„Nyisd meg a szemeimet, hogy lássak!” (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2020. június 10-én, Nagyváradon. https://www.ekklesiaoradea.ro/
PDF: “Nyisd meg a szemeimet, hogy lássak!”

Az életemben voltak olyan helyzetek, amelyeken átmentem – amit akkor még nem láttam, mert nem volt szemem meglátni, mi történik –, és csak évekkel később kezdtem meglátni, honnan hozott ki az Úr. Volt az életemben egy időszak, amikor én is úgy gondolkodtam – nem olyan szélsőségesen, de nem voltam messze ettől –, ahogy egy testvértől is hallottam, aki elment közülünk. Ez a testvér azt mondta: „Én Krisztussal együtt meghaltam. Halott vagyok. Ha Isten akar valamit tenni velem, az Ő dolga, én semmit nem tudok tenni, én meghaltam.” Ez szélsőséges gondolat.

Én azt hittem annak idején, hogy ha Isten meg akar tenni valamit az életemben, akkor Ő adja az akaratot és a cselekvést is, és így elvégzi, amit akar. Én csak ülök nyugodtan, mert Ő megteszi azt, amit akar. Azonban az ilyen gondolkozásmódban a dolgok össze vannak keveredve, ahogyan az én életemben is így volt. Abban hittem, hogy ha Ő azt mondja, hogy megteszi, akkor így is lesz, és én kimaradhatok, ülhetek nyugodtan.

Jött azonban egy időszak, amikor egyszerűen sokként hatott rám, amit olvastam – amit akkor ugyan nem láttam úgy, ahogy ma látom, mégis teljesen felkavart: „Hányszor akartalak összegyűjteni benneteket, mint a kotló a csibéit, de ti nem akartátok!”. Először kezdett meginogni az elképzelésem, és azt mondtam magamban: hogy lehet ez, hogy össze akarja őket gyűjteni, mint a kotló a csibéit, és ők nem akarják? Én addig nem úgy hittem. Azt gondoltam, hogy ha Ő akarja, akkor megteszi. És csak utólag kezdtek a dolgok letisztulni az életemben, és kezdtem megérteni, hogy Ő nem tesz semmit, ha én nem mondom: Ámen, Uram, munkálkodjál! Sok dologban nem értem, hogy mi történik velem, nem tudom megérteni, de áment akarok mondani arra, amit Te munkálsz.

Testvérek, ez nagy fordulatot hozott a helyzeteimben, amikor elkezdtem megérteni, hogy a dolgok másként állnak. Azután arról is olvastam, amikor az Úr Jézus a saját hazájában volt, és nem tudott ott jeleket és csodákat tenni a hitetlenségük miatt. Hogyan van ez? Meg tudja Őt akadályozni bármi, hogy ne tegyen meg valamit? Őt semmi sem tudja megakadályozni! Nem tudott jeleket és csodákat tenni a hazájában? Tudott volna! Csak nem akart! Akkor akart csodákat és jeleket tenni, amikor hisznek. Ha az Úr munkálkodni akar az életünkben, a családunkban, és mi azt mondjuk: nem nagyon látok erre esélyt, hogy itt történjen valami…akkor nem is történik semmi. De eljön az idő, amikor elkezdjük megérteni, hogy a hozzáállásunk nagyon fontos ebben a dologban.

Azután pedig ezt olvastam: „Tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberért (…) mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság megismerésére eljusson.” Tartassanak imádságok, esedezések, hálaadások! Isten ezt akarja. Ez a szolgálat pedig, az emberek megtérése, az evangélium, ránk lett bízva, nem az angyalokra. Ránk! Isten ezt akarja – akarjuk hát mi is, úgy mint Ő! És legyen a szívünkben is ez a vágy, mert Isten azt akarja, hogy az emberek megmeneküljenek.

Testvérek, ezek nem voltak szokványos helyzetek az életemben, ezek mindent felforgattak, ami addig volt. Vannak, akik hisznek, és nem látják, hogy Isten nem kényszerít. Pedig nem kényszerít, Ő azt akarja, hogy együttműködjünk Vele. Isten kegyelemmel teljes. Az Ő világossága sokkal nagyobb, mint azt mi el tudjuk képzelni! Ha elkezdek valamit megismerni, akkor látom csak, hogy milyen messze vagyok attól, aminek lennem kellene.

Mennyei világosság volt az, ami erősen felragyogott az én sötét elmémben, és látni kezdtem. És kezdtem kérdéseket feltenni; Isten pedig közeledett hozzám, és könyörült rajtam, hogy ne maradjak úgy, ahogy voltam. És biztos, hogy ma is vannak dolgok, amiket nem látok tisztán. Azt akarom, hogy a mennyei világosság behatoljon, és forradalmasítsa az életemet. Hiszem, hogy nektek is ez a vágyatok, hogy az Úr forradalmasítsa az életünket! A gondolkodás megújulása egy folyamat. Elkezdődött akkor, amikor az Úrhoz tértünk, és folytatódnia kell, hogy másként lássunk; hogy lássuk, Ő hogyan hangsúlyozza a dolgokat. Lássam az Ő fájdalmát a szavak hátterében.

Testvérek, az Úr munkálkodjon, hogy az életünkhöz folyamatosan társuljon az írott ige kijelentése. Legyen a mi imádságunk is: „adj gyermeket, vagy meghalok!”. Adj kijelentést, ne hagyd, hogy az életem úgy folytatódjon, hogy csak látásban járok – hitben akarok járni! És a hit az, ami az írott ige kijelentésére alapszik. Amikor olvasom a Bibliát, az írott ige formálódjon életté bennem.

Testvérek, az Úr áldjon meg titeket. Ez az én imádságom és szeretném, ha ez lenne mindnyájunk imádsága: Uram, nyisd meg a szemeimet, hogy lássam a Te törvényed csodálatos dolgait – ahogy Dávid imádkozott –, nyisd meg a szemeimet, hogy lássak. Ámen.

„Ne vesd meg az Úrnak fenyítését” (Radu Gavriluț)

Elhangzott: 2020. május 20-án, Nagyváradon. PDF: Ne vesd meg az Úrnak fenyítését https://www.ekklesiaoradea.ro/

„És elfeledkeztetek-é az intésről, amely néktek mint fiaknak szól: fiam, ne vesd meg [ne értékeld le, ne vedd semmibe] az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged, mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Ha a fenyítést elszenveditek [román fordításban: szenvedjétek el a fenyítést] akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival, mert melyik fiú az, akit meg nem fenyít az apa?” (Héb 12,5-7)

Miután az Úrhoz jövünk, az elménk megújul, de nem teljes mértékben. Ezért olvasunk az elme megújulásáról szóló Igéket több helyen a Bibliában, mert ez csak részben történik meg, és emiatt sok dologban nem jól gondolkozunk, és sok dolgot nem tartunk értékesnek.

Az egyik ilyen dolog, amit nem értékelünk, az Úr fenyítése, pedig Jakab apostol ezt mondja: „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésbe estek. Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül” (1,2-4). Isten, Aki szeret, az idő előrehaladtával munkálkodik, hogy tudjuk értékelni azt, ami az Ő szemében érték. Melyek azok a dolgok, amelyek értékesek Őneki?

Az Apostolok cselekedeteiben, ahol István szónoklatát olvassuk (7. r.), ezt találjuk: a dicsőség Istene megjelent Ábrahámnak, mikor még Mezopotámiában lakott. Az, hogy látta Istent, látta az Ő dicsőségét, gondoljuk meg, olyan hatással volt rá, hogy mindent elhagyott, és elment – hová? Oda, ahol ahhoz képest, amit elhagyott, nem volt civilizáció. Ő mégis elment. Végiggondoltam, hogy ha az Úr megjelenik, és látjuk Őt, akkor követjük, és elmegyünk. De mi inkább olyan emberekre gondolunk csak, mint például a tárzusi Saul, akinek az Úr megjelent a damaszkuszi úton, és elragadtatott a harmadik égig, és miután visszatért, nagy buzgósággal követte az Urat, mert látott valamit, ami az egész életét meghatározta.

Mi is szeretnénk így eljárni, szeretnénk követni az Urat és szeretnénk látni, hogy melyek az értékes dolgok. Mi az érték ebben az életben, amit mi élünk? Mi ad értéket az életünknek? Mikor Mózes Egyiptomban volt, ott élt abban a pompában, ami a fáraó palotájában volt. Az anyja és a nővére beszélt neki az Úr népéről, ahogy ma is sokan beszélnek róla. De ami őt végképp megérintette, hogy látta a láthatatlant. Ennek köszönhetően rendíthetetlen maradt, és el tudta hagyni Egyiptomot, hogy inkább együtt szenvedjen az Úr népével. Így megértjük őt a továbbiakban is, amikor így imádkozott: „…Uram, kérlek, mutasd meg nekem a te dicsőségedet” (2Móz 33,18). Mi hiába döntenénk az Úr mellett. Most hallottam, hogy egy lány férjhez megy egy hitetlen fiúhoz, és a fiú megígérte neki, hogy megtér. Én egyetlen ilyen esetet sem láttam. Ki tud megtérni? Ha imádkozunk, hogy az Úr nyissa meg a szívét, ahogy megnyitotta a Lídiáét, hogy figyeljen Pál szavaira, akkor igen. De ilyen, hogy én meg akarok térni…?

Lássuk meg, hogy melyek az életünk leglényegesebb dolgai. Milyen fontos dolgaim vannak nekem? Miért ragaszkodom olyan nagyon bizonyos földi dolgokhoz? Azért vonzanak ezek, mert nem láttam mi történik a függönyön túl. Ha egyszer ezt meglátnám, akkor tudnám, mit válasszak. Ahogy egy testvér mondta: nem szalasztanám el az alkalmakat, mert a mi időnk Isten által adott idő, és minden nap értékes a számunkra. Minden nap! Istennek van egy terve. Neki egy felséges terve van. Az Ő terve az, hogy minden nap, itt és most szövődjön a menyegzői ruhánk. A zűrös helyzetek, amelyekbe belekerülünk, lehetőségek számunkra, hogy megtanuljunk valamit. A napok gonoszak; olyanok, amilyenek Egyiptomban is voltak. Amikor Izráel népe el akart onnan menni, akkor a fáraó sok munkát adott nekik, hogy ne legyen idejük egyébbel foglalkozni. Emlékszem, mikor én gyermek voltam, az élet sokkal egyszerűbb volt, és nagyon boldogok voltunk. Sokkal boldogabbak, mint azok, akiknek egyre romlik a szemük, mert a sokféle számítógépes játékban lelik örömüket. Ha visszatekintünk, ötven évvel ezelőtt a mi falunkban az élet nagyon egyszerű volt, és az emberek boldogok voltak.

Mára az élet nagyon bonyolulttá vált. A keresztények számára a fontossági sorrend más lett. Miért? Mert nem látták a láthatatlant. A dicsőség Istene, az az Isten, Aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami a földön van, és a világmindenséget, mindezt egy céllal teremtette. És ez az Isten közeledik hozzánk, és meg akarja nyerni a mi szívünket. Ha Ő megnyeri a szívünket, a dolgok megváltoznak. Egyszer voltam valahol, és volt ott egy testvér, aki munkát keresett. Egy fiatal, komoly testvér volt, és mondta, hogy imádkozzunk érte, hogy találjon a szakmájában munkahelyet. Én azt mondtam neki: lehet, hogy az Úr szeretne az Ő munkájában használni téged. De testvérek, ez olyan dolog, amire senki nem gondol.

Ma mondják egyesek, hogy fulltime (teljes idejű szolgálat), de én most nem ezekre gondolok, hanem olyan emberekre, akik valóban az Úr dolgaiban foglalatosak. Ez csak egyféleképpen lehetséges. Imádkoznunk kell, hogy: az Úr munkálkodjon; nyissa meg a szemünket, hogy lássunk; és egyre több embernek az igaz, valós dolgok legyenek a nagyra becsült foglalatosságai. Az Úr dolgait nem lehet úgy tenni, hogy én eldöntöm, hogy mostantól időt szánok az Úrra; elhatározom, hogy ezt és azt betartom; hogy minden összejövetelen részt veszek; hogy meglátogatom a testvéreket; minden hétre készítek egy programot, hogy kiket fogok meglátogatni; egy másik programot, hogy reggel felkelek, hogy olvassam a Bibliát, hogy imádkozzak Testvérek, ez nem így megy! Egyetlen módon megy. Ha a dicsőség Istene kijelenti Önmagát, és meglátod Őt. Voltak olyan emberek, mint Ábrahám, a tárzusi Saul, Mózes, akiket egyszerűen rabul ejtett az Úr jelenléte. Szerették az Urat, és az Úr használta őket. Olyan emberek, akik valóban láttak valamit. Tudjuk, hogy Ábrahámmal együtt Lót is eljött. Az Úr megáldotta őt anyagiakkal. Együtt utazott Ábrahámmal. Sokszor látta Ábrahámnak a tetteit, bizalmát az Úrban, és azt is, hogyan szabadította ki őt az Úr, amikor rabságba került. És mégis, Lót nem látta a láthatatlant. Jó szándékkal volt, és ment Ábrahámmal. Ábrahám együtt utazott Lóttal, mégis az egyik látott, a másik nem. Az Úr így munkálkodik minden helyzetben, hogy megérinti az életünket azzal a céllal, hogy az Ő örökkévaló terve számára éljünk.

Minden új napon, amelyre felébredek, élhetek kényelmesen, lazán, hagyhatom a dolgokat jönni-menni, de azt fogom látni, hogy a napok csak elmúltak, melyek nem lesznek elkönyvelve az Úrnál. A 90. zsoltár 10-16. verseiben ezt olvassuk: „a mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, az erősebbek számára nyolcvan esztendő és az ő dicsőségük nagyobb részt nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tova tűnik és mi repülünk. […] Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. Térj vissza Uram! Meddig késel? És könyörülj a te szolgáidon. Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vigadjunk minden mi időnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, amelyekben gonoszt láttunk. Láttassék meg a te műved a te szolgáidon és a te dicsőséged azoknak fiain.” Hogy tudnánk mi jól számlálni a napjainkat? A napjainkat nem használhatjuk bárhogy. Ha az, amit élek, nem kötődik az Ő örökkévaló tervéhez, azok a napok elvesztek. Nemcsak arról van szó, hogy igyekszem erkölcsös életet élni. Ez szükséges. De arról van szó, hogy kinek élek? Ő elhívott, életet adott, hogy Érte éljek. Amikor Lót és Noé napjairól olvasunk, akkor arról van szó, hogy az emberek ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, ültettek, építettek. Miért vannak elítélve ezek a magatartások? Rossz dolog enni és inni? Mert bármit tesztek szóval vagy tettel, mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek. Ha eszek és isztok, azt is az Ő dicsőségére kell tennetek. De ha nem az Úrnak élek, akkor az étel és az ital átalakul valamivé, ami harcolni fog ellenem. És az én szívem megnehezedik, megterhelődik, és az a nap meglepetésszerűen fog érni. Nincs vesztegetni való időnk. A napok valóban gonoszak. Az ellenség keserű gyűlölettel munkálkodik, de ezek lehetőségek, hogy megismerjük az Urat. Mi nem ijedünk meg semmitől. És azt az időt, amit Ő adott, használni akarjuk, hogy Őérte, és az Ő örökkévaló terve számára éljünk.

Az Úr velünk kapcsolatban a következő dolgokat tartja szem előtt: Jó az a fontossági sorrend, ahogy élünk? A mi választásunk jó? Keressük mindenek előtt Isten országát és az Ő igazságát? Hisszük, hogy a többi dolgot ráadásként megkapjuk? Ő azt akarja, hogy: „…keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát (Mt 6,33), és a többi dolog, amit a nemzetek keresnek, ráadásként megadatnak.

Ha őszintén imádkozunk, és azt mondjuk: Uram, munkálkodj az én szívemben, hogy lássam az értékes dolgokat, és tudjam azokat becsülni, ne tekintsem értéktelen dolognak, és ne becsüljem le azt, hogy Te fegyelmezel – mert Ő fegyelmez azért, hogy az Ő szentségében részesüljünk, és ne legyünk elítélve a világgal együtt –, akkor nem lehet az, hogy ne menjünk át különféle helyzeteken. Foglalkozni akar velünk, amelyekben fegyelmezni és helyreigazítani akar bennünket. Másként kiskorúak maradunk, és nem válunk fiakká.

Ő mutassa meg az Ő dicsőségét, és az Ő dicsősége ejtse rabul a mi szívünket. Aztán kövessük Őt buzgón és forró vággyal, hogy minden nap – ahogy Pál nagy lelkesedéssel mondja –, mindenben Neki tetsző életet éljünk. Ezt akarja Ő, és ez legyen a mi szívünk vágya is. Az Úr áldjon meg bennünket. Ámen.