Hogy az Úr munkája bennünk teljességre jusson (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2021. december 12-én, Nagyváradon

https://youtu.be/slDYc9VVo0k

PDF: 2021-12-12-Radu_Gavrilut_Hogy_az_Ur_munkaja_bennunk_teljessegre_jusson

Először a 2Timóteus 4-ből szeretnék olvasni, 1-8: „Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük, és az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez odafordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd. Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró, nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését.”

1Péter 2,9-24: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a [hús]testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek [harcolnak]. Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztevőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján. Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért, akár királynak, mint fellebbvalónak, akár helytartónak, mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére, a jót cselekvőknek pedig dicséretére. Mert úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát. Mint szabadok, és nem mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot [testvériséget] szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek. A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak, nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is. Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűséget, méltatlanul szenvedvén. Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arcul veretve tűrtök? De ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél. Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott, aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre. Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg.”

Nagyon érdekes élet a hitélet. Élhetk jól, úgy, hogy az Úr elérje a célját az életünkben, de úgy is élhetjük ezt az életet, hogy ne érjük el a célt, amiért Isten megváltott minket. Ez pedig nagyon szomorú dolog, és a Bibliában nagyon sok példát láthatunk erre – olyan emberek példáját, akik az Úrral jártak, de végül eltávolodtak Tőle, és valahogy zsákutcába jutottak. Ismerjük Izráel népének a történetét, akik kijöttek Egyiptomból nagy örömmel, nagy buzgósággal, hallották azt, amit az Úr mondott nekik, hogy erős kézzel kihozta és hordozta őket a pusztában, hogy velük volt. Arra gondoltam, hogy az alatt a harmincnyolc év alatt is, míg ott bolyongtak a pusztában amíg az a nemzedék, amely hitetlenség miatt nem tudott bemenni, meg nem halt , az Úr ez alatt az idő alatt is minden nap adott nekik mannát az égből. Olyan jó volt hozzájuk, de ők mégsem látták az irántuk való irgalmasságát. És ugyan látták ezek alatt az évek alatt, miként múlik ki egyik a másik után (azokra gondolok, akik Egyiptomból kijöttek), nem voltak képesek Isten felé fordulni, hogy kegyelmet kérjenek Tőle.

Ugyanez történt azzal a gazdaggal is, aki a hádészbe jutott, és szenvedett, de még ott sem fordult Istenhez, hanem csak annyit mondott, hogy Lázár mártsa az ujját a vízbe, és enyhítsen gyötrelmein, mert nem bírta elviselni a kínokat. De akkor sem fordult az Úrhoz, hogy ezt mondja: „Uram, Te igaz vagy mindenben, amit tettél, de könyörülj rajtam!” Nem tudott az Úrhoz fordulni. És ez a nép, amely elhullott a pusztában, hasonlóképpen nem tudott az Úrhoz fordulni, és nem tudott bemenni abba, amit az Isten készített nekik, Kánaánba, és meghaltak a pusztában. Harmincnyolc évet vándoroltak, és nem tudtak bemenni.

Tudjuk, hogy mindazok a dolgok, amik megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg, hogy mi ebből megtanulhassunk valamit. Hiszem, és ez valóban így is van, hogy ha valaki teljes szívvel megtér az Úrhoz, akkor megtapasztalja, hogy az Úr megbocsátotta a bűneit. És bizonyságot tesz erről, hogy a bűnei meg vannak bocsátva, az Úr Jézus Krisztus meghalt helyette, hogy neki ne kelljen elszenvedje a pokol kínjait. Tehát ez történik mindenkivel, aki megtér az Úrhoz. De sokan valahogyan megállnak itt, és nem haladnak előre. Megvan ez az ismeretük, hogy egyszer csak zsákutcába jutottak, és mikor az Úrhoz kiáltottak, az Úr megváltotta őket.

Ez nagyon nagy dolog, hogy az Úrhoz tartozunk, mert ez a világ olyan, hogy az emberek – világi emberekről beszélek – ki tudják elégíteni a bűnös kívánságaikat. Futkosnak, és mindenféle dolgokat keresnek, hogy bűnös kívánságaikat kielégítsék. És ez sikerül is nekik. Egyeseknek jobban, másoknak kevésbé, de sikerül, hogy a kívánságaik szerint éljenek. Egy testvér így fejezte ki: úgy lesz a pokolban, hogy a legnagyobb vágyakat keltik fel, és az ember nem fogja tudni kielégíteni még a bűnös kívánságokat sem. Tehát nagy gyötrelem lesz. És az a kegyelem, hogy az Úr egyszer csak munkálkodni kezd az életünkben, és megnyitja a szemeinket, és megtérünk Hozzá.

És mégis, nagyon sokan, akik az Úrhoz térnek, nagyon későn fedezik fel, hogy a természetük javíthatatlan. Nem látják meg ezt. Pedig amikor Isten elkezd munkálkodni egy ember életében, az lassacskán elkezdi megismerni önmagát, meglátni, hogy milyen katasztrofális és mennyire rossz a természete, amely benne van. Ha valaki nem jut el ide, azt jelenti, hogy valami nem úgy működik, ahogy kellene. De ha valójában meglátod, hogy ki vagy…! Lehet hogy szép szavakat mondasz, de a szívedben ott van valamilyen mély, hústesti vágy – és ezzel a vággyal az Úrnak foglalkoznia kell, mert ha nem bánt el vele, hústesti ember leszel, nem ismered meg a váltságműnek ezt a részét, amely által meg vagy szabadítva magadtól. Ha nem vagyunk megszabadítva saját magunktól, és az Úr nem kezelte a büszkeségünket, nem kezelte az énünket, amely mindenféle furcsa és gonosz formában megjelenik… Láttatok már ilyet? Volt régen itt Nagyváradon egy gyilkosság, és miután a gyilkos megölte azt az illetőt, még sokszor beleszúrta a kést. Miután már megölte!

1Péter 2,20-23: „Ha jót cselekedve és mégis szenvedve tűrtök, ez kedves dolog (kegyelem) Istennél. Mert arra hívattatok el, hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek. Aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott, aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött, hanem hagyta az igazságosan ítélőre.” Ez azt jelenti, hogy így tud az Úr munkálkodni a mi életünkben, hogy foglalkozzon az énünkkel, amely annyira kérlelhetetlen, annyira kemény. Tegnap felhívott valaki, aki keresi az Urat. Most nincs az országban, és azt mondta: „Tudod, nekem nagyon nagy az igazságérzetem, és tűrök, tűrök egy darabig, de a végén kitörök, és igazságot szolgáltatok.” Azt feleltem neki: Tudod, hogy az Úr hogyan győzött? Az Úr úgy győzött, mint Bárány, nem mint oroszlán. Ő erőtlenségben volt megfeszítve, ezt mondja a Korinthusi levél. Nekünk is, ha győzni akarunk, ha győzelmes életet akarunk élni, az Ő bárány-természetével kell rendelkeznünk.

Azt szeretném mondani testvérek, hogy az, hogy meg vagyunk szabadítva a pokoltól és bizonyosságunk van afelől, hogy nem jutunk a pokolba, csak az egyik fele a dolgoknak. Ugyanis ha valóban kegyelmet kaptunk Istentől, akkor ez a kegyelem úgy fog munkálkodni az életünkben, hogy meg legyünk szabadítva saját magunktól is! Nézzétek, mit mond az ige, 2Timótheus 2,24-26: „Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket, ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére. És felocsúdnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az ő akaratára.” Tehát az Úr rabszolgája ne torzsalkodjon. Az Úr rabszolgáinak kellene lennünk; nem csak egyeseknek, hanem mindnyájunknak az Úr rabszolgáinak kellene lennünk. „Az Úr (rab)szolgájának nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes. Aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket, ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére.”

Testvérek, ez is olyasmi, ami megvalósítható, hogy megszabaduljunk magunktól és meglássuk, mennyire katasztrofális a természetünk, mely semmiképpen nem akar szelíd lenni. Bosszúálló, kemény, kíméletlen, türelmetlen, és így is jár el. Lehet, hogy a száddal szép szavakat mondasz, de a szívedben ez a bűnös természet mutatkozik meg. De van szabadulás!

Van azonban még valami. Ez a nép, amely kijött Egyiptomból és meghalt a pusztában, mindazokban a megpróbáltatásokban, amelyeken átmentek, azokban a dolgokban, amik ott történtek, valamit meg kellett volna tanulniuk; és azok a körülmények, amelyekbe kerültek, nem szolgáltak másra, mint hogy nyilvánvalóvá tegyék azt, ami a szívükben volt. Mert ha az Úr valóban munkálkodik az életünkben, nézzétek, mit mond az ige, 2Korinthus 13,4-5: „mert bár megfeszítették gyöngeségből, de él Istennek hatalmából, mert mi is gyöngék vagyunk Benne, de élni fogunk Vele együtt Isten hatalmából nálatok. Tegyétek próbára magatokat, hogy a hithűségben vagytok-e, magatokat vizsgáljátok meg, vagy nem ismeritek fel magatokban, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, a vizsgát ki nem állók vagytok” (Vida ford.).

Tehát ennek kell történnie egy keresztény ember életében. „Mert mi is gyöngék vagyunk Benne, de Isten ereje által élni fogunk Vele együtt értetek(románból). Tehát, míg nem vagyunk erőtelenek Őbenne, addig a saját erőnkből élünk. Bárhogy imádkozunk, bármit teszünk, ugyanaz az erős személyiség maradunk. Amikor meglátjuk ezt, hogy „erőtlen vagyok, nem vagyok képes”, és odavünk Hozzá, odafordulunk Őhozzá hittel, akkor elkezd történni valami az életünkben. De amíg erre a pontra valaki el nem jut, addig nincs bevégezve a megváltás műve az életében.

Mert meg fogunk állni Őelőtte, és akkor számot kell majd adnunk arról, hogy lehetett volna másként élni. Nem fogunk mentséget találni arra, hogy a magunk élete által éltünk, hogy a magunk bölcsessége szerint ítéltük meg a dolgokat, és hogy minden a mi dicsőségünkre volt. Ezeknek meg kell változniuk az életünkben, ha valóban megértettük, hogy Ő hívott el minket. És ezeknek a dolgoknak a végpontját és egyben Isten kezdőpontját az a pillanat jelenti az életünkben, amikor meglátjuk és kijelentjük, hogy katasztrofálisak vagyunk; amikor rájövünk, hogy a természetünk a lehető legromlottabb. És ezt a természetünket bárhogy is próbálnánk megszelídíteni, nem lehet – továbbra is csak én vagyok. De ha azt mondom: „Uram, legyen meg a Te akaratod az én életemben, azt tegyél velem, amit akarsz, munkálkodj Te ahogy akarsz az én életemben!” Attól a pillanattól kezdve Ő elkezd munkálkodni. De ez nem azt jelenti, hogy ezt a dolgot egyetlenegyszer kell megtenni, mert ezt kell tennünk folyamatosan, mert annyi út van, annyi utca, amely zsákutca. Egyszerűen megrekedünk bizonyos helyzetekben, és a végén az életünk nem változik meg. Az pedig szomorú dolog lesz, testvérek.

Galacon találkoztam egy testvérrel, aki valamikor az ottani testvérekkel járt, és az ő házában gyűltek össze. Majd elment Olaszországba – valószínűleg a gyermekek miatt –, és tizenhat év után visszatért. Ezalatt ott teológiai tanulmányokat folytatott. Találkoztam vele, de már nem jár a testvérekkel. Tisztelettel volt irántam, sőt meghívott, hogy következő alkalommal nála szálljak meg. Meghalt a felesége és egyedül van. Figyelmesen hallgatta, amit mondtam; aztán felállt, és ő is beszélt, értékelte, amit én mondtam, de mikor elkezdett beszélni, teljesen másképp beszélt. Azt mondta, hogy ő úgy látja, ha egy ember újjászületett, akkor annál minden rendben van; ezenkívül egy újjászületett ember nem tehet ezt, nem tehet azt, és így tovább. Azt feleltem: Testvér, nincs igazad. Mert az újjászületés azt jelenti, hogy az élet beléd költözött, neked pedig növekedned kell, meg kell tanulod megtagadni a dolgaidat; kérned kell az Urat, hogy foglalkozzon az életeddel, mert ezt a makacs, kemény, rosszindulatú, szemtelen ént kezelni kell. Bárki lennél is, ez igaz. Ez az ember pedig nagyon megharadugott, mikor meghallotta ezt, mert bár nem voltunk ott nagyon sokan, de nyilvánosság előtt mondtam ezt.

Azt akarom mondani tehát, hogy annyi minden van, ami megakadályoz abban, hogy tovább menjünk. A természetünk, a szokásaink, amelyeket magunkkal hoztunk, a saját utaink, a mi vélekedéseink mind ott vannak. Azt gondoljuk, hogy ha így jártunk el, mikor a világban voltunk, akkor most is így kell eljárnunk. De ahogy láttuk itt: „Az Úr szolgájának pedig nem kell veszekedni, hanem legyen barátságos mindenkihez, a tanításban járatos, türelmes, aki szelíden neveli az ellenszegülőket, hátha ad nekik Isten megtérést az igazság megismerésére” (Vida ford.). Tehát, testvérek, nagy felelősség, hogy az Úrral járjunk végig; és a pálya végén, mikor az Úr elé kerülünk, addigra ennek a munkálatnak, úgy, amiképp Pálról olvastuk, be kell fejeződnie. Mert nézzétek, mit mond Pál:

Filippi 1,9-11: „és ezért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban és jobban gyarapodjék ismeretben és minden megértésben, hogy megvizsgáljátok, mik a lényegesek (fontosak), hogy napfényben megítéltek és megütközést nem keltők legyetek Krisztus napjára, tel(v)e az igazságosság gyümölcsével Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Vida ford.). Imádkozunk érte és hisszük, hogy az Úré lesz minden dicsőség. Ez nem kétséges. De ami a döntő, hogy az Úré lesz-e a dicsőség az én életem által. Ez a kérdés.

Kolossé 1, 9-12: „azért mi is, amely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden szellemi bölcsességben és értelemben. Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel, gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében. Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre.”

21-29. vers: „Titeket is, akik egykor idegenek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz cselekedetek miatt, most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és rendíthetetlenül, és nem tántorodtok el az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. Most örülök az értetek viselt szenvedéseimnek, és betöltöm, ami hiányzik a Krisztus szenvedéseiből az én testemben az ő testéért, amely az egyház. Ennek lettem szolgájává Isten megbízásából, amelyet rátok nézve adott nekem, hogy betöltsem az Isten igéjét, mégpedig azt a titkot, amely el volt rejtve örök időktől fogva és nemzedékek óta, most pedig kijelentette az ő szentjeinek, akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen nagy a pogányok között e titok dicsőségének a gazdagsága, hogy Krisztus bennetek a dicsőség reménysége. Őt hirdetjük, intve minden embert és tanítva minden embert teljes bölcsességgel, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Krisztus Jézusban. Ezért fáradozom én is, tusakodva az ő ereje szerint, amely hatalmasan munkálkodik bennem.”

Tehát testvérek, ez Isten akarata a mi számunkra is, hogy ez a munkálat ne álljon meg annál a pontnál, hogy milyen jó, hogy megszabadultam a pokoltól. Ez ugyanis egy dolog, de a másik az, hogy legyek megszabadítva saját magamtól, hogy legyünk megszabadítva a mi erőnktől, amely által Isten munkáját akarjuk végezni. Hogy legyünk megszabadítva a mi bölcsességünktől, és legyünk megszabadítva attól a rejtett vágytól, hogy értékeljenek, hogy lássanak, hogy legyünk valakik. Az Úr legyen irgalmas hozzánk, és tudjuk megérteni, hogy mindezek a dolgok megvalósíthatók – attól a pillanattól fogva, amikor őszintén az Úrhoz jövünk, és azt mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod az én életemben!”

Ha nincs meg ez a vágyam, hogy bármibe is kerül, de az Ő akarata legyen meg az életemben, akkor végül ott állok előtte, és megszégyenülök, mert az, amit Ő elkezdett, nem valósult meg. De az Ő feltételeivel meg tud valósulni, ha átadjuk magunkat Neki. Így végződik be ez a munka. Hogy ne szenvedjünk a végén fenyítést, hanem olyanok legyünk, mint azok a kövek a Salamon templomában, melyeket mikor egymás mellé helyeztek, nem hallatszott semmi zaj vagy kalapácsütés, hanem tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. Az Úr munkálkodjon a mi életünkben, hogy ilyen eszközök legyünk, amelyeket Ő elkészített, és amelyek a végkifejletre eljutottak.

A lélek üdvössége (Watchman Nee)

A teljes könyv letölthető PDF-ben (a fordító anonim).

“Olyan téma előtt állunk, melyre tudomásom szerint sok hívő ember soha nem figyelt föl. Ez a lélek üdvösségének problémája. Amikor a megváltás kérdéséhez közelítünk, van egy dolog amire nagyon fontos, hogy figyeljünk: lényeges a különbség a szellem és a lélek közt. A fenti Ige egyértelműen bizonyságot tesz arról, hogy az ember három fő részből áll: szellem, lélek és test. A szellem az a képesség, mellyel az ember kapcsolatban tud lenni Istennel; és ezzel a képességgel az állatok nem rendelkeznek. Ezért az embernél alacsonyabbrendűek: az állatok nem képesek Istent imádni. Másrészt: a lélek az a szerv az emberben, amely által van az értelem, az akarat és az érzelem. Ez olyan dolog, melyben osztozunk az állatvilággal, hiszen az állat is a lelke által él. Végül: a test az a részünk, amely segítségével érintkezünk az anyagi világgal. Mivel mi, emberi lények, szellem, lélek és test vagyunk: kell, hogy a megváltás is érintse mind a három részt.

„Hogy a szellem megmentessék az Úr Jézus napján…”( I. Kor. 5,5.) Ez az Ige a szellem megváltásáról szól. „…azaz a mi testünk megváltását.”( Róm. 8,23.) Itt a test megváltásáról van szó. De amit mi most meg akarunk vizsgálni az a lélek üdvössége. Ennek érdekében figyelmesen nézzük végig az Újszövetséget, hogy hol van megemlítve a lélek üdvössége. Csak így érthetjük meg annak valódi jelentését.”

„Akkor így szólt Jézus a tanítványaihoz: Ha valaki énutánam akar jönni,
tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem. Ezért aki meg akarja menteni életét: elveszti azt, aki pedig elveszti életét énérettem (az én kedvemért): megtalálja azt. Mert mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri is, de életét elveszti. Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő életéért? Mert az embernek Fia eljön Atyjának dicsőségében, az Ő angyalaival,
és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint. Bizony mondom nektek: Azok között akik itt állnak vannak némelyek, akik sehogy sem kóstolják meg a halált, míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az Ő királyságában.” ( Máté 16,24 – 28)

„Akkor így szólt Jézus a tanítványaihoz…” Ebből megtudjuk azt, hogy ami ezután következik az nem a kívülállóknak szól, hanem az Ő tanítványainak. Ha tanítványok, akkor megváltott hívőkről van szó. Ezért ne feledjük, hogy Jézus most közvetlenül a megváltott szentekhez szól s nem a megváltatlan bűnösökhöz.

„Ha valaki énutánam akar jönni…” Azaz: ha valaki a megváltottak közül követni akarja az Urat… Egy megváltott tanítvány, akinek külön ez a vágya, hogy kövesse az Urat. A „kövessen engem” adja a kulcsot az ezután következő feltételekhez.

„Tagadja meg magát…” Az önmegtagadás azt jelenti, hogy semmibe veszem magamat, lemondok kiváltságaimról. Megtagadni magamat nem más, mint az, hogy nem önmagamnak élek, félreteszem (mellőzöm) magamat Isten kedvéért. Csak az ilyen ember képes követni az Urat. Dehát ez magától értetődő, hiszen hogyan követheti az az ember az Urat, aki a maga akaratát követi?!

„Vegye föl keresztjét, és kövessen engem…” Ez még mélyebb dolog, mint az önmegtagadás. Mert az önmegtagadás az énem figyelmen kívül hagyása, viszont a kereszt fölvétele az Istennek való engedelmesség. Az utóbbi pedig azt jelenti, hogy elfogadom azt, amit Isten elhatározott felőlem, és hajlandó vagyok szenvedni az Ő akaratából. Ha megtagadjuk magunkat és fölvesszük a keresztet, akkor igazán követhetjük az Urat.

„Ezért aki meg akarja tartani (menteni) életét: elveszti azt, és aki elveszti életét énérettem: megtalálja azt.” Az eredeti görög szövegben itt az élet szó helyett a „ psuche” áll, ami azt jelenti, hogy lélek. Ebből kifolyólag a fenti Ige a lélek megmentéséről illetve elvesztéséről szól. Tehát innét kapunk világosságot felvetett témánkat illetően.

Az „ezért” kötőszó összekapcsolja az előtte és az utána álló szöveget. Ez a szó segít belátnunk, hogy az előtte álló „tagadja meg magát, és vegye föl keresztjét” mondás ugyanarra utal, mint utána a lélek megmentése illetve elvesztése.

„Ezért aki meg akarja menteni lelkét …” Ez a fordítás így arra az emberre utal, aki bár vágyik követni az Urat, de nem akarja megtagadni magát és fölvenni a keresztet. A görög szöveg tehát segít megértenünk valamelyest a lélek megmentését. Az ilyen ember vonakodik semmibe venni az énjét, lemondani önnön kiváltságairól és szenvedésnek alávetni önmagát az Istennek való engedelmesség érdekében. Így felismerhetjük, hogy a lélek megtartásának (megmentésének) lényege pontosan az ellentéte az önmegtagadásnak és kereszt fölvételének. Ha valaki tudja: mi az önmegtagadás és mit jelent a kereszt hordozása, akkor az azt is tudja, hogy mire utal önnön lelkünk megmentése (megtartása).

Az Úr azt mondja nekünk: ha valaki tekintettel van önmagára, azaz nem hajlandó megtagadni önmagát, fölvenni a keresztet és szenvedni az Istennek való engedelmesség végett, akkor végül el fogja veszíteni lelkét. Aki a fenti értelemben próbálja megtartani (megmenteni) lelkét, az a jövőben — eredményképpen — elveszti a lelkét. Elveszteni a lelket azt jelenti, hogy a végén szenvedni és elveszteni mindazt, amiben örömét leli az ember. Tehát az az ember nem kapja meg azt, amit keres.

„Aki elveszti életét énérettem…” Ez az, amit önmegtagadásnak és kereszthordozásnak nevez az Ige. Elveszteni a lelket a jelenben ugyanaz, mint megtagadni önmagamat. Isten megengedi, hogy megtalálja az az ember a lelkét (a jövőben), aki (most) Őérte lemond a lelki örömökről és szenved Isten akarata szerint. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy aki az Úr kedvéért megtagadja saját elképzeléseit és vágyait, hogy azokat ne elégítsék ki e világ dolgai, és sok szenvedést tűr el: az, egy „másik” időben, részesülni fog az Úr örömében. (magy. ford. megj.: A másik idő: jutalomosztás Krisztus ítélőszékénél.)

Tanulmányozva a fenti igeverset megérthetjük, hogy mit is jelent a lélek üdvössége. A lélek megmentése (megtartása) alatt azt értjük, hogy az ember boldogságot és örömet nyer szívének teljes kielégítésére. A lélek elvesztése pedig az örömökről illetve a vágyak kielégítéséről való lemondás.

Tehát a lélek elvesztése (mely megkívánja az önmegtagadást és a kereszthordozást) semmiképpen sem az, amit általában a lélek „elkárhozásának (meghalásának)” nevezünk. Másrészt: az Úr azt mutatja nekünk, hogy a lélek megmentése (megtartása) az, ha valaki nem tagadja meg magát és nem veszi föl a keresztjét. Ezek a fogalmak nincsenek rokonságban a szokásos „megmentetik” és „elkárhozik (‘örökre’ elveszik)” kifejezéseinkkel. De ez egyértelmű, hiszen ha a lélek megmentése (megtartása) az örök életet jelentené, akkor miért mondja azt az Úr Jézus, hogy annak az embernek el kell vesztenie lelkét az Úrért. Ha a lélek elvesztése a tűznek tavába jutásra utalna, akkor Isten nemde azt kérné tőlünk, hogy a tüzes tóba igyekezzünk kerülni Őérte ?! Következésképpen jelen igeversünknek egyáltalán semmi köze az örök élethez vagy a tűznek tavához. A vers első részében álló „elveszti azt (a lelkét)” és a második részében álló „elveszti életét (lelkét)” kell, hogy ugyanazt jelentsék. Ha a „valaki meg akarja menteni életét: elveszti azt.” azt jelentené, hogy aki nem tagadja meg magát az a tűznek tavába kerül, akkor a „valaki elveszti életét énérettem: megtalálja azt” mondat nem utalna másra, minthogy: aki az Úrért a tűznek tavába megy annak örök élete van. De ez abszurdum lenne. Tehát a valódi lényeg a következő: ha egy megváltott hívő keresztyén nem engedi, hogy lelke most szenvedjen akkor a jövőben fog szenvedni. De, ha megengedi, hogy lelke szenvedjen most az Úrért akkor nem fog szenvedni a jövőben.

Ráadásul: ha a lélek üdvössége az örök élet birtoklását jelente(de nem azt jelenti), akkor a lélek elvesztése a tűz tavába jutást jelezné. De így nem egyeztethetnénk össze az Úr Jézus korábbi megjegyzéseit az itteniekkel. Mert az Úr itt a tanítványaihoz szól, akik már elnyerték az örök életet. És tudjuk, hogy aki nem keresztyén az nem tudja megtagadni magát, sem a keresztet fölvenni és az Urat követni. Amikor Isten azt akarja, hogy egy személynek örök élete legyen, akkor azt kéri tőle hogy higgyen, és nem az önmegtagadást követeli. Csak az képes önmegtagadóan élni, fölvenni a keresztet és követni az Urat, akinek örök élete van. Egy bűnösnek, aki még nem nyert örök életet nem arra van szüksége, hogy megpróbálja követni az Urat, hanem: hogy higgyen az Úrban.

„Mert mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri is, de életét elveszti. Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő életéért?” Itt is „élet” helyett „lélek” áll az eredeti görög szövegben. Itt az Úr folytatja annak magyarázatát, hogy milyen haszontalan dolog az, ha valaki most menti meg lelkét, és később elveszti azt. Ezen Ő azt érti, hogy ha egy személy nem tagadja meg magát, nem veszi föl a keresztet, sem nem követi Őt egészen szorosan, hanem ehelyett lelkének kielégítésére annak vágyai szerint cselekszik, akkor eljön majd az az idő, amikor elveszti lelkét, bár korábban az egész világot megnyerte. Bár sok kellemes dologban volt része lelke kívánságait követve, végül, azt mondja az Úr, vissza kell fizetnie mindent lelke örömeinek elvesztésével. Az Úr nézőpontjából sokkal jobb a végén megnyerni a lelket, mint most. Semmi nem adható váltságul a lélek végső kielégítéséért. Így a lelket most elveszteni sokkal jobb, mint a végén.

„Aki meg akarja menteni (tartani) életét: elveszti azt.” Ha valaki megmenti (megtartja) most a lelkét, mikor fogja elveszteni azt? „És aki elveszti életét énérettem: megtalálja azt.” Mikor is találja meg az ember az ő életét? Ugyanabból az igeversből látjuk, hogy az Úr így válaszol erre a kérdésre: „Mert az embernek Fia eljön Atyjának dicsőségében, az Ő angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” (Máté 16,27. vers).

„Cselekedetei szerint…” azt jelenti, hogy aszerint amit az egyes ember tesz jelen életében. Ezek a cselekedetek két kategóriába sorolhatók: (1.) megmenteni (megtartani) a saját lelket most, és (2.) elveszteni lelkünket a jelenvaló világban az Úrért. „Megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint”  tehát az Úr azt teszi, hogy elveszíti az a lelkét, aki most megmentette (megtartotta) azt, és megnyeri az a lelkét, aki a jelen világban az Úrért elvesztette azt. És mikor fog ez megtörténni? Az Ő eljövetelének idejében. Tehát legyünk tökéletesen tisztában azzal, hogy ha valaki a hústest dolgaival törődik, önnön lelkének gyönyörűségét keresi, és elutasítja a Krisztusért való szenvedést, akkor az Úr feddésében fog majd részesülni, sőt: talán sírásban és fogcsikorgatásban is lesz része, ahelyett, hogy az Ő dicsőségében örvendhetne az Úr jövetelekor. Viszont, ha saját jogairól lemond, teljesen elkülönül a világtól, és hűségesen engedelmeskedik Isten akaratának: akkor dicséretet kap az Úrtól, és élvezheti az Úr örömét szívének teljes kielégítésére.

Az Úr jövetele és jutalomosztása főleg a királyságban a Vele való uralkodással van kapcsolatban (ill. arra vonatkozik). Hiszen itt maga az Úr rögtön tájékoztat minket arról is, hogy hogyan fog eljönni. A 28. versben azt mondja az Úr: „…látják az embernek Fiát eljőni az Ő királyságában.”. Itt az Úr arra utal, hogy amikor Ő eljön a Földre uralkodni ezer esztendeig, akkor a hívők közül lesznek, akik vele együtt uralkodnak majd, míg a többiek nem.

Így tanulmányozott Igénknek lényege az, hogy a tanítványokat, akik hittek az Úrban és örök életet nyertek, két csoportra ossza. Az egyik csoport megtagadja önmagát és fölveszi keresztjét ; a másik csoport nem teszi egyiket sem. Az egyik csoport lemond mindenről az Úrért és elveszti a lelkét, míg a másik e világ örömeit igyekszik megnyerni önmagának és nem akarja elveszteni a lelkét. Krisztus tanítványa az, akit az Úr elkülönített a bűnösök közül. És az Úr újból külön fog választani egy csoportot: az önmegtagadó tanítványokat a nem önmegtagadó tanítványoktól. Tudnunk kell, hogy a jövőben a királyságban betöltött pozíciónk a jelen cselekedeteinken múlik. Ami ma nyereséget jelent, az a jövőben is nyereséget fog jelenteni; s ami ma veszteséget jelent az a jövőben is veszteséget fog jelenteni. Ha ma a nyereség e világ megnyerését és a szenvedések elkerülését jelenti, akkor a jövőben a nyereség az önmegtagadók számára a szenvedést nem ismerő világ elnyerése lesz. Ha ma a veszteség a világtól való elpártolást és a saját akaratom figyelmen kívül hagyását jelenti, akkor a jövőben a veszteség a nem önmegtagadók számára az akkori világ örömeinek elvesztését és vágyaik kielégítetlenségét fogja jelenteni. Az Úr ezen azt érti, hogy mindazok, akiket ma kielégít a világ: elvesztik azt a jutalmukat, hogy a jövőben együtt uralkodjanak Vele. Következésképpen a lélek üdvössége alapvetően különbözik attól, amit mi általában a szellem üdvösségének nevezünk (hiszen az utóbbi az örök élet birtoklását jelenti).

Hogyan mentetik meg a lélek? „Ami Szellemtől született szellem az.” ( János 3,6.) János ev. 3. része alapján tudjuk azt, hogy aki hisz, annak örök élete van. A hívő ember szelleme meg van mentve. Ezek szerint a szellem üdvössége az örök élet birtoklását jelenti. De hogyan mentetik meg a lélek? A Máté 16 azt mondja nekünk, hogy ha elvesztjük lelkünket az Úrért, akkor mentetik meg az. Ezért a szellem üdvössége az örök élet birtoklása, míg a lélek üdvössége a királyság elnyerése.

Szellemem azáltal mentetik meg, hogy Krisztus hordozta a keresztet énérettem ; lelkem pedig azáltal, hogy én hordozom a keresztemet magam számára.

Szellemem megmentetik, amiért Krisztus letette az Ő életét énérettem ; lelkem pedig azért, amiért megtagadom magam és követem az Urat.

A szellem megmentése a hit alapján áll: egyszer hitt valaki, és a kérdés örökre el van döntve, megingathatatlanul. A lélek megmentése az Úr követésének alapján áll: ez egy életet végigkísérő dolog, egy versenypálya, ahol célba kell érni.

A szellem hit által mentetik meg, mert „aki hisz a Fiúban örök élete van.” ( János 3,36.). A lélek cselekedetek által mentetik meg, mert „…akkor (az Úr) megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.” ( Máté 16,27.). Amint a szellem megmentetik, az örök élet biztosítva van. Ha a pokol összes démona felkelne is megkísérteni engem: nem tudnának a pusztulásba kergetni. Ha az angyalok a mennyből alászállnának azért, hogy leigázzanak, megigézzenek engem: akkor sem tudnának a pusztulásba juttatni. A Szentháromság-Isten pedig ezt nem teszi meg. (magy. ford. megj.: hiszen akkor saját akaratával kerülne szembe.) Azonban a lélek megmentése nem befejezett, mert a lélek üdvösségét az Úr visszatérésekor fogja minősíteni.

A szellem üdvössége ma dől el, hiszen aki hisz az Úrban annak örök élete van. Azonban a lélek üdvössége az ember Fiának visszajövetelekor lesz értékelve.

A szellem üdvössége egy most megkapott ajándék , mert „…úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta…” ( János 3,16.). Ellenben a lélek üdvössége egy jövőben elnyerhető jutalom, amelyet az Úr visszatértekor kapnak meg azok, akik hűségesen követték Őt.”

Tovább:

Alázat – Andrew Murray

“Csodálkoznunk kell-e azon, hogy a keresztyén élet gyakran szegényesnek és gyümölcstelennek mutatkozik, ha annak valós gyökérzetét figyelmen kívül hagyjuk, vagy egyáltalán nem veszünk róla tudomást? Csodálkozhatunk-e azon, hogy olyan ritkán éljük át a megváltás örömét, ha gyakorlatilag senki sem ott keresi azt, ahol azt Krisztus adta? Az az alázat, amely semmi másból sem áll, mint énünk halálra adásából; amely teljesen elhatárolódik a földi tisztelettől, hogy azt egyedül csak Istenben keresse; amely magát semmire sem tartja, hogy Isten legyen minden mindenekben, – az ilyen alázat, sajnos, nagyon ritka napjaink keresztyénjei között, pedig éppen abban rejlik a Krisztussal való élet legmagasztosabb öröme.”
A teljes írás PDF-ben a linkre kattintva olvasható: Andrew Murray-Alázat
Itt találtam: http://leporollak.hu/egyhtori/epito/papai/MURRAY-ALAZAT.HTM