Szűrők által homályosan: 3. rész – Politikai célok

Forrás / Source: Impaired Vision Through Filters: Part 3 – Political Agenda

„Jézus ezt felelte: „Az én királyságom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból való volna a királyságom, szolgáim küzdenének, hogy ne adassam át a júdeaiaknak, így hát királyságom nem innen való.” (Jn 18,36)

Miközben azon gondolkozom, hogy milyen szűrők vannak még, amelyek akadályoznak minket Krisztus látásában, muszáj megemlítenem azt az elképzelést, ami a keresztények politizálásával kapcsolatban manapság annyira elterjedt. Természetesen egyetértek, hogy imádkoznunk kell a vezetőinkért, hiszen az Ige azt mondja, hogy így kell tennünk. A kérdés azonban valójában az, hogy a hívőknek mennyire kell belefolyniuk az országuk politikájába, és milyen célból? Lehetséges-e, hogy az ilyesmi nem csak zavarja, hanem konkrétan akadályozza, hogy Krisztust a Maga teljességében meglássuk az Ő Testén keresztül? A válaszokért megnézzük a politikai szűrők bibliai példáit.

„Ettől fogva kezdett Jézus tanítványai előtt arra célozgatni, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, s ott a vének, főpapok és írástudók részéről sok szenvedést eltűrnie, megölettetnie, de harmadnapon feltámadnia. Erre Péter magához vonta Jézust, és korholni kezdte őt: „Irgalmat neked, Uram! Nem fog ez megtörténni veled.” Erre ő visszafordult, s azt mondta Péternek: „Eredj a hátam mögé Sátán. Kelepce vagy nekem, mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain.” Akkor tájt így szólt Jézus tanítványaihoz: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.” (Mt 16,21-24)

Milyen szűrőjű szemüveget viselt itt Péter? Egyértelműen a messiási királyság programja járt a fejében. A többiekhez hasonlóan ő is azt várta Jézustól, hogy egy földi/politikai kormányt állítson föl, és miután megdöntötte a Római Birodalmat, helyette a zsidó nemzetet emelje uralkodásra a Messiás királysága alatt. Ezt sehogy sem lehetett összeegyeztetni a kereszthalált haló Jézus képével! Péternek tehát beszélnie kellett Vele, hogy meggyőzze róla, ez egyszerűen nem történhet meg. Mi volt azonban az Úr válasza?

„Erre ő visszafordult, s azt mondta Péternek: „Eredj a hátam mögé Sátán. Kelepce vagy nekem, mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain.” Akkor tájt így szólt Jézus tanítványaihoz: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.”

Értjük, hogy mi történik itt? Jézus elmagyarázza a tanítványainak, hogy szenvednie kell és megöletnie, akkor is, ha ez a gondolat fenyegetőleg hatott ezeknek a zsidó fiataloknak a vallásos szemüvegére nézve. Csak Péter szólt, de biztos vagyok benne, hogy mind ugyanazt gondolták. Urunk, nem halhatsz meg, szükségünk van Rád, hogy betöltsd a saját politikai céljainkat! Annyira elképesztő számomra, ami ezután történik: Jézus megfeddi Pétert, hogy a Sátán mellé áll! Más szóval: a saját céljainkat választani Isten szándéka helyett, sátáni dolog! Közvetlenül a gonosztól jön. Miért volt annyira fontos Péternek, hogy Jézus megdöntse Rómát? Hogy a saját élete könnyebb legyen! Teljes mértékben az önzés vezérelte. Honnan tudom? Az Úr válaszából:

„„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát…”

Napjaink politikai céljai

Miért akarja oly sok amerikai keresztény az Amerikai Egyesült Államokat keresztény nemzetté tenni? Talán mert valamiféle Istentől jövő kötelezettséget éreznek, hogy visszavezessék ezt a népet Istenhez? A magam részéről én nem hiszem, hogy ez a nemzet valaha is keresztény alapokra épült volna. De ha mégis így lenne, tényleg ez az, amit Isten akar? Adott valaha nekünk Isten olyan megbízatást, hogy „keresztény nemzetet” hozzunk létre és tartsunk fenn? Ha igen, hogy és mikor bízott meg ezzel? Biztos, hogy a Bibliában nincs ilyen. Ott az van, hogy Istennek egyedül két „szent nemzete” van. Az egyik Izrael, a másik a Gyülekezet. Semmilyen más helyet nem találok az Igében, ahol bármelyik más nemzetet is szent nemzetnek hívnának. Mégis, számtalan hívő van az USÁ-ban, akik azért imádkoznak, és azért munkálkodnak, hogy visszavezessék ezt a népet Istenhez.

Mozgalmuk ószövetségi részeket (pl. mint a 2Krón 7.14) használ a teológiája igazolására. A gond csak az, hogy az összes ilyen igeszakasz Izrael népére vonatkozik! Ez Isten munkája! Nem állhatunk csak úgy neki, hogy akármelyik népet kiválasszuk, és megpróbáljuk szent nemzetté tenni! Tényleg azt gondoljuk, hogy Isten amerikai? Jobban kedveli Amerikát, mint más nemzeteket? Szenteljük az életünket annak, hogy keresztény nemzetté tegyük az országunkat, és közben elhanyagoljuk Isten örökkévaló szándékát? (Megjegyzés: ha nem vagyunk benne biztosak, hogy mi ez a szándék, javaslom, hogy olvassuk el a következő bejegyzést: Az evangélium elvesztett részei.)

A politikai szűrős szemüveg veszélyei

Álljon itt néhány indok, hogy miért tartom annyira károsnak ezt a szűrőt Isten céljaira nézve:

A fókuszunk eltávolodik Isten azzal kapcsolatos szándékától, hogy az Ő Fiának képe valóságosan kiábrázolódjon a Gyülekezeten keresztül, és a hangsúlyt olyan földi, kézzelfogható és politikai célra fektetjük, amely egyedül a világrendszert és az annak részét képező vallásos rendszert szolgálja.

Többé nem Jézus Krisztus lesz a középpontban, nem az ő fennhatósága – pedig ugyanő mondta, hogy az Ő királysága nem földi királyság.

A mozgalom tagjai kifejezetten elitistákká és szektariánusokká váltak. Lenézik azokat, akik nem segítenek „megmenteni a nemzetet”. Többeket nagyon felháborítottam azzal, hogy nem értettem egyet velük.

Isten célja a Szentírásban egyértelműen az Új Jeruzsálem, amely a vőlegénye számára felkészített menyasszony, a vőlegény pedig nem más, mint az Isten Báránya (Jel 21,22). Miért fecsérelnénk az időnket, pénzünket és energiánkat bármi más célra, olyanra, ami nem az Úré?

Ez tehát egy újabb olyan dolog, amely elvonja figyelmünket Magától, Krisztus személyétől. A leplek (a szűrők) csak akkor hullanak le a szemünkről, amikor teljesen Őhozzá fordulunk (2Kor 3,14-18).

Adja az Úr, hogy készek legyünk hagyni, hogy a pikkelyek lehulljanak a szemünkről, és az egyetlen megmaradt cél Maga, az Úr Jézus Krisztus legyen.

[Ez a cikk – a szerzője révén – amerikaiaknak szól, de az üzenet univerzális, csak ki kell cserélni az ország- és népneveket.  Hozzá kell tennem, hogy tapasztalataim szerint a politizálás a Test egységét is megbontja, mert pillanatnyilag hazánkban olyan mértékű a politikai oldalak közötti szembenállás, hogy még a testvéreket is elválasztja egymástól. A társadalmi szolidaritást, az elesettek segítését azonban fontosnak tartom – lehet vele vitatkozni (a ford. megj.).]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s