Az Úr jelenléte erő! Az Úr jelenléte élet! Az Úr jelenléte szentség! (T. Austin-Sparks)

PDF: Austin-Sparks_Az_Ur_jelenlete
Olvassuk a Héberekhez írt levél 4. fejezet, 1-3. verseket: „Féljünk tehát, hogy bár hátra van az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, netán valaki azt higgye közületek, hogy ő kimaradt, mert mi is vettük az örömüzenetet, mint azok, de azoknak nem használt a hallott szó, mert nem vegyítették hittel azok, akik hallgatták. Mert mi bemegyünk a nyugodalomba, akik hívek lettünk, úgy, amint kijelentette: amint megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be a nyugalmamba, noha az ő munkái a világ (alapjainak) levetése óta megtörténtek”.

6. fejezet, 1-3: „Azért hagyjuk el a Krisztusról szóló kezdetleges beszédet, törekedjünk a végcélbajutásra, nehogy újra lerakjuk az alapját a holt tettekből való gondolatmód megváltozásnak és az Istenre épült hithűségnek, a bemerítettségeknek, a kézrátételeknek, a halottak feltámadásának és a korszakra szóló (aioni) ítéletnek tanítását. Ezt meg is tesszük, ha megengedi az Isten.” (Vida ford.)

Rendhagyó találkozóink első sorozatában az Úr arra vezetett minket, hogy megvizsgáljuk, mit jelent jelenléte az Ő népe között. Azt hiszem, mindnyájan egyetértünk abban, hogy az Úr jelenléte a legfontosabb a számunkra. Amikor így összegyűlünk, az imádságunk minden bizonnyal legelsősorban azért szól, hogy az Úr legyen jelen köztünk. Valószínűleg továbbá, ti, akik a nap elején imádkoztatok, mindig imádkoztok azért, hogy az Úr jelen legyen. Fölismertük, hogy a saját életünkben és Isten népének az életében is az a legeslegfontosabb, hogy az Úr jelenléte itt legyen velünk. Mindnyájunknak félnünk kellene attól, hogy úgy lépjünk tovább, hogy nincs velünk az Úr. Nem is tudjuk elképzelni az életet az Úr jelenléte nélkül. Az Úr jelenléte számunkra a minden.

Emlékszünk, rámutattunk arra is, hogy Maga az Úr is erre vágyik leginkább. Azt mondta Mózesnek: „Építsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakozhassam.” Az Úr arra vágyik legjobban, hogy a népe között legyen. Vannak azonban bizonyos feltételek, amelyek mentén ez megvalósulhat. Az Úrnak megvannak a kikötései, melyeknek teljesülniük kell, hogy velünk lehessen. Látjuk, a Héberekhez írt levél, melyből olvastunk, mindig Izrael pusztai vándorlására utal vissza, arra az időszakra, melyben a Mózesnek szóló igék hangzottak: „Építsenek nekem szentélyt”. Ez a Vörös-tengertől az ország határáig, a Jordánig tartó időszak volt.

Ezalatt a negyven év alatt, bár sok nehézséggel szembesültek, és az Úrnak sok baja akadt a néppel, az Úr mégis velük volt. Amint említettem tehát, sok probléma merült föl a negyven év alatt. Sokszor kerültek igen nehéz helyzetbe. Olvasunk Amálekről, aki kijött, hogy harcoljon Izraellel. Emlékszünk Bálám történetére, a hamis prófétára, akit Bálák bérelt föl, hogy megátkozza Izraelt. Vándorlásuk válságos időszakai voltak ezek. Azután ott volt a kenyérrel és a vízzel kapcsolatos válság; az ellenségek jelentette konfliktusok. De mindez idő alatt az Úr végig ott volt népével, nem engedte, hogy Amálek háborút nyerjen Izrael ellen, Bálám átkát pedig áldásra fordította. Az Úr velük volt – ez pedig győzelmet jelentett, támogatást; azt, hogy minden szükségletükről gondoskodik; azt jelentette, hogy az Úr megsegíti őket a gyengeségeikben, hogy az Úr velük van.

Egyetlen oka volt azonban, hogy az Úr velük volt minden nehézségükben és megpróbáltatásukban. Az Úr egyetlen dolog miatt volt velük: Mert a nép előre haladt. Elindultak, hogy megérkezzenek egy kitűzött célhoz, és a sok akadály ellenére is folyamatosan mentek. A nehézségeik időnként megakasztották haladásukat egy időre, de utána újra elindultak. Az Úr pedig velük volt, mert mentek. Amikor az Úrral indultak, az Úr is velük indult. És ez az egyik alapvető kitétel, melynek alapján az Úr az Ő népével tart. Izrael népe egy látással indult el. Talán emlékszünk, amikor átkeltek a Vörös-tengeren, a fáraó serege pedig a vízbe fulladt, mit énekelt Mózes, Áron és a nép. Ebben az énekben emelkedett föl a látomás. Azt mondták: „Az Úr kihozott bennünket, azért, hogy bevihessen”. Az Úr kihozott minket, nem azért, hogy hagyjon elhullani a pusztában, mert nem ez az Úr gondolata a számunkra. Azért hozott ki minket Egyiptomból az Úr, hogy bevigyen minket az országba. Így fogalmazták meg: „vigyen el minket az Ő szent hegyére” (Zsolt 43,3). Ezzel a látással indultak el. És amíg ez a látás előttük lebegett, és folyamatosan haladtak, az Úr velük volt.

Az Úr nekik adta azt a hatalmas győzelmet az elején, hogy ezzel bátorítsa őket a továbbhaladásra. A vörös-tengeri győzelem a kereszt győzelmének felel meg – annak, hogy meghaltunk, eltemettettünk és feltámadtunk Krisztussal együtt. Ez volt a nagy megalapozódás. És így indultak el, hogy ez az alap volt a hátuk mögött és a talpuk alatt. Eljött azonban az idő, amikor megtorpantak. Emlékszünk, hogy a szent sátrat szállításra építették; nem az volt a rendeltetése, hogy lecövekeljék egy helyen, és örökre ottmaradjon. Az egész úgy volt megalkotva, hogy menni lehessen vele. A sátor volt pedig az a hely, ahol az Úr ott volt. Tehát az Úr gondolata a számukra az volt, hogy haladjanak.

Nem tudom, hogyan álltok Mózes 4. könyvéhez. Ez a Számok könyve, és nagyon csodálatos könyv. Ha valaki még nem tanulmányozta volna, tanácsolom, hogy tegye meg. Az Előrehaladások könyvének is nevezhetnénk, az Úrral való előrehaladás könyvének. Amikor eljutunk az egyik fejezethez, méghozzá a 33. fejezethez, azt találjuk, hogy van egy kifejezés, mely negyvenháromszor szerepel abban az egy fejezetben. Mármost, ha valamit negyvenháromszor ismételnek meg ugyanabban a fejezetben, annak jelentősége kell, hogy legyen. Izrael fiai „elindultak”. Negyvenháromszor mondja, hogy elindultak, útra keltek. És ez az a könyv, amelyikben az Úr olyan hatalmasan megnyilvánul népe között.

Tudjuk, amikor megérkeztek a pusztaság túloldalára, és Kádes-Barneába jutottak, az ígéret földjének határához, megtorpantak. Ott nem olvassuk, hogy „és elindultak”. Megálltak. És nem látjuk, hogy ott lenne velük az Úr. Két főt leszámítva az egész generáció elhullott a pusztában. Pedig nem ez az Úr gondolata népe számára; az Úr gondolata nem az, hogy a népe a pusztában haljon meg. Ebben nincs ott az Úr. Sőt, amint a Héberekhez írt levélben olvassuk, az Úr ez ellen van. Az a feltétele tehát annak, hogy az Úr a népével legyen, hogy azok folyamatosan haladjanak. A Héberekhez írt levél 4. fejezetében olvastuk az Úr súlyos figyelmeztetését amiatt, hogy nem mozdultak. Megmondta: „megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az Én nyugalmamba”. Mindent elveszítettek, mert nem haladtak tovább. Ezért olvassuk a 6. fejezetben, hogy „törekedjünk”, azaz „haladjunk tovább” (KJV). Ne cövekeljünk le a kezdeti dolgoknál, hanem haladjunk tovább előre!

De mit jelent továbbhaladni? Számunkra természetesen ez szellemi értelemben való előrehaladást jelent. Mi már új korszakban élünk, és ez a korszak szellemi. Valamit azonban mégis mutatnék nektek a haladásunk jelentésével kapcsolatban. Ami igaz Izraelre a pusztában, bár az ő esetükben ez földi dolog volt, ugyanaz igaz ránk nézve is szellemi értelemben. Ha ismét megnézzük a Héberekhez írt levelet, felfedezhetjük, hogy a szellemi értelemben való előrehaladás azon múlik, hogy gyakorlatba ültetjük-e, amit az Úr mondott. Észrevettétek-e már, hogy azzal még egy lépést sem teszünk előre, ha meghalljuk, mit mond nekünk az Úr? Tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik. Az Úr személyesen szólhat hozzánk; lehet, hogy nálunk van az Ő Igéje, miénk az összes tanítás, amit csak megadhat az Úr, ismerhetjük Isten összes igazságát, lehet, hogy sok év óta mindez a miénk, mégis, bár mindent megkaptunk, de egyhelyben toporgunk. Ez nem azon múlik, hogy tudjuk-e, mit mondott az Úr. Hanem azon, hogy a gyakorlatba ültetjük-e. Ha azt csináljuk, amit az Úr mondott, az az egyetlen módja az előrehaladásnak.

Hogyan haladhatunk akkor előre? Üljünk le csendben, és tegyük föl a kérdést: „Mit is mondott nekem az Úr?” Lehet, hogy az elmúlt négy-öt hét során, vagy akár évekkel ezelőtt; szólhatott itt, ezen a helyen, vagy számos szolgájának igeszolgálata által. Az Isten Igéje olvasásán keresztül egész igazsághegyeket tehettünk magunkévá, de mégsem mozdultunk előre tapodtat sem, és lehet, hogy az Úr nincs velünk úgy, mint ahogyan szeretne velünk lenni. Az Úr jelenléte erő, az Úr jelenléte élet, az Úr jelenléte szentség. Ó, az Úr jelenléte nagyon sok mindent jelent, de ez mind nagyon gyakorlati dolog. Az Úr nem hisz az elméletekben. Nem hisz a tankönyvekben sem. Az Úr nagyon gyakorlatias Úr, az irántunk való hozzáállása pedig ez: „Idefigyelj, én ezt mondtam neked, te pedig hallottad. Lehet, hogy örvendeztél benne. Lehet, hogy hitted, igaz. Lehet, hogy hálát is adtál érte az Úrnak. De mit kezdtél vele?”

Megragadtunk-e minden egyes dolgot, amit az Úr mondott, és előhoztuk-e, mondván, „Valami tennivalóm van ezzel. Nekünk, mint gyülekezetnek, tennünk kell vele valamit. Életbe kell léptetnünk. Ha nem tesszük meg, nem fogunk előrehaladni. És Isten ereje nem fog megnyilvánulni közöttünk.” Így telhetnek az évek egymás után, és kitölthetjük ezeket az éveket tanítással, de mégis évekkel le leszünk maradva. Nem érkezünk el abba, amibe az Úr el akarna juttatni minket. Miért lenne különben ez a sok buzdítás az Újszövetségben, hogy haladjunk előre? Miért áll szinte az egész Újszövetség az Isten népéhez szóló buzdításból, bátorításból és figyelmeztetésből, hogy törekednünk kell előre? Vajon miért ennyire gyakorlati könyv az Újszövetség? Mert a valódi szellemi fejlődés és az Úr jelenléte azon múlik, hogy mindent a gyakorlatba ültetünk-e, amit éppen tudunk.

Kíváncsi vagyok, vajon ki tudná megmondani, hányszor fordul elő a következő mondat Újszövetségben. Izrael pusztai vándorlása korából származik az idézet. Így szól: „Ma, ha halljátok az Ő hangját, ne keményítsétek meg a szíveteket!”. Ezek az Igék egyre-másra sorakoznak az Újszövetségben. Ma! Ma! Ma! Látjátok tehát, ezt az egészet a MOST-ba kell áthozni. Minden további fejlődésünk azon múlik, hogy mihez kezdünk azzal, amit MOST tudunk. Az Úr tehát azt mondja nekünk, hogy „veled vagyok, ha haladsz előre. Az előrehaladás pedig azt jelenti, hogy gyakorlatba ülteted, megcsinálod mindazt, amit mondtam neked.” Hogy növekszik-e az Úrról való ismeretünk, az teljes mértékben azon múlik, engedelmeskedünk-e naponként a kapott világosságnak.

Természetesen azt szeretnénk, hogy az Úr velünk legyen, és azt akarjuk, hogy az Ő teljességében legyen Velünk. A szívünk tényleg erre vágyik. Biztos vagyok benne, hogy ezt mindannyiunk nevében mondhatom, akik itt vagyunk ma este. Ha egyenként mindenkivel beszélgetnék, és megkérdezném, „Szeretnéd-e, hogy az Úr veled legyen? Szeretnéd-e, hogy az Úr olyan teljességben legyen veled, amennyire az csak lehetséges?” Nem hiszem, hogy bárki az itt jelenlévők közül azt mondaná, hogy „Nem, én nem akarom az Urat.” Hanem így szólna: „Igen, ezért imádkozom, és erre vágyom, az Úr jelenlétére teljességben!” És ezt szeretnénk az Úr népeként együttesen is ezen a helyen.

Amikor tehát az Úr szól, ragadjuk meg azt, amit mondott, és jelentsük ki: Ezzel valami teendő van. Nem tehetem be pusztán a tudástáramba. Nem helyezhetem el csak úgy azok mellé, amiket tudok. Azt keresem, hogy meglássam, mit kíván ez meg tőlem a gyakorlatban! És amikor meglátom, hogy ez mit jelent, akkor odajövök az Úr elé, hogy ezt valóságossá és élővé tegye az életemben. Testvérek, azok az emberek, akik ezt teszik, azok fognak előrehaladni! Azok fognak belépni az ígéret földjére. Azok fognak belépni az Ő nyugalmába. Azok fognak belépni az Úr örömébe. Mert az Úr ezt akarja – hogy legyenek olyanok, akik mindent megragadnak, amit az Úr mond, és gyakorlattá formálják.

A Héberekhez írt levél szerzője tehát azt mondja: „Haladjunk előre!” Mi más módon tudnánk előrehaladni? Hiszen nem valamilyen szó szerinti utazáson veszünk részt ezen a földön. Az ígéret földje számunkra nem ezen a földön, nem ebben a világban van. Nekünk Krisztus az ígéret földje. A mi számunkra Krisztus az Isten szándékának teljessége. Mindent, amit tehát Krisztusról hallottunk, azt fognunk kell, és át kell ültetnünk a gyakorlatba. Ezt jelenti előre haladni. És ezt jelenti, hogy az Úr teljességgel velünk van!

Az igazság gyakorlása és a lelkiismeret (Radu Gavriluţ)

Elhangzott Nagyváradon, 2021. április 7-én. PDF a lenti linkre kattintva elérhető:

2021-04-07-radu_gavrilut_az_igazsag_gyakorlasa_es_a_lelkiismeretLetölt

Megtörtént velem, hogy voltam valahol, és a szívemen volt valami, amivel az Úr megáldott engem; ami annyira megérintett, hogy azt gondoltam, erről fogok beszélni. De mikor elkezdtem mondani, azt láttam, hogy a testvérek türelmetlenül fészkelődnek a székeiken. És mikor ezt észrevettem, rájöttem, hogy nem kell most ezekről a dolgokról beszélnem, amelyekkel az Úr engem megérintett. Nem szeretném persze, hogy a jelenlevők közül valaki olyan legyen, mint ahogy a Biblia írja: „sok mondanivalóm lett volna, de nem mondhatom el, mert nem vagytok készek rá”. Ezt mondta a levél szerzője a levél címzettjeinek. És sokszor gondolkoztam ezen, hogy melyek azok a dolgok, amelyek nekem nehéznek tűnnek; mi az, amit nem értek? Mi az, ami miatt én is fészkelődnék a székemen, mert nem tudnám megérteni, miről van szó?

Beszélgettem valakivel, és megkérdeztem tőle: gondolod, hogy az Úr csak eddig akarta, hogy eljuss, vagy többet szeretett volna megvalósítani az életedben? Persze, hisszük, hogy a mennybe jutunk, meg vagyunk váltva, elismerjük az Úr áldozatát, és ismerjük az Ő vére értékét. Persze, üdvösségünk van, de azt szeretném mondani, testvérek, hogy a helyzet nem éppen ilyen egyszerű, ha elemezni akarjuk és mélyebbre akarunk hatolni abban, amit az Úr meg akar tanítani. És nagyon nehéz megérteni azokat a dolgokat, amelyek maximális fontosságúak. Nem tudjuk ezeket olyan könnyen megérteni.

Egy alkalommal beszéltem arról, hogy Isten meg akarja szentelni a mi testünket, és mikor erről beszéltem, azt mondtam: nem a magatokéi vagytok. Áron vétettetek meg. És azt hiszem, hogy forradalmi hatása van az életünkben annak, ha elkezdjük megérteni, mi nem a magunkéi vagyunk; és hogy ez a test, amelyre lehet, hogy túlságosan nagy figyelmet fordítunk, az Úré. Nem az enyém, hogy azt tegyek vele, amit én akarok. Ezt könnyebb megérteni, mert: „a bűn ne uralkodjon a ti halandó testetekben” – írja Pál apostol a Szent Szellem által a Római levélben. És „ne szánjátok oda a ti tagjaitokat az igazságtalanság szolgáivá. Szánjátok oda magatokat Istennek!” Ne add a szemedet, a füledet és a szádat, hogy mindenfélét beszéljen, hanem add magad Istennek, mert Neki szüksége van a testedre. Testvérek, ezt könnyebb megérteni, ez kézzelfoghatóbb.

Ma nem szeretnék aprólékos magyarázatokba belemenni, csak néhány nagyon gyakorlati dolgot érintenék a legfontosabb részünkkel kapcsolatban, mely nem más, mint a mi szellemünk. És e miatt, mert annyira fontos, nagyon nehezen érthető. Mert a test valami kézzelfogható, érinthető, és megértem: itt a szemem, itt a fülem, itt a szám – kezdek valamit megérteni. A lábam a békesség hírnöke kell, hogy legyen. A kezemet az Úr számára kell használnom, és ezt nagyon könnyen meg tudom érteni. De nagyon nehéz megérteni azt, ami a szellemünkkel kapcsolatos. Pedig, testvérek, ez annyira fontos! A szellemünk működésének ismerete nélkül nem lehet szellemi életünk. És szeretném a szellemünk három funkciója közül az elsővel kezdeni. Ezek közül az első, ami nagyon fontos, a lelkiismeret.

Testvérek, mit gondoltok, miért kell egyes testvéreket figyelmeztetni, és szólni nekik, „ez a dolog nem helyes”? Miért? Egyszer valamilyen anyagot kellett vásárolnom. És egy testvér szólt: „gyere ebbe az üzletbe, mert ott nagyon nagy kedvezmény van!” De feltettem magamban a kérdést: honnan van ez a nagy kedvezmény? Mert örülünk annak, ha valahol nagy kedvezményt adnak. Végül megtudtam, hogy az, aki ezt a nagy kedvezményt adta, lopta az árut. Különböző módon ellopta az anyagot, és sokkal olcsóbban adta el. Azoknak, akik nagy mennyiségben vásárolnak, szoktak általában kedvezményt adni, de ő nagyon nagy kedvezményt adott. Megmondtam, hogy én nem vásárolok tőle. És miközben ezekre gondoltam, eszembe jutott az 50. Zsoltár: „Ha tolvajt látsz, mellé adod magad”. És miközben engem ez a Zsoltár megvizsgált, jött hozzám egy testvér, én pedig elmondtam neki, hogyan vizsgált meg az Úr, és mit mond ez a Zsoltár. Mire azt mondja: „én is éppen most készültem üzemanyagot venni valakitől olcsóbban, és még haza is hozta volna”. És ez a testvér is ráébredt, hogy nem szabad ilyen dolgot tenni, mert ha ezt teszed, a tolvaj mellé adod magad.

És nézzétek, mi történik, ha a tolvaj mellé adjuk magunkat. 50. Zsoltár, 15-23: „és hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem. A gonosznak pedig ezt mondja Isten: miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet? Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted rendeléseimet! Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodol velük. A szádat gonoszságra tátod, és a nyelved csalárdságot sző. Leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád fiát is megszidalmazod. Ezeket teszed, és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom azokat. Értsétek meg ezt, ti Istent felejtők, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül. Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útjára vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.”

A lelkiismeretnek az igazságossághoz van köze. A lelkiismeret szoros kapcsolatban van az igazságossággal. Honnan tudhatjuk, hogy egy dolog igazságos-e vagy sem? Nem tudhatjuk! Emlékeztek, mikor Dávid bűnt követett el, és Nátán elment hozzá, Dávid nagyon nyugodt volt. Nátán a lelkiismeret hangja volt azonban Dávid számára. Dávid meglátta ezt, és megvallotta és megbánta a bűnét. Honnan tudhatom én ezt: „leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád fiát is megszidalmazod. Ezeket cselekedted és hallgattam”. De testvérek, a lelkiismeret úgy működik, mint ahogy Illéssel is történt az 1Királyok 19-ben, amikor nagyon erős szél, tűz, és földindulás jött, és az Úr nem volt ezekben – és akkor Illés halk és szelíd hangot hallott: mit csinálsz itt, Illés? Ha ezt a halk és szelíd hangot halljuk, az nagyon mélyre hatol, és gyökeresen megváltoztatja a dolgokat. Testvérek, ez nem úgy működik, hogy ismerjük a Bibliát, és megértjük, amit olvasunk. Ez nem elég. Fontos, hogy csendben várjunk az Úrra, és meg tudjuk hallani, amit az Úr szól hozzánk. Miért van ez a testvérek közt hogy „felebarátod ellen beszélsz”? Nem feddi meg őket a lelkiismeretük? Nem. Mert nem hallják meg az Úr hangját, aki mondja nekik: „Nem jó az, amit teszel! Nem helyes! Változtatnod kell a dolgokon!” És ez nagyon fontos, hogy halljuk, hogy csendben legyünk, és meglássuk, mit akar az Úr mondani. Nagyon sok igevers van, ami figyelmeztet.

Mikor János legutoljára megírta a három levelét, addigra a kereszténység már nagyon eltávolodott a kezdeti állapottól. Például, ki az igaz(ságos)? Azt gondoljuk, hogy az, aki hisz Jézusban. De nézzétek, mit ír itt, a 1János 3,7-ben – sajnos a fordításunkban nem jön át jól, de így hangzik: „Fiacskáim, senki el ne tévelyítsen benneteket: aki igazság(osság)ot cselekszik [folyamatosan], az igaz(ságos), amiként Ő is igaz(ságos).” Testvérek, senki el ne hitessen benneteket! Ez az igazság(osság), amiről itt szó van, gyakorlati igazság(osság). Egy testvér nemrég mondta el, hogy volt valami üzlete egy másik testvérrel, aki nem velünk jár, és elmesélte, hogy csapta be őt ez a testvér. Én is ismerem, akiről szó van, nagyon sok mindent tud, ismeri jól a Bibliát, de vajon miért csapta be ezt a testvért? Vajon tudatában volt annak, hogy becsapta? Én azt hiszem, testvérek, hogy néha csak annyit látunk, mint egy jéghegy csúcsa, valami kicsi kilátszik a víz színén. És nem tudjuk, mi van alul. Honnan tudjuk, hogy mi az igazságot gyakoroljuk-e? Mert a lelkiismeretünk a Szent Szellem által megvilágítva azt mondja: így van.

Egyszer egy testvér el akarta adni az autóját. Ez 1990 előtt történt. Én tudtam, hogy sok problémája van az autónak, és ha elmondta volna, mi minden baja van ennek a kocsinak, akkor lehet, hogy még neki kellett volna fizetnie, hogy valaki megvegye. Tudjuk, hogy akkor nem voltak más autók, egyedül a Dacia létezett, és ezt mindenki meg tudta javítani. És azt kérdeztem a testvértől: Testvér, meg fogod mondani milyen hibái vannak az autónak? Vonogatta a vállát, és nem tudom, végül mit tett, hogy végül is megmondta-e vagy sem, ez nem az én felelősségem, de azt gondoltam: vajon igazságosan jár el? Vajon a mi cselekedeteidben igazságosan járunk el? Meg fogjuk mondani az igazat? Vagy rejtegetni fogjuk azt? De testvérek, itt azt mondja az ige: Ezeket teszed, és én hallgassak? Azt gondolod olyan vagyok mint te? Azt gondolod, hogy nem láttam? Láttam!

Testvérek, a lelkiismeret nagyon fontos. Csak a Szent Szellem által megvilágított lelkiismeret tudja nekünk megmutatni, hogy igazságos-e vagy sem az, amit teszünk. Nézzétek, mit mond Pál apostol a 2Korinthus 1,12-ben: „mert a mi dicsekedésünk ez: lelkiismeretünk bizonyságtétele, hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, nem (hús)testi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképpen pedig ti köztetek.” Tehát a mi dicsekedésünk a mi bizonyságunk, amit a mi lelkiismeretünk ad, hogy a világban és kiváltképpen veletek szemben, isteni szentségben és tisztaságban jártunk. Milyen bizonyság ez, testvérek! A mi dicsekedésünk az, amit a mi lelkiismeretünk ad.

Ma este nem akarok a szellem többi funkciójáról beszélni, de még valamit szeretnék mondani. A testvér azt mondta, hogy a mi első reakciónk az öröm lesz, mikor a mennyben leszünk. Én remélem, hogy az öröm lesz. De a mi lelkiismeretünknek működnie kell, testvérek. Mert mi nagyon könnyen félrevezethetők vagyunk. Láttuk mit ír az 1Jánosban, ahonnan olvastam: „Fiacskáim, senki el ne tévelyítsen benneteket!” Ne hagyjátok magatokat becsapni, ne gondoljátok, hogy igazak vagytok, ha nem gyakoroljátok az igazságot. Ne legyenek ezek csak szavak a mi életünkben.

Most szeretnék arról beszélni, hogy Pál nagyon hűséges volt a judaizmushoz és nagyon ellene volt a kereszténységnek. És akkor, mikor Istvánt megkövezték, ő is ott volt, és őrizte azoknak a ruháit, akik megkövezték Istvánt. És látta István arcát ragyogni, és a lelkiismeretét ez megérintette. Tehát, ami ott történt, az csoda volt. A következőt zárójelben mondom. Gondolkoztam azon, hogy mikor Izsákot az apja az oltárra tette, már nem volt ártatlan kisgyermek, hanem már serdülőkorú volt. És látta az apját, ahogy veszi a kést, és hallotta az égből a hangot, amely megállította Ábrahámot, hogy ne ölje meg, és levette őt az oltárról. Sokszor gondoltam erre, hogy az ő életét nagyon befolyásolhatta ez az esemény, ami a Mórija hegyén történt. Mindig emlékezett erre. Zárójel bezárva. Tehát Pál, miután tanúja volt ennek a jelenetnek, hogy István arca fényleni kezdett, és azokat a szavakat mondta: „Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt”, Pál elsötétült lelkiismeretét megérintette az Úr. És tudjátok, mit tett ezután? Még nagyobb düh és harag lett benne a keresztények iránt, mert el akarta nyomni a lelkiismerete hangját, amely szólt hozzá. De mert tudatlanságban volt, az Úr ott volt a nyomában. És végül az Úr megérintette őt, és a lelkiismerete megvilágosodott.

Tudjátok, mit jelent, a rossz lelkiismerettől megtisztított szív? Azt jelenti, hogy a lelkiismeretünk mércéje más lesz, már nem az, ami volt. Pál ezt mondta: „én mindig jó lelkiismerettel éltem”. Igen, neki jó lelkiismerete volt, de a mérce nem volt jó. Amikor a mérce magasabbra került, és Isten lett számára a mérce, ezeket a szavakat mondta: „ebben gyakorlom magam, hogy mindig jó lelkiismeretem legyen Isten és emberek előtt”. Mi lesz a mi válaszunk, ha az Úr megmutat valamit? Mert mikor az Úr megmutat valamit, a mi hozzáállásunk az engedelmesség kell legyen. És ha így járunk el, akkor még több világosságot nyerünk, és egyre érzékenyebbek leszünk az iránt, amit az Úr meg akar mutatni. Ez nagyon fontos.

De testvérek, tudjátok mi történik? Észrevettem, hogy nagyon sok keresztény nem tud különbséget tenni a lelkiismeret hangja és a gonosz vádaskodása között. Ha a gonosz vádolja a lelkiismeretünket, akkor ez a dolog nagyon össze fog zavarni, nem fogjuk tudni, mihez kezdjünk, mit tegyünk, körülöttünk minden ködös lesz. Nagyon egyszerű, mit kell tennünk ilyenkor. Ha meglátjuk, hogy ki van a dologban, akkor kérjük az Urat, hogy az Ő vére fedezzen be a gonosz vádjaival szemben. Az Úr vére meg tud őrizni a gonosz vádaskodásától? Bizonyosan! Ha a szívünk nem vádol, bátorságunk van. Ha bűnt követtünk el, a bűnt meg kell vallani, és akkor az Úr Jézus vére megtisztít attól a bűntől. Nincs többé róla emlékezet. Ha valaki emlékeztet a múltbeli bűneinkre, az a gonosz. A gonosz nem alszik, testvérek.

Nagyon csodálkozom, hogy sok testvér szeretne nagyon nyugodt keresztény életet élni. Megtérnek az Úrhoz, és azt hiszik, hogy egy nap úgy lesz, hogy minden dolog szép lesz, minden rózsaszínű lesz, nagyon nyugodtan megyünk előre az Úrral, nem lesznek problémák. És néha, mikor azt hisszük, hogy így lesznek a dolgok, arra ébredünk, hogy jön valaki és megzavarja a nyugalmunkat. És akkor nagyon szomorúak leszünk. Ma is mondtam egy testvérnek: testvér, nem az a probléma, hogy ilyen dolgok történnek, hanem az a kérdés, hogy mi hogyan reagálunk ezekben a helyzetekben, mert mi nem tudunk a helyzetekkel harcolni. Ezek jönnek; mikor mi nyugodtan ülünk, jön egy testvér a gyülekezetbe, aki meg akar minket tanítani a türelemre. De a kérdés az, mikor jön valaki, és az evangéliumot hirdeti, odafordulunk-e az Úrhoz; és nem egy emberre nézünk, aki közénk jött, hanem az Úrra, és ezt mondjuk: Uram, szeretném megnyitni a szívemet Előtted! Így akarok lenni, ne legyek az, aki saját magával foglalkozik, és mikor jön az Úr és szól, csak sokára ébredek fel, hogy tulajdonképpen az Úr volt itt.

Egyszer voltam valahol egy gyülekezetben, és már untam az egészet és fáradt is voltam, mert nagyon korán keltem, hogy tíz órára odaérjek az alkalomra. És már semmi jóra nem számítottam, azt mondtam, ez egy újabb kudarc. És ahogy ott ültem és hallgattam, az Úr irgalmas volt hozzám és egyszer csak észrevettem valamit. Tudjátok, testvérek, miért nevezi kenetnek az Ige a Szent Szellemet? Nagyon érdekes: „a kenet megtanít mindenre”. Ott, az eredetiben ez a szó főnév is és ige is. Nagyon érdekes a görög nyelv, hogy valami egyszerre lehet főnév is és ige is. És tudjátok mit tapasztaltam, miközben ott egy testvér beszélt? Testvérek, ha szellemileg képes vagy megérteni a dolgokat, ezek a helyzetek nagyon ritkák, éppen úgy, mint Éli idejében. Az emberek beszélnek, és nem érzed hogyan, de belül valami megken. Így éreztem én akkor. Amilyen fáradt voltam, egyszeriből felébredtem, és azt mondtam: az Úr van itt, az Úr szava visszhangzik! Ez nagyon nagy dolog. Az Úr van itt! Tudjátok, hogy történt a Tibériás tengerénél, mikor meglátták az Urat a parton, azt mondták: az Úr van ott! Felébredtek. Ha az Úr van ott, fel kell ébrednünk.

Amikor a lelkiismeretünk megfedd, az Úr van ott. De ugyanakkor megfeddhet a gonosz is, de ő tulajdonképpen nem megfedd, hanem vádol. Különbséget fogsz tenni a két hang között? Különbséget kell tegyél. Mert ha az Úr megfedd, olyan mintha azt mondanám: „Testvér, vétkeztél, mert tegnap nem jól szóltál”. Nagyon világosan lehet tudni, hogy miről van szó. Ha azt mondanám: „Testvér, te egy sunyi ember vagy”, akkor nem tudná, hogy mit tegyen. Mit akar ez mondani? Mikor az Úr megfedd, tudod, hogy az Úr az. Dávid azt mondta, mikor az Úr megfeddte: az én vétkem szüntelenül előttem forog. Tudom, hogy mit tettem.

Az Úr munkálkodjon testvérek, hogy különbséget tudjunk tenni, és minél inkább hallgatunk arra, amit az Úr megmutat, annál több világosság jön az életünkbe. És a mi életünk növekedni fog. Az élet nem növekszik, ha nem szokunk hozzá, hogy meghalljuk, ha az Úr megfedd. A mi lelkiismeretünk hangja, Isten által megvilágítva. Testvérek, az Úr áldjon meg titeket.