Kegyelem által adni (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2020. szeptember 27-én, Nagyváradon

Amikor először olvastam el az Apostolok cselekedeteit az elejétől a végéig, nem sok mindent láttam benne, csak történeteket és néha egy-egy fontos eseményt; a könyv részleteit azonban nem tudtam megfigyelni. Ám ahogy telt az idő, és egyre többet olvastam belőle, kezdtem meglátni, hogyan kapcsolódnak a különböző történések egymáshoz, valamint, hogy a Szent Szellem hogyan kezd munkálkodni, és egyes dolgokat felfedni; hogyan fog bele bizonyos munkálatokba. Ezért nagyon-nagyon értékes ez a könyv.

Szeretném megkérdezni: Mit gondoltok, Barnabás és Pál társulása hogyan, mi által kezdődött? Mikor és milyen alkalomból vált komolyabbá? Ez nagyon fontos, mert tudjuk, hogy Barnabás vitte Pált az apostolokhoz, és tudjuk azt is, hogy elment Tarzuszba, hogy megkeresse Pált, és elvigye Antiókhiába. De mikor fonódott köztük még szorosabbá a kapcsolat, tekintettel arra, ami következett? Milyen alkalommal? A mi szemszögünkből ez az alkalom nagyon jelentéktelennek tűnik; elolvasom a 11. fejezetből a 27-30. verset: „Ezekben a napokban pedig próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába, előállt pedig egyik közülük, név szerint Agabus, megjelentette a Szellem által, hogy az egész lakott földkerekségen nagy éhínség lesz, amely meg is lett, Klaudiusz idején, a tanítványok pedig elhatározták, hogy amint kinek-kinek jól megy, (tehetségükhöz mérten) mindegyik segélyszolgálatot küld a Júdeában lakó testvéreknek, amit meg is tettek, elküldték a vénekhez Barnabás és Saul keze által.”

Próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába, és azt hirdették, hogy nagy éhínség lesz az egész világon. A tanítványok kétféleképpen reagálhattak erre: vagy megindítja őket, és gondoskodnak a jeruzsálemi testvérekről, vagy nem is gondolnak rájuk. De mivel részt akartak venni ebben a segélynyújtásban, az antiókhiai tanítványok ez alkalommal Barnabás és Saul által küldték el ezt a segélyt. És akkor történt a nagy csoda, mely forradalmasította a világot. Tehát nem csak az események véletlen összjátéka volt Barnabás és Saul útnak indítása, hanem az volt a lényege, hogy nagyon szoros kapcsolatba kerüljenek. És tudjuk, hogy mire visszatértek Antiókhiába, már fel voltak készítve arra, hogy menjenek, és még távolabbra vigyék az evangéliumot.

27-28. vers: „Ezekben a napokban pedig próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába, előállt pedig egyik közülük, név szerint Agabus, megjelentette a Szellem által, hogy az egész lakott földkerekségen nagy éhínség lesz, amely meg is lett, Klaudiusz idején”.

Egy prófétának a legkisebb megbízatása volt, hogy a jövőről szóljon. Ez volt az egyik legkisebb dolog egy próféta megbízatásából, hogy elmondja, mi fog történni. A legfontosabb rész az volt, hogy Isten tervéről szóljon. De az ő tevékenységüknek nem az volt a lényege, hogy irányt szabjanak valakinek az életében, hanem csak az, hogy igazolják, megerősítsék az illető szívében azt, amit az Úr már ott munkált. Ez nagyon fontos. Ha az Úr elkezd munkálkodni valamit a szívedben, és jön valaki, aki próféta, és szól, és megerősíti azt, amit az Úr már munkált az életedben, az valóban próféta. Egy prófétának ezt kell tennie, vagy pedig azt, hogy kiigazítson, ha valamilyen irányban tévedsz, de nem azt, hogy más irányt mutasson.

És tudjuk, az történt, hogy eljutottak Jeruzsálembe. 12. fejezet, 1-4. vers: „Ebben az időszakban rávetette Heródes király kezeit némelyekre a (kihívott) gyülekezetből valók közül, hogy rosszul bánjon velük, megölette Jakabot, a János testvérét karddal, látva pedig, hogy ez tetszik a zsidóknak, folytatta és elfogatta Pétert is, akkor voltak a kovásztalan kenyerek napjai, le is tartóztatta, tömlöcbe vetette, átadta négy négyes katonai őrségnek, hogy őrizzék; az volt szándéka, hogy pászka (húsvét) után a nép elé vezetteti.”

Amikor Barnabás és Pál a segélyekkel Jeruzsálembe érkezett, rendkívüli problémákkal, sőt, borzalmas helyzettel találkoztak Jeruzsálemben. Ugyanis, amikor a gonosz munkálkodik, akkor mindent el akar rontani, mindent el akar pusztítani, teljesen meg akarja semmisíteni a bizonyságot, hogy semmi se maradjon. Láttam ilyen helyzeteket, amikor a gonosz ezt akarja tenni. És sokszor azok, akiket ez a baj ér, nem is veszik észre, hogy ami történik, az valójában gonosztól van, aki mindent el akar pusztítani.

Pétert tehát a tömlöcben őrizték, és a gyülekezet nem szűnt meg könyörögni érte Istennek. 6-9. vers: „Amikor pedig Heródes azon volt, hogy elővezetteti, azon az éjszakán Péter két katona között aludt két lánccal megköt(öz)ve és az ajtó előtt őrök tartották szemmel a tömlöcöt. És lám! az Úr egy angyala (hírvivő követe) ott állt és fény ragyogott a helyiségben, meglökte Péter oldalát, felébresztette, és ezt mondta: állj fel gyorsan! és lehulltak a láncok a kezeiről. Így szólt pedig az angyal hozzá: övezd fel magadat és kösd fel saruidat. És megtette így, és ezt mondta neki: vedd magadra a felsőruhádat, és kövess engem! És kijött, követte őt és nem tudta, hogy való(igaz)ság az, ami az angyal által lett, hanem azt gondolta, hogy lát(om)ást lát.”

Nagyon érdekes. Tehát elment utána, és nem tudta, mi történik vele. És hogy a dolgok még érdekesebbek legyenek, azt mondja a 6. vers: „Péter két katona között aludt”. Pócsi testvér mesélte, hogy egyszer elvitte a Securitate [a román titkosszolgálat a diktatúra idején], hogy kihallgassák. Az volt a szokás, hogy az embereket hosszasan egy előszobában tartották, hogy megfélemlítsék őket. Volt ott egy újság, a testvér meg elkezdte olvasni, és közben elaludt. Amikor pedig a tisztek megjöttek, nagyon dühösek lettek, mert nem vált be a módszerük. Azt várták ugyanis, hogy akit ott találnak, az majd remegni fog a félelemtől, ez a testvér pedig nyugodtan aludt. Rákiáltottak: „Te alszol?” Mire ő: „Álmos voltam.” Tehát így járt ez a testvér is, mint Péter, hogy két katona közt aludt.

A gyülekezet pedig nem szűnt meg könyörögni érte. És éppen azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta őt állítani, az angyal megjelent, és kihozta Pétert. És tudjátok mi történt? A gyülekezet imádságának nagyon nagy hatása volt. Nem csak annyi, hogy Pétert kiszabadítsa a tömlöcből. A hatása az volt, hogy Isten igéjét szabadította ki, hogy tovább terjedjen. Senki nem gondolta volna, hogy tulajdonképpen mi fog majd történni; hogyan fog Isten munkálkodni, mi lesz azoknak az imádságoknak a hatása. Sokszor, mikor imádkozunk, nagyon rövidlátók vagyunk, és csak a saját problémáinkra gondolunk, és nem látjuk, hogy a dolgok hátterében Isten mit akar munkálni.

És nézzétek, mit mond itt, a 20-25. versben: „Heródes pedig haragos nehezteléssel volt a tírusziak és a szidóniak iránt, de azok közös megegyezéssel eljöttek hozzá, és megnyerték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mivelhogy vidékük (országuk) a királyéból kapta az élelmet. A kitűzött napon pedig Heródes király díszruhába öltözve bírói emelvényre ülve beszédet intézett hozzájuk. A köznép hangosan kiáltozott: Ez Isten hangja és nem emberé! Nyomban lesújtott rá az Isten angyala, mivel nem Istennek adta a dicsőséget és férgektől megemésztetve kilehelte lelkét. Az Úr Igéje pedig növekedett és terjedt. Barnabás pedig és Saul szolgálatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálembe, magukkal vitték Jánost, akinek mellékneve Márk.”

Ezt csak bevezetésképpen olvastam fel. Arról szeretnék beszélni ugyanis, hogy nagyon érdekes, ahogyan 2. Korinthusi levél két fejezete beszél az adakozásról. Amikor az adakozásról van szó, az emberek nagy része azt a szót, hogy adakozás, a törvényhez köti. És sokan gyakorolják is a tizedfizetést, úgy, mint a törvényben. De ha elolvassuk a 2Korinthus 8-ban, nézzétek mit ír itt:

1-15. vers: „Ismertetjük veletek, testvérek, az Isten kegyelmét, amelyet adott Makedónia (kihívott) gyülekezeteiben, hogy a nyomorúság sok próbatétele között túláradó lett örömük és mélységes szegénységüket, jószívűségük gazdagsággá sokasította, mert tanú(bizony)ság vagyok, hogy képességük (erejük) szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, sok buzdítással kérve-kérték tőlünk, hogy a kegyet és a szentek iránti szolgálat közösségvállalását fogadjuk el, és nem úgy, amint reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak és nekünk, Isten akarata által. Úgyhogy megkértük Tituszt, hogy ahogy elkezdte, úgy fejezze is be nálatok ezt a jótékonyságot (kegyelmi munkát) is, de mint ahogy mindenben bővelkedtek (kitűntök): hit(hűség)ben, igeszólásban, ismeretben, minden buzgóságban és irántunk táplált szeretetben, úgy ebben a jótékonyságban (kegyelmi munkában) is tűnjetek ki. Nem parancsként mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát megvizsgáljam. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek koldusszegénnyé lett gazdag létére azért, hogy ti az Ő koldusszegénysége által meggazdagodjatok. És tanácsot adok ebben, mert ez nektek használ, mint akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta, most pedig a cselekvést is végezzétek be, mert ahogyan megvolt az akarat készsége, olyan legyen a véghezvitel is abból, amitek van, mert ha a készség megvan, az aszerint kedves(en fogadott), ami van, nem aszerint, ami nincs, mert ne úgy legyen, hogy másoknak könnyebbségük, nektek pedig nyomorúság lesz, hanem egyenlően legyen, a mostani időszakban a ti bőségetek pótolja ki azoknak szűkölködését azért, hogy azoknak bősége is pótolja majd a ti szükségeteket, hogy így kiegyenlítődés legyen, amint meg van írva: aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szenvedett hiányt”.

Nem csak ebben a tekintetben, de más tekintetben is úgy vélekedünk, hogy ha az Úr megáld bennünket, és egy bizonyos helyzetből fel tudunk állni; ha az Úr igéje szól hozzánk, és felemel bennünket, és tudjuk dicsőíteni az Urat, akkor sokszor ezt a kegyelmet, amit Ő ad nekünk, megőrizzük magunknak, és nem akarjuk megosztani másokkal. Ezért lehetséges, hogy eljön az idő, amikor ti, a lakónegyedből, ott fogtok összegyűlni, mi, a városból pedig itt fogunk összegyűlni. És mikor ti ott a negyedben összegyűltök, csak ti magatok, akkor aktívnak kell lennetek. Nem lehet tudni, hogy mi lesz, hogy lesz a jövőben. Mindenképpen, ha nem is a közeljövőben, de lesznek problémák ebben a tekintetben. És akkor meg fogjátok érteni, hogy nem lehet üres kézzel jönni.

Úgy gondolkozunk, hogy ha az Úr megáldja az alkalmainkat, akkor – ahogy mondta valaki –, egyszer csak felébredünk, és folyni kezdenek belőlünk a szavak, úgy, hogy abba sem tudjuk hagyni. Én értem ezt, de a szavak nem folynak belőlünk, ha nem tanuljuk meg azt, és nem vagyunk beavatva abba, hogy lépéseket kell tennünk előre. Egy fiatal testvér megkérdezett egyik nap, és azt mondta: „Nem tudom, mi történik, mintha valami hiányozna az életemből.” Azt válaszoltam: Tudod mi hiányzik? Ne hidd, hogy egy szép napon egyszer csak megfogod a Bibliát, és elindulsz, hogy hirdesd az evangéliumot. Ezt el kell kezdened valahol; mindennek kell, hogy legyen egy kezdete. Ha nincs kezdet, nem fogod tudni, hogy mit tegyél. Lennie kell egy kezdetnek, a kezdet pedig ez: „Uram, kérlek, munkálkodj az életemben, hogy megértsem azt, amit Te akarsz; hogy amivel Te megáldasz, azzal én is áldására tudjak lenni másoknak!” Nagyon fontos tehát, amit ez a két fejezet megmagyaráz arról, hogy mit jelent adni, mert ez nem úgy működik, ahogyan ma teszik, hogy pénzt kéregetnek. Ilyesmi nincs az igében.

Macedóniában három gyülekezetről tudunk: Filippi, Thesszalonika, és Bérea. Valószínűleg ennél több is volt, de ezt a hármat ismerjük. Nézzük meg, ők hogyan jártak el – 8. fejezet, 1-4. vers: „Ismertetjük veletek, testvérek, az Isten kegyelmét, amelyet adott Makedónia (kihívott) gyülekezeteiben, hogy a nyomorúság sok próbatétele között túláradó lett örömük és mélységes szegénységüket, jószívűségük gazdagsággá sokasította, mert tanú(bizony)ság vagyok, hogy képességük (erejük) szerint, sőt erejükön felül is önként adakoztak, sok buzdítással kérve-kérték tőlünk, hogy a kegyet és a szentek iránti szolgálat közösségvállalását fogadjuk el.”

Szűkös anyagi helyzetük miatt, az apostolok nem akarták hagyni, hogy részt vegyenek a segélygyűjtésben. Valószínűleg sok nehézségen mentek keresztül; ki tudja, milyen szociális problémák vagy háborúk sújtották ezt a térséget, mely római tartomány volt. És az apostolok nem akarták őket hagyni, de azt mondja az ige: „Sok kérleléssel könyörögve kérték tőlünk azt a kegyelmet, hogy a szentek kiszolgálásában közösséget vállalhassanak” (Csia ford.). Megindult a szívük, ahogyan az antiókhiaiakat is megérintette ez a helyzet. Látjuk, hogy egy ilyen kicsi dolog, mint a jeruzsálemi szentek számára való gyűjtés, megindította a szívüket, és elküldték Barnabást és Sault Jeruzsálembe. És attól a pillanattól kezdett megváltozni és formát ölteni ez a missziós munkálat, amelyre a Szent Szellem kiküldte Barnabást és Sault. És elküldték őket, hogy hirdessék Isten igéjét. Ez pedig innen indult ki.

Talán egy apróság, valamilyen alig észrevehető dolog az életünkben mindent megfordítana, és nem figyelünk oda rá – vagy lehet, hogy igen: Mint például amikor tudjátok, elkezdtük segíteni a telkieket. Soha nem bánom meg, hogy segítettük őket. Kaptunk egy üzenetet a napokban: „Az Úr sokat tanított az alkalmainkon… az Úr általatok rám talált… általatok az Úr megerősített…” Nem mintha ez lenne valami. Mert ebből az fog majd meglátszani, amit megtanultunk ez által. Tudjátok, mit tanultunk meg? Hogy a zsebünkbe nyúljunk. Sok testvér nem tud másnak, csak magának élni. Minden legyen a miénk! Ha nem mára, akkor holnapra, holnaputánra. De több történt annál, mint hogy őket segítettük, mert ez a dolog munkálkodott a mi életünkben, és megtanultunk valamit, amit másképp nem tanultunk volna meg. Nem azért helyezte őket ide az Úr, hogy ők tanuljanak, hanem, hogy mi tanuljunk.

Hiszem, hogy amikor az Úr mindent megvizsgál, és minden dolog napvilágra kerül, akkor meg fogjuk látni, hogy az Úr továbbra is munkálkodni akar az életünkben. Van egy testvérnő, aki szokott ide járni közénk. Ma ott ült hátul. A városba költözött, elvált a férjétől, sokszor nincs mit ennie. Tudjátok ezt? Nem tudjátok. Nincs mit ennie. Egy nap kétségbeesetten telefonált a lánya valakinek – ő nem mond senkinek semmit –, hogy nincs mit enniük. Amikor Margittán voltam, nagyon kevesen voltunk; és akkoriban eléggé felületesek voltunk. Volt ott egy testvérnő, akinek nem volt mit ennie, és nekünk erről fogalmunk sem volt. Nem voltunk akkor valami nagy bőségben, de nem is nélkülöztünk; nem mondhatom, hogy valamiben is hiányt szenvedtünk volna. Amire szükségünk volt, megvolt, az akkori körülmények ellenére. De az a testvérnő köztünk volt, és mi nem tudtuk, hogy neki nincs mit ennie.

Testvérek, ha a kegyelem munkálkodik az életünkben, akkor ezt a kegyelemet nekünk tovább kell adnunk. A hitéletünknek ugyan csak jelentéktelen része, hogy ez a kegyelem a zsebünket is érinti, de ha ezt nem tanuljuk meg, hogyan tudnánk elmondani azokat a dolgokat, amiket az Úr munkált az életünkben, hogy mások is bátorítást nyerjenek? Nem kell, hogy valaki szóljon nekem: „Testvér, nem akarsz mondani valamit?” Lehet, hogy eljön az az idő, amikor ez a hely be lesz zárva, és nem tudunk összegyűlni. De nekünk nincs veszíteni valónk; senki nem tudta régebben sem megakadályozni, hogy találkozzunk valakivel. Margittán felettünk lakott egy Securitate tiszt, aki valójában jóravaló ember volt. Soha nem volt problémánk vele. Néha lejött hozzánk valamilyen szívességet kérni, mi sosem mentünk hozzá, hogy kérjünk valamit, csak ő jött hozzánk; a gazdagabb jött le a szegényebbhez.

De a lényeg, hogy senki nem akadályozott meg minket, testvéreket abban, hogy találkozzunk. Lehet, hogy csak az utcán találkozunk ketten, és onnantól egy darabig együtt megyünk, közben beszélgetünk, megvitatunk dolgokat, örülünk az Úrban, és elmondjuk az Úr hogyan áldott meg bennünket. Majd elválunk egymástól, megyünk tovább, és találkozunk egy másik testvérrel.

Ez a kegyelem emiatt ilyen, mert azt akarja, hogy másoknak adjuk tovább, és ne tartsuk meg magunknak. És milyen nehéz ez. De én örülök, hogy mindig megvan ez a lehetőségünk. Lehet, hogy eljön az idő, amikor több testvér is el akarja mondani, hogyan áldotta meg őt az Úr, és hogyan hordozta és emelte fel őt; hogyan adott az Úr örömöt. És ilyen módon a gyülekezet nagyobb áldásban részesül, mint amikor csak egyvalaki beszél. Testvérek, az Úr áldjon meg és munkálkodjon az életünkben, hogy megértsük: „mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az Ő szegénysége által meggazdagodjatok.” Ámen.