Mi vezérel bennünket? (Radu Gavriluț)

Elhangzott Nagyváradon, 2020. november 1-jén.

https://www.ekklesiaoradea.ro/

1Mózes 2, 8-9: „Egy kertet ültetett az ÚR Isten Édenben, kelet felől, és abba helyezte az embert, akit formált. És nevelt az ÚR Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén és a jó és a gonosz tudásának fáját.”

1Mózes 3,1-19: „A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei vadnál, melyet az ÚR Isten teremtett, és ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? Az asszony így válaszolt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. De annak a fának a gyümölcséből, amely a kert közepén van, azt mondta Isten: abból ne egyetek, azt meg se érintsétek, hogy meg ne haljatok. A kígyó pedig azt mondta az asszonynak: Bizony nem haltok meg. Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. Mivel úgy látta az asszony, hogy jó volna enni arról a fáról, mert kedves a szemnek, és kívánatos, mert bölccsé tesz, szakított annak gyümölcséből, és evett. Adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefalevelet fűztek hát össze, és ágyékkötőket csináltak maguknak. Majd meghallották az ÚR Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben járt. És elrejtőzött az ember és a felesége az ÚR Isten elől a kert fái közé. Az ÚR Isten pedig hívta az embert, és azt mondta neki: Hol vagy? Ő így felelt: Szavadat hallottam a kertben, és megijedtem, mivel mezítelen vagyok, és elrejtőztem. Isten azt kérdezte: Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Vagy talán ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél? Az ember ezt mondta: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem arról a fáról, azért ettem. Ekkor az ÚR Isten azt kérdezte az asszonytól: Mit cselekedtél? Az asszony ezt felelte: A kígyó ámított el engem, azért ettem. Akkor azt mondta az ÚR Isten a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden mezei vad között. Hasadon járj, és port egyél életed minden napján. Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod. Az asszonynak azt mondta: Nagyon megsokasítom várandósságod fájdalmait. Fájdalommal szülsz gyermekeket, mégis vágyakozni fogsz a férjed után, ő pedig uralkodik rajtad. Az embernek pedig azt mondta: Mivel hallgattál a feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életed minden napján. Tövist és bogáncskórót teremjen neked, s a mező füvét egyed. Arcod verítékével egyed kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, és ismét porrá leszel.”

Sok keresztény állandóan ezt ismételgeti: „az Úr szólt hozzám”; „az Úr mondta nekem”; „ezt mondta az Úr”; „azt mondta az Úr”. Az Úr azonban nem így munkálkodik; Ő teljesen másképpen munkálkodik. Az Úr az Ő életét helyezte belénk, és ennek az életnek, amely bennünk van, teljesen más törvényei vannak. Ennek az életnek a törvénye nem a jó és rossz törvénye. Lehet valaki keresztény úgy, hogy közben ez az alapelv vezérli: ez jó, ez rossz; ez helyes, ez helytelen. És mégis, ez nem az Úrtól van. Ez a dolog nem jelent kereszténységet.

Gondolom, ismeritek a következő történetet, amelyet Watchman Nee mesélt el. Lehet, hogy az értelmezését nem ismeritek. Kínában sokan foglalkoznak rizstermesztéssel, és a rizs nagyon sok öntözést igényel. Két testvérnek volt egy rizsföldje egy dombon. Ahhoz, hogy a víz megmaradjon a földjükön, teraszos kialakítással gátat kellett építeniük. Az alattuk lévő területen valaki másnak is volt rizsföldje, és annak az alsó szélén neki is volt gátja. Ez az ember pedig kiment éjjel, átszakította a testvérek felső gátját, hogy az öntözővíz lefolyjon hozzá. A testvérek először nem szóltak semmit. Hét napig tűrték ezt. Este elárasztották a földjüket, de mire reggel kimentek, a víz a szomszédnál volt. Nagyon kitartóak voltak a tűrésben. Voltak, akik azt tanácsolták nekik, hogy kapják el a tettest, ők viszont úgy gondolták, hogy az az igazságos dolog, ha eltűrik ezt, ezért naponta újraszivattyúzták a vizet.

Ennek ellenére azonban azt vették észre, hogy nincs békességük. Ha ugyanis a bennünk levő élet szerint járunk el, akkor békességünk van. Ha nincs békességünk abban, amit teszünk, hiába tűrünk, ez mégsem lesz helyes. Elmentek tehát egy tapasztalt testvérhez, és elmondták neki, hogy nem értik mi történik, mert tudják, hogy egy kereszténynek tűrnie kell, és ők el is tűrték ezt a dolgot, mégis azt vették észre, hogy nincs békességük. Ez a testvér pedig azt mondta nekik: „Mert bennünket nem ennek kell vezérelnie. Lehet, hogy nem tettetek meg mindent, mert ha mindent megtettetek volna, békességetek lenne.” Tűrnie kell egy kereszténynek? Igen, tűrnie kell. „A reménységben örvendezők, a háborúságban tűrők, a könyörgésben állhatatosak” legyetek (Róma 12,12). Ezért azt mondta nekik: „Menjetek, és először a szomszédnak szivattyúzzatok elegendő vizet, azután magatoknak! És meglátjátok, hogy lesz-e békességetek, vagy sem.” Elfogadták ezt, és így jártak el. Már első nap békességük volt. Mikor nekifogtak, nagy örömük volt. Három nap múlva pedig odajött hozzájuk az az ember, és azt mondta: „Ha ez a kereszténység, akkor én is szeretnék többet megtudni róla.”

A kérdés ez: mi vezérel bennünket? Helyes dolog, hogy tűrjünk? Igen. De az elv, amelynek vezérelnie kell bennünket, nem az, hogy valami helyes vagy helytelen, hanem az, hogy mit mond a bennünk levő élet. A bennünk levő élet olyan, hogy ha követjük ezt az életet, örülünk; ha nem követjük az életet, ugyan mondhatjuk, hogy tűrnünk kell, az arcunk mégis szomorú lesz. A kérdés mindig az: Mi vezérel bennünket? Nem kell állandóan egy hangot hallanunk, hogy rájöjjünk, ha nem jól jártunk el, hanem egyszerűen a bennünk levő élet nem hagyja jóvá, amit teszünk.

Egy testvér például bűnt követett el. Kötelességednek érzed, hogy elmenj hozzá, és megfedd. Ha valami nagyon súlyos dolgot követett el, akkor nagyon szigorú feddésnek kell lennie. Elmész, és nagyon szigorúan megfedded, mert tudod, hogy azt kell tenned. De amikor eljössz tőle, észreveszed, hogy nincs békességed. Miért? Mert tudod, hogy ez a helyes teendő, de ha nem úgy teszed, ahogyan a benned levő élet mondja, akkor nincs békességed.

A bennünk levő élet minden lépésünkre reagál. Az élet – nem pedig a jó és rossz ismerete. És ha nem e szerint az élet szerint járunk, akkor azt látjuk, hogy nincs békességünk és örömünk. Ránézünk valakire, és felmerül a kérdés: miért nincs öröme? Mert nem jól jár el, nem e szerint az élet szerint jár.

Olvasom a Róma 12,9-10-et: „A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.” Ha nem így járunk el, nincs örömünk. Ne mi legyünk az elsők, adjunk elsőbbséget másoknak.

Tovább, 11-21: „az igyekezetben ne legyetek restek, szellemben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezők, a háborúságban tűrők, a könyörgésben állhatatosak, a szentek szükségeire adakozók legyetek, a vendégszeretetet gyakoroljátok. Áldjátok azokat, akik titeket üldöznek, áldjátok és ne átkozzátok. Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal. Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek, ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek ti magatokban. Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok szeretteim, hanem adjatok helyet Isten haragjának, mert meg van írva: enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. Azért ha éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjúhozik, adj innia, mert ha ezt teszed, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére. Ne győzzön le téged a gonosz, hanem te győzd le a gonoszt jóval.”

Tehát, testvérek, ez az az élet, amely bennünk van. Az életnek megvan a maga menete, és meg akar mutatkozni. Valahányszor megértjük, hogy ez az élet, és követjük ennek az életnek a menetét, annyiszor áldásban lesz részünk. Az Úr ezt a szolgálata elején elmondta.

Keresztényként ugyanis járhat valaki a tudás fája által bemutatott alapelv szerint, amikor így gondolkozik: jó ez vagy rossz? Ha úgy gondolja, hogy jó, helyes, akkor így jár el, ha azt gondolja, hogy rossz, helytelen, akkor pedig úgy. De azon a napon, amikor e szerint az elv szerint élsz, azt fogod tapasztalni, hogy a halál munkálkodik benned.

Nézzétek, mit mond a hegyi beszéd: Máté 5,38-48: „Hallottátok, hogy megmondatott: szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. Aki tőled kér, adj neki, és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. Hallottátok, hogy megmondatott: szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-é? És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképpen cselekesznek-é? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

Testvérek, itt nagyon világosan írja: „aki tőled kér, adj neki, és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól”. Ez az igevers sok zűrzavart keltett, mert ha minket a jó és rossz tudásának fája vezérel, akkor azt gondoljuk, hogy ha valaki kölcsön akar kérni tőlünk, annak mindenképpen adnunk kell. Mi a teendő tehát? Attól függ, hogy mit mond a bennünk levő élet! Ha fösvény vagyok, akkor mindig olyan érzésem lesz, hogy nem kell adnom. De ha nem vagyok fösvény, és kész vagyok a zsebembe nyúlni, akkor először látnom kell, hogy mit mond az élet. A bennem levő élet jóváhagyja ezt, hogy adjak?

Egy testvért nagyon megérintett egy másik testvér helyzete. Annak ellenére, hogy ő is nehéz helyzetben volt, megsajnálta azt a testvért; elment hát, és cselekedett. De amikor a pénzt adta, nem állt meg elgondolkodni, hogy meglássa, honnan jön ez: az Úr akarja, hogy pénzt adjon, vagy csak ő sajnálta meg a testvért? Odaadta a pénzt, de nagyon hamar meglátta, hogy nem kellett volna adnia. Mert a benne levő élet azt mondta: Nem. De a pénzt már odaadta, és nem kérte vissza. Utána ismét hasonló helyzet állt elő, de akkor már nem adott, mert látta azt, hogy nem volt békessége abban, amit tett. Mert ha azt tesszük, amit kell, akkor békességünk és örömünk lesz. Ha szeretnénk adakozni, segíteni, megtehetjük, de meg kell hallgatnunk, mit mond az élet, amely bennünk van. A bennünk levő életnek elégedettnek kell lennie.

Láttatok olyanokat, akik boldogok voltak, amikor bocsánatot tudtak kérni valakitől? Én sok ilyet láttam. Mi volt az oka a boldogságuknak? Az vajon, hogy megalázkodtak valaki előtt, és bocsánatot kértek? Nem. Hanem az, hogy a bennük levő élet elégedett volt. Bennünket nem valamilyen külső formának kell vezetnie: ez jó, ez rossz, ez helyes, ez helytelen – hanem bennünket az élet elvének kell vezérelnie, mely belénk költözött akkor, amikor hittünk az Úr Jézus Krisztusban.

Itt azt mondja, a Máté 5,39-41. versben: „Én pedig azt mondom néktek: ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is. És aki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda neki a felsőt is. És aki téged egy mérföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.” Ha megaláztak és kaptam egy pofont, és én nem így járok el, hanem úgy, hogy tudom azt, hogy nekem tűrnöm kell, ezért tűrök – elfordulok, és nem szólok semmit, akkor mégis szomorúan megyek el. Mert odafordítani a másik arcunkat is, azt jelenti, hogy megértettük, mit mond a bennünk levő élet. Mert ha így járunk el, tulajdonképpen azt bizonyítjuk, hogy bennünk nincs gyűlölet az illető iránt.

Sok olyat ismertem, aki nem látta meg, hogy valójában gyűlölet és elégedetlenség van a szívében. Megalázták, de nem tudja elfelejteni. Idővel lecsillapodott, de a szívében megmaradtak azok a dolgok. Az élet, amely bennünk van, nem ezt akarja. Itt nem arról van szó, hogy ki mire képes, mert mindnyájan egyformák vagyunk. De ha hagyom, hogy a bennem levő élet megmutatkozzon; és elfogadom, ha valaki arcul ütött, megalázott; és látom, hogy erre szükségem van; és ez az Úrtól való – akkor nincs bennem gyűlölet az iránt, aki megalázott. Ha így járok el, akkor meglátom, hogy örömöm van. Ha nem így járok el, és úgy tűrök – mert persze tűrni kell –, akkor úgy járok, mint azok, akik nagyon sokat tűrnek, de nem tudják az Úr kezéből venni mindazt, ami velük történik. Emiatt pedig mindenféle sérelmek maradnak a szívükben, és magukkal hordják ezt a keserűséget akár életük végéig is. Ha viszont így járunk el, mint az említett két testvér, az emberek azt fogják látni, hogy itt valami másról van szó, mert ember nem tud így viselkedni. Akkor a körülöttünk lévőket az Úr megvizsgálja, és meglátják: igen, ilyesmi, hogy megaláznak, és én örömmel fogadom, ezt az Úr teszi – akkor ez nagy dolog lesz az én számomra. Az élet nagy dolog.

Miközben úton voltunk az országban, egyik este, mikor megszálltunk valahol, találkoztam valakivel, aki elment közülünk; és a szívembe azonnal nagy öröm költözött. Észrevettem, hogyan jár előttem az Úr. És utólag bebizonyosodott, hogy ez az Úrtól volt, mert a bennünk levő életnek mindent jóvá kell hagynia, és ő szavak nélkül végzi ezt. Ha csak azt teszem, ami helyes, érzem, hogy nincs békességem, nincs örömöm. De ha hagyom, hogy az élet megnyilvánuljon, akkor látni fogom, hogy békességem és örömöm van.

Testvérek, ne várjuk, hogy az emberekre hatással legyen, amikor mi helyesen járunk el. Lehetünk rendesek, kedvesek a világiakkal, de az embereket csak az érinti meg, ha meglátják az életet. Az élet valami teljesen más. Vannak, akik kedvesek, barátságosak, jók, úgy érzed, hogy szívesen vagy a környezetükben. De testvérek, könnyen lehet, hogy ez csak valami természeti dolog, és ha velük vagy, meglátod, hogy valami hiányzik. Nem fogod magad Isten jelenlétében érezni. Rendelkezhet valaki mindezekkel a tulajdonságokkal természet szerint is. Hogy megtagadjuk ezeket a tulajdonságainkat, az a csodák csodája. „Ha valaki jönni akar én utánam…” – természetesen megtagadom a hirtelenségemet, a gonoszságomat, milyen ember is vagyok én… – de hogy tudnám megtagadni a jóságomat? De azt mondja, hogy „bárki, aki követni akar, tagadja meg magát”, tagadja meg ezeket a jó tulajdonságokat, és úgy kövessen. És akkor fogjuk még tisztábban látni, hogy ez az élet hogyan működik bennünk. Számunkra egyrészt nagyon egyszerű, másrészt nem olyan egyszerű ez, mert nehéz odafigyelni és meglátni, amikor döntést hozunk az életben.

Van békességed? Helyes, amit tenni akarsz – a benned levő élet mégsem örül? A bennünk levő élet ugyanis csak akkor örül, ha úgy követjük ezt az életet, ahogyan olvastuk. Ha hideg és közömbös vagyok a szentek szükségeivel szemben, nem lehet örömöm. Lehet, hogy imádkozom értük, de nem vállalok részt a szükségeikben. A bennünk levő élet azonban teljesen más. Neki megvannak az alapelvei és a módszere, ahogyan munkálkodik. Nekünk pedig oda kell figyelnünk, hogy mit szól a bennünk levő élet. Ennek az alapelvnek kell vezérelnie bennünket. Ámen.

A Föld legkorábbi korszakai – 6. Az ember bűnbeesése (G.H. Pember)

PDF-ben a teljes 6. fejezet: Az ember bűnbeesése

Részlet:

Okok, hogy a Sátán vajon miért Évát vette elsőként célba.

De nem próbálkozott egyszerre a férfival és az asszonnyal, mert együtt azok megtartották volna egymást az Isten iránti engedelmességben és szeretetben. És jól tudja a Sátán, hogy ha egyszer tervét leleplezték és meghiúsították, a második próbálkozást sokkal komolyabb nehézségek árán tudja kivitelezni; sőt, talán azáltal, hogy Ádám kérésével Istenhez fordul, akár teljesen kivihetetlenné is válik.

Két oka látszik annak, hogy az ördög nem Ádámot kísértette meg egyedül. Mert ha a férfi legyőzésével kezdte volna, és utána általa munkálta volna ki az asszony elesését, az ő romlása nem lenne teljes, mert volna mentsége Isten előtt, hiszen annak parancsára vagy befolyására cselekedett, akit Isten föléje rendelt.

A másik, hogy az ember, ahogyan korábban láttuk, három részből, szellemből, lélekből és testből áll; és ezek közül a lélek van túlsúlyban a test fölötti hatalmának következtében. Pontosan ebben rejlik az ember gyengesége, abban a tényben, hogy a teste lelki és nem szellemi. De Ádám közvetlenül Isten képére lett teremtve, míg Éva csak közvetetten. Ha tehát már a férfi is tökéletlen kép volt a lelke túlsúlya miatt, ez a tökéletlenség nyilván csakis nagyobb lehetett az asszonyban, aki ezért még fogékonyabb a külső formára és szépségre és minden érzelemre, melyek az érzékekkel és az öntudattal kapcsolatosak; míg szellemének befolyása arányosan csökkent. Valószínűleg e második pont alapján választotta a Sátán is első támadásának legmegfelelőbb alanyává.

Évát odacsalja a tiltott fa közelébe.

Az ilyenhez hasonló megfontolások befolyása alatt a gonoszság szellemei vagy kifigyelték, míg Ádám távol van, vagy talán azáltal a rejtélyes erő által, melyet gyakran érzünk, de megmagyarázni nem tudjuk, elterelték őt a feleségétől; és Évát, mikor magára maradt, elcsalogatták a kerten keresztül a középen álló fa felé. Lehet, hogy sugallatukra eltűnődött azon, hogy milyen különös Isten tilalma. Miért ültette a fát a kertjükbe, ha nem élvezhették gyümölcsét? Mekkora különbség lehet e között és a többi fa között, melyekről kedvük szerint ehetnek? És ekkor talán esztelen kíváncsiság indította őt, hogy megvizsgálja a tiltott tárgyat, hogy meglássa, fel tudja-e fedezni, miben rejlik különlegessége.

De akárhogy is történt, Éva hagyta magát a végzetes helyre csalogatni, és ezáltal lehetőséget adott az ördögnek. Mert a tiltott dolgoktól olyan távol kell tartanunk magunkat, amennyire csak lehet, és Istent sem szabad soha kísértenünk azzal, hogy szükségtelenül közel kerülünk hozzájuk, akár kíváncsiság vagy akármilyen más csábító ok miatt. Ha Éva elkerülte volna a fa környékét, soha nem vetette volna rá azt a pillantást, mely romba döntötte őt magát és a világot. És milyen sok leszármazottja szerzett magának ugyanígy keserű bánatot azáltal, hogy a gonosz dolog mezsgyéjén időztek; hogy túl nagy kíváncsisággal vizsgálták, és túlságosan meg akarták érteni azt, amiről tudták, hogy gonosz!

(…)

Éva aligha gyanította, hogy hatalmas ellenség ólálkodik a szép és látszólag ártatlan külső alatt; és épp ennyire nem tudták a tanítványok sem elképzelni, hogy a maguk és Mesterük esküdt ellensége üljön velük a vacsoránál az Iskariótes Júdás testében. És mi sem lehetünk soha bizonyosak abban, hogy nem kerülünk hasonló csapdák közelébe. De van egy teszt, egy próba, amelyre mindig van lehetőség, mely lelepleződésre kényszeríti a Sátánt, és ez Évát is megmenthette volna. Amint meghallunk akár egyetlen olyan javaslatot is, mely Isten akaratával és törvényeivel ellenkezik, azonnal a legrosszabbat kell feltételeznünk, és annak megfelelően cselekednünk; és annál inkább vigyáznunk kell, minél valószerűtlenebb forrásból származik, és ravaszul igazsággal van vegyítve.

Sátán első szavai Évához.

Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” – szólalt meg a kígyó. Éva vágyakozó pillantásokat vetett a fára, de nem merte megérinteni – talán ez adta az ötletet az ördög ravasz kérdéséhez. Amilyen egyszerűnek tűnik elsőre, annyira alattomos; pontosan illik ahhoz a célhoz, hogy megzavarja Éva erkölcsi lényét, és ezzel elkészítse az utat annak teljes megrontásához. A kísértő úgy tesz, mintha azt gondolná, hogy Éva azért nem nyúl a gyümölcshöz, mert Isten azt tiltotta meg neki is és férjének is, hogy bármelyik fa gyümölcsét megérintsék. Így azután rövid, de ügyes kérdésével sikeresen a tévelygés ködébe vonja Évát, legalább öt dolgot sugalmazva neki. Először is, tettetett tudatlansága által vigyázatlanná teszi. Másodszor, fölkavarja a hiúságot Éva öntudatának mélyéről azzal, hogy lehetőséget ad neki, hogy kijavítsa és felvilágosítsa őt. Harmadik, hogy a szövetségben szereplő Jahve helyett az Elóhím nevet használja, azért, hogy ezzel a Teremtőt távolinak állítsa be, aki nem sokat törődik teremtményeivel. Negyedik, hogy kétségbe vonja, Isten egyáltalán adott-e ki ilyen tiltó parancsot, és arra céloz, hogy esetleg tévedés történt. Végül pedig, azt az istenkáromló gondolatot sugallja, hogy egyáltalán nem lehetetlen, hogy Isten kíméletlen és szeszélyes legyen, sőt, bizony erre néha számítani is kell.

Éva válasza azt mutatja, hogy kételkedni kezd, és belelépett a csapdába.

Tovább a teljes 6. fejezethez: Az ember bűnbeesése

Ádám és az élet fája (Stephen Kaung)

Az összes rész 1-8-ig, egyben, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8

“Ami a teremtést illeti, az ember teljesen készre lett formálva. Ami viszont Istennek az ember teremtésével kapcsolatos célját illeti, az még betöltésre vár, azt még be kell fejezni. Ez nagyon fontos. Ha csak a teremtés cselekedetét nézzük, úgy Isten az embert tökéletesre alkotta. Semmi sem hiányzott belőle, éppen úgy, mint egy kisbaba esetében. Amikor egy csecsemő megszületik, mindene tökéletes, ha csak a testének részeiről beszélünk. Mégis, ennek a babának fel kell növekednie az érettségre, felnőtt férfivá vagy nővé kell válnia. Ez a születés célja, és ennek fokozatosan kell kifejlődnie. Amikor Isten keze megalkotta az embert, tökéletesre alkotta, semmije sem hiányzott, azonban ami Isten célját illeti a megteremtésével kapcsolatban, annak még be kell teljesülnie és el kell végződnie. Honnan tudjuk ezt?

Isten az embert valójában egy edénynek formálta. Az edény nem a végcél; az edény csak egy eszköz a célhoz. Az edény arra való, hogy megtöltsék valamivel. Amikor az edény a megfelelő dologgal telik meg, akkor annak az edénynek a célja beteljesült. Tegyük fel, hogy készítettünk egy csészét. Lehet, hogy gyönyörű csésze lett, de ha nem töltjük meg vízzel, akkor soha nem teljesül be a vele kapcsolatos cél. Ha azonban a csésze megtelt vízzel, akkor elmondhatjuk, hogy a vele kapcsolatos szándékunk beteljesült.

Ne feledjük tehát, hogy az ember edénynek készült Isten számára, és nem valamilyen más célra készült. Csakis miután az ember meg lett töltve Istennel, akkor teljesülhet be Istennek az ember teremtésével kapcsolatos célja. Ezért van, hogy ha valaki nincs betöltve Istennel, akkor az mindig üres. Megtölthetjük arannyal, ezüsttel, de akkor is üres. Ahogyan Szent Ágoston mondta: „Ó, Isten, a lelkem soha nem talál nyugalmat, míg nem nyugszik meg Benned, mert a Te számodra lett teremtve.” Ezért, miután Isten az embert megteremtette, egy kertet ültetett, Éden kertjét. „Éden” azt jelenti, „élvezet, gyönyörűség”. Gyönyörkertet alkotott Isten. És ebben a kertben mindenféle gyümölcsfát ültetett. Ezek nem csak a szemnek voltak szépek, hanem enni is lehetett róluk. Minden gyümölcs az ember fizikai testének táplálását szolgálta. Isten megalkotta ezeket a fákat Éden kertjében, a kert közepében pedig elültette az élet fáját, az élet fája mellé pedig a jó és a rossz tudásának a fáját.

És Isten azt mondta az embernek: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, kivéve a jó és a gonosz tudásának fájáról. Mert azon a napon, amikor arról eszel, bizonyosan meghalsz.” Miért van az, hogy miután Isten megteremtette az embert, egy kertbe helyezte őt? Mondhatjuk, hogy azért, mert azt akarta, hogy az ember élvezhesse mindazt, amit Isten teremtett. Ez igaz is. De miért került az Isten által ültetett kert közepére az élet fája? Nem volt az embernek már eleve élete?

Az ember élő lélek. Az emberben megelevenítő élet van belül. Az ember járni, beszélni, gondolkodni tud; az ember sok mindent tud csinálni. Az ember él. Miért mondja akkor a Biblia hangsúlyozottan, hogy a kert közepébe ültette Isten az élet fáját? Mert az élet fája szimbolikusan Isten életét, az isteni életet jelképezi. Más szóval, Isten mintegy odatette a saját életét egy fa formájában. Miért teszi Isten az életét egy fa formájába? Azért, mert ez elérhetővé teszi az Ő életét az ember számára. Az ember le tudja szakítani a fa gyümölcsét, és meg tudja enni. Így az ember be tudja fogadni magába az isteni életet. Isten elérhetővé teszi az Ő életét az ember számára. Istent nem elégítette meg az, hogy pusztán embert teremtsen, hogy teremtett életet adjon neki. Isten szándéka az volt, hogy az embernek az Ő saját, nem teremtett, isteni, örökkévaló életét adja, hogy így Ő és az ember eggyé olvadhassanak. Ez Isten szándéka.

A kert közepében tehát ott volt az élet fája, és ez megmutatja nekünk Istennek az ember teremtésével kapcsolatos valódi szándékát. Isten azért teremtette az embert, hogy az ember Istent magába fogadhassa, és egyesüljön Istennel az életben, szeretetben és szándékban. Ez Isten célja. „Mert azokat, akiket előre ismert, előre el is rendelte, hogy hasonlók legyenek a Fia képmásához” (Róma 8,29). Isten azt akarja, hogy befogadjuk az Ő életét, és hasonlóvá váljunk az Ő egyszülött Fia képmásához, hogy olyanok legyünk, mint Ő.

Az élet fája mellé azonban Isten egy másik fát is elhelyezett, a jó és a gonosz ismeretének a fáját. Ez nem közönséges fa, nagyon is különleges. Nem almafa, körtefa vagy barackfa. Mindezek jó táplálékot adnak, gondoskodni tudnak a fizikai test tápanyagszükségletéről. Abban az időben az ember még nem evett húst, a gyümölcs volt a tápláléka. Isten testet adott az embernek, és ellátta mindazzal a jó táplálékkal, amire testének szüksége volt. A kert minden fája táplálékul szolgált a testnek, sok különféle ízzel, hogy ne váljon unalmassá vagy egysíkúvá. Isten tényleg szereti az embereket.

Ott van viszont az élet fája, melynek másféle gyümölcse van. Isteni életet ad nekünk; életet ad a szellemünknek, hogy bennünk lehessen Isten élete; bennünk, a szellemünkben. És ott van a jó és a rossz tudásának fája. Ez a fa különbözik a többitől. Ez az ismeret, a tudás fája. Milyen ismeretről van szó? A jó és a rossz ismeretéről.

Van, aki azt gondolja, hogy volt egy rossz fa is az Éden kertjében – a jó és a rossz tudásának fája. Gondoljátok, hogy Isten ültetne bármilyen rossz fát is az Éden kertjébe? Minden fa jó volt. A jó és a rossz tudásának fája sem rossz fa. Sőt, valójában az összes többinél jobb, a legjobbat, az élet fáját kivéve, mert az élet fája a szellemünk táplálására van. A jó és a rossz tudásának fája a lelkünknek szánt gyümölcs. A többi fa pedig a testünk táplálását szolgálja. Az ismeret, a tudás a lelkünk számára van. A világ minden ismerete közül nincs nagyobb, mint a jó és a gonosz ismerete.

Ma nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a technológia korszakában élünk. Dicsekszünk a tudománnyal és a tudományos felfedezéseinkkel. Olyan sokra tartjuk a tudományt, mintha az lenne minden. De ne feledjük, a világ minden ismerete és tudása közül a legmagasabb ismeret nem a tudomány, nem a fizikai dolgok ismerete. A legmagasabb szintű tudás a jó és a rossz ismerete. Annak ismerete, hogy el tudjuk dönteni valamiről, hogy jó vagy rossz, hogy mi helyes és mi helytelen. Ez az erkölcsi ismeret, etika, logika, filozófia, racionális tudás. Semmi sincs magasabb a racionális tudásnál. Mi racionális lényeknek hívjuk magunkat, mert annyira racionálisak vagyunk, annyira logikus gondolkodásúak. Meg tudjuk ismerni, hogy mi jó és mi rossz. Ez a legmagasabb szintű tudás. Kínában az egész irodalmunkban, kultúránkban és oktatásunkban a racionális tudást tartjuk a legmagasabb szintű ismeretnek. Ez tehát nem rossz fa, de halált jelent, ha az élettől függetlenül jutunk hozzá.”

Tovább a teljes cikkre, PDF: Stephen Kaung: Krisztus a Teremtés könyvében 1-8