Ábel áldozata (Stephen Kaung)

A Krisztus a Teremtés könyvében c. sorozat 2. fejezete. PDF-ben letölthető: Stephen Kaung: Ábel áldozata

Részlet:

“Amikor a két gyermek [Kain és Ábel] felnövekedett, mindketten dolgozni kezdtek. Kain földműves lett, elkezdte megművelni a földet. Mielőtt az ember vétkezett volna, amikor még az Éden kertjében voltak, a kert gyümölcsfáinak termését ették. Ez volt a táplálékuk. Miután az ember vétkezett, Isten megátkozta a földet, és azt mondta az embernek, hogy onnantól fogva fáradsággal kell megdolgoznia a megélhetéséért. A föld pedig tövist és kórót fog teremni, és az embernek verítékkel kell megszereznie kenyerét. Ez a föld már átkozott föld volt. Amikor Kain földműves lett, művelte a földet; küzdött a tövisek és a kórók ellen. Igaz, ugye, hogy az embernek a puszta megélhetésért is meg kell küzdenie a természettel, mert a természet megváltozott? Kainnak fáradoznia és dolgoznia kellett, hogy a föld biztosítsa számára a puszta megélhetést. Megpróbálta a legjobbat kihozni az átokból; megpróbált önmagáért élni.

Ábel azonban juhpásztor lett. Ez nagyon furcsa, mert az ember akkor még egyáltalán nem evett húst. Az özönvíz után a bűn révén megromlott fizikai test degenerációja miatt Isten megengedte a húsevést, a vér elfogyasztását azonban nem. Az özönvíz előtt viszont, Kain és Ábel idejében az embernek egyáltalán nem volt szüksége húsra. Az ember csak gyümölcsöt, levél- és gyökérzöldségeket fogyasztott. Miért döntött Ábel úgy, hogy juhpásztor legyen? Bizonyosan megvolt rá az oka.

Azelőtt, hogy Isten Ádámot és Évát kiűzte az Éden kertjéből, leölt egy állatot, kiontotta a vérét, és a bőréből ruhákat készített nekik, hogy azzal takarják el mezítelenségüket. Ádám és Éva bizonyosan elmondták gyermekeiknek, hogy a bűneik miatt egy ártatlan állatnak kellett meghalnia. Vért kellett ontani ahhoz, hogy Isten igazságosságát magukra ölthessék. Ez a két fiú tehát biztosan hallotta ezt a történetet gyermekkorától fogva. Ezzel a történettel nőttek föl. Kainnak ez valóban csak egy történet volt, de Ábel hitt benne. És mivel hitt abban, hogy az ember bűn alatt van, vérontás nélkül pedig nincs bűnbocsánat, Istenben való hitéből és istenfélelméből fakadóan juhpásztor lett. Más szóval, juhokat akart nevelni, nem azért, hogy megegye őket, hanem, hogy ezeket a juhokat Isten elé vigye áldozatként, hogy a vér kiontása által bűnbocsánatot nyerjen. Ábel a lelke megmenekülését (üdvösségét) kereste. Nem saját magának élt, hanem mivel Istennek és Isten üdvösségének élt, juhpásztor lett belőle.

Nyilvánvaló, hogy amikor Kain választott magának foglalkozást, ő saját magának választott, a fizikai testéről való gondoskodást tartotta szem előtt. Ábel azonban a lelke megmenekülését szolgáló foglalkozást választott, az Úrtól jövő üdvösségért. Már a hivatásuk megválasztásában is láthatjuk a két teljesen különböző életfilozófiát. Kain életfilozófiája az volt, hogy kihozza a legjobbat a legrosszabb helyzetből ebben a világban, Ábel azonban félte az Istent, és az Úrtól jövő megmenekülést választotta.

(…)
Óriási különbség van a kijelentett és a természeti vallás között. Az ember természetes esze szerint a vallás arról szól, hogy ki kell engesztelni Isten haragját, és meg kell próbálni megvásárolni a jóindulatát. Isten kijelentett gondolata szerint azonban arról van szó, hogy ki kell elégíteni Isten igazságosságát. Isten igazságosságának eleget kell tenni – és ez jelenti az Úr Jézus vérének dicsőségét. Gyakran úgy gondolunk az Úr Jézus vérére, mint amivel meg kell hinteni a szívünket. Ez igaz: „(…) vérhintéssel megszabadított szívvel (…)” (Héb 10,22). A szívünk lelkiismerete meg lett tisztítva azáltal, hogy a vérrel meg lett hintve. Világos és tiszta a lelkiismeretünk Isten előtt. Istennek hála ezért! De ne feledjük, a vér alapvetően nem értünk van. A vér első sorban Isten számára van, hogy kielégítse Isten igazságosságát.

(…)
Ezért mondja a Biblia: „Ami a hústesttől született, hústest az.” Más szóval, ebben a hústestben lehet ugyan némi jó és sok rossz is; de akár rossz, akár jó, akkor is hústest; és minden hústest Isten ítélete alatt van. Ha mi a hústestünkben lévő jó szerint élünk, annak az lesz az eredménye, hogy előbb-utóbb a rossz is elő fog jönni a hústestünkből. Ne a hústestünkre alapozzunk! Ne higgyünk a hústestünkben! Ne bízzunk a hústestünkben! Ha a hústestben bízunk, hiába a benne lévő jó szerint élünk, egy napon a benne lévő rossz is meg fog nyilvánulni. Pontosan ezt látjuk Kainban is. Ami a hústesttől született, hústest az. Nem tudjuk megváltoztatni a hústestünket. Nem tudjuk átformálni. A vallásos hústest még mindig ugyanúgy hústest marad, mint ahogyan a nem vallásos hústest is. Isten előtt az egész hústest, minden hústest el van ítélve. Áldott az a nap, amikor rájövünk, hogy nincs semmi jó a hústestünkben!”

Tovább a teljes igeszolgálatra: Stephen Kaung: Ábel áldozata

5 thoughts on “Ábel áldozata (Stephen Kaung)

  1. filippi314 2019-09-30 / 6:17 du.

    Átemelte "Bátorítván egymást, mivel ama nap közelget" és hozzászólt:
    Ez az üzenet élőszóban hangzott el a Virginia állambeli Richmondban, az Egyesült Államokban,
    1982. januárjában. Ez az igeszolgálat a második abból a nyolc részből álló sorozatban, mely
    Krisztust mutatja be nyolc személy életén keresztül Mózes első, a teremtésről szóló könyvében.

    Kedvelés

  2. Ferenc Nagypál 2019-09-28 / 3:52 de.

    Azon gondolkodtam tegnap, az ember Istennel való kapcsolatában, hogy mit tehet egy porszem egy elefántért? Vagy hogy mit véthet egy porszem egy elefántnak? Hát nagyjából semmit. Most azon gondolkodom, hogy ma ezek a porszemek hogy lehetnek leheletek? Hogyan lehetünk ma Ábelek a gyakorlatban? Volt egy utolsó mondat, miszerint méltó áldozatot kell bemutatni, ami a Krisztus áldozata. Ezt egyedül a hiperkegyelmisták képviselik, ahogy látom. Mindenki más hangsúlyozza, hogy mit kell hozzátennünk. Igaz Radu is mondja, hogy megváltozik az életünk módja. És én ezt nem értem. Illetve hat év nekem semmi változásra sem volt elég.

    Szó volt itt a húsfogyasztásról. A minap írtam egy verset, egy haiku szerűt. A címe:

    Mennyország.
    Együtt legel majd tigris és oroszlán,
    és én is néha jó leszek talán.

    De vissza Ábelhez.
    Ez volt az első alkalom hogy megértettem valamit a történetükből. Nagyon érdekes volt a hivatásválasztásuk. Rengeteget gondolkodom, így 46 éves fejjel, hogy mi lenne számomra az Istennek tetsző hivatás. Reggel a kocsiban általában igehirdetést hallgatok, aztán 9 óra snitt, teljes sötétség, aztán amikor kilépek az ajtón és az első gondolatom az Úr, akkor mintha levegőhöz jutnék. Nem azt mondom, néha bent is fohászkodom, de ez egy folyamatos, kommersz értelemben vett szellemi munka. Összeférhetetlen a Szent Szellemmel. Nem feltétlen ellentétes, bár ki tudja, de valahogy a kettő mégis kizárja egymást. Nem tekint az Úr az áldozatomra. Nem azt mondom, hogy nem áld meg, mert megáld, földi értelemben, de Ő maga hogyan dicsőül meg az én munkámban? Hogyan dicsőülhetne meg?

    Kedvelés

    • Ferenc Nagypál 2019-09-28 / 4:05 de.

      Ábelre megint visszatérve. Juhpásztor lett, hogy áldozati bárányokat mutathasson be. De nem evett belőlük!? Miből élt? Káin eltartotta?
      Nem csoda hogy ki volt akadva rá. Megint a Mária és Márta.
      Bármi emberi célú erőfeszítétől elfordítja az Úr a fejét? Hogyan maradjunk életben Ábelként? Hogyan ne kárhozzunk el Kainként? Vagy valóban Isten Szent Ábeleket teremtett, akiket a kárhozott Káinok tartanak el?

      Vagy a konkolyelméletem szerint az elvesző Káinom eltartja a megmaradó Ábelemet?

      Kedvelés

      • keryzsuzsanna 2019-09-28 / 3:42 du.

        Ez is jó kérdés, mit evett Ábel? Ahogy ezen gondolkodtam, ez jutott eszembe: Keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.

        Kedvelés

    • keryzsuzsanna 2019-09-28 / 12:16 du.

      Hallgattam ma a nagyváradi gyülekezet legutóbbi hangfelvételét, és Radu épp azt mondta, hogy Isten szereti, ha kérdéseink vannak…

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s