Krisztus a Teremtés könyvében (Stephen Kaung)

“Kinek az életéről, kinek a történetéről van szó a Teremtés könyvében? Mi, keresztények tudjuk, hogy az Úr Jézus élete, az Ő története bontakozik ki az őstörténetben és az ősatyák élettörténetében is. Őt láthatjuk meg ezeknek az embereknek az életében. Isten úgy munkálta bele az Úr Jézus életét ezeknek az embereknek a sorsába, hogy ha egybefogjuk ezt a nyolc életet, Krisztust láthatjuk meg. Mindegyikük életében láthatunk felvillanni valamit Krisztusból, és amikor ezeket egymás mellé tesszük, Krisztus teljes történetének képe rajzolódik ki előttünk. A Teremtés könyve pedig, ahogyan én látom, erről szól. Ezzel a megközelítéssel vizsgáljuk most meg tehát ennek a nyolc embernek az életét.”

A teljes szöveg pdf-ben ide kattintva olvasható: Krisztus a Teremtés könyvében , alább Ábrahám és Izsák életét olvashatjuk ebből a nézőpontból.

Ábrahám azt jelenti, „a sokaság atyja”. Azt látjuk, hogy Ábrahám életében számos oltárt épített. Senki sem épít oltárt saját magának. Az oltár a szellemi életet jelképezi, mert az Isten imádatára építették meg, hogy az Úr nevét segítségül hívják. Ábrahámban tehát a szellemi életet látjuk, az Istennel élt életet. Isten kihívta Ábrahámot a káldeai Úr városából Kánaánba. Pontosabban: Isten saját Magához hívta Ábrahámot, aki hit által engedelmeskedett Istennek (lásd Zsid 11,8). Szellemi életet látunk tehát benne.

            Mit jelent a szellemi élet? A szellemi élet nem más, mint az Istennel élt élet. Nem az a szellemi élet mértéke, hogy mennyi ismeretünk van, akár a Bibliáról. A szellemi életet azon lehet lemérni, hogy mennyit tapasztalunk meg Istenből, mennyire tudunk Isten barátai lenni. Ezt jelenti a szellemi élet.

            Az Ószövetségben található az oltár; az Újszövetségben pedig a kereszt. Ez azért van, mert az ószövetségi oltár az újszövetségi keresztet jelképezi. A Zsidók 13-ban, amikor azt írja, „van oltárunk”, akkor nem a jeruzsálemi templom oltárára utal, ahol az égőáldozatokat feláldozták, hanem ez a keresztre való utalás Jeruzsálem kapuin kívül, ahol Krisztust megfeszítették. A kereszt és Krisztus elválaszthatatlan egymástól, és ezért van, hogy a kereszt lett a kereszténység jelképe, a keresztények szimbóluma. Nem lehet Krisztus a miénk a kereszt nélkül. A kereszt nélküli Krisztus egyáltalán nem lehet Krisztus. Egy ilyen Krisztus nem tud bennünket megmenteni! Ugyanígy, hogyan lehet egy keresztény valóban keresztény a tapasztalat szintjén is, ha nincs ott a kereszt nyoma az életében, ha nincsenek sebei? (Itt most a megtapasztalásunkról beszélek, nem a helyzetünkről.) Ha ebben hiányosságunk van, az azt jelenti, hogy Isten még nem vett kézbe bennünket. Azt jelenti, hogy azok maradtunk, akik előtte is voltunk – hústesti emberek. Az ilyen ember, bár Krisztus élete benne van, mégis hústesi maradt. A keresztre van szüksége, a kereszt munkájára az életében ahhoz, hogy szellemi emberré válhasson, olyanná, aki szellemi életet él.

            Ábrahám négy oltárt épített élete során. Az elsőt Sikemben építette. Ez a kijelentés oltára, mert Isten ott jelent meg neki, és ott mondta: „A te magodnak adom ezt a földet.” Majd Ábrahám egy második oltárt épített Aj és Bétel között, és ott hívta segítségül az Úr nevét. Ez az elkülönülés oltára, mert maga mögött hagyta Ajt, és immár Bétel állt előtte. Aj azt jelenti, „romhalmaz”. Ilyen a világ is: romhalmaz; ezért Ábrahám maga mögött hagyta. Előrefele tört, Bétel felé fordulva, amely azt jelenti: „Isten háza”. Isten háza lesz az ő otthona. Ezért ez az elkülönülés oltára.  A harmadik oltárt Ábrahám Hebronban építette, ami „közösség”-et jelent. Miután Lóttal különváltak egymástól, Ábrahám folyamatos közösségben volt Istennel Hebronban. Végül pedig a Mórija hegyén épített oltárt, ahol feláldozta fiát, Izsákot Istennek. Ez az imádat, az istentisztelet oltára.

            Értsük meg, hogy kijelentést egyedül a kereszt ad nekünk. A kereszt nélkül nincs kijelentés. És szintén a kereszt az, ami elválaszt bennünket a világtól, és kihív a gyülekezetbe. Továbbá, a kereszt teszi lehetővé számunkra az Istennel való szüntelen közösséget, és a kereszt az, ami Isten imádatára indít bennünket. Mennyire szükségünk van arra, hogy a kereszt jellemezze a keresztény életünket! Nem a nyakunkban hordva, hanem az életünk egész szövetébe beleszőve.

IZSÁK 

            Izsák azt jelenti, nevetés. Izsák Ábrahám fia volt, és mindent az apjától örökölt; de Izsákban megnövekedett mértékben volt mindaz, amit örökölt. Izsák életét folyamatosan végigkísérte a kutak kiásása. Mindig ezzel kellett foglalkoznia. Természeti módon szólva, nagyon igaz, hogy mivel állattenyésztő volt, vízre volt szüksége. Szellemileg szólva azonban ennek szellemi jelentősége van. A víz az Igében az élő vizet jelenti, az élet Szellemét. Isten élete, az élet Szelleme mindig él – folyton buzog, folyik, mindig felüdít, soha nem szűnik meg, nem apad el.

            Izsák újra és újra kutakat ásott, és a kút nyilván azért van, hogy víz legyen benne. A kút ezért a Szentírásban arról a befogadóképességről, illetve arról a mértékről beszél, amellyel valaki Isten életét magában bírja. Isten élete mindannyiunkban ott van. A János 4-ben olvassuk, hogy az Úr mit mondott a samáriai asszonynak: „Ha abból a vízből iszol, amelyet én adok neked, forrássá lesz benned; szüntelenül buzgó forrássá.”

            Hála Istennek, hogy ez a forrás bennünk van, de kutakat kell ásnunk ahhoz, hogy megtartsuk ezt a folyton áradó vizet. A kút olyasmi, amit nekünk kell kiásnunk. Minél több kutat ásunk, annál több vizünk lesz. Mekkora szükségünk van a Szent Szellem munkájára az életünkben, hogy ásson, ásson és ásson bennünk, és eltávolítsa ezáltal a beleszóródott földet és piszkot az életünkből. Sok a szemét bennünk, és ezt a mi szemetünket ki kell ásni, meg kell tőle szabadulni, meg kell üresedni ezektől – különféle vélekedések, érzések, gondolatok, aggodalmak, érdeklődési kör, befolyás, az igazunk, a jogaink. Telve vagyunk az énünkkel, és bizonyos értelemben ez mind olyan szemét, mely akadályozza, megállítja a víz folyását. A víz egyértelműen ott van, hiszen ez élő víz, áramló folyó; de el lett torlaszolva.  Ezért ásnunk kell, ásnunk, és még mindig ásnunk. És amint a Szent Szellem elkezd munkálkodni az életünkben, mi pedig együttműködünk Vele, és engedjük, hogy ásson, a következmény az lesz, hogy minél többet ás bennünk, mi annál kisebbek, kevesebbek leszünk, de annál inkább megtelünk az élő vízzel és Szent Szellemmel. Ezt jelenti az élet, a túlcsorduló élet, és ebből öröm és nevetés fakad. Nem csak mi fogjuk élvezni, hogy boldogan nevethetünk, hanem Isten is nevetni fog, mert ez Neki is nagy örömöt szerez.

Tovább: Krisztus a Teremtés könyvében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s