Az evangélium elveszett részei – Milt Rodriguez

Forrás / Source: The Lost Elements of the Gospel

PDF-ben letölthető: Milt Rodriguez – Az evangélium elveszett részei

„Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam.” (Gal 1,11-12)

Pál azt mondja itt nekünk, hogy az evangélium (örömüzenet, jó hír), amelyet ő hirdet, azon a kinyilatkoztatáson alapszik, amit Jézus Krisztustól kapott. Az tehát a kérdésem: Vajon az az evangélium, amelyet mi hallottunk, az is Jézus Krisztus kinyilatkoztatásán alapul? Vagy a tizenkilencedik század – Dwight L. Moody, Charles Finney és mások által fémjelzett – evangéliumi mozgalmain?

Ez az, amit én az evangéliumiak (evangelikálok, protestánsok) evangéliumának nevezek, és ami meglehetősen féloldalas. Annyit mond, hogy Jézus meghalt a kereszten a bűneidért, hogy neked bűnbocsánatot szerezzen, és a mennybe mehess. Ez az, amit a legtöbb újonnan született evangéliumi keresztény evangéliumként ismer. Nem lehet azonban Pál leveleit anélkül olvasni, hogy észrevegyük, itt sokkal többről van szó.

Sőt, azt gondolom, hogy az üzenetnek pontosan a lényegét hagytuk egy az egyben figyelmen kívül. Nem vettük észre az Újszövetség kijelentésének magvát és központi üzenetét!

A munkatársaimmal keresztül-kasul utazzuk Észak-Amerikát és más országokat is, hogy hívők olyan csoportjaihoz szóljunk, akik a gyülekezet természetes, szerves (organikus) kifejezési formáját keresik. Legtöbben azt mondják, még sohasem hallották az üzenetnek ezt a részét. Szeretném tehát kiemelni a Pál által hirdetett evangélium legfőbb pontjait, amelyeket legnagyobb részben figyelmen kívül hagynak napjainkban.

• Krisztus bennünk – a bennünk lakozó Úr

Pál azt mondja, hogy az ő evangéliumát Jézus Krisztus kijelentésén keresztül kapta (Gal 1,12). Majd továbbfolytatva elmondja, hogy ez a kijelentés a Fiú őbenne, és hogy Ő az, aki az igét hirdette (Gal 1,15-16).

Más szavakkal, Pál Krisztust hirdette (1Kor 1,23; 1Kor 2,2). De azt a Krisztust, aki őbenne lakozott. A „Krisztus bennünk” című kijelentés volt nyilvánvalóan az üzenetének magja (lásd Gal 2,20; Gal 4,6; Ef 1,22-23; Ef 2,22; Ef 3,16-19; Kol 1,27; Kol 3,11; 1Kor 3,16; 1Kor 6,19; 1Kor 12,27; 2Kor 4,7; Róm 8,9-11).

Ez a része az üzenetnek gyakorlatilag nem más, mint ami az új szövetség (Jer 31,33) lényege. A régi szövetségben minden külsőleges volt (pl. a kőtáblák, külsőleges papság, szent sátor, törvény). Az új szövetségben minden belsőlegessé válik – Krisztus bennünk, a törvény és a törvényadó jön és lakozást vesz bennünk. Ekkor tanulunk meg Valaki másnak az élete által élni.

Jézus Krisztus azért jött, hogy bevezesse az új szövetséget, és aszerint éljen közvetlenül a tanítványai szeme előtt. A Benne lakozó Atya élete szerint élt! Ez megváltoztat mindent. Azt jelenti, hogy többé nem egy külsőleges magatartási kódex szerint kell élnünk, hanem egy másik Személy élete szerint. Értjük ezt?

Urunk követésének ez a legfontosabb alkotóeleme. Ez az igazi tanítványság. Csakis arról szól, hogy tanuljuk meg követni a bennünk lakozó Urat! Vajon hány könyv szól erről? Hányan mondják azt, hogy a bennünk lakozó Krisztus szerint éljünk? Hányan mondják azt egyáltalán, hogy van bennünk lakozó Krisztusunk?

• Jézus Krisztus központi szerepe és fennhatósága

Hogy ez a pont alapvető, abban minden hívő és minden keresztény munkás egyetértene. Krisztusközpontúnak kell lennünk. De vajon mit jelent? Legtöbbüknek azt, hogy Jézus életét (földi életét) és tanításait a legnagyobb becsben kell tartani és így tanítani. Más szóval, krisztusközpontúnak lenni azt jelenti, hogy a helyes tanításokhoz ragaszkodunk. Azaz leginkább megfelelő teológia és tanítások kérdése.

Krisztus azonban nem egy tanítás. Ő egy személy, Isten és Ember egyaránt. Ennek az isteni személynek kell lennie minden tekintetben az elsőnek (Kol 1,18). Krisztus egy személy, akinek Középpontnak, a Fejnek és az Életnek kell lennie mindabban, amik vagyunk és amit csinálunk. Pál azt mondja, ő a megfeszített Krisztust hirdeti (1Kor 1,23) – ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus személyét és munkáját hirdeti. Észrevettük-e valaha, hogy Pál írásaiban nagyon ritkán utal az Úr földi életére? Azért, mert ő örökkévaló és megdicsőült Krisztust hirdetett. A mindeneket magában foglaló, teljes, felvitetett és megdicsőült Krisztust. Olyan Krisztust, aki Minden mindenekben!

• Isten örökkévaló szándéka

„Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne az idők teljességének arról a rendjéről, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.” (Ef 1,9-10)

Az örökkévaló evangéliumnak ez az alkotóeleme közvetlenül a Krisztus központiságáról szóló rész után következik.

A napjainkban hirdetett evangélium legnagyobbrészt emberközpontú, a nyugati kultúránkon alapszik, amely viszont az emberi szükségletekre épült. Fogyasztói társadalomban élünk; minden a saját szükségleteink körül forog. Ez a környezet beszivárgott a „gyülekezeteinkbe” és az igehirdetésünkbe is. Az evangélium, amit hirdetünk, az emberiség szükségletein alapul. Jézus azért jött, hogy engem megmentsen, meggyógyítson, megszabadítson, tanítson stb. Az embernek szükséglete van – Isten eljött, hogy betöltse ezt a szükségletet. Dióhéjban ez az, amiről a legtöbb keresztény azt gondolja, hogy Isten örökkévaló szándéka lenne. Pál azonban nem ezt mondja nekünk.

Az Efezusiakhoz írt levél (különösen az első és a harmadik fejezet) másról szól. Pál azt mondja, hogy Isten szándékának lényege az Ő Fiában van, nem az emberi szükségletekben.  Azt is mondhatnánk, hogy Istennek Magának van szükséglete. Persze, tudom, Isten saját magán belül is teljesen elegendő, és nincsenek szükségletei a saját természetén belül. De Istennek (bizonyos értelemben) a szándéka vonatkozásában mégis szüksége van valamire. Hívhatjuk talán szenvedélyes vágyakozásnak is. Van egy nagy szenvedélye, akarata, szándéka, célja. És ez a cél a Fiával kapcsolatos. A Fiát akarja mindennek a középpontjává tenni! Nagyon különleges módot választott azonban ehhez.  Úgy szerkeszt egybe benne mindeneket, hogy addig teszi egyre nagyobbá a Fiút, míg mindeneket saját magával be nem tölt. Isten úgy teszi egyre nagyobbá a Fiát, hogy sok testvér közül elsőszülötté tette (Róm 8,29) a halála és a feltámadása által. A Fiú egyre nagyobbá lesz a Test, az ő Gyülekezete növekedése révén (lásd Jn 3,30; Ef 1,23). És Krisztus lesz Minden mindenekben.

Ez rendkívül dicsőséges szándék! De hányszor hallottuk ezt hirdetni a sok formája és kifejezése közül bármelyikben? A huszadik században három ember volt, aki ezt az üzenetet szóban és írásban is hirdette: T. Austin-Sparks, Watchman Nee és DeVern Fromke. Hol vannak azok a férfiak és nők, akik átveszik a stafétát ezeknek a testvéreknek a kezéből, és továbbadják ma ezt az üzenetet?

Hogy megértsük az evangélium három hiányzó alkotóelemét, amelyekről ebben a cikkben beszéltem, két dologra van szükség: Kijelentésre és a kereszt munkájára. Ezek elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy megjöjjön a megértés. Azonban ennek ára van, és ezért nem túlságosan népszerű a fogyasztói szemléletű társadalmunkban. A kereszt munkájának a hívő életében időre van szüksége, fogyasztókként azonban mindent azonnal akarunk. A kijelentés lassanként jön, ahogy az ember meghajol és megtörik Isten előtt. Fogyasztókként viszont inkább elolvasnánk egy könyvet, hogy megszerezzük az üzenetet.

Hol vannak azok a testvérek, férfiak és nők, akik készek önként és szenvedélyesen átadni magukat Istennek, hogy megtörje a lelki életüket, hogy az Ő élete áradhasson ki belőlük? Hol, ó hol vannak azok a testvérek, akik készek megismerni a bennük lakozó Urat, a krisztusközpontúságot és Isten örökkévaló szándékát, és ezután hirdetni Isten teljes tanácsát?

Azért imádkozom, hogy Isten támasszon ilyen férfiakat és nőket a mi nemzedékünkben és az elkövetkezőkben is, hogy legyen háza, menyasszonya és teste. És hogy Fia növekedjen és kiterjedjen, hogy mindeneket Ő töltsön be.