Betánia – az Úr gondolata gyülekezete számára – 6-7. rész (T. Austin-Sparks)

Az Úr győzelmének ünnepe

A János 11-től most átlapozunk a 12. fejezetre. „Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, (aki nyilvánvalóan nem azt vette ki az Úr korábbi szavaiból, hogy szolgálni rossz; most is szolgál, de immár helyesen) Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt. Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.”

Itt egy ünnepről olvasunk, az ünnepnek pedig számos eleme van. Az egyik, melyet Mária és az ő cselekedete képvisel, az imádatról beszél. Ismét Krisztus értékességének elismerése ez; ezt jelenti az imádás. Az imádás – Isten gondolata szerint – nem más, mint egyszerűen az Úr Jézus elismerése, magasztalása; a Fiú szívbéli, őszinte megbecsülése kedves illatként száll föl Isten előtt. Ez egyszerűnek hangozhat, de az imádás (az istentisztelet) a maga legtisztább lényege szerint azt jelenti, hogy kifejezzük az Atya számára mindazt, amit az Úr Jézusról gondolunk. Ez az imádás, és ezért van a gyülekezet – erről beszél Betánia.

Márta – igen, Márta szolgált, azonban már a helyes sorrend szerint. Még mindig szolgál, de immár teljesen rendben van, már nem kell figyelmeztetni semmire ezzel kapcsolatban. Nem járkál ide-oda aggodalmas arccal; nem kötik le teljesen a gondok: Immár a feltámadás házában szolgál. Ez már helyreigazított szolgálat; az Úr házában való szolgálat pedig nagyon is az Ő gondolata szerint való; amikor a szolgálat az imádással van közösségben, és helyes arányban viszonyul ahhoz. Immár a nővérek kapcsolatában is változás történt: korábban eltértek, nem voltak összhangban egymással, mivel a dolgok nem voltak a helyes arányban és nem voltak a maguk megfelelő helyén – most azonban, hogy ezeket kiigazították, folyamatosan együtt tudnak haladni. Ezt jelenti a kiigazított, helyes sorrendbe állított szolgálat.

Lázár az asztalnál ült, ő pedig természetesen az életet, a feltámadott életet képviseli. Ez megint csak az Úr szellemi házának a jellemzője. Van tehát imádás, helyes sorrendbe állított szolgálat, feltámadott élet.

Igen ám, de mindig felbukkan a közelben valamilyen gonosz dolog is. „Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?” Amikor olyanná válik a gyülekezet, amilyennek az Úr is akarja, mindig észre fogjuk venni, hogy az ördög is a közelben ólálkodik. Ez lehet elismerés is a gyülekezetnek, hiszen amire az ördög nem veti rá irigyen a tekintetét, az bizonyos, hogy nem is elégíti meg az Úr szívét. De mindig így történik. Éppen, hogy valami elkezd az Úr szíve szerint történni, rögtön valami gonosz dolog röppen föl, hogy tönkretegye az imádatot, hogy eltérítse az Úr iránti magasztalásunkat. Az lesz a gyülekezet ismérve, hogy az ördög irigyen feni a fogát mindarra, amit az Úr kap, és magának akarja azt.

Látjuk tehát, hogy a Gyülekezet az, amely megadja az Úr Jézusnak, ami Neki jár, és az ördög kezdettől fogva arra törekszik, hogy megrabolja Őt ettől; és ha teheti, meg is fogja tenni a gyülekezetben, mert a gyülekezet az, ahol az Úr megkapja azt, amire a szíve vágyik.

Kifelé és fölfelé

Végül pedig a Lk 24,50-52-ben leírtakkal zárjuk elmélkedésünket: „Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe. Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.”

Három szó: „kivitte”, „megáldotta”, „felvitetett”: Kint vagyunk az Úrral, az ő különválasztott helyén; az Ő áldása alatt; és kapcsolatban Vele a mennyben – Pál szavaival: „Minket (…) Vele együtt ültetett a mennyekbe”.

Ez Betánia, ez a Gyülekezet, ezt akarja az Úr az Ő népének életében elérni ma.

Menjünk végig Betánián újra, és forgassuk a szívünkben ezeket a dolgokat, és törekedjünk rá nagyon határozottan, hogy meglegyenek az Úr számára bennünk ezek az Ő gondolata szerinti jellemzők. Amit pedig egyénileg megteszünk, törekedjünk ugyanerre azokban a közösségekben, gyülekezetekben, melyekhez kapcsolódunk, hogy azok is valódi Betániák lehessenek, mind-mind helyi kivetülései Isten városának, a mennyei Jeruzsálemnek.

Első kiadás: Witness and Testimony Publishers, 1933, traktátus.

A teljes sorozat letölthető pdf-ben egyben itt: Austin-Sparks_Betánia

Lerombolván az értelem minden elképzelését (Radu Gavriluţ)

Forrás: Lerombolván az értelem minden elképzelését, Filippi 3,14 blog

“És fogadást tettek, hogy ezután az Urat, az ő atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel fogják keresni.  És ha valaki nem keresné az Urat, az Izráel Istenét, megölettessék kicsinytől fogva nagyig, úgy a férfi, mint az asszony. És megesküvének az Úrnak felszóval, kiáltással, trombita- és kürtszókkal. És örvendezett az egész Júda az eskű felett; mert teljes szívökből esküdtek, és egyenlő akarattal keresték az Urat; és megtaláltaték általok, és az Úr nyugodalmat szerze nékik minden felől. De még Maakát, Asa király anyját is megfosztá a királynéságtól, mivel egy iszonyú bálványt emelt vala Aserának, és Asa elrontá és összetörte annak iszonyú bálványát, és a Kedron patakjánál megégeté. Jóllehet Izráelből a magaslatokat nem irtották ki, mindazáltal Asának tiszta szíve vala egész életében.” 2Krónika 15: 12-17.

Asa király minden buzgósága ellenére, (ami látszik a 16. versből is, hogy az anyját megfosztotta a  királynéságtól, mert bálványt emelt) a magaslatokat  nem rombolta le egész életében. Ugyanezt olvassuk Joás királyról. Ő is telve volt buzgalommal az Úrért Jójada főpap idejében (2Krón.24,2), ennek ellenére nem rombolta le a magaslatokat. Ugyanez van megírva Amásia királyról is (2Kir.14,1-20).

“Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására; Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” 2Kor. 10:4-5.

Láthatjuk, hogy azok a fegyverek, amikkel Pál hadakozott és amiről a 10. részben beszámol, hatalmasok, nem testiek, Isten által erősek. Mik ezek az erősségek vagy erődítmények, amiket le kell rontani?

Tudjátok, hogy a kezdet kezdetétől, az 1Mózes 11. részétől fogva, amikor az emberek megsokasodtak a földön, azonnal az volt a vágyuk, hogy építsenek egy várost és emeljenek benne egy tornyot, ami az égig ér. Ez az emberi elképzelés az idők folyamán visszatért és katasztrofális dolgokat eredményezett. Egyszer egy testvér azt mondta, hogy sosem volt a falvakban annyi erkölcstelenség és mocsok, mint a városokban. A városok megálmodói és építői azok voltak, akik nevet akartak szerezni önmaguknak. Még akkor is, amikor a tanítványok az Úr megdicsőülésének hegyén voltak, annak hatására, amit láttak az első gondolatuk az volt, hogy “építsünk valamit”.

Itt Pál azt mondja, hogy a mi harcunk fegyverei arra valók, hogy leromboljuk ezeket a magaslatokat, ezeket az erősségeket, amelyek Krisztus megismerésének az akadályai.

Engedjük, hogy az Úr kiigazítson bennünket. Az ember annyira merev az ő elképzeléseit illetően, annyira meg van szokva azzal, hogy ő milyen, azzal, ahogyan éli a hitéletét, hogy nagyon nehezen lehet őt kimozdítani a helyéből. Hogyha a mi együttlétünknek van valamilyen formája, egy idő után úgy megszokjuk, hogy már azt hisszük, hogy ez a legjobb módja az együttlétnek. Lehet világosságunk az Igéből bizonyos dolgokat illetően, miután nagyon sokat olvastunk, magyarázatokat hallgattunk az Úr Igéjéből, egészen addig, hogy önmagunkat többre tarthatjuk másoknál, és ebből nem tud senki kimozdítani. Felsőbbrendűnek érezzük magunkat. Az, hogy hagyd magad kiigazítani az Úrtól, hogy  hagyd magad nevelni az Úr által, ez egy nagyon fontos feltétele a szellemi előrehaladásnak.

Azok a zsidók, akik ezeket a magaslatokat emelték, nem fogták fel, hogy azok az ő saját magaslataik voltak. Ezek a magaslatok olyanok voltak, ahol az Úrnak áldoztak, nem a bálványoknak. És ők azt hitték, hogy ezt az Úrért teszik, ezért nagyra értékelték és ragaszkodtak hozzájuk. Vajon a mi életünkben mik ezek a magaslatok?

“És mondá nékem: Menj be és lásd meg a gonosz útálatosságokat, a melyeket ezek ott cselekesznek. Bemenék azért és látám, és ímé az útálatos csúszó-mászó állatoknak és barmoknak mindenféle képei és Izráel házának minden bálványai vannak bevésve a falon köröskörül. És hetven férfiú Izráel házának vénei közül (ezek közepette Jaazanjáhu, a Sáfán fia) áll vala előttök, mindenik a maga tömjénezőjével kezében, s a füstölőszer felhőjének illata száll vala fel. És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia, Izráel házának vénei mit cselekesznek a sötétben, kiki az ő képes házában? mert azt mondják: Nem lát minket az Úr, elhagyta az Úr ezt a földet. És mondá nékem: Még egyéb nagy útálatosságokat is fogsz látni, miket ezek cselekesznek.” Ezékiel 8:6-18.

Szeretnék kiemelni valamit a 12.versből. Bizonyos fordításokban ez úgy hangzik, hogy “Láttad mit tesznek Izráel vénei az ő szobájukban, a sötétben, mindenik  az ő képzelettel tele szobájában?” Ez a legrettenetesebb ebben az állapotban, mert Izráelnek minden véne az ő elképzelése szerint élt a sötétségben.

De mik a mi elképzeléseink? Bent vagyok a saját szobámban, ahol nem lát senki, el vagyok rejtőzve mások szemei elől, olyankor mire gondolok? Mit cselekszem, amikről azt mondom, hogy az Úrért vannak, de a valóságban magam körül forgok?

A továbbiakban szeretném bemutatni, hogy mire gondolok. Például vannak olyanok, akiknek a legfontosabb a tanítás. Ezeket az embereket nem lehet a saját elgondolásaikból, tanításukból kimozdítani. Az Úr sokszor rámutat ezekre az életünkben lévő erős pontokra.  Ha ezek a pontok nem tűnnek el, akkor mi is úgy fogunk járni az életünk végén, mint Asa király. Miért történtek azok  a súlyos dolgok Asa király életének a végén? Azért, mert voltak olyan erődítmények, magaslatok az ő élete során, amikről azt gondolta, hogy az Úrért vannak, és nem rombolta le azokat.

“Leromboljuk az értelemnek minden elképzelését és minden magaslatot ledöntünk, amely az Úr megismerése ellen emelkedik” (szabadfordítás románból).

Az Úr rámutat ezekre a dolgokra. Megmutatja, hogy azok nem az Ő gondolatai, hanem a mieink. El akarod hagyni azokat? Vagy az elképzeléseid szerint akarsz tovább élni?

Milyen nagy áldás, ha ezek az erősségeink az Úrban vannak, “erősek az Istennek”, ha bízni tudunk Őbenne. Mondtam valakinek, hogy ha az Úrra bízunk mindent, akkor úgy megváltozhat az életünk, hogy a nehézségek közepette a kívülállóknak úgy tűnhet,  mintha nem törődnénk a dolgokkal, mintha érzéketlenek lennénk. Ez nem így van a valóságban, de az tény, hogy nagyon nagy dolog az Úrba helyezni a bizalmunkat.

Az Úr segítsen meg abban, hogy mi is meglássuk azokat az erősségeket, amelyeket mi emeltünk, például egy nevet. Hallottam olyan helyeken, ahol házaknál gyűlnek, hogy a kívülállók azt mondják: “Sokan azért nem mennek, mert ez X háza. Ha nyilvános helyen lenne az összegyülekezés, akkor mások is jönnének.” De ez nem igaz, ez hazugság. Mert aki valójában keresi az Urat, annak mindegy, hogy magánházba vagy nyilvános helyre megy. Abban a pillanatban, amikor a gyülekezet intézményesítetté válik, amikor elveszíti családias jellegét, akkor minden elveszett.

Az Úr segítsen meg, hogy jobban megismerjük őt, hogy készek legyünk mindent félretenni, és tudjuk Pállal együtt mondani, hogy készek vagyunk bármilyen árat megfizetni az Ő megismeréséért, azért, hogy a végén célba érjünk.

Az Úr legyen irgalmas hozzánk!

forrás: R. G.  http://www.ekklesiaoradea.ro/index.php?+&poz=630