A Test törvénye (Watchman Nee)

„Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned.” (Csel 9,6)

Az Úr ezt így értette: „Nem én mondom meg neked, mit kell tenned, hanem valaki más fogja megmondani.” Az Úr valaki mást használt fel arra, hogy Pállal közöljön valamit. Ez nem más, mint a Krisztus testéről szóló kijelentés. Pálnak már megmenekülése legelső napján az Úr kijelentette a test törvényét, illetve alapelvét. Bár Pált olyan eszköznek rendelte, akit hatalmasan fog használni, mégis más emberek közreműködését veszi igénybe, hogy segítsenek Pálnak. Ezért soha ne gondoljuk, hogy nekünk nem kell másoktól függenünk, mintha mi mindent megkaphatnánk közvetlenül Istentől. Persze nem azt akarja ez tanítani nekünk, hogy vakon kövessünk másokat, viszont komolyan arra int, hogy ne legyen olyan büszke hozzáállásunk, hogy azt higgyük, mi magunkban is megkaphatjuk az Úr Igéjét, és megoldhatunk minden problémát egyedül.

Forrás: The Lord My Portion, dec. 9.

A gyülekezet küldetése (Radu Gavriluț)

Eredeti bejegyzés: Filippi314 – Mi a gyülekezet küldetése?

A gyülekezet küldetése egyetlen dolog: hogy a Fejet emelje fel. Nincs más küldetése. Ha minden kapcsolat vagy minden alkalom tökéletes is lenne, az mind semmi lenne, ha nem látnák meg közöttünk Krisztust. Mi nem tudunk semmivel sem dicsekedni, csak azzal, hogy Őt ismerjük. Az 1Királyok 10. részében olvashatunk Séba királynőjéről, aki elámult, amikor meglátta Salamon minden dicsőségét. Aki meg tudja mérni igazi szellemi értékünket, szellemi súlyunkat, az csak az Úr. Ő tudja, mennyi bennünk Krisztus. Ő látja, mennyi a szolgálatunkból Krisztus és mennyi vagyunk mi. Senki sincs, aki azt mondhatná, Őbenne minden csak Krisztus. Aki ezt gondolja, az téved. Az Úr tudja egyedül, hogy mennyi bennünk Krisztus és mennyi vagyunk mi.

A gyülekezetnek azáltal kell épülnie, amit ki-ki ad. Nem azáltal épül, hogy valaki prédikál. Amikor valakinek megnyílik a szeme, és meglátja azt, hogy a gyülekezetben szolgálnunk kell a testvéreknek, az nagy dolog. Amikor csak néhány testvér gyűlik össze valahol, a nagy veszély annak kialakulása, hogy egyesek mindig csak beszélnek, a többiek pedig csak hallgatnak.

Már hétfő reggel így kell imádkoznunk: Uram, szeretnék kapni valamit, amit vihetek a testvéreknek, ami építi a gyülekezetet. Akkor az Úr meg fogja adni, amit majd vihetünk. Például, olvasol valamit az Igéből, és egyszer csak megvilágosodsz, az Úr megvilágít számodra valamit. Ez a fény belülről jön, de neked kell időt szánnod rá. Az Úr nem tudja megáldani a lusta embereket. Nem láttam még lusta embert, akinek nagy igei világossága lett volna. Amit olvastál, maradjon benned, elmélkedj rajta, forgasd a szívedben, és majd megvilágosodsz.

Amit te teszel, a te szolgálatod nagyon fontos. Nem kell magunkat másokhoz hasonlítani, hogy ők mit tesznek, és azt gondolni, az ő szolgálatuk fontosabb. Tedd továbbra is azt, amit teszel, és az Úr meg fog áldani.

A dolgok meg fognak inogni – és akkor mit teszel majd? Tökéletes gyülekezet nem létezik. A fontos, hogy hogyan fogunk válaszolni a problémákra, mikor azok jönnek, mert jönni fognak. Mert valahogyan válaszolnunk kell. Az a gond, hogy én hogyan fogok eltűrni valakit, aki például sokat beszél. Egy ilyen helyzetben az a fontos, hogy én mit gondolok, és hogyan érzek a másik testvér iránt. Amikor meglátok valamit, ami nem jó, ne legyek olyan, mint Péter, hogy azonnal kirántom a szablyámat. A mi dolgunk, úgy fogadjuk be azt a testvért, ahogyan az Úr őt befogadta.

Amikor összejövünk, Krisztusról kell beszélnünk, nem a gyülekezetről. Csak egyetlen egy dologgal tudunk dicsekedni: Krisztussal, hogy ismerjük Őt.

Milyen nehezen tud két személy együtt menni. Mindenkinek megvan a saját személyisége, de hogy a különbözőségek ellenére mégis együtt járjunk, és végtelenszer meg tudjunk bocsátani, ez csak az Úrtól lehet.

Amikor bocsánatot kérsz valakitől, ne mondd azt, amit a másik tett veled, csak azt mondd, amit te tettél, azért kérj bocsánatot. De ne mondj többet.

Egymást elfogadni úgy, ahogy vagyunk, hogy keresztények együtt tudjanak élni – ez csoda. Amikor közelebb kerülünk a másikhoz, és elkezdünk látni dolgokat, például, hogy a másik szereti a pénzt, vagy nem tud veszíteni stb. – akkor ahogyan ebben a helyzetben viselkedünk, ekkor mutatkozik meg, hogy mennyi bennünk Krisztus.

Krisztust dicsőítsük, ez legyen látható, és akik idejönnek közénk, ezt kell, hogy meglássák, hogy az Úr van itt jelen.

A Jel. 3:7-től olvasunk Filadelfiáról, és a nekik írt levélről. Filadelfia azt jelenti: testvérek iránti szeretet. Filadelfiában dicsőséges helye volt az Úrnak. Ha megtanuljuk azt, hogy az Úrra hallgassunk, hogy Őtőle függjünk, hogy Őbenne bízzunk, hogy Őáltala éljünk, akkor az Úr neve fog magasztaltatni.

Egymást szeretni, egymásnak megbocsátani, egymást tisztelni nem könnyű. Aki megértette és tudja, mi Filadelfia, az nem lehet többé vallásos. Laodicea helyére csak Filadelfia süllyedhet. Laodicea problémája mi volt? Gazdag vagyok, stb.: sokat megértettünk, mély tanításokat ismerünk, de ha így gondolkodunk, akkor nem lesz Krisztus magasztalva.

A mi felelősségünk, hogy Krisztus legyen látható bennünk és közöttünk, és ehhez arra van szükség, hogy ebben mindenki részt vegyen.

Betánia – Az Úr gondolata a gyülekezete számára – 1. rész (T. Austin-Sparks)

(A teljes tanulmány letölthető pdf-ben: Austin-Sparks_Betánia)

Az Apostolok Cselekedeteinek felső szobája Betániának felel meg, a „fügék házának”, Betánia pedig a felső szobának. Ezt a gondolatot fogjuk most az Úr segítségével alaposabban kifejteni. Az Úrnak azt a vágyát látjuk itt, hogy az Övé legyen a végén az, ami az elején is az Övé volt – hogy amit személyes jelenléte által kezdetben megalapított, az népében szellemileg most is meglegyen; ha pedig egyetlen szóval kellene kifejeznem, szerintem mi lehet most az Úr célja, úgy mondanám szimbolikusan, hogy a „Betániák”. Mert az én meglátásom szerint Betánia felel meg legteljesebben az Úr gondolatának: azt szeretné, ha Betánia alapján működnének a dolgok, Betánia szerint épülnének föl, és az Ő egyetemes Gyülekezetét is helyileg „Betániák” képviselnék. Nézzünk meg tehát most hét olyan szakaszt, melyekben az Ige Betániáról beszél.

Az Urat elismerik és befogadják

Lk 10,38: „Ahogy továbbmentek, Jézus bement egy faluba (ne feledjük, hogy a falvak helyi gyülekezeteket jelképeznek), ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta (innen tudjuk, hogy kié volt a ház, ki volt a ház feje.). Ennek volt egy Mária nevű testvére, aki az Úr lábához ült, és hallgatta a beszédét. Márta pedig a felszolgálás körüli teendőkkel volt elfoglalva, míg egyszer elő nem állt, és azt mondta…”

Betánia első említésekor máris láthatunk pár dolgot, melyek elviekben bemutatják azt a Gyülekezetet, azt a kis összegyülekezést és azt a házat, melyre az Úr szíve vágyik. És kiemelnék egy szót: „ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta”. Ez a szó: „(be)fogadta” a kulcsszava az egésznek, és azonnal valami nagyon fontosat jelez. Ez a szó ugyanis éles választóvonal, mely különválasztja egymástól a dolgokat.

Emlékszünk, hogy ez a szó hangzott el azzal kapcsolatban is, amikor Jézus a dicsőségből a földre jött: „Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,11). Emlékszünk, hogy ezt mondta Magáról: „A rókáknak barlangjuk van és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania” (Lk 9,58). Ha pedig ennek a valós jelentése a legcsekélyebb mértékben is megérintett bennünket, és megfigyeljük, hogy kinek és kiről szól az első idézet, és ki mondja a másodikat, teljesen elámulunk. Íme mindenek Teremtője, mindenek jogos tulajdonosa, menny és föld Ura; az az Úr, akinek több joga van mindenhez és bármihez, mint bármely más teremtménynek az egész világegyetemben; az Úr, akiért és aki által minden teremtetett – eljött, és nem volt sehová fejét lehajtania teremtett világában, abban a világban, ahol pedig Ő az egyedüli jogos és szuverén uralkodó. Nem fogadták be, sőt, még a saját rokonainak a hozzáállását is hűen fejezi ki róluk szóló példázatának egyik mondata: „Ez az örökös! Rajta, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét. És megfogták, kivetették…” (Mt 21,38-39).

Itt viszont azt olvassuk: „egy Márta nevű asszony a házába fogadta…”. „Az én gyülekezetem” – az Ő összegyülekezése, az Ő szellemi háza, az a hely, ahol örömmel befogadják Őt, és nyugalmat talál. Ez az Ő lakhelye, az Övé abban a világban, mely elutasítja Őt; ez az a hely, ahol Őt elismerik. Felfigyeltünk-e rá, hogy amikor a gyülekezetek szétszóródnak szerte a földkerekségen, az adott  helyi gyülekezetnek mindig ez a kezdete? „Befogadják” az Igét. A pünkösd ez volt: „Akik azért befogadták az igéjét” (ApCsel 2,41). Filippiben, „Az egyik asszony, Lídia, (…) [kinek] Isten megnyitotta szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál beszél. Mihelyt azután ő és a háza bemerítkezett, kérlelni kezdett minket: „Ha úgy ítéltek, hogy én hű vagyok az Úrhoz, jöjjetek be házamba és maradjatok nálam.” (ApCsel 16,14-15). Ez az összegyülekezés kezdete – ugyanilyen mindenhol. Szellemben érzékelünk valamit, ami azután nyitott szívű befogadáshoz vezet. Ez a legelső dolog, ami az Ő gyülekezetét jellemzi: „befogadták”. Azt jelenti, hogy helyet adnak Neki, a megbecsültség helyét.

Ez nagyon egyszerű dolog, mégis sokat jelent az Úrnak, és ez hosszan vezet bennünket, mert többet jelent annál, mint hogy az Úr csak vendégként legyen jelen közöttünk. Azt jelenti, hogy az Úrnak saját helye van itt; olyan hely, amely az Övé, és amely szükséges számára ahhoz, hogy egyetemesen gyakorolhassa a jogait. Hadd ábrázoljam ezt egy példával!

Emlékszünk a 2Sámuel 15-ben leírt tragikus történetre, hogyan utasították el Dávidot Absolon trónbitorlása során. Szomorú történet – Dávidot elűzik lakóhelyéről, el kell mennie a jogai gyakorlásának helyszínéről. Néhányan vele mennek, és Cádók, a pap magával hozza Isten ládáját, de Dávid odafordul Cádókhoz, és azt mondja: „Vidd vissza Isten ládáját a városba: Ha kedves leszek az ÚR előtt, ismét hazahoz engem, és látnom engedi azt és az ő lakhelyét” (25. v.). Gyakorlatilag tehát ezt mondja: „Amikor visszajövök, a városban, az elutasításom helyén lesz valami, ami rokonszenvez velem, megért engem, amihez visszatérhetek. Nem idegenként fogok visszatérni; nem a semmit fogom ott találni; nem úgy térek vissza, hogy ne találjak lakhelyet; nem úgy térek vissza, hogy azt látom, nincs sehol egy otthon a számomra; hanem valami olyanhoz fogok visszatérni, ami velem egy. Cádók, te egy vagy velem; igen, te ki akartál jönni velem – ez tökéletes együttérzés a részedről. Most menj vissza a városba, és amikor visszatérek, akkor valami olyanhoz fogok visszamenni, ami egy velem.”

És itt éppen erről az alapelvről van szó. Ez a gyülekezet biztosítja az Úrnak azt, amiben most Szelleme által van. Kijelenti, hogy van számára hely abban a világban, mely elutasította Őt, és Ő ehhez, ide tér vissza. Lesz Neki valamije, amihez visszajöhet, valami, ami az Ő oldalán áll, és ami éppen ezért biztosítani fogja Neki az alapot egyetemes jogainak újbóli kinyilvánítására, épp úgy, ahogyan Cádók tette Dáviddal.

És ez az, amiért az Úr azt akarja, hogy a Gyülekezete helyi közösségekként létezzen szerte a világon. Ezek ugyanis az Ő jogait tanúsítják élő bizonyságul egy olyan világban, ahol ezeket a jogokat elvitatják és megtagadják Tőle; ezek viszont megállnak és kijelentik: „Igen, az Ő jogai a legmagasrendűbb és leginkább előre való jogok ebben a világban, nem pedig a trónbitorló jogai”, és ők ezt folyamatosan, szilárdan tanúsítják. Amikor pedig az Úr visszatér, ők lesznek az elvitatott, megtagadott jogai helyreállításának eszközei, melyekből Őt korábban elűzték. Nagyon sok minden együtt jár azzal, ha befogadjuk az Urat. A sajátjaihoz jön vissza, mivel már tulajdonosként velük van.

Értjük tehát, hogy az ördög miért törekszik mindig arra, hogy ha lehet, elpusztítsa a Gyülekezet helyi kifejeződéseit; hogy szétrombolja az Úr népének kis csoportjait, akik mennyei egységben és közösségben élnek Vele? Azért csinálja, mert ezek az Ő jogait képviselik – az Úr jogait – és pusztán a jelenlétükkel folyamatosan elvitatják a trónbitorló követeléseinek jogosságát. A bizonyság szövetségládája ott van, és amíg az ott van, az Úr oldalán, a trónbitorlónak nincs egyetemes befolyása. Tudja, hogy ez azt jelenti, az ő uralma legyőzetett, veszély fenyegeti, és ez folyamatos tövis az oldalában. Ezért tehát, ha lehet, elfojtja, megtöri, megosztja – megtesz bármit, hogy megszabaduljon a Krisztus szerinti helyi kiábrázolódástól, ahol Krisztus jelen van. De a Gyülekezet helyi kiábrázolódásának és minden hívőnek itt a földön szükséges, hogy lakóhely legyenek az Úr számára, olyanok, akik önmagukban, létükkel tanúsítják az Ő szuverén uralmát és jogait. Ha befogadjuk az Urat, azzal ilyen lakóhelyet és ilyen tanúságtételt biztosítunk a Számára.

Így látjuk tehát, hogy a Betániával kapcsolatos legelső lépés a legnagyobb jelentőségű. Hihetetlenül fontos alapelvet képvisel ez. Már maga a Gyülekezet is eleve azon az egyszerű alapon épül föl, hogy Krisztus lakóhelyre lelt: a legszélesebb körű elutasítás közepette helyet talált Magának.

(folyt. köv.)

“Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból” – Watchman Nee

(ENGLISH BELOW) “Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból” (1Kor 12,14).

Keresztényekként a szellemi dolgokra kell törekednünk és azokat csodálnunk, de semmilyen versengésnek vagy irigységnek nem szabadna megjelennie közöttünk. A szellemi munkával szembeni személyes hozzáállásunk ez kellene, hogy legyen: Amit én meg tudok tenni, azt remélem, hogy mások is meg tudják; és amit én nem tudok megtenni, azt remélem, hogy valaki más meg tudja; szeretnék többet tenni, ahogyan mástól is azt várnám, hogy többet tegyen. Milyen nagy szükségem van arra, hogy rájöjjek, én csak egy eszköz lehetek a munkában, nem sajátíthatom ki az egészet. Nem merészelhetem a munkát és az eredményét egyedül csak a magaménak tudni. Ha ragaszkodom ahhoz, hogy mindent én csináljak, nem értettem meg, mit jelent a Test. Abban a percben, ahogy megragadom Krisztus Testének valóságát, rögtön rájövök, hogy az én munkálkodásom és a többiek munkálkodása egyaránt nyereséget jelent a Fejnek is és a Testnek is. És minden dicsőség az Úré, minden áldás pedig a Gyülekezeté legyen.

“For the body is not one member, but many.” 1 Corinthians 12.14.

As Christians, we should admire and seek for spiritual things, but we ought not have any emulative pretentions nor any trace of jealousy. Our attitude individually towards spiritual work should be: What I can do I hope others can also do; and what I cannot do I wish someone else can do; I would like to do more as well as I would expect other people to do more. How I need to realize that I can only be a single vessel in the work; I cannot monopolize it. I dare not consider the work and its result as altogether mine. If I insist that everything must be done by me, I have not apprehended the body. The moment I apprehend the body of Christ, immediately I realize that both my labor and that of others mean gain to the head as well as to the body. And let all glory be to the Lord and all blessings be to the church.

(Watchman Nee)

Szellemi otthonosság

Eredeti: Spiritual Koselig, írta: Carrie Walters

spiritual-koselig-3

Néha kitalálunk olyan szavakat, kifejezéseket, melyek bizonyos szellemi valóságokat hivatottak érzékeltetni, például, hogy milyen az igazi élet az Úr Testében [amely a gyülekezet]. Úgy egy évvel ezelőtt olvastam egy érdekes cikket annak az elveszett művészetéről, hogyan lehet meghitt és otthonos környezetet teremteni a család és a látogatóba jövő barátok számára. Volt néhány kezdeti gondolatom, melyeket papírra (vagy, a 21. században, számítógépre) vetettem, de aztán félretettem. Egy évvel később újra ráakadtam ezekre a gondolatokra, de ezúttal némi csavarral, s talán egy kicsit még teljesebben ki tudom most fejteni. Amikor átnéztem a tavalyi cikket, még több másikat is fölfedeztem ugyanebben a témában, melyek mind megpróbáltak elmagyarázni egy szót, és egyaránt nehézségük támadt teljes mélységében visszaadni a jelentését – annyira, hogy fényképekkel kellett ábrázolniuk, hogy érzékeltetni tudják a norvég „koselig” szó teljes jelentéstartalmát, melyet általában kényelmesnek fordítanak.

Némi kutatás után kiderült, hogy a holland, dán és norvég nyelvben egyaránt létezik egy hasonló szó, amely olyan életstílust, életmódot és az élethez való hozzáállást takar, melyhez a valahova tartozás, az általános jóérzés és a közös időtöltésben megvalósuló együttlét érzése társul. Ez a norvég szó, a „koselig”, amellyel foglalkozni szeretnék ebben a bejegyzésben.

Az eredeti cikk, amelyet olvastam, főként az otthoni hangulatos és hívogató környezet megteremtésére koncentrált, de egy másik írás jobban megragadta az élethez való sajátos hozzáállást és életstílust ezzel az idézettel:

„Nehéz lefordítani ezt a fogalmat azoknak, akik nem itt élnek, de alapvetően minden lehet koselig, sőt, annak kell lennie: a ház, egy beszélgetés, egy vacsora, egy ember. Olyan dolgot, személyt vagy légkört jelent, amely a bensőnkben melegségérzéssel tölt el; ami a dolgok rendje is kellene, hogy legyen: egyszerűség és nyugalom jellemzi.”

A kényelmes, barátságos, otthonos környezet, vagy „koselig” a közös étkezésekkel, gyapjúzoknikkal és meleg takarókkal, gyertyákkal, kellemes zenével, ropogó tűz körül üléssel, közös forrócsokizással vagy kávézással érzékeltethető. Gyakran folyamatos beszélgetés zajlik, de könnyedebb természetű, semmi olyasmi, ami vitákat generál. Arra való ez az idő, hogy egymás társaságát élvezzük; nem csak hőmérsékleti értelemben, hanem bensőleg is meleg, hívogató, otthonos légkörben. De nincs rá pontos recept, hogyan kell a „koselig” érzést megteremteni.

Úgy tanuljuk meg, illetve úgy tudjuk megragadni, hogy folyamatosan benne élünk.

EGY ÚJ SZÓ

A „koselig” szót még egy norvég is nehezen magyarázza el. Én akkor vagyok így, amikor olyan dolgokról beszélünk, melyeket csak szellemi módon lehet fölfogni. Krisztus Testének [a gyülekezetnek] élete vagy a közösségi élet olyan fogalom, amelyet nehéz elmagyarázni, és csak a Szellemben lehet teljesen megérteni. Amikor azt mondom, megérteni, arra gondolok, hogy úgy, ahogyan Krisztus látja ezeket, nem úgy, ahogyan korlátolt gondolkodásunkkal fölfoghatjuk.

A kifejezés tehát, melyet megalkottam, a „szellemi koselig”, hogy ezzel írjam le, milyen Krisztus Testében élni. A „szellemi koselig” [magyarul inkább szellemi otthonosság – a ford.] az élethez való olyan hozzáállás és életmód, mely Krisztus Testében [a gyülekezetben] található meg. Amit fontos meglátnunk, hogy a dánok, hollandok és norvégok esetében az élethez való hozzáállásuk az, ami létrehozza ezt az otthonos, meghitt környezetet – nem pedig fordítva, tehát nem az otthonos környezet az, ami ezt az élethez való hozzáállást vagy életmódot megteremti. A szellemi otthonossággal is ugyanez a helyzet; ha keressük, ismerjük és megosztjuk egymással Krisztus életét, akkor tapasztaljuk meg az Ő szellemi otthonosságát. Krisztus Maga a szellemi otthonosság. A szellemi otthonosságban élni azt jelenti, KRISZTUSBAN élni. A szellemi otthonosság, ahogyan azt Krisztus nekünk szánta, pontosan az, amire közösségi ösztöneink vezérelnek bennünket. Az Ő közössége, úgy, ahogyan Ő eltervezte, lesz az, ami betölti a valahova tartozás, értékesség, teljesség és együttlét érzését, ami egy szóval nem más, mint az OTTHON.

Krisztus tud rólunk valami egészen alapvető dolgot, mégpedig, hogy közösségi lények vagyunk, hiszen Ő is az: az Atyával és a Szent Szellemmel él közösségben. Ez az Ő közössége. És az Istenség egész közössége él, lélegzik és lakozik azoknak a szellemében, akik megengedték ezt Neki. Vágyat és ösztönt adott nekünk, hogy közösségben éljünk, ez az, ami összehoz bennünket. Nem tudjuk megállni, ez az új emberiség DNS-ének a része.

Krisztus is megalkotott saját Magán belül egy gyakorlati, kézzel fogható valóságot a földön ebből a közösségből, melynek sok neve van. Ezek a nevek az igazi közösség különböző vonatkozásaira mutatnak rá, vagy írják le azokat. A közösség nem más, mint Krisztus teste, egy család, menyasszony, a kihívottak, szellemi ház. Ezeket az ismerős szavakat arra használja az Úr, hogy még teljesebben meg tudja mutatni, hogy milyen az Ő valódi közössége.

MELYIK VAN ELŐSZÖR: A FORMA VAGY AZ ÉLET

A közösségi élet eszméje egyre felkapottabb kifejezés napjainkban; elengedhetetlen kelléke annak, amit „organikus gyülekezetnek” nevezhetünk. Egyetértek ezzel, de nem úgy, ahogyan az Olvasó esetleg gondolná. Nekünk, embereknek van néhány gyári alapbeállításunk, például hogy újraalkotunk abból, amit tudunk, illetve valaha megtapasztaltunk. És azt gondoljuk, hogy ha előbb minden külsőleges dolgot helyesen elrendezünk, akkor az meg fogja teremteni azt az életet és környezetet, amelyre belül vágyakozunk. Ez az, ahogyan a vallás igyekszik elérni dolgokat. A vallás esetében a hangsúly a dolgon, a formán van, és nem az Életen. Amikor dolgokra összpontosítunk, annak szakadás és szektásodás a következménye. Amikor azonban az Életből indulunk ki, látást és egységet kapunk. Az emberi világban azt gondoljuk, hogy a forma hozza létre az életet, de Isten nézőpontja szerint a forma az Életből következik. Ha a forma a kiindulópontunk, azt embereknek kell fenntartaniuk, míg az Élet mindig fenntartja és megtartja azt a formát, melyet létrehoz.

Óvatosnak kell lennünk, amikor a közösségi/gyülekezeti életről beszélünk, mert nem az a dolgunk, hogy összeválogassuk a kellékeket, azaz olyan rendszert vagy módszert alkossunk, hogy az helyes legyen, és így elmondhassuk, hogy „jól” csináljuk a gyülekezetet. Ha így fogunk hozzá, ezzel a hozzáállással, egyáltalán nem fogjuk megtapasztalni azt, amilyennek Krisztus a gyülekezeti/közösségi életet gondolta.

A közösségi élet nem arról szól, hogy a külső dolgok rendben legyenek, mint például, hogy együtt eszünk, részt veszünk egymás életében vagy megosztjuk egymással erőforrásainkat és problémáinkat. Hanem emberek egy csoportját jelenti, akik együtt élnek és lakoznak ugyanabban az EGY ÉLETBEN. Ez az EGY élet Krisztus saját Élete. Az élet, melyet megosztunk egymással, nem az emberi életünk, hanem Krisztus élete, melyben mindannyian osztozunk. Amikor együtt Krisztus ÉLETÉBEN osztozunk, azt fogjuk látni, hogy az emberek természetesen jönnek össze, vesznek részt egymás életében, akarnak együtt enni, és megosztani egymással az erőforrásaikat és a gondjaikat. Az ÉLET az, ami létrehozza ezt a formát, és ez is fogja fenntartani.

AZ ÉLETET ÉLVEZNI KELL, NEM ELVISELNI

Egy norvég mondás szerint, „nincs rossz idő, csak hiányos öltözet”.

Ez az élethez való hozzáállás teremti meg a hosszú, kemény telekről nevezetes éghajlat alatt a meghitt, otthonos környezetet. Egy kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a tél a norvégok hangulatára. Azt feltételezték, hogy az ilyen szélsőségesen hideg éghajlaton nagyobb arányban lesznek depressziósak az emberek. Meglepetésükre azonban a depressziósok aránya kisebb volt, mint a hasonló adottságok között élő amerikaiak esetében.

Nem úgy tekintik ugyanis a telet, mint amit túl kell élni valahogy, hanem úgy, mint amit élvezni lehet, ez pedig a következő észrevételem lényege. Innen nézve ugyanis új szemszögből tekinthetünk a szellemi otthonosságra. Ha nem tűnt volna fel, ez a világ nem lesz éppenséggel egyre jobb. Minden ember által alkotott rendszer megbukott, illetve éppen hanyatlik, és le is fog áldozni a teljes hanyatlásba. Ide tartozik például az oktatási rendszer, a politikai berendezkedés, a gazdasági rendszer, a társadalombiztosítás, a vallási rendszer – hogy csak néhányat említsünk. Ez az egyik ok, hogy ne fektessük minden energiánkat és erőfeszítésünket a világi rendszerbe, mert el fog múlni. A világnak és rendszereinek össze kell omlaniuk, hogy helyet adhassanak Krisztus királyi uralmának. Krisztus nem fogja megjavítani a világot, hanem újat alkotott Önmagában.

Pál apostol ugyanezt írja a Galata 6,14-ben:

Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.

Nem Pál volt az egyetlen, akinek megfeszíttetett a világ, és ő is a világnak, hanem ez mindenkire igaz, aki elfogadta Krisztust megváltójának. Nem kell minden erőfeszítésünket a Titanic megmentésébe fektetnünk, mert meg lett feszítve Krisztussal a kereszten. Elfordíthatjuk a figyelmünket, és az Ő királyságára összpontosíthatunk.

Krisztus királysága itt van jelen ma is, és növekszik napról napra a földön, de egyedül szellemi szemekkel látható. Éppúgy, mint azokban a napokban, amikor Jézus a földön járt emberi formájában, és azt mondta a farizeusoknak: „a menny királysága közöttetek van”, saját Magára gondolt, saját Magát nevezte a Menny Királyságának. A Menny Királysága ma egy másik emberi formában létezik, és sok különböző neve van: test, család, menyasszony vagy város. Krisztus az Ő népében egyenlő a Mennyek Királyságával a földön. Krisztus az az új ég és új föld, melynek mi leszünk a képe és kifejeződése, amikor teljes dicsőségben megjelenik.

Két dologra mutatnék rá ezzel kapcsolatban: Egy, földi életünknek nem kell valami olyannak lennie, amit el kell viselnünk. Élvezni is lehet! Kettő, az idézet, mely szerint „nincs rossz idő, csak hiányos öltözet”, kicsiny kulcs ahhoz, hogy hogyan élvezhetjük a világot. Csak ruhát kell váltanunk. Krisztus az, akit kaptunk, hogy éljünk Benne, Ő a mi új világunk már. Ő az új öltözetünk, és ennek gyakorlati kifejeződése az, amit az Ő testének nevezünk. A szellemi otthonosság az, ha úgy éljük és osztjuk meg egymással az Ő életét, ahogyan Ő szánta és eltervezte – így élhetünk örömmel itt, ebben a világban. Ha Őbenne élünk, a Teste által, akkor ez be fogja tölteni a valahová tartozás érzését, és megtapasztaljuk a jól-lét és együvé tartozás általános érzését az együtt töltött idő során. Az egymással való közös időtöltés olyan, mintha Magával az Úrral töltenénk az időt.

Krisztus az Ő környezetét adta nekünk, és ezáltal érkezik el Királysága még nagyobb teljességben. Nem csak ezért az egy célért élünk a Testben, ez csak az egyik melléktermék, de képzeljünk csak el egy csoportnyi embert, akik Krisztus EGY élete által élnek, akiken látszik, hogy boldogok, és örömmel élvezik az életet. Feje tetejére állítják a világot! Látni egy csoportot, akiknek minden joga meglenne rá, hogy mélabúsak, szomorúak és elkeseredettek legyenek a világ eseményei miatt, de mégis valóságos örömük van, és elégedettek. Ők adnak ízelítőt abból, hogy milyen lesz, amikor Krisztus eljön a Maga teljességében. Ez még egy ok, miért fontos helyesen megragadni Krisztus Testének valóságosságát. Azért találunk örömöt, mert Ő a mi örömünk, és kifejezzük egymásnak az örömünket Őbenne. Ő nem csak egy extra kellék, amit hozzátehetünk a rendszerünkhöz. Ő a Királyság teljessége, és Krisztus, a Testén keresztül minden embert Magához vonz. A szellemi otthonosságot mindenhová visszük magunkban, az otthonainkba, a beszélgetésekbe, vagy egy közös étkezésbe, mert Krisztus az igazi kifejeződése a Test életének.