Élő gyülekezet

Forrás: http://churchanarchist.com/know-christ-just-know

Egy barátomnak az elmúlt kilenc hónap során olyan tapasztaltabb testvérektől volt alkalma tanulni, akik élő, házi gyülekezetek indulásánál segédkeznek. Ezek a gyülekezetek nem olyan Biblián kívüli hagyományokra épülnek, amelyek szerint szükséges, hogy legyen külön épület, lelkész (ill. pásztor), rendszeres heti alkalmak stb., hanem mindezek helyett egyszerűen az Újszövetségben leírt gyülekezetek példáját követik. Családokból, barátokból, szomszédokból álló, kis keresztény közösségekként léteznek, amelyek kiterjedt szellemi családként működnek. Ahelyett, hogy hetente egyszer találkoznának az egyéni szellemi életükről való kölcsönös tájékoztatás céljából, naponként bevonódnak egymás életébe, olyan szellemi közösségben, amelynek középpontja Krisztus. A barátom nemrégiben hazaugrott kicsit, és beszélgettünk az igazi, élő gyülekezeti közösségek indulásáról, és hogy miben különbözik ez az intézményes típusú gyülekezet megszervezésétől, és elindításától [divatos szóval „plántálásától”].

A szerves (organikus, élő) gyülekezet gyakran egyének olyan kis csoportjából alakul, akik eljöttek az intézményes egyházból, mert valami nem hagyta nyugodni őket belül, a szellemükben. Ez a nyugtalanság néha egyre növekvő frusztrációként jelentkezett a megszokott gyülekezeti dolgokkal kapcsolatban, vagy vágyódtak valami több, valami mélyebb után. Volt, hogy egy-egy katalizátor-esemény kellett, hogy darabokra törje a gyülekezetről alkotott nézeteiket, amely nagy szakadékot tárt föl aközött, amit vasánaponként csinálnak és amiről a Bibliában olvasunk. Ez a katalizátor lehet akár egy könyv is (pl. mint a Pogány kereszténység Pagan Christianity. ) Bármi is lett légyen a kiváltó ok, hamarosan összetalálkozik egy kis csoportra való ember, akik igazi gyülekezeti közösségre vágynak. Összegyűlnek imádkozni, beszélgetni, Bibliát tanulmányozni, vagy együtt elovasnak egy könyvet. Bármilyenek legyenek is ezek az összejövetelek, előbb-utóbb világossá válik, hogy Isten egy gyülekezetet formál. De mi a következő lépés? Hogyan válhat egy spontán összejövő baráti csoportosulás minden szinten működő gyülekezetté?

Itt jön a tapasztaltabb testvérek szerepe. Azok, akiket én ismerek, évtizedek óta ezt csinálják, sőt, alkalmam is volt elsőkézből hallani egy-egy történetüket. Könnyen elképzelhetjük, ahogy a sok házicsoport felkészülve várja őket, hogy amikor megérkeznek, csak úgy záporozzanak rájuk a kérdések: Hogyan működik egy igazi gyülekezet? Milyen az igazi gyülekezeti vezetés? Mit csinálnak a gyerekek az istentisztelet alatt? Hogyan kezeljük a pénzt? Egy fix helyen jobb találkozni vagy váltogassuk a családokat? Mit kell tenni, ha nézeteltérés van? És ha látogatók jönnnek? Mi az istentiszteleti alkalom rendje? Amikor azonban ezek a testvérek megérkeznek, Krisztusról beszélnek. Persze, logikus. Hiszen szilárd alapot kell lefektetni, meg kell határozni a helyes irányt. A testvérek hetekig, akár hónapokig is velük lesznek, lesz tehát bőven idő a részleteket is megtudni arról, hogy kinek mit kell csinálnia, és mi hogyan működik.

Amikor azonban a legközelebb összejönnek, a testvérek megint csak Krisztusról akarnak beszélni. És legközelebb is. És azután is, meg azután is, így tovább. És bármikor valaki olyan kérdést tesz fel, ami elvinné a beszélgetés irányát Krisztusról, ők szépen mindig visszaterelik. Mintha Krisztuson kívül semmi mással nem törődnének, mintha minden gondolatuk csak Krisztus körül forogna. Ami azt illeti, olyannyira csak Krisztusra összpontosítanak, hogy az sokak számára már zavarbaejtő. A barátom elmondása szerint a testvérek Krisztust hirdetik, Őrá figyelnek folyton, és nagyon is tudatában vannak, hogy egyesek alig várják, hogy másról is beszélhessenek, alig várják, hogy végre rátérjenek a „lényeges” dolgokra. A testvérek azonban addig csinálják ezt, míg a csoport minden tagja ráébred, nincs más lényeges dolog. Krisztust helyezik a középpontba, róla beszélnek, addig, míg mindenki letesz a tervéről és a kérdéseik elhalnak.

Hiszen mi is a gyülekezet valójában? Nem Krisztus Teste? Amikor egy gyülekezet szárba szökken valahol, nem Krisztus jelenik meg ott? Hogyan is képzelhetünk el valamit, ami ennyire világosan a szellem birodalmából születik erre a világra, úgy, hogy terveket eszelünk ki a helyszínek váltogatásával kapcsolatban, meg azzal, hogy hol fognak majd parkolni a kocsik? Nem azt mondom, hogy ezek a dolgok nem számítanak. Csak azt, hogy nem olyan fontosak, mint mi gondoljuk. Gondoljunk arra, hogy mi hozott el bennünket idáig! Azért hagytuk csak el az intézményes egyházat, mert kisebb helyen akartunk összegyűlni? Vagy mert nem tetszett a pásztor (a lelkész)? Vagy az istentisztelet? A zene? Nem. Azért jöttünk el, mert minden egyes vasárnap délelőtt ott volt az a nyugtalanító érzés a gyomorszájunknál, az az érzés, hogy valami nincs rendjén, az az érzés, hogy valami többre hívattunk.

Ha elhagyunk egy csomó, ember által kitalált, intézményes egyházi gyakorlatot, az még nem vezet el automatikusan ahhoz a gyülekezethez, amelynek egyedül Krisztus a középpontja. Attól még nem leszünk „igazi gyülekezet”, ha nincs épületünk, lelkészünk, presbitériumunk vagy adómentességünk. Nem az határoz meg bennünket, amink nincs. Ha eltávolítjuk az összes Biblián kívüli képtelenséget: a szükségtelen lelkészi és vezetőségi pozíciókat, hatástalan programokat, az nagyszerű módja, hogy több helyet adjunk Krisztusnak. Az önmagunk megüresítése azonban csak az első lépés Krisztushoz. Krisztus a teljes betöltést jelenti. A túlcsordulást. Az igazi gyülekezeti közösség arról szól, hogy Krisztus oly mértékben betölt bennünket, hogy túlcsordul mindenbe és mindenkibe körülöttünk. És amikor Krisztus ilyen hatalmassá válik az életünkben, és szellemi horizontunkat végül teljesen uralja, minden egyéb is a maga megfelelő helyére kerül. Korábban nagyon is fontosnak vélt dolgok válnak lényegtelenné, alapvető kérdések szinte jelentéktelenné.

Nem csak arról lesz szó, hogy a gyülekezeti közösség ösztönözve érzi magát a felmerülő kérdések gyors megoldására, mivel nem akarják, hogy az ideig való, világi gondok eltereljék a figyelmüket Krisztusról, hanem teljes hozzáférésük lesz Krisztus gondolataihoz minden üggyel kapcsolatban. Kérdés merült fel? Kérjük az útmutatását! Valamilyen gond? Kérjük a segítségét! Ne csak az Ő nevében tegyünk dolgokat, hanem az Ő erejével is! Tanuljuk meg Márta és Mária történetének valódi jelentését! A Krisztus melletti szobából, az aggodalommal teli szobából – mert annyira sok a Krisztus nevében végzett tennivaló –, menjünk át oda, ahol az Ő valóságos jelenléte lakozik, és csak üljünk oda a lábához! Ne a szomszédban lakjunk, ne másodkézből ismerjük csak Őt! Ne csak azt mondjuk: „Úgy érzem, mintha ismernélek”, hanem ismerjük Őt valóságosan! Tegyük le a terveket, az aggodalmakat, a tennivalókat – és Máriához hasonlóan egyvalami szükségesre figyeljünk: Krisztusra.