Keresztények menjenek-e bíróságra? (Albert W. Lorimer)

Shall a Christian Go to Law? Írta: Albert W. Lorimer

        Robert G. LeTourneau életének egyik legkomolyabb próbatételéhez érkezett abban az időszakban, amikor az Úrral társulva, éppen a vállalkozásának alapjait fektette le. Már egy ideje közútépítéssel foglalkozott, amikor egyszer „észrevettem egy kiírást egy állami autóútépítésre, amely azonban túl nagy falatnak látszott azzal a gépparkkal és emberekkel, akikkel akkor dolgoztam” – emlékszik vissza. A gyülekezetében volt valaki, akinek szintén volt útépítési tapasztalata, egy keresztény hívő, akinek a gépeivel együtt Robert már meg tudott felelni a pályázati követelményeknek. Megkereste tehát ezt az embert, és felajánlotta neki, hogy pályázhatnának közösen erre az útépítési kiírásra. Meg is nyerték, és leszerződtek az állammal.

Röviddel a munka elkezdése után azonban nehézségek ütötték fel a fejüket. Lassan haladtak, és félő volt, hogy a szerződésben foglalt határidők miatt kötbért kell fizetniük. Robert társa nagyon aggodalmas típus volt, sokat idegeskedett, és egyre több mindenben talált hibát, míg végül azt mondta Robertnek: „Az a baj ezzel a munkával, hogy túl sok rokonodat alkalmazod.”

A rokonaival kapcsolatos vád igaz volt abból a szempontból, hogy tényleg sokan dolgoztak neki. De Robert kitartott amellett, hogy mindannyian „azt csinálják, amihez értenek”, és nem akarta elbocsátani őket, mert nem volt mindig annyi elérhető szakképzett munkás, amennyire egy adott pillanatban szükség lett volna, és úgy volt vele, hogy későbbi munkáknál is számíthat majd rájuk, ha ezt befejezték.

Amikor nem tudta, mi Isten akarata egy adott helyzetben, Robert imádságba kezdett – és ezt tette most is. Megkérdezte az Úrtól, hogy mit tegyen. Robert meggyőződése, hogy amikor Isten egy gyermeke a tőle telhető legjobbra törekszik, joga van megkérni az Urat, hogy segítsen neki; de nem hiszi, hogy megmondhatja az Úrnak, hogy a segítséget ezüsttálcán nyújtsa át neki. Ezért hát imádkozott, és hamarosan valami történni kezdett.

Egy magánvállalat meghívta egy újabb pályázatra, amelyet nem is hirdettek ki nyilvánosan, és kellemes meglepetésként érte, hogy megnyerte a pályázatot. Ezért az állami útépítési munkálatoktól elvonta az összes rokonát az új építkezéshez, és építésvezetőnek a sógorát jelölte ki. Ütemezés szerint haladtak, és szép hasznot értek el. Nem sokkal később az állami munka is elkészült, és a várakozásokkal szemben az is nyereséges lett. Mivel mindkét szerződéssel hasznot szerzett, a hitelezőit is ki tudta volna fizetni. Az állami pályázatban részt vett „földi” társának azonban más elképzelése volt. Azt találta ki, hogy mivel Robert nyereséget szerzett a második pályázattal, az állammal kötött útépítési szerződés teljes haszna őt illeti. Ez a haszon 8 000 angol font volt, és kettéosztva 4 000 font jutott volna mindkettőjüknek. Robert annyira megdöbbent, hogy ennyire durván méltánytalan és értelmetlen követeléssel áll elő egy hívő ember, akivel ráadásul egy gyülekezetbe járnak, hogy felkereste az ügyvédjét, aki viszont azt mondta neki, hogy ne aggódjon, mert a partnerének nincs semmi jogalapja megnyerni egy ilyen pert.

Robert azonban mégis aggódott, de más miatt. Nem attól félt, hogy nem fogja tudni behajtani a bíróságon a pénzt, hanem azért, mert azzal az emberrel nem csak, hogy ugyanannak a gyülekezetnek voltak a tagjai, hanem mindketten a gyülekezet vezetőségéhez tartoztak. Habár meg volt róla győződve, hogy a társának valóban nincs alapja a követelésre – sem erkölcsileg, sem jogilag –, mégis jó oka volt az aggodalomra. Mi lenne a gyülekezettel, ha két vezető tagja jogi perbe keveredne egymással? Jól ismerte azt az Igét, amely megtiltotta a hívőknek, hogy egymással pereskedjenek, de azt is tudta, hogyan intézze úgy a dolgokat, hogy a másiknak kelljen kezdeményeznie, és ő legyen az, aki a bírósághoz fordul. Robert gyakran így emlegeti akkori önmagát: „Nem igazán volt báránytermészetem, hogy úgy mondjam; szerettem a szarvánál megragadni a bikát. Azt mondtam: Uram, az a pénz a hitelezőimé, ki kell fizetnem őket.” Az Úr azonban akkor a szívemhez szólt. „Mennyire szeretsz engem? Mennyire szereted a népemet? Mennyire szereted a gyülekezetemet?”

Robert megtette, amiről megvallotta, hogy a legnehezebb volt valaha is az életében. Odament ahhoz az emberhez, és azt mondta: „Testvér, nem csinálunk pert ebből az ügyből. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy a teljes haszon a tiéd legyen, tessék, tiéd, csak Isten tudja elvenni tőled. Ha pedig azt akarja, hogy megkapjam a részemet, Ő meg tudja adni nekem.” Robert azt gondolta, hogy ettől talán majd meggondolja magát a társa. De nem tette. Elvette a teljes hasznot, és Robert hagyta, hogy az övé legyen.

Röviddel ezután ez az ember újabb munka elvégzésére szerződött. Nem sokkal később pedig Robert is új munkát kapott. Azon a munkán, amelyre az egykori társ szerződött, az ember a teljes 8 000 fontot elveszítette, míg Robert elég hasznot termelt, hogy bőven visszajött neki az a 4 000 font, amit föláldozott. Robert egyik kedves mondása lett: „Ne azért engedelmeskedj Istennek, mert kifizetődik, mert akkor nem fog kifizetődni. Hanem engedelmeskedj Istennek, mert szereted, és akkor az ki fog fizetődni neked.”

A dicsőítés és a szentség szelleme – Zac Poonen

“„Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked:” (János 19.11). Ezért semmi okunk nincs, hogy sajnáljuk magunkat, panaszkodjunk vagy morogjunk a körülményeink miatt vagy bármiért is.”

keskeny út - narrow way

The Spirit of Praise and Holiness – Zac Poonen

http://www.cfcindia.com/web/mainpages/word_for_the_week.php?display=06_01&year=15

PDF formátumban letölthető itt: A dicsőítés és szentség szelleme

A 2 Krónika 20-ban láthatunk egy képet arról, hogyan viselhetünk háborút a Sátán ellen. Ott egy nagy sokaságról olvashatunk, amely felvonult Josafát király ellen. Josafát helyesen cselekedett, amikor szembeszállt ilyen nagy létszámú ellenséggel. Rávette Júda egész nemzetségét, hogy keressék Istent böjtben és imában. Amikor Istenhez imádkozott beismerve a tehetetlenségét, a bölcsességének hiányát és a bizodalmát Istenben, ezt mondta:

„Oh mi Istenünk, nem ítéled meg őket? Mert nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink.”  (12. vers)

Ez minden hatékony ima titka: felismerni a tehetetlenségünket, és hogy Istenben bízunk, aki végső soron megvívja a harcot értünk.

Josafát bevallotta, hogy nem tudta mit tegyen – és ez egy jó megvallás, mivel Isten megígérte, hogy bölcsességet ad mindenkinek, akik…

View original post 993 további szó

Amikor Isten meghiúsítja terveinket

Eredeti: Tim Challies: When God Interferes With Our Plans

Egyedül Isten gondviselése az, ami gátat szab a bűn áradatának, amely bűnös szívünkből amúgy kiömlene. Ha nem Isten gondoskodásán és megőrzésén múlna, még mi, keresztények is sokkalta bűnösebbek lennénk, mint azt egyáltalán elképzelni merjük. Ha nem Isten kegyelmes közbeavatkozásán múlna, a szentségre való legjobb törekvéseink sem lennének elegendőek, hogy megőrizzenek a bűnbe fulladástól, s attól, hogy szégyent hozzunk Krisztus nevére. Isten sokkal jobban vigyáz ránk, mint ahogy mi vigyázunk magunkra. Éppen ezért mindannyian végtelen hálával tartozunk Istennek, hogy megőriz bennünket attól, amit egyébként megtennénk, és akivé egyébként válnánk. Körülbelül ez az, amit John Flavel magyaráz a The Mystery of Providence (A gondviselés titka) c. könyvének hatodik fejezetében. Lássuk, Isten milyen módokon akadályozza Ellene vétkezni próbáló vágyainkat és a bűnre tett kísérleteinket.

Isten felszít másokat, különösen más hívőket, hogy visszatartson minket annak a gonosz dolognak a végrehajtásától, amit elterveztünk. Hallottam valamikor egy fiatalemberről, aki szívében elhatározta, hogy életében először pornót fog nézni. Ám amint leült a számítógépe elé, megcsörrent a telefonja. Az egyik barátja kereste, pusztán csak azért, hogy megkérdezze, hogyan áll a szexuális tisztaságért folytatott harcában. Egy másik napon Isten ugyanígy megakadályozta, hogy bűnbe essen; valaki másnak a keze által avatkozott közbe.

Isten néha ugyanazokat az eszközöket használja, amelyeket mi gonosz célokra szántunk volna. A spanyolok meg akarták szállni Angliát, hogy letaszítsák a trónról a protestáns I. Erzsébet királynőt, Isten azonban óriási vihart támasztott a tengeren, hogy szétszórja a spanyol flottát, és véget vessen a fenyegetésnek. Könnyen lehet, hogy amikor áramszünet volt vagy lefagyott a gépünk, az habár kényelmetlenséget okozott, valójában kegyelemből volt – Isten ugyanis számunkra ismert vagy akár ismeretlen eszközöket is használ, hogy akadályozzon bennünket a bűnben.

Isten néha fájdalmat vagy betegséget hoz a testünkbe, hogy megőrizzen minket a bűntől. Ezeket a kicsiny rosszakat használja fel, hogy megakadályozza egy sokkal nagyobb rossz elkövetését. Az örökkévalóságban talán majd megtudhatjuk, hogy az a fejfájás, amitől az előző nap sürgősen le kellett feküdnünk, valójában Isten ajándéka volt, hogy megakadályozzon valami súlyos bűn elkövetésében.

Isten néha a jól időzített Igéjét vagy akár emberi bölcsességet is használ, hogy visszatartsa népét a vétkezéstől. Amikor Dávid gondolatait megtöltötte a gonoszok gyarapodásával való foglalkozás, hálátlanságát az Úr Isten dicséretével oldotta föl (lásd 73. Zsolt.). Hányszor volt már, hogy valami bűnt latolgattunk, de hirtelen elvonta figyelmünket a gondolatainkat hirtelen elöntő bölcsesség, vagy olyan bölcsesség, amelyet valaki mellettünk halkan szólt?

Isten néha úgy akadályozza meg, hogy népe bűnbe essen, hogy szó szerint elveszi az életüket. Ki tudja, micsoda bűnt akadályozott meg, és milyen szégyent állított meg azzal, hogy kegyelmesen magához vette egy-egy szentjét, mielőtt az valami komoly bűnt követhetett volna el? Ami a legnagyobb gonoszságnak látszik, könnyen lehet, hogy valójában a legnagyobb ajándék volt.

Isten szeretetteljes gondviselése megőriz minket attól, hogy olyan bűnösek legyünk, amilyenek különben lennénk. Testvér, köszönd meg Istennek a gondviselését, és készülj az ámulatra, amikor az örökkévalóságban Isten megadja neked annak ajándékát, hogy meglásd, milyen gyakran és mekkora mértékben őrzött meg téged a bűntől.