Szellemi otthonosság

Eredeti: Spiritual Koselig, írta: Carrie Walters

Néha kitalálunk olyan szavakat, kifejezéseket, melyek bizonyos szellemi valóságokat hivatottak érzékeltetni, például, hogy milyen az igazi élet az Úr Testében [amely a gyülekezet]. Úgy egy évvel ezelőtt olvastam egy érdekes cikket annak az elveszett művészetéről, hogyan lehet meghitt és otthonos környezetet teremteni a család és a látogatóba jövő barátok számára. Volt néhány kezdeti gondolatom, melyeket papírra (vagy, a 21. században, számítógépre) vetettem, de aztán félretettem. Egy évvel később újra ráakadtam ezekre a gondolatokra, de ezúttal némi csavarral, s talán egy kicsit még teljesebben ki tudom most fejteni. Amikor átnéztem a tavalyi cikket, még több másikat is fölfedeztem ugyanebben a témában, melyek mind megpróbáltak elmagyarázni egy szót, és egyaránt nehézségük támadt teljes mélységében visszaadni a jelentését – annyira, hogy fényképekkel kellett ábrázolniuk, hogy érzékeltetni tudják a norvég „koselig” szó teljes jelentéstartalmát, melyet általában kényelmesnek fordítanak.

Némi kutatás után kiderült, hogy a holland, dán és norvég nyelvben egyaránt létezik egy hasonló szó, amely olyan életstílust, életmódot és az élethez való hozzáállást takar, melyhez a valahova tartozás, az általános jóérzés és a közös időtöltésben megvalósuló együttlét érzése társul. Ez a norvég szó, a „koselig”, amellyel foglalkozni szeretnék ebben a bejegyzésben.

Az eredeti cikk, amelyet olvastam, főként az otthoni hangulatos és hívogató környezet megteremtésére koncentrált, de egy másik írás jobban megragadta az élethez való sajátos hozzáállást és életstílust ezzel az idézettel:

„Nehéz lefordítani ezt a fogalmat azoknak, akik nem itt élnek, de alapvetően minden lehet koselig, sőt, annak kell lennie: a ház, egy beszélgetés, egy vacsora, egy ember. Olyan dolgot, személyt vagy légkört jelent, amely a bensőnkben melegségérzéssel tölt el; ami a dolgok rendje is kellene, hogy legyen: egyszerűség és nyugalom jellemzi.”

A kényelmes, barátságos, otthonos környezet, vagy „koselig” a közös étkezésekkel, gyapjúzoknikkal és meleg takarókkal, gyertyákkal, kellemes zenével, ropogó tűz körül üléssel, közös forrócsokizással vagy kávézással érzékeltethető. Gyakran folyamatos beszélgetés zajlik, de könnyedebb természetű, semmi olyasmi, ami vitákat generál. Arra való ez az idő, hogy egymás társaságát élvezzük; nem csak hőmérsékleti értelemben, hanem bensőleg is meleg, hívogató, otthonos légkörben. De nincs rá pontos recept, hogyan kell a „koselig” érzést megteremteni.

Úgy tanuljuk meg, illetve úgy tudjuk megragadni, hogy folyamatosan benne élünk.

EGY ÚJ SZÓ

A „koselig” szót még egy norvég is nehezen magyarázza el. Én akkor vagyok így, amikor olyan dolgokról beszélünk, melyeket csak szellemi módon lehet fölfogni. Krisztus Testének [a gyülekezetnek] élete vagy a közösségi élet olyan fogalom, amelyet nehéz elmagyarázni, és csak a Szellemben lehet teljesen megérteni. Amikor azt mondom, megérteni, arra gondolok, hogy úgy, ahogyan Krisztus látja ezeket, nem úgy, ahogyan korlátolt gondolkodásunkkal fölfoghatjuk.

A kifejezés tehát, melyet megalkottam, a „szellemi koselig”, hogy ezzel írjam le, milyen Krisztus Testében élni. A „szellemi koselig” [magyarul inkább szellemi otthonosság – a ford.] az élethez való olyan hozzáállás és életmód, mely Krisztus Testében [a gyülekezetben] található meg. Amit fontos meglátnunk, hogy a dánok, hollandok és norvégok esetében az élethez való hozzáállásuk az, ami létrehozza ezt az otthonos, meghitt környezetet – nem pedig fordítva, tehát nem az otthonos környezet az, ami ezt az élethez való hozzáállást vagy életmódot megteremti. A szellemi otthonossággal is ugyanez a helyzet; ha keressük, ismerjük és megosztjuk egymással Krisztus életét, akkor tapasztaljuk meg az Ő szellemi otthonosságát. Krisztus Maga a szellemi otthonosság. A szellemi otthonosságban élni azt jelenti, KRISZTUSBAN élni. A szellemi otthonosság, ahogyan azt Krisztus nekünk szánta, pontosan az, amire közösségi ösztöneink vezérelnek bennünket. Az Ő közössége, úgy, ahogyan Ő eltervezte, lesz az, ami betölti a valahova tartozás, értékesség, teljesség és együttlét érzését, ami egy szóval nem más, mint az OTTHON.

Krisztus tud rólunk valami egészen alapvető dolgot, mégpedig, hogy közösségi lények vagyunk, hiszen Ő is az: az Atyával és a Szent Szellemmel él közösségben. Ez az Ő közössége. És az Istenség egész közössége él, lélegzik és lakozik azoknak a szellemében, akik megengedték ezt Neki. Vágyat és ösztönt adott nekünk, hogy közösségben éljünk, ez az, ami összehoz bennünket. Nem tudjuk megállni, ez az új emberiség DNS-ének a része.

Krisztus is megalkotott saját Magán belül egy gyakorlati, kézzel fogható valóságot a földön ebből a közösségből, melynek sok neve van. Ezek a nevek az igazi közösség különböző vonatkozásaira mutatnak rá, vagy írják le azokat. A közösség nem más, mint Krisztus teste, egy család, menyasszony, a kihívottak, szellemi ház. Ezeket az ismerős szavakat arra használja az Úr, hogy még teljesebben meg tudja mutatni, hogy milyen az Ő valódi közössége.

MELYIK VAN ELŐSZÖR: A FORMA VAGY AZ ÉLET

A közösségi élet eszméje egyre felkapottabb kifejezés napjainkban; elengedhetetlen kelléke annak, amit „organikus gyülekezetnek” nevezhetünk. Egyetértek ezzel, de nem úgy, ahogyan az Olvasó esetleg gondolná. Nekünk, embereknek van néhány gyári alapbeállításunk, például hogy újraalkotunk abból, amit tudunk, illetve valaha megtapasztaltunk. És azt gondoljuk, hogy ha előbb minden külsőleges dolgot helyesen elrendezünk, akkor az meg fogja teremteni azt az életet és környezetet, amelyre belül vágyakozunk. Ez az, ahogyan a vallás igyekszik elérni dolgokat. A vallás esetében a hangsúly a dolgon, a formán van, és nem az Életen. Amikor dolgokra összpontosítunk, annak szakadás és szektásodás a következménye. Amikor azonban az Életből indulunk ki, látást és egységet kapunk. Az emberi világban azt gondoljuk, hogy a forma hozza létre az életet, de Isten nézőpontja szerint a forma az Életből következik. Ha a forma a kiindulópontunk, azt embereknek kell fenntartaniuk, míg az Élet mindig fenntartja és megtartja azt a formát, melyet létrehoz.

Óvatosnak kell lennünk, amikor a közösségi/gyülekezeti életről beszélünk, mert nem az a dolgunk, hogy összeválogassuk a kellékeket, azaz olyan rendszert vagy módszert alkossunk, hogy az helyes legyen, és így elmondhassuk, hogy „jól” csináljuk a gyülekezetet. Ha így fogunk hozzá, ezzel a hozzáállással, egyáltalán nem fogjuk megtapasztalni azt, amilyennek Krisztus a gyülekezeti/közösségi életet gondolta.

A közösségi élet nem arról szól, hogy a külső dolgok rendben legyenek, mint például, hogy együtt eszünk, részt veszünk egymás életében vagy megosztjuk egymással erőforrásainkat és problémáinkat. Hanem emberek egy csoportját jelenti, akik együtt élnek és lakoznak ugyanabban az EGY ÉLETBEN. Ez az EGY élet Krisztus saját Élete. Az élet, melyet megosztunk egymással, nem az emberi életünk, hanem Krisztus élete, melyben mindannyian osztozunk. Amikor együtt Krisztus ÉLETÉBEN osztozunk, azt fogjuk látni, hogy az emberek természetesen jönnek össze, vesznek részt egymás életében, akarnak együtt enni, és megosztani egymással az erőforrásaikat és a gondjaikat. Az ÉLET az, ami létrehozza ezt a formát, és ez is fogja fenntartani.

AZ ÉLETET ÉLVEZNI KELL, NEM ELVISELNI

Egy norvég mondás szerint, „nincs rossz idő, csak hiányos öltözet”.

Ez az élethez való hozzáállás teremti meg a hosszú, kemény telekről nevezetes éghajlat alatt a meghitt, otthonos környezetet. Egy kutatás során azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a tél a norvégok hangulatára. Azt feltételezték, hogy az ilyen szélsőségesen hideg éghajlaton nagyobb arányban lesznek depressziósak az emberek. Meglepetésükre azonban a depressziósok aránya kisebb volt, mint a hasonló adottságok között élő amerikaiak esetében.

Nem úgy tekintik ugyanis a telet, mint amit túl kell élni valahogy, hanem úgy, mint amit élvezni lehet, ez pedig a következő észrevételem lényege. Innen nézve ugyanis új szemszögből tekinthetünk a szellemi otthonosságra. Ha nem tűnt volna fel, ez a világ nem lesz éppenséggel egyre jobb. Minden ember által alkotott rendszer megbukott, illetve éppen hanyatlik, és le is fog áldozni a teljes hanyatlásba. Ide tartozik például az oktatási rendszer, a politikai berendezkedés, a gazdasági rendszer, a társadalombiztosítás, a vallási rendszer – hogy csak néhányat említsünk. Ez az egyik ok, hogy ne fektessük minden energiánkat és erőfeszítésünket a világi rendszerbe, mert el fog múlni. A világnak és rendszereinek össze kell omlaniuk, hogy helyet adhassanak Krisztus királyi uralmának. Krisztus nem fogja megjavítani a világot, hanem újat alkotott Önmagában.

Pál apostol ugyanezt írja a Galata 6,14-ben:

„Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.”

Nem Pál volt az egyetlen, akinek megfeszíttetett a világ, és ő is a világnak, hanem ez mindenkire igaz, aki elfogadta Krisztust megváltójának. Nem kell minden erőfeszítésünket a Titanic megmentésébe fektetnünk, mert meg lett feszítve Krisztussal a kereszten. Elfordíthatjuk a figyelmünket, és az Ő királyságára összpontosíthatunk.

Krisztus királysága itt van jelen ma is, és növekszik napról napra a földön, de egyedül szellemi szemekkel látható. Éppúgy, mint azokban a napokban, amikor Jézus a földön járt emberi formájában, és azt mondta a farizeusoknak: „a menny királysága közöttetek van”, saját Magára gondolt, saját Magát nevezte a Menny Királyságának. A Menny Királysága ma egy másik emberi formában létezik, és sok különböző neve van: test, család, menyasszony vagy város. Krisztus az Ő népében egyenlő a Mennyek Királyságával a földön. Krisztus az az új ég és új föld, melynek mi leszünk a képe és kifejeződése, amikor teljes dicsőségben megjelenik.

Két dologra mutatnék rá ezzel kapcsolatban: Egy, földi életünknek nem kell valami olyannak lennie, amit el kell viselnünk. Élvezni is lehet! Kettő, az idézet, mely szerint „nincs rossz idő, csak hiányos öltözet”, kicsiny kulcs ahhoz, hogy hogyan élvezhetjük a világot. Csak ruhát kell váltanunk. Krisztus az, akit kaptunk, hogy éljünk Benne, Ő a mi új világunk már. Ő az új öltözetünk, és ennek gyakorlati kifejeződése az, amit az Ő testének nevezünk. A szellemi otthonosság az, ha úgy éljük és osztjuk meg egymással az Ő életét, ahogyan Ő szánta és eltervezte – így élhetünk örömmel itt, ebben a világban. Ha Őbenne élünk, a Teste által, akkor ez be fogja tölteni a valahová tartozás érzését, és megtapasztaljuk a jól-lét és együvé tartozás általános érzését az együtt töltött idő során. Az egymással való közös időtöltés olyan, mintha Magával az Úrral töltenénk az időt.

Krisztus az Ő környezetét adta nekünk, és ezáltal érkezik el Királysága még nagyobb teljességben. Nem csak ezért az egy célért élünk a Testben, ez csak az egyik melléktermék, de képzeljünk csak el egy csoportnyi embert, akik Krisztus EGY élete által élnek, akiken látszik, hogy boldogok, és örömmel élvezik az életet. Feje tetejére állítják a világot! Látni egy csoportot, akiknek minden joga meglenne rá, hogy mélabúsak, szomorúak és elkeseredettek legyenek a világ eseményei miatt, de mégis valóságos örömük van, és elégedettek. Ők adnak ízelítőt abból, hogy milyen lesz, amikor Krisztus eljön a Maga teljességében. Ez még egy ok, miért fontos helyesen megragadni Krisztus Testének valóságosságát. Azért találunk örömöt, mert Ő a mi örömünk, és kifejezzük egymásnak az örömünket Őbenne. Ő nem csak egy extra kellék, amit hozzátehetünk a rendszerünkhöz. Ő a Királyság teljessége, és Krisztus, a Testén keresztül minden embert Magához vonz. A szellemi otthonosságot mindenhová visszük magunkban, az otthonainkba, a beszélgetésekbe, vagy egy közös étkezésbe, mert Krisztus az igazi kifejeződése a Test életének.