A Föld legkorábbi korszakai – 7. Vizsgálat és ítélethozatal (G.H. Pember)

Részlet: (A teljes 7. fejezet PDF-ben: )

Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-7Letöltés

“A dicsőséges betakarás természete, melyet első szüleink elveszítettek.

Az ember visszavonhatatlanul elkövette a bűnt, a Kísértő győzött. De mi lett azzal az állítással, hogy „megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten, jónak és rossznak tudói”? Az sajnos valóban igaznak bizonyult, de távolról sem úgy, mint ahogyan arra Éva számított. Mert büszkeségének meggondolatlanságában nem fecsérelte az időt arra, hogy végiggondolja: az isteni tudás szükségszerűen halálos veszélyt jelent azok számára, akik sem Isten bölcsességével, sem Isten erejével nem rendelkeznek. Valóban megnyílt mindkettejük szeme; de csak arra, hogy saját magukat lássák meg – a saját szomorú, mezítelen és szégyenteljes állapotukat. Egyszerre tudatára ébredtek a hústest gonoszságának, mely törvényszegésük eszközévé lett; megzavarodtak annak fájdalmától, hogy magas méltóságukból, melybe Isten helyezte őket, kiestek; megrémítette a hasonlóságuk a körülöttük lévő állatokhoz, sőt, hogy nincsenek is arra alkalmas állapotban, hogy bárki meglássa őket.

És ezek az érzések valószínűleg jelentősen fölerősödtek az azonnali és látható változás miatt, ami a külső megjelenésükben bekövetkezett. Ugyanis, amíg megmaradtak az engedelmességben, az Isten által beléjük lehelt szellem teljes hatalommal és erővel rendelkezett bennük. Teljeskörű kihatása egész lényüket megvédte attól, hogy a romlás és a halál beléjük hatolhasson; ugyanakkor világossága, mely átsugárzott a neki betakarást adó testen, ragyogó fényudvart vont köréjük; úgyhogy testük közönségesebb részeit sugárzó dicsfény-lepel rejtette el. Ezáltal, mint a teremtett világ uralkodói, élesen különböztek az uralmuk alá vetett összes teremtménytől.

Bűnbe esésük csak a lélek és a test szövetsége révén vált lehetővé, ami tönkretette lényükben az egyensúlyt. A legyőzött szellem olyan állapotba süllyedt, mint egy hatalmától megfosztott és szinte teljesen elnémított rab; fénye elhalványult, lángja kihunyt. Befolyása véget ért; nem tudta többé megőrizni az emberpár testét a romlástól, sem felöltöztetni őket dicsőségbe, mint egy ruhába. Isten fenyegetése valóra vált, a halál uralma elkezdődött.

Krisztus eljövetelekor Isten fiai olyan módon lesznek nyilvánvalóvá, hogy az elveszített betakarás helyreáll bennük.

Nem nehéz bizonyítani azt sem, hogy a szellem, lélek és test tökéletes összhangjának helyreállításakor a látható dicsőség is azonnal helyreáll, és ez lesz a jele annak, hogy Isten fiai vagyunk. De bennünk sokkal erőteljesebben fog ragyogni, mint Ádámban, hiszen, amint korábban láttuk, a bűnbeesés előtti ember nem volt szellemi test. A szellemnek valóban hatalmas és erőteljes befolyása volt, de az uralkodó erő a lélek volt, ahogyan továbbra is az maradt; hiszen az első ember élő lélekké lett (1Kor 15,45). Amikor azonban Urunk visszajövetele után megtörténik a feltámadás, illetve elváltozás, a testünk szellemi test lesz (1Kor 15,44): első helyen az Isten-tudatosság lesz bennünk, teljes mértékben irányítása alatt tartva a lelket és a testet; dicsőségének teljes erejét pedig minden akadály vagy gát nélkül fogja kiárasztani.

Ezért mondja Dániel arról az időről szólva: „Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké” (Dán 12,3). Így az Úr Maga is kijelenti: „Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuk országában” (Mt 13,43).

Azután úgy János, mint Pál egyaránt azt mondja, hogy amikor odakerülünk az Úr Jézus jelenlétébe, olyanok leszünk, mint Ő; el fogja változtatni nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez. És azzal kapcsolatban sem hagy bennünket tudatlanságban, hogy milyen az Ő dicsőséges teste; hiszen a megdicsőülés hegyén megengedte a kiválasztott három tanítványnak, hogy olyannak láthassák az Emberfiát, amilyennek látni fogjuk, amikor eljön az Ő Királyságában. Ott a hegyen Szelleme, mely az Úr földi vándorútja alatt mindig korlátozott és elrejtett volt, kiszabadulhatott, és egy pillanat alatt egész Személye tündöklő fénnyel kezdett sugározni; az arca úgy ragyogott, mint a nap, és a ruhája olyan fehér lett, mint a fény (Mt 17,2).

Ádám és Éva saját kezűleg próbál magának betakarást készíteni.

Az ember és felesége szégyellte magát, és sorsukra nézve ez jelentette az egyetlen reménysugarat. Ha ugyanis halottak lettek volna a bűntudattól szégyent érezni, semmiben sem különböztek volna a gonosz szellemektől; és lehetetlen lett volna megmenteni őket. Ennek az érzésnek a jelenléte azonban azt mutatta, hogy a bennük lévő Isten-tudatosság, habár le lett fojtva, nem hunyt ki teljesen. A fény elsötétült, de a kupac még füstölgött, és megmaradt rá az esély, hogy Isten Szelleme újra lángra lobbanthassa.

Megváltozott állapotától megrémülve Ádám és Éva rögtön megpróbálta mesterségesen pótolni az elveszett betakarást – ahogyan leszármazottjaik is teszik azóta folyamatosan. Mert minden egyes élőlénynek, legyen akár földi, égi vagy vízi, megvan a maga rendes betakarása, nem kívülről rátéve, hanem természetes módon, belülről fakadóan; egyedül az embernél hiányzik ez, és kénytelen művileg pótolni, mert a bűn révén elveszítette természetes erejét arra, hogy dicsőségesen ragyogó fényöltözetet bocsásson ki maga köré. És így megérthetjük, Urunk miért részesítette előnyben a szerény kis liliom ruháját Salamon legdicsőségesebb öltözetével szemben (Mt 6,29). Mert Izrael királyának pompás ruházata idegen volt, és kívülről lett rátéve; míg a liliom szépsége belülről fakadt, és természetes növekedésének egyszerű következménye volt.

Az Úr kérdőre vonja Ádámot és Évát.

Még alig rendezgette el magán a bukott pár nyomorúságos öltözetét, amikor meghallották az Úr Isten hangját, azt a hangot, mely egészen addig a legnagyobb örömöt jelentette számukra. De milyen másnak tűnt most, pedig a hangnem még változatlan volt! Rémülten menekültek a kert bokrai közé, hogy elrejtőzzenek. Hiábavaló próbálkozás! Miközben bűnt követünk el, lehet, hogy sikerül az Istennel kapcsolatos összes gondolatot száműznünk, és meggyőznünk magunkat arról, hogy azért, mert mi elfelejtettük Őt, Ő sem lát bennünket, és nem törődik velünk; de amikor ítélni jön, többé nem lehetséges ez a fajta önbecsapás; nincs menekvés, még akár késedelem sem; érjen bármennyire is készületlenül, találkoznunk kell Vele szemtől-szemben. Isten hívására tehát Ádámnak el kell hagynia rejtekhelyét. Rogyadozó léptekkel jön Alkotójának jelenlétébe, és kénytelen először is elismerni, hogy a szégyen miatt futott el, és hogy ez a szégyen abból fakad, hogy megszegte a neki adott egyetlen parancsot. Vallomása azonban nem őszinte, és nyomorúságos bizonyítékát adja bukott állapotának; annak, hogy egy az egyben elveszítette eredeti természetének királyi méltóságát, mert feleségét hibáztatja, sőt, még Magát Istent is felelőssé teszi: „Az asszony – mondja –, akit mellém adtál, ő adott nekem arról a fáról, azért ettem.”

Amikor azután az Úr Évához fordul, az ő válasza sem jobb, mint a férjéé. Nem vallja magát ugyanis bűnösnek, és nem bízza magát Isten irgalmára; hanem mindent a kígyóra hárít, mintha ő maga nem lett volna felelős semmiért.

A kígyó büntetése, és az összes állatot érintő átok.

Az Úr meghallgatja mindkét vádlottat, és türelmesen megad nekik minden lehetőséget, hogy védjék magukat; amikor azonban a kígyóhoz fordul, a magatartása megváltozik. Semmit nem kérdez a Kísértőtől, nem ad neki lehetőséget magyarázkodásra, hanem úgy bánik vele, mint aki már bűnösnek találtatott, és azonnal kimondja rá az ítéletet.”

Folytatása PDF-ben: )

Pember_Earths_Earliest_Ages_HU-7Letöltés

 

A Föld legkorábbi korszakai – 4. A hat nap (G.H. Pember)

PDF-ben a teljes fejezet (ez itt csak a fele): Pember: A hat nap

Az Ádám előtti világ pusztulását hatalmas földrengések és a nap kihunyását követő eljegesedés okozhatta.

Térjünk most vissza az elpusztult földhöz, melynek állapotát csak a hatnapos helyreállításból kiindulva tudjuk valamennyire elképzelni. Irtózatos erejű földrengések rázhatták meg az egész bolygót, miközben teljesen elárasztották a vizek; napja kihunyt; a csillagok nem látszottak többé fölötte; teljes légköre – mivel nem volt mi megtartsa – a felhőkkel, mindennel együtt nedvesség formájában kicsapódott a felszínen; és az élet minden formája kipusztult¹.

Minden bizonnyal a nap hatásának megszűnése okozta azt az eljegesedést, melynek nyomai, ahogyan azt a geológusoktól megtudjuk, világosan láthatók a harmadidőszak végén². Ugyanezen ok áll a boltozat fölötti és alatti vizek keveredése mögött is. Mindkét jelenséget jól illusztrálja Herschel³ „Familiar Lectures on Scientific Subjects” (Közérthető előadások tudományos témákról) c. könyve egyik fejezetéből az alábbi részlet:

„Ha a nap egyszer csak kihunyna, három nap alatt a bolygó teljes állat- és növényvilága minden valószínűség szerint kipusztulna, talán a mélytengeri halak és a hatalmas mészkőbarlangok föld alatti élővilágának kivételével. Az első negyvennyolc óra elég lenne ahhoz, hogy a levegő nedvességtartalma az utolsó molekuláig özönvízszerű esőzéssel és hatalmas havazással csapódjon ki a földön, és attól a pillanattól fogva olyan általános fagy köszöntene be, amilyet sem Szibéria, sem a Himalája legmagasabb csúcsa nem ért meg soha – mínusz két-háromszáz Fahrenheit fok⁴ a mi hőmérőink szerint… Semmilyen állat vagy növény nem lenne képes egy óráig sem ellenállni ilyen fagynak, éppúgy nem, mint ahogyan forrásban lévő vízben sem tudna egy óráig életben maradni.”

A leírás alapján lehet némi elképzelésünk arról a pusztulásról, amely az Ádám előtti világot érte. Ennek egyik legfőbb jellegzetességéről Jób könyvében találunk kifejező leírást, ahol az Istennel való szembeszegülés esztelenségére azzal mutat rá, hogy emlékeztet a Sátán lázadására és annak következményeire:

„Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
Aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
Aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
Aki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.”⁵

A leírásban szemünk elé tárulnak azok a borzalmas rengések, melyekkel Isten a földet megrázta és porig rombolta; míg a katasztrófa hirtelenségét azzal a költői képpel érzékelteti, hogy mire eszméltek volna a hegyek, Isten már elmozdította őket. Egyértelműen utal továbbá a nap kihunyására, valamint a csillagok elfedésére is, és a sűrű sötétséget többé ezek pislákoló fénye sem enyhítette.⁶

Hogy az eljegesedés időszaka meddig tartott, lehetetlen még csak találgatni is; de a kép alapján, melyet a Teremtés második verse elénk tár, feltételezhetjük, hogy a jégtakaró már megolvadt – lehetséges, hogy a föld belső hőjének⁷ valamilyen aktivitása folytán, mely rengéses mozgások következtében a tengerfenéket is elmozdíthatta. Így azután az egész bolygót beborította a víz, mely fölött Isten Szelleme lebegett.

A helyreállítás első napja. Isten megteremti a világosságot, mely mindazonáltal nem a napból származott, hanem valamilyen más forrásból.

Majd egyszer csak a mélységes csöndet megtörve, a Mindenható Isten hangja mennydörgött végig a pusztulás hullámai fölött, és elhangzott a parancs: „Legyen világosság!” Abban a pillanatban fény hasított a sötétségbe, mely megvilágította a keringő bolygót, de azon csak a mindent beborító víztömeg vált láthatóvá.

Az első nap „világosság”-át gondosan meg kell különböztetni a negyedik nap „világító”-itól, az itt használt szó ugyanis nem hordoz olyan jelentést, hogy ennek a fénynek koncentrált forrása lenne, azaz, hogy a fény egy adott helyről származna. Mindazonáltal a világosság nyilvánvalóan csak a föld egyik felét érte, hiszen megtudjuk, hogy Isten azonnal elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és hogy a nap és az éjszaka váltakozása rögtön bekövetkezett.

A hitetlenek régen sokat gúnyolódtak azon, hogyan jöhetett létre világosság a naptól függetlenül. Valóban nehéz lehet felfogni, hogy Mózes hogyan tudhatta előre, amit a tudomány évszázadokkal később fejtett meg – ha csak nem Isten Szellemének kijelentése alapján, akit az emberi tudás nem korlátoz –, hogy nem a nap az egyedüli fényforrás, hanem hogy maga a föld, és még legalább egy bolygó a naprendszerünkből, bizonyos körülmények között maga is képes fényt kibocsátani. Az első nap világossága tehát földi eredetű, és valószínűleg mágneses lehetett, hasonlóan az északi fényhez.⁸

A hat nap nem korszakokat jelent, hanem hat huszonnégy órás napot.

A következőkben azt tudjuk meg, hogy Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte, és hogy az este és a reggel volt az első nap. Azért, hogy bizonyos értelmezési rendszereket igazoljanak, vannak, akik megkísérlik bebizonyítani, hogy ebben a fejezetben a napok korszakokat jelentenek.

Kétségtelen, hogy a „nap” néha valóban jelenthet hosszabb időszakot is, mint például abban a kifejezésben, hogy „a kísértés napján a pusztában”, és hasonlók. De valahányszor szám kerül mellé, az azonnal leszűkíti a jelentését, és csakis úgy lehet érteni, mint azt az időtartamot, amely alatt a föld a saját tengelye körül egy teljes fordulatot megtesz. Ezért világos, hogy a hat napot úgy kell értenünk, mint hat, egyenként huszonnégy órás periódust.

Továbbá, ezek a napok estét és reggelt is magukban foglalnak, azaz éjszakából és nappalból állnak. Íme tehát egy újabb figyelmeztetés a képletes értelmezés ellen, melyet gondosan el kell kerülnünk, nehogy az alábbihoz hasonló támadásoknak tegyük ki magunkat:

„Nyilvánvaló, hogy az a feltevés, mely szerint egy nap egy periódust vagy egy hatalmas geológiai korszakot jelent, igen fura eredményekhez vezethet. Mit jelent akkor az este és a reggel, amelyből minden nap állt a leírás szerint? Vajon minden geológiai korszak két hosszú szakaszra osztható, az egyik csak sötétségből, a másik csak világosságból állt? És ha igen, akkor mi lett a harmadik nappal jelzett korszak növényeivel és fáival, amikor a negyedik nap éjszakája – mivel, hogy az esték megelőzik a reggeleket – beállt? Az időszaknak legalább a felét tökéletes sötétségben kellett átvészelniük, még a formálódó nap halvány fénye sem érhette őket a harmadik nap reggelétől kezdve. Egy ilyen megpróbáltatás teljesen elpusztította volna a megteremtett növényvilágot, azonban azt látjuk, hogy nem ez történt, sőt a hatodik napon az ember és az állatok táplálékául adatik. Csak be kell helyettesítenünk a „korszak” szót a „nap” helyére a mózesi leírásban, és máris egyértelművé válik, hogy a szerzőnek nem lehetett ilyen értelmezési szándéka, és azok sem tudtak volna megragadni egy ilyen értelmezést, akiknek először fölolvasták.”⁹

Ezen érvek igazsága tagadhatatlan, és a következőt tanulhatjuk meg belőle: ha a hívők megmaradnának a Biblia egyszerű kijelentései mellett, akkor nem sok maradna, amibe a hitetlenek bele tudnának kötni; de ahogy elkezdünk elméleteket fabrikálni, a kijelentést pedig úgy csűrni-csavarni, hogy ezekbe az elméletekbe beilleszthető legyen, magunkat, és ami még rosszabb, az Igét is nevetség tárgyává tesszük.

Második nap. A vizeket egymástól elválasztó égboltozat, melyet Isten nem mond jónak.

A második napon hangzott el a következő parancs, melynek engedelmeskedve óriási mértékű változásra került sor a vizekben. Isten szavára kiformálódott az égbolt, más néven az atmoszféra, melyben lélegzünk, és ennek közbeékelése folytán a föld fölött lebegő vízmolekulák tömege újra visszakerült a helyére, és el lett választva azoktól, melyek a földön vannak.

Ennek a napnak a leírásánál azonban valami kimaradt, aminek jelentősége lehet. A szokásos konklúzió ugyanis: „És Isten látta, hogy ez jó”, ebben az esetben itt nem szerepel. Mivel azonban a szokásos magyarázatok a kihagyás okával kapcsolatban nem kielégítőek, a következő feltevést javasoljuk: Nem lehet, hogy Isten jóváhagyásának hiánya arra utal, hogy a levegőeget azonnal elfoglalták a démonok, azok, akiknek most is ez a jelenlegi lakóhelye? Mivel az ember bukásában voltak érdekeltek, bizonyára igen gyorsan megjelentek az újonnan alkotott légkörben. Nem lehet ezért, hogy amint a mélységben be voltak börtönözve, valahogyan utat találtak a szökésre a vizek felemelkedésekor, és elárasztották a levegő birodalmát, amelynek vezetőjük a fejedelme? Ebben az esetben a levegőég már a második nap vége előtt hemzseghetett tőlük, és nem kell meglepődnünk azon, hogy Isten nem akarta birodalmukat jónak nyilvánítani.

Harmadik nap. A föld vizei visszatérnek korlátaik közé; újra meglátszik a száraz, és füvek, zöld növények, fák hajtanak rajta. Fenséges leírás a Zsoltárokban.

Huszonnégy órán belül elkészült az égboltozat, az Úr hangja pedig ismét hallatszott, melyre válaszul azonnal vágtató vizek hangjától kezdett zúgni és morajlani a föld, ahogyan a szárazföldről az elkészített helyükre rohantak nagy áradással, szárazon hagyva maguk után a hegyeket és a völgyeket. A 104. Zsoltár így írja le ezt a hatalmas vízmozgást:

5. „Megfundálta a földet alapjain; soha örökké meg nem inog.

6. Beborítottad azt hullámárral, mint öltözettel; a hegyeken megálltak a vizek:

7. Egy kiáltásodra elmenekültek; mennydörgő hangodra elrebbentek,

8. (hegyek emelkedtek, völgyek süllyedtek), arra a helyre, melyet kijelöltél nekik:

9. határt vetettél, melyet át nem léphetnek; nem boríthatják el ismét a földet.”¹⁰

Ez a szakasz határozottan igazolja nézetünket; hiszen a mélységet úgy mutatja be, mint ami mindent beborít, a hegyekről pedig – természetesen a bennük lévő fosszilis maradványokkal együtt – úgy beszél, mint amelyek már léteznek alatta, tehát egyértelműen jóval a harmadik nap előtt meg lettek formálva. Ezzel pedig szoros egyezésben van Isten parancsa: „Tűnjék elő a száraz”, vagy még inkább szó szerint, „Látszódjon meg a szárazföld”, nem pedig „Jöjjön létre”. A „hegyek emelkedtek, völgyek süllyedtek” zárójelben van, és nyilván az egész jelenet a vizek visszavonulásának általános hatását írja le a néző számára, különben ellentétben állna a hatodik vers állításával.

Ugyanezen a napon Isten Igéje másodszor is kiment, és a most szabaddá vált termőtalaj kezdte el felöltözni magát növénytakaróval, melynek zöldellő üdeségét megszámlálhatatlan virág színfoltja tette változatossá.

TOVÁBB A TELJES 4. FEJEZETRE: Pember: A hat nap

11Mózes 2,5

2Nagy jégkorszakok nyomait már korábban is megtalálták a kőzetekben, de pl. a 2010-ben felfedezett sturti eljegesedés során bolygónkat gyakorlatilag egybefüggő, 1-2 km vastag jégpáncél borította (az Egyenlítő mentén is antarktiszi állapotok uralkodtak), átlaghőmérséklete -50 Celsius fok volt. A Snowball Earth c. Wikipedia cikk alatt a következőt olvassuk: „Feltevések szerint a hógolyó-föld epizódokra a soksejtű életformák hirtelen megjelenése – a kambriumi robbanás – előtt került sor”. (ford.)

3Sir John F. W. Herschel (1792 – 1871), neves angol csillagász és matematikus. (ford.)

4Kb. mínusz 90 és 150 Celsius fok

5Jób 9,4-7 (Károli ford.)

6Az utána következő versekben (Jób 9,8-10) a pátriárka a hatnapos helyreállításra utal:

„Egymaga feszítette ki az eget, lépdel a tenger hullámhegyein.
Ő alkotta a Nagymedvét és a Kaszás-csillagot, a Fiastyúkot és Dél csillagait.
Hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.”

Itt, mivel az egek kifeszítése nyilvánvalóan a második napon végzett munkára vonatkozik, lehetséges, hogy a „tenger hullámhegyei” (bámáh = magaslatai) a boltozat feletti vizeket jelenti. A csillagképek említése Isten ezt megelőző tettének, a csillagok bepecsételésének visszafordítására utal. A héber ászáh szó jelentésével kapcsolatban (amely itt úgy van fordítva, hogy „alkotta”), lásd a 2. fejezet elején a teremtéssel, valamint ebben a fejezetben a negyedik nap cselekedeteivel kapcsolatos megjegyzéseket.

7Ezt a feltételezést a következő megfontolások támaszthatják alá:

A föld belseje felé haladva a hőmérséklet egyre növekszik, ezért a tudományos álláspont szerint bolygónk belseje olvadt anyagokból – gyakorlatilag folyékony tűzből – áll. Ezzel a véleménnyel a Szentírás is összhangban van, hiszen a Jelenések 9,2-ben, amikor a mélység kútja vagy hasadéka megnyílik, füst száll fel, mint a kemence füstje, olyan mennyiségben, hogy a napot is és a levegőt is elsötétíti. Ez a leírás arra indít bennünket, hogy a 2Péter 3,7-nek azt a fordítását részesítsük előnyben, mely szerint az apostol úgy beszél a földről, hogy „tűz van fenntartva benne”. És így ennek a kifejezésnek a szövegkörnyezete alapján arra gondolhatunk, hogy éppúgy, ahogyan Isten megnyitotta a mélység forrásait, hogy Özönvizet okozzon, úgy fog parancsolni a mélységben tárolt tüzeknek, hogy törjék át a földköpenyt, és pusztítsák el a földet. Olyan erőteljes hőség lesz akkor, hogy egybeolvasztja azokat az elemeket, illetve anyagokat, melyekből a földkéreg áll. Ez sem lesz azonban előzmény nélküli: a szervetlen kőzetréteg állapota arra utal, hogy történt már hasonló katasztrófa a korábbi korszakokban.
Nem következtethetünk akkor valamilyen, viszonylag kis mértékű fejlődésre ezekben a belső tüzekben, ami elegendő volt ahhoz, hogy a földet borító jég megolvadjon? Olaszországban például, ahol aktív vulkanikus tevékenység zajlik, egyes helyeken a talaj egészen meleg; nem sokkal ezelőtt pedig újsághírek szóltak róla, hogy Németország egyik területén annyira felmelegedett a talaj a földalatti olvadt magmától, hogy trópusi növények teremtek meg rajta.

8A könyv első kiadása utáni években fedezték fel, hogy az északi fény a földmágnesesség és a napszél kölcsönhatása révén jön létre, valamint keletkezéséhez a légkör anyagaira is szükség van, ami nyilvánvalóan nem állt rendelkezésre az első napon. A szerző érvelését azonban alátámaszthatja az a tény, hogy számos olyan földi eredetű fényforrás létezik, melyhez nincs szükség naptevékenységre. Ilyenek például a kémiai reakciókat kísérő fényforrások (kemolumineszcencia), de ismert jelenség a fluoreszcencia és a foszforeszcencia is. Létezik továbbá a radiolumineszcencia, amikor a radiolumineszcens anyag ionizáló (pl. béta) sugárzás hatására bocsát ki fényt. A könyv megírása idején a radioaktív sugárzást még nem ismerték, azt csak 1896-ban fedezte fel a francia Henri Becquerel. (ford.)

9„Essays and Reviews” 240. old. (Az 1860-ban kiadott válogatás hét esszét tartalmaz a kereszténységről, és a bibliakritika szellemében íródott. A fent idézett szakasz tehát – bár a tanulmányokat egyházi személyek írták – nem a hatnapos teremtés mellett, hanem a teremtés teljes koncepciója ellen érvel, a darwini evolúcióelmélet mellett. – ford.)

10Zsolt 104,5-9 – Kecskeméthy ford.

Krisztus bennetek a dicsőség reménysége, 1. rész – John Saunders

Az alábbi hangfelvétel 1995-ben készült Nagyváradon, eredetileg román tolmácsolással, amelyet – az Audacity nevű program segítségével – magyarral helyettesítettem. (Elnézést kérek a hibákért, remélhetőleg lesz folytatás, és azok már jobbak lesznek 🙂 Ide, a blogfelületre nem lehetett mp3-ként beilleszteni, ezért kellett a youtube formátum.)
Az eredeti felvétel a nagyváradi gyülekezet honlapján, ide kattintva érhető el.