A teljes igeszolgálat PDF-ben:
Részlet: “Hatalmas dolog ez, hogy valóban láthassunk, és megláthassuk: ez én vagyok, és nem az Úr. Mert a Bibliában meg van írva: „Minden, ami nem hitből van, bűn az.” Nagyon sok olyasmit teszünk, amiről azt hisszük, hogy jó, de csak ami hitből van, az lesz elkönyvelve Istennél. A többi nem csak hogy haszontalan, de bűn is.
Arra gondoltam, hogy az Úr irgalmas Isten. Az Ószövetségben ezen a néven jelentette ki magát. Nem három Isten volt, hanem egyetlen Isten, aki több oldalról mutatkozott meg. Az egyik, hogy Ő Ábrahám Istene, egy másik, hogy Ő Izsák Istene, egy harmadik pedig, hogy Ő Jákób (Izráel) Istene. De ez a három együtt jár! Arra gondoltam, hogy milyen csodálatos Isten, a mi Atyánk, aki mindig megteszi a kezdő lépést irányunkban. Amikor a dolgok egyszer csak megrekednek, amikor valami nem olyan jól megy, akkor a kegyelemben gazdag Isten azt mondja – Efézus 2,4-5 –: „de az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az ő nagy szerelméből, mellyel minket szeretett, minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal”. Ez senki másnak, mint Istennek, az Atyának a kezdeményezése volt. Ez, amiről itt szó van, nagyon fontos, de az Úr a mi mindennapi életünkben is közbelép, hogy a dolgokat előremozdítsa. Nagyon jól tudja, hogy milyen sérülékenyek vagyunk, és ezért elkezd cselekedni. Nagyon szeretem ebből a szemszögből nézni Istent mint Atyát. Milyen egy Atya? Valóban olyan valaki, akinek gondja van mindenre. Ő a család feje, Tőle indul ki minden dolog.
Ha a másik szemszögből nézem, és úgy látom Őt mint Izsák Istenét, azt is nagyon szeretem, mert Izsák arról beszél, hogy Isten az, aki adott mindent a mi számunkra Jézus Krisztusban. Efézus 1,3: „Áldott legyen az Isten és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban.” Bűnbocsánatot adott, életet adott, megigazított, megszentelt, megdicsőített. Mert Nála nincs idő, Ő valóban befejezetten látja a munkálatot. Isten, aki munkálkodik, aki megáld, aki tulajdonképpen megáldott minket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztusban. Nagyon szeretem ezért Izsák Istenét.
De több helyen is olvassuk azt a Bibliában, hogy „félelemmel és rettegéssel.” Például a Filippi 2,12-ben: „annakokáért, szeretteim, amiképpen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket.” Milyen félelemről van itt szó? Miért kell rettegéssel? Ha csak Izsák szemszögéből nézzük, akkor Isten már megáldott minket, nem ezután fog megáldani. Mi már meg vagyunk áldva! De ha Jákób szemszögéből nézzük, akkor ez a két szó, amely többször is megtalálható: félelemmel és rettegéssel, arról szól, hogy ez a félelem nem egy rabszolga félelme, hanem itt az Isten iránti tiszteletről van szó. Sokszor hallottam egyeseket könnyelműen beszélni Istenről. Tisztelet! De mit jelent ez: rettegéssel? Egy életen át munkálkodott Isten Jákób életében, hogy Izráellé váljon. És tudjátok mit mond a 73. zsoltár? 73,1: „Bizony jó Izráelhez az Isten.” Izráel azt a Jákóbot jelenti, akinek az életében Isten elkezdett munkálkodni. És ezt a munkálatot, ami Jákóbban végbement, nevezhetnénk a Szent Szellem fegyelmezésének. A „rettegéssel” arra vonatkozik, hogy legyünk tudatában, hogy kik vagyunk mi.
Ahogy az elején is utaltam rá, sok testvér megkérdezi: Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól? Mert kijelentés nélkül az ember semmit nem lát. Mondasz valakinek valamit, megfeddsz valakit, de csak azért, mert azt hiszed, hogy így kell tenned. Te magad levonsz egy következtetést, hogy biztosan így kell tenned. Nem biztos! Csak akkor biztos, ha az Úr mondta neked, hogy ezt tedd.
Mi a feltétele annak, hogy kijelentést kapjunk az Úrtól? Vannak valamilyen speciális feltételek, vagy valamilyen általános feltételek? Testvérek, tudjátok, szerintem mi a legfontosabb dolog ebben a tekintetben? A dicsőség Istene megjelent Ábrahámnak Ur városában, és igen jelentőségteljes szavakat mondott neki: „Menj ki innen” – ő pedig kiment. Igaz, tétovázott valamennyit, és nem értette meg teljes mértékben Isten elhívását, de nem ez volt a probléma; itt arról volt szó, hogy hallgat-e az Úrra. Ő pedig engedelmeskedett. Hosszú utat tett meg, azután sokáig Háránban maradt, míg apja, Táré meg nem halt. Akkor pedig Úr újra közeledett hozzá. Mi a feltétele, hogy az Úr kijelentést adjon? Az, hogy engedelmeskedjünk, ha Ő mond valamit. Másképp nem ad kijelentést. Ha valaki úgy éli le az életét, hogy a saját utaiban jár a saját kedve szerint, nem lesz része kijelentésben.
Testvérek, kijelentés nélkül nincs semmi, kijelentés nélkül nem értünk semmit. Mert vannak dolgok, amikről azt hisszük, hogy értjük. Sok mindenről beszélünk, és azt állítjuk, hogy van látásunk róla. Van látásod a gyülekezetről? Igen, megláttam, mit jelent a gyülekezet! Sok testvértől hallottam már ezt. De tudjátok, legelsősorban mit jelent, hogy meglássuk a gyülekezetet? Meg kell látnunk a Főt, Krisztust. Krisztus a Fő. Ő a gyülekezet Feje, nélküle nincs gyülekezet. Hogy ismerjük Krisztust mint Urat. Ha nincs kijelentésünk, nem kapunk semmit, és nem értjük. Testvérek, kijelentések sorozata nélkül az életünkben mi nagyon gyengék vagyunk.
Emlékszem, hogy egyszer hallgattam valakit a rádióban, aki nagyon felkészült volt. És miközben beszélt, arra gondoltam: ez az ember nem látott, csak tanulmányozott. Nem látta meg azokat a dolgokat, amikről beszélt. Ahhoz, hogy meglássam, mi a gyülekezet, először Krisztust kell megismernem, a gyülekezet Fejét; a másik pedig, hogy meglássam, én egy tag vagyok, egy tag pedig korlátozott. Korlátozott vagyok, és függök a többi tag működésétől. Nem én vagyok a fej. Az életnek rajtam keresztül kell áradnia mások felé, és ez frissességet, felüdülést hoz. Az ilyen helyen áldás van.
Azt láttam tehát, hogy amikor Isten elkezdett munkálkodni, és Ábrahám engedelmeskedett, a kijelentések folyamatosak lettek Ábrahám életében. Egész addig, míg végül Isten azt mondta: „Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok – Sodoma és Gomorra elpusztítását?” Ezek világi események voltak, de kapcsolatosak voltak Ábrahámmal, mert Lót ott volt Sodomában. Egészen rendkívüli dolgokról volt szó, és Isten azt mondta: „Eltitkoljam-e Ábrahámtól, amit tenni akarok?” Tehát, testvérek semmi több nem szükséges, csak hogy engedelmeskedjünk, hogy hallgassunk az Úrra. Ez sokszor nagyon nehéz, mert nekünk megvannak a saját elképzeléseink. Nem szeretünk például figyelmeztetni valakit: testvér, tévedsz. Nem szeretjük ezt, inkább nyelünk egyet, és megyünk tovább, de nem szeretünk olyasmit kimondani, ami segíthet valakinek. Most, mikor úton voltunk, mondtam valakinek, hogy Napóleon győzelmének a titka a támadás volt. Mi inkább megvárjuk, hogy valaki arcul üssön, mint hogy azt mondjuk: testvér, nem jó dolog az, amit teszel. Félelemmel és rettegéssel – vagy ahogy a Péter levelében van: szelídséggel és félelemmel. Nekünk azt kell tennünk, amit az Úr mond. Lehet, hogy nehéz körülmények között élünk, és úgy gondoljuk: „Tűrnöm kell, el kell viselnem ezeket a nehézségeket”. De nem tudunk az Úrhoz menni: „Uram, mit mondasz Te?” Pedig, ha az Úr szólna hozzánk, akkor áldásban lenne részünk. Az Úr megáldana.
És azután folyamatosan voltak olyan helyzetek Ábrahám életében, amikor Isten közbelépett. De valahányszor tett egy lépést előre, és engedelmeskedett az Úrnak, az Úr megáldotta őt. Gondoljunk csak arra, amikor elvált Lóttól, és megmondta neki azt, amit az 1Mózes 13-ban olvasunk, onnantól kezdve az élete egyenes vonalban haladt előre. Ábrahám valóban engedelmeskedett az Úrnak, és Isten megáldotta őt. Attól kezdve az élete gyors léptekben haladt előre.
Mi egy egész életen át egy helyben járhatunk, és nem látjuk, hogy valójában nem hallgatunk az Úrra, és nem tesszük azt, amit tennünk kellene. Emiatt pedig semmilyen kijelentést nem kapunk Tőle.”
Tovább:
Hitünk célja 