Betánia – az Úr gondolata gyülekezete számára – 6-7. rész (T. Austin-Sparks)

Az Úr győzelmének ünnepe

A János 11-től most átlapozunk a 12. fejezetre. „Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, (aki nyilvánvalóan nem azt vette ki az Úr korábbi szavaiból, hogy szolgálni rossz; most is szolgál, de immár helyesen) Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt. Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.”

Itt egy ünnepről olvasunk, az ünnepnek pedig számos eleme van. Az egyik, melyet Mária és az ő cselekedete képvisel, az imádatról beszél. Ismét Krisztus értékességének elismerése ez; ezt jelenti az imádás. Az imádás – Isten gondolata szerint – nem más, mint egyszerűen az Úr Jézus elismerése, magasztalása; a Fiú szívbéli, őszinte megbecsülése kedves illatként száll föl Isten előtt. Ez egyszerűnek hangozhat, de az imádás (az istentisztelet) a maga legtisztább lényege szerint azt jelenti, hogy kifejezzük az Atya számára mindazt, amit az Úr Jézusról gondolunk. Ez az imádás, és ezért van a gyülekezet – erről beszél Betánia.

Márta – igen, Márta szolgált, azonban már a helyes sorrend szerint. Még mindig szolgál, de immár teljesen rendben van, már nem kell figyelmeztetni semmire ezzel kapcsolatban. Nem járkál ide-oda aggodalmas arccal; nem kötik le teljesen a gondok: Immár a feltámadás házában szolgál. Ez már helyreigazított szolgálat; az Úr házában való szolgálat pedig nagyon is az Ő gondolata szerint való; amikor a szolgálat az imádással van közösségben, és helyes arányban viszonyul ahhoz. Immár a nővérek kapcsolatában is változás történt: korábban eltértek, nem voltak összhangban egymással, mivel a dolgok nem voltak a helyes arányban és nem voltak a maguk megfelelő helyén – most azonban, hogy ezeket kiigazították, folyamatosan együtt tudnak haladni. Ezt jelenti a kiigazított, helyes sorrendbe állított szolgálat.

Lázár az asztalnál ült, ő pedig természetesen az életet, a feltámadott életet képviseli. Ez megint csak az Úr szellemi házának a jellemzője. Van tehát imádás, helyes sorrendbe állított szolgálat, feltámadott élet.

Igen ám, de mindig felbukkan a közelben valamilyen gonosz dolog is. „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?” Amikor olyanná válik a gyülekezet, amilyennek az Úr is akarja, mindig észre fogjuk venni, hogy az ördög is a közelben ólálkodik. Ez lehet elismerés is a gyülekezetnek, hiszen amire az ördög nem veti rá irigyen a tekintetét, az bizonyos, hogy nem is elégíti meg az Úr szívét. De mindig így történik. Éppen, hogy valami elkezd az Úr szíve szerint történni, rögtön valami gonosz dolog röppen föl, hogy tönkretegye az imádatot, hogy eltérítse az Úr iránti magasztalásunkat. Az lesz a gyülekezet ismérve, hogy az ördög irigyen feni a fogát mindarra, amit az Úr kap, és magának akarja azt.

Látjuk tehát, hogy a Gyülekezet az, amely megadja az Úr Jézusnak, ami Neki jár, és az ördög kezdettől fogva arra törekszik, hogy megrabolja Őt ettől; és ha teheti, meg is fogja tenni a gyülekezetben, mert a gyülekezet az, ahol az Úr megkapja azt, amire a szíve vágyik.

Kifelé és fölfelé

Végül pedig a Lk 24,50-52-ben leírtakkal zárjuk elmélkedésünket: „Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.”

Három szó: „kivitte”, „megáldotta”, „felvitetett”: Kint vagyunk az Úrral, az ő különválasztott helyén; az Ő áldása alatt; és kapcsolatban Vele a mennyben – Pál szavaival: „Minket (…) Vele együtt ültetett a mennyekbe”.

Ez Betánia, ez a Gyülekezet, ezt akarja az Úr az Ő népének életében elérni ma.

Menjünk végig Betánián újra, és forgassuk a szívünkben ezeket a dolgokat, és törekedjünk rá nagyon határozottan, hogy meglegyenek az Úr számára bennünk ezek az Ő gondolata szerinti jellemzők. Amit pedig egyénileg megteszünk, törekedjünk ugyanerre azokban a közösségekben, gyülekezetekben, melyekhez kapcsolódunk, hogy azok is valódi Betániák lehessenek, mind-mind helyi kivetülései Isten városának, a mennyei Jeruzsálemnek.

Első kiadás: Witness and Testimony Publishers, 1933, traktátus.

A teljes sorozat letölthető pdf-ben egyben itt: Austin-Sparks_Betánia

Betánia – Az Úr gondolata gyülekezete számára – 3. rész (T. Austin-Sparks)

A helyes sorrend

Most pedig nézzük meg Mártát! „Márta pedig a felszolgálás körüli teendőkkel volt elfoglalva, míg egyszer elő nem állt, és azt mondta…” A görög szöveg nagyon keményen fogalmaz, úgy mondja, hogy Márta fogta magát, odament az Úrhoz, és bevonta ebbe a dologba. Azt sugallja, hogy Őt tartotta felelősnek a kialakult helyzetért, és ha a valódi gondolatait fogalmazta volna meg, körülbelül ezt mondhatta volna: „Te vagy ezért a felelős, Te tehetsz róla, és Neked is kell elintézned!” Ezt jelentik az eredeti szavak; tehát, hogy az Úr miatt alakult ez így, és ha akarná, akkor intézkedhetne ezügyben, és intézkednie is kellene. Márta kifakadt tehát; már egy ideje fortyogott magában, és végül, mikor már nem tudta tovább magában tartani, odament az Úrhoz, és előtört belőle: „Uram, nem gondolsz vele, hogy nővérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd tehát neki, hogy segítsen nekem”!

Szeretném, ha megértenénk ennek a helyzetnek a kényszerítő erejét, és Mártát is jobban fogjuk akkor érteni. Meg kell értenünk a helyzetét és a lelkiállapotát. Az, hogy „a felszolgálás körüli teendőkkel volt elfoglalva” nem sokat mond nekünk a valós helyzetről. A fordítás alapján véleményem szerint nem kapunk teljes képet a szituációról. A görög szó, amelyet itt használ az Ige (periszpaó), azt jelenti, „elvon valamitől”, „ide-oda húz”. Zaklatottsága talán az arcára is kiült. És mi miatt volt ilyen zaklatott? A háztartás gondjai miatt, a sok edény; a mindenféle elfoglaltság miatt. Az Úr pedig azt mondta Mártának: „Márta, sok mindenért aggódsz, másodlagos dolgok miatt; többet vettél magadra, mint amit el tudnál hordozni. Pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre.”

Most már ugye kezdjük jobban megérteni a helyzetet? Arról van szó, hogy Mártának szükséges volt a dolgokat máshogyan rangsorolnia, hogy a legfontosabb kerülhessen az őt megillető helyre. Nem arról van itt szó, hogy az Úr ne érzett volna együtt Mártával abban, hogy ebédet készít nekik, hanem hogy meglátta, ebbe az ebéd körüli foglalatosságba annyira aránytalanul belebonyolódik, hogy a legszükségesebb dolgokat a kevésbé szükségesek után sorolja.

Igen, jó dolog egy ebéd, de mindennel a helyes arányban kell foglalkoznunk! Ügyelnünk kell arra, hogy a múlandó dolgok ne gyűrjék maguk alá a szellemieket. Ne váljunk annyira zaklatottá és aggódóvá a múlandó dolgok miatt, hogy azzal elhomályosítsuk a szellemieket. Mert az egyetlen dolog, mely minden mást megtart a maga megfelelő helyén – mert minden helyes és jó a maga helyén – az az, ami az Úr szájából származik.

Értjük tehát, hogy itt az arányokról van szó? Azt kell eldönteni, hová helyezzük a legnagyobb hangsúlyt. Hagyjuk-e, hogy a földi élet dolgai annyira magukba szívjanak, lefoglaljanak és ide-oda rángassanak bennünket, hogy a nagyobb, fontosabb dolgokat esélyünk se legyen meglátni az ezeken való aggódás miatt? Ugye nem vitatkozunk tovább a Mesterrel, ha megláttuk ezt Mária esetével kapcsolatban? A dolgokat tehát a helyes sorrendbe kellett igazítani; hogy, míg ezeknek is megvolt a maguk helye, fontos helye, de valóban ott is legyenek, és a maguk helyes mértéke szerint legyenek ott; míg a legszükségesebbek pedig elsőként érvényesüljenek, és ne merülhessenek a kevésbé szükségesek alá, hiszen azok nem is maradandók.

Ez tehát a teljes szituáció. Isten házában a legfontosabb dolog, ami többet számít, mint az összes fáradozásunk, mint az összes lázas tevékenységünk, hogy ezer meg egy féle keresztény munkát végezzünk – az egyetlen dolog, ami számít, hogy egyre jobban megismerjük az Urat, és megadjuk Neki a lehetőséget, hogy megismertesse Magát velünk. A gyülekezetekben vagy a templomoknak nevezett helyeken végzett lázas tevékenységeink oly gyakran figyelmen kívül hagyják az Úr hangját, kizárják Őt; csak az van, amit mi teszünk, és oly kevés az, amiben Őrá figyelünk. Az a hely elégíti meg Őt, ahol a legszükségesebbhez igazítanak mindent.

Ez tehát Márta.

(Folyt. köv.)

(A teljes tanulmány letölthető pdf-ben: Austin-Sparks_Betánia)