A Föld legkorábbi korszakai – 3. Az intervallum – 2. rész (G.H. Pember)

3. fejezet: Az intervallum / 2. rész – A Sátán és alattvalói, az angyalok és démonok múltja, jelene és jövője

PDF: Sátán, angyalok, démonok eredete, jelene és jövője

Részlet: “Földi fejedelemségeink közül, úgy tűnik, egyet kivéve mind a Sátán uralma alatt van.

Megdöbbentő tény azonban, hogy a világ szellemi erői fölötti rendelkezés joga jelenleg teljesen a Sátán kezében van. Ez a 82. zsoltárból és az Ézsaiás 24,21-ből is kiderül, mivel az Ige mindkét helyen egyértelműen Isten elleni lázadókként írja le a szellemi uralkodókat.

Dániel tizedik fejezetében Perzsia sátáni fejedelméről és Görögország fejedelméről olvasunk; az Úr angyalának azonban, akit Perzsia fejedelme jövetelében akadályozott, nincs ilyen címe. Szavaiból kiderül, hogy az övé nem állandó poszt; őt egy adott feladat miatt küldték, és miután azt elvégezte, visszatér, hogy azután Görögország fejedelme jöjjön elő. És milyen komoly jelentősége van annak, hogy egy kivételével földünk minden égi fejedelme ellenséges vagy közömbös volt vele szemben (Dániel 10,21)! A hatalmas, lázadó birodalom teljes területéről Istennek mindössze egyetlen hűséges fejedelme jött, hogy az Úr angyalának segítségére legyen a sötétség erői elleni harcban. Ez a hűséges arkangyal Mihály volt; és nem is nehéz megmagyarázni jelenlétét a levegőég régióiban. Dánielnek azt mondja róla ugyanis az angyal, hogy ő a „ti fejedelmetek”, és utána pedig, hogy ő a „nagy fejedelem, aki néped fiaiért áll” (Dániel 12,1). Úgy tűnik tehát, hogy Mihály Izrael szellemi uralkodója; így amikor Isten kiválasztott Magának egy népet a földön, kivette őket a Sátán fennhatósága1 alól, és egyik saját fejedelmét jelölte ki, hogy vezesse és védelmezze őket. Ezért látjuk, hogy ádáz ellenségességgel száll szembe Mihállyal a sötétség fejedelme, és személyesen vezeti kétségbeesett támadását az átruházott hatalmi övezet ellen. Egyik győzelmét a Krónikák könyve jegyzi fel, ahol azt olvassuk: „És felállott Sátán Izráel ellen; és rávette Dávidot, hogy számlálja meg Izráelt (1Krón 21,1)”2.

Zakariás könyvének harmadik fejezetében az egész szembenállás jellegzetes ábrázolását láthatjuk, és a végeredménybe is bepillantást nyerhetünk. Az Úr angyala ugyanis, aki előtt Jósua, a főpap áll, nem lehet más, mint Mihály, Izrael védelmezője; és ott van maga a Sátán is, hogy vádolja Jósuát. Az Úr pedig mint Bíró jelenik meg, aki az Ellenséggel szemben Jósua és Jeruzsálem javára dönt. Ez az ítélet azonban még nem lépett hatályba, mert a Sátán, kitartó és erőteljes támadásaival ezek után a zsidó nép romlását és szétszórását idézte elő; látszólag meghiúsította Isten szándékát, és teljesen visszaszerezte elveszített befolyási területét. Mihály uralma ezért úgy tűnik, jelenleg mintegy fel lett függesztve; de ahogy a prófétai iratokból kiderül, hamarosan újra fölveszi a harcot, és döntő és végleges győzelmet arat3.

A sötétség fejedelme ezért óriási hatalmat gyakorol; és ezért olyan van olyan valóságos és súlyos küzdelme a keresztényeknek.

Mindezekből bizonyosan arra következtethetünk, hogy habár Sátán lázadó lett, egyelőre még nem fosztották meg sem hatalmától, sem pozíciójától. Még mindig ő a magasság seregének fejedelme, aki nemzetiségek szerint különböző tartományokra osztja föl a földet, mindegyik fölé kormányzóként egy-egy hatalmas angyalt rendelve, akiknek megszámlálhatatlan alárendelt segít a nemzetek, országok fölötti uralkodásban, az azokban zajló szellemi folyamatok irányításában; és abban, hogy a Sátán akaratához hajlítsák ezeket a folyamatokat. Így kapunk némi elképzelést annak rettenetes valóságáról, amit Pál mond, amikor kijelenti, hogy a mi harcunk nem test és vér ellen van, hanem a küzdelmet a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a jelen világ sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen kell vívni, melyek az égben vannak (lásd: Efezus 6,12).

De ki alkalmas erre? Hiszen bolygónk egész légköre sűrűn be van népesítve egy ellenséges faj olyan lényeivel, akik kimondhatatlanul magasabb rendűek nálunk tudásban és erőben; évek hosszú-hosszú sora óta rendelkeznek tapasztalatokkal az emberiség minden elképzelhető gyenge pontjával kapcsolatban; birtokában vannak annak a mérhetetlen előnynek, hogy számunkra láthatatlanok; és mint szellemi hírszerzők, valószínűleg képesek nem csak a szavaink és külső magatartásunk alapján megítélni bennünket, hanem legbelső gondolatainkat is olvasni tudják; a legtökéletesebb és kudarcot nem ismerő szervezettel működnek együtt; és végül, olyan vezetőjük van, akié a legtökéletesebb bölcsesség és tudás, és akit hatalmas fejedelmek segítenek, ezen kívül olyan sok alattvalója van, hogy ha Lukács emlékezetes leírásában van jelentősége annak a szónak, hogy „légió”, akkor könnyedén megteheti azt is, hogy belőlük hatezret küldjön egyetlen szerencsétlen fogoly őrizetére (lásd: Lukács 8,30).

De az Úr gondot visel az Övéire, és nem hagyja őket védtelenül.

Valóban, ilyen tényekkel szembesülve elájulhatnánk a félelemtől, ha nem tudnánk, hogy van egy nagyobb Hatalom a sötétség fejedelmének minden serege fölött, aki kimondhatatlan szeretettel van irántunk, aki nem csak képes, de vágyik is arra, hogy megvédjen bennünket a pusztítótól, és aki teljesen meg akar szabadítani bennünket a szorongástól, a félelemtől és a veszélytől, amit támadásai okoznak. Mert habár az Úr hivatalosan még nem fosztotta meg hatalmától a lázadót, és még nem hozott létre új kormányzást, nem bízza a világot teljesen a Sátán kénye-kedvére. Isten angyalai behatolnak a levegőég tartományaiba; körülveszik azokat, akik Istent félik, és megvédik őket a gonosz ellenséggel szemben, akinek különben könnyen áldozatul esnének (lásd: Zsolt 34,7). A számuk sem kevés: Elizeus szolgája látta, hogy a hegy tele van tüzes lovakkal és harci kocsikkal Elizeus körül (lásd: 2Kir 6,17). Isten angyalai lettek kijelölve arra, hogy gondját viseljék a gyülekezeteknek, amint azt a Jelenések első három fejezetében látjuk. Sőt, a kormánypálcát néha Sátán leghatalmasabb fejedelmeinek kezéből is kiragadják, és valamelyik földi királyságot egy ideig Istennek egy angyala veszi az uralma alá. Ahogyan épp az imént láttuk, ez volt a helyzet a perzsa birodalommal is, amikor az Úr a világi hatalmat fogságban lévő népe számára kedvező módon használta fel (lásd: Dániel 10,13).”

1Exuszia (Csel 26,18 és Kol 1,13) – hatalom, felhatalmazás, tekintély, jog, jogosultság

2A Dániel 10,13.20-ból kiderül, hogy ez valószínűleg úgy történhetett, hogy Mihály vereséget szenvedett, emiatt védelme nem tudott érvényesülni. A 2Királyok 6,16-ban leírtak rávilágítanak arra, hogy úgy tűnik, szellemi harc dúl minden földi eseménnyel kapcsolatban. Amikor ugyanis Elizeus megrémült szolgája közölte mesterével, hogy Dótánt teljesen körbevették a szírek, a próféta mintha azonnal megtekintette volna a szellemi erőket mindkét oldalon, és a látvánnyal megelégedve így felelt: „Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük!” Az ellenséges sereg megvakítását kétségtelenül az Elizeust védelmező tüzes seregek végezték Isten parancsára, és ez a csoda nyilván azt jelenti, hogy azok, akik a szírekkel voltak, addigra már vereséget szenvedtek.

3Dániel 12,1; Jelenések 12,7-9

Tovább a teljes szövegre: Sátán, angyalok, démonok eredete, jelene és jövője

József trónja (Stephen Kaung)

Az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

Részlet:

“A Biblia első könyve életrajzi könyv, mert a mi Istenünket az ember érdekli. De az az ember, akire Ő vágyik, nem lehet akármilyen; annak az Isten szíve szerinti embernek kell lennie. A Teremtés könyvében nyolc olyan személy életét látjuk, akiben Isten valamilyen munkát végzett – Isten munkálkodásán keresztül pedig meglátjuk az Isten szíve szerinti embert. Amint Isten ezeknek a férfiaknak az életében munkálkodik, valami elkezd megnyilvánulni bennünk és rajtuk keresztül, egy-egy jel vagy ismertetőjegy mindegyikőjükön. És amikor ezeket egybegyűjtjük, meglátjuk azt az embert, aki megelégíti Isten szívét.

Most pedig eljutottunk az utolsóhoz, Józsefhez. Tulajdonképpen József a beteljesülése, az összefoglalása annak, amit Isten az őt megelőző férfiakban végzett. József életét a trón szimbolizálja – József trónja. Már a kezdet kezdetén is ez volt Isten szándéka. Amikor Isten embert teremtett, a maga képére alkotta őt. Utána pedig azt mondta Isten az embernek: „Uralkodni fogsz.” Képmás és uralkodás. A képmás az életre vonatkozik; az uralom pedig ennek megnyilvánulására, az élet külső megélésére, az élet működésére. Sajnos, az ember elveszítette az isteni képmást, és ezért elveszítette az uralmat is. Isten azonban addig munkálkodott ezekben az emberekben, míg végül elő nem állt József. József élete a trónon telik – uralkodás, hatalom, tekintély, kormányzás – mert Isten képe, az Ő Fiának képmása helyre lett állítva.

Az 1Péter 2,9-ben azt mondja, hogy mi, akik az Úr Jézusban hiszünk, választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonba vett nép vagyunk, hogy hirdessük annak kiválóságát, aki kiszabadított bennünket a sötétségből az Ő csodálatos világosságába. A Jelenések 5-ben pedig azt mondja, hogy az Úr Jézus az Ő vére árán megvásárolt bennünket Istennek minden törzsből, minden nyelvből, népből és nemzetből; és királyokká és papokká tett bennünket Isten számára. Tehát minket, akik hiszünk az Úr Jézusban, nem csak megvásárolt a drága véren, nem csak megbocsátotta bűneinket, hanem királyokká és papokká is tett minket. Más szóval, mindannyiunknak királyi vér csörgedezik az ereiben. Azért születtünk újonnan, hogy királyok legyünk Isten számára; természetesen nem a világi értelemben vett királyok, hanem királyok Isten előtt. A nekünk szánt sors az uralkodás. Uralkodói élet van bennünk.

Azonban azért, hogy uralkodhassunk, szigorú nevelésre van szükségünk. Senki sem kerülhet trónra, még ha királyi családba született is, ha nem részesült szigorú nevelésben. Hiszen lehet, hogy valaki egy királyi családba születik trónörökösként, és elrendelt sorsa az uralkodás; mégsem lesz képes uralkodni, ha őt sosem fegyelmezték, ha őt magát sosem nevelték. Sőt, egy király kiképzése sokkal szigorúbb, sokkal keményebb és sokkal fegyelmezettebb, mint bármilyen más hivatás esetében.”

Tovább a teljes üzenetre PDF-ben: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

A győzelem az uralkodás feltétele (Csia Lajos)

Az alábbi idézet forrása: Csia Lajos, Az ezeréves uralkodás c. írása. Az alábbi szöveg csak részlet, a teljes cikk az eredeti megosztás oldalán (Jézus Krisztusban – a táboron kívül) érhető el, ide kattintva: Az ezeréves uralkodás – 01. rész

“Jézus követésében a győzelemnek valami egészen különös jelentősége van, amely ezt a győzelmet a világnak a győzelemről alkotott mindenfajta felfogásától megkülönbözteti. A világ szerint, amikor valaki győz, az ellenfél leterítve fekszik a földön, a birkózásnál két vállon, a véres háborúban elesetten, holtan. Jézus útján a győzelem azt jelenti, hogy a győztes fekszik leterítve, véresen, holtan. Jézus győzött, amikor a kereszten kilehelte szellemét. Győz az, aki a szenvedések között végig kitart, állhatatos marad (Jel. 2,8-10). Azt magasztalják föl, aki magát megalázza. Az fog uralkodni, aki megtanult szolgálni.

A keresztyénségnek ez az egyedülálló felfogása a győzelemről képezi a keresztyénségben a lényeget, a velőt, a szentek szentjét. Csak aki erre a győzelemre eljut, csak az értette meg Jézust. Amikor valaki arról tesz tanúságot, hogy neki a keresztfán függő Jézus, és nem a diadal tetőpontján álló, népeket taposó hadvezér vagy a gazdagság nyújtotta élvezetekben elmerült nagyúr vagy az Isten teremtésének néhány ellesett titkával dicsekedő tudós győzelme számít; akkor ezzel a bizonyságtételével, amely a legmagasabbra a szeretetet helyezi e világon, legyőzi a hazugság fejedelmét, aki a szeretetet állítja a legkisebbnek, s az önzést, öndicséretet, kíméletlen erőszakot a legnagyobbnak.

Az új világnak, amelyet Isten a mostani helyébe akar teremteni, vezető elve Isten akarata szerint a szeretet kell, hogy legyen, a magát megtagadó szolgálat, amely állandó áldozatra kész a másikért. Aki ma, amikor nem a lemondó szeretet a divatos, hanem az önmagára gondoló erőszak, nyomorúságok között, üldözések alatt kitart a szeretet szolgálata mellett; aki tud alul a legkisebb maradni és testvéreinek lábát mosni, az alkalmas arra, hogy a következő világban, amelyben a szeretet szolgálata a divat, a többieket vezesse, nekik utat mutasson, vagyis uralkodjék.

Ma győzni – krisztusi értelmében – annyit jelent, mint megtagadni e világ szellemét, és a jövendő világ szellemében élni. Isten ma, mivel ma is ő a világ igazi kormányzója, éppen azokat viszi be az üldözésbe, a nyomorúságba, akiket a jövendő világban használni akar: „akiket szeret, azokat fenyíti meg”, hogy kipróbálja: áldozatok közt, lemondással, kitartóan készek-e az eljövendő világ szellemében szolgálni, s az üldözés nem riasztja-e el őket ettől a szellemtől.

Aki végig megáll – azaz állhatatos marad – ezzel az állhatatossággal teszi le a vizsgát, hogy az eljövendő világ kormányzására, az eljövendő világban útmutatásra és példaadásra alkalmas. Ezeket a győzelmeseket keresi Isten. Ebben az irányban tette próbára Jézus a gazdag ifjút is. Az örök élet útját kereste az ifjú – az uralkodás útját mutatta meg neki Jézus. Az ifjú egyelőre nem vált be, szomorúan elment, és Jézus szomorúan nézett utána. Nem az életet vesztette el az ifjú, hanem az uralkodást, amely a mindenről lemondó szeretet szolgálata lesz.”