“Hogy a bűn teste tehetetlenné váljék” (Watchman Nee)

Forrás: The Lord My Portion, 2019. november 9.

Mert tudjuk, hogy a mi óemberünk azért lett keresztre feszítve Vele együtt, hogy a bűn teste tehetetlenné váljék, nehogy rabszolgáivá legyünk a bűnnek (Róma 6,6; Vida ford.).

Ha valaki meg akar szabadulni a bűn hatalmából és nem akar többé annak rabszolgája lenni, akkor győzedelmeskednie kell a teste fölött. A Róma 6,6-ban Pál apostol azt mondja nekünk, hogy az Úr felszabadít bennünket a test zsarnoksága alól. Az Úr Jézus fölvitte Magával a keresztre az óemberünket, hogy a bűnnek ez a teste tehetetlenné váljék. „Tehetetlenné válik” az eredeti görögben azt jelenti, „megszüntet, hatástalanná, működésképtelenné tesz”. Kereszten elvégzett munkája által az Úr Jézus hatástalanná, működésképtelenné teszi a bűn testét, és így többé nem vagyunk a bűn rabszolgaságában. A test továbbra is létezik; nem pusztult el, fizikailag nincs megsemmisítve. Egyszerűen csak az történik, hogy az élettani felépítéséből fakadó kívánságokat kiiktatta, elsorvasztotta az Úr. A kereszt által mindannyian győztesek lehetünk!

A Krisztusban való élet szellemének törvénye (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2019. február 24-én, Nagyváradon. www.ekklesiaoradea.ro
PDF-ben letölthető: A Krisztusban való élet szellemének törvénye

            A Róma 8,1-nek kétféle fordítása van. Egyik ez: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak”. A másik pedig így hangzik: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint”. A kettő közül melyik tűnik nektek helyesnek? Ha valaki egyiket vagy másikat helyesli, akkor indokolja is meg, hogy miért így gondolja. Gondolom, hogy vannak itt most nálatok különböző fordítások.

 2Korintus 5,17-19: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, aki mindeneket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát. Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét.”

„Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az…” – tehát a Róma 8,1 fordításokból melyiket gondoljátok helyesnek? „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van.”

 Kellemesen meglepett, amikor az Ószövetséget olvasva megláttam, hogy amikor tűz szállt alá az égből, az mindig az oltárra szállt le. Mi ilyeneket mondunk: „Uram, tűz az égből, az Úrért való buzgóság, az a láng az Úrtól, amely megemészt bennünket”. De ez a tűz csak akkor jöhet, ha az áldozat oda van kötve az oltárhoz. Amikor az áldozat ott volt az oltáron, akkor szállt alá a tűz az égből, amely felégette az égőáldozatot.

 Krisztus halála – ahogy a kenyértörésnél mondtuk, hogy Krisztus meghalt –, más volt: Ő nem csak úgy halt meg mint egy személy. Amikor Ő meghalt, úgy halt meg mint az utolsó Ádám. Ő az utolsó Ádám volt tehát, aki élt. 1Korintus 15,22-23: „mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus, azután akik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Aztán a vég”.

 Krisztus halála nem csak annyi volt tehát, hogy úgy halt meg, mint a mi helyettesünk. Fontos része volt ez az Ő halálának, de nem csak helyettünk halt meg. Hanem amikor Ő lett az utolsó Ádám, Isten úgy járt el, hogy az egész emberiséget Krisztusba helyezte, és amikor meghalt, mindnyájan meghaltak. Egyszerűen vége szakadt az ádámi fajnak, és Ő volt az utolsó Ádám, aki élt ezen a földön. Ezért, akkor amikor Ő meghalt, amikor az utolsó Ádámról van szó, azt értjük, hogy a mi óemberünk meghalt vele együtt. Mert nincs sok óember, csak egyetlen egy. Ádám az óember. Nem úgy van, hogy az én óemberem, a te óembered. Egyetlen óember van. Ezért Krisztus Jézusban csakis így lehet: a régiek elmúltak, mert a kereszten meg lettek semmisítve, és újjá lett minden, mert a régiek elmúltak. Ezért, ha valaki Krisztusban van, akkor nincs semmi kárhoztatás. Krisztusban nem létezik kárhoztatás, mert a régiek elmúltak. Tehát, ami itt hozzá van adva egyes kéziratokban, az nem egyezik ezzel a dologgal, mert „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden” – Krisztusban.

 De, amikor odajutunk a mindennapi tapasztalatok területére, akkor azt látjuk, hogy nagyon kevés dolog van bennünk ebből, és nagyon sok a régi dolgokból. Akkor hát mi történik? Ellentmondás van e kettő között? Ha megkérdezném: testvér, vannak-e régi dolgok az életedben? Sok dolog van, sok szokás, hajlam, nagyon sok minden, ami régi. Ha ezeket látni akarjuk egy ember életében, egy kis ideig mellette kell lennünk, és meg fogjuk látni ezeket. Akkor hát van valami ellentmondás abban, amit a Biblia mond? Nincs. Mert a tény az, hogy Krisztus meghalt, és mi Krisztusban vagyunk. Ez a tény, ez az igazság, a megingathatatlan igazság. Isten szemében az a valóság, hogy a régiek elmúltak.

 4Mózes 23,9: „Mert sziklák tetejéről nézem őt, és halmokról tekintem őt, ímé oly nép, amely maga fog lakni, (elkülönített nép) és nem számláltatik a nemzetek közé.” Ezt Bálám mondja az Izráelről. És a 23,20-23: „ímé parancsolatot vettem, hogy áldjak, ha ő áld, én azt meg nem fordíthatom. Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az ő Istene van ő vele, és királynak szóló rivalgás hangzik ő benne. Isten hozta ki őket Egyiptomból, az ő ereje, mint a vad bivalyé. Mert nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendőmondás Izráelen. Idején adatik tudtára Jákóbnak és Izráelnek: mit mívelt Isten.”

 Nem kell messzire mennünk, hogy meglássuk, hogyan kezdett paráználkodni ez a nép. 25,1-3: „mikor pedig Sittimben lakozik vala Izráel, kezde a nép paráználkodni Moáb leányaival. Mert hívogaták a népet az ő isteneik áldozataira, és evék a nép, és imádá azoknak isteneit. És odaszegődék Izráel Bál-Peórhoz, az Úr haragja pedig felgerjede Izráel ellen.” De mikor a gonoszról van szó, akkor Isten nem lát semmi rosszat Izraelben.

 Az az igazság tehát, hogy mi Krisztusban vagyunk, és hogy Krisztus keresztje elvégezte ezeket a nagy dolgokat, olyan igazság, amelyiket nem lehet elmozdítani, bármit is tennénk mi. Ez örökkévaló, megingathatatlan igazság. És ezt az igazságot nem lehet megtapasztalni, ezt el kell hinni.

 De amikor rátérünk a mindennapok tapasztalataira, akkor nagyon sok olyan dolgot látunk, amely a régi teremtéshez tartozik, amelynek mind el kell tűnnie. Az idő előrehaladásával meglátjuk, hogy ezek tévesek, de csak akkor vesszük ezt észre, amikor a világosság lassanként behatol az életünkbe. A Szent Szellem, aki elkezdett munkálkodni az életünkben, ezen a biztos alapon munkálkodik, ami Krisztusban van. Az Ő munkája az, hogy ami igaz Krisztusban, vagyis, hogy a régiek elmúltak és minden újjá lett, az legyen valóság bennünk. Testvérek, ha valaki nem így érti a Szellem munkáját, az az ember nem tud növekedni.

 És mit jelent növekedni a hitéletben? Növekedni a hitéletben azt jelenti, hogy a különbség egyre kisebb lesz aközött, ami Krisztusban van és aközött, ami bennünk van. Lassan-lassan ennek kell történnie. Sok dolog van, amit az Úr világosságra hoz az életünkben, és Ő azért hozza ezeket világosságra, mert Ő munkálkodni is akar ezekben. Tehát, hogy úgy mondjam, az nem rossz dolog, ha előjönnek, amik ott vannak az életünkben.

 Beszélünk arról, hogy Krisztusban vagyunk, Ádámban vagyunk, Ádámból Krisztusba kerültünk, de mikor a Róma 7-hez érünk, itt felfedezünk valamit. Nagyon érdekes: az én hústestem.

 Amikor pedig a hústestről beszélünk, akkor annak az igazságnak a tapasztalati részéről beszélünk, ami Ádámban van. Amikor ide jutunk, a hústesthez, nagyon érdekes, hogy mi történik, mert itt mindnyájan külön-külön vagyunk és különbözőek vagyunk. Egyik ember az egyik rossz dolog felé hajlik, másik meg a másik rossz dolog felé. Egyeseknek vannak jó dolgaik, amire azt mondják, hogy az jó, másoknak nagyon feltűnő rossz dolgaik vannak. De mindegy, hogy is van ez, a hústest az hústest és nincsen benne semmi jó! És ha akkor, amikor az Úrhoz térünk, úgy történne, hogy az egész hústestet elvethetnénk, akkor sok problémától mentesülnénk.

 De az történik, mint Saulnál is, hogy amikor Saul elment a harcba Amálek ellen, az Úr azt mondta neki: semmisítsd meg mind az állatokat is! Mindent pusztíts el! De ő megtartotta magának azokat a dolgokat, amelyekről azt gondolta, hogy szépek; az állatokat, amelyek hibátlanok voltak. És úgy gondolta, hogy ezeket az állatokat feláldozza Istennek. Ugyanez történik velünk is. A negatív dolgainkat gyűlöljük, és hallani sem akarunk róluk. Csúnya, bűnös test! De van a testnek pozitív oldala, amit viszont meg akarunk tartani – megtartjuk, mert ez a mi büszkeségünk. Hogyan mondjak én le az én büszkeségemről? Az én méltóságom…

 Egyszer egy fiatal lány jött könyveket vásárolni hozzánk, aki fiatalokkal foglalkozott egy gyülekezetben. Kezdett megérteni dolgokat, olvasott, és vitt könyveket. Egy napon pedig, mikor a gyerekekkel foglalkozott, azt mondta nekik: lábtörlőknek kell lennünk. Meg volt győződve arról, hogy ez így van. Éppen akkor nyitott be egy vezetőségi tag, és meghallotta ezt. Félrehívta a lányt, és számonkérte: mit beszélsz te itt? Nekünk megvan a magunk méltósága! Hogy-hogy lábtörlők legyünk? És jól megdorgálta ezt a lányt, amiért azt mondta, hogy nekünk nem kell védekeznünk, és el kell fogadnunk a helyzeteket.

 A hústest ilyen, hogy semmiképpen nem akarja ezt elfogadni. Mondhatod valakinek, hogy vigye vissza a gyárba a lopott holmikat, és az meg is teszi, de amikor arról van szó, hogy saját magát megítélje, kárhoztassa, az nagyon nehéz. És éppen ezért van, hogy miután az Úrhoz jövünk, megpróbálunk az Úrnak szolgálni a hústest jó részével.

 De tudjátok mi történik? Azért, mert nem tagadjuk meg teljesen a hústestet, és újra a hústestre alapozunk, a saját erőnkre, a saját bölcsességünkre, és mindezek hátterében a saját dicsőségünk van, ezért tudjátok mi történik? Újra megjelenik a bűn. És azt kérdezzük: miért van itt a bűn? Ha a hústest szerint járunk – nem a rossz hústest szerint, mert azt megtagadtuk –, de a „jó hústest” szerint, akkor újra ennek a törvénynek a hatáskörébe kerülünk: a bűn és halál törvénye alá. És nem tudjuk miért van ez! „Uram szabadíts meg a bűntől!” – kiáltjuk. De az Úr azt mondja a Galata 5,16-ban: „járjatok a Szellem vezetése szerint, és így nem töltitek be a test kívánságát” (románból).

 Mi nagyon el vagyunk tájolódva, mert azt hisszük, hogy a dolgok úgy mennek, hogy kiáltunk: „Uram, segíts!” Azonban itt bizonyos törvényszerűségek vannak, amelyek akkor működnek, amikor mi test szerint járunk, és a testben bizakodunk. Mert az a hitélet, az a nagy kezdeti kijelentés, amit valaki kap, olyan, mintha bemennél egy ajtón, egy szoros kapun. A kapu után következik egy keskeny út. Ne gondold azt, hogy ha bementél a kapun, akkor biztonságban vagy, mert bármikor újra letérhetsz az útról! És valahányszor letérsz az útról, újra működésbe lép a bűn és halál törvénye. És tudjátok, milyen az, amikor a bűn és halál törvénye működik? Nem tudunk szabadulni. Szeretnénk szabadulni, szeretnénk más lenni, de a probléma az, hogy ott van a hústest. És amikor megtörténik az életünkben, hogy ezt a kijelentést kapjuk, hogy Krisztussal együtt meghaltunk – tehát, hogy amikor Krisztus meghalt, mi is vele együtt meghaltunk, és felfedezzük, hogy semmi jó nincs bennünk, akkor történik valami, és egyszerűen felülemeltetünk, úgy, ahogy az aerodinamika törvénye legyőzi a gravitáció törvényét, és mi felülemelkedünk.

 De ez a kijelentés, hogy semmi jó nincs bennünk, ez nem megy egyszeriből. Sok bukásra van szükség az életünkben, sokszor elterülünk és fejjel megyünk a falnak, hogy meglássuk, valóban semmi jó nincs bennünk. Ha megláttuk, hogy semmi jó nincs bennünk, akkor az első dolog, amit teszünk, hogy nem mutogatunk másokra. Ez nem egyszerű. Mondjuk ugyan, hogy semmi jó nem lakozik bennünk, de még nem tapasztaltuk meg valóságos módon.

 Róma 8, 2-4: „Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben, hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Szellem szerint.”

 Testvérek, ez a legfontosabb dolog, hogy meg tudjuk érteni, hogy ha kaptuk ezeket a kijelentéseket, és az égig felemeltettünk, és valóban megláttuk, mit jelent ez a halál Krisztussal együtt, és mi valósult meg ez által a halál által, de valahányszor arrafelé hajlunk, hogy a saját természetünkre támaszkodjunk, azonnal működésbe lép a bűn. A bűn ilyenkor működésbe lép, és amikor a bűn és halál törvénye alatt vagyunk, nem tudunk tenni semmit. Pontosan az történik, mint a Róma 7-ben: akarom a jót tenni, de a rossz hozzámtapad. Az egyetlen út az, hogy végigjárjuk ezeket a szakaszokat, és az utolsó az legyen, hogy tudatosuljon bennünk, hogy semmi jó nem lakik bennünk! Ez nagyon fontos, mert csak akkor fogjuk megérteni, amikor meglátjuk ezt.

 De, ha te így gondolkozol, ahogy nekem egyszer mondta valaki: „nem hittem, hogy képes vagyok ilyesmit megtenni”, az azért van, mert még nem láttad meg, hogy semmi jó nincs benned. De, ha én olyan körülmények között élnék, mint az utolsó iszákos a városban, én is olyan lennék, mint ő. Semmivel sem vagyok jobb nála. Az én hústestem semmivel nem jobb, mint az övé. Bennem egyáltalán semmi jó nem lakozik.

 De az helyzet, hogy akkor, amikor megtapasztaljuk ezeket, amikor ebben a helyzetben vagyunk, és látjuk a veszélyeket, akkor történnie kell valaminek. Azt mondja az 1János 2,27-29: „és az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket, hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket úgy maradjatok ő benne. És most fiacskáim, maradjatok ő benne, hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor. Ha tudjátok, hogy ő igaz, tudjátok, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született.”

 Testvérek, semmi lehetőségünk nem lenne, hogy az Úrral járjunk, ha nem lenne bennünk ez a kenet. Honnan tudnánk mi bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amit éveken keresztül tettünk, ha egy adott pillanatban nem jönne a Szent Szellem, és nem mondaná: „nem így van, mától kezdve nem így!”

 Tudjátok mi történt velem nemrég? Egy nap imádkoztam azokért, akik elmentek közülünk. És ezt mondtam: ebben a világban annyi szétválás van, az emberek minden kicsi dologért szétválnak. Például, mondjuk nem vagyok keresztény, és van egy barátom, aki valamit elkövetett ellenem – viszontlátásra! Többet hallani sem akarok felőle. A gyülekezetben vannak dolgok, amelyeket egyesek jobban hangsúlyoznak, mások kevésbé. Lehet, hogy az egyik az igaz, lehet, hogy a másik. Nem lehet tudni. Mindegyik azt gondolja, hogy amit ő mond, az az igaz. És emiatt vannak ezek a szétválások. Valami nekem nem tetszik, megsértődöm, hagyok mindent, és elmentem. És úgy imádkoztam: „Uram, munkálkodj Te, hogy azok, akik elmentek, megláthassák ezt!” Azt mondtam: „Uram, te szólíts meg, és ébressz fel legalább egyet közülük, nem azért, hogy visszajöjjön, hanem hogy közeledjen az Úrhoz!”

 Most először láttam meg egy valamit: mi az én részem, mit nem tettem meg, vagy mit tévedtem egy személlyel szemben, aki elmegy innen. És hiszem azt, hogy ha valakiért imádkozom, elsősorban így kell imádkoznom, hogy ne legyek én olyan biztos magamban, és tudjam meglátni azt a dolgot, amit ilyen téren is korrigálni kell a mi életünkben, az én életemben. Arra gondoltam, hogy elsősorban hogyan tudnánk megalázkodni az Úr előtt, hogy megláthassuk a tévedéseinket. Ez csak egy része annak, amit megláttam.

 Ezt szerettem volna kiemelni, hogy ha nem lenne a Szent Szellem, aki bizonyos dolgokat mond nekünk, hogyan tudhatnánk azt, hogy Krisztusban maradtunk? Mindnyájan igazoljuk magunkat; nem számít, mit mond valaki, az számít, mit mond a kenet. Mit mond az Úr. És mikor az Úr eljön, bár nem tudjuk elhinni, hogy ez így lesz, de így lesz, 28.: „és most fiacskáim, maradjatok ő benne, hogy mikor ő megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.”

 Ha mi itt így járunk, hogy hallgatunk rá, az ő vezetése szerint járunk a Szent Szellem által, akkor lassan-lassan, megmaradva ebben a helyzetben, Krisztusban, megláthatjuk, hogyan munkálkodik ez a másik törvény, az élet szellemének törvénye; és az élet, amely bennünk van, elkezd kiáradni. És tudjátok mi történik akkor, amikor az élet kiárad? Ez az élet jellemmé formálódik. Mi körül vagyunk véve nemcsak belülről, hanem kívülről is. Nyomaszt ez az ellenséges világ körülöttünk, és az a szándéka, hogy tönkretegyen bennünket. Nincs időnk, egyszerűen nincs időnk. Senki sem rövidíti meg az alvásidejét, a kedvenc elfoglaltságainkat nem hagyjuk – időt ott takaríthatunk meg, amikor Bibliát olvasunk, vagy amikor összejövetelre megyünk.

 Testvérek, ha nem tanulunk meg hallgatni arra, amit az Úr mond, aki bennünk van, akkor nem haladunk előre! Ez az élet, amely bennünk van, olyan, mint egy palánta, amelyet minden kedvezőtlen időjárás érint; és egy palánta nem tud növekedni bármilyen körülmények között. Az életünkben vannak körülmények, amelyek nagyon nehezek, de ki mondhatja azt, hogy ezek a körülmények rosszak? Mi azt gondoljuk, hogy szeretnénk úgy élni, hogy jó körülmények között legyünk, hogy az életünk más legyen, és az élet lehet is ilyen. De az életed nem fog fejlődni, ha nem fogadod el, és nem látod meg, hogy azok a helyzetek, amelyekben vagy, a legjobbak ahhoz, hogy a te életed fejlődni tudjon. Ha nem mondod itt hangos szóval: „Uram, köszönöm mindezeket a nehéz helyzeteket. Nem akarom elfogadni azokat a nehéz helyzeteket, amelyek az ellenségtől jönnek, de azokat a nehéz helyzeteket, amelyek Tőled jönnek, el akarom fogadni, mert így fog az életem növekedni.”

 Ha ezt csak fél szívvel mondom, és még eszembe jut, amit sokszor hallottam valakitől: „nem szeretem, ahogy Isten munkálkodik” – akkor baj van! Azok a helyzetek, amelyeket mi rossznak gondolunk, lehetnek jók, és fordítva. De Isten nem téved. „Azért jöttem, hogy életetek legyen.” És ez az élet kiáradó élet legyen! Testvérek, kaptunk mi életet? Milyen életet kaptunk? Olyat, amelyik túlárad? Természetesen! De akkor miért nem árad ki ez az élet? „Akié a Fiú azé az élet. Írtam nektek, akik hisztek, hogy tudjátok, hogy örök életetek van.” De ahhoz, hogy ez az élet bőséges, túláradó legyen, tudjátok mi kell? Az, hogy működjön az élet szellemének törvénye Jézus Krisztusban – ne pedig a bűn és halál törvénye. Ha ugyanis a bűn és halál törvénye működik, és ha még mindig kárhoztatás alatt állunk, és elfogadunk mindenféle vádat, amelyek a gonosztól jönnek, akkor egyedül Isten Szelleme az, aki életet hoz bennünk.

 De ahhoz, hogy az élet szellemének törvénye Krisztus Jézusban működhessen bennünk, ehhez egyrészt belülről, másrészt kívülről szabad tere kell, hogy legyen, hogy munkálkodhasson az életünkben. Ez a növény így fejlődni fog. Ez az élet, amellyel rendelkezünk, olyan élet, amely a legnehezebb helyzetekben volt kipróbálva. Ez nem olyan élet, amely nem volt kipróbálva. Ki volt próbálva, és úgy fejlődik ahogy a 4. Zsoltár 1-ben: „mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene, szorultságomban tág tért adtál nekem, könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat.”

 Ez a helyes. Nem az, hogy megszabaduljak a szorosságból, hanem a szorongattatásban tudjak tág teret nyerni, ott tudjak szabadon mozogni. Lehetséges ez? Természetesen. Nem könnyű ezt megtapasztalni. Mert ahhoz, hogy ezt megtapasztaljuk, sok nehézségen kell átmennünk, de ebben a futásban, amelybe lettünk helyezve, meg kell tanulnunk, hogy ne az emberekre nézzünk, ne bennük bizakodjunk. És amikor embereket mondok, nem az utca emberéről beszélek. Istenben bízzunk, és rá tekintsünk! Akkor is, ha minden összedől, ha minden elvész. Ha megtanultuk ezt, hogy az Úrra nézzünk, bármi történjen is, akkor nem leszünk csalódottak.

 Sok minden fog történni a jövőben, mert tudjátok mi lesz? A jövőben egyre nyilvánvalóbb lesz: vagy az Úrra alapozod az életedet, vagy az életed meg fog inogni. Nem sok ideig mehetsz két úton. Eljön az idő, mikor minden meginog, és nem tudod, mi fog történni. Éppen most hallottam híreket valahonnan, és egyáltalán nem csodálkozom.

 Tudjátok mi az, ami megtart bennünket az úton? Ami összetart bennünket? A látás. Az Úr munkálkodjon az életünkben, hogy olyan emberek legyünk, akik meg tudjuk hallani azt a hangot, amelyik szól: „ez az út, ezen haladj előre!” Nem akarok más hangra hallgatni.

 Egy testvér, aki az 50-es években börtönbe került, és el akarták pusztítani, odatettek mellé egy úgymond keresztény embert, egy nagyon nyomorúságos cellában, azzal a szándékkal, hogy halálra gyötörjék. Ennek az embernek pedig az volt a feladata, hogy ezt mondja: „Mia úr, itt rohadnak meg a csontjaink.” És ezt ismételgette: „Mia úr, itt rohadnak meg a csontjaink.” A sátán is ugyanezzel jött: „Te beszélsz, itt rohadnak meg a csontjaid! Az élet nem neked van, hanem másoknak. Nem látod magadat?”

 Az Úr munkálkodjon az életünkben. És az az égből jövő láng leszáll, ha mi az oltáron maradunk, és mindaz, ami ádámi bennünk, megemésztetik.

Három szellemi házasság – Zac Poonen

Three Spiritual Marriages – Zac Poonen

PDF formátumban letölthető itt: Három szellemi házasság

A Róma 7-ben Pál arról ír, hogy az a személy, aki egy bűn feletti győzelemre és szent életre vágyik, ott hibázza el, ahogyan megéli azt. A Szent Szellem a 4. versben a házasság képét használja. Mikor megtéretlenek voltunk, akkor az óemberrel voltunk házasságban. A megtérés után, ahelyett hogy Krisztussal lépnénk házasságra, elkövetjük azt a hibát, hogy a törvénnyel házasodunk össze. Minden hívő elköveti ezt a hibát, amikor a bűn feletti győzelmet keresi. A saját erősségeinkből fakadó bűnök feletti győzelem keresése érdekében az első próbálkozások a törvénnyel való házasság keretében történnek. A 6. és 7. fejezetekben három szellemi „házasságot” látunk: az első az óemberrel, a második a törvénnyel és a harmadik Krisztussal.

Az óember egy gonosz férjhez hasonlítható, aki veri a feleségét, prostituálttá teszi őt, tönkretéve az életét és a boldogságát. Ez a bántalmazott feleség hogyne szabadulna meg szívesen egy ilyen gonosz férjtől. Egy nap a férje – az óember – meghal és ő újjászületik!  Most már szabad arra, hogy új házasságot kössön, de ahelyett, hogy Krisztussal lépne házasságra, elköveti azt a hibát, hogy a törvénnyel lép házasságra, aki Krisztusra hasonlít.

A törvény tökéletes, ezért könnyű elköveted azt a hibát, hogy Krisztussal összetéveszd, mert a törvény tökéletes igazságot vár el tőled. A törvény nem hasonlít az óemberre. Nem veri a feleségét és más módon sem okoz szomorúságot neki. Tökéletességet igényel. Reggel pontosan 6 órakor fel kell kelned és 8 órakor az asztalon kell lenni a reggelinek. Nem lehet 8 óra 01 perc, hanem pontosan 8 óra. Ez a tökéletesség. A ház minden részének tisztának és rendben kell lennie. A cipőknek a maguk helyén kell lenni, a ruhák kimosva – folt nélkül – tökéletesen kivasalva. A törvény sosem kér tőled semmi gonosz dolgot. Melyik fiatal testvérnő ne menne hozzá egy ilyen jó emberhez, aki minden területen ennyire tökéletes? Az óemberrel való házasság után a törvénnyel való házasság azonban olyan, mintha csöbörből vödörbe estél volna. A törvény egy jó ember, de nagyon igényes. Sohasem kér semmi gonosz dolgot tőled, de sohasem tudod felmérni a személyes állapotodat annak fényében. Ekkor jössz rá, hogy egy rossz emberrel kötöttél házasságot. Mit tudsz most tenni? A törvény – Isten törvénye – nem halhat meg! Itt van egy egészséges és erős férj, aki örökké él. “A férjes asszony a férjéhez van kötve, amíg él (Róma 7:2). Ezért az asszony minden reményét feladja, hogy valaha is boldog legyen.

Ekkor Isten valami csodálatosat cselekszik. Halttá nyilvánítja az asszonyt és így felszabadítja a házassági eskü alól. Első alkalommal a férj (az óember) volt az, aki meghalt. Most te, mint feleség halsz meg. Atyámfiai, meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott” (Róma 7:4). Most, hogy meghaltál a Krisztussal nem vagy többé a törvényhez kötve. Isten feltámaszt téged a halálból és így össze tudsz házasodni Krisztussal. Ez a harmadik házasság – és ez már dicsőséges! Azonban Krisztus is igényes. Ugyanolyan tökéletes, mint a törvény és a következőt mondja: “A reggelinek pontosan 8 órakor az asztalon kell lenni és nem 8 óra 01 perckor. Mindennek olyannak kell lenni, mintha „skatulyából húzták volna ki”. A háznak rendben kell lenni”, stb. Krisztus elvárási szintje egy cseppet sem alacsonyabb, mint a törvényé, sőt magasabb. A törvény azt mondja, hogy „ne kövess el házasságtörést”, Krisztus azonban azt mondja, hogy „még vágy sem lehet a szívedben egy asszony iránt.” Van egy nagy különbség a törvény és Krisztus között. Krisztus a következőt mondja: “Reggelizzünk együtt – te meg én.” Ő mindent veled való közösségben, veled együtt akar csinálni.

Képzelj el egy olyan gyámoltalan feleséget, aki a reggelivel csak délután 1 órára készül el! Az Úr nem ítéli el és nem veti el őt, mint azt a törvény tenné, ami a következőt mondja: “Ne gondold, hogy együttműködünk, és te jobb leszel.” Az Úr azonban együtt munkálkodik veled és néhány napon belül el fogod érni, hogy a reggeli már délelőtt 11-kor az asztalon lesz. Az Úr azt mondja: “Csodálatos! A délután 1 óra helyett már délelőtt 11 órára elkészültünk. Egy napon el fogjuk érni, hogy 8 órára elkészülsz. A tökéletességre fogunk törekedni.” Ha nem sikerül jól kimosnod a ruhát, mert a folt ottmaradt, az Úr a következőt mondja: “Ne bánkódj, mi ezen a területen is együttműködünk.” Legközelebb már az Ő segítségével mosod ki a ruhát és meg fogod látni, hogy kevesebb folt marad rajta. Az Úr eldöntötte, hogy mindaddig együttműködik veled, míg egyáltalán nem marad folt a kimosott ruhán. Addig működik együtt veled, míg el nem éred a tökéletességet.

Látod már, hogyan munkálkodik együtt az Úr az Ő menyasszonyával? Az Úr nem egyszerűen csak megparancsol nekünk dolgokat, mint azt a törvény teszi. Ő együttműködik velünk – mi az Ő munkatársai vagyunk. Jézus egy ilyen férj.

–  § –

Christian Fellowship Church, Bangalore, India – Minden jog fenntartva!

Ez az írás – változtatás nélkül – szabadon terjeszthető a szerző nevének és a CFC honlapcímének (http://www.cfcindia.com) egyértelmű feltüntetésével.

Fordította: Abonyi Sándor

https://keskenyut.wordpress.com

A kereszt és a hústest nem létezhet együtt – T. Austin-Sparks

Isten Igéje kijelenti, hogy a mi „ó emberünk Krisztussal megfeszíttetett” (Róma 6,6), és hogy „egy meghalt mindenkiért, ezért mindenki meghalt, és Ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,14-15).

Isten nézőpontjából a teljes bukott emberi nemzetség története véget ért a Golgotán. Onnantól fogva Isten csak az új teremtést tartja szem előtt, csak arra figyel, csak azt veszi számításba. Nincs értelme megpróbálnunk a régi teremtés életéből bármit is áthoznunk az új teremtésbe, mert Isten nem fogja elfogadni. Minden emberi képességünk, készségeink, a hiányosságainkkal együtt; mindaz, amit a jobbik énünknek nevezünk, és az is, amit a legrosszabb oldalunknak tartunk; a jóságunk és a gonoszságunk egyaránt bele lett foglalva abba a halálba – ezért innentől fogva nem az emberi, hanem az isteni szinten való életre szól az elhívásunk. Bennünk, magunkban semmink sincs, ami elfogadható lenne Istennek. Oly gyakori, hogy valamilyen emberi elem, valamilyen rokonszenv vagy ellenszenv, ambíció vagy valamilyen személyes érdek jelenléte az, ami megbénítja Isten munkáját bennünk és rajtunk keresztül.

Az egyetlen mód, mellyel Isten szándékai megvalósulhatnak az életünkön keresztül, ha nem csak a bűneinkre, hanem saját magunkra is úgy tekintünk, mint akit Krisztus fölvitt a keresztre. Különösnek tűnhet, hogy míg oly gyakran szánakozunk szellemi életünk hiányosságai fölött, annyira lassúak vagyunk elfogadni a kereszt ítéletét a természeti életünkön. Megalázónak tartjuk elfogadni ugyanazt az ítéletet magunkon, mint ami a világra is kihirdettetett, azaz a kereszt általi halált. Mindazonáltal nem létezik más alapja az igazi szellemi életnek és tanúságtételnek: a keresztnek halált kell munkálnia bennünk, hogy Krisztus élete teljes mértékben kiáradhasson rajtunk keresztül.

Ebben az értelemben tehát a hívőknek is meg kell ismerniük a kereszt gyalázatát. Csakis azáltal részesülhetünk az új élet minden áldásában, ha valóban ismerjük annak az igazságnak az erejét, hogy Krisztussal meg lettünk feszítve. Amikor valóban „többé nem én élek”, akkor nyílik meg az út a bizonyosságra, hogy „hanem Krisztus él bennem”. A vég dicsőséges, de ehhez a kereszt fájdalmakkal teli útja vezet.

Forrás: Day by Day with T. Austin-Sparks, márc. 20.

Az éntől való szabadulás útja – Radu Gavriluț

  1. május 3. Nagyvárad (eredeti hangfelvétel letölthető innen: ekklesiaoradea.ro )

Máté 20,20-28: Akkor odament hozzá a Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. Jézus megkérdezte tőle: “Mit akarsz?” Ő így felelt: “Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban.” Jézus így válaszolt: “Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én fogok kiinni?” Ők így feleltek: “Ki tudjuk.” Erre ő ezt mondta nekik: “Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azok fogják megkapni, akiknek az én Atyám elkészítette.” Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre. De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: “Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

A nagyon nagy gond az, hogy bennünk két élet van: a krisztusi új élet és az ádámi ó élet, amellyel annyira át vagyunk itatva, hogy miután Úrhoz tértünk és Isten gyermekei lettünk, észre sem vesszük, hogy nagyon sokszor ugyanazt az ádámi életet próbáljuk továbbvinni. A kérdés mindig az: ebben a helyzetben, amiben most vagyok, ki él? Az Úr? Igazolhatjuk persze önmagunkat, de a kérdés nagyon is hangsúlyosan így tevődik föl: az Úr az? Ha nem az Úr, hanem csak én…?

Az az élet, amelyet akkor kapunk, amikor az Úr Jézus Krisztusban hiszünk, teljesen más, mint amit a szüleinktől örököltünk. Szükséges vajon növekednie ennek az életnek? Bemerítő János azt mondja, hogy „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” – tehát szükséges növekednie, igaz? A János 10,27-30-ban ezt olvassuk:

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”

Ha végigolvasnánk ezt a részt, láthatnánk azt, hogy ezek a juhok, akik követik Őt, akik ismerik az Ő hangját, azoknak azt mondja: bővölködő életet adok nekik. Mert mit jelent szolgálni az Urat? Azt jelenti, hogy életet tudsz közvetíteni, adni. Mikor megnyitod a szádat, élet van benne. Hogy ha bárhol vagy – úton, odakint vagy idebent beszélsz –, az élet mutatkozik meg. Hogyan tud tehát ez az élet növekedni bennünk? A növekedés és a bővölködő élet összefügg, és csakis akkor lehet bővölködő ez az élet, ha önmagunktól megüresedünk. Annyira át vagyunk itatva a saját énünkkel… Vannak olyanok, akik figyelik, hogy mások áment mondanak-e az imádságukra. Tudjátok, miért? A büszkeség miatt. Mert nem szeretnénk, ha nem vennének figyelembe minket.

A hitéletben, a mindennapi életben és az Úr szolgálatában is minden az élettől függ. Ennek kell elsősorban növekednie, bennünk helyet találnia. Mert bennünk, ahogy a világból jövünk, mindenfajta örökségünkkel – nem szépen hangzik, de használnom kell –, csomó szemét van, sok-sok minden az elménkben, ami évek hosszú során át csak gyűlt és gyűlt bennünk. Például, ha valakit az élete során rendszeresen megbántottak, megsértettek, akkor nagyon sok éven keresztül olyan lesz a mentalitása, hogy fél attól, hogy megint meg fogják bántani. Ez rányomja a bélyegét a személyiségére. Az Úr pedig körülvesz bennünket mindenféle olyan körülménnyel, amelyek hatással vannak ránk, azzal a céllal, hogy önmagunktól meg tudjunk üresedni. Hogy tudunk önmagunktól megüresedni? Azt hisszük, hogy ez lehetséges az Istennel való együttműködés nélkül?

Ha valaki megbánt, mi a reakciónk? Megharagszunk? Felháborodunk, hogy mit beszél ez rólunk?

Tudjátok, mit mondott Dávid, amikor Simei megátkozta: hogy lehet, hogy az Úr mondta neki. Lehet, hogy az Úr mondta neki, hogy megbántson. És hogyha az Úrral együttműködsz, meglátod, hogy minden alkalommal egyre több és több hely lesz benned. Hogyha bűnbe estünk, akkor bennünket ez megaláz. Az Úrnak mindenféle munkája van, amivel ezt meg tudja tenni, és ha elfogadjuk Istennek ezt a kezét, amellyel meg akar alázni, úgy, ahogyan Dávid is tette: még jobban meg akarom magam alázni – akkor ez az élet helyet talál bennem. Ha azonban nem vagyok megüresedve önmagamtól, és közben azt mondom az Úrnak, hogy bővölködő életre vágyom, akkor Istennek az a válasza, hogy elsőként olyan helyzetbe hoz, hogy megaláz.

Ha valaki az életnek szolgája, azt mások észreveszik. Gondolhatjuk azt, hogy prédikálni szeretnénk, de arra nem vagyunk készek, hogy életet közvetítsünk. Másképpen: Ha valaki tele van élettel, akkor ezt az életet ki kell szabadítani.

Két nagyon fontos dolog jut eszembe azzal kapcsolatban, hogy ez az élet meg tudjon mutatkozni. Az egyik, hogy a gondolkodásmódunk meg legyen újulva. Mondják egyesek, hogy az vagy, amit gondolsz. Ha a gondolkodásmódunk nincs megújulva, nem tudunk életet közvetíteni.

A másik pedig az összetöretés. Az Úr tud előhozni olyan helyzeteket, amelyekben összetörhet bennünket.  Egy példát mondok: Valaki végezte a munkáját, és jó volt abban, amit csinált, és értékelték is – és egyszer csak elkezdtek a dolgok nem úgy működni, mint addig. És önmagának sem tudta megmagyarázni, hogy lehet, hogy nem mennek a dolgok. Azt mondtam neki, hogy az Úr akarja összetörni a külső cserépedényedet. És ha a cserépedény megtört, és repedések keletkeznek rajta, akkor kicsordul belőle az élet.

Bármit is mondunk, bárhonnét olvasnánk az Igéből, azt észre lehetne venni, ha ott élet van. Még akkor is, amikor egy igei tanítást mond valaki, ott is élet tud fakadni. A keresztény életben minden erre összpontosul. Az ádámi élet egoista élet, mindent önmagának akar, önmagadnak akarod, hogy elismert legyél, hogy mindig csak te kapjál valamit. És az isteni élet pont olyan, mint ahogy itt olvastuk: „Az embernek fia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak.” Az isteni élet nem olyan, hogy neki kell szolgálni. Az isteni élet lényege, hogy másoknak szolgál.

Amikor először Telkiben voltunk, azt láttam, hogy mennyire önzőek az ottani emberek. Mindenki csak saját magáért és a családjáért imádkozott, a szüleiért, a betegségeikért. Ilyen az ádámi élet. Nem érzed annak a szükségét, hogy a testvéreidnek szolgálj. Az isteni élet az szent élet, igaz élet, Istennek kell élni vele és kiöntetni az emberek felé.

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni.

Az előbb valaki beszélt az építésről. Ez az élet, ez az új élet nem olyan, hogy megkaptam, és növekszik, és ez nekem nagyon jó. Ez azért van, hogy másokért legyen. Ez az élet az építést szolgálja, az építésért van. Nagyon nehéz együtt menni, és egymást elfogadni szeretetben. De ez az élet ilyen.

1Pt 2,4-10-et olvasom: „Akihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz, Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokkal áldozzatok, amelyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által. Azért van meg az Írásban: Íme szegletkövet teszek Sionban, amely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül. Tisztesség azért nektek, akik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a szegletnek fejévé a és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává; Akik engedetlenek lévén, megütköznek az igében, amire rendeltettek is. Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; Akik hajdan nem nép [voltatok], most pedig Isten népe [vagytok]; akik nem kegyelmezettek [voltatok], most pedig kegyelmezettek [vagytok].”

Bennünk van az a vágy, hogy Isten egybeszerkesszen, egybeépítsen bennünket. Ez a munka nincs még befejezve; a mi felelősségünk ezt tovább tenni. Ha valaki látja ezt, és megnyílt a szeme, és az Úr munkálkodik valamit az Ő életében, azért van, hogy ez az építkezés folytatódjon. Az Úr munkálkodjon az életünkben, hogy nyitva legyen a szemünk, hogy mindnyájan lássuk az elhívásunkat, és az, ha ennek az életnek szabad útja van, akkor ő meg fog mutatkozni, ki fog áradni, látható lesz, és ez az élet mások számára áldás lesz.

Lehet, hogy mi megszoktuk, hogy személyesen beszélünk testvérekkel, de nagyon sok lehetőségünk van a mai világban kommunikálni egymással, és ha a Szellem által vezetettek vagyunk, akkor az Úr vezetni fog bennünket olyan személyekhez, akikkel ezt meg kell tennünk. De ha az óemberünk vezet bennünket, akkor nem fogunk senkinek, csak önmagunknak szolgálni. Jól vagyok, a családom jól van, mi más kell nekem? A régi életünk így gondolkozik: miért foglalkozzak én a mások gondjával-bajával, elég az enyém is nekem. De az Úr Jézus azt mondta:

Márk 10,45: „Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon”.

Ez az élet másokért van, az ádámi élet mindig csak önmagáért. Ez az élet legyen bennünk, és ez az élet megtalálja azokat a repedéseket, amelyeken keresztül ki tud áradni. Ámen.

 

Az óembertől és a hústesttől való szabadulás útja – Radu Gavriluț

  1. ápr. 26. Nagyvárad www.ekklesiaoradea.ro

PDF: Radu Gavrilut, 2016. 04. 26. Nagyvárad

Nem olyan régen Ploiesti-en voltam, ahol három olyan dologról beszéltem, amelyek nagyon fontosak a hívő élet szempontjából. Az első az óember, a második a hústest és a harmadik az én. Mióta hazajöttünk, még világosabban elkülönültek az elmémben a dolgok – és az egyik, ami azóta is nagyon tiszta számomra, hogy mindenkinek személyesen kell megtapasztalnia az óembertől való megszabadulást, a hústesttől való megszabadulást és az éntől való megszabadulást is.

A Szentírás sehol nem használja az óembert többesszámban, mintha többen lennének. Az óember valami közös dolog. A 2Kor 5,14-ben így olvassuk:

„Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt”.

Amikor az óemberről beszélünk, akkor az egész ádámi fajról beszélünk, amely Krisztussal együtt megfeszíttetett. Ebből kifolyólag pedig, a Róma 6,6 szerint:

„Tudván azt, hogy a mi óemberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek”.

Emlékeztek, felolvastam ezt a részt akkor, amikor a kereszt általi győztesekről írt könyvet említettem. Felolvasom, mit ír itt ez az író, és utána elmondom a saját szavaimmal.

„Hogy meghaltunk Krisztussal, az egy együttes, közös megtapasztalási lehetőség. Még akkor is, ha ez történelmi nézőpontból objektíven megtörtént, emberileg mégis függőben van számunkra, és csakis akkor lesz a sajátunk, ha hit által magunkévá tesszük.”

A Szentírásban vannak ilyen dolgok, amelyek egyszer és mindenkorra megtörténtek; ezek közül az egyik az, hogy az óemberünk Jézus Krisztussal együtt meghalt. Csakis a hit fogadja el azonban ezt az örökkévaló igazságot, és csakis hit által tudjuk magunkat halottnak tekinteni. De abban a pillanatban, amikor elhagyjuk a hitnek a talaját, ennek vége. Önmagunkra tekintünk, elkezdjük önmagunkat vizsgálni – rögtön másképp látjuk a dolgokat, és abból, ami volt, már semmi nincs.

Itt most nyitok egy zárójelet: Ott, ahol az előbb olvastunk, a 2Kor 5,16-17, nagyon érdekes rész:

„azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.”

Itt a 16. verset szeretném aláhúzni: „Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint”.

Az egyik legnagyobb dolog, ha azt látjuk meg a testvérünkben, ami új; a gyengeségekről tudnánk sokat beszélni. Néha annyira megérintenek bizonyos dolgok testvérekben, pozitív értelemben; bizonyos dolgok, bizonyos cselekedetek – és látod az Urat ezekben. Ezek mélyen érintenek. Így akarok tekinteni a testvérekre, látván ezeket a jó dolgokat az életükben, azokat, amelyek az Úrtól vannak. De ha mi a saját hústestünk szerint figyelünk, akkor csak a negatív dolgokat vesszük észre. Tehát mivel „mindenki meghalt (14. vers), senkit nem ismerünk már hústest szerint”.

Az tehát a fontos, hogy így gyakoroljuk önmagunkat, hogy így lássuk a testvéreinket, ahogyan az Úr látja őket. Jákób imája, amelyet az imént valaki felolvasott (1Móz 32,10-13), valójában az első olyan imája volt Jákóbnak, amikor őszintén hozott az Úr elé valamit, bár még mindig nagyon sok össze-visszaság volt benne – mert mondott ő olyat is ott, amit Isten nem mondott neki. Azt ugyanis, hogy jól lesz a dolgod, azt nem mondta. Viszont azt mondta, hogy veled leszek, és mindent betöltök abból, amit mondtam neked.

Testvérek, az, hogy meghaltam Jézus Krisztussal, az az igazság, ez nem valami olyasmi, amit ha önmagamra tekintek, valósnak látok vagy sem az életemben – ez az igazság, ez független attól, hogy megtapasztaltam-e vagy sem!

Tehát az egyedüli útja, hogy megszabaduljunk a bűn testének szolgaságából, az az, hogy meglássuk, hogy ez egy megtörtént dolog.

Róma 6,6: „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.”

„Hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.” Tehát ez úgy történik, hogy „hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett”. Tudjuk. Ez egy olyan valóság, ami megtörtént. Ha önmagamra nézek, és azt mondom, á, ez nekem nem igaz… – ez nem így van! Ez beteljesített tény, ami megtörtént kétezer évvel ezelőtt.

Esetleg így imádkozhatunk: Uram, hadd tudhassam meg, melyik a Te utad, hogy a bűntől megszabaduljak!

Hogy egy másik példával szemléltessük: Tudjuk, hogy a szeretet Istennek nem egy jellemvonása, hanem egész egyszerűen a természete. Isten szeretet. Valóban? Minden dolgában? Minden egyes dologban, amit nem értünk, szeretet Ő? Pedig néha nem tetszik, amit csinál, nem tudjuk, hogyan munkálkodik, nem értjük meg. Mégis, Isten mindig szeretet. Még akkor is, amikor én nem értem. Tényleg szeretet Ő? Amikor a kánaáni népeket kiirtotta, akkor is szeretet volt? Akkor, amikor Izrael népe az aranyborjúval vétkezett, és Isten azt mondta Mózesnek, hogy aki imádta az aranyborjút, azt öljék meg, akkor is szeretet volt? Lehet, hogy ebben a helyzetben nem értem Istent. És általában sem értem. De meg vagyok győződve, hogy amikor hozzá megyek, és az elmém kitisztul, és színről színre látok, én is azt fogom mondani, amit azok ott a mennyben: méltó a Bárány. Nem lesz semmi folt, semmi, ami árnyékot vethetne az Istennel kapcsolatos látásomra. Isten szeretet. Úgy szeretném megismerni, ahogyan a Szentírásban meg van írva Róla. Ez egy örökérvényű igazság. Nem változtathatja meg semmi.

Van tehát ilyen dolog a Szentírásban. Vele együtt meghaltam, vele együtt eltemettettem, vele együtt feltámasztattam, vele együtt felvitettem a mennybe – Isten Jézus Krisztusba helyezett engem, a mennyben, Vele együtt. Ez a mi helyzetünk.

Viszont ennek az óembernek van egy másik jellemzője. Az óemberhez nem megtapasztalunk kell valamit vele kapcsolatban, hanem meg kell látnunk valamit. Viszont ugyanennek a dolognak van egy másik viszonylata, amelyet hústestnek nevez a Biblia. Amikor a hústestről szól, a Róma 7-ben, a 18. versben így írja:

„Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a (hús)testemben nem lakik jó” – nem azt mondja, hogy a mi hústestünkben, hanem, hogy az én hústestemben. Az én hústestemben nem lakik semmi jó. Az, ami engem gondolkodóba ejtett, miután visszatértem Ploiesti-ről, hogy egyetlen egy testvér sem, aki az Úrhoz tért, nem mentes attól, hogy ne az ő hústeste vezesse. Mindannyiunknak meg kell tapasztalnunk a hústesttől való megszabadulást.

Szeretnék felolvasni a Galata 5-ből, ahol a hústest cselekedeteiről ír. A 21. vers második fele:

„Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten királyságát.”

Nem olvasom fel az egészet, csak a 20-tól: „bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás” – tudjátok, mi a pártoskodás? Hogy a többiektől elvonulok, és egy bizonyos csoport felé húzok, az ő gondolataikat fogadom el. Más szóval: ami nekem jobban tetszik, vagy jobban passzol, azt szeretem.

Természetes az, hogy különbözően látunk dolgokat. Ez normális dolog, a növekedésünk velejárója. (És általában mindenki azt gondolja, hogy neki van igaza.) Kapcsolatban voltam olyan testvérekkel, akiket nagyon különbözőnek láttam. Nem is volt semmi gond, egészen addig, amíg nem kezdték a hangsúlyt arra fektetni, amit különbözőképpen láttak. Vajon lehetséges előre haladni úgy, hogy közben különbözőképpen látunk dolgokat? Igen, lehetséges. Akkor, amikor a testvéri szeretetre helyezem a hangsúlyt, és nem arra, ahogyan én látom a dolgokat. Én, a magam részéről így is akarok tenni.

A viszálykodásokról, irigységről, széthúzásról stb. nem beszélek most.

„Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten királyságát.”

Tehát akkor örökölheted Isten királyságát, ha ezeket nem cselekszed? Lehet, hogy vannak, akik úgy gondolják, hogy ha hiszünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor örököljük Isten királyságát. Gondolkozzunk el ezen a dolgon, ne tegyük félre ezt az igeverset.

Még két-három dolgot említek nagyon röviden:

Hogyan tudunk megszabadulni a hústesttől? Mert minden, amit mondok, amit gondolok, amit cselekszem, a hústestből van; minden keresztyénnek meg kell valahogyan szabadulnia ettől. Lehet jó benyomásunk önmagunkról, ám ez nem azt jelenti, hogy ez így is van. Lehetséges a hústestünktől megszabadulni, és a Szellemtől vezéreltnek lenni. Hogy ne vigyük véghez a test kívánságait, és ezek a dolgok ne mutatkozzanak meg. Hogy másképp éljünk.

Amikor az Úr Jézus a tömeg felé fordult, és azt mondta a sokaságnak: „aki jönni akar énutánam”, az első, amit mondott, ez volt: tagadja meg magát! Ha csakis önmagaddal foglalkozol, dühös vagyok, ilyen vagyok, olyan vagyok, megbántottak, megsértettek, egy csomó minden, ami én, én, én – ez a hústestünk.

Tehát mi a hústesttől való megszabadulás útja? Ez nem a mi harcunk. Akármennyire elhatároznám, hogy ne cselekedjek ilyeneket, nem sikerülne. Mert ha azt mondjuk, „ha valaki Krisztusban van”, akkor lehetséges vajon Krisztuson kívül lenni is? Igen, a mi tapasztalatunk az, hogy igen. A tapasztalat az, hogy ha jön egy bűn, és elesünk, akkor bizony ott a bűn. Hogy Krisztusban maradjunk, arra tehát mindig oda kell figyelni – mert van, hogy elkezdünk valakit megsérteni, megbántani, ha nem szándékosan is, ezt lehetetlen elkerülni; nem mondom, hogy én nem teszek ilyet. De a test ellen való hadakozás a szellem hadakozása: a szellem az, aki harcol a hústest ellen. Tehát járjatok szellemtől vezérelve, és nem viszitek végbe a hústest kívánságait.

A következő kérdés akkor az: hogyan lehet a Szellemtől vezérelten járni? Olyan dolog ez, ami nagyon el lett hanyagolva, sokan nem ismerik, nem tudnak róla. Néha hallunk itt a gyülekezetben egy-egy bizonyságtételt – az Úr szólt.

Vasárnap nagyon megharagudtam itt valakire, és mondtam neki néhány kemény szót. Hazafelé menet az úton hallottam egy Igét a szívemben: „az Úr szolgája ne viszálykodjon”. És elgondolkozom azon, hogy ebben a dologban a Szellem által vezérelve járok? Hogy önmagamat megtagadjam? Hogy naponként fölvegyem a keresztet és úgy kövessem Őt? Ha így teszünk, nincs senki mással gondunk. Megtagadni önmagunkat, fölvenni a keresztet – ez azt jelenti, hogy meghalunk és így követjük az Urat. Ez a hústesttől való megszabadulás útja. Mert ha nem szabadulunk meg a hústestünktől, akkor kifelé vallásos, kegyes oldalunkat mutathatjuk, a hangunkat is megváltoztatva, de még mindig a saját hústestünk marad.

Tehát amikor a hústestről beszélünk, meg kell tapasztalnunk valamit. Járjatok tehát Szellemtől vezetve, és nem viszitek végbe a test kívánságait. Nagy dolog ez.

Mennyei Atyánk,

Taníts Te meg minket, hogy a Szellemedtől vezetve járjunk és találjunk időt arra, hogy elűzzük a hangokat, amelyek állandóan a fülünkbe csengenek, hogy meghallhassuk, amit Te mondasz: mi a Te véleményed arról, amit teszünk és amit mondunk.

Munkáld Te azt, hogy minden körülmények között megvalósuljon bennünk, amit mondtál: Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok tökéletes.

Mennyei Atyánk, könyörülj rajtunk! Ne hagyd, hogy magunkat becsapva éljünk, dolgokkal, amiket hallottunk vagy megtanultunk, hanem tapasztalhassuk meg a hústestünktől való megszabadulást, hogy Te mutatkozhass meg bennünk a Te teljességedben.

Végezd ezt a Te kegyelmed által, a Te dicsősségedre.

Köszönöm, hogy meghallgatsz,

Ámen.