Egy a test, egy a Szellem, egy az Úr, egy a hit (Radu Gavriluţ)

Magyar tolmácsolással hallgatható a lenti linkre kattintva.

Egyenest a cél felé

elhangzott: Marosvásárhely, 2021. 03. 07.

Ef 4, 1-7. 11-16. 2Kor 3,12-16. 2Krón 11,13-17. 1Kor 12,13. Róm 12,9-10.

Marosvásárhely, 2021. 03. 07.Letölt

View original post

„Elhívott minket szent hívással” (Radu Gavriluţ)

Elhangzott 2020. május 13-án, Nagyváradon. https://www.ekklesiaoradea.ro/
PDF: Elhívott minket szent hívással

„Aki megtartott (román fordításban: megváltott) minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte, megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által” (2Tim 1,9-10).

Ő elhívott minket és tudjuk, hogy rajtunk kívül még sokakat. Ezt a Lukács evangéliuma 14. részének 17-24. verseiben olvasható példázatban is láthattuk. A meghívottak azonban, mintha összebeszéltek volna, elkezdték kimentegetni magukat. Ahogyan az imént valaki a tizedet említette – nehéz kérdés, hogy mennyit adok az Úrnak az időmből? Hármat a huszonnégy órából? Ő azt akarja, hogy mind az Övé legyen. Ez pedig még nehezebb. Szent hívással hívott el bennünket. Úgy, ahogy elhívta azokat a tanítványokat is, akik mindenféle kifogással hozakodtak elő, akiknek az Úr dolgainál fontosabb teendőik is voltak.

Felmerül a kérdés, hogyan lehetünk mi biztosak abban, és hogy válaszolunk arra az elhívásra, amit Ő intézett felénk? Ő megváltott, de a megváltás nem elhívás. A megváltás ajándék. Miután megváltott, azután hívott bennünket szent hívással.

Az emberi testre gondoltam, ahol normális esetben minden vezérlés és minden reakció a fejből indul ki. A testi, fizikai területen a dolgok nagyon világosak, de szellemiekben hogyan kötődhetnék szorosan a Főhöz? Krisztus a Fő: a gyülekezet és minden más dolog felett. Ő akar irányítani mindent. Tudjátok, hogy a testvérek nagy hangsúlyt fektetnek a fej befedezésére. Tulajdonképpen mit jelent a fej befedezése? Azt, hogy egyetlen Fej legyen, a Krisztus. Ő akarja irányítani a mi életünket. Szellemi területen minden a Főtől indul ki. Miután mi megismertük, hogy Ő lett a mi Megváltónk, Ő azt akarja, hogy elismerjük Őt, mint Urunkat, Gazdánkat, mint Főt. Várja a mi beleegyezésünket, és nem tesz semmit erőszakkal. A Szent Szellem által, amelyet Ő helyezett belénk, szólni akar hozzánk. Figyelmeztet és mondja: Én vagyok a Fő. A mi számunkra egyrészt nagyon egyszerű, másrészt elég bonyolult, hogy megtanuljuk, miként uralkodjon a Fej az életünkben. Krisztus a Fej, de nemcsak az egyén, hanem a gyülekezet számára is. Amikor beleegyezésünket adjuk ahhoz, hogy Ő irányítsa az életünket, lényegében ez az odaszentelés.

Régebben jöttek néhányan a gyülekezetünkbe, és szerettek volna hozzánk kapcsolódni, de végül nem maradtak itt. 1990 után az Amerikai Egyesült Államokból is jöttek testvérek, akik őszinték voltak, szokásuk szerint buzgón tevékenykedtek az Úrért. Egyikük megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok, mit tudna ő tenni Romániában? Én azt feleltem, hogy nem tudom. Az odaszentelés nem az, hogy tegyél valamit az Úrért, hanem hagyd, hogy Ő tegyen az életedben azt, amit Ő akar.

Sokan félnek attól, hogy megtegyék és kimondják: Uram, itt az életem, tegyél vele, amit akarsz! Eljön az idő, amikor a hitéletünkben határozottan meg kell tennünk ezt az első, de nagyon fontos lépést. Amikor egy lány férjhez megy, lemond a saját nevéről és felveszi a férje nevét, ezáltal azt mondja ki, hogy a férje a feje. Hajoljunk meg mi is, és hagyjuk, hogy Ő legyen a Fő. Ez másként nem megy, csak ha elismerjük, hogy a Szent Szellem az, aki munkálkodik bennünk, felfedi, hogy kik vagyunk és megmutatja, hogy valójában Krisztus a Fő.

Még egy igeverset szeretnék olvasni: „Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatástokhoz, mellyel elhívattatok. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Szellem egységét a békességnek kötelében” (Ef 4,1-3).

Amikor az Úrhoz jövünk, és szóba elegyedünk egy számunkra ismeretlen emberrel, nem kell sokat beszélgetnünk ahhoz, hogy felfedezzük és ráébredjünk arra, hogy egyek vagyunk, vagy sem. A hitéletem elején utaztam valakivel a vonaton. Meglepő volt, hogy elkezdtünk beszélgetni és közben örvendeztünk. Meg sem kérdeztem honnan, milyen gyülekezetből jön. Egyszerűen csak láttam, hogy a Szellem egysége olyan ajándék, amit Isten nekünk adott.

Azt mondja az Ige: őrizzétek szorgalmasan, buzgón a Szellem egységét a békesség kötelékében. Ne vessétek el ezt az egységet! Ne hangsúlyozzatok igazságokat csak azért, mert azokat az Úr megmutatta nektek. Keressétek, hogy megőrizzétek a Szellem egységét a békességnek kötelékében, míg mindnyájan eljutunk a hit egységére. A Szellem egységével kezdjük és a hit egységével zárjuk.

Testvérek, nincs más út. Ha mi nagyon ragaszkodunk a saját csoportunkhoz és azokhoz, akik úgy látnak, mint mi, elkerülhetetlen, hogy elmélkedés, utánajárás és gondolkodás nélkül magunkévá tegyük a hallott dolgokat, automatikusan elfogadjuk, amit mások mondanak. Én is tettem így. Gondot kell fordítanunk arra, hogy a Szellem egységét minden testvérrel megőrizzük. Ezt nagyon fontosnak tartom.

Még valamit szeretnék mondani. „Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” (1Pét 2,4-5).

Tudjuk, hogy Isten azt akarta, hogy Izráel népe papi nemzetség legyen. De amikor az aranyborjút készítették, elbuktak. Akkor a tizenkét nemzetségből egy nemzetség, helyesebben egyetlen család lett kiválasztva, hogy a papi szolgálatot betöltse. Nekünk papi nemzetségnek kell lennünk. Mikor az Úr Jézus eljött, akkor Ő helyreállította ezt, és nagyon világosan elmondta, hogy mi szent papság vagyunk, hogy szellemi áldozatokkal áldozzunk, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Mi nem csak arra vagyunk elhívva, hogy tudjuk azt, hogy Ő megváltott minket. Ő megváltott és szent hívással elhívott, nem a mi cselekedeteinkért. Most azt akarja, hogy szolgáljunk, mindenki ahhoz képest, amit Isten ajándékozott neki.

Testvérek, a hit útján nem lehet előre haladni, és válaszolni az elhívásra, amellyel Ő elhívott, ha nem értjük meg, hogy nekünk papokként kell szolgálnunk. Mindnyájan kaptunk egy ajándékot az Úrtól, amellyel szolgálnunk kell.

Valaki megkérdezhetné, hogy hogyan tudhatná meg azt, hogy milyen ajándékot kapott? Tudjuk, hogy amikor egy kisbaba megszületik, akkor már minden szervével rendelkezik. Van szeme, füle, szája, orra, keze lába, de még nem tudja őket használni. A kezek például arra valók, hogy valamit csináljunk. De egy kicsi gyermek még négykézláb jár. Ki tanítja meg arra, hogyan járjon? Még ha a szülei próbálják is, de mert ő növekszik és fejlődik, egyszer csak rájön arra, hogy a lábai arra valók, hogy azokon járjon. Tehát a probléma lényege az, hogy ahhoz, hogy betöltsd a szolgálatodat, növekedned kell. Eközben felfedezel olyan dolgokat, amiket csak te tudsz megtenni. És ha azokat teszed, meglátod, hogy segítségére leszel a testvéreknek.

1985-ben élt itt két idős testvér, és egyetlen nap különbséggel mindketten meghaltak. Űr keletkezett, amit senki nem tudott betölteni. Én akkor nagyon fiatal voltam, harminckét éves. Ismertem a testvéreket, elkezdtem meglátogatni őket, de ezzel nem volt különösebb szándékom. Azt vettem észre, hogy mentem hozzájuk, és nem tudtam tíz percnél többet beszélni, tíz perc után megálltam. A testvérek azt mondták: beszélj hosszabban. Nincs mit mondanom. De az én számomra bátorítás volt, amikor ezt kérték. De ha a testvérek azt mondják, hogy beszélj rövidebben, akkor el kell gondolkoznod.

Még valamit szeretnék mondani. „Eljövén pedig az is, aki az egy tálentumot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentumodat a földbe, ímé megvan ami a tied. Az ő ura pedig felelvén monda neki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem. El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál, és én megjővén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét. Vegyétek el azért tőle a tálentumot, és adjátok annak, akinek tíz tálentuma van. Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és megszaporíttatik, akinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, amije van” (Mt 25,24-29).

Mit gondoltok, hogy az a szolga, aki az egy tálentumot kapta, miért ásta el azt a földbe? A válasz a 24. és 25. versekben van: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és ott is takarsz, ahol nem vetettél. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentumodat a földbe, ímé meg van, ami a tied. Nekünk mi a véleményünk a mi Urunkról? Mert jönnek az életben mindenféle helyzetek, amelyek nem mindig rózsaszínűek. Addig, amíg minden jó, könnyen mondjuk, hogy az Úr jó, és szeretünk Uram. De amikor Ő kénytelen fegyelmezni bennünket, akkor a véleményünk megváltozik.

Testvérek, én azt hiszem, hogy a félelem nem elégséges a szolgálathoz („féltem tőled”). Egyedül a Gazdánk iránti szeretet az, ami ösztönözni tudja a mi szolgálatunkat, semmi más. Az Úr ezt kérdezte Pétertől: Péter, szeretsz engem? Uram, te tudod, hogy kedvellek, ragaszkodom Hozzád – ahogy egyesek fordítják. Legeltesd az én juhaimat, legeltesd a bárányaimat. Ez a teszt. Hogy mennyi a felelősségtudat bennünk ahhoz, amit Ő adott nekünk, az attól függ, hogy mennyire szeretjük Őt. Amikor megjött a gazda azt mondta: „gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem” (26. v.). Őt a saját szavai kárhoztatták azon a napon. Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. Ez az Úr vágya. Testvérek, amikor szeretünk valakit, akkor nagyon figyelmesek vagyunk vele.

Az Úr nem azt akarja, hogy csak egyesek, hanem hogy mindenki szolgáljon Őneki azzal az ajándékkal, amit kapott. Azt akarja, hogy táplálkozzunk a tiszta szellemi tejjel, és azon növekedjünk. Észre fogom venni, hogy amit teszek éppen, az az, amit az Úr nekem adott, hogy tegyem. Ne mást tegyünk testvérek. Ha szolgálsz, kell, hogy legyen visszaigazolásod az Úrtól, hogy ez az, amit tenned kell. Én nem tudom, hogy jön ez a visszaigazolás, de jönni fog. Láttátok ezt a ravasz (román fordítás szerint) szolgát. Azt mondja az Úr a 30. versben: és a haszontalan szolgát vessétek ki a külső sötétségre, ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Ez fegyelmezést jelent.

Elvetette az Úr valaha is Izrael népét? Soha! Fegyelmezte őket? El sem lehet mondani, hogy hányszor. Egy nép sem volt annyiszor fegyelmezve, mint ők. És most is láthatjátok, hogy milyen helyzet van Izraelben. Tehát ez a nép folyamatosan fegyelmezve van, mert az Úr el akarja készíteni őket arra a pillanatra, amikor elérkezik hozzájuk a megbánás, megtérés Szelleme, és meglátják azt, Akit általszegeztek, és az Úr felé fogják fordítani a szívüket.

Azt kívánom testvérek, hogy tanuljuk meg, hogy az Úrhoz jöjjünk, és Ő mutassa meg, ha mi mást is jobban szeretünk, mint Őt. Hozza felszínre azt, ha van a bálványozásnak valamilyen útja a szívünkben, ha vannak más bálványaink. Olvastátok Ruth Paxson imádságát [magyarul: https://filippi314.com/2020/05/12/reggeli-imadsag/]. Ő azt mondja: az órák, amiket az Úr ad naponta, ne csak elmúljanak, hiszen azok az órák már nem térnek vissza. Sok területen fegyelmeznie kell, hogy azt tegyük, amit Ő akar.

Az Úr szent hívással hívott el bennünket, és a mi feladatunk az, hogy hit által válaszoljunk és fogadjuk el. Tanuljuk ezt meg. Tudjátok, hogy Pál megdorgálta a korinthusiakat, hogy: szorosságban vagytok a ti szívetekben…, tárjátok ki ti is a szíveteket!

Testvérek, tárjátok ki szíveteket! Radu, tárd ki a szívedet, hogy a testvérek mind beleférjenek. Azok is, akik nem úgy gondolkoznak mint te. Testvérek, nincs más út, hogy előrehaladjunk. Ha nem térünk vissza azokhoz a dolgokhoz, amelyekhez az Úr akarja, hogy visszatérjünk, nincs előrehaladás. Biztosan van sok akadály, sok veszély ezen a szövevényes úton, de mert a Szent Szellem az életünkben van, Ő meg tudja mutatni az utat, hogyan menjünk tovább. Testvérek, imádkozom, és azt kívánom, hogy mindenkit, akik hallgatják az Igét, az Úr érintsen meg úgy, hogy senki ne hátráljon meg. Én magam is azt kívánom, hogy ne hátráljak meg. Az Úr áldjon meg titeket.

Testvérek, szeretnék még mondani valamit. A jelenlegi világméretű koronavírus-járvány idején: Ne féljetek! Ne féljetek! Az Úr szabadítson meg a félelemtől. Tekintsünk bizalommal az Úrra, hogy Ő eljön, hogy elvigye az Ő népét. Ne féljünk attól, hogy mi fog történni. Attól féljünk, hogy nehogy ne kövessük az Urat és az Ő útját.

Testvérek, az Úr áldjon meg titeket!

A tálentumok és a minák Krisztus teste szolgálatában (Radu Gavriluț)

PDF: Tálentumok és minák
Elhangzott: 2020. április 29-én, Nagyváradon. www.ekklesiaoradea.ro

Máté 25,14-30: „Mert úgy van ez [a mennyek királyi uralma], mint amikor egy ember, aki külföldre utazott, maga elé (magához) hívta rabszolgáit és átadta nekik vagyonát, és (az) egyiknek öt talentumot adott és a másiknak kettőt, harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek képessége szerint, és elutazott külföldre. Aki öt talentumot kapott, kiment, forgatta (dolgozott vele) és még ötöt szerzett. Hasonlóképpen, aki kettőt kapott, más kettőt szerzett. Aki pedig az egyet kapta, elment, földbe ásta és elrejtette ura pénzét. Sok idő múlva pedig megérkezett azoknak a rabszolgáknak ura és számadást tartott velük, és (oda)jött az, aki az öt talentumot kapta, másik öt talentumot hozott és ezt mondta: uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd másik öt talentumot szereztem hozzá. (Ezt) mondta neki az ura: jól van jó és hűséges rabszolgám, kevesen hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe, odajött az is, aki a két talentumot kapta, ezt mondta: uram, két talentumot adtál át nekem: nézd, másik két talentumot szereztem hozzá.
Ura ezt mondta neki: jól van, jó és (hit)hű rabszolgám, kevésen (hit)hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe, odajött pedig az is, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: uram, tudom (ismerlek téged), hogy kemény ember vagy: aratsz ott, ahol nem vetettél, és ott is gyűjtesz, ahová magot nem szórtál. És ezért féltem, elmentem és elástam (elrejtettem) a földbe a talentumodat, nézd, itt van, ami a tied.
Az úr azonban így válaszolt neki: gonosz és lusta rabszolga, tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem és gyűjtök, ahova nem szórtam, tehát ezüstpénzemet pénzváltókhoz kellett volna vinned, hogy amikor megérkezem, kamatostul kapjam meg azt, ami az enyém. Vegyétek el tehát tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van. Mert mindenkinek adnak, akinek van, kap és bővölködni fog, akinek pedig nincs, még azt is elveszik tőle, amije van, és a semmirekellő (hasznavehetetlen) rabszolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségbe. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás.” (Vida ford.)

Említettem az utóbbi időben, hogy nagyon sokat számít a hozzáállásunk az Úr jövetelével kapcsolatban. Mi az én hozzáállásom? Lehetetlen, hogy a szívemben ne tudjam ezt. Az én uram halogatja a hazajövetelt, ezért hosszútávra készítek terveket. És miért készítem ezeket a terveket? Mert a szívemben azt mondom: az én uram késlekedik. Ez a hozzáállás pedig oda vezet, hogy csak idő kérdése, mikor kezdek olyan dolgokat tenni, amiket nem kellene. Máté 24,50-51: „Megjön annak a szolgának ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja; akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.” Éppen úgy, mint a Máté 25,30-ban azt szolgát, aki nem használta a tálentumot, melyet kapott.

Ami az életünket illeti, szüzek vagyunk, ami pedig a szolgálatunkat illeti, rabszolgák vagyunk. Rabszolgáknak kell lennünk, szeretetből, és Neki kell szolgálnunk. A szüzek egy része okos volt, tartalék olajat készítettek maguknak. Nagyon elővigyázatosak voltak, hogy amikor a vőlegény megjön, a lámpásaik el ne aludjanak. Volt tartalék olajuk, mert amikor a földön voltak, megüresítették az edényüket, ezért az edény meg tudott telni, és így volt tartalékuk. A tartalék mentén sok minden történik. Ezekre az időkre kell, hogy legyen tartalékunk.

Most a tálentumok példázatáról szeretnék beszélni. Szeretném az elején elmondani, hogy különbség van a minák és a tálentumok példázata között. Tudjátok mit mondott az a szolga, aki egy minát kapott, és amikor megjött a gazda, a minák megsokasodtak, és tíz minája lett?

Lukács 19,16-18: „Megjelent az első, és azt mondta: Uram, minád tíz minát nyert (termelt¹). Az erre így szólt: Jól van, jó szolgám, mivel hű voltál a kevésen, legyen hatalmad tíz város fölött. Aztán jött a második, és jelentette: Uram, minád öt minát nyert (hozott²).”

Máté 25,20: „és (oda)jött az, aki az öt talentumot kapta, másik öt talentumot hozott és ezt mondta: uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd másik öt talentumot szereztem³ hozzá.” Itt már nem azt mondja, hogy „hozott” öt tálentumot. Amikor a másik szolga jött a két tálentummal, azt mondta a 22. versben: „A két tálentumos is hozzá ment, és így szólt: Uram, két talentumot adtál ide nékem, nézd, még két talentumot szereztem⁴.” (Csia ford.) Ő sem azt mondja: „Uram, a két tálentum még két tálentumot hozott”.

Mit gondoltok, miért így van? Mert áldásban részesültünk, és Krisztus Szelleme által minden tagnak van legalább egy ajándéka. Isten mindnyájunknak adott egy ajándékot, és azzal az ajándékkal szolgálnunk kell a testet. Ha van két szemem, akkor ez a kettő azt mondhatná: „micsoda áldásban részesültünk, mert látunk! Az orr egyáltalán nem lát, a száj nem lát, de mi látunk!” Nem így van. Az ajándékok nem Maga a Szent Szellem, hanem ezek a Szent Szellem ajándékai, a Szent Szellem megnyilvánulása. És mindenki, aki kapott egy ajándékot, azzal az ajándékkal kell a testnek szolgálnia.

Nagyon érdekes ez. A testvérek fel fogják ismerni, ha valóban rendelkezünk azzal az ajándékkal, amelyről azt állítjuk, hogy a miénk. Nem szükséges, hogy szellemiek legyenek, akkor is látni fogják. Ha van ajándékunk, hogy bátorítsuk a testvéreket, de mi tanítani szeretnénk, a testvérek látni fogják, hogy nekünk ez nem megy. Megpróbálunk tanítani, de nekünk nem ezt kell tennünk, hanem azt, amit az Úr nekünk adott. Akkor valóban örömünket fogjuk lelni abban, amit Ő adott nekünk.

A minák tízszeresen megszaporodhatnak. Miért így írja az ige: „a te minád hozott még tíz minát”? Mert Pál, amikor a minákról beszél, azt mondja: „többet munkálkodtam, mint ti mindnyájan.” És aztán megmagyarázza: „mégis nem én, hanem Isten bennem levő kegyelme.” A kegyelem a mina. Ahhoz, hogy a kegyelem általunk munkálkodhasson, és hogy a beszédünk kegyelemmel teljes és sóval fűszerezett legyen, nekünk magunknak félre kell állnunk. A mina önmagában hoz tíz minát. Bárcsak ismernénk ezt a kegyelmet! Nagy áldásban részesülnénk. Uram, taníts minket, hogy tudjunk félreállni, mikor Te munkálkodsz, és higgyünk! Zsoltár 37,5: „Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.” Félreállhatunk. Szeretnétek munkálkodni? Félre kell állnunk.

Miért mondta ezt a szolga: még szereztem hozzá két tálentumot, vagy öt tálentumot? Miért mondta ezt? Mert ahogyan írva van: „a próféták szelleme enged a prófétáknak”. Mi a testbe lettünk helyezve mint tagok. Mivel tagok vagyunk a testben, Isten bizonyos rendeltetéssel helyezett bennünket oda. Egyetlen tag sem passzív a testben. Minden tag tevékeny, aktív. Ez néha körülményes. Elmondok egy történetet. Sok évvel ezelőtt meghívtak valahova, ahol testvérek gyűltek össze. Az alkalom végén az egyik testvér bejelentette, hogy meg fogja őket látogatni valaki, akit én is ismertem – és gondolom, ez nem volt véletlen. A testvérek lelkesedtek ezért a látogatásért. Szóltam nekik: Testvérek, nem jó dolog, hogy ez a valaki ide jön, mert hogy egyebet ne mondjak, tévtanításokat terjeszt. Tudjátok, mit válaszoltak? Ha úgy van, akkor az Úr nekünk is meg fogja mutatni.

Testvérek, Krisztus testében, a helyi gyülekezetben, vannak olyanok, akiknek – nem azért, mert okosabbak lennének mint mások, de vannak bizonyos ajándékaik, ami másoknak nincs. Itt van a kezem és ezek az apró részecskék, amelyek azért működnek, hogy használni tudjam. Van valami, amit meg kell tanulnunk, amikor ezekről az ajándékokról beszélünk; ez pedig az, hogy korlátozva vagyunk. Nem rendelkezik mindenki minden ajándékkal. Ne csináljunk úgy, mint azok a testvérek, hogy „az Úr nekünk is megmutatja”.

Arra gondoltam az elmúlt napokban: ha nem értem az igét, akkor nem vagyok képes helyesen hasogatni az igazságnak beszédét. Tudjátok miért? Ha csak egy kicsit is jobban hangsúlyozok egy igazságot, mint kellene, mindjárt elvész az egyensúly. Annyira fontos, hogy a testnek szolgáljunk. De hogy szolgálhatunk Krisztus testének? Krisztus teste nem csak mi vagyunk. Krisztus teste mindazok, akik az Övéi, mind, akik újjászülettek. Ismertem itt a városban egy asszonyt, aki az ortodox templomba járt; nem volt világossága, de örült, valahányszor beszélgettünk. És meg vagyok győződve, hogy vannak testvérek mindenhol. Isten a tagokat a testbe helyezte, nem a helyi gyülekezetbe. Mi egymásnak tagjai vagyunk.

AKKOR, mikor az ember Fia eljön, Máté 25,14: „Mert úgy van ez [a mennyek királyi uralma], mint amikor egy ember, aki külföldre utazott, maga elé hívta rabszolgáit és átadta nekik vagyonát.” Testvérek, nem csak ajándékunk van, de az Úr ránk bízta a vagyonát és azt mondta: használd, kereskedj vele! Amikor pedig eljön, nem úgy lesz, ahogy mi gondoljuk: jól van, hát te sok mindent megpróbáltál, de nem jártál sikerrel. Nem így lesz. Az Én tőkémnek gyarapodnia kell! Kétszer annyi legyen! Ha öt tálentumot kaptál, akkor tízet kell hoznod. Ha kettőt kaptál, akkor négyet. Ha egyet kaptál, akkor az kell, hogy gyarapodjon!

Testvérek, figyeljetek, azon a helyen, ahova az Úr helyezett titeket a testvérek között, ne tegyétek azt, amit nem kell tennetek! Amikor beszéltek, figyeljétek az embereket, és észre fogjátok venni, hogy amit tesztek, azt elfogadják-e? Isten odahelyezett bennünket valahova, és felelősek vagyunk azért, hogy azt tegyük, amit Ő adott nekünk.

Tudjátok azután mi történt? Ebben a példázatban is, és a minák példázatában is, az ige nagyrészt azzal a szolgával foglalkozik, aki egyetlen minát kapott, és elásta azt; vagy a tálentum esetében belekötötte egy kendőbe – a gazda pedig nem örült ennek, és azt mondta neki: „gonosz és rest szolga!”. Hogyan élt vajon az a szolga, aki elásta a minát a földbe? Tudjátok, hogyan? Mint egy hústesti ember. Tudjátok, hogyan él egy hústesti keresztény? Isten Szelleme benne van, de úgy él, mint a világ. Úgy reagál, mint a világ, úgy jár mint a világ, a vágyai ehhez a világhoz kötődnek és nem az Úrhoz.

Tudjátok, hogyan szolgál az az ember, aki nem használja a tálentumot, amit az Úrtól kapott? Nagyon nagy zűrzavart kelt az ilyen. Az emberek összezavarodnak, ahol ő van. Sok szolga a természetes adottsága, tehetsége szerint szolgál. Látjátok, most mindenki énekel. Nekem is küldenek mindenféle énekeket. Ez akkor tesz rám benyomást, ha ismerem az illetőt. Ma a testvérnő, amikor énekelt, az ő szíve vágyát fejezte ki. Istennek nincs szüksége természetes tehetségre, csak abban az esetben, ha az átment a halálon és a feltámadáson. A bolond szüzek nem mentek be a Bárány esküvőjének az ünnepségére. Az a szolga, aki egyetlen tálentumot kapott, de nem használta azt, ki lett vetve a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.

Tudjuk, hogy meg vagyunk váltva mindörökre; és a mi megváltásunk azon alapul, hogy hittünk az Úr Jézus Krisztusban, aki bűneink büntetését hordozta. Az Ő életét kaptuk és az Övéi vagyunk. De ami a felelősséget illeti: ahogyan a felelősségünket teljesítjük, az határozza meg a jövőbeli sorsunkat. Kérdezd meg, imádkozz, és lásd meg: milyen ajándékot adott neked az Úr? Ne törekedj arra, hogy a Bibliát magyarázd, ha nem erre hívattál el! A helyzet nagyon-nagyon komoly. Isten elhívott bennünket, hogy szolgáljunk. A mi szolgálatunk pedig az, hogy Krisztust adjuk másoknak. De hogyan tudnánk Krisztust adni, ha nem vagyunk összetört emberek? Beszélhetsz az összetöretésről, de testvérek, ha például odamész valakihez, hogy bocsánatot kérj; és az eszeddel tudod, hogy tévedtél, és azt mondod: „Testvér, bocsáss meg!” – de ha ez csak észbeli meggyőződés a tévedésedről, és nem vagy összetörve, akkor nem sok mindent tettél. Az Úr össze kell törjön, hogy valóban bocsánatot tudjak kérni valakitől, és azt mondjam, „bocsáss meg!”.

Testvérek, nagyon fontos, hogy megértsük: az Úr mindegyikünknek adott egy ajándékot és ezzel az ajándékkal szolgálnunk kell a testet. A testen kívül semmilyen szolgálat nem létezik. Minden a testhez kötődik. És az Úr meg akar tanítani, hogy Tőle függjünk. Egyre jobban közeledjünk a Főhöz. Legyen szoros kapcsolatunk a Fővel, hogy azt tudjuk tenni, amit az Úr bízott ránk. Erre vagyunk elhíva. Ahogyan Pál mondta Timótheusnak: „az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat, amit az Úrtól kaptál, teljesen betöltsd”. Ezt kívánom én is, testvérek, hogy az Úr elkezdjen munkálkodni a szívünkben, hogy ezt megértsük.

És meg leszünk próbálva. Tudjátok, mi történt Mózessel, mikor szolgálni akart a testvéreinek? Azt gondolta, a testvérei meg fogják érteni, hogy az Úr általa akarja megszabadítani őket, de el kellett menekülnie Midjánba negyven évre. Az Úr pedig negyven éven át tanította és formálta őt a pusztában, hogy visszajöhessen. Ha a testvérek nem fogadják el a szolgálatodat, akkor negyven évre el kell menned a pusztába. Ez nagyon fontos. Ne kövesd el azt a hibát, hogy a testvéreidet hibáztatod, ha nem fogadják el a szolgálatodat! Miután negyven év múlva Mózes visszatért, és elmagyarázta Izráel véneinek, tudjátok, mit tettek ezek az emberek? Meghajtották magukat Mózes előtt, és hálát adtak, hogy Isten meglátogatja Izráel népét.

Testvérek, az Úr munkálkodjon a szívünkben, hogy azok legyünk, akik azt teszik, amit tenniük kell. Ez nagyon fontos, alapvető dolog. Mert eljön az idő, mikor az Úr számon fogja kérni: „Mit tettél az Én vagyonommal? Mit tettél az ajándékokkal, amiket Én adtam neked?” Az Úr legyen irgalmas hozzánk. Mert ez az idő, amikor számon kér bennünket, ez AKKOR lesz, amikor eljön az ember Fia: az Ő jelenléte, a parúszia alkalmával. Az Úr munkálkodjon a szívünkben, hogy tudjuk azt tenni, amit az Úr ránk bízott. Ámen.

1proszergadzomai – termel, hasznot hoz, gyarapodik

2poieó – terem; (termést) hoz;

3kerdainó – nyer, megnyer, szerez, megszerez

4kerdainó – nyer, megnyer, szerez, megszerez (– a szerk. megj.)

A Test törvénye (Watchman Nee)

„Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.” (Csel 9,6)

Az Úr ezt így értette: „Nem én mondom meg neked, mit kell tenned, hanem valaki más fogja megmondani.” Az Úr valaki mást használt fel arra, hogy Pállal közöljön valamit. Ez nem más, mint a Krisztus testéről szóló kijelentés. Pálnak már megmenekülése legelső napján az Úr kijelentette a test törvényét, illetve alapelvét. Bár Pált olyan eszköznek rendelte, akit hatalmasan fog használni, mégis más emberek közreműködését veszi igénybe, hogy segítsenek Pálnak. Ezért soha ne gondoljuk, hogy nekünk nem kell másoktól függenünk, mintha mi mindent megkaphatnánk közvetlenül Istentől. Persze nem azt akarja ez tanítani nekünk, hogy vakon kövessünk másokat, viszont komolyan arra int, hogy ne legyen olyan büszke hozzáállásunk, hogy azt higgyük, mi magunkban is megkaphatjuk az Úr Igéjét, és megoldhatunk minden problémát egyedül.

Forrás: The Lord My Portion, dec. 9.

A gyülekezet küldetése (Radu Gavriluț)

Eredeti bejegyzés: Filippi314 – Mi a gyülekezet küldetése?

A gyülekezet küldetése egyetlen dolog: hogy a Fejet emelje fel. Nincs más küldetése. Ha minden kapcsolat vagy minden alkalom tökéletes is lenne, az mind semmi lenne, ha nem látnák meg közöttünk Krisztust. Mi nem tudunk semmivel sem dicsekedni, csak azzal, hogy Őt ismerjük. Az 1Királyok 10. részében olvashatunk Séba királynőjéről, aki elámult, amikor meglátta Salamon minden dicsőségét. Aki meg tudja mérni igazi szellemi értékünket, szellemi súlyunkat, az csak az Úr. Ő tudja, mennyi bennünk Krisztus. Ő látja, mennyi a szolgálatunkból Krisztus és mennyi vagyunk mi. Senki sincs, aki azt mondhatná, Őbenne minden csak Krisztus. Aki ezt gondolja, az téved. Az Úr tudja egyedül, hogy mennyi bennünk Krisztus és mennyi vagyunk mi.

A gyülekezetnek azáltal kell épülnie, amit ki-ki ad. Nem azáltal épül, hogy valaki prédikál. Amikor valakinek megnyílik a szeme, és meglátja azt, hogy a gyülekezetben szolgálnunk kell a testvéreknek, az nagy dolog. Amikor csak néhány testvér gyűlik össze valahol, a nagy veszély annak kialakulása, hogy egyesek mindig csak beszélnek, a többiek pedig csak hallgatnak.

Már hétfő reggel így kell imádkoznunk: Uram, szeretnék kapni valamit, amit vihetek a testvéreknek, ami építi a gyülekezetet. Akkor az Úr meg fogja adni, amit majd vihetünk. Például, olvasol valamit az Igéből, és egyszer csak megvilágosodsz, az Úr megvilágít számodra valamit. Ez a fény belülről jön, de neked kell időt szánnod rá. Az Úr nem tudja megáldani a lusta embereket. Nem láttam még lusta embert, akinek nagy igei világossága lett volna. Amit olvastál, maradjon benned, elmélkedj rajta, forgasd a szívedben, és majd megvilágosodsz.

Amit te teszel, a te szolgálatod nagyon fontos. Nem kell magunkat másokhoz hasonlítani, hogy ők mit tesznek, és azt gondolni, az ő szolgálatuk fontosabb. Tedd továbbra is azt, amit teszel, és az Úr meg fog áldani.

A dolgok meg fognak inogni – és akkor mit teszel majd? Tökéletes gyülekezet nem létezik. A fontos, hogy hogyan fogunk válaszolni a problémákra, mikor azok jönnek, mert jönni fognak. Mert valahogyan válaszolnunk kell. Az a gond, hogy én hogyan fogok eltűrni valakit, aki például sokat beszél. Egy ilyen helyzetben az a fontos, hogy én mit gondolok, és hogyan érzek a másik testvér iránt. Amikor meglátok valamit, ami nem jó, ne legyek olyan, mint Péter, hogy azonnal kirántom a szablyámat. A mi dolgunk, úgy fogadjuk be azt a testvért, ahogyan az Úr őt befogadta.

Amikor összejövünk, Krisztusról kell beszélnünk, nem a gyülekezetről. Csak egyetlen egy dologgal tudunk dicsekedni: Krisztussal, hogy ismerjük Őt.

Milyen nehezen tud két személy együtt menni. Mindenkinek megvan a saját személyisége, de hogy a különbözőségek ellenére mégis együtt járjunk, és végtelenszer meg tudjunk bocsátani, ez csak az Úrtól lehet.

Amikor bocsánatot kérsz valakitől, ne mondd azt, amit a másik tett veled, csak azt mondd, amit te tettél, azért kérj bocsánatot. De ne mondj többet.

Egymást elfogadni úgy, ahogy vagyunk, hogy keresztények együtt tudjanak élni – ez csoda. Amikor közelebb kerülünk a másikhoz, és elkezdünk látni dolgokat, például, hogy a másik szereti a pénzt, vagy nem tud veszíteni stb. – akkor ahogyan ebben a helyzetben viselkedünk, ekkor mutatkozik meg, hogy mennyi bennünk Krisztus.

Krisztust dicsőítsük, ez legyen látható, és akik idejönnek közénk, ezt kell, hogy meglássák, hogy az Úr van itt jelen.

A Jel. 3:7-től olvasunk Filadelfiáról, és a nekik írt levélről. Filadelfia azt jelenti: testvérek iránti szeretet. Filadelfiában dicsőséges helye volt az Úrnak. Ha megtanuljuk azt, hogy az Úrra hallgassunk, hogy Őtőle függjünk, hogy Őbenne bízzunk, hogy Őáltala éljünk, akkor az Úr neve fog magasztaltatni.

Egymást szeretni, egymásnak megbocsátani, egymást tisztelni nem könnyű. Aki megértette és tudja, mi Filadelfia, az nem lehet többé vallásos. Laodicea helyére csak Filadelfia süllyedhet. Laodicea problémája mi volt? Gazdag vagyok, stb.: sokat megértettünk, mély tanításokat ismerünk, de ha így gondolkodunk, akkor nem lesz Krisztus magasztalva.

A mi felelősségünk, hogy Krisztus legyen látható bennünk és közöttünk, és ehhez arra van szükség, hogy ebben mindenki részt vegyen.

Betánia – Az Úr gondolata a gyülekezete számára – 1. rész (T. Austin-Sparks)

(A teljes tanulmány letölthető pdf-ben: Austin-Sparks_Betánia)

Az Apostolok Cselekedeteinek felső szobája Betániának felel meg, a „fügék házának”, Betánia pedig a felső szobának. Ezt a gondolatot fogjuk most az Úr segítségével alaposabban kifejteni. Az Úrnak azt a vágyát látjuk itt, hogy az Övé legyen a végén az, ami az elején is az Övé volt – hogy amit személyes jelenléte által kezdetben megalapított, az népében szellemileg most is meglegyen; ha pedig egyetlen szóval kellene kifejeznem, szerintem mi lehet most az Úr célja, úgy mondanám szimbolikusan, hogy a „Betániák”. Mert az én meglátásom szerint Betánia felel meg legteljesebben az Úr gondolatának: azt szeretné, ha Betánia alapján működnének a dolgok, Betánia szerint épülnének föl, és az Ő egyetemes Gyülekezetét is helyileg „Betániák” képviselnék. Nézzünk meg tehát most hét olyan szakaszt, melyekben az Ige Betániáról beszél.

Az Urat elismerik és befogadják

Lk 10,38: „Ahogy továbbmentek, Jézus bement egy faluba (ne feledjük, hogy a falvak helyi gyülekezeteket jelképeznek), ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta (innen tudjuk, hogy kié volt a ház, ki volt a ház feje.). Ennek volt egy Mária nevű testvére, aki az Úr lábához ült, és hallgatta a beszédét. Márta pedig a felszolgálás körüli teendőkkel volt elfoglalva, míg egyszer elő nem állt, és azt mondta…”

Betánia első említésekor máris láthatunk pár dolgot, melyek elviekben bemutatják azt a Gyülekezetet, azt a kis összegyülekezést és azt a házat, melyre az Úr szíve vágyik. És kiemelnék egy szót: „ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta”. Ez a szó: „(be)fogadta” a kulcsszava az egésznek, és azonnal valami nagyon fontosat jelez. Ez a szó ugyanis éles választóvonal, mely különválasztja egymástól a dolgokat.

Emlékszünk, hogy ez a szó hangzott el azzal kapcsolatban is, amikor Jézus a dicsőségből a földre jött: „Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,11). Emlékszünk, hogy ezt mondta Magáról: „A rókáknak barlangjuk van és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” (Lk 9,58). Ha pedig ennek a valós jelentése a legcsekélyebb mértékben is megérintett bennünket, és megfigyeljük, hogy kinek és kiről szól az első idézet, és ki mondja a másodikat, teljesen elámulunk. Íme mindenek Teremtője, mindenek jogos tulajdonosa, menny és föld Ura; az az Úr, akinek több joga van mindenhez és bármihez, mint bármely más teremtménynek az egész világegyetemben; az Úr, akiért és aki által minden teremtetett – eljött, és nem volt sehová fejét lehajtania teremtett világában, abban a világban, ahol pedig Ő az egyedüli jogos és szuverén uralkodó. Nem fogadták be, sőt, még a saját rokonainak a hozzáállását is hűen fejezi ki róluk szóló példázatának egyik mondata: „Ez az örökös! Rajta, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét. És megfogták, kivetették…” (Mt 21,38-39).

Itt viszont azt olvassuk: „egy Márta nevű asszony a házába fogadta…”. „Az én gyülekezetem” – az Ő összegyülekezése, az Ő szellemi háza, az a hely, ahol örömmel befogadják Őt, és nyugalmat talál. Ez az Ő lakhelye, az Övé abban a világban, mely elutasítja Őt; ez az a hely, ahol Őt elismerik. Felfigyeltünk-e rá, hogy amikor a gyülekezetek szétszóródnak szerte a földkerekségen, az adott  helyi gyülekezetnek mindig ez a kezdete? „Befogadják” az Igét. A pünkösd ez volt: „Akik azért befogadták az igéjét” (ApCsel 2,41). Filippiben, „Az egyik asszony, Lídia, (…) [kinek] Isten megnyitotta szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál beszél. Mihelyt azután ő és a háza bemerítkezett, kérlelni kezdett minket: „Ha úgy ítéltek, hogy én hű vagyok az Úrhoz, jöjjetek be házamba és maradjatok nálam.” (ApCsel 16,14-15). Ez az összegyülekezés kezdete – ugyanilyen mindenhol. Szellemben érzékelünk valamit, ami azután nyitott szívű befogadáshoz vezet. Ez a legelső dolog, ami az Ő gyülekezetét jellemzi: „befogadták”. Azt jelenti, hogy helyet adnak Neki, a megbecsültség helyét.

Ez nagyon egyszerű dolog, mégis sokat jelent az Úrnak, és ez hosszan vezet bennünket, mert többet jelent annál, mint hogy az Úr csak vendégként legyen jelen közöttünk. Azt jelenti, hogy az Úrnak saját helye van itt; olyan hely, amely az Övé, és amely szükséges számára ahhoz, hogy egyetemesen gyakorolhassa a jogait. Hadd ábrázoljam ezt egy példával!

Emlékszünk a 2Sámuel 15-ben leírt tragikus történetre, hogyan utasították el Dávidot Absolon trónbitorlása során. Szomorú történet – Dávidot elűzik lakóhelyéről, el kell mennie a jogai gyakorlásának helyszínéről. Néhányan vele mennek, és Cádók, a pap magával hozza Isten ládáját, de Dávid odafordul Cádókhoz, és azt mondja: „Vidd vissza Isten ládáját a városba: Ha kedves leszek az ÚR előtt, ismét hazahoz engem, és látnom engedi azt és az ő lakhelyét” (25. v.). Gyakorlatilag tehát ezt mondja: „Amikor visszajövök, a városban, az elutasításom helyén lesz valami, ami rokonszenvez velem, megért engem, amihez visszatérhetek. Nem idegenként fogok visszatérni; nem a semmit fogom ott találni; nem úgy térek vissza, hogy ne találjak lakhelyet; nem úgy térek vissza, hogy azt látom, nincs sehol egy otthon a számomra; hanem valami olyanhoz fogok visszatérni, ami velem egy. Cádók, te egy vagy velem; igen, te ki akartál jönni velem – ez tökéletes együttérzés a részedről. Most menj vissza a városba, és amikor visszatérek, akkor valami olyanhoz fogok visszamenni, ami egy velem.”

És itt éppen erről az alapelvről van szó. Ez a gyülekezet biztosítja az Úrnak azt, amiben most Szelleme által van. Kijelenti, hogy van számára hely abban a világban, mely elutasította Őt, és Ő ehhez, ide tér vissza. Lesz Neki valamije, amihez visszajöhet, valami, ami az Ő oldalán áll, és ami éppen ezért biztosítani fogja Neki az alapot egyetemes jogainak újbóli kinyilvánítására, épp úgy, ahogyan Cádók tette Dáviddal.

És ez az, amiért az Úr azt akarja, hogy a Gyülekezete helyi közösségekként létezzen szerte a világon. Ezek ugyanis az Ő jogait tanúsítják élő bizonyságul egy olyan világban, ahol ezeket a jogokat elvitatják és megtagadják Tőle; ezek viszont megállnak és kijelentik: „Igen, az Ő jogai a legmagasrendűbb és leginkább előre való jogok ebben a világban, nem pedig a trónbitorló jogai”, és ők ezt folyamatosan, szilárdan tanúsítják. Amikor pedig az Úr visszatér, ők lesznek az elvitatott, megtagadott jogai helyreállításának eszközei, melyekből Őt korábban elűzték. Nagyon sok minden együtt jár azzal, ha befogadjuk az Urat. A sajátjaihoz jön vissza, mivel már tulajdonosként velük van.

Értjük tehát, hogy az ördög miért törekszik mindig arra, hogy ha lehet, elpusztítsa a Gyülekezet helyi kifejeződéseit; hogy szétrombolja az Úr népének kis csoportjait, akik mennyei egységben és közösségben élnek Vele? Azért csinálja, mert ezek az Ő jogait képviselik – az Úr jogait – és pusztán a jelenlétükkel folyamatosan elvitatják a trónbitorló követeléseinek jogosságát. A bizonyság szövetségládája ott van, és amíg az ott van, az Úr oldalán, a trónbitorlónak nincs egyetemes befolyása. Tudja, hogy ez azt jelenti, az ő uralma legyőzetett, veszély fenyegeti, és ez folyamatos tövis az oldalában. Ezért tehát, ha lehet, elfojtja, megtöri, megosztja – megtesz bármit, hogy megszabaduljon a Krisztus szerinti helyi kiábrázolódástól, ahol Krisztus jelen van. De a Gyülekezet helyi kiábrázolódásának és minden hívőnek itt a földön szükséges, hogy lakóhely legyenek az Úr számára, olyanok, akik önmagukban, létükkel tanúsítják az Ő szuverén uralmát és jogait. Ha befogadjuk az Urat, azzal ilyen lakóhelyet és ilyen tanúságtételt biztosítunk a Számára.

Így látjuk tehát, hogy a Betániával kapcsolatos legelső lépés a legnagyobb jelentőségű. Hihetetlenül fontos alapelvet képvisel ez. Már maga a Gyülekezet is eleve azon az egyszerű alapon épül föl, hogy Krisztus lakóhelyre lelt: a legszélesebb körű elutasítás közepette helyet talált Magának.

(folyt. köv.)

“Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból” – Watchman Nee

(ENGLISH BELOW) “Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból” (1Kor 12,14).

Keresztényekként a szellemi dolgokra kell törekednünk és azokat csodálnunk, de semmilyen versengésnek vagy irigységnek nem szabadna megjelennie közöttünk. A szellemi munkával szembeni személyes hozzáállásunk ez kellene, hogy legyen: Amit én meg tudok tenni, azt remélem, hogy mások is meg tudják; és amit én nem tudok megtenni, azt remélem, hogy valaki más meg tudja; szeretnék többet tenni, ahogyan mástól is azt várnám, hogy többet tegyen. Milyen nagy szükségem van arra, hogy rájöjjek, én csak egy eszköz lehetek a munkában, nem sajátíthatom ki az egészet. Nem merészelhetem a munkát és az eredményét egyedül csak a magaménak tudni. Ha ragaszkodom ahhoz, hogy mindent én csináljak, nem értettem meg, mit jelent a Test. Abban a percben, ahogy megragadom Krisztus Testének valóságát, rögtön rájövök, hogy az én munkálkodásom és a többiek munkálkodása egyaránt nyereséget jelent a Fejnek is és a Testnek is. És minden dicsőség az Úré, minden áldás pedig a Gyülekezeté legyen.

“For the body is not one member, but many.” 1 Corinthians 12.14.

As Christians, we should admire and seek for spiritual things, but we ought not have any emulative pretentions nor any trace of jealousy. Our attitude individually towards spiritual work should be: What I can do I hope others can also do; and what I cannot do I wish someone else can do; I would like to do more as well as I would expect other people to do more. How I need to realize that I can only be a single vessel in the work; I cannot monopolize it. I dare not consider the work and its result as altogether mine. If I insist that everything must be done by me, I have not apprehended the body. The moment I apprehend the body of Christ, immediately I realize that both my labor and that of others mean gain to the head as well as to the body. And let all glory be to the Lord and all blessings be to the church.

(Watchman Nee)

Szellemi otthonosság

Eredeti: Spiritual Koselig, írta: Carrie Walters

Néha kitalálunk olyan szavakat, kifejezéseket, melyek bizonyos szellemi valóságokat hivatottak érzékeltetni, például, hogy milyen az igazi élet az Úr Testében [amely a gyülekezet]. Úgy egy évvel ezelőtt olvastam egy érdekes cikket annak az elveszett művészetéről, hogyan lehet meghitt és otthonos környezetet teremteni a család és a látogatóba jövő barátok számára. Volt néhány kezdeti gondolatom, melyeket papírra (vagy, a 21. században, számítógépre) vetettem, de aztán félretettem. Egy évvel később újra ráakadtam ezekre a gondolatokra, de ezúttal némi csavarral, s talán egy kicsit még teljesebben ki tudom most fejteni. Amikor átnéztem a tavalyi cikket, még több másikat is fölfedeztem ugyanebben a témában, melyek mind megpróbáltak elmagyarázni egy szót, és egyaránt nehézségük támadt teljes mélységében visszaadni a jelentését – annyira, hogy fényképekkel kellett ábrázolniuk, hogy érzékeltetni tudják a norvég „koselig” szó teljes jelentéstartalmát, melyet általában kényelmesnek fordítanak.

Némi kutatás után kiderült, hogy a holland, dán és norvég nyelvben egyaránt létezik egy hasonló szó, amely olyan életstílust, életmódot és az élethez való hozzáállást takar, melyhez a valahova tartozás, az általános jóérzés és a közös időtöltésben megvalósuló együttlét érzése társul. Ez a norvég szó, a „koselig”, amellyel foglalkozni szeretnék ebben a bejegyzésben.

Az eredeti cikk, amelyet olvastam, főként az otthoni hangulatos és hívogató környezet megteremtésére koncentrált, de egy másik írás jobban megragadta az élethez való sajátos hozzáállást és életstílust ezzel az idézettel:

„Nehéz lefordítani ezt a fogalmat azoknak, akik nem itt élnek, de alapvetően minden lehet koselig, sőt, annak kell lennie: a ház, egy beszélgetés, egy vacsora, egy ember. Olyan dolgot, személyt vagy légkört jelent, amely a bensőnkben melegségérzéssel tölt el; ami a dolgok rendje is kellene, hogy legyen: egyszerűség és nyugalom jellemzi.”

A kényelmes, barátságos, otthonos környezet, vagy „koselig” a közös étkezésekkel, gyapjúzoknikkal és meleg takarókkal, gyertyákkal, kellemes zenével, ropogó tűz körül üléssel, közös forrócsokizással vagy kávézással érzékeltethető. Gyakran folyamatos beszélgetés zajlik, de könnyedebb természetű, semmi olyasmi, ami vitákat generál. Arra való ez az idő, hogy egymás társaságát élvezzük; nem csak hőmérsékleti értelemben, hanem bensőleg is meleg, hívogató, otthonos légkörben. De nincs rá pontos recept, hogyan kell a „koselig” érzést megteremteni.

Úgy tanuljuk meg, illetve úgy tudjuk megragadni, hogy folyamatosan benne élünk.

EGY ÚJ SZÓ

A „koselig” szót még egy norvég is nehezen magyarázza el. Én akkor vagyok így, amikor olyan dolgokról beszélünk, melyeket csak szellemi módon lehet fölfogni. Krisztus Testének [a gyülekezetnek] élete vagy a közösségi élet olyan fogalom, amelyet nehéz elmagyarázni, és csak a Szellemben lehet teljesen megérteni. Amikor azt mondom, megérteni, arra gondolok, hogy úgy, ahogyan Krisztus látja ezeket, nem úgy, ahogyan korlátolt gondolkodásunkkal fölfoghatjuk.

A kifejezés tehát, melyet megalkottam, a „szellemi koselig”, hogy ezzel írjam le, milyen Krisztus Testében élni. A „szellemi koselig” [magyarul inkább szellemi otthonosság – a ford.] az élethez való olyan hozzáállás és életmód, mely Krisztus Testében [a gyülekezetben] található meg. Amit fontos meglátnunk, hogy a dánok, hollandok és norvégok esetében az élethez való hozzáállásuk az, ami létrehozza ezt az otthonos, meghitt környezetet – nem pedig fordítva, tehát nem az otthonos környezet az, ami ezt az élethez való hozzáállást vagy életmódot megteremti. A szellemi otthonossággal is ugyanez a helyzet; ha keressük, ismerjük és megosztjuk egymással Krisztus életét, akkor tapasztaljuk meg az Ő szellemi otthonosságát. Krisztus Maga a szellemi otthonosság. A szellemi otthonosságban élni azt jelenti, KRISZTUSBAN élni. A szellemi otthonosság, ahogyan azt Krisztus nekünk szánta, pontosan az, amire közösségi ösztöneink vezérelnek bennünket. Az Ő közössége, úgy, ahogyan Ő eltervezte, lesz az, ami betölti a valahova tartozás, értékesség, teljesség és együttlét érzését, ami egy szóval nem más, mint az OTTHON.

Krisztus tud rólunk valami egészen alapvető dolgot, mégpedig, hogy közösségi lények vagyunk, hiszen Ő is az: az Atyával és a Szent Szellemmel él közösségben. Ez az Ő közössége. És az Istenség egész közössége él, lélegzik és lakozik azoknak a szellemében, akik megengedték ezt Neki. Vágyat és ösztönt adott nekünk, hogy közösségben éljünk, ez az, ami összehoz bennünket. Nem tudjuk megállni, ez az új emberiség DNS-ének a része.

Krisztus is megalkotott saját Magán belül egy gyakorlati, kézzel fogható valóságot a földön ebből a közösségből, melynek sok neve van. Ezek a nevek az igazi közösség különböző vonatkozásaira mutatnak rá, vagy írják le azokat. A közösség nem más, mint Krisztus teste, egy család, menyasszony, a kihívottak, szellemi ház. Ezeket az ismerős szavakat arra használja az Úr, hogy még teljesebben meg tudja mutatni, hogy milyen az Ő valódi közössége.

MELYIK VAN ELŐSZÖR: A FORMA VAGY AZ ÉLET

A közösségi élet eszméje egyre felkapottabb kifejezés napjainkban; elengedhetetlen kelléke annak, amit „organikus gyülekezetnek” nevezhetünk. Egyetértek ezzel, de nem úgy, ahogyan az Olvasó esetleg gondolná. Nekünk, embereknek van néhány gyári alapbeállításunk, például hogy újraalkotunk abból, amit tudunk, illetve valaha megtapasztaltunk. És azt gondoljuk, hogy ha előbb minden külsőleges dolgot helyesen elrendezünk, akkor az meg fogja teremteni azt az életet és környezetet, amelyre belül vágyakozunk. Ez az, ahogyan a vallás igyekszik elérni dolgokat. A vallás esetében a hangsúly a dolgon, a formán van, és nem az Életen. Amikor dolgokra összpontosítunk, annak szakadás és szektásodás a következménye. Amikor azonban az Életből indulunk ki, látást és egységet kapunk. Az emberi világban azt gondoljuk, hogy a forma hozza létre az életet, de Isten nézőpontja szerint a forma az Életből következik. Ha a forma a kiindulópontunk, azt embereknek kell fenntartaniuk, míg az Élet mindig fenntartja és megtartja azt a formát, melyet létrehoz.

Óvatosnak kell lennünk, amikor a közösségi/gyülekezeti életről beszélünk, mert nem az a dolgunk, hogy összeválogassuk a kellékeket, azaz olyan rendszert vagy módszert alkossunk, hogy az helyes legyen, és így elmondhassuk, hogy „jól” csináljuk a gyülekezetet. Ha így fogunk hozzá, ezzel a hozzáállással, egyáltalán nem fogjuk megtapasztalni azt, amilyennek Krisztus a gyülekezeti/közösségi életet gondolta.

A közösségi élet nem arról szól, hogy a külső dolgok rendben legyenek, mint például, hogy együtt eszünk, részt veszünk egymás életében vagy megosztjuk egymással erőforrásainkat és problémáinkat. Hanem emberek egy csoportját jelenti, akik együtt élnek és lakoznak ugyanabban az EGY ÉLETBEN. Ez az EGY élet Krisztus saját Élete. Az élet, melyet megosztunk egymással, nem az emberi életünk, hanem Krisztus élete, melyben mindannyian osztozunk. Amikor együtt Krisztus ÉLETÉBEN osztozunk, azt fogjuk látni, hogy az emberek természetesen jönnek össze, vesznek részt egymás életében, akarnak együtt enni, és megosztani egymással az erőforrásaikat és a gondjaikat. Az ÉLET az, ami létrehozza ezt a formát, és ez is fogja fenntartani.

AZ ÉLETET ÉLVEZNI KELL, NEM ELVISELNI

Egy norvég mondás szerint, „nincs rossz idő, csak hiányos öltözet”.

Ez az élethez való hozzáállás teremti meg a hosszú, kemény telekről nevezetes éghajlat alatt a meghitt, otthonos környezetet. Egy kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a tél a norvégok hangulatára. Azt feltételezték, hogy az ilyen szélsőségesen hideg éghajlaton nagyobb arányban lesznek depressziósak az emberek. Meglepetésükre azonban a depressziósok aránya kisebb volt, mint a hasonló adottságok között élő amerikaiak esetében.

Nem úgy tekintik ugyanis a telet, mint amit túl kell élni valahogy, hanem úgy, mint amit élvezni lehet, ez pedig a következő észrevételem lényege. Innen nézve ugyanis új szemszögből tekinthetünk a szellemi otthonosságra. Ha nem tűnt volna fel, ez a világ nem lesz éppenséggel egyre jobb. Minden ember által alkotott rendszer megbukott, illetve éppen hanyatlik, és le is fog áldozni a teljes hanyatlásba. Ide tartozik például az oktatási rendszer, a politikai berendezkedés, a gazdasági rendszer, a társadalombiztosítás, a vallási rendszer – hogy csak néhányat említsünk. Ez az egyik ok, hogy ne fektessük minden energiánkat és erőfeszítésünket a világi rendszerbe, mert el fog múlni. A világnak és rendszereinek össze kell omlaniuk, hogy helyet adhassanak Krisztus királyi uralmának. Krisztus nem fogja megjavítani a világot, hanem újat alkotott Önmagában.

Pál apostol ugyanezt írja a Galata 6,14-ben:

„Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.”

Nem Pál volt az egyetlen, akinek megfeszíttetett a világ, és ő is a világnak, hanem ez mindenkire igaz, aki elfogadta Krisztust megváltójának. Nem kell minden erőfeszítésünket a Titanic megmentésébe fektetnünk, mert meg lett feszítve Krisztussal a kereszten. Elfordíthatjuk a figyelmünket, és az Ő királyságára összpontosíthatunk.

Krisztus királysága itt van jelen ma is, és növekszik napról napra a földön, de egyedül szellemi szemekkel látható. Éppúgy, mint azokban a napokban, amikor Jézus a földön járt emberi formájában, és azt mondta a farizeusoknak: „a menny királysága közöttetek van”, saját Magára gondolt, saját Magát nevezte a Menny Királyságának. A Menny Királysága ma egy másik emberi formában létezik, és sok különböző neve van: test, család, menyasszony vagy város. Krisztus az Ő népében egyenlő a Mennyek Királyságával a földön. Krisztus az az új ég és új föld, melynek mi leszünk a képe és kifejeződése, amikor teljes dicsőségben megjelenik.

Két dologra mutatnék rá ezzel kapcsolatban: Egy, földi életünknek nem kell valami olyannak lennie, amit el kell viselnünk. Élvezni is lehet! Kettő, az idézet, mely szerint „nincs rossz idő, csak hiányos öltözet”, kicsiny kulcs ahhoz, hogy hogyan élvezhetjük a világot. Csak ruhát kell váltanunk. Krisztus az, akit kaptunk, hogy éljünk Benne, Ő a mi új világunk már. Ő az új öltözetünk, és ennek gyakorlati kifejeződése az, amit az Ő testének nevezünk. A szellemi otthonosság az, ha úgy éljük és osztjuk meg egymással az Ő életét, ahogyan Ő szánta és eltervezte – így élhetünk örömmel itt, ebben a világban. Ha Őbenne élünk, a Teste által, akkor ez be fogja tölteni a valahová tartozás érzését, és megtapasztaljuk a jól-lét és együvé tartozás általános érzését az együtt töltött idő során. Az egymással való közös időtöltés olyan, mintha Magával az Úrral töltenénk az időt.

Krisztus az Ő környezetét adta nekünk, és ezáltal érkezik el Királysága még nagyobb teljességben. Nem csak ezért az egy célért élünk a Testben, ez csak az egyik melléktermék, de képzeljünk csak el egy csoportnyi embert, akik Krisztus EGY élete által élnek, akiken látszik, hogy boldogok, és örömmel élvezik az életet. Feje tetejére állítják a világot! Látni egy csoportot, akiknek minden joga meglenne rá, hogy mélabúsak, szomorúak és elkeseredettek legyenek a világ eseményei miatt, de mégis valóságos örömük van, és elégedettek. Ők adnak ízelítőt abból, hogy milyen lesz, amikor Krisztus eljön a Maga teljességében. Ez még egy ok, miért fontos helyesen megragadni Krisztus Testének valóságosságát. Azért találunk örömöt, mert Ő a mi örömünk, és kifejezzük egymásnak az örömünket Őbenne. Ő nem csak egy extra kellék, amit hozzátehetünk a rendszerünkhöz. Ő a Királyság teljessége, és Krisztus, a Testén keresztül minden embert Magához vonz. A szellemi otthonosságot mindenhová visszük magunkban, az otthonainkba, a beszélgetésekbe, vagy egy közös étkezésbe, mert Krisztus az igazi kifejeződése a Test életének.