jn 2-ben írja: „írtam nektek kisgyermekek, mivel megismertétek az Atyát. Írok nektek kisgyermekek, mert megbocsátást nyertek a vétkeitek az Ő nevéért” (12-13. v.).

Van azonban még valami más, valami több is azoknak, akik nekifeszülve igyekeznek. Van valami még mélyebb dolog ebben a bensőségességben, amit akkor tapasztalunk meg, ha szeretjük Őt és megtartjuk a parancsolatait.

A Jn 15-ben Jézus újra oly drága és bensőséges szavakkal beszél az együttlakozásról. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez teljesen magától értetődő – én Krisztusban lakozom, és Krisztus lakozik bennem. Igen kétségtelenül ez a mi helyzetünk Krisztus Jézusban, de itt, a 15. fejezetben olyan kapcsolatról beszél, melyben az ember Krisztusban marad, megtartja parancsolatait és hallgat a hangjára. A 15,9-ben mondja: „Amint szeret engem az Atya, én is úgy szeretlek titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben.”

Jézus barátjává válni

A 14-15. versben ezt olvassuk: „Ti az én barátaim vagytok, ha megteszitek azt, amit én parancsolok nektek. Többé nem mondalak titeket rabszolgáknak”. Ne feledjük, hogy itt olyan rabszolgáról van szó, aki önként, szeretetből vállalta a rabszolgaságot. „Tudom, hogy saját, szabad akaratotokból jöttetek Hozzám, és adtátok magatokat Nekem; szolgálva meghajoltatok Előttem, ezért én nem nevezlek titeket ezután szeretett rabszolgáimnak, hanem a barátságomba fogadlak benneteket, és olyan dolgokat jelentek ki nektek, melyeket az Atyám mondott Nekem, mert a barátaim vagytok.” Ellentmondásosnak tűnhet, de nem az. Isten, az Atya minden gyermekét szereti, de vannak olyanok, akiket Jézus szeret, mint Jánost is, aki ezt a részt írta. Vannak olyanok, akik a barátai lettek.

Pontosítsunk azonban valamit. Amikor azt énekeljük: „Ó, mily barátunk Jézus”, az teljesen helyes, teljesen csodálatos és teljesen igaz: Jézusban barátra leltünk. A Jn 15 azonban valami másról beszél: mi vajon az Ő barátai vagyunk? Elmondhatja-e Jézus: „Mily barátra leltem benned”? Ez egy másik ének. Igen, Jézus a barátunk, és sokszor számíthatunk erre, de ez itt arról beszél, hogy mi legyünk az Ő barátai! Most pedig a barátai még mélyebbre hatoltak, Vele lakoznak – nem járkálnak ki-be, ki és be. A barátai pedig hallgattak rá, megtartották a parancsolatait, és nem csak azt mondták: „Meg fogom gondolni, Uram. Majd később visszajövök. Add nekem megint! Ja, igen, elfelejtettem. Hát, még meggondolom.” Nem, ezek azok, akik mélyebbre mentek, rabszolgák lettek, de most már barátokká váltak, és bizonyos dolgok kezdenek megnyílni a barátok előtt.

A Király a szerelmesünk

A kijelentésnek ahhoz a pontjához szeretnék eljutni, amely annyira titokzatos és mély, hogy hiába mondom el, csak azok fogják megérteni, akik tudják, miről beszélek. Azok, akik a szívüket az Úrnak adták, akik az Ő szeretetből való, önkéntes rabszolgái, akik Vele együtt lakoznak és hallgatnak Rá, Felé igyekeznek, vágynak megismerni Őt, Őszerinte való szívük van… – ha ilyen vagy, akkor egyszer csak eljön a nap, amikor eljön hozzád, mintha egyik barátjához jönne, és egyszer csak megcsókol. Olyan hirtelen történik, és teljesen szíven üt, és tisztára szerelmes leszel, mert valami megnyílt benned, amit még sosem vettél észre korábban. Ismerted az Atya szeretetét, de nem ismerted még soha a Szerelmesnek a szerelmét.

Nagy gyönyörűségünkre pedig kiderül, hogy a Király a szerelmesünk. Olyan nehéz ezt kimondani, és jó okkal, mert a „szerelmes”, „szerető” mára már csak rossz értelemben használatos. De hogyan mondhatnánk másképpen? Ez a Király igazi szerelmes, és olyan szenvedély, erő, féltékenység, öröm, határozottság, gyönyörűség és bensőségesség van benne, hogy nem könnyű beszélni róla. De ez van, és ez megtörténik. Megragad, és annyira titokzatos. Nem is nagyon merünk róla beszélni, mert kitalációnak tűnik – ki mondhatja, „Képzeld, Jézus megcsókolt”? Úgy hangzik, mintha eltúloznánk valamit. Túlságosan is bensőséges. Vagy esetleg úgy érezzük, ez olyasmi, amit mi sohasem kezdeményezhetnénk, de az igazság az, hogy Ő kezdeményezi, és semmit nem tudsz tenni azon kívül, hogy elfogadod a csókokat az ajkadon.

Sulamit szerelmes lesz

Nagyon titokzatos az a kép, melyet az Énekek Énekében látunk. Salamonról és Sulamitról, azaz egy sulamita nőről szól, ami valójában „egy senkit” jelent. Mindez egészen elképesztően titokzatos, mert ez a senki és a föld legnagyobb királya jönnek össze egymással.

Amikor mi egy királyságra gondolunk, általában a külsődleges dolgok jutnak eszünkbe, a pompa, a ceremóniák, hatalom, erő, hadsereg, trónterem, trónus, követek, hajlongó alattvalók, győzelmek, gazdagság, arany aranyra halmozva; tehát mindaz, amije Salamonnak megvolt. Salamon dicsőséges király volt, a bölcsesség igazi gazdagságával és az Úr félelmével, nem beszélve azokról a javakról, melyeket életében összegyűjtött. Micsoda királyság volt ez! Mi ezek szerint a külsődleges dolgok szerint gondolunk a királyságra, pedig amikor Jézus a földön járt, és rejtetten volt Király, a királyságát mégis láthattuk. Láthattuk a tekintélyét és az eltökéltségét, a céljait; láttuk erővel és hatalommal cselekedni. Láttuk Őt megkötözni az ellenséget, és hatalmas csodákat tenni. Most pedig az Ő királyságában vagyunk.

Mire gondolunk, amikor azt a szót halljuk, hogy királyság? A kereszt hordozására, az Úr szolgálatára, a kötésre és oldásra való felhatalmazásra, a királyság kulcsainak használatára, imádkozásra és imádatra gondolunk; s a helyünkön megállva kijelentjük: „Jézus az Úr a földön”, és mi teszünk erről élő bizonyságot. A királyságnak megvan a maga erőszakossága. Szolgálat és valódi küzdelmek, harcok vannak itt. De van egy elrejtettség és valami mennyei is ebben a királyságban. Beszélünk a királyságról, és gondolunk ezekre a dolgokra; és tudjuk azt is, hogy a királyság középpontjában mindenki számára van egy kereszt. Ezért tapasztalunk üldözést, szenvedést és ezért hozunk áldozatokat ebben a királyságban.

Sulamit látása a királyságról

Hadd tegyek föl egy egyszerű kérdést: Vajon milyennek látta Sulamit a királyságot? Milyennek láthatta Salamon királyságát? Amikor az Énekek Énekére visszatekintünk, természetesen azt látjuk, hogy valami nagy titok máris történt, mert Sulamit ezekkel a szavakkal nyit: „Csókoljon meg engem szája csókjaival! A te szerelmed jobb a bornál. Drága olajodnak jó az illata; neved, mint a kiöntött, drága olaj, ezért szeretnek téged a leányok.” A király megcsókolta, és most Sulamit többet akar, mert szerelmes lett.

Nem ismerjük a történetet emögött a pillanat mögött, de arra kell következtetnünk, hogy valami bizonyára történt. Elképzelhetjük esetleg a fiatal Salamont, amint egy nap feláll, otthagyja a templom épületének tervrajzait és a hozzá tanácsért és bölcsességért forduló sokaságot, s ellovagol abba az országba, ahol meglátja ezt a barna leányt. Odamegy hozzá és a szemébe néz, elmondja neki, hogy milyen szépséges és kedves, s mindazokkal a gyönyörű költői szavakkal és szép prózaisággal, királyi módon körüludvarolja. A lány lesüti szemét, majd amint felmosolyog rá, a király megcsókolja, és elmegy. Nyilván biztos visszamegy a palotájába, és újra kézbe veszi a tervrajzokat, meg az összes többi dolgot, amit szokott csinálni a királyságban. Sulamitnak azonban most volt először igazi látása a királyságról, és ez Salamon volt, és ő szerelmes lett bele.

Ez pedig valami csodálatos titokról beszél, mely Isten gyermekei között történik, hogy miközben szolgálunk, miközben szeretünk és igyekszünk, miközben éljük az életünket, akkor, amikor legkevésbé számítunk rá, a Királyunk, a dicsőség Királya eljön hozzánk, és mond nekünk valamit, ami megragadja a szívünket. Valami annyira személyes dolog ez, hogy az már-már félelmetes. Meghaladja a képzeletet. Nem is tudnánk magunktól kitalálni ehhez hasonlót. És ha valóban szeretett és megcsókolt minket a Király, egy titok válik valósággá bennünk, amit meg kell tartanunk. Megosztotta a szívét velünk.

A Király Sulamitot választja – egy senkit

El tudjuk képzelni ezt a dicsőséges királyt, amint megosztja a szívét ezzel a munkától lebarnult, egyszerű leánnyal? El tudjuk képzelni a dicsőség Királyát, hogy megosztja a szívét veled vagy velem? Felmerülhetett-e egyáltalán a leánnyal kapcsolatban, hogy méltó-e? Képezhette-e egyáltalán vita tárgyát? Amit azonban mondani tudott, az ez volt: „A szerelem betege vagyok”. És egy dolgot tudott megvallani: „Ő volt az, nem én”. A Salamon vezette Izrael királyságában egy szolgálólány soha nem kezdeményezhetett volna a királynál azzal, hogy „Szia, mi a helyzet?”. Nem beszéltél addig, amíg nem szólítottak. Nem néztél valakinek a szemébe, hacsak az nem mondta: „Nézz rám!”. Tudjuk tehát, hogy csakis a király lehetett az, ő kezdeményezett; nincs kétség efelől. Neki kellett odamennie a leányhoz. Aki pedig ezt mondta utána a barátnőinek: „Engem választott, eljött hozzám, és azt mondta: ’nem te választottál engem, én választottalak téged’. (Emlékszünk, ugye, hogy mit mondott Jézus a barátainak a Jn 15-ben?) És miután megcsókolt, tudjátok, mit csinált? Elvitt ebbe a vendégfogadó házba, és egy nagy felirat lógott felettünk: ’Salamon szereti Sulamitot’, és azt mondta: ’Gyere, drágám, ülj ide mellém.’ És behozták azokat a csodálatos ételeket. Micsoda ünnepség volt!”

A Király iránti szerelem első fázisa

Mindnyájan ismerjük ezeket a kis szövegpárokat az Énekek Énekében. A találkozás és a legelső hódítás eredményeképpen a király azt mondja: „Kedvesem, galambom, szépségem, annyira szeretlek.” Majd Sulamit a 2,16-ban azzal összegzi: „Szerelmesem enyém, s én az övé vagyok.”

Itt most már teljesen meggondolatlan a szerelemtől. Onnan lehet észrevenni, hogy saját magát teszi előre: „Szerelmesem enyém”. Úgy jön át, mintha tényleg azt hinné, ő fogta meg a királyt valahogyan, hogy ő a fődíj, a király pedig a szerelemtől fűtött udvarló. De éppen ez az, amit Salamon akart, hogy gondoljon. A lánynak nem volt semmilyen státusza egészen addig a napig. Elhanyagolták, a saját családja is lekicsinyelte, és olyan munkát kellett végeznie a földeken, hogy lebarnult és durva lett tőle a bőre. Nem volt státusza saját magában, de hirtelen, egyszer csak lett valaki, aki szereti őt. Még kimondani is hogyan lehetett, hogy a királyok királya, a dicsőséges Salamon az, aki szereti őt? És bár annyira le volt nyűgözve, hogy nem értette meg, amit mondott neki, de úgy beszélt vele, mintha egy királynő lett volna teljes pompájában, olyan gyönyörű, a tökéletesség mintaképe. Ezt mondta a király a leánynak, aki persze nem tudta elhinni mindezt, de boldog volt, hogy a király vak a szerelemtől. Megragadta tehát, és kérte: „mondjad még, drágám, mondjad még!” A király pedig költőien tudott mindent megfogalmazni, és a leány teljesen beteg lett a szerelemtől. Megvallotta szerelmét minden módon neki, és bebizonyította, hogy szereti. Mondhatjuk, hogy csacskaság és bolondság volt a lány részéről azt mondani, hogy „Szerelmesem az enyém, és én az övé”, de fülig szerelmes volt, és a király tudta, hogy a leány mennyire bizonytalan.

A megváltás bizonyossága

Isten gyermekei annyira bizonytalanok. Olyanok, mint akik éppen csak megmenekültek, és nem értik, hogy a Király hogyan is nézhetne rájuk? És amíg az nem világos, hogy a Király szeret minket, és tökéletesnek és dicsőségesnek lát, addig nem is tudjuk elhinni. Sulamit sem hitte volna el soha. Meg akarom kérdezni: Te vagy ő? Évek óta szolgáltad Istent, olvastad az Igét, imádkoztál, vágytál az Ő bizonyságtevője lenni, próbáltad ezt, próbáltad azt, talán sikerült, talán nem, a növekedésed az Úrban hol megállt, hol elindult, odaszántad magadat Neki, és akkor egyszer csak megcsókolt? Ne kérjétek, hogy elmagyarázzam, ez mit jelent, de ha megcsókolt, pontosan tudjátok. Nincs senki más, ahová mehetnénk. Talán szeretnél menekülni a felelősség elől, a feladatok, a terhek elől, az iskolád, a munkád vagy a környezeted elől, de tudod, hogy nincs hová menni Rajta kívül, csakis Őhozzá. Megcsókolt téged. Milyen szavakat mondott neked? Vajon hitetlenkedve leráztad magadról? Hiszel Isten Igéjében? Vagy azt mondod: „Nem, ez nem szólhat nekem. Biztosan valaki másnak szól. Én soha nem lehetnék dicsőségbe jutott fiú, vagy része a menyasszonynak. Én csak az leszek, aki odakint csikorgatja majd a fogát. Nem kell nekem nagy ház, csak egy kis viskó, nekem ennyi is elég.”

De ha a Király egyszer már valaha eljött, és szólt hozzád a szerelemről, Ő nem beszél félmondatokban. Nem mond csak félig dolgokat, vagy, hogy csak félútig fogunk eljutni. Ezek a mi gondolataink és az ellenség hazugságai. Mert amikor a Király eljön és megcsókol, van valami, amit haza akar hozni a szívünkbe örökre. Mi az Övé és Ő a miénk. Annyira szeretné lerendezni ezt a dolgot, hogy azt mondhassuk: „Jézus az enyém.” Ennek semmi köze ahhoz, hogy mennyire voltunk tökéletesek, mennyire voltunk jók, vagy bármi hasonló. Egyszerűen csak tudjuk, hogy Jézus a miénk, és ez a megváltás bizonyossága.

A morva testvérek nagyon erősek voltak az üdvösségükről való meggyőződés dolgában. Amikor beszélgettek John Wesley-vel, mindig megkérdezték: „John, van-e már üdvbizonyosságod? Amíg nincs, addig bent is vagy meg kint is. Megmenekültél és kételkedsz. Nem tudod, hol vagy, mi a helyzet veled.” Ám amikor azt mondhatjuk: „Szerelmesem enyém, s én az övé vagyok, és a zászlója felettem a szerelem”, akkor elérkeztünk ebbe a nagy titokba.

A Királyért érzett szerelem második fázisa

A második szópárt a 6. fejezet, 3. részben találjuk. Sulamit átélt egyet s mást, és itt azt mondja: „Szerelmesemé vagyok, s szerelmesem az enyém.” Látjuk, hogy most már Salamon az első, ő a mondat alanya, ő az, aki számít. „Szerelmesemé vagyok, és szerelmesem az enyém.” Istennek hála ezért a magabiztosságért. A 3-5. fejezetekben megváltozott Sulamit nézőpontja, és most Salamont teszi előre. Amikor szerelmes lett, saját magát tette előre. „Szerelmesem enyém. Adjon még több szerelmet nekem. Most a szerelmesemé vagyok, és megmondom neki, hogy mennyire szeretem.” Valami történt ezalatt az idő alatt; események sorozata, ami elmélyítette a szerelmét. Éjjelente rátört a félelem, amikor fölébredt, és nem találta őt. Kirohan az utcára, és kiáltozik: „Hol van, hol van ő?” és rögtön belerohan. Ő megragadja, megöleli, és azt mondja: „Itt vagyok.”

Azt vesszük néha észre az életünkben, hogy a távollét és a vágyakozás időszakai segítenek ráébrednünk, mennyire drága is az Ő szerelme. Jaj, amit annyira biztosra veszünk, és eltűnik előlünk egy időre, érezzük azt az ürességet, ahogy ide-oda rohanunk és kérdezgetjük, „hol van Ő, hol van?” Ő pedig azt mondja: „Itt vagyok”, és lecsendesíti félelmeinket. Ránktör a félelem, „Lehet, hogy már nem szeret, biztosan elrontottam valamit, és többé már nem szeret.”

Sulamit nagyobb mélységben kezdi értékelni a királyt

Észrevehetjük, hogy Salamon egyszer sem mond semmi negatívat a leánynak, Sulamit negativitása saját magából, a saját megítéléséből fakad. A félelemrohamok után a leány szeme előtt Salamon különböző aspektusokból kezdi megmutatni magát. A lány csak nézi, nézi őt, és kezdi meglátni dicsőségét, szépségét, erejét és királyságát. Kezd rájönni, hogy Salamon nagyon fontos dolgokban utazik. Igazi nagymenő. Nem tudom, hogy Sulamit föl tudta-e fogni igazán Salamon valódi királyi tekintélyét és felelősségét. Csak szerelmeseként ismerte eddig. Most pedig nézi őt és azt mondja: „Hű, hiszen ez a királyok királya! Okos, jóképű, és mindenki odavan érte. Mindenki szereti és tiszteli, és ő mégis engem szeret.” Salamon értéke jócskán megugrott így a lány szemében, a szerelme pedig elmélyült, mert elkezdte meglátni olyannak, amilyen ő valójában.

Sulamit alábbszáll

Azt is észrevesszük, hogy Sulamit alábbszáll ezalatt az idő alatt. Volt az az eset, amikor Salamon az ajtóján kopogott az éjszaka közepén, és hívta: „Nyiss ajtót, szerelmesem, gyere, engedj be!”. A lány pedig azt mondja, „Hogy jöhetnék, már ágyban vagyok”. „Drágám, annyira szeretlek, kérlek, gyere ki”. Majd hirtelen csend lesz. A lány pedig észbe kap: „Várj, nem gondoltam komolyan, várj!” Kinyitja az ajtót, de Salamon már elment. Megszégyenülten tesz szemrehányást magának: „Mit tettem, mit tettem! Mi van, ha elveszítem? Hogy tehettem ezt?” Kirohan, hogy megkeresse, az emberek meg ide-oda lökdösik, taszigálják, bántalmazzák. A lány eléggé összezuhan, és rájön, hogy az ő státusza, identitása (a helyzete és az, hogy ki ő), tehát mindene mennyire egyedül csak a királyban van. Most Sulamit kezdi keresni őt.

De végig mindeközben, a király nem szűnik meg a szeretetét kifejezni a leánynak, aki rohanni kezd, hogy megtalálja. Minden szembejövőt megkérdez: „Hol van ő? Tudod, kiről beszélek, a legdrágább, legkedvesebb emberről a világon, hol van? Meg kell találnom, hibát követtem el!” Természetesen megtalálják egymást. Milyen csodálatos! Az eredmény pedig az, hogy Sulamit alábbszáll, a király pedig feljebb emelkedik. A lány részéről való vágyakozást megérlelte a távollét, és a távollét nagyobb szeretetet eredményezett. Ezek a szerelmi próbák mind a kapcsolat részét képezik. A lány rájött, hogy falak választották el őket egymástól, falak, melyeket mások emeltek, falak, melyeket ő épített, és ezeknek mindnek el kell tűnnie. Nem akar többé falakat, mert „én a szerelmesemé vagyok, és a szerelmesem enyém.” Ő az első. Ő a lány státusza és figyelmének középpontja, és boldog. Ragaszkodik a királyhoz, meg akarja tartani őt.

A Királyért érzett szerelem harmadik fázisa

Majd a harmadik szópárt a 7,10-ben találjuk meg, ahol azt látjuk, hogy újra változtak kicsit a szavak. A 6., 7., 8. fejezetekben a lány az egyre mélyülő kapcsolat további szakaszain megy át, végül azt mondja: „Én szerelmesemé vagyok, és ő is utánam vágyódik.” Most már tényleg nehezen hinné el, hogy a király bármi másra tudna gondolni őrajta kívül, mert ő alábbszállt, a király pedig megnövekedett. „Ő utánam vágyódik”. Többé nem pusztán a nagy ő a lány számára, hanem ő a minden. Pál apostol szavaira emlékeztet ez, amikor azt mondja: „nekem az élet Krisztus”. Nincs több legfontosabb dolog, Jézus a legfontosabb. Nem, Jézus minden; Jézus az élet. Egykor az áldás volt a lényeg, most az Úr. Sulamit tehát most azt látja, hogy ez az élet; az élet Krisztus; az élet az egyesülés; az élet a szerelem. Egységre talált vele, és azt mondja: „Soha nem akarok különválni tőled”. A király pedig azt mondja: „Soha nem akarok különválni tőled.” Immár együtt lakoznak, és beszélgetnek egymással ebben a lakozásban. Szeretetkapcsolat, párbeszéd és folyamatos kommunikáció van közöttük.

A 8. fejezetben csodálatos képet látunk: „Ki ez a lány, aki a pusztából jön szerelmesére támaszkodva?” Sulamit megtalálta a helyét: „Szerelmesére támaszkodva”. Immár együtt végzik a király küldetéseit. A második fázisban a lány nem értette még, mennyire fontosak ezek a küldetések. Most pedig a királlyal jár, és együttmunkálkodik vele minden ügyében. Meglátogatják a szőlőskertet, és a király illata a lány illatává lett. Még arra is találnak időt, hogy Sulamit húgának is segítsenek, hogy megtalálja a szerelmet, beteljesülést és áldást. Ez a kép tehát olyan egységet mutat be, amelyben egymásra bízzák a szerelmüket, és a szerelmes és a szeretet királya eggyé lettek. A könyv ezzel fejeződik be: „Fuss, szerelmesem, és légy hasonló a gazellához vagy a fiatal szarvashoz a balzsamos hegyeken!” Nagyon egyszerűen, amikor az ének véget ér, még mindig énekelnek, és még mindig nagy szerelem van közöttük egymás iránt.

Egyik szerelmes fut a Másik után

Egy egyszerű dologra szeretnék rámutatni, és ez az: a királyság olyan komolyan veendő valóság, mely magába foglalja az önátadásunkat, a kereszthordozásunkat és a Királynak való engedelmességünket. Ha azonban figyelmen kívül hagyjuk ennek a hátterét – hogy a munkálkodás és a szolgálat királysága mögött egy szerelmes szív szeretete húzódik meg, aki szerelmese után fut – éppen az egésznek a lényegét nem értettük meg. Mélyen, odabent, nem fogjuk megtalálni az Istent szolgáló Pál apostolt, aki így szól, „akkor is szolgálom Őt, ha éppen börtönben vagyok, mert tudom, hogy egy napon megkapom a jutalmamat, még ha ez a helyzet most meglehetősen gázos is”. Mit mond tehát Pál apostol? Ha jól emlékszem, a Filippi levélben írja – egyik szerelmes fut a Másik után. A Király megcsókolta Pált, aki most keresi, kutatja, követi Azt, Aki megragadta őt. Egészen a mennyig fog utána menni. Pál tudja, Ki az ő élete, és mi számára a nyereség. A Filippi levél nem más, mint „egy szerelmes futása a Szerelme után”. Pál kapott egy csókot, és most teljes erővel fut utána.

A hívő életének hátterében egy szerelmi történet húzódik meg. Dicsőségről dicsőségre, megpróbáltatásról megpróbáltatásra haladunk előre, de a titok azt, hogy ezek közepette felfedezzük az Ő szerelmét. Mit fedezünk fel vajon a királyságban végzett szolgálatunkban? „Igen, persze, én jól szolgálok; nagyszerű szolga vagyok; jaj, nézzétek, milyen csodálatos a királyság!” – Nem, amit valójában felfedezünk az ez: „Jaj, én úgy szeretem a Királyt, és a Király is szeret engem, és csak az hajt, hogy kövessem, menjek utána, fussak utána, Őutána, aki először engem utolért.” Ez nagyon mély kijelentés és nagy titok, és nem tudom, lehet, hogy csak az értheti meg, aki már kapott ilyen csókot.

Az idősebbik fiú

Ha a Lukács 15-ben lévő példabeszédre gondolunk, rájövünk, hogy Isten gyermekei közül milyen sokan vannak, akik az idősebb testvérre hasonlítanak: kötelességtudók, nehezen találnak örömöt, gondosan mindent nyilvántartanak, irigyek bármire, amit nem kapnak meg, keményen dolgoznak az elismerésért. És mindeközben hiányoznak az életükből az atya ölelése és csókjai. Egyszerűen elképzelhetetlen számukra egy olyan apa, aki ezt tenné. Tehát amikor a tékozló – egy teljesen érdemtelen alak – hazajön, és az atya megcsókolja, megöleli, drága ruhát ad rá, a báty iszonyú dühbe jön. Oly sok keresztény van, akiket nem ölelt, nem csókolt meg még soha az Úr, és tele vannak haraggal: „Én miért nem kapok belőle?!” Ez olyan szomorú.

Hiszen Ő kegyelemből csókol meg. Mit volt vajon Sulamitban? Valami nagy titokzatosság lengte körül? Nem, egyedül a király kegyelme és szeretete jött elé. Isten szeretet. Megtalálta őt, megnyerte őt, megragadta őt, és utána a lány kezdett futni utána, ahogyan Ő futott a lány után. Erről szól a történet. Ez a történet vége. A történet mögött azonban a királyság szolgáit látjuk, akiket megcsókolt a Király.

Jákób és az Örökkévaló

Pál apostolén kívül is találunk szerelmes történetet a Bibliában: Jákób és az Örökkévaló történetét – mert igen, ez is egy szerelemről szól. Mondhatnánk persze, hogy ez nem is szerelmes történet, hanem egy rettenetes történet. Jákób szörnyű dolgokat tesz, és Isten hagyja is, egészen addig, míg egyszer birokra nem kel vele, és kiüti a forgócsontját. Ez valami rettenetes bánásmód – nem, ez Isten szerelme. Az a mi bajunk a szerelemmel, hogy él bennünk róla valami sekélyes, romantikus kis elképzelés, amit leginkább régi slágerekből merítettünk. Isten szerelme erőteljes, sőt, veszélyes. Meglepődünk féltékenységén és bánásmódján, szenvedélyén és szerelmén, megbocsátásán, azon a mozgási szabadságon, melyet néha ad, utána meg a korlátokon, melyeket megkövetel. Az Ő szerelme leírhatatlan.

Ha azonban megnézzük Jákób életét, ott megláthatjuk. Soha nem engedte el Jákóbot, sőt, mi több, soha nem is akarta volna soha elengedni. „Jákób, én örökkévaló szeretettel szerettelek.” A Róma 9-10-11 ezért jelenti Jákób és az Örökkévaló szerelmes történetének a folytatását. Megértjük vajon, hogy amikor Isten szeretetből választ, akkor nem ereszt el többet? De ez a szeretetet. Amikor átadod magad neki, édes. Ha küzdesz ellene, akkor igazi harcnak nézel elébe, de valami azt súgja, Ő fog nyerni.

A Király szerelme annyira meglepő tud lenni. Meglepő, hogy az Úr mit mond, amikor a szívünkhöz szól, különösen, ha kudarcot vallottunk vagy csüggedés vett erőt rajtunk. Néha csak annyit mond: „Te az én gyermekem vagy”, és mindössze ennyi elég ahhoz, hogy talpra álljunk. Amikor halljuk ezt mondani, olyan az, mint egy csók, és felkelünk a porból, és Isten irgalmából erőt kapunk, és többé nem csüggedünk. Az Ő szereleme ilyen csodálatosan erős.

Megismerni és elhinni Isten szerelmét

Figyeljük meg, mit mond János, akit Jézus szeretett, az 1Jn 4,16-ban. János magáról beszél és azokról, akik vele voltak, és ezt mondja: „És mi megismertük és elhittük Isten irántunk való szeretetét. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

Szeretném kicsit átfogalmazni ezt. A tanítvány, akit Jézus szeretett, és aki nyilvánvalóan szerette az Úr Jézust, azt mondta: „Megismertük azt a szeretetet, mellyel Isten irántunk van”. Mit akar mondani ezzel? Tudjuk, hogy az Úr azt mondja, hogy szeret minket, hogy mi Krisztusban és Isten szeretetében vagyunk. János azonban azt mondja: „Megismertem Isten szeretetét, és ez valósággá vált számomra, és azóta elhiszem.” De nem azt mondja az Ige, hogy aki hisz Őbenne, az nem vész el, hanem örök élete van, mert Isten úgy szerette a világot? Attól a pillanattól fogva, hogy hiszünk Jézusban, hisszük azt is, hogy Isten szeretett minket, és Jézus meghalt a bűneinkért. Most azonban eljutottam oda, hogy elhiggyem Isten irántam való szeretetét. Mintha Isten folyamatosan tovább vezetne: hisszük, tudjuk, majd néhány év múlva valóban elhisszük és tényleg megismerjük. Aki Istenben lakozik, az a szeretetben lakozik, és Isten lakozik őbenne. Ezt onnan tudom, hogy megtapasztaltam. Az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a fejét Jézus mellkasára hajtotta, azt mondja: „Megismertem, és egyre jobban megismerem, és egyre jobban elhiszem azt a szeretetet, mellyel Isten van irántunk”.

Megérezni jelenlétének és visszatérésének illatát

Lehet, hogy sokan nem értik ezt, vagy képtelenségnek tartják, de ha valakit szájon csókolt a Király és lelkünk szerelmese, el lehet-e felejteni azt az első csókot? Néhányatok nehéz időkön ment át, és könnyen feladhatta volna. De én nem hiszem, hogy az Úr Jézus haragosan mondta volna az efezusiaknak: „Emlékezzetek, honnan estetek ki, térjetek meg, és tegyétek az első cselekedeteiteket.” Szerintem ezzel azt akarja mondani: „Nem emlékeztek az első szeretetetekre? Hát nem akartok visszajönni?” Ha valakit Ő megcsókolt, el lehet-e valaha azt feledni? Ha valakit megcsókolt örök szerelmével, lehetséges lenne, hogy az nem akarja, hogy újra és újra megcsókolja? Hát nem érzünk valamit, amitől Sulamittal együtt mondanánk: „Csókoljon meg engem szája csókjaival! Szerelmed jobb a bornál.”

Vannak, akiket megcsókolt, és akik lehet, hogy azóta elmentek, hogy a világgal csókolózzanak. Borzalmasan keserű íze lehet. Ha kudarcot is vallottunk, és megfeledkeztünk róla, Sulamitnak elég volt megérezni jelenlétének illatát, ahogy felé közeledett, hogy újra felpezsdítse. Még oda sem ért, és mégis már lehetett érezni jövetelének illatát. Nem ébreszt benned vágyat jövetelének illata, hogy felkelj és Belészeress?

Nekem az élet Krisztus

Hogyan szeretjük Istent teljes szívünkből, teljes elménkből, teljes lelkünkből, és teljes erőnkből? Isten kegyelméből egy napon megragad bennünket Ő, és minden gondunk ellenére örömtelinek találjuk megvallani neki szerelmünket. Hiszen ki máshoz mehetnénk? Ha egyszer megcsókolt minket a dicsőség Királya, hogyan érhetnénk be bármilyen másik csókkal? Egyedül Ő tudja megelégíteni a lelkünket.

Mint szolgái és gyermekei, amikor ezt megértjük, akkor egy teljes háttértörténet alakul ki az életünkhöz. Amikor olyanok önéletrajzát olvassuk, akik olyan nagy áldozatokat hoztak az életükben, vagy akiket üldöztek, mivel találkozunk ezekben? Olyan belső tartással, mely telve van örömmel és békességgel bennük. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az üldözés mögött egy szerelmes történet húzódik, és egy Szerelmes, akire rátaláltak, és akinek a szerelme lett az életük mozgatója.

Akár élünk tehát, akár elmegyünk, hogy az Úrral legyünk, dicsőséget akarunk Neki szerezni. „Az élet nekem Krisztus, és a meghalás nyereség”. Ezek egy szerelmesnek a szavai. Téged már megragadott Jézus Krisztus? Vagy még mindig csak egy távoli Megváltó? Amikor az Úr asztalához jössz, Ő ugyan még mindig egy Atya, aki szeret téged és megmentett téged, egy Megváltó, aki a vérét ontotta érted, de most ez mind olyan távolinak, évekkel ezelőttinek tűnik? Hát nem találkoztál Vele, nem hallottad Őt, nem láttad Őt, a szívedet nem ragadta meg? Csak annyit mondok, hogy akkor keresd, kutasd Azt, Akit szeretsz!

A dicsőség Királyát tisztelet illeti

Amikor üdvösségre jutunk, Isten az Úr Jézus iránti szeretetet helyezi a szívünkbe, és ha ezt tápláljuk, akkor a Szellem lángra fogja lobbantani. Ő a királyság Királya, és a dicsőség Királyát tisztelet illeti. Nem szeretném senkiben azt a benyomást kelteni, hogy olyan bizalmaskodóan beszélhetnénk az Úr Jézussal, mintha egyenrangúak lennénk.

Jó pár évvel ezelőtt teológiára jártam, hogy felkészüljek a szolgálatra, és ez akkoriban volt, amikor egyes teológusok egy nagyon leegyszerűsített Jézus-képpel álltak elő. Egyikőjük írt egy könyvet: Lógunk együtt, Jézus? – címmel. Napi áhítatok voltak benne, körülbelül ebben a stílusban: „Hali, Jézus, hogy vagy? Minden oké veled? Mert én elég vacakul vagyok. Segíts már, légyszi.” Annyira bizalmaskodó volt – semmi hódolat vagy tisztelet. Semmi sem volt a Királyból azokban az áhítatokban.

Jézus a Messiás, a Király, az Úr, a dicsőség Királya, aki előtt minden térd meghajol. Hajoljunk meg Előtte mi is, imádjuk Őt, szolgáljuk Őt, és engedelmeskedjünk a parancsainak. Ha ezt tesszük, eljön hozzánk és körülvesz szerelmével. Ez az a kijelentés, amelyet az Énekek Énekében találunk. Áldjon meg bennünket az Úr, és adjon igazi, és még teljesebb szerelmet Jézus iránt mindannyiunk szívébe. Jöjjön el az Ő királysága, és legyen meg az Ő akarata úgy a földön, ahogyan a mennyben is.

Ámen.