Hol van a te szíved? (Radu Gavriluț)

Elhangzott Nagyváradon, 2020. április 14-én PDF: Hol van a te szíved?

Máté 6,19-21: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják. Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly nem emészti meg, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”

Máté 24,15-18: „Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg), akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre, a ház tetején lévő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen, és a mezőn lévő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye.”

Márk 13,14-16: „Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, amelyről Dániel próféta szólott, ott állani, ahol nem kellene (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre, a háztetőn lévő pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen. És a mezőn lévő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.”

Lukács 17,26-36: „És miként a Nóé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek mindama napig, amelyen Nóé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket elveszte. Hasonlóképpen, mint a Lót napjaiban is lett, ettek, ittak, vettek adtak, ültettek, építettek, de amely napon kiment Lót Szodomából, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elvesztett. Ezenképpen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik. Az a nap, aki a háztetőn lesz, és az ő holmija a házban, ne szálljon le, hogy elvigye, és aki a mezőn, azonképpen ne forduljon hátra. Emlékezzetek Lót feleségére! Valaki igyekezik az ő életét megtartani, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti azt. Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Két asszony őröl együtt, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik. Ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.”

Máté 6,22-24: „A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned levő világosság sötétség, mekkora akkor a sötétség?! Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.”

Ismerjük azt a történetet, amikor Ábrahám Lóttal együtt Kánaánba ment. Nem sokkal azután, hogy megérkeztek, kialakult egy helyzet, melynek kapcsán elváltak egymástól, és Lót a családjával szép lassan egyre közelebb került Szodomához. És ahogy tudjuk az Igéből, az ottani helyzet gyötörte az ő lelkét, de mivel Ábrahámmal járt, a vezetők közt lehetett, ott ült a város kapujában. Amikor azután Isten ítéletére került volna sor, addig nem lehetett végrehajtani, míg Lót Szodomában volt. Az angyalok szóltak nekik, hogy jöjjenek ki, míg végül, mikor már hajnalodott, kényszeríteni kellett őket erre. Azt parancsolták nekik: ne nézzetek hátra! Azt gondolom, hogy egy egész élet fáradságos munkájának a gazdagsága volt ott Lót házában felhalmozva. Otthagyni mindezt, elmenni, vissza sem nézni, a körülötted levő dolgokhoz nem ragaszkodni – ez nagy dolog. De tudjuk mi történt: Felesége visszatekintett, és abban a pillanatban sóbálvánnyá változott. És itt a figyelmeztetés a Lukács 17,32-ben: „emlékezzetek Lót feleségére!” Mert ahol a kincsünk van, ott van a mi szívünk is. Ez a dolog nem volt mindig nyilvánvaló. Ott laktak Szodomában, de jött egy pillanat, amikor a dolgoknak tisztázódni kellett: hol van a te szíved?

A probléma mindig a szívvel van. Lehet, hogy sokan így gondolkodnak (és ez igaz is): hit által vagyunk megváltva, az Úr Jézus Krisztus a teljes árat megfizette a megváltásomért; én nem tettem semmit, csak megnyíltak a szemeim, és láttam az Ő váltságművét; nincs semmi kárhoztatás azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak; nem kerülök ítéletre a nagy fehér trónus előtt, mert az Úr Jézus a keresztfán elhordozta a bűneimet. Mindez igaz. De az Úr nem elégszik meg ennyivel. Hol van a te szíved? És Dávid a 139. zsoltárban ezt mondja: „Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet!”

Aki a háztetőn van, ne jöjjön le a házba.” Aki a mezőn lesz, mikor látja a katasztrófát, ne térjen vissza a pénze, vagy a ruhája után; ne menjen vissza azért, hogy elvigye a házban levő értékeit.

Most van az ideje, hogy az Úrhoz jöjjünk, hogy megvizsgálja a szívünket. Hol van a te szíved? Mi az, amin naponta gondolkozol? Gondolkozol a mennyei örökségen? Arra a boldog pillanatra gondolsz, amikor Krisztussal találkozol? Vagy ezt mondod: még van idő. Fel kell nevelnem a gyerekeket. Hol van a te szíved? Ha a szíved Őhozzá kötődik, akkor tudod mit teszel? Bármikor, ha valakivel találkozol, arról beszélsz, ahol a szíved van. Ha lenne valahol elrejtve egy értékes kincsed, vagy egy birtokod valahol, akkor arról beszélnél, amikor valakivel találkozol.

Amikor Amerikában jártam, voltunk egy családnál, akiknek szép házuk volt egy hegyoldalban. Hívtak, hogy nézzük meg a házukat. Megnéztünk néhány szobát, láttunk ott sok mindent. Mivel a ház egy dombon volt, egy hosszú lépcsőn lehetett lemenni a ház alsó részébe. Azt mondtam, én nem akarom megnézni azt a részt is. Tizenöt évvel később találkoztam ezzel a testvérrel. Volt vele valaki, és így mutatott be annak embernek: „Gyere, mutatok valakit, aki nem volt kíváncsi a házamra.” Az ő háza egy élet fáradozásának az eredménye volt. Szép volt, és ő erről akart nekem beszélni.

Hol van a te kincsed? Nekünk lehet magunkról jó véleményünk, de az a nap megmutatja, hol van a kincsünk valójában. Egy példát szeretnék elmondani, amit Lance Lambert könyvében olvastam. Érdekes ez a könyv. Volt egy ember, aki eljutott Izraelbe, és végül ott fontos pozíciót töltött be, ő mesél az életéről. Egy nap az anyja odajött hozzá az iskolába, és ezt mondta: ne kérdezz semmit, gyere velünk, megyünk az állomásra. Csak valami kis kézicsomagjuk volt. És elmentek. Tudjátok, hogy a zsidók közül sokan, akik gazdagok voltak, nagyon értékes dolgokat hagytak ott. Felültek egy vonatra, és elmentek Berlinből Isztambulba, Isztambulból pedig eljutottak Palesztinába, ami akkor brit fennhatóság alatt volt. Megkapták a brit állampolgárságot, és ott laktak. Biztonságban voltak. A nagynénje azonban visszament azzal a gondolattal, hogy keres egy ügyvédet, hogy a vagyonát megmentse. Elment Berlinbe brit állampolgárként, és eszébe sem jutott, hogy valami történhet vele. Az auschwitzi gázkamrákban végezte. És azért ment vissza, mert nagyon nagy vagyona volt.

Nekünk lehet, hogy kicsi dolgaink vannak, amelyekhez a szívünk kötődik – ezekre gondolunk, ezekről elmélkedünk, és nem az van a szívünkben: Uram, kell, hogy jöjj! Érintsd meg a szívemet, munkálkodj a szívemben, hogy az én szívem tehozzád kötődjön! Vizsgáld meg a szívemet! Testvérek, ha ezt kérjük az Úrtól, Ő munkálkodni fog. És megmutatja azokat a dolgokat, amelyekhez mi nagyon ragaszkodunk. Lehet ez egyeseknek a karrier, másnak a pénz, megint másnak a dolgai. Ahol a mi kincsünk van, ott van a szívünk is. Testvér, nem elég, hogy az Úrhoz jöttél. Hol van a te szíved?

Az Úr nem elégszik meg ennyivel, hogy megtértünk Őhozzá! Hozzá jöttél, és magadnak élsz, és a szívedben más vágyak vannak, más irányítja az életedet. A Máté 6,33 helyesebben így lenne: „Keressétek először Isten királyi uralmát, és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak nektek.” Az Úr munkálkodjon az életünkben, hogy keressük először Krisztus uralmát az életünkben! Ő Úr akar lenni, és nem elégszik meg azzal, hogy megláttuk a megváltás művét. Ő akkor elégedett, amikor a mi szívünkben Krisztus meg van szentelve mint Úr. Az Úr munkálkodjon, és áldjon meg, testvérek.

https://www.ekklesiaoradea.ro/

A hitből való élet (Watchman Nee)

Máté evangéliumának utolsó magyarázata (1950-52), 3. fejezet, 4. rész. PDF-ben a teljes 4. rész letölthető: A hitből való élet

Részlet:

“Ez a szakasz a Máté evangéliuma 6. fejezet 19. verstől egészen a fejezet végéig tart. Azt a címet adhatnánk neki, hogy „A hitből való élet” vagy „Keressétek először az igazságosságot!”. Beszéltünk már valamennyit arról, hogy milyennek kell lennie annak, aki a mennyek királyságába beléphet. Legelőször is az ilyen ember jelleméről szóltunk; majd, hogy az ő jobb igazságossága Jézushoz hasonlóan betölti a törvényt; és végül, hogy milyen az ő titkon való, emberek elől elrejtett igazságossága. Most pedig meg szeretnénk vizsgálni az anyagi javakhoz való hozzáállását.

Amikor a szentélyből kivitetünk a pusztába, szemben találjuk magunkat a ruházkodás és az élelem kérdésével.  Az Úr nem közönyös az anyagi dolgok jelentette problémák iránt. Itt azt mutatja meg nekünk, hogy azért, hogy ne úgy törekedjünk a ruha és az élelem után, mint a pogányok, először Isten királyságát és az Ő igazságát kell keresnünk. Ezzel nem azt mondja, hogy a ruházat és a táplálék nem fontos, hanem hogy Maga a mennyei Atya fog gondoskodni ezekről. Esztelenség lemondani a mennyek királyságáról a ruházat és az élelem kedvéért! Ha az ember egyszerűen megtartóztatná magát attól, hogy ezekért a dolgokért küszködjön, hamarosan megtapasztalná, hogy az Atya gondot visel az ilyen jellegű szükségleteiről. És nem csak ruházata és tápláléka lenne, hanem övé lenne a királyság is. Ha azonban csak ezekre a dolgokra törekszik, legfeljebb ezeket fogja megszerezni, a királyságot pedig elveszíti közben.”

Tovább: A hitből való élet

Betánia – Az Úr gondolata gyülekezete számára – 4. rész (T. Austin-Sparks)

A drága kenet kiöntése

A negyedik dologért a Máté 26,6-13-hoz fordulunk. Ugyanabban a faluban járunk, és most jön az „asszony, akinél egy alabástrom tartóban drága kenet volt”. Itt olvasunk legelőször arról, hogy valaki felismeri az Úr Jézus értékét, azt, hogy mennyire becses és drága Ő. Azt is mondhatta volna bárki, aki látta: „Nem érdemli meg, kárba vész az egész”, és ezt is gondolták valójában. „Rápazarolja.” Persze nem mondták volna ki így; az asszony azonban fölismerte az Úr valódi értékét – hogy méltó a „drága kenetre”. Krisztus rendkívül értékes volta áll itt a középpontban, és az, hogy ezt fölismerték. Úgy vélem, ez a legfontosabb vonás ebben a történetben – ez jellemzi Betániát, ez jellemzi a felső szobát, ez jellemzi „az én gyülekezetemet”. Ez az Úr szíve szerint való gyülekezet és az Úr szíve szerint való emberek jellemzője: hogy felismerik az Ő kimagasló értékét; hogy nincs semmi sem, ami túl drága lenne ahhoz, hogy az Ő lábához tegyük. „Nektek, kik hisztek, drága kincs” (1Pt 2,7).

Egyszerű dolog ez, mégis olyasmi, ami az Úr Jézus mély megbecsülését mutatja be. Egy újabb ismérv, mely a hőn szeretett falucskának egy további jellemzője. Olyan dolog ez, melytől az Úr Jézus gyülekezete nagyon becses lesz az Ő számára, mert felismerik az Ő értékét, és az Ő valós érdeme szerint méltányolják és becsülik Őt nagyra. Az Úr házát ennek kell jellemeznie; olyan vonás ez, melyet egyre jobban és jobban el kell mélyíteni. Törekednünk kell rá, hogy az Úr Jézus értékességét, drága és becses voltát készek legyünk egyre jobban és jobban elismerni, felismerni! Mennyire különbözik ez a pusztán külsődleges, vallásos rendszertől! Arról aligha mondhatjuk el, hogy legjellemzőbb vonása az Úr Jézus értékének és becsességének igazi, szívbéli elismerése lenne. De ahol Őt így elismerik, ott gyülekezet van; ahol viszont nem, lehet ott bármilyen díszes és aprólékosan kidolgozott környezet is, ott nincs gyülekezet, az nem az Ő gyönyörűségének és örömének a helye.

Még valami egyebet is látunk itt. Az edény összetörése nyomán derülhet fény a balzsam, a kenet értékére. Az edény a „törékeny agyagcserép”, mely, ha megreped, Krisztus dicsősége látszódhat meg és juthat kifejezésre. Ameddig az edény egyben van; amíg ép, erős és egész, és rátekintve nem látunk mást, csak önmagában a saját valóját, nem is mondhatunk mást, mint hogy „ez csodaszép edény, bámulatos alabástromszelence” – és nem jutunk el a titokig. Elismerhetünk egyéneket mint briliáns elméket, csodálatos embereket, kiváló igehirdetőket és így tovább – foglalkozhatunk az edénnyel, a szelencével – és ami benne van, az le van zárva, el van rejtve; de amikor az edény megreped, összetörik, akkor meglátjuk Krisztus dicsőségének a szent sátorban elrejtett titkát.

Ezt láthatjuk Pál apostolban is. A tarzuszi Saul csodálatos alabástromedény lehetett intellektuálisan, morálisan, vallását tekintve. El is mondja, hogy az volt; mindent elmond, hogy mi minden volt, mindazt, amivel dicsekedhetett, amire az emberek néztek, és kétségtelenül dicsérték; de össze lett törve, és többé már nem Saulról, és már nem is Pálról van szó, hanem Krisztus szépségéről és dicsőségéről, amit látunk. Krisztus illata érződik, amikor megtörik az edény.

Szeretteim, a mi saját megtapasztalásunkban is így van ez. Isten annyiszor megengedte, hogy a Gyülekezet, az igaz Gyülekezet össze legyen törve, újra és újra, és a tagok is egyen egyenként annyiszor összetörettek, újra és újra; de nem bizonyította a történelem a Gyülekezet és az egyének életében is, hogy a megtöretés, az összetörés nyomán csodálatos módokon nyilvánulhatott meg Krisztus dicsősége? Ez így működik. Átmegyünk az összetöretés egy új tapasztalatán – néha máshogyan fogalmazzuk meg, például, hogy még mélyebben azonosulunk Krisztussal az Ő halálában, új módon tapasztaljuk meg a keresztet: bárhogyan is fogalmazzunk, összetöretést jelent, az edény összetörését – de higgyétek el, szeretteim, ez Krisztus dicsőségének teljesebb megmutatkozását, mélyebb ismeretét jelenti, és az lesz az eredménye, hogy még jobban megbecsüljük, még értékesebbnek látjuk Őt. Meglátjuk, fölfedezzük, megismerjük Őt az összetöretésünk idején. És ugyanígy, a Gyülekezet is keresztülmegy a kereszt útján, de az összetöretés során az Úr Jézus becses és drága voltának felismeréséhez érkezik.

(Folyt. köv.)

(A teljes tanulmány letölthető pdf-ben: Austin-Sparks_Betánia)